Danbi: Winner. :3 ♥

Megijedtem, mikor Lay megjelent a házban. Hirtelen azt se tudtam, hogyan kell levegőt venni, de gyorsan megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy ez az egész nemsokára úgy is ki fog kiderül. Ennek ellenére titoktartásra kértük kínai barátunk. Úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha én mondom el és nem mástól tudják meg a fiúk főleg, Chanyeol. Meg így, hogy még nem biztos ki az apa féltem is az egész helyzettől. Habár megbarátkoztam a gondolattól, hogy nem lehetek már a régi, mert már nem csak magamra kell majd figyelni mégis egyben féltem attól, hogy milyen eredményeket kapok.  Oltári hülyeséget csináltam és számolnom kell a következményeivel, még akkor is ha emiatt el kell válnom szerelmemtől…

- B neked nem kéne menned?- jött be Tokiya a házba semmi köszönés nélkül.

- Bassza… megyek. – ugrottam fel a kanapéról, ahol eddig ültem, de már tök egyedül, mert Mei és Lay időközben még én gondolataimba merülve bambultam eltűntek. Mondhatom szép ki barátok csak egy szó nélkül felszívódni. – ingattam fejem.

- Valami baj van?

- Semmi édesem. - adtam egy puszit arcára. – Este jövök addig szórakoztatod Seijit? – néztem rá kiskutya szemekkel, majd mikor kaptam egy mosolyt megerősítésként le is tűntem.  Gyors beültem Whiteba és már száguldoztam is, hiszen késében voltam.  – Nem hiszem. – szitkozódtam az összes piros lámpánál. Igen volt olyan szerencsém, hogy mikor sietnénk minden beváltott előttem, vagy ha nem akkor valami öreg tata döcögött előttem.  Végül fél óra késéssel, de sikeresen megérkeztem a fotózási helyszínre, ahol csapattagjaim üdvrivalgással fogadtak, hogy végre megérkeztem. Nem tagadom nem is én lettem volna ha időben odaérek, de szerencsére nem kaptam fejmosást, hiszen jó sokan voltunk ahhoz, hogy az egyéni fotókat előtérbe helyezzük a közös képekkel szemben. Amíg a lányokról készültek a jobbnál jobb fotók, addig engem kezelésbe vett pár ember és tökéletesre masíroztak.

a legjobb képek *-*

- Danbi, készen állsz? – hallottam egy ismerősen csengő hangot.

- Igen. –léptem ki az öltöző szobából. – Georgie?! Úristen, nem is mondták, hogy te leszel, ha tudtam volna, akkor egyből igent mondok. - öleltem meg a fotóst.  Zárójeles megjegyzésben pedig elmesélem, hogy ki is valójában Georgie, mert gondolom nem sok mindenki emlékszik rá.  Tekerjük vissza arra az időkre mikor a csapattal csapatépítő tréningen vettünk részt és én gyakran repülgettem el mellőlük. Igazából nem ez a lényeg, hanem az utolsó ott töltött pár nap, amikor is a californiai napsütésben bronzbarnára sült bőrünkről készültek a pikánsabbnál pikánsabb fotók. Na azokat a képeket, amik közül az enyém címlapra került, ez a fiatal ember készítette.

- Föld hívja Danbit, készen állsz drágám? – csettintett egyet arcom előtt, ami visszahozott a valóságba. Hogy készen álltam-e erre a fotózásra magam se tudom, hiszen hasonló kaliberű képek kellettek, legalábbis tőlem, mint amik kint készültek és nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ugyanolyan felszabadultan pózolni, mint pár hónappal ezelőtt. Aggódtam,hogy rájönnek egy pici baba növekedik bennem.

- B minden rendben?

- Persze Georgie.- mosolyogtam rá, majd levettem a pólót, ami még takarta hasam és felvéve egy maszkot próbáltam összpontosítani a munkára.  Szerencsémre elég jól ment, így nem egészen egy óra alatt végeztünk is az egyéni képekkel, majd egy kisebb szünet után aranyba burkolózva tértünk vissza a csapattal. Hogy miért pont arany? Mert erre a szép színű érmére pályázunk a bajnokságra és ezt a képeinkkel is szeretnék kifejezni.

'Cause we're gold.:D

- Készen vagyunk hölgyeim, csodálatos munkát végeztek . – köszönte meg munkánkat Georgie. az arcunkon mi is elégedett mosollyal távoztunk az öltözők felé, ahol hajlongások áradatával köszöntük meg a staff munkáját.

- B. – szólított meg a csapatkapitány. – Nem tudod mi van Sunheeval?

- Annyit tudok róla, amit ti is, hogy most egy picit elment, de ezenkívül semmi. Nem nagyon beszéltünk mostanában, de ha gondolod felhívom és megkérdezem mi van vele.

- Köszi. Szeretnénk tudni, hogy él-e még.

- Szerintem túlságosan is. Tuti megfeledkezett rólunk.

A lányokkal végig beszélgettünk,még a smink, a póthaj  a ruhák és egyéb kiegészítők mind le nem kerültek rólunk. Majd könnyes búcsút véve mindenki indult a saját útjára.  Mivel nekem nem volt kedvem hazamenni, mert gondolom Mei el van Layel a többiekkel meg szanaszét vannak, így úgy döntöttem kicsit körülnézek a városban. Autókáztam egy röpke órát, majd az egyik piros lámpánál bepötyögtem egy sms-t.

Halihóó drága Taurus. Remélem nem vagytok rövid pórázom fogva és van egy kis szabadidőtök a közeljövőben. 

  Puszi: a te Saurus tesód.♥

Végül mégiscsak hazakocsikáztam, mert nem kaptam választ. Elszomorodtam egy picit, pedig tudnom kéne és végre fel kéne fognom is, hogy nem tudnak minden pillanatban a telefon mellett ülni és a barátaikkal foglalkozni. Az idolok élete már csak ilyen. Inkább örülnöm kéne, hogy ennek ellenére is sűrűn láthatom a képüket.

- Halihó megérkeztem.- kiabáltam az üres lakásnak, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem üres a palotám, hiszen két imádott kölköm, Whiskey és Vodka őrülten csaholva ugrálnak a lábaim előtt. – Na mi van hiányzott már a mami, igaz? – ültem le melléjük a bejarát kellős közepénél és leálltam játszani velük. Sokáig belemerülve szórakoztam a két pöttömmel, egészen addig még a telefonom fel csilingelt jelezve, hogy sms jött.

Halihó te dinka Saurus. Hát reménykedhetsz, de túl elfoglaltak vagyunk. Nem tudom mikor láthatod újra a te Taurusod csodás babapofihát. L

Már elkezdtem pötyögni a választ, mikor a telefon újra felberregett és jelezte, hogy bizony újabb üzenetem van kaksitalkon.

Igazából holnap szabadnapunk van. Beugorjunk?

my babies. :3 ♥

Egyből jobb kedvre derültem és a lakást körbeugrálva válaszoltam neki. Mivel egész délután egyedül voltam, úgy döntöttem végre egyszer anyuci viszi le a drágaságait sétálni. Gyorsan befogtam a két lókötőt és el is indultunk. Mire hazaértünk az üres ház már megtelt és mindenki otthon volt.

- Gyerekek csoda történt. – üvöltött Tokiya a többieknek.

- Na mi? - rohant le egyből a ház összes lakója.

- Danbi elvitte a kutyákat sétálni.

- Ezt is megéltük. – hagyott ott minket Mei elsőként.

Nem értettem miért olyan nagy csoda ez. Jó lehet amióta megvannak nem is sétáltak még velem, csak kiengedtem őket a kertbe és ott elvégeztek mindent aztán már szaladtak is be a házba. Teljesen

a kép csak illusztráció, Tokiya nem ilyen helyes reggel.XD ♥

összeomlottam miközben ezen gondolkoztam. Még két kutyának se tudom gondját viselni rendesen, ha a lakótársaim nem lennének szerintem már rég kipurcantak volna. És én így akarok vigyázni egy gyerekre?! Mei észrevette, hogy valamin nagyon gondolkozok és egyből megkérdezte, hogy valami baj van-e.  Elmeséltem neki, hogy milyen gondolatok gyötörnek mostanában és hála a jó szavaknak amiket mondott utána képes voltam aludni is este.

Reggel mikro felkeltem egyből a japánlakk felé vettem az irányt. Mivel Seijit Seo elrabolta egy kicsit, így szegény Tokiya egyedül éjszakázott. Gondoltam meglepem egy aranyos B ébresztéssel.

- TOKIYAAAAAAAAAAA~ - üvöltöttem mikor beléptem az ajtón, majd ráugrottam az ágyra és ott folytattam az ébresztgetést. – Tokiyaaaa~ - nyújtottam el nevét megint és már ordítottam volna megint, de két kar fonódott derekam köré és hirtelen már nem a japán fiú felett, hanem alatt voltam.

- Hát így kell ébreszteni a te drágád? – kérdezte rekedtes hangját.

- Így. – mosolyogtam egyet, majd kezemet nyakára fontam és lehúztam magamhoz….

hogy egy puszit adjak az arcára. Ezután mindketten saját szobáinkban készülődtünk. Még én teljes

Our Fav coffee shop. :3

harci díszbe szedtem magam, ami nem volt rövid idő. De mit csináljunk ha egyszer nőnek születtem és muszáj a tükör előtt ülnöm órákat. Na szóval még én szépen puccba vágtam Tokiya addig megetette a két kis drágám és utána feljött értem.

- Na indulhatunk szépségem?- nyújtotta felém karját. Bólintással válaszoltam neki,majd mellészökkentem és belé karoltam. Leérve a bejáratból hangosan ordibálva köszöntünk el a ház többi lakójától, akik feltételezéseink szerint még az álomföldön lehettek.

- Szóval hova szeretnél mennél?- fordult felém.

- Ez hülye kérdés volt. - válaszoltam rá. Tudtam, hogy érteni fogja hova szeretnék menni. Beültünk a kocsiba és egy reggeli sétakocsikázás után elértünk közös kávézónkba, ahol egy reggeli kávé mellett jókat nevetve ütöttünk el az időt.

- Mi a következő? – álltunk fel a fizetés után, majd kezeinket összekulcsolva sétáltunk el a kocsiig, ahol visszavonulót fújva inkább elindultunk sétálni egy kicsit.  Régen voltunk már így kettesben az utcán és jól esett, hogy végre ki tudtunk szabadulni. Bejártuk az egész környéket. Minden utcai árushoz odarohantunk, és minden kirakatnál szórakoztunk. akár az igazi gyerekek. Persze közben azért néhány boltba is betértünk és a próbafülkéknél folytattuk azt, amit a kirakatnál abbahagytunk. Ennek meg is lett az eredménye.

- Azt hittem leszedi a fejünk. - álltam meg pihenni az utca végén, miután egy bácsi baseball ütővel a kezében támadt ránk, hogy ne az ő boltja előtt szórakozzunk.

- Én mondtam, hogy hagyjuk.

- Mondd, hogy nem volt vicces.

- Jót szórakoztam. - mosolygott megerősítésképp.

Jó társaságban repül az idő. És ez most se volt másképp. Tokiya társaságában teljesen megfeledkeztem az időről és arról, hogy nekem már otthon kéne lennem. Szinte fejvesztve rohantunk , majd padlógázzal száguldoztunk haza.

- Úristen bocsi, kicsit kifutottunk az időből. – estem be a ház elé , ahol ott fiú várt. Behívtam őket, majd bemutattam lakótársam. Ezután betámadtunk a moziszobát és nagy xbox csatába kezdtünk. Igen Tokiyaval ezt terveztünk, de a városban egy picit elszartunk az időt, így az öt fiú csatlakozott ehhez a programhoz.

- Éhesek vagytok?

- Igen.- válaszolt Taehyun.

- Akkor megvárjuk még Mei hazajön. Istenien főz. – ígértem be a vacsorát. Felhívtam párszor Mei-t,

Our old memory. 

hogy sürgessem egy picit, de a köcsögje nem vette fel, sőt az sms-imre se válaszolt. Tiszta kiakadtam és ezt a fiúk is észrevették. Emiatt vette kezdetét a ’Vidítsuk fel B-t’ projekt, ami abból állt, hogy mindannyian nekem estek és elkezdtek csikizni. Mindenki ellenem volt. Egyedül küzdöttem és küzdésemnek csúfos vége lett. Hogy miért is? Képzeljétek el, ahogy öt plusz egy fiú nektek esik és próbál halálra csikizni. Tisztára, mint egy gruppen, csak kicsit visszafogott formában és még ruhában. De aztán történik egy véletlen baleset... Egy óvatlan lépés és két ajak összeérintkezik.  Mintha megfagyott volna a levegő, mindenki mozdulatlanná válik.

- Khmm- köszörülte meg valaki a torkát, aminek következtében a puha ajkak eltávolodtak enyéimtől.

- Danbi, gyere ki, beszélnünk kell. - állt fel mérgesen Tokiya.

- Megbeszélhetjük itt is.

- Nem. Nem szeretném előttük.

- Figyelj édesem. - erre mindenki felkapta a fejét, de nem foglalkoztam vele, egyenlőre. - Tudom, mit szeretnél kérdezni.

- Igen?

- Miért nem löktem el magamtól? – bólintással érkezett a válasz. Tudtam, hogy a másik négy fiú is ugyanolyan kíváncsi, mint japán barátom. – Egy újabb titok a múltból. - kezdtem bele sejtelmesen, majd gyorsan ledaráltam az egészet ennyivel: -  Taehyun sokkal többet tud ennél.

- Ezt úgy érted?- kérdezte Mino.

- Ezt úgy értem, hogy egyszer régen úgy éreztük, hogy ami köztünk van szeretet az szerelem, így megpróbáltuk, hogy működne-e a dolog, de egy hét után feladtuk.

- Rájöttünk, hogy nem menne, így inkább barátok maradtunk. - fejezte be helyettem Taehyun.

- És vele mi van? – kérdezte Jinwoo. – Taehyun azt mondta Chanyeollal vagy együtt.

- Nem értelek.

- Hát tudod az édesem.

- Ja, hogy az. – kezdtem bele a magyarázatba de már nem fejeztem be, mert  ezt a  pillanatot választotta Mei, hogy végre visszahívjon. Gyors faképnél hagytam mindenkit és átverekedve magam a tömegen próbáltam kimenni, de nem igazán ment, így felvettem a  szobában.

- Te mégis hola  fenébe vagy?- sutyorogtam.

- Én is örülök, hogy hallom a hangod. Történt valami?

- Igen, szóval azonnal told haza a képed.

- De miért suttogsz?

- Csak…- és ekkor a mögöttem lévők nevetésben törtek ki.

- Részeg vagy?- kérdezte. Na szép, egyből részegnek kell hinned csak azért , mert jól érzem magam?

- Köszi. Szeretlek. - csaptam rá a telefont. – Mei mindjárt itt lesz.- fordultam vissza a fiúkhoz,a kit mit sem törődve azzal, hogy mit mondtam beszélgettek tovább, egészen addig még Mei haza nem ért. Egyből rohantam az ajtóba, és a csordám szépen követett is, csak ők nem ugrottak barátnőm nyakába, csak gyors kéziféket behúzva megálltak mielőtt nekünk szaladtak volna. Ezután egy kis fejmosást kapva elrendeztem, hogy legyen vacsi, de előtte meg kellett várni, még Mei kipingálja magát. Nem értettem miért félt megmutatni az arcát, hiszen smink nélkül is gyönyörű volt, de szerinte így nem vállalható. Az ezutáni események Mei Just one day című részében megtalálhatók, de azt nem hagyhatom ki, hogy egy nagy Winner szendviccsel fejeződött be az este, és, hogy ebben Tokiya már nem tudott részt venni, sajnos, mert időközben elment dolgozni.

♥