Danbi: SMTM

Idegesen tördeltem ujjamat, miközben fel szemmel azt lestem, mikor hív vár vissza Mei.

- Nyugi B, biztos dolga akadt. – próbált nyugalomra bírni Yemin, de nem sikerült neki.

- Egész este fent volt és vezetett, utána meg egy szó nélkül eltűnik?! Felhívom Krist.- álltam fel, de Yeol megállított.

- Vissza fog jönni, nem örökre tűnt el.

- Nem érdekel. – téptem ki karom szorításából és felmentem az emeletre.

- Menthetetlen- hallottam még barátnőm hangját. –Megpróbálom felhívni Krist és kiszedni belőle valamit.

Nem egészen fél óra múlva már egy ismeretlen lakás csengőjére tapadva vártam, hogy ajtót nyissanak.

- MÉGIS MI A FARNCOT KÉPZELDSZ MAGADRÓL?! – kezdtem ordítani, ahogy kinyílt az ajtó. Mei persze nyugodtságot színlelve kérdezősködött, majd pár perc beszélgetés után teljesen kijött a sodrából és kiakadt. Nem akartam összeveszni vele, de az igazat mondtam neki. a sírás kerülgetett hisz igazat volt, igyekezhettem volna jobban is, mégis rosszul estek szavai.

- Apropó Mei…Mino hívott, hogy nézzük meg a SMTM-ban. Vagyis Namhyung hívott és adta át a telefont Minonak, de most nem ez a lényeg. Van kedved…

- Hülye vagy? – csillantak fel a szemei. – Indulás. – húzott ki a lakásból és kocsijába pattanva a város szinte összes adidas boltját végigjártuk tökéletes esti szerelést keresve.

Mikor odaértünk ujjal kezdtek mutogatni ránk és hátunk mögött összesúgtak a kint várakozó rajongók.

- Ezek nem az exo lányok?

- Mit keresnek itt?

- Gyere Mei.- fogtam meg csuklóját és húztam magam után a hátsóbejárathoz. Imádtam, hogy annak ellenére, hogy nem számítottam szigorúan vett szabályok mellett hírességeknek, szinte mindenhol a hátsóbejáratot használva találkozhattam bárkivel, akivel szerettem volna. Percekig bóklásztunk a backstageben, mire ismerős arcot pillantottunk meg

-  Szia Mino. – köszöntem oda pinky boynak, majd egyből mentorához léptem és rajongókat meghazudtoló módon, csillogó szemekkel álltam előtte.

- Nyugi, mindenkire így néz. – jött mellém barátnőm is. – Mei vagyok. Ő itt Danbi.

- Ohh az Exo lányok. – villantott felénk egy ezer wattos mosolyt Zico. – Nem gondoltam volna, hogy szeretitek az ilyesmit. – mutatott körben az öltözőre, mivel mással jelen pillanatban nem igazán tudta illusztrálni gondolatát.

- Sokoldalúság. –kacsintott egyet Mei.

- Ne flörtölj vele, neked barátod van. –akadtam ki.

- Te meg ne csorgasd a nyálad, mikor már gyereked is van. – vágott vissza.

- Zico, esetleg…

- Danbi félénkké változott.  – színlelet meglepődöttséget Mino.

- Kapjátok be. - dobtam felé az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt.

- Visszatért a sátán. –szaladt ki kacagva az öltözőből a rapper Mei-t felkarolva. Gondolom körbeviszi

Nagyon nagy formák. :D

és megmutat neki ezt-azt. Én beérem azzal is, hogy csak Paloaltoval és Zico mesterrel beszélgetek a backstageben töltött idő alatt. Bár egy Jay Parkos közös képért is bármit megadnék, azért én se lehetek telhetetlen. Lesz még alkalma arra a képre máskor is. Döntöttem el magamban és teljes figyelmet szenteltem az öltözőben lévőknek. Időközben betoppant a csapat másik embere is AndUp személyében. Pár perces ismeretség után meg kellett állapítanom, hogy ott van a gyerek. Olyat lenyomott nekem, hogy ha nem lenne barátom talán is el csábultam volna neki.

Pinkyboy♥

- Na mielőtt Danbi még elolvad, elrabolnám a csajszit, ha nem haragszotok meg. – jött Mei, az illúzióromboló.  Még gyors csináltunk egy közös csoportképet, majd fájó szívvel a nézők körébe állva vártuk a műsor kezdetét.  Percekig álltunk a sötétbe és csendbe burkolózva.

- Szerintem szívatnak minket. - suttogtam Mei fülébe, mikor is megszólalt a műsorvezető és kezdetét vette a show.

A műsor iszonyat jó volt, legszívesebben az összesre eljönnék és élőben nézném végig, de bármennyire is szeretném sajnos a sok teendő nem teszi lehetővé az afféle kikapcsolódásokat. Viszont azt megbeszéltük Mei-el, ha Mino döntős lesz mindenképp élőben biztatjuk.

Cyber ghetto. :D

És  hogy mi is lett a kocsimmal? Hát sajnos azt én magam se tudom. Valószínűleg vagy D vagy Chanyeol intézte szegény White „temetését”, de hogy ne bukjak ki még annál is jobban, mint ahogy megtettem hazatérésem napján nem esett több szó a balesetről; vagyis arról, hogy egy őrült képtelen volt kikerülni egy ÁLLÓ autót és ripityára törte a kocsimat., az én szerelmemet.

- B, letudnál jönni egy kicsit? – hallottam párom ijedt hangját. Jóformán még fel se ébredtem, de gondoltam valami baj történt, így azonnal kipattantam a puha párnák közül és száguldoztam le a lépcsőn.

- Valami baj van? – kérdeztem, miközben szemeimet dörzsölgettem.

- Azért valamit felvehettél volna. – körbenéztem és pirulva konstatáltam, hogy bizony nem egyedül jött én meg itt állok egy bugyiban és sporttopban.  Beszaladtam a földszinten lévő fürdőben, leakasztottam egy szőrmés köntöst és útközben belebújtam, eltakarva tökéletes testem.

- Valami tényleg történt? – kérdeztem aggódva két ásítás közepette.

- Nem történt semmi. – mondta Chanyeol, de nem hittem neki.

- Persze, azért van itt az egész banda már korán reggel.

- Danbi mindjárt dél van. – közölte Jongin.

- Meddig dolgoztál?

- Jaj Chanyeol…- forgattam meg szemeimet. Utáltam, ha minden apróság miatt elkezdett aggódni , ami velem kapcsolatos volt. – Elég korán sikerült lefeküdnöm. – nyúltam a gőzölgő bögréért, amit csokiszemű lakótársam nyújtott felém. – Köszönöm… Álljunk csak meg. Azt ne mondjátok, hogy mindenki itt van. – igen végre sikerült felébrednem és körbe tekintenem, hogy nemcsak a fiúk, de a lányok, sőt mindenki ott tobzódott a nappaliban.

- Szeretnénk valamit mondani. – felhúzott szemöldökkel néztem a leaderre.

- Inkább mutatni. – javította ki Sehun az idősebbet.

- Ugye nem az új számotokat mutatjátok meg nekünk? - ragyogott fel a szemem, mint egy rajongónak.

- Menthetetlen. – tette Chen párom vállára a kezét és megindult az udvar felé. A tagok egyesével kezdték követni, majd a lányok is eltűntek. Csak én és Chanyeol maradtunk. Szótlanul vártam, hogy mi jön ezután.

- Gyere. – nyújtotta felém kezét, de mielőtt elérhettem volna utánam kapott és egy ölelésbe vonva egy kendőt kötött szemeim elé. Ezután összefűzte ujjainkat és lágyan a fülembe súgta az instrukciókat merre menjek, ügyelve közben testi épségemre, hogy még véletlenül se tegyek kárt magamban. – Megállhatsz. – suttogta, majd nyakamra hintve egy puszit elhúzódott mellőlem.

- Chanyeol ne szórakozz velem. Mi ez az egész?- kérdeztem idegesen pár perc néma csend után, és lekaptam magamról a kendőt. – Ha…- belém ragadtak a szavak, ahogy megláttam magam előtt az

új szerelem *-*

autót. – Uramisten ez egy lamborghini… egy lamborghini. – szaladtam a kocsihoz, és ha lehetséges lett volna ölelésbe vontam volna, de sajnos kezeim túl rövidnek bizonyultak, hogy átérjem az egészet. – Mi ez az egész? – kérdeztem pár perces örömhullámom után.

- Mivel a régit összetörték, úgy gondoltunk újat kapsz. White sajnos más menthetetlen volt. Úgy gondoltunk meglepünk egyel,hogy legye mivel közlekednek.   – magyarázta D a tömegből kilépve. Valószínűleg ő meg Chanyeol intézte a dolgokat.

- Ott van az Exo mobil. Mei kölcsönadta volna. – barátnőm heves bólogatással jelezte, hogy igazam van.

- Úgyis újat vettél volna. – lépett párom mögém és ölelésébe vont.

- Túl jól ismersz. – simítottam végig tarkóján és lehúztam magamhoz, hogy egy csókkal fejezzem ki hálámat.  - Köszönöm mindenkinek.

Babyboy az első, aki "vezeti" az új csodát. :) 

Mei

Csendes kis környéken
vagyunk.

Miután mindenkit haza szállítottam és elértem, hogy ne nekem kelljen először kiszállnom a csendben ültem a kocsimban. Illetve Kris kocsijában, amit közös lakásunkhoz vettem, amiről senki nem tud csak Ő és Én. B furcsállta, hogy amint üres lett a jármű nekem a hajnali órákban fontos dolgom lett, úgyhogy jelen pillanatban nem is dolgoztam, Hiszen a nyáron lediplomáztam ezzel megszűnt a gyakornokság a Vougenál. A mély garázs tele volt autóval, alig találtam olyan parkolót, ahova böszme nagy autónk befér. A telefonom rezegni kezdett, a kijelzőre pillantottam, legjobb barátnőm hívott, fel se vettem, de a testem össze porcikája azt sugallta, hogy B aggódik értem. Nem bírtam beszélni és magyarázkodni, hogy hol vagyok, csak egyedül akartam lenni a gondolataimban. A zizegés abba maradt. Kiszálltam végre és felmentem, hogy vehessek egy forró zuhanyt.

A lakásunk átlagos kis fiataloknak való lakás volt, tele dobozokkal, képekkel, ruhákkal, amiket Kris küldözget folyamatosan. A házi néni naponta jött takarítani, így nem lepett por semmit. Kellemes őszi idő volt, úgyhogy kinyitottam kicsit az ablakot. A kanapén egy hatalmas ajándék tasakot találtam, rajta egy rövidke üzenettel.

„El kéne jönnöd velem egy jótékonysági estre." Kihúztam egy ruhát és egy cseppet sem hozzám illő darabbal találtam szembe magam, hamarabb tudnám elképzelni Yem-en vagy B-n, de hogy Én egy ilyet hordjak. Azonnal telefonomért nyúltam.

-Te nem vagy százas. – vette fel második csörgésre testvérem.

-Most miért? Az EXO óta egy hatalmas imidzs váltáson megyek keresztül, és mivel te vagy a kísérőm neked is hozzám kell öltöznöd.

-De muszáj ennyire feltűnőnek lennie?!

-Kötelező. Mennem kell. Szeretlek. – és Kris már bontotta is a vonalat. Úgy gondoltam jobb lesz ha tényleg letusolok. A forró víz alatt álltam és csak bámultam a fehér csempét. Elfáradtam az egész éjszakás vezetésben. Homlokom a nedves csempének támasztva lehunytam a szemeim és hallgattam a vízcseppek halk muzsikáját. Kellett már ez a kis egyedüllét. Már sok idő eltelhetett mikor keserves nyávogás csapta meg a fülem. Törülközővel magam körül rohantam ki a nappaliba. Egy aprócska szőrgombolyag éhesen figyelt a nyitott ablakban.

Hát ő lenne Mona.

-Hát szia. – szelíd volt, ahogy magamhoz szorítottam elkezdte nyalogatni a vizet a karomról – Biztosan éhes vagy. Gyere nézzünk szét mi van itthon. – nem engedtem el, a konyhában kerestem egy kissé mély tányért, amibe tudok neki önteni egy kis tejet. Szerencsére a pulton háromszor is elfért volna, így bátran mertem otthagyni. Magamra kaptam valami kis kényelmeset és vissza siettem új kis lakótársamhoz.

A Mona nevet kapta, magam sem tudom miért, olyan kis Monás pofija volt. Amint az összes tejet kiitta, lehuppant a pultról, persze nekem azonnal szívinfarktusom lett, hogy összetöri magát, de csak felém nézett, és mintha meg akarna nyugtatni nyávogott egyet. Akárcsak otthon lett volna, a hálóba sietett, az ágyra ugrott és összekuporodva elaludt. Telefonom 10 percenként csengett, hol Yemin,  hol B, D vagy Yeol hívott. Senkinek nem vettem fel, még nem álltam készen a magyarázkodásra, hogy Kris vett nekem meg magának egy közös lakást, aminek a címét csak is mi ketten tudjuk. Plusz vett egy autót, hogy a paparazzók ne ismerjenek fel. Bár szerintem egyértelmű, hogy az EXOból csak én vagyok ilyen terepjáró őrült. A többi csajszi a tökéletesen áramvonalas, karcsú autókat tartja előnyben, én addig a kényelemre hajtok és ezt a csodás és hatalmas Land Roveremben érzem.

-Még nem állok készen. – suttogtam és Mona mellé összekuporodtam. Nem jött álom a szememre, így inkább csak a kis szőrmókot simogattam. Valaki kopogott. Az ajtót kitépve egy ideges B lökött arrébb.

-MÉG IS MI A FRANCOT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! – kezdett el teli torokból üvölteni.

-Itt közelebb vannak a szomszédok, vegyél vissza. – csuktam be utána az ajtót – Egyébként is mit keresel itt?

-Yem kiszedte Krisből a címet. Mei, mi van veled?

-Zsúfolt a ház kicsit. Egyedül létre vágytam és eljöttem. Ennyi, nem kell azonnal a plafonon lenni.

-De a plafonon vagyok, mert egyedül hagytál a gyerekkel. Tudod, hogy nem bírok vele.

-Bababoy itt van lassan 1 éves, tessék kicsit jobban igyekezni.

-De...

-NEM ÉN VAGYOK AZ ANYJA SEM APJA, LÉGY SZÜLŐ VÉGRE DANBI! – kiabáltam le én is őt. Szemei könnyekkel teltek meg és ahogy kimondtam már meg is bántam, hogy azt mondtam, amit. Vettem egy nagy levegőt és a konyhába mentem. Szipogva követett. Elé toltam egy csésze kávét és magyarázni kezdtem. Elmondtam neki töviről hegyire, hogy miért van a lakás, miért van az autó, miért tűnök el manapság olyan sokat. Majd bemutattam neki Monát. Láttam, hogy valamit nagyon el akar nekem mondani, de nem merte. Így inkább megmutattam neki a ruhát, amit drága testvérem küldött nekem. Hát mit ne mondjak el volt ájulva, hogy a ruha milyen jól néz ki, az, hogy én hogy festek benne, már nem volt olyan érdekes. Aztán leesett neki, hogy miért is vettem fel és megdicsért, hogy jól mutatok benne, de teljesen nem én vagyok.

-Mikor lesz a buli?

-Holnap este. Reggel repülök, de éjszaka a magángépet kölcsön adták anyuék, szóval azonnal az este után jövök.

Nem csak a cipőm ADIDAS XD

-Akkor....Mei....Mino hívott, hogy nézzük meg az SMTM4-ben.  – szemeim azonnal felcsillantak, hiszen imádtam a műsort is és Minot is. Így azonnal beleegyeztem. Napunk további része azzal telt, hogy oda illő cuccokat vásároljunk. Ennyi adidas boltban szerintem életemben nem jártam. Hamar eljött az este és indultunk az elő showba szurkolni a pink rapperünknek. Aki az előadás előtt gyorsan körbe ölelgetett minket. Eljött mellettünk az általam annyira utált Black Nut, akinek majdnem kiestek a szemei. 

-Mi van nem láttál még Exo Girlt? – szóltam oda neki. Köpni-nyelni nem tudott, B és Mino pedig hangosan nevetett – Ne nevesetek utálom szegényt.

Zico is oda jött bemutatkozott, tálán többet tudott rólunk, mint mi róla. Olyan volt, mint egy vagány Exo girl fan. Az SMTM-es élményeket majd B jobban kifejti.

Reggel korán megérkeztem testvérkémhez, aki már kint várt a reptéren. A kezében egy táblával a felirat rajta: „Egyetlen, édes és imádni való testvérkém.”

-Nem kell a puncs. – öleltem meg – Anélkül is jöttem volna.

-Azért had imádjalak. Már régen tettem meg. – puszit nyomott az arcomra és kézen fogva mentünk ki a reptérről. Persze kattogtak körülöttünk a gépek, de szinte már hozza szoktam a vakukhoz és kattintásokhoz. Házunkhoz érve már el is kellett kezdeni a készülődést. Kris ide hívatta nekem a fodrászát és a sminkesét is. Pár óra alatt a hétköznapi Meiből, igazi idol barátnő és testvér Mei Wu lettem. 

-Gyönyörű vagy. – dicsért bátyuskám. Már Ő is öltönyben volt. Egy jótékonysági eseményen kellett volna a szüleinknek részt vennie, de anyuék minket küldtek. Anyukám szavaival élve: Elég érettek vagytok ahhoz, hogy képviseljetek minket. 

Ilyen volt a ruhám.
Alig bírtam benne menni xD

A limuzinból kiszállva riporterek hada lepett el, kérdezve, hogy visszatérek e Kínába, vagy, hogy éppen Krisen kívül más ex taggal is tartom e a kapcsolatot. De megkaptam azt is, hogy igaz e, hogy Lay megkérte e a kezem. Mindenre próbáltam illedelmesen válaszolni és annyit mondani, amennyi a firkászoknak épp elég. A vörös szőnyeg közepén álló paraván előtt jöhetett a szokásos mosolygós, összebújós kép. Mondhatni filmsztárnak éreztem magam. Sokan dicsérték a ruhám a cipőm, a sminkem. Az est további része ugyan olyan volt, mint a többi jótékonysági est. Sok pezsgő, sok mini szendvics, sok adomány. Természetesen mi is adtunk egy csekély kis összeget szüleink nevében. Többen akartak Krissel fotózkodni, így néha csak álltam a háttérbe szorulva. Ám arra is volt példa, hogy többen, inkább fiatal nők, vagy fiatal üzletvezetők jöttek hozzám, hogy kérjenek velem közös képet és Layről, meg a többiekről érdeklődtek. 

-Fan Fan,azt hiszem mennünk kéne. – mondtam már jócskán éjfél után. Elbúcsúztunk mindenkitől és a kocsinkat kikérve hazamentünk. A gépem hajnali 3-kor szállt fel. Furcsa volt egyedül utazni, a gép most hatalmasnak tűnt. Szerencsémre a szüleim kényelmes emberek így kialakítottak a gép hátuljában egy mini hálót. Bedőltem az ágyba és Lin Lin a légiutas-kísérőnk csak a leszállás előtt ébresztett.

Komplett fogadó bizottság fogadott a hajnali órákban. Yeol, B és Bababoy idillikus családi képe mellet ott toporgott Tae és Tokiya is, aki szerintem állva eltudott volna aludni.

-Hát ti? Itt az egész ház. – nevettem. Tokiya elvette a táskám, Tae a kis táskámért nyúlt. A Park família pedig csoportos ölelésbe vont. – Jesszus. Csak egy napig voltam távol. 

Nincs is jobb, mint mikor hazaérve őt pillantom meg.
Szegény 20 percig tuti így állt, mire megtaláltam a telefonom és lefotóztam.

Danbi: Found.

- Baszd ki. – kiáltottam fel, miután megállt az autó.

- Mi a baj? – kérdezte a mellettem ülő full kómás fejjel. A szentem bealudt az úton. Nagyon édes volt, ahogy összeszorított szemekkel nézett rám és azt se tudta hol van.

- Kifogyott a benzin. – közöltem a tényt.

- Hogy mi?!

- Elfelejtettem tankolni idefele. - vallottam be. Annyira siettem, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy alig van már benzin a kocsiban. Még az is csoda, hogy el tudtunk indulni.

- Hívd fel Andyt, biztos utánunk jön. - elkezdtem keresni a táskám, de nem volt nálam. - Azt ne mondd, hogy nincs itt.

- Az egész táskámat otthagytam. – még jó, hogy most nem ez volt neki a fontos, mert így jogosítvány sincs nálam.

- Itt az enyém. - nyújtotta felém a telefonját, de amint megnyomtam a feloldó gombot a telefon  fekete képernyőjével néztem farkasszemet. Megpróbáltam még párszor, hátha csak nem volt kedve reagálni, de a készülék totál megadta magát.  – Lemerült. – dőltem hátra az ülésen és visszadobtam Jongsuk ölébe a mobilt.

- Most mit csináljunk?- kérdezte szinte pánikolva.

- Nyugi. Kiszállunk és keresünk valami benzinkutat.

- B egy darab benzinkút mellett se jöttünk el.

- Akkor keresünk egy motelt.

- Mert az pont lesz. - forgatta meg a szemeit.

- Akkor visszasétálunk D-hez és szépen elkérjük a kocsiját. – már kezdtem mérges lenni a negatív hozzáállásától.

- Vagy 40 kilométert tettünk meg eddig. Sose érünk vissza.

- Akkor baszd ki maradj itt és várd a csodát. – szálltam ki a kocsiból és bevágtam az ajtót.

- Várj B. – kiáltott utánam. Nem álltam meg csak sétáltam tovább. Haragudtam rá; mintha én tehetnék az egészről. Jó végülis az én kocsim és nem tankoltam meg, de akkor is. Lehetne kicsit együttműködőbb. – B állj már meg. - hallottam egész közelről már a hangját.

- Nem. – kiabáltam hátra és még jobban gyorsítani kezdtem.  Éreztem, hogy már csak pár centi választ el tőle, így futni kezdtem. Mérges voltam; nem volt kedvem most vele társalogni, így teljes tempóra kapcsoltam. – B, légy szíves. – kiáltott utánam már kifulladva. De nem érdekelt, akkor se álltam meg, viszont a szandálom már elfáradt és felmondta a szolgálatot. – Te bolond lány. Tönkre akarod tenni magad? – támaszkodott térdére mikor odaért hozzám. – Mutasd magad.

- Nincs semmi bajom. – álltam fel, levettem lábamról a szétszakadt lábbelit és mezítláb indultam neki. Jongsuk egy szó nélkül lépett mellém, majd vállamra tette a kezét ezzel megállítva engem. Ránéztem és vártam, hogy mondjon valamit, de szavak helyett csak leguggolt elém. 

- Tudok sétálni. – makacskodtam tovább.

- A barátod kicsinál, ha nem egyben viszlek vissza. Szóval gyere.

- Nem. – fontam össze mellkasom előtt a kezem és álltam tovább egy helyben. Még véletlenül se mozdultam volna meg.

- Te akartad. – pattant fel, majd térdeim alá nyúlt és felkapott kezébe.

- Azonnal tegyél le. Hallod Jongsuk?! Azt mondtam tegyél le. – kezdtem el kapálózni és ütlegelni a vállát, de nem használt semmit.

* Eközben a B-lakkban*

-  Chanyeol nyugodj már meg! Attól, hogy fel-alá járkálsz, és fél pillanatonként káromkodsz egyet, nem lesz meg hamarabb B.

- Te ezt nem értheted……..- túrt hajába a colos. Látszott rajta, hogy sík ideg, de képtelen volt addig megnyugodni még nem tudta biztosan, hogy barátnője él és virul.

- Ha megint telefonálsz…- de késő volt már. A fekete hajú már füléhez tartva a készüléket hallgatta, ahogy kicsöng.

- Mei…- kezdett volna bele, de a vonal túlsó feléről megakadályozták, hogy bármit is mondhasson.

- PARK CHANYEOL!- üvöltötte le Mei.- Ha még egyszer felhívsz, komolyan mondom kikapcsolom a  telefonomat.  Attól nem leszünk előrébb, hogy 5 másodpercenként hívogatsz. – vett vissza a hangerőből a lány, hogy ne ijessze meg nagyon az aggódó idolt.

- Én mondtam… - emelte fel a kezét Tokiya jelezve ő szólt előre, hogy semmi jó nem lesz ebből; majd eltűnt a konyhába.

- CHANYEOL. – üvöltötte Tokiya a nappaliból.

- Mit akarsz? – trappolt le az emeletről idegesen a rapper.

- Nézd. – mutatott a tv-re, amiben éppen a reggeli hírek mentek.

- „ A fehér Porsche tulajdonosa,. – hangosította fel Tokiya a tévét. – Moon Danbi. Eddig semmi információnk nincs a kisasszony holléte felől. „

- Nyugi Chanyeol, nincs semmi baja. – próbálta nyugtatni a mellette ülőt a japán fiú, de nem ment sokra. Legbelül ő is ugyanolyan összetört ez a hír hallatán, mint a mellette ülő, de próbált erősnek látszani.

- Honnan tudod?- kérdezte a sírás szélén állva a cölös.

- Ismerem. – kapcsolt át közben egy másik adóra a fekete hajú, ahol szintén a reggeli hírek mentek, főhírben a tegnapi balesettel. Mielőtt újra válthatott volna egy halk hang megszólalt mellőle:

- Inkább kapcsold ki.- állt fel a rapper és elindult az emeletre, hogy kisfiával foglalkozzon.

B Pov:

- Pihenjünk egy kicsit. – mondtam Jongsuknak. Láttam rajta, hogy mennyire fáradt és tiszta víz volt már attól, hogy több órája sétál a hátán velem.  – Jongsuk- szóltam rá erélyesebben miután nem akart megállni. – YAA- üvöltöttem rá, mert az istenért nem akart megállni ez az idióta.

- Haladnunk kell. – törölte le az izzadságot homlokáról.

- Nem kell.

- DE! Reggelre Szöulban kell lennem. Dolgoznom kell.

-  A munka várhat. Ne akard tönkretenni magad. Órák óta gyalogolsz…és  még engem is cipelsz. Kérlek…pihenjünk egy kicsit. – fordítottam magam felé az arcát, majd lágyan végigsimítottam rajta miközben szemeim aggódva fürkészték tekintetét.

- Rendben. –adta meg magát és letett engem is.

Az út szélén foglaltunk helyett. Úgy gondoltunk így több esély van arra, hogy még a hajnali órákban megtalálnak minket, vagyis nagyon reménykedtünk benne, hogy nem kell sokáig várnunk a segítségre.

- Sajnálom. – suttogtam az éjszakába, majd nekidőltem a mögöttem lévő oszlopnak, miközben a színész fejét ölembe hajtottam. Lassan simítottam ki szemébe hulló tincseit, majd egy apró csókot hintettem arcára. – Pihenj. – suttogtam füléhez közel, majd hátrébb húzódtam és csendben vártam, amíg elalszik.

Hangos dudálásra ébredtem, majd ismerős hang csendült fel nem is olyan távolról.

- Ott vannak. – képtelen voltam archoz párosítani a hangot, de tudtam, hogy rólunk beszél. – B. – egyre hangosabb volt. – B, jól vagy? – lassan kinyitottam szemeimet.

- Jól.

- Biztos? – kérdezett vissza aggódva testvérem.

- Biztos. - körülnéztem. – Viszont Jongsuk eltűnt. – mondtam ezt olyan nyugodtan, mintha azt közöltem volna , hogy vettem egy új ruhát. 

- Mi van?!- ért oda most már Mei is.

- Jongsuk eltűnt. – továbbra se fogtam fel, mit mondok.

- B, biztos minden rendben?! – hajoltak közelebb hozzám.

- Úristen. Jongsuk eltűnt. – pattantam fel gyorsan és kétségbeesve keresni kezdtem szemeimmel ex barátomat. Percekig kerestük a környéken. Aggódtam, de egyben mérges is voltam rá. Miért nem ébresztett fel? Már a sírás határán álltam. Feladva a keresést, leültem az aszfaltra és vártam a csodát.

- Ti min nevettek? – hallottam a hátam mögül a kuncogásokat. Idegesített, hogy egy ilyen komoly dolgot is félvállról vesznek és ahelyett, hogy segítenének, inkább kinevetnek.

- Fordulj meg. – mondta Taehwan. Nem hallgattam rá. továbbra is ott ültem mozdulatlanul, kétségbeesve.

-B.- szólított meg, most barátnőm.

- Mi van?!- fordultam meg idegesen, de ez egy szempillantást alatt eltűnt, ahogy megpillantottam a harmadik személyt mellettük. – Jongsuk.- szinte a nyakába ugrottam, annyira örültem, hogy előkerült.

- Na gyere drámakirálynő, ideje hazamennünk. – indultunk meg a kocsi felé.

- Mei, hol a kocsid? –kérdeztem, ahogy beszálltunk az ismeretlen járgányba.

- Majd elmesélem. – indította be a motort és azonnal a gázra taposta hazafelé vette az irányt.

Hála barátnőmnek hamar visszaértünk a városba. Elsőnek elvittük Jongsukot a kiadójához, majd miután lejelentkezett és elköszöntünk tőlünk, hazaindultunk mi is. Útközben nem esett egy szó se közöttünk. Annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam egy szót is kinyögni.

- Gyere, hazaértünk. - éreztem meg vállamon Taehwan kezét. Kiszálltam az autóból és egyből a házba mentem.  Meglepődve fogadtam, ami otthon várt. Testvérem és legjobb barátnőm nem készített fel erre, pedig elkélt volna.

- Nyugi édes, nincs semmi bajom. – bújtam bele ölelésébe Chanyeolnak, miközben egyik kezemmel hajába túrva simogattam fejét nyugtatásképp.

- Annyira aggódtam érted. – suttogta.

- Miért? – kérdeztem hitetlenkedve. Nem értettem a helyzetet…

- A kocsid…- kezdett bele párom, de félbeszakítottam.

- Úristen mi történt white-al?! – szakítottam ki magam öleléséből és szinte hisztérikus rohamot kapva könyörögtem, hogy magyarázzák el mi történt szemem fényével. 

drágaságom♥

Mei - elfelejtettem a címet

Tokiya teljesen összetörve vonult el a szobájába. A lányokkal kicsit lefoglaltuk a kis herceget, majd B-nek átadva jobbnak láttam, hogy ha magukra hagyom őket.
-Gyertek csajok haza viszlek titeket. - Seo és Min boldogan pattantak kocsimba, hisz mindketten hullafáradtak voltak.
-Nehogy aztán holnap magunkát lássuk viszont a címlapon. - mondta Seo nevetve.
-Leszbi még úgy sem voltam. - kacsintottam felé. A lány hasát fogva nevetett, majd intett. A kocsim eddig csajos csacsogással zengett be, de most a sötétben ültem és néma csendben. A motor hangosan mordult fel, nem volt még kedvem hazamenni, így meglátogattam a fiúkat. Halkan mentem be, de a villany még égett a nappaliban.

Vigyorka

-Szia. - huppantam le Kyungsoo mellé, aki éppen egy szövegkönyvbe volt bele bújva. - Lattet? - nyújtottam felé forró italom.
-Szia Mei. Köszi. Mi járatban?
-Kicsit hagyom, hogy B és Tokiya megbeszélje a dolgokat. Tudod...
-Tudom.
-Yeol? - D.O. csak az ajtó felé mutatott. Tehát az én kis herom épp duzzog. - Egyedül van? - újabb bólintás. Felálltam és bementem hozzá. Kopogtam, de semmi. Aztán csak simán benyitottam. A mindig vigyorgós fiú az ágyán feküdt a sötétben és a plafont szuggerálta. Arrébb lökdöstem, mire felmordult és befordult.
-Ha B küldött, el se kezd. - morogta.
-Nem ő küldött. Ő éppenséggel Tokiyát vigasztalja, mert teljesen összezuhant. Nem direkt csinálta. Ismered már mind a kettőt. Tudhatnád, hogy ha be vannak gyulladva akkor bármire képesek. - válaszul hirtelen megfordult, az orrom súrolta az övét.
-Mi tennél ha most csak úgy megcsókolnálak?! - hatalmas keze beterítette az arcom. Csak bámultam sötét íriszébe. Nem tudtam, hogy abban a pillanatban Yeol csak játszik, vagy totál bekattant. Aztán mint derült égből villámcsapás, ajkai már lassan érintették ajkaim. Agyam azonnal kapcsolt és leesve az ágyról, eltoltam magam tőle.
-Ha B megteheti, Én miért nem?! - könnyek kezdtek csorogni az arcán.
-Aj Yeol. Ne legyél már ilyen. Tudod milyen B, és pontosan ezért szereted. - törölgettem meg arcát.

-Itt maradsz? - válaszképp csak bólintottam és magamhoz öleltem. Komolyan mondom, néha úgy érzem, mintha tinédzser gyerekeim lennének, bár elég morbid, hogy két gyenge lelkű tini kölyköm egymásba szerelmesek, plusz egy gyerekük is van. Sértettünk hamar elaludt, szerencsére olyan mélyen, hogy nem vette észre, mikor reggel kibújva hatalmas karjai közül otthagytam őt. Ugyanis az éjszaka közepén fordult a helyzet és úgy éreztem magam, mint egy élő Teddy maci.

Cukorka

 Egy álmos Baekhyunt pillantottam meg a kanapén. Millió kérdőjelet láttam a feje felett. Telefonom felmutatva mutattam meg neki a cikket.
-Mindent értek. - válaszolta rekedtes hangon- Meiiiii - nyújtotta meg nevem, tehát valamit akar - Csinálsz kávét?
-De csak mert ilyen cuki vagyok. - a konyhában egy fáradt Kaival találtam magam szembe. Csoszoga mellém jött és hatalmas cuppanóst nyomott a fejemre. - Neked is jó reggelt. Baek a kávé pötyög, nekem mennem kell. - puszit nyomtam a homlokára, közben kivettem a feje alól a táskám.

Legalább valaki reggel is
aktív xD

A házban mikor haza értem mindenki durmolt. Felmentem, Tokiya B-be csimpaszkodva aludt. Bababoy pedig épp aprócska ujjait vizsgálta. Gyorsan tisztába tettem és B ágyára heveredve bekapcsoltam valami rajzfilmes csatornát. Majd egy reklám következett, közben lementem és az ajtóban egy Taehwan állt, két tele zacskóval a kezében.
-Hát te? - kérdeztem.
-Hoztam reggelit. - vigyorgott.
-Köszönjük. - a zacsik épp csak landoltak a konyhapulton mikor B kezembe nyomta a picit, aki hatalmas szemekkel nézett rám, majd anyukájára, aki csak hadart és hadart és hadart. - Te értettél ebből az egészből valamit?! - néztem a magas fiúra, aki nemlegesen bólintott - Akkor ketten vagyunk.
A nap lassan telt, igazából csak TV néztünk, sétáltunk, aludtunk, majd újból séta. A délutáni kerülőből haza érve a telefonom megcsörrent.
-Halló! - szóltam bele.
-Kapcsold be a TV-t. - mondta Yemin izgatottan. A hatalmas képernyőn mosolygó arcok voltak, akik boldogan ecsetelték, hogy Kim Woo Bin újra kapcsolatban van - Mei, MEI hallasz?! - kiabált Yem.
-Visszahívlak.  - de erre semmi szükség nem volt, szomszédunk feltépve az ajtót rohant oda hozzám. A szemeim könnyekkel teltek meg. Nem is azt bántam a legjobban, hogy Woo Binnak barátnője van, hanem, hogy több hete hanyagol, én persze naivan azt hittem, hogy csak nagyon elfoglalt, de nem. "Vajon neki is egy névvel ellátott dobozkája?!"- futott végig az agyamban egy kósza gondolat.
-Kérlek Yem maradj itt. El kell mennem hozzá.
-Ne menj, csak rosszabb lesz. - húzott vissza.
-ENGEDJ EL! - kiabáltam, kitéptem a kezem a kezei közül és elindultam. A kocsimban ülve fortyogtam a dühtől. A lakásához érve viszont megijedtem, nem akartam szembesülni a tényekkel. A kódot beírva beléptem, de üres volt. Előkerestem a dobozom, majd egy rövidke üzenetet hagytam neki.

" Elvittem a ruháim, hogy legyen hely az új barátnőd dobozának....Seggfej" 

Tokiya álcázza magát.
Szerinte 40 fokban nem
szúrnak ki egy kabátos pasit.......

Haza érve eltespedtünk a TV előtt, mert Babyke elaludt. A híradóban egy olyan autó volt összetörve, mint a B-é. Chanyeol az emeletről csititgatott, de egyszerűen nem bírtam halkan magyarázni a dolgokat. Próbáltam nyugtatni, de magam sem hittem el amit mondok. A kezem szorongatta és könyörgött, hogy csak ne B legyen.
-Nyugi Yeol, Taehwan és Én elmegyünk megkeresni, te addig próbálj meg pihenni. - Taeval a kocsimhoz siettünk, először jól megtankoltunk, majd D-től megtudva a címet elindultunk az esetleges jó irányba. A mellettem ülő srác folyamatosan hívogatta testvérét, aki persze nem válaszolt a hívásra. Értesített mindenkit, Tokiya éppen egy képet küldött, mert csak úgy engedtem dolgozni, hogy megígértettem vele, hogy legalább óránkét értesít, hogy mi van vele.
-Felhívjam?
-Ne, először találjuk meg B-t.

Mentő akció indul (Y)

Danbi: Rough Road~

kis drágaságommal ♥

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészben. – csúsztam közelebb Tokiyához. Igen aznap este nem mertem egyedül hagyni, így vele aludtam. Féltem, hogy ha nem vagyok mellette egy szó nélkül kilép az életemből, mondván így nem okoz több gondot.

- Ne sajnáld, B. Én is hibás vagyok. Ha nem cselekszem meggondolatlanul , akkor nem okoztam volna gondot.

- De…- kezdtem volna, de ujjaival csendre intette ajkaim.

- Boldog vagyok melletted. Neked köszönhetem, hogy igazán élek. – nyújtottam felém karjait, arra várva, hogy ölelésébe bújjak. – Ha te nem lennél most nem tudom mi lenne velem. – suttogta fülembe.  Szavai melegséggel töltötték el szívemet. – Örülök, hogy aznap te szerveztél bulit  munkahelyemen. – csókolt homlokomra.

- Bocsánat, hogy megszakítom a gerlepárt, de valaki a mamit szeretné. – jött be Mei Babyboy-al a kezében.

- Már nem szoptatok.

- Nem érdekel, akkor is etesd meg, a te gyereked. – sétált oda az ágyhoz. Lassan felültem és kezembe vettem kisfiam. – Egyébként mióta?

- Úgy két hónapja.

Mei bólintott egyet jelezve, hogy részéről ennyi volt a beszélgetés, majd magunkra hagyott. Percekig feküdtünk az ágyon csendben, majd egy kis idő múlva telefonom zörrentett ki minket a nyugalom.

- Igen? – vettem fel.

- Délután 4-kor. – mondta D és azzal a lendülettel le is tette.

- Hova kell menned? – kérdezte Tokiya, amint eldobtam a telefont az ágy végébe.

- Dolgoznom kell.

- Nagyon titokzatos vagy.

- Muszáj. De nyugi már nemsokára megtudjátok mire készülünk D-vel. – adtam egy puszit az arcára, majd Babyboyt felkapva faképnél hagytam japán barátunkat. – És ne emészd magad a történtek miatt. Mindig találnak valamit, amin csámcsoghatnak. – mondtam neki még az ajtóból, majd ténylegesen eltűntem. Lent összefutottam Mei-el és Taehwannal. Éppen őket kerestem, így nagyon örültem nekik, hogy így egymásba botlottunk. Nagyjából vázoltam nekik a helyzetet a mai nappal kapcsolatban, majd kezükbe nyomtam a gyereket és már el is tűntem. Még csak levegőt venni se volt idejük, nem hogy kérdezni vagy kiakadni, hogy megint kiadom a  gyereket bérbe, olyan gyorsan sikerült eltűnnöm.

Már a kocsiban ültem mikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni másik utasomnak. Egy piros lámpánál megkerestem a telefonom és tárcáztam Jongsukot. Szerencsére egyből felvette így nem kellett idegeskednem.

- Azt hittem már elfelejtettél.

- Téged…soha. – szinte láttam magam előtt, hogy drága színész barátom milyen képet vág, így javítottam magamat. – Igazából a mai napról is elfelejtkeztem, nemhogy rólad. – vallottam be őszintén. Ezután bontottuk a vonalat, mert sietnem kellett és nem tudtam két helyre figyelni. Valamint Jongsuk is a lelkemre kötötte, hogy épségben kell megérkeznem mind hozzá, mint a tengerpartra.

- Köszönöm, hogy segítesz nekünk. – mondta miután beült. Nem fordultam felé, nem üdvözöltem csak a gázra tapostam és már repesztettem is az autópálya felé. Sietnünk kellett, hiszen nem rövid út állt előttünk és a 4 óra vészesen közeledett.

- Érted bármit. -  válaszolt csak percekkel később. Ha most ezt valaki hallotta volna, már tuti elkezdenénk írni az olyan cikkeket, amikben összeboronálnak bennünket, de szerencsénkre ez nem történhet meg, mert csak ketten vagyunk. Vagy mégse?!

- Azt hittük már sose értek ide. – üdvözölt minket D, ahogy meglátott feléjük sétálni.

- Anya, még csak 3 óra. – akadtam hiszen totál időben voltunk és hamarabb is itt lettünk volna,ha útközben nem tévedünk el, valamint nem rossz parkolóba állok be elsőnek.

- Szia szépségem. –hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

- Georgie?! – fordultam meg és nyakába ugrottam a fényképésznek. – Hogy kerülsz ide? – azt hittem az amerikai fotósorozat után már nem is látom.

- D felhívott, hogy vészhelyzet van és jönnöm kell.

- Várj, ti ismeritek egymást?! – lepődtem meg.

- Szerinted ki csinálta a képeimet? – kérdezte úgy, mintha egy tök egyértelmű dologra volnék kíváncsi. Pedig számomra teljesen fekete folt volt ez idáig, hogy ők ketten már évek óta ismerik egymást.

- A sminkesek, a fodrászok csak 4 órakor érkeznek meg.

- És mi mit csinálunk addig?

- Jaj ne legyél már amatőr. – szállt be Jongsuk is a beszélgetésbe most már.

- Ha nem tudnád, teljesen amatőr vagyok. Eltekintve egy-két alkalomtól.  – mentem utánuk duzzogva. Csak akkor világosodtam meg mit is csinálunk, addig még meg nem érkeznek a maszkírozók, mikor egy fehér sátorhoz értünk.  Mind a  hárman bementünk. Egyedül Georgie szakadt le tőlünk, hogy ő a helyszíneket rendezze le az embereivel. Még ők körbejárták a partot, addig mi szétválogattuk a ruhákat.

- Ezt mindenképp bele kell tennünk. – vettem fel egy kötött nyári kardigánt.

- És mivel veszed fel?- kérdezte Jongsuk.

- Majd meglátod, te válogasd a te ruháidat. – durcáztam be megint.

A fotózásról nem szeretnék sokat írni. Összefoglalva a dolgokat minden simán ment. Mutatom is a képeket.

 

Egy kis ízelítő

a kedvenc képem .-.

egy kis bónusz. :D 

- Ti nem maradtok? – kérdezte D, ahogy elindultunk Jongsukkal az autó felé.

- Nem, holnap sajnos dolgoznom kell. – válaszolt a színész.

- Én meg fuvarost játszok. – lengettem meg a slusszkulcsot. – Meg Babyboy is vár. És Chanyeol…-

- A végén még kiderül, hogy igazak a pletykák. – ugratott Jongsuk.

- Most nevetnünk kellene?! – nem válaszolt senki így folytattam, miért nem volt kedvem most drága szerelmemhez. – Kiakadt azon, hogy nem ő hanem Taehwan és Mei vigyázott JiSangra. Eddig az volt a baj, ha neki kellett, mert ő dolgozik. Nem tudom még a gyerekre is vigyázni. most meg kiakad, mert más vigyáz rá. komolyan, nem értem a pasikat.

- Drágaságom én is pasi vagyok.

- tudom, téged se értelek. – zártam le ennyivel a beszélgetést. Intettem anyának és elindultam a kocsi felé. Már így is késő volt. szótlanul ültünk be a kocsiba és útközben is csak a rádió halk hangja színesítette az amúgy komor hangulatot a kocsiban.

- Most rám haragszol?

- Nem.

- Akkor?

- Semmi, csak nem szeretek sötétben vezetni. Muszáj koncentrálnom. – fordultam felé és rámosolyogtam, hogy ne vegye rossz néven, amiért egész úton nem szólok hozzá. Mosoly láttam az ő ajkai is felfelé görbültek és láttam, hogy az a pici aggodalom is eltűnik a szeméből, ami az indulás óta ott tanyázik.

Chanyeol pov.

- Mondd, hogy már itthon van. - rontottam be a házba, de csak Meit és a vele nevetgélő Taehwant találtam.

- Percek kérdése és itthon van.

- Jó.- ültem le közéjük. – Jisang?

- Fent alszik. – rögtön pattantam és felrohantam az emeletre, hogy legalább egy puszit adjak a picinek.  a pusziból végül az lett, hogy leültem a kiságy mellé és néztem ahogy alszik. Még sose láttam őt ilyen békésen. Melegséggel töltött el, ahogy álmában az éppen őt simogató kezem felé nyúlt és ujjait körbefonta mutató ujjam körül. Az idilli apa-fia pillanatot Mei ordítása szakította félbe, amire a JiSang csak egy aprót rezdült csak.

- Azonnal gyere le. – üvöltötte nekem.

a kép illusztráció .-. 

- Halkabban. – mondtam már a lépcsőn és siettem ahogy csak tudtam. - Mi az? – kérdeztem meg, amint melléjük értem.

- Az nem B kocsija?

- Hol? – kérdeztem, majd követtem Mei ujját és a tv-ben egy fehér összetört autót pillantottam meg. – Szerintem nem. – vagyis reménykedtem benne, hogy nem az övé.

- Nézd meg a rendszámot. –

Már nem kellett a rendszámot néztem. A bemondó elkezdte mondani a neki szánt szöveget.

Alig bírtam végighallgatni.

- Nyugi Chanyeol. – fogta meg a kezem Mei.

- A barátnőm egy másik pasival volt az éjszaka közepén és…

- B dolgozni volt. Nem akartam elmondani, mert B megkért rá, hogy tartsuk titokban, de ez vészhelyzet.  Egy fotózáson voltak. D áthelyezi a ruhaüzletük központját ide, hogy ne kelljen mindig ingáznia és ehhez készítik a képeket.

- És Jongsuk mit csinált velük?

- Valakinek a férfiruhákat is reklámozni kell okoskám.

- De miért nem mi?

- Ez az ő döntésük, de most ne ezen akadj fent. Inkább imádkozz, hogy nem ültek abban az autóban…- hagyott magamra Taehwannal és felment az időközben felébredtem Jisanghoz.

- Chanyeol. –szólított meg a fiú.

- Nem érdekelsz. – hagytam magára és B szobájába mentem. Nem voltam rá kíváncsi. Igazából nagyon zavart, hogy B körül legyeskedik annak ellenére, hogy a testvére. De nem tehette róla, ahogy Tokiyára is féltékeny vagyok, amiért a barátnőmmel egy házban lakik úgy ő rá is. Gondolataimból telefonom csörgése repített vissza a valósághoz.

- Jól vagy? – kérdezte Suho aggódva.

- Nem…- törtem össze teljesen. 

Seo Young - lot of things

szedd össze magad Seiji...

- Indulok Lucas-hoz. Ne várj meg ébren. - kiabált Seiji a nappaliból. Én éppen Holly fürdetését fejeztem be. Mia és Kio most dolgoztak. Kiengedtem kiskutyám a fürdőszobából és kirohantam a bejárathoz, hogy még idejében kapjam el szőke barátom.
- Várj egy pillanatot! Min tud erről? - tettem karba a kezem.
- Tud ... gondolom. - vakarta meg a fejét.
- Seiji... tudod ,hogy én nagyon örülök neki ,hogy ennyire jóban lettetek Lucassal, de nem gondolod ,hogy elhanyagolsz másokat miatta?
- Nem , nem gondolom. Mégis kit hanyagolnék el?
- Mondjuk Kio-t és Miat. Vagy Rick- kel mikor beszéltél utoljára? - néztem rá. Seiji idegesen sóhajtott egyet.
- Mindenki elfoglalt. Rick állandóan dolgozik. De tegnap előtt összefutottunk vele Lucasszal az egyik szórakozóhelyen. Kio és Mia pedig együtt lakik velem. Minden nap látom őket. Szóval nem értem hol itt a baj. - emelte égnek a kezét. Én ezt egy szemforgatással jutalmaztam.
- Ne csináld már Seo! Most bűntudatot akarsz bennem ébreszteni Luc miatt?
- Én? Dehogy akarok. Én csak azt szeretném , hogy tisztában legyél a jelenlegi helyzettel. Ugyanis éjjel- nappal vele vagy. És tudom ,hogy 2 napja nem jársz be dolgozni. Ugye tudod ,hogy csakis azért van még meg az állásod ,mert megkértem B-t ,hogy beszéljen az apjával az érdekedben?
- Óóóó... nem , ezt nem tudtam. Majd küldök neki egy csokor rózsát. Vagy valami gyerek cuccot. Téged meg imádlak Seo és köszi az aggódást, de ura vagyok a helyzetnek. Senkit sem hanyagolok, egyszerűen csak jól elvagyunk Lucas-sal. De a többi haveromról sem feledkeztem meg.
- Jó ... te tudod. De az egyetemet ne hanyagold, mert ha nem lesznek meg a kredit pontjaid ,akkor vissza küldenek Japánba. Ezt ne felejtsd el.
- Nem felejtem el Anyu. De most tényleg megyek. Te meg vigyázz az őrült rajongókkal. Na szia. - nyomott egy puszit a fejemre és kirohant az ajtón.

my love

Mivel ma nem dolgoztam , rácsatoltam a pórázt Hollywoodra és elindultunk egy kis délutáni sétára. A park felé vettük az irányt, mert ilyenkor nem voltak olyan sokan és most nem nagyon volt kedvem a rajongókhoz. Megfogadtam ,hogy nem olvasom el a rólam szóló cikkeket , de akaratlanul is folyton beléjük botlottam az interneten. A Kai-os botrány óta a média nem csitult. Különböző divat oldalakon találtam meg magam lefotózva, az éppen akkor viselt szettemet kiveséző cikkek körében. És ez még a kellemesebb része volt a dolognak. Kai és Luhan is azt mondta , hogy ehhez szokjak hozzá ,mert ennél csak durvább lesz a helyzet. Hát... kezdtem érteni miről beszéltek.

Mikor leértünk a parkba levettem Holly-t a pórázról, hadd szaladgáljon egy kicsit. Sunhee írt egy sms-t ,hogy holnap jönnek vissza Koreába Nate-tel. Már nagyon hiányoztak mindketten. Örültem neki ,hogy jól alakulnak a dolgaik.Már nagyon vártam ,hogy végre kitűzzék az esküvőjük időpontját,hiszen már lassan egy éve volt az eljegyzésük. Azóta Sunhee eladta a régi kis lakását és összeköltözött Nate-el egy fantasztikus tetőtéri Penthause-ba ,ami eszméletlenül szép és modern volt. És persze hatalmas, elég nagy egy családnak. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy itt az ideje ,hogy én is vegyek egy saját lakást. Imádtam az albérletemet ,de kezdett kicsi lenni (főleg ennyi embernek) és jó lett volna , ha rendelkezem saját lakással,amit nem csak bérlek. Már egy jó ideje teszek félre a fizetésemből (ami szerencsére egyre csak jobb lesz) és anyáék is minden hónapban küldenek egy kisebb összeget a számlámra ,amihez eddig még nem nyúltam hozzá , szóval egész szép kis összeg gyűlt már össze rajta. Ha ezt a kettőt összerakom egy egész szép lakást tudnék venni Seoul valamelyik jobb negyedében. Szóval a lakáskeresés is tervbe volt tűzve. Erről eddig csak Sunhee tudott.

A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolkodásból. A kijelzőm Lee Joon nevét írta ki. Mosolyogva fogadtam a hívást.
- Szia Idegen. Hát te még emlékszel a számomra? - viccelődtem.
- Igazából csak félrenyomtam. Csak hülyülök. Nagyon cuki a kutyád és szerintem megismert. - nevetett.
- A kutyám? A parkban vagy? - fordultam hátra a padon. A mögöttem lévő füves területen Holly-t pillantottam meg egy magas sráccal , felém közeledni. A füléhez telefont emelt. Integetni kezdtem neki és felállva a padról feléjük siettem. Holly vidáman battyogott mellette.
- Sziaa! - ugrottam a nyakába.Nagyon régen nem találkoztunk. Mióta kilépett az MBLAQ-ből és a színész pályára lépett még az eddiginél is elfoglaltabb volt.
- Szia Seo! De jó látni! - szorított magához. Hollywood féltékenyen vakkantott egyet a lábunknál. Lehajoltam és a kezembe vettem, ami nem ment olyan könnyen , tekintve kicsi bogaram súlyát.
- Ne legyél féltékeny. - nyomtam egy puszit az orrára. Ő erre összenyalta az arcomat.
- Nagyon aranyos és mekkorát nőtt. - simította meg a fejét Joon. Kiskutyám láthatólag nagyon élvezte,hogy a figyelem középpontjában van ,mert boldogan vakkantott egyet.
- Ne is mondd. Már alig bírom el. - nevettem. Erre Joon is elnevette magát és átvette tőlem Holly-t. Ő már könnyebben tartotta.
- Megiszunk egy kávét valahol? - kérdezte.
- Aha, persze. - mosolyogtam rá.

:)

A park melletti egyik kávézóba mentünk. Joon meghívott egy kávéra.Mivel nem volt kedvünk beülni a szép idő miatt, ezért kint ültünk le.
- Szóval zajlanak körülötted az események. 2 új film és egy sorozat. Nem semmi ,gratulálok. - szólalta meg , Holly láb alatt áthúzva az összegabalyodott pórázt.
- Köszönöm, igyekszem a legjobbat ki hozni magadról. De történések terén te sem panaszkodhatsz. Láttam a cikkeket a neten és hallottam a Kai-os botrányról is. Persze én egy percig sem hittem el ,de nagyon durva ,hogy mennyire rád szálltak. Hogy bírod?
- Hát először nagyon rossz volt,de elfogadtam ,hogy ez jár azzal, hogy egy világhírű idol a pasim. Hozzá kell szoknom. De szerintem pont neked nem kell magyaráznom ,hogy milyen az amikor minden lépésedről tudni akarnak. Mint például most is. - mutattam az út túl oldalán lévő park felé. Joon követte az ujjamat és idegesen felsóhajtott. 2 férfi bujkált a bokrok mögött és minket fényképeztek. Csodálatos. Meg is van a következő botrány ,amin lehet majd csámcsogni.
- Ne törődj velük. Firkászok. Élnek-halnak egy jó sztoriért. Gyere, sétáljunk inkább. - mosolygott rám és felhúzott a székről. Lassan indultunk el az utcán. Élveztük a napsütést. A mellettünk elhaladók a kelleténél kicsit jobban és hosszabban bámultak meg, néhányan elővették a telefonjaikat és "feltűnésmentesen" lőttek rólunk pár képet. Csak a szokásos.
- Már látom is az új címlapsztorit : " A hallyu sztár Lee Joon és a pasizási szokásairól híres Seoyoung közös kutyát vettek" - szólaltam meg nevetve. Erre a mellettem sétáló is elnevette magát. Még kb 2 órát töltöttem Joon- nal. Nagyon jót beszélgettünk, de sajnos el kellett mennie egy forgatásra. Viszont megbeszéltük, hogy most már többet fogunk találkozni. Reméltem is ,hogy így lesz.

szia Kio :)

Másnap. Reggel rohannom kellett dolgozni, úgyhogy még reggelizni sem volt időm. Csak bepattantam a kocsimba és már hajtottam is a Vogue-hoz. A fotózások nagyon jól teltek, sokat nevettünk. Kwon úr csak délelőttre hívott ma be, úgyhogy délután volt időm elmenni ebédelni a kedvenc sushizom-ba ( nem hiába éltem japánban 5 évig). Egyszerűen éltem-haltam a japán kajáért. Persze a koreai se volt rossz ,de semmi sem volt fogható egy jó sushihoz. Később Kio és Mia is csatlakoztak hozzám. Seiji-nek valami más elfoglaltsága volt...
- Szóval nagyobb lakásba költözünk. juhééé. - lelkendezett barátnőm, miután vázoltam nekik terveimet a lakásvásárlásról.
- Azért ne örülj előre. Ez még korántsem biztos. Sok mindentől függ. Először is találni kell egy árban is elfogadható, szép és tágas lakást ,ami azért jó környéken van. - feleltem és egy sushit tettem a számba.
- Persze , persze. Ez egyértelmű. De mi mindenben segítünk neked Seo. Gangnam-ban rengeteg szép lakás van és a felük eladó ,mert csak nemrég épültek. Biztos találunk neked megfelelőt. - mosolygott Mia.
- Gangnam? Nem lesz az kicsikét túl drága?
-Minden lehetőséget meg kell néznünk. És persze mi is adunk bele ,ha már nálad lakhatunk. Igaz ,hogy már csak 3 hónapig tart az egy éves ösztöndíj. - sóhajtott Kio.
- Óóó így eltelt az idő? Nem lehet meghosszabbítani? Nem akarom ,hogy elmenjetek srácok. Annyira jó ,hogy itt vagytok.
- Jajj ne is mondd. Én se szeretnék. Persze , nagyon hiányzik Tokyo és az ottani barátaim , de itt van nekem Sun és te is itt laksz Seo. Szóval ha elérjük a megfelelő kredit pontot , akkor pályázunk még egy évre. És elég nagy az esélye, hogy elérjük . -fogta meg a kezem Mia.
- Komolyan? Lenne rá esély ,hogy maradjatok?
- Igen , nagyon úgy néz ki. De ezt meglepetésnek szántuk, ugye Mia? - könyökölte oldalba Kiosuke.
- Naaa Kio. Hát már nem bírtam magamban tartani a jó hírt. Most haragszol? - nézett rá durcásan barátnőm.
- Nem , dehogyis. Végül is jobb, hogy Seo tudja. Így nagyobb lakást fog venni. - nevetett Kio.
- De várjatok. Mi van Seijivel? Neki lesz elég pontja? - szólaltam meg hirtelen. Erre mind a ketten nagyon elcsendesedtek. Nem tetszett ez nekem.
- hahó. Miről nem tudok?
- Hát az a helyzet ,hogy Seijinek  még hiányzik 4 vizsgája....és ha 2 hónapon belül nem vizsgázik le mindenből ,akkor nem hogy nem lesz meg a szükséges pontja, de el is tanácsolják. De tisztában van vele és állandóan hajtogatja, hogy ne izguljunk ,mert tudja mit csinál. Igazából nem tehetünk mást , mint hogy bízunk benne. Felnőtt már és itt az ideje,hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. Nem lehetünk ott mindig ,hogy kihúzzuk a bajból. Ezt most neki kell megoldania. - sóhajtotta Kio. Szóra nyitottam a számat , de a telefonom megcsörrent. Mei volt az.
- Egy pillanat. - vettem fel a telefont.
- Szia!
- Szia Seo! Remélem rá érsz ma. Ha nem , akkor is tedd magad szabaddá. - hadarta.
- Őőő ráérek ,de miért is?
- Mert megyünk a GOT7 koncertjére. Ne kérdezz semmit, csak legyél B-nél fél óra múlva. Puszika. - azzal a vonal megszakadt. Hitetlenkedve emeltem el a fülemtől a telefont.
- Ezt majd később folytatjuk srácok ,mert most rohannom kell.
- Őőő de mégis hova? - kérdezte Mia.
- Most derült ki ,hogy megyek a csajokkal Got7 koncertre. - feleltem , miközben felálltam a székről. Szerintem nem kell elmondanom ,hogy barátnőm milyen arckifejezéssel nézett vissza rám.

És a közös kép ,amit Jackson telefonjával csináltunk,
szóval csak később kaptam meg :)

Rekord idő alatt értem B-hez, ahol már mindenki ott volt. Jó volt , hogy újra együtt van a kis csapatunk. Kiderült , hogy a backstage-be is hivatalosak vagyunk ,hála Mei egyik sminkes ismerősének. Kicsit izgultam ,de nem igazán azért, mert a Got7-hez mentünk. Tudtam kik ők , hogyne tudtam volna. Szerettem a zenéjüket és azt ahogyan táncoltak ,meg úgy az egész csapatot. Egyszerűen csak kicsikét kényelmetlenül éreztem magam egy ilyen "kivételezős" szituációban. Nem voltam az a fajta lány ,aki "be fanol" egy adott embert vagy bandát , szóval nem tudtam ,hogy hogyan kéne viselkednem. Szerencsére ez az izgulásom rögtön elmúlt ,ahogy odaértünk. A srácok eszméletlen aranyosak és érdeklődőek voltak. És ami a legfurcsább volt: ismertek már minket. Legalábbis az internetről biztosan. Mindenkinek bemutatkoztam és beszélgettem is az összes taggal. Mei , ahogy meglátta Jacksont , elordította magát. Nagyon vicces és persze aranyos volt. Tényleg jól éreztem magam. A koncert után még kicsit maradtunk a fiúkkal ,de aztán mennünk kellett és nekik is.

B- nél folytattuk a kis mini bulinkat. Éppen a konyhában voltam és a netet böngésztem , mikor megláttam egy B-ről szóló , nem éppen jóindulatú cikket.
- Jézusom .- csattantam fel.
- Megint valami utálkozó dolog. - szaladt oda hozzám barátnőm.
. Igen. Vagyis nem.
- Akkor most melyik? Minről írtak valamit?
- Nem. Rólad. - mutattam felé a telefont. Mi lesz ebből...

Min- Welcome home

Az esti „mini szívroham” után haza felé vettem az irányt. Nagyon reméltem,hogy B hamar túl lesz ezen az egészen. Hihetetlenek voltak az emberek. Komolyan úgy éreztem,hogy nincs életük és egyfolytában a miénkkel szeretnének foglalkozni.
A lakásomban csend honolt. Túlzott csend. Egyedül Beth jött elém,farok csóválva. Mosolyogva hajoltam le,hogy megsimogassam a fejét.
- Hékás,hogyhogy te ilyenkor még ébren vagy? Hajnali egy óra van. –válaszul egy vidám csaholást kaptam. Beljebb sétáltam a nappali felé. Az asztalon egy levél hevert,Lucas kézírásával:

„Szia Tesó
Remélem jól mulattál. Direkt nem hívtalak fel,nem akartam zavarni. Velem minden oké,nem vertünk szét semmit Seijivel. Gyakoroltam a koreait! Bethet szorgalmasan levittem sétálni,úgyhogy büszke lehetsz rám J Seijivel elmentünk bulizni. Nyugi,nem tűntem el egész napra,pontosan 9 óra 54 perc van. Tudod, pm..hogy mondják koreaiul? na mindegy,sietek majd haza. Puszi meg minden.
Luc.”

Gondolhattam volna,hogy nem lesz itthon. Remélem,nem tegnap írta.
Gyorsan lefürödtem,majd,miután írtam egy smst Sehunnak és Baekhyunnak ( hiányzik már az az idióta feje) bebújtam az ágyamba és vártam,hogy elnyomjon az álom.
Másnap reggel-szokás szerint- a telefonom ébresztett. A managerem volt . Azt mondta,hogy a brazil Vogue holnap egy interjút szeretne készíteni velem a fotók mellé,skypeon keresztül,illetve szeretnék,ha emailben küldenék pár képet az első portfóliómból,hogy csatolják a cikkhez. A reggeli álmosságom miatt át sem gondolva az egészet,beleegyeztem. Azt mondtam,majd holnap beviszem az irodájába és egyúttal ott megejtjük a beszélgetést is.
Miután életet leheltem magamba és a reggeli kávéadagom is meg volt – illetve levittem Bethet sétálni- belevetettem magamat a képek keresésébe. ( Megjegyzem időközben ajtócsapódást hallottam,ami azt jelentette,hogy Lucas hazajött és valószínűleg már be is dőlt az ágyába.)
Egy óra után feladtam. Felforgattam mindent,de nem találtam sehol…és akkor beugrott. Nem itt van,hanem a villában. Vagyis a házunkban…abban a házban,ahol a fél életemet leéltem és ahová már több,mint 3 éve nem tettem be a lábam. Nem volt más választásom: el kellett mennem oda.
Most én hagytam egy kis üzenetet Lucnak az asztalon. Megetettem Bethet,majd előkerítve a ház kulcsait,amilyen halkan csak tudtam,összekészültem. Az autómban ülve tudatosult bennem,hogy tulajdonképpen hova is megyek. Tényleg több,mint 3 éve nem jártam arra. Liba bőrözni kezdett a karom.

A Nam villa Gangnam kijjebb eső részén feküdt. Amint bekanyarodtam a hatalmas bejáróba, ( először 10 percig szenvedtem a kóddal,ami szükséges volt ahhoz,hogy egyáltalán bemehessek a ház területére) megrohamoztak az emlékek…mi lesz majd,ha bemegyek? Anya még mindig nem tartózkodott Koreában,szóval nem szóltam neki,hogy jövök. Amúgy sem hinném,hogy itthon lett volna. A munka mindenek felett. A bejáróban nem állt más autó,tehát feltételezhetően nem takarított egyetlen szobalány sem odabent…igen voltak „cselédek” még szakács,kertész és medencetakarító is. Anyám szerette a csillogást,de ő maga még nem fogott rongyot a kezében.
Pár dolog,amit tudni kell a házról:
1. Nagy volt. Nagyon nagy. Már-már indokolatlanul nagy.
2. Viszonylag újnak számított,akkor építtették a szüleim,mikor 6 éves voltam,szóval nem itt töltöttem baba éveimet.
3. A domináló szín a fehér. Minden világos,nincsenek sötét szobák, maximum néhány helyen a bútorok kaptak szürkésebb árnyalatot. Anya mániája a minimalizmus. Oh és a fa is sok helyen megjelenik.
4. Sok a szoba. Mindenféle,nem csak háló. A dolgozó szobán keresztül a zenerészlegig,itt minden volt.
5.Hatalmas a belmagasság,olyannyira,hogy ha sokáig nézed,elszédülsz. A nagy terek miatt viszont jól lehet bújócskázni és rohangálni…oh,régi szép idők.
6. Sok az üveges rész. A ház 40%-a üveg. Szerintem. Néhol kifejezetten dominál az üveg,a nyitott terek a ház sajátosságai.
7. Gyönyörű kilátás,hatalmas medence, két  óriási garázs ( nem tudom,hogy minek kettő).
8. Sok növény.

Azt hiszem röviden ennyi. Időközben már a bejárat előtt álltam. A biztonsági kamerák felém fordultak. Szerencsére csak ide szerelték fel őket. Nagyot sóhajtottam majd bedugtam a kulcsot a hiper-szuper zárba. Az egész „kastély” be volt riasztózva,szóval egyetlen rossz fordítás és magyarázkodhatok a zsaruknak,miszerint be akartam törni a saját házamba. A hallba lépve erős deja vu érzés fogott el. Megcsapott az ismerős illat,amit most nem tudnék megmagyarázni. A gyerekkorom orchideától és citrustól „illatozó” emlékei. Úgy döntöttem először körülnézek,hátha változott valami.  A nappalival kezdtem. Már el is felejtettem,hogy mennyire kicsinek éreztem magam itt. Szó szerint. Olyan,mintha az óriások földjén járnál,akik bármikor össze taposhatnak. Ezt éreztem gyerekként…és még kicsit most is. Még az ajtó előtt levettem a cipőmet. Fehér márvány padló terült el a lábaim alatt. Mindig attól féltem,hogy egy hét alatt be fog koszolódni az egész,de tévedtem. Még most is ugyanolyan vakítóan fehér volt,mint az első napon. Mint már említettem,a belmagasság hatalmas volt. Óriási ablakok borították a falat,illetve egy üvegajtón keresztül ki lehetett menni a kertbe. Na és persze ott volt még a plazma tv,a kandalló és a hifi rendszer is. Néhol felfedeztem egy-két családi képet,de inkább a minimál festészet dominált a helységben,de csak elszórtan…és a növények,főleg trópusiak. A konyha és az étkező egybe volt nyitva a nappalival. Fontosnak tartom megjegyezni az apró részleteket…talán nem is olyan aprók. Igen,megint felsorolás következik,mert így könnyebb:
1. Nem voltak kihasználatlan terek. Értsd: minden apró kis folyosón,átvezető részen találhattál fortélyokat,mint például az ablak alatti ülőke,a mini üvegház,vagy az olvasó sarok.
2. A ház három emeletes volt,6 hálóval, 8 fürdővel  ( mindegyik szobához tartozott egy,illetve volt kettő különálló is), 6 egyéb szobával,illetve minden szinten találkozhattál egy „mini” nappalival és kisebb bár részleggel.
3. A medencéhez négyféleképpen lehetett eljutni. Ja,és kettő volt belőle…mármint a medencéből.
4.Voltak pálmafáink ( fogalmam sincs,hogy élték túl a telet…a kertész valamit biztos csinált velük)
5. Üveglépcső vezetett minden emeletre. Néhol egy szinten több is volt.
6. A galérián keresztül lenézhettél a nappaliba.
7. Kint is le tudtál ülni…fotelekbe…mint a nappaliban…még tévé is volt. A kert egy része pedig szintezett volt. Vagyis emeletes…hülyén hangzik,tudom..néhány helyen az emeletről is kimehettél.
8. Az én szobám a legjobb mind közül…höhö.

Miután elhessegettem magamtól az emlékeket,tovább indultam. A nappali volt a háznak azon részlege,ahol a legtöbb családi vita történt..nem nagyon szerettem. Anya szemmel láthatólag eltüntetett mindent,ami apáé,vagy rá emlékeztetett volna..jellemző. Remélem az én itt maradt dolgaimhoz nem nyúlt. Kisandítottam a kertbe,illetve a medencére. A feszített víztükrön egyetlen hullám sem játszott…pont,mint anyám hideg tekintete.
Mikor kicsi voltam,sokszor eltévedtem itt..de tényleg. Egy nyolc évesnek igazi labirintus ez a hely,egy elvarázsolt kastély.  Az emelet felé vettem az irányt. Az én hálóm a harmadikon helyezkedett el,a medence felőli oldalon. Amit nagyon szerettem,az a második és harmadik emeletet összekötő rész volt ( összesen két lépcsőn keresztül lehetett felmenni a harmadikra. Ez volt az egyik). A másodikon lévő folyosó gyönyörű mestermunka volt. Ha jól emlékszem a szüleim Barcelonából és Rómából kértek fel két tervezőt,az ő fejükből pattant ki az egész ház. Végig haladva a folyosón,kellemes emlékek is eszembe jutottak. Az ablak melletti fotel,amiben órákig is tudtam bámulni a tájat. Az üvegezett „mini” nappali,ami Baekhyun nagy kedvence..néha még most is megemlíti. Kezemmel végigsimítottam a falon. Ismét egy fájó ponthoz érkeztem. Apa zeneszobája. Gombóc kezdett nőni a torkomban,miközben lenyomtam a kilincset. Zárva volt. Gyorsan előkerestem a kulcscsomómat. Szerencsére minden ajtóhoz volt egy. Biztosnak tartottam,hogy anya nem sok mindent hagyott meg apa dolgaiból. Amint beléptem az ajtón,tátva maradt a szám. A hófehér szoba közepén  még mindig ott volt a zongora,amin apa játszott anyának,az esküvőjük napján. A polcokon ott sorakoztak a nappaliból eltüntetett családi fotók, a falakon lógtak Ian régi gitárjai..Amilyen sebességgel bejöttem,olyan gyorsan zártam vissza az ajtót. Túl sok ez nekem egyszerre…az emlékek…a régi családi dolgok…nem értem anyát…miért tartotta meg ezeket?
- Jól van Min. Ne ezért jöttél. –korholtam magamat hangosan. Gyorsabb tempóra kapcsoltam,és csak a szobám ajtajánál álltam meg… Vajon apának még van kulcsa ide? … Nem,nem,felejtsd el. Nem ezért vagy itt!
Benyitottam. Megcsapott az ismerős orchidea illat. Mindig volt az asztalomon. Érdekes módon most nem. Akkor honnan jön ez az illat? Lehet,hogy csak beképzelem. Elmosolyodtam,amint megláttam az itt hagyott ruháimat. Senki sem nyúlt hozzájuk azóta,mégsem voltak porosak…a takarítónők. Gyorsan bekukkantottam a gardróbomba..ott is minden a helyén volt. Persze sok holmimat átvittem a lakásomba,itt csak azokat hagytam,amik nélkül megvagyok.
Imádtam/imádom a régi,vagy annak kinéző dolgokat…és a fát..ha valaki belép a birodalmamba,rögtön észre is veszi. Ahol megfordultam a világban,elhoztam valami kis szuvenírt. Talán ez volt az egyetlen hely a házban,ahol szerettem lenni. Az egész engem tükrözött..minden egyes négyzet centiméter.
A következő pillanatban azon kaptam magam,hogy az ablak előtti, plafonról lelógó kis fotelemben ülök,és csak bámulok kifelé. Napi szinten csináltam ezt régen..sokszor apa is bejött hozzám,bekucorodtam az ölébe,és ringatózva mesélt nekem mindenfélét,miközben Seoul  éjszakai fényeit csodáltuk…túl sok emlék..megint. Keresd a képeket,Min!
Próbáltam a feladatomra koncentrálni. Szerencsére tudtam,hogy hova pakoltam el a modellkedéssel kapcsolatos dolgaimat : ágy melletti komód,legfelső fiók. Bingó! Két percbe sem telt és a kezemben tartottam a képeket rejtő mappát. Szerintem azóta nem nyúltam hozzá,mióta kész lettek a fotók. Túl sok fájó emlék. Most sem nyitottam ki,csak elraktam a táskámba,ügyelve,hogy össze ne gyűrődjön.
És most? Meg van,amiért jöttem. Gondolkozva ültem le az ágyamra. Jólesően besüppedt alattam. Szerettem ezt az ágyat. Végigsimítottam a puha,fehér ágyneműn. Az illata sem változott. Egy darabig még merengtem,majd eldöntöttem,hogy… ennyi volt. Elég a múltból. Az ajtóból még visszanéztem,gondolataimba vésve minden egyes kis zugot..újra…kitudja mikor jövök vissza legközelebb.
Nem tudtam megállni: benyitottam a szüleim régi halójába is. Arra számította,hogy anya nem használja már ezt a szobát. Nagy megdöbbenésemre nem így volt. A jele szerint még mindig itt aludt. Persze egyetlen árulkodó jelet sem hagyott meg,ami arra utalt,hogy itt egykor egy férfi is aludt vele.  Körbenéztem,majd becsuktam az ajtót. Ennyi elég volt.
A többi helyiségbe csak futólag néztem be. A kertet is beleértve. Emlékeztem mindenre. Nem akartam tovább itt maradni. A bejárati ajtóból még egyszer visszapillantottam,majd a felgyülemlő emlékeket visszagyömöszöltem a helyükre az ajtó zárjának kattanásával.
Az autómban ülve nyugodtam csak meg…igen,idegességet éreztem. Sokan kérdezték,hogy miért élek egy három szobás lakásban,ez után a csoda után. A válasz egyszerű: elegem volt abból,hogy mindenki ez alapján ítél meg. Nam MinYung,a szerencsecsomag,akinek mindene meg van az életben. Gyűlöltem ezt. Az emberek nem ismertek,mégis úgy gondolták,joguk van ítélkezni felettem. Igen,gazdag vagyok,ezt sohasem tagadtam. Miért is tettem volna? Nem szégyelltem. Igen,szerencsés voltam,hogy nem kellett megküzdenem a betevő falatokért a konyhaasztalnál. És akkor mi van? A boldogság soha nem tartozott a napi rutinomhoz, életem első 16 évében. Mindig történt valami,ami elrontotta az egész idillt. Valószínűleg külső szemmel nézve tökéletesnek látszott az életem. Hatalmas ház,gazdag család,szép karrier. A valóság viszont teljesen más volt: mindig egyedül éreztem magam itt. A hatalmas falak,az egész ház fojtogatóan mutatta meg minden egyes nap a magányt. Én soha nem kértem hat hálószobát,800 négyzetmétert…csak annyit szerettem volna,hogy a szüleim szeressék egymást…és engem. Mi mást kívánhatna egy kislány? Én tökéletesen meglettem volna a hónaponkénti összejövetelek, vagy a puccos partik nélkül,amik semmi másról nem szóltak,mint a helyi gazdagok dicsekvéseiről,miszerint nekik drágább konyhabútoruk van,mint a mellettük állónak. Ez az egész villa egy álom volt. Tökéletes otthon, korántsem tökéletes szülőkkel. Hatalmas méretek,tiszteletet parancsoló,tekintélyes formák. Ordított belőle a pénz. Ami véleményem szerint felesleges volt. Hárman laktunk itt..három ember,több,mint 800 négyzetméteren. Egy kezemen meg tudtam számolni,hogy hányszor éreztem itt boldognak magam.Egyáltalán nem élvezetes a hónaponta megjelenő fotósok látványa,akik különböző lakáskultúra magazinok számára kattintgatják a fényképezőiket..természetesen a hálószobám sem volt kivétel...
Ezekkel a gondolatokkal hajtottam ki a parkolóból,kis idő múlva pedig az emlékek fojtogató árjából is.

És akkor jöjjön egy kis kép bemutató.Csak egy pár helyiségről csináltam fotókat,mert siettem ( magáról a házról elfelejtettem képet csinálni...majd esetleg legközelebb):

a  földszinti nappali egyik része....

...és a földszinti fő lépcső

a földszinti külön fürdő

a másodikon lévő egyik "mini" nappali

az a bizonyos zongora....

szeretett mini hinta-fotelem

a földszinten lévő "másod" nappali,a ház másik végében

harmadik emeleti konyha és kis rész a tetőteraszból

csendélet a kerti nappaliról..

szintén a másodikon lévő,üvegezett nappali,a harmadik emeleti galériáról nézve ( igen,az egy mini kert)

anya hálója..igen,neki terasza is van..

ismét egy "mini" nappali a másodikról

az építészeti remekmű,amiről beszéltem

a hátsó udvar rész . Ide idegenek nem tudtak behajtani.
( a kép nem mostani,most nem voltak autók)

még egy kép kintről..ez a második medence