Danbi: SMTM

Idegesen tördeltem ujjamat, miközben fel szemmel azt lestem, mikor hív vár vissza Mei.

- Nyugi B, biztos dolga akadt. – próbált nyugalomra bírni Yemin, de nem sikerült neki.

- Egész este fent volt és vezetett, utána meg egy szó nélkül eltűnik?! Felhívom Krist.- álltam fel, de Yeol megállított.

- Vissza fog jönni, nem örökre tűnt el.

- Nem érdekel. – téptem ki karom szorításából és felmentem az emeletre.

- Menthetetlen- hallottam még barátnőm hangját. –Megpróbálom felhívni Krist és kiszedni belőle valamit.

Nem egészen fél óra múlva már egy ismeretlen lakás csengőjére tapadva vártam, hogy ajtót nyissanak.

- MÉGIS MI A FARNCOT KÉPZELDSZ MAGADRÓL?! – kezdtem ordítani, ahogy kinyílt az ajtó. Mei persze nyugodtságot színlelve kérdezősködött, majd pár perc beszélgetés után teljesen kijött a sodrából és kiakadt. Nem akartam összeveszni vele, de az igazat mondtam neki. a sírás kerülgetett hisz igazat volt, igyekezhettem volna jobban is, mégis rosszul estek szavai.

- Apropó Mei…Mino hívott, hogy nézzük meg a SMTM-ban. Vagyis Namhyung hívott és adta át a telefont Minonak, de most nem ez a lényeg. Van kedved…

- Hülye vagy? – csillantak fel a szemei. – Indulás. – húzott ki a lakásból és kocsijába pattanva a város szinte összes adidas boltját végigjártuk tökéletes esti szerelést keresve.

Mikor odaértünk ujjal kezdtek mutogatni ránk és hátunk mögött összesúgtak a kint várakozó rajongók.

- Ezek nem az exo lányok?

- Mit keresnek itt?

- Gyere Mei.- fogtam meg csuklóját és húztam magam után a hátsóbejárathoz. Imádtam, hogy annak ellenére, hogy nem számítottam szigorúan vett szabályok mellett hírességeknek, szinte mindenhol a hátsóbejáratot használva találkozhattam bárkivel, akivel szerettem volna. Percekig bóklásztunk a backstageben, mire ismerős arcot pillantottunk meg

-  Szia Mino. – köszöntem oda pinky boynak, majd egyből mentorához léptem és rajongókat meghazudtoló módon, csillogó szemekkel álltam előtte.

- Nyugi, mindenkire így néz. – jött mellém barátnőm is. – Mei vagyok. Ő itt Danbi.

- Ohh az Exo lányok. – villantott felénk egy ezer wattos mosolyt Zico. – Nem gondoltam volna, hogy szeretitek az ilyesmit. – mutatott körben az öltözőre, mivel mással jelen pillanatban nem igazán tudta illusztrálni gondolatát.

- Sokoldalúság. –kacsintott egyet Mei.

- Ne flörtölj vele, neked barátod van. –akadtam ki.

- Te meg ne csorgasd a nyálad, mikor már gyereked is van. – vágott vissza.

- Zico, esetleg…

- Danbi félénkké változott.  – színlelet meglepődöttséget Mino.

- Kapjátok be. - dobtam felé az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt.

- Visszatért a sátán. –szaladt ki kacagva az öltözőből a rapper Mei-t felkarolva. Gondolom körbeviszi

Nagyon nagy formák. :D

és megmutat neki ezt-azt. Én beérem azzal is, hogy csak Paloaltoval és Zico mesterrel beszélgetek a backstageben töltött idő alatt. Bár egy Jay Parkos közös képért is bármit megadnék, azért én se lehetek telhetetlen. Lesz még alkalma arra a képre máskor is. Döntöttem el magamban és teljes figyelmet szenteltem az öltözőben lévőknek. Időközben betoppant a csapat másik embere is AndUp személyében. Pár perces ismeretség után meg kellett állapítanom, hogy ott van a gyerek. Olyat lenyomott nekem, hogy ha nem lenne barátom talán is el csábultam volna neki.

Pinkyboy♥

- Na mielőtt Danbi még elolvad, elrabolnám a csajszit, ha nem haragszotok meg. – jött Mei, az illúzióromboló.  Még gyors csináltunk egy közös csoportképet, majd fájó szívvel a nézők körébe állva vártuk a műsor kezdetét.  Percekig álltunk a sötétbe és csendbe burkolózva.

- Szerintem szívatnak minket. - suttogtam Mei fülébe, mikor is megszólalt a műsorvezető és kezdetét vette a show.

A műsor iszonyat jó volt, legszívesebben az összesre eljönnék és élőben nézném végig, de bármennyire is szeretném sajnos a sok teendő nem teszi lehetővé az afféle kikapcsolódásokat. Viszont azt megbeszéltük Mei-el, ha Mino döntős lesz mindenképp élőben biztatjuk.

Cyber ghetto. :D

És  hogy mi is lett a kocsimmal? Hát sajnos azt én magam se tudom. Valószínűleg vagy D vagy Chanyeol intézte szegény White „temetését”, de hogy ne bukjak ki még annál is jobban, mint ahogy megtettem hazatérésem napján nem esett több szó a balesetről; vagyis arról, hogy egy őrült képtelen volt kikerülni egy ÁLLÓ autót és ripityára törte a kocsimat., az én szerelmemet.

- B, letudnál jönni egy kicsit? – hallottam párom ijedt hangját. Jóformán még fel se ébredtem, de gondoltam valami baj történt, így azonnal kipattantam a puha párnák közül és száguldoztam le a lépcsőn.

- Valami baj van? – kérdeztem, miközben szemeimet dörzsölgettem.

- Azért valamit felvehettél volna. – körbenéztem és pirulva konstatáltam, hogy bizony nem egyedül jött én meg itt állok egy bugyiban és sporttopban.  Beszaladtam a földszinten lévő fürdőben, leakasztottam egy szőrmés köntöst és útközben belebújtam, eltakarva tökéletes testem.

- Valami tényleg történt? – kérdeztem aggódva két ásítás közepette.

- Nem történt semmi. – mondta Chanyeol, de nem hittem neki.

- Persze, azért van itt az egész banda már korán reggel.

- Danbi mindjárt dél van. – közölte Jongin.

- Meddig dolgoztál?

- Jaj Chanyeol…- forgattam meg szemeimet. Utáltam, ha minden apróság miatt elkezdett aggódni , ami velem kapcsolatos volt. – Elég korán sikerült lefeküdnöm. – nyúltam a gőzölgő bögréért, amit csokiszemű lakótársam nyújtott felém. – Köszönöm… Álljunk csak meg. Azt ne mondjátok, hogy mindenki itt van. – igen végre sikerült felébrednem és körbe tekintenem, hogy nemcsak a fiúk, de a lányok, sőt mindenki ott tobzódott a nappaliban.

- Szeretnénk valamit mondani. – felhúzott szemöldökkel néztem a leaderre.

- Inkább mutatni. – javította ki Sehun az idősebbet.

- Ugye nem az új számotokat mutatjátok meg nekünk? - ragyogott fel a szemem, mint egy rajongónak.

- Menthetetlen. – tette Chen párom vállára a kezét és megindult az udvar felé. A tagok egyesével kezdték követni, majd a lányok is eltűntek. Csak én és Chanyeol maradtunk. Szótlanul vártam, hogy mi jön ezután.

- Gyere. – nyújtotta felém kezét, de mielőtt elérhettem volna utánam kapott és egy ölelésbe vonva egy kendőt kötött szemeim elé. Ezután összefűzte ujjainkat és lágyan a fülembe súgta az instrukciókat merre menjek, ügyelve közben testi épségemre, hogy még véletlenül se tegyek kárt magamban. – Megállhatsz. – suttogta, majd nyakamra hintve egy puszit elhúzódott mellőlem.

- Chanyeol ne szórakozz velem. Mi ez az egész?- kérdeztem idegesen pár perc néma csend után, és lekaptam magamról a kendőt. – Ha…- belém ragadtak a szavak, ahogy megláttam magam előtt az

új szerelem *-*

autót. – Uramisten ez egy lamborghini… egy lamborghini. – szaladtam a kocsihoz, és ha lehetséges lett volna ölelésbe vontam volna, de sajnos kezeim túl rövidnek bizonyultak, hogy átérjem az egészet. – Mi ez az egész? – kérdeztem pár perces örömhullámom után.

- Mivel a régit összetörték, úgy gondoltunk újat kapsz. White sajnos más menthetetlen volt. Úgy gondoltunk meglepünk egyel,hogy legye mivel közlekednek.   – magyarázta D a tömegből kilépve. Valószínűleg ő meg Chanyeol intézte a dolgokat.

- Ott van az Exo mobil. Mei kölcsönadta volna. – barátnőm heves bólogatással jelezte, hogy igazam van.

- Úgyis újat vettél volna. – lépett párom mögém és ölelésébe vont.

- Túl jól ismersz. – simítottam végig tarkóján és lehúztam magamhoz, hogy egy csókkal fejezzem ki hálámat.  - Köszönöm mindenkinek.

Babyboy az első, aki "vezeti" az új csodát. :) 

Mei

Csendes kis környéken
vagyunk.

Miután mindenkit haza szállítottam és elértem, hogy ne nekem kelljen először kiszállnom a csendben ültem a kocsimban. Illetve Kris kocsijában, amit közös lakásunkhoz vettem, amiről senki nem tud csak Ő és Én. B furcsállta, hogy amint üres lett a jármű nekem a hajnali órákban fontos dolgom lett, úgyhogy jelen pillanatban nem is dolgoztam, Hiszen a nyáron lediplomáztam ezzel megszűnt a gyakornokság a Vougenál. A mély garázs tele volt autóval, alig találtam olyan parkolót, ahova böszme nagy autónk befér. A telefonom rezegni kezdett, a kijelzőre pillantottam, legjobb barátnőm hívott, fel se vettem, de a testem össze porcikája azt sugallta, hogy B aggódik értem. Nem bírtam beszélni és magyarázkodni, hogy hol vagyok, csak egyedül akartam lenni a gondolataimban. A zizegés abba maradt. Kiszálltam végre és felmentem, hogy vehessek egy forró zuhanyt.

A lakásunk átlagos kis fiataloknak való lakás volt, tele dobozokkal, képekkel, ruhákkal, amiket Kris küldözget folyamatosan. A házi néni naponta jött takarítani, így nem lepett por semmit. Kellemes őszi idő volt, úgyhogy kinyitottam kicsit az ablakot. A kanapén egy hatalmas ajándék tasakot találtam, rajta egy rövidke üzenettel.

„El kéne jönnöd velem egy jótékonysági estre." Kihúztam egy ruhát és egy cseppet sem hozzám illő darabbal találtam szembe magam, hamarabb tudnám elképzelni Yem-en vagy B-n, de hogy Én egy ilyet hordjak. Azonnal telefonomért nyúltam.

-Te nem vagy százas. – vette fel második csörgésre testvérem.

-Most miért? Az EXO óta egy hatalmas imidzs váltáson megyek keresztül, és mivel te vagy a kísérőm neked is hozzám kell öltöznöd.

-De muszáj ennyire feltűnőnek lennie?!

-Kötelező. Mennem kell. Szeretlek. – és Kris már bontotta is a vonalat. Úgy gondoltam jobb lesz ha tényleg letusolok. A forró víz alatt álltam és csak bámultam a fehér csempét. Elfáradtam az egész éjszakás vezetésben. Homlokom a nedves csempének támasztva lehunytam a szemeim és hallgattam a vízcseppek halk muzsikáját. Kellett már ez a kis egyedüllét. Már sok idő eltelhetett mikor keserves nyávogás csapta meg a fülem. Törülközővel magam körül rohantam ki a nappaliba. Egy aprócska szőrgombolyag éhesen figyelt a nyitott ablakban.

Hát ő lenne Mona.

-Hát szia. – szelíd volt, ahogy magamhoz szorítottam elkezdte nyalogatni a vizet a karomról – Biztosan éhes vagy. Gyere nézzünk szét mi van itthon. – nem engedtem el, a konyhában kerestem egy kissé mély tányért, amibe tudok neki önteni egy kis tejet. Szerencsére a pulton háromszor is elfért volna, így bátran mertem otthagyni. Magamra kaptam valami kis kényelmeset és vissza siettem új kis lakótársamhoz.

A Mona nevet kapta, magam sem tudom miért, olyan kis Monás pofija volt. Amint az összes tejet kiitta, lehuppant a pultról, persze nekem azonnal szívinfarktusom lett, hogy összetöri magát, de csak felém nézett, és mintha meg akarna nyugtatni nyávogott egyet. Akárcsak otthon lett volna, a hálóba sietett, az ágyra ugrott és összekuporodva elaludt. Telefonom 10 percenként csengett, hol Yemin,  hol B, D vagy Yeol hívott. Senkinek nem vettem fel, még nem álltam készen a magyarázkodásra, hogy Kris vett nekem meg magának egy közös lakást, aminek a címét csak is mi ketten tudjuk. Plusz vett egy autót, hogy a paparazzók ne ismerjenek fel. Bár szerintem egyértelmű, hogy az EXOból csak én vagyok ilyen terepjáró őrült. A többi csajszi a tökéletesen áramvonalas, karcsú autókat tartja előnyben, én addig a kényelemre hajtok és ezt a csodás és hatalmas Land Roveremben érzem.

-Még nem állok készen. – suttogtam és Mona mellé összekuporodtam. Nem jött álom a szememre, így inkább csak a kis szőrmókot simogattam. Valaki kopogott. Az ajtót kitépve egy ideges B lökött arrébb.

-MÉG IS MI A FRANCOT KÉPZELSZ MAGADRÓL?! – kezdett el teli torokból üvölteni.

-Itt közelebb vannak a szomszédok, vegyél vissza. – csuktam be utána az ajtót – Egyébként is mit keresel itt?

-Yem kiszedte Krisből a címet. Mei, mi van veled?

-Zsúfolt a ház kicsit. Egyedül létre vágytam és eljöttem. Ennyi, nem kell azonnal a plafonon lenni.

-De a plafonon vagyok, mert egyedül hagytál a gyerekkel. Tudod, hogy nem bírok vele.

-Bababoy itt van lassan 1 éves, tessék kicsit jobban igyekezni.

-De...

-NEM ÉN VAGYOK AZ ANYJA SEM APJA, LÉGY SZÜLŐ VÉGRE DANBI! – kiabáltam le én is őt. Szemei könnyekkel teltek meg és ahogy kimondtam már meg is bántam, hogy azt mondtam, amit. Vettem egy nagy levegőt és a konyhába mentem. Szipogva követett. Elé toltam egy csésze kávét és magyarázni kezdtem. Elmondtam neki töviről hegyire, hogy miért van a lakás, miért van az autó, miért tűnök el manapság olyan sokat. Majd bemutattam neki Monát. Láttam, hogy valamit nagyon el akar nekem mondani, de nem merte. Így inkább megmutattam neki a ruhát, amit drága testvérem küldött nekem. Hát mit ne mondjak el volt ájulva, hogy a ruha milyen jól néz ki, az, hogy én hogy festek benne, már nem volt olyan érdekes. Aztán leesett neki, hogy miért is vettem fel és megdicsért, hogy jól mutatok benne, de teljesen nem én vagyok.

-Mikor lesz a buli?

-Holnap este. Reggel repülök, de éjszaka a magángépet kölcsön adták anyuék, szóval azonnal az este után jövök.

Nem csak a cipőm ADIDAS XD

-Akkor....Mei....Mino hívott, hogy nézzük meg az SMTM4-ben.  – szemeim azonnal felcsillantak, hiszen imádtam a műsort is és Minot is. Így azonnal beleegyeztem. Napunk további része azzal telt, hogy oda illő cuccokat vásároljunk. Ennyi adidas boltban szerintem életemben nem jártam. Hamar eljött az este és indultunk az elő showba szurkolni a pink rapperünknek. Aki az előadás előtt gyorsan körbe ölelgetett minket. Eljött mellettünk az általam annyira utált Black Nut, akinek majdnem kiestek a szemei. 

-Mi van nem láttál még Exo Girlt? – szóltam oda neki. Köpni-nyelni nem tudott, B és Mino pedig hangosan nevetett – Ne nevesetek utálom szegényt.

Zico is oda jött bemutatkozott, tálán többet tudott rólunk, mint mi róla. Olyan volt, mint egy vagány Exo girl fan. Az SMTM-es élményeket majd B jobban kifejti.

Reggel korán megérkeztem testvérkémhez, aki már kint várt a reptéren. A kezében egy táblával a felirat rajta: „Egyetlen, édes és imádni való testvérkém.”

-Nem kell a puncs. – öleltem meg – Anélkül is jöttem volna.

-Azért had imádjalak. Már régen tettem meg. – puszit nyomott az arcomra és kézen fogva mentünk ki a reptérről. Persze kattogtak körülöttünk a gépek, de szinte már hozza szoktam a vakukhoz és kattintásokhoz. Házunkhoz érve már el is kellett kezdeni a készülődést. Kris ide hívatta nekem a fodrászát és a sminkesét is. Pár óra alatt a hétköznapi Meiből, igazi idol barátnő és testvér Mei Wu lettem. 

-Gyönyörű vagy. – dicsért bátyuskám. Már Ő is öltönyben volt. Egy jótékonysági eseményen kellett volna a szüleinknek részt vennie, de anyuék minket küldtek. Anyukám szavaival élve: Elég érettek vagytok ahhoz, hogy képviseljetek minket. 

Ilyen volt a ruhám.
Alig bírtam benne menni xD

A limuzinból kiszállva riporterek hada lepett el, kérdezve, hogy visszatérek e Kínába, vagy, hogy éppen Krisen kívül más ex taggal is tartom e a kapcsolatot. De megkaptam azt is, hogy igaz e, hogy Lay megkérte e a kezem. Mindenre próbáltam illedelmesen válaszolni és annyit mondani, amennyi a firkászoknak épp elég. A vörös szőnyeg közepén álló paraván előtt jöhetett a szokásos mosolygós, összebújós kép. Mondhatni filmsztárnak éreztem magam. Sokan dicsérték a ruhám a cipőm, a sminkem. Az est további része ugyan olyan volt, mint a többi jótékonysági est. Sok pezsgő, sok mini szendvics, sok adomány. Természetesen mi is adtunk egy csekély kis összeget szüleink nevében. Többen akartak Krissel fotózkodni, így néha csak álltam a háttérbe szorulva. Ám arra is volt példa, hogy többen, inkább fiatal nők, vagy fiatal üzletvezetők jöttek hozzám, hogy kérjenek velem közös képet és Layről, meg a többiekről érdeklődtek. 

-Fan Fan,azt hiszem mennünk kéne. – mondtam már jócskán éjfél után. Elbúcsúztunk mindenkitől és a kocsinkat kikérve hazamentünk. A gépem hajnali 3-kor szállt fel. Furcsa volt egyedül utazni, a gép most hatalmasnak tűnt. Szerencsémre a szüleim kényelmes emberek így kialakítottak a gép hátuljában egy mini hálót. Bedőltem az ágyba és Lin Lin a légiutas-kísérőnk csak a leszállás előtt ébresztett.

Komplett fogadó bizottság fogadott a hajnali órákban. Yeol, B és Bababoy idillikus családi képe mellet ott toporgott Tae és Tokiya is, aki szerintem állva eltudott volna aludni.

-Hát ti? Itt az egész ház. – nevettem. Tokiya elvette a táskám, Tae a kis táskámért nyúlt. A Park família pedig csoportos ölelésbe vont. – Jesszus. Csak egy napig voltam távol. 

Nincs is jobb, mint mikor hazaérve őt pillantom meg.
Szegény 20 percig tuti így állt, mire megtaláltam a telefonom és lefotóztam.

Danbi: Found.

- Baszd ki. – kiáltottam fel, miután megállt az autó.

- Mi a baj? – kérdezte a mellettem ülő full kómás fejjel. A szentem bealudt az úton. Nagyon édes volt, ahogy összeszorított szemekkel nézett rám és azt se tudta hol van.

- Kifogyott a benzin. – közöltem a tényt.

- Hogy mi?!

- Elfelejtettem tankolni idefele. - vallottam be. Annyira siettem, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy alig van már benzin a kocsiban. Még az is csoda, hogy el tudtunk indulni.

- Hívd fel Andyt, biztos utánunk jön. - elkezdtem keresni a táskám, de nem volt nálam. - Azt ne mondd, hogy nincs itt.

- Az egész táskámat otthagytam. – még jó, hogy most nem ez volt neki a fontos, mert így jogosítvány sincs nálam.

- Itt az enyém. - nyújtotta felém a telefonját, de amint megnyomtam a feloldó gombot a telefon  fekete képernyőjével néztem farkasszemet. Megpróbáltam még párszor, hátha csak nem volt kedve reagálni, de a készülék totál megadta magát.  – Lemerült. – dőltem hátra az ülésen és visszadobtam Jongsuk ölébe a mobilt.

- Most mit csináljunk?- kérdezte szinte pánikolva.

- Nyugi. Kiszállunk és keresünk valami benzinkutat.

- B egy darab benzinkút mellett se jöttünk el.

- Akkor keresünk egy motelt.

- Mert az pont lesz. - forgatta meg a szemeit.

- Akkor visszasétálunk D-hez és szépen elkérjük a kocsiját. – már kezdtem mérges lenni a negatív hozzáállásától.

- Vagy 40 kilométert tettünk meg eddig. Sose érünk vissza.

- Akkor baszd ki maradj itt és várd a csodát. – szálltam ki a kocsiból és bevágtam az ajtót.

- Várj B. – kiáltott utánam. Nem álltam meg csak sétáltam tovább. Haragudtam rá; mintha én tehetnék az egészről. Jó végülis az én kocsim és nem tankoltam meg, de akkor is. Lehetne kicsit együttműködőbb. – B állj már meg. - hallottam egész közelről már a hangját.

- Nem. – kiabáltam hátra és még jobban gyorsítani kezdtem.  Éreztem, hogy már csak pár centi választ el tőle, így futni kezdtem. Mérges voltam; nem volt kedvem most vele társalogni, így teljes tempóra kapcsoltam. – B, légy szíves. – kiáltott utánam már kifulladva. De nem érdekelt, akkor se álltam meg, viszont a szandálom már elfáradt és felmondta a szolgálatot. – Te bolond lány. Tönkre akarod tenni magad? – támaszkodott térdére mikor odaért hozzám. – Mutasd magad.

- Nincs semmi bajom. – álltam fel, levettem lábamról a szétszakadt lábbelit és mezítláb indultam neki. Jongsuk egy szó nélkül lépett mellém, majd vállamra tette a kezét ezzel megállítva engem. Ránéztem és vártam, hogy mondjon valamit, de szavak helyett csak leguggolt elém. 

- Tudok sétálni. – makacskodtam tovább.

- A barátod kicsinál, ha nem egyben viszlek vissza. Szóval gyere.

- Nem. – fontam össze mellkasom előtt a kezem és álltam tovább egy helyben. Még véletlenül se mozdultam volna meg.

- Te akartad. – pattant fel, majd térdeim alá nyúlt és felkapott kezébe.

- Azonnal tegyél le. Hallod Jongsuk?! Azt mondtam tegyél le. – kezdtem el kapálózni és ütlegelni a vállát, de nem használt semmit.

* Eközben a B-lakkban*

-  Chanyeol nyugodj már meg! Attól, hogy fel-alá járkálsz, és fél pillanatonként káromkodsz egyet, nem lesz meg hamarabb B.

- Te ezt nem értheted……..- túrt hajába a colos. Látszott rajta, hogy sík ideg, de képtelen volt addig megnyugodni még nem tudta biztosan, hogy barátnője él és virul.

- Ha megint telefonálsz…- de késő volt már. A fekete hajú már füléhez tartva a készüléket hallgatta, ahogy kicsöng.

- Mei…- kezdett volna bele, de a vonal túlsó feléről megakadályozták, hogy bármit is mondhasson.

- PARK CHANYEOL!- üvöltötte le Mei.- Ha még egyszer felhívsz, komolyan mondom kikapcsolom a  telefonomat.  Attól nem leszünk előrébb, hogy 5 másodpercenként hívogatsz. – vett vissza a hangerőből a lány, hogy ne ijessze meg nagyon az aggódó idolt.

- Én mondtam… - emelte fel a kezét Tokiya jelezve ő szólt előre, hogy semmi jó nem lesz ebből; majd eltűnt a konyhába.

- CHANYEOL. – üvöltötte Tokiya a nappaliból.

- Mit akarsz? – trappolt le az emeletről idegesen a rapper.

- Nézd. – mutatott a tv-re, amiben éppen a reggeli hírek mentek.

- „ A fehér Porsche tulajdonosa,. – hangosította fel Tokiya a tévét. – Moon Danbi. Eddig semmi információnk nincs a kisasszony holléte felől. „

- Nyugi Chanyeol, nincs semmi baja. – próbálta nyugtatni a mellette ülőt a japán fiú, de nem ment sokra. Legbelül ő is ugyanolyan összetört ez a hír hallatán, mint a mellette ülő, de próbált erősnek látszani.

- Honnan tudod?- kérdezte a sírás szélén állva a cölös.

- Ismerem. – kapcsolt át közben egy másik adóra a fekete hajú, ahol szintén a reggeli hírek mentek, főhírben a tegnapi balesettel. Mielőtt újra válthatott volna egy halk hang megszólalt mellőle:

- Inkább kapcsold ki.- állt fel a rapper és elindult az emeletre, hogy kisfiával foglalkozzon.

B Pov:

- Pihenjünk egy kicsit. – mondtam Jongsuknak. Láttam rajta, hogy mennyire fáradt és tiszta víz volt már attól, hogy több órája sétál a hátán velem.  – Jongsuk- szóltam rá erélyesebben miután nem akart megállni. – YAA- üvöltöttem rá, mert az istenért nem akart megállni ez az idióta.

- Haladnunk kell. – törölte le az izzadságot homlokáról.

- Nem kell.

- DE! Reggelre Szöulban kell lennem. Dolgoznom kell.

-  A munka várhat. Ne akard tönkretenni magad. Órák óta gyalogolsz…és  még engem is cipelsz. Kérlek…pihenjünk egy kicsit. – fordítottam magam felé az arcát, majd lágyan végigsimítottam rajta miközben szemeim aggódva fürkészték tekintetét.

- Rendben. –adta meg magát és letett engem is.

Az út szélén foglaltunk helyett. Úgy gondoltunk így több esély van arra, hogy még a hajnali órákban megtalálnak minket, vagyis nagyon reménykedtünk benne, hogy nem kell sokáig várnunk a segítségre.

- Sajnálom. – suttogtam az éjszakába, majd nekidőltem a mögöttem lévő oszlopnak, miközben a színész fejét ölembe hajtottam. Lassan simítottam ki szemébe hulló tincseit, majd egy apró csókot hintettem arcára. – Pihenj. – suttogtam füléhez közel, majd hátrébb húzódtam és csendben vártam, amíg elalszik.

Hangos dudálásra ébredtem, majd ismerős hang csendült fel nem is olyan távolról.

- Ott vannak. – képtelen voltam archoz párosítani a hangot, de tudtam, hogy rólunk beszél. – B. – egyre hangosabb volt. – B, jól vagy? – lassan kinyitottam szemeimet.

- Jól.

- Biztos? – kérdezett vissza aggódva testvérem.

- Biztos. - körülnéztem. – Viszont Jongsuk eltűnt. – mondtam ezt olyan nyugodtan, mintha azt közöltem volna , hogy vettem egy új ruhát. 

- Mi van?!- ért oda most már Mei is.

- Jongsuk eltűnt. – továbbra se fogtam fel, mit mondok.

- B, biztos minden rendben?! – hajoltak közelebb hozzám.

- Úristen. Jongsuk eltűnt. – pattantam fel gyorsan és kétségbeesve keresni kezdtem szemeimmel ex barátomat. Percekig kerestük a környéken. Aggódtam, de egyben mérges is voltam rá. Miért nem ébresztett fel? Már a sírás határán álltam. Feladva a keresést, leültem az aszfaltra és vártam a csodát.

- Ti min nevettek? – hallottam a hátam mögül a kuncogásokat. Idegesített, hogy egy ilyen komoly dolgot is félvállról vesznek és ahelyett, hogy segítenének, inkább kinevetnek.

- Fordulj meg. – mondta Taehwan. Nem hallgattam rá. továbbra is ott ültem mozdulatlanul, kétségbeesve.

-B.- szólított meg, most barátnőm.

- Mi van?!- fordultam meg idegesen, de ez egy szempillantást alatt eltűnt, ahogy megpillantottam a harmadik személyt mellettük. – Jongsuk.- szinte a nyakába ugrottam, annyira örültem, hogy előkerült.

- Na gyere drámakirálynő, ideje hazamennünk. – indultunk meg a kocsi felé.

- Mei, hol a kocsid? –kérdeztem, ahogy beszálltunk az ismeretlen járgányba.

- Majd elmesélem. – indította be a motort és azonnal a gázra taposta hazafelé vette az irányt.

Hála barátnőmnek hamar visszaértünk a városba. Elsőnek elvittük Jongsukot a kiadójához, majd miután lejelentkezett és elköszöntünk tőlünk, hazaindultunk mi is. Útközben nem esett egy szó se közöttünk. Annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam egy szót is kinyögni.

- Gyere, hazaértünk. - éreztem meg vállamon Taehwan kezét. Kiszálltam az autóból és egyből a házba mentem.  Meglepődve fogadtam, ami otthon várt. Testvérem és legjobb barátnőm nem készített fel erre, pedig elkélt volna.

- Nyugi édes, nincs semmi bajom. – bújtam bele ölelésébe Chanyeolnak, miközben egyik kezemmel hajába túrva simogattam fejét nyugtatásképp.

- Annyira aggódtam érted. – suttogta.

- Miért? – kérdeztem hitetlenkedve. Nem értettem a helyzetet…

- A kocsid…- kezdett bele párom, de félbeszakítottam.

- Úristen mi történt white-al?! – szakítottam ki magam öleléséből és szinte hisztérikus rohamot kapva könyörögtem, hogy magyarázzák el mi történt szemem fényével. 

drágaságom♥