Danbi: Long time no see ~

Elég sok minden történt rég nem látott barátom és csapata látogatása óta.  Sok mindent kellett rövid idő alatt lerendeznem magamban és titkon reménykednem, hogy nem követtem el életem baklövését. Persze ebben csak akkor lehettem teljesen biztos, mikor a vizsgálat eredményeit a kezemben tartottam.  Viszont ezek után se dőlhettem hátra, mert kivételesen Mei alakított be és lehet abban a pillanatban mikor közbeléptem és beleszóltam az életében utált, de később úgy is köszönetet fog mondani azért, hogy nem hagytam, hogy megtegye azt, amit én már elkövettem és ami miatt most őrlődök és reménykedem. 

- Mit szólnátok, ha elutaznánk valahova?- ültem le a reggeliző társasághoz.

- Én benne vagyok. – lelkesedett egyből Tokiya.

- Hova szeretnél menni? – kapcsolódott be Mei is.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk először meglátogatni a szüleid Kanadába. Tudom, hogy már régóta szeretnél menni, csak még nem volt időd és a nagyszüleimhez is jó enne beugrani. Plusz kéne egy közös kiruccanás a csajokkal is.

- Nekem tetszik.  Kaja után kezdhetünk is pakolni. - lelkesedett be barátnőm. Mivel nekem nem volt étvágyam, így inkább otthagytam őket és visszaballagtam szobába és levetődtem az ágyra. Az éjjeli szekrényen pihenő telefonomért nyúltam és mereven bámultam a képernyőt. Teljesen belefeledkeztem és azt se vettem észre, hogy időközben valaki bejött a szobába. Csak akkor jöttem rá, hogy nem egyedül vagyok a szobában mikor besüppedt mellettem az ágy és egy hang visszahozott a jelenbe:

- Mi a baj?

- Semmi.

- Látom rajtad, hogy van valami. Mit nézegettél ennyire?- vette ki  Mei kezemből a telefon, ami időközben már elsötétült. Egy gomb nyomásával életre keltve a készüléket jött rá mi is a gond pontosan. - Ne aggódj. Tudod, hogy bármi is lesz az eredmény én melletted állok.

- Tudom, de nem akarom elveszíteni. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.

- Nem fogod. – ölelt magához.

Az érzelmes reggel után egy békés, pakolással teli délután jött. Este foglaltunk a másnapi gépre jegyet.

with guys ♥

A  nyár elég gyorsan eltelt. Egy hetet töltöttünk Mei szüleinél Kanadában, majd a lányokkal és közös barátainkkal egy két hetes kis pihenőt tartottunk a Bahamákon, ahol elmondtam, hogy a kockáim azért tűntek el, mert egy kis csöppség növekszik a pocakomban.  A nyár további részét D-vel és Mei-el a nagyszüleimnél töltöttük.  Nem volt kedvem Koreában lenni. Erőt kellett gyűjtenem és felkészülnöm az elkövetkezendő nehéz időszakra, így inkább elmenekültem. Nem mellesleg az üzlet se ment olyan jól, így mivel gazdasági karon végzem tanulmányaim,  hozzáértő révén tudtam besegítettem a családi

Mei, Yemin , B :3

vállalkozásba  és újra fellendíteni, hogy ne tűnjön el örökre a csőd szélén állott üzlet.  Hála ennek a másfél hónapnak, augusztus végére sok tapasztalattal tértem vissza Koreába.  A fiúkkal nem sokat beszélgettünk a kint töltött idő alatt, hiszen elfoglaltak voltak és a túl nagy időeltolódás miatt nem igazán tudtunk olyan időpontot találni, ami mindenkinek megfelelt. Chanyeollal persze ennek ellenére szinte minden nap beszélgettünk, vagyis a kakaotalkot használva írtunk unalmasabbnál unalmasabb üzeneteket egymásnak, de a gyerektéma, és, hogy mi is volt a valódi oka annak, hogy elmentünk nem került szóba egyszer sem.

-  Ideje lenne elmondani neki.- hozta fel Mei a témát, ami tabunak számított, amíg Amerikában voltunk.

- Könyörgöm ne kezd ezzel, még haza se értünk.  – csuktam be magunk mögött a bejárati ajtót.

- B nem értelek, meddig akarod még titkolni? Amíg meg nem szülöd? Mert így jó úton haladsz afelé, hogy újra elveszítsd.

- Ajaj… Sziasztok lányok.  – köszönt Tokiya  egy–egy cuppanóssal mindkettőnknek , majd megragadott egy-egy bőröndöt és bevitte a nappaliba. Csendben követtük őt. Annyira nyitottuk ki a szánkat, hogy köszöntünk Bostonboynak és üdvözöltük két kis szerelmem, majd csendben elvonultunk kipakolni.  A megérkezésünk estéjén senkire nem voltam kíváncsi, így bezárkózva töltöttem az éjjelt. Reggel első dolgom volt, hogy írjak drága Saur páromnak.

„Szia édes. Remélem ma van egy-két szabad pillanata a csapatnak valami fontosat kell mondanom…

Írtam meg  sokadjára az sms-t mire végre sikerült rávennem magam és elküldtem.  Erőt gyűjtöttem és a fürdőbe mentem. Nyúzott arcom láttán elszörnyedtem. Egyből a kád felé fordultam, megnyitottam a csapot és levetkőztem miközben a víz lassan teli töltötte a kádat. Óvatosan léptem bele, majd merültem el a most habokkal teli forróságban.

-B- üvöltötte valaki kintről. Nem válaszoltam neki. - Ugye nem aludtál el a kádban?- rontott be Tokiya.

- Nem, de megtalállak ütni, ha nem mész ki most azonnal. – vágtam hozzá az egyik szivacsot.  Mivel drága lakótársam megzavart, és már nem tudtam úgy élvezni a fürdőt, mint előtte, kimásztam. Órákba telt még  rendes, elfogadható állapotba sikerült magam tenni. Lementem reggelizni. Reménykedtem, hogy valaki lesz lent, de csak az üres konyha látványa fogadott. A kaja után végig izgultam az egész délelőttöt. Idegesen tördeltem az ujjaim, mikor telefonom jelzett itt az idő és mennem kell. Elköszöntem két kis kutyuskámtól és egy sóhaj kíséretében hagytam el a házat. Nem szóltam senki. Nem kértem senkit, hogy jöjjön bátorítani. Egyedül akartam közölni mindenkivel. De megijedtem. Már az épület előtt álltam és készültem bemenni, mikor úrrá lett rajtam a félelem.

- Úristen. Mit fognak hozzá szólni? Mi van ha…Nem az nem lehet.- beszéltem magamban. – Teljesen bekattantnak tűnök.- nevettem fel. – Elfelejtkeztem róla, hogy emberek között vagyok és emiatt a furcsa pillantások nem is maradtak el.   – Most vagy soha. – indultam neki újra, de nem jutottam sokáig.  Már az épületben voltam és a fiúk terme felé tartottam, mikor újra elfogott a pánik.

- Nem, nem, nem. B, akkor is el kell mondanod nekik. Vagy legalábbis Chanyeolnak. – győzködtem magam a fal mellett guggolva.  – Menni fog .-  szorítottam ökölbe kezem és újra nekivágtam.  Végre sikerült eljutnom a teremhez, megálltam egy picit, majd kezem a kilincsre tettem.

- Be is nyitsz vagy csak álldogálsz itt? – kérdezte a menedzser, aminek hála a szívem megállt egy pillanatra, de ahogy újra verni kezdett lenyomtam a fémet és beléptem a terembe…

- Sziasztok. - köszöntem félve nekik a padlót bámulva, majd mosolyt erőltetve arcomra, próbáltam szikrázó boldogságot színlelni, de féltem.

- Szia B. Rég láttunk. – üdvözölt a csapat leadere.

- Hát nem most volt az biztos. Hogy vagytok? – tettem fel a kérdést, de igazából sejtettem a választ, mégis kellett valami.  Valami , ami eltereli a figyelmem az okról, ami idehozott.  A válaszok mindenkitől rövidek, tömörek és a várt tartalmat visszaadóak voltak.

- És te? Hogy érezted magad a nyáron?

- Nagyon jó volt.  Örülök, hogy újra közel kerültünk a lányokkal.

- És a nagyszüleidnél?

- Örültem, hogy több időt tölthettem velünk, mint 1-2 nap.  Nagyon boldog voltam és büszke, hogy az éppen csődbe menő céget sikerült megmentenünk.  – meséltem a családi bizniszről .

- És a csapat? Idén nem volt edzőtábor? – kérdezte Chanyeol érdeklődve.

- A csapat nagyon jól meg van. Sok fényképet, videót kaptam a lányoktól. Nagyon sokat fejlődtek. Sok lehetőséget látnak bennünk, idén az első háromba mondják őket megint.

- Őket? Ezt, hogy érted?

- Hát én idén nem igazán fogok tudni játszani. – vettem le a melegítő felsőt, ami eddig elrejtette kerekded pocakom.

- Omoo.- mondták egy emberként.

- Gratulálunk.- vette át a szót Suho és gratulált a csapat nevében.

Chanyeol teljesen fehéren állt. Csoda, hogy nem esett össze. Mikor sikerült összeszednie magát, a hirtelen sokkból odajött hozzám és lágyan ajkaimra csókolt, aminek következtében félelmem egy pillanat alatt elillant.

- Miért nem mondtad el előbb? – kérdezte fülemhez hajolva.

- Féltem, hogy mit fogsz szólni hozzá.

- A világ legboldogabb embere vagyok. – mosolygott szívből , és megsimogatta a hasam.

Mei- Nem vagyok önmagam....

Kora reggel a tusoló alatt áztattam magam, mikor valaki hangosan dörömbölt az ajtón.

Kiléptem a gőzzel teli fürdőből, magamra csavartam egy törülközőt és ajtót nyitottam.

-Itt van. – B idegesen toporzékolt és a kezem tördelte.

-Ki?

-Hát Ő. – aggódó arca láttán csak egy ember jutott eszembe.

-Jong Suk? Mit keres itt? Gyere be. – húztam magam után, majd leüvöltöttem, hogy egy pillanat és jövünk. Gyorsan felöltöztem a munka ruhámba és pár nagy levegő után lementem. B-t pedig elküldtem, hogy ébressze fel a többieket. Lementem, de majdnem vissza is fordultam, mikor a kanapén ülve megláttam Woo Bin-t is. „Ezek mindenhova együtt mennek?!” – gondoltam magamba. Valami mosoly félét erőltettem az arcomra, hogy mégis illendően köszöntsem vendégeinket.

-Fiúk. – biccentettem feléjük. Amikor Jong Suk velünk volt, Woo Bin úgy viselkedett, mintha csak szigorúan ismerősök lennénk, se egy ölelés, se egy puszi – B kínált már titeket kávéval, vagy esetleg készítsek nektek valami reggelit?

-Egy kávé jól esne. – zsebre tett kézzel mellém araszolt Jong Suk, majd hirtelen magához ölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött szeretet áradást, félénken vissza öleltem, aztán gyorsan elengedtem.

-Binnie? – fordultam exem felé, aki csak bólintott egyet. A konyhába csoszogtam és folyamatosan ismételgettem: „Haladj B! Kérlek! Haladj!” .

-Mei. – suttogta a Woo Bin, ahogy kiért a konyhába. Maga felé fordított. Aggodalmas tekintete meg rémisztett.

-Baj van?

-B...- szorítása erősödött a vállamon – B tényleg terhes? – kérdését meghallva rajtam volt a sor, hogy aggódó fejet vágjak. Csuklójánál fogva magam után húztam. Jong Suk furcsán nézett felénk a nappaliból, de barátja megnyugtatta, hogy pár perc és jövünk. Út közben a folyosón össze találkoztam az említett személlyel.

-Tokiya alszik, TJ öltözik és Seiji is. D már elment. – mondta. Bólintottam és húztam magam után tovább Woo Bint. A szobám most kilométereknek tűnt a konyhához képest. Beérve magunkra zártam az ajtót, aztán bementünk a fürdőbe, hogy véletlen se halljon meg minket senki.

-Honnan tudod? – kérdeztem kissé ingerülten.

-Beszéltem Layel....- olyan volt akár egy kis fiú, akit éppen szid az anyukája.

-Minek hívogatod Te az Én barátom, és beszélsz vele az Én barátnőmről?! Mi jogod van ehhez? – kicsit megemeltem a hangom, mert haragudtam, hogy a hátam mögött intézkedik.

-Csak felhívtam, és Ő meg csak kibökte.

-Lay nem bök ki csak úgy akármit.

-Oké, rákérdeztem. Miután elmondtam, hogy nálam voltál...

-Te elmondtad neki? – hangom pár oktávval feljebb csúszott.

-Igen, elmondtam. Joga van tudni, de nem is ez a lényeg. Basszus Mei a barátnőd terhes, és lehet, hogy az Én legjobb barátom az apja.

-Mond, hogy Jong Suknak nem mondtad el. – nem válaszolt, csak a lábfejét tanulmányozta. Közelebb léptem hozzá, megfogtam az arcát és magam felé fordítottam – Kérlek Woo Bin, mond, hogy nem mondtad el neki. – nem válaszolt, csak nagyot sóhajtott és nemlegesen bólintott. Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem a meg könnyebüléstől. Szemeim becsuktam és egy pár percig Woo Binba kapaszkodva próbáltam a dühöm lecsillapítani, de erre Ő rá tett egy lapáttal. Lassan végig húzta hosszú ujjait fedetlen karomon. A hideg végig szaladt rajtam, felnéztem rá.

-Ne csináld.

-Miért? – hangja halk volt, mély és túl szexi ahhoz, hogy a lábaim ne váljanak automatikusan kocsonyává. Hallottam, hogy valaki hangosan kopog az ajtómon, de nem törődtem vele, csak figyeltem Binnie kiismerhetetlen, tökéletes vonásait. Nem bírtam megmozdulni. Combomnál fogva felhúzott, derekára fontam a lábaim, semmit nem csináltunk még mindig csak néztük egymást. Jól tudom mire ment ki a játék. A falnak nyomott, minden menekülési útvonalat elzárt előlem. A kopogás kintről egyre erősödött. Éreztem, ahogy a nadrágjában egyre jobban növekedésnek indult a kis fickó. Ahogy nekem feszült, apró nyögtem, amitől csak még jobban feltüzeltem Őt. Kicsit közelebb jött, amitől még jobban nekem feszült, felsőtestünk egymásnak simult. Fejem a vállára támasztottam, míg Ő a nyakam csókolgatta és harapdálta. Remegtem, teljes testben. Mievel ennyire közel voltunk egymáshoz bátran elmert engedni és a nadrágom gombja után kezdett kutatni. Nem csináltam semmit, nem ellenkeztem, a világ abban a pillanatban megszűnt létezni. A pólójába kapaszkodtam, de ujjaim egyre jobban zsibbadtak, ahogy keze mélyebbre jutott a nadrágban. Tenyere szinte tökéletesen illett a fenekemre. 

-Ágy. – nyöszörögtem. Tudtam, hogy ha most nem kapok a mindkettőnk által annyira imádott reggeli ágytornát, egész nap rosszul lettem volna. Villámgyorsan a párnák között kötöttem ki. Pólóját a fürdőben hagyta, nadrágjától útközben szabadult meg. Ingem kezdte kigombolni. Egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon. Tisztában voltam vele, hogy mit teszünk, és Layre is mérges voltam, Woo Binre is, sőt haragudtam az egész világra, hogy két ilyen pletykás vénasszonnyal áldott meg. Időközben Binni már a nadrágtól is megszabadított, ott feküdtem alatta fehérneműben. Észre se vettem eddig, hogy mennyit izmosodott, csak mikor hasfalára tettem a kezem és végig húztam ujjam kockáin. Lábam újra a derekát ölelte, ezzel ismét éreztem keménységét. Puha ajkai perzselték a bőröm. Könnyeim egyre jobban záporoztak. „Mit csinálok?” – üvöltötte tudat alattim. Épp az alsóját húztam le, mikor valaki, illetve valakik bevágták az ajtóm.

-Itt mégis mi a jó franc folyik? – mondta B, és egyre közelebb araszolt felénk, mikor felbukott a nadrágomban. Jong Suk egy apró nevetést fojtott vissza, mert B gyilkos tekintettel nézett rá.

-B... – másztam ki Woo Bin alól.

-Ne B-z itt nekem. Neked barátod van, aki mindennél jobban szeret. – mondta mérgesen.

-Igen? – újra fortyogott bennem a düh – Én nem feküdtem le vele.

-De ha nem jövök megtetted volna.

-Igen, megtettem volna. Na és? Felnőtt nő vagyok, saját akaratom van. azt teszek férfiakkal amit akarok.

-Mei nem ismerek rád...

-Jesszus B, ne akarj már engem kioktatni. Pont Te magyarázol nekem, aki nem csak majdnem, hanem tényleg lefeküdt az exével?! – akadtam ki, könnyeim újra csorogni kezdtek. B nem szólt semmit, csak kiviharzott a szobámból – Basszus. – arcom tenyerembe temettem és sírni kezdtem. Woo Bin közelebb csúszott. – Ne érj hozzám. – löktem el magamtól.

-Mei...Én...sajnálom.

-Mit sajnálsz? Jesszus Woo Bin...- kínomban felnevettem – Menj el. Ne keress, majd Én hívlak. Jong Sukot is vidd magaddal. Kérlek most hagyj egy kicsit békén. – az órámra néztem, még volt egy kis időm, hogy újra rendbe tegyem magam és munkába induljak. Kimásztam az ágyból, összeszedtem a ruháim és a fürdőbe mentem. Mikor végre rendbe szedtem magam, angolosan távoztam a hátsó ajtón. Nem figyeltem senkire, csak az exo mobilba ültem és az egyetem felé vettem az irányt.

Gyorsan megtaláltam a professzorom, akinél írom az utolsó beadandóm. A telefonom egyfolytában rezgett a zsebembe, de nem érdekelt, nem vettem róla tudomást. Miután végeztem ezzel is elindultam szeretett munkahelyemre. Az ajtóban egy mérges B várt.

-Sietek. – szóltam oda neki, de Ő vissza rántott.

-Mei. Mi a baj? Te nem szoktál ilyen lenni.

-Semmi. Hagyj, hülye voltam, ennyi. – kirántottam a kezem a szorításból és elindultam befelé, de B jött utánam. A liftbe is beszállt velem. Most addig fog az árynékom lenni, amíg ki nem bököm, ami bánt – Woo Bin tudja, hogy terhes vagy. Lay elmondta neki, mert Ő volt olyan hülye, hogy felhívta.

-Most azért vagy rá mérges, mert tudja, hogy terhes vagyok, vagy mert beszélt Layel?

-Mindkettő.

-És mi volt reggel? 

Hiányzik ez az ökör ToT

-Meg akartam őket büntetni. Az egyiket azzal, hogy megkap, a másikat azzal, hogy elveszít.

-Te nem vagy ilyen Mei....- fogta meg a kezem barátnőm és a könnyeim megint eleredtek.

-Rossz hatással van rám, hogy Kris nincs mellettem. – szipogtam. B nem szólt semmit, csak magához ölelt és hagyta had bőgjem ki magam. Igen, az, hogy az egyik felem nincs mellettem, őrületesen zavar. Ha éppen nem tudtam mi tévő legyek azonnal futottam a testvéremhez. Hiányoznak azok a napok, amikor csak mi ketten elmentünk az éttermünkbe, amióta elment nem voltam ott. Talán ha beszélnék Yeminnel, Ő talán tudja, hogy hol van. A lift hangos pittyenéssel jelezte, hogy megérkeztünk.

-Egyébként Jong Suk tudja. Elmondtam neki ma reggel. – hamis mosollyal nézett vissza rám, mert a hír hallatán földbe gyökerezett a lábam. – Egyébként Soyun tervez egy L.A.-i utat. Megyünk?

-Ott a helyünk. – vigyorogtam és telefonom előkapva már küldtem is a választ Soyunnak.

„Irány a napsütötte L.A.!!!!!!”

B tovább fejlesztett Chanyeol póza
Hagyott dolgozni délelőtt XD

Danbi: Winner. :3 ♥

Megijedtem, mikor Lay megjelent a házban. Hirtelen azt se tudtam, hogyan kell levegőt venni, de gyorsan megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy ez az egész nemsokára úgy is ki fog kiderül. Ennek ellenére titoktartásra kértük kínai barátunk. Úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha én mondom el és nem mástól tudják meg a fiúk főleg, Chanyeol. Meg így, hogy még nem biztos ki az apa féltem is az egész helyzettől. Habár megbarátkoztam a gondolattól, hogy nem lehetek már a régi, mert már nem csak magamra kell majd figyelni mégis egyben féltem attól, hogy milyen eredményeket kapok.  Oltári hülyeséget csináltam és számolnom kell a következményeivel, még akkor is ha emiatt el kell válnom szerelmemtől…

- B neked nem kéne menned?- jött be Tokiya a házba semmi köszönés nélkül.

- Bassza… megyek. – ugrottam fel a kanapéról, ahol eddig ültem, de már tök egyedül, mert Mei és Lay időközben még én gondolataimba merülve bambultam eltűntek. Mondhatom szép ki barátok csak egy szó nélkül felszívódni. – ingattam fejem.

- Valami baj van?

- Semmi édesem. - adtam egy puszit arcára. – Este jövök addig szórakoztatod Seijit? – néztem rá kiskutya szemekkel, majd mikor kaptam egy mosolyt megerősítésként le is tűntem.  Gyors beültem Whiteba és már száguldoztam is, hiszen késében voltam.  – Nem hiszem. – szitkozódtam az összes piros lámpánál. Igen volt olyan szerencsém, hogy mikor sietnénk minden beváltott előttem, vagy ha nem akkor valami öreg tata döcögött előttem.  Végül fél óra késéssel, de sikeresen megérkeztem a fotózási helyszínre, ahol csapattagjaim üdvrivalgással fogadtak, hogy végre megérkeztem. Nem tagadom nem is én lettem volna ha időben odaérek, de szerencsére nem kaptam fejmosást, hiszen jó sokan voltunk ahhoz, hogy az egyéni fotókat előtérbe helyezzük a közös képekkel szemben. Amíg a lányokról készültek a jobbnál jobb fotók, addig engem kezelésbe vett pár ember és tökéletesre masíroztak.

a legjobb képek *-*

- Danbi, készen állsz? – hallottam egy ismerősen csengő hangot.

- Igen. –léptem ki az öltöző szobából. – Georgie?! Úristen, nem is mondták, hogy te leszel, ha tudtam volna, akkor egyből igent mondok. - öleltem meg a fotóst.  Zárójeles megjegyzésben pedig elmesélem, hogy ki is valójában Georgie, mert gondolom nem sok mindenki emlékszik rá.  Tekerjük vissza arra az időkre mikor a csapattal csapatépítő tréningen vettünk részt és én gyakran repülgettem el mellőlük. Igazából nem ez a lényeg, hanem az utolsó ott töltött pár nap, amikor is a californiai napsütésben bronzbarnára sült bőrünkről készültek a pikánsabbnál pikánsabb fotók. Na azokat a képeket, amik közül az enyém címlapra került, ez a fiatal ember készítette.

- Föld hívja Danbit, készen állsz drágám? – csettintett egyet arcom előtt, ami visszahozott a valóságba. Hogy készen álltam-e erre a fotózásra magam se tudom, hiszen hasonló kaliberű képek kellettek, legalábbis tőlem, mint amik kint készültek és nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ugyanolyan felszabadultan pózolni, mint pár hónappal ezelőtt. Aggódtam,hogy rájönnek egy pici baba növekedik bennem.

- B minden rendben?

- Persze Georgie.- mosolyogtam rá, majd levettem a pólót, ami még takarta hasam és felvéve egy maszkot próbáltam összpontosítani a munkára.  Szerencsémre elég jól ment, így nem egészen egy óra alatt végeztünk is az egyéni képekkel, majd egy kisebb szünet után aranyba burkolózva tértünk vissza a csapattal. Hogy miért pont arany? Mert erre a szép színű érmére pályázunk a bajnokságra és ezt a képeinkkel is szeretnék kifejezni.

'Cause we're gold.:D

- Készen vagyunk hölgyeim, csodálatos munkát végeztek . – köszönte meg munkánkat Georgie. az arcunkon mi is elégedett mosollyal távoztunk az öltözők felé, ahol hajlongások áradatával köszöntük meg a staff munkáját.

- B. – szólított meg a csapatkapitány. – Nem tudod mi van Sunheeval?

- Annyit tudok róla, amit ti is, hogy most egy picit elment, de ezenkívül semmi. Nem nagyon beszéltünk mostanában, de ha gondolod felhívom és megkérdezem mi van vele.

- Köszi. Szeretnénk tudni, hogy él-e még.

- Szerintem túlságosan is. Tuti megfeledkezett rólunk.

A lányokkal végig beszélgettünk,még a smink, a póthaj  a ruhák és egyéb kiegészítők mind le nem kerültek rólunk. Majd könnyes búcsút véve mindenki indult a saját útjára.  Mivel nekem nem volt kedvem hazamenni, mert gondolom Mei el van Layel a többiekkel meg szanaszét vannak, így úgy döntöttem kicsit körülnézek a városban. Autókáztam egy röpke órát, majd az egyik piros lámpánál bepötyögtem egy sms-t.

Halihóó drága Taurus. Remélem nem vagytok rövid pórázom fogva és van egy kis szabadidőtök a közeljövőben. 

  Puszi: a te Saurus tesód.♥

Végül mégiscsak hazakocsikáztam, mert nem kaptam választ. Elszomorodtam egy picit, pedig tudnom kéne és végre fel kéne fognom is, hogy nem tudnak minden pillanatban a telefon mellett ülni és a barátaikkal foglalkozni. Az idolok élete már csak ilyen. Inkább örülnöm kéne, hogy ennek ellenére is sűrűn láthatom a képüket.

- Halihó megérkeztem.- kiabáltam az üres lakásnak, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem üres a palotám, hiszen két imádott kölköm, Whiskey és Vodka őrülten csaholva ugrálnak a lábaim előtt. – Na mi van hiányzott már a mami, igaz? – ültem le melléjük a bejarát kellős közepénél és leálltam játszani velük. Sokáig belemerülve szórakoztam a két pöttömmel, egészen addig még a telefonom fel csilingelt jelezve, hogy sms jött.

Halihó te dinka Saurus. Hát reménykedhetsz, de túl elfoglaltak vagyunk. Nem tudom mikor láthatod újra a te Taurusod csodás babapofihát. L

Már elkezdtem pötyögni a választ, mikor a telefon újra felberregett és jelezte, hogy bizony újabb üzenetem van kaksitalkon.

Igazából holnap szabadnapunk van. Beugorjunk?

my babies. :3 ♥

Egyből jobb kedvre derültem és a lakást körbeugrálva válaszoltam neki. Mivel egész délután egyedül voltam, úgy döntöttem végre egyszer anyuci viszi le a drágaságait sétálni. Gyorsan befogtam a két lókötőt és el is indultunk. Mire hazaértünk az üres ház már megtelt és mindenki otthon volt.

- Gyerekek csoda történt. – üvöltött Tokiya a többieknek.

- Na mi? - rohant le egyből a ház összes lakója.

- Danbi elvitte a kutyákat sétálni.

- Ezt is megéltük. – hagyott ott minket Mei elsőként.

Nem értettem miért olyan nagy csoda ez. Jó lehet amióta megvannak nem is sétáltak még velem, csak kiengedtem őket a kertbe és ott elvégeztek mindent aztán már szaladtak is be a házba. Teljesen

a kép csak illusztráció, Tokiya nem ilyen helyes reggel.XD ♥

összeomlottam miközben ezen gondolkoztam. Még két kutyának se tudom gondját viselni rendesen, ha a lakótársaim nem lennének szerintem már rég kipurcantak volna. És én így akarok vigyázni egy gyerekre?! Mei észrevette, hogy valamin nagyon gondolkozok és egyből megkérdezte, hogy valami baj van-e.  Elmeséltem neki, hogy milyen gondolatok gyötörnek mostanában és hála a jó szavaknak amiket mondott utána képes voltam aludni is este.

Reggel mikro felkeltem egyből a japánlakk felé vettem az irányt. Mivel Seijit Seo elrabolta egy kicsit, így szegény Tokiya egyedül éjszakázott. Gondoltam meglepem egy aranyos B ébresztéssel.

- TOKIYAAAAAAAAAAA~ - üvöltöttem mikor beléptem az ajtón, majd ráugrottam az ágyra és ott folytattam az ébresztgetést. – Tokiyaaaa~ - nyújtottam el nevét megint és már ordítottam volna megint, de két kar fonódott derekam köré és hirtelen már nem a japán fiú felett, hanem alatt voltam.

- Hát így kell ébreszteni a te drágád? – kérdezte rekedtes hangját.

- Így. – mosolyogtam egyet, majd kezemet nyakára fontam és lehúztam magamhoz….

hogy egy puszit adjak az arcára. Ezután mindketten saját szobáinkban készülődtünk. Még én teljes

Our Fav coffee shop. :3

harci díszbe szedtem magam, ami nem volt rövid idő. De mit csináljunk ha egyszer nőnek születtem és muszáj a tükör előtt ülnöm órákat. Na szóval még én szépen puccba vágtam Tokiya addig megetette a két kis drágám és utána feljött értem.

- Na indulhatunk szépségem?- nyújtotta felém karját. Bólintással válaszoltam neki,majd mellészökkentem és belé karoltam. Leérve a bejáratból hangosan ordibálva köszöntünk el a ház többi lakójától, akik feltételezéseink szerint még az álomföldön lehettek.

- Szóval hova szeretnél mennél?- fordult felém.

- Ez hülye kérdés volt. - válaszoltam rá. Tudtam, hogy érteni fogja hova szeretnék menni. Beültünk a kocsiba és egy reggeli sétakocsikázás után elértünk közös kávézónkba, ahol egy reggeli kávé mellett jókat nevetve ütöttünk el az időt.

- Mi a következő? – álltunk fel a fizetés után, majd kezeinket összekulcsolva sétáltunk el a kocsiig, ahol visszavonulót fújva inkább elindultunk sétálni egy kicsit.  Régen voltunk már így kettesben az utcán és jól esett, hogy végre ki tudtunk szabadulni. Bejártuk az egész környéket. Minden utcai árushoz odarohantunk, és minden kirakatnál szórakoztunk. akár az igazi gyerekek. Persze közben azért néhány boltba is betértünk és a próbafülkéknél folytattuk azt, amit a kirakatnál abbahagytunk. Ennek meg is lett az eredménye.

- Azt hittem leszedi a fejünk. - álltam meg pihenni az utca végén, miután egy bácsi baseball ütővel a kezében támadt ránk, hogy ne az ő boltja előtt szórakozzunk.

- Én mondtam, hogy hagyjuk.

- Mondd, hogy nem volt vicces.

- Jót szórakoztam. - mosolygott megerősítésképp.

Jó társaságban repül az idő. És ez most se volt másképp. Tokiya társaságában teljesen megfeledkeztem az időről és arról, hogy nekem már otthon kéne lennem. Szinte fejvesztve rohantunk , majd padlógázzal száguldoztunk haza.

- Úristen bocsi, kicsit kifutottunk az időből. – estem be a ház elé , ahol ott fiú várt. Behívtam őket, majd bemutattam lakótársam. Ezután betámadtunk a moziszobát és nagy xbox csatába kezdtünk. Igen Tokiyaval ezt terveztünk, de a városban egy picit elszartunk az időt, így az öt fiú csatlakozott ehhez a programhoz.

- Éhesek vagytok?

- Igen.- válaszolt Taehyun.

- Akkor megvárjuk még Mei hazajön. Istenien főz. – ígértem be a vacsorát. Felhívtam párszor Mei-t,

Our old memory. 

hogy sürgessem egy picit, de a köcsögje nem vette fel, sőt az sms-imre se válaszolt. Tiszta kiakadtam és ezt a fiúk is észrevették. Emiatt vette kezdetét a ’Vidítsuk fel B-t’ projekt, ami abból állt, hogy mindannyian nekem estek és elkezdtek csikizni. Mindenki ellenem volt. Egyedül küzdöttem és küzdésemnek csúfos vége lett. Hogy miért is? Képzeljétek el, ahogy öt plusz egy fiú nektek esik és próbál halálra csikizni. Tisztára, mint egy gruppen, csak kicsit visszafogott formában és még ruhában. De aztán történik egy véletlen baleset... Egy óvatlan lépés és két ajak összeérintkezik.  Mintha megfagyott volna a levegő, mindenki mozdulatlanná válik.

- Khmm- köszörülte meg valaki a torkát, aminek következtében a puha ajkak eltávolodtak enyéimtől.

- Danbi, gyere ki, beszélnünk kell. - állt fel mérgesen Tokiya.

- Megbeszélhetjük itt is.

- Nem. Nem szeretném előttük.

- Figyelj édesem. - erre mindenki felkapta a fejét, de nem foglalkoztam vele, egyenlőre. - Tudom, mit szeretnél kérdezni.

- Igen?

- Miért nem löktem el magamtól? – bólintással érkezett a válasz. Tudtam, hogy a másik négy fiú is ugyanolyan kíváncsi, mint japán barátom. – Egy újabb titok a múltból. - kezdtem bele sejtelmesen, majd gyorsan ledaráltam az egészet ennyivel: -  Taehyun sokkal többet tud ennél.

- Ezt úgy érted?- kérdezte Mino.

- Ezt úgy értem, hogy egyszer régen úgy éreztük, hogy ami köztünk van szeretet az szerelem, így megpróbáltuk, hogy működne-e a dolog, de egy hét után feladtuk.

- Rájöttünk, hogy nem menne, így inkább barátok maradtunk. - fejezte be helyettem Taehyun.

- És vele mi van? – kérdezte Jinwoo. – Taehyun azt mondta Chanyeollal vagy együtt.

- Nem értelek.

- Hát tudod az édesem.

- Ja, hogy az. – kezdtem bele a magyarázatba de már nem fejeztem be, mert  ezt a  pillanatot választotta Mei, hogy végre visszahívjon. Gyors faképnél hagytam mindenkit és átverekedve magam a tömegen próbáltam kimenni, de nem igazán ment, így felvettem a  szobában.

- Te mégis hola  fenébe vagy?- sutyorogtam.

- Én is örülök, hogy hallom a hangod. Történt valami?

- Igen, szóval azonnal told haza a képed.

- De miért suttogsz?

- Csak…- és ekkor a mögöttem lévők nevetésben törtek ki.

- Részeg vagy?- kérdezte. Na szép, egyből részegnek kell hinned csak azért , mert jól érzem magam?

- Köszi. Szeretlek. - csaptam rá a telefont. – Mei mindjárt itt lesz.- fordultam vissza a fiúkhoz,a kit mit sem törődve azzal, hogy mit mondtam beszélgettek tovább, egészen addig még Mei haza nem ért. Egyből rohantam az ajtóba, és a csordám szépen követett is, csak ők nem ugrottak barátnőm nyakába, csak gyors kéziféket behúzva megálltak mielőtt nekünk szaladtak volna. Ezután egy kis fejmosást kapva elrendeztem, hogy legyen vacsi, de előtte meg kellett várni, még Mei kipingálja magát. Nem értettem miért félt megmutatni az arcát, hiszen smink nélkül is gyönyörű volt, de szerinte így nem vállalható. Az ezutáni események Mei Just one day című részében megtalálhatók, de azt nem hagyhatom ki, hogy egy nagy Winner szendviccsel fejeződött be az este, és, hogy ebben Tokiya már nem tudott részt venni, sajnos, mert időközben elment dolgozni.

♥

Yemin - Hozzám...? NEM! vagy mégis?

-Jól van megyek már csak szállj le a kurva csengőről.-csoszogtam ki az ajtóhoz majd szét hasadó fejjel. Kinyitottam az ajtót és hirtelen egy száj támadott le. Se szó se beszéd kapott fel és csókolt tovább míg én derekára kulcsoltam lábaim. Más volt mint szokott. Ez aggodalommal teli és vágyakozó is volt egyszerre, mint aki utoljára csókol.

-Kris..Kris állj. Mi történt hmm? Mivan veled?-simítottam hajába és kíváncsian a szemébe néztem.
-Yemin...-tett le a földre.-Egy időre lelépek. Meiéknek hagytam egy levelet de téged féltelek, hogy újabb kárt tennél magadban. Megígéred, hogy nem fogsz ugye?-nézett rám könyörgően és megfogta a kezem.
-Hová mész?-néztem rá fájdalmasan.
-Nem mondhatom el, sajnálom. Most az a fontos, hogy Taoval rendbe hozd a dolgokat nem pedig, hogy utánam gyere és ismerlek... tudom, hogy így lenne.-mosolygott szelíden. Kinéztem az ajtón ami még mindig tárva nyitva állt...és valóban. A bőröndje már ott állt indulásra készen. Szipogni kezdtem de nem akartam vissza tartani, hisz nem állíthatom meg ha neki erre van szüksége. Tudom, hogy megtenné értem, hogy marad de most nem lehetek önző és el kell engednem. Kisétáltam az ajtóhoz eldöntöttem a bőröndöt és kinyitottam.
-Mit csinálsz?-nézett rám mosolyogva hisz biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mit csinálok.
-Ez kell.-emeltem fel egy belebújós pulcsiját amit még én választottam egy régebbi vásárlásos kiruccanásunkon.
-Az a kedvenc pulcsim.-kuncogott.-Ha vissza jöttem kérem vissza.
Erre csak bólintottam majd beszaladtam a házba és egy macival tértem vissza amit a pulcsi helyére tettem, majd Krisre vigyorogtam. -Hiányozni fogsz.-biggyesztettem le szám és vissza sétáltam hozzá. Ő pedig megölelt.
-Te is nekem de nem örökre megyek el csak néhány hétre.-simogatta hátam.
-Tudom, de az olyan mintha örökre mennél. Sosem voltam tőled távolabb két hétnél. Hisz tudod, hogy nem szabadulhatsz tőlem és mindig mindenhova utánad megyek.-vigyorogtam büszkén.
-Nem is akarok Yemin...nem is akarok.-vont még jobban magához majd elengedett egy utolsó puszit nyomott homlokomra és elköszönt.

Miután elment én csak bevetettem magam ágyamba. Nem emlékszem este, hogyan jutottam haza és arra se nagyon, hogy mi történt. Az utolsó emlék amikor az Exo dorm-ból kisétálok és egy közeli szórakozóhely felé veszem az irányt. Otthon ülve pedig csak gondolkoztam, hogy mihez kezdhetnék. Mivel nem jutottam semmire inkább felöltöztem és átsétáltam szomszédaimhoz. Tokiya nyitott nekem ajtót mert mint kiderült a lányok nincsenek itthon. Tokiya úgy döntött nem hagy ma egyedül hanem velem tölti a délután, hisz látta nem vagyok túl jó színben. Épp a tv-t néztük ágyában feküdve mikor megszólalt.
-Yem... Szerintem segítséget kéne kérned.-nézett rám komolyan és átkarolt.
-Hogy érted?-néztem rá kíváncsian pedig jól tudtam miről beszél.
-Tudod, hogy értem... Szerintem az előtt keress fel egy elvonót mielőtt B vesz kezelésbe. Seiji is itt van most nálunk...és gyötri. Biztos nem lesz leány álom de ennél amit most csinálsz tuti, hogy jobb...
-Voltam már.-mondtam halkan mondandója közben.
-Hogy mi?-nézett rám elkerekedett szemekkel.
-Voltam már elvonón.-vallottam be.-Senki nem tudja csak Kris és kérlek ne is mond senkinek. De már túl éltem ezt egyszer.
-És Mei? Hisz egész életetekben együtt voltatok. És egyáltalán mikor és miért?

-Mei sem tudja. Kris azt mondta neki, hogy táborba mentem, hogy ne aggódjon. Nagyjából tizenhét voltam... az ok...az okáról nem szeretnék beszélni ne haragudj..-szorítottam meg kezét ami kezemet fogva pihent köztünk.
-És nem akarsz újból bemenni? Mármint tudom, hogy akarni nem akarsz de kéne nem?
-Ne aggódj értem. Jól vagyok.. vagyis..jól leszek...-mosolyogtam bíztatóan.
-Úgy legyen.-mosolygott vissza és tovább néztük a filmet.


Este mikor hazamentem testvérem várt otthon. Összefont karral várt és szigorú tekintete mindent elárult...Hamarosan robban.
-Bong Yemin!-mutatott rám vészjóslóan.-Nem hiszem el... Néhány hétre megyek el és mire hazajövök szinte megbolondulsz? Mond már el mégis mi a franc van veled. Néha komolyan nem hiszem, hogy valóban a testvérem lennél.-zsörtölődött. Közben Donghoon is megjelent háta mögött és bocsánat kérően meresztette rám szemeit.
-Szia Nana, én is örülök neked. Jó volt az út?-ignoráltam előző kirohanását. Nincs kedvem sokadjára végig hallgatni a szent beszédet.
-Chh. Persze oda se figyelj mit beszélek. Jó mindegy hagyjuk.-váltott kedvesebbre és láthatóan hajlandó témát váltani.
-Merre voltál?-kérdeztem hisz csak egy levelet hagyott, hogy külföldre megy..
-Londonban... És képzeld.-pirult el.-Megismerkedtem egy sráccal. Nagyon helyes és kedves volt. Többször elvitt randizni. Azt hiszem ő is szerelmes.-áradozott
-Ezek szerint te is belezúgtál.-vigyorogtam mint a tejbe tök. Ő csak lesütötte zavartan szemét és pirult mint egy kislány.
-Szóval Yem kérdezni szeretnék valamit.-fogta meg mindkét kezem.-Mit szólnál ha kiköltöznék tőled? Tudod... megbeszéltök Ian-el, hogy pár hónapra még vissza megyek... vagy talán végleg, attól függ, hogy alakulnak a dolgok.
-Jajj Nana. Ha téged ez boldoggá tesz nekem semmi kifogásom ellene.-vigyorogtam tovább. Rettentő boldog voltam testvérem örömétől bármennyire is fog hiányozni.

Az éjszakát végig beszélgettünk majd másnap segítettem neki össze csomagolni legfontosabb holmijait. Elég hirtelen ért, hogy este már vittem is őt a repülőtérre hisz azt hittem pár napot azért még itthon lesz. Miután láttam felszállni gépét Donghoonnal haza felé vettük az irányt.
-Olyan üres így ez a ház.-néztem körül mikor beléptem.
-De hát én itt vagyok neked. Mint ahogy Boss, Junior és Nico is.-simított végig a négylábúakon.
-Tudom, de már Kris se lóg itt egész nap ezentúl, Nana is elment...Tao pedig...Tao még csak nem is kíváncsi  rám...
-Dehogy nem. Hidd el nemsoká újból itt lesz.-ölelt meg. Majd maga után húzott a konyhába. Kihúzta a bárszéket felültetett rá és neki állt főzni.
-Hmm mond csak... mióta főzöl te ilyen jól?-kuncogtam mikor az épp megsült falatot számba vettem.
-Sose kérted, hogy főzzek ezért mindig csak a reggelit csinálom.-vigyorgott...

Másnap reggel mikor felkeltem azon gondolkoztam, hogy mégis mit kezdjek magammal. A lányok mint a koncertre mennek ma így gondolom egész napos készülődés lesz. Nincs kedvem semmi féle mozgáshoz és vásárlós hangulatomban sem vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben az alkotó szobámban sem jártam így a kártyámon lévő egyenleg is eléggé megcsappant. Így csak lesétáltam a konyhába és főztem egy kávét. Már a kanapén ülve kortyolgattam a gőzölgő förtelmet (sose tudtam iható kávét főzni) mikor csöngettek. Ajtót nyitottam és úgy meglepődtem, hogy majdnem elejtettem a csészét.
-T...Tao.-makogtam.
-Szia.-nyomott kezembe egy papírpoharat amiben a kedvenc helyemről hozott fekete folyadék volt.
-H-hát ez?-néztem a pohárra.
-Reggel van. És szerintem még mindig nem tudsz emberi fogyasztásra alkalmas kávét főzni.-mosolygott majd újból komollyá vált.-Öhm.Be mehetek?-vakargatta meg tarkóját.
-Persze.-álltam félre majd besétált én pedig követtem őt. Leült a kanapéra én pedig vele szemben foglaltam helyet és vártam kíváncsian, hogy mit akar mondani.
-Tudod Yem..gondolkoztam.-fixírozta a padlót.
-Igen? És min?-nyeltem egy nagyot.
-Rajtunk. Igazából... Yeol elmesélt mindent miután valamelyik nap elmentél tőlem. Rettenetesen megijedtem. Nem tudtam, hogy ennyire mély ponton vagy. Yem én rájöttem valamire. A gondolata annak, hogy elveszíthetlek, annak, hogy talán egy nap nem láthatlak többé megrémít. Igaz, hogy csalódtam de attól a tény nem változik, hogy szeretlek.-nézett rám én pedig szinte köpni nyelni nem tudtam.
-Én is mindennél jobban szeretlek ezt tudnod kell. De nem akarok hazudni... ha most megbocsájtasz, és én mindennél jobban szeretném, hogy megbocsájts...el kell fogadnod, hogy Kris az életem része..mindig is az volt és az is lesz.-néztem rá komolyan.
-Tudom, tisztában vagyok vele. De Yem... hűséges tudsz maradni hozzám? Képes vagy ezt bebizonyítani nekem ma?
-Nem igazán értem miről beszélsz...mármint, hogy-hogy ma?-értetlenkedtem.
-Tudom, hogy mennyire házasság ellenes vagy. Hisz mikor megismertelek elmesélted, hogy te sohasem akarsz... De mondcsak...-itt tartott egy kis hatásszünetet, elém térdelt majd folytatta..-Képes lennél hátralévő életedben egyedül engem szeretni?
-T....te...te most megkéred a kezem?-hüledeztem.
-Tulajdonképp igen.-mosolygott.
-Hűű ez ám a fordulat.-mondtam még mindig sokkos állapotban. Valamiben biztosan igaza volt, mégpedig abban, hogy soha nem akarok megházasodni. Most pedig itt áll előttem és megkérte a kezem.
-Nem kell most válaszolnod. Este a koncerten találkozunk.-nyomott egy jegyet a kezembe.-Remélem addig tudsz dönteni..-kezembe nyomta a gyűrűs dobozkát majd hátat fordított és elment. Pánik lett úrrá rajtam. Összerogytam és a hirtelen levegőhiány mardosta a tüdőmet. Donghoon egy pohár vízzel és gyógyszeremmel sietett be és miután bevettem kérdezte, hogy mitörtént. Én csak kezébe nyomtam a gyűrűt tartalmazó kicsiny dobozkát.
-Hűhaa.-füttyentett elismerően.-Igazán szép darab. Remélem igent mondtál.-vigyorgott.
-Nem.
-Miii? Nemet mondtál?-kerekedtek el szemei.
-Nem. Semmit nem válaszoltam. Este a koncerten vár választ...De ne haragudj át kell mennem Meivel beszélni.-nyomtam puszit arcára és átrohantam szomszédaimhoz.

Reméltem, hogy Mei-t egyedül találom hisz B mindent túl tud pörögni ezért nem akartam még elmondani neki.. de nem volt szerencsém. Mikor ajtót nyitottak a két lány épp valamiről beszélgetett. Köszöntem majd hirtelen anyanyelvünkön szólaltam meg hisz B nem tud Kínaiul.
-Mei beszélnünk kell.
-Mi történt?
-Tao megkérte a kezem.-mondtam röviden és tömören.
-Hogy miiii? Megházasodsz?-döbbent meg.
-Már megint kizártok a beszélgetésből.-durcázott B.
-Bocsi de ezt most nem mondhatom el..-mondtam majd folytattam ismét kínaiul.-Azt mondta, hogy ha igazán szeretem akkor bebizonyítom és hozzá megyek. De tudod, hogy mi a véleményem a házasságról.
-Tudom...De ha tényleg szereted őt mondj igent. Ez igazán nem a világ vége viszont vissza kaphatod őt, és hát nem erre vágytál?
-De igen...csak nem pont így. Na mindegy Mei köszönöm még átrágom párszor.-nyomtam puszit mindkettejük arcára bocsánatot kértem B-től majd rohantam is. Igaz még csak reggel 10 van de még beszélni akarok Kris-el és ruhát is választok.
Beültem autómba majd a pláza felé vettem az irányt. Végig jártam az összes boltot de nem találtam semmit így úgy döntöttem majd otthon választok valami egyszerűt. Hazafelé felhívtam Krist és mindent elmeséltem neki. Ő is azt mondta mint Mei. Bár hallottam, hogy szomorú de tudom, hogy fontos neki a boldogságom és remélem előbb utóbb újból legjobb barátként fogunk tudni tekinteni a másikra.

Már a koncert előtt készülődtem és próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Végül egy egyszerű terepgatya fekete póló bőrdzseki szettnél maradtam és egy nagy napszemüvegnél. Már csillogó-villogó kicsikémben hajtottam úti célom felé és még mindig a válaszon gondolkoztam. Mikor oda értem és kiszálltam autómból riporterek hada rohamozott el. Sok bántó dolgot vágtak a fejemhez de próbáltam nem foglalkozni velük. Végül mégis megállítottak és addig nem hagytak míg nem válaszoltam.
-Miért jött el a koncertre? Nem gondolja, hogy Tao nem kíváncsi magára?-kérdezte arrogánsan az újságíró.
-Nem gondolom, hogy nem kíváncsi rám.-kacsintottam rá.
-Beszéltek azóta?
-Igen. Ma reggel is meglátogatott. És többet nem válaszolok.-utat törtem magamnak és ott hagytam őket. Egyenesen bementem a BackStage-be bár a biztonságiak kicsit feltartottak, hogy minek megyek én oda mikor már semmi közöm hozzájuk de kedvenc biztonságim megmentett és azonnal bejuttatott. A lányok már ott álltak és párjaikat biztatták. Én Tao mögé osontam és oldalába csíptem. Ijedtében azonnal felém fordult.
-Azt hittem már, hogy nem jössz.-nézett rám megkönnyebbülve.
-Szia.-mosolyogtam rá majd elővettem zsebemből a dobozkát és kezébe nyomtam...
-Szóval nemet mondasz?-keseredett el.
-Hát magamnak kell az ujjamra húznom?-vigyorogtam. Az a megkönnyebbülés amit az arcán láttam bármi pénzt megért volna. Remegő kézzel vette elő a gyűrűt és húzta ujjamra. Mikor a helyére került felemelt és megcsókolt. Elmondani nem tudom mennyire rettenetesen hiányzott....

Seo Young - The problem's name is Sen

thank you Kio ♥

- Sen,most nagyon nincs kedvem ehhez. – ültem fel az ágyamban. A vonal túlsó végéről sóhajtást halottam.
- Nem is számítottam más válaszra. Viszont elegem van már abból,hogy itt játszom a türelmes jófiút,akinek ki kell várnia a sorát. Mintha soha semmi közünk sem lett volna egymáshoz,mikor..
- Sen,te is jól tudod,hogy…
- Engedd,hogy befejezzem! Állandóan azt vágod a fejemhez,hogy mekkora paraszt voltam,mert csak úgy otthagytalak. És ezt nem is vitatom, viszont mivel ennyire megbántottalak,mindenképpen érdemelnél egy magyarázatot,nem gondolod?
- Már vagy 100x megmagyaráztad és nem igazán változott rólad a véleményem. Szóval mi mást tudnál még mondani,hm? – sóhajtottam.
- Találkozzunk fél óra múlva és megtudod. Gyere abba a kávézóba,ahová legutóbb beültünk , légy szíves. Ennyivel tartozunk egymásnak.
- Én nem tartozom neked semmivel sem. – mondtam,majd kinyomtam a telefont. Az ágyra visszadőlve bámultam a plafont. Fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Egy részről még a gondolatától is libabőrös lettem annak,hogy hallgassam a magyarázkodását,másrészről viszont érdekelt ,hogy mit akart mondani. Mert hiába próbáltam tagadni,még mindig megdobbant a szívem,ha megláttam. És ennek csak úgy vethettem véget,ha végleg lezárom a dolgokat vele… Feltápászkodtam az ágyról és a szekrényemhez sétáltam. Kiválasztottam egy kényelmes szettet,majd az ajtóhoz mentem. Ahogy a kilincshez nyúltam kinyílt és Kio állt előttem. Annyira meglepődtem,hogy hátraugrottam.
- Hé,nyugi. hová készülsz? – jött be a szobába kócos japán barátom.
- Szeretném,ha nem mondanád el Mia-nak és Seijinek. – kezdtem. Kiosuke kérdően nézett rám,de bólintott. Röviden összefoglaltam neki,hogy milyen szándékkal készülök éppen elhagyni a lakást. Ő türelmesen végighallgatott,majd szemöldök ráncolva felsóhajtott.
- Te tudod Seo, én nem szólok bele. De legyél azért óvatos. Tudod,hogy Sen milyen manipulatív tud lenni,ha akar.
- Nyugi, ha valaki,akkor én aztán tudom kezelni. De az igazat megvallva kicsit ideges vagyok. – ültem le az ágyamra. Kio követte a példámat.
- Akarod,hogy veled menjek? – fogta meg a kezem. Megráztam a fejem.
- Ezt egyedül kell elintéznem. De köszönöm. Viszont most indulok. De tényleg ne szólj a többieknek. Tudom,hogy egyikőtök sem szívleli különösebben,de Seiji képes lenne megverni,szóval …..
- Nem kell aggódnod. Lakat a számon. Viszont egy két jobbost én is szívesen adnék neki. – mondta a mellettem ülő.
- Tudom. De ne tegyük tönkre a karrierjét. – nevettem,majd az ajtó felé sétáltam.

10 percig csak ültem a kocsimban mielőtt elindultam volna. Végül sebességbe tettem fehér szépségemet és a kávézó felé vettem az irányt. Mikor odaértem Sen még sehol sem volt. Pedig nem jöttem korábban. Sőt,késtem 10 percet.  Leültem az egyik út melletti korlátra és vártam. Aztán hírtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Felé fordultam.

waiting for Sen...

- Késtél. – jelentettem ki szárazon és a kávézó felé indultam. Ő csak csendben követett. Beültem egy emeleti boxba. Alig voltak körülöttünk. Sen leült velem szemben,majd kezeit összekulcsolva az álla alatt dőlt az asztalra.
- Szóval? Hallgatlak! Nem érek rá sokáig,úgyhogy jobb ha belekezdesz. – szólaltam meg.
- Ez így nem jó Seo . –sóhajtott. Megemeltem a szemöldököm.
- Mi nem jó így?
- Ez az egész helyzet. Én nem így akarok beszélni veled. Konkrétan úgy nézel rám,mint egy darab szarra. – felelte.
- Jelenleg örülj neki,hogy egyáltalán rád nézek. – tettem karba a kezem. Ő is hasonlóképpen tett.
- Oké,rendben. Látom még mindig nagyon makacs vagy. A srácok hogy vannak? – kérdezte. Tudtam,hogy a „srácok” szó alatt kikre gondolt.
- Jól,de most róluk akarsz csevegni vagy kibököd végre,hogy miért hívtál ide?
- Tényleg érdekel ,hogy hogy vagytok….hogy te hogy vagy… - mondta kicsit bizonytalanul.
- Biztos vagy benne? Mert akkor nem nagyon érdekelt,mikor …
- MIKOR ELMENTEM! TUDOM SEO! És hiába hozod fel minden egyes alkalommal, akkor sem fogom tudni megváltoztatni a múltat. Hibáztam,tudom jól…sőt ez még enyhe kifejezés. Tudom,hogy szörnyű dolgokon mentél keresztül miután elmentem és azóta sem bírok elszámolni a lelkiismeretemmel. – csattant fel.
- Óóóó szóval azért vagy most itt ,hogy elszámolj a lelkiismereteddel? Akkor közlöm veled,hogy azzal elkéstél. Ne akard nekem beadni,hogy tényleg bántad,mert túl könnyen mentél el. És ha aznap nem találkozunk a fotózáson,neked eszedbe sem jutott volna,hogy megkeress. Minden,amit most mondtál szép és jó,csak az a baj,hogy nem igaz. Téged igazán mindig csak egy személy érdekelt: te magad. És mindenki más második volt a sorban. Élükön velem. – csaptam az asztalra.
- Te is tudod,hogy ez nem igaz Seo. Te sosem voltál második!
- Nem? Akkor hányadik voltam? Vagy még annyira sem számítottam neked,hogy elköszönj? De,tudod mit? Mindegy is. Látod,ezért mondtam,hogy semmi értelme találkoznunk. Nem tudsz ujjat mondani. Ahogy mondtad,ami történt megtörtént. Egyikünk sem tudja megváltoztatni. A szánalmas mentegetőzésed viszont nem érdekel. – álltam fel az asztaltól és a kijárat felé indultam,de Sen megragadta a karom és visszahúzott magához.
- Még nem fejeztem be Seo. És te meg fogsz hallgatni. – suttogta a fülembe. A szorítása nem lazult.

........

- Sen,engedj el,most azonnal. – fordultam felé. Ő lazított a szorításán,de nem engedte el a karom.
- Légy szíves ülj vissza. – nézett a szemembe. Mélyet sóhajtottam és leültem a mellette lévő székre.
- Köszönöm. Nem azért hívtalak ide,hogy mentegetőzzek,sem  pedig azért,hogy megpróbáljam megváltoztatni a múltat. Tudom,hogy semmi értelme nem lenne és nem is vagyok ilyen. Viszont azt nem bírom elviselni,hogy ennyi idő után is így nézz rám. Azzal a gyűlölettel a szemedben. Nem azt kérem,hogy bocsáss meg,csak hogy engedd ,hogy elmondjam miért döntöttem úgy ahogy. Meg tudsz ennyit tenni? – kérdezte,nagyon komoly hangsúllyal. Csak csendben bólintottam. És Sen belekezdett. Először mesélt a felkérésekről Koreában,majd arról,hogy mennyire nehezen hozta meg azt a bizonyos döntést. Elmondta,hogy hetekig nem aludt az idegességtől és a bizonytalanságtól. Furcsa volt ezeket az ő szájából hallani. Úgy hangzott ,mint egy megtört kisgyerek. Mégis volt valami a történetében. Valami mély igazság,amit nem igazán tudok megmagyarázni. Minden esetre végig hallgattam. Csendben. A végére már nem is igazán tudtam volna mit mondani. Csak ültem vele szemben és az összekulcsolt kezét bámultam az asztalon. A gombóc a torkomban nem lett kisebb.
- Mondj valamit Seo. – kérte halkan.
- Nem igazán tudom,hogy most mit kéne mondanom….mindenesetre értékelem,hogy elmondtad. Viszont idő kell,hogy átgondoljam a dolgokat.
- Oké. Én holnap Ausztráliába megyek pár napra,de ha visszajöttem jó lenne ha tudnánk találkozni. Hagyok időt neked. – tette a kezét az enyémre. Nem húzódtam el,csak felálltam.
- Rendben. Akkor én most megyek. – néztem rá.
- Lekísérlek. – vette fel a kabátját. A kocsimig jött velem. Nem igazán tudtam,hogy hogyan kéne leköszönnöm. Félre ne értsétek,nem hatott meg a sztorija. Nem kezdtem el mindent máshogy látni,és kevésbe elárulva sem éreztem magam. Egyszerűen csak úgy éreztem,hogy kiegészült a puzzle. Végül kinyitottam az ajtót és beszálltam a kocsimba.
- Akkor majd gondolom még beszélünk. Jó utat holnap. – néztem rá.
 - Köszönöm. Te is vigyázz magadra. És köszönöm,hogy eljöttél. – mosolygott. Én csak viszonoztam a gesztust és elindítottam a kocsit. Elhatároztam,hogy nem fogok ezen kattogni. Nem lett volna értelme.  Hírtelen megcsörrent a telefonom. Seiji volt az.
- Szia szerelmem,mondjad. – nyomtam be a kihangosítót.
- Sziaa Seo! Ráérsz most?
- Aha,miért?

mikor Seijivel képet akarunk csinálni,de csak
én vagyok benne xd

- Mert mindenki elhúzott valahova,én meg itt rohadok egyedül.. Már az összes xboxos játékot végigjátszottam,kergetőztem a kutyákkal,megnéztem vagy 5 hard pornót a mozi szobában sőt még úsztam is,de megöl az unalom. És az nem valami jó,mert akkor elkezd hiányozni az anyag,szóval tenned kell valamit.
- Nekem? Mit kéne tennem? Azt hittem B-vel szoksz le mostanában. – nevettem.
- Igen,de nem figyelsz rám? NINCSNEK ITTHON. – sóhajtott.
- Haha,oké-oké. Akkor elmegyek érted és elnézünk Min-hez,oké?
- Tökéletes. Várlak.- tette le.

10 perc alatt B házánál voltam. Seiji a kapu előtt várt,majd amint meglátott bepattant az anyósülésre és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még mindig imádom ezt a kocsit! Életmentő vagy! Akkor induláááás.- nyújtózott ki.
- Nagyon fel vagy pörögve. – nevettem.
- Ezek csak elvonási tünetek. Jut eszembe,holnap el kell mennem a dokihoz felíratni a gyógyszerem. De most mesélj te. Milyen napod volt eddig? Gondolom nem olyan jó,mint most hogy én is itt vagyok. – kacsintott. Semmiképpen sem akartam elmondani neki Sent. Seiji és ő nagyon jóban voltak,amíg jártunk. És mikor Sen elment őt is eléggé megviselte,és ez nála eléggé egyenlő volt a gyűlölettel. Szóval nem akartam felhozni.
- Semmi különöset nem csináltam. A tegnapi bulit pihentük ki Mia-ékkal. – feleltem. Útközben felhívtam Min-t,hogy benézünk hozzá,mert mondta,hogy nála vannak a mostoha tesói és szeretné őket bemutatni. Mikor leparkoltam a lakása előtt Seiji már ki is szállt a kocsiból.
- Azt kurva,ez aztán a lakópark. Látom ennek a Min-nek is a csapból folyik a pénz. – nézett körbe. Én csak nyakon csaptam és felcsengettem.
- Szia Min. Itt vagyunk. – szóltam bele.
- Oké,beengedlek. – felelte,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy nyitva van.
- Gyere! – szóltam oda japán idiótámnak és a lift felé sétáltam. Mikor felértünk barátnőm lakásához,ő már az ajtó előtt állt.
- Szia Seoo! – ölelt át.
- Sziaa! Köszi,hogy eljöhettünk. – mosolyogtam.
- Ne viccelj már,tökre örülök,hogy itt vagytok. Szia Seiji! – intett a mögöttem állónak.
- Óóó szia Min. Kibaszott jó a kecód. – kacsintott rá Seiji.
- Haha köszi. Na,gyertek be. Bocsi a kupiért,de Hailey-ék még nem igazán pakoltak ki. – ment be a lakásba. Mi követtük. Min lakása eszméletlen szép volt és modern. Nagyon tetszett. A kanapén egy srác feküdt,kezében a telefonjával. Nem volt éppen rossz látvány.
- Hey Luc! – szólt oda neki Min angolul. Erre felkapta a fejét és felénk fordult.
- Óóó hello! – állt fel,majd felénk sétált.

imádom ezt a csajt :)

- Ők itt Seo és Seiji. Srácok,ő itt Lucas. – mutatott be egymásnak Min.
- Sziasztok! Bocsi,kicsit fura a koreaim,nem igazán vagyok még hozzászokva. – vakarta meg a halántékát.
- Haha,semmi gond. Amúgy Seiji japán szóval hozzá inkább angolul beszélj. – mondtam. A srác erre összehúzta a szemöldökét.
- O-ké. Tutira bele fogok kavarodni. –nevetett.
- Majd megszokod. Amúgy Hailey még alszik,de szerintem nemsokára már felkel. - szólalt meg Min.
- Arra ne vegyél mérget. Otthon képes napokat átaludni. Mint valami mormota. – karolta át Lucas. Erre csak mind felnevettünk.