 |
| thank you Kio ♥ |
- Sen,most nagyon nincs kedvem ehhez. – ültem fel az ágyamban. A vonal túlsó
végéről sóhajtást halottam.
- Nem is számítottam más válaszra. Viszont elegem van már abból,hogy itt játszom a türelmes jófiút,akinek ki kell várnia a sorát. Mintha soha semmi közünk sem lett volna egymáshoz,mikor..
- Sen,te is jól tudod,hogy…
- Engedd,hogy befejezzem! Állandóan azt vágod a fejemhez,hogy mekkora paraszt voltam,mert csak úgy otthagytalak. És ezt nem is vitatom, viszont mivel ennyire megbántottalak,mindenképpen érdemelnél egy magyarázatot,nem gondolod?
- Már vagy 100x megmagyaráztad és nem igazán változott rólad a véleményem. Szóval mi mást tudnál még mondani,hm? – sóhajtottam.
- Találkozzunk fél óra múlva és megtudod. Gyere abba a kávézóba,ahová legutóbb beültünk , légy szíves. Ennyivel tartozunk egymásnak.
- Én nem tartozom neked semmivel sem. – mondtam,majd kinyomtam a telefont. Az ágyra visszadőlve bámultam a plafont. Fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Egy részről még a gondolatától is libabőrös lettem annak,hogy hallgassam a magyarázkodását,másrészről viszont érdekelt ,hogy mit akart mondani. Mert hiába próbáltam tagadni,még mindig megdobbant a szívem,ha megláttam. És ennek csak úgy vethettem véget,ha végleg lezárom a dolgokat vele… Feltápászkodtam az ágyról és a szekrényemhez sétáltam. Kiválasztottam egy kényelmes szettet,majd az ajtóhoz mentem. Ahogy a kilincshez nyúltam kinyílt és Kio állt előttem. Annyira meglepődtem,hogy hátraugrottam.
- Hé,nyugi. hová készülsz? – jött be a szobába kócos japán barátom.
- Szeretném,ha nem mondanád el Mia-nak és Seijinek. – kezdtem. Kiosuke kérdően nézett rám,de bólintott. Röviden összefoglaltam neki,hogy milyen szándékkal készülök éppen elhagyni a lakást. Ő türelmesen végighallgatott,majd szemöldök ráncolva felsóhajtott.
- Te tudod Seo, én nem szólok bele. De legyél azért óvatos. Tudod,hogy Sen milyen manipulatív tud lenni,ha akar.
- Nyugi, ha valaki,akkor én aztán tudom kezelni. De az igazat megvallva kicsit ideges vagyok. – ültem le az ágyamra. Kio követte a példámat.
- Akarod,hogy veled menjek? – fogta meg a kezem. Megráztam a fejem.
- Ezt egyedül kell elintéznem. De köszönöm. Viszont most indulok. De tényleg ne szólj a többieknek. Tudom,hogy egyikőtök sem szívleli különösebben,de Seiji képes lenne megverni,szóval …..
- Nem kell aggódnod. Lakat a számon. Viszont egy két jobbost én is szívesen adnék neki. – mondta a mellettem ülő.
- Tudom. De ne tegyük tönkre a karrierjét. – nevettem,majd az ajtó felé sétáltam.
10 percig csak ültem a kocsimban mielőtt elindultam volna. Végül sebességbe tettem fehér szépségemet és a kávézó felé vettem az irányt. Mikor odaértem Sen még sehol sem volt. Pedig nem jöttem korábban. Sőt,késtem 10 percet. Leültem az egyik út melletti korlátra és vártam. Aztán hírtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Felé fordultam.
- Késtél. – jelentettem ki szárazon és a kávézó felé indultam. Ő csak csendben követett. Beültem egy emeleti boxba. Alig voltak körülöttünk. Sen leült velem szemben,majd kezeit összekulcsolva az álla alatt dőlt az asztalra.
- Szóval? Hallgatlak! Nem érek rá sokáig,úgyhogy jobb ha belekezdesz. – szólaltam meg.
- Ez így nem jó Seo . –sóhajtott. Megemeltem a szemöldököm.
- Mi nem jó így?
- Ez az egész helyzet. Én nem így akarok beszélni veled. Konkrétan úgy nézel rám,mint egy darab szarra. – felelte.
- Jelenleg örülj neki,hogy egyáltalán rád nézek. – tettem karba a kezem. Ő is hasonlóképpen tett.
- Oké,rendben. Látom még mindig nagyon makacs vagy. A srácok hogy vannak? – kérdezte. Tudtam,hogy a „srácok” szó alatt kikre gondolt.
- Jól,de most róluk akarsz csevegni vagy kibököd végre,hogy miért hívtál ide?
- Tényleg érdekel ,hogy hogy vagytok….hogy te hogy vagy… - mondta kicsit bizonytalanul.
- Biztos vagy benne? Mert akkor nem nagyon érdekelt,mikor …
- MIKOR ELMENTEM! TUDOM SEO! És hiába hozod fel minden egyes alkalommal, akkor sem fogom tudni megváltoztatni a múltat. Hibáztam,tudom jól…sőt ez még enyhe kifejezés. Tudom,hogy szörnyű dolgokon mentél keresztül miután elmentem és azóta sem bírok elszámolni a lelkiismeretemmel. – csattant fel.
- Óóóó szóval azért vagy most itt ,hogy elszámolj a lelkiismereteddel? Akkor közlöm veled,hogy azzal elkéstél. Ne akard nekem beadni,hogy tényleg bántad,mert túl könnyen mentél el. És ha aznap nem találkozunk a fotózáson,neked eszedbe sem jutott volna,hogy megkeress. Minden,amit most mondtál szép és jó,csak az a baj,hogy nem igaz. Téged igazán mindig csak egy személy érdekelt: te magad. És mindenki más második volt a sorban. Élükön velem. – csaptam az asztalra.
- Te is tudod,hogy ez nem igaz Seo. Te sosem voltál második!
- Nem? Akkor hányadik voltam? Vagy még annyira sem számítottam neked,hogy elköszönj? De,tudod mit? Mindegy is. Látod,ezért mondtam,hogy semmi értelme találkoznunk. Nem tudsz ujjat mondani. Ahogy mondtad,ami történt megtörtént. Egyikünk sem tudja megváltoztatni. A szánalmas mentegetőzésed viszont nem érdekel. – álltam fel az asztaltól és a kijárat felé indultam,de Sen megragadta a karom és visszahúzott magához.
- Még nem fejeztem be Seo. És te meg fogsz hallgatni. – suttogta a fülembe. A szorítása nem lazult.
- Sen,engedj el,most azonnal. – fordultam felé. Ő lazított a szorításán,de nem
engedte el a karom.
- Légy szíves ülj vissza. – nézett a szemembe. Mélyet sóhajtottam és leültem a mellette lévő székre.
- Köszönöm. Nem azért hívtalak ide,hogy mentegetőzzek,sem pedig azért,hogy megpróbáljam megváltoztatni a múltat. Tudom,hogy semmi értelme nem lenne és nem is vagyok ilyen. Viszont azt nem bírom elviselni,hogy ennyi idő után is így nézz rám. Azzal a gyűlölettel a szemedben. Nem azt kérem,hogy bocsáss meg,csak hogy engedd ,hogy elmondjam miért döntöttem úgy ahogy. Meg tudsz ennyit tenni? – kérdezte,nagyon komoly hangsúllyal. Csak csendben bólintottam. És Sen belekezdett. Először mesélt a felkérésekről Koreában,majd arról,hogy mennyire nehezen hozta meg azt a bizonyos döntést. Elmondta,hogy hetekig nem aludt az idegességtől és a bizonytalanságtól. Furcsa volt ezeket az ő szájából hallani. Úgy hangzott ,mint egy megtört kisgyerek. Mégis volt valami a történetében. Valami mély igazság,amit nem igazán tudok megmagyarázni. Minden esetre végig hallgattam. Csendben. A végére már nem is igazán tudtam volna mit mondani. Csak ültem vele szemben és az összekulcsolt kezét bámultam az asztalon. A gombóc a torkomban nem lett kisebb.
- Mondj valamit Seo. – kérte halkan.
- Nem igazán tudom,hogy most mit kéne mondanom….mindenesetre értékelem,hogy elmondtad. Viszont idő kell,hogy átgondoljam a dolgokat.
- Oké. Én holnap Ausztráliába megyek pár napra,de ha visszajöttem jó lenne ha tudnánk találkozni. Hagyok időt neked. – tette a kezét az enyémre. Nem húzódtam el,csak felálltam.
- Rendben. Akkor én most megyek. – néztem rá.
- Lekísérlek. – vette fel a kabátját. A kocsimig jött velem. Nem igazán tudtam,hogy hogyan kéne leköszönnöm. Félre ne értsétek,nem hatott meg a sztorija. Nem kezdtem el mindent máshogy látni,és kevésbe elárulva sem éreztem magam. Egyszerűen csak úgy éreztem,hogy kiegészült a puzzle. Végül kinyitottam az ajtót és beszálltam a kocsimba.
- Akkor majd gondolom még beszélünk. Jó utat holnap. – néztem rá.
- Köszönöm. Te is vigyázz magadra. És köszönöm,hogy eljöttél. – mosolygott. Én csak viszonoztam a gesztust és elindítottam a kocsit. Elhatároztam,hogy nem fogok ezen kattogni. Nem lett volna értelme. Hírtelen megcsörrent a telefonom. Seiji volt az.
- Szia szerelmem,mondjad. – nyomtam be a kihangosítót.
- Sziaa Seo! Ráérsz most?
- Aha,miért?
- Mert mindenki elhúzott valahova,én meg itt rohadok egyedül.. Már az összes xboxos játékot végigjátszottam,kergetőztem a kutyákkal,megnéztem vagy 5 hard pornót a mozi szobában sőt még úsztam is,de megöl az unalom. És az nem valami jó,mert akkor elkezd hiányozni az anyag,szóval tenned kell valamit.
- Nekem? Mit kéne tennem? Azt hittem B-vel szoksz le mostanában. – nevettem.
- Igen,de nem figyelsz rám? NINCSNEK ITTHON. – sóhajtott.
- Haha,oké-oké. Akkor elmegyek érted és elnézünk Min-hez,oké?
- Tökéletes. Várlak.- tette le.
10 perc alatt B házánál voltam. Seiji a kapu előtt várt,majd amint meglátott bepattant az anyósülésre és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még mindig imádom ezt a kocsit! Életmentő vagy! Akkor induláááás.- nyújtózott ki.
- Nagyon fel vagy pörögve. – nevettem.
- Ezek csak elvonási tünetek. Jut eszembe,holnap el kell mennem a dokihoz felíratni a gyógyszerem. De most mesélj te. Milyen napod volt eddig? Gondolom nem olyan jó,mint most hogy én is itt vagyok. – kacsintott. Semmiképpen sem akartam elmondani neki Sent. Seiji és ő nagyon jóban voltak,amíg jártunk. És mikor Sen elment őt is eléggé megviselte,és ez nála eléggé egyenlő volt a gyűlölettel. Szóval nem akartam felhozni.
- Semmi különöset nem csináltam. A tegnapi bulit pihentük ki Mia-ékkal. – feleltem. Útközben felhívtam Min-t,hogy benézünk hozzá,mert mondta,hogy nála vannak a mostoha tesói és szeretné őket bemutatni. Mikor leparkoltam a lakása előtt Seiji már ki is szállt a kocsiból.
- Azt kurva,ez aztán a lakópark. Látom ennek a Min-nek is a csapból folyik a pénz. – nézett körbe. Én csak nyakon csaptam és felcsengettem.
- Szia Min. Itt vagyunk. – szóltam bele.
- Oké,beengedlek. – felelte,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy nyitva van.
- Gyere! – szóltam oda japán idiótámnak és a lift felé sétáltam. Mikor felértünk barátnőm lakásához,ő már az ajtó előtt állt.
- Szia Seoo! – ölelt át.
- Sziaa! Köszi,hogy eljöhettünk. – mosolyogtam.
- Ne viccelj már,tökre örülök,hogy itt vagytok. Szia Seiji! – intett a mögöttem állónak.
- Óóó szia Min. Kibaszott jó a kecód. – kacsintott rá Seiji.
- Haha köszi. Na,gyertek be. Bocsi a kupiért,de Hailey-ék még nem igazán pakoltak ki. – ment be a lakásba. Mi követtük. Min lakása eszméletlen szép volt és modern. Nagyon tetszett. A kanapén egy srác feküdt,kezében a telefonjával. Nem volt éppen rossz látvány.
- Hey Luc! – szólt oda neki Min angolul. Erre felkapta a fejét és felénk fordult.
- Óóó hello! – állt fel,majd felénk sétált.
- Ők itt Seo és Seiji. Srácok,ő itt Lucas. – mutatott be egymásnak Min.
- Sziasztok! Bocsi,kicsit fura a koreaim,nem igazán vagyok még hozzászokva. – vakarta meg a halántékát.
- Haha,semmi gond. Amúgy Seiji japán szóval hozzá inkább angolul beszélj. – mondtam. A srác erre összehúzta a szemöldökét.
- O-ké. Tutira bele fogok kavarodni. –nevetett.
- Majd megszokod. Amúgy Hailey még alszik,de szerintem nemsokára már felkel. - szólalt meg Min.
- Arra ne vegyél mérget. Otthon képes napokat átaludni. Mint valami mormota. – karolta át Lucas. Erre csak mind felnevettünk.
- Nem is számítottam más válaszra. Viszont elegem van már abból,hogy itt játszom a türelmes jófiút,akinek ki kell várnia a sorát. Mintha soha semmi közünk sem lett volna egymáshoz,mikor..
- Sen,te is jól tudod,hogy…
- Engedd,hogy befejezzem! Állandóan azt vágod a fejemhez,hogy mekkora paraszt voltam,mert csak úgy otthagytalak. És ezt nem is vitatom, viszont mivel ennyire megbántottalak,mindenképpen érdemelnél egy magyarázatot,nem gondolod?
- Már vagy 100x megmagyaráztad és nem igazán változott rólad a véleményem. Szóval mi mást tudnál még mondani,hm? – sóhajtottam.
- Találkozzunk fél óra múlva és megtudod. Gyere abba a kávézóba,ahová legutóbb beültünk , légy szíves. Ennyivel tartozunk egymásnak.
- Én nem tartozom neked semmivel sem. – mondtam,majd kinyomtam a telefont. Az ágyra visszadőlve bámultam a plafont. Fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Egy részről még a gondolatától is libabőrös lettem annak,hogy hallgassam a magyarázkodását,másrészről viszont érdekelt ,hogy mit akart mondani. Mert hiába próbáltam tagadni,még mindig megdobbant a szívem,ha megláttam. És ennek csak úgy vethettem véget,ha végleg lezárom a dolgokat vele… Feltápászkodtam az ágyról és a szekrényemhez sétáltam. Kiválasztottam egy kényelmes szettet,majd az ajtóhoz mentem. Ahogy a kilincshez nyúltam kinyílt és Kio állt előttem. Annyira meglepődtem,hogy hátraugrottam.
- Hé,nyugi. hová készülsz? – jött be a szobába kócos japán barátom.
- Szeretném,ha nem mondanád el Mia-nak és Seijinek. – kezdtem. Kiosuke kérdően nézett rám,de bólintott. Röviden összefoglaltam neki,hogy milyen szándékkal készülök éppen elhagyni a lakást. Ő türelmesen végighallgatott,majd szemöldök ráncolva felsóhajtott.
- Te tudod Seo, én nem szólok bele. De legyél azért óvatos. Tudod,hogy Sen milyen manipulatív tud lenni,ha akar.
- Nyugi, ha valaki,akkor én aztán tudom kezelni. De az igazat megvallva kicsit ideges vagyok. – ültem le az ágyamra. Kio követte a példámat.
- Akarod,hogy veled menjek? – fogta meg a kezem. Megráztam a fejem.
- Ezt egyedül kell elintéznem. De köszönöm. Viszont most indulok. De tényleg ne szólj a többieknek. Tudom,hogy egyikőtök sem szívleli különösebben,de Seiji képes lenne megverni,szóval …..
- Nem kell aggódnod. Lakat a számon. Viszont egy két jobbost én is szívesen adnék neki. – mondta a mellettem ülő.
- Tudom. De ne tegyük tönkre a karrierjét. – nevettem,majd az ajtó felé sétáltam.
10 percig csak ültem a kocsimban mielőtt elindultam volna. Végül sebességbe tettem fehér szépségemet és a kávézó felé vettem az irányt. Mikor odaértem Sen még sehol sem volt. Pedig nem jöttem korábban. Sőt,késtem 10 percet. Leültem az egyik út melletti korlátra és vártam. Aztán hírtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Felé fordultam.
 |
| waiting for Sen... |
- Késtél. – jelentettem ki szárazon és a kávézó felé indultam. Ő csak csendben követett. Beültem egy emeleti boxba. Alig voltak körülöttünk. Sen leült velem szemben,majd kezeit összekulcsolva az álla alatt dőlt az asztalra.
- Szóval? Hallgatlak! Nem érek rá sokáig,úgyhogy jobb ha belekezdesz. – szólaltam meg.
- Ez így nem jó Seo . –sóhajtott. Megemeltem a szemöldököm.
- Mi nem jó így?
- Ez az egész helyzet. Én nem így akarok beszélni veled. Konkrétan úgy nézel rám,mint egy darab szarra. – felelte.
- Jelenleg örülj neki,hogy egyáltalán rád nézek. – tettem karba a kezem. Ő is hasonlóképpen tett.
- Oké,rendben. Látom még mindig nagyon makacs vagy. A srácok hogy vannak? – kérdezte. Tudtam,hogy a „srácok” szó alatt kikre gondolt.
- Jól,de most róluk akarsz csevegni vagy kibököd végre,hogy miért hívtál ide?
- Tényleg érdekel ,hogy hogy vagytok….hogy te hogy vagy… - mondta kicsit bizonytalanul.
- Biztos vagy benne? Mert akkor nem nagyon érdekelt,mikor …
- MIKOR ELMENTEM! TUDOM SEO! És hiába hozod fel minden egyes alkalommal, akkor sem fogom tudni megváltoztatni a múltat. Hibáztam,tudom jól…sőt ez még enyhe kifejezés. Tudom,hogy szörnyű dolgokon mentél keresztül miután elmentem és azóta sem bírok elszámolni a lelkiismeretemmel. – csattant fel.
- Óóóó szóval azért vagy most itt ,hogy elszámolj a lelkiismereteddel? Akkor közlöm veled,hogy azzal elkéstél. Ne akard nekem beadni,hogy tényleg bántad,mert túl könnyen mentél el. És ha aznap nem találkozunk a fotózáson,neked eszedbe sem jutott volna,hogy megkeress. Minden,amit most mondtál szép és jó,csak az a baj,hogy nem igaz. Téged igazán mindig csak egy személy érdekelt: te magad. És mindenki más második volt a sorban. Élükön velem. – csaptam az asztalra.
- Te is tudod,hogy ez nem igaz Seo. Te sosem voltál második!
- Nem? Akkor hányadik voltam? Vagy még annyira sem számítottam neked,hogy elköszönj? De,tudod mit? Mindegy is. Látod,ezért mondtam,hogy semmi értelme találkoznunk. Nem tudsz ujjat mondani. Ahogy mondtad,ami történt megtörtént. Egyikünk sem tudja megváltoztatni. A szánalmas mentegetőzésed viszont nem érdekel. – álltam fel az asztaltól és a kijárat felé indultam,de Sen megragadta a karom és visszahúzott magához.
- Még nem fejeztem be Seo. És te meg fogsz hallgatni. – suttogta a fülembe. A szorítása nem lazult.
 |
| ........ |
- Légy szíves ülj vissza. – nézett a szemembe. Mélyet sóhajtottam és leültem a mellette lévő székre.
- Köszönöm. Nem azért hívtalak ide,hogy mentegetőzzek,sem pedig azért,hogy megpróbáljam megváltoztatni a múltat. Tudom,hogy semmi értelme nem lenne és nem is vagyok ilyen. Viszont azt nem bírom elviselni,hogy ennyi idő után is így nézz rám. Azzal a gyűlölettel a szemedben. Nem azt kérem,hogy bocsáss meg,csak hogy engedd ,hogy elmondjam miért döntöttem úgy ahogy. Meg tudsz ennyit tenni? – kérdezte,nagyon komoly hangsúllyal. Csak csendben bólintottam. És Sen belekezdett. Először mesélt a felkérésekről Koreában,majd arról,hogy mennyire nehezen hozta meg azt a bizonyos döntést. Elmondta,hogy hetekig nem aludt az idegességtől és a bizonytalanságtól. Furcsa volt ezeket az ő szájából hallani. Úgy hangzott ,mint egy megtört kisgyerek. Mégis volt valami a történetében. Valami mély igazság,amit nem igazán tudok megmagyarázni. Minden esetre végig hallgattam. Csendben. A végére már nem is igazán tudtam volna mit mondani. Csak ültem vele szemben és az összekulcsolt kezét bámultam az asztalon. A gombóc a torkomban nem lett kisebb.
- Mondj valamit Seo. – kérte halkan.
- Nem igazán tudom,hogy most mit kéne mondanom….mindenesetre értékelem,hogy elmondtad. Viszont idő kell,hogy átgondoljam a dolgokat.
- Oké. Én holnap Ausztráliába megyek pár napra,de ha visszajöttem jó lenne ha tudnánk találkozni. Hagyok időt neked. – tette a kezét az enyémre. Nem húzódtam el,csak felálltam.
- Rendben. Akkor én most megyek. – néztem rá.
- Lekísérlek. – vette fel a kabátját. A kocsimig jött velem. Nem igazán tudtam,hogy hogyan kéne leköszönnöm. Félre ne értsétek,nem hatott meg a sztorija. Nem kezdtem el mindent máshogy látni,és kevésbe elárulva sem éreztem magam. Egyszerűen csak úgy éreztem,hogy kiegészült a puzzle. Végül kinyitottam az ajtót és beszálltam a kocsimba.
- Akkor majd gondolom még beszélünk. Jó utat holnap. – néztem rá.
- Köszönöm. Te is vigyázz magadra. És köszönöm,hogy eljöttél. – mosolygott. Én csak viszonoztam a gesztust és elindítottam a kocsit. Elhatároztam,hogy nem fogok ezen kattogni. Nem lett volna értelme. Hírtelen megcsörrent a telefonom. Seiji volt az.
- Szia szerelmem,mondjad. – nyomtam be a kihangosítót.
- Sziaa Seo! Ráérsz most?
- Aha,miért?
 |
| mikor Seijivel képet akarunk csinálni,de csak én vagyok benne xd |
- Mert mindenki elhúzott valahova,én meg itt rohadok egyedül.. Már az összes xboxos játékot végigjátszottam,kergetőztem a kutyákkal,megnéztem vagy 5 hard pornót a mozi szobában sőt még úsztam is,de megöl az unalom. És az nem valami jó,mert akkor elkezd hiányozni az anyag,szóval tenned kell valamit.
- Nekem? Mit kéne tennem? Azt hittem B-vel szoksz le mostanában. – nevettem.
- Igen,de nem figyelsz rám? NINCSNEK ITTHON. – sóhajtott.
- Haha,oké-oké. Akkor elmegyek érted és elnézünk Min-hez,oké?
- Tökéletes. Várlak.- tette le.
10 perc alatt B házánál voltam. Seiji a kapu előtt várt,majd amint meglátott bepattant az anyósülésre és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még mindig imádom ezt a kocsit! Életmentő vagy! Akkor induláááás.- nyújtózott ki.
- Nagyon fel vagy pörögve. – nevettem.
- Ezek csak elvonási tünetek. Jut eszembe,holnap el kell mennem a dokihoz felíratni a gyógyszerem. De most mesélj te. Milyen napod volt eddig? Gondolom nem olyan jó,mint most hogy én is itt vagyok. – kacsintott. Semmiképpen sem akartam elmondani neki Sent. Seiji és ő nagyon jóban voltak,amíg jártunk. És mikor Sen elment őt is eléggé megviselte,és ez nála eléggé egyenlő volt a gyűlölettel. Szóval nem akartam felhozni.
- Semmi különöset nem csináltam. A tegnapi bulit pihentük ki Mia-ékkal. – feleltem. Útközben felhívtam Min-t,hogy benézünk hozzá,mert mondta,hogy nála vannak a mostoha tesói és szeretné őket bemutatni. Mikor leparkoltam a lakása előtt Seiji már ki is szállt a kocsiból.
- Azt kurva,ez aztán a lakópark. Látom ennek a Min-nek is a csapból folyik a pénz. – nézett körbe. Én csak nyakon csaptam és felcsengettem.
- Szia Min. Itt vagyunk. – szóltam bele.
- Oké,beengedlek. – felelte,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy nyitva van.
- Gyere! – szóltam oda japán idiótámnak és a lift felé sétáltam. Mikor felértünk barátnőm lakásához,ő már az ajtó előtt állt.
- Szia Seoo! – ölelt át.
- Sziaa! Köszi,hogy eljöhettünk. – mosolyogtam.
- Ne viccelj már,tökre örülök,hogy itt vagytok. Szia Seiji! – intett a mögöttem állónak.
- Óóó szia Min. Kibaszott jó a kecód. – kacsintott rá Seiji.
- Haha köszi. Na,gyertek be. Bocsi a kupiért,de Hailey-ék még nem igazán pakoltak ki. – ment be a lakásba. Mi követtük. Min lakása eszméletlen szép volt és modern. Nagyon tetszett. A kanapén egy srác feküdt,kezében a telefonjával. Nem volt éppen rossz látvány.
- Hey Luc! – szólt oda neki Min angolul. Erre felkapta a fejét és felénk fordult.
- Óóó hello! – állt fel,majd felénk sétált.
 |
| imádom ezt a csajt :) |
- Sziasztok! Bocsi,kicsit fura a koreaim,nem igazán vagyok még hozzászokva. – vakarta meg a halántékát.
- Haha,semmi gond. Amúgy Seiji japán szóval hozzá inkább angolul beszélj. – mondtam. A srác erre összehúzta a szemöldökét.
- O-ké. Tutira bele fogok kavarodni. –nevetett.
- Majd megszokod. Amúgy Hailey még alszik,de szerintem nemsokára már felkel. - szólalt meg Min.
- Arra ne vegyél mérget. Otthon képes napokat átaludni. Mint valami mormota. – karolta át Lucas. Erre csak mind felnevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése