Danbi: A tiring day~

a levél vége.  I love u , baby♥

Másnap szerelmem már nem volt mellettem mikor felébredtem, de egy édes üzenet várt az éjjeli szekrényemen, amit most nem osztok meg senkivel, mert sajnos károsodnának a fiatalok agysejtjei tőle. De mindegy nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egyre közeledett a fiúk első, önálló koncertje és úgy érzem itt az ideje újra gatyába rázni a társaságot és kirángatni mindenkit a barlangjából. Sok feladat várt rám a héten így nem lustálkodtam. Gyorsan összekaptam magam és egyből rohantam is a  kocsihoz, hogy minél előbb útnak indulhassak.

- Reggeli? - kérdezte a konyhában sertepertélő Bostonboy.

- Vészhelyzet van. Világot kell mentenem.

- Semmi nem lehet fontosabb a reggelinél.

- Pedig hidd el, van.

- Nem te vagy véletlen a sportoló? Neked kéne legjobban tudnod , hogy...

- Majd útközben veszek valamit apuci .- küldtem neki egy puszit és elhúztam a csíkot. Első utam az apámnak nevezett személy csodás cégéhez vezetett. Hogy miért pont oda? Sokat gondolkoztam mostanában és rájöttem, hogy néha nem árt a barátainknak egy csöppnyi segítség. Seonál az utóbbi napokban elég sokan laknak és szegény egyedül finanszíroz mindent. Egy ideig megy a dolog, de ki tudja meddig és látszik rajta, hogy nem akarja, hogy a srácok lelépjenek, viszont akkor kéne valami állás nekik a suli mellé. Na és ez az a dolog ami miatt megyek  a Lotte worldbe, de mielőtt bárki is azt gondolná, hogy  Mr. Moon-t fogom keresni, az nagy tévedésben él, mert én csak az asszisztenséhez megyek, akit értesüléseim szerint kineveztek, de mivel régen nem voltam bent nem tudom milyen pozícióban van. Biztos vagyok benne, hogy tudd majd segíteni nekem és a srácoknak

is , hogy valamilyen részmunkaidős állással a kereső emberek falkájához csatlakozzanak. 

- Itt is volnánk. - parkoltam le a létesítmény előtt az egyik szabad Vip helyre.

- Kisasszony nem akarom megbántani, de ide nem állhat. – szólított meg az egyik parkoló őr. 

- Jó régen volt már. Hali Junsoo. 

- Danbi?! - jött oda és ölelt meg régen látott barátom. 

-  Nem tudod véletlen hol találom Mr. Yoon-t? 

- Elkísérjelek?

- Megköszönném. 

Felkísért Yoon irodájában, de mielőtt bemehettem volna megígértette velem, hogy gyakrabban járok ide, mert nélkülem unalmas a munka. Miután ígéretet tettem, bekopogott nekem majd mosollyal az arcán sétált vissza a parkolóba.

- Azt hiszem feldobtam a napját.

- Kinek dobta fel a napját, kisasszony? - jött ki időközben Mr. Yoon, mert tökre megfeledkeztem arról, hogy nekem ide be is kéne mennem. 

- Ne már. Te se ismersz fel?

- Danbi?

- Bingó.

- Mi szél hozott kislány? - invitált be irodájába. Elmeséltem neki röviden és tömören, hogy mi zajlik most éppen nálam, meg meséltem a tegnapról is neki. Igen ő volt apukám helyett az apukám.  Mr. Moon mindig őt küldte, ha valamiért nem ért rá a kislányára és mivel Mr. Yoon az asszisztense volt minden füttyentésére ugrott, de igazából nem ez a lényeg.  Elmeséltem neki japán barátaim helyzetét és egyből mosoly terült az arcára, aminek először nem értettem az okát,  de később, mikor bejártuk az egész létesítményt, persze csak digitálisan, hogy gyorsan végezzünk mindent megértettem.  Egy csomó üresedés volt, ami azt jelentette, hogy embereket keresnek, hogy a kieső munkaerő, ne járjon kieső bevétellel. Mikor végeztünk mindennel elkértem tőle papíron is a lehetséges állásokat barátaim számára és könnyes búcsút vettem tőle, hiszen neki egy megbeszélése volt még nekem 1000 és 1 dolgom volt, ami minél előbb meg kellett csinálnom. Gyors újra kocsiba pattantam és nem is kellett sok idő és már Seo háza előtt parkoltam. Ráfeküdtem a csengőre és vártam, hogy valamelyik jómadár ajtót nyisson.

- Jól van már, nem vagyok süket. – hallottam bentről valaki nagyon mérges hangját.

persze Seiji én is szeretlek. .-.♥

- Szia Seiji. - köszöntöttem a kicsit hiányos öltözetben lévő fiút.

- Seo nincs itthon. - pattintott volna le egyből, de nem hagytam magam.

- Most kivételesen nem hozzá jöttem. - löktem egy picit félre az útból és beljebb mentem. - Hol vannak a többiek? 

- Gondolom a szobába még, mert, hogy aludni már tuti nem alszanak hála neked.

- Na ide figyelj te túlméretezett csecsemő , aki képtelen magára vigyázni. Szépen bemész, kihívod őket , közben felöltözöl és magadhoz veszed az összes holmidat ami nélkül nem tudsz élni pár napig is visszajössz ide még 3-at számolok. 

- Minek? 

- Te... Sziasztok. - köszöntöm közben Kionak és Mianak. - Indíts. Ne akard, hogy nekem kelljen bevinni téged, mert annak bizony nem lesz jó vége.

- Haver ,ha még élni akarsz jobb ha szót fogadsz neki. - állt mellém Kio. - Egyébként hogy-hogy megint itt? Seot keresed?

- Vele telefonon is tudok beszélni, most hozzátok jöttem. - ültem le a kanapéra. Megvártam még Seiji is csatlakozik hozzánk és csak utána kezdtem el. - Na szóval nézzétek át ezeket. - toltam eléjük egy kupac papírt. 

- Mi ez? - kérdezte Mia.

- Nem úgy néztek ki, mint akik haza akarnak menni a közeljövőben, viszont sokáig nem maradhattok Seo nyakán munka nélkül.

- Akkor ez azt jelenti, hogy…

- Igen azt jelenti, hogy van munkátok. Vagyis lesz, ha jelentkeztek rá. Elég sok helyen van üresedés, szóval van választék bőven. Ha kiválasztottátok  mi tetszik a legjobban töltsétek ki ezeket a lapokat, majd csörögjetek rám. Beugrok értetek és elviszlek titeket a főnökhöz. 

- Úristen, nem jutok szóhoz. Köszönjünk. - ugrott a nyakamba Mia. 

- Ugyan semmiség. - bújtam ki öleléséből, majd Seiji fele fordultam. - Te meg szépen velem jössz.

- De most munkát kell...

- Ne etess azzal, hogy ilyen állapotban dolgozni akarsz...Gyere. - ragadtam karon és leráncigáltam a kocsihoz. - Ha tényleg nem akarsz galibát és azt akarod, hogy Seo idegei még ne menjenek tönkre, szépen nálam tanyázol pár napig. - ültem be mellém.

- Miért tenném? 

- Ha nem akarsz elvonóra menni, akkor inkább egy szó nélkül követsz mindenhova. Minden jobb, mint ott bent. 

- Ne mondd, hogy te is...

- De bizony. Voltam már ott. Ezért mondtam, ha jót szeretnél magadnak velem jössz. Megígértem Seonak, hogy segítek neked, de ahhoz , hogy javuljon az állapotod neked is segítened kell, hiszen nem vagyok isten, hogy percek alatt meggyógyítsalak.

- Rendben. - bólintott egyet és már útnak is indultunk. Miközben hazafelé tartottunk elég sokat beszélgettünk, mivel Seijnek elég rendesen megeredt a nyelve. Rá kellett jönnöm, hogy bizony nem is lesz olyan nehéz dolgom a fiúval, hiszen annak ellenére, hogy majdnem kinyírta magát, igazán nem is volt tudatában mit csinál. Ez az egyik legkönnyebb eset. Arról is mesélt, hogy nem ez volt az első ilyen, de mindig sikerült, magától leállnia, Nem érti most miért ilyen nehéz. És ez az amire rá kell jönnünk. Közben megérkeztünk.

- Remélem nem irtózol a melegektől.

- Hát…

- Mert ha igen nem vagyok hajlandó segíteni.

- Semmi bajom nincs velük, egészen addig, még rám nem másznak.

- Nyugi Boston-boynak van már valakije, így nem nagyon jöhetsz szóba.

- Húú most megnyugodtam.

- Na választhatsz. Boston-boy vagy  Tokiya? Sajnos külön szobával nem tudok szolgálni hacsak a kanapé nem felel meg. Ha van japán a házban akkor mellette döntenék. – megmutattam neki a szobát és mondtam kap egy órát körülnézni meg kipakolni, nekem dolgom van és az orrára kötöttem búcsúzképp, hogy ha megszökik halott.  Ezen kijelentésem miatt már mosolyra húzódott a szája és úgy köszönt el tőlem, hogy kimehessek D-ért a reptérre. Gyorsan megjártam az utat, nem telt bele egy órába és már újra csodás otthonomban voltam, ahol meglepetés fogadott, a Nappaliban Seiji éppen két kis kölkömmel játszadozott nagyon. annyira belemerült a játékba, hogy fel se tűnt neki, hogy hazaértem.

- Na mi van, ennyire tetszenek?- guggoltam le melléjük és köszöntem a két kis pöttömnek, közbe bemutattam neki D-t is, aki egyből beszélgetni kezdett a sráccal még én felvittem a bőröndjeit a szobába.  -  Be kéne fejezni a másik két vendégszobát is, mert így elég szűkösen vagyunk ám. – mentem vissza hozzájuk.

- Ebben a házban még mit akarsz csinálni? Tökéletes így...

- Seiji drágám, tudod elég sok vendég szokott nálunk megfordulni, így muszáj még egy pár szoba, hogy ne a kanapén altassam őket, mint ahogy veled is tettem volna, ha gonosz kedvemben lennék.

mert hiányzott. ♥

- Hát jó. – fordult vissza Whiskeyhez és Vodkához.

- Tényleg D, sok szabadidőd van?

- Hát őszintén.

- Jó, ha így kezdődik akkor biztos ráérsz. El kéne menned erre a címre, mert nekik dolgunk van még. Mondd, hogy B küldött. Köszönöm. - adtam a papírfecnit a kezében és indultam újra útnak mielőtt kérdezősködni kezdeni, de ezt megtette helyette más.

- Hova kell mennie?

- Hosszú történet. – rendeztem le ennyivel. Tényleg hosszú történet volt, hiszen az egész még Kínában kezdődött, mikor Yeminnel ott jártam.  De dióhéjban annyi,barátnőm apukája nem olyan rég Koreába költözött , hogy itt vigye sikerre modellügynökségét. A kép, ami még Californiába készült rólam és egy sportújság címlapján landolt elég nagy port kavart minden ügynökségnél. Hogy ez hogy is kapcsolódik ehhez az egészhez? Az újság megjelenése után  számos cégtől hívtak fel, de mind elutasításra került, kivéve ezt az egyet. Megígértem, hogy egyszer a segítségére leszek, és valahogy így kerültem a képbe, de úgy láttam jónak, ha közben anyának is segítek, hiszen D álma még mindig az, hogy modell legyen, amit drága apám szépen elcseszett a számára…

- És mi hova megyünk? – hozott vissza a jelenbe Seiji.

- Már sehova. – parkoltam le az SM előtt.-  Ezeket szépen vedd fel. – nyomtam a kezébe egy napszemüveget és egy baseball sapkát. Amilyen feltűnésmentesen be tudtunk menni Seiji annál feltűnőbb volt belül. Néha már komolyan azon voltam, hogy inkább elhagyom és majd hazajön valahogy, de aztán mindig eszembe jutott Seo meggyötört arca, hogy nem találjuk ezt az óriás csecsemőt.  – Ha meg mersz szólalni halott vagy. Értve vagyok?

- Igen. – ezzel a lendülettel löktem be a terem ajtaját.

- Hali. – köszöntem mindenkinek. – Figyu, azért köszönni köszönhetsz.- adtam a következő parancsot „tanítványomnak”.

- Sziasztok. – de ennél többet nem mert mondani, pedig láttam rajta, hogy megannyi kérdés és mondanivaló kavarog a fejében.

- Szia édesem, hát ki ez a jómadár? – jött oda hozzám szerelmem és adott egy csókot.

- Hát ez a jómadár az új árnyékom. Amúgy meg Seo barátja tuti találkoztatok már vele.

- Jaaa biztos az a drogos.

- Chenchen- szóltam oda egy mosollyal az arcomon.-  Mit mondtál?!

- Srácok ti halottatok valamit?

- Nem. –válaszolták egyöntetűen.

- Ugye tudod, hogy ilyenkor elég ijesztő vagy.- suttogta a fülembe Chanyeol.

- Az a célom, hogy ijesztő legyek.

- Áhhh vagy úgy, értem már.

- Nem akarok sokáig zavarni, de muszáj beszélnem veletek. Segítenek kell. Neked is Tao. Gondolom észrevettétek már mennyire széthullóban van a csapat. Értem ezt rátok és ránk a lány részlegre is. Mindenki el van a saját kis világában. Nem tudom pontosan mi zajlik például Sehun és min között de jó lenne ha végre dűlőre jutnátok, mert ez így senkinek nem jó. És ugyan ez van Yeminnel és Taoval is. Ha azt akarod, hogy Yemin éljen még jó sokáig akkor kezedbe veszed a dolgot, viszont szólok, hogy gyorsan kell cselekedned, mert rémesen fogy az időd.  Nem akarok senkit se kioktatni a párkapcsolatokról, mert láthatóan az enyém se mindig fenékig tejfel köszönhetően nekem, de valahogy mindig kilábalunk a gödrökből és jó lenne ha ti is efelé hajlanátok. A másik dolog meg, hogy szeretném ha segítenétek nekem. Mivel most lesz az első közös  koncertetek arra gondoltam, hogy a lányokkal együtt mennénk megnézni titeket. Persze nem arra kérlek titeket, hogy lobbizzatok be. Támogatni szeretnék bennetek így ugyanúgy fizetnénk a jegyárakat, csak tudjátok nincs sok időnk és félünk, hogy nem sikerül olyan jegyet intéznünk amilyet szeretnénk.

- Ezt mondani se kell.  Vedd úgy, hogy minden el van intézve.

- Köszönöm Suho.

the end of training. :)

Nem sokáig maradtunk bent Seijivel, mivel a srácoknak próbálniuk kellett nekem meg gyógytornára kellett mennem, amire japán barátom szívesen kísért el, és hogy ne egyedül szenvedjek még be is szállt mellém.  Szerencsétlen a végére már kivolt, mint a liba, de azért folytatta egészen addig, még az edző azt nem mondta, hogy abbahagyhatjuk…

Az egész napot a rohangálással töltöttük nagy részt, csak néhány, olyan hely volt ahol tovább időztünk Seijivel.

- Ugye nem ez lesz a tréning, mert ha igen, akkor már most feladom ez sokkal rosszabb, mint az elvonó. – huppant bele a kanapéba mikor hazaértünk.

- Pedig képzeld szépségem pont ez az ami segíteni fog, hogy ne is gondolj többet a drogra, de ez csak az első nap volt. Érhet még meglepetés holnap. - kacsintottam rá, majd felmentem a szobámba, hogy kipihenjem a mai napot.