Yemin - Egyre lentebb.

Most esedezhetnék bocsánatért, mondhatnék mézes-mázas fellengzős szövegeket, hogy a rengeteg utazás és program miatt nem volt időm arra, hogy élet jelet adjak magamról...de akkor hazudnék. Az igazság az, hogy teljesen elvesztem. Még csak kósza árnyéka sem vagyok fél évvel ezelőtti önmagamnak. De azt hiszem kezdjük onnan ahol abba hagytam. Miután Kris ott hagyott abban a kis szobában végleg összetörtem, kulcsra zártam ajtómat és talán napokig lábamat se tettem ki. Az, hogy nem éltem az nem kifejezés.... az egyetlen ami elmondható volt, hogy épphogy csak nem voltam halott...legalábbis testileg. Hallottam Mei hangját aki az ajtóm mögül kérlelt, hogy bújjak elő vagy legalább csak szólaljak meg, hogy tudja jól vagyok e, de nem ment. Volt, hogy Tokiya volt, hogy Hoon jött és próbálkozott előcsalogatásommal de semmi. Egyszerűen nem rájuk volt szükségem. Két-három nap telhetett el mikor meghallottam azt a mély hangot amire eddig vártam.
-Yemin. Kérlek engedj be.-mondta aggodalommal hangjában. Felálltam majd fájó tagokkal oda sétáltam és elfordítottam a kulcsot. Az ajtó azzal egyidejűleg nyílt ki és egy létra magasságú egyed borult a nyakamba. Beletemettem arcom mellkasába úgy kezdtem el szipogni.
-Kris...én ezt nem bírom tovább.-sírtam.
-Shhh.~ Nem mondom, hogy minden rendben lesz tudom, hogy ez nem segít. De együtt átvészelünk mindent igaz? Amúgy azt hiszem valamiről tudnod kell.-vált ki ölelésemből és kezembe nyomta telefonját amin egy cikk volt megnyitva. Először azt hittem csak szórakozik velem... de komoly tekintete hamar elárulta, hogy ez bizony igaz. Teljesen sokkot kaptam, eddigi zokogásom talán a háromszorosára duzzadt és mostmár hisztivel egybekötve püföltem mellkasát. Elkapta csuklóm és visszarántott magához ölelésbe vonva.
-Mondtam...Mindent...-nem akartam, hogy befejezze. Nem akartam, hogy azt mondja kibírjuk és nem akartam, hogy hazug szavakkal áltasson. Mégis hogy a fenébe lenne képes egy ember ennyi mindent elviselni? Lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Ez most nem volt vad és nem is volt követelőző. Egy szimpla csók amiben azt hiszem mindkettőnk összes érzelme benne volt. És tudom, hogy megbocsájthatatlan amit teszek...hisz a szerelmem után szenvedek és mégis Kris-t csókolom megint, de egyszerűen ez nem olyan egyszerű. Nem tudom egyik napról a másikra azt mondani, hogy vége van és már nem érzek semmit. Ez a lüke colos olyan mintha a másik felem lenne. A testvérem, a barátom és minden egyben amire valakinek szüksége lehet. Miután elváltunk egymástól azt mondta elmegy valami szállodába...
-De nálam is nyugodtan maradhatsz.-mondtam.
-Nem lenne jó ötlet. Ha ezt Tao megtudná.... Inkább koncentrálj arra, hogy rendbe hozd a kapcsolatod.-fogta kezei közé arcom. Pár pillanatig még néztük egymást majd egy homlok puszi után magamra hagyott.

Igazából teljesen elszigeteltem magam a külvilágtól ezért gondoltam kicsit olvasgatok, hogy mik a fejlemények. Bekapcsoltam laptop-omat de amint bejelentkeztem közösségi oldalaimra rájöttem...hülye ötlet volt. Twitter követőim száma majdnem negyedére csökkent és minden oldalon gyűlölködő üzenetek halmazát kaptam.
"Megérdemled a szenvedést k***"
"Tehetségtelen senki vagy.. Nem érdemelted meg oppát"
" Azt sem értem mit szeretett benned, nézz tükörbe"
és még sok sok ezekhez hasonló üzenet. Megnyitottam egy cikket amiben le volt írva, hogy Tao-val szakítottunk. Azt is leírták, hogy megcsaltam de azt nem, hogy kivel... a főcímben is csak ennyi állt. 'TAO (EXO) EX BARÁTNŐJE NEM IS OLYAN TÖKÉLETES MINT GONDOLTUK'
Olyan képeket jelentettek meg ami akár csak egy röpke másodperc volt de engem mégis rossz színben tüntet fel. Dühösen csaptam össze a gépet majd felöltöztem és elindultam.

B-vel este bulizni mentünk de erre nem térek ki túlságosan ugyanis semmire sem emlékszem. A következő kép a klubba lépés óta, hogy ágyamban fekszem és még levegőt venni is fáj. Egy aggódó colos ül mellettem de most nem ordít mint legutóbb. Elvisz a zuhanyzómig segít megmosakodni főz egy teát és újból csak némán ül mellettem. Ennél még az is jobb lenne ha kiabálna... látom a fájdalmat a szemében és tudom, hogy megint megszegtem amit megígértem neki régen. A karomat újból tűszúrások borítják én pedig csak egy meggyötört test vagyok amibe már a lélek is csak hányni jár. Védelmező óriásom csak estig maradt utána elhatározta Meinél marad egy darabig. Nem ellenkeztem, nem kértem számon. Csak hagytam, hogy újból kisétáljon az ajtómon. Mei, B, Tokiya és Hoon szinte váltó őrjáratot tartott nálam következő nap. Mei majdhogynem 10 percenként tört rám, hogy nem csinálok e valami hülyeséget épp. Szoba kulcsom már rég elkobozták szóval esélyem se lett volna kizárni a külvilágot és beleugrani az ablakomtól nem messze található úszómedencébe miközben áldottam volna az eget, hogy nem tett úszó képessé. Késő délután épp nem mászkált a nyakamra senki mikor megszólalt a csengőm.. Megszólalt?! éppenséggel, hogy nem törtek ki az ablakok az eszeveszett vonyítástól.
-Jólvan már. Megyek, megyek. Nem kell ráfeküdni arra a kurva csengőre.-kiabáltam miközben ajtót nyitottam. Gondoltam valamelyik lány lehet aki épp azt hiszi meghaltam de ajtó nyitás után egy mellkassal találtam szemben magam....majd egy kicsit feljebb néztem és így csengő erőszakoló barátom arcát is szemügyre vehettem.
-Hmm? Mivan?-néztem rá.
-Yemin!-csattant fel.
-Ismerem magát?-mondtam teljesen komoly fejjel.
-Nem vagy vicces Yemin.. ne tégy úgy mint ha nem ismernél.
-Hm..most, hogy mondod.-kezdtem vakargatni fejem mintha gondolkoznék.-Magas...elálló fülek..bugyuta tekintet.hmmm.. ÁÁÁHH CHANYEOL! -kacarásztam hosszú hetek óta először.
-Ha-ha-ha.-vágott sértett fejet majd bentebb lépett.
-Szóval? Házszámot tévesztettél? Te nem szoktál csak úgy meglátogatni egymagad.
-Nem, nem tévesztettem házszámot és nem "csak úgy" jöttem.-mutatta kézzel is a macskakaparást.
-Hát?
-Láttam egy videót.-ült le a kanapén.
-Milyen videót? Ugye nem szörfdeszkán szexelő kiscicákról jöttél át cseverészni?-egyszerűen nem bírom megállni. Akármilyen kedvem is legyen látni Yeol lesújtó tekintetét mindent megér.
Ő válasz helyett csak megfogta karom felhúzta hosszú ujjú pólóm és a szúrásra mutatott.
-Ilyen videót. Sőt néhány fehér poros tasak is megvillant benne. És volt egy lány.... egy lány aki nagyon emlékeztet valakire..hmm...kilehetett az várjál csak...-esett most ő mű gondolkozóba majd folytatta.-Yemin hát normális vagy te? Mi a franc van veled? Tao-val szakítottatok? És? ez egyből feljogosít arra, hogy tönkre tedd magad? Nem lehetsz ennyire önző. Nem csak neked rossz így hanem mindenkinek körülötted. Elhiszem, hogy nehéz, elhiszem, hogy fáj de megoldjuk oké? Hidd el, hogy ti egymásé vagytok. Tao is csak vegetál a szakítás óta. Mindent megcsinál amit muszáj akárcsak egy robot, üveges tekintettel a már jól ismert mozdulatokat. De azon kívül csak a szobájában gubbaszt. Hol bőg hol kiabál van, hogy csak az ágyán ül és bámul maga elé.
-Tudom Yeol és aranyos vagy de nem tudok mit tenni.
-Miaz, hogy nem tudsz? Ahelyett, hogy ön pusztítasz inkább dolgozz.
-Nem akarok.
-És mivan azzal a hatalmas raktár épülettel amiből olyan csodát varázsoltál?
-Eladom.
-Hiszen az volt az egyik álmod.
-Jól látod a helyzetet... Csak VOLT.-hangsúlyoztam ki az utolsó szót.-És ha nem haragszol....már biztos vár a barátnőd.
-Tehát elzavarsz. Na szép. Jövök ide nagy kedvesen összeszedni a porcicák közül és ez a hála.-játszott sértődöttet.
-Jólvan már te drama queen nem színházban vagy.-mosolyogtam és arrébb toltam.-Később még találkozunk benézek a lányokhoz..
Ezzel újra magamra lettem hagyva. Felmentem szobámba és vissza vettem ölembe gépemet. Gondoltam újból neki állok átnézni leveleim anélkül, hogy fél úton öngyilkossági gondolataim lennének....(najó annyira nem durva a helyzet hisz mit foglalkozzak pár.....párszáz! gyűlölködővel.)
Olvasás közben találtam egyet ami igazán meghatott. Persze a levelek között volt néhány amiben egy-egy 'Fighting' szócska szerepelt de ez különösen jól esett.

" Szia Yemin!
Remélem jól vagy annak ellenére amiket írnak...ne foglalkozz velük. Ott voltam nem rég a klubban ahol te is és láttam mi történt. Tudom megviselhet a szakítás de kérlek vigyázz magadra nem éri meg. Amit pedig a twitteren írnak, hogy nem érdemled meg őt az nem igaz. Harcolj érte...szeret téged. Én felnézek rád. Régebben megjelent egy újság cikk amiben rólad írtak. Felnézek rád amiért a semmiből teremtetted elő azt aki ma vagy. Imádom a festményeid nehogy abba hagyd.
Mindenki életében vannak hullámvölgyek... de kerekedj felül rajtuk.
Remélem a következő cikk amit olvasok rólad az lesz, hogy újból együtt vagytok.
Fighting."

A végét már szinte könnyezve olvastam. Ez az egyetlen apró levél akkora energiát adott, hogy el se tudom mondani. Szinte kipattantam ágyamból a tükör elé siettem és emberi formát varázsoltam magamnak.
(Najó igazából csak a köntöst cseréltem le utcai ruhára de már ez is haladás.)
Lesiettem és autóba pattantam. Célomnál kiszálltam és az ajtóhoz igyekeztem.
Egyszer csöngettem majd hangosan dörömbölni kezdtem, hogy minél hamarabb bejuthassak.
-Szia Yemin.-nyitott ajtót Sehun.-Mi történt?
-Szia Sehun....Itthon van?-néztem rá nagy szemekkel.
-Kicsoda?
-A Mikuláshoz jöttem. Szerinted?
-Jaaaaa, hogy Tao. jólvanjólvan meg ne egyél.-kuncogott.-A nappaliban filmet néznek.
-Oké.-sétáltam be vele együtt. Megköszörülte a torkát amire a nappaliban ülő srácok mind rá figyeltek. Hát a fogadtatások vegyesek voltak. Én csak Tao arcát figyeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érez.
-Beszélhetünk?-szólaltam meg halkan végig a szemébe nézve.
-Nincs miről.-mondta csalódott arccal.
-Kérlek.-néztem rá esdekelve.
-Mondjad.
-Négyszemközt....-egy sóhaj kíséretében felállt a szobája felé indult én pedig utána mentem.
-5percet kapsz.-mondta tárgyilagosan.
-Kérlek Tao. Szeretlek. Én annyira elmondhatatlanul szeretlek.-és akármilyen megalázó térdre borultam előtte.
-Kelj fel onnan.-mondta kissé megremegett hanggal.
Ahelyett, hogy felkeltem volna csak törökülésbe tornáztam magam és úgy néztem rá.
-Tao. Szeretsz te még engem?
-Ahj...Yemin vége van értsd meg.-fordult el.
-Nem ezt kérdeztem.
-Mit akarsz hallani? Hogy szeretlek? Hogy jobban szeretlek bárkinél és ebbe az egészbe belebolondulok? Hiába van így... végeztem veled. És előbb utóbb túl teszem magam.
-De mire jó ez? Csak szenvedünk a másikért... -néztem rá könnyes szemmel.
-Még kérdezed? Azok után, hogy számtalanszor megcsaltál még kérdezed?
-Tao...-kezdtem el sírni. Ő karomnál fogva felhúzott és magához ölelt. Pár pillanatig így álltunk.
-És most menj el kérlek.-törte meg a pillanatot.
Elváltam tőle és még egyszer ránézve becsuktam az ajtót magam után...