Min- Hello again

Nos,bátran kijelenthetem,hogy már vagy fél éve nem jelentkeztem..ha nem több. Nagyon sajnálom,de jó okom volt rá…akarom mondani jó okaim.

A nyár óta rengeteg dolog történt. Szó szerint. Talán az lenne a legjobb,ha hónaponként haladnánk…. vagyis inkább egybe veszem a nyarat..igen,az lesz a legjobb…bocsánat,mostanában kissé kiestem a ritmusból. Akkor vágjunk bele:

Azt hiszem illik ott kezdenem,ahol legutóbb abbahagytam: apánál. Ugorjunk vissza oda,mikor Seoulban koncerteztek:

-Min,biztos,hogy ne menjünk veled? – kérdezte a kanapén fetrengő Lucas.

- Igen,biztos. Aranyosak vagytok,de ezt egyedül kell elintéznem. Ígérem sietek vissza,úgyhogy nem kell sokáig egyedül lennetek. – mosolyogtam vissza az ajtóból. A konyha felől kisebb csörömpölést hallottam.
- Nyugi,minden oké,csak levertem egy lábast. De nem tört el !- kiabált a konyhából Haylie.
- Oké,akkor magatokra hagylak titeket. Ne törjetek össze semmit. Hallod Haylie?!- válaszul egy hüvelykujj lendült a konyha felől.
- Nyugi, minden oké lesz. Mi elleszünk, addig majd olvasgatom a cikkeket rólad a neten. –kacsintott a kanapén fekvő.
- Haha,nagyon vicces vagy. – ingattam a fejem.

Mindenhez jobban volt most kedvem,mint apámmal találkozni,bár tudtam,hogy meg kell ejtenünk ezt a beszélgetést. A szállodájuk melletti kávézóban volt a találkánk. Mikor leértem a parkolóba egy pillanatra elgondolkodtam azon,hogy motorral kéne mennem,de gyorsan elvettem az ötletet,mert nem voltam éppen úgy öltözve…na meg… áh,inkább hagyjuk… az az idióta még mindig nem hívott.
Miután nagy nehezen sikerült parkolót találnom,a kávézó felé vettem az irányt. Reméltem,hogy senki nem ismer fel. Mostanában eléggé megszaporodtak körülöttem/körülöttünk a rajongók. Persze nem így lett. Nagy nehezen leráztam magamról az izgatott tekinteteket és kérdéseket,majd bementem(bemenekültem khm…) a kávézóba. Az ajtó melletti asztalhoz ültem. Mindig oda ülök,nem tudom,ez valami megszokás nálam.

Apa 5 perc után csatlakozott hozzám. Egy szó nélkül a pulthoz sétált,hogy rendeljen valamit.
- Szia kicsim. –ült le elém végül.
-Hello.-  válaszoltam,bevallom,kissé unottan.
- Min,beszélnünk kell.
- Nem mondod? Szerinted mi a francért ülök itt előtted?

Közelebb húzva székét az asztalhoz,a szemembe nézve folytatta.
- Tudom,hogy elcsesztem. Méghozzá elég keményen. Semmi okod rá,hogy megbocsáss nekem,tudom,de…azért megpróbálom megmagyarázni…és talán helyre tudjuk hozni.
Közben kihozták a rendelésünket is..jobban mondva apa rendelését. Amint a pincér lerakta elém a mézes-vanilíás shakemet,elnevettem magam. Az előttem ülő kérdően nézett rám.
- Komolyan ezt fogjuk játszani? Előadod nekem a bűnbánó apát és azt hiszed,hogy csak azért,mert idehozatod a gyerekkori kedvenc italomat-,amit utoljára akkor ittunk,mielőtt elmondta,hogy elmegy - majd minden meg fog oldódni? Ne haragudj,de nekem ez nem megy ilyen könnyen. Szóval figyelj ide. Meg hallgatom a mondókádat,lehet,hogy el is gondolkodom rajta,de utána te fogsz végig hallgatni engem. Érted?
- Értem.- bólintott. Szemében nem láttam dühöt…inkább bűntudatot. – Elég nehéz megfogalmazni a gondolataim…tudom,hogy már százszor elmondtam,de sajnálom. Tényleg sajnálom Min. Önző voltam,csak saját magamra gondoltam,mikor itt hagytalak titeket. És azt is sajnálom,hogy elvittem magammal Yesungot…tudom mennyire szerettétek egymást…de ezt is megpróbáltam helyrehozni,hisz találkoztatok és…

-Állj,állj. – szakítottam félbe. – Mit akartál te helyrehozni? Én már semmit nem akarok Yesungtól. Már mást szeretek… - a mondat végén kicsit lehalkultam. Magam is meglepődtem a kijelentésemen.- Tudod,hogy mit gondolok? Hogy megint csak magadat próbálod menteni. Úgy állítod be magad,mintha te lennél az áldozat.? Gyáva vagy…menekülsz a felelősség elől…és tudod,hogy miért gondolom így? Mert mióta itt vagy még nem vetted a bátorságot,hogy beszélj anyával.
- Tudod,hogy ez nem ilyen…
- Egyszerű? Ugyan miért nem? Odaállsz elé és beszélsz vele. Nem kell kibékülnötök,de ennyit megérdemel,bármennyire is haragszom rá ugyanúgy,mint rád.
- Nekünk már nincs miről beszélnünk.- ivott bele a poharába.
- Szóval ennyit arról a szentbeszédről,amit előadtál nekem? Hm? Vagy te már nem emlékszel? Azt mondtad,hogy attól,hogy elmész,anya mindig is fontos lesz neked..mindig…látom,mennyire mondtál igazat akkor is..
- Min..
-Nem,most már befejezem.. Tudod,hogy mit éreztem,mikor elmentél, miután nem kerestél? A fenébe is,te voltál az egyik legfontosabb ember az életemben…olyan voltál nekem,mint egy meséből kilépett szuperhős,aki megvéd,aki meghallgat,aki…- itt elcsuklott a hangom…- aki mindig mellettem lesz… apa,senkiben nem csalódtam akkorát,mint benned..senkiben. Hogy mondhatod azt,hogy fontos vagyok neked? Hogy ejthetsz ki ekkora hazugságot a szádon?! – igen,itt már felemeltem a hangom. – Mikor anya megváltozott,úgy éreztem,csak te maradtál nekem…hogy lehettem ennyire naív? Hogy tudtam ennyire félreismerni a saját apámat?... És mikor,már azt hittem,nem lehet rosszabb, Yesung bejelenti,hogy elmegy veled,mert megkérted rá? Gondolkodtál már rajta,hogy mit is kértél tőle akkor? Miféle apa az olyan,aki elveszi a szerelmet a lányától,csak azért,hogy neki jó legyen? Persze,itt most nem Yesungot védem…az a szemét simán elment veled,ergo nem voltam fontos neki… a lényeg az,hogy nem értelek…olyan,mintha egy idegen ülne velem szemben….nem tudom,hogy hogy jutottam hirtelen eszedbe,mikor már elég szépen berendezkedtél az új családoddal,de egy valamit tudnod kell: kibaszott sokat kell tenned azért,hogy visszanyerd a bizalmam..vagy egyáltalán azért,hogy a lányodnak mondhassam magam…mert egyelőre csak…- nem tudtam tovább folytatni..könnyeim patakokban folytak a szemeimből. Az egész kávézó minket nézett,de nem érdekelt. „Ian” két kezét a tarkójára kulcsolta.
-Levegőznöm kell.- álltam fel a székből…nem bírtam tovább a kíváncsi tekinteteket…
Az utcára érve egy kéz kulcsolódott a csuklómra,majd maga felé fordított.
- Igazad van…a rohadt életbe Min,mindenben igazad van…befejeztem a magyarázkodást. Mostantól csak a jövőre fogok koncentrálni és mindent meg fogok tenni azért,hogy ismét bízzál bennem. – ingerülten beszélt. Nem tudtam rá nézni,nem tudtam válaszolni. Túl sok volt ez nekem egyszerre. Csak sírni volt erőm. Apa lassan elengedte a csuklóm. Közelebb lépett hozzám, karjait átfonva körülöttem. –Lehet,hogy nem hiszed el,de még mindig te vagy a legfontosabb ember az életemben…mindig is te leszel. Mindig.

Huh,bevallom kicsit belekönnyeztem most is,miközben írtam. Azért nem írom tovább,mert szerintem ennyi elég volt a beszélgetésünkből. Nem mondom,hogy minden megoldódott kettőnk között,de alakulnak a dolgok. Kevés esély van rá,hogy valaha is képes leszek neki 100%ig megbocsájtani,de a lehető legjobbat próbáljuk kihozni a dolgokból…mindketten. Anyával mondjuk még mindig nem beszélt…

baby

Nyáron 3 hetet Los Angelesben töltöttünk Seoval és Seijiékkel,mert Seiji elég jóban lett Lucassal Koreában tartózkodásuk alatt… Apa nem nagyon volt LA-ben,mert folytatták a turnéjukat,de sokat beszéltünk mobilon. Su Yunhoz és a kicsikhez is közelebb kerültem,egyszóval jó kis 3 hét volt… eltekintve a rendőrségi incidenst khm…na meg Lucast kétszer kapták el gyorshajtásért. Tulajdonképpen vicces volt nézni,ahogy magyarázkodik a rendőröknek „50es tábla? Nem,nem láttam. Biztos takarta egy pálmafa.” de a kedvencem „ Uram én biztos vagyok benne,hogy nem mentem olyan gyorsan…mutassa azt a mérőt…uuu a rohadt életbe…220 km/h….ez az eddigi rekordom…de most nézze meg…azért jó,nem?”. Yesung sem zavart be,mert éppen Hawaiion volt fotózása…  Itt megjegyezném,hogy SeungJunnal viszont azóta is tartom a kapcsolatot. Voltam nála L.A-ben,illetve most már egyre többet lesz Koreában is,aminek nagyon örülök!
Az ősz folyamán még kétszer voltam L.A.-ben,mindkétszer fotózás alkalmával,szóval nem mondhatnám,hogy sokat tudtunk beszélni (apával),de azért találkoztunk. Lucas és Haylie eljöttek megnézni az egyiket,amit a parton készítettek. Luc valamit nagyon nem akar elmondani és úgy látszik Hayl sem szeretné közölni velem…tuti,hogy apával van valami.

A következő napirendi pont,hogy úgy mondjam: anya. Csak nagy vonalakban írnám le. A kapcsolatunk továbbra sem változott radikálisan. Mióta aláírtam a modellszerződést,egyre többet

fotózááás :D

járok be a Voguehoz,főként fotózásokra. A nyáron elég sokszor utaztunk együtt,leginkább a divathetek,és a Vogue gála miatt. Meg kell hogy mondjam,nagyon jól éreztem magam,hiányzott már ez a nyüzsgés. Rengeteg kapcsolatot szereztem,a divathetek végeztével többször is hívtak külföldre,aminek természetesen igent mondtam. Egyszóval: építgettem/építgetem a karrierem. Próbáltam beszélni anyával,de ő mindig talált magának valamilyen ürügyet,ami miatt ez nem jött össze. Viszont én nem adom fel…

És ( igen,tudom,’és’-el nem kezdünk mondatot) térjünk rá az EXOra. Szerintem egybe veszem a baráti körömmel,hogy ilyen furán fogalmazzak. Az egyik legmeglepőbb esemény számomra Luhan kilépése volt. Sajnáltam,hogy így döntött,de meg tudtam érteni. Csodáltam,hogy eddig is kibírta az SMnél..a többieket is csodálom ezért.. Kínába költözött,de azóta találkoztunk,tartjuk a kapcsolatot.  A sors furcsa fintora,hogy Seoval azóta sokkal többet tudnak együtt lenni.
A srácok menetrendje rettenetesen szoros,alig van időnk találkozni… ez különösen nehéz most,mióta újra…összejöttem Sehunnal. Igen,nem ment simán,voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink,de végül ismét egymásra találtunk…augusztus végén…mert előtte nem nagyon tudtunk találkozni…szóval azóta is együtt vagyunk. Baekhyun rettenetesen örül neki(na meg a többiek is),többek közt az ő keze is benne volt a dologban. Mi lenne velem az én imádott Baekem nélkül? Azt nem mondom,hogy abba hagyta a féltékenykedést…még mindig nem nézi jó szemmel,ha L.Joe-val találkozom..pedig muszáj neki… ami pedig L.Joet illeti..háát vele is nagyjából sikerült megbeszélnem a dolgokat. Elmondtam neki,hogy Sehunt szeretem,ő pedig elfogadta. Nem nagyon tudott máshogy tenni. Tudom,hogy szomorú…rosszul is érzem magam emiatt egy kicsit. L.Joe soha nem volt közömbös számomra és valószínűleg nem is lesz az,viszont Sehun az,akihez a szívem húz… lényeg a lényeg: azóta is maradt a szoros viszonyunk,szigorúan barátság szinten.
Taeminnel is elcsitultak a dolgok,már ami a médiát illeti. Hihetetlen,hogy az emberek mennyire fel tudják kapni a vizet egy ártatlan képen,amin megjegyzem semmi nem látszik azon kívül,hogy Taemin közel hajol hozzám. Persze az SM fülébe is eljutott a hír,úgyhogy be kellett mennünk ( nekem is) egy kis elbeszélgetésre,majd miután cáfoltuk a híreket,kiadtak egy közleményt,amiben ők is megtették ugyan ezt. A neten mai napig találok olyan fanficeket,amiben Sehun-Taemin-Min háromszögről írnak a rajongók…meg kell,hogy mondjam kifejezetten vicces némelyik. Ami pedig Taemint illeti: máig nem tisztáztuk teljesen,hogy mi is volt az a majdnem csók,de jobb is ez így. A jó viszonyunk megmaradt,a múlt pedig a múlt.
Henryvel és GDvel alig alig találkoztam az utóbbi majdnem egy évben…annyira szoros az ő beosztásuk is,hogy nem nagyon tudták megoldani..illetve mikor ők ráértek,akkor nekem nem volt időm…főleg az ősszel…akkor aztán tényleg el voltam havazva…egyetem..fotózások…vizsgák…fotózás…szóval ezek a dolgok még „megoldásra” szorulnak.
És utoljára,de nem utolsó sorban az én drága Minsoomról is szólnék pár sort,csak mert megígértem neki. Nos,kapcsolatunk mit sem változott,más szóval: még mindig ő az én imádott,néha idegesítő Mr. Bangem,akire mindig számíthatok. Nem sokat tudtunk találkozni a nyáron,viszont ősszel bepótoltuk az elmaradásokat. Vett egy új kutyát,aki a kis szerelmem lett,szóval CAP eldöntötte,hogy kapok tőle egy kutyát…valamikor…háát kíváncsi leszek,hogy mikor fog megtörténni..egyelőre úgy néz ki,hogy elfelejtette.

Nézzük,mi is történt még a nyáron…oh,hát persze! A lányokkal elutaztunk a Bahamákra, kikapcsolódni egy kicsit. Bevallom,ránk fért. Rettenetesen jó volt,legszívesebben maradtam volna még egy hetet…vagy egy hónapot.
Illetve augusztus közepe felé Baekhyunnal elutaztam a szüleihez egy hétvégére. Jó volt az a két nap nyugi. Imádom Baek anyukáját. Főleg mikor a gyerekkori kedvenc ételemet főzi. Sajnos ez a kis idő nem volt elég azokra a beszélgetésekre,amiket terveztünk,de hálás vagyok,hogy ezt a kis időt is ki tudtuk használni…és az SM egyáltalán elengedte Baekhyunt.

szerelmeim

A karácsonyról és a szilveszterről most nem írnék,mert akkor ez egy felettébb hosszú bejegyzés lenne…már így is az…legyen elég annyi,hogy volt itt minden…családi balhé…apa…anya…Sehun…barátok…de mindent összevetve jó volt. Eléggé zűrös évet zártam…szerintem mind így vagyunk ezzel.

A végére hagytam 2015 legmeghatározóbb eseményét…legalábbis nekünk az volt. B-nek és Chanyeolnak kisfia született,pontosan január 1-jén. Annyira édes a kis csöppség,hogy csapatunk amikor csak teheti,B-nél tengeti a napjait,csakhogy vigyázhasson a trónörökösre… főleg Seiji…

Igen,tudom ez a bejegyzés eléggé össze-visszaság lett,de szerintem így remekül láthatjátok,hogy milyen mostanában az életem: zsúfolt,pörgős, cseppet sem hétköznapi…viszont nem cserélném el semmi pénzért sem. Azt hiszem most befejezem,mert az előbb hívott Hunnie. Van egy szabad órája,szóval összefutunk a dormban és kitudja…talán több ideig fog tartani,mint egy óra…

YeMin - Hello again

Nos... hosszú hosszú kihagyás után aminek bizony megvan a maga oka újból élet jelet adok. Szeptember óta elég sok minden történt köztük jó és rossz is egyaránt. Azután, hogy igent mondtam a házasságra az SM bejelentette, hogy a jegyességet engedélyezik de a házassággal még legalább egy évet várnunk kell amibe készségesen beleegyeztünk én titkon még egy kicsit örültem is a dolognak akármennyire is szeretem Taot. Az eljegyzést nem tudtuk túl sokáig titkolni így végül egy hivatalos közlemény is született róla miután a fanoktól elég sok gyűlölködő üzenetet kaptam, de nem igazán érdekelt és részben egyet is értettem velük hisz nem elég, hogy megcsaltam az egyik legjobb barátjával tettem. Egyébként Krisel azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon csak nem mondta el hol van nehogy utána menjek amit Meivel már többször megtettünk az évek során.

Miután kiderült, hogy az utóbbi időben a depresszió miatt újból szerekhez nyúltam az SM kötelező elvonóra küldött amit panda párom is támogatott mondván, hogy az én érdekemben teszi. Borzalmas hetek voltak, nem gondoltam, hogy újból ennyire függőjévé váltam. Megtiltották, hogy bárki látogasson és ha páromat mégis beengedték nagy ritkán az is csak pár perc erejéig tartott. Így teltek a hetek és mikor kiengedtek egészen elveszettnek éreztem magam a nagyvilágban hisz borzasztóan hozzászoktam a bezártsághoz így kellett kis idő míg újra szocializálódtam. Ami újra visszarángatott az életbe az a pillanat volt mikor megtudtam, hogy B terhes. Már szépen kerekedő pocakjával nagyon édes látványt nyújtott bár azért elgondolkoztam, hogyan is fogja felnevelni azt a gyereket mikor még ő is erősen nevelésre szorul bár a tény nyugtatott, hogy Mei ott van mellette szóval azért az a kis szerencsétlen pocaklakó mégsem fog éhen halni.

Az utóbbi időben apám is egyre többször látogatott meg ezzel az idegbajba kergetve engem. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért most lettem neki ilyen fontos mikor sohasem voltunk jóban a legkevésbé sem. Bejelentette, hogy ő bizony véglegesen Koreába költözik és a környéken nézegeti is már a házakat és reméli ha a közelemben fog élni mi is közelebb kerülhetünk egymáshoz.
-Na nem! Az egy dolog, hogy az országba költözöl nem tilthatom meg mint ahogy azt sem, hogy az utcába, de én most közlöm ha ez megtörténik én a város másik felébe költözöm!-jelentettem ki nemes egyszerűséggel nem törődve azzal, hogy mennyire bántom őt meg ezzel. De ez az igazság.... még az kéne nekem, hogy minden áldott nap a nyakamra mászkáljon mikor már most is hetente eljön pedig még nem is lakik itt.

A karácsonyra túl sok időt nem pazarolnék, hisz nem karácsonyozok csak a lányokkal való karácsonyi vacsin szoktam megjelenni néhány aprósággal, de engem ez az ünnep nem igazán foglalkoztat. Szenteste azért apám mégis csak betoppant ezzel kicsit ismét lesokkolva.
-Nem zavarlak sokáig ne aggódj.-mondta kissé keserűen.
-Nem zavarsz...-vakargattam meg tarkóm.-Amúgy is egyedül vagyok.-engedtem meg egy halvány mosolyt és beengedtem, hogy ne az ajtóban toporogjon. A fal mögül kiemelt egy hatalmas dobozt, el sem tudtam képzelni mi lehet benne de reménykedtem, hogy nem valami gyerekes hülyeség amivel mostanában elhalmoz csak, hogy kicsit pótolhassa a kimaradt gyerekkorom. Lerakta a kanapé előtti üvegasztalra és várakozóan nézett rám. Odasétáltam és kissé félve néztem a dobozra.
-Nyisd ki.-mondta hatalmas vigyorral. Lassan bontottam fel a csomagolást és egy gyönyörű ezüstös borítású doboz volt. A kinézete alapján nem úgy festett mint ami egy játék vonatot vagy esetleg egy barbie baba szettet tartalmaz ezért csak felnyitottam tetejét. Szemeim az eddigi kétszeresére nyíltak és teljesen elámultam. A doboz tartalma egy gyönyörű ruha volt.
-Na tetszik?-kérdezte JongSu-Gyönyörű, köszönöm.-mosolyogtam rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog. Egy híres tervezővel készíttettem neked aki jelenleg a cégemnek dolgozik a legújabb projektemen.-mosolygott és látszott szemében mennyire boldog, hogy olyat tudott adni ami tetszik. Kicsit rosszul éreztem magam amiért nem tudom ezt viszonozni így közelebb léptem kicsit és átöleltem egyik karommal. Az egész csak egy pillanatig tartott mivel még mindig nem érzem azt, hogy kapcsolatunk többet engedhetne meg magának mégis tudom, hogy sokat jelentett neki ez az apró mozdulat is.

Szilveszterre nem terveztem túl sok mindent úgy éreztem még nem tenne jót újból olyan közegbe menni pláne, hogy B most amúgy sem tartana velem úgy pedig nem lenne az igazi. Nem is kellett sokáig agyalnom azon, hogy mihez is kezdjek így éjfélhez közeledve mert megcsörrent telefonom miszerint azonnal menjek a kórházba B-nél megindult a szülés. Gyorsan autómba pattantam és a kórházig meg sem álltam (volna) ha a rendőrség nem megint engem szúr ki magának a rengeteg gyorshajtó közül.
-Jogosítványt, forgalmit kérek.
-Biztosúr kérem ne most. A barátnőmnél megindult a szülés így szeretnék odaérni a kórházba. Amúgy is új év van igazán elengedhetne most egy ejnye-bejnyével...-néztem rá kissé türelmetlenül.
Úgy néz ki most egész jó kedvében volt mert elengedett, de azért hozzá tette, hogy ha legközelebb megint meg kell állítson nem fog ilyen könnyen elengedni.
Miután beértem a kórházba már éjfél elmúlt és a kis pocak lakó is előbújt. Egy kisebb vita után a csöppség neve is eldőlt, ami B-től tök várható volt és a sármos doki után kapta nevét amit Yeol elég durcásan fogadott mégis beleegyezett. Hisz ki is ő, hogy beleszóljon a gyereke nevébe. Gondoltam magamba egy halk kuncogás kíséretében. Közelebb sétáltam az ágyhoz amin B feküdt a csöppséggel a kezében. Végig simítottam az aprócska kezén mire ráfogott ujjamra. Melegség töltötte el a szívemet és könnybe lábadt a szemem.
-Üdv köztünk picúr.

Mei- Welcome Home

Megérkeztem...

„Nem jöhetsz a magán géppel, túl feltűnő lenne. Foglaltam neked egy délutáni jártra. Próbáld meg nem lekésni. Nagyon hiányzol.” – olvastam sokadjára, immáron a gépen ülve.

-Elnézést, de a gépen nem lehet telefonálni. – zavart fel egy légiutas-kísérő.

-Sajnálom, elteszem. – készülékem kikapcsolt állapotban csúsztattam zsebembe. Úgy jöttem el Koreából, hogy senki nem tudja hova tartok. B és Ji Sang sétálni voltak, mikor elindultam. Az autómat a reptér melletti parkolóban hagytam.

Mikor a gép felszállt, fülembe dugtam fülhallgatóm és próbáltam ellazulni. Ami sikerült is, olyan szinten, hogy el aludtam. Mikor kisebb légörvénybe keveredve a gép felrázott, már sötét volt és halványan láttam Kína fényeit. A reptéren a szemfülesebb rajongók megtaláltak,és mosolyogva jöttek aláírást kérni.

-Elnézést! Wu kisasszony, mi a látogatásának a célja? – került az orrom alá egy diktafon.

-Nem adok interjút itt sem, ahogy Koreában sem szokásom. – közöltem a rám nagy szemekkel figyelő riport. Egy a légitársaságnál dolgozó fiú lépett mellém és a kezembe nyomott egy papírfecnit. Azzal az üzenettel, hogy erre a címre menjek, a bátyám kérésére.

Felszálltam a buszra, a csupán 35 kg-s bőröndömmel és újra a zenének adtam át magam. Majd ismerős arcot pillantottam meg a buszban lévő TV képernyőjén.

-Lay... – suttogtam, de nem hallottam mit mondott.

-....éppen szünetet tartunk. – csak ennyit hallottam, így kikapcsoltam a zenét és megvártam amíg újra az Ő riportját mutatják. Megannyi fitnesz terem és színházi előadás reklámja után az Ő része jött. Egy műsor reklámja volt, amibe szerepelt, de, mint vendég. – Mei és Én most szünetet tartunk. – mire ez az egy mondat eljutott a tudatomig már mindenki tudta, hogy ki vagyok. Hallottam a fényképezőgépek kattanó hangját. A busz megállt, Én pedig lerohantam róla. Bőröndöm a sárba dobtam, a rohanás közben elestem. A hirtelen jött dühtől nem tudtam sírni, pedig égették a szemem, a ki akarni vágyó könnycseppek. Hangos dudaszó ijesztett meg.

-Mei!

-Kri....- szipogtam. Nem tudtam kimondani a nevét, csak az éppen kiszálló fiú karjaiba rohantam – Olyan régóta nem láttalak. Annyira hiányoztál, annyi mindent kell elmesélnem. – szorosan öleltem, olyan volt, mintha csak álmodtam volna.

-Hallottad? – kérdezte halkan – Hogy Lay....

-Láttam...- kitöröltem a szememből a könnyet – De hogy tehette ezt? – felhúzta vállait, majd intett, hogy szálljak be. Ekkor vettem észre, hogy egy lapos, fekete sport kocsival jött, amibe éppen hogy befért a bőröndöm. 

Létra mobil xD

Hazafelé nem beszélgettünk, elmélyedve bámultam a sötétet. A házhoz érve kivettem a cuccaim és a szobám felé vettem az irányt. Évek óta nem jártam itthon. A Yeminnel megosztott szobám még mindig ugyan úgy nézett ki, ahogy itt hagytam. Poszterek a falon, az ágyak, a szekrényem, tele matricákkal. A gyerekkori fotóim, díjjak. Mély levegőt vettem, aztán lassan kifújtam, hogy lenyugtassam dobogó szívem. A telefonom vissza kapcsoltam, de kár volt. 50 nem fogadott hívás, hang üzenet, sms, email, minden, amivel B üzenetet tudott hagyni. meghallgattam őket, a kedvencem az volt, mikor mondta, hogy a picinek szüksége van a szitterére, látja a szemében. Tisztában voltam vele, hogy Danbi nagyon éretlen egy gyerekhez, bár eddig jó anyának bizonyul. Ha kis legény tüsszent egyet, már teper a dokihoz.

-Minden oké? – kopogott be Kris. Bólintottam, leültem az ágyamra. Odasétált mellém, majd Ő is helyet foglalt. – Sajnálom Mei. Nagyon magadra hagytalak.

-Hát eléggé. A nyarat még valahogy átvészeltem Los Angelesben, meg a nagyiéknál, de a december húzós volt. Egyedül nem jó karácsonyozni.

-Lay nem volt veled? 

-Nem tudott jönni. Valami karácsonyi műsort vettek fel, plusz lehet, akkor már szüneteltünk. Nem tudom. Persze ott voltak a fiúk, meg mindenki, de a családom...a vér szerinti nem. – hozzá bújtam és könnyek kezdtek csordogálni a szememből. Aztán elmeséltem neki mikor B szült. Majd kibújt a szög a zsákból, ugyanis létra ikrem kikotyogta, hogy barátosném ellátogatott hozzá, és közölte áldott állapotát.

Bvel romantikáztunk LA-ben 

Még fent voltunk egy kicsit és beszélgettünk az együtt nem töltött napokról. Reggel a telefonom zümmögve jelezte a millió üzentet. Elolvasva emailt küldtem B-nek, hogy mikor mit csináljon a kis herceggel, majd egy sms-t, amiben közöltem, hogy jól vagyok, de egy ideig ne keressenek. Majd újabb üzentet jelezett készülékem. Woo Bin küldte, egy kép magáról, egy repülőtéren volt. A kép alatt annyi volt: Megérkeztem! A szemeim majd kigurultak a helyéről. Mivel fortyogott bennem a Lay iránt érzett dühöm, magamra kaptam egy melegítőt, laza copfba fogtam a hajam és Kris kocsijának kulcsát magamhoz véve elindultam a reptér felé. Tudtam, hogy ma egész nap egyedül lettem volna, így kedvenc butikjaim felfedezése helyett Woo Binnal akartam tölteni egy napot. A szemfüles rajongók közé surrantam, és figyeltem mikor érkezik meg. A lányokon átnézve figyelt. Akik mellettem álltak, mind átkozódva mondták ki a nevem. Nem igaz, hogy mindig ezen csámcsognak. 

Az a bizonyos kép :P

-Mégis mit keresel itt? – törtem át magam a lányok beton kemény falán.

-Téged. – mosolyogva válaszolt – Hallottam, hogy mi történt Layel, illetve láttam az  interjút.

-És Te azonnal gépre ültél, hogy meggyógyítsd összetört szívem....- sóhajtottam.

-Igen.

-Nem kérdés volt. – csendben ballagtunk a kocsiig. Mikor haza értünk Woo Bin se szó, se beszéd letámadott. A szolgáló lányok azt sem tudták melyik ajtó felé meneküljenek. A szívem hevesen vert, észre se vettem, de már az asztalon voltam, lábaim között egy mohón csókoló Woo Bin.

-Lay és....Lay és Én...ez csak szünet. – szakítottam meg csókunkat, de Woo Bin nem válaszolt, csak erősen megszorította a combom és még jobban magához húzott.

Nem volt ott senki, aki meg tudna állítani. Hogy mi történt ez után? Az már egy következő bejegyzés lesz. 

Az eddigi kedvenc képem, a kis trónörökösről. :3 

Danbi: Plus kilos~

Szeptember óta nem jelentkeztem, ami bizony elég sok idő. Zajlottak ám az események. Egy perc nyugtom nem volt. Néha még a mosdóba se tudtam kimenni, nem hogy a gép elé leülni. De most végre akadt egy pár nyugodt percem, ami alatt megpróbálom bepótolni az elmaradásom.

Legutolsó bejegyzésem a nyaramról szólt és azzal végződött, hogy párommal és csapatával is tudattam a jó hírt, ami persze számunkra tényleg az volt, de az ügynökség már nem egészen, így vélekedett erről. Szerintük ez a gyerek a legrosszabbkor jött. Tekintve, hogy Chanyeollal még sosem beszélgettünk a házasságról és nem most akartuk meggondolni magunkat. Úgy voltunk vele, hogy gyűrűk és eskütételek nélkül is tudjuk, hogy mit jelentünk a másiknak, de persze ez a gondolkodás nem fért bele az itteni kultúrába. A vég nagyon rossz szemmel nézte, hogy ilyen felelőtlenek voltunk, de szerencsénkre egy-két hét huzavona után megbékéltek a szituációval és elfogadták, hogy vagy megszokják, hogy házasság nélkül lesz gyerek, vagy megszöknek, ami jelen esetben Chanyeol megszökése lett volna. De szerencsére, nem kellett Saur páromnak, ahhoz folyamodnia, amit legjobb barátom is tett. Az is eléggé megviselt, hogy Luhan kilépett a csapatból és visszaköltözött Kínába, nem tudom mi lett volna, ha Chanyeol is így dönt.

Lulu;-;♥

És ha már így szóba került Luhan muszáj megemlítenem a kis kiruccanásom Kínába, ahova drága barátom Tokiya kísért el. Persze az Sm ezt is szóvá tette, hogy miért egy fiúval kell mennem. Könyörgöm, az egyik legjobb barátomról beszélünk. És egyébként is azzal megyek, akivel akarok, se nekik se az emberek semmi közük ahhoz, hogy én kivel megyek.
Kis kirándulásunk célja pedig az volt, hogy Lulu és legjobb barátnőm langaléta tesója, Kris is személyesen tudja meg, hogy egy volt csapattársuk bizony egészen érett már arra, hogy apa legyen.
- Szia édes.- öleltem meg Lulut.

- Szia.- köszönt hatalmas vigyorral az arcán, de egyből lefagyott róla a mosoly, ahogy megérezte gömbölyödő hasam.  – Azt hiszem, van mit mesélned. – görbült újra szája.  Elfoglaltuk kis szállodaszobánkat és elmeséltem, hogy mi történt Koreában, miután Luhan elhagyta a csapatot. Vagyis, hát mivel a nyarat én se igazán ott töltöttem nem tudtam túl sok információval szolgálni neki, csak azzal, amit én is hallottam. De a saját nyaramról viszont örömmel meséltem neki, ahogy azt is felhőtlenül boldogan meséltem el neki, hogy bár először nagy vita volt ebből a gyerek ügyből a végén mégiscsak mi jöttünk ki jól Chanyeollal.
- Tényleg Krisről tudsz valamit? Neki is személyesen szeretném elmondani a dolgot, meg örülnék ha találkoznék vele.

Sajnos Luhan se tudott több információval szolgálni annál, amit már mi is tudtunk Tokiyával, így egy újabb sms mellett döntöttem és reménykedtem benne, hogy végre elolvassa.

„Szia langaléta. Tudom, hogy Mei miatt nem szeretném kapcsolatba lépni velem, de örülnék ha végre életjelet adnál nekem. Fontos mondani valóm van. Itt vagyok Kínába. Jó lenne, ha tudnánk találkozni.  B”

Langaléta;-;

Háromszor kellett elküldeni neki az üzenetet, mire hajlandó volt válaszolni és szakítani rám pár pillanatot. Egy kis, eldugott kávézóban ülve vártam, hogy a magas kínai végre megérkezzen.  Telefonommal játszottam, mikor meghallottam a kis csengőket csilingelni. Egyből az ajtóhoz kaptam a fejem és mosolyogva intettem az ajtóban állónak.
- Szia. – köszöntem, mikor helyett foglalt velem szemben.

- szia. – morgott el egy köszönést. - Nincs sok időm, mondd gyorsan.
- Muszáj parasztnak lenned? Én ideutazom hozzád, te meg még jó modort se tudsz mutatni. Mei sírva fakadna, ha ezt megtudná.
- Ne keverd bele ebbe Meit.
- Miért ne? Tudod, hogy mennyire megviselte a döntésed? Legalább szólhattál volna neki.
- Neked ehhez semmi közöd.

- De, Kris. Nagyon is sok közöm van hozzá.  De most nem veszekedni jöttem.  – nem tudtam, hogy kezdjek bele az egészbe.
- Mi az megkukultál?
- Nem…- kezdtem el játszani a poháralátéttel. – Emlékszel mikor Chanyeol meg én tavaly karácsonykor azzal poénkodtunk, hogy bővül a család?
- Nem lehet azt elfelejteni. Szegény Suho majdnem infarktust kapott a hírtől. De miért fontos most ez?... Be, ne mondd, hogy.
- De. Most tényleg bővül a család.
- Gratulálok. – ölelt magához és gratulált őszintén. Ezután sajnos el is kellett búcsúzkodnunk, mert Krisnek tényleg dolga volt, de ez a fél óra is elég volt, arra, hogy elmondjam neki azt, amiért jöttem és örültem, hogy sikerült és nem egy szennylaptól kellett megtudniuk.

Október eleje egy kész rémálom volt számomra.  Elég lett volna már maga az a tény is, hogy egyre nagyobb a hasam és egyre jobban letargikus voltam, hogy szépen kidolgozott kockáim egy pillanat alatt eltűntek. Emellett az SM volt olyan kegyes és ezt az időpontot választotta, hogy bejelentse a kis csöppség érkezést, ami megannyi problémát okozott.  A rajongók első düh hullámaiban kedves üzeneteket kaptam, hogy akasszam fel magam, amiért elvettem Chanyeol jövőjét, a szabadságát és az életet. Ezután jöttek az egyre durvább dolgok, amiknek hála a saját házamból nem mertem kilépni egy pár hétig. Mire lenyugodtak a kedélyek már elérkezett a november is.  Egyre növekedő pocakom mindenben meggátolt.  Nem tudtam lehajolni, ha valamit leejtettem, ami valljuk be elég gyakran előfordult velem.  Ha el akartam menni otthonról a cipőt nem tudtam gyorsan felkapni az ajtóba, muszáj volt leülnöm hozzá.  Mindig az utolsó pillanatba indultam el bárhova készültem is, így rohannom kellett, de a rohanás ebben az időszakban teljesen elfelejthettem az életemből, így maradtok az 5-10 vagy akár 15 perces késések.
- Jól vagy B? – kérdezte meg Chanyeol aggódva, ahogy lihegve beestem a próbatermükbe.
- Persze, csak kicsit elfáradtam. – erre mindenki nevetésben tört ki. -  Nevessetek csak, megnéznélek titeket ekkora hassal rohangálni. – mutattam egy közepes görögdinnyével vetélkedő hasamra.
- Gyere menjünk, mielőtt összeverekedtek. – fogta meg kezem.
- Hova? Azt hittem ma csak végig kell néznem a próbát.

- Álmodozz csak. – karolta át derekam.  Lent az épület előtt már várt ránk egy autó. Chanyeol segített beülni és az utat teljesen csendben tettük meg. Körülbelül fél órás autókázás után, mikor már erősen kellett koncentrálnom, hogy be ne szunyáljak az egyenletes motorzúgás miatt, az autó megállt.
- Chanyeol mi ez?- szálltam ki az autóból.

a kedvenc képem

- Csak egy fotózás.
- Nem. Én ezt nem akarom.
- Nem kérdeztük, hogy mit szeretne. – állt meg mellettem „drága” főnöke a páromnak.

- Szóval így játsszuk. Maguk elnézőek voltak velünk, de ezt az jelenti, hogy én is báb lettem? – egy francos mosolyt kaptam megerősítésnek. – És mi van, ha én nem ugrálok úgy, ahogy maga csettintget?
- Annak nagyon rossz vége lesz. – mondta, mikor Chanyeol már hallótávolságon kívül volt folytatta. – Ha nem akarja, hogy véget érjen a karrierje mosolyogva teljesíti a dolgokat.
- Nehogy azt higgye, hogy ennyivel meg tud félemlíteni. – hagytam faképnél az önelégült faszkalapot és úgy döntöttem ez a fotózás még belefér, mert amúgy is szerettem volna megörökíteni hogyan is nézek ki nagy pocakkal.

 Mikor beértem az épületbe egyből kezelésbe vettek. Rendbe tették a hajam, felkeltek egy enyhe sminket, ami közben szerencsére pihenhettem egy kicsit mielőtt dolgozni kezdtünk.
Hazudnék, ha azt mondanám nem élveztem a fotózást, de nagyon kifárasztott. Úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem aludt.
- Gyere B, menjünk. – lépett mellém Chanyeol.

- Még egy picit várj.
- Ennyire elfáradtál?

- Chanyeol, 8 kg plusz van rajtam és hidd el nem könnyű ekkora hassal bármit is csinálni. – mutattam pocakomra.

- Tudom, de szerintem te se itt akarsz piheni. Ma estére kaptam kimenőt szóval egyből hazamehetünk. – simított végig hasamon, majd egy puszit hintett ajkaimra és felsegített a fotelből.

White version. :)

Idén Chanyeol azt mondta semmit nem kér a szülinapjára, csak, hogy egészséges legyen a kis

torta nélkül nincs szülinap. :D 

csöppség. Én ennek ellenére szerettem valamivel meglepni, így november 27-én az egész házat már kora reggel felvertem és mindenki vigyázz állásban követte utasításaimat. D kapott egyedül mentesítést, mert ő a családi vállalkozás kiterjesztésével foglalkozott. ( Ez egyenlőre titok , hogy micsoda. ) Míg Mei és Tj a lakás takarításával foglalkoztak, addig Tokiyával mi birtokba vettük a konyhát.  Tény, hogy borzalmas szakácsnak bizonyultam eddig életem során , de úgy gondoltam itt az ideje komolyan megpróbálkozni valamivel. És ez a valami egy rögtön egy szülinapi torta. Nem kell nagyon nagyra és bonyolult édességre gondolni, csak egy egyszerű kis gyümölcsös nyalánkságra.  Délutánra el is készültünk vele. Szerencsére a konyha csak tiszta kosz lett, de egyben maradt. A lakás többi része meg ragyogott a tisztaságtól, így boldogan fogadtam a fiúkat, hogy egy kis ünnepi vacsorával lepjem meg párom és barátait.  Este hatra vártam a srácokat, akik, mint mindig időben érkeztek persze üres hassal.

- Ugye nem te csináltad ezeket? – kérdezte Jongin ahogy helyett foglalt az asztal mellett.

- Mert ha igen nem eszel belőle?

- Hát nem is tudom. Nem akarok kórházban kikötni.

- Köszönöm Jongin, a kedvességed határtalan. – ültem le párom mellé én is. – Egyébként ezeket rendeltük szóval nem lesz semmi bajod tőle. – mutattam végig az asztalon, majd mindenki nekilátott tömni a fejét. A vacsora után mindenki elvonult. A srácok hazamentek, egyedül Chanyeol maradt itt velem. Miután elköszöntünk mindenkitől csuklón ragadtam és behúztam a szobába, hogy átadjam az ajándékom.

Saur couple. :3

- Nem valami nagy dolog, de szerettem volna valamit adni. – vettem elő becsomagolt ajándékom. - Boldog szülinapot!- csókoltam szájon.  Channie fülig érő szájjal tépte szét a csomagolást, ami egy fehér pulcsit rejtett. Először furán nézett rám, hogy most ezzel mit akarok, egészen addig még ki nem hajtogatta és meg nem látta a feliratot rajta. – Nekem is van egy. – kacsintottam rá. – Hogy ne csak egyen fehér nemünk legyen. – nevettem fel.

az este további részében kellemesen élveztük egymás társaságát, ami nem tartozik a nagy közönségre.

Két kis drágám♥

A december volt életem legborzasztóbb időszaka. Ennyit még életemben nem szenvedtem. Mivel tudtam, hogy januárban már nem leszek képes az iskolára koncentrálni, így erre a hónapra időzítettem minden vizsgám, így éjt-nappallá téve tanultam, hogy mindegyik sikerüljön, ami eléggé ki is fárasztott. Karácsonyra teljesen kikészültem, így idén az ünneplés inkább pihenéssel telt, ugyanis a sok stressz nem tett jót, így az orvos ágynyugalmat rendelt el egészen, addig míg meg születik a pici.  Sajnos mivel Chanyeolnak dolgoznia kellett, így nem lehetett velem túl sokat, de a lányok rendszeresen átjöttek hozzám és szórakoztattak. Sose voltam egyedül. Sőt mikor már kicsit jobban lettem nem feküdtem naphosszat hanem sétálgattam a lakásban, persze bizonyos időközönként, mert sokkal fáradékonyabb lettem, így a terhesség végére.

Az év utolsó napján is csak fetrengtem egész nap. Este viszont erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy most jó gazdi leszek és megjutalmazom a két kis kutyust egy sétával. Már éppen adtam rájuk a pórázt mikor Mei utánam kiabált.

- B hova készülsz? – szaladt oda hozzám.

- Csak elviszem őket sétálni. – mutattam fel a pórázokat a kezemben.

- Veled megyek.
Lassan sétáltunk. Vigyáztunk, hogy a kissé jeges úton nehogy elessünk, nem mellesleg nekem amúgy se a gyors séta volt az erősségem pláne nem így,ekkora hassal.

-  Szerintem forduljunk vissza.

- Még szeretnék egy kicsit kint maradni. – mondtam Meinek és meg se várva a válaszát folytattam tovább a sétát, de rossz döntést volt.
- Gáz van. – álltam meg egy negyed óra múlva.

- Ne mondd, hogy…

- Elfolyt a magzat víz.
- Biztos? Nem lehet, hogy bepisiltél?

szenvedéseim egy megörökített pillanata.

- Bepisilni? Mei komolyan, eddig se volt semmi bajom ezzel. Ezt tuti nem ..,áhhhh.- ordítottam fel.

Mei azonnal hívott egy mentőt, majd értesítette a fiúk menedzserét, hogy amint vége a koncertnek rögtön jöjjenek a kórházban. Mire sikerült elérnie úgy hogy ne csak az üzenetrögzítővel beszéljen már ki is értek a mentők és bevittek a kórházba. Mei jó barátnő lévén megnézetett velem egy szülést, hogy lélekben felkészüljek arra, ami várni fog rám és most rettenetesen hálás voltam neki. És azért mert végig ott volt velem és nem hagyta, hogy egyedül szenvedjek. a szülés végére Chanyeol is befutott így ő vághatta el a köldökzsinórt.

- Eldöntötték, hogy mi legyen a kicsi neve? – kérdezte a nővért miután elvitte a picit a kötelező megfigyelésre és már engem is átvittek egy kórterembe.

- Nem igazán gondolkoztunk eddig ezen. - válaszolt Chanyeol egyből.
- Mit szólnál a Ji Sanghoz?
- Az orvos után akarod elnevezni a gyerekünk?

- Belehaltam volna, ha ő nincs itt.

- B ne túlozz. Nagyon ügyes voltál és semmi baj nem volt a szülés közben. – kapcsolódott be Mei is.

- Dehogynem.  Nagyon fájt. Komolyan soha többet nem szülök, mert belerokkanok.

- Sziasztok, zavarunk? – dugta be a fejét Suho.

- Nem gyertek nyugodtan.

- Meg van már a pici neve? – kérdezte  Suho újfent.

- Ji Sang. Park Ji Sang.

- Nem hiszem el B.
- Nem érdekelsz Chanyeol. Én szültem és nekem tetszik ez a  név.

- Akkor legalább utánam nevezted volna el.

- Mert az jobb hogy ifj. Park Chanyeol?

- Mi történt, hogy már megint veszekednek? – kérdezték a srácok Meit.

- B az orvosa után akarja elnevezni a gyereket és Chanyeolnak nem tetszik, hogy ő dönt egyedül.

- B megint szerelmes lett? – kérdezte Jongin nevetve.

- Akkor is Ji Sang lesz a neve.  Ha nem tetszik akkor nem is kell foglalkoznod vele, majd felnevelem egyedül. –vágtam be a durcást.
- Nem azt mondtam, hogy nem tetszik, csak…

- Csak féltékeny, hogy egy másik pasi után nevezed el, ami érthető. – érkezett meg D is a hajnali órákban.

- Jaj Channie tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban. – öleltem magamhoz Saur párom, aminek hála kicsit engedett a feszültség köztünk és végül reggelre beleegyezett, hogy a kicsi neve Park Ji Sang legyen.

My handsome doctor, Park Ji Sang. 

Baby boy ♥♥♥

Soyun - Happy End

Érdekes, hogy az ember élete, pár hét leforgása alatt, mennyire meg tud változni. Kaival együtt vagyunk, de Én pedig elköltöztem Los Angelesbe. Remek munka lehetőséget kaptam, így nem hagyhattam ki. Öcsi itt maradt Koreában, hogy befejezze a sulit, majd utánam jön. Most haza jöttem, hogy megnézzem Danbi babáját, és találkozzak a fiúkkal! Már mindenki nagyon hiányzott, hisz három hónap, az három. Itthoni terveim persze nem valósultak meg, csak a támogatás a beteg gyerekeknek odaadtam, és kimentem Amerikába. Végül amikor kimentem, kiderült, hogy két hónapos kurzust kellesz elvégeznem, amit meg is csináltam, így most rendezvény szervező lettem. Esküvők, koncertek... ebből áll ki a munkaköröm. Nagyon élvezem, mert sok emberrel lehetek, de azért hiányzik Korea. 
Jun várt reptéren amikor megérkeztem, agyon szorongattam. Persze az Én drága kályha barátom is jött. 
Pár napot voltam otthon, találkoztam Kai-val is, meg a többiekkel, aztán mehettem vissza, mert hívtak, egy esküvő miatt. 
Kai azt mondta, hogy szeretne minnél hamarabb elvenni, szóval meg lett az időpont is, már csak meg kell szervezni. Azt mondta, szeretné ha először minden lecsillapodik az SM körüli Kris - Luhan mizéria, aztán már nyugodtan lehetünk együtt, házason. Valahogy megoldom majd az áthelyezésem is, addig pedig meg ott a telefon. 
-Haló? - szóltam álmosan a telefonba. 
-Kinyitod nekem az ajtót édesem? - hallottam meg Kai boldog hangját. 
-Jongin! Hajnali négy óra, nem Koreában vagyok... - fáradtan felnyögtem. Ekkor kopogást hallottam. -Nyisd ki. Hoztam valamit! - mondja a telefonba. Kimászom az ágyból, már a vállamig érő hajam full borzos, pizsim rám tekeredett, és így mentem ajtót nyitni. Csukott szemmel kitapogattam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. 
-Szia egyetlenem. - szájon csókol ahogy belép. Nagyon megváltozott. Most már tényleg olyan, mintha Én lennék neki az egyetlen, és remélem, hogy ez így is van. 
-Jongin, miért vagy itt? És hogy kerülsz ide? - szemem dörzsölve megyek utána. -És ha épp más pasival vagyok? - cukkoltam. 
-Á! Az lehetetlen! - legyint egyet. Ledobja a csomagját, és hozzám fordul. -Csomagolj! Két napra elmegyünk. 
-Nem... 
-Hétvége van, szabad vagy, hétfőn itthon leszel. 
-De hová akarsz menni? - ásítok egyet. Hát ez nem túl nőies volt. 
-Vegásba megyünk. 
Szemeim kipattannak.
-Hogy hová? - rá meredek. 
-Megyünk és összeházasodunk! - megforgatja a szemeit. 
-Te hülye vagy! - az ágyra ülök aztán eldőlök. Fölém mászik, és rám vigyorog. 
-Az lehet... de így a legjobb! Csak mi ketten, egy kis kápolna, és már Mrs Kim vagy. Kérlek! - kiskutya szemek! 

Így történt, hogy végül tényleg Vegásban kötöttünk ki, és délre már házasok voltunk. Nevetve karoltam át a nyakát, és csókoltam meg. Már a kocsimnál álltunk. 
-Annyira hülye vagy. - kuncogok egyet. 
-Te pedig gyönyörű ebben a ruhában. - rám mosolyog. Csak egy egyszerű fehér koktél ruhát vettem fel. Hajam pedig feltűztem. 
-Köszönöm. De... most mi lesz? - szomorúan elengedtem. 
-Mivel mi lesz? - értetlenül néztem rá. 
-Hát... Én itt vagyok, Te pedig ott... 
-Itt maradok veled. Csak akkor megyek haza ha comeback lesz, meg minden fontos eseményre. De nem hagylak egyedül. Ígérem! Már belefáradtam, hogy nem vagy az enyém, de így már igen! Megváltoztam, miattad, mert imádlak! Soha többet nem nézek más nőre! - rám mosolyog. 
-Busan... Busan nem lenne olyan messze, de ahhoz még egy évet várnom kell, hogy az áthelyezésem kérjem. - mondom. 
-Ketten megoldjuk. Jó? Addig is ingázok! - megölel. 
-Szeretlek kicsi férjem. - elmosolyodok.  
-Én is téged! De most már irány a szálloda, ideje megtartani a nászéjszakát. - elnevettem magam. 


Nagyon hiányzott már, és most, hogy már gyűrű van rajtam... amit Ő hozott még jobban fog hiányozni. 
De remélem, ezek után már minden tökéletes lesz. Lesz családunk... de ez már csak a jövő zenéje. Addig pedig csak leszünk, mi ketten. Élvezve, hogy házasok vagyunk, és remélem, Jongin nem akar hamar elválni, vagy elhagyni, de azok után amin keresztül mentünk, kétlem. Szeret, és Én is Őt! Boldogok vagyunk, és csak ez számít. 

Ez volt tőlem az utolsó bejegyzés, tovább már úgyse lenne mit írni, hisz minden rendben már körülöttem, Jongin velem van, még ha sokat utazik is, hamarosan Jun is jön, ennél többet nem kívánhatok. 
Sziasztok!

Seo Young - almost 1 year ago

a kép címe : Végre újra Japánban :D

Hát újra itt vagyok. Tudom, tudom, nagyon régóta nem jelentkeztem,de meg volt rá az okom. Illetve okaim. És most meg fogom próbálni ezeket az okokat (aránylag) röviden összefoglalni. Igazából azt sem tudom,hogy hol kezdjem. Rengeteg minden történt ez alatt a majdnem egy év alatt. Jó és rossz egyaránt. 

Kezdjük a nyárral,ami eléggé érdekesen telt. Miután Seiji kezdett jobban lenni,visszaköltözött hozzám a lakásba. Mia,Kio és Seiji is felvételt kaptak az egyetemeik testvéregyetemire Soulban, 1 év ösztöndíjprogram keretében. Viszont ennek a megszerzése korántsem volt egyszerű.  Vissza kellett

menniük Tokyo-ba és alkalmassági vizsgát kellett csinálniuk ( ne kérdezzétek ez miből állt,mert fogalmam sincs).

Kio nagyon beleéli magát az evészetbe xd
We love Tokyo ♥

Szóval kis csapatunk fogta magát és Tokyoba repült a nyár elején. Ez számomra nagyon jól jött,mert ezáltal otthon tudtam lenni anyáékkal és kicsit ki tudtam kapcsolódni. Szerencsére Kwon úr könnyen elengedett két hét szabadságra. Pár nappal később Luhan is utánam repült és be tudtam mutatni a szüleimnek. Nagyon jól sikerült az első találkozás. Imádtam újra Tokyoban lenni. Rengeteg helyre elutaztunk Luhannal. Nagyon sok mindent akartam neki megmutatni japánban.

 Kio és Mia elsőre átment a vizsgáin viszont Seiji-nek nem mentek ilyen könnyen a dolgok. A szüleivel még mindig nem volt hajlandó beszélni ( ez fordítva is igaz volt) és az elvonóra való bejárás is eléggé kikészítette.  Az egyetemnek is a tudomására jutottak a drogproblémái és fontolgatni kezdték az eltanácsolását.  Képzelhetitek mekkora stresszben voltunk Kio-ékkal, de Seiji bebizonyította,hogy képes változni. Mikor lejárt a két hét szabadságom , vissza kellett repülnöm Luhannal Seoulba. Seiji kijelentette,hogy beköltözik az elvonóra egy hónapig és utána megcsinálja az alkalmasságit az ösztöndíjra. Kio , Mia és én is nagyon bíztunk benne, úgyhogy belementünk abba,hogy mi visszarepüljünk Seoulba, ő pedig 1 hónap múlva utánunk jöjjön. 

Ahogy visszaértem Seoulba már dolgoznom is kellett. A VOGUE menetrendje nagyon szoros volt és fotózást fotózás követett, kb 15 perces szünetekkel. Szóval ment a hajtás. Japán barátaim közben a B által szerzett állásaikat töltötték be a Lotte Worldben,amiket imádtak. A koreai is egészen jól ment már nekik.

♥♥

 Jajj és el ne felejtsem a nyár egyik legfontosabb történését. Luhan bejelentette,hogy otthagyja az EXO-t. Képzelhetitek milyen villámcsapásként ért mindenkit a hír, főleg a fiúkat. A tudat,hogy Kris után ő is kiválik a csapatból nagyon rossz légkört generált. Hetekig mentek a perek és a veszekedések. Kész rémálom volt. Viszont szerencsére sikerült békében elválniuk. Luhan megígérte,hogy a kiszállása a bandából semmiben sem fogja befolyásolni a kapcsolatunkat. És ez szerencsére így is van,csak kicsikét kevesebbet látom mostanában,mert többet van Kínában. Viszont múltkor Hong Kongba kellett repülnöm Kwon úrral egy konferencia miatt, úgyhogy együtt tudtunk lenni.

Éés vissza a nyárhoz. Az az egy hónap amíg Seiji japánban volt, nekem munkával telt. De nem bántam,mert rengeteget tanultam a modellszakmáról és nagyon sok érdekes emberrel megismerkedtem.  És a fizetésem is megemelkedett, ami egyáltalán nem jött rosszul. Aztán Július elején Seiji visszarepült hozzánk Seoulba. Maga mögött tudhatott egy sikeres elvonót és az egyetem is elfogadta végül a kérelmét és levizsgázhatott. A szüleivel való konfliktust azonban nem sikerült megoldania. Hallani sem akartak róla még mindig…..

Július végén a lányokkal és a többi barátunkkal a Bahamákra repültünk két hétre. Nagyon jó volt. Ránk fért már a pihenés. B hatalmas hírt jelentett be ott tartózkodásunk alatt: terhes volt. Mondanom sem kell,hogy mennyire meglepődtünk ,de ugyanakkor mindenki rögtön jelentkezett a keresztanyu címre. Jó dolga lesz a kis jövevénynek.

LA ♥

Augusztusban Min-el, a mostohatesóival és Seijiékkel Los Angelesbe repültünk, mert meghívtak magukhoz. Seiji és Lucas eléggé jóba lettek Koreában , úgyhogy egyértelmű volt,hogy japán barátaim is velünk jönnek. Eszméletlen jó volt az a 3 hét,amit ott töltöttünk. Mindenki nagyon nagyon élvezte. Persze ez a kis kiruccanás sem telt bonyodalmak nélkül, ugyanis Seiji és Lucas részegen betörtek egy kirakatot,úgyhogy egy estét előzetesben töltöttek a rendőrségen. Még szerencse,hogy Min apja befolyásos ember volt és ki tudta őket hozni másnap reggelre.
 Amerikában tartózkodásom alatt New Yorkban is jártam,mert az én drága nővérem és a vőlegénye, Nate ott tartottak egy eljegyzési partit. Annyira örültem,hogy Sunhee egy ennyire tökéletesen hozzáillő srácot talált magának. Az esküvő időpontját még nem tűzték ki.

Augusztus 9.-én,mielőtt még LA.-be repültünk volna, megünnepeltük a 20. születésnapom. Az EXO és a csajok egy hatalmas meglepetés bulit csináltak nekem , azon a szórakozóhelyen,ahol Mia pasija dolgozott. Nagyon szeretlek titeket srácok ♥

Nagyon gyorsan elrepült a nyár. Rengeteget buliztunk a lányokkal és sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Sen-ről egész nyáron nem hallottam. Reméltem,hogy miután nem kerestem a legutóbbi találkozásunk óta, feladta…de sajnos nem így volt. Októberben egy fotózáson ő volt a modell. Egyáltalán nem volt kedvem vele beszélni. Szerencsére ezt Kwon úr is észrevette,úgyhogy haza engedett arra a délutánra. Nagyon hálás voltam neki ezért.

Ééés akkor térjünk vissza a jelenbe. Január 1.-jén megszületett B imádnivaló kisfia. Chanyeol volt a legbüszkébb apa,akit valaha láttam. Szóval kis csapatunkból mindenki keresztanyásat és keresztapásat játszik mostanában. Kiosuke nagyon jó dadának bizonyult. Az ő kezében egyből abbahagyta a sírást.

Kis imádnivaló

 Tegnap Seijiékkel átmentünk B-hez és Seiji mindenáron úszni akart a babával,szóval közös megegyezés alapján ő csak felügyelet mellett lehetett vele. Fő az óvatosság.

- Seooo! Hova tetted a szürke alsógatyám? – hallottam meg Seiji ordibálását a fürdőszobából.
- Én aztán hozzá nem nyúltam a te gatyádhoz. Biztos Holly vitte el játszani. – nevettem a kanapén fekve. Seiji egy szál törölközőben,idegesen csörtetett ki a fürdőből. A haja csupa víz volt.
- Ez nem vicces. Az egy drága gatya. Amúgy miért vitte volna el Holly a …. és baszki tényleg nála van. – csattant fel és a sarokban fekvő kutyushoz rohant. Hollywood kényelmesen aludt Seiji alsógatyáján.
- Szerintem szereti a gatyád illatát. – szólalt meg Mia a konyhából.
- Gyerekek , ez nem vicces. Miért mindig az én cuccaimat lopja el? – szitkozódott Seiji, miközben megpróbált kirángatni Holly alól a ruhadarabot.
- Én a helyedben örülnék. Ő az egyetlen nő,aki hajlandó a fejét a gatyádra hajtani. – nevetett Kio. Közben Seiji nagy nehezen kihúzta a gatyát a kutyus alól. Holly sértődötten vakkantott rá.
- Még neked áll feljebb? Kicsuklak az erkélyre te lopós korcs. – nyújtotta rá a nyelvét Seiji.
- Naaaa. Hogy beszélsz vele? – szólalt meg Mia.
- Óóó elnézést kérek. – forgatta a szemét a törölközőben álló, majd visszament a fürdőszobába. 
Hirtelen megcsörrent a telefonom. A kijelző Luhan nevét írta ki. Hatalmas mosollyal az arcomon emeltem a fülemhez a mobilt.

Seiji meg a tükörmániája...