Danbi: Plus kilos~

Szeptember óta nem jelentkeztem, ami bizony elég sok idő. Zajlottak ám az események. Egy perc nyugtom nem volt. Néha még a mosdóba se tudtam kimenni, nem hogy a gép elé leülni. De most végre akadt egy pár nyugodt percem, ami alatt megpróbálom bepótolni az elmaradásom.

Legutolsó bejegyzésem a nyaramról szólt és azzal végződött, hogy párommal és csapatával is tudattam a jó hírt, ami persze számunkra tényleg az volt, de az ügynökség már nem egészen, így vélekedett erről. Szerintük ez a gyerek a legrosszabbkor jött. Tekintve, hogy Chanyeollal még sosem beszélgettünk a házasságról és nem most akartuk meggondolni magunkat. Úgy voltunk vele, hogy gyűrűk és eskütételek nélkül is tudjuk, hogy mit jelentünk a másiknak, de persze ez a gondolkodás nem fért bele az itteni kultúrába. A vég nagyon rossz szemmel nézte, hogy ilyen felelőtlenek voltunk, de szerencsénkre egy-két hét huzavona után megbékéltek a szituációval és elfogadták, hogy vagy megszokják, hogy házasság nélkül lesz gyerek, vagy megszöknek, ami jelen esetben Chanyeol megszökése lett volna. De szerencsére, nem kellett Saur páromnak, ahhoz folyamodnia, amit legjobb barátom is tett. Az is eléggé megviselt, hogy Luhan kilépett a csapatból és visszaköltözött Kínába, nem tudom mi lett volna, ha Chanyeol is így dönt.

Lulu;-;♥

És ha már így szóba került Luhan muszáj megemlítenem a kis kiruccanásom Kínába, ahova drága barátom Tokiya kísért el. Persze az Sm ezt is szóvá tette, hogy miért egy fiúval kell mennem. Könyörgöm, az egyik legjobb barátomról beszélünk. És egyébként is azzal megyek, akivel akarok, se nekik se az emberek semmi közük ahhoz, hogy én kivel megyek.
Kis kirándulásunk célja pedig az volt, hogy Lulu és legjobb barátnőm langaléta tesója, Kris is személyesen tudja meg, hogy egy volt csapattársuk bizony egészen érett már arra, hogy apa legyen.
- Szia édes.- öleltem meg Lulut.

- Szia.- köszönt hatalmas vigyorral az arcán, de egyből lefagyott róla a mosoly, ahogy megérezte gömbölyödő hasam.  – Azt hiszem, van mit mesélned. – görbült újra szája.  Elfoglaltuk kis szállodaszobánkat és elmeséltem, hogy mi történt Koreában, miután Luhan elhagyta a csapatot. Vagyis, hát mivel a nyarat én se igazán ott töltöttem nem tudtam túl sok információval szolgálni neki, csak azzal, amit én is hallottam. De a saját nyaramról viszont örömmel meséltem neki, ahogy azt is felhőtlenül boldogan meséltem el neki, hogy bár először nagy vita volt ebből a gyerek ügyből a végén mégiscsak mi jöttünk ki jól Chanyeollal.
- Tényleg Krisről tudsz valamit? Neki is személyesen szeretném elmondani a dolgot, meg örülnék ha találkoznék vele.

Sajnos Luhan se tudott több információval szolgálni annál, amit már mi is tudtunk Tokiyával, így egy újabb sms mellett döntöttem és reménykedtem benne, hogy végre elolvassa.

„Szia langaléta. Tudom, hogy Mei miatt nem szeretném kapcsolatba lépni velem, de örülnék ha végre életjelet adnál nekem. Fontos mondani valóm van. Itt vagyok Kínába. Jó lenne, ha tudnánk találkozni.  B”

Langaléta;-;

Háromszor kellett elküldeni neki az üzenetet, mire hajlandó volt válaszolni és szakítani rám pár pillanatot. Egy kis, eldugott kávézóban ülve vártam, hogy a magas kínai végre megérkezzen.  Telefonommal játszottam, mikor meghallottam a kis csengőket csilingelni. Egyből az ajtóhoz kaptam a fejem és mosolyogva intettem az ajtóban állónak.
- Szia. – köszöntem, mikor helyett foglalt velem szemben.

- szia. – morgott el egy köszönést. - Nincs sok időm, mondd gyorsan.
- Muszáj parasztnak lenned? Én ideutazom hozzád, te meg még jó modort se tudsz mutatni. Mei sírva fakadna, ha ezt megtudná.
- Ne keverd bele ebbe Meit.
- Miért ne? Tudod, hogy mennyire megviselte a döntésed? Legalább szólhattál volna neki.
- Neked ehhez semmi közöd.

- De, Kris. Nagyon is sok közöm van hozzá.  De most nem veszekedni jöttem.  – nem tudtam, hogy kezdjek bele az egészbe.
- Mi az megkukultál?
- Nem…- kezdtem el játszani a poháralátéttel. – Emlékszel mikor Chanyeol meg én tavaly karácsonykor azzal poénkodtunk, hogy bővül a család?
- Nem lehet azt elfelejteni. Szegény Suho majdnem infarktust kapott a hírtől. De miért fontos most ez?... Be, ne mondd, hogy.
- De. Most tényleg bővül a család.
- Gratulálok. – ölelt magához és gratulált őszintén. Ezután sajnos el is kellett búcsúzkodnunk, mert Krisnek tényleg dolga volt, de ez a fél óra is elég volt, arra, hogy elmondjam neki azt, amiért jöttem és örültem, hogy sikerült és nem egy szennylaptól kellett megtudniuk.

Október eleje egy kész rémálom volt számomra.  Elég lett volna már maga az a tény is, hogy egyre nagyobb a hasam és egyre jobban letargikus voltam, hogy szépen kidolgozott kockáim egy pillanat alatt eltűntek. Emellett az SM volt olyan kegyes és ezt az időpontot választotta, hogy bejelentse a kis csöppség érkezést, ami megannyi problémát okozott.  A rajongók első düh hullámaiban kedves üzeneteket kaptam, hogy akasszam fel magam, amiért elvettem Chanyeol jövőjét, a szabadságát és az életet. Ezután jöttek az egyre durvább dolgok, amiknek hála a saját házamból nem mertem kilépni egy pár hétig. Mire lenyugodtak a kedélyek már elérkezett a november is.  Egyre növekedő pocakom mindenben meggátolt.  Nem tudtam lehajolni, ha valamit leejtettem, ami valljuk be elég gyakran előfordult velem.  Ha el akartam menni otthonról a cipőt nem tudtam gyorsan felkapni az ajtóba, muszáj volt leülnöm hozzá.  Mindig az utolsó pillanatba indultam el bárhova készültem is, így rohannom kellett, de a rohanás ebben az időszakban teljesen elfelejthettem az életemből, így maradtok az 5-10 vagy akár 15 perces késések.
- Jól vagy B? – kérdezte meg Chanyeol aggódva, ahogy lihegve beestem a próbatermükbe.
- Persze, csak kicsit elfáradtam. – erre mindenki nevetésben tört ki. -  Nevessetek csak, megnéznélek titeket ekkora hassal rohangálni. – mutattam egy közepes görögdinnyével vetélkedő hasamra.
- Gyere menjünk, mielőtt összeverekedtek. – fogta meg kezem.
- Hova? Azt hittem ma csak végig kell néznem a próbát.

- Álmodozz csak. – karolta át derekam.  Lent az épület előtt már várt ránk egy autó. Chanyeol segített beülni és az utat teljesen csendben tettük meg. Körülbelül fél órás autókázás után, mikor már erősen kellett koncentrálnom, hogy be ne szunyáljak az egyenletes motorzúgás miatt, az autó megállt.
- Chanyeol mi ez?- szálltam ki az autóból.

a kedvenc képem

- Csak egy fotózás.
- Nem. Én ezt nem akarom.
- Nem kérdeztük, hogy mit szeretne. – állt meg mellettem „drága” főnöke a páromnak.

- Szóval így játsszuk. Maguk elnézőek voltak velünk, de ezt az jelenti, hogy én is báb lettem? – egy francos mosolyt kaptam megerősítésnek. – És mi van, ha én nem ugrálok úgy, ahogy maga csettintget?
- Annak nagyon rossz vége lesz. – mondta, mikor Chanyeol már hallótávolságon kívül volt folytatta. – Ha nem akarja, hogy véget érjen a karrierje mosolyogva teljesíti a dolgokat.
- Nehogy azt higgye, hogy ennyivel meg tud félemlíteni. – hagytam faképnél az önelégült faszkalapot és úgy döntöttem ez a fotózás még belefér, mert amúgy is szerettem volna megörökíteni hogyan is nézek ki nagy pocakkal.

 Mikor beértem az épületbe egyből kezelésbe vettek. Rendbe tették a hajam, felkeltek egy enyhe sminket, ami közben szerencsére pihenhettem egy kicsit mielőtt dolgozni kezdtünk.
Hazudnék, ha azt mondanám nem élveztem a fotózást, de nagyon kifárasztott. Úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem aludt.
- Gyere B, menjünk. – lépett mellém Chanyeol.

- Még egy picit várj.
- Ennyire elfáradtál?

- Chanyeol, 8 kg plusz van rajtam és hidd el nem könnyű ekkora hassal bármit is csinálni. – mutattam pocakomra.

- Tudom, de szerintem te se itt akarsz piheni. Ma estére kaptam kimenőt szóval egyből hazamehetünk. – simított végig hasamon, majd egy puszit hintett ajkaimra és felsegített a fotelből.

White version. :)

Idén Chanyeol azt mondta semmit nem kér a szülinapjára, csak, hogy egészséges legyen a kis

torta nélkül nincs szülinap. :D 

csöppség. Én ennek ellenére szerettem valamivel meglepni, így november 27-én az egész házat már kora reggel felvertem és mindenki vigyázz állásban követte utasításaimat. D kapott egyedül mentesítést, mert ő a családi vállalkozás kiterjesztésével foglalkozott. ( Ez egyenlőre titok , hogy micsoda. ) Míg Mei és Tj a lakás takarításával foglalkoztak, addig Tokiyával mi birtokba vettük a konyhát.  Tény, hogy borzalmas szakácsnak bizonyultam eddig életem során , de úgy gondoltam itt az ideje komolyan megpróbálkozni valamivel. És ez a valami egy rögtön egy szülinapi torta. Nem kell nagyon nagyra és bonyolult édességre gondolni, csak egy egyszerű kis gyümölcsös nyalánkságra.  Délutánra el is készültünk vele. Szerencsére a konyha csak tiszta kosz lett, de egyben maradt. A lakás többi része meg ragyogott a tisztaságtól, így boldogan fogadtam a fiúkat, hogy egy kis ünnepi vacsorával lepjem meg párom és barátait.  Este hatra vártam a srácokat, akik, mint mindig időben érkeztek persze üres hassal.

- Ugye nem te csináltad ezeket? – kérdezte Jongin ahogy helyett foglalt az asztal mellett.

- Mert ha igen nem eszel belőle?

- Hát nem is tudom. Nem akarok kórházban kikötni.

- Köszönöm Jongin, a kedvességed határtalan. – ültem le párom mellé én is. – Egyébként ezeket rendeltük szóval nem lesz semmi bajod tőle. – mutattam végig az asztalon, majd mindenki nekilátott tömni a fejét. A vacsora után mindenki elvonult. A srácok hazamentek, egyedül Chanyeol maradt itt velem. Miután elköszöntünk mindenkitől csuklón ragadtam és behúztam a szobába, hogy átadjam az ajándékom.

Saur couple. :3

- Nem valami nagy dolog, de szerettem volna valamit adni. – vettem elő becsomagolt ajándékom. - Boldog szülinapot!- csókoltam szájon.  Channie fülig érő szájjal tépte szét a csomagolást, ami egy fehér pulcsit rejtett. Először furán nézett rám, hogy most ezzel mit akarok, egészen addig még ki nem hajtogatta és meg nem látta a feliratot rajta. – Nekem is van egy. – kacsintottam rá. – Hogy ne csak egyen fehér nemünk legyen. – nevettem fel.

az este további részében kellemesen élveztük egymás társaságát, ami nem tartozik a nagy közönségre.

Két kis drágám♥

A december volt életem legborzasztóbb időszaka. Ennyit még életemben nem szenvedtem. Mivel tudtam, hogy januárban már nem leszek képes az iskolára koncentrálni, így erre a hónapra időzítettem minden vizsgám, így éjt-nappallá téve tanultam, hogy mindegyik sikerüljön, ami eléggé ki is fárasztott. Karácsonyra teljesen kikészültem, így idén az ünneplés inkább pihenéssel telt, ugyanis a sok stressz nem tett jót, így az orvos ágynyugalmat rendelt el egészen, addig míg meg születik a pici.  Sajnos mivel Chanyeolnak dolgoznia kellett, így nem lehetett velem túl sokat, de a lányok rendszeresen átjöttek hozzám és szórakoztattak. Sose voltam egyedül. Sőt mikor már kicsit jobban lettem nem feküdtem naphosszat hanem sétálgattam a lakásban, persze bizonyos időközönként, mert sokkal fáradékonyabb lettem, így a terhesség végére.

Az év utolsó napján is csak fetrengtem egész nap. Este viszont erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy most jó gazdi leszek és megjutalmazom a két kis kutyust egy sétával. Már éppen adtam rájuk a pórázt mikor Mei utánam kiabált.

- B hova készülsz? – szaladt oda hozzám.

- Csak elviszem őket sétálni. – mutattam fel a pórázokat a kezemben.

- Veled megyek.
Lassan sétáltunk. Vigyáztunk, hogy a kissé jeges úton nehogy elessünk, nem mellesleg nekem amúgy se a gyors séta volt az erősségem pláne nem így,ekkora hassal.

-  Szerintem forduljunk vissza.

- Még szeretnék egy kicsit kint maradni. – mondtam Meinek és meg se várva a válaszát folytattam tovább a sétát, de rossz döntést volt.
- Gáz van. – álltam meg egy negyed óra múlva.

- Ne mondd, hogy…

- Elfolyt a magzat víz.
- Biztos? Nem lehet, hogy bepisiltél?

szenvedéseim egy megörökített pillanata.

- Bepisilni? Mei komolyan, eddig se volt semmi bajom ezzel. Ezt tuti nem ..,áhhhh.- ordítottam fel.

Mei azonnal hívott egy mentőt, majd értesítette a fiúk menedzserét, hogy amint vége a koncertnek rögtön jöjjenek a kórházban. Mire sikerült elérnie úgy hogy ne csak az üzenetrögzítővel beszéljen már ki is értek a mentők és bevittek a kórházba. Mei jó barátnő lévén megnézetett velem egy szülést, hogy lélekben felkészüljek arra, ami várni fog rám és most rettenetesen hálás voltam neki. És azért mert végig ott volt velem és nem hagyta, hogy egyedül szenvedjek. a szülés végére Chanyeol is befutott így ő vághatta el a köldökzsinórt.

- Eldöntötték, hogy mi legyen a kicsi neve? – kérdezte a nővért miután elvitte a picit a kötelező megfigyelésre és már engem is átvittek egy kórterembe.

- Nem igazán gondolkoztunk eddig ezen. - válaszolt Chanyeol egyből.
- Mit szólnál a Ji Sanghoz?
- Az orvos után akarod elnevezni a gyerekünk?

- Belehaltam volna, ha ő nincs itt.

- B ne túlozz. Nagyon ügyes voltál és semmi baj nem volt a szülés közben. – kapcsolódott be Mei is.

- Dehogynem.  Nagyon fájt. Komolyan soha többet nem szülök, mert belerokkanok.

- Sziasztok, zavarunk? – dugta be a fejét Suho.

- Nem gyertek nyugodtan.

- Meg van már a pici neve? – kérdezte  Suho újfent.

- Ji Sang. Park Ji Sang.

- Nem hiszem el B.
- Nem érdekelsz Chanyeol. Én szültem és nekem tetszik ez a  név.

- Akkor legalább utánam nevezted volna el.

- Mert az jobb hogy ifj. Park Chanyeol?

- Mi történt, hogy már megint veszekednek? – kérdezték a srácok Meit.

- B az orvosa után akarja elnevezni a gyereket és Chanyeolnak nem tetszik, hogy ő dönt egyedül.

- B megint szerelmes lett? – kérdezte Jongin nevetve.

- Akkor is Ji Sang lesz a neve.  Ha nem tetszik akkor nem is kell foglalkoznod vele, majd felnevelem egyedül. –vágtam be a durcást.
- Nem azt mondtam, hogy nem tetszik, csak…

- Csak féltékeny, hogy egy másik pasi után nevezed el, ami érthető. – érkezett meg D is a hajnali órákban.

- Jaj Channie tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban. – öleltem magamhoz Saur párom, aminek hála kicsit engedett a feszültség köztünk és végül reggelre beleegyezett, hogy a kicsi neve Park Ji Sang legyen.

My handsome doctor, Park Ji Sang. 

Baby boy ♥♥♥