Danbi: SMTM

Idegesen tördeltem ujjamat, miközben fel szemmel azt lestem, mikor hív vár vissza Mei.

- Nyugi B, biztos dolga akadt. – próbált nyugalomra bírni Yemin, de nem sikerült neki.

- Egész este fent volt és vezetett, utána meg egy szó nélkül eltűnik?! Felhívom Krist.- álltam fel, de Yeol megállított.

- Vissza fog jönni, nem örökre tűnt el.

- Nem érdekel. – téptem ki karom szorításából és felmentem az emeletre.

- Menthetetlen- hallottam még barátnőm hangját. –Megpróbálom felhívni Krist és kiszedni belőle valamit.

Nem egészen fél óra múlva már egy ismeretlen lakás csengőjére tapadva vártam, hogy ajtót nyissanak.

- MÉGIS MI A FARNCOT KÉPZELDSZ MAGADRÓL?! – kezdtem ordítani, ahogy kinyílt az ajtó. Mei persze nyugodtságot színlelve kérdezősködött, majd pár perc beszélgetés után teljesen kijött a sodrából és kiakadt. Nem akartam összeveszni vele, de az igazat mondtam neki. a sírás kerülgetett hisz igazat volt, igyekezhettem volna jobban is, mégis rosszul estek szavai.

- Apropó Mei…Mino hívott, hogy nézzük meg a SMTM-ban. Vagyis Namhyung hívott és adta át a telefont Minonak, de most nem ez a lényeg. Van kedved…

- Hülye vagy? – csillantak fel a szemei. – Indulás. – húzott ki a lakásból és kocsijába pattanva a város szinte összes adidas boltját végigjártuk tökéletes esti szerelést keresve.

Mikor odaértünk ujjal kezdtek mutogatni ránk és hátunk mögött összesúgtak a kint várakozó rajongók.

- Ezek nem az exo lányok?

- Mit keresnek itt?

- Gyere Mei.- fogtam meg csuklóját és húztam magam után a hátsóbejárathoz. Imádtam, hogy annak ellenére, hogy nem számítottam szigorúan vett szabályok mellett hírességeknek, szinte mindenhol a hátsóbejáratot használva találkozhattam bárkivel, akivel szerettem volna. Percekig bóklásztunk a backstageben, mire ismerős arcot pillantottunk meg

-  Szia Mino. – köszöntem oda pinky boynak, majd egyből mentorához léptem és rajongókat meghazudtoló módon, csillogó szemekkel álltam előtte.

- Nyugi, mindenkire így néz. – jött mellém barátnőm is. – Mei vagyok. Ő itt Danbi.

- Ohh az Exo lányok. – villantott felénk egy ezer wattos mosolyt Zico. – Nem gondoltam volna, hogy szeretitek az ilyesmit. – mutatott körben az öltözőre, mivel mással jelen pillanatban nem igazán tudta illusztrálni gondolatát.

- Sokoldalúság. –kacsintott egyet Mei.

- Ne flörtölj vele, neked barátod van. –akadtam ki.

- Te meg ne csorgasd a nyálad, mikor már gyereked is van. – vágott vissza.

- Zico, esetleg…

- Danbi félénkké változott.  – színlelet meglepődöttséget Mino.

- Kapjátok be. - dobtam felé az első dolgot, ami a kezem ügyébe akadt.

- Visszatért a sátán. –szaladt ki kacagva az öltözőből a rapper Mei-t felkarolva. Gondolom körbeviszi

Nagyon nagy formák. :D

és megmutat neki ezt-azt. Én beérem azzal is, hogy csak Paloaltoval és Zico mesterrel beszélgetek a backstageben töltött idő alatt. Bár egy Jay Parkos közös képért is bármit megadnék, azért én se lehetek telhetetlen. Lesz még alkalma arra a képre máskor is. Döntöttem el magamban és teljes figyelmet szenteltem az öltözőben lévőknek. Időközben betoppant a csapat másik embere is AndUp személyében. Pár perces ismeretség után meg kellett állapítanom, hogy ott van a gyerek. Olyat lenyomott nekem, hogy ha nem lenne barátom talán is el csábultam volna neki.

Pinkyboy♥

- Na mielőtt Danbi még elolvad, elrabolnám a csajszit, ha nem haragszotok meg. – jött Mei, az illúzióromboló.  Még gyors csináltunk egy közös csoportképet, majd fájó szívvel a nézők körébe állva vártuk a műsor kezdetét.  Percekig álltunk a sötétbe és csendbe burkolózva.

- Szerintem szívatnak minket. - suttogtam Mei fülébe, mikor is megszólalt a műsorvezető és kezdetét vette a show.

A műsor iszonyat jó volt, legszívesebben az összesre eljönnék és élőben nézném végig, de bármennyire is szeretném sajnos a sok teendő nem teszi lehetővé az afféle kikapcsolódásokat. Viszont azt megbeszéltük Mei-el, ha Mino döntős lesz mindenképp élőben biztatjuk.

Cyber ghetto. :D

És  hogy mi is lett a kocsimmal? Hát sajnos azt én magam se tudom. Valószínűleg vagy D vagy Chanyeol intézte szegény White „temetését”, de hogy ne bukjak ki még annál is jobban, mint ahogy megtettem hazatérésem napján nem esett több szó a balesetről; vagyis arról, hogy egy őrült képtelen volt kikerülni egy ÁLLÓ autót és ripityára törte a kocsimat., az én szerelmemet.

- B, letudnál jönni egy kicsit? – hallottam párom ijedt hangját. Jóformán még fel se ébredtem, de gondoltam valami baj történt, így azonnal kipattantam a puha párnák közül és száguldoztam le a lépcsőn.

- Valami baj van? – kérdeztem, miközben szemeimet dörzsölgettem.

- Azért valamit felvehettél volna. – körbenéztem és pirulva konstatáltam, hogy bizony nem egyedül jött én meg itt állok egy bugyiban és sporttopban.  Beszaladtam a földszinten lévő fürdőben, leakasztottam egy szőrmés köntöst és útközben belebújtam, eltakarva tökéletes testem.

- Valami tényleg történt? – kérdeztem aggódva két ásítás közepette.

- Nem történt semmi. – mondta Chanyeol, de nem hittem neki.

- Persze, azért van itt az egész banda már korán reggel.

- Danbi mindjárt dél van. – közölte Jongin.

- Meddig dolgoztál?

- Jaj Chanyeol…- forgattam meg szemeimet. Utáltam, ha minden apróság miatt elkezdett aggódni , ami velem kapcsolatos volt. – Elég korán sikerült lefeküdnöm. – nyúltam a gőzölgő bögréért, amit csokiszemű lakótársam nyújtott felém. – Köszönöm… Álljunk csak meg. Azt ne mondjátok, hogy mindenki itt van. – igen végre sikerült felébrednem és körbe tekintenem, hogy nemcsak a fiúk, de a lányok, sőt mindenki ott tobzódott a nappaliban.

- Szeretnénk valamit mondani. – felhúzott szemöldökkel néztem a leaderre.

- Inkább mutatni. – javította ki Sehun az idősebbet.

- Ugye nem az új számotokat mutatjátok meg nekünk? - ragyogott fel a szemem, mint egy rajongónak.

- Menthetetlen. – tette Chen párom vállára a kezét és megindult az udvar felé. A tagok egyesével kezdték követni, majd a lányok is eltűntek. Csak én és Chanyeol maradtunk. Szótlanul vártam, hogy mi jön ezután.

- Gyere. – nyújtotta felém kezét, de mielőtt elérhettem volna utánam kapott és egy ölelésbe vonva egy kendőt kötött szemeim elé. Ezután összefűzte ujjainkat és lágyan a fülembe súgta az instrukciókat merre menjek, ügyelve közben testi épségemre, hogy még véletlenül se tegyek kárt magamban. – Megállhatsz. – suttogta, majd nyakamra hintve egy puszit elhúzódott mellőlem.

- Chanyeol ne szórakozz velem. Mi ez az egész?- kérdeztem idegesen pár perc néma csend után, és lekaptam magamról a kendőt. – Ha…- belém ragadtak a szavak, ahogy megláttam magam előtt az

új szerelem *-*

autót. – Uramisten ez egy lamborghini… egy lamborghini. – szaladtam a kocsihoz, és ha lehetséges lett volna ölelésbe vontam volna, de sajnos kezeim túl rövidnek bizonyultak, hogy átérjem az egészet. – Mi ez az egész? – kérdeztem pár perces örömhullámom után.

- Mivel a régit összetörték, úgy gondoltunk újat kapsz. White sajnos más menthetetlen volt. Úgy gondoltunk meglepünk egyel,hogy legye mivel közlekednek.   – magyarázta D a tömegből kilépve. Valószínűleg ő meg Chanyeol intézte a dolgokat.

- Ott van az Exo mobil. Mei kölcsönadta volna. – barátnőm heves bólogatással jelezte, hogy igazam van.

- Úgyis újat vettél volna. – lépett párom mögém és ölelésébe vont.

- Túl jól ismersz. – simítottam végig tarkóján és lehúztam magamhoz, hogy egy csókkal fejezzem ki hálámat.  - Köszönöm mindenkinek.

Babyboy az első, aki "vezeti" az új csodát. :) 

Danbi: Found.

- Baszd ki. – kiáltottam fel, miután megállt az autó.

- Mi a baj? – kérdezte a mellettem ülő full kómás fejjel. A szentem bealudt az úton. Nagyon édes volt, ahogy összeszorított szemekkel nézett rám és azt se tudta hol van.

- Kifogyott a benzin. – közöltem a tényt.

- Hogy mi?!

- Elfelejtettem tankolni idefele. - vallottam be. Annyira siettem, hogy teljesen megfeledkeztem arról, hogy alig van már benzin a kocsiban. Még az is csoda, hogy el tudtunk indulni.

- Hívd fel Andyt, biztos utánunk jön. - elkezdtem keresni a táskám, de nem volt nálam. - Azt ne mondd, hogy nincs itt.

- Az egész táskámat otthagytam. – még jó, hogy most nem ez volt neki a fontos, mert így jogosítvány sincs nálam.

- Itt az enyém. - nyújtotta felém a telefonját, de amint megnyomtam a feloldó gombot a telefon  fekete képernyőjével néztem farkasszemet. Megpróbáltam még párszor, hátha csak nem volt kedve reagálni, de a készülék totál megadta magát.  – Lemerült. – dőltem hátra az ülésen és visszadobtam Jongsuk ölébe a mobilt.

- Most mit csináljunk?- kérdezte szinte pánikolva.

- Nyugi. Kiszállunk és keresünk valami benzinkutat.

- B egy darab benzinkút mellett se jöttünk el.

- Akkor keresünk egy motelt.

- Mert az pont lesz. - forgatta meg a szemeit.

- Akkor visszasétálunk D-hez és szépen elkérjük a kocsiját. – már kezdtem mérges lenni a negatív hozzáállásától.

- Vagy 40 kilométert tettünk meg eddig. Sose érünk vissza.

- Akkor baszd ki maradj itt és várd a csodát. – szálltam ki a kocsiból és bevágtam az ajtót.

- Várj B. – kiáltott utánam. Nem álltam meg csak sétáltam tovább. Haragudtam rá; mintha én tehetnék az egészről. Jó végülis az én kocsim és nem tankoltam meg, de akkor is. Lehetne kicsit együttműködőbb. – B állj már meg. - hallottam egész közelről már a hangját.

- Nem. – kiabáltam hátra és még jobban gyorsítani kezdtem.  Éreztem, hogy már csak pár centi választ el tőle, így futni kezdtem. Mérges voltam; nem volt kedvem most vele társalogni, így teljes tempóra kapcsoltam. – B, légy szíves. – kiáltott utánam már kifulladva. De nem érdekelt, akkor se álltam meg, viszont a szandálom már elfáradt és felmondta a szolgálatot. – Te bolond lány. Tönkre akarod tenni magad? – támaszkodott térdére mikor odaért hozzám. – Mutasd magad.

- Nincs semmi bajom. – álltam fel, levettem lábamról a szétszakadt lábbelit és mezítláb indultam neki. Jongsuk egy szó nélkül lépett mellém, majd vállamra tette a kezét ezzel megállítva engem. Ránéztem és vártam, hogy mondjon valamit, de szavak helyett csak leguggolt elém. 

- Tudok sétálni. – makacskodtam tovább.

- A barátod kicsinál, ha nem egyben viszlek vissza. Szóval gyere.

- Nem. – fontam össze mellkasom előtt a kezem és álltam tovább egy helyben. Még véletlenül se mozdultam volna meg.

- Te akartad. – pattant fel, majd térdeim alá nyúlt és felkapott kezébe.

- Azonnal tegyél le. Hallod Jongsuk?! Azt mondtam tegyél le. – kezdtem el kapálózni és ütlegelni a vállát, de nem használt semmit.

* Eközben a B-lakkban*

-  Chanyeol nyugodj már meg! Attól, hogy fel-alá járkálsz, és fél pillanatonként káromkodsz egyet, nem lesz meg hamarabb B.

- Te ezt nem értheted……..- túrt hajába a colos. Látszott rajta, hogy sík ideg, de képtelen volt addig megnyugodni még nem tudta biztosan, hogy barátnője él és virul.

- Ha megint telefonálsz…- de késő volt már. A fekete hajú már füléhez tartva a készüléket hallgatta, ahogy kicsöng.

- Mei…- kezdett volna bele, de a vonal túlsó feléről megakadályozták, hogy bármit is mondhasson.

- PARK CHANYEOL!- üvöltötte le Mei.- Ha még egyszer felhívsz, komolyan mondom kikapcsolom a  telefonomat.  Attól nem leszünk előrébb, hogy 5 másodpercenként hívogatsz. – vett vissza a hangerőből a lány, hogy ne ijessze meg nagyon az aggódó idolt.

- Én mondtam… - emelte fel a kezét Tokiya jelezve ő szólt előre, hogy semmi jó nem lesz ebből; majd eltűnt a konyhába.

- CHANYEOL. – üvöltötte Tokiya a nappaliból.

- Mit akarsz? – trappolt le az emeletről idegesen a rapper.

- Nézd. – mutatott a tv-re, amiben éppen a reggeli hírek mentek.

- „ A fehér Porsche tulajdonosa,. – hangosította fel Tokiya a tévét. – Moon Danbi. Eddig semmi információnk nincs a kisasszony holléte felől. „

- Nyugi Chanyeol, nincs semmi baja. – próbálta nyugtatni a mellette ülőt a japán fiú, de nem ment sokra. Legbelül ő is ugyanolyan összetört ez a hír hallatán, mint a mellette ülő, de próbált erősnek látszani.

- Honnan tudod?- kérdezte a sírás szélén állva a cölös.

- Ismerem. – kapcsolt át közben egy másik adóra a fekete hajú, ahol szintén a reggeli hírek mentek, főhírben a tegnapi balesettel. Mielőtt újra válthatott volna egy halk hang megszólalt mellőle:

- Inkább kapcsold ki.- állt fel a rapper és elindult az emeletre, hogy kisfiával foglalkozzon.

B Pov:

- Pihenjünk egy kicsit. – mondtam Jongsuknak. Láttam rajta, hogy mennyire fáradt és tiszta víz volt már attól, hogy több órája sétál a hátán velem.  – Jongsuk- szóltam rá erélyesebben miután nem akart megállni. – YAA- üvöltöttem rá, mert az istenért nem akart megállni ez az idióta.

- Haladnunk kell. – törölte le az izzadságot homlokáról.

- Nem kell.

- DE! Reggelre Szöulban kell lennem. Dolgoznom kell.

-  A munka várhat. Ne akard tönkretenni magad. Órák óta gyalogolsz…és  még engem is cipelsz. Kérlek…pihenjünk egy kicsit. – fordítottam magam felé az arcát, majd lágyan végigsimítottam rajta miközben szemeim aggódva fürkészték tekintetét.

- Rendben. –adta meg magát és letett engem is.

Az út szélén foglaltunk helyett. Úgy gondoltunk így több esély van arra, hogy még a hajnali órákban megtalálnak minket, vagyis nagyon reménykedtünk benne, hogy nem kell sokáig várnunk a segítségre.

- Sajnálom. – suttogtam az éjszakába, majd nekidőltem a mögöttem lévő oszlopnak, miközben a színész fejét ölembe hajtottam. Lassan simítottam ki szemébe hulló tincseit, majd egy apró csókot hintettem arcára. – Pihenj. – suttogtam füléhez közel, majd hátrébb húzódtam és csendben vártam, amíg elalszik.

Hangos dudálásra ébredtem, majd ismerős hang csendült fel nem is olyan távolról.

- Ott vannak. – képtelen voltam archoz párosítani a hangot, de tudtam, hogy rólunk beszél. – B. – egyre hangosabb volt. – B, jól vagy? – lassan kinyitottam szemeimet.

- Jól.

- Biztos? – kérdezett vissza aggódva testvérem.

- Biztos. - körülnéztem. – Viszont Jongsuk eltűnt. – mondtam ezt olyan nyugodtan, mintha azt közöltem volna , hogy vettem egy új ruhát. 

- Mi van?!- ért oda most már Mei is.

- Jongsuk eltűnt. – továbbra se fogtam fel, mit mondok.

- B, biztos minden rendben?! – hajoltak közelebb hozzám.

- Úristen. Jongsuk eltűnt. – pattantam fel gyorsan és kétségbeesve keresni kezdtem szemeimmel ex barátomat. Percekig kerestük a környéken. Aggódtam, de egyben mérges is voltam rá. Miért nem ébresztett fel? Már a sírás határán álltam. Feladva a keresést, leültem az aszfaltra és vártam a csodát.

- Ti min nevettek? – hallottam a hátam mögül a kuncogásokat. Idegesített, hogy egy ilyen komoly dolgot is félvállról vesznek és ahelyett, hogy segítenének, inkább kinevetnek.

- Fordulj meg. – mondta Taehwan. Nem hallgattam rá. továbbra is ott ültem mozdulatlanul, kétségbeesve.

-B.- szólított meg, most barátnőm.

- Mi van?!- fordultam meg idegesen, de ez egy szempillantást alatt eltűnt, ahogy megpillantottam a harmadik személyt mellettük. – Jongsuk.- szinte a nyakába ugrottam, annyira örültem, hogy előkerült.

- Na gyere drámakirálynő, ideje hazamennünk. – indultunk meg a kocsi felé.

- Mei, hol a kocsid? –kérdeztem, ahogy beszálltunk az ismeretlen járgányba.

- Majd elmesélem. – indította be a motort és azonnal a gázra taposta hazafelé vette az irányt.

Hála barátnőmnek hamar visszaértünk a városba. Elsőnek elvittük Jongsukot a kiadójához, majd miután lejelentkezett és elköszöntünk tőlünk, hazaindultunk mi is. Útközben nem esett egy szó se közöttünk. Annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam egy szót is kinyögni.

- Gyere, hazaértünk. - éreztem meg vállamon Taehwan kezét. Kiszálltam az autóból és egyből a házba mentem.  Meglepődve fogadtam, ami otthon várt. Testvérem és legjobb barátnőm nem készített fel erre, pedig elkélt volna.

- Nyugi édes, nincs semmi bajom. – bújtam bele ölelésébe Chanyeolnak, miközben egyik kezemmel hajába túrva simogattam fejét nyugtatásképp.

- Annyira aggódtam érted. – suttogta.

- Miért? – kérdeztem hitetlenkedve. Nem értettem a helyzetet…

- A kocsid…- kezdett bele párom, de félbeszakítottam.

- Úristen mi történt white-al?! – szakítottam ki magam öleléséből és szinte hisztérikus rohamot kapva könyörögtem, hogy magyarázzák el mi történt szemem fényével. 

drágaságom♥

Danbi: Rough Road~

kis drágaságommal ♥

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészben. – csúsztam közelebb Tokiyához. Igen aznap este nem mertem egyedül hagyni, így vele aludtam. Féltem, hogy ha nem vagyok mellette egy szó nélkül kilép az életemből, mondván így nem okoz több gondot.

- Ne sajnáld, B. Én is hibás vagyok. Ha nem cselekszem meggondolatlanul , akkor nem okoztam volna gondot.

- De…- kezdtem volna, de ujjaival csendre intette ajkaim.

- Boldog vagyok melletted. Neked köszönhetem, hogy igazán élek. – nyújtottam felém karjait, arra várva, hogy ölelésébe bújjak. – Ha te nem lennél most nem tudom mi lenne velem. – suttogta fülembe.  Szavai melegséggel töltötték el szívemet. – Örülök, hogy aznap te szerveztél bulit  munkahelyemen. – csókolt homlokomra.

- Bocsánat, hogy megszakítom a gerlepárt, de valaki a mamit szeretné. – jött be Mei Babyboy-al a kezében.

- Már nem szoptatok.

- Nem érdekel, akkor is etesd meg, a te gyereked. – sétált oda az ágyhoz. Lassan felültem és kezembe vettem kisfiam. – Egyébként mióta?

- Úgy két hónapja.

Mei bólintott egyet jelezve, hogy részéről ennyi volt a beszélgetés, majd magunkra hagyott. Percekig feküdtünk az ágyon csendben, majd egy kis idő múlva telefonom zörrentett ki minket a nyugalom.

- Igen? – vettem fel.

- Délután 4-kor. – mondta D és azzal a lendülettel le is tette.

- Hova kell menned? – kérdezte Tokiya, amint eldobtam a telefont az ágy végébe.

- Dolgoznom kell.

- Nagyon titokzatos vagy.

- Muszáj. De nyugi már nemsokára megtudjátok mire készülünk D-vel. – adtam egy puszit az arcára, majd Babyboyt felkapva faképnél hagytam japán barátunkat. – És ne emészd magad a történtek miatt. Mindig találnak valamit, amin csámcsoghatnak. – mondtam neki még az ajtóból, majd ténylegesen eltűntem. Lent összefutottam Mei-el és Taehwannal. Éppen őket kerestem, így nagyon örültem nekik, hogy így egymásba botlottunk. Nagyjából vázoltam nekik a helyzetet a mai nappal kapcsolatban, majd kezükbe nyomtam a gyereket és már el is tűntem. Még csak levegőt venni se volt idejük, nem hogy kérdezni vagy kiakadni, hogy megint kiadom a  gyereket bérbe, olyan gyorsan sikerült eltűnnöm.

Már a kocsiban ültem mikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni másik utasomnak. Egy piros lámpánál megkerestem a telefonom és tárcáztam Jongsukot. Szerencsére egyből felvette így nem kellett idegeskednem.

- Azt hittem már elfelejtettél.

- Téged…soha. – szinte láttam magam előtt, hogy drága színész barátom milyen képet vág, így javítottam magamat. – Igazából a mai napról is elfelejtkeztem, nemhogy rólad. – vallottam be őszintén. Ezután bontottuk a vonalat, mert sietnem kellett és nem tudtam két helyre figyelni. Valamint Jongsuk is a lelkemre kötötte, hogy épségben kell megérkeznem mind hozzá, mint a tengerpartra.

- Köszönöm, hogy segítesz nekünk. – mondta miután beült. Nem fordultam felé, nem üdvözöltem csak a gázra tapostam és már repesztettem is az autópálya felé. Sietnünk kellett, hiszen nem rövid út állt előttünk és a 4 óra vészesen közeledett.

- Érted bármit. -  válaszolt csak percekkel később. Ha most ezt valaki hallotta volna, már tuti elkezdenénk írni az olyan cikkeket, amikben összeboronálnak bennünket, de szerencsénkre ez nem történhet meg, mert csak ketten vagyunk. Vagy mégse?!

- Azt hittük már sose értek ide. – üdvözölt minket D, ahogy meglátott feléjük sétálni.

- Anya, még csak 3 óra. – akadtam hiszen totál időben voltunk és hamarabb is itt lettünk volna,ha útközben nem tévedünk el, valamint nem rossz parkolóba állok be elsőnek.

- Szia szépségem. –hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

- Georgie?! – fordultam meg és nyakába ugrottam a fényképésznek. – Hogy kerülsz ide? – azt hittem az amerikai fotósorozat után már nem is látom.

- D felhívott, hogy vészhelyzet van és jönnöm kell.

- Várj, ti ismeritek egymást?! – lepődtem meg.

- Szerinted ki csinálta a képeimet? – kérdezte úgy, mintha egy tök egyértelmű dologra volnék kíváncsi. Pedig számomra teljesen fekete folt volt ez idáig, hogy ők ketten már évek óta ismerik egymást.

- A sminkesek, a fodrászok csak 4 órakor érkeznek meg.

- És mi mit csinálunk addig?

- Jaj ne legyél már amatőr. – szállt be Jongsuk is a beszélgetésbe most már.

- Ha nem tudnád, teljesen amatőr vagyok. Eltekintve egy-két alkalomtól.  – mentem utánuk duzzogva. Csak akkor világosodtam meg mit is csinálunk, addig még meg nem érkeznek a maszkírozók, mikor egy fehér sátorhoz értünk.  Mind a  hárman bementünk. Egyedül Georgie szakadt le tőlünk, hogy ő a helyszíneket rendezze le az embereivel. Még ők körbejárták a partot, addig mi szétválogattuk a ruhákat.

- Ezt mindenképp bele kell tennünk. – vettem fel egy kötött nyári kardigánt.

- És mivel veszed fel?- kérdezte Jongsuk.

- Majd meglátod, te válogasd a te ruháidat. – durcáztam be megint.

A fotózásról nem szeretnék sokat írni. Összefoglalva a dolgokat minden simán ment. Mutatom is a képeket.

 

Egy kis ízelítő

a kedvenc képem .-.

egy kis bónusz. :D 

- Ti nem maradtok? – kérdezte D, ahogy elindultunk Jongsukkal az autó felé.

- Nem, holnap sajnos dolgoznom kell. – válaszolt a színész.

- Én meg fuvarost játszok. – lengettem meg a slusszkulcsot. – Meg Babyboy is vár. És Chanyeol…-

- A végén még kiderül, hogy igazak a pletykák. – ugratott Jongsuk.

- Most nevetnünk kellene?! – nem válaszolt senki így folytattam, miért nem volt kedvem most drága szerelmemhez. – Kiakadt azon, hogy nem ő hanem Taehwan és Mei vigyázott JiSangra. Eddig az volt a baj, ha neki kellett, mert ő dolgozik. Nem tudom még a gyerekre is vigyázni. most meg kiakad, mert más vigyáz rá. komolyan, nem értem a pasikat.

- Drágaságom én is pasi vagyok.

- tudom, téged se értelek. – zártam le ennyivel a beszélgetést. Intettem anyának és elindultam a kocsi felé. Már így is késő volt. szótlanul ültünk be a kocsiba és útközben is csak a rádió halk hangja színesítette az amúgy komor hangulatot a kocsiban.

- Most rám haragszol?

- Nem.

- Akkor?

- Semmi, csak nem szeretek sötétben vezetni. Muszáj koncentrálnom. – fordultam felé és rámosolyogtam, hogy ne vegye rossz néven, amiért egész úton nem szólok hozzá. Mosoly láttam az ő ajkai is felfelé görbültek és láttam, hogy az a pici aggodalom is eltűnik a szeméből, ami az indulás óta ott tanyázik.

Chanyeol pov.

- Mondd, hogy már itthon van. - rontottam be a házba, de csak Meit és a vele nevetgélő Taehwant találtam.

- Percek kérdése és itthon van.

- Jó.- ültem le közéjük. – Jisang?

- Fent alszik. – rögtön pattantam és felrohantam az emeletre, hogy legalább egy puszit adjak a picinek.  a pusziból végül az lett, hogy leültem a kiságy mellé és néztem ahogy alszik. Még sose láttam őt ilyen békésen. Melegséggel töltött el, ahogy álmában az éppen őt simogató kezem felé nyúlt és ujjait körbefonta mutató ujjam körül. Az idilli apa-fia pillanatot Mei ordítása szakította félbe, amire a JiSang csak egy aprót rezdült csak.

- Azonnal gyere le. – üvöltötte nekem.

a kép illusztráció .-. 

- Halkabban. – mondtam már a lépcsőn és siettem ahogy csak tudtam. - Mi az? – kérdeztem meg, amint melléjük értem.

- Az nem B kocsija?

- Hol? – kérdeztem, majd követtem Mei ujját és a tv-ben egy fehér összetört autót pillantottam meg. – Szerintem nem. – vagyis reménykedtem benne, hogy nem az övé.

- Nézd meg a rendszámot. –

Már nem kellett a rendszámot néztem. A bemondó elkezdte mondani a neki szánt szöveget.

Alig bírtam végighallgatni.

- Nyugi Chanyeol. – fogta meg a kezem Mei.

- A barátnőm egy másik pasival volt az éjszaka közepén és…

- B dolgozni volt. Nem akartam elmondani, mert B megkért rá, hogy tartsuk titokban, de ez vészhelyzet.  Egy fotózáson voltak. D áthelyezi a ruhaüzletük központját ide, hogy ne kelljen mindig ingáznia és ehhez készítik a képeket.

- És Jongsuk mit csinált velük?

- Valakinek a férfiruhákat is reklámozni kell okoskám.

- De miért nem mi?

- Ez az ő döntésük, de most ne ezen akadj fent. Inkább imádkozz, hogy nem ültek abban az autóban…- hagyott magamra Taehwannal és felment az időközben felébredtem Jisanghoz.

- Chanyeol. –szólított meg a fiú.

- Nem érdekelsz. – hagytam magára és B szobájába mentem. Nem voltam rá kíváncsi. Igazából nagyon zavart, hogy B körül legyeskedik annak ellenére, hogy a testvére. De nem tehette róla, ahogy Tokiyára is féltékeny vagyok, amiért a barátnőmmel egy házban lakik úgy ő rá is. Gondolataimból telefonom csörgése repített vissza a valósághoz.

- Jól vagy? – kérdezte Suho aggódva.

- Nem…- törtem össze teljesen. 

Danbi: I hate all of them~

drága szerelmem *-*

Reggel korán keltem. Fáradt voltam hiszen tegnap már dolgoztam és mióta Babyboy meg van kicsit elszoktam a munkától.  Sok volt a hajtás, de jól esett végre mást is csinálni, mint egész nap otthon ülni. Imádom JiSangot, de néha kell az mikor nem a sírását hallgatom a kis hiszti hercegemnek.  Visszatérve a munkára örültem, hogy végre már csak pár lépés választott el minket D-vel a céltól, hiszen tegnap már az utolsó simításokba kezdtünk bele. Azt sajnos nem árulhatom még el, hogy miről van szó, de ami késik nem múlik, előbb-utóbb mindenki tudomást szerezz a titkos projectünkről.

- Hova mész kincsem? – kérdezte ásítva anya.

- Chanyeolhoz. Te nyugodtan menj dolgozni, később én is csatlakozom.

- Mi lesz a picivel?

- Hagytam Meinek üzenetet, hogy figyeljen rá. Meg Tokiya is itthon lesz, ma szabadnapos. – hadartam el gyorsan a dolgokat, miközben magamra kaptam cipőmet. – De most mennem kell, Chanyeol ma jön haza a Law of Jungle forgatásáról és megígértem, hogy kimegyek érte a reptérre. – nyitottam ki az ajtót, majd visszafordultam és egy puszival köszöntem el D-től. –Vigyázz magadra, majd hívlak ha végeztem. - csuktam be magam után az ajtót és már mentem is White-hoz.  Mivel elég korán volt, így nem kerültem dugóba és kicsivel hamarabb meg is érkeztem, mint a gép. Leparkoltam szemem fényével, majd felmentem annak a terminálnak a kijáratához, ami Chanyeol gépéhez volt.  Habár nem jegyeztem meg pontosan melyik, sőt meg se néztem igazán a sok rajongónak hála nem tudtam eltévedni. Pár perce ácsoroghattam az embertömeg szélén mikor nyíltak az ajtók. Nem néztem fel, hiszen a sikolyok tájékoztattak arról, hogy bizony most érkezik barátom. Zsebre vágtam kocsi kulcsomat és elindultam Chanyeol felé.

- Szia édes. – ugrottam nyakába. Körülöttünk egyből vakuk kezdtek villogni és néhány lány sírásban tört ki. Nem értem őket, mit várnak? Azt, hogy majd miattuk elhagyom életem szerelmét? Soha nem lennék képes rá. – Elegem van a sok rajongóból. – suttogtam fülébe.

- Ne törődj velük. - simított ki egy tincset arcomból, majd lágy üdvözlő csókot hintett homlokomra. Nem is kell mondanom, mekkora fülsüketítő sikolyáradatban volt részünk emiatt az aprócska gesztus miatt.

- Menjünk, mielőtt kiakadok. – kulcsoltam össze ujjainkat és indultam meg a parkoló felé. Muszáj volt minél előbb kikerülnöm ebből a tömegből, mert körülbelül már faniszonyom volt a sok sikító lánytól.  – Végre. – értünk oda White-hoz.

- Hogy van a pici? – kérdezte Chanyeol, amint kényelembe helyezte magát a kocsiban.

- Mei vigyázz rá.  – zártam le ennyivel a témát. Útközben nem is nagyon beszélgettünk. Saur párom békésen szunyókált, míg én az útra koncentráltam.  – Megérkeztünk. - fordultam felé, ahogy leállítottam a motort.

- Mennyivel jöttél? – kérdezte hitetlenkedve.

- Nem hajtottam gyorsan, csak valaki, amint elindult a kocsi beszundított. - magyaráztam el neki miért tűnt olyan rövidnek az út, pedig egyáltalán nem volt az. – Na gyere, gyors beköszönök a többieknek, már ha van itthon valaki.  

- Nem maradsz? – kérdezte, mikor felértünk és az üres dorm fogadott minket. Ennyit arról, hogy köszönök a többieknek.

- Dolgom van. - adtam egy puszit arcára és már száguldoztam is tovább.

Útközben felhívtam D-t, hogy inkább hazamegyek a picihez, ha nem haragszik meg, de otthonról majd telefonálgatok és intézem a dolgainkat. Szinte hallottam, ahogy mosolyra húzódott szája eme felelősségteljes kijelentésem után. Igen, be kell vallanom, hogy bár enyém volt a gyerek szerintem inkább D viselkedett igazi anyaként mellette. Én túl hamar elfáradtam, és túl hamar feladtam mindig, ha egy kis akadályba ütköztem, de igyekszem megjavulni.

- Menj csak nyugodtan.  Már úgy sincs sok dolog. – mondta és bontotta a vonalat.

medencés party. :D 

- Sziasztok – köszöntem hangosan választ várva, de a csenden kívül semmi nem jött. Kicsit beljebb mentem és csak akkor jöttem rá, hogy senkit nem izgat, hogy hazajöttem, mikor meghallottam a medencétől jövő hangos nevetést. Kinéztem hozzájuk, de egyből lelohadt jókedvem, ahogy megpillantottam a medencéből kifele jönni mindenkit. Mindenki alatt értem a ház lakóit, Meit, Tokiyát és újdonsült lakóinkat Taehwant és kicsi szemem fényét Yemin kezében, mert gondolom ő is csatlakozott időközben.

- Persze mulassatok csak nélkülem. – vágtam be a durcát és hátat fordítottam a bagázsnak. Már majdnem bent voltam a házban, mikor karok fonódtak derekam köré és egyszer csak nem volt a lábam alatt talaj.  – Tegyél le. Hallod?! Tokiya.- üvöltöttem rá és kapálóztam, de nem mentem semmire. Pár pillanat alatt repültem a medencébe, ahogy elrugaszkodott a talajtól és süllyedtünk el együtt a mély vízben. – Te elmeháborodott. – akadtam ki és fröcsköltem le vízzel.

- Nyugi B. – úszott oda hozzám.

- Nem nyugszom meg. Dolgoznom kéne.

- Jaj lazíts már egy picit. - fogta meg arcomat.

- Nem tudok.

apa pótlék.♥

- Ha nem próbálod meg nem is fog sikerülni. - hajolt közelebb hozzám és nyugtató puszit adott ajkaimra.  Ahogy puha párnái enyéimhez értek testem engedett a görcsös feszültségen és teljesen elernyedtem.  Tokiyának úgy kellett utánam kapnia, hogy ne süllyedjek el. – Azért ennyire ne engedd el magad. – tört ki nevetésben.

- Hülye. – fröcsköltem pofán megint, majd kiúsztam, hogy átöltözhessek.  Mivel csodás hangulatom elrontotta a medencés bulit, így mindenki követett a házba, hogy valami szárazba bújhasson.

- El kell intéznem még pár telefont, addig vigyáztok a kicsire? – mentem ki a nappaliba, ahol Mei tespedt a kanapén. Szegény öcsi azt se tudta mit csináljon az ölében lévő hatalmas patákkal.  Rosszalló pillantást küldtem barátnőm felé, aki egyáltalán nem vette a lapot és inkább nézte tovább a tv-t.

- Tényleg lazítanod kéne. – jött oda hozzám Tokiya és vette át Babyboyt. 

- Most nem lehet. – hagytam faképnél japán barátom és már tárcsáztam is. 

- B te is jössz? – jött be Mei már korán reggel a szobámba.

- Hova? – takartam el szemeimet a hirtelen világosság elől. 

- Got7. – ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam hova is készülnek a többiek. – Min és Seo is mindjárt itt lesznek.

- Máris kelek. - pattantam ki az ágyból. Meglepő lehet, hogy ha a barátom rajongóiról van szó, akkor falnak tudnék menni a sok sikítozós álmodozótól, de ha más bandáról van szó én is ugyanilyen álmodozó lányka vagyok.  Pillanatok alatt rendbe szedtem magam és már a konyhában voltam teljes harci díszben.

- Köszönöm. – vettem el a gőzölgő csészét Yemin kezéből.  – Még elugrok Babyboy-al D-hez, majd ott találkozunk. - kaptam fel egy péksütit az asztalról, miután elfogyasztottam a kávét.

Már a bejárat előtt toporogtam a többieket várva mikor valaki a vállamhoz ért.

- Öhhmm…- szólított meg nem túl szépen valaki. - Te most akkor szakítottál Chanyeollal? – a napszemüveget levéve a fejemről néztem a lányra kikerekedett szemekkel.

- Miről beszélsz? – adtam hangot tudatlanságomnak.

- Hát erről. – mutatta felém téglafonjának képernyőjét. Nem akartam illetlen lenni, így nem vettem kézbe a készüléket. Bár így kényelmetlen volt olvasni, mégis végigolvastam az egész cikket.

- Ez nevetséges. – mondtam, mikor a végére értem.

- Miért lenne az? Még kép is van. – jött oda egy másik lány és nyomta a telefonját az arcomba. Felismertem magunkat a képen. A saját házam udvarában készült tegnap, ahogy Tokiya éppen felkap és beugrik velem a medencébe.

- És emiatt miért lennénk együtt?!- csodálkoztam el. Tudtam, hogy a fanok bármit képesek bemesélni, de azért ezt már túlzásnak tartottam.  

- Ez megfelelő bizonyíték? – csatlakozott még egy rajongó. A kép amit mutatott azt örökítette meg, ahogy tegnap Tokiya megcsókolt.  Teljesen elfehéredtem és azt se tudtam mit csináljak.

- Gyere B. – hallottam meg Mei életmentő hangját. Karon ragadott és kirángatott a kisebb tömegtől, ami körém gyűlt. – Történt valami? – kérdezte miután meglátta arcomat.

- Semmi, csak lesokkolt ez a sok ember. – füllentettem egy pöppet.

A látogatást Mei egyik sminkes barátnőjének köszönhettük, így őt kerestük a színfalak mögött a műsor előtt. Hamar meglett így mi is találkozhattunk a fiúkkal még mielőtt élőben halljuk legújabb számukat.

- Moon Danbi.- hajoltam meg illedelmesen, mikro rám került a sor a bemutatkozásban.  Mei olyan aranyos volt. Mikor Jackson mutatkozott volna be, elüvöltötte magát.  Hangos nevetést tört fel belőlem ezt a jelenetet látva. Mivel még volt egy kis időnk mielőtt a fiúk színpadra álltak beszélgettük velük egy picit. Beálltam Mark mellé és karjába csimpaszkodva hallgattam, ahogy a többiek önfeledten kommunikálnak egymással.

Mivel Mei a többit leírta már nem részletezném, hogy mekkora partyra készülünk majd.

*-*

- Történt valami még vártál ránk? – kérdezte kínai barátnőm mikor hazaértünk.

- Semmi . – mentem a konyhába, hogy igyak valamit, de Seo ijedt hangja megállított.

- Jézusom. – szörnyedt el miközben telefonját szorongatta kezében.

- Megint valami utálkozó dolog? - szaladtam oda hozzá. Féltettem, hiszen mióta Lulu elment szegény csak rosszat kapott. Nem is nagyon engedtük neki, hogy felnézzen a netre, de nem tilthattuk meg neki, így mindig valahogy megtudta a dolgot, ha róla írtak valamit.

- Igen. Vagyis nem.

- Akkor most melyik?  Minről írtak valamit? – igen szegény ő is kapott hideget az utóbbi időben, így érte is aggódtam.

- Nem. Rólad. – nem lepődtem meg. Már tudtam a cikkről, így nem izgatott a dolog.

- Mit írnak? – kérdezte Mei és Yemin egy emberként.  

- Új barát?! A fiatal sportoló, amint megszülte közös gyerekét Chanyeollal, új vizekre evezett.  

Danbi: Just one day with my love ~

a gardrób egy része. :D

Lázasan készülődtem reggel. Olyan voltam, mint egy tizenéves, aki élete első randijára készül.

- Hova készülsz? – kérdezte ásítva Mei a fürdőszoba ajtajában állva egy csésze kávéval a kezében-.

- Chanyeolnak ma szabadnapja van. – mosolyogtam sejtelmesen.

- Ohh. Értek mindent. Segítsek? – Mei nagyon jól tudta, hogy amióta megvan a kis Babyboy nem nagyon volt időnk egymásra Chanyeolnak.

- Köszönöm. – tettem le kezemből a fogkefét és elindultam a szobába, hogy helyet foglaljak a sminkes asztalnál. Mei pikk-pakk felkent egy egyszerű mégis gyönyörű sminket.  Miután végeztünk a gardróbba mentem, hogy kiválasszak valami egyszerű, nem feltűnő ruhát. Nem akartam ma a kamerák áldozata lenni.

- Ez jó lesz? -  kérdeztem meg Meitől.

- Tökéletes. – mosolygott rám biztatóan. – Mi lesz JiSang-al?

- Ma Yem nénis napot tartunk.

- Biztos vagy te ebben?

- Mei, bízom Yeminben. Ha gáz van úgyis fel fog hívni. tudom, hogy neked dolgoznod kell. D ki se látszik a munkából.

- Jut eszembe mit csinál D?

- Majd este elmondom. – kacsintottam rá sejtelmesen.

- Hát jó. –lepődött meg. Láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi, de inkább nem kérdez semmit.

Összekészítettem Babyboy cuccát, kivettem a  kis járókából és átszaladtam vele a szomszédba.  Felkutattam az egész lakás Yemin után, de sehol se találtam. Már éppen hívni készültem mikor egy álmos fiú jött ki az egyik szobából.

- szia Dodo, Yem?

- Nem tudom, miért? – kérdezte szemét dörzsölve.

- Randim van és bébicsőszt játszik.

- Ja. Hagyd itt a picit, vigyázok rá addig, amíg meg nem érkezik.

- Rendben.  A táskámban benne van minden, ami kell.

- B… ha éhes mit adjak neki?

- Már nem szopik. De van két üveg anyatej, azt tedd be a hűtőbe és ha éhes melegítsd meg neki.

- Hogy-hogy?

- Már elkezdtem edzeni. - füllentettem egy kicsit. Részben igaz volt, hogy az edzések miatt nem etetem már a picit, de az is közrejátszott, hogy nem igazán volt tejem, ezért béranyát kellett fogadnom, aki legalább fél éves koráig ellátja a picit minden nap tejjel.

- Mindjárt ott vagyok. Gyere le. – mondtam rögtön mikor felvette a telefont, majd le is csaptam, mikor megláttam a rendőröket. Nem volt szükséges arra, hogy ezen a napon megbüntessenek. Tényleg hamar odaértem a dormhoz, de drága párom még nem volt ott, így kiszálltam az autóból és felmentem megnézni mit szerencsétlenkedik.

- Sziasztok. – köszöntem be a srácoknak miután beengedett Junmyeon.  – Chanyeol?

- Baekkel szerencsétlenkednek a szobába.  – biccentettem egyet köszönésképp, majd Baekyeol páros szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül nyitottam be és majdnem összeestem a feltörekvő nevetéstől.

- Jézusom. Ti mit csináltok? – nevettem hangosan, amint megláttam a káoszban álló szobát.  ruhák voltak a földön az ágyon, az asztalon. Sapkák szanaszét, kabátok lógtak az ajtókról az ágyról.

- Készülődök.- közölte velem idegesen Chanyeol.

- Jaj Chanyeol nem a színpadra készülsz. Nekem egy szakadt póló és egy rongyos nadrág is megteszi. – sétáltam elé, majd derekán összekulcsoltam kezeim, így öleltem magamhoz.  – Na kapj fel egy pólót, egy farmert, meg ezt a kabit. –Dobtam oda neki a közös Supremes kabátunkat és kisétáltam a szobából. A nappaliban leültem a kanapéra a többiek közé és vártam még másik felem végre elkészül. Komolyan mondom rosszabb volt, mint én.  – Végre.- álltam fel mosolyogva, majd köszöntem el a többiektől mikor megláttam Channiet. Mielőtt leérhettünk volna a lifttel Chanyeol közelebb lépett hozzám, majd lágy csókot hintett ajkaimra.

- Meg van. – lebegtette meg a kocsi kulcsot, majd mikor nyílt a lift ajtó kirohant a kocsihoz, hogy semmiképpen ne előzzem meg és ne tudjak a volán mögé ülni. Mivel nem volt más választásom ezért beültem az anyósülésre, de sértődöttet játszva egész után nem szóltam egy szót se.

- Na B ne legyél ilyen. –hajolt közelebb hozzám miután leállt az autó. – Gyere. –szállt ki egy puszi után , majd átsétáltam az én oldalamra és kinyitotta nekem is az ajtót. Megmosolyogtatott ezzel a gesztussal és már nem tudtam rá haragudni azért, mert befoglalta a vezetőülést.  Megfogta a kezemet és úgy indultunk el a bolt felé.

Heaven *-*

- Úristen..Ez a mennyország. – tapadtam rá majdnem a pultra mikor megláttam a sok amerikai fánkot. Chanyeol még időben visszahúzott, mielőtt tényleg megcsináltam.  Mivel nem tudtam választani, mindegyikből kértünk egyet, majd kocsiba pattantunk és a városnak egy kisebb, nem olyan forgalmas részén elmajszolgattuk a reggeliként szolgáló édességet.

- Kipukkadok. – fogtam meg hasamat és belenéztem a dobozba. –Mi lenne, ha ezt meghagynánk későbbre? – kérdeztem azt az öt fánkot látva még.

- Rendben. Gyere amúgy is mennünk kell. – húzott fel, majd újra kocsiba ültünk és útnak indultunk. Nem tudtam hova megyünk. Ez az egész nap meglepetés volt, így most is kisgyermeki kíváncsisággal vártam, hogy mi a következő állomás. Nem kellett sokat várnom és Chanyeol megállt egy tetováló

Our common tattoo. :D

szalon előtt. Ismétlem egy TETOVÁLÓ szalon előtt. Úgy meglepett, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy mi a nevem.

- Channie, mit keresünk itt? – mutattam a szalonra, ahol az eddigi tetoválásaimat csináltattam.

- Újítok. És ami azt illeti te is, ha benne vagy.

- Hogy mi van?! A nagy Park Chanyeol, aki ki akart dobni az első tetkóm miatt, most varratni akar? Lázas vagy? – léptem oda és homlokára tettem kezem.

- B azóta már eltelt 1-2 év. Gyere. - fogott csuklón majd behúzott a szalonba, ami kiürülve csak ránk várt. Chanyeol leállt beszélni az egyik csávóval, még a másik megmutatta nekem mit szeretne drága párom.

- Na? – ölelt át hátulról felhőkarcolóm.

- Nem rossz…Sőt kifejezetten tetszik. Csináljuk. - fordultam meg és adtam egy puszit szájára, majd húztam magam után, hogy elfoglalhassuk helyünket. Lehunyt szemmel ültem a kényelmes székben és vártam, hogy kész legyen. Még én egy szó nélkül kibírtam az egész procedúrát, mert úgymond már profi voltam ebben, addig a másik felem néha felszisszenve jelezte, hogy nem igazán fájdalom mentes… Nem egészen egy óra múlva már fóliával a csuklónkon távoztunk.

- Na, mi a következő. – lelkesedtem be.

- Várj egy picit. –

- Jaj Chanci ne légy már puhány. Férfi vagy, vagy mi. – bokszoltam mellkason majd futásnak eredtem. Láttam, hogy már a Chanci se tetszett neki, aztán mikor a férfiasságát kérdőjeleztem meg azon már tényleg kiakadt.

- Állj meg. – szaladt utánam.  Még szerencse, hogy sportoló vagyok és így kicsit előnyöm van annak ellenére, hogy hatalmas lábaival simán utolérhetne.

- Biztos, hogy nem. – kezdtem el sprintelni. Áldom az eszem, hogy sportcipőt vettem és nem bajlódtam a magassarkúval, különben most bajban lennék.

- Állj meg, nem bántalak.

- Biztos? – fékeztem le a sarkon.

- Biztos, csak gyere ide. – teljesítettem kérését és odasétáltam hozzá. -  

- Menjünk be ide. – húzott be egy fodrászüzletbe

- Minek?

Új hajszín . *-*

- D mesélte, hogy panaszkodsz, hogy nincs időd hajat festeni.

- Imádlak. – ugrottam nyakába. Hát lehet valaki ennél figyelmesebb? Nem hiszem.  Szerintem más el se viselne, de ő nemhogy elvisel, hanem egyenes szeret.

Az egész délelőttünk elment azzal, hogy egyik szalonból mentünk a másikba.

- Gyönyörű vagy. – mondta miután kész lett a hajam.  Fizettünk, vagyis pontosítok, megint Chanyeol fizetett és visszamentünk White-hoz.

- És most hova ? – ültem be az anyós ülésre.

- Ha odaérünk, majd meglátod.

- Gonosz vagy. Tudod, hogy milyen kíváncsi vagyok.

- Tudom. – hajolt oda hozzám, mikor pirosra váltott a lámpa és apró csókot hintett arcomra engesztelésképp, amiért titkolózik.

- Úristen.  – adtam hangot örömömnek mikor megérkeztünk Namdaemun piacra. – Biztos jó ötlet ez? Sokan vannak itt. – nem akartam, hogy úgy szerezzen nekem örömet, hogy közben ő szenved a sok rajongótól, akik esetlegesen ráakaszkodnak.

- Biztos. Ne aggódj. – húzott fel egy sapkát. Hatalmas mosollyal az arcomon szálltam ki és szinte futottam a tömeg felé, hogy mindent végig tudjak nézni. Chanyeol alig bírt követni. Üzletről jártam üzletre.  Nem töltöttem sehol se sok időt, éppen csak annyit, hogy mindent szemügyre vehessek felszínesen. Csak akkor maradtam 3 percén többet egy üzletben, ha megtetszett valami.

 Nézd. – fordultam hátra, de nem volt senki a hátam mögött. Megijedtem. Chanyeol eltűnt. CHANYEOL ELTŰNT. Idegesen rohantam ki az üzletből és néztem körül, de sehol nem láttam. – Francba. – kezdtem telefonom után kutatni, de azt szerencsésen a kocsiban hagytam.

- Kit keresel? – jött hátam mögül az ismerős mély hang, majd átölelve szemem előtt egy szatyrot lebegtetett.

- Mi van benne? – már nyúltam volna érte, de ő nem engedte.

- Majd otthon megtudod. – nyomott puszit arcomra, majd összefonta ujjainkat és így sétáltunk vissza a kocsihoz.  Mivel a mai napból már csak egy állomás maradt ezért engedett, hogy én vezessek.  Úgy örültem neki, mint egy gyerek, aki ajándékot kap. Hát végülis kinek mi az ajándék. Hatalmas mosollyal az arcomon vettem ki kezéből a kulcsot és foglaltam el helyem. Amint hallottam, hogy csukódott a mellettem lévő ajtó indítottam a motort és a gázra tapostam.

- Azért maradjuk életben, különben nem tudod meg mit rejt a zacskó.

- Értettem főnök. - loptam tőle egy csókot menet közben.

- Most mondtam. – utasított, hogy az útra figyeljek vezetés közben. Nem akartam kihúzni a gyufát ezért figyelmem száz százalékosan az útnak szenteltem.  

- Menj be, én addig elmegyek JiSang-ért. – mutattam a szomszéd házra.

- Ugye nem Yemin vigyázott rá?

– Mi bajod van Yeminnel.

- Semmi. – adtam meg magát szúrós tekintetem miatt.

- Nézd meg Namsong-ot. – indultam meg a szomszéd házba.  Az ajtó előtt megálltam és csöngettem, hogy barátnőm tudja itt vagyok, majd előhalásztam kulcsom és beengedtem magam.

- Nézd ki van. – jött Dodo a pici JiSang-al a kezében üdvözölni. Átvettem Babyboyt, majd áthívtam Yemet és Dodo-t is hozzánk.

- Szóval ha már a többség jelen van, akkor szeretnék valamit bejelenteni. – adtam át a picit Chanyeolnak.

- Remélem ez a nagy bejelentés nem gyerekhez kapcsolódik.  – közölte Mei.

- De. Jön a második kis Chanyeol. –simítottam végig hasamon. – Nem, hülye lennék még egy gyereket bevállalni…most. -  egészítettem ki mondatom miután megláttam Chanyeol arcát. – Gondolom észrevettétek, hogy D nagyon sokat dolgozott mostanában.

- Hát ezzel nem mondtál újat. – sürgetett Yem.

- 2 hét múlva megnyitjuk az első Koreai üzletünket.

A hír közlése után megmutattuk a terveket, amiket már elkészítettünk  D-vel és a helyet, ahol az üzlet lesz. Mindenki pozitívan fogadta a hírt és felajánlott a segítséget. Örültem neki, hogy nem egyedül kell mindent csináltunk, mert kicsit húzós volt ez a határidő, amit kitűztünk magunknak.

Közös pólók. :D

- Szerelmem. – nyújtotta át Channie a szatyrot, amit még a piacon vett, miután lefektettük a picit. Gyorsan kikaptam a kezéből és kivettem a benne lévő pamut anyagokat. A zacskó egy fekete és fehér pólót rejtett.

- Ohh,- azt hittem, hogy ennyi, de nem. Chanyeol kivette a kezemből és széthajtotta a két pólót. A fekete hátulján egy King felirattal a másikon pedig egy Queen felirat díszelgett. – De édes vagy. – húztam le magamhoz és ajkaira tapadva köszöntem meg a kis ajándékot és az egész napot.

- Ez még nem minden. – vált egy ajkaimtól, majd eltűnt pár pillanatra. Kíváncsian vártam mivel készült még nekem és emiatt a kíváncsiság miatt nem tudtam a  szobába várni, ezért párom után mentem. A nappaliba érve láttam meg, ahogy táskájából egy dobozt vesz elő….

Holnap folytatom. :D

OMG, my new love. *-*

Szó nélkül nyújtotta át nekem és csendben vártam, hogy tépjen szét a csomagolást.

- Atya úristen. Chanyeol…- nem jutottam szóhoz. A könnyeim is elkezdtek folyni.

- Azért ennyire nem nagy szó.

- Meg se érdemlem.

- Dehogynem.  – húzott közelebb magához.

- Nem. Semmit nem csinálok jól. És még szülinapom sincs. – értetlenkedte,hogy miért kaptam.

- De jó anya vagy.

- Hülye. –bokszoltam bele vállába, majd letéve a telefont a kanapéra ajkaira martam. 

Másnap reggel ♥

Danbi: Thieves.

Hazajött átöltözni. :)

- Andy. – szólítottam meg anyukámat.  

- Valami   gond van? Nem szoktál így hívni, csak ha… - fektette be az ágyba JiSangot. – valami fontosat akarsz mondani, vagy ha valami rosszat csináltál. Remélem az előbbi és nem az utóbbi.

- Be szeretnék mutatni neked valakit.

Ezután nem esett több szó köztünk. Csendben mentünk le az emeletről és hagytuk el a házat. 

-Édesem, pont jókor jössz. - adtam puszit Tokiyának. - Ráérsz?

- Dolgozom. 

- Akkor csak néz már rá légyszíves  Namsong-ra, Fülit is etesd meg és simogasd már a két kis lurkót is. - mentem vissza a házba. Összekészítettem Jisang cuccait, majd óvatosan kivettem az ágyából és belefektettem a hordózóba. 

- Segítsek valamiben? -jött utánam D is.

- Egyenlőre boldogulok. De köszönöm.- vettem mindent magamhoz és újra útnak indultunk. 

- Vezetsz te? - nyújtottam felé  a kocsikulcsot. Bólintott egyet,elvette tőlem és beült a vezető ülésbe. Addig én becuccoltam hátra a kicsihez.- Emlékszel hol lakik Seo? 

- Igen.

- Jó, akkor oda megyünk. 

D nem értett semmit, de nem sokáig maradt tudatlan.  Útközben felhívtam barátnőmet, hogy vészhelyzet van és kell 2-3 óra gyerekfelügyelet. Ugyan Seo még dolgozott, de azt mondta, hogy nemsokára otthon lesz és a srácok otthon vannak szóval nyugodtan ugorjak fel. 

Miután Jisang új rajongói befogadták őt, elindultunk a megbeszélt időpontra. 

- Ne félj. - fordultam el egy pillanatra az útról és ránéztem D-re. 

- B, tudom, hogy kit akarsz bemutatni. Bár megkérted Tokiyát, hogy ne beszéljen róla, ő  mesélt róla nekem. 

- Kinyírom, nem igaz, hogy egyszer nem tudja tartani a száját. Megígérte, hogy nem fog semmit róla mondani. 

- Ne hibáztasd. Meghallottam kiről beszéltek és addig faggattam még nem mondott róla valamit. 

- Megérkeztünk.- parkoltam le a a kis étterem előtt. Mivel Taehwan híresség így nem kockáztattam meg azt, hogy valami felkapott helyre megyünk. Inkább maradtam a kis eldugott helynél, de ez se volt a legjobb választás.
-Végre azt hittem sose érsz ide. - jött oda a kocsihoz, mikor meglátott minket.
- Valami baj van?- próbálta takargatni az arcát, de a rajongók így is felismerték.
- Azonnal szállj be.- löktem a kocsi felé. D is egyből visszaszállt, én is bepattantam és rátapostam a  gázra. Nem érdekelt jelen pillanatban az se, hogy jóval a megengedett sebességnél többet megyek. Nem figyeltem az éppen átváltó lámpákra se. El akartam tűnni annak a helynek a közeléből minél előbb.
- B. - üvöltött rám anyám, mikor meglátta, hogy a tök piroson akarok átmenni, nem törődve azzal, hogy a keresztforgalom már zöld utat kapott. Egyből a fékre tapostam. Hatalmas csikorgással, de sikerült megállnom.
- Baszd ki, nézhetek új gumi után. - kis akciómmal sikerült leégetnem a a gumit. Még haza nem értünk nem szólalt meg senki. Olyan feszült volt a légkör végig. Tudtam, hogy nem lesz ez a találkozás sétagalopp, de nem gondoltam, hogy ilyen nehezen fog menni.

az ultraszexy öcsikém *-* ♥

- Na szóval.- ültettem le őket a nappaliban. - Andy, Taehwan.- mutattam be D-nek féltesóm.- Taehwan ő itt az anyukám, Andy. Beszélgessetek nekem állatkertet kell etetnem.
- Mit értett állatkert alatt? - kérdezte meg Hwannie miután magukra hagytam, de nem tűntem el egyből, egy kicsit még füleltem.
- Gondolom az itt élő állatokra. B-nek van két kutyája és egy zsebmajma. A lakótársának meg egy nyula. Szóval.. igen azt hiszem kész állatkert van itt. - fejezte be zavartan.
Még maradtam egy pár percig. Vártam, hogy közbe kell-e avatkoznom,de szerencsére egész hamar belejöttek az ismerkedésbe. Fülivel kezdtem. Felmentem az emeletre megnézni Miss Punci él-e még. Aztán megnéztem, hogy Vodkának és Whiskeynek van-e vizük, majd kiengedtem őket az udvarra, hagy játszanak. ezután mentem szeme fényéhez, a kis Namsonghoz, aki vidáman ugrált az ágak között a hatalmas ketrecben. - Hallom jól elvagytok.- léptem be nevetgélő hangokra.
- Rendeltem kaját, ha már az ebédünk ugrott. - ültem le közéjük.
- És hogy találkoztatok először? -kérdezte meg D.
- Valentin napon. Tiszta romantikus sztori. - mosolyogtam egyet, majd elmeséltem, hogyan is ismertem meg féltestvérem. Majd D átvette a szót és ő is elmondta, hogy miért félt annyira ettől a találkoztál, amit meg is értek. Nem voltam még egy éves se, mikor Hwannie megszületett és ő végig tudott az egészről. Tudta, hogy a faszfej apám nem csak őt fosztotta meg a szabadságtól, hanem mást is kegyesen felcsinált, mert az első körben sajnos lánya született, aki nem lehet jó örököse a cégnek. De azért azt se engedte, hogy mi csendben kilépjünk az életéből. Pedig az lett volna a legjobb. Elérte, hogy nagymami megszeressen, habár a nagyapám sosem tekintett a saját unokájának ragaszkodott hozzá, hogy maradjak Koreában és ne mehessek el D-vel Kaliforniába, mert így örömet szerez a feleségének.
Emlékszem még arra mikor 5 éves koromban D hazament. Nagyon utáltam érte, hogy magamra hagyott, de mikor nagyobb lettem megértettem a dolgokat. Tudtam, hogy neki a szülei mellett a helye, hogy segíteni-e kell nekik, ezért is bocsátottam meg neki és jártam ki hozzá minden évben.
- Nagyapátok sose szeretett. -folytatta. - Mindig csak egy amerikai kis csitrinek tartott, aki a pénz miatt jött össze apátokkal. Pedig ez nem így, én szerettem őt, egészen addig még rá nem jöttem arra, hogy mástól is van gyereke. Mikor öt éves lettél.- nézett rám. - Nagyapátok kezembe nyomott egy repülőjegyet, hogy menjek haza már nincs rám szükség.
- Megverem.- szakítottam félbe. - Hogy lehet valaki ekkora.... áhhh... nincsenek is rá szavak. - álltam fel az asztaltól, miután hallottam az egész történetet. Tajtékoztam a dühtől. Legszívesebben törtem, zúztam volna, de azzal nem lett volna megoldva semmi.
- B nyugi, ez már régen történt.  - próbált lenyugtatni D.
- Nyugodjak le?!- néztem rá, mint egy bolondra. - Hogy tudnék ezután lenyugodni?!
- Az semmit sem old meg, hogy tönkreteszed a cuccaidat.- vette ki kezemből a poharat Taehwan mielőtt földhöz vághattam volna.
- Elment az étvágyam.- ültem vissza a helyemre és toltam el magam elől a tányért. A többiek éppen folytatták volna tovább a falatozást, mikor barátnőm berontott a házba.
- B, készíts a kicsi popsid . Indulás...- ért be a konyhába.- Oh, hello szia. Van barátnőt?
- Öhm.- jött zavarba Hwannie Yemintől.
- Nyugi, van barátja. - tettem a colos vállára kezem nyugtatásképp.-  Egyébként Yem, ha már ilyen jól időzítettél akkor elmondom, hogy éppen a féltestvéremet akartad felcsípni.
- Szent szar. Neked van féltestvéred? Mióta?
- Hát igazából már 19 éve, de csak most találkoztunk. Yemin ő itt Taehwan a féltestvérem. Hwannie ő itt Yemin, az egyik legjobb barátnőm, aki a szomszédban lakik.- mutattam be őket egymásnak. - Majd később megismerkedtek. Nekünk most dolgunk van.- kezdtem el barátnőmet húzni magam után, de közben azért még ordibáltam a másik kettőnek , hogy menjenek majd el Jisangért.
-Mivel menjünk?- kérdeztem meg Yemet már az udvaron állva a kocsik előtt.
-Hát az én kocsimba nem férnek be. Szóval szerintem menjünk az exo mobillal... Mei úgyis megengedte, hogy használjuk.-lebegtette meg a kulcsokat szemeim előtt. -Én vezetek.- foglalatba egyből a vezetőülést, így én akaratlanul is kiszorultam az anyósülésre.
-Yem...azért élve érjünk oda jó?- igaz, hogy ma én is alkottam rendesen, azért Yem vezetési stílusa sokkal veszélyesebb volt az enyémnél.
-Okkéééé.-ezzel bele is taposott. Már korom sötét volt odakint mire az SM elé értünk.
-Nos... most vagy soha.-biztatott. Elindultam a hátsóbejárat felé. Mivel már reggel megbeszéltük az egész forgatókönyvet, amit Yemin körülbelül ötször visszamondatott velem, hogy biztos jól emlékszem-e rá. Felhúztam kabátom kapucniját, hogy elrejtsem hosszú szőke hajam. Gyorsan odaértem az ajtóhoz és egyből rohantam az egyik biztosítékhoz. Szerencsémre pillanatok alatt sikerült teljes áramszünetet produkálnom.
- Egy zseni vagyok.- mosolyodtam el és már rohantam is vissza a hátsó kijárathoz, ahol Yem kezembe nyomta a babákat,amiket egy szempillantás alatt begyömöszöltem a kocsiba.  Beültem a volán mögé és odaálltam az épület elé. Nem kellett sokat várnom, hogy meglássam Yem fülig érő száját.
- Sikerült? -pattant be mellém. Nem válaszoltam naki csak hátramutattam. Mielőtt lebukhattunk volna elindultam.
- Áhh nem bírom ezt a mama tempót. - akadtam ki az előttem totojázón és a gázra taposva kikerültem a balféket. - Remélem még nem értek vissza.- álltam meg immár a ház előtt.
- Még nem látom a kocsit. - nézett be Yem a kapun.  Megfogtam a Chanyeol babát és berohantam vele a házba. Gyorsan elrejtettem a vendégszobában, majd kimentem és segítette Yeminnek. Az övét a műterembe vittük, hiszen oda senki nem léphetett be az engedélye nélkül.
- Hiányoznak a festményeid. - néztem végig a képeken. Yem nem szólt semmit, így jobbnak láttam ha én is csöndben maradok és nem kérdezem meg tőle, miért nem halad mostanában annyira a munkával.
- Menj Bababoy bármelyik pillanatban hazaérhet. - küldött haza.
- Holnap. - köszöntem el és hazamentem. Yemnek igaza volt, mert ahogy beértem a házba úgy nyílt újra a bejárati ajtó.
- Szia...sztok.- köszöntem nekik. - Nem lesz gond abból, hogy itt vagy?- Taehwan kérdőn pillantott rám.- Ne érts félre örülök, hogy visszajöttél, csak nem lesz gáz a kiadónál? Tudod sztár barátnő. - sóhajtottam egyet.
- Ma estére kimenőt kaptam és D megígérte, hogy reggel elvisz.
- Ja, hogy ja.- vettem át a picit. Felmentem az emeletre és lefektettem. Éppen csuktam volna be az ajtót mikor eszembe jutott, hogy már csak a vendégszoba szabad, ahova szigorúan tilos a bejárás. Őrült módjára futni kezdtem mielőtt D megmutathatta volna a szobát tesómnak.
- Valami gond van?- kérdezte meg D mikor az ajtóra tapadtam, hogy még véletlenül se nyisson be.
- Öhmm. Igazából itt minden tiszta por. Nincs kitakarítva meg az ágy sincs teljesen összerakva.- hadováltam össze vissza. - De Mei szobája most üres, ott aludhatsz. - kezdtem el őket legjobb barátnőm szobája felé tolni.
Miután mindent sikerült lerendeznem, a majdnem lebukás miatt fáradtan dőltem be az ágyba.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Mikor megtaláltam megnéztem kijelzőjét, hogy ki az, de leakadtam azon, hogy már 10 óra és én még békésen szundikálok. Hogy miért is lepődtem meg ezen? Mert ebben az évben minden reggel gyereksírásra keltem, de úgy látom ma D rendes volt és átvette tőlem az anya szerepét. Miközben ezen elmélkedtem a csörgés abbamaradt, majd pillanatok alatt újra felcsendült.
- Halló.-szóltam bele reggeli rekedtes hangomon.- Mondd,mit szeretnél Chanyeol.
- Aludtál?
- Igen. D ma anyát akart játszani. - keltem ki az ágyból.- Miért hívtál?
- Délutánra kimenőt kaptam.
- Oh, ez jó hír.- ásítottam bele a telefonba. - Várlak.- tettem le a telefont.
Bementem a fürdőbe gyors lezuhanyoztam, mert tegnap este már nem volt erőm hozzá, majd mikor kiléptem a szobámból  Tokiyának ütköztem.
- Bocsi.
- Hallottam, hogy felkeltél gondoltam hozok neked kávét. -adta oda a kezében lévő bögrét.
- Köszönöm- mentünk le, hogy reggeliztünk valamit, majd beültünk a moziszobába és keresgéltünk a  filmek között. Kiválasztottunk egyet, amit sikerült addig befejeznünk még drága párom rá nem tapadt a csengőre.
- NEM VAGYOK SÜKET.- kiabálta ki, hogy szálljon már le a csengőről. - Máskor ne hagyd el az agyad és hozz kulcsot.- köszöntöttem kedvesen.
- Remek. - jött utánam. Éppen levettem magam a kanapéra, mikor mellé huppant és folytatta. - Rontsd el még te is a kedvem.
- Miért? Ki rontott a még el?
- Valami őrült rajongó ellopott két figurát. Ma reggel mikor bementünk azzal fogadtak,hogy...- még folytatta volna, mikor Yem berontott ismét.
-" Nem tudni kik vitték el a két bábút, de.."-  kezdett el olvasni valamit, de mielőtt folytathatta volna krákogásommal félbeszakítottam, hogy nézzen fel. - Ó bassza meg.
- Tudhattam volna, hogy közötök van hozzá. - akadt ki drága Saurom.
- Channie.- próbáltam hatni rá, hogy ne legyen nagyon mérges, de ő nem tőrődve velünk felpattant mellőlem és tárcsázni kezdett. Gondolom Taot hívta, hogy a már mellette ülő másik jómadár is megkapja a fejmosását.
- Mindjárt itt lesz Tao is, addig találjatok ki valami épkézláb ötletet, hogy ne kerüljetek bajba a cégnél.
- Minek? - kérdeztem vissza.
- Minek?! Hát mondjuk, mert törtvényt sértettél drága kicsi csillagom. - mondta halál nyugodtan.
- Yaaaa.- kiáltottam fel, mert megijedtem, Így még félelmetesebb volt, mintha kiabált volna. - Ne rajtam gyakorold a színészi tehetséged, könyörgöm.- már éppen térdeltem volna, hogy még hihetőbb legyek, mikor megszólalt a csengő és inkább kirohantam ajtót nyitni és csendben a pandával a nyomomban tértem vissza.
- Tuti, hogy elment az eszetek igaz?-nézett felváltva ránk.-Találjatok ki valami megoldást de nagyon gyorsan.-mondta miközben szikrákat szórt a szeme.
-És mégis mifélét?-kérdeztem meg. Már éppen kezdett volna kiabálni colos párom, mikor Yemin megmentette az életem és közbevágott.
-Srácok.Hé nyugi. Semmit nem old meg ha kiabáltok.
-Akkor édesem fogjátok magatokat és esedeztek a cégnél a bocsánatért amiért betörtetek.-mondja Tao és mondandója közben végig Yemre néz.
-Igazából nem törtünk be.... az épületben csak én voltam bent. És nem betörtem hanem beengedtek...az már részlet kérdés, hogy nem ezért.- mondta a mellettem ülő halál nyugodtan.
-Remek akkor ezt magyarázd el kérlek ott is és rúgasd ki szerencsétlen őrt a munkájából.
-Mi lenne ha inkább úgy juttatnánk vissza ahogyan hoztuk? -Yemin kérdésére mindannyian egy személyként kezdtünk el bámulni. -Ugyan már ne legyetek értetlenek... Hát titokban! Ha ki tudtuk hozni vissza is tudjuk vinni. Akkor mindenki boldog mi pedig nem kerülünk bajba.
- Yemnek igaza van. - kaptam észbe én is, hiszen nem mond hülyeséget. Ha ki tudtuk csempészni, úgy, hogy ne vegye észre senki. Vissza is tudjuk őket vinni. - Csak meg kell várni az estét.
- Mégis miért? -kérdezték meg szinte egyszerre.
- Jaj, ne játsszátok mára hülyét, fényes nappal egyből lebuknánk. Én mondom ezekből szar rabló lenne.- fordultam Yem felé.
- Pedig épp kérni akartam, hogy segítsenek nekünk, de jobb lesz ha egyedül oldjuk meg.

legalább egy éjszakára az enyém volt. :)

Danbi: Happy Valentine's day?!

kis szemem fénye *-*

- Gyere kincsem, megyünk mami látogatóba. – kaptam fel Babyboyt, majd vállamra akasztottam a táskát. Elköszöntem két kis szörnyetegemtől, majd kimentem megnézni Namsongot is.

- Menj nyugodtan, nem lesz semmi baja. – adott Tokiya egy puszit az arcomra és kilökdösött az autóhoz.  – Majd hívj, ha végeztél. – ültetett be és indított útnak.

Mivel Chanyeol eléggé el volt foglalva így nem erőltettem ezt a Valentin napot. Mikor február elején felhoztam, hogy csinálhatnánk valamit közösen, messze a többiektől ő egyből lepattintott, így nem erőltettem a dolgot és megbeszéltem Tokiyával, hogy kárpótlásul velem tölti a napot, de kizárólagosan csak kettesben. Ezért megyünk mi most a nagyszülőkhöz JiSangal. Mivel még nem látták azóta, hogy megszületett és arról is csak azért tudnak, hogy van unokájuk, mert az újságban látták, ugyanis én nem nagyon beszéltem velük erről, ha néhanapján felhívtuk egymást telefonon, apám meg szégyenként élte meg azt, hogy a lánya 20 évesen felcsináltatta magát. Tény, hogy nem tervezett baba volt JiSang, de életem legjobb döntése volt, hogy megtartottam, mert így mindig velem van egy kis darab Chanyeolból.

- Szia kincsem. – jött ki mama üdvözölni minket. Őszintén bevallom, bármennyire utálom a családom férfi tagjait, mamát imádom. Mindig , ha gáz volt őt fel lehetett hívni és habár nem tudott mellettem lenni nagyapám miatt, mert szerinte annak a ribancnak a gyereke csak szégyent hoz a családra, így nem találkozhatott velem azóta mióta elköltöztem ebből a házból. Részben ezért is lettem olyan, amilyen, mert még tőlük se kaptam meg a kellő szeretet, amire szükségem lett volna gyerekkoromban. 

-Szia Mama. Zavarok? – böktem fejemmel az ismeretlen kocsikra.

- Nem. – nyújtotta kezét, hogy elvegye JiSangot tőlem.

- Biztos?

- Te sose zavarsz kincsem.

- Neked lehet nem, de más szerintem nincs ezzel így. – Mama ezután nem válaszolt csak elindult befele. Csendben követtem és nem firtattam tovább a dolgot. Jobbnak láttam, ha ezt a témát mellőzzük itt tartózkodásom ideje alatt. A házba beérve hangos nevetést csapta meg a fülem. – Nem tudtam, hogy az öreg tud nevetni is.

- Danbi…- fordult hátra mama mielőtt beérhettünk volna a nappaliba. – Valamit nem mondtunk el neked.

- Oh ezen most meg kéne lepődnöm? Nem mondtál vele újdonságot az a helyzet. Habár tudok róla, hogy ezzel a családdal semmi nincs rendben, mert veleéig romlottak vagyunk.

- Danbi…

- Jaj, mama ne szörnyülködj, te is nagyon jól tudod, hogy nem vagyok egy mintagyerek.

- Ki a nem mintagyerek? – jött ki apám, hatalmas vigyorral az arcán.  Megszólalni nem tudtam mikro megláttam. Lefagytam egy pillanatra és csak akkor eszméltem fel, mikro JiSanghoz gügyögött.

- Ne érj hozzá a mocskos kezeiddel. – vettem át mamától a picit.

- Danbi, kicsim…

- Ne vedd… ne szólj hozzám. – hagytam faképnél fateromat és beléptem a nappaliba. Öhmm. Hát sziasztok. - bólintottam egyet meghajlásképpen, mert a gyerekkel a kezemben többre nem voltam képes. – Azt hiszem nem a legjobbkor jöttem. – fordítottam volna hátat, de mielőtt egy lépést tehettem volna egy mély hang megakadályozott benne.

- Pont a legjobbkor jöttél. Már nagyon vártam, hogy egyszer találkozzak veled Danbi. – meglepődve néztem a fiúra.

- Igen? És kihez van szerencsém?

- Szerintem ezt ne itt beszéljétek meg. Menjetek ki a kertbe addig én vigyázok a picire. – mondta mama.

- JiSang… Park JiSang a neve.

- Annak a féregnek a nevét…

- Az orvosom nevét kapta. – szakítottam félbe nagyapámat. – De neked ehhez semmi közöd. És Chanyeol nem féreg. Sokkal jobb ember, mint ami te valaha is leszel. – adtam át mamának a picit és csuklón ragadva az ismeretlent fiút, száguldoztam ki a kertbe. – Bocsánat. Általában nem szoktam így viselkedni. - próbáltam mentegetőzni.

- Nem kell bocsánatot kérned.  Tudom hogy viszonyulnak hozzád. Érthető a reakciód.

- Honnan tudsz…

- Jaj még be se mutatkoztam. Lee Taehwan vagyok. A féltestvéred.

- Mi?! A féltest…vérem? Ugye most csak viccelsz?

- A legkevésbé se. – ezután mesélt kettőnk kapcsolatáról, a családi hátteréről és sok minden egyéb másról. Úgy éreztem egy órás beszélgetés után, hogy már évek óta ismerem a velem szemben ülő személyt. A mosolya erőt adott, és jókedvre deríted. A lénye meg bizalmat sugárzott felém.  Megdöbbentet a hír, hogy van egy féltestvérem, de ugyanakkor örömmel töltött el, hogy végre D-n kívül van egy normális ember körülöttem.

- Sajnálom, de mennem kell.

- Mi lesz a picivel?

- Nem merem itt hagyni. Az a két…Az a kettő nem érhet hozzá.

- De mi lesz a Valentin nappal?

- Hát…

- Majd én vigyázok rá. Ebédre ugrottam át szóval utána magammal viszem, és este érte jössz.

- Nem is tudom.  Bunkóság lenne rád tukmálni.

- B, én ajánlottam fel, hogy vigyázok rá.

- Köszönöm.- adtam egy puszit Hwanni arcára, majd elköszöntem a többiektől is. Mama és újdonsült családtagom kikísértek a pici JiSangal.

- Érezd jól magad. – integettek nekem.

- Ti is, majd este átugrom.

Miután bekocsikáztam a belvárosba az egyik piros lámpánál állva elővettem telefonom és tárcsáztam Tokiyát.

- Ohh a rohadt életbe vedd már fel. –akadtam ki mikor második hívás után is csak az üzenetrögzítő jelentkezett. Nem próbálkoztam többször inkább elindultam hazafele, de mielőtt irányt változtathattam volna kaptam egy sms-t, amiben az állt, hogy 15 perc múlva a kedvenc kávézónkba találkozzunk.  Mivel a belvárosban elég nehéz parkolót találni, így egyből Mei táncstúdiója felé vettem az irányt, mivel ott mindig van 2 parkolóhely a tulajnak és elég közel is volt az AA Cafehoz.

Mikor odaértem egyből bementem és szememmel végigpásztáztam az egész helyiséget, de sehol nem találtam drága barátom. Már éppen tárcsáztam volna, mikor az egyik pultos egy shake-t hozott ki nekem,mondván a ház ajándéka. Már itt sejtettem, hogy valami turpisság áll az egész mögött, de azért jóízűen elfogyasztottam a potya italt.  Mikor végeztem újabb sms-t kaptam. Mosolyogva álltam fel és követtem az instrukciókat, amik elvezettek kedvenc pizzázómhoz.  Itt már meg se lepődtem azon, hogy a ház ajándékaként kaptam egy szelet garnélás pizzát diétás kólával.  Miután ezt is elpusztítottam jött az újabb üzenet. Követve az utasításokat a Cheongdam park bejárata előtt álltam.  Mivel itt véget értek az üzenetek vártam, hogy mit csináljak. Két perce lehettem ott mikor egy kisfiú két tornado potato-val a kezében odarohantam hozzám.

- Egy bácsi küldte őket. - nyújtottam felém mindkettőt.

- Köszönöm. –vettem el tőle őket egy mosoly kíséretében. Ahogy megvált a meleg édességtől eltűnt szemem elől.  – És mivel kezdjek kettővel?

- Az egyik add nekem. – egyből megfordultam és meglepetten figyeltem, ahogy egyik pálca köddé vált.

- Chanyeol? Te idióta.- kezdtem el mellkasát ütlegelni, majd hozzá bújtam.  Annyira boldog voltam, hogy itt állt előttem. – Tokiyát ezért otthon kinyírom. – húzódtam kicsit hátrébb, majd duzzogva arrébb lépkedtem.

- Nem lesz arra időd. – nyúlt kezemért, ujjainkat összekulcsolta és húzott maga után.

- Miért?

- Majd meglátod.

- Gonosz vagy.

- Nem vagyok, csak nem lenne meglepetés, ha előre elmondanám.

Ezután nem esett közöttünk több szó. Csendben sétálgattunk a parkban, majd egy idő után elindultunk a táncstúdió felé.

- Honnan tudtad, hogy itt parkolom?

- Van információ forrásom. - kacsintott egyet,majd az épületből japán barátom lépett elő bűnbánó arccal.

- Ezért még számolunk. – fenyegettem meg, de nem sokáig zsörtölődhettem,mert drága Saur párom betuszkolt a kocsiba, bekötötte az övem, majd ő beült a volán mögé és útnak indult. A motor egyenletes zúgása mellett beszundikáltam és csak akkor ébredtem fel, mikor megéreztem Channie karjait magam körül, ahogy kikap az ülésből.

- Jézusom mit csinálsz?! – kezdtem el kapálózni, aminek eredményeképpen Yeol elvesztette egyensúlyát és a földön landoltunk mindketten. 

kicsit hideg volt hozzá, de akkor is gyönyörű *-*

- Nem akartalak felébreszteni, de máskor inkább szólok. – vakargatta fejét.

- Nagyon fáj? – másztam rá és néztem szemeibe bűnbánóan.

- Nem vészes. – ölelt magához. - De inkább menjünk be.

- Hova? – néztem körül. – Atya…úr..isten.  – egyből felpattantam és berohantam a kis fakunyhóba.  Délután egész végig a parton sétáltunk, jó párszor meghemperegve a homokban, mert nem mi lennénk, ha csak normálisan kézen fogva sétálgatnánk a romantikus naplementében. Az olyan unalmas lenne és nem igazi Saur páros.

- Menj öltözz át. – küldött eb Chanyeol a házba.

- Öhmm. Oké, de nem hoztam semmit.

- Bőröndben van minden. 

Bólintottam egyet és bementem a házba. A szobában két bőrönd volt, az ágyon meg egy nagy doboz. Egyből odamentem és kinyitottam. Egy ezüstös maxiruha volt benne. Szerelem volt első látásra. Gyorsan letusoltam, felvettem a  ruhát , kiengedtem szőke hajzuhatagom, felvettem az ágy mellett díszelgő cipőt és elindultam a part felé.  Chanyeol egy gyertyákkal kivilágított asztal mellett várt egy vörös rózsával a kezében.

- Imádlak.  – kezeim közé fogtam arcát és lágy csókot hintettem ajkaira. Ő időközben egy takarót terített rám, mert bár imádtam ezt a ruhát, de meg kell hagyni elég hideg volt még, ilyen öltözékhez.  Channie elvált ajkaimtól és az asztalhoz terelgetett. Kihúztam nekem a széket, majd ő is helyet foglalt velem szemben. Öntött egy pohár pezsgőt és nekiláttunk a fenséges vacsorának. Miután megettünk mindent, újrapróbálkozott azzal , amit a kocsinál meghiúsítottam. Átsétált hozzám, homlokomra lágy csókot hintett, majd a karjaiba kapva cipelt be a házba. Óvatosan lefektetett a felfüggesztett ágyra, majd eltűnt, hogy várjak egy picit. Pár perc múlva felcsendült Ajoo egyik száma és Chanyeol félmeztelenül betáncikált a szoba közepére. Nem kell mondanom milyen reakciót váltott ki belőlem. Habár nagyon is szexy volt, amit csinált én nem bírtam ki és végigröhögtem az egészet.

komolyan tengeri beteg lettem majdnem.XD

- Szóval viccesnek találod a kis sztríptizem?

- Őszintén?- ő bólintott egyet. – Igen nagyon vicces volt. – nevettem fel újra.

- Azt hiszem meg kell, hogy büntesselek. - fogta le csuklóim és egyből ajkaimra mart.  Mivel Nekem már nem volt mitől megszabadítanom és kezeim is le voltak fogva, így hagytam magam, hagy csináljon velem bármit.  Lassan elengedte csuklómat, ujjaival végigszántott egészen karomon, végig simított oldalamon, majd fedetlen combjaimon megállapodott.  Nem sokáig tétlenkedett, ujjai újabb felfedezőútra indultak, de mielőtt bármit is csinálhatott volna, lébe húzott kibújtatott ruhámból. Nyakamhoz hajolt. Forró lehelete égette bőröm.  Ajkaival súrolta kulcscsontom, de ügyelt arra, hogy ne érjen hozzám hosszan.

- Chanyeolh, ne kínozzh.  – túrtam ujjaimmal hajába.  De ő nem hallgatott rám. Ott folytatta ahol abbahagyta. Fogaival végigszántott fedetlen vállamon,majd lágyan harapdálni kezdte bőröm. Nem sokáig időzött el, egyből haladt lejjebb. Melleimmel kezdett játszadozni. - Chanh…yeolh. – sóhajtottam. – Érezni akarlakh. – utasítottam,de kínzásom így se maradt félbe.  Hosszú percekig húzta agyam, a fél érintésekkel, majd hirtelen meggondolta magát és lerántotta bugyimat rólam.

- Azt hittem, már sose jutunk el idáiiiigh.- nyögtem bele a mondat végébe mikor megéreztem magamban.  Percekig ringatóztunk, mikor nyögéseinktől és sóhajainktól zengő szobát hangom barangolta be.- Úristenhh…tengeri beteg leszek. – próbáltam viccelődni azon, hogy a felfüggesztett ágy velünk együtt mozgott… Éreztem, hogy már nem sok van hátra.  Testem ívbe feszült és elért a gyönyör lassú hulláma. Chanyeol se húzta sokáig, pár lökés után zihálva omlott rám.  Sokáig feküdtünk egymás karjaiba bújva mikor rájöttem, hogy az idilli hangulatnak vége és vissza kell mennünk a valóságba.

- Mi a baj B?

- Úristen megfeledkeztem JiSangról. Vissza kell mennünk. - ugrottam fel az ágyról magammal rántva a takarót.

- Tokiya meg D vigyáznak rá.

- De D Califroniában van.

- D ma reggel visszajött, majd ők elmennek a piciért a nagyszülőkhöz.

- Nem, haza kell mennünk. - guggoltam le a bőröndhöz.

- Miért? Tudják hol laknak és el tudnak menni érte. A pici meg kibír egy napot nélkülünk.

- De nem a nagyszülőknél van a gyerek.

- Hanem?! Mondd, hogy valami közeli ismerősnél. A lányok vigyáznak rá ugye? – nem válaszoltam csak nemlegesen megráztam a fejem. – ÚRISTEN B KINÉL HAGYTAD A GYEREKET?

- A fél…testvéremnél.- suttogtam.
- Kinél? – nézett rám meghökkenve.

- A féltestvéremnél.

- Miért nem mondat, hogy van testvéred?

- Mert én is ma tudtam meg.

- És nála merted hagyni a gyereket?!

- Inkább nála hagytam, mint az apámnál vagy a nagyapámnál.

- De…

- Chanyeol, te ezt nem értheted. Gyűlölőm őket…

- De a tesódat még nem is ismered.

- Sokkal jobban bízom benne,mint abban a kettőben. – hagytam magára Chanyeolt miután magamhoz vettem a telefonom, felhívtam Tokiyát elmondtam neki, hogy hova kell mennie és , hogy ne vigye magával D-t. Neki majd én szeretném bemutatni Hwannit. Bár biztos vagyok benne, hogy tudja az egészet.

- Vigyázz rá és D-re is, édes.- köszöntem el Tokiyától, majd visszamentem páromhoz. – Sajnálom. öleltem át hátulról.

- Ugye tudod, hogy magyarázattal tartozol nekem?

- Tudom és mindent el is fogok mondani, de most hagyjuk a családomat. – lökdöstem az ágy felé szerelmem. 

♥