Yemin - Thieves

-B figyelsz te rám?-nyöszörgök.
-Igen figyelek... hülyeséget álmodtál és most azt mondod csináljuk meg.
-Pontosan.-vigyorodom el.
-És van valami ötleted, hogyan?-hallom ki kíváncsiságát a vonal túloldaláról.
-Van!-mondom büszkén majd elmesélem a tervet.
Miután mindent egyeztettünk elindultam a bevásárló központ felé. B-nek még úgyis dolga van ráérek.
Miután leparkoltam a boltba siettem és rengeteg főzni valót vettem, nem is emlékszem mikor vásároltam ennyit utoljára... vagy, hogy egyáltalán mikor vásároltam főzni valót utoljára. Mindenesetre most jól megpakoltam bevásárló kosaramat. Haza fele végig azon gondolkoztam, hogy tök jó ám, hogy ennyi mindent vettem.... de, hogy én ebből valami ehetőt készítsek az egészen kizárt.

Hazaérve kipakoltam mindent majd a pulton tornyosuló étel kupacra néztem kétségbe esetten. Dodo egyetemen van így nem tud segíteni. Mikor eszembe jutott az egyetlen lehetséges megoldás telefonom után kutakodtam és már meg is találtam a számot amit kerestem.
-Azonnal át kell jönnöd!-kiáltottam a telefonba.
-Yem baj van?-hangzott kétségbeesetten a vonal másik végéről.
-El sem tudod képzelni mekkora.-mondtam kissé megjátszva magam majd rávágtam a telefont.
Nagyjából két perc sem telt el mikor bármi előrejelzés nélkül berontott a várt személy az ajtón szinte lihegve.
-Yem... Yemin hol vagy?-kiabált kétségbe esve.
-Konyha.-kiáltottam ki.
Mikor beesett a konyhán szemei hatalmasra kerekedtek.
-Mi az a vészhelyzet amiért mindent eldobva rohannom kellett át?-néz rám kérdőn.
-EZ!-mutattam a pultra.
-Hülye vagy? Én meg már azt hittem baj van... Yem ne szórakozz dolgoznom kell menni.-forgatta meg szemeit.
-Tokiya...vedd úgy, hogy szabadnapod van.-tettem vállára kezem.
-Igen a fizetésem meg csak az ölembe huppan.-zsörtölődött.
-Nemááár. A mai napod háromszorosát fizetem ki neked csak segíts.-néztem rá könyörgő szemekkel amire egy újabb szemforgatás volt a válasz.-Na jó mivel kezdjük?-kérdezi ahogy feltűri ingének ujját és az egyik felakasztott kötényt nyakába aggatja.
-Udon! Öhm... hogy kell tésztát főzni?-vakargatom meg tarkómat.
-Ugye most csak viccelsz?-kerekednek el szemei....-Yemin! Forralt víz, só, és mehet bele a tészta. Te, hogyan éltél eddig ha ennyit se tudsz?-mondja úgy, hogy szinte bokáját verdesi álla.
-Hááát...Profin tudok rendelni.-Húzom ki magam büszkén amire ő csak homlokon csapja magát.

Panda párom panda bentoja,

Egész jól belejöttem a főzésbe...najó nem hazudok lényegében minden fontosabb dolgot Tokiya csinált én csak kevergettem és díszítettem a bentokat. A végeredmény egész szép lett és drága szomszédomnak köszönhetően ehető is.
-Akarsz nálam ebédelni?-vigyorgok rá.
-Tehát a saját főztömre meghívsz. Köszi Yemin ez igazán rendes tőled.-kezd nevetni.
-Ugyan semmiség.-nevetek én is majd barátian hátba veregetem.-Egyébként köszönöm. Nem tudom mire jutottam volna nélküled.-ölelem át hálásan.
-Hát én azt hiszem tudom... a balesetire.-röhög majd még mielőtt megcsapkodhatnám eliszkol. Még az ajtóból vissza néz...-Egy élmény volt Yem igazán! Ha a főnököm kirak te fizeted az ellátásom.-ölt nyelvet majd végleg magamra hagy.

Kitettünk magunkért.

Szinte bevágódtam a fiúk próbájának kellős közepére. Megvoltam pakolva hatalmas szatyrokkal amit majdnem ötször is kiborítottam amíg felértem.
-Fiúk igazán megköszönném ha valaki segítene.-mondom mire Kai kapcsol és odaszalad kivenni a szatyrokat a kezemből.
-Jézusom, Yem te meg mit hoztál?-néz rám kerek szemekkel.
-Ebédet.-vigyorgok.
-Jó illata van.-csatlakozik oda Baekhyun is.
-Mi finomakat hoztál?-karol át hátulról Tao és nyakamba csókol.
-Te már megint nem pihentél ugye?-fordulok vele szembe ölelésében.
-Ezt mégis miből gondolod?-fordítja el tőlem fejét.
-Hangosan szuszogsz...-állapítom meg.-És kanszagod van.-röhögök mire ő elkezdi pólóját szaglászni.
-Nincs is.-durcázik be.
-Tessék egyél.-nyomtam kezébe a neki külön készített ételt.
-Öhhm Yem.-zökkent ki Sehun a gondolataimból...-Ezek házi kaják... szakácsot béreltél fel?
-Én főztem zsenikém.-erre a kijelentésemre egyszerre tör ki mindenkiből a nevetés.
-Hé te!-mutatok páromra.-Legalább te ne nevess ki.-csapok vállára.
-Bocsi... de Yem.. még egy kávét se tudsz megfőzni emberi fogyasztásra.-kuncog.
-Jó kapjátok be! Legközelebb olyanoknak csinálok bármit is akik értékelik..-duzzogok.
-Én hiszek neked Yem.-karolja át vállam Kai.
-Végre valaki.-ölelem meg belefúrva mellkasába arcomat.
-Még a végén féltékeny leszek.-húz el tőle Tao akire csak nyelvet öltök.
-Amúgy meg Tokiya segített... de az még nem azt jelenti, hogy nem én csináltam... a díszítés 100%ban az én érdemem. Viszont fiúk nekem mennem kell szóval egyetek utána további jó próbát....Kivéve neked!-mutatok jelentőségteljesen páromra.-Te leülsz a seggedre és gondolatban táncolsz!-nyomok arcára egy cuppanóst.
-Hova sietsz ennyire?-néz rám kérdőn.
-Randim van. Na mentem sziasztok.-dobok egy puszit a srácoknak és otthagyom őket.

Most már nincs sok dolgom csak szépen várni, hogy lemenjen a nap aztán a tervem második felét is véghez vinni. Így a délután további részét a tv előtt töltöttem. Alig két filmet néztem végig mikor órámra néztem és összekapva magam átcsörtettem B-hez.
- B, készíts a kicsi popsid . Indulás...- értem a konyhába ahol egy srácot is megláttam.- Oh, hello szia. Van barátnőd?
- Öhm.- jött zavarba az említett.
- Nyugi, van barátja. - tette B a kezét vállára nyugtatás képp.-  Egyébként Yem, ha már ilyen jól időzítettél akkor elmondom, hogy éppen a féltestvéremet akartad felcsípni.
- Szent szar. Neked van féltestvéred? Mióta?-akadok ki.
- Hát igazából már 19 éve, de csak most találkoztunk. Yemin ő itt Taehwan a féltestvérem. Hwannie ő itt Yemin, az egyik legjobb barátnőm, aki a szomszédban lakik.- mutatott be minket egymásnak. - Majd később megismerkedtek. Nekünk most dolgunk van.- kezdett el húzni B maga után. Még pár utasítást kiadott a házban lévőknek és már mentünk is a dolgunkra.
-Mivel menjünk?-nézett rám barátnőm.
-Hát az én kocsimba nem férnek be. Szóval szerintem menjünk az exo mobillal... Mei úgyis megengedte, hogy használjuk.-lebegtettem meg a kulcsokat szeme előtt. -Én vezetek.-vigyorogtam és be is ültem a volán mögé.
-Yem...azért élve érjünk oda jó?-nézett rám jelentőség teljesen.
-Okkéééé.-ezzel a gázba is tapostam. Már korom sötét volt odakint mire az SM elé értünk.
-Nos... most vagy soha.-veregettem vállon és elindultam... délelőtt már megbeszéltük a forgatókönyvet és már csak véghez kellett vinni. Beléptem a hatalmas és most teljesen üresen kongó épületbe ahol egyből az éjjeli őr fogadott.
-Yemin. Segíthetek valamiben?-nézett rám kedvesen az őr.
-Itt felejtettem ma a tárcámat amikor hoztam a srácoknak ebédet. Esetleg felmehetnék érte?-pislogtam nagy szemekkel. Nem is kérdezgetett többet csak intett egyet kezével, hogy nyugodtan menjek. Mikor felértem az emeletre sötétségbe borult minden. Ezek szerint B-nek sikerült átmeneti áramszünetet csinálnia, hogy a kamerák se működjenek. Elővettem telefonom és vakujával világítani kezdtem. Mire megtaláltam a hatalmas bábukat jó pár perc eltelt. Karjuknál megragadtam a két babát és húztam magam után őket, hogy a hátsó ajtón kitudjam adni őket B-nek. Felszaladtam a teremhez ahol eldugtam tárcám majd már azzal a kezemben és telefonom kijelzőjével mentem vissza a portára ahova akkor lépett újból be kedvenc őröm.
-Mi történt? -néztem rá mikor vissza kapcsolta a világításokat.
-Az áramellátó lekapcsolt... de megoldottam. Meglett a pénztárcád?-kérdezte
-Igen, meg köszönöm.-mosolyogtam és meglebegtettem kicsit az említett tárgyat.

Miután elköszöntem már mentem is ki ahol B már várt.
-Sikerült?-kérdeztem mire ő csak hátra mutatott a bábukra.
Hazaérve leellenőriztük, hogy a többiek itthon vannak e már de mikor egy autót sem láttunk nyugtáztuk, hogy még idejében értünk haza. Amíg B bevitte a Yeol babát addig én kint vigyáztam nehogy észre vegye valaki Tao-t és mikor B visszaért segített behurcolni az én szerzeményemet.
Egyenesen a műterembe vittük, hisz az az egyetlen pont a lakásomban ahova nem megy be senki.
-Hiányoznak a festményeid.-mondja B mikor körül néz de bevallom nem igazán akarok erről a témáról beszélni és ő ezt kimondatlanul is tudja így nem firtatja tovább.
-Menj, Babyboy bármelyik pillanatban hazaérhet.-mondtam.
-Holnap.-köszönt el és hagyott magamra.
Azt hiszem ez a nap elég hosszúra sikerült így másra se vágytam mint egy forró zuhanyra és ágyamra. Még benéztem Dodo szobájába, hogy az ifjúság hazaért e már és mikor láttam, hogy már mélyen horpaszt kicsit betakargattam és már mentem is, hogy példáját követve vessem magam ágyamba.
Másnap nagyon későn ébredtem. Már majdnem dél volt mikor kicsattogtam pizsamában a konyhába valami ehető után kutatva. Mikor kinyitottam a hűtőt ezer-millió hálát mormogtam el magamban Tokiyának, hogy gondolt rám tegnap és rakott még ehető dolgokat a hűtőbe. Dodo-t pedig azért, hogy hagyott nekem kávét reggel. Kitöltöttem a csészét majd tabletemet  magamhoz véve kezdtem olvasni az eseményeket mikor megakadt egy cikken a szemem.
     "KÉT EXO PROMÓCIÓS BÁBÚ TŰNT EL AZ SM SZÉKHÁZBÓL!"
-Szinte kiköptem kávémat a rám törő nevetéstől és mindent félretéve pizsamában szaladtam át B-hez elújságolni a híreket. Szinte fel sem néztem mikor bármi féle jelzés nélkül sétáltam be a már annyiszor megtett úton.
-" Nem tudni kik vitték el a két bábút, de.."-olvastam nevetve amíg B egy krákogással félbe nem szakított és mikor felnéztem Chanyeol kikerekedett szemeivel néztem farkasszemet.-Ó basszameg.-szakadt ki belőlem és nyeltem egy hatalmasat.
-Tudhattam volna, hogy közötök van hozzá.-mondta bosszúsan a colos.
B próbálta ugyan lenyugtatni mikor már tényleg nagyon ideges volt több de főképp kevesebb sikerrel... aztán megszólalt a csengő amire bennem az ütő is megállt és szívem szerint elástam volna magam jó mélyre, hogy ne kelljen szembenéznem az érkezővel. Mikor beért B-vel és haragosan rám nézett már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.
-Tuti, hogy elment az eszetek igaz?-nézett felváltva ránk.-Találjatok ki valami megoldást de nagyon gyorsan.-mondta miközben szikrákat szórt a szeme.
-És mégis mifélét?-kérdezte B. Már épp Yeol kiabálta volna el magát ha nem szólok közbe.
-Srácok hé nyugi. Semmit nem old meg ha kiabáltok.
-Akkor édesem fogjátok magatokat és esedeztek a cégnél a bocsánatért amiért betörtetek.-mondja Tao
-Igazából nem törtünk be.... az épületben csak én voltam bent. És nem betörtem hanem beengedtek...az már részlet kérdés, hogy nem ezért.-mondom higgadtan.
-Remek akkor ezt magyarázd el kérlek ott is és rúgasd ki szerencsétlen őrt a munkájából.
-Mi lenne ha inkább úgy juttatnánk vissza ahogyan hoztuk? -a kérdésemre csak három szempár pislogott rám.-Ugyan már ne legyetek értetlenek... Hát titokban! Ha ki tudtuk hozni vissza is tudjuk vinni. Akkor mindenki boldog mi pedig nem kerülünk bajba.
- Yemnek igaza van. -értett velem egyet B. - Csak meg kell várni az estét.
- Mégis miért? -kérdezte meg egyszerre a két jómadár.
- Jaj, ne játsszátok mára hülyét, fényes nappal egyből lebuknánk. Én mondom ezekből szar rabló lenne.- nézett rám B.
- Pedig épp kérni akartam, hogy segítsenek nekünk, de jobb lesz ha egyedül oldjuk meg.

Yemin - Valentine's day

Alapjáraton nem szeretem a Valentin napot. Elcsépelt Amerikai szokásnak tartom amivel a boltosok megtömhetik zsebüket csupán azzal, hogy termékeiket rózsaszín habos-babos szívformájú díszdobozkába rejtik. Az utóbbi időben nem is foglalkoztam vele, bár párom párszor célzást tett rá az évek során, hogy milyen jó is látni, hogy ilyen formában is kifejezik a párok a szerelmüket. Hát jó... értek én a célzásból és mivel mostanság amúgy sem felhőtlen a kapcsolatunk nem árt megerőltetni magamat..hisz ebbe még senki nem halt bele... Már hónap elején lefoglaltam holnap estére egy szép kis étterembe két személyre helyet de azzal nem számoltam, hogy Tao sérülésével még több vitába keveredünk. Többször megkértem, hogy maradjon a seggén de persze mit is várok az önfejűek kiskirályától aki csak azért sem tenne úgy ahogy kérem. Vitát szül vita hátán az aggódásom és az ő túlzott nyughatatlansága....persze ma sem történt másképp.

-Yemin! Csak elmegyek próbára. Nem táncolok meg semmi de legalább had legyek ott.-hisztitett ismét.
-Persze ha meg fordított esetben lennénk te még lazán az ágyhoz is kötöznél. Amúgy is legutóbb mikor azt ígérted, hogy nem táncolsz én pedig vittem nektek ebédet akkor is épp 'nem táncoltál' igaz?-nézek rá szúrós szemmel.
-Az egy rosszul elkapott pillanat volt!-mentegetőzött.
-Jó ezt meséld annak aki elhiszi. De tudod mit? Menjél... nem érdekel azt csinálsz amit akarsz. De ide haza ne gyere! menj a dormba... nem vagyok kíváncsi ma már rád.-fújtatok majd választ nem várva bevonulok műtermembe ő pedig ahelyett, hogy utánam jönne hangos ajtócsapódással távozik.
Hát az eszem megáll...még neki áll feljebb.

A nap további része nem telt túl gyorsan. Zene hallgatás mellett az újabb megrendeléseimet próbáltam befejezni és szinte a gondolataimat sem hallottam Marilyn Manson eszeveszett ordításától de a dühöm határozottan kezdett elszállni tőle. Órákra elvonultam a külvilágtól majd mikor Dodo szinte rám tört és kezembe nyomta mobilomat lentebb vettem a zenét. Kris...legalább harminc nem fogadott hívásom van tőle így kicsit megtörölgettem a kezem majd miután Dodo magamra hagyott visszahívtam.

-Yem! Legalább ezerszer hívtalak.-sóhajtott a vonal túloldalán.
-Bocsi festettem. Mi a helyzet?-mosolyogtam, hisz végre hallhatom hangját...már nagyon hiányzik.
-Hát tudod Mei itt van velem... és hát Layel nincs mostanában minden a helyén így kicsit szervezkedtünk, de azt hiszem ő nem fog örülni ennek.-morgott egy kicsit.-Engesztelő ajándék ötlet kéne.
-Hmm. Mennyire lesz mérges?-kuncogtam kicsit a telefonba.
-Nagyon?!
-Akkoooooooor.-gondolkoztam el.-Egy kocsi?-javasoltam.
-Ez jó ötlet Yem. Folytassuk skype-on... és segíts választani!-majd választ nem is várt le is tette a telefont.
A délutánt szinte végig kocsi keresgéléssel töltöttük, meg persze lényegében mindent megbeszéltünk ami történt az utóbbi időben.
-Ez lesz az! -mutattam neki egy rózsaszín Porschet.-Ezt tuti imádni fogja.-mosolyogtam.
-Okkéééé. Akkor ez elintézve. Megyek és utána járok.
-Mond meg neki ha odaadtad, hogy taposson a gázba. Egy ilyen autó új vezetési stílust követel meg.-vigyorogtam.
-Rendben Yem átadom.-kuncogott.-Amúgy a te meglepid is úton van.
-Micsoda?-kerekedtek el a szemeim.
-Ha elmondom már nem meglepetés! Most megyek Yem.
-Rendben. Hiányzol nagyon. Szóval számíts rám a közeljövőben. Sziaaaaa.-nyújtottam el a köszönést és egy puszit küldtem neki kamerán keresztül.
-Te is nekem. Szia.-ezzel bontottuk a hívást.

Este párom valóban úgy tett ahogy kértem. Nem jött haza hozzám hanem a fiúkkal ment a dormba. Aggódtam érte ezért felhívtam Baekhyun-t, hogy mondja el mi volt ma persze szigorúan az orrára kötöttem, hogy ez a beszélgetés meg sem történt. Miután megnyugtatott, hogy semmi baj nem volt Tao él és virul megnyugodva bontottam a vonalat.

Másnap reggel felébredni se volt időm, egyből vissza is aludtam ahogy egy test került mellém az ágyba. Ki sem kellett nyitnom a szemem hisz az ismerős illat egyből elárulta, ki a betolakodóm. Átöleltem minden haragot félretéve és már újból aludtam is.
Tizenegy óra magasságában ébredtem még mindig abban a helyzetben, ahogy reggel vissza aludtam. Tao ébren volt már és nézett mikor én még csak nagyokat pislogtam.
-Nem ér ilyenkor nézni.-fúrtam arcom oldalába.
-Én mindig nézhetlek.-hallottam hangján, hogy mosolyog majd egy puszit nyomott hajamba. Lassan összeszedve magunkat lebattyogtunk a konyhába, ahol egy szépen megterített asztal fogadott tele finomabbnál finomabb dolgokkal de figyelmem az életemet többször is megmentő kedvenc feketémen akadt meg.
-Te hajnalban elmentél a város másik végébe, hogy elhozd a kedvenc kávém?-esett le állam.
-Ez egy amolyan ne haragudj és egyben szeretlek kávé.-ölelt magához.
-Hogy ezek a kávék manapság mennyit tudnak beszélni.-kuncogtam majd lehúztam magamhoz egy apró csókra.
Reggeli után kitalálta, hogy menjünk el kocsikázni akkor még mit sem sejtettem arról, hogy nem fogyott még ki a meglepetésekből.
Elindultunk autóm felé de mikor hátulról elkapta derekamat, és befogta szememet már tudtam, hogy még nincs vége. Lassú léptekkel oda botorkáltunk teljesen autóm elé kinyitotta az ajtót és el engedte szememet, de nem engedett el csak másik kezével is átkarolt.

Szépen elrendezett ajándék tasakok és egy gyönyörű csokor fogadott az ülésen én pedig könnybe lábadt szemekkel fordultam hátra, hogy átöleljem.
-Mivel érdemeltem ezt ki?-néztem fel rá.-Hisz mostanság nem épp minta barátnőként viselkedek.
-Nem számít, hogyan viselkedsz. Én ettől még ugyanúgy szeretlek és nem akarlak még egyszer elveszíteni.-válasz helyett csak egy hosszú csókba vontam majd mikor elváltunk felkaptam a csokrot vissza szaladtam a házba, hogy vízbe tegyem, majd ismét páromhoz rohantam.
-Na akkor merre menjünk ma?-mosolyogtam rá.
-Kiránduljunk egyet.-viszonozta mosolyom majd beült mellém. A gázra taposva egész hamar odaértünk úti célunkhoz ami egy helyes kis rét egy tó mellett. Majd leparkolva kiszálltunk autómból. A csomagtartóhoz siettem és előpakoltam. Persze sejtettem, hogy a mai napot együtt töltjük ezért éjjel bekészítettem egykét dolgot. Kivettem a nagy hűtőtáskát és a plédet majd kipakoltam a tó szélére.
-Ohh szóval nem kirándulni jöttünk. Mi történt hisz utálod a Valentint!?-nézett rám félmosollyal.
-Aha a te lábaddal kirándulni? Még mit nem. Csüccs!-nyomtam le a kiterített plédre és előpakoltam a bort és egyéb finomságokat. Az egész délutánt együtt töltöttük már a nap is lement. Úgy döntöttünk az étterem foglalást lemondjuk inkább itt maradunk még egy kicsit. Mikor szinte teljesen lement a nap előhalásztam a csomagtartóból egy halom gyertyát amit még legutóbbi romantikus kiruccanásunknál dugtam el és meggyújtottam őket ezzel még romantikusabbá téve az estét. Az éjjelt végül egymásban elmerülve az elhagyatott tóparton töltöttük. Lehet egyszer még megszeretem ezt a napot!

Yemin - Just two days with B.

Mióta a kis JiSang megszületett még annál is többet nyüzsgök B-éknél mint eddig. Vagy épp ő rohan át fejvesztve a gyerekkel a kezében, hogy s.o.s vészhelyzet van segítsek ha épp Mei nincs a közelben. Bár többnyire ilyenkor felhívom testvéremet, hogy mégis mi a francot csináljunk hisz egyikünk se igazán tudja mit kell egy pár hetes baba elhallgattatása érdekében tenni. Akkor is épp náluk voltam mikor valaki csöngetett. B kirohant majd pár pillanat múlva döbbent arccal jött vissza amire én hasonló arckifejezést viszonoztam mikor megláttam a mellette állót.
-Yem téged keresnek.-vonja fel B a szemöldökét.
-JongSu.... te meg mit keresel itt?-nézek rá döbbenten.
-Otthon kerestelek de csak az a fiatal fiú nyitott ajtót és azt mondta itt vagy gondoltam utána nézek.-mondta egy fél oldalas mosollyal.-Jajj de udvariatlan vagyok. Bong JongSu vagyok.-itt félve rám néz majd vissza B-re.-Yemin apja.- láttam ahogy B-nek kissé kikerekednek a szemei de ő is bemutatkozik. Ezt a pillanatot választja JiSang, hogy eszeveszett üvöltésbe kezdjen jelezvén, hogy ő bizony eleget aludt már és épp ideje foglalkozni vele. B besiet hozzá és vele a kezében tér vissza. Apám csak mosolyog és kicsit közelebb lép.
-Hát szia.-nyújtja kezét a pici felé aki mosolyogni kezd és elkapja ujját. Apám gratulált B-nek a csöppséghez.
-Már nem is emlékszem, milyen volt mikor a lányok ilyen picik voltak.-mosolyog úgy mintha a szép emlékeket keresné. Én pedig egy hangosan hitetlenkedésbe kezdek.
-Mondjuk mert ott se voltál?-vonom fel szemöldököm gúnyosan.-Nehéz olyanra emlékezni ahol lényegében ott sem voltál.-fújtatok.
-Tudom, kicsim és ne haragudj. De mond csak én mikor leszek nagypapa? Bár jobban belegondolva még nagyon fiatal vagyok nagypapának.-kuncog fel.
-Aha... és 18 évesen nem voltál nagyon fiatal 'apának'?-horkanok fel.-De amúgy igazán nem kell ez miatt aggódnod nem leszel soha.-erre a kijelentésemre mindketten odakapják a fejüket értetlenül.
-Történt valami?-súgja oda halkan B célozva arra, hogy esetleg valami baj van e köztem és Tao közt de csak megrázom fejem egy mosollyal. Látom, hogy apám se érti pontosan, hogy mivan szóval csak sóhajtok egyet.-Nem lehet gyerekem.-mondom nemes egyszerűséggel amire mindketten ledöbbennek.-Ne nézzetek már úgy rám mintha azt mondtam volna, hogy már csak három hetem van hátra.-forgatom meg szemeim és tarkómra simítok. -De azért ez igazán nevetséges.... egy olyannak mint te lehetett gyereke te mégis eldobtál magadtól mi pedig akik szeretnénk és vigyáznánk rá...nekünk nem lehet.-mondom lekezelően. -Yemin én nem dobtalak el, hisz felneveltelek.-keményít kicsit a hangján.
-Nem.... te pénzelted, hogy felneveljenek a házadban... ez egy kicsit más.-morgom egyre idegesebben.-És mielőtt végleg kiakadok, azt hiszem most van a legjobb idő arra, hogy elhúzz.-kezdem el tessékelni az ajtó felé. Nem tehetek róla hiába próbálkozik, hisz még mindig egyetlen szavával eltudja érni, hogy a plafonra másszak. Még az ajtóból egyszer visszanéz mielőtt indulatosan rávágnám azt. Fújtatva megyek vissza a konyhába ahol barátnőm lefagyva áll.
-Hát ez.... felettébb érdekes volt.-néz rám döbbenten.-És miért nem mondtad?-néz rám kérdőn.
-Nem láttam jelentőségét.-rántom meg vállam.-Viszont most megyek.-mosolygok rá és egy cuppanóst nyomok arcára majd a babáéra.-Legyetek jók ha gáz van sikíts...ne szó szerint...-nézek vissza és már rohanok is.

Épphogy hazaértem mikor kaptam egy sms-t egy képpel.... 'értünk jössz?' . Nem egészen értettem az üzenet többesszámát amíg meg nem nyitottam a képet...

DongHoon egy kutyussal pózolt és már akkor volt egy olyan sejtésem, hogy bizony megint bővül a kutyáink száma a házban.
-Szia Yem.-pattant be szinte egyből ahogy leparkoltam az egyetem előtt.
-Szia...sztok? Hát ő meg ki?-néztem a kutyusra.
-Még nincs neve...de megtarthatom?-nézett kiskutyaszemekkel.
-Ha vigyázol rá és megígéred, hogy nem rágja szét a bútorokat akkor meg.-néztem rá mosolyogva mire a nyakamba vetette magát.
-Jó jó nem kell megfojts.-nevettem mire lemászott rólam.-Dolgozol vagy hazamegyünk?-kérdeztem.
-Öhhm...Ma nem dolgozom. Menjünk sétálni...- mosolygott rám.
Hazamentünk összeszedni kis kutyaseregünk másik három tagját és az egész délutánt a parkban töltöttük.

Másnap B-vel és babyboyal mentünk el nagy bevásárlást tartani ami hát... érdekesre sikerült...ugyanis elhagytuk a kis JiSang-ot. Persze hamar meglett, de sajnos előbb értesítettük Yeolt... otthon pedig szép kis fejmosást is kaptam érte Taotól.
-Yemin... ti sosem nőtök fel? Eltudod képzelni ChanYeol milyen dühös volt mikor felhívtátok?- korholt párom.
-Bocsi. De nem értem miért engem szidsz... Nem én vagyok az anyja szóval mi lenne h B-t cseszegetnéd inkább?-forgatom szemeim.
-Aha és ha nekünk is gyerekünk lesz majd őt is jól elhagyod?-kiabált rám.
-Nem lesz kit elhagynom...-makogtam majd bevonultam műtermembe, kintről pedig egy hangos ajtócsapódás jelezte, hogy párom bizony lelépett és vissza ment próbára.

Később pedig ismételten B rontott rám mikor épp egy festményen dolgoztam. Már mikor hallottam kinyílni műtermem ajtaját tudtam, hogy ő az ugyanis ő az egyetlen aki kopogás vagy bármiféle előrejelzés nélkül beront... meg hát a műtermembe amúgy se járnak be nagyon mások párom is csak ha életmentő feketét hoz.
-Yem segíts!-kezd bele egyből barátnőm.
-Mégis miben?-nézek rá furcsán.
-Kell egy majom.-jelenti ki....
Ezt követően nekiálltunk majmot keresni. Nagy nehezen rátaláltam a megfelelő emberre akit fel is hívtam.
JiSangot bevittük Yeolhoz azzal a címszóval, hogy apa nap van szóval vigyázzon rá.
Én oda is siettem páromhoz, hogy az előző veszekedésért bocsánatot kérjek.
-Ne haragudj kicsim, tudom, hogy felelőtlen vagyok.-öleltem át.
-Te meg ne haragudj, hogy kiabáltam veled.-mondja és homlokomra csókol.
"Tao úgyis nyomorék ő tud vigyázni a picire."-halljuk meg B érvelését mire párom felfújja arcát durcásan én pedig nevetni kezdek.-Ugyan...tudod, hogy nem úgy érti.-csókolom meg.

-Ez nem volt szép.-mondom B-nek mikor eljöttünk.
Beültünk szépségembe és fél óra kocsikázás után a megadott címre értünk.
Mikor kiszálltunk egy fiatal férfi fogadott minket és miután bemutatkoztunk bementünk az üzletbe és megkaptuk a majom örökbefogadáshoz szükséges papírokat. Legális engedély illegális úton...gyors és egyszerű!
Miután ezekkel kész voltunk jött a választás. Tényleg mind nagyon aranyos volt így fél óra alatt (ami éveknek tűnt B mellett.) sikerült kiválasztani az új kis családtagot. Az utolsó simításokat is elvégeztük, kaptunk egy 'hogyan neveld a majmot' gyorstalpalót és már mehettünk is haza, várni az új jövevényt... De, hogy ehhez a többiek mit fognak szólni...

YeMin - Hello again

Nos... hosszú hosszú kihagyás után aminek bizony megvan a maga oka újból élet jelet adok. Szeptember óta elég sok minden történt köztük jó és rossz is egyaránt. Azután, hogy igent mondtam a házasságra az SM bejelentette, hogy a jegyességet engedélyezik de a házassággal még legalább egy évet várnunk kell amibe készségesen beleegyeztünk én titkon még egy kicsit örültem is a dolognak akármennyire is szeretem Taot. Az eljegyzést nem tudtuk túl sokáig titkolni így végül egy hivatalos közlemény is született róla miután a fanoktól elég sok gyűlölködő üzenetet kaptam, de nem igazán érdekelt és részben egyet is értettem velük hisz nem elég, hogy megcsaltam az egyik legjobb barátjával tettem. Egyébként Krisel azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon csak nem mondta el hol van nehogy utána menjek amit Meivel már többször megtettünk az évek során.

Miután kiderült, hogy az utóbbi időben a depresszió miatt újból szerekhez nyúltam az SM kötelező elvonóra küldött amit panda párom is támogatott mondván, hogy az én érdekemben teszi. Borzalmas hetek voltak, nem gondoltam, hogy újból ennyire függőjévé váltam. Megtiltották, hogy bárki látogasson és ha páromat mégis beengedték nagy ritkán az is csak pár perc erejéig tartott. Így teltek a hetek és mikor kiengedtek egészen elveszettnek éreztem magam a nagyvilágban hisz borzasztóan hozzászoktam a bezártsághoz így kellett kis idő míg újra szocializálódtam. Ami újra visszarángatott az életbe az a pillanat volt mikor megtudtam, hogy B terhes. Már szépen kerekedő pocakjával nagyon édes látványt nyújtott bár azért elgondolkoztam, hogyan is fogja felnevelni azt a gyereket mikor még ő is erősen nevelésre szorul bár a tény nyugtatott, hogy Mei ott van mellette szóval azért az a kis szerencsétlen pocaklakó mégsem fog éhen halni.

Az utóbbi időben apám is egyre többször látogatott meg ezzel az idegbajba kergetve engem. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért most lettem neki ilyen fontos mikor sohasem voltunk jóban a legkevésbé sem. Bejelentette, hogy ő bizony véglegesen Koreába költözik és a környéken nézegeti is már a házakat és reméli ha a közelemben fog élni mi is közelebb kerülhetünk egymáshoz.
-Na nem! Az egy dolog, hogy az országba költözöl nem tilthatom meg mint ahogy azt sem, hogy az utcába, de én most közlöm ha ez megtörténik én a város másik felébe költözöm!-jelentettem ki nemes egyszerűséggel nem törődve azzal, hogy mennyire bántom őt meg ezzel. De ez az igazság.... még az kéne nekem, hogy minden áldott nap a nyakamra mászkáljon mikor már most is hetente eljön pedig még nem is lakik itt.

A karácsonyra túl sok időt nem pazarolnék, hisz nem karácsonyozok csak a lányokkal való karácsonyi vacsin szoktam megjelenni néhány aprósággal, de engem ez az ünnep nem igazán foglalkoztat. Szenteste azért apám mégis csak betoppant ezzel kicsit ismét lesokkolva.
-Nem zavarlak sokáig ne aggódj.-mondta kissé keserűen.
-Nem zavarsz...-vakargattam meg tarkóm.-Amúgy is egyedül vagyok.-engedtem meg egy halvány mosolyt és beengedtem, hogy ne az ajtóban toporogjon. A fal mögül kiemelt egy hatalmas dobozt, el sem tudtam képzelni mi lehet benne de reménykedtem, hogy nem valami gyerekes hülyeség amivel mostanában elhalmoz csak, hogy kicsit pótolhassa a kimaradt gyerekkorom. Lerakta a kanapé előtti üvegasztalra és várakozóan nézett rám. Odasétáltam és kissé félve néztem a dobozra.
-Nyisd ki.-mondta hatalmas vigyorral. Lassan bontottam fel a csomagolást és egy gyönyörű ezüstös borítású doboz volt. A kinézete alapján nem úgy festett mint ami egy játék vonatot vagy esetleg egy barbie baba szettet tartalmaz ezért csak felnyitottam tetejét. Szemeim az eddigi kétszeresére nyíltak és teljesen elámultam. A doboz tartalma egy gyönyörű ruha volt.
-Na tetszik?-kérdezte JongSu-Gyönyörű, köszönöm.-mosolyogtam rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog. Egy híres tervezővel készíttettem neked aki jelenleg a cégemnek dolgozik a legújabb projektemen.-mosolygott és látszott szemében mennyire boldog, hogy olyat tudott adni ami tetszik. Kicsit rosszul éreztem magam amiért nem tudom ezt viszonozni így közelebb léptem kicsit és átöleltem egyik karommal. Az egész csak egy pillanatig tartott mivel még mindig nem érzem azt, hogy kapcsolatunk többet engedhetne meg magának mégis tudom, hogy sokat jelentett neki ez az apró mozdulat is.

Szilveszterre nem terveztem túl sok mindent úgy éreztem még nem tenne jót újból olyan közegbe menni pláne, hogy B most amúgy sem tartana velem úgy pedig nem lenne az igazi. Nem is kellett sokáig agyalnom azon, hogy mihez is kezdjek így éjfélhez közeledve mert megcsörrent telefonom miszerint azonnal menjek a kórházba B-nél megindult a szülés. Gyorsan autómba pattantam és a kórházig meg sem álltam (volna) ha a rendőrség nem megint engem szúr ki magának a rengeteg gyorshajtó közül.
-Jogosítványt, forgalmit kérek.
-Biztosúr kérem ne most. A barátnőmnél megindult a szülés így szeretnék odaérni a kórházba. Amúgy is új év van igazán elengedhetne most egy ejnye-bejnyével...-néztem rá kissé türelmetlenül.
Úgy néz ki most egész jó kedvében volt mert elengedett, de azért hozzá tette, hogy ha legközelebb megint meg kell állítson nem fog ilyen könnyen elengedni.
Miután beértem a kórházba már éjfél elmúlt és a kis pocak lakó is előbújt. Egy kisebb vita után a csöppség neve is eldőlt, ami B-től tök várható volt és a sármos doki után kapta nevét amit Yeol elég durcásan fogadott mégis beleegyezett. Hisz ki is ő, hogy beleszóljon a gyereke nevébe. Gondoltam magamba egy halk kuncogás kíséretében. Közelebb sétáltam az ágyhoz amin B feküdt a csöppséggel a kezében. Végig simítottam az aprócska kezén mire ráfogott ujjamra. Melegség töltötte el a szívemet és könnybe lábadt a szemem.
-Üdv köztünk picúr.

Yemin - Hozzám...? NEM! vagy mégis?

-Jól van megyek már csak szállj le a kurva csengőről.-csoszogtam ki az ajtóhoz majd szét hasadó fejjel. Kinyitottam az ajtót és hirtelen egy száj támadott le. Se szó se beszéd kapott fel és csókolt tovább míg én derekára kulcsoltam lábaim. Más volt mint szokott. Ez aggodalommal teli és vágyakozó is volt egyszerre, mint aki utoljára csókol.

-Kris..Kris állj. Mi történt hmm? Mivan veled?-simítottam hajába és kíváncsian a szemébe néztem.
-Yemin...-tett le a földre.-Egy időre lelépek. Meiéknek hagytam egy levelet de téged féltelek, hogy újabb kárt tennél magadban. Megígéred, hogy nem fogsz ugye?-nézett rám könyörgően és megfogta a kezem.
-Hová mész?-néztem rá fájdalmasan.
-Nem mondhatom el, sajnálom. Most az a fontos, hogy Taoval rendbe hozd a dolgokat nem pedig, hogy utánam gyere és ismerlek... tudom, hogy így lenne.-mosolygott szelíden. Kinéztem az ajtón ami még mindig tárva nyitva állt...és valóban. A bőröndje már ott állt indulásra készen. Szipogni kezdtem de nem akartam vissza tartani, hisz nem állíthatom meg ha neki erre van szüksége. Tudom, hogy megtenné értem, hogy marad de most nem lehetek önző és el kell engednem. Kisétáltam az ajtóhoz eldöntöttem a bőröndöt és kinyitottam.
-Mit csinálsz?-nézett rám mosolyogva hisz biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mit csinálok.
-Ez kell.-emeltem fel egy belebújós pulcsiját amit még én választottam egy régebbi vásárlásos kiruccanásunkon.
-Az a kedvenc pulcsim.-kuncogott.-Ha vissza jöttem kérem vissza.
Erre csak bólintottam majd beszaladtam a házba és egy macival tértem vissza amit a pulcsi helyére tettem, majd Krisre vigyorogtam. -Hiányozni fogsz.-biggyesztettem le szám és vissza sétáltam hozzá. Ő pedig megölelt.
-Te is nekem de nem örökre megyek el csak néhány hétre.-simogatta hátam.
-Tudom, de az olyan mintha örökre mennél. Sosem voltam tőled távolabb két hétnél. Hisz tudod, hogy nem szabadulhatsz tőlem és mindig mindenhova utánad megyek.-vigyorogtam büszkén.
-Nem is akarok Yemin...nem is akarok.-vont még jobban magához majd elengedett egy utolsó puszit nyomott homlokomra és elköszönt.

Miután elment én csak bevetettem magam ágyamba. Nem emlékszem este, hogyan jutottam haza és arra se nagyon, hogy mi történt. Az utolsó emlék amikor az Exo dorm-ból kisétálok és egy közeli szórakozóhely felé veszem az irányt. Otthon ülve pedig csak gondolkoztam, hogy mihez kezdhetnék. Mivel nem jutottam semmire inkább felöltöztem és átsétáltam szomszédaimhoz. Tokiya nyitott nekem ajtót mert mint kiderült a lányok nincsenek itthon. Tokiya úgy döntött nem hagy ma egyedül hanem velem tölti a délután, hisz látta nem vagyok túl jó színben. Épp a tv-t néztük ágyában feküdve mikor megszólalt.
-Yem... Szerintem segítséget kéne kérned.-nézett rám komolyan és átkarolt.
-Hogy érted?-néztem rá kíváncsian pedig jól tudtam miről beszél.
-Tudod, hogy értem... Szerintem az előtt keress fel egy elvonót mielőtt B vesz kezelésbe. Seiji is itt van most nálunk...és gyötri. Biztos nem lesz leány álom de ennél amit most csinálsz tuti, hogy jobb...
-Voltam már.-mondtam halkan mondandója közben.
-Hogy mi?-nézett rám elkerekedett szemekkel.
-Voltam már elvonón.-vallottam be.-Senki nem tudja csak Kris és kérlek ne is mond senkinek. De már túl éltem ezt egyszer.
-És Mei? Hisz egész életetekben együtt voltatok. És egyáltalán mikor és miért?

-Mei sem tudja. Kris azt mondta neki, hogy táborba mentem, hogy ne aggódjon. Nagyjából tizenhét voltam... az ok...az okáról nem szeretnék beszélni ne haragudj..-szorítottam meg kezét ami kezemet fogva pihent köztünk.
-És nem akarsz újból bemenni? Mármint tudom, hogy akarni nem akarsz de kéne nem?
-Ne aggódj értem. Jól vagyok.. vagyis..jól leszek...-mosolyogtam bíztatóan.
-Úgy legyen.-mosolygott vissza és tovább néztük a filmet.


Este mikor hazamentem testvérem várt otthon. Összefont karral várt és szigorú tekintete mindent elárult...Hamarosan robban.
-Bong Yemin!-mutatott rám vészjóslóan.-Nem hiszem el... Néhány hétre megyek el és mire hazajövök szinte megbolondulsz? Mond már el mégis mi a franc van veled. Néha komolyan nem hiszem, hogy valóban a testvérem lennél.-zsörtölődött. Közben Donghoon is megjelent háta mögött és bocsánat kérően meresztette rám szemeit.
-Szia Nana, én is örülök neked. Jó volt az út?-ignoráltam előző kirohanását. Nincs kedvem sokadjára végig hallgatni a szent beszédet.
-Chh. Persze oda se figyelj mit beszélek. Jó mindegy hagyjuk.-váltott kedvesebbre és láthatóan hajlandó témát váltani.
-Merre voltál?-kérdeztem hisz csak egy levelet hagyott, hogy külföldre megy..
-Londonban... És képzeld.-pirult el.-Megismerkedtem egy sráccal. Nagyon helyes és kedves volt. Többször elvitt randizni. Azt hiszem ő is szerelmes.-áradozott
-Ezek szerint te is belezúgtál.-vigyorogtam mint a tejbe tök. Ő csak lesütötte zavartan szemét és pirult mint egy kislány.
-Szóval Yem kérdezni szeretnék valamit.-fogta meg mindkét kezem.-Mit szólnál ha kiköltöznék tőled? Tudod... megbeszéltök Ian-el, hogy pár hónapra még vissza megyek... vagy talán végleg, attól függ, hogy alakulnak a dolgok.
-Jajj Nana. Ha téged ez boldoggá tesz nekem semmi kifogásom ellene.-vigyorogtam tovább. Rettentő boldog voltam testvérem örömétől bármennyire is fog hiányozni.

Az éjszakát végig beszélgettünk majd másnap segítettem neki össze csomagolni legfontosabb holmijait. Elég hirtelen ért, hogy este már vittem is őt a repülőtérre hisz azt hittem pár napot azért még itthon lesz. Miután láttam felszállni gépét Donghoonnal haza felé vettük az irányt.
-Olyan üres így ez a ház.-néztem körül mikor beléptem.
-De hát én itt vagyok neked. Mint ahogy Boss, Junior és Nico is.-simított végig a négylábúakon.
-Tudom, de már Kris se lóg itt egész nap ezentúl, Nana is elment...Tao pedig...Tao még csak nem is kíváncsi  rám...
-Dehogy nem. Hidd el nemsoká újból itt lesz.-ölelt meg. Majd maga után húzott a konyhába. Kihúzta a bárszéket felültetett rá és neki állt főzni.
-Hmm mond csak... mióta főzöl te ilyen jól?-kuncogtam mikor az épp megsült falatot számba vettem.
-Sose kérted, hogy főzzek ezért mindig csak a reggelit csinálom.-vigyorgott...

Másnap reggel mikor felkeltem azon gondolkoztam, hogy mégis mit kezdjek magammal. A lányok mint a koncertre mennek ma így gondolom egész napos készülődés lesz. Nincs kedvem semmi féle mozgáshoz és vásárlós hangulatomban sem vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben az alkotó szobámban sem jártam így a kártyámon lévő egyenleg is eléggé megcsappant. Így csak lesétáltam a konyhába és főztem egy kávét. Már a kanapén ülve kortyolgattam a gőzölgő förtelmet (sose tudtam iható kávét főzni) mikor csöngettek. Ajtót nyitottam és úgy meglepődtem, hogy majdnem elejtettem a csészét.
-T...Tao.-makogtam.
-Szia.-nyomott kezembe egy papírpoharat amiben a kedvenc helyemről hozott fekete folyadék volt.
-H-hát ez?-néztem a pohárra.
-Reggel van. És szerintem még mindig nem tudsz emberi fogyasztásra alkalmas kávét főzni.-mosolygott majd újból komollyá vált.-Öhm.Be mehetek?-vakargatta meg tarkóját.
-Persze.-álltam félre majd besétált én pedig követtem őt. Leült a kanapéra én pedig vele szemben foglaltam helyet és vártam kíváncsian, hogy mit akar mondani.
-Tudod Yem..gondolkoztam.-fixírozta a padlót.
-Igen? És min?-nyeltem egy nagyot.
-Rajtunk. Igazából... Yeol elmesélt mindent miután valamelyik nap elmentél tőlem. Rettenetesen megijedtem. Nem tudtam, hogy ennyire mély ponton vagy. Yem én rájöttem valamire. A gondolata annak, hogy elveszíthetlek, annak, hogy talán egy nap nem láthatlak többé megrémít. Igaz, hogy csalódtam de attól a tény nem változik, hogy szeretlek.-nézett rám én pedig szinte köpni nyelni nem tudtam.
-Én is mindennél jobban szeretlek ezt tudnod kell. De nem akarok hazudni... ha most megbocsájtasz, és én mindennél jobban szeretném, hogy megbocsájts...el kell fogadnod, hogy Kris az életem része..mindig is az volt és az is lesz.-néztem rá komolyan.
-Tudom, tisztában vagyok vele. De Yem... hűséges tudsz maradni hozzám? Képes vagy ezt bebizonyítani nekem ma?
-Nem igazán értem miről beszélsz...mármint, hogy-hogy ma?-értetlenkedtem.
-Tudom, hogy mennyire házasság ellenes vagy. Hisz mikor megismertelek elmesélted, hogy te sohasem akarsz... De mondcsak...-itt tartott egy kis hatásszünetet, elém térdelt majd folytatta..-Képes lennél hátralévő életedben egyedül engem szeretni?
-T....te...te most megkéred a kezem?-hüledeztem.
-Tulajdonképp igen.-mosolygott.
-Hűű ez ám a fordulat.-mondtam még mindig sokkos állapotban. Valamiben biztosan igaza volt, mégpedig abban, hogy soha nem akarok megházasodni. Most pedig itt áll előttem és megkérte a kezem.
-Nem kell most válaszolnod. Este a koncerten találkozunk.-nyomott egy jegyet a kezembe.-Remélem addig tudsz dönteni..-kezembe nyomta a gyűrűs dobozkát majd hátat fordított és elment. Pánik lett úrrá rajtam. Összerogytam és a hirtelen levegőhiány mardosta a tüdőmet. Donghoon egy pohár vízzel és gyógyszeremmel sietett be és miután bevettem kérdezte, hogy mitörtént. Én csak kezébe nyomtam a gyűrűt tartalmazó kicsiny dobozkát.
-Hűhaa.-füttyentett elismerően.-Igazán szép darab. Remélem igent mondtál.-vigyorgott.
-Nem.
-Miii? Nemet mondtál?-kerekedtek el szemei.
-Nem. Semmit nem válaszoltam. Este a koncerten vár választ...De ne haragudj át kell mennem Meivel beszélni.-nyomtam puszit arcára és átrohantam szomszédaimhoz.

Reméltem, hogy Mei-t egyedül találom hisz B mindent túl tud pörögni ezért nem akartam még elmondani neki.. de nem volt szerencsém. Mikor ajtót nyitottak a két lány épp valamiről beszélgetett. Köszöntem majd hirtelen anyanyelvünkön szólaltam meg hisz B nem tud Kínaiul.
-Mei beszélnünk kell.
-Mi történt?
-Tao megkérte a kezem.-mondtam röviden és tömören.
-Hogy miiii? Megházasodsz?-döbbent meg.
-Már megint kizártok a beszélgetésből.-durcázott B.
-Bocsi de ezt most nem mondhatom el..-mondtam majd folytattam ismét kínaiul.-Azt mondta, hogy ha igazán szeretem akkor bebizonyítom és hozzá megyek. De tudod, hogy mi a véleményem a házasságról.
-Tudom...De ha tényleg szereted őt mondj igent. Ez igazán nem a világ vége viszont vissza kaphatod őt, és hát nem erre vágytál?
-De igen...csak nem pont így. Na mindegy Mei köszönöm még átrágom párszor.-nyomtam puszit mindkettejük arcára bocsánatot kértem B-től majd rohantam is. Igaz még csak reggel 10 van de még beszélni akarok Kris-el és ruhát is választok.
Beültem autómba majd a pláza felé vettem az irányt. Végig jártam az összes boltot de nem találtam semmit így úgy döntöttem majd otthon választok valami egyszerűt. Hazafelé felhívtam Krist és mindent elmeséltem neki. Ő is azt mondta mint Mei. Bár hallottam, hogy szomorú de tudom, hogy fontos neki a boldogságom és remélem előbb utóbb újból legjobb barátként fogunk tudni tekinteni a másikra.

Már a koncert előtt készülődtem és próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Végül egy egyszerű terepgatya fekete póló bőrdzseki szettnél maradtam és egy nagy napszemüvegnél. Már csillogó-villogó kicsikémben hajtottam úti célom felé és még mindig a válaszon gondolkoztam. Mikor oda értem és kiszálltam autómból riporterek hada rohamozott el. Sok bántó dolgot vágtak a fejemhez de próbáltam nem foglalkozni velük. Végül mégis megállítottak és addig nem hagytak míg nem válaszoltam.
-Miért jött el a koncertre? Nem gondolja, hogy Tao nem kíváncsi magára?-kérdezte arrogánsan az újságíró.
-Nem gondolom, hogy nem kíváncsi rám.-kacsintottam rá.
-Beszéltek azóta?
-Igen. Ma reggel is meglátogatott. És többet nem válaszolok.-utat törtem magamnak és ott hagytam őket. Egyenesen bementem a BackStage-be bár a biztonságiak kicsit feltartottak, hogy minek megyek én oda mikor már semmi közöm hozzájuk de kedvenc biztonságim megmentett és azonnal bejuttatott. A lányok már ott álltak és párjaikat biztatták. Én Tao mögé osontam és oldalába csíptem. Ijedtében azonnal felém fordult.
-Azt hittem már, hogy nem jössz.-nézett rám megkönnyebbülve.
-Szia.-mosolyogtam rá majd elővettem zsebemből a dobozkát és kezébe nyomtam...
-Szóval nemet mondasz?-keseredett el.
-Hát magamnak kell az ujjamra húznom?-vigyorogtam. Az a megkönnyebbülés amit az arcán láttam bármi pénzt megért volna. Remegő kézzel vette elő a gyűrűt és húzta ujjamra. Mikor a helyére került felemelt és megcsókolt. Elmondani nem tudom mennyire rettenetesen hiányzott....

Yemin - Egyre lentebb.

Most esedezhetnék bocsánatért, mondhatnék mézes-mázas fellengzős szövegeket, hogy a rengeteg utazás és program miatt nem volt időm arra, hogy élet jelet adjak magamról...de akkor hazudnék. Az igazság az, hogy teljesen elvesztem. Még csak kósza árnyéka sem vagyok fél évvel ezelőtti önmagamnak. De azt hiszem kezdjük onnan ahol abba hagytam. Miután Kris ott hagyott abban a kis szobában végleg összetörtem, kulcsra zártam ajtómat és talán napokig lábamat se tettem ki. Az, hogy nem éltem az nem kifejezés.... az egyetlen ami elmondható volt, hogy épphogy csak nem voltam halott...legalábbis testileg. Hallottam Mei hangját aki az ajtóm mögül kérlelt, hogy bújjak elő vagy legalább csak szólaljak meg, hogy tudja jól vagyok e, de nem ment. Volt, hogy Tokiya volt, hogy Hoon jött és próbálkozott előcsalogatásommal de semmi. Egyszerűen nem rájuk volt szükségem. Két-három nap telhetett el mikor meghallottam azt a mély hangot amire eddig vártam.
-Yemin. Kérlek engedj be.-mondta aggodalommal hangjában. Felálltam majd fájó tagokkal oda sétáltam és elfordítottam a kulcsot. Az ajtó azzal egyidejűleg nyílt ki és egy létra magasságú egyed borult a nyakamba. Beletemettem arcom mellkasába úgy kezdtem el szipogni.
-Kris...én ezt nem bírom tovább.-sírtam.
-Shhh.~ Nem mondom, hogy minden rendben lesz tudom, hogy ez nem segít. De együtt átvészelünk mindent igaz? Amúgy azt hiszem valamiről tudnod kell.-vált ki ölelésemből és kezembe nyomta telefonját amin egy cikk volt megnyitva. Először azt hittem csak szórakozik velem... de komoly tekintete hamar elárulta, hogy ez bizony igaz. Teljesen sokkot kaptam, eddigi zokogásom talán a háromszorosára duzzadt és mostmár hisztivel egybekötve püföltem mellkasát. Elkapta csuklóm és visszarántott magához ölelésbe vonva.
-Mondtam...Mindent...-nem akartam, hogy befejezze. Nem akartam, hogy azt mondja kibírjuk és nem akartam, hogy hazug szavakkal áltasson. Mégis hogy a fenébe lenne képes egy ember ennyi mindent elviselni? Lehúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Ez most nem volt vad és nem is volt követelőző. Egy szimpla csók amiben azt hiszem mindkettőnk összes érzelme benne volt. És tudom, hogy megbocsájthatatlan amit teszek...hisz a szerelmem után szenvedek és mégis Kris-t csókolom megint, de egyszerűen ez nem olyan egyszerű. Nem tudom egyik napról a másikra azt mondani, hogy vége van és már nem érzek semmit. Ez a lüke colos olyan mintha a másik felem lenne. A testvérem, a barátom és minden egyben amire valakinek szüksége lehet. Miután elváltunk egymástól azt mondta elmegy valami szállodába...
-De nálam is nyugodtan maradhatsz.-mondtam.
-Nem lenne jó ötlet. Ha ezt Tao megtudná.... Inkább koncentrálj arra, hogy rendbe hozd a kapcsolatod.-fogta kezei közé arcom. Pár pillanatig még néztük egymást majd egy homlok puszi után magamra hagyott.

Igazából teljesen elszigeteltem magam a külvilágtól ezért gondoltam kicsit olvasgatok, hogy mik a fejlemények. Bekapcsoltam laptop-omat de amint bejelentkeztem közösségi oldalaimra rájöttem...hülye ötlet volt. Twitter követőim száma majdnem negyedére csökkent és minden oldalon gyűlölködő üzenetek halmazát kaptam.
"Megérdemled a szenvedést k***"
"Tehetségtelen senki vagy.. Nem érdemelted meg oppát"
" Azt sem értem mit szeretett benned, nézz tükörbe"
és még sok sok ezekhez hasonló üzenet. Megnyitottam egy cikket amiben le volt írva, hogy Tao-val szakítottunk. Azt is leírták, hogy megcsaltam de azt nem, hogy kivel... a főcímben is csak ennyi állt. 'TAO (EXO) EX BARÁTNŐJE NEM IS OLYAN TÖKÉLETES MINT GONDOLTUK'
Olyan képeket jelentettek meg ami akár csak egy röpke másodperc volt de engem mégis rossz színben tüntet fel. Dühösen csaptam össze a gépet majd felöltöztem és elindultam.

B-vel este bulizni mentünk de erre nem térek ki túlságosan ugyanis semmire sem emlékszem. A következő kép a klubba lépés óta, hogy ágyamban fekszem és még levegőt venni is fáj. Egy aggódó colos ül mellettem de most nem ordít mint legutóbb. Elvisz a zuhanyzómig segít megmosakodni főz egy teát és újból csak némán ül mellettem. Ennél még az is jobb lenne ha kiabálna... látom a fájdalmat a szemében és tudom, hogy megint megszegtem amit megígértem neki régen. A karomat újból tűszúrások borítják én pedig csak egy meggyötört test vagyok amibe már a lélek is csak hányni jár. Védelmező óriásom csak estig maradt utána elhatározta Meinél marad egy darabig. Nem ellenkeztem, nem kértem számon. Csak hagytam, hogy újból kisétáljon az ajtómon. Mei, B, Tokiya és Hoon szinte váltó őrjáratot tartott nálam következő nap. Mei majdhogynem 10 percenként tört rám, hogy nem csinálok e valami hülyeséget épp. Szoba kulcsom már rég elkobozták szóval esélyem se lett volna kizárni a külvilágot és beleugrani az ablakomtól nem messze található úszómedencébe miközben áldottam volna az eget, hogy nem tett úszó képessé. Késő délután épp nem mászkált a nyakamra senki mikor megszólalt a csengőm.. Megszólalt?! éppenséggel, hogy nem törtek ki az ablakok az eszeveszett vonyítástól.
-Jólvan már. Megyek, megyek. Nem kell ráfeküdni arra a kurva csengőre.-kiabáltam miközben ajtót nyitottam. Gondoltam valamelyik lány lehet aki épp azt hiszi meghaltam de ajtó nyitás után egy mellkassal találtam szemben magam....majd egy kicsit feljebb néztem és így csengő erőszakoló barátom arcát is szemügyre vehettem.
-Hmm? Mivan?-néztem rá.
-Yemin!-csattant fel.
-Ismerem magát?-mondtam teljesen komoly fejjel.
-Nem vagy vicces Yemin.. ne tégy úgy mint ha nem ismernél.
-Hm..most, hogy mondod.-kezdtem vakargatni fejem mintha gondolkoznék.-Magas...elálló fülek..bugyuta tekintet.hmmm.. ÁÁÁHH CHANYEOL! -kacarásztam hosszú hetek óta először.
-Ha-ha-ha.-vágott sértett fejet majd bentebb lépett.
-Szóval? Házszámot tévesztettél? Te nem szoktál csak úgy meglátogatni egymagad.
-Nem, nem tévesztettem házszámot és nem "csak úgy" jöttem.-mutatta kézzel is a macskakaparást.
-Hát?
-Láttam egy videót.-ült le a kanapén.
-Milyen videót? Ugye nem szörfdeszkán szexelő kiscicákról jöttél át cseverészni?-egyszerűen nem bírom megállni. Akármilyen kedvem is legyen látni Yeol lesújtó tekintetét mindent megér.
Ő válasz helyett csak megfogta karom felhúzta hosszú ujjú pólóm és a szúrásra mutatott.
-Ilyen videót. Sőt néhány fehér poros tasak is megvillant benne. És volt egy lány.... egy lány aki nagyon emlékeztet valakire..hmm...kilehetett az várjál csak...-esett most ő mű gondolkozóba majd folytatta.-Yemin hát normális vagy te? Mi a franc van veled? Tao-val szakítottatok? És? ez egyből feljogosít arra, hogy tönkre tedd magad? Nem lehetsz ennyire önző. Nem csak neked rossz így hanem mindenkinek körülötted. Elhiszem, hogy nehéz, elhiszem, hogy fáj de megoldjuk oké? Hidd el, hogy ti egymásé vagytok. Tao is csak vegetál a szakítás óta. Mindent megcsinál amit muszáj akárcsak egy robot, üveges tekintettel a már jól ismert mozdulatokat. De azon kívül csak a szobájában gubbaszt. Hol bőg hol kiabál van, hogy csak az ágyán ül és bámul maga elé.
-Tudom Yeol és aranyos vagy de nem tudok mit tenni.
-Miaz, hogy nem tudsz? Ahelyett, hogy ön pusztítasz inkább dolgozz.
-Nem akarok.
-És mivan azzal a hatalmas raktár épülettel amiből olyan csodát varázsoltál?
-Eladom.
-Hiszen az volt az egyik álmod.
-Jól látod a helyzetet... Csak VOLT.-hangsúlyoztam ki az utolsó szót.-És ha nem haragszol....már biztos vár a barátnőd.
-Tehát elzavarsz. Na szép. Jövök ide nagy kedvesen összeszedni a porcicák közül és ez a hála.-játszott sértődöttet.
-Jólvan már te drama queen nem színházban vagy.-mosolyogtam és arrébb toltam.-Később még találkozunk benézek a lányokhoz..
Ezzel újra magamra lettem hagyva. Felmentem szobámba és vissza vettem ölembe gépemet. Gondoltam újból neki állok átnézni leveleim anélkül, hogy fél úton öngyilkossági gondolataim lennének....(najó annyira nem durva a helyzet hisz mit foglalkozzak pár.....párszáz! gyűlölködővel.)
Olvasás közben találtam egyet ami igazán meghatott. Persze a levelek között volt néhány amiben egy-egy 'Fighting' szócska szerepelt de ez különösen jól esett.

" Szia Yemin!
Remélem jól vagy annak ellenére amiket írnak...ne foglalkozz velük. Ott voltam nem rég a klubban ahol te is és láttam mi történt. Tudom megviselhet a szakítás de kérlek vigyázz magadra nem éri meg. Amit pedig a twitteren írnak, hogy nem érdemled meg őt az nem igaz. Harcolj érte...szeret téged. Én felnézek rád. Régebben megjelent egy újság cikk amiben rólad írtak. Felnézek rád amiért a semmiből teremtetted elő azt aki ma vagy. Imádom a festményeid nehogy abba hagyd.
Mindenki életében vannak hullámvölgyek... de kerekedj felül rajtuk.
Remélem a következő cikk amit olvasok rólad az lesz, hogy újból együtt vagytok.
Fighting."

A végét már szinte könnyezve olvastam. Ez az egyetlen apró levél akkora energiát adott, hogy el se tudom mondani. Szinte kipattantam ágyamból a tükör elé siettem és emberi formát varázsoltam magamnak.
(Najó igazából csak a köntöst cseréltem le utcai ruhára de már ez is haladás.)
Lesiettem és autóba pattantam. Célomnál kiszálltam és az ajtóhoz igyekeztem.
Egyszer csöngettem majd hangosan dörömbölni kezdtem, hogy minél hamarabb bejuthassak.
-Szia Yemin.-nyitott ajtót Sehun.-Mi történt?
-Szia Sehun....Itthon van?-néztem rá nagy szemekkel.
-Kicsoda?
-A Mikuláshoz jöttem. Szerinted?
-Jaaaaa, hogy Tao. jólvanjólvan meg ne egyél.-kuncogott.-A nappaliban filmet néznek.
-Oké.-sétáltam be vele együtt. Megköszörülte a torkát amire a nappaliban ülő srácok mind rá figyeltek. Hát a fogadtatások vegyesek voltak. Én csak Tao arcát figyeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érez.
-Beszélhetünk?-szólaltam meg halkan végig a szemébe nézve.
-Nincs miről.-mondta csalódott arccal.
-Kérlek.-néztem rá esdekelve.
-Mondjad.
-Négyszemközt....-egy sóhaj kíséretében felállt a szobája felé indult én pedig utána mentem.
-5percet kapsz.-mondta tárgyilagosan.
-Kérlek Tao. Szeretlek. Én annyira elmondhatatlanul szeretlek.-és akármilyen megalázó térdre borultam előtte.
-Kelj fel onnan.-mondta kissé megremegett hanggal.
Ahelyett, hogy felkeltem volna csak törökülésbe tornáztam magam és úgy néztem rá.
-Tao. Szeretsz te még engem?
-Ahj...Yemin vége van értsd meg.-fordult el.
-Nem ezt kérdeztem.
-Mit akarsz hallani? Hogy szeretlek? Hogy jobban szeretlek bárkinél és ebbe az egészbe belebolondulok? Hiába van így... végeztem veled. És előbb utóbb túl teszem magam.
-De mire jó ez? Csak szenvedünk a másikért... -néztem rá könnyes szemmel.
-Még kérdezed? Azok után, hogy számtalanszor megcsaltál még kérdezed?
-Tao...-kezdtem el sírni. Ő karomnál fogva felhúzott és magához ölelt. Pár pillanatig így álltunk.
-És most menj el kérlek.-törte meg a pillanatot.
Elváltam tőle és még egyszer ránézve becsuktam az ajtót magam után...

Yemin - Hello my old 'friend'.

-Tokiya...-szóltam erőtlenül a felettem térdelő fiúhoz.
-Yemin. Végre. Mi történt? Beviszlek a kórházba.-mondta majd felemelt és elindult az autóhoz. Miután berakott az anyós ülésre és övemet is bekötötte elindultunk. Próbálta kideríteni, hogy mi történhetett de csak bámultam ki az ablakon. A kórház előtt leparkolt és segített kimásznom majd karjába csimpaszkodva elindultunk befelé.
A kórteremben a doki elvégzett egy csomó vizsgálatot bár nem könnyítettem meg a dolgát hisz kommunikálni vele sem voltam hajlandó. Miután kiderült, hogy semmi bajom nincsen ha az egészségi állapotomat nézzük megállapította, hogy ájulásom oka ideg összeomlás. Amint közölte a tényeket, hogy az éjszakát bizony a pszichiátrián töltöm már mentünk is át az erre fenntartott szobákhoz. Amíg a folyosón sétáltunk sorra rohamoztak meg az ájulásom előtti emlékek. Tao csalódott könnyektől áztatott arca és amikor kimondja, hogy vége van. Ez volt az a pillanat amikor térdem ismét feladta a szolgálatot és könnyeim utat törve bújtak elő. Tokiya ismét felszedett a földről a nővér pedig gyorsan elmondta, hogy vigyen a szobámba amíg ő hoz nyugtatót.
 Befektetett az ágyba a nővér pedig szinte rögtön ez után hozta is a kis pirulát. Bevettem majd az ablak felé fordulva könnyeimmel küszködve elaludtam.
Mikor felébredtem B az ágyam mellett ült és valakivel beszélt telefonon.
-B.-szólaltam meg olyan halkan, hogy csoda, hogy meghallotta, de letette a telefont.
-Yemin, mi történt?-nézett rám kétségbe esetten de nem válaszoltam. Szerencsére nem is faggatott tovább. -Figyelj... beszéltem Taoval fél óra és itt lesz.-mondta én meg teljesen kétségbe estem. Tudtam ha Tao idejön tényleg elkell neki mondanom mindent. Úgy gondoltam, hogy jobb ha előbb elmondom a dolgokat Bnek így csak Tokiyat kezdtem el szuggerálni ami Bnek hamar le is esett így elküldte megmentőmet.
-B....-kezdtem bele. -Valamit elkell mondanom. Szeretném ha te tudnád meg először.
-Yemin, megijesztesz. Mi a baj?-fogta meg kezem.
-Tudod pár hete Krisel épp filmet néztünk mikor bevallotta, hogy még mindig érez irántam. És hát tudod nekem is ő az első szerelmem akit sosem tudtam igazán elfelejteni úgy hiába a legjobb barátom. Szóval... lefeküdtünk... aztán megint és megint. És megint úgy viselkedik mintha együtt lennénk. Én pedig nem tudom, hogy most mi van. Én tényleg szeretem Tao-t... igazából mindkettőjüket szeretem. B én nem tudom mit csináljak...-törtek elő újból könnyeim
-Tao tud már róla?-kérdezte.
-Nem, majd most mondom el neki.
-Mit mondasz el és kinek?-jött az ismerős hang az ajtóból.
-Megnézem megvannak e még a cuccaim.-hagyott minket magunkra barátnőm.
-Szóval mit is mondasz el kinek?-jött a kérdés Taotól.
-Tao...szerelmem...
-Ne terelj Yemin hanem mond el.-förmedt rám kissé.
-Kicsim ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?-kérdeztem reménykedve.
-Yemin!!-kiabált rám. -Kb 2órája elmondtam, hogy vége van úgyhogy csak beszélj.
-Tao kérlek.-kezdtem el sírni újból.
-HALLJAM!-sosem hallottam még ilyen dühösnek hangjától összerezzentem.
-Én...én...lefeküdtem...vele...-mondtam elfúló hangon.
-Kivel? Yemin válaszolj!-lépett közelebb és megragadott csuklómnál.
-Krisel... én lefeküdtem Krisel.-kiabáltam. Persze nem a dühtől. Csak úgy éreztem, ha nem teszem sose fogom tudni kimondani... Tao elengedte a csuklómat és hátrébb lépett egyet. Szemeiből nem tudtam kiolvasni mit érez. Volt benne düh..csalódottság...harag és fájdalom.
-Hányszor?-kérdezte szinte suttogva amire csak egy sírástól előjött elfúló nyikkanással válaszoltam.
-Azt kérdeztem hányszor? Mégis mióta csináltok belőlem hülyét?
-Tao... én nem.....
-Szóval régóta... Nem akarlak többé látni.-megragadtam karjánál és megpróbáltam átölelni de csak letaszított magáról. -Elég legyen Yemin.-ordított rám.
-Kérlek....-estem össze és úgy kiabáltam. Végül egy hangos ajtó csapódás és az üres kórterem látványa maradt csak. Pár másodperccel később már B térdelt mellettem és próbált felültetni az ágyra.
Táskámból előszedte nyugtatóimat majd miután bevettem lefeküdtem és úgy sírtam tovább. Szerencsére B nem faggatott és nem próbált nyugtatni az elcsépelt 'úgyis minden rendbe jön' dumával. Egyszerűen csak ott ült mellettem és fogta a kezem amiért roppant hálás vagyok. Mikor hirtelen megszólalt, hogy vizitre kell mennie rendbe leszek e úgy megijedtem, hogy a zokogás megint kitört rajtam. Kezdtem úgy érezni magam mint aki megőrült.
Aztán B-t egy ápoló nő váltotta aki hozott nekem inni és újabb adag pirulát juttatott belém.

Pár perccel azután, hogy egyedül maradtam telefonom kezdett csörögni. Kris hívott és aggódva szólt bele a telefonba.
-Yemin minden oké? Tao hívott kb 2órája, hogy úton van hozzád a kórházba. Mi történt?
-Kris én sajnálom.-mondtam rekedt hangon.
-Mit sajnálsz?-kérdezte aggódva.
-Én..én elmondtam neki mindent. Egyszerűen nem tudtam tovább titkolni.
-Yemin... jól vagy? Sajnálom... ha én nem vagyok olyan hülye, hogy elmondok neked mindent még mindig boldogak lennétek.
-Kris.. ez nem csak rajtad múlt. Én tényleg szeretlek. Egyszerűen csak minden egyszerűbb ha mi csak barátok vagyunk. Ahogy akkor is jobb volt, hogy vége legyen így most is jobb lesz.
-Ezek szerint mi ketten tényleg csak barátok leszünk ugye?-hallottam csalódott hangját.
-A legjobbak.-mosolyodtam el ezzel is bíztatva magamat is egy kicsit.
-Sajnálom Yemin most lekell tennem de ígérem holnap átmegyek jó? És kérlek nagyon vigyázz magadra.
-Rendben. Szia Kris.
-Szia.-ezzel bontottuk a vonalat.

B elintézte, hogy mivel még egy éjszakát maradnia kell lehessünk egy szobában majd behívta D-t aki hozott fagyit és órákon át anyai szeretetben részesített.
Másnap pedig elintéztük a hazajutást. B-t könnyebben elengedték az engem kezelő orvost győzködni kellett. B megígérte neki, hogy gondoskodik, hogy rendesen bejárjak kezelésre...-egy frászt-gondoltam magamban.
Az autóhoz menet beszélgettünk még és elmesélte előző napi csodálatos Chanyeollal töltött reggelét ami egy kicsit azért életet lehelt belém addig se máson gondolkoztam.
Tokiya haza fuvarozott majd mindketten saját otthonaink felé vettük az irányt. Belépve az üres ház fogadott és az asztalon egy levél.

' Szia drága. Remélem, hogy jobban vagy. Sajnálom, hogy nem tudtunk bemenni de nekem dolgoznom kellett és Nana pedig sürgős üzleti útra ment Európába. Ő csak a jövőhéten jön haza és én is csak későn jövök. Picikéid már hiányolnak. Adtam nekik enni és sétálni is voltunk úgyhogy arra már nincs gondod. Ha hazaértem filmezünk és elmesélsz mindent. xoxo : Donghoon.~ <3 '

Miután elolvastam a levelet eldöntöttem, hogy nem maradok itthon.
összeszedtem magam és elindultam egy üveg whisky társaságában. Már negyed órája jártam a várost és az üveg egyre csak ürült mikor betoppantam egy elég zsúfolt szórakozó helyre. A zene és a bent terjengő füst a bevitt alkohol mennyiség nélkül is bódító volt így a maradás mellett döntöttem.
Lassan haladtam a tánc tér felé majd egy tetsző férfi egyedet kiválasztva mélyen szemébe nézve kezdtem ringatni csípőm. A 30 körüli férfi a szemeivel majd felfalt ez pedig adta alám a lovat így még inkább erotikus mozdulatokat téve bolondítottam magamba szerencsétlent.
Közeledett felém majd magához húzott és táncolni kezdtünk. Nem akartam tőle semmit de fordítva ez nem így látszott. Egyre inkább olyan helyeken fogdosott ahol a legkevésbé sem akartam így toltam el magamtól ahogy csak tudtam. Hirtelen egy kar ragadott meg hátulról és magához húzott.
-Szállj le a lányról öreg. Velem van.-mondta az idegen fiú.
-Köszönöm. -mondtam mikor megfordultam.
-Igazán nincs mit. Nem akarsz csatlakozni hozzánk? Én tudok neked egy jobb programot ennél.-lebegtetett meg egy fehér port tartalmazó zacskót orrom előtt fél oldalas mosollyal. Teljes izgalom járta át testem. Már rég tudtam a választ a kérdésre de azért feltettem egy apró kérdést...
-Honnan tudjam, hogy bízhatok benned?
-Nem tudhatod... de épp ezért olyan izgalmas.-kacsintott rám az amúgy nagyon helyes srác.
-Legyen.-mondtam majd elindultam vele kifelé. Kint egy kis sikátorban álltunk meg egy kisebb társaságnál akik nem lehettek öregebbek mint én. A srác akivel jöttem oda sétált egy nála kicsit magasabb de szintén nagyon szív döglesztő fiúhoz és lesmárolta. Kicsit azért megkönnyebbültem, hogy legalább nem kell félnem, hogy esetleg valamit akar így nagyobb biztonsággal készültem arra amit tenni fogok.
-Szia. Nadia vagyok. És te?- ugrott mellém egy mosolygós külföldi (szerintem francia) lány.
-Yemin.-válaszoltam nem túl barátságosan.
-Hűha a lánynak rossz kedve van fiúk valaki dobjon egy tasakkal.-kiabált a többieknek ahol fiúk és lányok egyaránt élvezték a különböző szerek és egymás társaságát is. Egy srác termett mellettünk aki

egyből a kezembe nyomta.
-Ez az első?-nézett rám a lány.
-Nem.-válaszoltam ugyan olyan hangnemben
 mint az előbb kerestem egy szabad területet
előkerestem bank kártyám és egy kis pénzt.
-Hello barátom. Rég láttalak.-suttogtam halkan majd
szervezetembe juttattam a hófehér anyagot. Az este folyamán még jópár külömböző szerhez jutottam hozzá meg persze alkoholból sem volt hiány. Forgott velem a világ... az egyik pillanatban mintha még egy unikornist is láttam volna amit csak egy "Jéé szia Lay" megszólalással nyugtáztam. Aztán egyre homályosabb lett minden. A külvilágból szinte már semmit nem érzékeltem csak az a nyomor lett úrrá rajtam amit a kapcsolatom vége okozott.. Rettegtem. Nemtudtam, hol vagyok, hogy mi van körülöttem, hogy kikkel vagyok és, hogy ők milyen emberek.... de mégsem ez volt amitől féltem... az egyetlen dolog amitől rettegtem, hogy Tao nem volt velem és, hogy nem tudtam valaha megbocsájt e még nekem....

Másnap délután iszonyatos fájdalmakra keltem. Megpróbáltam felülni ami egy kissebb ordítást váltott ki belőlem. DongHoon ott volt a szoba másik felében aki úgy tűnt erre ébredt fel. Oda jött és segített felülni.
-Hogy kerültem haza?-kérdeztem a fiút mert úgy tűnt ő nem fog hozzám szólni.
-Szerinted? Haza hoztalak. Az egyik fickóban legalább volt annyi, hogy felhívjon miután majdnem megöltek. Mondcsak van neked bármennyi agyad? Mikor megláttalak a földön feküdni azt hittem meghaltál. Nézz magadon végig.- mutatott végig takaróval borított testemen.-Ja és amúgy Kris a nappaliban van és nincs túl jó kedvében. Szólok neki, hogy felkeltél.
Benéztem a takaró alá és elborzadtam.
-Várj, Hoon.-szóltam a fiú után. -Mégis mi történt?
-A fiú aki felhívott azt mondta, hogy valakivel elég csúnyán összebalhéztál és az eredménye pedig az lett...-mondta majd magamra hagyott.
Pár perc múlva Kris jött be a szobába.
-Bong Yemin!-kezdett el kiabálni.-Mond meg nekem... Normális vagy te? Meg akarsz halni?
-Kris...
-Ne Krisezzél nekem a kurva életbe is. Megígérted évekkel ezelőtt, hogy soha többet nem csinálsz semmit. Most meg nézz magadra.-ordított.-Ezek után elgondolkozok, hogy valóban te vagy e az a nő akit szeretek... Felfogod egyáltalán, hogy mit csinálsz?
-Ne kiabálj már kérlek.
-Addig örülj amíg kiabálok... Énis örülhetek, hogy megtehetem... Rohadtul nem akarok egyszer a hullaházba menni egy ilyen hülyeséged miatt. Elég legyen.
-Sajnálom.-hajtottam le fejem.
-Ne nekem sajnáld. Magadat sajnáld. Hogy nézel ki?- kapta el karom majd felrántotta a takaró alatt pihenő kezem, hogy elém nyújtsa. Tele volt vér alá futásokkal és tű szúrásokkal amiket az előbb a lábam látványa miatt észre sem vettem.
-Menj el kérlek.-mondtam neki kérlelő hangon.. egyszerűen nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson tovább, persze ő ezt félre értette.
-Még neked áll feljebb? Oké tudod mit... elmegyek de egy darabig nem is akarlak látni.-ezzel magamra is hagyott.
-Kris én nem úgy értettem-kiabáltam még utána de semmi... már nem jött vissza... pár nap... pár nap alatt mindenkit sikerült elmarnom magam mellől. És, hogy a többiek mit fognak ehhez szólni... tényleg egy oltári nagy hülye vagyok!

Yemin - collapse

A nevelésre szoruló óriás bébi
a randi előtt.

Nos.. Mostanában elég sok minden történt és nem volt túl sok időm, hogy beszámoljak róla szóval most próbálom pótolni mindezt.
Az első és talán a legboldogabb hír, hogy drága lakótársam és Soyun összejöttek. Igaz kellett egy kis közreműködés.....

"- Hol van a nyavalyás telefonod?-jöttem ki a sodromból kissé.
-Minek az neked? - nyávogott a férfi ivadék.
-Írok Soyunnak mégis mire kéne?-néztem rá ártatlanul majd folytattam holmijainak átkutatását.
-Yemiiiiiiiin.-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Nem hat meg. DongHoon most azonnal megembereled magad és elhívod randizni vagy tényleg megbánod, hogy megismertél.- néztem rá szigorúan bár nem gondoltam komolyan de ő ezt nem tudhatja.
-De nem mereeeeem.-nyafogott tovább.
-Chh. Tudtam, hogy még csak egy pisis vagy.-húztam az agyát de úgy látszik működött.
-Tessék.-nyomta kezembe paradicsom vörös fejjel telefonját.-Írj neki....
Elvettem a készüléket bepötyögtem pár sort, felmutattam a telefont, hogy Hoon is elolvashassa majd egy apró bólintás után megnyomtam a küldés gombot. Nem kellett sokat várni jött is a válasz. Ami egy újabb fél órás hisztihez vezetett... Végülis... minek nekem gyerek ha nevelhetek egy óriás csecsemőt?!
Miután kiszenvedtük, hogy az ezer különböző ruha közül melyik az az ezer-egy-edig  amiben valóban nagyon szívdöglesztően fest elindulhattunk.
-És mivan ha nem is vagyok szimpatikus neki? és ha rondának talál? Yemin forduljunk vissza én ezt nem csinálom... Mi lesz ha.......
-DONGHOOOOOOON! Elég legyen. Először is... miért ne lennél szimpatikus? Egy elbűvölően aranyos srác vagy. Másodszor. Olyan szívdöglesztően nézel ki, hogy azt komolyan tiltani kéne...
-Dehát te is vissza utasítottál.
-De az tudod jól, hogy nem azért volt.
-Jó tudom.-mosolyodott el halványan.
-Nos az utolsó pedig... komolyan nem tudok kiigazodni rajtad.. Olyan vagy akár egy feromon bomba. A járásod, a beszéded, a teljes kisugárzásod olyan magabiztosságot áraszt és ezt mindenki látja...a lányokkal is szeretsz flörtölni... de ha valami komolyabbról van szó akkor meg úgy viselkedsz mint egy 0 önbizalmú nyafogós gyáva kisgyerek.
-Jó jó tudom. Nem tehetek róla. Ígérem meg emberelem magam.-egyenesedett ki és már kezdtem reménykedni.... de mind hiába... megérkeztünk ő pedig miután meglátta Soyunt kiscica módjára próbált menedéket keresni.
-Ehhez nem a jó ember mellett ülsz.-mosolyogtam rá majd kinyitottam ajtaját és szó szerint kilökdöstem rajta. Ő mérgesen fújtatott Yun pedig jót mosolygott rajtunk.
-Szia Yun.-köszöntem oda neki.
-Szia Minnie.-köszönt vissza.
-Gonosz boszorkány.-morgott DongHoon bosszúsan.
-Énis téged.-formáltam kis szívet kezemből majd intettem és elindultam."

Azóta persze ezerszer kaptam hálálkodást az óriás bébitől hisz most minden jól megy köztük aminek hihetetlenül örülök.

                          Kiskutyáim egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek. Boss teljesen nyugodt 

és szófogadó míg a kissebbek....hááát ők nem annyira. Nico azt hiszem beleszeretett a tükörképébe. Egy igazi egoista kiskölyök tör zúz egésznap a lakásban majd elszalad a tükör előtt és mint akit megbabonáztak lenyugszik és csak bámulja magát. Juniorról sajnos nem tudok ilyen dolgot mondani... neki nincsen semmi ami lenyugtatná a kupi csinálásban. Cipőket hajigál és rág szét és szinte mindenben próbál kárt tenni. Testvérem szerencsére sok segítséget nyújt és kutya suliba járatja a rosszcsontokat. Nana épp velük volt kedvenc tanítónénijüknél mikor úgy gondoltam, hogy a a már kinőtt kis kutyaruhákat és néhány segéd eszközt amivel szobatisztaságra lehet nevelni a kis jószágokat át viszem Seo-hoz mert hallottam, hogy a szobatisztasággal problémái vannak az új csöppségnek.
" Az ajtóban álltam  majd becsöngettem... nyílt az ajtó mire egy hatalmas mosoly kíséretében vetettem volna barátnőm nyakába magam de egy szépen kidolgozott felsőtest megállított ebben. -Öhhm te nem Seo vagy.- szólaltam meg japánul hisz a srácról csak úgy virított, hogy az.
-Jó meglátás.-villantott az idegen egy szexy vigyort. -Seo dolgozni ment azt hiszem.
-Seiji ki jött?-jelent meg még egy dögös pasi és megtámaszkodott az ajtófélfánál karba tett kézzel......szintén hiányos öltözetben.....
Végig mértem rajtuk majd kissé el is vörösödtem hisz két pasi... alsógatyában és hááát....
-Nehogy félre értsd.-mentegetőzött a srác a reakciómat látva... -100%ig hetero vagyok! És ami azt illeti....-mért végig alaposan..-van kedved csatlakozni hozzánk? -a következő pillanatban pedig barátjától kapott egy nyakoncsapást.
-Ne haragudj miatta. Néha elég tapló tud lenni. Igazából bulizunk meg pókerezünk. Valóban csatlakozhatnál hozzánk ha van kedved.-mosolygott aranyosan.-Egyébkén Kiosuke vagyok ez a gyökér pedig Seiji.
-Naaaa ez igazán fájt.-kapott szívéhez színpadias szomorúságot tettetve Seiji.
-Örülök srácok.-nevettem el magam.-Én Yemin vagyok...ééés igazából most ráérek.
Mikor beléptem a lakásba nagyon meglepődtem. Egy csomó ember és tudom, hogy Seo egy rendszerető lány és hát azt hiszem nem igazán fog örülni ha ezt meglátja...
-Kérsz egy italt?-jött mögém Kiosuke.
-Igen köszönöm.-mosolyogtam és elvettem a felém nyújtott poharat. Tartalma csak úgy égetett és rettentő jól esett hisz már nagyon régen ittam alkoholt.
-Yemin te is beszállsz?- kiáltott nekem oda Mia (az idő közben megismert dilis trió egyetlen női tagja) 

-Persze. Pénzben játszotok?-kérdeztem kíváncsian hisz imádok pókerezni.
-Naná. Miben játszanánk? Persze ezt jobb ha Seo nem tudja meg.

*-* A felsőtest ami meg állított...

-Mi az amit jobb ha nem tudok meg?-jött egy nem túl boldog hang a hátunk mögül.
-Őőőőő szia Seo.-mosolyogtak erőltetetten mint egy rajta kapott kamasz aki épp lebukott a szülők előtt és hátat fordítva próbáltak meg elrohanni biztonságosabb helyre.
-Seiji! Kio! Állj és vissza fordul! Mia. Yemin... itt maradtok! Mindenki másnak kifelé!-kaptuk a parancsokat. - Srácok... egésznap dolgoztam tök fáradt vagyok és erre kell hazajönnöm? Mért csináljátok ezt mindig?
-Kitakarítunk.-mondta Mia.
-Az a minimum. De már megszoktam... De Yemin..még teis?-jött a döbbent kérdés.
-Háát igazából én csak nemrég jöttem deee bocsánat.-néztem kiskutya szemekkel rá.

-Jó neked megbocsájtok. Menjünk be a szobámba... Ti hárman pedig álljatok neki takarítani.-mondta majd elindult szobája felé velem együtt.
Még beszélgettünk, megsimogattam Holly-t és oda adtam a cuccokat amiket hoztam és azért a kutyasuli számát is megadtam ha mégse jönnének be a szobatisztaságra nevelő kacatok. Kiosuke elkérte a számomat, hogy ha van kedvem esetleg beülhetnénk valamikor egy kávéra amit örömmel fogadtam. Elköszöntem és elmentem."

És akkor jöhetnek a már nem olyan boldog hírek. Kris-el épp azt terveztünk, hogy elutazunk Taiwan-ba pár napra hisz az új ötletem előkészületei minden energiámat leszívták... kaptunk egy telefont. Bepattantunk autómba és már száguldottunk is a kórház felé.
"- Ez mégis, hogy történhetett Kris?-kérdeztem pityergés közben az útra koncentrálva.
-Hééhéé. Yemin... azt hiszem nekem kéne vezetnem.
-Nem kell jól vagyok. Lay-el beszéltél? Ő hogy van?-kérdeztem aggódva.
-Ő hívott és a hangja alapján nincs túl jól...
Mikor beértünk a kórházba azonnal felrohantunk. Mindenki ott volt köztük párom is. Oda siettem hozzá és megöleltem.
-Hogy van?
-Nem enged be senkit a szobába. Még Lay-t se... egyre aggasztóbb. Egyre jobban telt az idő és Soyun próbálta bekönyörögni magát míg egyszer csak kattant a zár és a lány már el is tűnt az ajtó mögött.

Mikor kijött Lay is bement.
-Azt hiszem kicsit jobban lehet ha már hajlandó beengedni őket. Figyelj... menjünk haza jó? Tudom, hogy nem akarja, hogy zavarjuk. B és Kris is tuti be fog menni majd mi visszajövünk holnap.
-Rendben. -bólintott majd hazamentünk."
Azóta Mei sokkal jobban van. Már meglátogattam és örülök, hogy látványosan javul a hangulata.

Ami pedig engem illet.... Háát Kris-el még mindig nem tudjuk, hogy mi is van... azóta többször is lefeküdtünk ami hatalmas lelki űrt okozott nálam.  Nem válaszolok a telefonokra és a lányokat is egyre jobban kizárom az életemből.. Aggódnak tudom.. de egyszerűen képtelen vagyok a szemükbe nézni. Krisel már csomószor átbeszéltük hogyan is lenne a legjobb talán ha elmondanám Taonak és számolnék a következményekkel?
"-Kris én ezt nem bírom tovább elkell mondanunk neki.-hisztiztem megint.
-Remek ötlet. És mégis, hogy gondoltad? ÁÁÁh Szia Tao Boldog Születésnapot...Ja és képzeld megcsaltalak Krisel többször is... sőőt még mindig szerelmes vagyok belé... Így gondoltad?-emelte meg a hangját és szinte a hangszíntől amit megengedett magának kedvem lett volna pofon vágni.
-Ezzel rohadtul nem segítesz jó?-váltam hisztérikussá és az eddig görcsösen kezeimben szorongatott telefonom földhöz vágtam.
-Sajnálom.. nem úgy gondoltam.-vont magához ölelésbe. "

Taoval is egyre többet és többet veszekszünk amitől még mélyebbre süllyedek. Lassan ezek a jelenetek mindennapossá váltak..már amikor találkozunk... ő a próbaterembe zárkózik én meg a műterembe. Csak épp nem arra használom amire kéne. A vásznaim átszaggatva hevernek kupacban a földön... a ceruzák egymást keresztezve félbe törve és elhajítva a terem összes sarkába. A hófehér falak most egy elveszett nő kétségbe esett pillanatait örökítik meg ahogy különböző festék áradatok folynak a falon és plafonról a szivárvány minden színét magán hordozva. A sarokban a földön ülve zokogtam mikor két kar ragadott meg.
"-Yemin. Drágám mégis mi van veled?-nézett keservesen körbe Tao.
-Engedj el kérlek.-suttogtam magam elé üveges tekintettel.
-Nem engedlek amíg el nem magyarázod. Nézd meg. Ez a hely egy katasztrófa. Mi történt veled?-vált egyre aggodalmasabbá hangja.
-Kérlek....-csak ennyit tudtam kinyögni mire elengedett én pedig összeestem. 

-Tehát nem vagy hajlandó elmondani igaz?-felnéztem rá és keseredettség ült ki arcára.
-Sajnálom.-temettem arcomat kezeimbe.
-Hát énis..
Nehezen felálltam, hogy szemébe nézhessek amiből képtelen voltam kiolvasni az érzéseket...
Egy könnycsepp jelent meg arcán és a következő pár szó olyan volt mintha kés hasított volna a szívembe.
-Azt hiszem....Vége van.
Elhagyta a szobát előttem pedig minden elsötétült.

Yemin - What should I do?

A megnyitó lassan végéhez ért még tartottam egy utolsó beszédet amiben mindenkinek megköszöntem, hogy eljött, természetesen a rengeteg külföldi miatt angolul tettem ezt és mikor ránéztem DongHoon értetlen fejére (ugyanis nem tud angolul)  bele is kuncogtam amire elmosolyodott. A beszéd végén a tömegben álló barátaim felé mutatva formáltam egy szívet kezeimből és egy néma köszönöm-öt eltátogtam nekik. Annyira boldog voltam, hogy szinte sírni tudtam volna. A türelmük, segítségük és biztatásuk nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Hálás vagyok azért, hogy ilyen embereket nevezhetek a barátaimnak....a családomnak.

Az utolsó ember is elhagyta az épületet és az utolsó lámpa is lekapcsolásra került...
-Sikerült.-suttogtam magamnak egy halk sóhaj kíséretében.
-Gratulálok.-jött egy ismerős hang a hátam mögül amire megfordultam és nem kicsit sokkoltam le.
-Te mit keresel itt?-néztem értetlen fejjel nem várt látogatómra.
-Csak gratulálni szerettem volna a kislányomnak...-mosolyodott el és előhúzott egy virágcsokrot háta mögül.
-JungSuk... Miért vagy itt valójában?-néztem rá hisz tudom, hogy nem csak ezért jött... soha...ismétlem SOHA egy képemet sem látta még és sosem érdekelte amit csinálok így kíváncsi voltam a valódi indokra.
-Igazából szerettem volna ha egyszerre tudod meg a testvéreddel de ha már így alakult elmondom.
-Hallgatlak.-tettem karba a kezem.
-Elváltunk...-sóhajtott.
-Igen és?-nem értettem, hogy engem ez mért kéne, hogy érdekeljen... oké, hogy a gyereket túlnyomó többségben általában érdekli ha elválnak a szülei de én azt hiszem a tábor másik oldalát gyarapítom.
-És? Ennyire nem érdekel, hogy mi történik velünk?-kérdezte kissé szomorúan.
-Őszintén? A legkevésbé sem... szóval térj a lényegre ha kérhetlek hisz tudom, hogy nem utaztál volna Koreába ha csak ennyiről lenne szó.-kezdtem kissé feszülté válni.
-Igazad van. A helyzet az hogy ide költözöm.-jelentette ki teljesen nyugodtan én pedig hirtelen köpni nyelni nem tudtam. De azt ami ez után következett még legbetegebb álmomban se tudtam volna elképzelni.
-Mit szólnál ha együtt élnénk? Hogy bepótoljunk mindent...-Itt volt az a pillanat amikor kínomban nem tudtam mit csinálni mint, hogy nevetni kezdtem.
-Mondcsak te teljesen megőrültél? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Egy utcában...sőőőt egy országban sem szeretnék veled élni nem, hogy egy házban. Nevetséges.... és ha most megbocsájtasz én mennék.-fordítottam neki hátat és elindultam autóm felé.
-YeMin kérlek.-hallottam még elhaló hangját. Kissé megsajnáltam de ezt a gondolatot ki is vertem fejemből hisz azok után amit velem tett ez volt a legkevesebb amit mondhattam.
Beültem autómba és minimum a megengedett sebesség háromszorosával indultam el lakásom felé közben pedig Kris számát tárcsáztam.
-Át tudnál jönni?-kértem idegtől elcsukló hangon.
-Mi történt baj van? És jól hallom, hogy vezetsz?
-Majd elmesélem. És nyugi ki vagy hangosítva.-hazudtam, hogy megnyugodjon.-Azt hiszem, hogy le kell tennem.-ezzel ki is nyomtam a telefont mikor megláttam a szirénával utánam jövő rendőr autót..-Basszus már csak ez hiányzott... szitkozódtam majd félre álltam majd lehúztam az ablakot.
-Kisasszony. Tisztában van azzal, hogy nyolcvan a megengedett sebesség ezen a környéken?
-Igen.
-És azzal is, hogy maga mennyivel ment? A vezetés közbeni telefonálásról nem is beszéve.-kérdezte kissé gúnyos hangnemben.
-Nem igazán.-néztem rá egy félmosoly kíséretében.
-Akkor segítek. Százhetvennel. Tud róla, hogy az több mint a megengedett sebesség kétszerese?
-Ugyan már... Fogjanak el egy betörőt vagy köztereket rongáló kamaszokat. Mért az épp haza siető emberekkel kell szórakozniuk?
-Jogosítványt és forgalmit kérnék.-nézett rám ismét azzal a gúnyos mosollyal. Odaadtam neki majd kezdtem örülni, hogy végre mehetek mikor megint csak meg kellett szólalnia.
-Alkoholt fogyasztott?-ajjajj.
-Nemigazán?!-néztem rá hisz tudtam ha azt mondom, hogy nem és mégis szondáztat csak rosszabbul járok.
-Akkor kérem fújja meg a szondát.
Megtettem amit kért és vártam mi fog történni.
-Tudja maga igazán szimpatikus kishölgy így választhat két lehetőség közül. Az egyik, hogy bejön velünk a kapitányságra és nagy valószínűséggel bevonják a jogosítványát vagy helyszíni bírságot szabunk ki. Nos?
-Mondja mennyi.-nyúltam unott fejjel a pénztárcámért...sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék...

Otthon végre bele vethettem magam ágyamba és boldogan nyugtáztam, hogy a mai nap több szerencsétlenség nem érhet hacsak az ufók nem támadják meg kicsiny bolygónkat.
-Szia drága.-jött be ajtómon Kris.
-Szia.-húztam magamhoz egy ölelésre.
Mindent elmeséltem neki ami a megnyitó után történt amire csak egy 'Azta k....' kijelentéssel tudott reagálni.
-Nekem mondod?-nevettem kínomban. Egész este nosztalgiáztunk és elmesélte azt is, hogy Jongin megint mekkora paraszt volt. Félre értés ne essék imádom Jongint mintha az öcsém lenne de néha tényleg agyonverném szívem szerint.

Épp valami pocsékul nyálas romantikus drámát néztünk nyakig takaróban forrócsokival a kezünkben mikor Kris letette a bögrét az éjjeli szekrényre és felém fordult.
Belenézett a szemembe majd megcsókolt. Hirtelen lesokkoltam de annyira jól esett, hogy nem voltam képes véget vetni neki. Benyúltam pólója alá és mellkasán kezdtem apró köröket írni. Újból éreztem azt amit már nagyon régen nem. Kris a legjobb barátom, a testvérem, az őrangyalom és mindezek mellett az első szerelmem. Hirtelen elvált tőlem és csak lihegett először értetlenül néztem rá majd eszembe jutott Tao és ekkor hihetetlen bűntudat lett úrrá rajtam.
-YeMin valamit el kell mondanom.-hajtotta le fejét Kris.
-Igen?-néztem rá még mindig ködös tekintettel.
-É...Én... Én még mindig szeretlek azt hiszem.
'hogy mivan? Neee nem ugye ezt csak rosszul hallottam?! Nem tehetünk tönkre így mindent... hisz....hisz még én is szeretem őt.. hát persze, hogy szeretem...de...de nekem ott van Tao...akit szeretek... ugye? Ugye szeretem őt? Ugye?? Jóóójóó azt hiszem kezdek kiborulni.... és miért nem válaszol senki? Ja igen mert senki nem hall... hisz ez mindez csak bennem van... ha ezt bárki megtudja... ' -Gondolataimból Kris hozott vissza ahogy kezembe nyom egy pirulát és egy pohár vizet...észre sem vettem, hogy időközben rám jött a pánikroham... bevettem bogyómat és ráemeltem tekintetem.
-Most mihez kezdjünk?-néztem rá kétségbe esetten.
-Hogy érted? Mihez kéne kezdenünk? Szeretsz engem Yemin?-nézett rám kissé bizakodóan mégis meggyötörten.
-Azt hiszem valamennyire mindig is szerettelek.-húztam magamhoz és most én csókoltam meg. Nem érdekeltek a következmények nem érdekel, hogy mi fog történni ezután egyszerűen elborult az agyam és csak érezni akartam őt. Épp pólóját szedtem le róla mikor kissé elvált tőlem majd hátrébb tolt és sóhajtott.
-Valamit tudnod kell.
-Hmm?-néztem rá kérdőn.
-Lefeküdtem Soyunnal.-hajtotta le fejét.
-Hogy mivan?-döbbentem le.-Mégis mikor és hogyan?
-Tegnap....és hát az igazság az, hogy részegek voltunk.... tudod ő kiborult Kai miatt én meg megkerestem és ittunk...meg ittunk majd fogalmam sincs hogy de megtörtént.
-Értem...-gondolkoztam el.
-Haragszol?-kérdezte.
-Dehogy haragszom... miért is haragudnék?-mosolyogtam biztatóan.
-Édes vagy.-csókolt meg ismét... De itt már nem állt meg egyikőnk se.

Reggel kómásan nyitogattam a szemem és reménykedtem, hogy az egész tegnapi napot csak álmodtam és valójában most párom mellett fekszem majd boldogan együtt indulunk meg a megnyitóra... de sajnos hiába reménykedtem... minden valóság volt. Most Kris az aki egy szál alsóban fekszik mellettem és egymásba gabalyodva fekszünk az ágyon. Látom, hogy már ébren van de annyira gondolataiba van mélyedve, hogy észre se veszi, hogy felébredtem.
-Jóreggelt.-szóltam oda neki mire kicsit összerezzent.
-Jóreggelt.-csókolt homlokomra ami belőlem szintén azt a reakciót váltotta ki mint én az előbb belőle.
-Most mihez kezdjünk?-tornáztam fel magam törökülésben egy takarót magamra téve.
-Fogalmam sincs... Szörnyű barát vagyok.-szontyolodott el.
-Ugyan miért lennél az?-öleltem magamhoz.
-Egy hét alatt két barátom életét tettem tönkre. Először Kai és most meg Tao...
-Ugyan már Kris... Jongin mindent magának köszönhet.Ami meg minket illet....abban mindketten hibásak vagyunk... és sokkal könnyebb lenne ha az egész csak sima szex lett volna... de így, hogy mindketten érzünk még valamit a másik iránt így sokkal bonyolultabb.
-Tudom...és fogalmam sincs mi legyen. Ha folytatjuk azzal sok embert megbántunk és utálni fognak minket...de ha csak ennyi volt...hát én abba belebolondulok.
-Nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak Kris.-kezdtem el sírni.
-Ugyan már a mi barátságunknak ennél sokkal több kell....-mosolyodott el bíztatóan.

Kris szinte az egész napot nálam töltötte és beszélgettünk...Néha egy kisebb csók de ennyi.

A héten egyik nap DongHoon csörtetett fel szobámba és kopogás nélkül berontott.
-Öltözöm nem zavar?-nevettem el magam a fiú vöröslő arcát látva.
-Öhhm...vendéged van..
-Igen? Kicsoda?-kérdeztem.
-Egy lány.-köszönöm DongHoon igazán sokat megtudtam.
-Mond neki h mindjárt megyek.
-Oké.-mért végig zavartan nyelt egy nagyot majd becsapta az ajtót és leviharzott.
Tíz perc múlva már lent is voltam és örömmel konstatáltam, hogy a 'lány' az Soyun... és mint láttam elég jól elbeszélget drága lakótársammal.
Leértem a lépcsőn és nyakába ugrottam.
Több órán át beszélgettünk ami igazán jól esett hisz rég volt alkalmunk rá. Szegény nagyon kiborult a Jonginnal történtek miatt mégis nagyon erősnek mutatja magát.
-Lassan mennünk kell.
-Hova mentek?-kérdezte kíváncsian.
-DongHoon állást keres és elviszem egy interjúra.
-Azt hittem modell.-kerekedett el a szeme.
-Igen de tudod kezdő modellként nehéz abból megélni.
-Értem hát akkor menjünk.-mosolyodott el.
Az autómnál elköszöntünk majd ment mindenki a dolgára.
A kocsiban ahelyett, hogy DongHoon az állásinterjúra készült volna végig Soyunról faggatott.
'hány éves?' 'van barátja?' 'nagyon szép' 'ugye kedves?' ezek és ezekhez hasonló mondatok hangzottak el egészen addig míg meg nem álltunk és meg nem szólaltam.
-MEGJÖTTÜNK ügyes legyél!