Min- Welcome home

Az esti „mini szívroham” után haza felé vettem az irányt. Nagyon reméltem,hogy B hamar túl lesz ezen az egészen. Hihetetlenek voltak az emberek. Komolyan úgy éreztem,hogy nincs életük és egyfolytában a miénkkel szeretnének foglalkozni.
A lakásomban csend honolt. Túlzott csend. Egyedül Beth jött elém,farok csóválva. Mosolyogva hajoltam le,hogy megsimogassam a fejét.
- Hékás,hogyhogy te ilyenkor még ébren vagy? Hajnali egy óra van. –válaszul egy vidám csaholást kaptam. Beljebb sétáltam a nappali felé. Az asztalon egy levél hevert,Lucas kézírásával:

„Szia Tesó
Remélem jól mulattál. Direkt nem hívtalak fel,nem akartam zavarni. Velem minden oké,nem vertünk szét semmit Seijivel. Gyakoroltam a koreait! Bethet szorgalmasan levittem sétálni,úgyhogy büszke lehetsz rám J Seijivel elmentünk bulizni. Nyugi,nem tűntem el egész napra,pontosan 9 óra 54 perc van. Tudod, pm..hogy mondják koreaiul? na mindegy,sietek majd haza. Puszi meg minden.
Luc.”

Gondolhattam volna,hogy nem lesz itthon. Remélem,nem tegnap írta.
Gyorsan lefürödtem,majd,miután írtam egy smst Sehunnak és Baekhyunnak ( hiányzik már az az idióta feje) bebújtam az ágyamba és vártam,hogy elnyomjon az álom.
Másnap reggel-szokás szerint- a telefonom ébresztett. A managerem volt . Azt mondta,hogy a brazil Vogue holnap egy interjút szeretne készíteni velem a fotók mellé,skypeon keresztül,illetve szeretnék,ha emailben küldenék pár képet az első portfóliómból,hogy csatolják a cikkhez. A reggeli álmosságom miatt át sem gondolva az egészet,beleegyeztem. Azt mondtam,majd holnap beviszem az irodájába és egyúttal ott megejtjük a beszélgetést is.
Miután életet leheltem magamba és a reggeli kávéadagom is meg volt – illetve levittem Bethet sétálni- belevetettem magamat a képek keresésébe. ( Megjegyzem időközben ajtócsapódást hallottam,ami azt jelentette,hogy Lucas hazajött és valószínűleg már be is dőlt az ágyába.)
Egy óra után feladtam. Felforgattam mindent,de nem találtam sehol…és akkor beugrott. Nem itt van,hanem a villában. Vagyis a házunkban…abban a házban,ahol a fél életemet leéltem és ahová már több,mint 3 éve nem tettem be a lábam. Nem volt más választásom: el kellett mennem oda.
Most én hagytam egy kis üzenetet Lucnak az asztalon. Megetettem Bethet,majd előkerítve a ház kulcsait,amilyen halkan csak tudtam,összekészültem. Az autómban ülve tudatosult bennem,hogy tulajdonképpen hova is megyek. Tényleg több,mint 3 éve nem jártam arra. Liba bőrözni kezdett a karom.

A Nam villa Gangnam kijjebb eső részén feküdt. Amint bekanyarodtam a hatalmas bejáróba, ( először 10 percig szenvedtem a kóddal,ami szükséges volt ahhoz,hogy egyáltalán bemehessek a ház területére) megrohamoztak az emlékek…mi lesz majd,ha bemegyek? Anya még mindig nem tartózkodott Koreában,szóval nem szóltam neki,hogy jövök. Amúgy sem hinném,hogy itthon lett volna. A munka mindenek felett. A bejáróban nem állt más autó,tehát feltételezhetően nem takarított egyetlen szobalány sem odabent…igen voltak „cselédek” még szakács,kertész és medencetakarító is. Anyám szerette a csillogást,de ő maga még nem fogott rongyot a kezében.
Pár dolog,amit tudni kell a házról:
1. Nagy volt. Nagyon nagy. Már-már indokolatlanul nagy.
2. Viszonylag újnak számított,akkor építtették a szüleim,mikor 6 éves voltam,szóval nem itt töltöttem baba éveimet.
3. A domináló szín a fehér. Minden világos,nincsenek sötét szobák, maximum néhány helyen a bútorok kaptak szürkésebb árnyalatot. Anya mániája a minimalizmus. Oh és a fa is sok helyen megjelenik.
4. Sok a szoba. Mindenféle,nem csak háló. A dolgozó szobán keresztül a zenerészlegig,itt minden volt.
5.Hatalmas a belmagasság,olyannyira,hogy ha sokáig nézed,elszédülsz. A nagy terek miatt viszont jól lehet bújócskázni és rohangálni…oh,régi szép idők.
6. Sok az üveges rész. A ház 40%-a üveg. Szerintem. Néhol kifejezetten dominál az üveg,a nyitott terek a ház sajátosságai.
7. Gyönyörű kilátás,hatalmas medence, két  óriási garázs ( nem tudom,hogy minek kettő).
8. Sok növény.

Azt hiszem röviden ennyi. Időközben már a bejárat előtt álltam. A biztonsági kamerák felém fordultak. Szerencsére csak ide szerelték fel őket. Nagyot sóhajtottam majd bedugtam a kulcsot a hiper-szuper zárba. Az egész „kastély” be volt riasztózva,szóval egyetlen rossz fordítás és magyarázkodhatok a zsaruknak,miszerint be akartam törni a saját házamba. A hallba lépve erős deja vu érzés fogott el. Megcsapott az ismerős illat,amit most nem tudnék megmagyarázni. A gyerekkorom orchideától és citrustól „illatozó” emlékei. Úgy döntöttem először körülnézek,hátha változott valami.  A nappalival kezdtem. Már el is felejtettem,hogy mennyire kicsinek éreztem magam itt. Szó szerint. Olyan,mintha az óriások földjén járnál,akik bármikor össze taposhatnak. Ezt éreztem gyerekként…és még kicsit most is. Még az ajtó előtt levettem a cipőmet. Fehér márvány padló terült el a lábaim alatt. Mindig attól féltem,hogy egy hét alatt be fog koszolódni az egész,de tévedtem. Még most is ugyanolyan vakítóan fehér volt,mint az első napon. Mint már említettem,a belmagasság hatalmas volt. Óriási ablakok borították a falat,illetve egy üvegajtón keresztül ki lehetett menni a kertbe. Na és persze ott volt még a plazma tv,a kandalló és a hifi rendszer is. Néhol felfedeztem egy-két családi képet,de inkább a minimál festészet dominált a helységben,de csak elszórtan…és a növények,főleg trópusiak. A konyha és az étkező egybe volt nyitva a nappalival. Fontosnak tartom megjegyezni az apró részleteket…talán nem is olyan aprók. Igen,megint felsorolás következik,mert így könnyebb:
1. Nem voltak kihasználatlan terek. Értsd: minden apró kis folyosón,átvezető részen találhattál fortélyokat,mint például az ablak alatti ülőke,a mini üvegház,vagy az olvasó sarok.
2. A ház három emeletes volt,6 hálóval, 8 fürdővel  ( mindegyik szobához tartozott egy,illetve volt kettő különálló is), 6 egyéb szobával,illetve minden szinten találkozhattál egy „mini” nappalival és kisebb bár részleggel.
3. A medencéhez négyféleképpen lehetett eljutni. Ja,és kettő volt belőle…mármint a medencéből.
4.Voltak pálmafáink ( fogalmam sincs,hogy élték túl a telet…a kertész valamit biztos csinált velük)
5. Üveglépcső vezetett minden emeletre. Néhol egy szinten több is volt.
6. A galérián keresztül lenézhettél a nappaliba.
7. Kint is le tudtál ülni…fotelekbe…mint a nappaliban…még tévé is volt. A kert egy része pedig szintezett volt. Vagyis emeletes…hülyén hangzik,tudom..néhány helyen az emeletről is kimehettél.
8. Az én szobám a legjobb mind közül…höhö.

Miután elhessegettem magamtól az emlékeket,tovább indultam. A nappali volt a háznak azon részlege,ahol a legtöbb családi vita történt..nem nagyon szerettem. Anya szemmel láthatólag eltüntetett mindent,ami apáé,vagy rá emlékeztetett volna..jellemző. Remélem az én itt maradt dolgaimhoz nem nyúlt. Kisandítottam a kertbe,illetve a medencére. A feszített víztükrön egyetlen hullám sem játszott…pont,mint anyám hideg tekintete.
Mikor kicsi voltam,sokszor eltévedtem itt..de tényleg. Egy nyolc évesnek igazi labirintus ez a hely,egy elvarázsolt kastély.  Az emelet felé vettem az irányt. Az én hálóm a harmadikon helyezkedett el,a medence felőli oldalon. Amit nagyon szerettem,az a második és harmadik emeletet összekötő rész volt ( összesen két lépcsőn keresztül lehetett felmenni a harmadikra. Ez volt az egyik). A másodikon lévő folyosó gyönyörű mestermunka volt. Ha jól emlékszem a szüleim Barcelonából és Rómából kértek fel két tervezőt,az ő fejükből pattant ki az egész ház. Végig haladva a folyosón,kellemes emlékek is eszembe jutottak. Az ablak melletti fotel,amiben órákig is tudtam bámulni a tájat. Az üvegezett „mini” nappali,ami Baekhyun nagy kedvence..néha még most is megemlíti. Kezemmel végigsimítottam a falon. Ismét egy fájó ponthoz érkeztem. Apa zeneszobája. Gombóc kezdett nőni a torkomban,miközben lenyomtam a kilincset. Zárva volt. Gyorsan előkerestem a kulcscsomómat. Szerencsére minden ajtóhoz volt egy. Biztosnak tartottam,hogy anya nem sok mindent hagyott meg apa dolgaiból. Amint beléptem az ajtón,tátva maradt a szám. A hófehér szoba közepén  még mindig ott volt a zongora,amin apa játszott anyának,az esküvőjük napján. A polcokon ott sorakoztak a nappaliból eltüntetett családi fotók, a falakon lógtak Ian régi gitárjai..Amilyen sebességgel bejöttem,olyan gyorsan zártam vissza az ajtót. Túl sok ez nekem egyszerre…az emlékek…a régi családi dolgok…nem értem anyát…miért tartotta meg ezeket?
- Jól van Min. Ne ezért jöttél. –korholtam magamat hangosan. Gyorsabb tempóra kapcsoltam,és csak a szobám ajtajánál álltam meg… Vajon apának még van kulcsa ide? … Nem,nem,felejtsd el. Nem ezért vagy itt!
Benyitottam. Megcsapott az ismerős orchidea illat. Mindig volt az asztalomon. Érdekes módon most nem. Akkor honnan jön ez az illat? Lehet,hogy csak beképzelem. Elmosolyodtam,amint megláttam az itt hagyott ruháimat. Senki sem nyúlt hozzájuk azóta,mégsem voltak porosak…a takarítónők. Gyorsan bekukkantottam a gardróbomba..ott is minden a helyén volt. Persze sok holmimat átvittem a lakásomba,itt csak azokat hagytam,amik nélkül megvagyok.
Imádtam/imádom a régi,vagy annak kinéző dolgokat…és a fát..ha valaki belép a birodalmamba,rögtön észre is veszi. Ahol megfordultam a világban,elhoztam valami kis szuvenírt. Talán ez volt az egyetlen hely a házban,ahol szerettem lenni. Az egész engem tükrözött..minden egyes négyzet centiméter.
A következő pillanatban azon kaptam magam,hogy az ablak előtti, plafonról lelógó kis fotelemben ülök,és csak bámulok kifelé. Napi szinten csináltam ezt régen..sokszor apa is bejött hozzám,bekucorodtam az ölébe,és ringatózva mesélt nekem mindenfélét,miközben Seoul  éjszakai fényeit csodáltuk…túl sok emlék..megint. Keresd a képeket,Min!
Próbáltam a feladatomra koncentrálni. Szerencsére tudtam,hogy hova pakoltam el a modellkedéssel kapcsolatos dolgaimat : ágy melletti komód,legfelső fiók. Bingó! Két percbe sem telt és a kezemben tartottam a képeket rejtő mappát. Szerintem azóta nem nyúltam hozzá,mióta kész lettek a fotók. Túl sok fájó emlék. Most sem nyitottam ki,csak elraktam a táskámba,ügyelve,hogy össze ne gyűrődjön.
És most? Meg van,amiért jöttem. Gondolkozva ültem le az ágyamra. Jólesően besüppedt alattam. Szerettem ezt az ágyat. Végigsimítottam a puha,fehér ágyneműn. Az illata sem változott. Egy darabig még merengtem,majd eldöntöttem,hogy… ennyi volt. Elég a múltból. Az ajtóból még visszanéztem,gondolataimba vésve minden egyes kis zugot..újra…kitudja mikor jövök vissza legközelebb.
Nem tudtam megállni: benyitottam a szüleim régi halójába is. Arra számította,hogy anya nem használja már ezt a szobát. Nagy megdöbbenésemre nem így volt. A jele szerint még mindig itt aludt. Persze egyetlen árulkodó jelet sem hagyott meg,ami arra utalt,hogy itt egykor egy férfi is aludt vele.  Körbenéztem,majd becsuktam az ajtót. Ennyi elég volt.
A többi helyiségbe csak futólag néztem be. A kertet is beleértve. Emlékeztem mindenre. Nem akartam tovább itt maradni. A bejárati ajtóból még egyszer visszapillantottam,majd a felgyülemlő emlékeket visszagyömöszöltem a helyükre az ajtó zárjának kattanásával.
Az autómban ülve nyugodtam csak meg…igen,idegességet éreztem. Sokan kérdezték,hogy miért élek egy három szobás lakásban,ez után a csoda után. A válasz egyszerű: elegem volt abból,hogy mindenki ez alapján ítél meg. Nam MinYung,a szerencsecsomag,akinek mindene meg van az életben. Gyűlöltem ezt. Az emberek nem ismertek,mégis úgy gondolták,joguk van ítélkezni felettem. Igen,gazdag vagyok,ezt sohasem tagadtam. Miért is tettem volna? Nem szégyelltem. Igen,szerencsés voltam,hogy nem kellett megküzdenem a betevő falatokért a konyhaasztalnál. És akkor mi van? A boldogság soha nem tartozott a napi rutinomhoz, életem első 16 évében. Mindig történt valami,ami elrontotta az egész idillt. Valószínűleg külső szemmel nézve tökéletesnek látszott az életem. Hatalmas ház,gazdag család,szép karrier. A valóság viszont teljesen más volt: mindig egyedül éreztem magam itt. A hatalmas falak,az egész ház fojtogatóan mutatta meg minden egyes nap a magányt. Én soha nem kértem hat hálószobát,800 négyzetmétert…csak annyit szerettem volna,hogy a szüleim szeressék egymást…és engem. Mi mást kívánhatna egy kislány? Én tökéletesen meglettem volna a hónaponkénti összejövetelek, vagy a puccos partik nélkül,amik semmi másról nem szóltak,mint a helyi gazdagok dicsekvéseiről,miszerint nekik drágább konyhabútoruk van,mint a mellettük állónak. Ez az egész villa egy álom volt. Tökéletes otthon, korántsem tökéletes szülőkkel. Hatalmas méretek,tiszteletet parancsoló,tekintélyes formák. Ordított belőle a pénz. Ami véleményem szerint felesleges volt. Hárman laktunk itt..három ember,több,mint 800 négyzetméteren. Egy kezemen meg tudtam számolni,hogy hányszor éreztem itt boldognak magam.Egyáltalán nem élvezetes a hónaponta megjelenő fotósok látványa,akik különböző lakáskultúra magazinok számára kattintgatják a fényképezőiket..természetesen a hálószobám sem volt kivétel...
Ezekkel a gondolatokkal hajtottam ki a parkolóból,kis idő múlva pedig az emlékek fojtogató árjából is.

És akkor jöjjön egy kis kép bemutató.Csak egy pár helyiségről csináltam fotókat,mert siettem ( magáról a házról elfelejtettem képet csinálni...majd esetleg legközelebb):

a  földszinti nappali egyik része....

...és a földszinti fő lépcső

a földszinti külön fürdő

a másodikon lévő egyik "mini" nappali

az a bizonyos zongora....

szeretett mini hinta-fotelem

a földszinten lévő "másod" nappali,a ház másik végében

harmadik emeleti konyha és kis rész a tetőteraszból

csendélet a kerti nappaliról..

szintén a másodikon lévő,üvegezett nappali,a harmadik emeleti galériáról nézve ( igen,az egy mini kert)

anya hálója..igen,neki terasza is van..

ismét egy "mini" nappali a másodikról

az építészeti remekmű,amiről beszéltem

a hátsó udvar rész . Ide idegenek nem tudtak behajtani.
( a kép nem mostani,most nem voltak autók)

még egy kép kintről..ez a második medence

Min - Friends

A fotózás délután négyig húzódott,szóval eléggé éhes és fáradt voltam. A managerem szerint a képek megjelenése után számíthatok további külföldi felkérésekre is ( a mostani képek a brazil voguenak készültek..Koreában). Izgalmasan hangzott..bár kissé untam..jó ez nem a legjobb szó,de mindegy…szóval mostanában csak a Voguenak fotóztak, én viszont alig vártam,hogy más cégeknek,márkáknak is megint modellt állhassak.
A hallban összefutottam SeungJunnal,aki mosolyogva üdvözölt.
- Szia Min! Neked is most volt fotózásod? –ölelt meg.
- Igen. Éppen végeztem.
- Az jó. Láttalak múltkor is egy plakáton. Büszke vagyok rád.- vigyorgott.
- Azért ne túlozzunk. –mosolyogtam.- Te sem panaszkodhatsz. Ismét a Vogue? Nem rossz. – kacsintottam rá.
- Megteszem,amit tudok. Ráérsz egy kicsit? Igyunk valamit.- mutatott az ajtóra.
Beültünk a Vogue melletti kávézóba. Jun rendelt nekem egy eper-banán turmixot,magának pedig egy dupla csokisat ( fogalmam sincs,hogy az milyen).
- Anyukád Seoulban van? –kérdezte,miközben belekortyolt az italába.
- Tudtommal éppen Párizsban van. Nem követem annyira nyomon. –vontam meg a vállam. Az előttem ülő,látva a reakciómat,terelni kezdte a témát.
- És apuddal mi a helyzet? Csekkoltam youtubeon pár fellépésüket a turnén. Nagyon állat. – válaszul egy érdektelen pillantást vetettem rá.
- Oké,értettem. Nem beszélünk a családodról. –emelte fel a két kezét.
- Jó. –mutattam felé a hüvelykujjam.
- Akkor mesélj te valamit. Így elkerülhetjük a kényes témákat.
- Inkább kérdezek.  Mikor mész vissza LA-be? Csak mert két hónap múlva lesz ott egy fotózásom és mehetnénk egy repülővel.
- Még nem tudom.  1 hónapra terveztem most visszamenni. Ha nem jön közbe semmi,akkor felőlem oké. A divathetektől is függ,mondjuk.
- Ja,igaz. Én is meg vagyok hívva párra. –kortyoltam bele a poharamba.
- Tényleg örülök,hogy újra modelkedsz,Min. Nagyon neked való.
- Köszönöm. Még nem tudom,hogy mi lesz később,de egyelőre én is élvezem. Sok a felkérés…és nagyon sokan felismernek.
- Hát,ezzel jár a hírnév.
- Dehogy vagyok én híres.
- Dehogyisnem. Nem kell szerénykedned. Már csak a baráti köröd,na meg a pasid miatt is tudják,hogy ki vagy. A szüleidről nem is beszélve.
- Ja,tök jó.
- Ez az igazság.
- Mindegy. Akkor örülök,hogy jó neked szeptember körül.
- Jaja én is. Amúgy jövő héten jön Yesung. –a név hallatán megborzongtam .- Lesz egy fotózásunk együtt.
- Csodás.
- Csak gondoltam szólok. Nyugi,nem terveztem semmilyen akciót.- formált idézőjelet az ujjaiból.
- Akkor jó. Tudom,hogy szar ez a helyzet,mert a legjobb barátod, és régen mindig együtt voltunk,de…megváltoztak a dolgok. – kezemmel a poháralátétet piszkálgattam.
- Tudom és nem kell bocsánatot kérned. Az az idióta cseszte el amúgy is. Azért,jó,ha tudod.- kezével az enyémért nyúlt,majd megszorította.
- Köszönöm.
- Mi újság a pasiddal? Minden oké? Elcsitultak a botrányok?
- A botrányok soha sem csitulnak el.- feleltem cinikusan. – Sehunnal jól meg vagyunk,bár nem tudunk sokat találkozni. Amiket a neten olvasol,azok hazugságok.
- Persze,nem is szoktam őket komolyan venni. Mostanában megszaporodtak a cikkek amúgy. A barátnőidről is sokat találok.
- Jaj,ne is mondd. –sóhajtottam. – Csodálkozom,hogy még senki nem jött ide hozzánk,hogy kérdőre vonjon,miért csalom meg „már megint” Sehunt.
- Próbálják csak meg. Nem fogják zsebre tenni,amit tőlem kapnak. –vigyorgott.
Körülbelül egy óráig beszélgettünk,majd hívott CAP,hogy menjek már,mert nagyon vár,ezért hosszas búcsúzkodás után,az autóm felé vettem az irányt. Időközben eszembe jutott Lucas és Seiji. Nem is mertem belegondolni,hogy mit csinálnak a lakásomban..viszont bíznom kellett benne. Valakinek muszáj volt.
A Teen Top dormja nem volt olyan messze a székháztól,ezért gyorsan oda értem. Nem tudom,hogy CAP hova küldte el a többieket,de csak ketten voltunk.
- Mit csináltál a srácokkal,Minsoo? – kérdeztem,miközben leült mellém és a kezembe nyomott egy tál epres fagyit.
- Nem én. –kacsintott.- Andy. Beszerveztem,hogy vigye el őket valahová. Ilyen egész estés programra. Tudtam,hogy L.Joe csak zavarna. –vigyorgott,mire oldalba könyököltem. – Naa…szóval ez a helyzet. Ugye tudod,hogy Andy csak azért ment bele,mert mondtam,hogy te jönnél át? Nagyon bír téged,mert amúgy szigorú és nem nagyon engedi,hogy külsősök jöjjenek fel. Még szerencse,hogy te nem vagy az.
- Majd megmondom neki,hogy köszönöm. Én is bírom Andyt. Mindenkinek ilyen főnök kellene.
- Ja. Na,de ne beszéljünk Andyről. Van egy kis meglepetésem. – azzal füttyentett egyet a hálószobája felé. Nem sokkal később két kutya rohant felénk a kanapéra.
- Nem hiszem el,hogy itt vannak. –ujjongtam,miközben a kutyusok elfoglalták helyüket az ölünkben ( megjegyzem,hogy „kis szerelmem” mostanra eléggé termetes dobberman lett).  A tagok majdnem mindegyikének volt kutyája,akik a dormban laktak ugyan,de mostanában inkább a családtagok vigyáztak rájuk,mert nekik a sok munka miatt nem volt idejük. Ezért is lepődtem meg,mikor megláttam Minsoo kutyusait.
- Csak miattad. Hiányoztál nekik. –karolt át.
Az este folyamán beszélgettünk. Elmeséltem neki Lucot és apát. Mindenben egyet értett velem.
Utána kérdezett Bethről. Megbeszéltük,hogy valamikor összeismertetjük őt a „többiekkel”.  Nem maradhatott ki a mesedélutánból Sehun sem. Végül megnéztük a házi készítésű videó felvételeink második részét,megcsodáltam CAP új tetkóit,levittük a kutyákat sétálni,majd,olyan egy óra körül,a kutyákkal egyetemben elnyomott minket az álom. Szerencsére a hálóban.
Másnap reggel kaptam egy hívást Meitől,miszerint ma este GOT7 koncertre vagyunk hivatalosak. Örültem neki,már régebben is meg akartam nézni egy fellépésüket.
- Köszönöm a tegnapot Minsoo,imádlak. Most mennem kell.- nyomtam egy puszit az arcára,miután összekészültem. A kutyusok még aludtak. Óvatosan megsimogattam a fejüket,hogy fel ne ébredjenek.
- Már mész is? Mondjuk nem,mintha maradhatnál,mert mindjárt jönnek a többiek és megyünk próbálni. – vakarta meg a halántékát.
- Na látod. Nem zavarok tovább. – fogta meg a kezét,majd az ajtó felé húztam.
-Te ? Zavarni? Soha. –ölelt magához. Kissé erősen tette.
- Minsoo,megfulladok. –ütögettem meg a hátát.
- Ja, bocsi. Olyan kis törékeny vagy. Figyi,arra gondoltam,hogy lekísérlek,így alsógatyában,aztán színpadiasan megölellek. Aztán már csak annyi a dolgunk,hogy várjuk  cikkeket a neten. –vigyorgott azzal az édesen szemtelen mosolyával.
- Ez nem vicces. Nagyon nem. –ingattam a fejem.
- Jó,bocsi. Egy kicsit azért igen. Oké,jó legyél Min,majd beszélünk. –nyomott egy puszit a homlokomra.

Úgy döntöttem,hogy nem megyek haza,hanem rögtön az egyetem felé vettem az irányt. Kíváncsi vagyok,Lucas mihez kezd nélkülem. Remélem nem feledkezik meg Bethről. Gondolta rá,hogy felhívom,de végül arra jutottam,hogy,ha ő nem keresett még eddig,akkor nyilván nem lehet baj...vagy még sem.
Még gyorsan felhívtam Sehunt,hogy elmeséljem neki a "nagy" hírt. Különösebben nem hatotta meg..jellemző. Jó szórakozást kívánt,aztán le kellett tennie,mert épp egy próba közepén voltak.
Csak két órám volt ma,de pont elegendő ahhoz,hogy délután fél ötre végezzek. Utána indultam B-ékhez. Együtt mentünk tovább a koncert helyszín felé. Mei intézett nekünk VIP jegyeket. Bent nagy volt a nyüzsgés,szokás szerint. Én nem voltam az a „nagy fangirl”,aki sikítozva ugrál,ha meglát egy hírességet. Talán azért,mert én is eben éltem,már egy jó ideje. Viszont a GOT7-t szerettem. Jó fej srácoknak tűntek,a zenéjük pedig pörgős volt,egyszóval: örültem,hogy itt lehetek. Sorban bemutatkoztunk a tagoknak,Mei,ahogy meglátta Jacksont,elordította magát,nagyon vicces volt,de egyben aranyos is. Meglepetten tapasztaltuk,hogy tulajdonképpen ők is tudják,hogy mi kik vagyunk…mondjuk,ha belegondolok,ez nem is olyan meglepő.
Először JB-vel beszélgettem egy kicsit. Kedves fiú,örültem,hogy kölcsönös volt az érdeklődés ( nem kell félreérteni),majd,miután Bi elengedte Markot ( megjegyzem irtó édesek voltak,ahogy barátnőm a karját szorongatta),felé fordultam. Megölelt,amit először nem tudtam hova tenni,aztán megmagyarázta azzal,hogy mi, LA-iek tartsunk össze. Vicces volt. Kicsit beszélgettem vele is,mert már nem volt sok idejük kezdésig. Kiderült,hogy az apja jóban van az ap..Ian élettársával, SuYunnal. Milyen kicsi a világ! Csak ennyire volt időnk,mert menniük kellett a színpadra. Mi elfoglaltuk a kis VIP helyünket. Az egész koncertet végig tomboltuk. Imádtam azt az energiát,ami a fiúkból áramlott. Köszi Mei!
Haza érkezve a társaság bevetette magát a B rezidencia konyhájába. Éppen a narancslevemet készültem meginni,mikor Seo  ijedt hangjára lettem figyelmes. B rögtön mellé lépett. Barátnőm idegesen emelte a telefonját B felé. Közelebb léptem,hogy én is lássam. Ledermedtem. Egy cikk volta kijelzőn Biről. Alatta egy kép,amint Tokiya egy csókot nyom a szájára.
-A rohadt életbe,ezek az idióta firkászok.- csaptam az asztalra. – A rajongóknak meg nincs saját életük,hogy egyfolytában a máséba kell belepofázni?! Elegem van már ebből.
- Miből van eleged? – Jelent meg a konyhában Tokiya. Seo felé tartotta a mobilt.
- Uh,basszus. Ez most komoly? Mi ez a baromság. –kerekedtek ki a szemei.
- Ez kérlek szépen a média. Üdv a világunkban. – könyököltem a konyhapultra.
- Sajnálom B,nem tudtam,hogy ez lesz belőle. – vakarta meg a halántékát,idegesen.
A következő pillanatban megcsörrent a mobilom,ezért kimentem a nappaliba. Apa volt az. Csodálatos.
- Oh,méltóztattál felhívni? Most nem alkalmas.
- Min,tudom,hogy haragszol,de engedd,hogy megmagyarázzam.
- Mondom,hogy most nem alkalmas. Hívj vissza később. –azzal  bontottam a vonalat.

Egy kép a mai fotózásról :)

Éééés Cap reggel :D (a haját azért megfésülte)

Min - Under aged

- Mit vertél le már megint? - álltam meg csípőre tett kézzel a konyhában ügyködő Lucas előtt. Ő lábával éppen besepert valamit a pult alá.

- Semmit,semmit.

- Mit rugdostál arrébb? - kerültem meg a pultot.

- Ja ez? A kutya volt. - felhúztam az egyik szemöldököm majd kezemmel a nappali másik felében békésen szundikáló Beth felé mutattam.

- Az Ő legnagyobb bűne maximum a lustaság lehet. Nem hiszem el,hogy megint eltörtél egy tányért. Szerinted ezeket ingyen osztogatják? - vettem elő idegesen a seprűt.

- Bocs,nem volt direkt. A koreai tányérok olyan csúszósak. Ígérem veszek neked egy egész készletet. - vigyorgott,miközben tartotta nekem a lapátot.

- Inkább egy pólót vegyél fel. - böktem rá csupasz felsőtestére. - Ez valami betegség,amit elkaptál Seijitől?

- Nem,ez a "nem akarok megrohadni a melegben" életstílus. -kacsintott rám.

- Inkább gyakorold a koreait Eintstein. Itt nem sokra mész az angollal.

- Rajta vagyok...De olyan kibaszott nehéz..a beszéd még oké..de azok az írásjelek.

-Hangul.

-Az.

- Nem olyan vészes. Nyugodtan kérhetsz segítséget, mondjuk tőlem.

- Jó,majd meggondolom. - válaszolta lustán,miközben kidobta az összetört tányért a kukába.

- Lucas. -sóhajtottam. Érdeklődve fordult felém. - Beszélnünk kell.

- Jó,beszéljünk. Közben csinálok palacsintát. - nyitotta ki az egyik szekrényt. - Lécci segíts elolvasni a hozzávalók nevét. Nem tudom,melyik melyik. Tudod..hangulul vannak.

- Majd utána csinálsz palacsintát...vagyis nem,inkább ne csinálj semmit. Gyere és ülj le. -ragadtam meg a karját,a nappali felé húzva.

- Ajjaj. - ült le mellém törökülésben a kanapéra.

- Azt hiszem eleget vártam. Pontosan 4 és fél hónapot.Azt sem értem,hogy miért lehetsz még mindig itt. Tudtommal nem dolgozol. Szóval miért is vagy pontosan Koreában?  - a mellettem ülő nagyot nyelt.

- Tudod Min,én el akartam már hamarabb is mondani,de te ebből a négy hónapból 3 és felet utaztál,fotózkodtál meg tanultál,úgyhogy nem nagyon volt esélyem kiönteni a lelkem.

- Te is tudod,hogy ez nem így van. Az tény,hogy elfoglalt voltam,de erre mindig lett volna időm. Csak azért nem forszíroztam,mert nekem is meg volt a magam baja. Apával sem beszéltem azóta.. tudom,hogy te igen...csupa fül vagyok. - fordultam felé,amennyire csak lehetett.

- Csak nyaralás. Ennyi. - vakarta meg a tarkóját. Nem nézett a szemembe.

- Akkor a nyaralásodnak ezennel vége. Mehetsz vissza L.A-be. - csaptam össze a tenyerem.

- Mennék én,de azt...még nem lehet.

- Miért nem lehet? - kezdtem komolyan ideges lenni.

- Hát mert... ez bonyolult...Ian még nem engedné...nem a rohadt apám,de ő ezt szereti elfelejteni... sajnos muszáj azt csinálnom,amit mondott most az egyszer...különben nem segít elrendezni az ügyet.

- Milyen ügyet? Beszélj már értelmesen!

- Jó. -egyenesedett ki. - Azért lehetek még mindig itt,mert Ian beiratott egy egy éves levelezős kurzusra Seoulba. Olyan,mint egy egyetem,csak rövidebb..ha elvégzem,akkor L.A-ben folytathatom,mert valami testvériskolájuk van ott vagy mi. Szóval papíron oda járok. Igazából is,csak nem mindig megyek be...khmm... Koreait kéne tanulnom meg nemzetközi kapcsolatokat. Van ilyen média szakom is,ami tök jó,mert...

- LUCAS

- Jó,nem terelek.Elég zűrösek a dolgok mostanában otthon. Mikor legutóbb beszéltem Haylievel,azt mondta,hogy kezdenek megoldódni,de még nem 100% a dolog. Anya nem nagyon beszél velem,Ian pedig elfoglalt.

-Még mindig terelsz.

- Jó, várjál már,nem olyan könnyű. - kezével összeborzolta a haját.

- Azért próbáld meg.

- Na..az a helyzet,hogy teherbe ejtettem egy...15 éves lányt...aki még szűz volt...mentségemre szóljon,hogy részeg voltam és kurvára idősebbnek látszott. Azt hazudta,hogy szed bogyókat. Később kiderült,hogy....- ( bocsánat,de nem fogom leírni a nevet,személyiségi jogok miatt)- ..-nek a lánya. Mikor megtudtam,először fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Én már totál elfelejtettem a csajt. A nevére sem emlékeztem. Először

ezt ma reggel küldte xD
idézem "Most viszem le Bethet"

Haylienek mondtam el,később anyának,aki beszámolt róla Iannek. Kibaszott mérgesek voltak. Pedig felnőtt vagyok,az én felelősségem,de mindegy. Ian mondta,hogy börtönbe is kerülhetek,kiskorú megrontása miatt. Közben felhívta a lány apja. Kb. annyit mondott,hogy a gyereket természetesen nem fogjuk megtartani..megjegyzem,nem is akartam,a csajt sem ismertem. Különösebben nem fogott meg.. szóval abortusza lesz és itt elkezdett ordibálni a telefonban,mire Ian mondta,hogy természetesen mi álljuk az egészet. Ebbe belement. Aztán olyanokat mondott,hogy ki fog nyírni,meg tudja,hogy ki vagyok,látott már az újságokban,megtalál stb... Én mondtam,hogy jöjjön,nem félek tőle. Szóval ez után találta ki Ian,hogy tűnjek el egy kis időre... rohadtul nem akartam,de muszáj volt. Röviden ennyi.

Csak ültem és pislogtam Lucasra.

- És ezt te csak így mondod? Várjál. Mi a faszért nem mondtad el eddig?! - csaptam a kanapéra. - Miért nem mondta el ezt eddig senki?

- Min,ne beszélj csúnyán. -szólalt meg Luc,mire olyan pillantást vetettem rá,hogy szerintem újraértékelte az életét.-Mert nem akartam erről beszélni. Tudtam,hogy így fogsz reagálni rá. Megbántam,oké? Nem vagyok büszke erre az egészre. Mindenki követhet el hibákat,nem?

- Azért ez nem egészen így van. Mikor szeretted volna megosztani velem?

- Nem tudom. Valamikor. Elmondtam volna..tényleg. Bocs. Nem olyan könnyű erről beszélni.

- Ja,persze. És ezek után nem gondoltál arra,hogy meg kellene változnod,ha már ezért jöttél ide?

- Nem akarok megváltozni. Az csak egy botlás volt. Többé nem fordul elő. Az vagyok,aki vagyok. Tudom,hogy ezt a családom képtelen felfogni,de ez van.

- Mekkora egy seggfej vagy.

- Mondtak már. Figyelj Min, köszönöm,hogy befogadtál,rendes vagy,igazi király testvér,meg minden,de már nagy fiú vagyok,nem kell vigyázni rám. Mióta ide költöztem,nem csináltam semmi rosszat,ugye? Még Bethet is minden este levittem sétálni,mikor nem voltál itthon.

- És?

- Csak azt akarom mondani,hogy.. nem vagyok egy lecsúszott,elkényeztetett sztárcsemete...mindig is utáltam,ha így néztek rám. Csak azért jöttem el,hogy bebizonyítsam Iannek: igen is tudok élni egy idegen országban,meg tudok állni a saját lábamon...az anyagiak most nem számítanak...most magamra értem..arra,hogy képes vagyok jól csinálni a dolgokat.

- Ezt eddig nem nagyon mutattad.

- Jó,mostantól komolyan fogom venni azt a levelezős cuccot is.

- Ne nekem ígérgesd,hanem magadért csináld meg. Én nem nézlek le semmiért,ne gondold ezt. Egyszerűen,csak azért haragszom,mert nem mondtad el hamarabb... tulajdonképpen apára is haragszom ezért..nagyon is...de ez most mindegy.

- Tudom. - kezével a vállát vakargatta. - Ha maradhatok,akkor ígérem,hogy mindenről be fogok neked számolni. -pislogott rám kiskutya szemekkel.

- Nem,köszönöm,azt nem szeretném.  -ráztam meg a mutató ujjamat.

- Pedig izgalmas sztorijaim vannak. Például multkor Seijivel..

- Na erre aztán tényleg nem vagyok kíváncsi. -álltam fel a kanapéról,próbálva elnyomni a nevetésemet.

Nem haragudtam Lucasra. Tényleg nem. Igaz,hogy nagy meggondolatlanságot csinált és nem is tűnt úgy,mint aki felfogja a súlyát,de ő egyszerűen csak ilyen. Nem azt jelenti,hogy leszarja,ami történt,csak  ő az a fajta srác,akinek a "tegnap" az "tegnap" és már nem érdekli többé. Látom,hogy igyekszik...tudom,hogy sikerülni fog neki...mert meg tudja csinálni.

Furcsa mód,akire jobban haragszom,az apa. Mégis mit képzel magáról? Ide küldi Lucot,egyetlen szó nélkül és elvárja tőlem,hogy befogadjam? Jó,ez történt,de nem Ian miatt...huhh ez a név...

Aztán eltűnik majdnem fél évre,egyetlen árva magyarázat nélkül?Számomra a nagyobb gondot most Ő jelentette. Minél hamarabb beszélnem kell vele.

Másnap Lucas reggelit csinált kettőnknek.Cuki volt,ahogy igyekezett,de a rakott palacsintája inkább hasonlított valaki gyomortartalmára. Ezt a gondolatot nem osztottam meg vele.
- Mióta vagy ébren? -ültem le az asztalhoz.
- Fél nyolc óta. Azóta ezt a remekművet csináltam.
- Jól néz ki. - próbáltam hihetőnek tűnni.
- Tudom,hogy szarul fest. Viszont finom. -ült le mellém,miután szedett nekem is.
Tényleg finom volt. 10 perc alatt elpusztítottuk a tányér tartalmát. Lucas kérés nélkül elmosogatott,amíg levittem Bethet sétálni.
- Délben el kell mennem. Fotózásom van. - ültem le az xboxozó Lucas mellé. - Remélem ma valami hasznosat tervezel csinálni.
- Aha.
-Komolyan mondtam. -löktem meg a vállát,mire felszisszent,mert elvétette a lövést.
- Kettőkor átjön Seiji. Nyugi,nem verünk szét semmit. Aztán csupa hasznos dolgot fogunk csinálni. -vigyorgott.
- Nagyon egymásra találtatok.
- Ja,mint zsák a foltját.
- És az egyetem?
- Nem fogom ott hagyni,nyugi anyu.
-Aha. - ingattam a fejem,mire a mellettem ülő oldalba bökött.
- Tényleg. Nem kell aggódnod. Reggel hívott Ian. Mondtam,hogy beszéltem veled és,hogy haragszol rá. Azt mondta,majd fel hív.
- Chh...szánalmas.
- Az.
- Mindegy,most megyek készülődni. Este nem biztos,hogy itt alszom.
- Exo?
- Nem,ők most nincsenek Koreában. Két nap múlva jönnek vissza.
- Akkor?
- CAP.
- Ááááh a szeretőd.
- Hülye.
- Jól van,csak vicceltem.Menjél csak,majd Bethtel vigyázunk a házra. -kacsintott.
- Gondolom. Ne felejtsd el megetetni. - paskoltam meg kiskutyám fejét,aki épp akkor foglalta el a helyemet a kanapén. Válaszul egy hüvelykujj lendült a magasba.

Min - Valentine disaster...or not

Olyan régen nem írtam,hogy csak na..jól megfogalmaztam,nem? Bocsánat,tudom,hogy többször kellene jelentkeznem,próbálok sűrűbben írni. Kis életemben zajlottak/zajlanak az események.

Gondolom mindenki arra számít,hogy valentin napon ( igen,ennyire le vagyok maradva) Sehun valami hiper-szuper ajándékkal lepett meg… hát ez nem egészen így volt. Konkrétan elfelejtette:

Este 8 óra. A szobámban ültem és a gondolataimba mélyedten lazítottam…és közben szidtam Sehunt,amiért ennyire „fontos” vagyok neki. Tudom,hogy ma szabadnapjuk van,úgyhogy nem adhatja be nekem,hogy nem ért rá…mindegy…délután Henryvel voltam,szóval ő volt a mai Valentinom. Izgatottan várom a cikkeket,miszerint vele (is) összejöttem.. Igazság szerint most épp azon kellene aggódnom,hogy hol van Lucas. Elég régóta nálam lakik már,de nem úgy néz ki,mintha „javult” volna. Apa küldte Koreába,de azt még nem tudtam meg pontosan,hogy miért,mert nem hajlandó elmondani,egyfolytában terel. Nekem pedig mostanában elég sok dolgom volt ( fotózások,egyetem) és nem volt időm őt hajkurászni,válaszért esedezve. Amíg nem csinál semmi illegálisat, addig nem piszkálom.

Bethel nagyon jól megvoltunk,ügyes kiskutya volt,bár a szobatisztasággal még gondok voltak. Cap két naponta hívott,hogy leellenőrizze,minden rendben van.
Szóóóóval visszatérve a magányomra: körülbelül fél kilenc körül csengettek. Lustán kibattyogtam az ajtóhoz,aminek a túloldalán egy lihegő,kezében egy csokor rózsát és szatyrot tartó Sehun állt.
- Min,kicsim én.. –nem tudta elmondani,mert rácsuktam az ajtót. Kopogtatás. – Min,tudom,hogy haragszol,de..
- Haragszom? Neeem,én nem haragszom,miből gondolod? – válaszoltam. Tudtam,hogy jól hall.
- Igen,haragszol. Ne haragudj,kiment a fejemből,Baekhyun szólt,hogy..
- Szóval nem is magadtól jutott eszedbe, hanem Baek szólt? Csodálatos,tapsot érdemelsz.
- Nyisd ki légy szíves… nem akarok reggelig itt állni. Elszárad a virág. Miiiin. –kopogtatás. Kezemet a szám elé téve próbáltam visszatartani a nevetésemet. Nehezen sikerült. Könyökömet az ajtókilincsnek támasztottam,ezzel akadályozva,hogy Hunnie benyisson.
- Most komolyan ennyire haragszol? Ne mondd nekem,hogy te még soha sem felejtetted el. Ma szabadnapunk van,úgyhogy egész nap aludtam. Ezért nem haragudhatsz rám! Héé.. ki fognak szólni a szomszédok…engedj már be! – jól van,elismerem,élveztem,ahogy ott kint szenved. Körülbelül 15 perc után megenyhült a szívem,és lenyomtam a kilincset. Sehun szinte beesett a lakásba.
- Ha tudom,hogy ezt fogjuk játszani,nem hozok ennyi cuccot.- Dobta le a kanapéra a szatyrot. Karba tett kézzel álltam előtte. A kezében lévő csokrot felém nyújtva próbált bocsánatot kérni. Nem sok sikerrel. Sehun bement a konyhába,levett egy vázát az egyik polcról,vizet engedett bele,majd belerakta a csokrot. Eközben én nem mozdultam a nappali közepéről.
- Boldog valentin napot Min. –slattyogott vissza,majd óvatosan,hátratett kezekkel lejjebb hajolt,hogy a szemembe nézzen. Elfordultam. Igazság szerint azért,mert,ha nem teszem,elnevetem magam. Lehet,hogy gonosz vagyok,de összevetve mindent,amit Sehun valaha csinált,ez semmi volt. – Mit csináljak,hogy megbocsáss ? – fogta meg a vállamat. Ekkor eszembe jutott valami.
- Bármit megteszel?

-Bármit.

- Akkor gyere velem. –azzal karon ragadtam. – Vedd fel a cipődet. –utasítottam.
- Hova megyünk? –kérdezte,miközben lehajolt,hogy teljesítse a kérésem.
- Majd meglátod.

Jó,tudom,hogy senkinek nem ez lenne az első gondolata valentin napon,de szerintem azért elég jól kitaláltam.
Hunniet letessékeltem az első emeletre,majd megálltunk a 4-es számú ajtónál.
- Ajjaj. Mit szeretnél? –nézett rám kételkedve.
- Na most. Ott bent van egy lány. 15 éves, a neve Sora. Hatalmas EXO fan..Ma van a születésnapja. Az anyukája a Voguenál dolgozik. – Sehun vonásai itt megkeményedtek .-  ne nézz így,a legjobb részt még nem is hallottad. – veregettem meg a vállát. – Szóval. Most becsengetünk,jó eséllyel bemegyünk… te pedig elénekeled neki s Happy birthday-t.
- Miért?
- Mert ez egy kedves gesztus. És örülni fog. Én is örülni fogok. Na?
- Aishh…Te nem is szereted az ilyen rajongós dolgokat,nem?

-Ez most más. Jóban vagyok az anyjával. Na,gyerünk,csengess be.
-Ha megcsinálom,utána megbocsájtasz?

-Abszolút.

- És lesz békülős ajándék?

-Azt majd meglátjuk. –kacsintottam,egy puszit nyomva a szájára. Hunnie becsengetett. Sora anyukája nyitott ajtót. Gyorsan elmagyaráztam neki a tervet. Ő mosolyogva bólintott,majd halkan betessékelt minket,elvezetve Sora szobájához.
- Sora,kicsim,Min van itt. Szeretne felköszönteni. Gyere ki egy kicsit. – a lány válasz nélkül jött ki. Már pizsamában volt. Amint meglátta a mellettem állót, lefagyott. Egy pillanatig csak állt,szó nélkül,majd kitört belőle:
- Úristen,Oppa… -kapta a szája elé a kezét. – Oppa,oppa..Min,miattam elhoztad a barátodat? Úristen. – igen, az „úristen” és az „oppa” minden második mondatában benne volt.
Sehun bólintott,majd szóra nyitotta a száját.
- Úgy hallottam szülinapod van. Szeretnék énekelni neked valamit. –lépett közelebb hozzá. Sora arca rákvörös lett. Kezét még mindig az arca előtt tartotta.
- Ne-nekem? Tudod,hogy szülinapom van?  Oppaaaa.. ezt nem hiszem el… csak álmodom. Lá-láttam az Exo next doort ésés ez most teljesen olyan…ezt nem hiszem el. Csak miattam eljöttél idáig?
- Igazság szerint,muszáj megtennem,máskülönben a barátnőm nem fog lefe… -itt oldalba könyököltem,mire elvigyorodott,majd folytatta… igen,csak miattad. Szóval,kezdem. Készen állsz?

- Egy pillanat. –szólalt meg,majd berohant a szobájába,és kis idő múlva visszatért,kezében a mobiljával. – Most me-mehet.

- Oh nem,légy szíves ne videózd le. Legyen ez csak a mi kettőnk titka. –kacsintott Sehun,közelebb hajolva az előtte állóhoz,aki majdnem leejtette a telefont. Na,előjött az idol.
- Pe-persze. – az anyukája felé nyújtotta a mobilt. Sehun megköszörülte a torkát,majd óvatosan megfogta Sora kezeit,akinek torkából halk sikoly féle tört elő.
Nos,Sehun elénekelte a ’happy birthday’-t, olyan rapperesen. Utána csinált közös képet Sorával,de megígértette vele,hogy nem tölti fel sehová. Fő a biztonság,ugye.
Még tizennégyszer megköszönte,hogy eljött..illetve eljöttünk,majd kikísértek.
Visszaérve a lakásba,Sehun lerogyott a kanapéra.

- Valld be,hogy élvezted. –ültem le mellé vigyorogva.
- Csak miattad csináltam..de cuki volt a csaj.
- Igen,az volt. Durva,hogy mennyire oda vannak értetek. –húztam fel a lábaimat.
- Ja…te is odavagy,nem?- fordult felém érdeklődve.
- Hát persze.- feleltem cinikusan. A mellettem léve szatyor felé fordultam. –Hoztál kaját?
- Igen,de most már mindegy. Holnap megesszük reggelire. Most más dolgunk van. Kérem az ajándékom. – nyúlt felém hirtelen,majd kezeit átvetve a nyakam mögött és a lábaim alatt,felemelt és bevitt a hálóba.
Óvatosan letett az ágyra. Lassan fölém hajolva a fülembe suttogta:
- Engem miért nem hívsz soha oppának? – kezeimet összekulcsoltam a nyakán.
- Mert mostanában nem érdemelted meg. – Hunnie elmosolyodott.
- Teszek róla,hogy ma este megérdemeljem. – a következő pillanatban ajkai az enyémekkel kerültek összetűzésbe. Sehun felült,maga után húzva engem is. Kezeivel a derekamat cirógatta,ajkai a nyakamat ostromolták. Apró kis villámok futottak végig a testemen,mikor az egyik keze a csípőmre vándorolt. Kissé hátrébb hajolt,amíg levette a pólóját,majd megszabadított az enyémtől is.

Kis idő múlva már csak én voltam és ő. Semmi zavaró textil darab.
Sehun ajkai visszavándoroltak az enyémekre,miközben ujjaival a legérzékenyebb pontom felé kalandozott. Belenyögtem az érzésbe. Hunnie belemosolygott a csókba. A fülemhez hajolt.
- Na mi az? Itt jó? – válaszul a hajába túrtam. Mintha csak engedélyt adtam volna, barna hercegem  ujjai mélyebb utakra tévedtek. Egyik kezemmel Hunnie hátát szorítottam,másikkal a párnát markoltam. Sehun gyorsított a tempón,miközben a melleimet kényeztette.
- Se-hun. – sóhajtottam,erőtlenül. Feljebb emelte a fejét,lassítva a tempón. Mozdulatai körkörössé változtak.
- Mondd, hercegnőm. Jó érzés? – csókolt bele a nyakamba. Nem tudtam tovább visszatartani. Felnyögtem. Abban a pillanatban Sehun abbahagyta előbbi tevékenységét. – Most még nem mehetsz el. Ma valentin nap van. Egyszerre kell megcsinálnunk.Remélem kimondod,hogy oppa.
- Idióta vagy. –ütöttem meg a vállát,még mindig erősen zihálva. Kicsit feljebb csúsztam, a Kis Sehun felé nyúlva,de ő eltolta a kezem.
- A-a. Ma én engesztellek ki téged. Neked nem kell engem. –kacsintott,majd óvatosan visszadöntött a párnák közé.
- Akkor csináld már. –sürgettem.

-Ugye szeded még a bogyókat?

-Szerinted?-húztam fel az egyik szemöldökömet. Hunnie nem válaszolt. Óvatosan feljebb emelte a lábaimat,hogy végre megkapjam,amit akarok.
- Ahh . – nyögtem fel az érzéstől.
- Boldog valentin napot Min. –csókolt meg lágyan,miközben mozgatni kezdte a csípőjét.
( Tudom,hogy mindenki a következő percekre kíváncsi…sajnálom,de ez most a mi hálószoba titkunk marad…talán majd legközelebb többet is elárulok. Annyit elárulok,hogy többször is elhangzott Sehun hőn áhított "oppa" szava. Meg kell jegyeznem,Beth az egész valentin estémet végig aludta a nappaliban.)

Szóval ez volt az én valentin napom. Amilyen rosszul kezdődött,olyan jól ért véget.
Tudom,hogy még sok mindent kell mesélnem,ígérem,hamarosan írok megint, nem fogom elhanyagolni. Most mennem kell,mert úgy hallom,Lucas levert valamit a konyhában. Nyilván Bethre fogja fogni,de azért megnézem,mit csinálnak ;)

Min - 2 roommates in 1 day

-Bocsi Min,de tényleg mennem kell. – mondta Sehun két csók között,miközben a gatyáját próbálta magára rángatni. Mindig meg akar szökni előlem.

- Nemááár Hunnie. Elegem van belőle,hogy mindig elmenekülsz,mert a manager felhív,hogy próba van. Nem hal bele 10 perc késésbe. – csimpaszkodtam rá.
- Oh,dehogyisnem. Főleg mostanában. Tudod,hogy mennyi pletyka kering rólunk így is. Nem kell még több.
- Na és mióta érdekelnek téged a pletykák?
- Most óta. Te is öltözz fel. A bugyi nem jelenti azt,hogy van rajtad ruha. – hámozta le a kezemet a nyaka körül.
- Jól van Oh Sehun,ezt a mozdulatot megjegyeztem. – ültem le az ágyra durcásan. Az előttem álló két kezével az ágyra támaszkodott,szemmagasságba kerülve így velem.
- Nam Minyung azonnal vegyél fel valamit,vagy nem megyek sehová. –mért végig a szemeivel. Elmosolyogtam magam.
- Rajtad sincs felső. Rajtam miért legyen bármi is? –kacsintottam. Sehun az ajkába harapott,majd ledöntött az ágyra. Ajkaink vad csókcsatába kezdtek. Kezeimmel leügyeskedtem róla a nadrágot,majd hozzáláttam az alsóneműje eltávolításához. Hunnie ajkai eközben a nyakamra vándoroltak.
- Sehun,nem hallod,hogy csörög a ….oh basszus.- a hang hallatán abbahagytuk előbbi tevékenységünket,majd az ajtó irányába fordultunk,ahol egy elvörösödött fejű Chanyeol állt,kezével takarva az arcát. Sehun eközben próbált takarni engem…khmm.-
- Chanyeol! Mondtam,hogy mindjárt megyek!
- Bocsi srácok,nem tudtam,hogy épp akció van….esküszöm,nem láttam semmit. A manager türelmetlen volt és elküldött,hogy szóljak.
- Csodálatos. 2 perc és megyek…kimennél? – nézett kérdően a még mindig az ajtóban állóra.
- Ja,persze...Min,te gyúrsz? – vigyorodott el,mire Sehun hozzá vágott egy párnát.

A füstbe ment reggeli tornám után Sehunnal,a Vogue felé vettem az irányt,mert fotózásom  volt. A
A székházba érve Nana,a recepciós lány széles vigyorral az arcán üdvözölt,majd elnavigált a fotózás helyszínére. Itt jegyezném meg,hogy anyám jelenleg nem tartózkodott Koreában,tehát a légkör sem volt annyira feszült…részemről legalábbis egészen biztosan nem.

manager szerint,ha sikeresek lesznek a képek,akkor a következő hónapban utazom Milánóba egy kampány miatt, úgyhogy reméljük a legjobbakat.

Nem tartott olyan sokáig,élveztem az egészet,szokás szerint. Imádtam a profi csapatot,ami körülvett minden egyes alkalommal. Sokan mondják,hogy a modellkedésben nincs semmi megeröltető: csak pózolsz a kamerák előtt,ami után kapsz egy rakat pénzt. Nos ez egyáltalán nem így van. Igenis fárasztó meló és egyáltalán nem olyan könnyű,mint amilyennek látszik. Mindenestre megérte a fáradtságot. Miután kész lettünk, megbeszéltük a következő fotózás időpontját,majd elköszöntem a csapattól.
Két lépést sem tettem az ajtón kifelé és már csörgött is a mobilom.
- Szia Henry!
- Szi..Min? Jaj,bocsi félrenyomtam, nem téged akartalak.

-          Mi? Szóval félrenyomtál? Nem baj Henry,kicsit sem vagyok megbántva.- játszottam a sértődöttet.
-Jaaaj tudod,hogy nem úgy értettem. Téged is akartalak hívni,mert naggggyon hiányzol,de most egyelőre még turnén vagyunk, jövő héten pedig utazom Kanadába, úgyhogy nincs sok időm. De attól még szeretlek…ugye te is szeretsz? Várj,ne válaszolj.- kuncogás.- Hogy vagy mostanában?
- Idióta vagy. Megvagyok,most éppe..
- Bocsi,most le kell tennem,jön a manager. Bocsi Min,majd beszélünk,puszillaaak.- sípolás. Legalább most már mindenki el tudja képzelni,hogy mit értek a „mostanában nincs időnk normálisan beszélni” alatt.

Délután beugrottam az egyetemre,hogy megtudjam a múltkori vizsga eredményeimet. Mindegyiken átmentem,hál’ istennek. Mostanában kevés időm jut a tanulásra.

-          Minsoo,épp most léptem be a bejárati ajtómon. – szóltam bele a mobilba,miközben leügyeskedtem magamról a cipőmet.
- Akkor remekül időzítettem. Ne kezdj el vetkőzni,mert mindjárt ott vagyok. Na puszi. –sípolás. Remélem nem tervez semmi hülyeséget.
Minsoo valóban sietett. Alighogy letettem a mobilt és bebattyogtam a konyhába,egy kávéért,már meg is szólalt az ismerős hang.

-          Nyitom,szakadj már le a csengőről.
- Tudod,milyen nehéz ez a doboz? –rontott be a lakásba,kezében egy nagyon karton dobozzal. A nappali közepén megállt,majd vigyorogva felém fordult.
- Ajjaj…mi az a doboz, CAP? –léptem felé óvatosan.
- Csak semmi pánik. Nincs benne olyan,amiről nem kérdeztelek meg előtte. Na,csukd be a szemed.

-          Nem szeretném.

-          Miiin!

-          Jól van,jól van. De miért mozog az ott a kezedben?

-          Na,csukd már be!  Utána kérdezősködhetsz.
Eleget tettem hiperaktív barátom kérésének. Zörgést hallottam,majd Cap csitítását. Mi a franc?

-          Okéé,nyithatoood.

-          Jézusom!- ugrottam hátra,amint kinyitottam a szemem. CAP az arcomtól 2cm-re tartotta az ajándékom: egy kiskutyát.

-          Cap,ez egy bernáthegyi kölyök. –szólaltam meg végül,miközben a kezembe nyomta az ásítozó –most még!- kis jövevényt.

-          Igen! Jó,nem? Tudod,milyen sokáig tartott,hogy megszerezzem. Nem volt olcsó mulatság.

-          Minsoo-sóhajtottam- nagyon aranyos vagy és értékelem is,de…egy bernáthegyi? Nem marad mindig ekkora,remélem ezzel tisztában vagy.

-          öhmm…hát persze…deee…az még nem most lesz…és tele vagy pénzzel …majd veszel egy nagyobb lakást…de örüljél már nekiii…nézd,mennyire cuki. –fordította felém a kezemben lévő arcát ( nem szeretem a „pofáját” kifejezést. Még állatoknál sem). A kis gombszemű álmosan pislogott rám.

-          Utállak…

-          Akkor megtartod?

-          Persze,hogy meg.

kis szőrgolyóm <3

-          Juhuuuj de jóóó! –kezdett el ugrálni. – Annyira boldog vagyok Min! És majd,mikor nagyobb lesz,akkor játszhat együtt az enyémeimmel…ésésés segítek tanítani,ha ráérek.

-          Minsoo,nyugi. Köszönöm szépen. –mosolyogtam rá.- De remélem tudod,hogy megkérdezhettél volna…és mi az,hogy tele vagyok pénzzel? Egy kutya attól még felelősség és nem tudom,hogy lesz e rá időm és.. –Cap a számra tette a mutatóujját.

-          Egy szót se többet. Min,neked szükséged volt egy kutyára. Valakire,aki mindig ott van neked,mikor épp Sehun besértődik L.Joera,valakire,aki hozzád bújik,mikor összebalhézol anyáddal,valakire,aki..

-          Jó,jó, elég,nem kell felsorolnod az összes rossz dolgot az életemből. –bokszoltam bele a vállába.

-          Mi lesz a neve?

-          A neve? Legyen mondjuk…Beethoven..tudod,mint abban a filmben.

-          Beethoven? Hááát nekem más ötleteim is lennének,de a te kutyád,szóval annak hívod,aminek akarod. Azt hiszem lány,szóval nem is illik rá a név.

-          Akkor is Beethoven lesz.Csak Beth-nek fogom becézni.

-          Mindjárt más. Na,jó mulatást vele,nekem most mennem kell. Majd csörögj,ha kell valami,én is hívlak amint tudlak,mert mesélnem kell pár dolgot. Ez rád is vonatkozik. Na puszi. Kikísérem magam. –kacsintott,majd megsimogatta a kezemben lévőt,nyomott egy csókot az arcomra és kisuhant az ajtón.

-          El tudod ezt hinni? Mert én nem. –fordítottam magam felé új lakótársamat. Meg kell,hogy valljam,nagyon aranyos volt.
Cap a kartonba elrejtett egy kis kutyaágyat,illetve játékokat és még kutyakaját is,szóval nem kellett leszaladnom a boltba életmentő csomagért Bethnek.

Rögtön rájöttem,hogy nem lesz egy könnyű menet,főleg a szobatisztaságra nevelés,de tanulva barátnőimtől,akiknek ez sikerült,biztos nekem is menni fog…remélem.
A délutánt otthon töltöttem. Felhívtam Baekhyunt és Sehunt is,hogy elújságoljam a hírt. Örültek neki.Baekhyun említett valami majmot,de nem értettem tisztán,aztán le kellett tennie,mert jött a manager. Biztos B csinált megint valamit. Valamikor átmegyek hozzájuk,megnézni a kis csöppséget.
Beth ágyát bevittem a hálómba. Ahogy beleraktam már el is aludt.
Olyan 6 óra körül megszólalt a mobilom.

- Szia Lucas. Mi az?

- Szia Min. Otthon vagy?

-Igen,miért?

-  Király,akkor 10 perc és ott vagyok.

- Mi van?!

-  Ja,Ian nem mondta? Pár napig Seoulban maradok…öhmm…hosszú sztori. Majd elmondom. Lakhatok nálad?

-  Ööö..ja..persze,gyere. –habogtam.

-  Imádlak. Nem sokára érkezem.

Lucas két bőrönddel beköltözött a vendégszobámba. Nagyon furcsa volt,nem nagyon mondott semmi konkrétat. Jetlagre hivatkozva elment a fürdőbe,majd bedőlt az ágyba és már aludt is. Értetlenül állva az egész előtt felhívtam apát.

-  Szia kicsim.

-  Mi a franc ez? Miért van itt Lucas?

- Szóval odaért. Bocs,azt hittem telefonáltam. Elég bonyolult a dolog,de azt akarom,hogy ő mondja el. Most alszik?

-   Ja.

-  Ne haragudj,ha kényelmetlen a szitu,kivesz egy hotelszobát.

-  Nem,vagyis de…ahhh..mi ez az egész apa? Már megint mit csinált?

-   Mondom,hogy neki kell elmondania. Ő mondta,hogy ne mondjak semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak. Köszönöm kicsim.

-Mi a franc? –mondtam,csak úgy magamnak. Most komolyan: mi ez a nap?