Mei- (•̀o•́)ง

Reggel még mit sem sejtve indultam az egyetemre. Lakótársam hangosan horkolva horpasztott, mikor elindultam. Útközben gyors írtam egy üzenetet Laynek, hogy ha lehet most Ők is gondoskodjanak Füliről ne csak szegény Tokiya, aki részletes beszámolót küld nekem minden egyesnap B-ről és kedvencemről. Örültem, hogy mellette van és foglalkozik vele, ám annak már kevésbé, hogy egyre rosszabb híreket hallok barátnőm felől.
Szerencsére nem esett a hó így nem kellett metróznom, hanem sétálhattam egy nagyot, bár kicsit szidtam magam, hogy miért csak egy nyári ruhát vettem fel, mert hiába voltam vastag kabátba, lábaim hangosan koccantak össze. Az egyetemen megkerestem az előadó termet, ahol az óráim lesznek, befészkelődtem hátra és vártam az oktatóra.
Jó ideje tarthatott az óra, mikor a telefonom búgni kezdtem, láttam, hogy ki hív, de mivel egy elég fontos anyag rész kellős közepén voltunk hanyagolnom kellett a hívást. Aztán újra, majd még egyszer.
-Kisasszony, nyugodtan vegye fel. - mondta kedvesen a dékán. Magamhoz vettem a kis készüléket és kirohantam.
-Szia B! Bocsi... - kezdtem volna, de B félbeszakított.
- Bocsi?! ....Szemét vagy. Utállak. - a hangja el-el csuklott, hallottam, hogy nem kis mennyiségű alkoholt fogyaszthatott.
- Nem értelek B.
- Legjobb barátnők?! Na ne röhögtess, azért mentél el.... Beszélni se vagy hajlandó velem. Átvertél, hogy igaz barát vagy...csak egy hazug liba, aki kihasználja a testvérét...Összefekszel mindenkivel. Undorodom tőled. - elegem lett a mocskos szavakból, és kinyomtam a telefont. Bár tudtam, hogy részeg volt, amiket mondott nagyon fájt. Véget kellett ennek vetnem. Megkerestem annak a személynek a számot, akiről tudtam, hogy segíteni tud.
-Mei? Gond van?
-Segítened kell. B nagyon részeg, szerintem már alig tud magáról. Félek, hogy nagy bajba keveredik. Keressétek meg Őt. Tokiya dolgozik, Yemin édes kevés ehhez. Üzenetbe elküldtem, hogy hol van.
-Állj...állj...Miért kéne nekem Danbin segíteni?!
-Mert az istenverte pasija vagy azért, te troll! - kiabáltam a telefonba.
-Mei...Mi már...
-Nem Chanyeol, hallgass meg. Most aki a leginkább kell neki, az te vagy. Emeld fel a csontos kis segged az ágyadból és irány megkeresni B-t. - vettem lejjebb a hangerőt, mert az egyik teremből kiszóltak, hogy jó lenne ha csendbe maradnék. Mikor végig mondtam, bontottam a vonalat. Gyors üzenetet pötyögtem TJ-nek, aki válaszkép egy képet küldött nekem.

Az rövid üzenet mellé: "Itt várlak! Latte?"

Visszamentem a terembe, megvártam az óra végét és összepakolva cuccaim a megadott helyre siettem. A latte már ott gőzölgött az asztalon, egy csokis muffin mellett. Egy 600 wattos vigyor fogadott mikor leültem.
-Na mesélj. - mondta és mosolya lehervadt mikor részletesen elmondtam neki mindent.
-Nem tudom mit kéne tennem. B a legjobb barátnőm, Ő olyan nekem mintha a húgom lenne, és így hallani Őt borzalmas volt.
-Elhiszem, nem akarlak elküldeni, vagy ilyesmi, de talán jobb lenne ha ott lennél mellette. -fogta meg a kezem.
-Igazad lehet. - sóhajtottam egy nagyot.
-Plusz mennék veled. - vigyorgott, aztán meglátva döbbent arcom nevetni kezdett.
-Miután megjöttél kaptam egy e-mail-t. Egy ázsiai divat laptól, hogy lenne egy álláslehetőségem, ugyanis oda is beadtam egy pályázatot régen. - a szemeim hatalmasra kerekedtek, de Ő csak folytatta - Ugyan nem a Vouge, de hasonló és ha már így töröd a fejed a haza úton, Én is meggondolnám, hogy elkísérlek és elfogadom a munkát.
-Mennyire megy a nyelv? - kérdeztem aggódva, mire folyékonyan elkezdett beszélni koreaiul, nevetni kezdtem, majd könnyek csordultak végig az arcomon.
-Ennyire rossz voltam?

-Csak aggódom amiatt a lüke lány miatt. - törölgettem meg a szemem. Megbeszéltük, hogy tavasszal utazunk majd haza. A délutánt kettesben töltöttük, úgy andalogtunk Boston utcáin, mintha egy szerelmes pár lennénk. Néha mikor ránéztem Lay-t képzeltem magam mellé.

Nagyon hiányzott nekem, mert Kris mellett Ő volt a másik hímnemű legjobb barátom, mind emellett még életem szerelme is. Imádom Tokiyát is, persze, hogy imádom, de Kris és Lay...mondjuk, hogy a mindeneim.
Illetve most már TJ is, aki pár hét alatt olyan közel került hozzám, mintha már évek óta ismerném, tudok róla mindent, tud rólam mindent, éjszakákat  beszélgettünk át, megmutatta nekem Bostont, és amikor csak kellett a segítségemre volt. Szóval bátran ki jelenthetem, hogy van 4 férfi az életemben, akikért tűzbe tenném a kezem. Azta, olyan csöpögős melodrámába csapok át néha, hogy már megijedek magamtól.
Az estét egy csendes bárban töltöttük, ahol TJ még vacsit is rendeltem nekem, tiszta kis gavallér, aztán sétáltunk egyet majd hazafelé vettük az irányt.
-Aludhatnék ma veled? - nem akartam egyedül lenni, mert még mindig nem kaptam hírt barátnőm hogy létéről, mikor világosan közöltem egy kör üzentben, hogy amint megtudnak valamit értesítenek, de semmi.
-Hát hogyne. - ölelt meg. Gyorsan lefürödtem, belebújtam a pizsimbe, felkaptam a takaróm és egy párnát, aztán sprinteltem TJ szobájába. Már teljesen megszoktam, hogy Ő csak egy boxerben alszik. Elalvás előtt még képeket nézegettünk, megmutattam neki a fiúkat, a lányokat, a mini állatkertünket. Aztán hozzábújtam és mély álomba szenderültem.
Reggel a kávé friss illata ébresztett, ami a kis éjjeli szekrényen pihent, még reggeli muzsika is volt,  mert TJ hangosan énekelt a tusoló alatt. Nyújtózkodtam egy nagyot, mire TJ hangosan felkiáltott:
-MARADJ ÍGY! - félig kinyújtott karral, oldalra fordulva próbáltam szoborrá alakulni - Azért levegőt vehetsz. - kattintott egy képet.
-Ha vettem volna, eldőlök, mint egy krumplis zsák. - fordultam hasra - De te miért fotózol mindig annyit?
-Hobbi....
-De képeid jók...
-Csak hobbi. Jobban érdekel az írás, mint a fotózás. CSÍÍÍÍÍZZZZ~ - és katt, hozzá vágtam egy párnát.
Tehát nagy bostoni álmaim lassan véget érnek, és új kalandok kezdődnek otthon Seoulban.....Miért érzem úgy, hogy nem lesz egy könnyű menet??

TJ fantörpikus fotója reggel XD

Seo Young - So many things to talk about

my two idiots ♥

Seijit Kionak kellett lefogni,hogy ne menyjen neki Sen-nek. Bár a végén már Kiot is vissza kellett tőle tartani.
- Sen,az isten szerelmére menyj most el innen. Egyáltalán nem alkalmas,amint látod. –fogtam kicsit sietősre a dolgot. Az előttem álló karba tette a kezét.
- Máskor sem lesz alkalmas. Ha rólam van szó neked sohasem alkalmas Seo. És kezd elegem lenni ebből. – mondta megnyomva a mondat végét. Közben Sunhee is kijött az előszobába.
- Mi folyik itt? Ő meg mit keres itt? – bámult Sen-re.
- Hányan vannak nálad? Amúgy sziasztok srácok. Régen találkoztunk. – intett a hátam mögött álló Mia-nak,Kio-nak és Seiji-nek.  
- Mi az,hogy „régen találkoztunk”? Ennyit bírsz mondani azok után,hogy egy árva szó nélkül húztál el Koreába? – csattant fel Seiji.

-Mondanék mást is ,ha végre beengednétek. – felelte Sen egyre idegesebben.  Viszont Luhan bármelyik percben itt lehetett és a legkevésbé sem akartam,hogy találkozzon Sen-nel.
- Azt felejtsd el! – csattant fel a nővérem. Sen mély levegőt vett.
- Annyira imádom,hogy mindenki így nekem támad,mikor az egyetlen személy akinek tényleg oka lenne rá az Seo .- mondta.
- Te hallod,hogy miket mondasz? Sen,te is nagyon jól tudod,hogy ennél sokkal többről van szó. És az,amit Seo-val csináltál ránk is kihatott. Hol voltál mikor mélyponton volt miattad? Mert nem te húztad ki a gödörből,hanem mi. Ráadásul miattad került oda. Úgyhogy ne mondd nekem,hogy nincs okunk így viselkedni veled,mert esküszöm behúzok neked egyet! – csattant fel Mia. Régen láttam így kikelni magából. Sen hátrébb lépett az ajtótól.
- Jól van. Úgy látom , hogy most nem fogunk dűlőre jutni. De akár hiszitek akár nem,nekem is nehéz volt. Baromi nehéz. Ne higgyétek azt,hogy könnyű volt otthagyni az életemet. Ott hagyni titeket. – nézett ránk.

Miket nem találok Mia telefonján xd Kio pink hajjal o.o

- Aha,persze. Így utólag már visszahízelegnéd magad,mi? Na húzz el innen de nagyon gyorsan,vagy gondoskodom róla,hogy egy ideig hanyagold a modell szakmát! – ordította Seiji.
- Sen,légy szíves! – néztem rá. A szemében nem láttam mást csak megbánást.
- Oké,értem. De tudod,hogy ez így nincs lezárva. – nézett rám,majd sarkon fordult és a lépcsők felé indult. Olyan gyorsan csaptam be utána az ajtót,hogy beleremegte az ablakok. Egy hajszálon múlott.

Teltek a napok Sen látogatása óta,amit szerencsére nem ismételt meg. Mia-ékkal bejártuk szinte egész Seoult és nagyon jól szórakoztunk. Eljöttek s munkahelyemre is ahol bemutattam őket Kwon úrnak,aki megengedte,hogy végignézzék az aznapi fotózásokat. Szerintem mondanom sem kell,hogy Mia el volt ájulva a sok helyes srác láttán. A nap csúcspontja az volt,amikor megismerkedett Eunjival,aki megengedte neki,hogy csináljon vele pár közös képet a díszletben. Nagyon jó kis nap volt. Óóó mielőtt még elfelejtem a lányokkal partit szerveztünk D.O.-nak és Kai-nak,ami nagyon jól sikerült. Mindenki élvezte!
Aztán egyik délután Soyun áthívott minket vacsorára Luhannal,úgyhogy kis csapatomat otthon hagyva indultunk el barátnőm háza felé. Régen láttam már a lányokat,de a legnagyobb meglepetés Soyun és a bejelentése volt. Azt hittem rosszul hallom,amit mond. Mindenki a könnyeivel küszködve ült az asztal körül. Viszont Kai-t viselte meg talán a legjobban. De az este folyamán félre húzott és közölte,hogy feleségül akarja venni Soyunt. Először csak pislogtam rá. Soha sem láttam még olyan komolynak és elszántnak. Ebből tudtam,hogy ez egy jó döntés lesz részéről,így egy hatalmas mosollyal öleltem át és adtam rájuk „áldásomat” . Nagyon reméltem,hogy Soyun minél hamarabb felépül.

My fav pic of Sunhee&Nate

A vacsora utáni napokon is pörögtek az események. B egyre lejjebb süllyedt és láttam,hogy ez Luhant is megviseli,de nem tudtam,hogy mit kéne csinálnunk,hogy kirángassuk jelenlegi helyzetéből.  Gyanítottam,hogy a Chanyeol-lal való szakítása és Mei Bostonba költözése is közre játszott az események alakulásában. Viszont sehogy sem volt ez így jó. 
Sunhee és Nate Hawaii-ra utaztak,ahonnan szinte minden nap küldtek egy csomó képet. Nagyon örültem,hogy ilyen boldogok együtt. Luhannal is tervezgettük a japán utazásunk időpontját. Úgy akartuk alakítani a dolgot,hogy egyszerre menjünk Seiji-ékkel,viszont Lulu most nem nagyon akarta magára hagyni B-t,úgyhogy nem volt egyszerű a dolog. Nekem pedig elég sok munkám volt,tehát tényleg pörögtek az események.
Egyik este Kwon úrral egy gálára voltam hivatalos,ami egy új kampányt hírdetett. Nagyon izgultam,mert ez volt az első ilyen komolyabb megjelenésem egy ilyen fontos eseményen. Szerintem mondanom sem kell,hogy Mia teljesen el volt ájulva a ruhámtól,amit a főnököm küldött,ugyanis csak egy bizonyos márkát szabadott viselni.
- Te jó ég Seo! Vadítóan nézel ki! – rántott magához Seiji,mikor az ajtó felé indultam.
- Ohh köszönöm. – nevettem.
- Kicsit furcsa,hogy ilyen drága ruhákat hordasz,de nagyon jól áll . mosolygott Kio.
- Nekem mondod? Még mindig nehezen tudom elhinni. De sietnem kell,mert a limuzin 5 perc múlva jön.
- Limuzin? Úristen limuzinnal mész? Akkor tényleg egy vörös szőnyeges party lesz! Nem mehetünk mi is egy kört? – ugrál Mia.
- Nem hiszem Mia. Mi ehhez nem vagyunk elég elitek. – nevetett Seiji.
- Hahaha. Én sem vagyok elég elit hozzá mellesleg. – mormogtam,majd magamhoz húztam Kiot és Miat is egy hatalmas ölelésre.

Mire leértem a limuzinhoz körülbelül 6-szor estem majdnem át a ruhám uszályában,de sikerült normálisan beszállnom a kocsiba,hogy végre elindulhassunk.
- Nagyon szép vagy Seo. Öürlök,hogy jó lett a ruha. - mosolygott rám Kwon úr.
- Köszönöm Kwon úr. - viszonoztam a gesztust. Próbáltam nyugodtnak látszani,de a tenyerem szinte már izzadt annyira izgultam.

Lets go to the show :*

Yemin - Új lakók.

Az elmúlt héten három személlyel is bővült a házban lakók száma. Az első DongHoon aki egyik reggel kétségbe esetten állt az ajtómban azzal, hogy a szülei kirakták otthonról. Én értetlenül néztem rá, hogy miért amire a válasz az volt, hogy a szülei azt akarták, hogy továbbtanuljon és ügyvéd legyen akárcsak apukája és a modellkedést pedig fejezze be. Mivel ő mindenképp modell szeretne lenni választás elé állították.... vagy az ügyvédi pályát választja és továbbra is velük marad...vagy modellkedik és eltartja magát....Háát ő a másodikat választotta és még aznap összepakolt és eljött. Hozzám jött, hogy nem tudok e valami olcsó

Junior és Nico.<3

albérletet én pedig felajánlottam, hogy lakjon velem meg testvéremmel. Bemutattam őt Nanának ő pedig kikerekedett szemmel nézett minket mikor meglátta, mennyire hasonlítunk. Tao először nemigazán örült az ötletnek, hogy velünk lakjon de aztán beadta a derekát. A másik két lakótárs pedig egy iszonyatosan aranyos labi bébi testvérpár. Úgy gondoltuk Boss túlságosan egyedül van ezért elmentünk Krissel kutyákat nézegetni és beléjük szerettünk ezért végül mindkettőjüket magunkkal hoztuk. A kis fekete Kris jóvoltából a Junior nevet kapta míg vajszínű testvére Tao által a Nico névre lett keresztelve.
Junior egy igazi rosszcsont és a cipők gyilkosa míg Nico nyugodtabb 'anyásabb' típus.

Voltam a 'raktárban' is ellenőrizni, hogy halad az építkezés...Már csak 1-2 hét van a megnyitóig és a hely lassan nyitásra készen áll. Gyönyörű lett igazán keményen dolgoztak vele. A képekkel is elég jól haladunk B-nek köszönhetően aki tökéletesen tűri, hogy néha órákon át fessem őt...és a többi lány és DongHoon is tökéletesnek bizonyult.

DongHoon és B.

Egyik nap pedig Soyun hívott minket közös vacsira aminek nagyon örültem hisz nagyon hiányzott már elég sok dolgom volt mostanság és ezért nem tudtam a többiekkel találkozni. Átmentünk hozzá Taoval és mikor ajtót nyitott kicsit meglepődtem a fején lévő kendő miatt de nem akartam rákérdezni...
Meit elértük gépen...Kris szószerint kitépte a többiek kezéből a laptopot és beült vele a nappaliba amit nagyon megmosolyogtam... Mi addig segítettünk Soyunnak megteríteni. Aztán jött az este rossz része. Soyun elmondta, hogy miért is hívott ide minket. Nem akartam hinni a füleimnek és először fel se fogtam amit mondott...aztán levette a kendőt én pedig keserves zokogásba kezdtem a többiekkel együtt. Mindenki megijedt de Kai arca fájdalmasabb volt mindenkiénél. Kiderült, hogy Soyunnak be kell mennie a kórházba egy időre, hogy kezelni tudják ahol meg is látogattam őt. Vittem neki enni hisz tudom a kórházi koszt borzalmas. Útközbe egy cukrászdába is beszaladtam, hogy vigyek neki a kedvenc sütiéből. Mikor beértem ő épp aludt ezért nem akartam felébreszteni. Megismerkedtem a szobatársával aki egy roppan aranyos fiú. Megkínáltam őt is sütivel és beszélgettünk. Meg ígértettem vele, hogy vigyáz Soyunra amire csak annyit válaszolt, hogy ez természetes. Mikor Soyun felébredt oda mentem hozzá letettem az ágy melletti kis asztalra az ennivalókat és a sütit majd átöleltem. Beszélgettünk én újból elsírtam magam. Annyira szörnyű volt őt ott úgy látni, hogy nem bírtam vissza tartani. Lassan indulnom kellett ezért elköszöntem tőle is és Nam-tól is.
Beültem az autómba felhívtam Tao-t, hogy merre van. Mivel azt mondta van egy kis dolga úgyhogy ma nem ér rá úgy döntöttem haza megyek.
Otthon a kertben Kris fogadott.
-Mond csak úgy döntöttél te is beköltözöl?-ugrottam hátára egy hatalmas vigyor kíséretében.

-Zavarna?-kérdezte hátranézve.
-Engem nem.-küldtem egy 1000 wattos mosolyt neki.
-Helyes válasz.-vigyorgott majd mikor beért velem a lakásba ledobott a kanapéra és kínozni kezdett.
-HéééHéééééé. Nem ééér.-visítoztam amire DongHoon is előbújt szobájából és Kris segítségére sietett. -Igazságtalan túlerőbe vagytok hééé.-nevetve visítoztam tovább. De két kis vakarékom személyében megérkezett a felmentő sereg. A két kis törpe vakkantgatott közben elkezdték a fiúk gatyájának szárát húzni. Mikor végre elengedtek ölembe kaptam a két kis ördögfajzatot és néhány puszi kíséretében dicsérgettem őket.

Drága Boss-omat pedig egyáltalán nem zavarta
a hangzavar a szunyókálásban.:3

Este még filmeztem a fiúkkal és a kanapén el is aludtunk engem Kris ölében DongHoont pedig a vállamra dőlve érte utol az álom.

Danbi: Party?!

Nem sokkal a javuló stádiumból még mélyebbre süllyedtem. Annyira nem érdekeltek a körülöttem lévők, hogy még Tokiyával se voltam képes rendesen beszélni, annak ellenére, hogy ő képes volt megtűrni maga mellett. Bántott, hogy szinte napok óta egy faszparaszt voltam vele, de képtelen voltam bocsánatot kérni tőle. Inkább szótlanul mászkáltam a lakásban, mintha tök egyedül élnék. Így volt ez azon a napon is mikor látogatóim jöttek. Éppen az esti bulira készültem, mikor beszélgetést hallottam kintről.  Nem ismertem fel a hangokat, így két kis pincsikémmel, akik testőrként viselkedve előttem sétáltak megnézni kik a kedves látogatók, vettük célba a nappalit ahonnan a zajt hallottuk.

- Hello.- üdvözöltem a három srácot, majd sarkon fordultam.

- Szia. – köszöntek szinte egyszerre. - Figyi B.

- Mondjad Kris.

- Füli még életben van?

my party's outfit. :)

- Nem, nyúlpaprikást csináltam belőle…- próbáltam poénkodni, de csak hatalmas, csodálkozó tekinteteket kaptam. – aiishh. Mei szobájában van. - hagytam őket tényleg faképnél és magamban fortyogtam tovább. – Komolyan. Nagyon jól tudják, hogy elég sok mindent nem eszek meg.. persze a nyúlhúst meg szeretem… - becsaptam magam után az ajtót és folytattam lázas készülődésem.  Egy két órába telt, mire megvoltam elégedve a kinézetemmel. Hajam tökéletesen besütve omlott fedetlen vállaimra, a ruha pörfektül állt, mintha rám öntötték volna. Kerestem egy hozzá illő lábbelit és elégedett mosollyal tipegtem a hatalmas tükörhöz, mikor megtaláltam a tökéleteset, ami ma estére kellett. Lőttem egy képet magamról, hogy ezt az estés is valahogy megörökítsem, majd indultam is, de drága lakótársam megakadályozott gyors lelépésemben.

- Szia édes, nem tartasz velem? – kezdtem kacérkodni vele vendégeink előtt.

- Szia szivi.  –adott egy cuppanósat arcomra. – Bocsi, de el kell keserítselek, hogy inkább  a puha ágy társaságát élvezném.

- Hát jó. – rántottam vállamon egyet. - Majd reggel jövök. Sziasztok.- köszöntem el mindenkitől.

Tokiya's pov.

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót, majd bekiabáltam:

- Megjöttem. – de válasz nem jött, csak három betörőféleség. – Sziasztok. Hát ti?

- Jöttünk nyúl látogatóba. – válaszolta Kris.

- Áhh, értem… B?- de választ nem kaptam csak lesújtó pillantásokat. – Veletek is ki vagyok segítve. – indultam meg szobája felé, de ő megelőzött és elém libbent.

- Szia édes, nem tartasz velem? – tudtam mire megy ki a játék, így segítve neki azonnal belementem.

- Szia szivi. Bocsi, de el kell keserítselek, hogy inkább  a puha ágy társaságát élvezném.

Hát nem éppen erre a válaszra számítottam. Eddig mindig próbálkozott még egy darabig,de most egy szó nélkül hagyott faképnél.

- Úgy látom valakit ejtettek. – mondta a nagytesó.

- Francba. – csaptam az asztalra.

- Ennyire ne emészd magad. Reggel úgy is hazajön. – poénkodott tovább.

- Mi a faszért szólsz bele olyanba,amiről halvány lila gőzöd sincs?

- Azt hiszem valakinek elgurultak a gyógyszerei. – csatlakozott Chanyeol is.

- Valami baj van?- jött a harmadik gyöngyszem is Lay személyében.

- Vigyázni kell rá. – reméltem, hogy fogják, de hülyékkel vagyok körbevéve.

- Nagylány már. Tud vigyázni magára.

- Nem ismered még eléggé Kris..

- Miért te igen?- húzta fel Chanyeol szemöldökét a kérdés mellé.

- Ha féltékeny vagy, akkor ez abban nyilvánuljon meg, hogy szépen fogod a  hátsód és utána mész.

- Miért nem te mész?

- Mert dolgoznom kell.

- Szerintem menjünk. – szólalt meg a három közül a legokosabb és egyben legtörpébb is, majd karon ragadva a két fiút a bulizó lány után eredtek.

End of Tokiya’s pov.

Mielőtt kedvenc bárom felé vettem volna az irányt beugrottam újdonsült barátaimhoz, akiket valamelyik este ismerkedtem, és alapozni kezdtünk, hogy kellő alaphangulattal lendüljünk neki a mai éjszakának.

- Sziasztok. –huppantam le két srác közé.

- Szia B. – karolt át az egyik, majd elém tolt egy pohár valamit. Nem kérdezősködtem egyből számhoz emelve belekóstoltam az alkoholba.  Furcsa volt, de nem olyan rossz, így  lehúztam a maradékot, majd kértem valamit mást. A srácok pakolgatták elém a poharakat, amiket készségesen ürítettem ki, majd egy idő után Let’s go-ra bírtam a csapatot, hogy valamilyen szinten még józan állapotba keveredjek a bárba. Odaérve a szórakozóhelyhez a sor elejére sétáltunk és kedvenc kidobómat üdvözöltem, hogy zöld kártyát kapjunk a bemenetelhez.  Letettem a ruhatárba a kabátom és kis táskámat magamhoz szorítva indultam el a nagy tánctérfele. A tömegben elvesztettem a srácokat, de nem bánkódtam érte, hiszen itt mindig találsz valakit akivel ellehetsz egész este. Táncolni kezdtem, már amennyire ment a sok ember miatt, de élveztem amit csinálok. Egy idő után biztos a benne,m lévő pia miatt is , amihez társult a mozgást kimelegedtem és torkom valami folyadék után visított.  Odatekergőztem a pulthoz majd rendeltem magamnak valamit, ami enyhíti szomjúságom és még jobban elbódít. Nem tudom a hanyadik kört ittam már mikor valaki meghívott még egyre. Egy pillanatra elfordultam, majd elvettem a poharat és újra eltűntem a tömegben. Kicsit kitomboltam magam a mostani számokra majd próbáltam valami csendesebb zugot keresni,ami nem nagyon ment, de azért telefonomat előkotorásztam. Nagy nehezen kiválasztottam a nekem kellő névjegyet, majd fülemhez emeltem készülékem. Vártam, hogy valaki beleszól, de helyette csak egy hangos sípszót kaptam…

- A kurva anyád. – emeltem el  fülem a telefont.  Újra próbálkoztam, de megint semmi. Majd megint., de választ soha nem kaptam. – Legjobb barátnők?! Na ne röhögtess.- és ekkor Mei ismerős hangja csendült fel fülemben.

- Szia B. Bocsi…

- Bocsi?!...Szemét vagy. Utállak.

- Nem értelek B.

- Legjobb barátnők?...Na ne röhögtess, azért mentél el… Beszélni se vagy hajlandó velem. Átvertél, hogy igaz barát vagy… csak egy hazug liba vagy, aki kihasználja a testvérét.  Összefekszel mindenkivel…. Undorodom tőled. – és rám csapta a telefont. Elkezdtem ordítani a készülékkel, de semmit nem értem el vele, csak annyit, hogy hülyének néztek, szóval inkább eltettem és visszaszambáztam a tánctérre, már amennyire ez sikerült, mert furcsa érzés kerített hatalmába. A látottak kezdtek összefolyni, a zene kezdett halkulni…

- Ki kell mennem a levegőre. - mondtam magamnak, de lábaim nem vittek előbbre.  Megijedtem. És ekkor egy kéz ért a vállamhoz.

- Jól vagy?

- Levegő. – csak ennyit voltam képes mondani. Ő átfonta karját derekamon és támaszt nyújtva indult el valamerre, de már képtelen voltam realizálni merre megyünk. A képek még homályosabbak voltak és már szinte semmit nem hallottam a körülöttem lévő hangzavarból. Megsüketültem egy időre... Csak kis idő múlva tértem magamhoz, de még nem voltam az igazi, ennek ellenére realizálódott bennem hogy nagyon rossz helyen járunk, mert a kijárat a másik irányba van.

- Eresszetek seggfejek.- kezdtem bele a B-féle ellenállasba, de a számon és hangomon kívül mást nem nagyon tudtam használni. Túl erősen szorítottak ahhoz, hogy meg tudjak mozdulni.

- Héé elég nagy adagot adtál neki?- kérdezte az egyik.

- Nem tudom. Ez eddig mindenkit kiütött. –

- Nincs más választásunk. - és ennyit értettem a beszélgetésből, majd egy kart éreztem ruhám aljánál. Próbáltam sikítani, de a másik szabad kezével befogta a számat.  Próbáltam ellenkezni, de csak azt értem el vele, hogy a falnak löktek tiszta erőből. Hátamba nyílalt a fájdalom a hirtelen ért ütéstől, és összerogytam. A magasabb csávó hajamnál fogva húzott föl.

- Ribanc. – fogta arcomat keze köré és olyan erősen nyomta állkapcsomat még ki nem nyitottam a számat. Valami fura folyadékot öntött belém. Képtelen voltam megmozdulni, így próbáltam kiköpni, de nem ment túl sikeresen… Egy idő után már nem ellenkeztem… habár undorodtam, ahogy ujjaival végigszántotta bőrömet egyben élveztem is. Talán a drog miatt. Keze már ruhám alatt járt. Erőt véve magamon próbáltam eltolni, de próbálkozásom túl gyenge volt ahhoz, hogy érjen is valamit.

- Biztos, hogy itt van? – hallottam meg azt a hangot, amit a világon a legszebbnek találtam.

- Chan…yeol. – szólítottam meg amilyen hangosan csak tudtam. Megfordult. Kétségbeesett tekintettel kutattam övét, majd mikor megtaláltam a sötétség bugyraiba zuhantam…

Seo Young - What the hell are u doing here?!

jó reggelt Seiji xd

Reggel korán keltem,mert 10-re mentem dolgozni. A kis társaságom még javában aludt,úgyhogy írtam nekik egy rövid üzenetet,amiben nagyjából összefoglaltam,hogy ha lehet amíg nem vagyok itthon ne gyújtsák fel a lakást és leírtam,hogy melyik busszal tudnak eljutni a városközpontba,ha nem akarnának taxizni. Miután ezzel megvoltam lesiettem a kocsimhoz és a Vogue felé vettem az irányt. Kwon úr a hallban várt és együtt mentünk fel a fotós terembe. Két téli kollekcióhoz csináltunk képeket első körben,majd átautóztunk a Han folyóhoz,hogy egy Vogue címlapot fotózzunk. Nagyon élveztem. A modellek is kedvesek voltak,sokat beszélgettem velük. Igazából egész végig figyeltem a mobilomat,hogyha esetleg valamelyik „lakóm” hívna, de nem volt hívásom. Nem tudtam,hogy ennek most örüljek vagy ne. Mindenesetre munka után siettem haza. Mikor beléptem az ajtón megcsapott az éppen készülő Ramen illata.
- Hahóó! Megjöttem. – vettem le a kabátom és beljebb mentem a lakásba. Kiosuke a konyhában volt és éppen nagyon dolgozott valamin.
- Szia Seo! Jókor jöttél, nemsokára kész vagyok a kajával. Nem találtam nagyobb tálakat, úgyhogy azokat vettem ki! – mutatott az asztalon lévő fehér tálakra.
- Wow Kio, imádlak! – ugrottam mellé és egy puszit nyomtam a fejére.
- A többiek? – néztem körbe.
- Mia Seijit próbálja felkelteni. Már egy ideje…. nézd meg őket és szólj nekik,hogy siessenek. – felelte a mellettem álló. Én csak bólintottam és a vendég szoba felé vettem az irányt. A látványtól ami fogadott kisebb nevető görcsöt kaptam. Seiji az ágyon feküdt,pólóját a fejére húzva Mia pedig már a hátát verte,hogy végre felkeljen.
- Seooo! Végre itthon vagy! Segíts már valahogy kirángatni az ágyból! – kiáltott fel barátnőm,mikor meglátott.
- Haha úgy látom te semmit nem változtál Seiji! – nevettem és melléjük ugrottam az ágyra.
- Hagyjatook békénn.- nyöszörögte az előttünk fekvő. Én csak mély levegőt vettem,majd megmarkoltam a csuklóit és lehúztam az ágyról. Próbáltam úgy manőverezni,hogy ne essen nagyot,de a lába beakadt a takaróba és lebucskázott a padlóra. Mia a hasát fogta a nevetéstől. Seiji dühtől fújtatva pattant fel a földről,a felsője még mindig a nyakában volt.
- Na? Sikerült felébredned? – tettem csípőre a kezem.
- Mikor lettél te ilyen akaratos? – vakarta meg a halántékát.
- Mióta megszülettem akaratos vagyok. Amúgy te tényleg nem bírsz felöltözni? – böktem meg a hasát.
- De. Most is fel vagyok. – nézett végig magán. Szóra nyitottam a számat,de a csengő hangosan közbeszólt. Ki lehet az ilyenkor?
- Megnézem ki az,addig kezdjetek el enni! – néztem az előttem állókra és a bejárat felé vettem az irányt. Mikor kinyitottam az ajtót a nővérem állt előttem. És egy nagyon helyes,mosolygós fiú. Gyanítottam hogy a barátja.
- Sziaa Hugii! – tárta ki a karját Sunhee . Én csak a nyakába ugrottam. Nagyon régen nem láttuk már egymást.
- Sunhee! Jajj de hiányoztál! – mondtam mikor elengedett. Nővérem csak tovább mosolygott és a mellette álló felé fordult.

Sunhee&Nate ♥

-Seo, hadd mutassam be neked Nate-et.  Ő a barátom. – mondta kicsit szégyenlősen. A srác előre lépett és felém nyújtotta a kezét.
- Nagyon örülök Seo. Vártam már,hogy megismerjelek. – szólalt meg.
- Én is nagyon örülök. Úgyszintén. – mosolyogtam rá.

- Hmmm mik ezek a jó illatok? Csak nem főzöl? – szagolt bele a levegőbe Sunhee.
- Ő ami azt illeti nem én. Hanem Kiosuke.
- Kiosuke? Mármint az a Kiosuke? – nézett rám a nővérem meglepetten. Én csak bólintottam.
- Hogy-hogy? Várj! Ha Kio itt van,akkor a többieknek is itt kell lennie…ugye?
- Haha igen. – nevettem.
- A jó nem jár egyedül! Sziaa Sunhee! – ugrott a nyakamba hátulról Mia.
- Mia! Jajj de rég láttalak! – ölelte át Sunhee.

Miután mindenki bemutatkozott mindenkinek, leraktunk még két tálat,hogy Sunhee-ék is tudjanak enni. Nate valami eszméletlen aranyos fiú volt. Szerintem mondanom sem kell,hogy Mia el volt ájulva tőle. Szerencsére,mivel félig amerikai volt tudott angolul,így a srácokkal is megértették egymást,mivel a japán nem ment neki valami jól.
- Szóval NYC-ben voltál? Úristen mesélj! Mindent tudni akarok! – csattant fel Mia.
- Háát nagyon nagyon szép hely. És állandó a pörgés. Kicsit függő lettem. – nevetett Sunhee.
- Meghoztaaam a rameeent. – tett le az asztalra Kio egy gőzölgő tálat.
- vááááá kajaaa! – csapott le a tálra Seiji. Én rácsaptam a kezére.
- Héé! Előbb a vendégek!
- Miért? Én mi vagyok? – tette karba a kezét.
- Élősködő. – nevetett Kiosuke. Seiji erre oldalba vágta.

the past that is following me...

Miután befejeztük az evést átültünk a nappaliba és ott folytattuk a beszélgetést. Egymás szavába vágva meséltünk mindenféle sztorit. Nagyon jó volt. Nate is sokszor bekapcsolódott. A telefonom csörgése szakította meg a történetemet. A kijelző Luhan számát írta ki. Mosolyogva álltam fel a kanapéról és a konyha felé sétáltam. A többieknek szinte fel sem tűnt,hogy arrébb mentem annyira jól elvoltak.
- Sziaa! – vettem fel a telefont.
- Szia kicsim! Annyira hiányzol,hogy szerintem most azonnal átmegyek. Mára vége a próbáknak és a manager engedélyt adott a barátnő látogatásra. – mondta nevetve.
- Jaaaj te is nagyon hiányzol nekem és legszívesebben én magam rángatnálak ide,de tudod…vendégeim vannak.
- Óóóó basszus….tényleg. Teljesen kiment a fejemből. De… attól még átmehetek,nem?
- Végül is de. Gyere nyugodtan. Elférünk. – nevettem.
- Haha oké,akkor 15 perc és ott vagyok. Jaa és ugye tudod,hogy Kai és D.O. szülinapot kell szerveznünk?
- Hogy mi… úristen! Tényleg! – csaptam a homlokomra.
- Na látod! Ezért is kell átmennem. Ha nem vagyok elfelejted. – szinte láttam magam előtt az arcát.
- Jajj nemis. De gyere gyere gyorsan.  – feleltem. Válaszul egy „szeretlek”-et kaptam,majd a vonal megszakadt. A telefont a zsebembe csúsztatva sétáltam vissza a kis társasághoz és vázoltam nekik,hogy nemsokára újabb vendég érkezik. Nem is telt el sok idő és csengettek.
- Ez Luhan lesz! – pattantam fel és az ajtóhoz rohantam,de amilyen gyorsan kinyitottam , olyan gyorsan fagyott le az arcomról a mosoly a küszöbön álló személy láttán.
- Te mit csinálsz itt? – csattantam fel.
- Szeretnék beszélni veled és ….
- Nem! Nincs és Sen! Azt hittem,hogy végre megértetted,hogy nem akarlak látni!  - folytattam egy fokkal halkabban.
- Sikerült felfognom Seo. Nem vagyok idióta. De akkor is el fogom mondani,amit akarok. – támaszkodott az ajtófélfának.
- Hát nekem biztos nem. – suttogtam.
- Őőő most miért suttogsz? – nézett rám furcsán. Szóra nyitottam a számat,de Seiji ordítása félbeszakított.
- TE MI A SZART KERESEL ITT SEN MITSUJI?!

Mei: Elveszett bárány

A reptéren egy fiú várt engem, épp az érkező járatokat figyelte, de a kezében láttam egy táblát, amin a nevem volt. Megkocogtattam a vállát, mire akkorát ugrott, hogy Én is megijedtem.
-Bocsánat...- szólaltam meg hosszú idő után, újra, angolul - Én vagyok Mei Wu.
-Ó! Hát akkor....Üdvözöllek Bostonban! A nevem TJ. - vigyorgott, de amint meglátta a fejem felett megjelenő millió, s egy kérdőjelet folytatta - Én vagyok a másik ösztöndíj nyertes, és a lakótársad is egyben. - kacsintott felém.
-Értem. Hát, örvendek TJ. - ázsiaihoz híven meghajoltam, erre most Ő nézett rám nagy szemekkel.
-Most nekem is? Úgy értem, meghajoljak?
-Nem kell, csak már berögzült. - nevettem és elindultunk új közös lakunk felé. TJ elmesélte út közben, hogy a New York Times, sport rovatánál volt gyakornok, de utálta, mert ott mindenki élete a sportról szól...micsoda véletlen. Én is meséltem, hogy a Vougenál pedig minden a divatról szólt. Útközbe betévedtünk az egyetemre is, hogy értesítsek mindenkit, hogy az ázsiai lány megérkezett.
Mikor végre haza értünk, azonnali sokként ért a lakás.
-Ez most komoly? - kérdeztem lakótársam, Ő csak vigyorgott és hevesen bólogatott.
-Nem erre számítottál mi?
-Nem....
-Rosszabbra....
-Sokkal.
-Hát Babám ez itt Boston. Itt nincs laca-faca, na de most hagylak kicsomagolni. Körbevezetnélek, de holnapra be kell vinnem egy anyagot az egyetemre. - csak bólintottam egyet és elindultam a folyosón. Egy hófehér ajtó előtt álltam meg, amire egy cetli volt ragasztva: Mei, ez a TE szobád!!! TJ  
Ismét elakadt a lélegzetem, hogy mennyire gyönyörű minden. Nem volt az a hú, de nagy szoba, mint otthon, de tökéletes volt. Az ágyon egy apró ajándék kuporgott, tele mindenféle hasznos dologgal. A telefonom rezegni kezdett, ami észhez térített.

-Anya! Szia! - üdvözöltem melegen hívóm.
-Kicsem, be rendezkedtél már? Jól vagy? Rettentően hiányzol.
-Igen Anya, minden a legnagyobb rendben. A lakótársam nagyon kedves, a lakás gyönyörű, bár kicsit hideg van, de minden szuper. Veletek mi a helyzet?
-Hát még Barbadoson vagyunk, Apáddal kicsit meghosszabbítottuk a telelésünk. Bár az első hétben elkapott valami fene vírust, így csak az ablakból figyelhettem a partot. A testvéred?
-Jól van, pörög az élte.
-Yemin?
-Az Ő élete még jobban pörög, egy új kiállításra készül.
-Majd  megnézzük Apáddal, ha haza érünk.
-Menjetek el helyettem is. - nevettem.
-És fiúd? 
-Lay?
-Lay? Nem Minhoak hívják? Láttalak egy magazinban vele, tudod, amelyiknél dolgoztál. - először megdöbbentem, hogy milyen fotókról beszél Anyám, de aztán bevillantak és nevetni kezdtem.
-Ő nem a barátom, csak egy fotózás erejéig voltunk együtt. Én Kris egyik csapat társával vagyok, de már meséltem.
-Ja, igaz. bocsi Kicsim. Ő jól van? 
-Igen, szerencsére bejött az új számuk. De most mennem kell. Le kell tegyelek Anya. Örülök, hogy hallottam a hangod. Puszilom Apát is. Szia!
-Szeretlek Kincsem! - mondta és a vonal megszakadt. Fáradt voltam így jobbnak láttam, ha eltettem magam másnapra. Reggel egy email fogadott Soyuntól, hogy majd mikor legyek gép előtt, mert vacsorázni fogunk, ami nálam szerintem reggeli lesz.

Így is lett, a kávém szürcsölgetve hallottam, hogy a gépem jelez. Soyun kedves arca jelent meg a képernyőmön, de aztán a világ forogni kezdett és Krist láttam meg.
-Sziaaaa~ - kiabálta.
-Azt hiszem hányni fogok. - tettem szám elé a kezem - Meg tennéd, hogy nem forgatod ilyen gyorsan a gépet?! Egyébként szia. Beszéltem Anyával.
-Engem is hívott. - a háttérben megjelent Lay - Most meg mit bazsalyogsz?
-Szia Lay! - mondtam halkan.
-Helló. Hiányzol csajszi.
-Te is nekem. Nagyon szeretlek Unikornis.
-Én is nagyon szeretlek. - csak néztem őt és magamba ittam a látványt, a szívem nagyot dobbant, hogy nem csókolhatom, vagy bújhatok hozzá. Szomorkodásom a csapat többi tagja elűzte, ugyanis, mindegyik a gép elé kuporodva, egymás szavába vágva sztoriztak nekem.
-Srácok, elég! - nevettem - A csajok merre vannak?
-B és Yemin elvonultak, Soyun főz Minnel, Seo pedig Junnal dumcsizik. - vázolta Tao.
-Akkor hívja őket valaki ide őket. Látni szeretném őket is. - Luhan indult meg, de Soyun szólt, hogy kész a vacsi, így inkább a konyhába vitt. az asztalfőn kaptam helyet. Magamhoz vettem a félig már kihűlt kávém, és a reggelire vett muffint. A vacsi/reggeli után a nappaliban ülve sztorizgattunk. Már egy ideje zavarta a csőröm vendéglátónk fején lévő kendő. Bár először nem akartam, de aztán csak rá kérdeztem, hogy miért viseli. Jobban örültem volna, ha a válasza csak annyi, hogy új divat.....Sajnos, nem tudtam a könnyeimnek meg álljt parancsolni, így csak lecsukva a gépem megszakítottam a vonalat. TJ szemét törölgetve jött ki a szobájából.
-Mi történt? - pattant mellém azonnal és magához ölelt.
-Az egyik barátom beteg...nagyon beteg. - szipogtam.
-Jaj, csajszikám. Figyelj rám. Magamra kapok valamit, te is öltözz át kényelmesebbe és elviszlek egy helyre, ahol Én szoktam kikapcsolni. Letörölgettem könnyeim és a szobámba indultam. Amint kész lettem, irány a kocsi.
Vagy egy órája utazhattunk mikor egy kihalt reptérre értünk.
-Hol vagyunk?

A lesi fotó rólam....Itt mennyire hasonlítok Krisre
:P

-Apám egyik magán repterén. - vigyorgott felém. Kiszálltunk a kocsiból. A hatalmas tér kongott, gondolom most épp nem használták. TJ egyedül hagyva bement egy kis épületbe, ahol egy idős bácsi kedvesen fogadta őt. Egyedül álltam a hatalmas placcon. A nap száz ágra sütött, de érződött a  tél csípőssége. Hallottam, ahogy egy fényképező gép hangosan kattan.
-Bocsi, de nem bírtam, nem lefotózni. - mosolygott új barátom és újabb képet kattintott rólam. A telefonja hangosan csörögni kezdett. Míg Ő beszélt, Én előre indultam a fehér vonalon. A fejem tele volt képekkel, a könnyeim újra csorogni kezdtek. Soyun holt sápadt arca, B új, illetve a régi, partyzós B arca, aminek nem örültem, mert tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni. Eszembe jutott, hogy milyen távol ült Chanyeoltól, akin szintén látszott, hogy össze van törve. Lay, amint könnyeivel küszköd, ahogy meghallotta Soyun bejelentését, de a leginkább Kai arca rémített meg.....soha nem láttam őt még félni, ennyire félni. A könnyeim újra potyogni kezdtek. Egy fél órát ülhettem a hideg földön, mikor valaki mellém telepedett.
-Van programod estére? - bámulta a horizontot TJ.
-Kéne?
-Kellene egy kísérő. Anyám egy jótékonysági estet rendez és közölte, hogy a részvételem....kötelező. - kuncognom kellett - Ez nem vicces, az a sok idős ember. Mindegyiktől ugyanazt hallom. Had ne unatkozzak...Mei, kérlek, gyere velem.
-De nincs ruhám. - néztem rá nagy szemekkel, a zsebében kezdett kotorászni és előhúzott egy bankkártyát.
-Veszünk. - kaccsintott rám. Felpattant és maga után húzott. A kocsiig rohantunk, aztán irány a város.
Estére a ruhám, a sminkem, hajam tökéletes volt. Földig érő ruhámban hercegnőnek éreztem magam. Az este nagyon jól telt, persze többször megkaptuk, hogy milyen szép pár vagyunk, csak senki nem tudta, hogy TJ meleg, nekem meg van barátom. De jól esett a kicsi lelkemnek a millió dicséret, így a 10. után már nem javítottuk ki az embereket, csak szépen mosolyogva megköszöntük a bókot. Már hajnalodott mikor haza értünk, az ágyba zuhanva gondolkodtam, hogy mennyi minden történ velem. Valamiért úgy érzem, hogy a nagy lehetőségem Bostonban nem lesz hosszú életű, viszont szereztem egy új barátot, ami örömmel töltött el. Mégis, aggódva hajtottam álomra a fejem....Vajon mi lehet most otthon?

Szép ruhához, szép cipő dukál XD

Soyun: My Lady

Másnap tudott csak bejönni Jongin, Én pedig irtó rosszul voltam. Mondtam neki menjen el, nem akarom, hogy ilyen állapotban lásson, mivel kezemen a kanűl, épp kaptam a zöld löttyöt, Nam térdelt mellettem, és fogta a műanyag dobozt amibe hánytam, és maszk volt rajtam mert nehezen kaptam levegőt ezért még a doki is bent volt velem. Szörnyű látvány voltam, és nem elég ez, Lay, és Kyungsoo is itt volt. Sírva kértem őket menjenek el, de D.O az egyik székre ült és énekelni kezdte nekem a My Lady-t.
-Soo... - szipogtam hatalmas szemekkel, Jongin elvette Nam-tól a műanyag dobozt, és elment a fürdőbe.
Lay ült Soo mellé és vele énekelt, Jongin pedig mellém jött vissza, tiszta dobozzal, és egy narancs levet vett ki a táskából, majd mellém fészkelte magát, Én pedig sírva hallgattam a három fiú hangját, mert Jongin is csatlakozott, így, Kai mellkasához bújva. Sajnos, újra le volt bénulva a karom és a lábam, így nem tudtam megölelni.
-Soyun... - szólt a doki. Felnéztem. -Kezed? - kérdezte.
-Nem. - ráztam meg a fejem.
-Félek, hogy ha így megy tovább, és minden kezelés közben ez lesz, akkor maradandó lesz a károsodás, és a motorikus funkciók, mint a mozgás, nem jön vissza teljesen. - megfogta a kezem, és megnézte.
-Úgy érti, lebénulhat? - kérdezte Lay.
-Sajnos igen. Viszont, ha két óra múlva minden kezelés után,mozogni fog legalább egy ujja, akkor nem lesz gond. És akkor nem kellesz terápia, erre is.  - mosolygott a doki. -Erős maga.
-Hát doki, ennyi jó pasi mellett, ne csodálkoz. Én is erős lennék. - vigyorgott Nam.
-Namjoon, Te sose változol meg. - rázta a fejét Yeon doki. Majd kiindult.
-Mit vagy úgy oda? - kiáltotta utána Nam. Doki megrázta újra a fejét, és kiment. -Fene a heteró fejét! Minden jó pasi heteró? - nézett rám.
-És minden jó pasi buzi? - néztem rá.
-Ez fájt gyönyörűm. - kapott a mellkasához. -Tudod, vannak ám csúnya pasik is, akik buzik, na, őket nem bírom. De, skubizod a két gyerek fejét? - bicentett Do és Lay felé, Jongin elröhögte magát, Én pedig kuncogtam.
-Lay, Kyungsoo, Lim Namjoon, a szobatársam, háttal ne álljatok neki, mert még meghívásnak fogja venni, mert kőkemény meleg az Én gyöngyöm. - mondtam. Lay és Do egymásra aztán ránk néztek, és tátott szájjal bólintottak.
-Ki a meleg, vagy mi? - jött be Suho.
-Na már csak Te hiányoztál! - nyögtem fel.
-Én is téged, de úgy igazán. - vigyorgott Suho. Rámosolyogtam, mert tudja, hogy csak szívatom.
-Ez a cica fiú se meleg? - kérdezte Nam.
-Namjoon, a 12 fiú közül egyik se buzi. Ne udvarolj már nekik! - szóltam rá.
-Franc! - ült le mint egy durcás gyerek. Suho csak pislogott, majd Lay megsugta neki, mi is a helyzet. Beszélgetni kezdtek, Én pedig néztem őket.
Kicsit később, Minseok jött meg.
-Hali. - bújt be Xiuminom.
-Szia Minseok. - mosolyogva néztem rá. Bejött, és mellém állt.
-Hogy vagy? - kérdezte lágyan homlokon puszilt.
-Jól. De... - néztem fel. Jongin elaludt. Biztos szegény fáradt volt. -Ó! Kicsit halkan ha lehet. És köszönöm, hogy itt vagytok. Sajnálom, hogy nem adhatok neked, most egy ölelést, de nem tudok mozogni. Lebénultam. - Minseok ijedten nézett rám. -Csak átmeneti állapot. - mosolyogva néztem rá.
-Akkor megnyugodtam. - ült Suho mellé.
-Hol voltatok? - kérdeztem.
-A műsor utolsó részét vettük fel. Jongin alig aludt valamit az éjjel, fellépésen is feszült volt, szóval nem csoda, hogy elaludt. - mondta Suho.
-Gondoltam. - fintorogtam. -Ti, hogy vagytok? - kérdeztem.
-Kicsit féltünk, és aggódunk, de jól. Jongint és Minseokot viseli meg jobban a dolog. - mondta Do.
-Sajnálom. - bújtam Kai mellkasába, de rosszul lettem. Azonnal Namhoz fordultam, aki leszedte rólam Jongin karjait, és megfogott, meg a dobozt, Én pedig kiadtam a múlt hónapi kaját is. Sírni kezdtem újra, hogy ezt a fiúk látták, Nam pedig az arcom kezdte törölni.
-Ez nekem nem megy Nam... - suttogtam.
-Dehogy nem! Eddig kibírtad, ezután is menni fog. - fogta az arcom.
-Yun... - Minseok egy zsepivel törölte meg az arcom, és a szám, majd adott inni is. -Erős vagy. Nézd meg Jongint. Nagyon fáradt, aggódik érted, Én és Jun is, mindenki, nem szabad feladnod. - visszarakta a maszkot, amin keresztül rendesen vettem levegőt, az oxigén miatt. -Érted?
-Igen. - bólintottam.
-Akkor jó.
Hamarosan jött a doki, és kiszedte a kis csövet, elzárta a karomon lévő kanűlt, majd mondta, hogy egy óra múlva jó lenne ha ennék, majd kezdjem mozgatni a tagjaim. Jongin békésen pihent mellettem, így csendben társalogtunk a fiúkkal, majd Jun jelent meg Rinnel együtt, aki majdnem sírva fakadt, a látványomon. Persze intettem Jongin féle, hogy csendesen, mire bólintott és leült Lay és Xiumin közzé.
-Hozok neked enni. - mondta Nam és kiment.
-Hogy érzed magad? - kérdezte Rin.
-Egész jól már. - mosolyogtam.
-Akkor jó. Szeretnél valamit? - kérdezte.
-Nem, de jó lenne Jongint betakarni. - néztem a fiúra. Annyira nagyon szeretem, hogy szavakba se tudom önteni. És most itt van mellettem, és alszik.
Rin azonnal vette a takarómat amit otthonan hoztam, és betakarta vele, Én pedig ültem,  mert Nam felpakolta a hátam, Jongin pedig mellettem, összekuporodva aludt, csoda, hogy elfér.
-Itt is vagyok, hölgyem. Kívánja, hogy megetessem? - poénkodott Nam.
-Akkora dilis vagy ember. - mosolyogva néztem fel rá.
-Na, mekkora? Ugye nem kicsi? - nézett bele a nadrágjába. -Szerintem nem. De kellene már rá egy pasi. - sóhajtott színpadiasan, Én pedig felnevettem, de azonnal el is hallgattam, nehogy Kai felkeljen.
-Te kályha! - kuncogtam.
-Add ide, Én majd megetettem. - mondta Do.
-Nézd már, egy pici lovag. - nézett le rá Nam. Biztos, hogy egy magas Kris-szel, meg Yeol-lal, mert kb, 190 magas, és modell volt.
-Hagyod békén? Menj, inkább nézd meg a nővéreket, Te pasi vadász! - kuncogtam.
-Beadom a válópert. Tud meg. - felhúzta az orrát, és bedurcizott.
-Hisztis ribanc vagy. - nevettem fel, velem a többiek is.
-Ezt bóknak veszem gyönyörűm. Na, megyek járok egyet, aztán jövök vissza. Jó étvágyat. - mosolyogva távozott. Do leült a lábamhoz, és amíg ettem, addig beszélgettünk a többiekkel. Majd Hyoyeon is felhívott, és mondta, amint tud, bejön. Lassan a fiúk is elmentek, Xiu Jun és Rin együtt mentek, miután engem elrendeztek, Én pedig mozgatni kezdtem a kezem. Szerencsére, nehezen, de mozgott.
Én is elaludtam, és éjjel arra keltem, hogy Jongin nincs mellettem, de hallom a hangját.
-Mióta vagy itt? - kérdezte Nam-ot.
-Másfél éve? Örököltem anyum gyomor rákját, három műtétem volt eddig, és számtalan kemóm. - mondta Nam. Ezt nem tudtam.
-Ugye vigyázol rá, ha nem vagyok? Sok a fellépés, nem mindig tudok itt lenni vele, pedig nagyon szeretném. - mondta Jongin halkan.
-Persze, ezt kérned se kell rá. Nagyon megszeretem Soyunt, mert Ő az egyetlen, aki elviselni a hülye fejem, és ilyen velem. Mármint nem undorodik, hogy meleg vagyok. - összeszorult a szívem, dehogy undorodom tőle, sose tenném, hisz csodás ember.
-Soyun szereti az embereket, látod, hogy engem is elvisel, pedig mennyi fájdalmat okoztam neki. - sóhajtott Jongin
-Nem. Tévedsz, Soyun szeret, nem elvisel. Azért fogadott vissza. Szerencsés vagy öcsi. Én is  ilyen párt akarok, mint Yun, persze pasiban.
-Sok sikert hozzá. - kuncogott Jongin.
-Mondta tegnap, hogy megkérted a kezét. - ezért szeretem Én Namot, azonnal a közepébe.
-Igen. Még akkor vettem a gyűrűt, amikor másodszor megcsaltam. Először akkor csaltam meg, amikor meglátott a lánnyal a budi melletti sarokban. Aztán a másik egy pincér csaj volt, az egyik díjátadón, Én pedig ki voltam akadva utána, mert idióta voltam, és elmentem a városba, akkor amikor megláttam, beleszeretem, és megvettem, hogy ha Yun megbocsájt, megkérem a kezét. Sajnos egyre kevesebbet volt otthon, keveset hívott, Én pedig feladtam, aztán összevesztünk, mert azt hittem van valakije, végül kiderült, mi a baj, Én pedig összetörtem. Nem tudom mi lesz velem, ha...
Elhallgatott.
-Ne sírj, inkább menj aludni ha már itt maradtál. Én is lefekszem. - mondta Nam. Jongin kifújta az orrát, gondolom Nam adta neki a zsepit, Én pedig majd nem felkuncogtam.
Mellém feküdt Kai, betakart, és a hátamhoz simulva újra elaludt, majd Én is. Olyan jó volt vele lenni, főleg, ilyen helyzetben, és, hogy mellettem áll.