Seo Young - Sleeping company

My boys ♥

A hét történései röviden. Vagyis nem is annyira röviden. Szóval a party után,amire Kwon úrral mentem teljesen fel voltam töltődve. Sok új embert megismertem és Eunjival egész este nagyon jól elvoltunk. Persze Mia-éknak percre pontosan el kellett mesélnem az egész eseményt. Soyun állapota szerencsére egyre csak javult és ez Kai hangulatán is nagyon meglátszott. A srácok fellépést fellépésre halmoztak úgyhogy a japán utunkat egyre csak halogattuk Luhannal. Szerencsére Seiji-ék nem siettek vissza Tokyo-ba,úgyhogy reméltem,hogy tényleg együtt tudunk vissza menni. B megint mélyponton volt,de most talán már látta a kiutat a gödörből.

-Seo! Csengettek! – kiabált Kio a konyhából. Éppen egy új modell lány portfólióját néztem át. Letettem az ölemből a laptopot és az ajtó felé csoszogtam. Kábé 1 órája értem haza a munkából és hulla fáradt voltam. Mia lement a boltba Seiji pedig valami újdonsült haverjával találkozott,akit a múltkori buliban ismert meg. Kinyitottam az ajtót és Kkamjong-gal meg Luhannal találtam szembe magam.
- Óóó sziasztok! – szólaltam meg. A két fiú hatalmas vigyorral az arcán ölelt át. Majdnem megfulladtam.
- Őőő oké…lécci hagyjatok levegőhöz jutni. Minek köszönhetem a látogatást? – húztam be őket az ajtón. Az előttem állók nem szóltak semmit,csak a kanapé felé vették az irányt.
- Mi a…. hahóóóó! Nem hallotok? – mentem utánuk. Kio furcsán pislogott rám ,de én csak eltátogtam egy „ nem tudom mi van velük”-öt és követtem őket a kanapé felé.  Mikor mindketten kényelembe helyezték magukat csípőre tett kézzel megálltam előttük.
- Najó. Nagyon furcsák vagytok. Mi a fene van? – csattantam fel. Végül Kai szólalt meg elsőnek.
- Soyun jól van! Meg fog gyógyulni Seo! – mondta annyira boldogan,hogy azt hittem mindjárt elsírja magát.
- Mi? Komolyan? Úristen ez nagyon nagyon jó hír! – vetettem magam legjobb barátom nyakába. Vagy 5 percig voltunk így a kanapén,amíg Luhan meg nem ütögette a vállamat.
- Ne zavard meg ezt a pillanatot. – suttogta Kai. Luhan csak oldalba vágta,mire hangosan felnevettünk. Lecsúsztam Kai-ról közéjük és szerelmem felé fordultam.
- Hallgatlak. – adtam egy puszit a szájára.
- Szóval. Úgy néz ki,hogy B kezd megint a régi B lenni,úgyhogy elkezdhetjük tervezni a japán utunkat. – mosolyogott. A hír hallatán neki is a nyakába ugrottam. Kicsit nagyra sikeredett az ugrás,mert a lendülettől leborultunk a kanapéról,majd ajtócsukódást hallottunk. Legurultam Luhanról és feltápászkodtam a földről. Seiji és egy másik srác tette le éppen a kabátját a fogasra. Elég jó kedvük volt,de gyanítottam,hogy ez inkább a pia,mintsem a jó idő miatt van.
- Nekünk most mennünk kell próbára,de jó lenne ha este át tudnál jönni. – csókolt meg Luhan.
- Okés,majd hívj ha mehetek. – öleltem át. Kkamjong is magához húzott,majd az ajtó felé indultak. Közben Seiji és a másik srác leültek a konyhapultra,Kio nagy örömére. Kikísértem Luhanékat és a lakásban maradtak felé fordultam.
- Szia Seiji! Ő meg kicsoda? – mutattam a pulton ülő,feltűnően helyes srácra.

Jó volt az este xd ♥ (a tetkós Mia szerelme xd)

- Őőőő? Rick. – felelte illuminált barátom. A fiú a neve hallatára felkapta a fejét és rám vigyorgott.
- Ééértem. És megkérdezhetem,hogy ez a Rick miért jött fel ide? – tettem karba a kezem.
- Mert megengedtem neki. Most miért Seoooo? Az én barátaim a te barátaid is! – visította Seiji,mire Kio a szájára tapasztotta a kezét.
- Ühüm. És tudsz koreaiul? – néztem rá.
- Nem,de ő tud japánul. – vigyorgott Seiji. Szóra nyitottam a számat,de Mia hangos nevetése félbeszakított. Az ajtó felé fordultam és nem hittem a szememnek. Barátnőm kicsit hosszúra nyúlt vásárlásának az oka sétált be mellette az ajtón egy magas,fekete hajú fiú személyében.
- Najó. Mi van ma? Mindenki ismerkedős hangulatában van? – emeltem égnek a kezem.
- Seooo! Ő itt Sun. Remélem nem baj,hogy meghívtam vacsorára.- vigyorgott Mia.
- Óóó dehogyis. Végülis elférünk ebben a hatalmas lakásban. Seiji is hozott valakit. Esetleg te nem akarsz valakit behívni az utcáról Kio? – fordultam a még mindig a konyhában sertepertélő fiú felé.
- Jajj Seo,most ne legyél már ilyeen. Legalább gyakorolom a koreait. Mellesleg kiszakadt a szatyrom,mert nekem jött és annyira cuki volt,hogy meghívott egy kávéra és még egy új szatyrot is kért nekem. Ésésés….- a szájára tapasztottam a kezem.
- Oké,értem. Belezúgtál. Hívd beljebb. – adtam meg magam.

A csőtörés "áldozatai"

Így történt hát,hogy azon a bizonyos estén 6-an ültünk le vacsorázni. Rick és Sun nagyon nagyon jó fejek voltak.  Sajnos Luhan nem tudott elszabadulni,úgyhogy én meg nem tudtam átmenni. Kicsit letört a hír,mert régen voltunk már „úgy” együtt. De ami késik nem múlik. Szóval hol is tartottam…

-Srácok! Már 10 óra is elmúlt. Ne értsétek félre,nagyon jó fejek vagytok meg minden és szívesen látlak máskor is,de… - kezdtem,de Mia félbeszakított.
- Áááállj. Azt hittem,hogy Sun itt aludhat. – fordított maga felé barátnőm.
- Óóó és miért is hitted azt? – tettem karba a kezem.
- Há-hát mert gondoltam,hogy megkedvelted és mivel engem imádsz ezt az örömöt nem vonnád meg tőlem,ha érted mire gondolok. – suttogta.
- Mia,én teljesen értem mire gondolsz,de emlékeztetnélek,hogy csak egy vendég szobám van,ott pedig Kio alszik.
- De ő aludhatna veled is. Kérleeek Seo. Nagyon tetsziiik! – tette össze a kezét.
- Jó! Jó! Csak hagyd abba a könyörgést. – emeltem égnek a kezem.
- Seooo…- hallottam meg a másik könyörgő hangot.
- Állj! Azt ne mondd,hogy Rick is itt akar aludni,mert lelöklek az erkélyről. – néztem Seijire.
- Őőő….akkor leírom egy papírra. – vakarta meg a halántékát.
- SEIJI! Miat még megértem,mert le akar feküdni a sráccal…mondjuk ki. De neked ugyan mi okod van rá,hogy Rick-et marasztald ma estére. Mert nem vagy meleg,ha jól tudom.
- Dehogy vagyok. Fúúúj….csak az van,hogy csőtörés van nála és csak holnap tud haza menni. – felelte a padlót bámulva. Mély levegőt vettem.
- Jó! Oké. Mindenki itt aludhat,de hogy a lakás melyik részén azt döntsétek el ti. – szólaltam meg.
- Tényleg? Király vagy Seo! – ölelt át Rick.
- Ezek után ez a minimum. – nevettem.
- Őőő és lenne itt még valami. – suttogta az engem ölelő.
- Akarom tudni?
- A lakótársamnak is…szóval neki sincs hol aludnia….

Seiji-nek csak a szőnyegen jutott hely,
Kio befoglalta a futont xd

- Ne…ne folytasd. Tudod mit? Hívd ide,mit bánom én. Egyel több vagy kevesebb. –dőltem le a kanapéra. Kis társaságom egy hatalmas sikítás kíséretében ugrott rám.

Az este többi része. Legyen elég annyi,hogy kettő lakótárs jött az egy helyett. Az volt a szerencséjük,hogy helyesek,kedvesek és viccesek voltak. Szóval nem volt nehéz velük lenni. Viszont a fürdőért hatalmas verseny ment. 3 órába telt,mire mindenki megfürdött. Ennyien sem voltak még a lakásomban….végül mindenki lefeküdt aludni….ki az ágyba,ki a földre. Az biztos,hogy reggel nehéz lesz felkeni. Csakhogy nekem dolgozni kell majd mennem.

Danbi: Come back to life

csak, mert már hiányoltam az én drágaságomról egy szöxy pikcsört. xd ♥

Kezdtem érzékelni a külvilágot, de szemeimet csak percekkel később tudtam kinyitni. Ismerős környezet tárult elém, a szobám. Megnyugodtam mégis félve másztam ki az ágyból és remegő lábakkal indultam el a nappali felé. Hátam iszonyatosan fájt, a fejem lüktetett és a hányinger csak eluralkodott rajtam.  Útvonalamat megváltoztatva a fürdőm felé siettem, hogy kiadjam azt, aminek ki kell jönni.  A wc előtt térdeltem, mikro hirtelen valaki hozzámért.  Sikítva ugrottam egyet. Szemeim megteltek könnyel.

- B.. nyugi..Tokiya vagyok. – szavai mégse tudtak megnyugtatni. Féltem, még tőle is, ő ennek ellenére képtelen volt magamra hagyni. Tisztában volt azzal, hogy ha most egyedül maradok még nehezebb lesz, még nehezebbé válik minden.  Leült mellém kellő távolságra és lassan közelített, majd óvatosan karjai közé vont és hátamat simogatva próbált megnyugtatni.  Hosszú óráknak tűnt azaz idő , mire remegésem eltűnt, könnyeim felszáradtak, holott tudtam csak percekről van szó.  Felnéztem védelmezőim karjaiból és egy halvány mosolyt megejtve jeleztem most már rendben vagyok.  Kibújtam karjai közül. Megvártam még ő is fel kell majd együtt mentünk ki. Leültem az ágyamra. Ő mellém huppant. Vártunk. Vártuk még a másik megszólal, de a várokozást egy halk nesz zavarta meg, ami mindennél jobban felkeltette érdeklődésemet.  Szinte fejvesztve rohantam a zaj forrásához. Az ajtó előtt lefékeztem és egy nagy sóhaj kíséretében kinyitottam barátnőm szobájának ajtaját.

- Csak te vagy?- újabb nagy, csalódott sóhaj.

- Igen… csak én. – dörzsölte meg szemeit.

- Azt hittem Mei az.

- Rosszul hitted.

- Seggfej. – csaptam be az ajtót és kisétáltam a nappaliba. Útközben realizálódott bennem, hogy Mei még mindig nem jött haza és, hogy Chanyeolt még jobban nem érdeklem. Mikor kiértem két kutyuskám, Vodka és Whisky védelmezőn mellém telepedtek.  Simogatni kezdtem őket, de gondolataim elkalauzoltak. A semmibe révedve ültem mozdulatlanul. Teljes sokként ért az újabb váratlan érintés a vállamon. Sikítva rándultam össze és estem le a kanapéról, minek következtében fájó hátamat újabb ütődés érte. 

- Úristen B…szellemet láttál? – fogta poénosra Chen. Gyors felfedeztem, hogy Kai kivételével az egész banda itt van.  Kezeimre támaszkodva próbáltam felállni, de Baek és Suho azonnal mellettem teremtek és segíteni akartak.  Mielőtt hozzám érhettek volna, szemeimet automatikus becsukva szorítottam össze szembogaraimat és kezeim magamhoz rántva tértem ki érintésük elől.

- Oké. Valaki elmondaná, hogy Bnek mi baja van?

- Tegnap…- kezdett bele Kris.

- Várj. Először elviszem. – jött oda időközben Tokiya is és engedélyt kérve a segítségnyújtásra kezeimhez közelítet. Bólintottam egy haloványt és próbáltam nem megijedni az ő érintésétől. Bementünk a szobámba.

- Fel kéne hívnunk Mei-t.

- Nem akarok vele beszélni.

- Ő segítene neked.

- Honnan tudod?  Eleve ha el se megy nem történt volna semmi… - magamra rántottam a takaróm és elbújtam a külvilágtól. Hallottam még ahogy Tokiya elkezd beszélni barátnőmmel, de lassan elnyomott az álom, így a beszélgetés végéről már lemaradtam.

Másnap:

Reggel a telefon kurva pityegésére keltem.

_ Oh, hogy az a rohadt élet.- kerestem félig nyitott szemmel a hangos készüléket. Kezembe vettem és megnyitottam a bejövő üzeneteket. Olvasni kezdtem és mire a végére értem csak akkor tudtam felfogni mit írt. – Miért kell már korán reggel bemenni hozzá?- dobta le magam mellé a telefont és próbáltam kimászni az ágyból.  – Miért kell már reggel dolgoznia?!- álltam meg a szekrényem előtt.

-Mondtál valamit? – lépett be Chanyeol egy szál boxerben.

-Te még mindig Mei szobájába csövelsz? – kérdeztem nem túl kedvesen, válaszként csak rám csapta az ajtót, közbe mormolt valamit, de csak annyit hallottam az egészből, hogy „vigyáz..”.  Magamra kaptam az első ruhadarabokat, amiket találtam és elindultam.

-Elmentem!- kiabáltam a nappaliba, ahol Yeolly tv-zett csukott szemmel. Beültem az EXO mobilba és elindultam. A bárban egy árva lélek nem volt, csak páran szürcsölgettek kávét, vagy valami gyümölcs levet. A pulthoz mentem és barátom után érdeklődtem,aki egy hátsó boxban volt elveszve. A kedves pultos lányt követve már messziről észrevettem Őt, hangosan nevetett, de, hogy kivel volt az nem láttam.  Mikor meglátott lefagyott a mosolya és az idegen felé biccentett.

-Itt van. – mondta. Lépteim gyorsabbak lettek,mert már nagyon kíváncsi voltam,hogy ki akar annyira látni engem. A boxhoz érve szám elé kaptam a kezem,mert nem hittem el,amit, illetve akit láttam.

-Szia B! Hiányoztál.  – rég nem látott barátnőm magához húzott és szorosan ölelt.

-Mei…- szipogtam… és a megható pillanatnak a pincér vetett végett, aki megkérdezte, hogy mit kérek.  Beszélgettünk, amit majd a drága barátnőm, Mei leír, mert én lusta vagyok…

Watching my love.XD :3

Este, miután hazafuvaroztam a két jómadarat, akik összeesküdtek ellenem és elcsábítottak egy italra, otthon randalíroztak a házban, miközben mi Saur párommal próbáltük megbeszélni a dolgokat, nem mellesleg Mei szobájában.

- Kussoljatok már!- ordítottam ki.

- Akkor szívemnek egyetlen drága harmatos virágszálának zúzmarája ne az Én szobámba mélyedjetek el a beszélgetésbe, mert 1. szeretnék kipakolni. 2. Lay nem sokára itt lesz és addig mindenkinek el kéne mennie. – szerintem levegőt se vett, míg mindezt elmondta. Egy kisebb sóhajtás kíséretében karon ragadtam Yeolly-t.

- De ti meg ne üvöltözzetek, a kutyák hozzátok képest ma született bárányok. - forgattam meg szemeim és kihúztam a mögöttem kullogó égimeszelőt.  Beültünk a szobába és folytattuk tovább a beszélgetést, de Mei-ék szerencséjére nem mélyedtünk el benne. Egy bő óra fecsegés után kimásztunk a barlangból és beleptük a konyhát.

- Ohh csak nem a gerlepár az?- kérdezte nevetve Tokiya Mei-el a nyomában.

- Gerlepárt kint keressél, mi csak..

- Ohh terelnek.

- Mi kell még?- kapcsolódott be Yeol is miután kezei tele voltak rágcsával.

- Üdítő, de azt viszem majd én. – bújtam bele a hűtőbe és kivettem a kedvenc italunkat, majd eltűntem a mozi szoba ajtaját becsapva magam után.

- Mit nézzünk?

- Hát ami azt illeti nekem…- huppantam le mellé.

- Nem.

- Na még a címét se mondtam.

- Akkor sem.

- Máskor ne kérdezz. - vágtam be a durcát és mellkasom előtt összefont karjaimmal próbáltam még hitelesebbé tenni alakításom.

- Na mondd.

- No breathing.

- Kizárt.

- Na lécci, lécci, lécci. - másztam bele képébe és illegettem pilláim.

- Nem.

- Naa a szerelmem van benne.

- Mi van?

- Jongsuk. tudod, hogy ő a no.1.

- Szia B.

- Nem így értettem. – csimpaszkodtam bele lábaim ezzel megakadályozva a távozását. Egy darabig még győzködtem, de miután Mei bejött és mondta Yeollynak, hogy jobban jár ha megadja magát, leült mellém és elindította a filmet.  Ő próbáltam az összes kirohanásomat csendben végignézni, de a sokadik után már ő se bírta és bepukkadva ült mellettem.  Végigsimítottam arccsontján és ölébe másztam és onnan néztem végig csendben, minden nyáladzás nélkül kedvencem csodás filmjét.

- Na ugye, hogy nem volt olyan rossz. - fordítottam fejem felé, de ő csukott szemmel édesen szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, így kényelmesen elhelyezkedve karjai köz, egyenletes szuszogását hallgatva én is elálmosodtam, majd az álmok mezejére léptem…

Mei - Egy újabb titok....

Mielőtt találkoztam volna legjobb barátnőmmel a kórház felé vettem az irányt, hogy meglátogassam a mi kis beteg libánkat. A kórház büféjében ácsorogtam és a kávé automatát figyeltem, mikor valaki mögém lépett.
-A lattet szereti, kicsit kevesebb cukorral, de több tejjel, mint te. - szólalt meg Kai.
-Nem kell a segítséged...elboldogulok. - válaszoltam, a kezem már égette a saját italomtól, amit észre is vett és kiakarta venni, de nem adtam neki.
-Mei, enged, hogy segítsek. Egy fele megyünk...
-Kai, nem kérek a segítségedből. Örülök, hogy végre változni látlak, hogy nem vagy olyan suttyó, mint régen, de Én szeretném ha köztünk megmaradna az ami régen....- az automata hangosan csipogott, jelezvén, hogy elkészült a rendelésem. Kikaptam és már tűztem is el onnan. Az ajtó előtt nagy levegőt vettem, mikor a kilincshez nyúltam, az ajtó magától kinyílt.

Suttyó

 

-Te hogy jöttél fel hamarabb? - döbbentem le mikor Kaival találtam szembe magam.
-Lift...
-Arrébb állnál, nem hozzád jöttem. - löktem rajta egy kicsit és Soyunhoz mentem. Szobatársa, akiről annyit hallottam sajnos nem volt bent, de talán lehet, hogy jobb is - Szia! Latte. - mutattam fel a kicsi műanyag poharat - Ahogy szereted.
-Miután elmondtam, hogy hogyan szereted. - kontrázott rá Kai.
-Ezt most fejezzétek be. Nem lehetne, hogy egyszer ne gyilkoljátok egymást a jelen létemben?! - szólt közbe barátnőm.
-Bocsi So. - huppantam le mellé és ahogy tudtam megöleltem őt, próbáltam nem összeroppantani, de ahogy mindenki más, Ő is borzasztóan hiányzott nekem. Egy jó ideje beszélgethettünk, közben folyamatosan osztottuk egymást drága párjával.
-Na jó, ebből elég...Mi ez az egész? Nem értem. Hol imádjátok egymást, hol meg egy légtérbe se szabad titeket engedni, mert katasztrófa lesz az egész.
-Hosszú. - motyogtam.
-Van időm. - szorította meg a kezem.
-Nem akarod te az tudni. - folytatta Kai.
-A feleséged leszek...jogom van tudni.
-Ez mondjuk igaz. - áltam ki barátnőm mellett, de kaptam egy olyan pillantást, hogy majdnem leestem a székről - Gyerünk nagy fiú, a Te menyasszonyod, jobb ha tőled tudja meg.
-Azért néha te is besegíthetsz. - mondta So. Kai vett egy hatalmas levegőt és belekezdett rövid kis történetünkbe.

-Mikor Mei ideköltözött nagyon sokat volt a dormban. Amíg nem volt meg a lakása, addig pedig nálunk is aludt. Egy éjszaka átmentem, csak hirtelen felindulásból és megtörtént a dolog. Egy időben úgy éreztük, hogy szeretjük egymást, de Mei inkább volt egy jó barát, mint szerető. Iránta nem éreztem azt, mint irántad.
-Ennyire azért ne alázz. - szakítottam félbe, mert hiába volt minden igaz, amit mondott mégis fájt egy kicsit, hogy ilyen nyersen közli a tényeket.
-A többiek tudtak róla? - kérdezte barátnőm halkan.
-Nem. - vettem át a szót - Még Kris se, pedig néha nagyon konkrétak voltunk. Senkinek nem tűnt fel mikor együtt mentünk a fürdőbe, vagy, hogy Kaival mindig sokáig fent maradtunk azzal az indokkal, hogy nem vagyunk álmosak és csak filmezünk. Pedig az igazság az, hogy egy percre nem emlékszem egy filmből se, amit bekapcsoltunk. A fizikai vágy erősebb volt köztünk, mint a lelki dolgok. Egy nap aztán lebuktunk.
-Ki által?
-Találd ki... - vigyorgott Kai, Én se tudtam elfolytani a kitörni akaró nevetést, mert nagyon vicces, hogy véletlenek ennyire nincsenek.
-Xiumin?
-Pontosan. - bólintottam - Az ominózus eset után megbeszéltük, hogy maradunk barát zónában, de a kapcsolatunk azért mégis más, ezért van az, hogy öljük egymást, vagy, hogy Jongin nálam dekkolt, mert épp szerelmi bánata volt....
-És azóta...azóta volt valami? - láttam, hogy So nagyon félve tette fel a kérdést.
-Jaaj, dehogy, Édesem. Egy bottal nem érnék hozzá, nemhogy lefeküdjek vele. - mondtam és bevackoltam barátnőm mellé, ezzel Kait lelökve onna, de kit érdekel, most nekem jár az ölelés.
-Basszus Mei, azért ne mond, hogy nem voltam jó...
-Maradjunk annyiban, hogy Laynek nagyobb az ereje..
-Ez mit akar jelenteni? - nézett rám nagy szemekkel, majd So-ra, akinek leesett a poén és hangosan nevetni kezdett.
-Jaaj, de jó téged nevetni látni. - bújtam újra hozzá, kb úgy nézhettünk ki, mintha So az anyukám lenne.
-Jongin, Mei csak azt szerette volna ezzel mondani, hogy....mindegy. Nekem tökéletes vagy és szeretlek. És srácok, Ti nagyon nem illetek egymáshoz.
-Tudjuk. - mondtuk egyszerre.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán indultam tovább Tokiyához.

Soyun: New Life~

Csipogásra keltem, és arra, hogy megfulladok. Próbáltam mozdulni, de annyira fájt minden részem, hogy nem tudtam semmit se tenni. Hirtelen egy kezet éreztem meg az Én kezemen, és, hogy valaki kiabál. Nem tudtam hirtelen beazonosítani a hangot, de ismerős volt. Aztán a kéz eltűnt, helyete sok sok kéz és hang tódult lassan az elmémbe, amiket már beazonosítottam. Az orvos volt és a nővérek. Éreztem, ahogy kiszedik óvatosan a csövet a torkomból, belevillágitanak a szemembe, kérdeznek, de választ nem tudtam adni mert újra elaludtam. Vagyis nagyon remélem. De ha már így reagáltam, akkor sikerült a műtét. Ettől boldog lettem, és izgatott, hogy tudok e rendesen mozogni, mit mond a doki, hogy van Joon, és persze remélem Jongin nem tud az egészről. De persze, ami szerencsém van, biztos kitolt velem a sors.
Újra csipogásra keltem.
-De idegesítő ez a hang. - motyogtam.
-Soyun. - hallottam egy ismerős hangot.
-Jongin? - kérdeztem.
-Édes Istenem. - sóhajtott egyet és ajkait éreztem meg a homlokomon és az ajkamon. Lassan pislogva néztem rá, hogy a szemem szokja a fényt, és felemeltem az egyik kezem, hogy megfogjam az arcát, de nem ment.
-Hát Te, hogy kerülsz ide? - suttogtam. Fájt kicsit a torkom.
-Négy napja el se mozdultunk mellőled. - hallottam Minseok hangját. Lassan vezettem a tekintettem rá, és fáradt arccal nézett rám.
-Minseok. - suttogtam.
-Annyira megijedtem. De nem csak Én! Mindenki. Jun még el is ájult! Hogy voltál erre képes? - ritkán láttam sírni, de most zokogott. Rám borult, és csak markolászta a kezem. Felnéztem Jonginra, aki szintén sírt.
-Sajnálom fiúk. - becsuktam a szemem, és könnyeim kibugyantak.
-Annyi a szerencséd Te bestia, hogy élsz! És sikerült a műtét! Máskülönben most a sírodon tombolnék mint egy állat. - mondta Min.
-Akkor... - kezdtem, lassan pislogtam ki a könnyeim a szememből. Fájt a mozgás, de mondta a doki, hogy egy ideig fog is, amíg minden újra a régi nem lesz.
-Igen. Még bent maradsz pár hétre, hogy fizikoterápiát kapj, a bénulás miatt,  aztán jöhetsz haza. - mondta Jongin.
-Ez jó hír. - mosolyodtam el.
-A legjobb, Mrs Kim. - fogta meg a kezem Jongin.
-De jó ezt hallani. - felsóhajtottam. Alig várom, hogy a felesége legyek. Nem érdekel már az a négy év korkülönbség se.
-Bizony. - ajkait éreztem meg az enyémen, de csak egy lágy puszit adott nekem.
Hamarosan kezdtem rendesen mozogni, mivel a műtét elég rizikós volt, ez a kis mellékhatás semmi. Kibírom. Legalább élek, és meggyógyulok teljesen.
Jun is bejött, kaptam tőle is jó kis fejmosást, de végül Ő is rajtam kötött ki sírva. Istenem, de gyenge lelkűek ezek a fiúk. De ezért szeretem őket. Később a doki is bejött, és azt mondta, minden tökéletesen sikerült, még kell három kemoterápia is, hogy az esetleges megmaradt sejteket is eltávolítsuk, aztán végleg gyógyultnak kiálthatom ki magam. Ennél jobb hírt, nem is tudtam volna elképzelni. Délután a fiúk is bejöttek. Aztán Joon is végzet, a pakolással, és bejött hozzám, mivel az intenzíven voltam.
-Utat a királynak. - hesegette el a fiúkat maga elől, és elém állt. -Hercegnő! - hajolt meg. Kuncogtam egyet. -Örülök, hogy jól vagy. - óvatosan meglapogatta a vállam, és homlokon puszilt.
-Én is örülök. - mosolyogtam. -Mindent elraktál? - néztem rá.
-Igen. És a Te dolgaidat is elraktam, a ruhák táskában, a papírok a kis mappában, töltök szintén tasiban, laptop is telefon is eltéve. Asszem ennyi volt. - gondolkodott.
-Pót kulcs van az Én kulcsomon rajta, a rózsaszín. Vagy a kék. - mondtam. Joon mivel nincs lakása, és nekünk van még szabad szobánk, jön hozzánk.
-Buzinak nézel engem? Rózsaszín? - háborgott.
-Hát de az vagy. - nevettem el magam hirtelen, de azonnal megbántam, fejemhez is kaptam. De kuncogtam tovább.
-Jó, egye fene, marad a rózsaszín. - nevetett Joon.
-Rendben. Minseok vagy Jongin elvisz, segít pakolni. - fogtam meg Jongin kezét. -És fiúk, köszönöm, hogy itt vagytok. Sokat jelent nekem. - néztem rájuk.
-Ez a legkevesebb, azok után, hogy nem szóltál, hogy megműtenek. - mondta Chen.
-Nagyon sajnálom, akkor is sokat jelent. Már csak a lányok hiányoznak. - szomorodtam el.
-Hamarosan Ők is bejönnek. - mondta Kris.
-Remélem is. Már jó ideje, semmit se tudok róluk. Yemin volt bent, de se B,  se a többiek nem. Tudom, szörnyű látvány vagyok, de... És hiányzik Mei is. - most Én könnyeztem be.
-Ne sírj. - nyugtatot Jongin.
-Mi lassan megyünk. Holnap rádió műsor, meg egyebek. - mondta Suho.
-Köszönöm fiúk. - rájuk mosolyogtam.
Mindenki adott nekem homlok puszit, és már mentek is. Joon, Minseok és Jongin maradt, de nem sokáig, mert mentek haza vinni a dolgainkat. Jun pedig Rinnel van, kicsit rendet raknak otthon.
Nem gondoltam volna, hogy napokig kómában leszek, és így megfogja sínyleni őket. De, örülök, hogy jól döntöttem, azok után, hogy a doki teljesen lemondott rólam, Én harcoltam, és íme, itt az eredmény. Meggyógyultam. Igaz, nem teljesen, de már alakul. This is my new Life ~

Mei- Welcome Home

Mi után titokban elintéztem mindent a suliban, úgy gondoltam ideje szólni valakinek, hogy haza megyek. Nem is lehetett ez az ember más, csak is imádott bátyám, Kris. A gépem előtt csücsülve vártam, hogy végre észrevegye, hogy skype-on keresem, majd végre nagy nehezen megláttam őt a képernyőn.
-Yeminnél vagy? - azonnal felismertem fogadott ikrem szobáját.
-Ja, alkot valamit a drága és jöttem megnézni, egy srácot fest.
-És te azt nézed?
-Aha. - vigyorgott a kamerába.
-SZIA MEIIII~ - jött messziről egy kedves hang.
-Szió Yeye!
-Yeye? - tolta arrébb bátyám a géptől Yemin.
-Most találtam ki, szerintem tök jó.
-Gyere haza csajszi, nem tesz jót a nagyvárosi levegő.
-Visszakaphatnám a tesóm? - kérdeztem szégyenlősen.
-Minden oké Mei?
-Kris....Kris Én nem sokára haza utazom. - nem tudtam eldönteni, hogy az arca abban a percben döbbent volt, vagy vidám, de hogy eltorzult az tuti. Yemin hangosan ujjongott és már ment volt szét kürtölni a hírt, mikor megállítottam és mondtam neki, hogy ez titok. Szeretném ha haza tértemről rajtuk kívül senki más nem tudna, főleg nem B és Lay....
-Ja és emberek, nem egyedül megyek, magammal viszem a lakótársam.
-Ugye nem szakítani jössz haza? - jelent meg újra barátnőm.

Szemléltetném TJ formás pociját :P

-Nyugi, 100% melegség vagyok. - integetett a képbe TJ.
-Emberek bemutatom új lelkitársam, dobpergést kérek...TJ. Ő ott a tesóm, Ő pedig a fogadott ikrem.
-Akkor ti trikrek vagytok?
-Fogjuk rá. - nevettem. Mindenki bemutatkozott normálisan mindenkinek, Én addig pakolgattam. Yemin szemei felcsillantak, mikor TJ megmutatta neki formás hasát és megengedte, hogy a lány alkosson a testén valami fantasztikusat. Aztán Kris kijelentette, hogy nem látszik melegnek, mert mesélt So kórházi szobatársáról, akiről viszont süt a másság.
Másnap már indultunk is a reptérre, de előtte még beugortunk pár helyre, illetve elköszöntünk Bostoni barátainktól, csupán egy röpke 24 órás út állt előttünk, egy Párizsi átszállással. Az úton hol ökörködtünk, az utasok nagy örömére, hol aludtunk vagy ettünk. Párizsban kicsit a reptéren volt időnk körülnézni és TJ gyakorolhatta kevéske francia tudását, ami a köszönésből állt. Aki eljött mellettünk mindenkinek köszönt, lényegtelen volt, hogy az illető olasz, német vagy mit tudom Én milyen nemzetiségű volt. Aztán végre nagy nehezen elértük az Incehon-i repteret, amint meghallottam a szépen csengő koreai nyelvet pánik lett rajtam úrrá. Két hónap, bárhonnan nézzük nem egy rövid idő, tudtam, hogy a testvérem ott fog várni a kijáratnál. Roham léptekkel vágtattam előre meg se várva újdonsült barátom, akinek a hangját egyre messzebbről hallottam. Mikor a bőröndöm már a kezembe volt megint rohanni kezdtem.

-KRIIISSSSSS~ - üvöltöttem, azt se tudta hirtelen merre nézzen, aztán végre a pillantásunk találkozott és rohanni kezdtem. Testvérem karjaiba vetettem magam és halkan hüppögtem.
-Te lennél TJ. - fogott kezet Kris az utánam rohanó fiúval, bár nem volt könnyű, mert a derekán csimpaszkodtam.
-Te pedig, a jelek szerint Mei testvére vagy. Nagyon hasonlítotok.
-Ugye? - vigyorogtam, de nem engedtem volna el csak miután mögé pillantottam - YEEMMIINNNN~
-MEEIIII~ - visítottunk fel az utca közepén - Hiányoztál csajszi.
-Jaj te is nekem. Kris - néztem fel létra nagyságú tesómra.
-Igen foglaltam szobát, egy kétágyasat. - felemelte a kezét, mert közben Én már nyitottam szóra a szám - Igen a nyuszid ott van és vár, és igen beszéltem Tokiyával is és még mielőtt megkérdeznéd; nem, Lay nem tudja, hogy haza jöttél, ahogy Tokiyán, Yeminen és rajtam kívül senki más.
-Ikertelepátia. - legyintett Yemin, mert TJ nyitott szájjal nézett minket. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Jócskán beesteledett mikor a hotelhez értünk, így nem vágytam másra csak jó forró fürdőre. A szobánk tökéletes volt, talán egy kisebb lakáshoz lehetne hasonlítani. A két hálót egy kicsi nappali kötötte össze, meg volt egy kisebb konyha. Kris és Yemin segítettek a cipekedésben, aztán, hogy ne legyen gyanús elmentek. Kipakoltam és elindultam fürdeni TJ, pedig addig le ment a bárba kicsit iszogatni, elmondása szerint, Ő így engedi ki a gőzt. Már jó ideje bent lehettem, mikor kopogást hallottam. Magamra csavartam a törülközőm és Én naiv azt hittem TJ, vagy a szobaszervíz, de egyik sem volt, hála az Én pletykás ikreimnek.
-Úgy látom jókor jöttem. - lassan végig nézett rajtam és farkas vigyorral az arcán a szemembe nézett. Tokától bokáig elvörösödtem és idiótán vigyorogtam.
-Annyira hiányoztál. - végre megtaláltam a hangom, meg sem várva a választ, nyakába ugortam és megcsókoltam őt. Mintha 2 év telt volna el, Lay erősen magához húzott.
-Na jó, ebből elég legyen, mert mi is itt vagyunk... - az ismerős hangra felkaptam a fejem, Tokiya vigyorgott felém. Kiváltam Lay öleléséből és az Ő karjaiba ugrottam.
-B? - suttogtam a fülébe.
-Ne aggódj, otthon van. Chanyeol vigyáz rá. - motyogta vissza. Egy újabb elrabló következett,  Kai megfogta a csuklóm és kipörgetett lakótársam karjai közül, olyan svunggal pördültem, hogy a törülközőmért kellett, hogy kapjak, mert majdnem lecsúszott rólam. 
-Üdv itthon! - szorított erősen magához. Kaival a kapcsolatom igazából mai napig ködös. Csak azért, mert van, hogy néha olyanok vagyunk tényleg, mint a tesók, van, hogy anya-fia, de van, hogy a hátam közepére se kívánnám. Nem jött el mindenki, de ott volt még Xiumin, Chen, Tao és Baekhyun. Beinvitáltam mindenkit és leültettem őket a hatalmas kanapéra. Sajnos Tokiyának mennie kellett dolgozni így megvárta amíg felöltözöm, pontosítottunk pár dolgot barátnőmmel kapcsolatban és már el is viharzott. Miközben elmentem a fiúk mellett, mindegyik kapott egy enyhe tockost.
-Áúúú~ Mei ez most miért? - vakargatta a fejét Baek.
-Egyedül Tokiyának jutott eszébe felhívni mikor B-t majdnem megerőszakolták. Senki még te se - mutattam Lay felé - tudtál felhívni és közölni, hogy mi van a legjobb barátnőmmel, azt se tudtam él e vagy hal. Fiúk direkt megkértelek titeket, hogy amint van valami szóljatok. - mindegyik lapított. De nem bírtam sokáig haragudni rájuk, mert annyira jó volt látni őket. Főleg Layt, nem tudtam betelni a látványával így nem engedtem haza, hanem velem maradt éjszakára.
Hogy TJ mikor ért vissza fogalmam sincs, de akkor már jócskán egymásba gabalyodva élvezhettük az éjszakát Layel. Másnap pedig találkoztam az Én tökkelütött barátnőmmel....

Imádom <3

Min - The city of angels

-Igen ? –szóltam bele a telefonba szárazon.
- Min, én vagyok, kicsim .- hallatszott a vonal túlsó végéről az ismerősen bársonyos hang. Ami most kifejezetten idegesített.
- Nem mondod ?! Mit akarsz ?
- Gondolom még nem nyitottad ki a levelet.
- Eltaláltad .- válaszoltam,miközben leültem az ágyamra. A komódomon lévő borítékkal szemeztem.
- Értem. Tudom,hogy haragszol rám,és nem is akarok szent beszédet tartani. Csak annyit kérek,hogy nyisd ki a borítékot és hívj vissza a válaszoddal. Bármit is gondolsz rólam, nem felejtettelek el. –  nem válaszoltam. A vonal megszakadt.  A boríték után nyúltam. Nem éreztem dühöt,haragot vagy elkeseredettséget. Csak ürességet. Felszakítottam a papírt,majd kihúztam belőle a tartalmát : egy levelet,és… egy repülőjegyet. Először arra gondoltam,hogy összetépem,de aztán győzött a józan eszem. A jegy L.A.-be szólt. A dátum : december 31., reggel 8 óra. Más szóval holnap. Szóval ezért hívott fel. Aggódott,hogy túllépem a határidőt. Jellemző. A levelet félreraktam,nem akartam,hogy befolyásoljanak apám szavai. Bár tudtam,hogy ez nem valószínű,hogy megtörténne. Talán csak hideg fejjel akartam dönteni. Nem érzelemből. Gyorsan eldöntöttem.
- Szóval ? Mi a válaszod?
- Elmegyek.
- Köszönöm.
- Nem kell. – feleltem,azzal kinyomtam.

Sehunt kb. 6x hívtam,de nem vette fel. Helyette felhívott Suho,hogy Hunnie szemmel láthatólag rossz kedvű, vagyis megsértődött rám. Nem tudtam mit felelni. Nem az én hibám volt. Mármint, nem értettem,hogy mitől lett ennyire féltékeny. Mindenesetre megígértettem Suhoval,hogy kiengesztelem majd.  Most viszont kisebb gondom is nagyobb volt ennél. Bántott,hogy nem képes felvenni a telefonját,mert nagy szükségem lett volna a támogatására,vagy legalább is a véleményére.
Végül Baeket hívtam fel ás elmondtam neki a dolgokat.
- Vigyázz magadra Minnie. Én melletted vagyok. Hívj,ha bármi baj van. Sehun miatt pedig ne aggódj. Majd megbékél. Tudod milyen.
- Rendben. Hát remélem igazad van.
- Oh,és nem akartam mondani,de… tegnap felhívott Yesung. Megkérdezte hogy vagyok. Elég furcsa beszélgetés volt.
- Komolyan ? Mást nem mondott ?
- Nem. Mindegy is,ne foglalkozz vele. Érezd jól magad,és ha visszajöttél,feltétlenül be kell számolnod mindenről.
- Ezt kérned sem kell.
- Szeretlek.
- Én is téged Bacon. – bontottuk a vonalat.
A Baekhyunnal való beszélgetés kissé megnyugtatott. A nap hátralévő részében bepakoltam a legfontosabb dolgokat és előkerestem az útlevelem. Nem akartam senki másnak elmondani,hogy hova megyek.  Anyám ajándékát még mindig nem néztem meg.

Másnap reggel negyed nyolckor már a reptéren voltam. Baekhyun eljött velem, többek közt azért,hogy utána visszavigye a kocsimat. Nagyon hálás voltam neki,amiért ennyire támogat és nem kérdez feleslegesen,ha értitek mire gondolok. Miután elköszöntünk egymástól,elindultam becsekkolni.
A repülőn ülve elővettem apám levelét. Igen,elhoztam magammal. A gépen akartam elolvasni,mert ott már nem gondolhatom meg magam. A lényeget egy szóban össze tudom foglalni: „sajnálom”. Nem nagyon tudtam,hogy mit kezdjek a hirtelen rám zúduló információáradattal,így visszaraktam a levelet a táskámba,majd elnyomott az álom.
A hangosbemondó hangjára ébredtem,ami felszólított a leszállásra.
Miután megkaptam a bőröndömet,szemeimmel ismerős arcot kerestem. Meg is találtam. Vegyes érzelmekkel indultam el felé, miközben képzeletben 10x fenékbe rúgtam magamat,amiért eljöttem.
- Szia kicsim. Waow, Min te vagy az ?  Nagyon jól nézel ki. – lépett elém apám.  Fekete bőrdzseki,és

kb 5 éves kép apáról. a falon láttam meg.

Rayban napszemüveg volt rajta. Nem tudtam mit mondani. Tulajdonképpen majdnem elsírtam magam,de nem a boldogságtól,hanem … nem is tudom,talán a dühtől,vagy a sok ki nem mondott érzelemtől.
- Hagyjuk ezt a nyálas dumát. Megyünk,vagy nem ? – indultam el,bőröndömet magam után húzva.
A parkolóba érve megálltam,hogy megvárjam apát.
- Erre.- mutatott egy fekete Audi felé. – Berakom a bőröndöd. –nyúlt az imént említett tárgy felé,miután felnyitotta a csomagtartót.
- Majd én berakom. – toltam el a kezét,majd felemeltem kis poggyászomat és beraktam a kocsiba. Apa zsebre dugott kézzel állt mellettem.
Nem szóltam semmit,csak lecsuktam a tetőt,majd beültem az autóba. Apa ugyanígy tett.
- Min. –fordult felém. – Tudom,hogy mit gondolsz,és igazad van,de nem próbálnál meg egy kicsit kedvesebb lenni velem? Vagy,ha velem nem is,legalább a családommal…
- Befejezted ? Jobban tennéd,ha indítanál,mert lehet,hogy még meg gondolom magam. – fordultam az ablak felé. Az út további részében nem beszélgettünk.
Nagyon jó volt L.A-ben lenni ismét,mindig is imádtam ezt a helyet. Apa 2 percre lakott a tengerparttól, ami ( neki nem mondtam) nagyon király volt.
Apám újdonsült feleségének két nagyobb gyereke volt az előző kapcsolatából, Lucas és Hayley. Mindketten félig koreaiak voltak. Illetve volt két féltestvérem Mike és Isabel. Mike 4, Isabel pedig 2 éves volt. Még soha nem találkoztam velük,úgyhogy kíváncsi voltam,hogy hogyan fognak fogadni.
Idegesen léptem be a hatalmas házba,mögöttem apámmal,akinek kivételesen megengedtem,hogy hozza a bőröndöm.
- Min,szia ! – jött felém mosolyogva Su Yun, apa élettársa ( nem,nem házasok) kedves nő volt,de valahogy nem tudtam viszonozni az arcára kiült boldogságot… de azért próbálkoztam.

Ő itt Haylie. ( Szintén a falon volt)

- Szia . Szép… a ház. – mondtam,kissé szaggatottan. Nagyon hülyén éreztem magam.
- Köszönjük. Örülök,hogy végre megismerhetlek. Nagyon szép vagy, apád büszke lehet rád. – nézett a hátam mögé. – A kicsik fent alszanak,a nagyok pedig mindjárt haza érnek. Drágám,addig vidd fel Min bőröndjét a szobájába.
- Ezt kérned sem kell. – mosolygott apa,majd elindult felfelé a lépcsőn. Én követtem. A folyosó falán végig sorakoztak a lemezek,szép díszkeretbe foglalva.
Apám egyedül hagyott a szobámban. Leültem az ágyra,majd körülnéztem. A szoba teljes mértékben én voltam. Ijesztő ,hogy ennyire ismer. Külön gardróbom volt,amibe egyelőre nem mertem bepillantani. Miután nagyjából kipakoltam,visszamentem a nappaliba,ahová időközben megérkeztek a „nagyok”.
- Hello Min. – intett Haylie. Arcán halvány mosoly látszott. Szürke sapka volt rajta,tipikus L.A-i öltözettel kísérve. Mikor leértem a lépcsőn, magához ölelt. Kissé meglepődtem. – Örülök,hogy megismerhetlek. Rohadt jól nézel ki. – angolul beszélt,méghozzá elég gyorsan,úgyhogy figyelnem kellett. Legalább gyakorlom a nyelvet.
- Szia Hayl.  Én is. Te is . -  mosolyogtam rá.
- Luc is itt van ,csak kiment valamiért .- mutatott az ajtón időközben belépő személy felé. Éreztem,hogy kiül az arcomra a meglepettség. Nem gondoltam volna,hogy Lucas ilyen… jól néz ki. Ez fekete trikójában látszott a legjobban.
- Ian, akkor holnap kölcsönadod az egyik Les Pa…oh, Min.. szia. –lépett oda hozzánk,a tarkóját vakarva. Szemmel láthatólag ő is annyira meglepődött mint én. Kezét felém nyújtotta. Én ugyanígy

Ő pedig Lucas. ( Ez is a falon volt)

tettem.
- Szia. – mosolyogtam. – Ian ? –fordultam apa felé kérdően. Ő szóra nyitotta a száját,de nem vártam meg,hogy válaszoljon. – Örülök,hogy megismerhetlek titeket .- szólaltam meg visszafordulva a srácok felé.
- Mi is. Ma este velünk jössz bulizni. Anya mondta,hogy biztos benne lennél,na meg te nem az a tipikus koreai gazdag sznob csajszi vagy,úgyhogy…tetszeni fog a buli. –kacsintott Lucas. Egy picit furcsálltam az előbbi megjegyzését,de nem firtattam.
- Igen,de előtte még szeretnék kicsit kettesben lenni a lányommal. Ha nem baj. – lépett mellém „ Ian”.
- Hát pedig most nem fogsz. – fogta meg a csuklóm Haylie,majd a lépcső felé húzott,fel a szobámba.
- Haylie ! – kiabált utánunk Su Yun, de nem sokat ért el vele.

- Ez mi volt ? – kérdeztem,miközben becsuktam az ajtót.
- Mi ? Ja az előbbi ? Semmi,csak már kezd kicsit elegem lenni az otthoni dolgokból,meg az ősök papolásából. Ha apáddal szeretnél lenni,akkor mondd nyugodtan,de szerintem a gardróbod ennél sokkal érdekesebb téma. – kacsintott,miközben kinyitotta az ajtaját.- Waow. Ezek a cuccok nagyon királyak ! Szerintem ezt kéne felvenned este. –nyomott a kezembe egy ruhát.
- De mégis hová megyünk ?
- Az legyen meglepetés.

A délután többi részét ( a maradék 1 órát) alvással töltöttem. Rettenetesen fáradt voltam,amire az időeltolódás is rátett egy lapáttal,szóval jót tett ez a kis pihenő.
Lucas hangjára ébredtem :
- Szerinted él még ?
- Ne piszkáld már !
- De mi van,ha szájon át kell lélegeztetni ? – nevetés. Csend. Kuncogás.
- Min,hé csajszi, mindjárt indulunk,hogy átlépjünk a jövőbe. –rázott meg Haylie.
- Oké,a koreait még gyakorolnod kell.- lökte oldalba Lucas.
Álmosan pislogva ültem fel,hirtelen azt sem tudtam,hogy hol vagyok. A következő egy órában Lucast kizártuk a szobából,majd készülni kezdtünk. Hayl nagyon tudta a dolgát,minden áron ő akarta megcsinálni a sminkemet és a hajamat. Olyan volt,mint egy profi. A ruhám nagyon tetszett,fogalmam sem volt,hogy apám honnan szedte,de ezek szerint nagyon ért a divathoz ( még mindig). Haylie ruhája is nagyon dögös volt. Kicsit hihetetlen ,hogy itt vagyok L.A.-ben és a „testvéreimmel” készülök éppen szilveszterezni.
- És amúgy te jársz egyetemre ? –kérdeztem,miközben sminkeltem Hayliet.
- Jártam,de ott hagytam. Nem nekem való. Színésznő akarok lenni. Vagy sminkes. Vagy rapper.- mosolygott.

Haylie fényképezett :D

-          Waow.  Hát sok sikert.
- Kösz. Alig várom,hogy végre elhúzzak innen. Valami újat akarok kipróbálni. Kellenek a kihívások. Érted. – pislogott felém,amit nem kellett volna,mert így elkentem a sminkjét.
- Aha. – válaszoltam tömören. Nem nagyon kérdezett rólam,valószínűleg apa mondta neki,hogy ne tegye.
- És Lucas ? Ő tanul ?
- Ő is abbahagyta. Most Iannél gyakornok,vagy micsoda. Bár,ha így folytatja,szerintem ki fogja rúgni.
- Miért ?
- Áh,hosszú. Na,kész vagyok már ?
- Igen.
- Aaaa imádom. Köszönöm. –ugrott a nyakamba. Kezdtem hozzászokni. – Amúgy eléggé beindult neki a szekér. Mármint apádnak. Tök híres lett meg minden. – kérdően néztem rá,de úgy tett,mintha nem venné észre.
- Kész vagytok már ? –hallatszódott az ajtó túlsó végéről. – Az egész folyosót kitapétázhattam volna ennyi idő alatt.
- Itt vagyunk,te idióta .- hagytuk el ideiglenes lakomat.- Na,jól nézel ki. –mérte végig bátyját Haylie. Igen, Lucas valóban rohadt jól nézett ki. Bár nem kéne ezt gondolnom a mostoha tesómról.
- Te is tűrhető vagy. Min.. dögös vagy.- nézett végig rajtam.
- Na menjünk.- húzott maga után Haylie.
A nappaliba érve apám fogadott.
- Máris mentek ? –kérdezte.
- Igen. Miért,ti mikor indultok ? – tette csípőre a kezét Haylie.
- Egy órával később. Min, én…- kezdte,de nem fejezte be a mondatot. A gombóc,ami a megérkezésem óta a torkomban volt,kezdett egyre nagyobbra nőni. – Nem érdekes. Vigyázzatok magatokra. Pénz van nálatok ?
- Szerinted ? – húzta fel a szemöldökét Lucas.
- Oké,akkor holnap találkozunk. – ült le a kanapéra,majd kezébe vette a fotelhoz támasztott gitárját.
- Na, menjünk már. – tolt az ajtó felé Haylie.

Autóval mentünk. Méghozzá nem is akármilyennel : Lucas eléggé odavan a gyors kocsikért,pont mint én,szóval egy… Bugatti Veyronnal száguldottunk a célunk felé.
Tudhattam volna,hogy a tengerpart felé tartunk.
- És meg is jöttünk. – parkolt le Lucas. A buli a parton volt, eléggé nagy tömeg volt már. Kicsit megbántam,hogy magas sarkút vettem fel,de Hayl azt mondta,hagyjuk a kocsiban őket.
- Most keressük meg Mike-ékat,vagy később ? –kérdezte Lucas, mikor leértünk a partra.
- Nem nagyon kell keresni őket.- mutatott 5 srácra Hayl,akik épp felénk jöttek. Időközben csatlakozott hozzájuk 2 lány is.
- Min ők : Joey, Scott, Kole, Mike és … oh,de szerintem őt ismered . Na mindegy. Ő Yesung, ők pedig Kat és Nina.
- Sziasztok, nagyon örülök. Ó, és az a személy ott az expasim ,aki nem értem,hogy ezt mi a francért nem tudta elmondani,de már a tököm ki van a hülyeségeivel,és ma este bulizni,akarok nem lelkizni. Úgyhogy,ha levegőnek nézném,ne lepődjetek meg. – rántottam meg a vállam mosolyogva.
- Okéé. Akkor meghívlak egy italra,jó ? – karolt át Kole.
Mosolyogva bólintottam. Egyáltalán nem számítottam Yesungra. Hogy lehet valaki ennyire seggfej,hogy nem mondja el a haverjainak ki vagyok, mert azt gondolja,így majd beszélek vele. Nevetséges.

- Imádlak Min.- karolt át Nina. Nagyon kedves csaj volt,és pillanatnyilag nagyon részeg.
- Én is téged.
- Én jobban szeretem. – ugrott rám hátulról Haylie,majd Kat. A következő pillanatban már a földön feküdtünk és nevettünk.
- Hé, Min. Te tényleg együtt voltál Sunggal ? Ez tök király. – kuncogott Nina,miközben feltápászkodtunk.
- És milyen az ágyban ? –bökdösött Kat.
- Hé,hagyjátok már !- szólt rájuk Haylie.- Nem akar róla bezs..besz… szóval ez most nem téma. Buli vaan ! – sikított,majd a tömeg felé húzott.
Az este többi részében megismerkedtem még pár izgalmas figurával, néhányan megkérdezték,hogy tényleg Ian lánya vagyok-e és ,ha igen,akkor ez mennyire király. Ezzel az „Ian”-ezéssel még mindig nem voltam megbékélve. Yesung próbált beszélgetni,de nem nagyon hagytam. Lucas kb 5 csajjal smárolt a buli alatt,volt,hogy kettővel egyszerre. Hát igen. Ez az L.A-i életstílus. Szerencsére nem rúgtam be annyira,hogy ne emlékezzek az estére.
A buli fergeteges volt, táncoltunk,ittunk,táncoltunk,ittunk,nevettünk,beszélgettünk,és masszívan levegőnek néztem Sungot. Kezdtem kissé becsiccsenteni,de nem bántam. Mind a négy srác bepróbálkozott,de kedvesen lepattintottam őket. Legalább is szerintem az voltam. 2 perccel éjfél előtt Haylivel fogadalmat tettünk,ami nem igazán publikus,de a lényeg,hogy jól szórakoztunk. A koccintás nagyon jó volt,sokan belerohantak az óceánba. Köztük mi is. Rohadt hideg volt,de nagyon megérte. Lucas felkapott és berohant velem még egyszer. Aztán Joey is meg akarta próbálni,de azt már nem engedtem.
Reggel 6 körül kezdtek hazafelé szállingózni az emberek,már aki meg tudott állni a lábán. Mi is elindultunk. A srácoknak megadtam a számomat, és megígértem nekik,hogy ha megint L.A-ben járok,akkor feltétlenül értesítem őket.
- A haza vezetés egy élmény lesz. –jegyezte meg Lucas,mikor beültünk a kocsiba. Azt nem mondanám,hogy másnapos volt,inkább aznapos.
- Így nem fogsz tudni vezetni bátyó. Majd én. –nyúlt a kormány felé Haylie.
- Te részegebb vagy mint én ,seggfej.- tolta el a kezét. – Nyugi,nem lesz gáz. – kacsintott felém,majd beindította a motort.
Kisebb nagyobb sikerrel sikerült hazaérnünk. Mondjuk úgy,hogy mindhárman vezettünk,inkább nem részletezném.
- Nincs kedvem bemenni. –álltam meg az ajtó előtt.
- Pedig be kéne,mert mindjárt idehányok .- nyitott be Lucas sietve,majd a mosdóba rohant,majdnem fellökve az anyját. Úgy látszik apáék is nemrég érkeztek haza.
- Na hello. Jó volt a buli? Úgy látszik egyszerre sikerült hazaérnünk. – fordult felénk apa,mosolyogva. Az agyamra ment vele.

-Jaja. És ti jól szórakoztatok ? – kérdezte Haylie unottan.
- Nem volt semmi extra. Fotósok stb… De legalább leszerveztem még pár emberrel a turnét. –vonta meg a vállát.
- A turnét ? – néztem rá kérdően.
- Majd később elmondom. Jól érezted magad ?
- Nem mindegy az neked ? – csattantam fel,majd felrohantam a szobámba. Lehet,hogy furcsának hatott a viselkedésem,de nem érdekelt. Elegem van apából és a titokzatoskodó,nyálas,macsós viselkedéséből. Eljöttem,hogy megismerjem a családját,de úgy érzem,mintha ez az egész egy vicc lenne,és bulizni jöttem volna a két mostoha tesómhoz,akiknek ebből áll az élete,mert el vannak látva pénzzel,és leszarják,hogy mi lesz a jövőjükkel. Nagyon megkedveltem őket,de jelen pillanatban ezt éreztem. Ledőltem az ágyra. Kopogás.
-Szabad !
Sun volt az,kezében Lisával, a lábába csimpaszkodva pedig Mike jött be az ajtón.
- Nagyon meg akartak már ismerni.- mosolygott,miközben leült mellém az ágyra. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Nagyon aranyosak voltak.
- Sziasztok.- mosolyogtam rájuk.
A gépem indulásáig még 1 és fél óra volt. Az első fél órában játszottam a kicsikkel,és beszélgettem Sun-nal. Megkedveltem. Irigyeltem a tesóimat,hogy ilyen anyjuk van. Tapintatos volt,nem kérdezett anyáról sem. Elmondta viszont,hogy apa a következő hónaptól világturnéra megy a bandájával,többek között ezért is hívtak meg ide,hogy ezt elmondja, csak kereste a megfelelő alkalmat. Nem nagyon tudtam mit mondani,ez az egész helyzet nagyon furcsa volt nekem,és változatlanul haragudtam rá. Nagyon. A következő fél órában segítettem ágyba dugni a gyerekeket,Sunnal bepakoltunk a bőröndömbe,majd levittük a nappaliba,hogy elbúcsúzhassak a többiektől. A reptérre apa vitt ki.
- Nagyon örülök,hogy találkoztunk Min. És tartani fogjuk a kapcsolatot,arra mérget vehetsz. –ölelt magához Haylie.
- Én is örülök. Hát persze,ebben biztos lehetsz .- szorítottam magamhoz. Lucas „következett”.
- Hát jó volt látni,tesó. Ha esetleg Koreában járnék,akkor számítok a szállásbéli segítségedre.- kacsintott,majd magához húzott. Én csak nevettem.
- Indulhatunk ? –állt meg az ajtóban apa. Bólintottam.
Olyan volt,mintha csak 5 perce érkeztem volna. Nagyon gyorsan eltelt az idő és amíg itt voltam elfelejtettem az otthoni zűröket. Ez azért furcsa volt.
 Az úton nem beszélgettünk,apa csak akkor szólalt meg,mikor leparkolt.
- Hát, nem így terveztem ezt az egészet.- sóhajtott.- Azért én is szerettem volna egy kicsit veled lenni,Min. Vagy legalább beszélni egy kicsit,mert lenne miről. Majd legközelebb. Örülök,hogy jól érezted magad. – mosolygott. Nem mondtam semmit.
- Azért ez nem az én hibám. – szólaltam meg hirtelen,miközben a váró felé indultunk.-Úgy értem mégis mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok és könnyek között azt suttogom,hogy mennyire hiányoztál? Nem,apa. Örülj neki,hogy eljöttem a Yesungos hülyeséged után . – feleltem szárazon.
- Ja,Yesung. Jó srác, még ha haragszol is rá. Nem, nem vártam ezt. De mindegy is. A következő hónapban turnézni megyünk a bandámmal. Eléggé befutottunk. Koreában is fellépünk. Remélem eljössz majd.
- Chh… nem tudom még. Megyek becsekkolni.- álltam fel. Apa ugyanígy tett.
- Épp olyan makacs vagy,mint az anyád . – mondta lágyan.
- Na ezt nem kellett volna mondanod. Én legalább nem menekülök el a problémák elől. Jót beszélgettünk.  Szia. –fogtam meg a bőröndöm. Apa megfogta a csuklóm.
- Nem mehetsz el így. –húzott vissza,majd magához rántott és megölelt. Köpni nyelni nem tudtam. – Oké,most már mehetsz.- engedett el.
- Ömm..- nem tudtam mit mondani,ezért csak elindultam.
- És Min! Nem haragudhatsz örökké . Azzal,hogy eljöttél már meg is törtél egy kicsit. Szeretlek. – kiabált utánam.
Nem néztem vissza.
Mikor felértem a repülőgépre,hatalmasat sóhajtottam. Még mindig nem értettem,hogy mire volt jó,hogy eljöttem,mert semmivel nem lettem előrébb. Egyszerűen csak… még jobban össze voltam zavarodva.
Elhelyezkedtem a székemben,és belemerültem a gondolataimba,amiken nem igazán tudtam kiigazodni,de azért megpróbáltam. 10 órám volt rá.

Soyun: Blog~

Napok lassan teltek, Én pedig a doki szerint javulni kezdtem. Persze nem teljesen, de már nincs remegés, és nem bénulok le a kezelés alatt. De azért még maradnom kell.
Nam ma egész nap hisztizik, hogy annyi jó pasi vesz körül, és egyik se meleg. Már a fejem fogtam kínomban.
-Szex hiány? - nézett rá Jun.
-Amióta itt vagyok azóta nuku szex. Szerinted? - sanditott rá Nam. Jongin felröhögött mellettem.
-Jongin sshi, beviszlek a fürdőbe, és gerincre váglak ha rajtam röhögsz. - szegény Jongin. Azt a fejet látni kellett volna. Kár, hogy nem fotóztam le.
-Én... nem... - nyögte ki. Aztán hozzám bújt. Most Én nevettem el magam.
-Annyira dinkák vagytok! Te meg hagyd már Jongint, mindig zavarba hozod! - vágtam Namhoz az egyik párnát.
-Hát de olyan cuki meg szexi. Nekem meg nagy a pofám, és frusztrált vagyok. - legyintett.
-Menj és verd ki. - mondta Jun. Azt hittem lefordulok az ágyról.
-Park Kangjun! Ilyet többet ne! A nővéred vagyok. - szóltam rá. Jongin csak halkan röhögött mellettem.
-Magamnak is kiszoktam, ha Rin nem ér rám. - vigyorgott.
-Rém álmaim lesznek. - fogtam a fejem. -Perverz banda! - mondtam.
-Te is az vagy. - mondta Nam.
-Nem is. - kaptam rá a tekintettem.
-Tegnap néztük pár Exo vidit, ami tiszta  Kai ah volt, ez meg itt mondta, hogy most de meg....
-Fogd be! - vágtam hozzá a macim.
-Oké! - röhögött Namjoon. -Na, megyek. Ma kapom meg az utolsó kezelést. Remélem. - állt fel. Megigazitotta a sapiját, amit mindig hord. Van vagy harminc fullcapja itt. Kaptam egy homlok puszit és rá vigyorgott Kaira. -Neked inkább azokra a dús harapni való ajkaidra adnék puszit. Kár, hogy foglalt vagy, és heteró! - vigyora lekonyúlt, de aztán újra ránk vigyorgott. -Két óra múlva leszek. Császtok! - és már trappolt is ki. Jongin feje nagyon de nagyon vörös volt.
-Kiakaszt ez a pasi. - morogta.
-Nézd jó szemmel! Nem csak a nők vannak oda érted, de még a pasik is. - simiztem meg az arcát.
-Roppant humoros vagy ma, hallod! - sanditott rám.
-Nincs kedved sétálni? - kérdeztem.
-De. Neked is jót tenne a friss levegő. - állt fel mellőlem. Közelebb hozta a tolószéket, és belesegített, majd betakart. Jun is jött ki velünk, de, Ő elköszönt, és haza ment. Elvileg Rin várja. Remélem eszik rendesen, és nem csak azért mondja, hogy megnyugodjak. De holnap majd beszélek Rinnel, hogy mi a helyzet.
-Nem fázol? - kérdezte Jongin. Egyik pad mellett ültem, a székben, ő pedig a padon.
-Nem. - néztem rá. -Még mindig ragaszkodsz hozzám?
-Miféle, hülye kérdés ez? - lepődött meg.
-Csak... - hajtottam le a fejem. -Sose illettem hozzád, plusz most még beteg is vagyok. És csúnya. - piszkálta a körmöm. Nem akartam rá nézni.
-Yun. - fogta meg a kezem. -Már amióta ismerlek, szerelmes vagyok beléd. Még ha ki se mutattam igazán. Akkor nem kértem volna meg a kezed, nem lennék most is veled. - felemelte a fejem, és rám mosolygott. Visszamosolyogtam, és hozzá bújtam. Úgy szeretem az illatát.
-Szeretlek. - suttogtam neki.
-Én is téged. - elhajolt, aztán megigazitotta a kendőt, mert elmozdult. -Remélem hamar eltűnik ez a borzalmas kendő. Nem szeretem. - feljebb húzta a cipzárom a pulcsin. Olyan gondoskodó most.
-Hidd el, Én se. - fintorogtam. -De, kopaszon nem lehetek, plusz, még meg is fázhat a fejem. - köhögni kezdtem, és éreztem, hogy elindult megint az orromból a vér. Jongin azonnal papír zsepit vett elő és azzal fogta be az orrom. Ahogy kezd kisebb lenni a tumor, úgy múlnak a rossz hatások rajtam, és a hirtelen túl sok vér pedig az orromon jön ki. Doki Jonginnak is elmagyarázta ezt, mert amikor először ez volt, nagyon megijedt.
-Köszönöm. - néztem rá hálásan.
-Semmiség. - letörölte a kezem is, meg az arcom, és kidobta a kukába a véres zsepiket. -Hmm, igaz, nem ma van, és nem így terveztem a Valentin napot, de a vége úgy is ez lett volna. Mármint, hogy rád húzom a gyűrűt amit vettem. - egy kis dobozt vett elő, és kinyitotta.

-Jongin. - néztem rá.
-Már megkértem a kezed, de ma, el hoztam a gyűrűt, hogy fel vedd. - rám mosolygott.
-Olyan hülye vagy, hogy egy ilyen roncs mellet maradsz. - vigyorogva néztem rá.
-Ez van. - rám adta, aztán egy puszit is kaptam.
Még ültünk kint, olyan jó volt a levegő.
Másnap bejött Yemin. Láttam rajta, hogy nagyon rossz neki így látni engem, de tartotta magát egy ideig, aztán végül csak sírni kezdet. Megvigasztaltam, hogy minden oké már velem, hamarosan vége az első kezelésnek, aztán meglássuk mi lesz velem. Kicsit megnyugodott, de látszott, hogy inkább miattam. Végül este bejöttek a fiúk, hoztak csokit, meg kaját, kicsit szűkös volt a hely, de együtt voltunk, aztán Kyungsoora rá jött a hat perc -az öt perc a hülyeség perc, a hat pedig az énekelős perc-, szóval énekelni kezdet. Szeretem, ha random rá jön, hogy akkor most énekeljünk hülyeség hada. Nem is említem, Nam, hogy oda-vissza volt tőle.
-Olyan hangod van, hogy...
-Be ne merd fejezni Lim Namjoon mert megfejellek, mint hülye gyerek az oszlopot! - szóltam rá.
-Pedig olyan szépet mondtam volna. - hisztizet.
-Tényleg 26 vagy? Nem inkább hat? - néztem újra rá.
-Mostmár azért is kimondom! - dobbantott. -Szóval, olyan szép hangod van, hogy az ember lelkéig hatolsz vele. - mondta végül ki.
-Hát... kössz vagy mi. - jött zavarba Kyungsoo.
-És farok állító. - köpte be Nam.
-Namjoon! - szóltam rá.
-Bocs, nem hagyhattam ki. - röhögött Joon. Szegény D.O.
-Olyan gonosz vagy! - csapdostam vállon Joont.
-Nem is! Csak udvarolok. Hátha valamely szexi dalos pacsirta beadja a derekát. - védekezett nevetve.
-Kitagadlak! - vágtam nyakon.
-Asszony! Nem tagadhatsz ki! - hisztizett.
-De igen! - húztam ki magam.
-Majom. - durcizott be Nam.
-Kályha! - vigyorogtam. És ekkor tört ki mindenkiből a nevetés.
Olyan jó volt hallani.
-Ne nevessetek. Egyszer úgy is lenyúlom valamelyikőtök, és most megyek kiverem, mert kicsit szűk a nadrág. Köszönhetően a kicsi törpének. - állt fel Joon, és ment a fürdőbe. Újra nevetni kezdtünk. Tudjuk, hogy csak viccel, ezért kedvelte meg mindenki. Szerintem hányni ment, mert tegnap volt vizsgálaton, és még két kúra ki lett neki írva. Mára, és holnap utánra. Aztán két hét és mehet haza.
És igen, tényleg hányni ment szegény. Ki hallottam, és a többiek is.
-Holnap forgatás, nem biztos, hogy bejövök. - mondta Jongin.
-Rendben. Inkább pihend ki magad, majd máskor bejössz. - mondtam.
Lassan indultak, így kaptam puszit a fejemre mindenkitől,  és Jongin meg Xiumin maradt bent velem.
-Kell valami otthonan? - takargatot be Minseok.
-Nem. Minden itt van. - mosolyogtam rá. Leült az ágyra.
-Sokkal jobb a színed. - mondta.
-Hát igen. - sóhajtottam.
-Baj van? - kérdezte.
-Nem. - Nam krákogott egyet ,de oda se figyeltem- Csak szeretnék már haza menni. - néztem rá.
-Elhiszem. De amit muszáj, azt muszáj. - homlokon puszilt, aztán a homlokát nekem döntötte. Figyeltem a fáradt arcát. Annyi éve vagyunk barátok, és még mindig annyira erős testvéri szeretet van köztünk.
-Min... - suttogtam. Kinyitotta a szemeit, és rám nézet. -Szeretlek Manó. - átkaroltam a nyakát, és a mellkasához bújtam.
-Én is téged. Most már ideje szépen rendbe jönni, és újra velünk lenni. Mostanában szét esett az egész banda, B zűllik, Mei Bostonban, a többiek is dolgoznak... Mi is állandóan rohanunk.  Olyan rossz így. - motyogta.
-Sajnálom. Ígérem, igyekezni fogok meggyógyulni. - mondtam. Jó szorosan megölelt, Én pedig bújtam hozzá. Olyan jó volt így vele.
Miután elmentek, -persze előtte Jongin is jól megölelgetet, és annyi puszit adott, meg csókot, hogy egy évre be tudnám osztani -, csendben ültem, és a kezem néztem.
-Miért nem mondtad el nekik? - ült mellém Joon. Hirtelen tört rám a zokogás, és bújtam hozzá. -Soyun - zárt a karjaiba.
-N..nem ment. Nem tudtam elmondani. - pihegtem. -Doki mondta, hogy 20% az esélyem, hogy túl éljem a műtétet. Nem akartam, hogy aggódjanak. Így a legjobb. Holnap megműtenek, és vagy életben maradok, vagy se. - suttogtam.
-Mindent elrendeztél? - simogatta a hátam.
-Igen. Levelet is írtam, kettőt. Egyik Jonginnak, másik mindenkinek. Hívtam az ügyvédet is, minden Minseoké és Jun-é lesz. - motyogtam.
-Rendben. Én itt foglak várni. És reméljük, hogy igaza lesz a dokinak, még ha csak 20%-kot adott. Így legalább akkor már csak egy hónapot kellesz itt szenvedned, és szabad leszel. Aztán meg megyünk veszünk neked parókát, és végig tombolunk egy egész hétvégét. - tiszta ábrándos volt a hangja.
-Kimehetünk Los Angelesbe is. Ott a nagyiék háza. És lehetne ott az esküvő is. - ez fel villanyozott.
-Pacsit ide szépségem! - felemelte a kezét és Én pedig nevetve belepacsiztam.
Elterveztük, hogy ma éjjel nem alszunk. Ezért a neten garázdálkodtunk. Persze azt nem várná az ember, hogy a saját képe fog magára vigyorogni, ami nem mellesleg akkor készült amikor feladta rám a gyűrűt, éd olyan címe volt, hogy Jongin is csak szánalomból van velem. De ez fájt a legjobban, mert Mei-t is megemlítette:
"Hát, mit ne mondjak... Jongin oppa igen csak gavallér, hogy ilyet tesz...
Megkérni egy ilyen ocsmány, és rákos beteg csaj kezét, aki nem mellesleg Minseok oppa gyerek kori barátja, igazán tiszteletre méltó.  Viszont, ha már múltkor nem tudtam megölni Mei-t, aki nagyon jól tette, hogy Bostonba menekült, nagyon remélem, hogy Soyunt elviszi szó szerint a rák." Nem tudtam tovább olvasni. Remegni kezdtem, és írtam egy SMS-t Mei-nek, hogy amint tud, azonnal nézze meg az oldalt.
-Úristen de egy mocsok ez a csaj. Ne hallgass rá. Jongin igen is szeret, nem szánalomból van veled. - fogta meg a kezem Nam.

-Mindegy. - néztem rá. -Jongin maga mondta, hogy nem lenne velem, ha nem szeretne. Ezért, most már azért is bele vágok a műtétbe, és igen is megmutatom, hogy mellett a helyem. Nem érdekel az ilyen hülye saseang fan, aki a legjobb barátom is képes bántani. És még nem is szégyelli. - mérges lettem. Egy kis taknyos gyerek, hogy jön ahhoz, hogy ilyet tegyen, és bátran vállalja, és azt se érdekli, hogy blogra rakja. Engem, Meit, Danbit és a többi lányt. Mindenkiről volt minimum másfél oldal véleménye, és fél oldal, hogy hogyan ölné meg őket. Hát nem hagytam annyiban a dolgot, így hát fogtam, és kör SMS-ben elküldtem minden lánynak a blog címet, hogy amint tudják, olvassák el, de írtam, hogy  fiúknak ne szóljanak, mert nem akartam, hogy aggódjanak.
Reggel hatkor pedig jött a doki, és mosolyogva közölte, sokkal valószínűbb, hogy gond nélkül megúszom a műtétett, mivel a tumor kisebb lett, így elvált a lét fontosságú idegektől. Alig vártam, hogy végre megszabaduljak attól a tehertől amit okozott, és lassan, de biztosan meggyógyuljak. Küldtem egy SMS-t Jonginnak, hogy ne aggódjon, azért amiért nincs bekapcsolva a mobilom, csak egyszerűen lemerült és amint végeztem a kezeléssel bekapcsolom újra. Kegyes hazugság.  Kikapcsoltam a mobilom, és leraktam, levettem Jongin gyűrűjét, és beraktam a fiókba, majd szorosan megöleltem Namjoont és még utoljára, biztos ami biztos alapon, rá hagytam mindent, ha véletlen mégse sikerülne a műtét, úgy ahogy vártuk. Saját lábamon mentem a nővér mellett a műtő felé. És mosolyogva köszöntem mindenkinek. Amíg elrendeztek, jót szórakoztunk pár vicces sztorin. Jó volt így, ilyen hangulatban felfeküdni a műtő ágyra, és hagyni, hogy a sors renbe hozzá azt, amit elrontott. Hamarosan egy új Soyun érkezik, aki csakis a barátainak, és a táncnak fog élni.