Seo Young - Tiring day

Egy Luhannal töltött este emlékére....

Rohanás. Ebből állt az egész délelőttöm. Rohanás egyik fotózásról a másikra. Még véletlen se egy részén voltak a városnak. Mire sikerült egy kicsit leülnöm már állhattam is fel,mert valakinek kellett valami. Szóval szerintem mondanom sem kell,hogy mikor haza értem mást sem akartam,mint aludni. Naiv kis Seo…

- Holly! Holly gyere ide! – ilyen ordibálás fogadott,mikor benyitottam a lakásomba. Mia és Seiji terpeszben álltak a nappali két végébe,míg Kio középen tette ugyanezt. Fel akasztottam  a kabátom egy fogasra,majd közelebb mentem hozzájuk. Holly boldogan szaladt oda hozzám,szájában az egyik kedvenc pólómmal.
- Itt meg mi a fene folyik? – csattantam fel.
- Háátőő…. csak Holly-t próbáljuk szobatisztaságra nevelni,de betámadta a szennyest és megszerezte a pólódat.- felelte Mia a földet bámulva.
-Seiji: elveszed tőle. Mia: kimosod. Kio:…segíts nekik. Én ledőlök. Nincs most ehhez energiám . –sóhajtottam,majd a háló felé indultam. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót neki dőlve csúsztam le a padlóig. Annyira fáradt voltam,hogy már remegtek a térdeim. Elcsoszogtam az ágyamhoz és szinte ráestem.
Nem telhetett el sok idő és a telefonom csörgésére ébredtem. Szemem dörzsölgetve néztem rá a kijelzőre: Min.
- Szia Min! -  szóltam bele.
- Seoo. Mondd,hogy ráérsz most. – jött a válasz.
- Attól függ mire.
- Eljönni velem a városba. Megöl az unalom. Lécciiiiiii. – nyújtotta el a mondat végét.
- Hát végül is oké. Csak előbb még felébredek.
- Tényleg? Jujj dejóó,köszönöm Seooo. Akkor a lakásod előtt leszek fél óra múlva. Puszii. – azzal a vonal megszakadt. Álmosan fordultam át a másik oldalamra. Nem tudtam,hogy Min-nek miért ilyen sürgős találkozni. Valószínűleg tényleg csak unatkozott. Viszont ő nem dolgozott reggel 7-től. Igazából nem tudtam,hogy ő dolgozott-e egyáltalán. Úgy értem,tudtam , hogy ott van neki a munkája Yemin-nél,de azt nem igazán nevezném „normális” állásnak. Végül is pénzben nem volt hiánya. Néha irigyeltem is ezért. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és magamra kaptam valami normális ruhát. Mikor kimentem a szobából a nappaliban Japán barátaim társaságában Sun is helyet foglalt Mia mellett. Tény,hogy tényleg nagyon összemelegedtek. Holly Seiji ölében aludt.
- Sziasztok! Én most elmegyek Min-nel találkozni. Majd valamikor jövök. – szóltam oda nekik.
- Seo! Mi is éppen menni készültünk Sun-nal,úgyhogy várj és megyünk veled! – pattant fel Mia,maga után húzva a fiút.
- Okés. – feleltem a falnak dőlve. Seiji felállt a kanapéról és odasétált hozzám,majd szó nélkül átölelt.
- Ezt meg miért kapom? – kérdeztem.
- Csak úgy. Mert nagyon szeretlek és tudom,hogy egy idióta barom vagyok néha….na jó legtöbbször. És a legtöbb szarságot én csináltam,mióta itt vagyunk. Szóval sajnálom Seo. – suttogta.
- Hééé meg van bocsájtva. Mindig is idióta voltál. Csak egyre jobban kijön rajtad. – nevettem. Közben Kio is odajött hozzánk és csatlakozott az öleléshez.
- Hééé srácok,megfulladok. – szólaltam meg.
- Tudjuk,hogy hiányoztunk neked. – nevetett Kio,egy puszit nyomva az arcomra.

Sun&Mia ♥

Mikor Mia-ékkal leértünk az utcára Min a falnál ülve várt. Mikor meglátott integetni kezdett.
- Akkor mi itt leválunk tőletek. Jó szórakozást Seo! – ölelt át Mia,majd kézen fogta Sun-t és elindultak a másik irányba. Odasétáltam barátnőmhöz.
- Szia Seoo! – pattant fel és a nyakamba ugrott.
- Szia Min! Na? Mit szeretnél csinálni?
- Háát ez egyértelmű,nem? Vásárolni! Meg dumálni. Mi van veled mostanában? – mosolygott.
- Oké. Én benne vagyok. Majd útközben mesélek. A te kocsiddal megyünk? – mutattam az út szélén parkoló fehér porsche-ra. Min széles vigyorral bólintott.

Első utunk egy bevásárló központba vezetetett. Szinte mindenhonnan teli szatyrokkal jöttünk ki. Min nem sajnálta költeni a pénzt. Még a ruhák árát sem nézte meg. Ha tetszett neki,megvette. Azért én kicsit spórolósabb voltam,de szerencsére már én is meg tudtam engedni magamnak pár drágább darabot. Kér órát vásároltunk,majd beültünk egy kávézóba.
- Szóval Luhannal minden oké? Sen nem kavart be? – kérdezte Min.
- Igen. Szerencsére nagyon megértő volt. És sokkal jobb így ,hogy tud Senről. – feleltem.
- Ezt jó hallani. Luhan megérdemelt már egy olyan lányt,mint te. Amúgy Kai mesélt neked a Soyun-os balhéról?
- Igen…nem értem miért csinálja ezt. Próbálom megértetni vele,hogy változnia kell,de mintha a falnak beszélnék. Remélem egyszer benő a feje lágya. – sóhajtottam.
- Háát én is nagyon remélem. De jót tett neki,hogy visszajöttél Koreába. Nagyon fel van dobva mióta megint itt vagy. – mosolygott a velem szemben ülő.

-          Tényleg? Ezt örömmel hallom. És veled meg Sehunnal mi újság? – váltottam témát. Min mély levegőt vett.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Mostanában nem beszéltünk. Mindjárt itt a szülinapja és nem tudom , hogy mit csináljak. – felelte.

Szia Min :)

- Éértem. Az a baj,hogy mind a ketten nagyon makacsok vagytok. Pedig te is tudod,hogy beszélnetek kell. – néztem rá. Min szóra nyitotta a száját,de a telefonja hangos csörgése félbe szakította. Mikor ránézett a kijelzőre egy hangos sóhaj szakadt ki belőle.
- Ki az? – kérdeztem. Ő nem szólt semmit,csak felém mutatta a mobilt és felállt. A kijelzőn ez a név állt: L.Joe. Min kb 10 percig telefonált,majd visszaült hozzám. Nem tudtam,hogy meg kérdezzem-e miről beszéltek vagy ne. Végül nem bírtam ki.

-          Miért hívott?
- Meghívott az LA.-i fellépésükre. – felelte szinte suttogva.
- Őőő és ez most honnan jött neki így hírtelen?

-          - Kettőt tippelhetsz. CAP  mondta el neki,hogy Sehunnal szünetelünk. A többi meg jött magától. – mondta,majd beleivott a kávéjába.
- És elmész?
- Nem tudom. Igazából nagyon szeretem a srácokat,és ha mennék az nem csak L.Joe miatt lenne. Úgyhogy szerintem igen.
- Értem. De L.Joe újra akarja kezdeni veled,nem?
- Nem tudom Seo. A mi kapcsolatunk leginkább szexre épült,úgyhogy soha sem jártunk úgy igazán. Nem igazán van mit újra kezdeni….max „azt”. – formált idézőjelet az ujjaiból. Szóra nyitottam a számat de egy hangos sikítás félbe szakított. Megfordultunk és két lányt pillantottunk meg,amint minket fényképeznek.
- Őőő ezek most miattunk sikítoznak? – néztem Min-re.
- Valószínűleg. Szerintem jobb ha megyünk,mert az EXO  fanok elég erőszakosak néha. -Pattant fel Min. Mikor kiértünk a kávézó elé a két lány még mindig követett. Kezdett elég idegesítő lenni a dolog.

-          Téged nem zavarnak? – súgtam oda Min-nek.
- Már hozzászoktam. Idővel te is hozzáfogsz. Az Oppák barátnői nekik nagy szenzációk. Szerencsére ők nem a durvább fajtából vannak. – kacsintott.

- Durvább? Akarom én tudni az milyen?
- Nem hiszem. De készülj fel,hogy a képek holnap az interneten lesznek. – felelte.
- A mi képeink? De hát minek?
- Mert mi vagyunk a „barátnők”. Nem szoktad nézni a netes oldalakat? Te is fent vagy már egy párszor. És a többiek is. Ez van. Nem tudunk mit tenni ellene. Ilyen a celeb barátnők élete. – Min úgy beszélt,mintha ez természetes lenne. Lehet,hogy neki az is volt,de nekem még eléggé szoknom kellett ezt a helyzetet. Oké,hogy Luhan híres,de én nem vagyok az. Miért jó,ha tele pakolják a netet képekkel rólam?

Min felajánlotta,hogy elvisz a dormhoz ,de ő már nem jött be. Azt mondta,hogy kell neki egy kis idő. Én meg nem erőltettem. Az ajtó nyitva volt,úgyhogy benyitottam. Odabent elég nagy volt a nyüzsgés. Ha jól láttam mindenki ott volt. Először Chanyeol vett észre.
- Szia Seongy! Hát te meg! – jött oda hozzám nevetve,majd átölelt.
- Gondoltam átjövök. Látom el vagytok foglalva. – mosolyogtam.
- Rád mindig van időnk. – húzott be a nappaliba.
- Az M-nek nemsokára mennie kell,egy külön próbára,de ha mi is megfelelünk neked,akkor maradhatsz. –

Best friends 4ever ♥

bökte meg a vállam Suho.
- Tökéletesen megfeleltek. – nevettem.
- Szóval máris leváltasz? – ölelt át valaki hátulról.
- Könnyen jött,könnyen ment. – fordultam szerelmem felé,majd megcsókoltam. Hírtelen a manager jött ki az egyik szobából.
- EXO-M indulás! Óóó szia Seo! – intett.
- Szia! – mosolyogtam rá. Luhan még egy puszit nyomott a homlokomra,majd a csapat kínai fele kivonult az ajtón. Miközben mentek ki még mindenkitől kaptam egy puszit az arcomra.
- Min-t nem hoztad magaddal? – húzott le maga mellé a kanapére Baek.
- Őő nem,mert dolga volt. – feleltem kicsit tétovázva.
- Aha…dolga volt,mi? Na persze. – állt fel Sehun,majd a szobája felé indult.
- Egész nap ilyen volt. Ne vedd magadra. – fogta meg a kezem D.O.
- Neem,megértem. Hiányzik neki Min. Ez így már nem állapot,ami most köztük van. – sóhajtottam.
- Igazad van Seongy,de nem igazán tudunk mit tenni. – dőlt a vállamra Kai.
- Jólvan. Más téma. Ki akar filmezni? – pattant fel Chanyeol.
- De most ne a batmant megint! – kiabált utána Baek,mikor eltűnt a szobájában. Én fáradtan nyúltam el a kanapén,Kai ölelésében és írtam egy sms-t lakótársaimnak,hogy ma valószínűleg későn jövök.

Soyun : Egy csepp múlt~

Nammal, és Hoonal azonnal a kórházba mentem, már ott mondta, Seok, hogy
tegnap történt minden, de azóta senkit se akar beengedni Mei. Yemin B, és a
fiúk is itt voltak.
-Beszélsz vele? - néz rám Minseok.
-Mert pont Soyunt engedné be azok után, hogy lefeküdt Kris-szel? - mondja
undok hangon Lay.
-Már mindent megbeszéltünk Lay! És tudom mit érez! Tizenöt évesen Én is elvesztettem a babám. És ahelyett, hogy itt dühöngsz, inkább támogatnád! - szólok rá, mire meglepődött. -Nem az kell neki, hogy
minden rendben lesz, hanem az, hogy támogasd! Törődj vele, és szeresd.
Hagyd, hogy kisírja magát. Nálam a támogatás és a törődés segített akkor,
és Minseok mindenben segített.  - nézek a fiúra. Aztán újra Layre nézek aki
lehajtotta a fejét.
-Akkor... beszélsz vele? - kérdi B.
-Ha beenged akkor igen. - mentem az ajtóhoz. -Mei! - kopogtam -Soyun
vagyok! Engedj be kérlek. - mondom. De semmi. Fél órát beszéltem, hogy
engedjen be, mire kattant a zár, az ajtó pedig kinyílt, Én pedig bementem.
Addigra már újra ágyban volt.
-Csukd be vissza kérlek! - hallom a csendes hangját. Úgy tettem ahogy kért.
És odamentem hozzá. -Kitartó vagy! - néz rám. Szemei pirosak, arca pedig
sápadt.
-Hát... már egy család vagyunk, és sokat jelentesz nekem. - megyek oda
hozzá -Csússzanj! - tolom meg picit és befészkelem magam hozzá, majd jó
szorosan megölelve visszahúztam magamhoz, mire újra sírni kezdett.
Megvártam mire megnyugszik, addig a hátát simogattam, és kicsit ringattam.
-Nem mondom, hogy minden rendben lesz mert ez nem igaz. - szólalok meg. A
hallgatás miatt kicsit rekedt a hangom.
-Miből gondolod? - szipog.
-Fújd ki az orrod, de ha lehet ne a pólómba. - kuncogva nyújtok neki egy
zsepit mire elkacagta magát. Kifújta az orrát, és újra megöleltem -Amúgy,
nem gondolom... tudom. - sóhajtottam. -Semmi sem lesz rendben, de egy idő
után az elvesztés fájdalma enged, és tovább tudsz élni boldogan. Mert annak
a babának lehet ez volt a sorsa Mei. Hogy felkészítsen téged, és, hogy
figyelmeztessen. - mondom.
-Biztos? - kérdi halkan.
-Igen. Én már hat hónapos voltam amikor megjelent a baba apja és annyira
eldurvult a helyzet, hogy megindult a szülés, és elvesztettem a babát. -
Mei felült és rám nézett.
-Sajnálom. - mondja könnyes szemmel.
-Nem kell, rég volt! Mei, arra akarok rá mutatni, hogy a baba elvesztése
okkal volt, hogy erősebb légy. Én is az lettem. Te is az leszel, mert veled
lesz mindenki. Én egyedül voltam 15 évesen, három hónapig voltam teljesen
letargikus állapotban, arra se reagáltam, hogy Minseok folyton bent volt
velem. Máshol voltam. Ez pedig nem jó. Aztán Seok kiakadt és kaptam tőle
egy pofont, ez ébresztett fel. - mosolyogtam az emlék miatt. -Nagyon jól
tudom mit érzel, de ne hagyd, hogy felemésztjen, itt van Kris, Lay, Én B,
Yemin a fiúk, mindenki támogat, hagyd, hogy segítsünk. Egyedül nem menne
neked, tapasztalatból mondom. - Mei lehajtott fejjel ült előttem. -Nagyon
szeretlek Mei, mintha a húgom lennél, nem akarlak összetörve látni téged.
Azt szeretem ha mosolyogsz, és nevetsz. Tudom, hogy most fáj, de idővel
jobb lesz. És nézd a jó oldalat, ha lesz újra babád, arra sokkal de sokkal
jobban fogsz figyelni, mert akkorra már kialakul benned az anyai ösztön, és
fantasztikus anyuka lesz belőled. - erre felnézett.
-Biztos? - kérdi.
-Igen! Ah, de nyálas lettem mostanában. - nevetek, mire Mei elmosolyodott.
-Küldjek be valakit? - kérdem.
-Layt... - bólint, Én pedig megölelem, és már megyek is. Jó másfél órát
voltam bent hozzá. Amikor kinyitottam az ajtót, mindenki felpattant, és Lay
azonnal elém állt.
-Menj be hozzá. - állok el az útból, ő pedig berohant, Én pedig bezártam az
ajtót. -Elvégeztem a dolgom. Már csak rajta áll a többi része, és rajtatok.
- nézek Krisre.
-Köszi Yun. - ölelt meg.
-Szóra se érdemes. Szeretem Meit, olyan mintha a húgom lenne, bármit
megteszek érte ha kell. - engedem el.
-Attól még köszönöm. - mosolyogva nézett rám. Elkuncogtam magam, és
Donghoonhoz mentem, mire azonnal egy csókkal fogadott, Yemin pedig
vigyorgott mellette mint a tejbe tök.
-Ne vigyorogj! - fenyegetem meg az ujjammal.
-Én? Hol már? - ölel meg. -Örülök nektek! - mondja és elenged.
-Köszi. Na de mi most megyünk! - fogom meg Hoon kezét. Mindenkitől
elköszöntünk, és elhagytuk a kórházat.
-Hová akarsz menni? - kérdi.
-Megrendelni Luhan ajándékát. - vonok vállat.
-És mi lesz az?
-Egy nyakláncra gondoltam, azokat nagyon szereti. És egyedi lesz, vagyis
arra gondoltam, hogy egy Kos jelet csináltatok egy cédulával amiben benne
lesz a születési dátumunk. - nézek mosolyogva Donghoonra.
-Szerintem jó ötlet. Tőlem mit kérsz? - vigyorgott rám.
-Téged, meztelenül, piros szalaggal átkötve, a szobámba! - mondom halál
komoly fejjel mire majdnem orra bukik. -Csak vicceltem! - nevetek előre
hajolva amitől elfordult a paróka rajtam és most Donghoon nevetett ki.
-Gyere ide Te! - húz magához, és igazítja meg rajtam a parókát. Aztán
kicsit lehajolt és megcsókolt. Most nem úgy mint eddig, most kicsit vággyal
telibben. Ami megmozditott bennem valamit. Ha most nem is, de idővel
szeretnék kicsit közelebb kerülni hozzá, mind testileg, mind lelkileg. Hisz
most felébresztett bennem egy olyan részt aki most azonnal teperné le az
ágyba, de nyílt utcán vagyunk, szóval ezzel várni kell. Pihegve vált el az
ajkaimtól, és apró puszikat adott a nyakamra.
-Ah, sose értettem, hogy a pasik csók után miért mennek azonnal nyakra. -
sóhajtottam és megöleltem.
-Mert finom. Azért. - kuncog.
-Persze persze. Na menjünk, mert még enni is akarok, meg filmezni! - engedtem el.
Megrendeltem a nyakláncot, aztán vettünk kaját, nasit, azzal haza telepedve filmet kerestünk, és azt kezdtünk el nézni.

Soyun: Cry

Az ember azt gondolná, hogy amikor minden kezd jó lenni, akkor semmi rossz nem lehet tovább... hát téved.
Pont mire kezdtem helyre jönni Jongin után most itt van full részeg, és lehányt.
Pont ajtót nyitottam amikor hirtelen rám dőlt épp, hogy megfogtam amikor egyszercsak rajtam landolt az a sok alkohol amit elfogyasztott. Nem vagyok finnyás, szóval meg se kottyant, mert ugye régebben gyerekekkel foglalkoztam és volt ám aki megajándékozott néha egy egy folttal. Csak meglepődtem.
-Remek! - tolom picit el, hogy rendesen megfogjam, és be tudjam zárni az ajtót, és támogassam a fürdőbe. Szegény Jun kicsit elsápadt amikor látta az új mintát rajtam ezért inkább visszavonult aludni. Namjoon pedig dolgozik, vagy lehet TJ-vel van. Nem mondta, de nem jött haza kilenc után. Akkor gondolom ott lehet.
Jég hideg víz megtette a hatást, Jongin fehér haja teljesen lelapult, smink ami rajta volt lefolyt az arcán de kicsit tisztább tekintettel nézett már rám, állítottam a vízen, hogy melegebb legyen és levettem a pólót meg a nadrágot és kicsit lemosva magam a mosdónál megtöröltem magam, majd felvettem egy másik pizsit. Jongin végig figyelt, de nem szólt. Kimentem a szobámba és szedtem elő a ruháiból amik itt vannak még mindig és visszamentem, akkora már meztelenül állt a víz alatt. Jó gyors.
Leraktam a ruhát, és kiindultam.
-Ne menj ki! - szólalt meg, Én pedig visszafordulva rá néztem -Kérlek - mondja, Én pedig bólintok és megvárom a mosdónak dőlve.
Miután végzet, nagy nehezen kijött a zuhany alól, segítettem neki megtörölközni. Felvett egy boxert, azt is kicsit imbolyogva, majd elém állt, Én pedig a vizes fejére raktam a kendőt, hogy lassan megtörölgessem a haját.
-Miért ide jöttél? - kérdem.
-Nem tudom. Nem emlékszem hogy kerültem ide, csak akkor tisztult ki minden amikor rám engedted a vizet. - mondja. Vállára rakom a kendőt, és az arcára nézek.
-Lefogytál. - igen, téma váltásban jó vagyok.
-Nem sokat ettem mostanában. - láttam rajta, hogy hozzám akar érni, de nem tette.
-Gyere, feküdj le aludni. - intek a szobám felé. -Elég ramaty a fejed. - mondom, elindultam Őt kikerülve, a szobámba. Követett, persze boxerban mert nem vette fel a pólót és nadrágot amit oda készítettem.
Befeküdtem a paplan alá, és megvártam amíg Ő is lefekszik. Úgy tettem mint aki nagyon próbál aludni, de nem ment. Itt volt mellettem, Én pedig szívesen hozzá bújtam volna.
-Sajnálom... - suttogta.
-Mit? - kérdem, kicsit hangosabban.
-Mindent. - megéreztem a derekamon a kezét. -Hülye voltam, de megtanultam... hiába viszem ágyba azokat a lányokat... Te vagy az egyetlen aki támogat - szipogott. -Vagyis csak voltál...
-Te most komolyan sírsz? - nyitom ki a szemem, de az övé csukva volt, és folyt belőle a könny. -Jongin! - másztam hozzá közelebb, Ő pedig úgy bújt hozzám akár egy kiscica amit bántottak és most egy védelmező kéz vette fel. Zokogott, válla rázkódott, és görcsösen kapaszkodott a pólómba. Éreztem a meleg sós cseppeket a nyakamon. -Jongin, nyugodj meg. Itt vagyok. - simogatom a hátát, hogy lassan megnyugodjon. Soha nem láttam sírni. De Én nem tudtam vele együtt érezni, túlságosan fájt amit tett.
Fél óra múlva már csak szipogott. És mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon.
-Tudod... - szólal meg -Rádöbbentem, hogy azok akik eddig velem voltak mind Kai-nak hívtak, csak Te hívsz Jonginnak. - mondja.
-Mert Én csak akkor látom Kai-t ha táncolsz. - sóhajtottam. Tiszta víz vagyok a hajától és a könnyeitől. Viszont lusta vagyok átöltözni megint.
-Miért csak akkor? - húzódik el.
-Mert most Jongin vagy. Amikor pedig táncolsz akkor pedig Kai. Aki teljesen más. Erős, karizmatikus, szexi, és mindenkit elvarázsol. Most pedig csak egy esetlen kölyök vagy. Két külön személy Jongin és Kai, egy emberben. Más a Kai éned szereti, de Én a Jongin éned, mert az szeretni valóbb. - mondtam, nem tudom mennyire értette.
-Én is szeretlek Yun. Csak hülye voltam. De már tudom mit rontottam el, és bánom is hidd el, mert egyedül maradtam. Erre pedig most jöttem rá. - sóhajtott.
-És, hogyan? - kíváncsi voltam miért itta le magát, és gondolom emiatt a rájövetel miatt.
-Felhívtam Sky-t. Az a csaj akivel rajta kaptál... és kértem, hogy találkozzunk, mert szükségem van valakire. Azt mondta; Bocs Kai, a karrierem most fontosabb, mint a Te nyavalygásod arról a csajról amiért elhagyott.
-Ez még nekem is fájt. - fintorgok.
-Itt kicsit kiakadtam, mert előtte Ő hisztizett, hogy velem akar lenni. Hát ez lett a vége. Egyedül maradtam, a fiúk meg a lányok is haragszanak, Te lefeküdtél Kris-szel, és már mással vagy. Ezért fogtam magam vettem egy rakás piát és a parton leittam magam.  - sóhajt.
-Ezt mind magadnak köszönheted Jongin.
-Igen, sajnos. - fejét a mellkasomhoz nyomta. -Lesz esély arra, hogy velem légy újra? - motyogta.
-Talán majd idővel. - túrtam a hajába.
-Rendben. - motyogta.
-Most aludj, reggel nagyon másnapos leszel. - simogatom a hátát. Hamar elaludt. Én pedig nem tudtam, mert túl sok dolog kavargott bennem. Szeretem Jongint, tiszta szívből, de fáj amiket csinált, hiába van most itt, nem tudok máshogy nézni rá, csak mint egy elesett kölyökre.
Homlokára adtam egy puszit, és betakartam a hátát, mire mocorogni kezdett, és megéreztem a nyakamon az ajkát. Nem csinált semmit de éreztem, hogy fent van, légzése más lett. Max egy órát aludhatott. Nagyon jól ismerem már, szóval tuti épp gondolkodik valamin. Kicsit lentebb raktam a fejem így éreztem rendesen az illatát, amit annyira imádok.
Nem moccant, gondolom azt hiszi, hogy azt hiszem alszik, de nem.
-Szeretlek Te majom. - motyogtam, és becsuktam a szemeim. Annyira elfáradtam a rengeteg gondolkodásban, hogy pillanatok alatt elaludtam.
Reggel a telefonom rezgésére keltem, nagy nehezen kikecmeregtem Jongin mellől és elvettem a telefont.
-Halo? - szóltam bele.
-Jó reggelt így kora este. - kuncog Hoon.
-Szia. Hány óra? - ülök fel álmosan.
-Délután fél három. - mondja -Már hívtalak párszor, jól vagy? - kérdi aggódva. Oldalra néztem Jonginra, aki még aludt.
-Igen. Csak kicsit nehezen ment az alvás az éjjel. - álltam fel és mentem ki.
-Baj van? - kérdi.
-Nincs. - mondom. -Hmm helyre jött most minden. Mármint nálam lelkileg. De nincs kedved eljönni hozzám? Filmeznénk egyet. - megyek a konyhába.
-De persze. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Na akkor várlak. - kuncogtam. Elmondtam a címet, de persze tudta, így kimentem a nappaliba, kicsit rendbe szedtem magam, meg a nappalit, ekkor vettem észre Namot a konyhában.
-Szia. - mentem be hozzá.
-Szia szépség. Hát fel keltél? Jongin hogy van? - néz rám
-Elég ramatyul, főleg lelkileg. - ültem le az egyik székre.
-Csináltam kaját vigyél be neki, meg fájdalom csillapítót. - veszi elő a tálcát.
-Te ezt honnan? - állok fel.
-Beraktam a gépbe a ruhákat, tömör alkohol szaga van, és voltam bent, rajtad pedig ruha volt szóval Kai részegen jött ide és hányt le. - von vállat.
-Ja. - fintorogtam -Mindjárt jön Donghoon, enged be, jó? - veszem el a tálcát. Bólint, és homlokon puszilt, Én pedig rámosolyogtam, és elindultam be a szobámba. Leraktam az éjjelire a tálcát, és felmásztam az ágyra, Jongint felkelteni.
-Kis majom! - piszkáltam -Fel kelni, elvitték a csigaházad! - kuncogok.
-A majmok mióta élnek csigaházban? - motyogja.
-Mától! Hoztam enni Te alkoholista, és gyógyszert a fejedre. - fordultam meg, de megfogott és magához húzott.
-Köszönöm, hogy nem zavartál el. - mondta a nyakamba.
-Attól, hogy nem vagyunk már együtt, Én bármikor itt leszek neked, és támogatlak Jongin. - mondom lágy hangon.
-Köszönöm. - mormolta a nyakamba, amitől felsóhajtottam, és megborzongtam. Kezét bevezette a pólóm alá, és megcirógatta a hasam, nyakam pedig elkezdte apró csókokkal beborítani, pólóm alatti kezét pedig bedugta a nadrágomba, Én pedig megremegtem. Ekkor szólalt meg a csengő, amitől azonnal felébredtem a pillanatnyi mámorból, és kipattantam Jongin mellől.
-Ilyet többet ne! Oké? - nézek rá mérgesen, ő pedig mosolyogva bólint. -Jó étvágyat, Én most megyek, mert itt a barátom, szeretném ha miután végeztél elmennél. - elkomorodott, de nem érdekel. Sarkon fordultam és otthagytam. Kint kicsit megigazítottam magam, meg a parókámat is, és mosolyogva mentem a nappaliba, ahol Donghoon azonnal felpattant karjaiba zárt és megcsókolt.
-Szia. - vigyorgott.
-Szia. - bújtam a nyakába nevetve.
-Mekkora mázlista vagy, mindig összekaparsz valami szexi pasit. - szólt be Nam. Elnevettem magam.
-Ilyen gyönyörű lánynál ez nem lehet meglepő dolog. - bókol Hoon, Én pedig elengedtem és adtam neki egy puszit az arcára.
-Milyen filmet nézzük? - tolom a kanapéhoz, és leülők mellé.
-Soyun? - hallottam Jongin hangját.
-Tessék? - nézek rá. Még mindig boxer volt rajta. Itt kapok agybajt! Hoon meg is fogta a kezem, és közelebb ült.
-Véletlen leöntöttem az ágyat, de letakarítottam, tiszta ágyneműt is raktam fel. - mondja.
-Semmi baj. Jobban vagy? Gyógyszert bevetted? - kérdem hidegen.
-Igen. - bólint.
-Van még ruhád a szekrényben Minseok cuccai közt, öltöz fel, gondolom már várnak. - vettem el a távirányítót. Nem néztem Jonginra, gondolom visszament, és felöltözött, mert utána elég hangosan becsapta a bejárati ajtóm. Nam és Hoon túl csendes volt, Én pedig filmet kerestem.
-Amúgy, mit terveztek Öcsivel a születésnapomra? - nézek Namra. Felnézett a telefonjából.
-Ezt honnan veszed? - lett zavart.
-Jun ilyen, három nappal a születésnapom előtt már szervezkedik, tavaly Luhant is bele vonták a fiúk, szegény úgy meglepődött, hogy elsírta magát. - kuncogtam.
-Ah, csak egy kisebb bulit szervez nektek, de ez nem tőlem tudod! - fenyeget meg az ujjával.
-Oké. - nevetek. -Seok is segít neki?
-Seok, Kris és asszem Suho. - kezd újra írni a mobilján.
-Mikor lesz a születésnapod? - kérdi Hoon.
-Huszadikán. - mosolyogtam rá.
Megszólalt a mobilom, Én pedig felvettem. -Igen? - szólok bele.
-Mei kórházban van. - hallottam Minseok hangját.
-Jézusom! De jól van? - pattanok fel.
-Elvesztette a babát. - sóhajtott.
-Bemegyek és beszélek vele. - mondom. Egy okéval elköszön és megyek gyorsan felöltözök.

Mei- Mi történik velem?

Kora reggel egy Unikornist találtam a kanapén, szét volt terülve. Bár nagyon mérges voltam rá, mégis odamentem és betakartam Őt egy pléddel, nehogy aztán miattam fázzon meg. TJ-nek hagytam egy üzenetet, Tokiyának meg lefőztem a reggeli kávét, hogy mire haza jön legyen neki friss. A cipőmet húztam éppen mikor egy éles fájdalom nyilallt a hasamba, de nem nagyon törődtem vele. 

Mielőtt munkába mentem elmentem a tánc termembe, hogy az őrrel egyeztessem az időpontokat, illetve, hogy So-t beengedjék ha gyakorolni van kedve. A munkahelyem még csöndes volt. Mindenki kortyolgatta a reggeli energia bombáját, vagy reggeliztek, esetleg a délelőtti ülésekre készültek. Az asztalomhoz ülve én is beizzítottam a kis masinám, hogy megnézzem milyen időpontjai vannak főnökömnek. Nem éppen halk cipőkopogása kissé megrémített. 

-Lea! Az asztalomra kérem az összes mai fotózás helyszínét, időpontját, fotósokkal és modellekkel! - parancsolta.  

-Igen Asszonyom! Máris viszem! - egy újabb nyilallás, de ez most rosszabb volt, mint az előző. 

-Jól van? - kérdezte. 

-Persze. Csak tudja, hogy mivel jár egy baba. - nevettem, közben hasam simogattam. 

-Igen... - a hangja valamiért furcsán csengett, mintha valamit el titkolna előlem. Próbáltam a munkámra koncentrálni, de valaki mindig megzavart, hogy gratuláljon nekem. Úgy látszik, hogy Krisnek eljárt a szája, a menedzserük még virágot is küldött, bár tudom, hogy nem örül a hírnek. Testvérem, szinte minden órában megejtett egy gyors hívást, hogy minden rendben van e, jól vagyok e. Furcsa volt, hogy ennyire aggódik, mikor semmi bajom nincs.  

Gyorsan telt el a délelőtt, szinte egy szempillantás alatt dél lett. A vonalas telefon hangosan csörögni kezdett: 

-Vouge, tessék! - szóltam bele hivatalosan. 

-Lea, kérem hozza be az ebédjét, valamit meg kell beszéljünk a következő címlappal kapcsolatban. 

-Igen Asszonyom! - letettem a kagylót, magamhoz vettem, a reggel vett kis sushi tálam és már nyomás is a Boszorka barlangja. Jó ideje ehettünk, mikor egy újabb, intenzívebb fájásom lett. Ösztönösen a hasamhoz nyúltam, aztán elveszthettem az egyensúlyom és leestem a székről. Ekkor vettem észre, hogy a széken valami piros folyadék van, majd főnököm fehér szőnyegét is átfestette. 

-Mi történik velem? - könnyeim potyogni kezdtek. A fájások pedig csak erősödtek. 

-Nyugalom, nincs semmi baj. Vegyen mély levegőt. - nyugtatott, eddig nem látott arcát mutatta meg nekem főnököm. Mellém térdelt, fejem az ölébe húzta és izzadt tincseim folyamatosan söpörte ki az arcomból. 

-Mi ez? Még nem....Korán van még! Picuri nem jöhetsz ki! Maradj Anya hasában még egy pár hónapot! Korán van még. - zokogtam, majd a hirtelen jött sokktól elájulhattam.  

Ismerős környezetben ébredtem. A falak hófehérek, a kezemben infúziós tű díszeleg,  és a megszokott se színű hálóing. Doki, kedvenc sürgősségi orvosom fel-alá járkált az ágyam előtt. Nem tudtam megszólalni, a torkom teljesen kiszáradt. 

-Végre magadhoz tértél. - vett észre - Hogy érzed magad? Nem fáj semmid? Mei, hogy lehettél ilyen felelőtlen.... 

-Állj! Doki, mi van? Hogy van a baba? - nyöszörögtem. 

-Miért kellett neked ilyen feszített tempójú időbeosztás?! Olvastam, hogy szakítottál a barátoddal...Mei miért gyötröd magad? 

-Doki...Válaszolj kérlek! Mi van a babámmal? - választ újra nem kaptam csak dobált a millió kérdéssel - MI VAN A GYEREKEMMEL? - kiabáltam. Doki arca eltorzult, a kezem kereste, majd szorosan megfogta, mintha csak Én lennék a kapaszkodója. Leült mellém, nagyot sóhajtott és elkezdte mondani.... 

-A kis babád, a babád....Sajnálom Mei, hogy ezt kell mondjam....elvetéltél. - nyögte ki végül. Görcsös síró roham jött rám, és nem akartam elhinni amit mond.  

-A baba miattam ment el, Én vagyok a hibás, hogy ilyen rossz Anya voltam. - vádoltam magam. 

-Nem Mei, ez nem igaz! Ne vádold magad, Te egy remek Anyuka leszel majd, hidd el nekem. - vigasztalt.  

-Kérlek, most menj ki.... - suttogtam. Doki azonnal felállt és kilépett, megkértem, hogy zárja be az ajtót, ám előtte megígértette velem, hogy semmi kárt nem teszek magamban.  

Amint meghallottam a zár kattanását, mérgemben a falhoz vágtam a telefonom, ami apró darabokban hullott a földre.  

Jócskán este lehetett mikor valaki őrült módjára kezdte rángatni a kilincset. 

-Itt nincs senki....Nem hiába van bezárva. - "Tao?" - gondoltam magamban 

-Rúgd be Panda! - "ez csak Yemin lehet!" 

-Fiúk megtaláltátok? 

-Nem.... - "Baekhyun" - Kris nem hívott még titeket? 

-Sajnos nem. - Tao hangja szomorú volt.  

-Keressük tovább... - "Lay" - a hangja szinte kettéhasította  a dobhártyám, szomorú volt és megtört - Haza nem ment, Min anyukája pedig azt mondta, hogy behozták ide. Valaki keresse meg Dokit. 

-Luhan már elment érte.  

Ott beszélgettek az ajtóm előtt, és mit sem sejtettek, hogy mindent hallok.  

-Srácok! Mit kerestek itt? - jött meg kedvenc orvosom. 

-Meit! Doki, mondja meg, hogy melyik kórteremben van. Kérem, látnom kell Őt. Látnom kell, hogy jól van! - Lay hangja megcsuklott. 

-Állj fel! Nem mondhatok semmit, köt az orvosi titok tartás. Mei megkért, hogy ne áruljam el a kilétét. Jól van, már amennyire ebben az állapotban jól lehet az ember, ne aggódjatok érte. 

-Ebben az állapotban?! - "Tényleg Yemin még nem is tudta, hogy babát várok..."  

-Mei kisbabát várt....- mondta Lay. 

-Igen, de sajnos elvetélt, több ok miatt. Kérlek titeket, egy ideig ne keressétek... Nagy lelki megterhelés most ez neki. 

-Mi? Mi az, hogy ne keressük?! A testvére halálra aggódja magát, sőt mindenki halálra aggódja magát. Doki, mondja el hol van. - nem is hallottam még Taot kiabálni. 

-Kérlek srácok, csak egy kis időt kérek.... - suttogtam. 

Soyun: #^_^#

Mosolyogva szálltam ki a kocsiból, és indultam be Donghoonhoz. Ott állt már, és látszott rajta, hogy ideges.
-Szia. - köszöntem rá, mire megugrott, és megfogta a mellkasát.
-Megijedtem. - nézett rám.
-Ne paráz, ez nem randi, csak egy mozi. - veregettem vállon.
-Pedig annak szántam - motyogta, de úgy tettem mint aki meg se hallotta.
-Na, milyen filmet nézünk? - karoltam belé.
-Hát elég sok van, de válasz Te. - mutat a listára. Én pedig gyorsan végig szaladok a listán és megakad a szemem az Én, a Frankeinstein című filmen.
-Azt! Kérlek! - kapaszkodok belé, mint egy kisgyerek az anyukájának a karjába. 
Elnevette magát.
-Azt hittem valami csajos filmet választasz. - mosolygott.
-Nem vagyok csajos csaj! - kacsintok rá, mire elpirul.
-Azt észre vettem. - mutatott a convers cipőmre. -Más csaj még nem randira is magas sarkút vesz fel. - mosolygott.
-Csak nagyobb alkalmakra veszek magas sarkút. - vonok vállat.
-Gyere, menjünk, vegyük meg a jegyet. - nyújtja a kezét, Én pedig el is fogadom. Kézen fogva megyünk jegyet venni, és akkor veszem észre, Jongint az egyik sarokban, ahogy áll, sapkát a fejére húzva, a telefonját nyomkodva álcázni próbálta magát. El is nevettem magam. Most komolyan követ? És azt hiszi nem ismerem fel? Bárhol felismerem! De ez már nagyon gyerekes tőle.
-Mi az? - karolja át a derekam Hoon.
-Semmi semmi. - rázom a fejem mosolyogva. -Nasit is vegyünk. - mutatok a popcornra és a többi finomságra.
-Rendben. - megy oda, engem maga után húzva.
Chipset is vettünk, popcornt meg még gumi cukrot. Pislogott is, hogy ezt mind megeszem e. Naná!
-Most mit vagy úgy oda? - nevetek mire közel hajol és rám mosolyog.
-Nem tudom. - vigyorog.
-Észre vetted, hogy nem vagy már olyan felénk? - kuncogtam. Zavarba jött.
-Hát... - vakarta a tarkóját.
-Ezért kapsz egy puszit. - nyomtam volna az arcára egy puszit, de az ajkaira ment, mert hirtelen rám nézett a kijelentésem miatt, és olyan vörös lett a feje, hogy azt hittem mindjárt kibukik. -Jól vagy? - fogom meg az arcát. Istenem de megnézném Jongin fejét most. De nem akarok lebukni azzal, hogy felismertem.
-Azt hiszem sokkot kaptam. - suttogta. Felnevettem, és közelebb léptem hozzá.
-Akkor többet nem kapsz puszit.  - mondom, mire rám néz, és most Ő hajolt hozzám. Kicsit gyors ez most, de ha nem lett volna a közelben Jongin akkor tuti nem csókolok vissza Hoonnak. 
Mozi nagyon jó volt. Imádom az ilyen filmeket. Sokszor ölelt magához Hoon, olyankor mindig adott egy egy puszit, hol az arcomra, hol a nyakamra. Aranyos volt. Sokkal érettebb gondolkodásu mint Jongin, pedig fiatalabb azt hiszem.
-Hány éves is vagy? - szólalok meg. Egy étteremben vagyunk. Mert film után megéheztem.
-19. - mondta, közben pedig rám nézett.
-Én kicsit idősebbnek néztelek. - kuncogtam. Megszólalt a mobilom. -Egy pillanat. - veszem elő a mobilom. -Mondjad drágám! - veszem fel.
-Nincs csoki! - hisztizik Nam.
-Szekrény legfelső polc barna doboz. - sóhajtok. -És ha lehet, ne az egészet zabáld fel, mert nem fogok melletted éjszakázni egy vödör társaságában! - szidom is le egyszerre. Persze úgy is tudom, hogy nem hallgat rám.
-Jó jó! - már hallom ahogy nyamnyog.
-Namjoon komolyan beszélek! - kicsit elő veszem anyuci hangnemet.
-Jó anyuci, csak két tábla csokit vettem el. Így jó? - mondja.
-Tedd vissza a másik kettőt! Úgy is tudom mennyi van, szóval nem csapsz be! Kettő tábla csoki, nem több! Tudod a doki mit mondott a múltkor is. - mondom. -Gonosz bestia. - puffog.
-Én is téged szívem. - rakom le. -Bocsi, csak... Namjoonnal voltam egy szobában, amikor beteg voltam, aztán hozzánk költözött, mert nem volt kihez, meg hová, a meg dokija rám bízta, de nem tud a seggén megülni amióta mindent ehet. - rakom el a mobilom.
-Értem. Akkor Namjoon....  - mosolygott.
Gondolom Yemin mondta neki mi a helyzet velem, azért nem kérdezte milyen beteg voltam. De így legalább jó.
-Tele vagyok. Amúgy, Nam meleg, szóval nem a pasim vagy ilyesmi. - rázom a fejem és hátra dőlök, hasam fogva.
-Ezt jó tudni, amúgy csodálkozom, hogy még fért beléd még kaja annyi nasi után. - csúszott közel hozzám, és Ő is hátra dőlt.
-Nem hízok könnyen, szóval lehet. - simizem a hasam.
-Úgy nézel ki mint aki négy hónapos terhes! - nevetve rakja rám a kezét, és közel hajol.
-És tényleg. - kuncogtam.
-Szereted a gyerekeket? - kérdezte.
-Óvodában dolgoztam. - nézek rá. -Most akarok újra gyerekekkel foglalkozni. - mosolyogtam -Lassan indulnom kell mert holnap elég sok dolgom lesz. - sóhajtok az órára nézve. 
-Rendben. - bólint, de nem hajolt el, és lassan de közelebb hajolt, ajkát az enyémre nyomva csukta be a szemeit, Én pedig egyik kezem a nyakára raktam, úgy húztam közelebb. Jól esett a csókja, mert sehol se láttam Jongint, így nyugodtan tudtam visszacsókolni, és el is mélyítettem. Pihegve, váltam el tőle, levegő hiány miatt, és néztem rá.
-Haza vigyelek? - néztem rá.
-Haza megyek. - bólint. Elnevettem magam, mert nem ezt a választ vártam -Vagyis haza sétálok, nem lakik messze Yemin. - mondja vörös fejjel. Újra elnevettem magam.
-Ne legyél már zavarban. - állok fel. Fizetni akartam, de nem hagyta.
-Melletted mindig abban leszek. - mondja.
-Pedig nem kell. - rázom a fejem. -Na gyere. - fogom meg a kezét és kiindulunk a plázából.
Kocsimnál még kérdeztem, hogy biztos ne vigyem haza, aztán kaptam egy puszit, és már ment is. Tényleg aranyos fiú.
Otthon a kanapén találtam Namot, két csoki papír társaságában nagyban aludt. Betakartam, és elmentem zuhanyozni meg aludni.
Másnap reggel mentem az SM-hez, Hyoyeonnal beszélni és SM bácsival, hogy segítsen. Ő is jól jár, Én is, meg a gyerekek is.
Hyoyeon azonnal belement a dologba, viszont SM bácsi, kicsit túl nagy falat volt. De Hyoval bevetettük a boci szemeket és nagyon nehezen de csatlakozott. Iszonyatosan hálás voltam neki.
Aztán benéztem a fiúkhoz.
-Sziasztok! - intek.
-Szia Yun! - jön a köszönés.
-Szia. - pattan elém Seok.
-Szia Manó - öleltem meg.
-Mizu? - enged el.
-Nos, még pár simitás és a születés napom...
-Napunk! - szól közbe Luhan
-Bocsánat! - vigyorgok rá. -Szóval születésnapunk után minden el lesz intézve és... megnyithatom az alapítványt. - mosolyogtam.
-Gratulálok! - tapad rám Baekhyun.
-Sonka szelet megfojtasz a szereteteddel! - nyögtem.
-Ja, bocsi. - engedett el. -De akkor is. - újra rám tapadt, jó szorosan megszorongatott és eltűnt.
-Ah, Baekhyun néha fájdalmas. - fogom a karom
-Tényleg gratulálunk, mindenki nevében, és természetesen segítünk is mindenben. - mondja Suho.
-Köszönöm, Én pedig irtó hálás vagyok nektek. - nézek rá. 
-Nem kell, ez természetes. - ölel meg.
-De ugye fel fogtok lépni Ti is? - nézek a két leaderre.
-Persze. Csak megbeszéljük a menedzserrel. - mondja Kris.
-Jó. - bólintok. Fél szemmel Jongint néztem de a tükör előtt ült sapka a fején és füles a fülében a telefonját nyomkodta.
-Három napja senkihez se szól. Tiszta letargikus. - mondja Chen a vállamra rakva a fejét és kaptam egy arc puszit.
-Hát sajnálom, hadd szenvedjen Ő is. De most mennem kell. - mondom.
Elköszöntem és haza mentem. Kicsit később Mei toppant be, nagyon jó volt vele beszélni, úgy mint rég, Joon meg úgy látszik bepasizot aminek pedig nagyon örülök, mert nincs egyedül. Megbeszéltük Mei-el milyen koreo legyen, hol fogunk próbálni, aztán elmondta, hogy terhes. Le voltam döbbenve teljesen, de örültem neki. Miután jól kitracsoltuk magunkat, Mei haza ment, Én pedig fürödni mentem, aztán ágyba.
Hajnalban pedig arra keltem, hogy valaki veri az ajtót. Nem volt épp jó érzés erre kelni.

Mei- Mert mi is tudunk veszekedni....

Csodásnak éppen nem nevezhető kis ébresztőm után, mindenki a szobámba kitört csatában harcolt bátor szívvel, mikor valaki jól eltrafálta B lábát, aki visszavonulót kiáltott, majd azonnali hatállyal kérte, hogy vigyük kórházba. Mivel nekem is volt egy időpontom, el mentem velük. Jong Suk nagy mosollyal az arcán ült a volán mögé, de tudtam, hogy barátosném keveseknek engedi meg vezetni a kocsiját. Habár szerintem kényelmesebb lett volna az Exo mobilom, B nem akart azzal menni.
A kórházba érve aláírtam B minden papírját helyette, mert szegénynek már annyira fájt a lába, hogy csillagokat látott.
-Minden rendben van? - kérdeztem tőle.
-Persze, menj csak. Majd Jong Suk figyel rám. - az ablakon kifelé bámuló fiút figyelte, aki mintha meg se hallott volna minket.
-Olyan 20 perc és itt vagyok! A  kabátom itt hagyom. Ha csörögne a telefonom nyugodtan vegyétek fel. - mosolyogtam, majd elindultam orvosomhoz.
A váróban ülve idegesen gyűrögettem egy szórólapot, ami nem mellesleg a helyes fogamzásgátlásról szólt...micsoda véletlen. Én és a helyes fogamzásgátlás. Egy alacsony nővérke, hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt és bekísért.
-Á, Wu kisasszony, örülök, hogy látom! - az orvosom, egy idősebb férfi volt, bár eleinte nagyon féltem tőle, mára már teljesen megszoktam, hogy jobban ismer odalent, mint bárki más.
-Üdvözlöm Doktor Úr! - hajoltam meg.
-A telefonban úgy hallottam, hogy kis kegyed nagyon aggódik valami miatt. De úgy látom, hogy talán igaza lehet.
-Ezt miből gondolja?!
-Jöjjön velem! - a fülke felé vezetett, ahol a ruháim kellett hagyni. Egy hatalmas tükör elé állított és felhúzta a pólóm. A hasam alja kerekedni kezdett - Így is megtudom állapítani, hogy kb. a 3 hónapban lehet. Eddig nem vette észre, hogy a testében változások vannak?!
-Azt hittem csak a stressz miatt nem jön meg, mert abból most kapok eleget, aztán arra gondoltam, hogy híztam, és a hasam azért kezd gömbölyödni. Aztán az utóbbi pár hétben elkezdődtek a rosszul létek, a hangulat ingadozás és minden egyéb.
-Kedvesem, Ön 100% biztosan gyermeket hord a szíve alatt. Szeretné megnézni? - nem tudtam, hogy akarom e igazán, hogy gyerekem legyen. Fiatal vagyok Én még egy picurka pocak lakóhoz. Nem válaszoltam, csak bólintottam, mire orvosom szélesen vigyorogni kezdett. Felfeküdtem a vizsgáló ágyra, a zselé csikizte a hasam, majd a képernyőn megjelent, egy nem is olyan aprócska folt.
-Ő lenne? - kérdeztem, a könnyeimmel küszködve - Tényleg Ő az?
-Bizony...Gratulálok, Ön hivatalosan is kismama! - nevetett. Kaptam egy képet. Miután megkaptam minden fontos időpontot, vitamint és megannyi könyv címét elindultam megmutatni B-nek a kisbabám.
A kórteremből kijövet egy aggódó szempár figyelt engem. Először nem tudtam, hogy mit tegyek, a kép a kezemben, az arcom maszatos a könnyeimtől. Odajött és szorosan magához húzott.

Ez kellett nekem, hogy erős karok között legyek. Könnyeim újra potyogni kezdtek, arcom Woo Bin mellkasába fúrtam. Csendben várta míg kicsit lenyugszom.
-Kérsz egy kávét? - suttogta.
-Csak ásványvizet. - szipogtam. Kézfejemmel letöröltem könnyeim és B szobája előtt leültünk. Binnie a képet figyelte, Én pedig Őt. Az arca teljesen megváltozott, szomorúnak tűnt. Vajon miért? Talán az a baja, hogy nem Ő az apa? Fejem a vállára hajtva figyeltem Én is a képet. Binnie hangosan szipogott.Ujjaim összefontam, ujjaival - Ha akkor nem mész el! Talán most a Te gyereked lenne itt. - kezét a hasamra tettem.
-Tudom...- mély hangja szinte tőr ként szúrta át a szívem - Nem akarlak elveszíteni MeiMei.
-Nem fogsz.
-Kérhetek valamit? - hangja remegett.
-Hm?
-Megtudnál úgy csókolni, ahogy Layt szoktad? - nem nézett rám, csak a képet figyelte. Kivettem a kezéből és ölébe csúsztam. Kezeim csodás keretet alkottak vékony arcán. Szemei vörösek voltak. Apró puszit nyomtam orra hegyére, mitől végre elmosolyodott. Rossz volt Őt így látni, ilyen gyengének. Ajkaim, ajkait kutatta, majd a világ megszűnt létezni és csak Ő volt a számomra. Hosszú percek teltek el. Woo Bin egyik keze a derekamra fonódott, másik a hasam simogatta. Kiváltam a csókból, néztem Őt. Egyik bátor kis könnycseppem, szinte az övével egy időben gurult végig az arcomon-
Még soha....Soha nem csókoltál meg így.
-De igen, csak soha nem vetted észre. - felálltam, kezét nehezen, de végül elengedtem - Mennem kell! - el kellett tűnnöm a közeléből, ha nem teszem, tudom, hogy nem bírtam volna neki ellen állni. A folyosó végén összefutottam Jong Sukkal, aki két vizet tartott a kezében.
-Sajnálom. - mondta, mintha ez az egész az Ő hibája lenne. Megöleltem Őt és a fülébe suttogtam, hogy "Nem a Te hibád!" majd mosolyogva a kijárat felé vettem az irányt.
Úgy gondoltam a kórházban történteket után igazán kiérdemlek egy kis pihenőt. Az ágyamon feküdtem, mikor a telefonom visítani kezdett, jelezvén, hogy sms-em jött.
"Minden rendben?" - fura volt,semmi szeretlek, semmi puszi. Lay nem ilyen.
"Persze! Miért? Történt valami?" - válaszoltam, mert fogalmam sem volt, hogy miért kérdezhette, hisz az állapotomról nem tudott. Válasz nem jött, ezért aggódni kezdtem és felhívtam Chen-t, aki biztos párom közelében volt.
-Chen Chen! Itt Mei. Lay a közeledben van?
-Öhm...szerintem most nem akar veled beszélni...- a hangja megijesztett. Mi az, hogy nem akar velem beszélni?!
-Add Őt kérlek!
-Mei...
-Chen, a telefont! Add át neki!
-Lay... - egy pár másodperc néma csend következett, aztán egy ideges sóhaj. Megőrjített, hogy nem tudtam miért mérges.
-Halló?! - a hangja kimért volt, mintha egy géppel beszéltem volna.
-Mire véljem az üzeneted?
-Még Te kérdezed? Istenem Mei...és Én vakon mentem utánad, mint valami pincsi kutya. El sem hiszem, hogy valaha is szerelmes voltam beléd. 
-Ez durva... - hallottam Chen hangját.
-Te ebbe most ne szólj bele kérlek.
-Lay, állítsd le magad és mond el mit követtem el. Nem értem, hogy mi folyik itt. -  könnyek szurkálták a szemem, Lay, sőt még senki nem beszélt így velem.
-Woo Bin. Érted, Mei Woo Bin az Én bajom. Nem rég jött ki egy hír, hogy titokban találkozgattok. 
-Hol olvastad?
-Az mindegy, a lényeg, hogy a kép magáért beszél. Vége! Érted Mei?! Köztünk mindennek vége.... - a hívás megszakadt. A gépem magam elé kapva kutattam a pletyka kiindulásától. Hát persze egy, hogy közösségi oldalról indult az egész, és egy fan tette ki. Nem érdekelt, hogy Lay mit gondolt, csak fortyogtam a méregtől, közben a tükör előtt állva méregettem magam.
A hasam láthatóan változásnak indult így a harmadik hónap elején. Vajon nagy baba lesz? Kire fog hasonlítani? Örökölni fogja Lay sármját, vagy olyan kis nyomi lesz, mint Én. Először csak nevettem kis fantáziálásomon, majd könnyeim utat törve maguknak potyogni kezdtek. Valaki halkan kopogott, éreztem, hogy ajtóm előtt testvérem várakozik.

A képet Kris csinálta, mert Ő akart egy
ilyen képet. xD

-Bocsi, hogy csak most jöttem. Yeminnel voltam.
-Kris....mondanom kell valamit. - nyeltem egy nagyot és kerültem a szemkontaktust. Lefeküdt az ágyamra és várta, hogy beszéljek, hozzá bújtam - Nagybácsi leszel.
Hangos nevetésben tört ki, szinte a könnyei is kicsordultak, ám mikor kezét kemény, már gömbölyödő hasamra tettem elállt a szava. Nem tudom, hogy a meghatódottságtól vagy a méregtől, de sírni kezdett. Aztán a reakcióból ítélve öröm könnyei a pulcsimat áztatták.
-Annyira boldog vagyok! Annyira örülök, hogy.....
-Ez nem jó hír Kris. Laynek és nekem házasság előtt születik gyerekünk, ráadásul Lay egy idol, a karrierjébe kerülhet. - sírni kezdtem. Kris újra magához húzott.
-Hidd el húgi, hogy mindenki támogatni fog téged. A barátaid, a családod, mindenki, élen velem. Anyuék tudják már? Lay tudja már?
-Lay szakított velem...
-Tessék?!
-Egy fan kirakott egy képet, ahogy Woo Bin ölében ülök és azt hiszi, hogy megcsaltam, de nem, csak...
-Csak mi? Mei, ne legyél már ennyire kis buta. Tudod, hogy bárhol lehetnek fanok, akik vagy téged, vagy Woo Bint követik. Nem szabad ennyire nyilvános helyen ilyen dolgokat csinálni.
-Tudom...- Kris nem maradhatott sokáig, mert már így is szinte az egész napot legjobb barátjával töltötte, és comeback előtt egy kicsit húzós, ha az ember nem megy be próbára. Mivel unatkoztam bevittem Őt, közbe elmentem az Én dilinyós barátomért is, aki az egész napot új ismerősével töltötte.
Soyun ajtaja előtt ácsorogtam, mikor kopogni akartam, Jun nyitotta ki az ajtót. Hatalmas mosoly terült szét az arcán, majd a nyakamba ugrott. So épp vacsit készített, habár még kicsit fájt, amit Krissel tettek, nem tudtam rá sokáig haragudni. Elmeséltem neki, hogy mi történt Lay és köztem, hát szegénykém köpni-nyelni nem tudott, egyrészt, mert megtudta, hogy babám lesz, másrészt, mert nem nézte ki belőlünk, hogy mi veszekedni is tudunk. Aztán Nam és TJ végre előkerültek, furcsán tekingettek egymásra. Csak nem Nam is meleg?! Na majd leülök az Én BostonBoyal egy kicsit beszélgetni. Haza érve megmutattam neki a képet, hát úgy konkrétan körbe szaladt a házba örömébe.  Bárcsak Én örülnék ennyire a hírnek.
-Lejössz velem a medencéhez? - kérdeztem az örömködő fiút.
-Inkább alszom egyet. Kicsit hosszú volt az éjszaka. - fültől-fülig vörösödött.
-Csak nem...Nam és Te?! TJ! - nevettem a pironkodó fiún. Felkísértem a szobájába, majd benéztem mindenhova, de D épp lányát ment meglátogatni, Tokiya pedig dolgozott.

Magamra kaptam a fürdőruhám, aztán irány a medence. Finoman csikizte bőröm a klóros víz. A lépcsőre ülve figyeltem kivilágított kertünket. A vállam kezek érintették, amitől akkorát ugrottam, hogy lecsúsztam, a kezem automatikusan hasamra tapasztottam, de szerencsére, sikerült fenékre érkeznem. Megfordultam, de amint megpillantottam Lay-t visszafordultam. Át úsztam a mednce túlsórészére. Lay utánam, ruhástól....Ha nem lettem volna rá annyira mérges még nevettem is volna, sőt segítettem volna vetkőzni neki. Megakart ölelni, de elhúzódtam.
-Mit keresel itt? - hangom annyira remegett, hogy bántotta a fülem.
-Kris beszélt velem. Illetve leüvöltötte a fejem.
-Nem Én kértem rá.
-Tudom, és szeretnék bocsánatot kérni. Amikor megláttam a képet, azt hittem, hogy az ablakon ugrok ki....
-Nem érdekel a magyarázatod Lay. - szakítottam félbe - Nem bíztál bennem, hol ott nagyon jól tudod, hogy csak is téged szerettelek. Ő itt a Te gyereked. - mutattam hasamra - Nem másé, de tudod mit....nem érdekel. Te magad mondtad köztünk vége mindennek., hát tartsd is magad ehhez. Majd a többiek segítenek felnevelni. - zártam le a vitát és ott hagytam....