Danbi: Just B~

Hát igazából nem is tudom, hol kezdjem ezt az egészet. Sok minden történt, amióta kis Babyboy-unk, Ji Sang a ház lakója lett. Egyet viszont váltig állíthatok. Mei elhamarkodottan ítélt meg jó anyának, mert azt hiszem inkább a borzalmas anya a legmegfelelőbb jelző rám, de igyekszem, még ha ez nem is annyira látszódik.

with Babyboy ♥

Miután hazaengedtek a kórházból Mei rögtön megtanította hogyan kell jól pelenkát cserélni, amit körülbelül öt nap alatt sikerült úgy elsajátítanom, hogy itt merjen hagyni egyedül a gyerekkel. Hogy miért is egyedül? A férfiakra, akik a házban laknak nem nagyon számíthatok gyereknevelés terén; D meg szintén külföldön dekkol, így rám marad minden. Igaz, hogy az én gyerekem és nem támaszkodhat mindig másra, de úgy érzem ez a gyerek még túl korai nekem. Lehet rossz döntés volt megtartani.  

- Mi a baj, B? – jött be Tokiya a szobába, ahol Babyboy végre csendben aludt a kezemben, viszont az én könnyeim megállás nélkül potyogtak.  Egyik kezemmel letöröltem a sós vízcseppeket, majd halkan megszólaltam.

- Úgy érzem nem állok készen rá. Ez túl sok nekem.

- Ugye tudod, hogy nem egyedül kell mindent csinálnod?

- De senki nincs itt, aki segítsen.

- Hát ha én senkinek számítok, akkor tényleg nincs.

- Jaj, nem úgy értettem édes.- simogattam meg az arcát. – Csak te éjjel-nappal dolgozol. Nincs pofám segítséget kérni tőled, mikor látom, hogy hulla fáradt vagy.

- És akkor pontosan mi is a baj?

- Holnap van egy vizsgám.  De Mei elutazott, D szintén, a lányok dolgoznak, Tj is. Gondolom te is. Senki nincs , aki vigyázna babyboyra és mégse vihetem magammal.

- Ami azt illeti, a gyereknek van apja is, nem?

- De. – húztam fel szemöldököm, mert nem igazán értettem mire gondol, hiszen jól tudja, hogy Chanyeol is dolgozik.

- Jaj B , ne értetlenkedj! Attól, hogy dolgozik ő volt az, aki felcsinált, szóval ő is felelősséggel tartozik a gyerekért.

- De mégse állíthatok be hozzá, hogy vigyázzon a gyerekre. Az ügynökség ki is csinálna.

- É téged ez mikor kezdett el izgatni, hogy mit gondol az ügynökség?

- Igazad van. Holnap övé a gyerek.  –fektettem le a picit és Tokiyával kimentünk a konyhába, hogy összedobjunk valami vacsorát, majd beültünk a mozi szobába megnézni egy filmet.  Szerencsére a pici délután már kisírta magát, így a filmet megszakítás nélkül végig tudtuk nézni, majd mi is lefeküdt aludni.

indulásra készen. :)

Reggel nyúzottan keltem fel. Nem igazán voltam kész erre a vizsgára a gyerek mellett, de muszáj volt elmennem, ha nem akartam még egy fél évet szenvedni vele. Kibattyogtam a konyhába, hogy feltegyek egy feketét magamnak, de a konyha nem volt üres és finom illatok áradtak bentről.

- Hát te?- ültem le a pulthoz.

- Ma szabadnapos vagyok.

- Jézusom Tokiya ezt miért nem mondtad előbb, akkor vigyázhatsz…

- Nem. Én elkísérlek téged. Meg amúgy is, azt mondtad, hagysz pihenni. – villantotta rám 1000 wattos molyát.

- Látom tanultál amióta itt laksz. - mosolyogtam vissza és elvettem a felém nyújtott bögrét, amiben kávé gőzölgött. Gyorsan megreggeliztünk, utána felöltöztem, összepakoltam a kicsi cuccát és autóba pattantunk.

- B tudod van egy kis gond. – állt meg Tokiya az White előtt.

- Milyen baj, Én nem látok semmi bajt. Szállj be.

- De B.

- Semmi de, majd az fogod JiSangot.

- De nem lenne jobb, akkor he te fognád és én vezetek.

- Nem. Régen vezettem már és hiányzik már.  Pattanj be, késésben vagyunk. – utasítottam japán barátom és már indultunk is. 

Gyorsan megérkeztünk az SM épületéhez. A recepción megkérdeztem, hogy a fiúk itt vannak-e és szerencsémre, már nem kellett külön utat tennem, hogy megtaláljam őket. Kiszaladtam a kocsihoz, megfogtam a kicsit és a sarkamban Tokiyával elindultunk a teremhez.

- Sziasztok- szakítottam meg hangos köszönésemmel a próbát.

- Sziasztok. Hát ti?- jött egyből oda Chanyeol hozzánk és hatalmas puszit nyomott a kis JiSang arcára, majd apró csókot lehelt az én ajkaimra.

- Ma tied a gyerek. Nekem dolgom van. - nyomtam a kezébe hatalmas mosollyal az arcomon.

- De…

- Nincs semmi de. Tudom, hogy dolgozol, de körülötted több százan vannak, akiktől kérhetsz egy kis segítséget, de én az egyetemre mégse vihetem be a gyereket.

- De a lányok? Mei? D?

- Mindenki dolgozik. Mei és D meg külföldön vannak.

- Mei külföldön van? –kérdezte Lay.

- Igen seggfejkém, külföldön van.

- És Tokiya? – kérdezte Chanyeol.

- Dolgozni megy ezután. – füllentettem egy kicsit.

- De én…

- Máskor ha nem akarsz ilyen terhet a nyakadba akkor húzz…- de nem tudtam végig mondani, mert Chanyeol átadta a gyereket Baekhyunnak és befogva a számat kivezetett a folyosóra.  

- Légy szíves B, ma nagyon nem alkalmas.

- Nekem se.

- De az egyetemre be tudsz menni máskor is.

- Nem.

- De csak konzultációra mész, nem?

- Vizsgázni megyek.

 De azt mondtad december letudod az összeset.

- Hát így volt, de megbuktam az egyiken és ma megyek újra.  Meg amúgy is amióta megszületett a gyerek, nem sokat voltál velünk. Itt az ideje, hogy pótold.

- De B…

- Chanyeol az isten szerelmére , nem lehetsz ekkora seggarc.

- Igaza van B-nek.- jött ki Tokiya és kelt a védelmemre.

- Fogadjuk nem is dolgozol.  

- És mi van, ha nem dolgozom? Nem az én gyerekem.  Hidd el, ha én csináltam…

- Hagyd!. - fogtam meg csuklóját, majd faképnél hagytam Chanyeol és visszamentem a terembe.

- B.- szólított meg Suho. – Nem tudom, mit mondott neked Chanyeol, de na aggódj megoldjuk.  sok sikert a vizsgához.

- Köszönöm. – küldtem egy hálás mosolyt, majd Tokiyával az oldalamon elmentem az egyetemre.

Szerencsémre egész gyorsan végeztem és most nem csüggedten, hanem hatalmas örömmel az arcomon jöttem ki a kivégzőteremből.

- Sima ügy. – válaszoltam a fel nem tett kérdésre. – Na gyere ünnepeljünk.

- De a gyerek.

- Ma egész nap az apjáé.

Este egy mérges és fáradt Chanyeol állított be a kis Babyboy-al a kezében.

- B, nem erről volt szó.

- Neked is szia.- vettem el a picit. – Igazából semmiről nem volt szó, mert te nem voltál hajlandó normálisan beszélni velem. – Bejössz? – láttam, hogy hezitál. – Hát ha nem, akkor nem. Jóéjt Chanyeol.- csaptam rá az orrára az ajtót.

Több,  mint egy hét telt el azóta, hogy Chanyeol megnyerte egész napra a kis bőgőmasinánkat.

- Gyere öltözzünk fel szépen. - vettem ki az ágyból. - Ma elmegyünk Yemin nénivel vásárolni. Úristen. – lepődtem meg magamon. - Ezt tisztára nem én vagyok. – De azért szépen felöltöztettem Babyboyt. Összepakoltam a táskáját és már mentünk is át a szomszédba, hogy felvegyük Yemet. Mivel nagybevásárlást kellett tartanunk egybevásárló központot választottunk, ami valljuk be nem a legjobb ötlet volt.  Már órák óta bent voltunk és elfáradtunk abban, hogy tologatjuk a babakocsit is mindenhova. Vagyis valljuk be, igazából elfeledkeztünk arról, hogy egy babakocsival jöttünk, amiben egy pár hetes baba fekszik.

- Úristen, hol van JiSang?

- Nem tudom. - nézett körül Yemin is, de sehol nem láttuk a  picit.  Teljesen kétségbeestem. Yeminnel külön váltunk és körbenéztünk a környéken de sehol nem volt a gyerek.

- Egy katasztrófa vagyok. Hogy lehet egy gyerekről megfeledkezni?! – tettem fel a költői kérdést. – Mit fogok Chanyeolnak mondani?! Két lábon járó szerencsétlenség vagyok.

- Nyugi B, meg lesz. – próbált nyugtatgatni Yem, de nem ment túl sokra, de azért összekapart és újból nekiálltunk körülnézni.

- Az lesz a legjobb ha felhívom. – vettem elő a telefont és tárcsáztam Saur párom.  – Szia édes.- szóltam bele, mikro felvette.

- Ajaj. Ez rosszul kezdődik. Na megint mit csináltál?

- Hát…Eljöttünk Yeminnel vásárolni és letettük valahova a babakocsit, de nem találjuk. – vallottam be. YEM MEGVAN. –üvöltöttem barátnőmnek és mielőtt párom bármit is mondhatott volna lecsaptam a telefont.

Egyenes berontok Yemimhez, aki épp egy festményén dolgozik.

- Yem segíts!– ő csak értetlen szemekkel néz rám.

- Mégis miben?- vonja fel egyik szemöldökét.

- Kell egy majom. – nézek rá, úgy, hogy még véletlenül se gondolja, hogy hülyéskedek.

- B elment az eszed? – néz rém, mintha nem hinné el azt, amit hallott.

- Ugyan Yem, csak te segíthetsz. Biztos van akitől tudnánk szerezni egyet.

- Ezt most úgy mondod, mintha arra kérnél, hogy  csempésszek át heroint veled a határon. – forgatja szemeit. – Ha jobban körülnézünk biztos találunk valamit. - ezzel a lendülettel nyúlt a laptopért és már izzította is. Én csak álltam mögötte és néztem mit csinál. – Egyébként a kicsivel mi lesz? És jut eszembe , ugye most nem hagytad egyedül?

- Tokiya és TJ vigyáznak rá, de nem sokáig érnek rá.

- Akkor mit csinálunk a gyerekkel, ha találunk valamit?

- Hát ráérünk kitalálni, ha már találtunk valamit.

- Akkor forgasd az agytekervényeidet, mert találtam.  –adta ki a feladatot és ő már tárcsázta is a képernyőn szereplő számot.  Elmondta mit akarunk , majd egy ott leszünk kíséretében letette.

- Biztos, hogy akarod? – intézi hozzám kérdést. Én csak bólintok válaszképp.

- Oké akkor nemsokára majom tulajdonos leszel. – villant egy mosolyt, majd eltűnik egy picit, hogy átöltözzön. – Eldöntötted mi legyen a kicsivel? kérdezi már az autó mellett.

- Ma apa napot tartunk. – mosolyogva nézett rám. – Jobb nem jutott eszembe. – mentünk át a szomszéd házba, hogy fellapátoljuk a kis csöppséget és már indultunk is a stúdióba.

- Szia édes. - támadtam le párom a többieket figyelmen kívül hagyva. – Ma apa napot tartunk.

- B, ma tényleg nem alkalmas.

- Neked sose alkalmas. – forgattam meg szemeimet.

- De…- próbálkozott Chanyeol.

- Tao úgyis nyomorék ő tud vigyázni a picire. - nyomta párom kezébe JiSangot.- szia anyuci most elmegy egy picit. - adtam neki egy cuppanósat, majd Yemet elrángattam Taotól és már el is tűntünk.

- Ez nem volt szép. - szidott meg barátnőm miután elindultunk.

-  Máshogy nem hagyhattam volna itt. A múltkori után is kiakadtak rám. Pedig csak 12 óráról volt szó. – Yemin nem válaszolt csak felnevetett.

Fél órás kocsikázás múlva leállította a motort.

- Itt vagyunk.  Tudod, hogy még meghátrálhatsz.

- 10 éves korom óta akarok egy majmot. Szóval nem fogok meghátrálni. - szálltam ki magabiztosan a kocsiból és elindultam a férfi felé, akiről azt feltételeztem minket vár.

- Yemin vagyok. - nyújtott aki a kezét, hogy üdvözölje a férfit. - Ő itt Danbi. - követtem Yem példáját én is kezet fogtam a férfival, majd egy szó nélkül követni kezdtük. Csak akkor szólalt meg miután beértünk az üzletbe.  

- Először is tisztázzuk a dolgokat mielőtt nagyon beleélnék magukat. Mivel az országban hosszú folyamatok útján lehet megszerezni az engedélyt a majom tartáshoz, így ezt a részt illegálisan végezzük, de maguk a papírok teljesen legális engedélyek. Ebből sokszor probléma szokott lenni, ezért mondjuk el mindig az elején.

- Magyarán ha elhagyom ezt a helyet, akkor már nem kaphatnak el okmány hamisításért? –tettem fel a kérdést.

- Valahogy úgy. A hivatalban van egy belső emberünk, aki megszerzi ezeket az engedélyek.

- És mikor nézhetjük meg őket? – tértem egyből a  lényegre.

- Ha nincs több kérdés ezzel kapcsolatban, akár most azonnal is. – felcsillantak a szemeim , mikor elindultunk egy nagyobb helyiség felé, ahol körülbelül 10 különböző fajta kis majom ugrált.

- Úristen.- kaptam számhoz és egyből futottam hozzájuk, mint egy kis gyerek.

- Ilyenkor el se hiszem, hogy már van egy gyereke. - forgatta szemeim Yem mosolyogva és követett ő is.

- Nem tudom választani. Yem, segíííts! Legszívesebben az összeset hazavinném.

- Egy is elég lesz. Mei így is ki fog akadni, ha hazaér.

Fél óra sikerült eldöntenünk melyiket szeretném hazavinné. Elintéztük a kötelező papírmunkát. Elmondták, hogy kell gondozni. Vettem egy nagy ketrecet is neki, amit a mai nap folyamán el is szállítanak nekem a kis majommal együtt.

♥

- Mikor jönnek már? – pattogtam izgatottan a kanapén. Szegény Yem már kikészült tőlem.

- B csak egy picit nyugodj le. Úgy pörögsz.

- De nem tudok. Tiszta izgatott vagyok. – ekkor megszólalt a csengő. – Ez biztos Namsong lesz.- pattantam fel.

- Ki? – rohant utánam Yem is.

- Hát a majom. – téptem fel az ajtót és rohantam ki, hogy kinyissam a kaput is, de nagyon meglepődtem, mert a ketrec és a kis Namsong helyett, 10 kíváncsi szempár állt előttem és egybékésen szuszogó Babyboy.

- Öhhhm. Hali.

- Hali?! –akadt ki Chanyeol.

- Öhhmm, ja.  Mi szél hozott titeket?

- Milyen majomról volt szó?

- Ohh. Semmilyen. Nem tudom miről beszéltek. – játszottam a hülyét.

- És te Yem?- kérdezte Tao párját.

- Csak néztünk egy filmet, amiben voltak majmok és arról beszélgettünk. Tudjátok, hogy B oda meg vissza van értük.

- Aha. És amíg te filmet nézegetsz, nem tudsz a gyerekre vigyázni?  - homlokon csaptam magam.

- Hogy lehetek ekkora hülye, hogy megint elfelejtkeztem róla? – játszottam tényleg a hülyét.

- Valami itt bűzlik. – mondat Channie.

- Biztos,csak JiSang bekakilt. Add ide kicserélem a pelenkáját. – vettem át a kicsit és próbáltam lerázni őket, de már késő volt. A fiúk mögött valaki megszólított.

- Jó helyen vagyunk? Miss Danbit keressük.

- Most végem. – nyomtam Yem kezébe Baby boyt, vetettem egy keresztet és átmásztam a fiúkon. – Hali. -  köszöntem.  – Gyertek csak megmutatom hova tehetik majd őket. – félrelöktem a srácokat és behívtam a munkásokat, megmutattam, hogy hova tehetik a ketrecet, majd egy szó nélkül kimentek az alkatrészekért, és kezükben megannyi rácsdarabbal és szerszámmal tértek vissza, hogy munkához lássanak.

- Azt hiszem, jobb ha mi most lelépünk. - adta ki a parancsot Suho.

- B mi ez az egész?!

- Jaj Chanyeol ne akadj már fent mindenen. Ez csak egy majom.

- Csak egy majom?! Jézusom B. Most született meg a gyereked.

- Ami a tied is.- vágtam a szavába.

- Most született meg a gyerekünk és te már egy majmot is beszereztél? Hogy fogsz rá vigyázni?!  

- Hát majd megoldom.

- Hogyan? B…- fehéredett el egy pillanat alatt. - Ugye nem valami illegális dologba kerültél?

- Nem, nézd itt van az engedély, meg minden. - nyomtam orra alá a papírokat. – Sajnálom, hogy nem szóltam róla, de tudod, hogy milyen régóta szeretnék egyet. – bújtam oda hozzá. – Haragszol?

- Igen. – ölelt át azért ő is. – Sose szól előre. Mindig felkészületlen vagyok. Napokig nem is beszélünk, aztán egyszer csak beállítasz a gyerekkel, hogy ma a tied és eltűnsz.

- Akkor nem is Namsong miatt vagy kiakadva?

- Namsong?!

- A kismajom. Gyere megmutatom. – ragadtam csuklón és kihúztam az udvarra, ahol a ketrecben ugrált az új kis családtag. – Ő Namsong. – nyújtottam oda ujjamat a kis állatnak, aki közelebb jött egyből ujjamra kulcsolta az övéit. – Látod milyen aranyos?

- Még mindig haragszom rád .- állt mögém, majd ő is kinyújtotta az ujját és üdvözölte az új jövevényt.

 

Namsong♥

Min- Hello again

Nos,bátran kijelenthetem,hogy már vagy fél éve nem jelentkeztem..ha nem több. Nagyon sajnálom,de jó okom volt rá…akarom mondani jó okaim.

A nyár óta rengeteg dolog történt. Szó szerint. Talán az lenne a legjobb,ha hónaponként haladnánk…. vagyis inkább egybe veszem a nyarat..igen,az lesz a legjobb…bocsánat,mostanában kissé kiestem a ritmusból. Akkor vágjunk bele:

Azt hiszem illik ott kezdenem,ahol legutóbb abbahagytam: apánál. Ugorjunk vissza oda,mikor Seoulban koncerteztek:

-Min,biztos,hogy ne menjünk veled? – kérdezte a kanapén fetrengő Lucas.

- Igen,biztos. Aranyosak vagytok,de ezt egyedül kell elintéznem. Ígérem sietek vissza,úgyhogy nem kell sokáig egyedül lennetek. – mosolyogtam vissza az ajtóból. A konyha felől kisebb csörömpölést hallottam.
- Nyugi,minden oké,csak levertem egy lábast. De nem tört el !- kiabált a konyhából Haylie.
- Oké,akkor magatokra hagylak titeket. Ne törjetek össze semmit. Hallod Haylie?!- válaszul egy hüvelykujj lendült a konyha felől.
- Nyugi, minden oké lesz. Mi elleszünk, addig majd olvasgatom a cikkeket rólad a neten. –kacsintott a kanapén fekvő.
- Haha,nagyon vicces vagy. – ingattam a fejem.

Mindenhez jobban volt most kedvem,mint apámmal találkozni,bár tudtam,hogy meg kell ejtenünk ezt a beszélgetést. A szállodájuk melletti kávézóban volt a találkánk. Mikor leértem a parkolóba egy pillanatra elgondolkodtam azon,hogy motorral kéne mennem,de gyorsan elvettem az ötletet,mert nem voltam éppen úgy öltözve…na meg… áh,inkább hagyjuk… az az idióta még mindig nem hívott.
Miután nagy nehezen sikerült parkolót találnom,a kávézó felé vettem az irányt. Reméltem,hogy senki nem ismer fel. Mostanában eléggé megszaporodtak körülöttem/körülöttünk a rajongók. Persze nem így lett. Nagy nehezen leráztam magamról az izgatott tekinteteket és kérdéseket,majd bementem(bemenekültem khm…) a kávézóba. Az ajtó melletti asztalhoz ültem. Mindig oda ülök,nem tudom,ez valami megszokás nálam.

Apa 5 perc után csatlakozott hozzám. Egy szó nélkül a pulthoz sétált,hogy rendeljen valamit.
- Szia kicsim. –ült le elém végül.
-Hello.-  válaszoltam,bevallom,kissé unottan.
- Min,beszélnünk kell.
- Nem mondod? Szerinted mi a francért ülök itt előtted?

Közelebb húzva székét az asztalhoz,a szemembe nézve folytatta.
- Tudom,hogy elcsesztem. Méghozzá elég keményen. Semmi okod rá,hogy megbocsáss nekem,tudom,de…azért megpróbálom megmagyarázni…és talán helyre tudjuk hozni.
Közben kihozták a rendelésünket is..jobban mondva apa rendelését. Amint a pincér lerakta elém a mézes-vanilíás shakemet,elnevettem magam. Az előttem ülő kérdően nézett rám.
- Komolyan ezt fogjuk játszani? Előadod nekem a bűnbánó apát és azt hiszed,hogy csak azért,mert idehozatod a gyerekkori kedvenc italomat-,amit utoljára akkor ittunk,mielőtt elmondta,hogy elmegy - majd minden meg fog oldódni? Ne haragudj,de nekem ez nem megy ilyen könnyen. Szóval figyelj ide. Meg hallgatom a mondókádat,lehet,hogy el is gondolkodom rajta,de utána te fogsz végig hallgatni engem. Érted?
- Értem.- bólintott. Szemében nem láttam dühöt…inkább bűntudatot. – Elég nehéz megfogalmazni a gondolataim…tudom,hogy már százszor elmondtam,de sajnálom. Tényleg sajnálom Min. Önző voltam,csak saját magamra gondoltam,mikor itt hagytalak titeket. És azt is sajnálom,hogy elvittem magammal Yesungot…tudom mennyire szerettétek egymást…de ezt is megpróbáltam helyrehozni,hisz találkoztatok és…

-Állj,állj. – szakítottam félbe. – Mit akartál te helyrehozni? Én már semmit nem akarok Yesungtól. Már mást szeretek… - a mondat végén kicsit lehalkultam. Magam is meglepődtem a kijelentésemen.- Tudod,hogy mit gondolok? Hogy megint csak magadat próbálod menteni. Úgy állítod be magad,mintha te lennél az áldozat.? Gyáva vagy…menekülsz a felelősség elől…és tudod,hogy miért gondolom így? Mert mióta itt vagy még nem vetted a bátorságot,hogy beszélj anyával.
- Tudod,hogy ez nem ilyen…
- Egyszerű? Ugyan miért nem? Odaállsz elé és beszélsz vele. Nem kell kibékülnötök,de ennyit megérdemel,bármennyire is haragszom rá ugyanúgy,mint rád.
- Nekünk már nincs miről beszélnünk.- ivott bele a poharába.
- Szóval ennyit arról a szentbeszédről,amit előadtál nekem? Hm? Vagy te már nem emlékszel? Azt mondtad,hogy attól,hogy elmész,anya mindig is fontos lesz neked..mindig…látom,mennyire mondtál igazat akkor is..
- Min..
-Nem,most már befejezem.. Tudod,hogy mit éreztem,mikor elmentél, miután nem kerestél? A fenébe is,te voltál az egyik legfontosabb ember az életemben…olyan voltál nekem,mint egy meséből kilépett szuperhős,aki megvéd,aki meghallgat,aki…- itt elcsuklott a hangom…- aki mindig mellettem lesz… apa,senkiben nem csalódtam akkorát,mint benned..senkiben. Hogy mondhatod azt,hogy fontos vagyok neked? Hogy ejthetsz ki ekkora hazugságot a szádon?! – igen,itt már felemeltem a hangom. – Mikor anya megváltozott,úgy éreztem,csak te maradtál nekem…hogy lehettem ennyire naív? Hogy tudtam ennyire félreismerni a saját apámat?... És mikor,már azt hittem,nem lehet rosszabb, Yesung bejelenti,hogy elmegy veled,mert megkérted rá? Gondolkodtál már rajta,hogy mit is kértél tőle akkor? Miféle apa az olyan,aki elveszi a szerelmet a lányától,csak azért,hogy neki jó legyen? Persze,itt most nem Yesungot védem…az a szemét simán elment veled,ergo nem voltam fontos neki… a lényeg az,hogy nem értelek…olyan,mintha egy idegen ülne velem szemben….nem tudom,hogy hogy jutottam hirtelen eszedbe,mikor már elég szépen berendezkedtél az új családoddal,de egy valamit tudnod kell: kibaszott sokat kell tenned azért,hogy visszanyerd a bizalmam..vagy egyáltalán azért,hogy a lányodnak mondhassam magam…mert egyelőre csak…- nem tudtam tovább folytatni..könnyeim patakokban folytak a szemeimből. Az egész kávézó minket nézett,de nem érdekelt. „Ian” két kezét a tarkójára kulcsolta.
-Levegőznöm kell.- álltam fel a székből…nem bírtam tovább a kíváncsi tekinteteket…
Az utcára érve egy kéz kulcsolódott a csuklómra,majd maga felé fordított.
- Igazad van…a rohadt életbe Min,mindenben igazad van…befejeztem a magyarázkodást. Mostantól csak a jövőre fogok koncentrálni és mindent meg fogok tenni azért,hogy ismét bízzál bennem. – ingerülten beszélt. Nem tudtam rá nézni,nem tudtam válaszolni. Túl sok volt ez nekem egyszerre. Csak sírni volt erőm. Apa lassan elengedte a csuklóm. Közelebb lépett hozzám, karjait átfonva körülöttem. –Lehet,hogy nem hiszed el,de még mindig te vagy a legfontosabb ember az életemben…mindig is te leszel. Mindig.

Huh,bevallom kicsit belekönnyeztem most is,miközben írtam. Azért nem írom tovább,mert szerintem ennyi elég volt a beszélgetésünkből. Nem mondom,hogy minden megoldódott kettőnk között,de alakulnak a dolgok. Kevés esély van rá,hogy valaha is képes leszek neki 100%ig megbocsájtani,de a lehető legjobbat próbáljuk kihozni a dolgokból…mindketten. Anyával mondjuk még mindig nem beszélt…

baby

Nyáron 3 hetet Los Angelesben töltöttünk Seoval és Seijiékkel,mert Seiji elég jóban lett Lucassal Koreában tartózkodásuk alatt… Apa nem nagyon volt LA-ben,mert folytatták a turnéjukat,de sokat beszéltünk mobilon. Su Yunhoz és a kicsikhez is közelebb kerültem,egyszóval jó kis 3 hét volt… eltekintve a rendőrségi incidenst khm…na meg Lucast kétszer kapták el gyorshajtásért. Tulajdonképpen vicces volt nézni,ahogy magyarázkodik a rendőröknek „50es tábla? Nem,nem láttam. Biztos takarta egy pálmafa.” de a kedvencem „ Uram én biztos vagyok benne,hogy nem mentem olyan gyorsan…mutassa azt a mérőt…uuu a rohadt életbe…220 km/h….ez az eddigi rekordom…de most nézze meg…azért jó,nem?”. Yesung sem zavart be,mert éppen Hawaiion volt fotózása…  Itt megjegyezném,hogy SeungJunnal viszont azóta is tartom a kapcsolatot. Voltam nála L.A-ben,illetve most már egyre többet lesz Koreában is,aminek nagyon örülök!
Az ősz folyamán még kétszer voltam L.A.-ben,mindkétszer fotózás alkalmával,szóval nem mondhatnám,hogy sokat tudtunk beszélni (apával),de azért találkoztunk. Lucas és Haylie eljöttek megnézni az egyiket,amit a parton készítettek. Luc valamit nagyon nem akar elmondani és úgy látszik Hayl sem szeretné közölni velem…tuti,hogy apával van valami.

A következő napirendi pont,hogy úgy mondjam: anya. Csak nagy vonalakban írnám le. A kapcsolatunk továbbra sem változott radikálisan. Mióta aláírtam a modellszerződést,egyre többet

fotózááás :D

járok be a Voguehoz,főként fotózásokra. A nyáron elég sokszor utaztunk együtt,leginkább a divathetek,és a Vogue gála miatt. Meg kell hogy mondjam,nagyon jól éreztem magam,hiányzott már ez a nyüzsgés. Rengeteg kapcsolatot szereztem,a divathetek végeztével többször is hívtak külföldre,aminek természetesen igent mondtam. Egyszóval: építgettem/építgetem a karrierem. Próbáltam beszélni anyával,de ő mindig talált magának valamilyen ürügyet,ami miatt ez nem jött össze. Viszont én nem adom fel…

És ( igen,tudom,’és’-el nem kezdünk mondatot) térjünk rá az EXOra. Szerintem egybe veszem a baráti körömmel,hogy ilyen furán fogalmazzak. Az egyik legmeglepőbb esemény számomra Luhan kilépése volt. Sajnáltam,hogy így döntött,de meg tudtam érteni. Csodáltam,hogy eddig is kibírta az SMnél..a többieket is csodálom ezért.. Kínába költözött,de azóta találkoztunk,tartjuk a kapcsolatot.  A sors furcsa fintora,hogy Seoval azóta sokkal többet tudnak együtt lenni.
A srácok menetrendje rettenetesen szoros,alig van időnk találkozni… ez különösen nehéz most,mióta újra…összejöttem Sehunnal. Igen,nem ment simán,voltak kisebb-nagyobb veszekedéseink,de végül ismét egymásra találtunk…augusztus végén…mert előtte nem nagyon tudtunk találkozni…szóval azóta is együtt vagyunk. Baekhyun rettenetesen örül neki(na meg a többiek is),többek közt az ő keze is benne volt a dologban. Mi lenne velem az én imádott Baekem nélkül? Azt nem mondom,hogy abba hagyta a féltékenykedést…még mindig nem nézi jó szemmel,ha L.Joe-val találkozom..pedig muszáj neki… ami pedig L.Joet illeti..háát vele is nagyjából sikerült megbeszélnem a dolgokat. Elmondtam neki,hogy Sehunt szeretem,ő pedig elfogadta. Nem nagyon tudott máshogy tenni. Tudom,hogy szomorú…rosszul is érzem magam emiatt egy kicsit. L.Joe soha nem volt közömbös számomra és valószínűleg nem is lesz az,viszont Sehun az,akihez a szívem húz… lényeg a lényeg: azóta is maradt a szoros viszonyunk,szigorúan barátság szinten.
Taeminnel is elcsitultak a dolgok,már ami a médiát illeti. Hihetetlen,hogy az emberek mennyire fel tudják kapni a vizet egy ártatlan képen,amin megjegyzem semmi nem látszik azon kívül,hogy Taemin közel hajol hozzám. Persze az SM fülébe is eljutott a hír,úgyhogy be kellett mennünk ( nekem is) egy kis elbeszélgetésre,majd miután cáfoltuk a híreket,kiadtak egy közleményt,amiben ők is megtették ugyan ezt. A neten mai napig találok olyan fanficeket,amiben Sehun-Taemin-Min háromszögről írnak a rajongók…meg kell,hogy mondjam kifejezetten vicces némelyik. Ami pedig Taemint illeti: máig nem tisztáztuk teljesen,hogy mi is volt az a majdnem csók,de jobb is ez így. A jó viszonyunk megmaradt,a múlt pedig a múlt.
Henryvel és GDvel alig alig találkoztam az utóbbi majdnem egy évben…annyira szoros az ő beosztásuk is,hogy nem nagyon tudták megoldani..illetve mikor ők ráértek,akkor nekem nem volt időm…főleg az ősszel…akkor aztán tényleg el voltam havazva…egyetem..fotózások…vizsgák…fotózás…szóval ezek a dolgok még „megoldásra” szorulnak.
És utoljára,de nem utolsó sorban az én drága Minsoomról is szólnék pár sort,csak mert megígértem neki. Nos,kapcsolatunk mit sem változott,más szóval: még mindig ő az én imádott,néha idegesítő Mr. Bangem,akire mindig számíthatok. Nem sokat tudtunk találkozni a nyáron,viszont ősszel bepótoltuk az elmaradásokat. Vett egy új kutyát,aki a kis szerelmem lett,szóval CAP eldöntötte,hogy kapok tőle egy kutyát…valamikor…háát kíváncsi leszek,hogy mikor fog megtörténni..egyelőre úgy néz ki,hogy elfelejtette.

Nézzük,mi is történt még a nyáron…oh,hát persze! A lányokkal elutaztunk a Bahamákra, kikapcsolódni egy kicsit. Bevallom,ránk fért. Rettenetesen jó volt,legszívesebben maradtam volna még egy hetet…vagy egy hónapot.
Illetve augusztus közepe felé Baekhyunnal elutaztam a szüleihez egy hétvégére. Jó volt az a két nap nyugi. Imádom Baek anyukáját. Főleg mikor a gyerekkori kedvenc ételemet főzi. Sajnos ez a kis idő nem volt elég azokra a beszélgetésekre,amiket terveztünk,de hálás vagyok,hogy ezt a kis időt is ki tudtuk használni…és az SM egyáltalán elengedte Baekhyunt.

szerelmeim

A karácsonyról és a szilveszterről most nem írnék,mert akkor ez egy felettébb hosszú bejegyzés lenne…már így is az…legyen elég annyi,hogy volt itt minden…családi balhé…apa…anya…Sehun…barátok…de mindent összevetve jó volt. Eléggé zűrös évet zártam…szerintem mind így vagyunk ezzel.

A végére hagytam 2015 legmeghatározóbb eseményét…legalábbis nekünk az volt. B-nek és Chanyeolnak kisfia született,pontosan január 1-jén. Annyira édes a kis csöppség,hogy csapatunk amikor csak teheti,B-nél tengeti a napjait,csakhogy vigyázhasson a trónörökösre… főleg Seiji…

Igen,tudom ez a bejegyzés eléggé össze-visszaság lett,de szerintem így remekül láthatjátok,hogy milyen mostanában az életem: zsúfolt,pörgős, cseppet sem hétköznapi…viszont nem cserélném el semmi pénzért sem. Azt hiszem most befejezem,mert az előbb hívott Hunnie. Van egy szabad órája,szóval összefutunk a dormban és kitudja…talán több ideig fog tartani,mint egy óra…

YeMin - Hello again

Nos... hosszú hosszú kihagyás után aminek bizony megvan a maga oka újból élet jelet adok. Szeptember óta elég sok minden történt köztük jó és rossz is egyaránt. Azután, hogy igent mondtam a házasságra az SM bejelentette, hogy a jegyességet engedélyezik de a házassággal még legalább egy évet várnunk kell amibe készségesen beleegyeztünk én titkon még egy kicsit örültem is a dolognak akármennyire is szeretem Taot. Az eljegyzést nem tudtuk túl sokáig titkolni így végül egy hivatalos közlemény is született róla miután a fanoktól elég sok gyűlölködő üzenetet kaptam, de nem igazán érdekelt és részben egyet is értettem velük hisz nem elég, hogy megcsaltam az egyik legjobb barátjával tettem. Egyébként Krisel azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon csak nem mondta el hol van nehogy utána menjek amit Meivel már többször megtettünk az évek során.

Miután kiderült, hogy az utóbbi időben a depresszió miatt újból szerekhez nyúltam az SM kötelező elvonóra küldött amit panda párom is támogatott mondván, hogy az én érdekemben teszi. Borzalmas hetek voltak, nem gondoltam, hogy újból ennyire függőjévé váltam. Megtiltották, hogy bárki látogasson és ha páromat mégis beengedték nagy ritkán az is csak pár perc erejéig tartott. Így teltek a hetek és mikor kiengedtek egészen elveszettnek éreztem magam a nagyvilágban hisz borzasztóan hozzászoktam a bezártsághoz így kellett kis idő míg újra szocializálódtam. Ami újra visszarángatott az életbe az a pillanat volt mikor megtudtam, hogy B terhes. Már szépen kerekedő pocakjával nagyon édes látványt nyújtott bár azért elgondolkoztam, hogyan is fogja felnevelni azt a gyereket mikor még ő is erősen nevelésre szorul bár a tény nyugtatott, hogy Mei ott van mellette szóval azért az a kis szerencsétlen pocaklakó mégsem fog éhen halni.

Az utóbbi időben apám is egyre többször látogatott meg ezzel az idegbajba kergetve engem. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért most lettem neki ilyen fontos mikor sohasem voltunk jóban a legkevésbé sem. Bejelentette, hogy ő bizony véglegesen Koreába költözik és a környéken nézegeti is már a házakat és reméli ha a közelemben fog élni mi is közelebb kerülhetünk egymáshoz.
-Na nem! Az egy dolog, hogy az országba költözöl nem tilthatom meg mint ahogy azt sem, hogy az utcába, de én most közlöm ha ez megtörténik én a város másik felébe költözöm!-jelentettem ki nemes egyszerűséggel nem törődve azzal, hogy mennyire bántom őt meg ezzel. De ez az igazság.... még az kéne nekem, hogy minden áldott nap a nyakamra mászkáljon mikor már most is hetente eljön pedig még nem is lakik itt.

A karácsonyra túl sok időt nem pazarolnék, hisz nem karácsonyozok csak a lányokkal való karácsonyi vacsin szoktam megjelenni néhány aprósággal, de engem ez az ünnep nem igazán foglalkoztat. Szenteste azért apám mégis csak betoppant ezzel kicsit ismét lesokkolva.
-Nem zavarlak sokáig ne aggódj.-mondta kissé keserűen.
-Nem zavarsz...-vakargattam meg tarkóm.-Amúgy is egyedül vagyok.-engedtem meg egy halvány mosolyt és beengedtem, hogy ne az ajtóban toporogjon. A fal mögül kiemelt egy hatalmas dobozt, el sem tudtam képzelni mi lehet benne de reménykedtem, hogy nem valami gyerekes hülyeség amivel mostanában elhalmoz csak, hogy kicsit pótolhassa a kimaradt gyerekkorom. Lerakta a kanapé előtti üvegasztalra és várakozóan nézett rám. Odasétáltam és kissé félve néztem a dobozra.
-Nyisd ki.-mondta hatalmas vigyorral. Lassan bontottam fel a csomagolást és egy gyönyörű ezüstös borítású doboz volt. A kinézete alapján nem úgy festett mint ami egy játék vonatot vagy esetleg egy barbie baba szettet tartalmaz ezért csak felnyitottam tetejét. Szemeim az eddigi kétszeresére nyíltak és teljesen elámultam. A doboz tartalma egy gyönyörű ruha volt.
-Na tetszik?-kérdezte JongSu-Gyönyörű, köszönöm.-mosolyogtam rá.-Reméltem, hogy tetszeni fog. Egy híres tervezővel készíttettem neked aki jelenleg a cégemnek dolgozik a legújabb projektemen.-mosolygott és látszott szemében mennyire boldog, hogy olyat tudott adni ami tetszik. Kicsit rosszul éreztem magam amiért nem tudom ezt viszonozni így közelebb léptem kicsit és átöleltem egyik karommal. Az egész csak egy pillanatig tartott mivel még mindig nem érzem azt, hogy kapcsolatunk többet engedhetne meg magának mégis tudom, hogy sokat jelentett neki ez az apró mozdulat is.

Szilveszterre nem terveztem túl sok mindent úgy éreztem még nem tenne jót újból olyan közegbe menni pláne, hogy B most amúgy sem tartana velem úgy pedig nem lenne az igazi. Nem is kellett sokáig agyalnom azon, hogy mihez is kezdjek így éjfélhez közeledve mert megcsörrent telefonom miszerint azonnal menjek a kórházba B-nél megindult a szülés. Gyorsan autómba pattantam és a kórházig meg sem álltam (volna) ha a rendőrség nem megint engem szúr ki magának a rengeteg gyorshajtó közül.
-Jogosítványt, forgalmit kérek.
-Biztosúr kérem ne most. A barátnőmnél megindult a szülés így szeretnék odaérni a kórházba. Amúgy is új év van igazán elengedhetne most egy ejnye-bejnyével...-néztem rá kissé türelmetlenül.
Úgy néz ki most egész jó kedvében volt mert elengedett, de azért hozzá tette, hogy ha legközelebb megint meg kell állítson nem fog ilyen könnyen elengedni.
Miután beértem a kórházba már éjfél elmúlt és a kis pocak lakó is előbújt. Egy kisebb vita után a csöppség neve is eldőlt, ami B-től tök várható volt és a sármos doki után kapta nevét amit Yeol elég durcásan fogadott mégis beleegyezett. Hisz ki is ő, hogy beleszóljon a gyereke nevébe. Gondoltam magamba egy halk kuncogás kíséretében. Közelebb sétáltam az ágyhoz amin B feküdt a csöppséggel a kezében. Végig simítottam az aprócska kezén mire ráfogott ujjamra. Melegség töltötte el a szívemet és könnybe lábadt a szemem.
-Üdv köztünk picúr.

Mei- Welcome Home

Megérkeztem...

„Nem jöhetsz a magán géppel, túl feltűnő lenne. Foglaltam neked egy délutáni jártra. Próbáld meg nem lekésni. Nagyon hiányzol.” – olvastam sokadjára, immáron a gépen ülve.

-Elnézést, de a gépen nem lehet telefonálni. – zavart fel egy légiutas-kísérő.

-Sajnálom, elteszem. – készülékem kikapcsolt állapotban csúsztattam zsebembe. Úgy jöttem el Koreából, hogy senki nem tudja hova tartok. B és Ji Sang sétálni voltak, mikor elindultam. Az autómat a reptér melletti parkolóban hagytam.

Mikor a gép felszállt, fülembe dugtam fülhallgatóm és próbáltam ellazulni. Ami sikerült is, olyan szinten, hogy el aludtam. Mikor kisebb légörvénybe keveredve a gép felrázott, már sötét volt és halványan láttam Kína fényeit. A reptéren a szemfülesebb rajongók megtaláltak,és mosolyogva jöttek aláírást kérni.

-Elnézést! Wu kisasszony, mi a látogatásának a célja? – került az orrom alá egy diktafon.

-Nem adok interjút itt sem, ahogy Koreában sem szokásom. – közöltem a rám nagy szemekkel figyelő riport. Egy a légitársaságnál dolgozó fiú lépett mellém és a kezembe nyomott egy papírfecnit. Azzal az üzenettel, hogy erre a címre menjek, a bátyám kérésére.

Felszálltam a buszra, a csupán 35 kg-s bőröndömmel és újra a zenének adtam át magam. Majd ismerős arcot pillantottam meg a buszban lévő TV képernyőjén.

-Lay... – suttogtam, de nem hallottam mit mondott.

-....éppen szünetet tartunk. – csak ennyit hallottam, így kikapcsoltam a zenét és megvártam amíg újra az Ő riportját mutatják. Megannyi fitnesz terem és színházi előadás reklámja után az Ő része jött. Egy műsor reklámja volt, amibe szerepelt, de, mint vendég. – Mei és Én most szünetet tartunk. – mire ez az egy mondat eljutott a tudatomig már mindenki tudta, hogy ki vagyok. Hallottam a fényképezőgépek kattanó hangját. A busz megállt, Én pedig lerohantam róla. Bőröndöm a sárba dobtam, a rohanás közben elestem. A hirtelen jött dühtől nem tudtam sírni, pedig égették a szemem, a ki akarni vágyó könnycseppek. Hangos dudaszó ijesztett meg.

-Mei!

-Kri....- szipogtam. Nem tudtam kimondani a nevét, csak az éppen kiszálló fiú karjaiba rohantam – Olyan régóta nem láttalak. Annyira hiányoztál, annyi mindent kell elmesélnem. – szorosan öleltem, olyan volt, mintha csak álmodtam volna.

-Hallottad? – kérdezte halkan – Hogy Lay....

-Láttam...- kitöröltem a szememből a könnyet – De hogy tehette ezt? – felhúzta vállait, majd intett, hogy szálljak be. Ekkor vettem észre, hogy egy lapos, fekete sport kocsival jött, amibe éppen hogy befért a bőröndöm. 

Létra mobil xD

Hazafelé nem beszélgettünk, elmélyedve bámultam a sötétet. A házhoz érve kivettem a cuccaim és a szobám felé vettem az irányt. Évek óta nem jártam itthon. A Yeminnel megosztott szobám még mindig ugyan úgy nézett ki, ahogy itt hagytam. Poszterek a falon, az ágyak, a szekrényem, tele matricákkal. A gyerekkori fotóim, díjjak. Mély levegőt vettem, aztán lassan kifújtam, hogy lenyugtassam dobogó szívem. A telefonom vissza kapcsoltam, de kár volt. 50 nem fogadott hívás, hang üzenet, sms, email, minden, amivel B üzenetet tudott hagyni. meghallgattam őket, a kedvencem az volt, mikor mondta, hogy a picinek szüksége van a szitterére, látja a szemében. Tisztában voltam vele, hogy Danbi nagyon éretlen egy gyerekhez, bár eddig jó anyának bizonyul. Ha kis legény tüsszent egyet, már teper a dokihoz.

-Minden oké? – kopogott be Kris. Bólintottam, leültem az ágyamra. Odasétált mellém, majd Ő is helyet foglalt. – Sajnálom Mei. Nagyon magadra hagytalak.

-Hát eléggé. A nyarat még valahogy átvészeltem Los Angelesben, meg a nagyiéknál, de a december húzós volt. Egyedül nem jó karácsonyozni.

-Lay nem volt veled? 

-Nem tudott jönni. Valami karácsonyi műsort vettek fel, plusz lehet, akkor már szüneteltünk. Nem tudom. Persze ott voltak a fiúk, meg mindenki, de a családom...a vér szerinti nem. – hozzá bújtam és könnyek kezdtek csordogálni a szememből. Aztán elmeséltem neki mikor B szült. Majd kibújt a szög a zsákból, ugyanis létra ikrem kikotyogta, hogy barátosném ellátogatott hozzá, és közölte áldott állapotát.

Bvel romantikáztunk LA-ben 

Még fent voltunk egy kicsit és beszélgettünk az együtt nem töltött napokról. Reggel a telefonom zümmögve jelezte a millió üzentet. Elolvasva emailt küldtem B-nek, hogy mikor mit csináljon a kis herceggel, majd egy sms-t, amiben közöltem, hogy jól vagyok, de egy ideig ne keressenek. Majd újabb üzentet jelezett készülékem. Woo Bin küldte, egy kép magáról, egy repülőtéren volt. A kép alatt annyi volt: Megérkeztem! A szemeim majd kigurultak a helyéről. Mivel fortyogott bennem a Lay iránt érzett dühöm, magamra kaptam egy melegítőt, laza copfba fogtam a hajam és Kris kocsijának kulcsát magamhoz véve elindultam a reptér felé. Tudtam, hogy ma egész nap egyedül lettem volna, így kedvenc butikjaim felfedezése helyett Woo Binnal akartam tölteni egy napot. A szemfüles rajongók közé surrantam, és figyeltem mikor érkezik meg. A lányokon átnézve figyelt. Akik mellettem álltak, mind átkozódva mondták ki a nevem. Nem igaz, hogy mindig ezen csámcsognak. 

Az a bizonyos kép :P

-Mégis mit keresel itt? – törtem át magam a lányok beton kemény falán.

-Téged. – mosolyogva válaszolt – Hallottam, hogy mi történt Layel, illetve láttam az  interjút.

-És Te azonnal gépre ültél, hogy meggyógyítsd összetört szívem....- sóhajtottam.

-Igen.

-Nem kérdés volt. – csendben ballagtunk a kocsiig. Mikor haza értünk Woo Bin se szó, se beszéd letámadott. A szolgáló lányok azt sem tudták melyik ajtó felé meneküljenek. A szívem hevesen vert, észre se vettem, de már az asztalon voltam, lábaim között egy mohón csókoló Woo Bin.

-Lay és....Lay és Én...ez csak szünet. – szakítottam meg csókunkat, de Woo Bin nem válaszolt, csak erősen megszorította a combom és még jobban magához húzott.

Nem volt ott senki, aki meg tudna állítani. Hogy mi történt ez után? Az már egy következő bejegyzés lesz. 

Az eddigi kedvenc képem, a kis trónörökösről. :3 

Danbi: Plus kilos~

Szeptember óta nem jelentkeztem, ami bizony elég sok idő. Zajlottak ám az események. Egy perc nyugtom nem volt. Néha még a mosdóba se tudtam kimenni, nem hogy a gép elé leülni. De most végre akadt egy pár nyugodt percem, ami alatt megpróbálom bepótolni az elmaradásom.

Legutolsó bejegyzésem a nyaramról szólt és azzal végződött, hogy párommal és csapatával is tudattam a jó hírt, ami persze számunkra tényleg az volt, de az ügynökség már nem egészen, így vélekedett erről. Szerintük ez a gyerek a legrosszabbkor jött. Tekintve, hogy Chanyeollal még sosem beszélgettünk a házasságról és nem most akartuk meggondolni magunkat. Úgy voltunk vele, hogy gyűrűk és eskütételek nélkül is tudjuk, hogy mit jelentünk a másiknak, de persze ez a gondolkodás nem fért bele az itteni kultúrába. A vég nagyon rossz szemmel nézte, hogy ilyen felelőtlenek voltunk, de szerencsénkre egy-két hét huzavona után megbékéltek a szituációval és elfogadták, hogy vagy megszokják, hogy házasság nélkül lesz gyerek, vagy megszöknek, ami jelen esetben Chanyeol megszökése lett volna. De szerencsére, nem kellett Saur páromnak, ahhoz folyamodnia, amit legjobb barátom is tett. Az is eléggé megviselt, hogy Luhan kilépett a csapatból és visszaköltözött Kínába, nem tudom mi lett volna, ha Chanyeol is így dönt.

Lulu;-;♥

És ha már így szóba került Luhan muszáj megemlítenem a kis kiruccanásom Kínába, ahova drága barátom Tokiya kísért el. Persze az Sm ezt is szóvá tette, hogy miért egy fiúval kell mennem. Könyörgöm, az egyik legjobb barátomról beszélünk. És egyébként is azzal megyek, akivel akarok, se nekik se az emberek semmi közük ahhoz, hogy én kivel megyek.
Kis kirándulásunk célja pedig az volt, hogy Lulu és legjobb barátnőm langaléta tesója, Kris is személyesen tudja meg, hogy egy volt csapattársuk bizony egészen érett már arra, hogy apa legyen.
- Szia édes.- öleltem meg Lulut.

- Szia.- köszönt hatalmas vigyorral az arcán, de egyből lefagyott róla a mosoly, ahogy megérezte gömbölyödő hasam.  – Azt hiszem, van mit mesélned. – görbült újra szája.  Elfoglaltuk kis szállodaszobánkat és elmeséltem, hogy mi történt Koreában, miután Luhan elhagyta a csapatot. Vagyis, hát mivel a nyarat én se igazán ott töltöttem nem tudtam túl sok információval szolgálni neki, csak azzal, amit én is hallottam. De a saját nyaramról viszont örömmel meséltem neki, ahogy azt is felhőtlenül boldogan meséltem el neki, hogy bár először nagy vita volt ebből a gyerek ügyből a végén mégiscsak mi jöttünk ki jól Chanyeollal.
- Tényleg Krisről tudsz valamit? Neki is személyesen szeretném elmondani a dolgot, meg örülnék ha találkoznék vele.

Sajnos Luhan se tudott több információval szolgálni annál, amit már mi is tudtunk Tokiyával, így egy újabb sms mellett döntöttem és reménykedtem benne, hogy végre elolvassa.

„Szia langaléta. Tudom, hogy Mei miatt nem szeretném kapcsolatba lépni velem, de örülnék ha végre életjelet adnál nekem. Fontos mondani valóm van. Itt vagyok Kínába. Jó lenne, ha tudnánk találkozni.  B”

Langaléta;-;

Háromszor kellett elküldeni neki az üzenetet, mire hajlandó volt válaszolni és szakítani rám pár pillanatot. Egy kis, eldugott kávézóban ülve vártam, hogy a magas kínai végre megérkezzen.  Telefonommal játszottam, mikor meghallottam a kis csengőket csilingelni. Egyből az ajtóhoz kaptam a fejem és mosolyogva intettem az ajtóban állónak.
- Szia. – köszöntem, mikor helyett foglalt velem szemben.

- szia. – morgott el egy köszönést. - Nincs sok időm, mondd gyorsan.
- Muszáj parasztnak lenned? Én ideutazom hozzád, te meg még jó modort se tudsz mutatni. Mei sírva fakadna, ha ezt megtudná.
- Ne keverd bele ebbe Meit.
- Miért ne? Tudod, hogy mennyire megviselte a döntésed? Legalább szólhattál volna neki.
- Neked ehhez semmi közöd.

- De, Kris. Nagyon is sok közöm van hozzá.  De most nem veszekedni jöttem.  – nem tudtam, hogy kezdjek bele az egészbe.
- Mi az megkukultál?
- Nem…- kezdtem el játszani a poháralátéttel. – Emlékszel mikor Chanyeol meg én tavaly karácsonykor azzal poénkodtunk, hogy bővül a család?
- Nem lehet azt elfelejteni. Szegény Suho majdnem infarktust kapott a hírtől. De miért fontos most ez?... Be, ne mondd, hogy.
- De. Most tényleg bővül a család.
- Gratulálok. – ölelt magához és gratulált őszintén. Ezután sajnos el is kellett búcsúzkodnunk, mert Krisnek tényleg dolga volt, de ez a fél óra is elég volt, arra, hogy elmondjam neki azt, amiért jöttem és örültem, hogy sikerült és nem egy szennylaptól kellett megtudniuk.

Október eleje egy kész rémálom volt számomra.  Elég lett volna már maga az a tény is, hogy egyre nagyobb a hasam és egyre jobban letargikus voltam, hogy szépen kidolgozott kockáim egy pillanat alatt eltűntek. Emellett az SM volt olyan kegyes és ezt az időpontot választotta, hogy bejelentse a kis csöppség érkezést, ami megannyi problémát okozott.  A rajongók első düh hullámaiban kedves üzeneteket kaptam, hogy akasszam fel magam, amiért elvettem Chanyeol jövőjét, a szabadságát és az életet. Ezután jöttek az egyre durvább dolgok, amiknek hála a saját házamból nem mertem kilépni egy pár hétig. Mire lenyugodtak a kedélyek már elérkezett a november is.  Egyre növekedő pocakom mindenben meggátolt.  Nem tudtam lehajolni, ha valamit leejtettem, ami valljuk be elég gyakran előfordult velem.  Ha el akartam menni otthonról a cipőt nem tudtam gyorsan felkapni az ajtóba, muszáj volt leülnöm hozzá.  Mindig az utolsó pillanatba indultam el bárhova készültem is, így rohannom kellett, de a rohanás ebben az időszakban teljesen elfelejthettem az életemből, így maradtok az 5-10 vagy akár 15 perces késések.
- Jól vagy B? – kérdezte meg Chanyeol aggódva, ahogy lihegve beestem a próbatermükbe.
- Persze, csak kicsit elfáradtam. – erre mindenki nevetésben tört ki. -  Nevessetek csak, megnéznélek titeket ekkora hassal rohangálni. – mutattam egy közepes görögdinnyével vetélkedő hasamra.
- Gyere menjünk, mielőtt összeverekedtek. – fogta meg kezem.
- Hova? Azt hittem ma csak végig kell néznem a próbát.

- Álmodozz csak. – karolta át derekam.  Lent az épület előtt már várt ránk egy autó. Chanyeol segített beülni és az utat teljesen csendben tettük meg. Körülbelül fél órás autókázás után, mikor már erősen kellett koncentrálnom, hogy be ne szunyáljak az egyenletes motorzúgás miatt, az autó megállt.
- Chanyeol mi ez?- szálltam ki az autóból.

a kedvenc képem

- Csak egy fotózás.
- Nem. Én ezt nem akarom.
- Nem kérdeztük, hogy mit szeretne. – állt meg mellettem „drága” főnöke a páromnak.

- Szóval így játsszuk. Maguk elnézőek voltak velünk, de ezt az jelenti, hogy én is báb lettem? – egy francos mosolyt kaptam megerősítésnek. – És mi van, ha én nem ugrálok úgy, ahogy maga csettintget?
- Annak nagyon rossz vége lesz. – mondta, mikor Chanyeol már hallótávolságon kívül volt folytatta. – Ha nem akarja, hogy véget érjen a karrierje mosolyogva teljesíti a dolgokat.
- Nehogy azt higgye, hogy ennyivel meg tud félemlíteni. – hagytam faképnél az önelégült faszkalapot és úgy döntöttem ez a fotózás még belefér, mert amúgy is szerettem volna megörökíteni hogyan is nézek ki nagy pocakkal.

 Mikor beértem az épületbe egyből kezelésbe vettek. Rendbe tették a hajam, felkeltek egy enyhe sminket, ami közben szerencsére pihenhettem egy kicsit mielőtt dolgozni kezdtünk.
Hazudnék, ha azt mondanám nem élveztem a fotózást, de nagyon kifárasztott. Úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem aludt.
- Gyere B, menjünk. – lépett mellém Chanyeol.

- Még egy picit várj.
- Ennyire elfáradtál?

- Chanyeol, 8 kg plusz van rajtam és hidd el nem könnyű ekkora hassal bármit is csinálni. – mutattam pocakomra.

- Tudom, de szerintem te se itt akarsz piheni. Ma estére kaptam kimenőt szóval egyből hazamehetünk. – simított végig hasamon, majd egy puszit hintett ajkaimra és felsegített a fotelből.

White version. :)

Idén Chanyeol azt mondta semmit nem kér a szülinapjára, csak, hogy egészséges legyen a kis

torta nélkül nincs szülinap. :D 

csöppség. Én ennek ellenére szerettem valamivel meglepni, így november 27-én az egész házat már kora reggel felvertem és mindenki vigyázz állásban követte utasításaimat. D kapott egyedül mentesítést, mert ő a családi vállalkozás kiterjesztésével foglalkozott. ( Ez egyenlőre titok , hogy micsoda. ) Míg Mei és Tj a lakás takarításával foglalkoztak, addig Tokiyával mi birtokba vettük a konyhát.  Tény, hogy borzalmas szakácsnak bizonyultam eddig életem során , de úgy gondoltam itt az ideje komolyan megpróbálkozni valamivel. És ez a valami egy rögtön egy szülinapi torta. Nem kell nagyon nagyra és bonyolult édességre gondolni, csak egy egyszerű kis gyümölcsös nyalánkságra.  Délutánra el is készültünk vele. Szerencsére a konyha csak tiszta kosz lett, de egyben maradt. A lakás többi része meg ragyogott a tisztaságtól, így boldogan fogadtam a fiúkat, hogy egy kis ünnepi vacsorával lepjem meg párom és barátait.  Este hatra vártam a srácokat, akik, mint mindig időben érkeztek persze üres hassal.

- Ugye nem te csináltad ezeket? – kérdezte Jongin ahogy helyett foglalt az asztal mellett.

- Mert ha igen nem eszel belőle?

- Hát nem is tudom. Nem akarok kórházban kikötni.

- Köszönöm Jongin, a kedvességed határtalan. – ültem le párom mellé én is. – Egyébként ezeket rendeltük szóval nem lesz semmi bajod tőle. – mutattam végig az asztalon, majd mindenki nekilátott tömni a fejét. A vacsora után mindenki elvonult. A srácok hazamentek, egyedül Chanyeol maradt itt velem. Miután elköszöntünk mindenkitől csuklón ragadtam és behúztam a szobába, hogy átadjam az ajándékom.

Saur couple. :3

- Nem valami nagy dolog, de szerettem volna valamit adni. – vettem elő becsomagolt ajándékom. - Boldog szülinapot!- csókoltam szájon.  Channie fülig érő szájjal tépte szét a csomagolást, ami egy fehér pulcsit rejtett. Először furán nézett rám, hogy most ezzel mit akarok, egészen addig még ki nem hajtogatta és meg nem látta a feliratot rajta. – Nekem is van egy. – kacsintottam rá. – Hogy ne csak egyen fehér nemünk legyen. – nevettem fel.

az este további részében kellemesen élveztük egymás társaságát, ami nem tartozik a nagy közönségre.

Két kis drágám♥

A december volt életem legborzasztóbb időszaka. Ennyit még életemben nem szenvedtem. Mivel tudtam, hogy januárban már nem leszek képes az iskolára koncentrálni, így erre a hónapra időzítettem minden vizsgám, így éjt-nappallá téve tanultam, hogy mindegyik sikerüljön, ami eléggé ki is fárasztott. Karácsonyra teljesen kikészültem, így idén az ünneplés inkább pihenéssel telt, ugyanis a sok stressz nem tett jót, így az orvos ágynyugalmat rendelt el egészen, addig míg meg születik a pici.  Sajnos mivel Chanyeolnak dolgoznia kellett, így nem lehetett velem túl sokat, de a lányok rendszeresen átjöttek hozzám és szórakoztattak. Sose voltam egyedül. Sőt mikor már kicsit jobban lettem nem feküdtem naphosszat hanem sétálgattam a lakásban, persze bizonyos időközönként, mert sokkal fáradékonyabb lettem, így a terhesség végére.

Az év utolsó napján is csak fetrengtem egész nap. Este viszont erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy most jó gazdi leszek és megjutalmazom a két kis kutyust egy sétával. Már éppen adtam rájuk a pórázt mikor Mei utánam kiabált.

- B hova készülsz? – szaladt oda hozzám.

- Csak elviszem őket sétálni. – mutattam fel a pórázokat a kezemben.

- Veled megyek.
Lassan sétáltunk. Vigyáztunk, hogy a kissé jeges úton nehogy elessünk, nem mellesleg nekem amúgy se a gyors séta volt az erősségem pláne nem így,ekkora hassal.

-  Szerintem forduljunk vissza.

- Még szeretnék egy kicsit kint maradni. – mondtam Meinek és meg se várva a válaszát folytattam tovább a sétát, de rossz döntést volt.
- Gáz van. – álltam meg egy negyed óra múlva.

- Ne mondd, hogy…

- Elfolyt a magzat víz.
- Biztos? Nem lehet, hogy bepisiltél?

szenvedéseim egy megörökített pillanata.

- Bepisilni? Mei komolyan, eddig se volt semmi bajom ezzel. Ezt tuti nem ..,áhhhh.- ordítottam fel.

Mei azonnal hívott egy mentőt, majd értesítette a fiúk menedzserét, hogy amint vége a koncertnek rögtön jöjjenek a kórházban. Mire sikerült elérnie úgy hogy ne csak az üzenetrögzítővel beszéljen már ki is értek a mentők és bevittek a kórházba. Mei jó barátnő lévén megnézetett velem egy szülést, hogy lélekben felkészüljek arra, ami várni fog rám és most rettenetesen hálás voltam neki. És azért mert végig ott volt velem és nem hagyta, hogy egyedül szenvedjek. a szülés végére Chanyeol is befutott így ő vághatta el a köldökzsinórt.

- Eldöntötték, hogy mi legyen a kicsi neve? – kérdezte a nővért miután elvitte a picit a kötelező megfigyelésre és már engem is átvittek egy kórterembe.

- Nem igazán gondolkoztunk eddig ezen. - válaszolt Chanyeol egyből.
- Mit szólnál a Ji Sanghoz?
- Az orvos után akarod elnevezni a gyerekünk?

- Belehaltam volna, ha ő nincs itt.

- B ne túlozz. Nagyon ügyes voltál és semmi baj nem volt a szülés közben. – kapcsolódott be Mei is.

- Dehogynem.  Nagyon fájt. Komolyan soha többet nem szülök, mert belerokkanok.

- Sziasztok, zavarunk? – dugta be a fejét Suho.

- Nem gyertek nyugodtan.

- Meg van már a pici neve? – kérdezte  Suho újfent.

- Ji Sang. Park Ji Sang.

- Nem hiszem el B.
- Nem érdekelsz Chanyeol. Én szültem és nekem tetszik ez a  név.

- Akkor legalább utánam nevezted volna el.

- Mert az jobb hogy ifj. Park Chanyeol?

- Mi történt, hogy már megint veszekednek? – kérdezték a srácok Meit.

- B az orvosa után akarja elnevezni a gyereket és Chanyeolnak nem tetszik, hogy ő dönt egyedül.

- B megint szerelmes lett? – kérdezte Jongin nevetve.

- Akkor is Ji Sang lesz a neve.  Ha nem tetszik akkor nem is kell foglalkoznod vele, majd felnevelem egyedül. –vágtam be a durcást.
- Nem azt mondtam, hogy nem tetszik, csak…

- Csak féltékeny, hogy egy másik pasi után nevezed el, ami érthető. – érkezett meg D is a hajnali órákban.

- Jaj Channie tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban. – öleltem magamhoz Saur párom, aminek hála kicsit engedett a feszültség köztünk és végül reggelre beleegyezett, hogy a kicsi neve Park Ji Sang legyen.

My handsome doctor, Park Ji Sang. 

Baby boy ♥♥♥

Soyun - Happy End

Érdekes, hogy az ember élete, pár hét leforgása alatt, mennyire meg tud változni. Kaival együtt vagyunk, de Én pedig elköltöztem Los Angelesbe. Remek munka lehetőséget kaptam, így nem hagyhattam ki. Öcsi itt maradt Koreában, hogy befejezze a sulit, majd utánam jön. Most haza jöttem, hogy megnézzem Danbi babáját, és találkozzak a fiúkkal! Már mindenki nagyon hiányzott, hisz három hónap, az három. Itthoni terveim persze nem valósultak meg, csak a támogatás a beteg gyerekeknek odaadtam, és kimentem Amerikába. Végül amikor kimentem, kiderült, hogy két hónapos kurzust kellesz elvégeznem, amit meg is csináltam, így most rendezvény szervező lettem. Esküvők, koncertek... ebből áll ki a munkaköröm. Nagyon élvezem, mert sok emberrel lehetek, de azért hiányzik Korea. 
Jun várt reptéren amikor megérkeztem, agyon szorongattam. Persze az Én drága kályha barátom is jött. 
Pár napot voltam otthon, találkoztam Kai-val is, meg a többiekkel, aztán mehettem vissza, mert hívtak, egy esküvő miatt. 
Kai azt mondta, hogy szeretne minnél hamarabb elvenni, szóval meg lett az időpont is, már csak meg kell szervezni. Azt mondta, szeretné ha először minden lecsillapodik az SM körüli Kris - Luhan mizéria, aztán már nyugodtan lehetünk együtt, házason. Valahogy megoldom majd az áthelyezésem is, addig pedig meg ott a telefon. 
-Haló? - szóltam álmosan a telefonba. 
-Kinyitod nekem az ajtót édesem? - hallottam meg Kai boldog hangját. 
-Jongin! Hajnali négy óra, nem Koreában vagyok... - fáradtan felnyögtem. Ekkor kopogást hallottam. -Nyisd ki. Hoztam valamit! - mondja a telefonba. Kimászom az ágyból, már a vállamig érő hajam full borzos, pizsim rám tekeredett, és így mentem ajtót nyitni. Csukott szemmel kitapogattam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. 
-Szia egyetlenem. - szájon csókol ahogy belép. Nagyon megváltozott. Most már tényleg olyan, mintha Én lennék neki az egyetlen, és remélem, hogy ez így is van. 
-Jongin, miért vagy itt? És hogy kerülsz ide? - szemem dörzsölve megyek utána. -És ha épp más pasival vagyok? - cukkoltam. 
-Á! Az lehetetlen! - legyint egyet. Ledobja a csomagját, és hozzám fordul. -Csomagolj! Két napra elmegyünk. 
-Nem... 
-Hétvége van, szabad vagy, hétfőn itthon leszel. 
-De hová akarsz menni? - ásítok egyet. Hát ez nem túl nőies volt. 
-Vegásba megyünk. 
Szemeim kipattannak.
-Hogy hová? - rá meredek. 
-Megyünk és összeházasodunk! - megforgatja a szemeit. 
-Te hülye vagy! - az ágyra ülök aztán eldőlök. Fölém mászik, és rám vigyorog. 
-Az lehet... de így a legjobb! Csak mi ketten, egy kis kápolna, és már Mrs Kim vagy. Kérlek! - kiskutya szemek! 

Így történt, hogy végül tényleg Vegásban kötöttünk ki, és délre már házasok voltunk. Nevetve karoltam át a nyakát, és csókoltam meg. Már a kocsimnál álltunk. 
-Annyira hülye vagy. - kuncogok egyet. 
-Te pedig gyönyörű ebben a ruhában. - rám mosolyog. Csak egy egyszerű fehér koktél ruhát vettem fel. Hajam pedig feltűztem. 
-Köszönöm. De... most mi lesz? - szomorúan elengedtem. 
-Mivel mi lesz? - értetlenül néztem rá. 
-Hát... Én itt vagyok, Te pedig ott... 
-Itt maradok veled. Csak akkor megyek haza ha comeback lesz, meg minden fontos eseményre. De nem hagylak egyedül. Ígérem! Már belefáradtam, hogy nem vagy az enyém, de így már igen! Megváltoztam, miattad, mert imádlak! Soha többet nem nézek más nőre! - rám mosolyog. 
-Busan... Busan nem lenne olyan messze, de ahhoz még egy évet várnom kell, hogy az áthelyezésem kérjem. - mondom. 
-Ketten megoldjuk. Jó? Addig is ingázok! - megölel. 
-Szeretlek kicsi férjem. - elmosolyodok.  
-Én is téged! De most már irány a szálloda, ideje megtartani a nászéjszakát. - elnevettem magam. 


Nagyon hiányzott már, és most, hogy már gyűrű van rajtam... amit Ő hozott még jobban fog hiányozni. 
De remélem, ezek után már minden tökéletes lesz. Lesz családunk... de ez már csak a jövő zenéje. Addig pedig csak leszünk, mi ketten. Élvezve, hogy házasok vagyunk, és remélem, Jongin nem akar hamar elválni, vagy elhagyni, de azok után amin keresztül mentünk, kétlem. Szeret, és Én is Őt! Boldogok vagyunk, és csak ez számít. 

Ez volt tőlem az utolsó bejegyzés, tovább már úgyse lenne mit írni, hisz minden rendben már körülöttem, Jongin velem van, még ha sokat utazik is, hamarosan Jun is jön, ennél többet nem kívánhatok. 
Sziasztok!