Mei-Miért ÉN??????

Chanyeol születésnapján nem várt események következtek be, de mindent kezdjünk szépen az elejéről. Mivel Én a nagy fekete furgonnal szállítottam a fiúkat a helyszínre, megkértem Yemint, hogy vigyen el a dormig.

-Álcázom magam. – jelentettem ki, mikor fékezett a kocsi.

-Szerinted nem jönnek rá, hogy te vagy?

-A rajongók se jönnek rá, mikor az utcán napszemüvegbe sétálnak. – elkezdtem kotorászni a kesztyűtartóban és rábukkantan egy piros keretes kis gyönyörűségre – Úgy nézek, mint egy cece légy.

-Egy szexi cece légy. – kacsintott felém barátnőm, majd mikor észrevette Yeollyt, burkoltan kitessékelt az anyós ülésről.

A fiúk már szálltak be a furgonba, cselesen beslisszantam a vezető ülésre, ám egy ölben találtam magam.

-Te ki vagy szép asszony?

-Kai?...Szia…Én? Hogy Én kivagyok?

-Hát látsz mást is az ölemben?

-Igaz…Az új sofőr vagyok…Daisy.

-Mint a kacsa?

-Jesszus, Kai muszáj kérdésekkel bombáznod. – átlökdöstem az anyósülésre, kényelmesen befészkelődtem a volán mögé és a gázra tapostam…volna, ha Taonak nem jut eszébe még valami.

-A barátnőmnek is pont ilyen napszemüvege van.

-És szerinted csak Yeminnek lehet ilyen szemüvege. – és itt oda a tökéletes álca. Kris, mint akit pisztolyból lőttek volna ki, előre vágtatott. Jelzem a kocsiban voltunk.

-TE MÉGIS MI A JÓ FRANCOT KERESEL ITT?! – üvöltözött Kris, kb 2 centire az arcomról.

-Kris nyugodj meg. Saját felelősségre jöttem ki…

-IGEN?! Jesszus Mei, te nem vagy normális. Esküszöm…kattant vagy. Maradtál volna Kanadába.

-KRIS, EBBŐL MOST MÁR ELÉG LEGYEN! – jött egy ismerős, ám váratlan hang a kocsi alvégéből. Suho kelt védelmemre. A gesztust nagyon értékeltem, bár jobban szerettem volna, ha valaki más szólal fel. De az a más, csak lapított, mint szar a fűben. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy nagyot csalódtam Layben. Kris mérgelődve visszaült a helyére, egész úton senki nem szólt egy szót sem, néha Kai segített a váltót kezelni. Inkább vele társalogtam, mint a többiekkel. Elmagyaráztam, hogy mi a véleményem arról, amit Soyunnal tett…erre szimplán közölte velem, hogy nem vagyok az anyja. Félre álltam, mert emellett nem mehettem el szó nélkül.

-Nem vagyok az anyád? Bevallom nem is akarok az lenni. De jól jegyezed meg, mert csak egyszer mondom el. Soyun árnyéka lett önmagának, amióta TE voltál olyan kis gusztustalan, hogy részegen mással hetyegj. Többet ne várd el tőlem, hogy a kicsi lelked pátyolgassam, vagy, hogy nálam aludj…Nem vagyok az anyád, így nem tartozom neked semmivel. Stimt?

-Mei…- mondta szomorúan, azt hiszem kicsit túlzásba estem.

-Stimt?

-Ne haragudj rám…Legalább te ne. – kis kutya szemekkel nézett rám.

-Szerencséd, hogy nincs nálam egy ágytál, mert az landolna a fejeden…jól megtömve. – kikanyarodtam az útra és végre elérkeztünk a színhelyre. Yemin már tűkön ült, hogy hol lehetünk. Szegény Yeolly-t meg beküldte egyedül.  Végre mi is bementünk. Hangosan felcsendült a Happy Birthday ismerős ritmusai. Majd előbukkant egy B, a hatalmas fekete-erdő tortából. A kis öltözőben eltűntünk és segítettünk neki felvenni a ruhát, mikor valaki kopogott.

-Bejöhetek? – kukkantott be Lay.

-Lányok kimennétek egy percre. – kértem a rám hatalmas szemekkel néző lányokat – Mit akarsz?

-Bocsánatot kérni.

-Lay…Suho védett meg, helyetted. Neked kellett volna mellettem állni.

-Fortyogtam és még most is fortyogok a dühtől. A telefonjaimra nem reagálsz, a kórházban látogatási tilalmat rendeltek el az osztályon, azt hittem nagy bajod van. Erre meg jelensz ebben az észtfejesztő ruhában és azt se tudom, örüljek e vagy mérgelődjek még. 

Egy álom cipő ;)

-Melyiknél döntöttél? – motyogtam.

-Szerinted melyiknél döntöttem? – vigyorodott el. Válasz helyett a karjába ugrottam és szenvedélyesen megcsókoltam – Soha nem tudnék rád olyan mérges lenni, mint Kris. Neki is jár egy magyarázat…

Kézen fogva kimentünk, útközbe megváltam magas sarkúmtól, hogy Layel egy szintbe kerüljek. Kris éppen a táncparkettet bűvölte, mikor észrevette, hogy figyelem. Felém jött és magához szorított.

-Buta, buta, buta lány. Hogy lehetsz ennyire felelőtlen?!

-Sajnálom Kris. Nem akartam ebből is kimaradni.

-Neked most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj, kit érdekelnek ezek a partyik.

-Engem, mert veletek, veled szeretnék lenni. Nem egy ágyban lenni egésznap. Megbocsájtasz?

-Lehet rád sokáig haragudni? – vigyorgott és nyomott két cuppanóst az arcomra. Leültem a bárhoz és kértem magamnak egy vodka-narancsot. Vígan szürcsölgettem, közben figyeltem a többieket, aztán egy újabb éles fájdalom hasított a vállamba.

-Minden oké? – kérdezte a pultos. Intettem neki, hogy igen és ott hagyott. Hirtelen Unikornisom baktatott felém. Aztán táncba invitált. Mikor végre egymás ajkait falhattuk B magával húzott, Én pedig Yemint ragadtam magamhoz.

Sikerült kellemesen bedrogoznunk, mikor kiléptünk öltözőnkből forgott velem a világ, Yeminnel éppen azon nevettünk hangosan, hogy milyen vicces szó az, hogy tetű. Már a hasam fogtam, a könnyeim csorogtak, bementünk a tánctér közepére, útközben magunkhoz vettünk két koktélt és becserkésztük párjainkat, majd Yemin a méla bús Kait vette célba.

Nem tudom, hogy mióta táncolhattunk, de egyszer csak úgy éreztem, mintha valaki le akarná tépni rólam ruhát. Hátrapillantottam és a földön B élettelen testét pillantottam meg. Az alkohol és minden egyéb hatás, mintha pillanatok alatt párolgott volna ki a testemből. Az iskolából tanult elsősegélytudásom azonnal az agyamba tódult. Krist megkértem, hogy hívja a mentőket. Megnéztem a légzését, pulzust mindent.

-Elájult…- motyogtam és pofozgatni kezdtem. Aztán foltokat kezdtem magam előtt látni, majd egyre sötétebb lett. Valaki a karomnál fogva felrángatott, de nem bírtam felállni. B eltűnt a látómezőmből.

-Tudtam, annyira tudtam. – hallottam Kris hangját, de ő magát nem láttam. A következő dolog amire emlékszem, hogy a furgonban fekszem, a fehér ruhám baloldala, egészen sötét vörös, a bal karom zsibbadt. Hangos fékcsikorgás és jött a sötétség. Még annyit hallottam, ahogy Lee Doki haragosan szid és többször kijelenti, hogy ő megmondta. Aztán még annyi, hogy Yemin üvöltözik két imádott férfimmal, de leginkább Krissel. Lay nem az a veszekedős figura. 

És megérkezett az ismerős néma csend….

"Végre" B-vel azt is megértük, hogy egyszerre kerülünk kórházba :/ 

Morbid poén 

Min- I don't care

-Kikapcsolnád az ébresztőt?-  tapasztottam a fülemre a tenyerem.
- Baek ! A füleden ülsz ? – ültem fel az ágyban,morcosan. Mielőtt bárki is félre értené a helyzetet: Baekhyunnal még mindig csak legjobb barátok vagyunk és semmi több. Csak azért aludtam egy ágyban vele,mert ( kiskori szokásunk khm…) előző este lelkizős estét tartottunk és hát…. nem néztük az órát.
- Ez nem az óra, Min. Ez a telefonod.- nyújtotta felém az imént említett készüléket,aztán visszament a szekrényéhez.
- Ja,tényleg.- dörzsöltem meg a szemeim,majd a fülemhez emeltem a telefont.
- Igen?
- Én vagyok.- a hang hallatán rögtön éberebb lettem.
- Sz-szia.
- Emlékszel még a legutóbbi beszélgetésünkre ? A találkozót át kellett raknom jövő hétre. Majd hívlak a fejleményekről. Legyen szép napod. – a vonal megszakadt. Vagyis letette.

- Anyud volt? –kérdezte Baek,a válla felett.
- Igen. Át rakta a találkozónkat jövő hétre. Gondoltam,hogy ez lesz. Csak tudnám mit akar.- dőltem vissza a párnákra.
- Ezen most ne rágd magad. Inkább segíts kiválasztani,hogy mit vegyek fel.- lépett oda hozzám,majd a csuklómnál fogva felhúzott az ágyból.
- Oké, nézzük csak.-  futtattam végig az ujjam a válfákon lógó ruhadarabokon.

Két perc sem kellett és már ki is választottam a tökéletes szettet Baek mai táncpróbájához.
- Felfogadlak stylistnak.- szólalt meg,miután magára öltötte mesés kreálmányomat. Oké,azért ennyire nem volt nagy szám : csak egy póló és egy farmer.

-          Haha, már megtörtént .- kacsintottam.- Na gyere. Nézzük meg a többieket.
- Azt hittem már soha nem jöttök ki.- pattant fel Chanyeol a kanapéról,miközben Baekkel a hűtő felé indultunk. A srácok már mind a nappaliban voltak,kivéve Xiumint és Kait,akik a konyhapulton ültek és épp két fagyis doboz tartalmát fogyasztották el. Oh és Sehunt sem láttam sehol.
- Nyugodtan bejöhettél volna. Nem csináltunk semmit. – felelte Baekhyun.-  Amúgy én már készen vagyok.- tárta szét a karjait,jelezvén,hogy már felöltözött.
- Ez nagyszerű,de csak 1 óra múlva kell indulnunk .- paskolta meg a vállát Chanyeol,miközben a szobájuk felé indult. Baek megdöbbenten pislogott rám.

       -Elfelejtetted? Pedig a manager direkt szólt róla.- jegyezte meg Lay.
- Nem baj,legalább lesz időnk meg reggelizni .- vettem ki Kai kezéből a fagyis bödönt.

      - Hé,van még a hűtőben.- kapott utána,de én gyorsabb voltam és felültem a konyhapult másik végére.
- Kibékültél már Soyunnal ? – böktem felé a kanállal. Kai lehorgasztotta a fejét.
- Akkor nem érdemled meg a fagyit.- jelentettem ki.
- Nem igaz,hogy még mindig itt tartunk.- ingatta a fejét.
Szóra nyitottam a számat,de nem jött ki hang rajta,mert Suho megelőzött.
- Amúgy miért aludtál Baekhyunnal ? Csak nem…
- Nem !!- vágtuk rá egyszerre. A többiek csak vigyorogtak.
- Jól van,csak vicceltem.- mosolygott Suho.
- Hol van Sehun ? –kérdeztem,miután visszaraktam a fagyit a hűtőbe.
- A szobájában.-felelte Xiumin,teli szájjal.
- Már nincs.- hallottam meg a hátam mögül Hunnie hangját.
- Nem is vagy féltékeny ? – lökte oldalba Tao.
- Miért ? Kellene ? – húzott oda magához,majd egy csókot nyomott a számra.
- Menjetek szobára.- legyintett D.O.
- Amúgy ugye tudjátok,hogy mindjárt itt van Yeollie szülinapja ? –suttogtam. Nem akartam,hogy Chanyeol bármit is halljon a szobából.
- B biztos kitalál valamit.-  nyúlt el a kanapén Kai.
- Remélem addigra Mei-t is kiengedik a korházból .- sóhajtott Lay.
- Na igen. Én is remélem. És azt is,hogy ki tudok találni valami jó kis ajándékot Chanyeolnak.- tettem hozzá.

Kainak igaza lett. Pár nappal később Bi felhívott,hogy elmondja: bulit szervez

a féktárcsái már csak hab a tortán *.*

Yeollienak,ma este a JJ Mahoney’s –ben. Az ajándékot szerencsére már megvettem, ( Nekem személy szerint eléggé tetszik,remélem,hogy ezzel ő sem lesz másképp) így már csak a ruhám volt hátra. Meg volt a pontos elképzelésem,így,miután végeztem az egyetemmel,bepattantam a kocsimba- ja igen,tegnap megejtettem az autóvásárlást, Henry társaságában. Nem tudom,hogy honnan tudta,de pont akkor hívott,hogy találkozzunk,mikor indultam,úgyhogy velem jött választani. Pontosan tudtam,hogy milyen kocsit szeretnék. Már egészen kicsi koromban kijelentettem,hogy az első autóm egy fehér Porsche Panamera lesz. És hát mire valók a gyerekkori álmok,ha nem arra,hogy megvalósítsuk őket ? ( Időközben kiderült,hogy B is vett egy Porschét,de most már mindegy. Túlságosan hasonló az ízlésünk.)

Imádtam vezetni ezt a kocsit. Úgy ment,mint a rakéta,a motor zúgásától pedig libabőrös lettem. Nem érdekelt,ha az emberek azt gondolják anyuci és apuci elkényeztetett lánya vagyok,mikor meglátnak ebben a csodában. Soha nem érdekelt,hogy mit gondolnak rólam,miért pont most kezdene el ? Amúgy sem tudnak semmit,csak szokás szerint ítélkeznek.
Miután megvoltam a ruhavásárlással,felhívtam Hunniet,hogy megkérdezzem: együtt megyünk-e vagy külön? Azt mondta neki mindegy, úgyhogy abban maradtunk,hogy majd ott  találkozunk.
Otthon gyorsan elkészültem. Feldobtam magamra egy kis sminket,megcsináltam a hajam,és kerestem egy megfelelő táskát a szettemhez. Időközben a kezembe került apám levele,de csak ledobtam az éjjeli szekrényemre. Most nem akartam a családommal foglalkozni. A telefonom kb. 4x csörgött, Yesung nevével a kijelzőn. A negyedik után már ott tartottam, hogy a földhöz vágom,de a végén sikerült nyugalmat erőltetnem magamra. Nem értem,hogy miért nem adja már fel. Világosan megmondtam neki,hogy mi a helyzet.
Miután nyugtáztam,hogy készen vagyok,a parkoló felé indultam.
Éppen,hogy becsuktam a kocsi ajtaját,mikor a telefonom ismét rezegni kezdett,de csak rövid ideig,amiből arra következtettem: sms. Anya volt az. A szemeim kikerekedtek,mivel anya soha,soha nem ír smst. Illetve eddig nem írt.

„ Holnap után délben várlak az irodámban. Ha lehet elegánsan gyere.”

Miért érzem azt,hogy ez megint nem egy anya-lánya beszélgetés lesz?

Hunnie a bejárat előtt várt. Szegény,reméltem,hogy nem fagyott át nagyon. Mondjuk nem késtem,csak 5 percet.
- Waow, Min ! –csattant fel.- Eszméletlenül nézel ki. A kocsidat pedig kölcsön kell majd

indulás ;)

adnod. Amúgy nem fázol? –kérdezte,miközben körbeforgatott,hogy megnézze a ruhám.
- Nem,de,ha sokáig állunk még itt,akkor fogok.- fogtam meg a kezét,majd behúztam az ajtón. Már mindenki itt volt,kivéve YeMint és az ünnepeltet. A terem másik végében megpillantottam Meit,Lay társaságában. Arcomra egy mosoly húzódott. Kis idő múlva megérkeztek Yeminék. Bi tortából kiugrós mutatványa mindenkinek nagyon tetszett,Chanyeol majdnem dobott egy hátast,mikor meglátta.
Miután mindenki odaadta az ajándékat ( Chanyeol lelkére kötöttem,hogy csak otthon nézheti meg) végre elkezdődhetett a buli.
- Gyere táncoljunk.- ragadta meg a csuklóm Lay,elhúzva a döbbenten pislogó Sehuntól.
- Hé,neked nem a barátnőddel kéne lenned? –botladoztam utána nevetve.
- Most éppen átöltözik. Addig gondoltam elrabollak téged.- kacsintott.
- Ááá értem.- mosolyogtam.
- Mi van mostanában veled? –kérdezte,túlkiabálva a zenét.
- Hát,semmi különös. Illetve ez nem teljesen igaz,de…Ó vissza jött Mei. Akkor vissza is szolgáltatlak neki. – bújtam ki mosolyogva az öleléséből. Jó,igen, tereltem. Majd később elmesélem neki. Valamikor.
Nem sokáig maradtam egyedül,mert Lay „felváltotta” Xiumin,majd Suho. Mikor már letáncoltam a lábam,v isszasétáltam Sehunhoz,aki éppen Luhannal beszélgetett a bárpultnál.
- Rendelsz nekem ? –könyököltem a pultra.

-Mit szeretnél?- mosolygott.
- Valami erőset.- kacsintottam. Sehun épp a mixer fiúhoz fordult,de nem tudott megszólalni,mert a hátunk mögül puffanást hallottunk. Mindhárman egyszerre fordultunk a hang irányába.
- Uramisten.- rohantam oda a földön fekvő Bi-hez.

Danbi: New love.

- Nem tudja véletlenül, hogy a barátnője, mit fogyasztott mielőtt összeesett?- hallottam egy ismeretlen hangot a közelemből, majd egy ismerős hangszín csendült fel.

- Nem… Igazából mielőtt összeesett már egy ideje semmit nem fogyasztott.

- Biztos ebben?

- Igen.

- Nem rejteget semmit?

- Figyeljen, a barátnőmről van szó. Még ha megkért volna rá, akkor is elmondanám, ha egy életre megutál, hogy segítsenek rajta.

- Egy utolsó kérdés. Használt már valaha illegális szereket?

- ’Ajaj. Most hatalmas bajban vagyok. ’- gondoltam magamban és játszottam tovább az eszméletlen, hogy végig fültanúja legyek a beszélgetésnek és konstatáljam, hogy mennyire áll rosszul a szénám. Hát eléggé szar helyzetbe kerültem, hála a kedves dokinak. Drogfogyasztásra utáló jelek? Nevetséges. Ennyi idő alatt képtelenség olyan eredményeket kapni, ami kimutatja, hogy egy kis drog van a szervezetembe, aminek köszönhetően egy kicsit jobb hangulatban telt az este… Viszont ügyeltem arra, hogy kívülről ne legyen semmi nyoma annak, hogy egy kis varázslatot fogyasztottunk el az este folyamán.  Abszurd ez az egész helyzet.

- Amióta ismerem nem.

- És előtte.

- Nem hülye, hogy tönkretegye az életét.

- Szóval nem biztos benne? Elvégezhetjük a vizsgálatot?

- Nem. 

- Így nem tudunk segíteni rajta.

- Nem is kell. – csatlakozom be a beszélgetésbe.

- Te mégis.. mikor?

- Maga nem fog tudni segíteni nekem. Hívjon be egy másik orvost.

- Nem tehetem.

- De megteheti.  Vagy hagyja, hogy a beteg feldobja a tappancsát, csak azért, mert maga nem képes egy másik orvost hívni?

- Hölgyem…

- Menjen.- küldtem ki a teremből. Csendben vártunk még lassú léptekkel elért az ajtóig, majd lassan nyitotta ki az ajtót. Visszanézett. Szemeiben a dühödt és a bosszút olvastam ki. Feje szinte lángolt az idegességtől, de nem szólalt meg. Felvont orral fordult előre és háttal nekünk  csukta be a fehér ajtót és hagyott magunkra. Yeol aggódva, némi dühvel a szemeiben ült az ágyam melletti székre. Nem szólalt meg. Várta, hogy én kezdek bele, hogy bevallok mindent, vagy tagadok mindent. De tudta, hogy az igazat fogom mondani. Sose tudtam neki hazudni. Egyszer próbáltam meg, de akkor lebuktam. Ő volt az egyik olyan személy, akivel teljesen őszinte voltam bármiről volt szó.  Arcomat fürkészte végig míg én gondolkodtam. Tudta, hogy nem fogok megszólalni. tudta, hogy neki kell kezdeményeznie, ha meg akarja tudni a dolgokat.

- Szóval?

- Yeol…én..

- Mondd, hogy nem igaz semmi. – kérlelt kétségbeesve.

- Nem fogok hazudni.  Utálnám magam, ha még ezt is megcsinálnám. Megbántam. Sose csináltam volna, ha tudom, hogy így végzem.  De kíváncsi voltam. Talán túlságosan is.

- Csalódtam benned.

- Sajnálom.

- Sajnálhatod is.

- Ne. Kérlek. Utálhatsz, csak ne hagyd magamra.

- Máskor előbb gondolkozz. – állt fel és indult el az ajtóhoz.  Csend borult újra a szobára. A fehér, fertőtlenítőszagtól bűzlő szoba ijesztővé vált. A gépek csipogása idegesített, fullasztóvá tette a légkört. A távolodó lépések hangja csak rontott a helyzeten.  A kicsapódó ajtó volt minden reményen.

- Te szépen maradsz még egy picit. – jött be Yemin kicsit se nyugodtan. – Hallottam mindent.  Nem a varázslat volt az oka.

- Így hívjátok? – nevetett fel Chanyeol. De ez a nevetés csak egy erőltetett megjátszás volt. – Te is benne voltál? – Yemin nem válaszolt. Összeszedte gondolatait és folytatta védelmem.

- Gondolkozz nagyokos. Ha a drog volt az oka, akkor nekem miért nincs bajom?  Ugyanannyit fogyasztottunk belőle, de néz nekem semmi, az ég világon semmi bajom nincs. B-nek teljesen más baja van. Meg ha tudnád mi volt benne, szerintem nevetőgörcsöt kapnál . –próbálta menteni a menthetőt.

- Yemin- ültem fel az ágyon. A hasam még mindig fájt, de nem törődtem vele. – Mei?

- Ne menj Kris közelébe egy darabig.

- És az enyémbe se. – hagyott kettesben barátnőmmel Chanyeol.

- Sajnálom B.

- Az én hülyeségem volt. Remélem másnak nem lesz belőle baja. Egy életre megtanultam a leckét.  Mei-el, ugye nincs semmi?

- Felszakadt a vállán a seb, miközben pofozgatott. – megijedtem. Leugrottam az ágyról, de nem jutottam két lépésnél tovább, mert a fájdalom a hasamban nem enyhült egy cseppnyit se. Yemin visszafektetek az ágyra és megnyugtatott, hogy Meinek semmi baja és várjam itt az orvost. Aki egy darabig nem érkezett. Már hajnaladott mikor feltűnt, hogy még mindig senki nem jött.

- Megyek hívok egy orvost. – állt fel Yemin.

- Nem kell.

- De B.

- Meg fogja kérdezni, hogy akarom-e most a műtétet vagy sem. Szerintem tudod melyiket válaszolnám. Nincs szükségem se az orvosra, se a kórházra.

Ezután nem esett több szó köztünk. Kiszedtem az infúzióstűt a kezemből. Lementünk a recepcióra. Aláírtam egy-két papírt és szó nélkül elhagytam a kórházat.

- Biztos ne vigyelek haza?

- Nem kell. Fogok egy taxit és elmegyek a kocsimért.  Inkább menj és nézd meg Mei-t. – löktem a kórház felé. – Yemin. – szóltam utána. – Mond meg neki, hogy sajnálom.

- Hívni foglak, hogy mi van.

A fürdőben ébredtem. A hideg csempe érintkezett néhol fedetlen bőrömmel, amitől a hideg rázott.  Nem tudom mennyi ideig élveztem a hideg társaságát, de épp eleget ahhoz, hogy megelégeljem és újabb hely után keressek, ahol ellehetek egy darabig. Az új kiszemeltem a wc ülőke volt. Igen a fürdőszobába zárkóztam a külvilág elől. Kint a telefonomon már vagy 100 nem fogadott hívás díszelget, de nem érdekelt, annak ellenére, hogy tudtam, hogy 99 biztos Yemintől van. Mégse mentem ki érte. Tudom, hogy az önsajargatás nem old meg semmit, de valahogy most ezt láttam a legjobbnak. és annak, hogy nem adok életjelet magamról. Ez mindaddig ment még a telefonom próbáltak elérni, de mikor valaki ráfeküdtek a csengőmre megadtam magam.

- Örülnék ha leszállnál a csengőről. - nyitottam ajtót nem túl kedvesen és reménykedtem, hogy nem Chanyeol az.

- Oké. Mivel Mei nem tudott velünk jönni, mert még a kórházban ketten megyünk. - Yemint nem nagyon izgatta, hogy fogadtam és, hogy senkire nem vagyok jelen pillanatban kíváncsi. – Amúgy örülnék ha felvennéd a telefonodat. Tudod hányszor hívtalak?

- Nem számoltam.

- Mei aggódik érted. Elmeséltem mi történt.. – nem fejezte be addig még nem néztem rá.- Köszöni, hogy őt nem köptük be. Kris elevenen megnyúzta volna.

- Tao?

- Nem szól hozzám.

- Chanyeol mondta el neki, igaz?

- Igen. De most ez nem nagyon izgat. Öltözz megyünk házat nézni. – lökött a fürdő felé, hogy szedjem le a sminkemet ami már szerintem két napja biztos rajtam van.

- Minek? tök szép a házad?- értetlenkedtem , de azért beadtam a derekam és egy röpke óra alatt elfogadható állapotba varázsoltam magam.  Beültem Yemin mellé a kocsiba és csendben bámultam ki az ablakon egész úton. Csak azt vettem észre, hogy a kocsi fékezz, majd megáll.  Kiszálltam Yemin szerelméből és megnéztem a házat, ami előtt megálltunk.

- Nem értem minek neked ház, de én ide be nem megyek. Fúj. Undorító a színe – ültem vissza a kocsiba.

- Jó napot. hajolt meg kint Yemin. – Üljön be és menjünk a második házhoz. 

Beült mellém egy negyvenes éveiben lévő hölgy. Aprót biccentettem fejemmel üdvözlésképpen, majd az útra szegeztem tekintetem,mintha én vezetnék, holott csak az anyósülésen melegítettem az ülést. A nő hátam mögül valamit nagyon magyarázott, miközben Yemin félig az útra félig pedig rá figyelt, majd leparkoltunk a következő áldozatnál. Kívülről kifogástalan volt, így nem jöhetett az a kifogás, ami az előző háznál. Kénytelen voltam bemenni én is. Csendben, szótlanul jártam végig a két emeletet. Betekintettem mindenhova. Kifogástalan, ahogy a külseje, ennek ellenére valahogy taszított a gondolat, hogy barátnőm ezentúl itt éljen.

- B?- kérte ki Yemin véleményem.

- Hát nem tudom. Gyönyörű meg minden, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy itt élj.

- Menjünk.

Újra útnak indultunk. Körülbelül tizenöt percet kocsikáztunk. a nőnek folyamatos járt pampogója. Be nem fogta. Az előző házat dicsérte agyba-főbe. Már az agyamra ment. Legszívesebben leütöttem volna, de féltem, hogy kárt teszek benne és nem kellene még egy balhé. Meg hogy nézne ki az újságokban vagy a neten: ’Egy ingatlanost leütöttek egy kocsiban, mert túl sokat beszélt…’ Igen, valahogy ilyen hülyén hangzana, ha tényleg megtörténne.  Gondolkoztam rajta, hogyan folyhatnám belé a szót, de a fékek csikorgása jelzett, hogy erre már semmi szükség.  Kedvetlenül szálltam ki az autóból. Végig a földet bámultam. Nem tulajdonítottam nagy figyelmet semminek. Még Yemin üdvrivalgásai, meg dicsérete se tudtak lázba hozni.

- Beleszerettem. – mondta kifele menet.

- Még mindig nem értem minek neked j ház. Ott van a galériád. Elég nagy is és… Megértelek. Költözünk.- olvastam el a szemben lévő házon az eladó feliratot.

- Na mi van? – nem jött ki hang a torkomon így kezemmel mutattam meg. Yemin hangos nevetésbe kezdet.

Még aznap elintéztük a papírmunkát, amik szükségesek voltak a költözéshez, hogy minél hamarabb használatba vegyük új szerelmeinket.  Nem szóltunk senkinek az új házakat illetően, meg a költözésről. Meglepetésnek szántunk. Aznap este nem mentem haza, hanem Yeminnél aludtam.  Egész este dobozoltunk.  Nana elég nagy segítség volt, hogy Yemin létfontosságú cuccait összepakoljuk és másnap elvigyük a nagy házba.  Egész délelőtt nála legyeskedtünk, aztán jöttem én. Együtt mentük a pici lakáshoz,ami eddig nyújtott biztonságot. Azonnal pakolni kezdtem a nélkülözhetetlen dolgokat, amiben Yemin nagyon sokat segített. Ha ő nem lenne, nem végeztem volna két nap múlva se. Éppen cuccoltunk le a kocsiba, mikor valakinek nekiütköztem.

Elmotyogtam egy ’bocsit’ és már mentem is tovább.

- B. – nevem hallatán megálltam. Letettem a dobozt és felnéztem, de nem szólaltam meg.

- Bocsi, nem tudtam semmivel se lerázni. – jött közben Yemin egy újabb dobozért. Az utolsóért.

- Hová mész?

- Költözök. – húzódott egy halvány mosoly az arcomra, ahogy felvillant szeme előtt új birodalmam.  Ezután nem beszéltem vele. Levegőnek néztem, miközben vártam, hogy Yemin bezárja az ajtót és mehessünk. Fájt látnom, mert eszembe jutotta, hogy mekkora barom voltam, mégse tudtam bocsánatot kérni és lerendezni mindent. Nem ment.

- Kész vagyok. Ha gondolod mehetünk.- ért mellém Yemin.

- Rendben. – feleltem, majd szemeim lehunytam és egy mély, fájdalmas sóhaj kíséretében felkaptam az előttem lévő dobozt . – Szia.- köszöntem el Chanyeoltól mikor már elmentem mellette.  Kezemben lévő dobozt a hátsó ülésre tettem, majd elfoglaltam az anyós ülést és kocsimat itt hagyva mentünk új otthonunkba.

my new love *-*

   

Soyun : Esély

-Merre megyünk? - kérdeztem.
-A partra. - egy pillanatra rám nézett aztán újra az utat figyelte.
-Nincs kicsit hideg, és késő hozzá? - kuncogtam.
-Kölcsön adom a felsőm. És nincs. - mosolygott.
Hát oké. Hátra dőlve figyeltem a várost. Hamarosan karácsony, és már most ki van világítva az egész város. Hamar oda értünk a partra, Én levettem a cipőm, mert ilyen cipőben nem lehet homokos helyen járni.
-Tessék. - adta rám a felsőjét.
-Köszönöm. - bújtam bele a felkínált daraba.
Lementünk a partra, a homok kicsit hideg volt, így visszavettem a cipőt.
-Sose értettem a nőket, hogy hogy tudnak járni az ilyen cipőkben. - rázta meg a fejét Seunghyun.
-Rendesen. - kuncogtam.
Letelepedtem a homokba, Top pedig mellém.
-Mi a baj? - karolta át a derekam.
-Semmi. - néztem rá.
-Ha semmi, akkor valami biztos van. - állát a vállamra rakta, onnan figyelte az arcom.
-Csak Kai.. - sóhajtottam.
-Egy kis időre feledtessem el veled? - kérdezte.
-Annak örülnék, de, hogy? - kíváncsi szemekkel néztem rá. Elmosolyodott, és ajkait az enyémre helyezte. Becsuktam a szemem, és hagytam, hogy azt tegyen velem amit akar, de csak lovagló pózban ültetett az ölébe, miközben csókolóztunk, Én pedig  hajába túrtam. Csípőm picit megmozdítottam mire Top felsóhajtott. Megszólalt a mobilom, Én pedig elő szedtem. Xiumin hívott.
-Mondjad! - vettem fel kicsit pihegve.
-Zavarok? - hallottam Kai hangját. -Mit akarsz? - mondtam flegmán.
-Xiumin hulla. Danbit pedig bevitték a kórházba. - mondta.
-Azonnal megyek. - raktam le.
-Mi a baj? - az államra kaptam egy puszit.
-Minseok leitta magát, Danbi pedig kórházban. Elviszel? - néztem rá boci szemekkel.
-Persze. - velem az ölében állt fel, és vitt a kocsihoz.
-Ezt azért nem kellett volna. - nevettem.
Először a bárhoz mentünk.
-Mi történt? - kérdeztem Jongint. -B összeesett, hívtuk a mentőt. Én itt maradtam Minseokkal mert nem volt mivel mennünk. - mondta. -Hol voltál?
-A parton.
-Elvigyelek haza? - jött oda Top.
-Nem. Köszönöm, hogy visszahoztál. - mosolyogva néztem fel rá. -Innen már boldogulok. - adtam egy puszit az arcára.
-Rendben, hívj ha baj van. - mosolyogva intett és elment.
Hívtam egy taxit, bepakoltuk Xiumint, otthon pedig kipakoltuk, és aludt a vendég szobában. Átvettem a ruhám, és kocsiba ültünk Kaival.
-B felpofozot. - mondta Kai.
-Miért? - nem néztem rá, mert épp piros lett a lámpa.
-Miattad. Tudod, kicsit röhejes, hogy mindenki téged véd, és engem pofozgatnak. - mérges.
-Most ezt mire fel mondod? Én dugtam mással amíg együtt voltunk? Jongin! Egy kurva hónapot nem bírtál ki velem! Egyet! És azt várod, hogy mindenki melletted legyen? Én olyan lány vagyok, aki sose csalná meg a párját, főleg azt akit tiszta szívből imádok. Akit szeretsz, amellett vagy, tőle kérsz támogatást. A barátnőd voltam! A nap huszonnégy órájában bármikor rendelkezésedre álltam volna, az ággyal együtt, és Te mással dugtál. Szerinted ez igazságos velem szemben? Egyetlen szavadba került volna. Egyetlen. - keltem ki újra magamból. -Akkor, hogy is van? Még mindig úgy gondolod, hogy röhejes, az amit a többiek csinálnak miattam? Én is ezt tenném értük. Érted! Minseokért. - rám dudáltak, ezért indulnom kellett. Persze nem szólt semmit, inkább bámult ki az ablakon.

A kórházban ott volt mindenki. Mondták, hogy csak összeesett, és nem tért magához. Leültem Yemin mellé, mire  a fejét a vállamra rakta.
-Ne aggódj. Jól lesz. - biztattam.
-Remélem. - sóhajtott.
-Yun?! - szólt Jongin.
-Az idegeimre megy. - morogtam.
-Csak próbálkozik. Na de menj. - egyenesedett ki Yemin.
Fel álltam, és odamentem Kaihoz.
-Mondjad. - néztem rá.
-Négyszemközt... - mutatott az ajtóra. Bólintottam. Bementem, és Ő is bejött. -Te és Top.. együtt vagytok? - kérdezte.
-Nem. - néztem ki az ablakon.
-Helyre hozom a dolgokat kettőnk közt. És már tudom is, hogy. - ölelt meg, kezeit a hasamra helyezte.
-Sok sikert hozzá, de nem fog sikerülni. - fintorogtam.
-De fog. - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Jongin... - sóhajtottam bosszúsan.
-Szeretem ha a nevem sóhajtod, akár mérgesen, akár alattam. - kuncogott.
-Kim Jongin! - szóltam rá.
-Nem adom fel. - mondta komolyan.
-Kitartó vagy. - fintorogtam.
-Érted bármit. Hiányzol. És ez hajt.
Szembe fordultam vele. Leszedtem a mancsait magamról. -Makacs vagy. Kapsz egy utolsó esélyt. De ha elszúrod soha többet ne gondolj rám... - nem tudtam befejezni amit akartam mert megcsókolt.
Első dolgom az lesz, hogy beszélek Seunghyunnal. Nem akarok rosszat neki. Kíváncsi vagyok meddig bírja ki most Jongin mellettem. De ez lesz az első és utolsó esély amit kapott tőlem.

Yemin - Birthday.

-Otthon, édes otthon.-vetettem be magam az ajtón ahol
Boss boldogan rohant oda hozzánk én pedig jól összepuszilgattam, hogy érezze mennyire hiányzott.
-Most fürdethetjük meg.-kuncogott Tao mikor meglátta a rúzsfoltokkal borított kutyát.
-Te is kérsz?-néztem rá és elkezdtem a lakásban kergetni. A vége az lett, hogy Tao a kanapén, én rajta és telenyomkodtam piros puszikkal az arcát.
-Te Yemin.. mégis mi van a..... ohh mostmár mindent értek.-nevette el magát az éppen haza érő testvérem mikor meglátott minket a kanapén.
Oda sétáltam hozzá és egy hatalmas puszit adtam arcára.
-Te se maradhattál ki.-kacsintottam rá.
-És milyen volt a díjátadó? Meséljetek.-ült oda hozzánk a kanapéra.
-Fantasztikus...Úristen már biztos fent vannak a képek. Látni akarom őket.-szaladtam el laptopomért és vetettem vissza magam közéjük.
Igazam volt. A képek tényleg fent voltak már. Be kell vallanom elég szép panda párt alkotunk...
-B vissza ment az edző táborba?-kérdezte Tao.
-Ühümm. Miért?
-Csak mindjárt itt van Chanyeol születésnapja... Gondolod kitalált valamit?
-Szerintem ezen ne aggódj. Elég rég ismerjük Bi-t ahhoz, hogy tudjuk majd az utolsó pillanatban csinál valami fantasztikusat.-mosolyogtam rá.
-Persze, csak ő akárhányszor kitalál valami fantasztikusat tuti, hogy téged se látlak jó darabig.-dünnyögött az orra alatt.
-Héé B a barátnőm. Épp ezért segítek neki.-löktem oldalba amire csak egy fintorgás volt a reakció.
-Tudod mit. Akkor egészen addig míg haza nem ér veled leszek jó? A nap 24 órájában. Megfelel?
-Tökéletesen.-mosolygott.

A hét valóban úgy telt ahogy ígértem.. Végig vele voltam. Moziztunk, sétáltunk, kávéztunk és csupa romantikus dolgot csináltunk együtt.
Aztán eljött a nap amiről Tao beszélt. Bi váratlanul felhívott, hogy kicsit előbb jön haza, de majd elmeséli miért. Én kimentem érte az reptérre és miközben autómhoz igyekeztünk vázolta a helyzetet. Egyenesen a Lotte Worldhöz vezettem. Megálltunk az iroda előtt majd B kopogott és egy 'szabad' után besétáltunk.
Egy darabig hallgattam ahogy veszekszenek aztán kifakadtam. Oda sétáltam hozzájuk és vázoltam (talán nem túl kedvesen) a saját nézőpontomat a témával kapcsolatban, majd meghajoltam és B-t a karjánál fogva kezdtem kihúzni.
A napi teendők következő pontja Mei elrablása volt. (Kris tuti kinyír ha megtudja.)
Berohantunk a kórházba és elhoztuk Mei-t annak ellenére, hogy a doki szerint nem jó ötlet.
Az estét pedig Bnél töltöttük...ötleteltünk és elterveztük a másnapot.

Reggel különválva indultunk megszervezni a bulit. Én Meivel mentem az ajándékokat és egyéb dolgokat megvenni B pedig a helyet intézte. A plázában vettünk ruhákat cipőket meg ékszereket és természetesen egy buliból nélkülözhetetlen kellékeket.
B telefonált, hogy megérdeklődje a dolgokat és megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk a szokásos helyen.
Meivel sikerült kicsit összekapnom az úton mert nem értékelte az ötleteimet...ugyanis dugóba keveredtünk mert nem engedte, hogy az általam rövidebbnek vélt úton jöjjek.
Még mikor kiszálltunk az autóból is egymást martuk.

-Mondtam, hogy a másik irányba rövidebb lett volna.-próbáltam még mindig igazam bizonygatni.
-Szembe a forgalommal?-jött a lesújtó kérdés Meitől... Vitánknak pedig B vetett véget.

A boltban szokás szerint jól megtöltöttük kosarainkat alkohollal és némi rágcsálni valóval.
Mindennel kész voltunk..... vagyis mégsem.... a vendégeket elfelejtettük.
Végül abban maradtunk, hogy Mei intézi a srácokat én pedig elhozom Yeolt.
Megnéztük a helyet amit B intézett mivel a JJ Mahoney'S foglalt volt. Fantasztikus.
Körbenéztünk, elkészültem és elindultam Chanyeolért.

Tárcsáztam a számot majd mikor felvette elkezdtem...
-Yeol. Most azonnal gyere ki és szállj be az autóba! Meteor csapott a házamba és Boss is megveszett. Segítened kell.-pánikoltam a telefonba... Az előadásom olyan jól sikeredett, hogy még én is elhittem a sok baromságot amit összehordtam.
Az ajtó kinyílt és Yeollal találtam szembe magam aki úgy nézett rám mint aki ufo-t látott.
-Öhhm. Mond csak Yemin...te szívtál valamit? Mi az a nagy probléma ami miatt rohannom kellett?
-Nyugi út közben elmondom.
Végül az 'elmondom'ból az lett, hogy annyira felhangosítottam a rádiót és énekeltem, hogy még véletlenül se halljam amit mond.

Leparkoltam majd Chanyeolt karjánál fogva kezdtem el húzni.
Kinyílt az ajtó és felzendült a Happy Birthday. Miután csönd lett B ugrott ki a hatalmas tortából.
Mély csókot váltottak mi meg elkísértük az alig valamivel fedett tortalakót, hogy átöltözhessen.
Mikor visszaértünk odaadtuk párommal a közös ajándékot és táncolni mentünk. Kikértünk két italt és elfoglaltuk helyünket a többi táncoló pár között.
Egyszer csak B és Mei kezdtek el húzni maguk után egyenesen az öltöző felé.
-Itt a varázslat ideje.-szólalt meg B és meglebegtette a kis fehér port tartalmazó zacskót.
Miután mindenki kellőképpen elvarázsolódott vissza indultunk a többiekhez.
Kai ült a pultnál Seo pedig éppen távozott. Oda ültem mellé és kértem még két pohárral az egyiket pedig orra elé toltam.
-Ne kezd te is. Kérlek.-nézett rám én pedig szörnyen sajnáltam...pláne azok után amit B is leosztott neki.
-Nem kioktatni jöttelek.-mosolyogtam és vállára tettem a kezem.
-Hát?-nézett rám nagy szemekkel mégis megkönnyebbülten.
-Azért, hogy a barátod legyek. Tudom min mész most keresztül...Emlékszel? Énis elkövettem egy éve ezt a hibát és akkor te mellettem álltál. És legutóbb is ha B nem szed le a pultosról idáig fajulhattak volna a dolgok...szóval most én jövök, hogy melletted álljak.-mosolyogtam biztatóan.
-Köszönöm.-ölelt meg.
Majd egy hangos puffanás és mindenki ugyan azt a pontot nézte...
-Bi!-kiáltottam el magam és szaladtam oda hozzá....

Mei- "Szökés"

A MAMA utáni napon, mikor aprókat pislogva körülnéztem, ments váram egy üzenetet hagyva már el is illant.

Jobb ha Lay nem lát minket együtt….Hoztam neked Latte-t és fánkot. Kárpótlást követelek!

Igen, ez Woo Bin, anno ezért szerettem annyira, és ezért szeretem még most is. Gyorsan elszürcsöltem ébresztő folyadékom és készen is álltam az egész napos fekvésre. Éppen kemény koncentrációval próbáltam eltűntetni a falról a foltokat, mikor halk kopogást hallottam.

-Tessék. – szóltam ki, a szemem le nem véve a falról.

-Te még is mit csinálsz? – nevetett hangosan látogatom.

-Próbálom eltűntetni a falról a pacákat. – gyors csók robbant szét ajkaimon, és egy hatalmas vigyor ült ki az arcomra.

-Hiányoztál a vörös szőnyegről…

-Csak onnan? – kacérkodtam kedvesemmel.

-Meg az ágyamból is, amit nem mellesleg soha nem osztok meg Kaival. Végig morogta az éjszakát.

-Kis empátiát, ha kérhetném. Épp fasírtba van Soyunnal. – kuncogtam. Lay hirtelen felindulásból mellém vackolta magát az ágyon.

-Hogy van a karod?

-Hát felemelni nem tudom, annyira. Az ujjaim mozognak. Kezdek rendbe jönni, ne aggódj. A végén még ráncos leszel. – ajkai újra ez enyémekre tapadtak, de most nem vált el olyan hamar, mint az előbb. Sőt mohón követelőztek, nyelve vad táncot járt nyelvemmel. Észre se vettem, de Lay pillanatok alatt maga alágyűrt. Ágyam hangosan nyekerget súlyunk alatt, de szerintem hangos nyögéseink túl harsogták az ágyat. Remélem hangszigeteltek a falak. Lay akárhányszor csak felszisszentem a karom miatt, azonnal lassított, ám egyszer sikerült egy olyat löknie rajtam, hogy csillagokat kezdtem látni. Abban a percben fal fehér lett az arca és már mászott volna le, mikor lábammal körül öleltem a derekát. 

-Nem…nem vagyok porcelán baba.

-Féltelek. – lihegte fülembe.

-Én meg akarlak. Mindenestül.

-Szeretlek Mei. – apró csókokkal árasztotta el nyakam. Mikor válaszolni akartam volna, nyelve már újra nyelvem után kutatott.

Miután mindketten elértük a csúcsok csúcsát, Lay legördült rólam és magához húzott, amitől bal karom kissé megfeszült.

-Látod ha csak megölelsz is már fáj…egy kicsit.

-Annyira sajnálom, ami veled történt. Nem szabadott volna, hogy ez legyen.

-Lay, csönd. Megtörtént, már a múlt…nekünk most a jelen és a jövő a legfontosabb. – fogtam be kedvesem száját.

Sajnos szerelmem nem tudott velem annyi időt tölteni, mint azt szerettük volna, de utána jött Lee Doki és minden búmat elűzte. Hozott nekem pár magazint, amit vizit után át is lapozgattam. Találtam is egy jó kis sport magazint, bár utálom a sport magazinokat, de hát, ha már a folt nem tűnt el a falról, akkor jöhet egy sportos délután. A címlapot figyeltem és magamban siránkoztam, hogy bárcsak nekem lennének ilyen kockáim, majd a szemem rátévedt egy hatalmas, neon sárga szalagcímre: A Lotte World örököse inkábba sport karrier felé kacsingat? Aztán elkezdtem gondolkozni, Lotte World, amit nem más, mint B apja irányít….*kis villanykörte* B van a címlapon. Azonnal a telefonért nyúltam és már tárcsáztam is, nem kellet sokat várnom…csodával határos módon:

-Halló!

-Te iszonyat szexi vagy….- mondtam köszönés képen.

-Szeretlek Mei! – nevetett hangosan B.

-Most láttalak egy újság címlapján és meg kell, mondjam babám, pirítasz.

-Nem kell a Kanada szleng.

-Bocsi. – nevettem – Fejbe jobban hangzott, de tényleg nagyon jól néz ki. Yeolly látta már?!

-Nem tudom….De most nem is ez a lényeg. A dokid bent van?

-Igen. Miért? – a hangja nem csengett biztatónak.

-Kihozunk. Vagyis Yeminnel megszöktetünk.

-Nem kell szöktetni, ha alá ír egy papírt már mehet is. – jött az ajtóból egy hang.

-Ez ki volt?

-Az orvosom. – Lee dokival farkas szemet néztem és bontottam a vonalat.

-Nem kéne még elmennie.

-Saját felelősségre elmehetek.

-Igen, de még meg se tudja mozdítani a karját. – Doki hangja kicsit megemelkedett. Talán csak Én éreztem, de egy külső szemlélő azt hihette, hogy egy apa-lánya veszekedést folytatunk le. Elmagyarázta az esetleges kockázatokat, ami történhet, ha kimegyek. De nem nagyon érdekelt jelen pillanatban. Csak ki akartam szabadulni.  Már éppen írtam alá a papírokat, amikor befutottak elrablóim. B azonnal a nyakamba ugrott, amitől megint csillagok jelentek meg a szemem előtt.

-Doki..még egy szívesség.

-Mond…- sóhajtott nagyot.

-Krisnek és Laynek, sőt senkinek ne szóljon, hogy elmentem.

-Akkor mégis mit mondjak?

-Karantén van, influenza járvány…Doki legyen kreatív.

-Na spuri. – lökött az ajtó felé.

-Maga ez csúcs Doki! – szerintem, ha ezt B nem közli vele, bele büdösödik.

Elszáguldottunk a házig, de B nem engedte, hogy a saját lakásomban aludjak, így átcuccolt nekem, plusz még Fülit is áthozta, mert már nagyon hiányzott. 

Este csaptunk egy hatalmas csaj bulit, kevés, spicces állapotig elegendő pia, fagyi, nasi minden, ami kell. Bevágtuk magunkat az ágyba és a sötétben beszélgettünk. Nevettünk, sírtunk… összekovácsolódtunk, még jobban. Aztán a hajnali órákban egy remek ötletem támadt. Kitaláltuk, hogy B Chanyeol szülinapján egy tortából fog kiugrani. Ismertem egy nagyon jó cukrászt, aki jött nekem egyel. Reggeli után azonnal felhívtam, kérte, hogy menjünk be kiválasztani a torta alapjait. A telefonom egyfolytában zümmögött, aztán mérgemben kikapcsoltam…Kris megöl ez már biztos, Lay pedig olyan ideges lesz, még jó, hogy nincs nagyobb fellépésük, meg, hogy most a stúdióban vannak.

-Kész vagy? – nézett rám Yemin, bekapcsoltam az övem és bólintottam.  Ha út közben nem mondtam el 30 Mi Atyánkat, akkor egyet se. Bár imádom a száguldást, sőt Én magam is rátaposok a gázra néha-néha…de nem akkor mikor csúcsforgalom van. Remegő lábbak szálltam ki a kocsiból, aztán valami rossz érzésem támadt és jobbnak láttam, ha körül nézek mielőtt kiszállok.

-Keresel valakit?

-Kissé üldözési mánia lett úrrá rajtam a napokban. Ne törődj vele.

-Ha az idióta rajongók miatt aggódsz, akkor felesleges megvédünk. Ha Kris miatt –Yemin is gyorsan körbe kémlelte a zsúfolt utcát – Ne aggódj, ha mi nem szúrjuk ki, akkor biztosan nincs itt. Mély levegő és irány a cuki.

Bementünk, lerendeztük a hatalmas tortát, aztán B berendelt minket a plázába. Vett nekünk mindenfélét, ruhát, cipőt, ékszert. Aztán egy csomó alkoholt, mellé néhány kis nasit. A vásárlásból hazaérve a kezembe nyomtak egy telefont, hogy küldjek mindenkinek SMS-t a buli helyszínéről és időpontjáról.

-Írhatom a végére, hogy puszi? – kérdeztem a kis készüléket bámulva.

-Nem. – hangzott fel egyszerre.

-Gonoszak vagytok.

Mikor végre készen lettem, elindultunk B, új szuper kocsijával, amit Ő maga vezetett. Szerintem azért vezetett óvatosan, mert akárhányszor a gázra lépett egy nagyot rúgtam az ülésébe.

A bár hatalmas volt, csodálatos és tökéletes. Egy kis szobában átöltözhettünk. Aztán Yeminnel elindultunk az ünnepeltért. Kifelé menet találkoztunk a cukrásszal, aki elmagyarázta, hogy hogyan kell bemászni a tortába és, hogy melyik része ehető.

A kocsiba ülve éles nyilallást éreztem a vállamban, de úgy tettem, mintha semmi gond nem lenne.

Hogy mi történt ezek után…huhúúú~ A következő bejegyzésben megtudjátok.

A ruhám
A  kezemen lévő kötés miatt
maradtam a hosszú ujjúnál :)

Seo Young - What the hell

Úgy gondolom,hogy senkinek sem kell magyaráznom,hogy mennyire furcsa nekem még mindig ez az új helyzet. Ez alatt nagyon sok mindent értek. Az új munkám,a lakásom,azt hogy teljesen egyedül élek. Hogy belecsöppentem egy olyan világba,amit eddig csak a tv-ben láttam,és magazinokban olvastam róla. Hogy saját magamat látom az interneten különböző cikkekben és az utcán emberek állítanak meg,hogy autogrammot kérjenek tőlem. Az,hogy újra Koreában vagyok,nagyon hosszú idő után,de a múlt itt is utol ért…Sen formájában. De a legnagyobb változást mégis egyetlen egy személy hozta meg. Luhan.

- Seo! Ha ma hamarabb akarunk végezni,akkor kicsit szedd össze magad! – tette a vállamra a kezét Kwon úr.
- Elnézést kérek. – hajoltam meg,majd a kezébe adtam egy másik objektívet,az előző helyett. Tény,hogy kicsit szét voltam csúszva,de még nem igazán sikerült normálisan kialudnom magam. Tegnap Eunji-t fotóztuk és eléggé feszült volt a légkör köztünk. Ráadásul ma este megint buliba megyünk…Chanyeol szülinapjára. Szerencsére Luhan azt mondta,hogy az ajándékot ő már megvette,így nekem csak azzal kellett foglalkoznom,hogy készen legyek mikor értem jön. A napokban a nővérem is hazajött Californiából,úgyhogy hozzá is be kéne majd ugranom valamikor egy normális beszélgetésre. Mikor végeztünk a fotózással,a főnököm haza engedett.  A ruhám már tegnap megvettem ma estére. Kezdtem hozzászokni,hogy mindig új ruha kell. Kicsit vicces,tekintve,hogy még mindig nem voltam milliomos. Nem úgy,mint a többiek. Ugyan nem hangoztatták,de Min és B is eléggé gazdag családból származott. Yeminnek pedig ott volt a galériája,ami elég jövedelmező lehetett. Egyszerűen csak látszott rajtuk,hogy nekik nem probléma a pénz. Bezzeg nekem….azért én sem kerestem olyan rosszul,de még mindig messze nem volt meg az álomjövedelmem (igen,ilyenem is van). De ami késik nem múlik.

Taxival mentem haza. Nem volt kedvem gyalogolni,meg hideg is volt. A sarkon szálltam ki. Ahogy a lakásom felé sétáltam egy alakot pillantottam meg a lépcsőn ülve. Imádkoztam,hogy ne az legyen akire gondolok,de mikor közelebb értem a bejárathoz nagyot sóhajtva dőltem a falnak.
- Mit akarsz itt már megint? – tettem karba a kezem.
- Beszélni. Normálisan. – állt fel és felém sétált.
- Nem érted meg,hogy nem akarok beszélni? Sem most,sem máskor! Szállj ki az életemből. Egyszer már megtetted,és akkor eléggé könnyen ment. Most miért nem bírod megismételni?
- Azért,mert fontos vagy nekem. Mindig is az voltál. – jött közelebb.
- Nekem is az voltál. Mikor még azt hittem ismerlek. De mint kiderült ez távolról sem volt így. Úgyhogy mi lenne,ha hagynánk egymást a fenébe? – kacsintottam rá és a bejárat felé indultam,de Sen ujjai a csuklómra kulcsolódtak és visszahúzott magához.
- Sen! Engedj el! – csattantam fel. A szorítása nem lazult.
- Nem,amíg nem vagy hajlandó meghallgatni!
- Mégis mi a fenét akarsz még mondani,amit eddig nem sikerült? Engedj el,vagy sikítok! – néztem a szemébe. Az előttem álló mély levegőt vett és szorítása lazult a karomon,majd kezét leengedte maga mellé.
- Holnapután megint fotózásom lesz a Vogue-nak. A fotós ugyanaz mint múltkor. - nézett rám.
- Ne keverd a munkát a magánélettel. Ezt te mondogattad mindig nekem,rémlik? Szép napot! – szólaltam meg,majd a felsiettem a lépcsőn. Olyan erővel vágtam be magam után a bejárati ajtót,hogy beleremegett az üveg.

Luhan hívott,hogy negyed óra és itt van. Én már elkészültem. Elégedetten méregettem magam a tükörben. Egész jól összehoztam a sminkem és a hajam. Nem akartam Sen-re gondolni. És ez a mai party tökéletes volt arra,hogy letereljem róla a gondolataimat. Hírtelen csengettek.
- Ha Luhan vagy gyere be! – kiabáltam ki a nappaliból. Hallottam,hogy csukódik az ajtó és Lulu sétált be a konyhába.
- Ennyi erővel bárki bejöhet! – tette karba a kezét. Én csak a szemeim forgatva öleltem át.
- Nagyon dögös vagy ebben a cuccban. – súgta a fülembe,kezét a fenekemen nyugtatva.
- Ez volt a cél . –pusziltam meg az arcát.
- Hogy bírsz ilyen cipőkben járni? Legalább 20 cm . -mutatott a lábamon lévő szépségre.
- Nő vagyok. És ez ezzel jár. - kacsintottam rá.
- Ahhaaa értem. Háát még van negyed óránk elindulni. Addig csinálok rólunk egy képet. - vette elő a telefonját és beállt mögém a tükörrel szemben.
- Héhéhé várj! Fel is akarod tenni valahová?
- Persze,feltöltöm valami oldalra. Komolyan Seo! Magamnak kell. Mosolyogj. - puszilt meg,majd megnyomta a fényképező gombot.


               a szépségem

A többiekkel együtt érkeztünk meg a buli helyszínére. B tortából kiugrós show-ja nagy sikert aratott. Miután átadtuk az ajándékunkat Yeolli-nak,bevettük a táncparkettet. Kai-t nem láttam sehol. Pedig beszélni akartam vele.
- Seooo! Nagyon szép vagy. – ölelt át hátulról Sehun.
- Haha köszönöm. Hol hagytad Min-t? – nevettem.
- Lay-el táncol. Gondoltam én meg elrabollak téged. – nevetett ő is.

Az este folyamán mindegyik sráccal táncoltam. Közben befutott Kai is,amit B egy hatalmas pofonnal és egy alapos fejmosással jutalmazott. Kkamjong bűnbánó arcal jött oda hozzám,a bárpulthoz.
- Ne! Tudom mit akarsz mondani! – emeltem égnek a kezem. Ő nem szólt semmit csak leült mellém egy székre és rendelt magának valamit,majd rádőlt a vállamra.
- Tudom,megérdemeltem. De már kezdem unni , hogy mindenki hetek óta felpofoz. – simogatta meg az arcát.
- Most erre mit mondjak? – sóhajtottam.
- Inkább semmit. Igyunk. – tolta felém a pulton lévő poharat.
- Jack Daniels? – néztem rá.
- Kezdésnek megfelel. – rántotta meg a vállát és lehúzta az italt. Én is követtem a példáját.
- Seo! – éreztem meg Luhan kezét a vállamon.
- Hm? – fordultam hátra.
- Mértékkel,jó?
- Nyugi anyu,vigyázok rá. Amúgy meg nagy kislány már. –kacsintott rá Kai.
- Te se vagy jobb. – emelte égnek a kezét a mögöttem álló.
- Oké,oké. Gyere! Táncoljunk. – álltam fel a székről.
- Menjetek nyugodtan. Addig én eliszogatok itt magamban. – emelte égnek a poharát Kai.
- Szeretlek ám,ugye tudod? – nyomtam egy puszit a homlokára,majd a táncparkett felé indultam,Luhant magam után húzva.

Éppen egy lassúbb szám ment,úgyhogy szerelmem nyakát átkarolva táncoltam a többiekkel. Szerencsére most alig éreztem az elfogyasztott alkoholmennyiséget.
- Ugye tudod,hogy most legszívesebben elhúználak egy sötét sarokba és megnézném,hogy milyen gyorsan jön le rólad ez a ruha. – suttogta Luhan.
- És mi tart vissza? – túrtam bele a hajába,majd az ajakaira tapadtam. Csókunk egyre hevesebb lett,mikor hírtelen egy kiáltást hallottunk. Elengedtük egymást és a hang irányába fordultunk. B-t pillantottuk meg. B-t,amint a földön fekszik. Luhan átrángatott a tömegen a lányhoz. Mégis mi a fene történt?