Min- Sok a mesélnivaló

A reggelem egy telefonbeszélgetéssel indult Baekhyunnal. Nem sok időm volt beszélgetni, 8-ra kint kellett lennem a reptéren,mert megígértem Lucaséknak,hogy értük megyek ( apámról nem volt szó). Baek gyorsan elhadarta nekem a koncertjük időpontját ( nem,mintha elfelejtettem volna), megkérdezte,hogy minden rendben van-e velem,bocsánatot kért,amiért nem tudnak elmenni megnézni apa bandáját,rengeteg puszit küldött,majd elköszöntünk. Kissé csalódottan vettem tudomásul,hogy valószínűleg a koncertjük előtt már nem tudok beszélni Sehunnal…Majd meglátjuk,hogy mi lesz. Anyám is hívott,hogy beszéltem-e az ügynökséggel ( mi más érdekelte volna?). Elmondtam neki ,hogy elküldtem az adataimat, a szerződést pedig jövő héten írjuk alá még egyszer. Nem nagyon mondott semmit rá. Hozzátette,hogy valamikor be kell mennem megbeszélni a divathét dolgait ( nem tudtam ,hogy oda is meg vagyok hívva khm..). Elég váratlanul ért,de már nem lepődök meg anyám dilijein.
De akkor térjünk is rá a lényegre:

Mostanában egész sokat voltam a reptéren. Idegesen ácsorogtam a váróteremben. Eléggé hülyén éreztem magam,és akkor még enyhén fogalmaztam. Néhány paparazzi is szaladgált a váróteremben,akik jóízűen kattintgatták rám a fényképezőiket. A gép viszonylag pontosan ért be,mert kb. 15 perce vártam és már meg is pillantottam,egy meglehetősen nyúzott képű Lucast,mögötte egy mosolygó Haylievel.
- Hey, Min ! – kiabált feltartott kézzel Lucas,angolul.
- Hey, srácok !- siettem oda hozzájuk. Haylie a nyakamba ugrott.
- Csajszii, de jól nézel ki! Hiányoztál ! – vigyorgott,a kezemet szorongatva.
- Te..illetve ti is.- mosolyogtam. – Hol van ap…Ian ? –kérdeztem. Nem tudom,hogy miért döntöttem az „Ian” mellett. Végül is nem ez az igazi neve…
- Ja, lemaradt. A csomagok átvétele után megrohamozták őket a rajongók,mi meg addig elhúztunk. – kulcsolta össze a kezeit a halántékán Lucas. Egy kicsit meglepődtem. Ennyire híresek lennének?
- Aha,értem. – válaszoltam,meglepetten. Fogadott testvéreim izgatottan bámultak rám.
- Öhm,mi az ?
- Mi lenne? Nem megyünk ? Vagy vársz még valakit? –pislogott rám Haylie.
- Ja, indulhatnánk. Gyakorolni akarom a koreait. – vette fel a csomagjait Lucas.
- Jaa…de,mehetünk,csak… - néztem a kicsekkolás irányába.
- Ianék nem velünk jönnek. Majd este találkozunk. Gyere már ! – fogta meg a karomat Haylie, másik kezével a bőröndjét húzva. Nem kellett volna,hogy ennyire furcsán érintsen,hogy apa nem velünk jön. Végül is be sem fért volna,ha a többi tag is itt van,na meg… nem is akartam elvinni. Mégis olyan megmagyarázhatatlanul éreztem magam… talán azért,mert azt hittem,hogy az első dolga az lesz,hogy oda rohan hozzám és mégsem tette? Hát még mindig ilyen gondolataim vannak,ha róla van szó?

várakozás...

Amerikai rokonaim el voltak ájulva a kocsimtól ( amit nem értettem,mert LA-ben minden héten más autóval járnak). Az utat Hayl végigbeszélte. Elmondta,hogy nagyon sok helyre el akarnak menni,meg szeretnék ismerni a barátaimat stb… Egyszóval jól akarják érezni magukat.

- Ugye tudod,hogy Yesung is itt van? Az ő bandája lesz az előzenekar. – szólalt meg Lucas,miután felértünk a lakásba,felcipelve a poggyászokat,és mindenki elfoglalta a szobáját ( pont két plusz szobám van,úgyhogy jól jött ki a dolog.)
- Ja, mondta Yung. –ültem le a kanapéra.
- Ismered Yungot? Én még csak kétszer találkoztam vele… ah kibaszott jó pasi .- terült el Hayl a kanapé szabad felén.
- És okés ez neked? – folytatta Lucas,figyelmen kívül hagyva a hugát.
- Persze. Miért ne lenne? Nem akarok tőle már semmit és különben sem kell beszélnünk. –vontam meg a vállam.
- Hagyd már Luc .- ugrott fel Hayl, majd belebokszolt testvére vállába. – Annyira fel vagyok pörögve ! Végre koreaiul is beszélhetek! Bár még nem megy annyira flottul,mint az angol,de sokat fejlődtem. – vigyorgott.
- Te mit szedtél be az út alatt hugi? Nincs Jet Laged ? – pislogott felé a kanapén fekvő. Haylie csak a fejét rázta.
- Nem érek rá arra,hogy jet lagem legyen.- Lucas válaszul csak a szemét forgatta.
- Amúgy jó az a kéró. Meg tudnám szokni. – nyúlt el még jobban a kanapén.
- Szóóóval.- csapta össze a tenyerét Haylie. – Mindjárt jövök. –azzal berohant a szobájába. Alig két perc múlva már vissza is jött,kezében egy borítékkal.
- Tessék. Itt van a VIP belépőd. Ilyen nyakba akasztós cucc. Meg ott van a cím is a hátulján. Remélem tudod hol van,vagy nem megyünk el megnézni Iant.
Nem kellett megnéznem a címet,anélkül is tudtam,hogy hol lesz,annyi plakátot láttam már róla a városban. Mosolyogva elvettem a borítékot. – Köszi.
- Mit csinálunk estig ? Megismerkedünk a pasiddal ? Ne hidd,hogy nem tudjuk,hogy kivel jársz. L.A-ben úgy terjednek a hírek,hogy csak na ! Ja és olvastam a cikkeket rólad a neten. Még az újságban is benne voltál ! Ez nagyon durva Min. Egy híresség a tesóm! – Haylie olyan volt,mint akit felhúztak.
- Nyugodjál már meg egy kicsit. – nyúlt a csuklója után Lucas.
- Haha, semmi baj, jó látni,hogy ennyire fel vagy pörögve. – mosolyogtam. – A kapcsolatomat Sehunnal jelenleg a „bonyolult” jelzővel illetném. Ami pedig a cikkeket illeti… nos, mostanában szeretnek az újságírók és a paparazzok… annyira nem szuper. – ültem le én is az egyik fotelba.
 
Végül nem mentünk sehova estig. A délután első felében beszélgettünk,miközben pizzát rendeltem. Haylie kijelentette,hogy el akar menni a Vogue-ba.Talán elviszem őket…talán. Meg akartam kérdezni,hogy miért akartak nálam lakni,de végül nem tettem. Nem tudom miért.
Végül őt is elérte a jat leg,szóval újdonsült lakótársaim az indulásig elvonultak a szobájukba aludni. Én csak ültem a nappaliban és bámultam magam elé. Miért is megyek én most megnézni apámat? Egyáltalán nem érdemli meg,hogy foglalkozzak vele. Hisz egyértelmű,hogy a karrierje most is fontosabb nálam ( na ebben mindkét szülőm hasonlít a másikra). Én hülye azt hittem,hogy veszi a fáradtságot és legalább üdvözöl,mikor leszáll a gépük,vagy legalább felhív,hogy minden rendben van-e stb… Nevetséges egy apám van. A telefonom csörgése ugrasztott ki merengésemből. CAP volt az.
- Mondjad .- szóltam bele kedvesen.
-  Édes drága Min. Sajnálattal közlöm,hogy a holnapi hatalmas meglepetést el kell halasztanunk jövő hétre,mert a kedves managerünk beiktatott nekünk két fotózást. De hát ezért imádjuk. Remélem nem fogod telesírni a párnád. Én már megtettem előző este.
- Semmi baj CAP. Jövő héten is van nap. Ti csak tegyetek úgy,ahogy manager oppa mondja.
- Chhh… semmi „ jaj annyira sajnálom CAP,hogy fogom kibírni nélküled”? Jól van,ezt megjegyeztem. Ezért most nem adom át,hogy a többiek puszilnak. Különösen L.Joe. Gondolom nem ott,ahol mi… Na mindegy.
- Minsoo…
- A mondat utolsó felét nem mondtam.
- Azért. Tudod,hogy szomorú vagyok,mert már nagyon hiányzol. Azt hittem ezt akkor is tudod,ha nem mondom. – halk mormogás. –Na ugye. Hívj,hogy mikor érsz rá.
- Mindenképpen. Jó koncertet mára,rosszat ne halljak. Puszii.
- Puszii.

A koncert előtti előkészületeinket tényleg csak nagy vonalakban írom,le mert lekopna a bőr az ujjaimról,ha hosszasan részletezni akarnám. Legyen elég annyi,hogy nem volt éppen sétagalopp kiválasztani a megfelelő ruhát,elpakolni a cuccokat ( Lucas fent hagyta a VIP kártyáját,és ez akkor jutott eszébe,mikor már a kocsiban ültünk), de végül, 1 és fél óra készülődés után elindultunk. A helyszín előtt hatalmas tömeg állt. Haylie felhívta Yesungot ( mert apa nem vette fel),hogy hol kell bemenni. Nem nagyon tudta ő sem,de végül addig köröztem,amíg meg nem láttam négy biztonsági őrt az egyik parkoló részlegnél. Bingó! Nem vacakoltak sokat,amint felmutattuk a VIP-ink, már be is engedtek. A turnébusz mellé álltam be. Milyen ironikus.
Két őr bevezetett a staff részleghez,megmutatták merre van apáék öltözője,majd visszamentek a helyükre. Mint minden koncert előtt,itt is nagy volt a nyüzsgés. Érdekes módon senki sem kérdezte meg,hogy kik vagyunk.Lucas és Haylie levált tőlem,köszönni Yesungnak. Én bementem apáékhoz. A teremben 4 férfi volt rajta kívül. Éppen jót nevettek valamin. Megköszörültem a torkomat,mire mind felém fordult.
- Min,honey! –indult el felém apa.
- Miért beszélsz angolul?- kérdeztem értetlenül,kezemmel jelezve,hogy nem kérek ölelést.
- Oh,ne haragudj,csak a megszokás. Tudod, velük csak angolul tudom megérteni magam. – súgta oda szórakozottan. Úgy látszik az ölelésről már lemondott. – Srácok, ő itt a lányom,Min. – fogta meg a derekamat. Angolul beszélt.
A tagok sorban bemutatkoztak. ( Joey:dob, David: ritmusgitár, Jimmy: basszgitár, Ryan: szólógitár) Jó fejnek tűntek. Tipikus amerikai rockzenész kinézetük volt. Jó értelemben.
- Már sokat hallottunk rólad. – mosolyodott el Jimmy,miközben végigmért a szemeivel.
- Igen? Oh,ezt meglepetten hallom .- feleltem szárazon.
- Bocsánat,hogy nem mentem oda hozzád a reptéren,csak el voltam foglalva .- vágott a szavamba apa hirtelen,csak hogy terelje a témát.
- Nem kell a mentegetőző duma. Nem vártam tőled mást. – vontam meg a vállam.
- Min,muszáj ezt így…
- Inkább el se kezd. Rohadtul hálásnak kéne lenned,hogy egyáltalán eljöttem megnézni titeket. Nehogy azt hidd,hogy megbocsájtottam. Ennél azért nagyobb az önbecsülésem. – néztem a szemébe. Ő csak sóhajtott egyet.
- Sok sikert,srácok ! – tértem ki előle, odaszólva a többieknek.
- Ha nézel minket,tuti sikerünk lesz! – kacsintott Ryan. Hmm… bírom őket.
-Hello srácok ! –hallottam meg a hátam mögül Haylie hangját.
- Hayl,te is idetaláltál ? – nevetett Joey.
- Hát persze,remek a tájékozódó képességem. –tette karba a kezeit,vigyorogva.
-  Te és a tájékozódás külön utakon járnak. –borzolta össze Haylie haját az időközben belépő Lucas.
- Ha.ha.ha. Nagyon vicces Mr. tökéletes vagyok. – formált idézőjelet az ujjaiból Hayl.
- Srácok,örülök,hogy ti is itt vagytok. Minden rendben ment Minnél? –lépett közelebb hozzánk apa. Lucas unottan bólintott.
- Ja. Hé, Ryan,mutasd már a gitárodat!- kerülte ki az előtte állót,majd az előbb említett személy irányába indult.
Nem mondhatnám,hogy felhőtlen volt a hangulat apám és köztem. Nem is nagyon tudtunk beszélgetni,mert el kellett menniük afféle mini megbeszélésre,nekünk pedig ki kellett mennünk a kis VIP helyünkre,hogy ne legyünk útban. ( a VIP hely alatt egy elkerített részt értek,a színpad előtt,ahová a backstageből lehet bemenni. Ott találtam Yungot is. Azt mondta, Yesung hívta meg.
- Sziasztok!- állt fel mosolyogva. Haylie szemei kikerekedtek.
- Sziaaa ! – köszönt hangosan.
- Szia Yung!- öleltem meg.
- Hello. Te meg miért vagy ennyire ki ? Előbb már találkoztunk vele Yesungéknál.- lökte meg testvérét Lucas. Szóval ezért nem futottunk össze.
 Yung és Haylie között ültem. Yung kérdezgetett,hogy miért nem akarok beszélni Yesunggal. Nem nagyon akartam most erről beszélni,szóval abban maradtunk,hogy amíg még itt van mindenképpen összefutunk és elmesélek neki mindent.
A koncertet is csak röviden foglalnám össze : Az aréna csordultig megtelt rajongókkal,akik ( fanokhoz méltóan) hangosak voltak. Yesungék bandája be kell,hogy valljam,nagyon jó volt. „Szeretett” exem a bandája énekese ( néha gitárosa).  Két számot játszottak,majd kis átszerelés után apáék következtek. Mikor mindenki feljött a színpadra,elhalványultak a fények és megszólalt a gitár,majd a dob és így tovább… aztán apa a mikrofonhoz hajolt és… libabőrös lettem. Utálom bevallani magamnak,de… fantasztikusak voltak. A zenéjük impulzív volt,de egyben lassú,keserédes,mégis vidám, a szöveg lényegre törő,szókimondó,elgondolkodtató,pörgős,egyszóval : a számomra tökéletes zene. Apa hangja pedig… nem is tudom megfogalmazni. Ha valaki megkérdezné,hogy jól éreztem-e magam,nem tudnék mit felelni rá,mert nem tudom. Tényleg. Nagyon fura érzés volt. Igen,az estét egy szóval jellemezném: fura. Viszont ami a legjobban kivágta nálam a biztosítékot, az az utolsó szám volt…
Két encore-t követeltek a rajongók,szóval a koncert majdnem 3 órásra nyúlt. Miután a tagok lejöttek a színpadról,mi is követtük őket. Nem nagyon akartam senkivel sem beszélgetni,Yesunggal meg végképp nem,szóval azt javasoltam Haylieéknek,hogy menjünk haza. Érdekes módon nem kérdezték meg,hogy miért nem akarok elköszönni apámtól. Csak bólintottak. Elköszöntem Yungtól,majd amilyen gyorsan csak tudtam,a kijárat felé vettem az irányt. Mostoha testvéreim a nyomomban. A kocsiban feltekertem a zenét,így esélyünk sem volt beszélgetni. Ez a csend egészen addig folytatódott,amíg fel nem értünk a lakásba.
- Öhm, Min,minden oké? Miért rohantunk el csak úgy? Még afterbuli is lesz. Vagy csak át akarsz öltözni ? – érdeklődött Haylie,miközben ledobtam magam a kanapéra. Lucas mellé lépett,amjd a vállára tette a kezét.
- Hagyd már. – rázta meg a fejét.- Részemről oké,hogy eljöttünk. Úgy is itt lesznek még pár napig,szóval mehetünk még együtt bulizni,na meg nem nagyon lett volna idejük csevegni velünk. Tudod,a sajtó,a riporterek mag a fényképészek .- sorolta Lucas. Rámosolyogtam. Hálás voltam,hogy megpróbált kimenteni. Haylie csak bólintott.
- Oké, igazad van. Akkor majd legközelebb. Amúgy is hulla fáradt vagyok. Rohadt jó volt a koncert! Nagyon élveztem! Szerintem én letusolok és elteszem magam holnapra. Jó éjt. – dobott egy puszit felénk,majd a szobája felé indult.
- Még egyszer köszi,hogy itt lakhatunk Min. Én is megyek aludni. Remélem bulizunk majd azért.- kacsintott,majd ő is eltűnt a szobájában.

mikor Seo lefényképez,miközben sminket igazítasz :p

Másnap elég későn sikerült felébrednünk. A telefonom hangpostáján két üzenet volt: apa és Yesung. Nem volt energiám meghallgatni őket. Majd később.
 Éppen a nappaliban ültünk és az estét beszéltük meg,mikor beugrott,hogy nekem ma semmiképpen sem jó: EXO koncert! Gyorsan elmagyaráztam a helyzetet megszeppent testvéreimnek,majd megpróbáltam kitalálni nekik valami programot,amíg távol vagyok. Végül úgy döntöttünk,hogy,ha már én jól fogom érezni magamat az este ( azt még meglátjuk),akkor ők is jól akarják,szóval bulizni mennek. Tőlem két sarokra volt egy elég jó klub,szóval elnavigáltam őket arra fejben. Reméltem,hogy meg fogják találni és azt is,hogy minden oké lesz.
Délutánra B-nél kellett lennem,szóval Haylievel kiválasztottuk a ruhámat ,miközben Lucas elmerült az Xbox rejtelmeiben. Miután megígértettem velük,hogy nem csinálnak semmi nagy hülyeséget, rég nem látott barátnőm háza felé vettem az irányt. A lányok már mind ott voltak,kivéve Yemint. Sajnáltam,hogy nem fog jönni,mert már vele is nagyon régen találkoztam. Miután mindenki összekészült ( Seiji csak négyszer kérdezte meg,hogy nem akarok a vele lezuhanyozni,ha már úgy sincs barátom),kimentünk a ház elé,ahol egy limuzin várt minket. Nem semmi !
Végigbeszéltük az utat,mindenkinek volt valami mesélni valója. A helyszínre érve már nőtt a gombóc a torkomban: ott van bent Sehun. Elég nehéz volt eljutnunk a vörös szőnyegen keresztül a bejáratig,mert 2 méterenként megállítottak a fotósok,a rajongók vagy a riporterek. Ügyesen kikerültem a nem oda illő kérdéseket. Végül sikerült bejutnunk. Mondanom sem kell,hogy mindenki ide-oda rohangált,alig tudtunk bemenni a fiúk öltözőjébe. Nem mindenki volt benn ( köztük Sehun sem). Miután mindenki elsuhant a párjához,én egy kicsit egyedül maradtam,hogy úgy mondjam. Jó, a többiek köszöntek,mindenkitől megkaptam az ölelés és puszi adagomat,de azér ez mégsem volt az igazi. Épp leülni készültem,mikor valaki hátulról átkarolt.
- Minnie. Örülök,hogy eljöttél.- fordított maga felé egy mosolygós Baekhyun.
- Szia. Ez csak természetes.- kacsintottam.
- Nagyon szép vagy. Sehun kérdezte,hogy jössz-e. Remélem tudtok beszélni.
- Nem tudom..- feleltem.
- Héé,ne így állj már hozzá. Na gyere,menjünk már beljebb. Jé,megjött Sehun is.- kezdett el maga után húzni. Próbáltam lassítani,de Baek túl erős volt. Sehun kissé idegesen fordult felém.
- Szia.- köszönt halkan.
- Szia.- válaszoltam. Körülbelül ennyi volt a beszélgetésünk,mert ahogy Baekhun arrébb ment,bejött a manager,hogy 5 perc és kezdés,szóval mindenki igyekezzen kifelé. Sehun elnyomott valami „majd beszélünk” félét,majd a többiek után indult. Gondoltam,hogy nem fogunk tudni beszélni… mégis… olyan furcsa látni őt… megint ilyen közel lenni hozzá…érezni az illatát,a szemébe nézni…
Mi is elfoglaltuk a helyünket. Mondanom sem kell,a koncert fantasztikus volt! Imádtam nézni az EXO-t annyira energikusak és vidámak a színpadon,hogy még egy öngyilkosságra készülőnek is megjön a kedve az élethez. A show végén a rajongókkal és velünk együtt elénekelték a „Happy birthday” dalt Bnek. Le kellett volna fényképezni. Annyira édes volt,ahogy a könnyeivel küszködött.
Az este további részét nem részletezném,legyen elég annyi,hogy nem sok időnk maradt csevegni a srácokkal,mondhatni esélyünk sem lett volna rá,úgyhogy mindenki haza felé vette az irányt.

A másnap reggelem a másnapos Lucas és a fele annyira másnapos Haylie pesztrálásával telt. Annyira nem volt vészes,csak a vécé ajtót nyitottam ki,ha  maguktól már nem volt idejük khm.. Szóval nekik is jól telt az este. Az enyémről nem nagyon kérdeztek,de nem nagyon volt meglepő,mivel a délután nagy részében aludtak tovább. Apám kétszer hívott. Kinyomtam. Végül sms-t írt :
„ Min,légy szíves vedd fel azt a kibasz… vedd fel a telefont. Beszélnünk kell. Ha egyáltalán nem akarsz beszélni mobilon,akkor légy szíves holnap találkozzunk. Ha hívlak,vedd fel.Kérlek.”

A ma esti programom is meg volt: B szülinapi buli. Persze Lucasék társaságában. Szerintem nem meglepő,ha azt mondom: fergeteges volt.

Haylie teljesen kesz volt x) Már csak a pólója szövege miatt is xD

   

     

Lucas nagyon élte a bulit :D ( van saját tetkója is,de ezek csak hennák)

A többi képet szerintem nem akarjátok látni xD
A hazakeveredésünk és az ez után történő dolgokat már egy másik posztban írom le. Puszi ;)

Seo Young - happenings

♥

Hogy is írhatnám le úgy az elmúlt egy hetemet,hogy mindent összefoglaljak benne és mégse legyen regény hosszúságú? Hááát megpróbálkozom vele. Miután a Seijinél végzett fejmosásom után hazamentem Mia és Kio még mindig aludt. Nem ébresztettem fel őket,hanem magamra kaptam egy másik ruhát és a lakásom előtt vártam Lee Joon-t. Nem árulta el,hogy hova akar menni,csak annyit mondott,hogy 2-re legyek a ház előtt,mert odajön. Pontban kettőkor tényleg begördült egy kocsi az utcába és a lehúzott ablak mögül tényleg Joon mosolygott rám. Beültem mellé az anyósülésre.
- Sziaa Seo! – ölelt át.
- Szia Joon! Mikor szeretnéd elárulni,hogy hová megyünk? – néztem rá kérdően. Ő csak megemelte a vállait és beindította a kocsit. Gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övemet és hátradőltem az ülésben. Joon nagyon gyorsan vezetett,de mégsem volt félelmetes. Meglepően könnyedén ült a volán mögött.
- Mesélj valamit Seo! Milyen a munka? – szólalt meg.
- Háát most egy hete szabadságon vagyok,mert a főnököm Amerikába ment. – feleltem.
- Óóó értem. Szóval kényszerszabadság. Én már azt sem tudom az milyen.  –nevetett. Közben lekanyarodtunk a főútról és egy kis földúton haladtunk tovább. Körülöttünk senki sem volt.
- Joon,mégis hová megyünk? – néztem rá.
- Az egyik kedvenc helyemre. Nem sok embernek mutatom meg úgyhogy érezd magad megtisztelve. – mosolygott rám és leparkolt az út szélén.
- Kiszállás! Innen gyalog megyünk tovább. –állította le a motort és kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját. Vagy 10 percig csak sétáltunk az földúton,majd Joon hírtelen megállt. Észre sem vettem ,ezért nekimentem a hátának.
- Haha nézz az orrod elé. Megjöttünk. – tolt maga elé. Egy domb tetején álltunk ahonnan az óceánra láttunk rá. Lélegzetelállító volt. Fogalmam sem volt,hogy Seoul közelében van ilyen hely.
- Te jó ég! Ez fantasztikusan szép. Nem is tudtam,hogy van erre ilyen hely. – mondtam. Joon elmosolyodott és leült a fűre,engem is lehúzva maga mellé.
- Amikor úgy érzem,hogy már összenyomnak a betonfalak,mindig ide menekülök. Hogy kisszelőztessem a fejem és feltöltődjek. Elképesztő mi mindenre képes ez a hely. – támasztotta meg magát a két kezével és felnézett az égre.

picture made by: Lee Joon ♥

- Az biztos. Már most jobban érzem magam. Pedig alig 2 perce vagyunk itt. Köszönöm,hogy megmutattad. – dőltem a vállára. Ültünk így egy darabig,egyikünk sem szólt egy szót sem. Aztán hírtelen megszólalt Joon mobilja.
- Francba. Tudtam,hogy ki kellett volna kapcsolnom. – sóhajtott majd felvette. Kb 2.percig beszélt,de az arca mindent elárult.
- Sajnálom,de vissza kell mennünk,a menedzserem volt. – állt fel.
- Oké,semmi baj. Nagyon örülök,hogy elhoztál ide. – öleltem át.
- Háát már ezért megérte. – nevetett és a kocsi felé húzott.

Mielőtt Joon vissza ment volna a kiadóhoz még kirakott engem otthon. Nagyon jól éreztem magam vele. Mindig sokat beszélgetünk. Mikor felértem a lakásba a srácok már ébren voltak. Elmondtam nekik,hogy hol voltam és megígértem nekik,hogy együtt is elmegyünk majd oda. Mia teljes extázisban volt , hogy ismerem Lee Joon-t és neki erről nem szóltam. Ha tudná kiket ismerek még… Szóval a délután hátralévő részében otthon voltunk. Átjött Mia pasija egy kicsit de nem maradt sokáig mert dolgozott. A nővérem megint New Yorkban volt a barátjával,úgyhogy nem láttam már egy ideje. Aztán este átjött Seiji,B nélkül. Azt mondta,hogy Danbi nem ért rá. Hosszas nógatás után elmondta Kio-éknak,amiről reggel beszéltünk. Kio és Mia meglepően jól fogadta a dolgot. Persze tőlük sem maradhatott el a fejmosás,amit Seiji elég jól tűrt. Szóval megbeszéltük,hogy azért Seiji majd benéz egy normális elvonóra is a biztonság kedvéért. A lényeg csak az volt,hogy minél hamarabb jól legyen. De azért már most jobban nézett ki. Olyan 11 körül visszavittem B-hez. Jaa és Mia és Kio megkapta a részmunkaidős állását a Lotte World-ben. Igaz,B elfelejtett értük menni, úgyhogy nekem kellett elvinni őket. De végül is meg lett az eredménye. 

Ééés akkor most jöjjön a hét fénypontja. Az EXO koncert. A lányokkal már hetek óta erre készültünk. Mikor Mia megtudta,hogy nekik is szereztem jegyet örömtáncot járt a nappaliban. Hát nem minden nap megy az ember EXO koncertre VIP  belépővel. Szóval az egész napunk a

my outfit for the concert

készülésről szólt. Seiji legalább háromszor felhívott,hogy elmondja milyen menő cuccokat vett tegnap és alig várja,hogy lássam hogy fog kinézni a koncerten. Tisztára mintha ő lépett volna fel. De örültem neki,hogy ilyen lelkes. De Mia-hoz képest semmi volt. Barátnőm legalább 10 féle összeállítást próbált fel,mire eldöntötte,hogy mibe jön. Mikor elkészültünk mind a hárman elégedetten nézegettük magunkat a tükörben.
- Kio,esküszöm vadítóan jól nézel ki! – ölelte át Mia. Be kellett ismernem,hogy Kiosuke tényleg nagyon eltalálta a szettjét.
 - Nem vagy még ehhez hozzászokva?– nevetett az említett. Gyorsan kocsiba ültünk és B háza felé vettük az irányt,ugyanis onnan indultunk. Mikor odaértünk már mindenki ott volt. Seiji hatalmas sebességgel ugrott a nyakunkba. Alig bírtunk állva maradni. Tényleg nagyon jól nézett ki az összeállításában. Szóval büszke voltam a fiúkra. Még mindenki elvégezte az apróbb simításokat magán,majd egy limuzin gördült a ház elé. Először el sem hittem,hogy tényleg limóval megyünk. Mint az igazi sztárok. Mindenki beült és már indulhattunk is. A lányokkal végigbeszéltük az egész utat. Seiji és Kio eléggé jól érezték magukat a sok lány között. Seiji-t csak 3-szor csaptam nyakon pár megjegyzése miatt. Nem is ő lenne. Még szerencse,hogy nem mindenki tud japánul. Mikor a limuzin begördült a koncerthelyszín elé,a hangunkat még a kocsin belül is elnyomták a sikítozó rajongók. Hihetetlen volt,hogy mennyien vártak a fiúkra

- Indulás! – mondtuk ki egyszerre,majd egymás kezét szorongatva szálltunk ki a vörös szőnyegre. Mia és a fiúk annyira extázisban voltak,hogy úgy kellett magam után húzni őket. Azt az 5 métert,ami a bejárattól választott el egy kicsit sok időbe telt megtenni,mivel centinként állítottak meg a fotósok és riporterek. Ügyesen kikerültük a személyesebb kérdéseiket,lefényképezkedtünk pár rajongóval és már bent is voltunk az épületben. Mikor hátraértünk a backstage-be ,mindenki szétszéledt. Ki-ki a maga szerelméhez. Mi 4-en (Kio,Mia,Seiji,én) a sminkszobába mentünk. Ahogy benyitottam egy mosolygó Kai-al találam szembe magam.
- Seongyyy! – kapott fel és megpörgetett.
- Kkamjong! 1000 éve nem láttalak. – nevettem és összeborzoltam a haját.
- Van az több is! Komolyan annyira hiányoztál már. Óóó Mia-ék is eljöttek? – mutatott az ajtóban állók felé.
- Ki-kimondta a nevem! Emlékszik a nevemre! – lelkendezett Mia. Kio és Seiji csak nevettek. Hírtelen két kéz fonódott a derekamra és valaki a nyakamba csókolt. 100 illat közül is megismerném az övét. Hagytam ,hogy maga felé fordítson és ajkait az enyémekre nyomja. Hallottam,hogy Kai mond valamit japánul Kio-éknak,majd kimentek a folyosóra. Ketten maradtunk a helyiségben.
- Eszméletlenül nézel ki. – suttogta a nyakamba. A keze a felsőm alá csúszott,és a hátam simogatta. Már nagyon hiányzott az érintése.
- Te se panaszkodhatsz. Hiányoztál. – fúrtam a fejem a vállgödrébe. Luhan szóra nyitotta a száját,de az ajtón beáramló ember tömeg megakadályozta a mondandója kifejtésében.
- Hééé turbékoló galambok,show time van! – karolt át mindkettőnket Suho.
- Ünneprontók . – duzzogott Luhan.
- Hallottátok ezt? Szerencse,hogy nincsenek itt kamerák most. Ha a rajongók ezt hallották volna. – nevetett Chen. Luhan csak oldalba vágta. Közben a lányok is megérkeztek,mindenki a párja kezét szorongatta. Örültem,hogy Kai-t és Soyun-t ismét együtt látom. Ez alóli egyetlen kivétel Min és Sehun volt,akik úgy álltak egymás mellett mint két idegen. Nagyon nem volt ez így jó. Aztán bejött a manager és szólt,hogy 2 percük van a srácoknak felérni a színpadra különben lemondják a show-t. Úgyhogy onnantól kezdve rohanás volt. Seijit alig bírtam elrángatni az egyik táncos csajtól. Komolyan,mint valami kamasz.

A koncert. Eszméletlen volt. Ahogy az a rengeteg ember egyszerre tombolt a srácokkal. Az egész nézőtér megtelt. Felejthetetlen élmény volt mindenkinek. Főleg B-nek,mivel a fiúk nem feledkeztek meg a szülinapjáról és énekeltek is neki. Volt is sírás rendesen. Egyszóval nagyon jó este volt.
Mikor lejöttek a színpadról,se szó,se beszéd Luhan karjába ugrottam. Ő magához szorított. Éreztem rajta,hogy nagyon fáradt. Alig állt a lábán.
- Nagyon nagyon jó volt. – suttogtam két csók között.
- Köszönjük. – mosolygott,majd ismét átölelt.

Másnap sem aludtunk sokat az este,ugyanis B 20.szülinapját is meg kellett ünnepelni. Egy klubban tartotta. Mikor Mia-ékkal odaértünk a lányok már ott voltak. Ismét eszméletlen jót buliztunk együtt. Jó volt végre megint velük lenni. Seiji aznap este sem fogta vissza magát. Csak úgy falta a csajokat. De ez fordítva is igaz volt. Kio-nak sem akadt oka panaszra. Egyszóval mindenki jól érezte magát. Azért Seijin valaki mindig rajta tartotta a szemét,nehogy valami olyanhoz nyúljon,amihez nem kéne. Viszont Mia és én nem voltunk éppen visszafogottak pia terén. Szinte minden lehetséges alkoholt kipróbáltunk. De hát egyszer élünk….








                       Mert Seiji nem bírt magával....

Olyan hajnali 5 körül értünk haza. Fogalmam sincs,hogy hogyan sikerült hazavezetnem. Az is lehet,hogy Kio vezetett. Ő még egész józan volt. Mindenki bedőlt az ágyba. Seiji B-vel ment haza. Ő józanabb volt,mint barátnőm.


Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Szememet még mindig csukva tartva nyúltam a készülékért,rá sem nézve a kijelzőre.
- Igen? – nyomtam el egy ásítást.
- Szia Seo! Beszélnünk kell! – erre a hangra kipattant a szemem.
- Sen? – csattantam fel.

Mei- Just one day!

Az ajtó előtt toporogtam pizsomában és egy csésze kávéval a kezemben. Kopogni akartam, de nem mertem. Lay már a következő koncert helyszínén van, és körülöttem mindenki elfoglalt. Ezért gondoltam, hogy eljövök hozzá. Letettem a bögrém a földre és leültem, hátam az ajtónak támasztottam. Páran szerintem, hülyének néztek, de tudták ki vagyok, és csak felém biccentve egyet tovább mentek. Az ajtó kinyílt, Én pedig hátra dőltem, szerencsére a bögrém már üres volt.

-Mei? – nézett le rá hatalmas szemekkel.

-Helló. – integettem és próbáltam a padló színét felvenni, hogy ne vegyen észre, de nem sikerült, ott feküdtem a lábai előtt, pizsomában. Az arcomat inkább eltakartam, hátha így sikerül láthatatlanná válnom, de ez sem jött be, mert a hónom alá nyúlva felkanalazott és a vállára dobott.

Az a bizonyos szoba....

-Te mégis mit csinálsz itt? – vitt be, magam se tudom, hogy miért pont oda, de a hálószobába. A fekete ágyneműje gyűrötten pihent az ágy közepén. Megfogtam a csücskét és körbe tekertem vele magam, majd ledőltem a párnára, még meleg volt, ezek szerint nem rég kelhetett fel – Szóval mit keresel itt? – tette fel újra a kérdést, ezzel visszarázott a jelenbe.

-Kávéztam.

-Az ajtóm előtt?

-Itt jobban esett. – durcáztam be, mert újra kinevetett engem – Hjááá! – az arcába dobtam a mellettem lévő párnát és amit alatta láttam, azt hittem elájulok. A kezembe vettem a képet, amin ketten voltunk. Ez még akkor készült, mikor a kapcsolatunk komolyabbá vált.  – Mégis mi ez? – fordultam felé.

-Emlék. – mondta halkan. Az ágy szélén ült, az arcán ezernyi érzelem suhant át, egy kósza perc alatt, de a mosolya nem hervadt le.

-Szeretem ezt a képet. – motyogtam. Nekem is megvolt és a polcomon díszelgett, habár Lay utálja, hogy az exemről tartok kint képeket, de ez a kép fontos nekem, ugyanúgy, mint azok, amik kettőnkről készültek. Felültem, takaróját szorosabban magam köré csavartam. Egyik kezem kidugtam és a csuklójánál fogva húzni kezdtem. Eldőlt, mint egy darab fa. Én is lefeküdtem, egymással szembe fordultunk – Azért vagyok itt, mert mindenki mással van elfoglalva. B gyógytornán van, aztán valami fotózásra megy, plusz találkozott egy régi barátjával. D, tudod B anyukája. – bólintott, de nem szakított féleb – Szintén fotózáson van. Eszméletlenül gyönyörű nő, és itt végre felfedezték. A fiúk meg mind dolgoznak, kivéve Seiji-t. Ő valami állás interjúra ment. A lányok is mind dolgoznak, vagy mással vannak elfoglalva.

-Seiji?

-Hosszú sztori.

-És mi van Krissel?

-Kris felszívódott. Küldött egy sms-t, de azóta se híre se hamva. Hiába őrülök bele szinte az aggodalomba, mert nem tudom hol van, mit csinál; nem kereshetem, mert azzal csak ártanék neki. A többi Exo fiú, meg koncertezik. A kolléganőim nem olyan jó fejek, a főnökömhöz meg nem fogok elmenni depizni.  – nevettem fel. Nem szólt semmit csak magához húzott és egy nagyot sóhajtott. Tudtam, hogy nehéz neki, és kegyetlennek éreztem magam, hogy mindig hozzá menekülök, de tudtam, ha vele vagyok az agyam kikapcsol.

-El jössz velem futni? – kérdezte.

-Pizsiben vagyok.

-Gyere. – megfogta a kezem és a szekrényéhez húzott. Aztán elkezdett kutatni és egy nagy dobozt húzott elő. A dobozon ennyi volt: Mei. Kinyitottam és az itt hagyott ruháim voltak. – A régi biciklidet eltetettem, szóval az is itt van. – tudta, hogy utálok futni, ezért régen vett nekem egy biciklit, hogy amíg ő fut, addig Én tekertem utána, vagy mellette.

-Szólhattál volna, hogy ezek nálad vannak. – dobtam az arcába a melegítőm. Aztán még jobban körülnéztem a dobozban. – KIM WOO BIN! Ez mégis micsoda? – húztam elő rég nem látott kedvenc bugyim. Hangosan felnevetett és eldőlt az ágyon. 

Nem éppen a szexi kategória, de nagyon kényelmes XD

-Azt...azt...az ágy alatt találta a takarítónő. – olyan szinten nevetett, hogy a könnyei csorogni kezdtek.

-Haha. Nagyon kis humoros. Melltartó nem volt? – undokoskodtam, erre elvörösödött és a mutatta, hogy folytassam. Kis idő múlva megtaláltam a bugyihoz tartozó melltartót is. Nem mellesleg megjegyezném, hogy a kedvenc fehérnemű szettem hagytam nála, még régebben. – Jesszus. – újra nevetni kezdett. Én pedig ráugrottam és egy párnával ütögetni kezdtem. Mit képzel, hogy kinevet engem?! Nehéz volt, pontos ütéseket bevinnem több okból is, úgy rázkódott, hogy majdnem leesettem róla, plusz az ágy szélén voltunk, a lábai a földön, Én pedig az ölében, lábaim pedig ügyesen a pólója alá csúsztattam.

-Hideg! Hideg! – kiabálta, de nem hagytam abba, folyamatosan a hátához nyomtam a hideg lábam. Ám egyszer, mint derült égből a villám csapás megfogta a derekam és megfordult a helyzet. Egyikünk sem tudott uralkodni magán, DE nyugi semmi nem történt....na jó valami igen. Nyelve vad csatát vívott a nyelvemmel, kezei erősen markolták a fejem alatt lévő takarót, nem akart hozzám érni, és Én se hozzá, mert jól tudom, hogy ha itt és most egymás testét megérintjük, pucéran imádtuk volna tovább egymást. Én egyik kezemben a bugyit, másikban a melltartóm szorítottam a hátam mögött, így kissé megemelkedtem és a hasunk összeért. Hatalmas nyögés szabadult ki belőlem, Woo Bin szájába. Összeszorítottam a szemeim és elfordultam. Ám Ő nem hagyta abba, az arcom kezdte puszilgatni, majd a nyakam.

-Woo Bin. – szóltam rá, de a hangom halk volt és rekedt- Binnie. Állj le! Menjünk futni. – abba hagyta felkelt, majd kiment a szobából. Gyorsan felöltöztem és kimentem hozzá. A kanapén ült, arcát kezébe temetve. Leültem mellé. Kicsit arrébb csúszott.

-Tudom, hogy nem lehet. Lay miatt. De akárhányszor kettesben vagyunk, fotósok és média nélkül, olyan, mintha időutaznék. Mintha a múltban járnék, amikor még együtt voltunk. Érzem, hogy táplálsz még irántam érzéseket, mert akkor nem csókolnál úgy, ahogy. Tudom, hogy Lay nem örül, hogy mi találkozunk, talán azt is tudja, hogy nincs olyan eset, hogy valahogy ne érnénk egymáshoz és gyötör a tudat, hogy Én ezzel Őt bántom. – mondta, a keze még mindig az arcánál volt.

-Lay tisztában kettőnkkel. Habár nekem Ő a mindenem és van, hogy létezni nem tudok nélküle, de tudja, hogy vagy nekem. Tisztában van vele, hogy mi egymás iránt mindig is érezni fogunk valamit, mert valljuk be szép pár vagyunk. – nevettem.

-Ez nem vicc Mei. – nézett rám.

I hate U!

-Menjünk el futni. Te hallgasd a zenéd. Én pedig csendben kerekezek mögötted és felejtsük el ezt a túl intenzív csókot. Oké? – megsimogattam az arcát, a tenyerembe nyomott egy cuppanóst és gengszter vigyorát felém lövellte – Ezt most hagyd abba.

-Csak mosolyogtam. 

-Nem, ez titkos bugyi szakítás volt. Tudod milyen hatással van rám a gengszter vigyor fejed. – löktem meg, erre megint villantott. – Kim Woo Bin meghalsz. Véletlen elgázollak biciklivel.

-Aha. – legyintett, felállt és vette a cipőjét.

-Jáá! KIM WOO BIN! Még is, hogy merészelsz itt hagyni?!  - ekkor az ajtó becsukódott. – Ez tényleg itt hagyott. 

Kirohantam felvenni a cipőm, mire leértem rég nem látott biciklim a parkoló előtt díszelgett, Woo Bin pedig mellette melegített. Ahogy eljöttem mellettem, meglibbentettem a hajam és sípcsonton rúgtam.

Edzés után haza mentünk, gyors letusoltunk, Én újabb cuccokat kerestem elő a dobozból és elmentünk reggelizni. Észre se vettem közben, hogy többen is hívtak. Csak miután ebéd után elvittem Binniet a fotózására, kissé hosszabbra sikerült búcsúnk után a kocsimba vissza ülve vettem elő kis készülékem. B vagy 10 sms-t küldött, meg vagy ötvenszer hívott. Gyorsan visszahívtam. 

Ezt a képet véletlen csináltam
Woo Binról akartam titokban, de majdnem elestem...

-Te mégis hol a fenében vagy? – sutyorgott a telefonba.

-Én is örülök, hogy hallom a hangod. Történt valami?

-Igen, szóval azonnal told haza a képed.

-De miért suttogsz?

-Csak...- és ekkor nevetéseket hallottam, de nem tudtam, hogy kik lehetnek, csak azt, hogy mindegyik hímnemű.

-Részeg vagy?

-Köszi. Szeretlek. – és kinyomott. Haza mentem, gyorsan leparkoltam és berohantam. Öt illetődött szempárral találtam szembe magam. Illetve négy illetődött és egy vigyorgós. B a nyakamba ugrott. A fiúk felálltak és leüvöltve a fejemről a hajat bemutatkoztak.

-Azt hiszem részlegesen megsüketültem. B beszélhetnénk a konyhában. – kirángattam barátnőm – Te normális vagy? Egy komplett banda van a nappalinkban.

-Ráértek. Eljöttek. – nézett rám értetlenül – Megígértem, hogy főzöl nekik. – vigyorgott felém.

-Mi van? – a hangom több oktávval feljebb csúszott – Te láttad, hogy hogy nézek ki? – mutattam végig magamon.

-Szép vagy. – közölte és magamra hagyott. 

Villámgyorsan felrohantam a szobámba, hogy kicsit rendbe szedjem magam. Egy enyhe sminket vittem fel, hogy annyira ne legyen nyilván való. Miután B bemutatta nekem régi barátját elkezdtem utánuk kutatni, plusz B is folyton velük „zaklatott” így egy idő után kezdtem őket megkedvelni. Persze, mint minden lánynak nekem is lett egy személyes kedvencem, aki a nappaliban épp random rappelt. Vettem egy mély levegőt és lementem hozzájuk. Bemutatkoztam, majd Ők is egyesével, még Taehyun is, akit már ismertem. Aranyosak voltak, hogy mennyire zavarba tudtak jönni. Voltak nálam fiatalabbak, Ők úgy beszéltek velem, mintha egy öregasszony lennék, de közöltem velük, hogy nyugodtan leereszthetnek és beszélhetnek velem úgy, mintha egy idősek lennénk. Aztán B-t majdnem felrúgtam csillagnak, mikor egy kisebb kínos csend után megszólalt.

-Egyébként Mei kedvence Te vagy. – mutatott a velem szembe ülő fiúra, Ő is és Én is fültől-fülig vörösödtünk.

-Köszi B. Fiúk éhesek vagytok? – próbáltam kicsit javítani a helyzeten. A fiúk először csak néztek egymásra, de Taehyun a kezébe véve az irányítást kibökött egy hangos igent. Még segítőt is kaptam Jinwoo személyében, aki nagyon aranyosan tette amire kérem. Gyorsan szeleteltem fel pár szem gyümölcsöt és bevittem nekik. Majd a konyhába elkezdtem kutatni a hűtőben.

-Jinwoo mindent megesztek? –kérdeztem.

-Igen. – a fiú hangja egész közelről jött, aztán léptem egy hátra és belé ütköztem.

-Ti meg mit csináltok? – jött be B a konyhába. Elég félreérthető pozitúrában látott meg minket. Én a hűtőajtóba kapaszkodva, előre dőlve, míg Jinwoo mögöttem, a derekamba kapaszkodva. Nevetni kezdtem, olyan szinten, hogy alig bírtam abba hagyni. B letette a pultra az üres tányérokat és szét választott minket.

-Jesszus Mei. Fiatalabbakat rontasz meg.

-Tévedsz, Ő rontott meg engem. – mutattam a rák vörös fiúra – Nyugi, semmi baj. Cuki vagy. – megöleltem, amitől szerintem még jobban elpirult.

-Csoportos ölelés! – kiabált B és hirtelen a konyha megtelt emberrel. Egy hatalmas Winner szendviccsé váltunk.

Mikor végre kész lettünk az ebéddel, megterítettünk, de szerintem kár volt, mert kb 5 perc alatt minden kaja eltűnt az asztalról. Kisebb sáskajárás hozzájuk képest, gyenge kezdő.

A fiúk estig maradtak. A végére már olyan jóba lettünk,hogy úgy búcsúztak el, hogy Noona lettem. Sajnos elég szigorú a menetrendjük, ez a délután is csak egy hatalmas mázli volt, hogy épp szabaddá váltak, így B szomorúan búcsúzott barátjától, hisz nem tudta, hogy mikor tudnak újra találkozni. Én csomagoltam nekik egy kis vacsit, már amennyi maradt, meg sütöttem nekik muffint, amiben egyébként pont Taehyun segített. Örülök, hogy megtudtam ismerni őket, és Minot, ha lehet még jobban megkedveltem. 

Csak, mert cukin pózoltak nekünk. 

Soyun : Érzések...

Már nagyon rég rúgtam így be, de most, B születésnapja, és persze a koncert miatt, sok volt az izgalom.
Jó volt mindenkivel  együtt lenni, látni, milyen boldogok, és nekem ennél több nem is kellett a jó hangulathoz. Még ha a koncert után nem is ittam, csak az öltözőkben voltunk.
Persze Jongin volt olyan aranyos, és a koncert után becipelt egy üres öltözőbe, már épp vette volna elő a lényeget, amikor ránk nyitottak. Fél percig meredtünk az ajtóra miután az a csaj bezárta vissza, vörös fejjel, jó nagyot röhögtem.
Végül nem fejeztük be, hanem mentem a B partyra. Most kiélveztem az egészet. Buliztam, ez kellett már. Mindent új lappal kezdtem ezzel, még ha fáj is a fejem mint állat.
Jongin mocorogni kezdet mellettem, aztán nagyot nyújtózva a hátára fordult. Fogalmam sincs, hogy került ide.
Rám pillant, és elmosolyodik.
-Jó reggelt. - suttogott.
-Neked is. - olyan hangom volt, mint egy rozmárnak.
-Szexis a hangod. - kuncogva közelebb jön, és magához húz. -Óh, hisz lázas vagy. - tol el, homlokomra nyomja az ajkait.
-Tegnap kicsit buliztam... - suttogtam. Nem tudtam hangosan beszélni. Tuti hangszál gyulladásom van.
-Én hoztalak haza. Szóval igen, kicsit nagyon! - kuncog. -Gyere, elmegyünk a dokihoz. - kisegített az ágyból, miután Ő is kimászot, aztán rám adott pár ruhát, mert csak póló volt rajtam és egy bugyi. Szörnyen szédültem, fájt a torkom, és a fejem.
-Hát... nem kellett volna félmeztelenül, vizesen, rohangálnod a parkban. - mondja Jongin. Rá meredek.
-Mi van? - ijedten nyikkantam fel. Ezért nem csak azért volt ijedt fejem, amit hallottam, hanem a hangom miatt is.  Semmire se emlékszem. És még megfáztam.
-Az éjszaka közepén felhívtál, hogy menjek utánad, gondolom vettél két üveg piát, mert a parkban ott volt a szökőkút mellett a két üres üveg, totál részeg voltál, Én szedtem fel a felsőd és a cipőd a betonról, mezítláb, melltartóban és szoknyában megfürödtél az egyik kútban, aztán, vizesen táncolni kezdtél nekem, elég erotikusan, majd szó szerint berángattál egy bokor mögé, többit gondold hozzá. - mondta. És mivel tök komoly volt a feje, tuti igaz.
Megfogtam a fejem, és előre dőlve szidtam magam, persze fejben. Édes Istennek! Soha többet nem iszok ennyit.

Doki jól leszidott. Csak annyit mondtam, hogy vizesen mentem ki az erkélyre, fürdés után, meg összehordtam mindent, csak az igazat nem mondtam meg. Már mint az ivós, fürdős dolgot nem. Kaptam gyógyszert, meg egy fekete maszkot. Minimum két hétig feküdni kell, sok teát inni, mert torok, és hangszál gyulladást kaptam. Szörnyű érzés is volt. Még szerencse, hogy nem köhögök, mert akkor befektetett volna azonnal.

Rakás gyógyszerrel mentem haza, Jongin ágyba zavart, csinált teát és be is hozta.
-Tegnap... vagyis hajnalban... Én nem hagytam, hogy kint lefeküdjünk. Haza hoztalak, és fél úton bealudtál a hátamon. - szólal meg. Rá néztem.
-Miért? - még kimondani is fájt. Azt hiszem, most egy ideig nem fogok beszélni.
-Mert tiszta lappal akarok kezdeni mindent. És részeg voltál. - kezembe adja a gyógyszereket. -Ezeket ved be, aztán alszol egyet. - megfogom a kezét. Rá mosolygok.
-Köszönöm. - krákogok kicsit.
-Lezuhanyzok. Utána pedig mennem kell.

Néztem, ahogy a fürdőbe megy, aztán bevettem a gyógyszereket. Fogtam a forró teát, és azt kortyolgatva, néztem egy pontot a padlón.
-Jobbulást szépségem. - szól be Nam, fel emelem a fejem, rá mosolygok. Mutatom neki, hogy nincs hangom, nem tudok beszélni, mire rám mosolyog. -Most rohanok dolgozni, este talizok Tj-vel, aztán bejövök hozzád. Addig pihenj sokat, gyilkolászd a bacikat. - bejött, egy gyors homlok puszit adott, majd kiindulva rám pillantot. -Szeretlek. - mosolyodik el.
Bólogatok kettő, jelezve, hogy Én is, de kicsit szédültem. Leraktam az üres bögrét, lefeküdtem. Jongin jött be, egy boxerban, még kicsit vizes hajjal, és bebújt mellém. Magához vont, és olyan jó hideg volt, hogy muszáj voltam szinte rá tekeredni. Persze a polcról levettem a maszkot, igaz, sokat nem segít, de jobb ha rajtam van, hátha nem kapja el.
-Nagyon forró vagy. - ölel magához. Becsuktam a szemeim, és hallgattam, ahogy szuszog, keze pedig a hátam simogatja.
Olyan békés volt az egész.
Éreztem, ahogy egyre jobban kezdem kívánni, ezért, kicsit eltávolodtam tőle mellé feküdtem, bal kezemmel pedig végig simitottam az arcán, a vállán, karján, oldalán,  egész a csípőjéig. Letoltam róla a takarót, és csak csodáltam. Nem gondoltam volna, hogy azok után, amiken keresztül mentünk, Én újra Vele leszek, és most mégis... itt fekszik előttem, kezemmel bebarangolom az egész testét, mint aki bolond, lehet csak a láz miatt van, bennem ez az érzés, mégis... nekem Ő kell!
-Yun? - szól hozzám kábultan. Észre se vettem, hogy mit csinálok.  Szemeibe nézek, látom, hogy nem bír már magával, és ez szemmel látható volt. Nem mertem megcsókolni ,ujjaim lágy cirógatása is abba marat, majd fogtam, letoltam magamról is a takarót, levettem a pólót, Jongin pedig mint egy éhes vad, tapadt a mellkasomra. Tudom, hogy meg fogom bánni, hogy lázason... de akarom őt. Nem hagytam, hogy hozzám érjen, legyen ez a büntetése, egyedül vettem le a bugyim, majd letoltam a boxerét. Újra hozzám akart érni, nem hagytam.
-Miért nem? - kérdi kétségbe esve.
-Mert nem... - válaszolok halkan. Megcsókolni se hagytam magam, maszk ugyan úgy rajtam volt. Megfogtam a derekát, így lassan elmerült bennem.

Szemeim nézte, értette mit akarok, értette, hogy ha nem ér hozzám, milyen rossz is neki, hogy amikor mással van, vagy volt, ez volt az az érzés, mert tudom, hogy érzett valamit.
Ez csak szex volt, amit mi sose csináltuk, mi mindig szeretkeztünk, mert hozzám ért, gyengéden, mellettem volt. Remélem, ezzel mostmár meg érti, hogy, ha nem is maradunk együtt emiatt, ezek után, vagy pár év múlva, hozzám bármikor fordulhat. Bármennyire is fog fájni nekem. Tudni fogom, hogy boldog, ha az idő múlásával, mégha már más mellett lesz.  Én akkor is itt leszek vele, neki, mint támasz. Azt hiszem, ezt megértette a szemeimből kiolvasta, még így is, hogy mozog a csípője, és másra kellene gondolnia, végig a szemeim nézte. Végig. Egyetlen érintést engedtem neki, azt is a derekamra, pár pillanatra, szemei becsukódtak, szusszant egyet, és újra rám pillantva, éreztem, hogy megremeg, de tartotta magát. Hiába voltam forró, éreztem, ahogy szét terjed bennem. Fáradtan dőlt mellém, Én pedig kimásztam az ágyból és a fürdőbe siettem. Beálltam a zuhany alá, levettem a maszkot, megengedtem a csapot, jó hideg zuhannyal lemostam magam. Ettől pedig álmos lettem.
Mire kimentem Jongin már öltözött felfelé. Rám pillantot, de Én a gardróbhoz mentem és kivettem pár ruhát. Mögém lépett, megfogta a derekam, és megölelt hátulról.
-Hidd el... tiszta szívből sajnálok minden rosszat amit ellened tettem, mert nem értettem meg, hogy mennyire is fontos vagy nekem. Nem csak mint szerelem, hanem mint társ, barát, támasz, mint minden. Visszagondolva, amikor megismertelek, már akkor is sokszor Te voltál előttem tánc közben is, mert már akkor fix pont voltál nálam, és Én ezt nem értettem. Vagy nem akartam, vagy nem tudtam. Ígérem, ezek után, minden rendbe jön, megváltozom, de csak is miattad. - fejemre nyomot egy puszit, és eltűnt. Mire megfordultam már sehol se volt. Elmosolyodtam.
Kiélvezve a csendet, és a nyugalmat meg a lázt, felöltöztem, és úgy dőltem be az ágyba mint egy darab fa.

Pár napig tiszta kóma voltam, csak aludtam, teát ittam, és WC-re jártam. Lassan kezdek jobban lenni, ezért magamhoz vettem a laptopom, és filmezni kezdtem.
Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megbeszélném a többiekkel, hogy, elmennénk a Los Angeles-i házba, nyaralni egyet, de ezt majd megszervezem, ha jobban leszek. Viszont jó ötlet, az tuti.