Min - Friends

A fotózás délután négyig húzódott,szóval eléggé éhes és fáradt voltam. A managerem szerint a képek megjelenése után számíthatok további külföldi felkérésekre is ( a mostani képek a brazil voguenak készültek..Koreában). Izgalmasan hangzott..bár kissé untam..jó ez nem a legjobb szó,de mindegy…szóval mostanában csak a Voguenak fotóztak, én viszont alig vártam,hogy más cégeknek,márkáknak is megint modellt állhassak.
A hallban összefutottam SeungJunnal,aki mosolyogva üdvözölt.
- Szia Min! Neked is most volt fotózásod? –ölelt meg.
- Igen. Éppen végeztem.
- Az jó. Láttalak múltkor is egy plakáton. Büszke vagyok rád.- vigyorgott.
- Azért ne túlozzunk. –mosolyogtam.- Te sem panaszkodhatsz. Ismét a Vogue? Nem rossz. – kacsintottam rá.
- Megteszem,amit tudok. Ráérsz egy kicsit? Igyunk valamit.- mutatott az ajtóra.
Beültünk a Vogue melletti kávézóba. Jun rendelt nekem egy eper-banán turmixot,magának pedig egy dupla csokisat ( fogalmam sincs,hogy az milyen).
- Anyukád Seoulban van? –kérdezte,miközben belekortyolt az italába.
- Tudtommal éppen Párizsban van. Nem követem annyira nyomon. –vontam meg a vállam. Az előttem ülő,látva a reakciómat,terelni kezdte a témát.
- És apuddal mi a helyzet? Csekkoltam youtubeon pár fellépésüket a turnén. Nagyon állat. – válaszul egy érdektelen pillantást vetettem rá.
- Oké,értettem. Nem beszélünk a családodról. –emelte fel a két kezét.
- Jó. –mutattam felé a hüvelykujjam.
- Akkor mesélj te valamit. Így elkerülhetjük a kényes témákat.
- Inkább kérdezek.  Mikor mész vissza LA-be? Csak mert két hónap múlva lesz ott egy fotózásom és mehetnénk egy repülővel.
- Még nem tudom.  1 hónapra terveztem most visszamenni. Ha nem jön közbe semmi,akkor felőlem oké. A divathetektől is függ,mondjuk.
- Ja,igaz. Én is meg vagyok hívva párra. –kortyoltam bele a poharamba.
- Tényleg örülök,hogy újra modelkedsz,Min. Nagyon neked való.
- Köszönöm. Még nem tudom,hogy mi lesz később,de egyelőre én is élvezem. Sok a felkérés…és nagyon sokan felismernek.
- Hát,ezzel jár a hírnév.
- Dehogy vagyok én híres.
- Dehogyisnem. Nem kell szerénykedned. Már csak a baráti köröd,na meg a pasid miatt is tudják,hogy ki vagy. A szüleidről nem is beszélve.
- Ja,tök jó.
- Ez az igazság.
- Mindegy. Akkor örülök,hogy jó neked szeptember körül.
- Jaja én is. Amúgy jövő héten jön Yesung. –a név hallatán megborzongtam .- Lesz egy fotózásunk együtt.
- Csodás.
- Csak gondoltam szólok. Nyugi,nem terveztem semmilyen akciót.- formált idézőjelet az ujjaiból.
- Akkor jó. Tudom,hogy szar ez a helyzet,mert a legjobb barátod, és régen mindig együtt voltunk,de…megváltoztak a dolgok. – kezemmel a poháralátétet piszkálgattam.
- Tudom és nem kell bocsánatot kérned. Az az idióta cseszte el amúgy is. Azért,jó,ha tudod.- kezével az enyémért nyúlt,majd megszorította.
- Köszönöm.
- Mi újság a pasiddal? Minden oké? Elcsitultak a botrányok?
- A botrányok soha sem csitulnak el.- feleltem cinikusan. – Sehunnal jól meg vagyunk,bár nem tudunk sokat találkozni. Amiket a neten olvasol,azok hazugságok.
- Persze,nem is szoktam őket komolyan venni. Mostanában megszaporodtak a cikkek amúgy. A barátnőidről is sokat találok.
- Jaj,ne is mondd. –sóhajtottam. – Csodálkozom,hogy még senki nem jött ide hozzánk,hogy kérdőre vonjon,miért csalom meg „már megint” Sehunt.
- Próbálják csak meg. Nem fogják zsebre tenni,amit tőlem kapnak. –vigyorgott.
Körülbelül egy óráig beszélgettünk,majd hívott CAP,hogy menjek már,mert nagyon vár,ezért hosszas búcsúzkodás után,az autóm felé vettem az irányt. Időközben eszembe jutott Lucas és Seiji. Nem is mertem belegondolni,hogy mit csinálnak a lakásomban..viszont bíznom kellett benne. Valakinek muszáj volt.
A Teen Top dormja nem volt olyan messze a székháztól,ezért gyorsan oda értem. Nem tudom,hogy CAP hova küldte el a többieket,de csak ketten voltunk.
- Mit csináltál a srácokkal,Minsoo? – kérdeztem,miközben leült mellém és a kezembe nyomott egy tál epres fagyit.
- Nem én. –kacsintott.- Andy. Beszerveztem,hogy vigye el őket valahová. Ilyen egész estés programra. Tudtam,hogy L.Joe csak zavarna. –vigyorgott,mire oldalba könyököltem. – Naa…szóval ez a helyzet. Ugye tudod,hogy Andy csak azért ment bele,mert mondtam,hogy te jönnél át? Nagyon bír téged,mert amúgy szigorú és nem nagyon engedi,hogy külsősök jöjjenek fel. Még szerencse,hogy te nem vagy az.
- Majd megmondom neki,hogy köszönöm. Én is bírom Andyt. Mindenkinek ilyen főnök kellene.
- Ja. Na,de ne beszéljünk Andyről. Van egy kis meglepetésem. – azzal füttyentett egyet a hálószobája felé. Nem sokkal később két kutya rohant felénk a kanapéra.
- Nem hiszem el,hogy itt vannak. –ujjongtam,miközben a kutyusok elfoglalták helyüket az ölünkben ( megjegyzem,hogy „kis szerelmem” mostanra eléggé termetes dobberman lett).  A tagok majdnem mindegyikének volt kutyája,akik a dormban laktak ugyan,de mostanában inkább a családtagok vigyáztak rájuk,mert nekik a sok munka miatt nem volt idejük. Ezért is lepődtem meg,mikor megláttam Minsoo kutyusait.
- Csak miattad. Hiányoztál nekik. –karolt át.
Az este folyamán beszélgettünk. Elmeséltem neki Lucot és apát. Mindenben egyet értett velem.
Utána kérdezett Bethről. Megbeszéltük,hogy valamikor összeismertetjük őt a „többiekkel”.  Nem maradhatott ki a mesedélutánból Sehun sem. Végül megnéztük a házi készítésű videó felvételeink második részét,megcsodáltam CAP új tetkóit,levittük a kutyákat sétálni,majd,olyan egy óra körül,a kutyákkal egyetemben elnyomott minket az álom. Szerencsére a hálóban.
Másnap reggel kaptam egy hívást Meitől,miszerint ma este GOT7 koncertre vagyunk hivatalosak. Örültem neki,már régebben is meg akartam nézni egy fellépésüket.
- Köszönöm a tegnapot Minsoo,imádlak. Most mennem kell.- nyomtam egy puszit az arcára,miután összekészültem. A kutyusok még aludtak. Óvatosan megsimogattam a fejüket,hogy fel ne ébredjenek.
- Már mész is? Mondjuk nem,mintha maradhatnál,mert mindjárt jönnek a többiek és megyünk próbálni. – vakarta meg a halántékát.
- Na látod. Nem zavarok tovább. – fogta meg a kezét,majd az ajtó felé húztam.
-Te ? Zavarni? Soha. –ölelt magához. Kissé erősen tette.
- Minsoo,megfulladok. –ütögettem meg a hátát.
- Ja, bocsi. Olyan kis törékeny vagy. Figyi,arra gondoltam,hogy lekísérlek,így alsógatyában,aztán színpadiasan megölellek. Aztán már csak annyi a dolgunk,hogy várjuk  cikkeket a neten. –vigyorgott azzal az édesen szemtelen mosolyával.
- Ez nem vicces. Nagyon nem. –ingattam a fejem.
- Jó,bocsi. Egy kicsit azért igen. Oké,jó legyél Min,majd beszélünk. –nyomott egy puszit a homlokomra.

Úgy döntöttem,hogy nem megyek haza,hanem rögtön az egyetem felé vettem az irányt. Kíváncsi vagyok,Lucas mihez kezd nélkülem. Remélem nem feledkezik meg Bethről. Gondolta rá,hogy felhívom,de végül arra jutottam,hogy,ha ő nem keresett még eddig,akkor nyilván nem lehet baj...vagy még sem.
Még gyorsan felhívtam Sehunt,hogy elmeséljem neki a "nagy" hírt. Különösebben nem hatotta meg..jellemző. Jó szórakozást kívánt,aztán le kellett tennie,mert épp egy próba közepén voltak.
Csak két órám volt ma,de pont elegendő ahhoz,hogy délután fél ötre végezzek. Utána indultam B-ékhez. Együtt mentünk tovább a koncert helyszín felé. Mei intézett nekünk VIP jegyeket. Bent nagy volt a nyüzsgés,szokás szerint. Én nem voltam az a „nagy fangirl”,aki sikítozva ugrál,ha meglát egy hírességet. Talán azért,mert én is eben éltem,már egy jó ideje. Viszont a GOT7-t szerettem. Jó fej srácoknak tűntek,a zenéjük pedig pörgős volt,egyszóval: örültem,hogy itt lehetek. Sorban bemutatkoztunk a tagoknak,Mei,ahogy meglátta Jacksont,elordította magát,nagyon vicces volt,de egyben aranyos is. Meglepetten tapasztaltuk,hogy tulajdonképpen ők is tudják,hogy mi kik vagyunk…mondjuk,ha belegondolok,ez nem is olyan meglepő.
Először JB-vel beszélgettem egy kicsit. Kedves fiú,örültem,hogy kölcsönös volt az érdeklődés ( nem kell félreérteni),majd,miután Bi elengedte Markot ( megjegyzem irtó édesek voltak,ahogy barátnőm a karját szorongatta),felé fordultam. Megölelt,amit először nem tudtam hova tenni,aztán megmagyarázta azzal,hogy mi, LA-iek tartsunk össze. Vicces volt. Kicsit beszélgettem vele is,mert már nem volt sok idejük kezdésig. Kiderült,hogy az apja jóban van az ap..Ian élettársával, SuYunnal. Milyen kicsi a világ! Csak ennyire volt időnk,mert menniük kellett a színpadra. Mi elfoglaltuk a kis VIP helyünket. Az egész koncertet végig tomboltuk. Imádtam azt az energiát,ami a fiúkból áramlott. Köszi Mei!
Haza érkezve a társaság bevetette magát a B rezidencia konyhájába. Éppen a narancslevemet készültem meginni,mikor Seo  ijedt hangjára lettem figyelmes. B rögtön mellé lépett. Barátnőm idegesen emelte a telefonját B felé. Közelebb léptem,hogy én is lássam. Ledermedtem. Egy cikk volta kijelzőn Biről. Alatta egy kép,amint Tokiya egy csókot nyom a szájára.
-A rohadt életbe,ezek az idióta firkászok.- csaptam az asztalra. – A rajongóknak meg nincs saját életük,hogy egyfolytában a máséba kell belepofázni?! Elegem van már ebből.
- Miből van eleged? – Jelent meg a konyhában Tokiya. Seo felé tartotta a mobilt.
- Uh,basszus. Ez most komoly? Mi ez a baromság. –kerekedtek ki a szemei.
- Ez kérlek szépen a média. Üdv a világunkban. – könyököltem a konyhapultra.
- Sajnálom B,nem tudtam,hogy ez lesz belőle. – vakarta meg a halántékát,idegesen.
A következő pillanatban megcsörrent a mobilom,ezért kimentem a nappaliba. Apa volt az. Csodálatos.
- Oh,méltóztattál felhívni? Most nem alkalmas.
- Min,tudom,hogy haragszol,de engedd,hogy megmagyarázzam.
- Mondom,hogy most nem alkalmas. Hívj vissza később. –azzal  bontottam a vonalat.

Egy kép a mai fotózásról :)

Éééés Cap reggel :D (a haját azért megfésülte)

Danbi: I hate all of them~

drága szerelmem *-*

Reggel korán keltem. Fáradt voltam hiszen tegnap már dolgoztam és mióta Babyboy meg van kicsit elszoktam a munkától.  Sok volt a hajtás, de jól esett végre mást is csinálni, mint egész nap otthon ülni. Imádom JiSangot, de néha kell az mikor nem a sírását hallgatom a kis hiszti hercegemnek.  Visszatérve a munkára örültem, hogy végre már csak pár lépés választott el minket D-vel a céltól, hiszen tegnap már az utolsó simításokba kezdtünk bele. Azt sajnos nem árulhatom még el, hogy miről van szó, de ami késik nem múlik, előbb-utóbb mindenki tudomást szerezz a titkos projectünkről.

- Hova mész kincsem? – kérdezte ásítva anya.

- Chanyeolhoz. Te nyugodtan menj dolgozni, később én is csatlakozom.

- Mi lesz a picivel?

- Hagytam Meinek üzenetet, hogy figyeljen rá. Meg Tokiya is itthon lesz, ma szabadnapos. – hadartam el gyorsan a dolgokat, miközben magamra kaptam cipőmet. – De most mennem kell, Chanyeol ma jön haza a Law of Jungle forgatásáról és megígértem, hogy kimegyek érte a reptérre. – nyitottam ki az ajtót, majd visszafordultam és egy puszival köszöntem el D-től. –Vigyázz magadra, majd hívlak ha végeztem. - csuktam be magam után az ajtót és már mentem is White-hoz.  Mivel elég korán volt, így nem kerültem dugóba és kicsivel hamarabb meg is érkeztem, mint a gép. Leparkoltam szemem fényével, majd felmentem annak a terminálnak a kijáratához, ami Chanyeol gépéhez volt.  Habár nem jegyeztem meg pontosan melyik, sőt meg se néztem igazán a sok rajongónak hála nem tudtam eltévedni. Pár perce ácsoroghattam az embertömeg szélén mikor nyíltak az ajtók. Nem néztem fel, hiszen a sikolyok tájékoztattak arról, hogy bizony most érkezik barátom. Zsebre vágtam kocsi kulcsomat és elindultam Chanyeol felé.

- Szia édes. – ugrottam nyakába. Körülöttünk egyből vakuk kezdtek villogni és néhány lány sírásban tört ki. Nem értem őket, mit várnak? Azt, hogy majd miattuk elhagyom életem szerelmét? Soha nem lennék képes rá. – Elegem van a sok rajongóból. – suttogtam fülébe.

- Ne törődj velük. - simított ki egy tincset arcomból, majd lágy üdvözlő csókot hintett homlokomra. Nem is kell mondanom, mekkora fülsüketítő sikolyáradatban volt részünk emiatt az aprócska gesztus miatt.

- Menjünk, mielőtt kiakadok. – kulcsoltam össze ujjainkat és indultam meg a parkoló felé. Muszáj volt minél előbb kikerülnöm ebből a tömegből, mert körülbelül már faniszonyom volt a sok sikító lánytól.  – Végre. – értünk oda White-hoz.

- Hogy van a pici? – kérdezte Chanyeol, amint kényelembe helyezte magát a kocsiban.

- Mei vigyázz rá.  – zártam le ennyivel a témát. Útközben nem is nagyon beszélgettünk. Saur párom békésen szunyókált, míg én az útra koncentráltam.  – Megérkeztünk. - fordultam felé, ahogy leállítottam a motort.

- Mennyivel jöttél? – kérdezte hitetlenkedve.

- Nem hajtottam gyorsan, csak valaki, amint elindult a kocsi beszundított. - magyaráztam el neki miért tűnt olyan rövidnek az út, pedig egyáltalán nem volt az. – Na gyere, gyors beköszönök a többieknek, már ha van itthon valaki.  

- Nem maradsz? – kérdezte, mikor felértünk és az üres dorm fogadott minket. Ennyit arról, hogy köszönök a többieknek.

- Dolgom van. - adtam egy puszit arcára és már száguldoztam is tovább.

Útközben felhívtam D-t, hogy inkább hazamegyek a picihez, ha nem haragszik meg, de otthonról majd telefonálgatok és intézem a dolgainkat. Szinte hallottam, ahogy mosolyra húzódott szája eme felelősségteljes kijelentésem után. Igen, be kell vallanom, hogy bár enyém volt a gyerek szerintem inkább D viselkedett igazi anyaként mellette. Én túl hamar elfáradtam, és túl hamar feladtam mindig, ha egy kis akadályba ütköztem, de igyekszem megjavulni.

- Menj csak nyugodtan.  Már úgy sincs sok dolog. – mondta és bontotta a vonalat.

medencés party. :D 

- Sziasztok – köszöntem hangosan választ várva, de a csenden kívül semmi nem jött. Kicsit beljebb mentem és csak akkor jöttem rá, hogy senkit nem izgat, hogy hazajöttem, mikor meghallottam a medencétől jövő hangos nevetést. Kinéztem hozzájuk, de egyből lelohadt jókedvem, ahogy megpillantottam a medencéből kifele jönni mindenkit. Mindenki alatt értem a ház lakóit, Meit, Tokiyát és újdonsült lakóinkat Taehwant és kicsi szemem fényét Yemin kezében, mert gondolom ő is csatlakozott időközben.

- Persze mulassatok csak nélkülem. – vágtam be a durcát és hátat fordítottam a bagázsnak. Már majdnem bent voltam a házban, mikor karok fonódtak derekam köré és egyszer csak nem volt a lábam alatt talaj.  – Tegyél le. Hallod?! Tokiya.- üvöltöttem rá és kapálóztam, de nem mentem semmire. Pár pillanat alatt repültem a medencébe, ahogy elrugaszkodott a talajtól és süllyedtünk el együtt a mély vízben. – Te elmeháborodott. – akadtam ki és fröcsköltem le vízzel.

- Nyugi B. – úszott oda hozzám.

- Nem nyugszom meg. Dolgoznom kéne.

- Jaj lazíts már egy picit. - fogta meg arcomat.

- Nem tudok.

apa pótlék.♥

- Ha nem próbálod meg nem is fog sikerülni. - hajolt közelebb hozzám és nyugtató puszit adott ajkaimra.  Ahogy puha párnái enyéimhez értek testem engedett a görcsös feszültségen és teljesen elernyedtem.  Tokiyának úgy kellett utánam kapnia, hogy ne süllyedjek el. – Azért ennyire ne engedd el magad. – tört ki nevetésben.

- Hülye. – fröcsköltem pofán megint, majd kiúsztam, hogy átöltözhessek.  Mivel csodás hangulatom elrontotta a medencés bulit, így mindenki követett a házba, hogy valami szárazba bújhasson.

- El kell intéznem még pár telefont, addig vigyáztok a kicsire? – mentem ki a nappaliba, ahol Mei tespedt a kanapén. Szegény öcsi azt se tudta mit csináljon az ölében lévő hatalmas patákkal.  Rosszalló pillantást küldtem barátnőm felé, aki egyáltalán nem vette a lapot és inkább nézte tovább a tv-t.

- Tényleg lazítanod kéne. – jött oda hozzám Tokiya és vette át Babyboyt. 

- Most nem lehet. – hagytam faképnél japán barátom és már tárcsáztam is. 

- B te is jössz? – jött be Mei már korán reggel a szobámba.

- Hova? – takartam el szemeimet a hirtelen világosság elől. 

- Got7. – ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam hova is készülnek a többiek. – Min és Seo is mindjárt itt lesznek.

- Máris kelek. - pattantam ki az ágyból. Meglepő lehet, hogy ha a barátom rajongóiról van szó, akkor falnak tudnék menni a sok sikítozós álmodozótól, de ha más bandáról van szó én is ugyanilyen álmodozó lányka vagyok.  Pillanatok alatt rendbe szedtem magam és már a konyhában voltam teljes harci díszben.

- Köszönöm. – vettem el a gőzölgő csészét Yemin kezéből.  – Még elugrok Babyboy-al D-hez, majd ott találkozunk. - kaptam fel egy péksütit az asztalról, miután elfogyasztottam a kávét.

Már a bejárat előtt toporogtam a többieket várva mikor valaki a vállamhoz ért.

- Öhhmm…- szólított meg nem túl szépen valaki. - Te most akkor szakítottál Chanyeollal? – a napszemüveget levéve a fejemről néztem a lányra kikerekedett szemekkel.

- Miről beszélsz? – adtam hangot tudatlanságomnak.

- Hát erről. – mutatta felém téglafonjának képernyőjét. Nem akartam illetlen lenni, így nem vettem kézbe a készüléket. Bár így kényelmetlen volt olvasni, mégis végigolvastam az egész cikket.

- Ez nevetséges. – mondtam, mikor a végére értem.

- Miért lenne az? Még kép is van. – jött oda egy másik lány és nyomta a telefonját az arcomba. Felismertem magunkat a képen. A saját házam udvarában készült tegnap, ahogy Tokiya éppen felkap és beugrik velem a medencébe.

- És emiatt miért lennénk együtt?!- csodálkoztam el. Tudtam, hogy a fanok bármit képesek bemesélni, de azért ezt már túlzásnak tartottam.  

- Ez megfelelő bizonyíték? – csatlakozott még egy rajongó. A kép amit mutatott azt örökítette meg, ahogy tegnap Tokiya megcsókolt.  Teljesen elfehéredtem és azt se tudtam mit csináljak.

- Gyere B. – hallottam meg Mei életmentő hangját. Karon ragadott és kirángatott a kisebb tömegtől, ami körém gyűlt. – Történt valami? – kérdezte miután meglátta arcomat.

- Semmi, csak lesokkolt ez a sok ember. – füllentettem egy pöppet.

A látogatást Mei egyik sminkes barátnőjének köszönhettük, így őt kerestük a színfalak mögött a műsor előtt. Hamar meglett így mi is találkozhattunk a fiúkkal még mielőtt élőben halljuk legújabb számukat.

- Moon Danbi.- hajoltam meg illedelmesen, mikro rám került a sor a bemutatkozásban.  Mei olyan aranyos volt. Mikor Jackson mutatkozott volna be, elüvöltötte magát.  Hangos nevetést tört fel belőlem ezt a jelenetet látva. Mivel még volt egy kis időnk mielőtt a fiúk színpadra álltak beszélgettük velük egy picit. Beálltam Mark mellé és karjába csimpaszkodva hallgattam, ahogy a többiek önfeledten kommunikálnak egymással.

Mivel Mei a többit leírta már nem részletezném, hogy mekkora partyra készülünk majd.

*-*

- Történt valami még vártál ránk? – kérdezte kínai barátnőm mikor hazaértünk.

- Semmi . – mentem a konyhába, hogy igyak valamit, de Seo ijedt hangja megállított.

- Jézusom. – szörnyedt el miközben telefonját szorongatta kezében.

- Megint valami utálkozó dolog? - szaladtam oda hozzá. Féltettem, hiszen mióta Lulu elment szegény csak rosszat kapott. Nem is nagyon engedtük neki, hogy felnézzen a netre, de nem tilthattuk meg neki, így mindig valahogy megtudta a dolgot, ha róla írtak valamit.

- Igen. Vagyis nem.

- Akkor most melyik?  Minről írtak valamit? – igen szegény ő is kapott hideget az utóbbi időben, így érte is aggódtam.

- Nem. Rólad. – nem lepődtem meg. Már tudtam a cikkről, így nem izgatott a dolog.

- Mit írnak? – kérdezte Mei és Yemin egy emberként.  

- Új barát?! A fiatal sportoló, amint megszülte közös gyerekét Chanyeollal, új vizekre evezett.  

Mei - IGOT7

Kis édesség xD

-Hallo! - emeltem fülemhez a telefonom.
-Mit csinálsz?
-Őszintén?
-Ühüm....
-Nézem, ahogyan horpasztasz. - kuncogtam a telefonba. Lay nem tudta mire vélni a válaszom, így gyorsan elküldtem neki egy képet, hogy pontosan miről is beszélek.
-Akkor ezért beszélsz kínaiul. 
-Nem, azért beszélek így, mert a szerelmemmel beszélek.
-Csak hallani akartam a hangod. Most mennem kell. Szeretlek Mei!
-Ne hajszold túl magad. Mikor jössz? Hiányzol.
-Sietek.
-Szeretlek! - ezzel a vonal megszakadt. Szomorkodva néztem a sötét kijelzőm, majd átmentem kicsit babyboyhoz. A kis törpe időközben nyúlt egy nagyot és már próbálgatja kis sonka lábait. A kiságyból vigyorogva figyelt mikor beléptem. Éppen ébredezett, felvettem és a nappaliba mentem vele, de senki nem volt ott. Egy cetli fogadott a konyhapulton:

"Chanyeolhoz mentem, sietek. Tokiya alszik. Puszi B" 

Ittenem, hogy lehet ennyire édes...
Jó géneket kapott XD

Kis kenguruba tettem Babykét és kimentem vele a kertbe Namsonghoz, akit még mindig nem sikerült annyira megkedvelnem, de tény, hogy nagyon édes. Aztán a jó időnek köszönhetően puccba vágtuk magunkat és medencéztünk egyet. Irtó cuki a pici az úszógumiban kapálózva. Időközben Tokiya is csatlakozott. Olyan hullámokat keltett ropi testével, hogy én majdnem szívrohamot kapva, fulladozva mentettem a hangosan kacagó csöppséget. Végre lecsillapodtak mikor meghallottam, hogy valaki csönget. Bizalmatlanul hagytam a kicsit Tokiyára a vízben, de pár ütéssel a fejébe vertem, hogy vigyázzon rá. Taehwan vigyorogva állt az ajtó előtt.
-Van fürdőgatyád B-nél? - kérdeztem köszönés helyett. Nemlegesen bólogatott, csuklón ragadtam és irány Tokiya szobája. Ellpotam az egyik fürdőgatyáját, szerintem pontosan az volt, amit tőlem kapott. - Vedd fel és gyere a medencéhez. - magára hagytam a fiút, aki hatalmasokat pislogott felém. Már éppen indítottam volna a mentő akciót, mikor félszegen megjelent a medence szélén. Sajnos a végzete pontosan mögötte állt. Yemin egy laza mozdulattal lökte meg, így pontosan a medence közepére érkezett.
-Bejössz? - kérdésemre tettekkel válaszolt és egy laza bombával megérkezett a medencébe, persze ruhástól....Mit vártunk Yemintől?! Őszintén?!
Még kicsit ökörködtünk a vízben, majd már jócskán besötétedett mikor végre kimentünk. Időközben B is hazaért, persze azonnal durcába vágta magát, amint meglátott minket ki tápászkodni a vízből. Lefürdette a kicsit, aki olyan fáradt volt, hogy a vacsija közben bealudt az etető székben. Yeminnel és Taeval a kanapén ülve kapcsolgattam a TV-t. Kínai létemre nincs ellenemre a testi érintkezés, de Taehwan tipikus koreai, lábaim ölébe pakoltam, amíg fejem Yemin ölében pihentettem. Yem persze nem ellenezte, de szegény fiú úgy ült mellettem, mint aki karót nyelt.
-Nyugi, nem vagyok leprás.
-Még hozzá kell szoknom ehhez. - mutatott a lábamra.
-Skinship. - tátogta Yem.
-Ha zavar elveszem a lábam. - már ültem volna fel, de bokámnál fogva vissza húzta a lábam.
-Nem, nem. Így is már azt hiszem elég közelről ismerjük egymást. - mutatta fel két lapát kezét. B kiakadva ült a fotelba, hogy megrontom a testvérét. Időközben felcsendült egy általunk nagyon kedvelt banda új száma. Yeminnel visítva ugrottunk fel és a hatalmas tv előtt csorgattuk a nyálunkat kedvenceinkre. Majd hirtelen felindulásból elhatároztuk, hogy a következő fellépésüket megnézzük és ha sikerül elintéznünk, akkor meg is látogatjuk a fiúkat, akik még csak hírből ismernek minket.
Hamar eljött az idő. Mint és Seot is sikerült meggyőznünk, hogy jöjjenek velünk. A színfalak mögött kerestük egyik sminkes ismerősöm, aki segített bejuttatni a fiúkhoz. Próbáltam póker arccal illedelmesen bemutatkozni, de amint megláttam kedvencem, azonnal előtört belőlem a fan és vigyorogva hajlongtam.
-Mei....Mei Wu vagyok. - mutatkoztam be.
-Én... - kezdte el.
-JACKSON! - visítottam, de azonnal szám elé kaptam a kezem és vöröslő arccal fordultam a csapat leaderhez.
-Te vagy a kedvence. - közölték a lányok a kínaival.
-Vettem észre. - nevetett, majd megtörtént az, amit világéletemben vágytam. Wang Jackson megölelt. Teljes katarzis, az agyam leblokkolt és azt hittem örömömben be fogok pisilni. A fellépés előtt még beszélgettünk kicsit, Jackson végig a kezemet fogta, hogy az örömtől el ne repüljek. Tipikus kínai ő is. Lőttünk egy gyors csoport képet és már mentünk is elfoglalni a helyünket a színpad előtt. Örömmel láttam, hogy mindenki talált magának egy szimpatikus tagot. Tényleg boyfriend banda a Got7. A fellépésük után kaptak egy kis pihenőt, mi pedig -vagyis csak számomra volt a mennyország- kaptunk fél órát a mennyországban. Megbeszéltük, hogy ha idejük engedik eljönnek hozzánk egy medencés buliba.
Hogy ennek mikor jön el pontosan az ideje......Remélem minél hamarabb. Nyáááááá~ BamBam sms-t írt. Innen üzenem neki, hogy Én kíni vagyok. Nem értem ha külföldiül írsz nekem, én nem értem a nyelved.

Imádom őket!!!

Min - Under aged

- Mit vertél le már megint? - álltam meg csípőre tett kézzel a konyhában ügyködő Lucas előtt. Ő lábával éppen besepert valamit a pult alá.

- Semmit,semmit.

- Mit rugdostál arrébb? - kerültem meg a pultot.

- Ja ez? A kutya volt. - felhúztam az egyik szemöldököm majd kezemmel a nappali másik felében békésen szundikáló Beth felé mutattam.

- Az Ő legnagyobb bűne maximum a lustaság lehet. Nem hiszem el,hogy megint eltörtél egy tányért. Szerinted ezeket ingyen osztogatják? - vettem elő idegesen a seprűt.

- Bocs,nem volt direkt. A koreai tányérok olyan csúszósak. Ígérem veszek neked egy egész készletet. - vigyorgott,miközben tartotta nekem a lapátot.

- Inkább egy pólót vegyél fel. - böktem rá csupasz felsőtestére. - Ez valami betegség,amit elkaptál Seijitől?

- Nem,ez a "nem akarok megrohadni a melegben" életstílus. -kacsintott rám.

- Inkább gyakorold a koreait Eintstein. Itt nem sokra mész az angollal.

- Rajta vagyok...De olyan kibaszott nehéz..a beszéd még oké..de azok az írásjelek.

-Hangul.

-Az.

- Nem olyan vészes. Nyugodtan kérhetsz segítséget, mondjuk tőlem.

- Jó,majd meggondolom. - válaszolta lustán,miközben kidobta az összetört tányért a kukába.

- Lucas. -sóhajtottam. Érdeklődve fordult felém. - Beszélnünk kell.

- Jó,beszéljünk. Közben csinálok palacsintát. - nyitotta ki az egyik szekrényt. - Lécci segíts elolvasni a hozzávalók nevét. Nem tudom,melyik melyik. Tudod..hangulul vannak.

- Majd utána csinálsz palacsintát...vagyis nem,inkább ne csinálj semmit. Gyere és ülj le. -ragadtam meg a karját,a nappali felé húzva.

- Ajjaj. - ült le mellém törökülésben a kanapéra.

- Azt hiszem eleget vártam. Pontosan 4 és fél hónapot.Azt sem értem,hogy miért lehetsz még mindig itt. Tudtommal nem dolgozol. Szóval miért is vagy pontosan Koreában?  - a mellettem ülő nagyot nyelt.

- Tudod Min,én el akartam már hamarabb is mondani,de te ebből a négy hónapból 3 és felet utaztál,fotózkodtál meg tanultál,úgyhogy nem nagyon volt esélyem kiönteni a lelkem.

- Te is tudod,hogy ez nem így van. Az tény,hogy elfoglalt voltam,de erre mindig lett volna időm. Csak azért nem forszíroztam,mert nekem is meg volt a magam baja. Apával sem beszéltem azóta.. tudom,hogy te igen...csupa fül vagyok. - fordultam felé,amennyire csak lehetett.

- Csak nyaralás. Ennyi. - vakarta meg a tarkóját. Nem nézett a szemembe.

- Akkor a nyaralásodnak ezennel vége. Mehetsz vissza L.A-be. - csaptam össze a tenyerem.

- Mennék én,de azt...még nem lehet.

- Miért nem lehet? - kezdtem komolyan ideges lenni.

- Hát mert... ez bonyolult...Ian még nem engedné...nem a rohadt apám,de ő ezt szereti elfelejteni... sajnos muszáj azt csinálnom,amit mondott most az egyszer...különben nem segít elrendezni az ügyet.

- Milyen ügyet? Beszélj már értelmesen!

- Jó. -egyenesedett ki. - Azért lehetek még mindig itt,mert Ian beiratott egy egy éves levelezős kurzusra Seoulba. Olyan,mint egy egyetem,csak rövidebb..ha elvégzem,akkor L.A-ben folytathatom,mert valami testvériskolájuk van ott vagy mi. Szóval papíron oda járok. Igazából is,csak nem mindig megyek be...khmm... Koreait kéne tanulnom meg nemzetközi kapcsolatokat. Van ilyen média szakom is,ami tök jó,mert...

- LUCAS

- Jó,nem terelek.Elég zűrösek a dolgok mostanában otthon. Mikor legutóbb beszéltem Haylievel,azt mondta,hogy kezdenek megoldódni,de még nem 100% a dolog. Anya nem nagyon beszél velem,Ian pedig elfoglalt.

-Még mindig terelsz.

- Jó, várjál már,nem olyan könnyű. - kezével összeborzolta a haját.

- Azért próbáld meg.

- Na..az a helyzet,hogy teherbe ejtettem egy...15 éves lányt...aki még szűz volt...mentségemre szóljon,hogy részeg voltam és kurvára idősebbnek látszott. Azt hazudta,hogy szed bogyókat. Később kiderült,hogy....- ( bocsánat,de nem fogom leírni a nevet,személyiségi jogok miatt)- ..-nek a lánya. Mikor megtudtam,először fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Én már totál elfelejtettem a csajt. A nevére sem emlékeztem. Először

ezt ma reggel küldte xD
idézem "Most viszem le Bethet"

Haylienek mondtam el,később anyának,aki beszámolt róla Iannek. Kibaszott mérgesek voltak. Pedig felnőtt vagyok,az én felelősségem,de mindegy. Ian mondta,hogy börtönbe is kerülhetek,kiskorú megrontása miatt. Közben felhívta a lány apja. Kb. annyit mondott,hogy a gyereket természetesen nem fogjuk megtartani..megjegyzem,nem is akartam,a csajt sem ismertem. Különösebben nem fogott meg.. szóval abortusza lesz és itt elkezdett ordibálni a telefonban,mire Ian mondta,hogy természetesen mi álljuk az egészet. Ebbe belement. Aztán olyanokat mondott,hogy ki fog nyírni,meg tudja,hogy ki vagyok,látott már az újságokban,megtalál stb... Én mondtam,hogy jöjjön,nem félek tőle. Szóval ez után találta ki Ian,hogy tűnjek el egy kis időre... rohadtul nem akartam,de muszáj volt. Röviden ennyi.

Csak ültem és pislogtam Lucasra.

- És ezt te csak így mondod? Várjál. Mi a faszért nem mondtad el eddig?! - csaptam a kanapéra. - Miért nem mondta el ezt eddig senki?

- Min,ne beszélj csúnyán. -szólalt meg Luc,mire olyan pillantást vetettem rá,hogy szerintem újraértékelte az életét.-Mert nem akartam erről beszélni. Tudtam,hogy így fogsz reagálni rá. Megbántam,oké? Nem vagyok büszke erre az egészre. Mindenki követhet el hibákat,nem?

- Azért ez nem egészen így van. Mikor szeretted volna megosztani velem?

- Nem tudom. Valamikor. Elmondtam volna..tényleg. Bocs. Nem olyan könnyű erről beszélni.

- Ja,persze. És ezek után nem gondoltál arra,hogy meg kellene változnod,ha már ezért jöttél ide?

- Nem akarok megváltozni. Az csak egy botlás volt. Többé nem fordul elő. Az vagyok,aki vagyok. Tudom,hogy ezt a családom képtelen felfogni,de ez van.

- Mekkora egy seggfej vagy.

- Mondtak már. Figyelj Min, köszönöm,hogy befogadtál,rendes vagy,igazi király testvér,meg minden,de már nagy fiú vagyok,nem kell vigyázni rám. Mióta ide költöztem,nem csináltam semmi rosszat,ugye? Még Bethet is minden este levittem sétálni,mikor nem voltál itthon.

- És?

- Csak azt akarom mondani,hogy.. nem vagyok egy lecsúszott,elkényeztetett sztárcsemete...mindig is utáltam,ha így néztek rám. Csak azért jöttem el,hogy bebizonyítsam Iannek: igen is tudok élni egy idegen országban,meg tudok állni a saját lábamon...az anyagiak most nem számítanak...most magamra értem..arra,hogy képes vagyok jól csinálni a dolgokat.

- Ezt eddig nem nagyon mutattad.

- Jó,mostantól komolyan fogom venni azt a levelezős cuccot is.

- Ne nekem ígérgesd,hanem magadért csináld meg. Én nem nézlek le semmiért,ne gondold ezt. Egyszerűen,csak azért haragszom,mert nem mondtad el hamarabb... tulajdonképpen apára is haragszom ezért..nagyon is...de ez most mindegy.

- Tudom. - kezével a vállát vakargatta. - Ha maradhatok,akkor ígérem,hogy mindenről be fogok neked számolni. -pislogott rám kiskutya szemekkel.

- Nem,köszönöm,azt nem szeretném.  -ráztam meg a mutató ujjamat.

- Pedig izgalmas sztorijaim vannak. Például multkor Seijivel..

- Na erre aztán tényleg nem vagyok kíváncsi. -álltam fel a kanapéról,próbálva elnyomni a nevetésemet.

Nem haragudtam Lucasra. Tényleg nem. Igaz,hogy nagy meggondolatlanságot csinált és nem is tűnt úgy,mint aki felfogja a súlyát,de ő egyszerűen csak ilyen. Nem azt jelenti,hogy leszarja,ami történt,csak  ő az a fajta srác,akinek a "tegnap" az "tegnap" és már nem érdekli többé. Látom,hogy igyekszik...tudom,hogy sikerülni fog neki...mert meg tudja csinálni.

Furcsa mód,akire jobban haragszom,az apa. Mégis mit képzel magáról? Ide küldi Lucot,egyetlen szó nélkül és elvárja tőlem,hogy befogadjam? Jó,ez történt,de nem Ian miatt...huhh ez a név...

Aztán eltűnik majdnem fél évre,egyetlen árva magyarázat nélkül?Számomra a nagyobb gondot most Ő jelentette. Minél hamarabb beszélnem kell vele.

Másnap Lucas reggelit csinált kettőnknek.Cuki volt,ahogy igyekezett,de a rakott palacsintája inkább hasonlított valaki gyomortartalmára. Ezt a gondolatot nem osztottam meg vele.
- Mióta vagy ébren? -ültem le az asztalhoz.
- Fél nyolc óta. Azóta ezt a remekművet csináltam.
- Jól néz ki. - próbáltam hihetőnek tűnni.
- Tudom,hogy szarul fest. Viszont finom. -ült le mellém,miután szedett nekem is.
Tényleg finom volt. 10 perc alatt elpusztítottuk a tányér tartalmát. Lucas kérés nélkül elmosogatott,amíg levittem Bethet sétálni.
- Délben el kell mennem. Fotózásom van. - ültem le az xboxozó Lucas mellé. - Remélem ma valami hasznosat tervezel csinálni.
- Aha.
-Komolyan mondtam. -löktem meg a vállát,mire felszisszent,mert elvétette a lövést.
- Kettőkor átjön Seiji. Nyugi,nem verünk szét semmit. Aztán csupa hasznos dolgot fogunk csinálni. -vigyorgott.
- Nagyon egymásra találtatok.
- Ja,mint zsák a foltját.
- És az egyetem?
- Nem fogom ott hagyni,nyugi anyu.
-Aha. - ingattam a fejem,mire a mellettem ülő oldalba bökött.
- Tényleg. Nem kell aggódnod. Reggel hívott Ian. Mondtam,hogy beszéltem veled és,hogy haragszol rá. Azt mondta,majd fel hív.
- Chh...szánalmas.
- Az.
- Mindegy,most megyek készülődni. Este nem biztos,hogy itt alszom.
- Exo?
- Nem,ők most nincsenek Koreában. Két nap múlva jönnek vissza.
- Akkor?
- CAP.
- Ááááh a szeretőd.
- Hülye.
- Jól van,csak vicceltem.Menjél csak,majd Bethtel vigyázunk a házra. -kacsintott.
- Gondolom. Ne felejtsd el megetetni. - paskoltam meg kiskutyám fejét,aki épp akkor foglalta el a helyemet a kanapén. Válaszul egy hüvelykujj lendült a magasba.

Min - Valentine disaster...or not

Olyan régen nem írtam,hogy csak na..jól megfogalmaztam,nem? Bocsánat,tudom,hogy többször kellene jelentkeznem,próbálok sűrűbben írni. Kis életemben zajlottak/zajlanak az események.

Gondolom mindenki arra számít,hogy valentin napon ( igen,ennyire le vagyok maradva) Sehun valami hiper-szuper ajándékkal lepett meg… hát ez nem egészen így volt. Konkrétan elfelejtette:

Este 8 óra. A szobámban ültem és a gondolataimba mélyedten lazítottam…és közben szidtam Sehunt,amiért ennyire „fontos” vagyok neki. Tudom,hogy ma szabadnapjuk van,úgyhogy nem adhatja be nekem,hogy nem ért rá…mindegy…délután Henryvel voltam,szóval ő volt a mai Valentinom. Izgatottan várom a cikkeket,miszerint vele (is) összejöttem.. Igazság szerint most épp azon kellene aggódnom,hogy hol van Lucas. Elég régóta nálam lakik már,de nem úgy néz ki,mintha „javult” volna. Apa küldte Koreába,de azt még nem tudtam meg pontosan,hogy miért,mert nem hajlandó elmondani,egyfolytában terel. Nekem pedig mostanában elég sok dolgom volt ( fotózások,egyetem) és nem volt időm őt hajkurászni,válaszért esedezve. Amíg nem csinál semmi illegálisat, addig nem piszkálom.

Bethel nagyon jól megvoltunk,ügyes kiskutya volt,bár a szobatisztasággal még gondok voltak. Cap két naponta hívott,hogy leellenőrizze,minden rendben van.
Szóóóóval visszatérve a magányomra: körülbelül fél kilenc körül csengettek. Lustán kibattyogtam az ajtóhoz,aminek a túloldalán egy lihegő,kezében egy csokor rózsát és szatyrot tartó Sehun állt.
- Min,kicsim én.. –nem tudta elmondani,mert rácsuktam az ajtót. Kopogtatás. – Min,tudom,hogy haragszol,de..
- Haragszom? Neeem,én nem haragszom,miből gondolod? – válaszoltam. Tudtam,hogy jól hall.
- Igen,haragszol. Ne haragudj,kiment a fejemből,Baekhyun szólt,hogy..
- Szóval nem is magadtól jutott eszedbe, hanem Baek szólt? Csodálatos,tapsot érdemelsz.
- Nyisd ki légy szíves… nem akarok reggelig itt állni. Elszárad a virág. Miiiin. –kopogtatás. Kezemet a szám elé téve próbáltam visszatartani a nevetésemet. Nehezen sikerült. Könyökömet az ajtókilincsnek támasztottam,ezzel akadályozva,hogy Hunnie benyisson.
- Most komolyan ennyire haragszol? Ne mondd nekem,hogy te még soha sem felejtetted el. Ma szabadnapunk van,úgyhogy egész nap aludtam. Ezért nem haragudhatsz rám! Héé.. ki fognak szólni a szomszédok…engedj már be! – jól van,elismerem,élveztem,ahogy ott kint szenved. Körülbelül 15 perc után megenyhült a szívem,és lenyomtam a kilincset. Sehun szinte beesett a lakásba.
- Ha tudom,hogy ezt fogjuk játszani,nem hozok ennyi cuccot.- Dobta le a kanapéra a szatyrot. Karba tett kézzel álltam előtte. A kezében lévő csokrot felém nyújtva próbált bocsánatot kérni. Nem sok sikerrel. Sehun bement a konyhába,levett egy vázát az egyik polcról,vizet engedett bele,majd belerakta a csokrot. Eközben én nem mozdultam a nappali közepéről.
- Boldog valentin napot Min. –slattyogott vissza,majd óvatosan,hátratett kezekkel lejjebb hajolt,hogy a szemembe nézzen. Elfordultam. Igazság szerint azért,mert,ha nem teszem,elnevetem magam. Lehet,hogy gonosz vagyok,de összevetve mindent,amit Sehun valaha csinált,ez semmi volt. – Mit csináljak,hogy megbocsáss ? – fogta meg a vállamat. Ekkor eszembe jutott valami.
- Bármit megteszel?

-Bármit.

- Akkor gyere velem. –azzal karon ragadtam. – Vedd fel a cipődet. –utasítottam.
- Hova megyünk? –kérdezte,miközben lehajolt,hogy teljesítse a kérésem.
- Majd meglátod.

Jó,tudom,hogy senkinek nem ez lenne az első gondolata valentin napon,de szerintem azért elég jól kitaláltam.
Hunniet letessékeltem az első emeletre,majd megálltunk a 4-es számú ajtónál.
- Ajjaj. Mit szeretnél? –nézett rám kételkedve.
- Na most. Ott bent van egy lány. 15 éves, a neve Sora. Hatalmas EXO fan..Ma van a születésnapja. Az anyukája a Voguenál dolgozik. – Sehun vonásai itt megkeményedtek .-  ne nézz így,a legjobb részt még nem is hallottad. – veregettem meg a vállát. – Szóval. Most becsengetünk,jó eséllyel bemegyünk… te pedig elénekeled neki s Happy birthday-t.
- Miért?
- Mert ez egy kedves gesztus. És örülni fog. Én is örülni fogok. Na?
- Aishh…Te nem is szereted az ilyen rajongós dolgokat,nem?

-Ez most más. Jóban vagyok az anyjával. Na,gyerünk,csengess be.
-Ha megcsinálom,utána megbocsájtasz?

-Abszolút.

- És lesz békülős ajándék?

-Azt majd meglátjuk. –kacsintottam,egy puszit nyomva a szájára. Hunnie becsengetett. Sora anyukája nyitott ajtót. Gyorsan elmagyaráztam neki a tervet. Ő mosolyogva bólintott,majd halkan betessékelt minket,elvezetve Sora szobájához.
- Sora,kicsim,Min van itt. Szeretne felköszönteni. Gyere ki egy kicsit. – a lány válasz nélkül jött ki. Már pizsamában volt. Amint meglátta a mellettem állót, lefagyott. Egy pillanatig csak állt,szó nélkül,majd kitört belőle:
- Úristen,Oppa… -kapta a szája elé a kezét. – Oppa,oppa..Min,miattam elhoztad a barátodat? Úristen. – igen, az „úristen” és az „oppa” minden második mondatában benne volt.
Sehun bólintott,majd szóra nyitotta a száját.
- Úgy hallottam szülinapod van. Szeretnék énekelni neked valamit. –lépett közelebb hozzá. Sora arca rákvörös lett. Kezét még mindig az arca előtt tartotta.
- Ne-nekem? Tudod,hogy szülinapom van?  Oppaaaa.. ezt nem hiszem el… csak álmodom. Lá-láttam az Exo next doort ésés ez most teljesen olyan…ezt nem hiszem el. Csak miattam eljöttél idáig?
- Igazság szerint,muszáj megtennem,máskülönben a barátnőm nem fog lefe… -itt oldalba könyököltem,mire elvigyorodott,majd folytatta… igen,csak miattad. Szóval,kezdem. Készen állsz?

- Egy pillanat. –szólalt meg,majd berohant a szobájába,és kis idő múlva visszatért,kezében a mobiljával. – Most me-mehet.

- Oh nem,légy szíves ne videózd le. Legyen ez csak a mi kettőnk titka. –kacsintott Sehun,közelebb hajolva az előtte állóhoz,aki majdnem leejtette a telefont. Na,előjött az idol.
- Pe-persze. – az anyukája felé nyújtotta a mobilt. Sehun megköszörülte a torkát,majd óvatosan megfogta Sora kezeit,akinek torkából halk sikoly féle tört elő.
Nos,Sehun elénekelte a ’happy birthday’-t, olyan rapperesen. Utána csinált közös képet Sorával,de megígértette vele,hogy nem tölti fel sehová. Fő a biztonság,ugye.
Még tizennégyszer megköszönte,hogy eljött..illetve eljöttünk,majd kikísértek.
Visszaérve a lakásba,Sehun lerogyott a kanapéra.

- Valld be,hogy élvezted. –ültem le mellé vigyorogva.
- Csak miattad csináltam..de cuki volt a csaj.
- Igen,az volt. Durva,hogy mennyire oda vannak értetek. –húztam fel a lábaimat.
- Ja…te is odavagy,nem?- fordult felém érdeklődve.
- Hát persze.- feleltem cinikusan. A mellettem léve szatyor felé fordultam. –Hoztál kaját?
- Igen,de most már mindegy. Holnap megesszük reggelire. Most más dolgunk van. Kérem az ajándékom. – nyúlt felém hirtelen,majd kezeit átvetve a nyakam mögött és a lábaim alatt,felemelt és bevitt a hálóba.
Óvatosan letett az ágyra. Lassan fölém hajolva a fülembe suttogta:
- Engem miért nem hívsz soha oppának? – kezeimet összekulcsoltam a nyakán.
- Mert mostanában nem érdemelted meg. – Hunnie elmosolyodott.
- Teszek róla,hogy ma este megérdemeljem. – a következő pillanatban ajkai az enyémekkel kerültek összetűzésbe. Sehun felült,maga után húzva engem is. Kezeivel a derekamat cirógatta,ajkai a nyakamat ostromolták. Apró kis villámok futottak végig a testemen,mikor az egyik keze a csípőmre vándorolt. Kissé hátrébb hajolt,amíg levette a pólóját,majd megszabadított az enyémtől is.

Kis idő múlva már csak én voltam és ő. Semmi zavaró textil darab.
Sehun ajkai visszavándoroltak az enyémekre,miközben ujjaival a legérzékenyebb pontom felé kalandozott. Belenyögtem az érzésbe. Hunnie belemosolygott a csókba. A fülemhez hajolt.
- Na mi az? Itt jó? – válaszul a hajába túrtam. Mintha csak engedélyt adtam volna, barna hercegem  ujjai mélyebb utakra tévedtek. Egyik kezemmel Hunnie hátát szorítottam,másikkal a párnát markoltam. Sehun gyorsított a tempón,miközben a melleimet kényeztette.
- Se-hun. – sóhajtottam,erőtlenül. Feljebb emelte a fejét,lassítva a tempón. Mozdulatai körkörössé változtak.
- Mondd, hercegnőm. Jó érzés? – csókolt bele a nyakamba. Nem tudtam tovább visszatartani. Felnyögtem. Abban a pillanatban Sehun abbahagyta előbbi tevékenységét. – Most még nem mehetsz el. Ma valentin nap van. Egyszerre kell megcsinálnunk.Remélem kimondod,hogy oppa.
- Idióta vagy. –ütöttem meg a vállát,még mindig erősen zihálva. Kicsit feljebb csúsztam, a Kis Sehun felé nyúlva,de ő eltolta a kezem.
- A-a. Ma én engesztellek ki téged. Neked nem kell engem. –kacsintott,majd óvatosan visszadöntött a párnák közé.
- Akkor csináld már. –sürgettem.

-Ugye szeded még a bogyókat?

-Szerinted?-húztam fel az egyik szemöldökömet. Hunnie nem válaszolt. Óvatosan feljebb emelte a lábaimat,hogy végre megkapjam,amit akarok.
- Ahh . – nyögtem fel az érzéstől.
- Boldog valentin napot Min. –csókolt meg lágyan,miközben mozgatni kezdte a csípőjét.
( Tudom,hogy mindenki a következő percekre kíváncsi…sajnálom,de ez most a mi hálószoba titkunk marad…talán majd legközelebb többet is elárulok. Annyit elárulok,hogy többször is elhangzott Sehun hőn áhított "oppa" szava. Meg kell jegyeznem,Beth az egész valentin estémet végig aludta a nappaliban.)

Szóval ez volt az én valentin napom. Amilyen rosszul kezdődött,olyan jól ért véget.
Tudom,hogy még sok mindent kell mesélnem,ígérem,hamarosan írok megint, nem fogom elhanyagolni. Most mennem kell,mert úgy hallom,Lucas levert valamit a konyhában. Nyilván Bethre fogja fogni,de azért megnézem,mit csinálnak ;)

Mei- Új jövevény

Nem mindig sír ám :3

Hangos, keserves és irritáló sírásra ébredtem. B mindenki szobájába tett egy bébi örzőt, hogy Babyboy egy pillanatra se tűnjön el a szemünk elől. Persze a kutyák körülöttem erre hangos vonyítással válaszoltak.

-Na meg van mi nem hiányzott. – magamhoz vettem a hangos készüléket és Zelda kíséretében át vonultam a csöppséghez – Na mi a helyzet kis öreg?!  Anya horpaszt, te meg éhes vagy?! – kivettem a most már halkabban szipogó babát, akit egész nap el tudnék tutujgatni. Zelda egy jó reggelt nyalintással köszöntötte, majd megérkezett Oscar, aki B ágyára telepedett le.

-Utálom a nagy dögöd. – tolta ki arcából Oscár lihegő fejét.

-Utálom a majmod, mégis megtűröm.  – kontráztam.

-Még mindig ezen lovagolsz Mei?! Komolyan mondom lassan egy hete vagy itthon és még mindig csak a picivel foglalkozol, pedig itt vagyok Én is.

-Örülj, hogy a picivel foglalkozok. Éhes, plusz ha jól érzem be is van kakálva.

-Ki cserél...

-Csak szeretnéd. – nyomtam kezébe a gyerekét, majd kutyáim kiparancsolva úgy döntöttem, hozzám nem illően futni megyek, 5 nagy kutyával. Nem gondoltam át teljesen a dolgot. A telefonomért nyúltam és már hívtam is kedvenc , illetve egyetlen futó társam. Persze, hogy azonnal igent mondott. Bár a kutyákat nem említettem neki. A parkban egy padon ülve vártam. Juliet és Marcus hangos csaholással köszöntötte Woo Bint.

-Hát ők? – simogatta meg ebeim. Gyors elmagyaráztam neki a helyzetet, majd Oscart, Marcust és Julietet a kezébe nyomtam. Zelda és Summer tunyák, ők csak kocognak, míg a másik három szinte vágtat. Indulásra készen álltunk, a kutyák úgy kilőttek, mint a golyó. Woo Bin messziről kiabálta a nevem, Én pedig hasam fogva nevettem.

Izzadtan haza érve első utam a tusolóba vezetett. Éppen csak beálltam a víz alá, mikor Tokiya kopogott. Gyors törülközőt csavartam magam köré és lerohantam, mivel csak annyit közölt velem szemtelen japán barátom, hogy B nagyon keres engem. Tehát lebillegtem egy száll kis törcsimben, ami éppen lefedte a fedni kívánt testrészeket.

-Na bazd meg Tokiya.- fordultam volna vissza, de a szemétje tolt előre, közben persze görcsösen rázta a röhögés. Egy hatalmas, szerintem Krisnél is magasabb fiatalember állt a konyhában. B meglepetten nézett rajtam végig.Mérgesen fújtam egy nagyot és felemeltem a kezem jelezvén, hogy ne is mondjon, vagy kérdezzen semmit. A mellette álló fiú hatalmast nyelt, majd mélyen meghajolva bemutatkozott.

-Mei...Ő itt az....Szóval Taehwan az öcsém. – hadarta barátnőm. Megkövülve álltam, majd pukedlizve Én is bemutatkoztam. Nem tudtam, hogy pontosan mit is kéne cselekedjek. Örüljek, vagy ne, rontsak e a helyzetemen, hogy a nyakába ugrok vagy ne. Bár a nyakába ugrás, csak szórakozásból lenne, hiszen, annyira édesen 

toporgott előttem és még véletlenül sem nézett a lábfejemnél feljebb. Kutyáim a szobámból kiszabadulva rohantak le a lépcsőn, hogy nyálas puszikkal és hangos vakkantásokkal fogadják a vendéget, szegény kis mopszlik is próbálkoztak, de sajnos eltörpültek

hatalmas malamutjaim mellett. Vodka lábujjam csócsálva jelezte, hogy ugyan emeljem már fel, hogy Ő is illendően köszöntse gazdája új családtagját. Amint lehajoltam a törülközőm úgy engedett, majd csúszott le szépen lassan. Ám valaki hirtelen elkapta melleim ezzel gátat szabva a lefelé csúszó anyagnak.

-Hát ez egy elég fura helyzet . – szólalt meg Yemin a hátam mögül.

-Csak ne engedj el. – könyörögtem, a hatalmas kezek beterítették a mellem.

-Fog....foglak. – dadogta szegény fiú.

-Taehwan... – veregette meg Tokiya a vállát – Mázlista vagy.

-Ma a majommal alszol. – vágtam hasba a hangosan röhögő fiút – Felkísérnél a szobámba?

Kezeim összekulcsolva kezeivel elindultam B kisöccsével az emeltre. Mikor az ajtóhoz értünk, gyorsan berohantam a szobámba és kiordítva megköszöntem a segítséget. Magamra kaptam valami itthonit, majd, hogy kicsit lehiggadjak felhívtam Layt.

Na akkor nem így kalimpált. xD

Pár nap kínos integetés után összeszedtem a bátorságom, hogy még egyszer megköszönjem Taehwan kedves, mellbevágó gesztusát. Örültem neki, hogy kicsit magunk lehetünk. Bátorításképp magammal vittem az ebeket...az összeset, mind a hetet. A fiú kissé félve vette t tőlem a két törpét, plusz Zeldát. A két nagy fiú rám jobban hallgatott. A parkba ment mesélt magáról, a színészi karrieréről, az eddigi életéről és mindenről amit tudni akartam és persze ez vissza felé is működött, amire kíváncsi volt, én elmondtam neki. Haza felé még beugrottunk egy kávézóba, ahova persze be is engedtek a mini hadseregünkkel. B aggóda hívott, hogy hirtelen meglett testvére, szőrén-szárán eltűnt...majd közöltem vele, hogy szőr van elég, hisz előttem szürcsöli a jegeskávéját Summerel együtt. Undi, de édesek voltak. Haza felé a szüleim is megejtettek egy hívást, hogy nem sokára kérik vissza az ebeket, mert a végén megszokják a koreai levegőt.
Az a nemsokára a hétvégén el is jött. Fájó szívvel váltam meg az 5 kis/nagy gazfickómtól, de valljuk be, a házunk nem állatkert. Hiába akarja B azzá tenni. A reptérről hazaféle sétálgattam. Nem volt kedvem haza menni, túl zajos volt. Imádom azt a csöppséget, de az a mennyiség, amennyit sírni tud...elképesztő. Így koreai ex legjobb barátomhoz mentem, aki nem volt otthon. A rögzítőjén hagytam egy nyúlfarknyi üzit, hogy ne lepődjön meg, hogy ha az ágyában alélva talál, csak alszom. Három negyedóra telhetett el, mire jött az üzenet: Ájultan?! Remélem meztelen....
-Istenem Woo Bin. - dobtam készülékem a párnák közzé. A kanapéra vetve maga kacsolgattam a tévét. Készülékem berregni kezdett.

Unatkoztam xD

-Kapós vagyok ma. - megnéztem a kijelzőt - Nem én voltam, a konyha pulton van vagy a hűtőben és egyébként sem raktam el. Mond.
-Szia Mei! - szólt bele B - Te mégis hol a fenében vagy?!
-Ha elmondanám meg kell, hogy öljelek.
-Ha elmondod, valószínű meg foglak ölni.
-Ez is egy valós opciók lehet. - kuncogtam.
-Nem untad még meg, hogy feszt vele vagy?!
-Nem untad még meg, hogy feszt ezzel nyaggatsz?!
-Utálom mikor ilyen vagy. 
-Én is mikor te. Kicsit jobban is bízhatnál bennem. Oké, Woo Bin lakásán vagyok, de jelenleg egyedül...- hallottam az ajtókód csiripelését - Egyedül voltam eddig. Kérlek B kell egy kis szusszanás bababoy mellett, ha nem lehet egy nyugodt éjszakám, megőrülök.
-De hiszen megígérted, hogy segítsz. - hangja fáradt volt. Tudom, hogy az első 5 év borzasztó lesz, se Yeol, van, hogy D sincs itt, csak mi vagyunk Bnek.
-1 éjszakát kérek. - fogtam én is könyörgőre. Danbi anyuci megkönyörült rajtam és már hallottam, amint Yemin után kiállt. Letettem a telefont és a kanapén végigrohanva, nyakába ugorva köszöntöttem fáradt színészem.
-Ezek szerint hiányoztam. - szorított magához.
-Te mindig hiányzol, és soha. - nevettem - Kimenőm van a Danbi bölcsiből. Bababoy teljes uralma alá vett minket. - Woo Bin egy fekete zacskót lebegtet meg a szemem előtt. Soju és kimchi.
-És miért pont idejöttél?
-Hát Yemin amúgy is nálunk van, Minnel már régóta nem beszéltem, szerintem a munkájába van elveszve, Seo már egy komplett japán negyed, nem kell még neki oda egy kínai. TJ pedig elment Amerikába a szerelmével. - nyúltam el a kanapén, mint egy kis macska, éppen csak nem doromboltam. Az est további része beszélgetéssel, sok nevetéssel és a forgatókönyvének tanulmányozásával töltöttem. Az új filmje nagyon viccesnek ígérkezik. Mikor végre minden elfogyott úgy határoztunk irány az ágy, persze szigorúan csak alvási céllal. Háááát mondhatom, hogy sikerült visszafognunk magunkat. Oké egy jó éjt puszi, csók elcsattant, de semmi több. Ígérem kedves olvasóim, hogy többé a Gyagyakornist nem csalom meg. Hacsak nem jön egy jobb Unikornis, de kétlem.

Én is téged <3

Seo Young - A hidden street in Seoul

lovie ♥

Tudom, tudom. Kicsikét eltűntem az utóbbi napokban,de megvolt rá az okom. Kicsit összejött most minden. A botrány Kai-al, a sajtó állandó zargatása… egyszóval kissé elegem volt már mindenből. De hála az én fantasztikus és imádnivaló barátaimnak az ügy elcsitulni látszott. És hogy most kikről beszélek? A Wu ikrekről ,akik minden „erőtt” mozgósítottak Seoul-tól Kínáig ,hogy megoldják az ügyet. Na meg persze az én egyetlen szerelmemről Luhanról, aki még egy interjút is adott Kínában a kapcsolatunkról. Én is hasonlóképpen tettem Koreában ( megint csak hála Mei-nek és Krisnek.) Szóval nekik köszönhetem,hogy sikerült tisztázni az ügyet. Jó jó, persze még mindig vannak,akik nem hisznek nekünk és meggyőződésük,hogy járok Kai- al ,de magasról teszek rájuk. Viszont mivel a kelleténél kicsivel több figyelmet kaptam a médiától az utóbbi napokban , eléggé sok cikk jelenik meg rólam még mindig és az utcán betámadó rajongók száma is megnőtt. De ezzel meg kell tanulnom együtt élni. Viszont van még egy probléma, amit úgy hívnak ,hogy SM. És az idióta aláírásra váró papírjuk. Amit persze eszem ágában sincs aláírni. Nekem nem fogják megmondani , hogy kivel és mikor találkozzak. És nagyon remélem ,hogy legutóbb is világosan fogalmaztam.

Az egyik reggel egyedül voltam otthon, mert a srácok egyetemen voltak. Vagyis nagyon reméltem ,hogy Seiji is ott volt és nem Lucas-sal lógott el már megint valahova….
Szóval éppen a kávémat kavargattam,mikor kopogást hallottam az ajtón. Letettem a csészét az asztalra és odasétáltam,hogy kinyissam.
- Szia Seo! hiányoztam? – tárta szét a karját a küszöb túloldalán álló személy. Én minden szó nélkül a nyakába ugrottam és egy hatalmas csókot nyomtam a szájára.
- De még mennyire. Úristen Luhan. Hogy kerülsz te ide? – húztam be az ajtón. Ő csak elmosolyodott és megindult a nappali felé. Hollywood hangos ugatással ugrott a lábára.
- Héé Holly , hát nem ismersz meg? – guggolt le hozzá Luhan. Ahogy simogatni kezdte a fejét , kis vérebem megadóan feküdt el előtte.
- Ne lepődj meg rajta. Elég ritkán fordulsz meg nálam mostanában. Elszokott tőled. De most komolyan, mégis mit keresel itt? – ültem le a kanapéra. Ő a kezében Holly-val követte a példámat. Kiskutyám már nem is volt annyira kicsi, mármint súlyát tekintve szóval nem volt egy kifejezetten egyszerű feladat felemelni. De Luhannak mindenféle nehézség nélkül sikerült.
- Hiányoztál és látni akartalak. Meg tudni akartam hogy vagy ezután a nagy… balhé után az SM-el , meg a Kai- os dolog után. – kulcsolta össze a kezünket.

így szokott elterülni ♥

- Egész jól. Próbálom túltenni magam rajta. A Kai-os ügyön még könnyebb, hiszen tudom az igazságot és remélem,hogy a pletykalapok is felfogták. Persze még mindig vannak cikkek,de nem veszek róla tudomást. Viszont az SM már keményebb dió. Nem hiszem,hogy lefognak állni , amíg teljesen ki nem készítenek. De most komolyan Luhan, van ennek az egész szerződésnek értelme?
- Nincs, de sosem arról voltak híresek, hogy fer és értelmes szerződéseket írattak alá. És az a gond ,hogy ha én próbálnék segíteni azt személyes támadásnak vennék ellenük és még rosszabb lenne a helyzet. Sajnos nekem ez ügyben meg van kötve a kezem . – sóhajtott. Tökéletesen tisztában voltam vele ,hogy Luhan most nem igazán tehet semmit. Nem is vártam el tőle. Eleget tett már a Kai-os pletykával kapcsolatban. Ezt magamnak kellett megoldanom.
- Figyelj, lehetne hogy most ne beszéljünk ezekről a dolgokról? Tudom,hogy attól még nem fognak megoldódni,de 1 hete megy ez a rémálom. Most már kicsit elegem van belőle. – dőltem hátra. Luhan csak elmosolyodott és bólintott.
- Ez esetben gyere! Elmegyünk valahova. – állt fel ,felém nyújtva a kezét.

Mikor leértünk az utcára, az autóm felé indultam ,de Luhan visszahúzott.
- Most inkább sétáljunk. Olyan szép idő van. – mosolygott.
-  Oké. – feleltem és elindultam mellette. Ahogy az utcán haladtunk ,egyre több ember gyűlt körénk. Eleinte nem nagyon vettünk róla tudomást,mert egy idő után ( és pár fénykép után) lemaradtak. Aztán kezdett durvulni a helyzet. Egyre több és több ember követett minket és ez eléggé kényelmetlen és egyben ijesztő is volt.
- Luhan… - súgtam oda neki, mire ő alig észrevehetően bólintott ,megszorította a kezem és mikor elértük a következő kis utcát hirtelen berántott oda és csak annyit mondott: - Na most futás! Gondolkodás nélkül kezdtem el futni a sikátorban. A kezünk még mindig össze volt kulcsolva , szóval igazából ő húzott maga után. Hallottam , hogy páran futnak utánunk. Olyan volt,mintha adrenalint pumpálnának a vénáim vér helyett. Volt valami észveszejtően izgalmas ebben az egész helyzetben. Persze semmi jó nem volt abban ,hogy őrült rajongó lányok ( és fiúk?) követnek minket az utcán , de a tudat ,hogy ketten voltunk benne Luhannal , valahogy jobbá tette az egészet. Egyik kis utcából szaladtunk be a másikba. A végén már azt sem tudtam megmondani a város melyik részén vagyunk. Vagy ,hogy egyáltalán a városban vagyunk-e.
- Lu-Luhan.- rángattam meg a karját. Ő erre lelassított, majd megállt és felém fordult.
- Leráztuk őket? – kérdezte lihegve. Bólintottam. Nem volt erőm megszólalni. Megkönnyebbülve dőlt neki a mellettünk lévő kőfalnak, majd a karomnál fogva magához húzott. A kulcscsontjába temettem az arcom és beszívtam az illatát. A légzése a fáradtságtól egyenetlen  és zihált volt. Az enyém sem lehetett másmilyen. Álltunk így egy darabig, majd elemeltem a fejem a mellkasától és körbe néztem. Életemben nem láttam még ezt a környéket és ezeket a házakat.
- Mégis hol vagyunk?
Ő is körbe nézett és megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. De nem mindegy? A lényeg,hogy már nem követnek. Gyere, menjünk arra.  – fogott ismét kézen és elindult egy nagyobb utca felé. Idegességgel vegyült kíváncsiság volt bennem. Mikor kikanyarodtunk az utcára tátva maradt a szám. Kis boltok sorakoztak egymás mellett egyenetlen nagyságban. Különböző színre voltak kifestve.  Volt amelyik ingyen hajvágást hirdetett, míg a másik egy fagyizó volt. Meg kellett csípnem magam ,hogy nem álmodom-e. Mégis melyik negyede ez Seoul-nak?
- Luhan. Hol a fenében vagyunk?
- Seoulban Seo. Elég nagy város, nem meglepő ,hogy még nem jártunk mindenhol. Mihez lenne kedved? – mosolygott rám.
- Hmm. Egy kávéhoz. Ott pont van egy kávézó. De… mi van ha felismernek?
- Akkor futunk. – kacsintott rám és a kávézó felé indult.

Odabent nem volt sok ember (nagy megkönnyebbülésemre). Aranyos kis helynek tűnt, kerek fa asztalokkal és virágokkal az asztallapok tetején. Luhan egy ablakmelletti asztalhoz ment és kihúzta nekem a széket. Ahogy leültünk már oda is jött egy pincérnő és barátságos mosollyal az arcán vette fel a rendelésünket. Ha fel is ismert , nem mutatta.

- Hülyének nézel , ha azt mondom , legalább 2 hete nem volt ilyen nyugalom körülöttem? – dőltem hátra a székben.
-  Nem. Mert én is hasonlóképpen vagyok ezzel. Mióta visszaköltöztem Kínába még az eddiginél is nagyobb figyelem irányul rám. Persze nem panaszkodom ,hiszen én akartam ezt és mérföldekkel jobb annál, ami régen volt ,de akkor is fárasztó tud lenni néha. – sóhajtott. Láttam a szemén ,hogy tényleg fáradt. Átnyúltam az asztalon és az ujjai közé csúsztattam az enyémeket.
- Tudom. De most nem kell senkinek sem megfelelned. Nem tudom miért ,de úgy érzem ,hogy abból áll az egész életünk ,hogy másoknak akarunk megfelelni. Főleg neked. Hiába léptél ki az EXO- ból ,még mindig Luhan vagy, egybe írva , nagybetűkkel, EXO emblémával a neved mögött. – nem mondott semmit , csak egyetértően bólintott. Közben a nő kihozta a rendelésünket. A magasba emeltük a kávénkat és színpadiasan koccintottunk az asztal felett.
- Várj! – szólt hirtelen , mikor a számhoz emeltem a poharat. Kérdően néztem rá ,miközben ő kivette a telefonját a zsebéből és lefényképezett a kávémmal együtt.  Valamit még ügyködött a mobilon ,majd elégedetten elmosolyodott és felém csúsztatta a készüléket. A kijelzőn Luhan instagramja jelent meg és egy újonnan feltöltött kép ,amin én és a kávém szerepeltem.
 A következőt írta hozzá : Elszöktünk a világ elől , hogy kávézzunk ♥
Elmosolyodtam. Legszívesebben örökre itt maradtam volna vele. Az egész annyira tökéletes volt. Csak ő meg én . Egy egyszerű , hétköznapi pár voltunk , mindenféle elvárás és gátlás nélkül.

Miután megittuk a kávét tovább indultunk. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Kai volt az.
- Szia Kkamjong!
- Szia Seongy! Luhannal vagy? Koreában van?
- Őőő igen. Láttad a képet?
- Igen. És nem csak én. A CEO nagyon ideges.
- Teszek rá. Felőlem ki is borulhat. Még mindig semmi köze nincs hozzá ,hogy mit csinálok. Remélem a két szerződést elloptad és elégetted.
- Kulccsal zárja a fiókjait…
- Szóval megpróbáltad?
- Igen. Megpróbáltam. Tudod, hogy én sem értek egyet vele, de nem mondhatok neki állandóan ellent különben nagy bajba kerülök. Sajnálom Seo.
- Ugyan már , ne hülyéskedj. Köszönöm Kai.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek te kis hülye. Amúgy örülök ,hogy vele vagy. Rád fért már a jelenléte. Ott van most veled?
- Aha.
- Akkor üdvözlöm. Mindenki üdvözli. – volt valami furcsa a hangjában ,de nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi volt az.
- Oké , átadom. De akarsz beszélni vele?
- Most nem érek rá nagyon. Le is kell tennem csak ezt akartam. Majd beszélünk. Jók legyetek. És ne nézz mostanában internetes cikkeket EXO témában ,mert sokban benne vagy és hülyeség egytől egyig. Képzeld, egyikben azt írják ,hogy titokban összeházasodtunk.
- Óóó hát nem hittem volna , hogy rájönnek. De hát akkor most már minek tagadni. Na, jó legyél Kkamjong, mindenkit puszilok.
- Okééés sziasztok! – azzal a vonal megszakadt. Eltettem a telefont és Luhan felé fordultam.
- A srácok üdvözölnek.
- Én is őket. Azért ne hívd vissza,hogy ezt elmondd. – nevetett a kezem után nyúlva.
- Hány óra van? – kérdeztem.
- Délután négy. Telik az idő. De még ne menjünk vissza. Olyan ,mintha valami másik világba kerültünk volna. Itt senki nem vesz rólunk tudomást. És ez nagyon tetszik. Láttam arra egy cukrászdát. Veszek neked valami finomat. – vigyorgott. Viszonoztam a gesztust és elindultunk. Fogalmam sem volt ,hogy mi fog fogadni ,mikor visszaérünk a való világba ,de jelen pillanatban nem is érdekelt. Most egyszerűen , hosszú idő óta minden tökéletes volt.

Mert Luhan szerint az jó kép rólam o.o