Mei - elfelejtettem a címet

Tokiya teljesen összetörve vonult el a szobájába. A lányokkal kicsit lefoglaltuk a kis herceget, majd B-nek átadva jobbnak láttam, hogy ha magukra hagyom őket.
-Gyertek csajok haza viszlek titeket. - Seo és Min boldogan pattantak kocsimba, hisz mindketten hullafáradtak voltak.
-Nehogy aztán holnap magunkát lássuk viszont a címlapon. - mondta Seo nevetve.
-Leszbi még úgy sem voltam. - kacsintottam felé. A lány hasát fogva nevetett, majd intett. A kocsim eddig csajos csacsogással zengett be, de most a sötétben ültem és néma csendben. A motor hangosan mordult fel, nem volt még kedvem hazamenni, így meglátogattam a fiúkat. Halkan mentem be, de a villany még égett a nappaliban.

Vigyorka

-Szia. - huppantam le Kyungsoo mellé, aki éppen egy szövegkönyvbe volt bele bújva. - Lattet? - nyújtottam felé forró italom.
-Szia Mei. Köszi. Mi járatban?
-Kicsit hagyom, hogy B és Tokiya megbeszélje a dolgokat. Tudod...
-Tudom.
-Yeol? - D.O. csak az ajtó felé mutatott. Tehát az én kis herom épp duzzog. - Egyedül van? - újabb bólintás. Felálltam és bementem hozzá. Kopogtam, de semmi. Aztán csak simán benyitottam. A mindig vigyorgós fiú az ágyán feküdt a sötétben és a plafont szuggerálta. Arrébb lökdöstem, mire felmordult és befordult.
-Ha B küldött, el se kezd. - morogta.
-Nem ő küldött. Ő éppenséggel Tokiyát vigasztalja, mert teljesen összezuhant. Nem direkt csinálta. Ismered már mind a kettőt. Tudhatnád, hogy ha be vannak gyulladva akkor bármire képesek. - válaszul hirtelen megfordult, az orrom súrolta az övét.
-Mi tennél ha most csak úgy megcsókolnálak?! - hatalmas keze beterítette az arcom. Csak bámultam sötét íriszébe. Nem tudtam, hogy abban a pillanatban Yeol csak játszik, vagy totál bekattant. Aztán mint derült égből villámcsapás, ajkai már lassan érintették ajkaim. Agyam azonnal kapcsolt és leesve az ágyról, eltoltam magam tőle.
-Ha B megteheti, Én miért nem?! - könnyek kezdtek csorogni az arcán.
-Aj Yeol. Ne legyél már ilyen. Tudod milyen B, és pontosan ezért szereted. - törölgettem meg arcát.

-Itt maradsz? - válaszképp csak bólintottam és magamhoz öleltem. Komolyan mondom, néha úgy érzem, mintha tinédzser gyerekeim lennének, bár elég morbid, hogy két gyenge lelkű tini kölyköm egymásba szerelmesek, plusz egy gyerekük is van. Sértettünk hamar elaludt, szerencsére olyan mélyen, hogy nem vette észre, mikor reggel kibújva hatalmas karjai közül otthagytam őt. Ugyanis az éjszaka közepén fordult a helyzet és úgy éreztem magam, mint egy élő Teddy maci.

Cukorka

 Egy álmos Baekhyunt pillantottam meg a kanapén. Millió kérdőjelet láttam a feje felett. Telefonom felmutatva mutattam meg neki a cikket.
-Mindent értek. - válaszolta rekedtes hangon- Meiiiii - nyújtotta meg nevem, tehát valamit akar - Csinálsz kávét?
-De csak mert ilyen cuki vagyok. - a konyhában egy fáradt Kaival találtam magam szembe. Csoszoga mellém jött és hatalmas cuppanóst nyomott a fejemre. - Neked is jó reggelt. Baek a kávé pötyög, nekem mennem kell. - puszit nyomtam a homlokára, közben kivettem a feje alól a táskám.

Legalább valaki reggel is
aktív xD

A házban mikor haza értem mindenki durmolt. Felmentem, Tokiya B-be csimpaszkodva aludt. Bababoy pedig épp aprócska ujjait vizsgálta. Gyorsan tisztába tettem és B ágyára heveredve bekapcsoltam valami rajzfilmes csatornát. Majd egy reklám következett, közben lementem és az ajtóban egy Taehwan állt, két tele zacskóval a kezében.
-Hát te? - kérdeztem.
-Hoztam reggelit. - vigyorgott.
-Köszönjük. - a zacsik épp csak landoltak a konyhapulton mikor B kezembe nyomta a picit, aki hatalmas szemekkel nézett rám, majd anyukájára, aki csak hadart és hadart és hadart. - Te értettél ebből az egészből valamit?! - néztem a magas fiúra, aki nemlegesen bólintott - Akkor ketten vagyunk.
A nap lassan telt, igazából csak TV néztünk, sétáltunk, aludtunk, majd újból séta. A délutáni kerülőből haza érve a telefonom megcsörrent.
-Halló! - szóltam bele.
-Kapcsold be a TV-t. - mondta Yemin izgatottan. A hatalmas képernyőn mosolygó arcok voltak, akik boldogan ecsetelték, hogy Kim Woo Bin újra kapcsolatban van - Mei, MEI hallasz?! - kiabált Yem.
-Visszahívlak.  - de erre semmi szükség nem volt, szomszédunk feltépve az ajtót rohant oda hozzám. A szemeim könnyekkel teltek meg. Nem is azt bántam a legjobban, hogy Woo Binnak barátnője van, hanem, hogy több hete hanyagol, én persze naivan azt hittem, hogy csak nagyon elfoglalt, de nem. "Vajon neki is egy névvel ellátott dobozkája?!"- futott végig az agyamban egy kósza gondolat.
-Kérlek Yem maradj itt. El kell mennem hozzá.
-Ne menj, csak rosszabb lesz. - húzott vissza.
-ENGEDJ EL! - kiabáltam, kitéptem a kezem a kezei közül és elindultam. A kocsimban ülve fortyogtam a dühtől. A lakásához érve viszont megijedtem, nem akartam szembesülni a tényekkel. A kódot beírva beléptem, de üres volt. Előkerestem a dobozom, majd egy rövidke üzenetet hagytam neki.

" Elvittem a ruháim, hogy legyen hely az új barátnőd dobozának....Seggfej" 

Tokiya álcázza magát.
Szerinte 40 fokban nem
szúrnak ki egy kabátos pasit.......

Haza érve eltespedtünk a TV előtt, mert Babyke elaludt. A híradóban egy olyan autó volt összetörve, mint a B-é. Chanyeol az emeletről csititgatott, de egyszerűen nem bírtam halkan magyarázni a dolgokat. Próbáltam nyugtatni, de magam sem hittem el amit mondok. A kezem szorongatta és könyörgött, hogy csak ne B legyen.
-Nyugi Yeol, Taehwan és Én elmegyünk megkeresni, te addig próbálj meg pihenni. - Taeval a kocsimhoz siettünk, először jól megtankoltunk, majd D-től megtudva a címet elindultunk az esetleges jó irányba. A mellettem ülő srác folyamatosan hívogatta testvérét, aki persze nem válaszolt a hívásra. Értesített mindenkit, Tokiya éppen egy képet küldött, mert csak úgy engedtem dolgozni, hogy megígértettem vele, hogy legalább óránkét értesít, hogy mi van vele.
-Felhívjam?
-Ne, először találjuk meg B-t.

Mentő akció indul (Y)

Danbi: Rough Road~

kis drágaságommal ♥

- Sajnálom, hogy belerángattalak ebbe az egészben. – csúsztam közelebb Tokiyához. Igen aznap este nem mertem egyedül hagyni, így vele aludtam. Féltem, hogy ha nem vagyok mellette egy szó nélkül kilép az életemből, mondván így nem okoz több gondot.

- Ne sajnáld, B. Én is hibás vagyok. Ha nem cselekszem meggondolatlanul , akkor nem okoztam volna gondot.

- De…- kezdtem volna, de ujjaival csendre intette ajkaim.

- Boldog vagyok melletted. Neked köszönhetem, hogy igazán élek. – nyújtottam felém karjait, arra várva, hogy ölelésébe bújjak. – Ha te nem lennél most nem tudom mi lenne velem. – suttogta fülembe.  Szavai melegséggel töltötték el szívemet. – Örülök, hogy aznap te szerveztél bulit  munkahelyemen. – csókolt homlokomra.

- Bocsánat, hogy megszakítom a gerlepárt, de valaki a mamit szeretné. – jött be Mei Babyboy-al a kezében.

- Már nem szoptatok.

- Nem érdekel, akkor is etesd meg, a te gyereked. – sétált oda az ágyhoz. Lassan felültem és kezembe vettem kisfiam. – Egyébként mióta?

- Úgy két hónapja.

Mei bólintott egyet jelezve, hogy részéről ennyi volt a beszélgetés, majd magunkra hagyott. Percekig feküdtünk az ágyon csendben, majd egy kis idő múlva telefonom zörrentett ki minket a nyugalom.

- Igen? – vettem fel.

- Délután 4-kor. – mondta D és azzal a lendülettel le is tette.

- Hova kell menned? – kérdezte Tokiya, amint eldobtam a telefont az ágy végébe.

- Dolgoznom kell.

- Nagyon titokzatos vagy.

- Muszáj. De nyugi már nemsokára megtudjátok mire készülünk D-vel. – adtam egy puszit az arcára, majd Babyboyt felkapva faképnél hagytam japán barátunkat. – És ne emészd magad a történtek miatt. Mindig találnak valamit, amin csámcsoghatnak. – mondtam neki még az ajtóból, majd ténylegesen eltűntem. Lent összefutottam Mei-el és Taehwannal. Éppen őket kerestem, így nagyon örültem nekik, hogy így egymásba botlottunk. Nagyjából vázoltam nekik a helyzetet a mai nappal kapcsolatban, majd kezükbe nyomtam a gyereket és már el is tűntem. Még csak levegőt venni se volt idejük, nem hogy kérdezni vagy kiakadni, hogy megint kiadom a  gyereket bérbe, olyan gyorsan sikerült eltűnnöm.

Már a kocsiban ültem mikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem szólni másik utasomnak. Egy piros lámpánál megkerestem a telefonom és tárcáztam Jongsukot. Szerencsére egyből felvette így nem kellett idegeskednem.

- Azt hittem már elfelejtettél.

- Téged…soha. – szinte láttam magam előtt, hogy drága színész barátom milyen képet vág, így javítottam magamat. – Igazából a mai napról is elfelejtkeztem, nemhogy rólad. – vallottam be őszintén. Ezután bontottuk a vonalat, mert sietnem kellett és nem tudtam két helyre figyelni. Valamint Jongsuk is a lelkemre kötötte, hogy épségben kell megérkeznem mind hozzá, mint a tengerpartra.

- Köszönöm, hogy segítesz nekünk. – mondta miután beült. Nem fordultam felé, nem üdvözöltem csak a gázra tapostam és már repesztettem is az autópálya felé. Sietnünk kellett, hiszen nem rövid út állt előttünk és a 4 óra vészesen közeledett.

- Érted bármit. -  válaszolt csak percekkel később. Ha most ezt valaki hallotta volna, már tuti elkezdenénk írni az olyan cikkeket, amikben összeboronálnak bennünket, de szerencsénkre ez nem történhet meg, mert csak ketten vagyunk. Vagy mégse?!

- Azt hittük már sose értek ide. – üdvözölt minket D, ahogy meglátott feléjük sétálni.

- Anya, még csak 3 óra. – akadtam hiszen totál időben voltunk és hamarabb is itt lettünk volna,ha útközben nem tévedünk el, valamint nem rossz parkolóba állok be elsőnek.

- Szia szépségem. –hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül.

- Georgie?! – fordultam meg és nyakába ugrottam a fényképésznek. – Hogy kerülsz ide? – azt hittem az amerikai fotósorozat után már nem is látom.

- D felhívott, hogy vészhelyzet van és jönnöm kell.

- Várj, ti ismeritek egymást?! – lepődtem meg.

- Szerinted ki csinálta a képeimet? – kérdezte úgy, mintha egy tök egyértelmű dologra volnék kíváncsi. Pedig számomra teljesen fekete folt volt ez idáig, hogy ők ketten már évek óta ismerik egymást.

- A sminkesek, a fodrászok csak 4 órakor érkeznek meg.

- És mi mit csinálunk addig?

- Jaj ne legyél már amatőr. – szállt be Jongsuk is a beszélgetésbe most már.

- Ha nem tudnád, teljesen amatőr vagyok. Eltekintve egy-két alkalomtól.  – mentem utánuk duzzogva. Csak akkor világosodtam meg mit is csinálunk, addig még meg nem érkeznek a maszkírozók, mikor egy fehér sátorhoz értünk.  Mind a  hárman bementünk. Egyedül Georgie szakadt le tőlünk, hogy ő a helyszíneket rendezze le az embereivel. Még ők körbejárták a partot, addig mi szétválogattuk a ruhákat.

- Ezt mindenképp bele kell tennünk. – vettem fel egy kötött nyári kardigánt.

- És mivel veszed fel?- kérdezte Jongsuk.

- Majd meglátod, te válogasd a te ruháidat. – durcáztam be megint.

A fotózásról nem szeretnék sokat írni. Összefoglalva a dolgokat minden simán ment. Mutatom is a képeket.

 

Egy kis ízelítő

a kedvenc képem .-.

egy kis bónusz. :D 

- Ti nem maradtok? – kérdezte D, ahogy elindultunk Jongsukkal az autó felé.

- Nem, holnap sajnos dolgoznom kell. – válaszolt a színész.

- Én meg fuvarost játszok. – lengettem meg a slusszkulcsot. – Meg Babyboy is vár. És Chanyeol…-

- A végén még kiderül, hogy igazak a pletykák. – ugratott Jongsuk.

- Most nevetnünk kellene?! – nem válaszolt senki így folytattam, miért nem volt kedvem most drága szerelmemhez. – Kiakadt azon, hogy nem ő hanem Taehwan és Mei vigyázott JiSangra. Eddig az volt a baj, ha neki kellett, mert ő dolgozik. Nem tudom még a gyerekre is vigyázni. most meg kiakad, mert más vigyáz rá. komolyan, nem értem a pasikat.

- Drágaságom én is pasi vagyok.

- tudom, téged se értelek. – zártam le ennyivel a beszélgetést. Intettem anyának és elindultam a kocsi felé. Már így is késő volt. szótlanul ültünk be a kocsiba és útközben is csak a rádió halk hangja színesítette az amúgy komor hangulatot a kocsiban.

- Most rám haragszol?

- Nem.

- Akkor?

- Semmi, csak nem szeretek sötétben vezetni. Muszáj koncentrálnom. – fordultam felé és rámosolyogtam, hogy ne vegye rossz néven, amiért egész úton nem szólok hozzá. Mosoly láttam az ő ajkai is felfelé görbültek és láttam, hogy az a pici aggodalom is eltűnik a szeméből, ami az indulás óta ott tanyázik.

Chanyeol pov.

- Mondd, hogy már itthon van. - rontottam be a házba, de csak Meit és a vele nevetgélő Taehwant találtam.

- Percek kérdése és itthon van.

- Jó.- ültem le közéjük. – Jisang?

- Fent alszik. – rögtön pattantam és felrohantam az emeletre, hogy legalább egy puszit adjak a picinek.  a pusziból végül az lett, hogy leültem a kiságy mellé és néztem ahogy alszik. Még sose láttam őt ilyen békésen. Melegséggel töltött el, ahogy álmában az éppen őt simogató kezem felé nyúlt és ujjait körbefonta mutató ujjam körül. Az idilli apa-fia pillanatot Mei ordítása szakította félbe, amire a JiSang csak egy aprót rezdült csak.

- Azonnal gyere le. – üvöltötte nekem.

a kép illusztráció .-. 

- Halkabban. – mondtam már a lépcsőn és siettem ahogy csak tudtam. - Mi az? – kérdeztem meg, amint melléjük értem.

- Az nem B kocsija?

- Hol? – kérdeztem, majd követtem Mei ujját és a tv-ben egy fehér összetört autót pillantottam meg. – Szerintem nem. – vagyis reménykedtem benne, hogy nem az övé.

- Nézd meg a rendszámot. –

Már nem kellett a rendszámot néztem. A bemondó elkezdte mondani a neki szánt szöveget.

Alig bírtam végighallgatni.

- Nyugi Chanyeol. – fogta meg a kezem Mei.

- A barátnőm egy másik pasival volt az éjszaka közepén és…

- B dolgozni volt. Nem akartam elmondani, mert B megkért rá, hogy tartsuk titokban, de ez vészhelyzet.  Egy fotózáson voltak. D áthelyezi a ruhaüzletük központját ide, hogy ne kelljen mindig ingáznia és ehhez készítik a képeket.

- És Jongsuk mit csinált velük?

- Valakinek a férfiruhákat is reklámozni kell okoskám.

- De miért nem mi?

- Ez az ő döntésük, de most ne ezen akadj fent. Inkább imádkozz, hogy nem ültek abban az autóban…- hagyott magamra Taehwannal és felment az időközben felébredtem Jisanghoz.

- Chanyeol. –szólított meg a fiú.

- Nem érdekelsz. – hagytam magára és B szobájába mentem. Nem voltam rá kíváncsi. Igazából nagyon zavart, hogy B körül legyeskedik annak ellenére, hogy a testvére. De nem tehette róla, ahogy Tokiyára is féltékeny vagyok, amiért a barátnőmmel egy házban lakik úgy ő rá is. Gondolataimból telefonom csörgése repített vissza a valósághoz.

- Jól vagy? – kérdezte Suho aggódva.

- Nem…- törtem össze teljesen. 

Seo Young - lot of things

szedd össze magad Seiji...

- Indulok Lucas-hoz. Ne várj meg ébren. - kiabált Seiji a nappaliból. Én éppen Holly fürdetését fejeztem be. Mia és Kio most dolgoztak. Kiengedtem kiskutyám a fürdőszobából és kirohantam a bejárathoz, hogy még idejében kapjam el szőke barátom.
- Várj egy pillanatot! Min tud erről? - tettem karba a kezem.
- Tud ... gondolom. - vakarta meg a fejét.
- Seiji... tudod ,hogy én nagyon örülök neki ,hogy ennyire jóban lettetek Lucassal, de nem gondolod ,hogy elhanyagolsz másokat miatta?
- Nem , nem gondolom. Mégis kit hanyagolnék el?
- Mondjuk Kio-t és Miat. Vagy Rick- kel mikor beszéltél utoljára? - néztem rá. Seiji idegesen sóhajtott egyet.
- Mindenki elfoglalt. Rick állandóan dolgozik. De tegnap előtt összefutottunk vele Lucasszal az egyik szórakozóhelyen. Kio és Mia pedig együtt lakik velem. Minden nap látom őket. Szóval nem értem hol itt a baj. - emelte égnek a kezét. Én ezt egy szemforgatással jutalmaztam.
- Ne csináld már Seo! Most bűntudatot akarsz bennem ébreszteni Luc miatt?
- Én? Dehogy akarok. Én csak azt szeretném , hogy tisztában legyél a jelenlegi helyzettel. Ugyanis éjjel- nappal vele vagy. És tudom ,hogy 2 napja nem jársz be dolgozni. Ugye tudod ,hogy csakis azért van még meg az állásod ,mert megkértem B-t ,hogy beszéljen az apjával az érdekedben?
- Óóóó... nem , ezt nem tudtam. Majd küldök neki egy csokor rózsát. Vagy valami gyerek cuccot. Téged meg imádlak Seo és köszi az aggódást, de ura vagyok a helyzetnek. Senkit sem hanyagolok, egyszerűen csak jól elvagyunk Lucas-sal. De a többi haveromról sem feledkeztem meg.
- Jó ... te tudod. De az egyetemet ne hanyagold, mert ha nem lesznek meg a kredit pontjaid ,akkor vissza küldenek Japánba. Ezt ne felejtsd el.
- Nem felejtem el Anyu. De most tényleg megyek. Te meg vigyázz az őrült rajongókkal. Na szia. - nyomott egy puszit a fejemre és kirohant az ajtón.

my love

Mivel ma nem dolgoztam , rácsatoltam a pórázt Hollywoodra és elindultunk egy kis délutáni sétára. A park felé vettük az irányt, mert ilyenkor nem voltak olyan sokan és most nem nagyon volt kedvem a rajongókhoz. Megfogadtam ,hogy nem olvasom el a rólam szóló cikkeket , de akaratlanul is folyton beléjük botlottam az interneten. A Kai-os botrány óta a média nem csitult. Különböző divat oldalakon találtam meg magam lefotózva, az éppen akkor viselt szettemet kiveséző cikkek körében. És ez még a kellemesebb része volt a dolognak. Kai és Luhan is azt mondta , hogy ehhez szokjak hozzá ,mert ennél csak durvább lesz a helyzet. Hát... kezdtem érteni miről beszéltek.

Mikor leértünk a parkba levettem Holly-t a pórázról, hadd szaladgáljon egy kicsit. Sunhee írt egy sms-t ,hogy holnap jönnek vissza Koreába Nate-tel. Már nagyon hiányoztak mindketten. Örültem neki ,hogy jól alakulnak a dolgaik.Már nagyon vártam ,hogy végre kitűzzék az esküvőjük időpontját,hiszen már lassan egy éve volt az eljegyzésük. Azóta Sunhee eladta a régi kis lakását és összeköltözött Nate-el egy fantasztikus tetőtéri Penthause-ba ,ami eszméletlenül szép és modern volt. És persze hatalmas, elég nagy egy családnak. Akkor kezdtem el gondolkozni, hogy itt az ideje ,hogy én is vegyek egy saját lakást. Imádtam az albérletemet ,de kezdett kicsi lenni (főleg ennyi embernek) és jó lett volna , ha rendelkezem saját lakással,amit nem csak bérlek. Már egy jó ideje teszek félre a fizetésemből (ami szerencsére egyre csak jobb lesz) és anyáék is minden hónapban küldenek egy kisebb összeget a számlámra ,amihez eddig még nem nyúltam hozzá , szóval egész szép kis összeg gyűlt már össze rajta. Ha ezt a kettőt összerakom egy egész szép lakást tudnék venni Seoul valamelyik jobb negyedében. Szóval a lakáskeresés is tervbe volt tűzve. Erről eddig csak Sunhee tudott.

A telefonom csörgése zökkentett ki a gondolkodásból. A kijelzőm Lee Joon nevét írta ki. Mosolyogva fogadtam a hívást.
- Szia Idegen. Hát te még emlékszel a számomra? - viccelődtem.
- Igazából csak félrenyomtam. Csak hülyülök. Nagyon cuki a kutyád és szerintem megismert. - nevetett.
- A kutyám? A parkban vagy? - fordultam hátra a padon. A mögöttem lévő füves területen Holly-t pillantottam meg egy magas sráccal , felém közeledni. A füléhez telefont emelt. Integetni kezdtem neki és felállva a padról feléjük siettem. Holly vidáman battyogott mellette.
- Sziaa! - ugrottam a nyakába.Nagyon régen nem találkoztunk. Mióta kilépett az MBLAQ-ből és a színész pályára lépett még az eddiginél is elfoglaltabb volt.
- Szia Seo! De jó látni! - szorított magához. Hollywood féltékenyen vakkantott egyet a lábunknál. Lehajoltam és a kezembe vettem, ami nem ment olyan könnyen , tekintve kicsi bogaram súlyát.
- Ne legyél féltékeny. - nyomtam egy puszit az orrára. Ő erre összenyalta az arcomat.
- Nagyon aranyos és mekkorát nőtt. - simította meg a fejét Joon. Kiskutyám láthatólag nagyon élvezte,hogy a figyelem középpontjában van ,mert boldogan vakkantott egyet.
- Ne is mondd. Már alig bírom el. - nevettem. Erre Joon is elnevette magát és átvette tőlem Holly-t. Ő már könnyebben tartotta.
- Megiszunk egy kávét valahol? - kérdezte.
- Aha, persze. - mosolyogtam rá.

:)

A park melletti egyik kávézóba mentünk. Joon meghívott egy kávéra.Mivel nem volt kedvünk beülni a szép idő miatt, ezért kint ültünk le.
- Szóval zajlanak körülötted az események. 2 új film és egy sorozat. Nem semmi ,gratulálok. - szólalta meg , Holly láb alatt áthúzva az összegabalyodott pórázt.
- Köszönöm, igyekszem a legjobbat ki hozni magadról. De történések terén te sem panaszkodhatsz. Láttam a cikkeket a neten és hallottam a Kai-os botrányról is. Persze én egy percig sem hittem el ,de nagyon durva ,hogy mennyire rád szálltak. Hogy bírod?
- Hát először nagyon rossz volt,de elfogadtam ,hogy ez jár azzal, hogy egy világhírű idol a pasim. Hozzá kell szoknom. De szerintem pont neked nem kell magyaráznom ,hogy milyen az amikor minden lépésedről tudni akarnak. Mint például most is. - mutattam az út túl oldalán lévő park felé. Joon követte az ujjamat és idegesen felsóhajtott. 2 férfi bujkált a bokrok mögött és minket fényképeztek. Csodálatos. Meg is van a következő botrány ,amin lehet majd csámcsogni.
- Ne törődj velük. Firkászok. Élnek-halnak egy jó sztoriért. Gyere, sétáljunk inkább. - mosolygott rám és felhúzott a székről. Lassan indultunk el az utcán. Élveztük a napsütést. A mellettünk elhaladók a kelleténél kicsit jobban és hosszabban bámultak meg, néhányan elővették a telefonjaikat és "feltűnésmentesen" lőttek rólunk pár képet. Csak a szokásos.
- Már látom is az új címlapsztorit : " A hallyu sztár Lee Joon és a pasizási szokásairól híres Seoyoung közös kutyát vettek" - szólaltam meg nevetve. Erre a mellettem sétáló is elnevette magát. Még kb 2 órát töltöttem Joon- nal. Nagyon jót beszélgettünk, de sajnos el kellett mennie egy forgatásra. Viszont megbeszéltük, hogy most már többet fogunk találkozni. Reméltem is ,hogy így lesz.

szia Kio :)

Másnap. Reggel rohannom kellett dolgozni, úgyhogy még reggelizni sem volt időm. Csak bepattantam a kocsimba és már hajtottam is a Vogue-hoz. A fotózások nagyon jól teltek, sokat nevettünk. Kwon úr csak délelőttre hívott ma be, úgyhogy délután volt időm elmenni ebédelni a kedvenc sushizom-ba ( nem hiába éltem japánban 5 évig). Egyszerűen éltem-haltam a japán kajáért. Persze a koreai se volt rossz ,de semmi sem volt fogható egy jó sushihoz. Később Kio és Mia is csatlakoztak hozzám. Seiji-nek valami más elfoglaltsága volt...
- Szóval nagyobb lakásba költözünk. juhééé. - lelkendezett barátnőm, miután vázoltam nekik terveimet a lakásvásárlásról.
- Azért ne örülj előre. Ez még korántsem biztos. Sok mindentől függ. Először is találni kell egy árban is elfogadható, szép és tágas lakást ,ami azért jó környéken van. - feleltem és egy sushit tettem a számba.
- Persze , persze. Ez egyértelmű. De mi mindenben segítünk neked Seo. Gangnam-ban rengeteg szép lakás van és a felük eladó ,mert csak nemrég épültek. Biztos találunk neked megfelelőt. - mosolygott Mia.
- Gangnam? Nem lesz az kicsikét túl drága?
-Minden lehetőséget meg kell néznünk. És persze mi is adunk bele ,ha már nálad lakhatunk. Igaz ,hogy már csak 3 hónapig tart az egy éves ösztöndíj. - sóhajtott Kio.
- Óóó így eltelt az idő? Nem lehet meghosszabbítani? Nem akarom ,hogy elmenjetek srácok. Annyira jó ,hogy itt vagytok.
- Jajj ne is mondd. Én se szeretnék. Persze , nagyon hiányzik Tokyo és az ottani barátaim , de itt van nekem Sun és te is itt laksz Seo. Szóval ha elérjük a megfelelő kredit pontot , akkor pályázunk még egy évre. És elég nagy az esélye, hogy elérjük . -fogta meg a kezem Mia.
- Komolyan? Lenne rá esély ,hogy maradjatok?
- Igen , nagyon úgy néz ki. De ezt meglepetésnek szántuk, ugye Mia? - könyökölte oldalba Kiosuke.
- Naaa Kio. Hát már nem bírtam magamban tartani a jó hírt. Most haragszol? - nézett rá durcásan barátnőm.
- Nem , dehogyis. Végül is jobb, hogy Seo tudja. Így nagyobb lakást fog venni. - nevetett Kio.
- De várjatok. Mi van Seijivel? Neki lesz elég pontja? - szólaltam meg hirtelen. Erre mind a ketten nagyon elcsendesedtek. Nem tetszett ez nekem.
- hahó. Miről nem tudok?
- Hát az a helyzet ,hogy Seijinek  még hiányzik 4 vizsgája....és ha 2 hónapon belül nem vizsgázik le mindenből ,akkor nem hogy nem lesz meg a szükséges pontja, de el is tanácsolják. De tisztában van vele és állandóan hajtogatja, hogy ne izguljunk ,mert tudja mit csinál. Igazából nem tehetünk mást , mint hogy bízunk benne. Felnőtt már és itt az ideje,hogy felelősséget vállaljon a tetteiért. Nem lehetünk ott mindig ,hogy kihúzzuk a bajból. Ezt most neki kell megoldania. - sóhajtotta Kio. Szóra nyitottam a számat , de a telefonom megcsörrent. Mei volt az.
- Egy pillanat. - vettem fel a telefont.
- Szia!
- Szia Seo! Remélem rá érsz ma. Ha nem , akkor is tedd magad szabaddá. - hadarta.
- Őőő ráérek ,de miért is?
- Mert megyünk a GOT7 koncertjére. Ne kérdezz semmit, csak legyél B-nél fél óra múlva. Puszika. - azzal a vonal megszakadt. Hitetlenkedve emeltem el a fülemtől a telefont.
- Ezt majd később folytatjuk srácok ,mert most rohannom kell.
- Őőő de mégis hova? - kérdezte Mia.
- Most derült ki ,hogy megyek a csajokkal Got7 koncertre. - feleltem , miközben felálltam a székről. Szerintem nem kell elmondanom ,hogy barátnőm milyen arckifejezéssel nézett vissza rám.

És a közös kép ,amit Jackson telefonjával csináltunk,
szóval csak később kaptam meg :)

Rekord idő alatt értem B-hez, ahol már mindenki ott volt. Jó volt , hogy újra együtt van a kis csapatunk. Kiderült , hogy a backstage-be is hivatalosak vagyunk ,hála Mei egyik sminkes ismerősének. Kicsit izgultam ,de nem igazán azért, mert a Got7-hez mentünk. Tudtam kik ők , hogyne tudtam volna. Szerettem a zenéjüket és azt ahogyan táncoltak ,meg úgy az egész csapatot. Egyszerűen csak kicsikét kényelmetlenül éreztem magam egy ilyen "kivételezős" szituációban. Nem voltam az a fajta lány ,aki "be fanol" egy adott embert vagy bandát , szóval nem tudtam ,hogy hogyan kéne viselkednem. Szerencsére ez az izgulásom rögtön elmúlt ,ahogy odaértünk. A srácok eszméletlen aranyosak és érdeklődőek voltak. És ami a legfurcsább volt: ismertek már minket. Legalábbis az internetről biztosan. Mindenkinek bemutatkoztam és beszélgettem is az összes taggal. Mei , ahogy meglátta Jacksont , elordította magát. Nagyon vicces és persze aranyos volt. Tényleg jól éreztem magam. A koncert után még kicsit maradtunk a fiúkkal ,de aztán mennünk kellett és nekik is.

B- nél folytattuk a kis mini bulinkat. Éppen a konyhában voltam és a netet böngésztem , mikor megláttam egy B-ről szóló , nem éppen jóindulatú cikket.
- Jézusom .- csattantam fel.
- Megint valami utálkozó dolog. - szaladt oda hozzám barátnőm.
. Igen. Vagyis nem.
- Akkor most melyik? Minről írtak valamit?
- Nem. Rólad. - mutattam felé a telefont. Mi lesz ebből...

Min- Welcome home

Az esti „mini szívroham” után haza felé vettem az irányt. Nagyon reméltem,hogy B hamar túl lesz ezen az egészen. Hihetetlenek voltak az emberek. Komolyan úgy éreztem,hogy nincs életük és egyfolytában a miénkkel szeretnének foglalkozni.
A lakásomban csend honolt. Túlzott csend. Egyedül Beth jött elém,farok csóválva. Mosolyogva hajoltam le,hogy megsimogassam a fejét.
- Hékás,hogyhogy te ilyenkor még ébren vagy? Hajnali egy óra van. –válaszul egy vidám csaholást kaptam. Beljebb sétáltam a nappali felé. Az asztalon egy levél hevert,Lucas kézírásával:

„Szia Tesó
Remélem jól mulattál. Direkt nem hívtalak fel,nem akartam zavarni. Velem minden oké,nem vertünk szét semmit Seijivel. Gyakoroltam a koreait! Bethet szorgalmasan levittem sétálni,úgyhogy büszke lehetsz rám J Seijivel elmentünk bulizni. Nyugi,nem tűntem el egész napra,pontosan 9 óra 54 perc van. Tudod, pm..hogy mondják koreaiul? na mindegy,sietek majd haza. Puszi meg minden.
Luc.”

Gondolhattam volna,hogy nem lesz itthon. Remélem,nem tegnap írta.
Gyorsan lefürödtem,majd,miután írtam egy smst Sehunnak és Baekhyunnak ( hiányzik már az az idióta feje) bebújtam az ágyamba és vártam,hogy elnyomjon az álom.
Másnap reggel-szokás szerint- a telefonom ébresztett. A managerem volt . Azt mondta,hogy a brazil Vogue holnap egy interjút szeretne készíteni velem a fotók mellé,skypeon keresztül,illetve szeretnék,ha emailben küldenék pár képet az első portfóliómból,hogy csatolják a cikkhez. A reggeli álmosságom miatt át sem gondolva az egészet,beleegyeztem. Azt mondtam,majd holnap beviszem az irodájába és egyúttal ott megejtjük a beszélgetést is.
Miután életet leheltem magamba és a reggeli kávéadagom is meg volt – illetve levittem Bethet sétálni- belevetettem magamat a képek keresésébe. ( Megjegyzem időközben ajtócsapódást hallottam,ami azt jelentette,hogy Lucas hazajött és valószínűleg már be is dőlt az ágyába.)
Egy óra után feladtam. Felforgattam mindent,de nem találtam sehol…és akkor beugrott. Nem itt van,hanem a villában. Vagyis a házunkban…abban a házban,ahol a fél életemet leéltem és ahová már több,mint 3 éve nem tettem be a lábam. Nem volt más választásom: el kellett mennem oda.
Most én hagytam egy kis üzenetet Lucnak az asztalon. Megetettem Bethet,majd előkerítve a ház kulcsait,amilyen halkan csak tudtam,összekészültem. Az autómban ülve tudatosult bennem,hogy tulajdonképpen hova is megyek. Tényleg több,mint 3 éve nem jártam arra. Liba bőrözni kezdett a karom.

A Nam villa Gangnam kijjebb eső részén feküdt. Amint bekanyarodtam a hatalmas bejáróba, ( először 10 percig szenvedtem a kóddal,ami szükséges volt ahhoz,hogy egyáltalán bemehessek a ház területére) megrohamoztak az emlékek…mi lesz majd,ha bemegyek? Anya még mindig nem tartózkodott Koreában,szóval nem szóltam neki,hogy jövök. Amúgy sem hinném,hogy itthon lett volna. A munka mindenek felett. A bejáróban nem állt más autó,tehát feltételezhetően nem takarított egyetlen szobalány sem odabent…igen voltak „cselédek” még szakács,kertész és medencetakarító is. Anyám szerette a csillogást,de ő maga még nem fogott rongyot a kezében.
Pár dolog,amit tudni kell a házról:
1. Nagy volt. Nagyon nagy. Már-már indokolatlanul nagy.
2. Viszonylag újnak számított,akkor építtették a szüleim,mikor 6 éves voltam,szóval nem itt töltöttem baba éveimet.
3. A domináló szín a fehér. Minden világos,nincsenek sötét szobák, maximum néhány helyen a bútorok kaptak szürkésebb árnyalatot. Anya mániája a minimalizmus. Oh és a fa is sok helyen megjelenik.
4. Sok a szoba. Mindenféle,nem csak háló. A dolgozó szobán keresztül a zenerészlegig,itt minden volt.
5.Hatalmas a belmagasság,olyannyira,hogy ha sokáig nézed,elszédülsz. A nagy terek miatt viszont jól lehet bújócskázni és rohangálni…oh,régi szép idők.
6. Sok az üveges rész. A ház 40%-a üveg. Szerintem. Néhol kifejezetten dominál az üveg,a nyitott terek a ház sajátosságai.
7. Gyönyörű kilátás,hatalmas medence, két  óriási garázs ( nem tudom,hogy minek kettő).
8. Sok növény.

Azt hiszem röviden ennyi. Időközben már a bejárat előtt álltam. A biztonsági kamerák felém fordultak. Szerencsére csak ide szerelték fel őket. Nagyot sóhajtottam majd bedugtam a kulcsot a hiper-szuper zárba. Az egész „kastély” be volt riasztózva,szóval egyetlen rossz fordítás és magyarázkodhatok a zsaruknak,miszerint be akartam törni a saját házamba. A hallba lépve erős deja vu érzés fogott el. Megcsapott az ismerős illat,amit most nem tudnék megmagyarázni. A gyerekkorom orchideától és citrustól „illatozó” emlékei. Úgy döntöttem először körülnézek,hátha változott valami.  A nappalival kezdtem. Már el is felejtettem,hogy mennyire kicsinek éreztem magam itt. Szó szerint. Olyan,mintha az óriások földjén járnál,akik bármikor össze taposhatnak. Ezt éreztem gyerekként…és még kicsit most is. Még az ajtó előtt levettem a cipőmet. Fehér márvány padló terült el a lábaim alatt. Mindig attól féltem,hogy egy hét alatt be fog koszolódni az egész,de tévedtem. Még most is ugyanolyan vakítóan fehér volt,mint az első napon. Mint már említettem,a belmagasság hatalmas volt. Óriási ablakok borították a falat,illetve egy üvegajtón keresztül ki lehetett menni a kertbe. Na és persze ott volt még a plazma tv,a kandalló és a hifi rendszer is. Néhol felfedeztem egy-két családi képet,de inkább a minimál festészet dominált a helységben,de csak elszórtan…és a növények,főleg trópusiak. A konyha és az étkező egybe volt nyitva a nappalival. Fontosnak tartom megjegyezni az apró részleteket…talán nem is olyan aprók. Igen,megint felsorolás következik,mert így könnyebb:
1. Nem voltak kihasználatlan terek. Értsd: minden apró kis folyosón,átvezető részen találhattál fortélyokat,mint például az ablak alatti ülőke,a mini üvegház,vagy az olvasó sarok.
2. A ház három emeletes volt,6 hálóval, 8 fürdővel  ( mindegyik szobához tartozott egy,illetve volt kettő különálló is), 6 egyéb szobával,illetve minden szinten találkozhattál egy „mini” nappalival és kisebb bár részleggel.
3. A medencéhez négyféleképpen lehetett eljutni. Ja,és kettő volt belőle…mármint a medencéből.
4.Voltak pálmafáink ( fogalmam sincs,hogy élték túl a telet…a kertész valamit biztos csinált velük)
5. Üveglépcső vezetett minden emeletre. Néhol egy szinten több is volt.
6. A galérián keresztül lenézhettél a nappaliba.
7. Kint is le tudtál ülni…fotelekbe…mint a nappaliban…még tévé is volt. A kert egy része pedig szintezett volt. Vagyis emeletes…hülyén hangzik,tudom..néhány helyen az emeletről is kimehettél.
8. Az én szobám a legjobb mind közül…höhö.

Miután elhessegettem magamtól az emlékeket,tovább indultam. A nappali volt a háznak azon részlege,ahol a legtöbb családi vita történt..nem nagyon szerettem. Anya szemmel láthatólag eltüntetett mindent,ami apáé,vagy rá emlékeztetett volna..jellemző. Remélem az én itt maradt dolgaimhoz nem nyúlt. Kisandítottam a kertbe,illetve a medencére. A feszített víztükrön egyetlen hullám sem játszott…pont,mint anyám hideg tekintete.
Mikor kicsi voltam,sokszor eltévedtem itt..de tényleg. Egy nyolc évesnek igazi labirintus ez a hely,egy elvarázsolt kastély.  Az emelet felé vettem az irányt. Az én hálóm a harmadikon helyezkedett el,a medence felőli oldalon. Amit nagyon szerettem,az a második és harmadik emeletet összekötő rész volt ( összesen két lépcsőn keresztül lehetett felmenni a harmadikra. Ez volt az egyik). A másodikon lévő folyosó gyönyörű mestermunka volt. Ha jól emlékszem a szüleim Barcelonából és Rómából kértek fel két tervezőt,az ő fejükből pattant ki az egész ház. Végig haladva a folyosón,kellemes emlékek is eszembe jutottak. Az ablak melletti fotel,amiben órákig is tudtam bámulni a tájat. Az üvegezett „mini” nappali,ami Baekhyun nagy kedvence..néha még most is megemlíti. Kezemmel végigsimítottam a falon. Ismét egy fájó ponthoz érkeztem. Apa zeneszobája. Gombóc kezdett nőni a torkomban,miközben lenyomtam a kilincset. Zárva volt. Gyorsan előkerestem a kulcscsomómat. Szerencsére minden ajtóhoz volt egy. Biztosnak tartottam,hogy anya nem sok mindent hagyott meg apa dolgaiból. Amint beléptem az ajtón,tátva maradt a szám. A hófehér szoba közepén  még mindig ott volt a zongora,amin apa játszott anyának,az esküvőjük napján. A polcokon ott sorakoztak a nappaliból eltüntetett családi fotók, a falakon lógtak Ian régi gitárjai..Amilyen sebességgel bejöttem,olyan gyorsan zártam vissza az ajtót. Túl sok ez nekem egyszerre…az emlékek…a régi családi dolgok…nem értem anyát…miért tartotta meg ezeket?
- Jól van Min. Ne ezért jöttél. –korholtam magamat hangosan. Gyorsabb tempóra kapcsoltam,és csak a szobám ajtajánál álltam meg… Vajon apának még van kulcsa ide? … Nem,nem,felejtsd el. Nem ezért vagy itt!
Benyitottam. Megcsapott az ismerős orchidea illat. Mindig volt az asztalomon. Érdekes módon most nem. Akkor honnan jön ez az illat? Lehet,hogy csak beképzelem. Elmosolyodtam,amint megláttam az itt hagyott ruháimat. Senki sem nyúlt hozzájuk azóta,mégsem voltak porosak…a takarítónők. Gyorsan bekukkantottam a gardróbomba..ott is minden a helyén volt. Persze sok holmimat átvittem a lakásomba,itt csak azokat hagytam,amik nélkül megvagyok.
Imádtam/imádom a régi,vagy annak kinéző dolgokat…és a fát..ha valaki belép a birodalmamba,rögtön észre is veszi. Ahol megfordultam a világban,elhoztam valami kis szuvenírt. Talán ez volt az egyetlen hely a házban,ahol szerettem lenni. Az egész engem tükrözött..minden egyes négyzet centiméter.
A következő pillanatban azon kaptam magam,hogy az ablak előtti, plafonról lelógó kis fotelemben ülök,és csak bámulok kifelé. Napi szinten csináltam ezt régen..sokszor apa is bejött hozzám,bekucorodtam az ölébe,és ringatózva mesélt nekem mindenfélét,miközben Seoul  éjszakai fényeit csodáltuk…túl sok emlék..megint. Keresd a képeket,Min!
Próbáltam a feladatomra koncentrálni. Szerencsére tudtam,hogy hova pakoltam el a modellkedéssel kapcsolatos dolgaimat : ágy melletti komód,legfelső fiók. Bingó! Két percbe sem telt és a kezemben tartottam a képeket rejtő mappát. Szerintem azóta nem nyúltam hozzá,mióta kész lettek a fotók. Túl sok fájó emlék. Most sem nyitottam ki,csak elraktam a táskámba,ügyelve,hogy össze ne gyűrődjön.
És most? Meg van,amiért jöttem. Gondolkozva ültem le az ágyamra. Jólesően besüppedt alattam. Szerettem ezt az ágyat. Végigsimítottam a puha,fehér ágyneműn. Az illata sem változott. Egy darabig még merengtem,majd eldöntöttem,hogy… ennyi volt. Elég a múltból. Az ajtóból még visszanéztem,gondolataimba vésve minden egyes kis zugot..újra…kitudja mikor jövök vissza legközelebb.
Nem tudtam megállni: benyitottam a szüleim régi halójába is. Arra számította,hogy anya nem használja már ezt a szobát. Nagy megdöbbenésemre nem így volt. A jele szerint még mindig itt aludt. Persze egyetlen árulkodó jelet sem hagyott meg,ami arra utalt,hogy itt egykor egy férfi is aludt vele.  Körbenéztem,majd becsuktam az ajtót. Ennyi elég volt.
A többi helyiségbe csak futólag néztem be. A kertet is beleértve. Emlékeztem mindenre. Nem akartam tovább itt maradni. A bejárati ajtóból még egyszer visszapillantottam,majd a felgyülemlő emlékeket visszagyömöszöltem a helyükre az ajtó zárjának kattanásával.
Az autómban ülve nyugodtam csak meg…igen,idegességet éreztem. Sokan kérdezték,hogy miért élek egy három szobás lakásban,ez után a csoda után. A válasz egyszerű: elegem volt abból,hogy mindenki ez alapján ítél meg. Nam MinYung,a szerencsecsomag,akinek mindene meg van az életben. Gyűlöltem ezt. Az emberek nem ismertek,mégis úgy gondolták,joguk van ítélkezni felettem. Igen,gazdag vagyok,ezt sohasem tagadtam. Miért is tettem volna? Nem szégyelltem. Igen,szerencsés voltam,hogy nem kellett megküzdenem a betevő falatokért a konyhaasztalnál. És akkor mi van? A boldogság soha nem tartozott a napi rutinomhoz, életem első 16 évében. Mindig történt valami,ami elrontotta az egész idillt. Valószínűleg külső szemmel nézve tökéletesnek látszott az életem. Hatalmas ház,gazdag család,szép karrier. A valóság viszont teljesen más volt: mindig egyedül éreztem magam itt. A hatalmas falak,az egész ház fojtogatóan mutatta meg minden egyes nap a magányt. Én soha nem kértem hat hálószobát,800 négyzetmétert…csak annyit szerettem volna,hogy a szüleim szeressék egymást…és engem. Mi mást kívánhatna egy kislány? Én tökéletesen meglettem volna a hónaponkénti összejövetelek, vagy a puccos partik nélkül,amik semmi másról nem szóltak,mint a helyi gazdagok dicsekvéseiről,miszerint nekik drágább konyhabútoruk van,mint a mellettük állónak. Ez az egész villa egy álom volt. Tökéletes otthon, korántsem tökéletes szülőkkel. Hatalmas méretek,tiszteletet parancsoló,tekintélyes formák. Ordított belőle a pénz. Ami véleményem szerint felesleges volt. Hárman laktunk itt..három ember,több,mint 800 négyzetméteren. Egy kezemen meg tudtam számolni,hogy hányszor éreztem itt boldognak magam.Egyáltalán nem élvezetes a hónaponta megjelenő fotósok látványa,akik különböző lakáskultúra magazinok számára kattintgatják a fényképezőiket..természetesen a hálószobám sem volt kivétel...
Ezekkel a gondolatokkal hajtottam ki a parkolóból,kis idő múlva pedig az emlékek fojtogató árjából is.

És akkor jöjjön egy kis kép bemutató.Csak egy pár helyiségről csináltam fotókat,mert siettem ( magáról a házról elfelejtettem képet csinálni...majd esetleg legközelebb):

a  földszinti nappali egyik része....

...és a földszinti fő lépcső

a földszinti külön fürdő

a másodikon lévő egyik "mini" nappali

az a bizonyos zongora....

szeretett mini hinta-fotelem

a földszinten lévő "másod" nappali,a ház másik végében

harmadik emeleti konyha és kis rész a tetőteraszból

csendélet a kerti nappaliról..

szintén a másodikon lévő,üvegezett nappali,a harmadik emeleti galériáról nézve ( igen,az egy mini kert)

anya hálója..igen,neki terasza is van..

ismét egy "mini" nappali a másodikról

az építészeti remekmű,amiről beszéltem

a hátsó udvar rész . Ide idegenek nem tudtak behajtani.
( a kép nem mostani,most nem voltak autók)

még egy kép kintről..ez a második medence

Min - Friends

A fotózás délután négyig húzódott,szóval eléggé éhes és fáradt voltam. A managerem szerint a képek megjelenése után számíthatok további külföldi felkérésekre is ( a mostani képek a brazil voguenak készültek..Koreában). Izgalmasan hangzott..bár kissé untam..jó ez nem a legjobb szó,de mindegy…szóval mostanában csak a Voguenak fotóztak, én viszont alig vártam,hogy más cégeknek,márkáknak is megint modellt állhassak.
A hallban összefutottam SeungJunnal,aki mosolyogva üdvözölt.
- Szia Min! Neked is most volt fotózásod? –ölelt meg.
- Igen. Éppen végeztem.
- Az jó. Láttalak múltkor is egy plakáton. Büszke vagyok rád.- vigyorgott.
- Azért ne túlozzunk. –mosolyogtam.- Te sem panaszkodhatsz. Ismét a Vogue? Nem rossz. – kacsintottam rá.
- Megteszem,amit tudok. Ráérsz egy kicsit? Igyunk valamit.- mutatott az ajtóra.
Beültünk a Vogue melletti kávézóba. Jun rendelt nekem egy eper-banán turmixot,magának pedig egy dupla csokisat ( fogalmam sincs,hogy az milyen).
- Anyukád Seoulban van? –kérdezte,miközben belekortyolt az italába.
- Tudtommal éppen Párizsban van. Nem követem annyira nyomon. –vontam meg a vállam. Az előttem ülő,látva a reakciómat,terelni kezdte a témát.
- És apuddal mi a helyzet? Csekkoltam youtubeon pár fellépésüket a turnén. Nagyon állat. – válaszul egy érdektelen pillantást vetettem rá.
- Oké,értettem. Nem beszélünk a családodról. –emelte fel a két kezét.
- Jó. –mutattam felé a hüvelykujjam.
- Akkor mesélj te valamit. Így elkerülhetjük a kényes témákat.
- Inkább kérdezek.  Mikor mész vissza LA-be? Csak mert két hónap múlva lesz ott egy fotózásom és mehetnénk egy repülővel.
- Még nem tudom.  1 hónapra terveztem most visszamenni. Ha nem jön közbe semmi,akkor felőlem oké. A divathetektől is függ,mondjuk.
- Ja,igaz. Én is meg vagyok hívva párra. –kortyoltam bele a poharamba.
- Tényleg örülök,hogy újra modelkedsz,Min. Nagyon neked való.
- Köszönöm. Még nem tudom,hogy mi lesz később,de egyelőre én is élvezem. Sok a felkérés…és nagyon sokan felismernek.
- Hát,ezzel jár a hírnév.
- Dehogy vagyok én híres.
- Dehogyisnem. Nem kell szerénykedned. Már csak a baráti köröd,na meg a pasid miatt is tudják,hogy ki vagy. A szüleidről nem is beszélve.
- Ja,tök jó.
- Ez az igazság.
- Mindegy. Akkor örülök,hogy jó neked szeptember körül.
- Jaja én is. Amúgy jövő héten jön Yesung. –a név hallatán megborzongtam .- Lesz egy fotózásunk együtt.
- Csodás.
- Csak gondoltam szólok. Nyugi,nem terveztem semmilyen akciót.- formált idézőjelet az ujjaiból.
- Akkor jó. Tudom,hogy szar ez a helyzet,mert a legjobb barátod, és régen mindig együtt voltunk,de…megváltoztak a dolgok. – kezemmel a poháralátétet piszkálgattam.
- Tudom és nem kell bocsánatot kérned. Az az idióta cseszte el amúgy is. Azért,jó,ha tudod.- kezével az enyémért nyúlt,majd megszorította.
- Köszönöm.
- Mi újság a pasiddal? Minden oké? Elcsitultak a botrányok?
- A botrányok soha sem csitulnak el.- feleltem cinikusan. – Sehunnal jól meg vagyunk,bár nem tudunk sokat találkozni. Amiket a neten olvasol,azok hazugságok.
- Persze,nem is szoktam őket komolyan venni. Mostanában megszaporodtak a cikkek amúgy. A barátnőidről is sokat találok.
- Jaj,ne is mondd. –sóhajtottam. – Csodálkozom,hogy még senki nem jött ide hozzánk,hogy kérdőre vonjon,miért csalom meg „már megint” Sehunt.
- Próbálják csak meg. Nem fogják zsebre tenni,amit tőlem kapnak. –vigyorgott.
Körülbelül egy óráig beszélgettünk,majd hívott CAP,hogy menjek már,mert nagyon vár,ezért hosszas búcsúzkodás után,az autóm felé vettem az irányt. Időközben eszembe jutott Lucas és Seiji. Nem is mertem belegondolni,hogy mit csinálnak a lakásomban..viszont bíznom kellett benne. Valakinek muszáj volt.
A Teen Top dormja nem volt olyan messze a székháztól,ezért gyorsan oda értem. Nem tudom,hogy CAP hova küldte el a többieket,de csak ketten voltunk.
- Mit csináltál a srácokkal,Minsoo? – kérdeztem,miközben leült mellém és a kezembe nyomott egy tál epres fagyit.
- Nem én. –kacsintott.- Andy. Beszerveztem,hogy vigye el őket valahová. Ilyen egész estés programra. Tudtam,hogy L.Joe csak zavarna. –vigyorgott,mire oldalba könyököltem. – Naa…szóval ez a helyzet. Ugye tudod,hogy Andy csak azért ment bele,mert mondtam,hogy te jönnél át? Nagyon bír téged,mert amúgy szigorú és nem nagyon engedi,hogy külsősök jöjjenek fel. Még szerencse,hogy te nem vagy az.
- Majd megmondom neki,hogy köszönöm. Én is bírom Andyt. Mindenkinek ilyen főnök kellene.
- Ja. Na,de ne beszéljünk Andyről. Van egy kis meglepetésem. – azzal füttyentett egyet a hálószobája felé. Nem sokkal később két kutya rohant felénk a kanapéra.
- Nem hiszem el,hogy itt vannak. –ujjongtam,miközben a kutyusok elfoglalták helyüket az ölünkben ( megjegyzem,hogy „kis szerelmem” mostanra eléggé termetes dobberman lett).  A tagok majdnem mindegyikének volt kutyája,akik a dormban laktak ugyan,de mostanában inkább a családtagok vigyáztak rájuk,mert nekik a sok munka miatt nem volt idejük. Ezért is lepődtem meg,mikor megláttam Minsoo kutyusait.
- Csak miattad. Hiányoztál nekik. –karolt át.
Az este folyamán beszélgettünk. Elmeséltem neki Lucot és apát. Mindenben egyet értett velem.
Utána kérdezett Bethről. Megbeszéltük,hogy valamikor összeismertetjük őt a „többiekkel”.  Nem maradhatott ki a mesedélutánból Sehun sem. Végül megnéztük a házi készítésű videó felvételeink második részét,megcsodáltam CAP új tetkóit,levittük a kutyákat sétálni,majd,olyan egy óra körül,a kutyákkal egyetemben elnyomott minket az álom. Szerencsére a hálóban.
Másnap reggel kaptam egy hívást Meitől,miszerint ma este GOT7 koncertre vagyunk hivatalosak. Örültem neki,már régebben is meg akartam nézni egy fellépésüket.
- Köszönöm a tegnapot Minsoo,imádlak. Most mennem kell.- nyomtam egy puszit az arcára,miután összekészültem. A kutyusok még aludtak. Óvatosan megsimogattam a fejüket,hogy fel ne ébredjenek.
- Már mész is? Mondjuk nem,mintha maradhatnál,mert mindjárt jönnek a többiek és megyünk próbálni. – vakarta meg a halántékát.
- Na látod. Nem zavarok tovább. – fogta meg a kezét,majd az ajtó felé húztam.
-Te ? Zavarni? Soha. –ölelt magához. Kissé erősen tette.
- Minsoo,megfulladok. –ütögettem meg a hátát.
- Ja, bocsi. Olyan kis törékeny vagy. Figyi,arra gondoltam,hogy lekísérlek,így alsógatyában,aztán színpadiasan megölellek. Aztán már csak annyi a dolgunk,hogy várjuk  cikkeket a neten. –vigyorgott azzal az édesen szemtelen mosolyával.
- Ez nem vicces. Nagyon nem. –ingattam a fejem.
- Jó,bocsi. Egy kicsit azért igen. Oké,jó legyél Min,majd beszélünk. –nyomott egy puszit a homlokomra.

Úgy döntöttem,hogy nem megyek haza,hanem rögtön az egyetem felé vettem az irányt. Kíváncsi vagyok,Lucas mihez kezd nélkülem. Remélem nem feledkezik meg Bethről. Gondolta rá,hogy felhívom,de végül arra jutottam,hogy,ha ő nem keresett még eddig,akkor nyilván nem lehet baj...vagy még sem.
Még gyorsan felhívtam Sehunt,hogy elmeséljem neki a "nagy" hírt. Különösebben nem hatotta meg..jellemző. Jó szórakozást kívánt,aztán le kellett tennie,mert épp egy próba közepén voltak.
Csak két órám volt ma,de pont elegendő ahhoz,hogy délután fél ötre végezzek. Utána indultam B-ékhez. Együtt mentünk tovább a koncert helyszín felé. Mei intézett nekünk VIP jegyeket. Bent nagy volt a nyüzsgés,szokás szerint. Én nem voltam az a „nagy fangirl”,aki sikítozva ugrál,ha meglát egy hírességet. Talán azért,mert én is eben éltem,már egy jó ideje. Viszont a GOT7-t szerettem. Jó fej srácoknak tűntek,a zenéjük pedig pörgős volt,egyszóval: örültem,hogy itt lehetek. Sorban bemutatkoztunk a tagoknak,Mei,ahogy meglátta Jacksont,elordította magát,nagyon vicces volt,de egyben aranyos is. Meglepetten tapasztaltuk,hogy tulajdonképpen ők is tudják,hogy mi kik vagyunk…mondjuk,ha belegondolok,ez nem is olyan meglepő.
Először JB-vel beszélgettem egy kicsit. Kedves fiú,örültem,hogy kölcsönös volt az érdeklődés ( nem kell félreérteni),majd,miután Bi elengedte Markot ( megjegyzem irtó édesek voltak,ahogy barátnőm a karját szorongatta),felé fordultam. Megölelt,amit először nem tudtam hova tenni,aztán megmagyarázta azzal,hogy mi, LA-iek tartsunk össze. Vicces volt. Kicsit beszélgettem vele is,mert már nem volt sok idejük kezdésig. Kiderült,hogy az apja jóban van az ap..Ian élettársával, SuYunnal. Milyen kicsi a világ! Csak ennyire volt időnk,mert menniük kellett a színpadra. Mi elfoglaltuk a kis VIP helyünket. Az egész koncertet végig tomboltuk. Imádtam azt az energiát,ami a fiúkból áramlott. Köszi Mei!
Haza érkezve a társaság bevetette magát a B rezidencia konyhájába. Éppen a narancslevemet készültem meginni,mikor Seo  ijedt hangjára lettem figyelmes. B rögtön mellé lépett. Barátnőm idegesen emelte a telefonját B felé. Közelebb léptem,hogy én is lássam. Ledermedtem. Egy cikk volta kijelzőn Biről. Alatta egy kép,amint Tokiya egy csókot nyom a szájára.
-A rohadt életbe,ezek az idióta firkászok.- csaptam az asztalra. – A rajongóknak meg nincs saját életük,hogy egyfolytában a máséba kell belepofázni?! Elegem van már ebből.
- Miből van eleged? – Jelent meg a konyhában Tokiya. Seo felé tartotta a mobilt.
- Uh,basszus. Ez most komoly? Mi ez a baromság. –kerekedtek ki a szemei.
- Ez kérlek szépen a média. Üdv a világunkban. – könyököltem a konyhapultra.
- Sajnálom B,nem tudtam,hogy ez lesz belőle. – vakarta meg a halántékát,idegesen.
A következő pillanatban megcsörrent a mobilom,ezért kimentem a nappaliba. Apa volt az. Csodálatos.
- Oh,méltóztattál felhívni? Most nem alkalmas.
- Min,tudom,hogy haragszol,de engedd,hogy megmagyarázzam.
- Mondom,hogy most nem alkalmas. Hívj vissza később. –azzal  bontottam a vonalat.

Egy kép a mai fotózásról :)

Éééés Cap reggel :D (a haját azért megfésülte)