Seo Young - A hidden street in Seoul

lovie ♥

Tudom, tudom. Kicsikét eltűntem az utóbbi napokban,de megvolt rá az okom. Kicsit összejött most minden. A botrány Kai-al, a sajtó állandó zargatása… egyszóval kissé elegem volt már mindenből. De hála az én fantasztikus és imádnivaló barátaimnak az ügy elcsitulni látszott. És hogy most kikről beszélek? A Wu ikrekről ,akik minden „erőtt” mozgósítottak Seoul-tól Kínáig ,hogy megoldják az ügyet. Na meg persze az én egyetlen szerelmemről Luhanról, aki még egy interjút is adott Kínában a kapcsolatunkról. Én is hasonlóképpen tettem Koreában ( megint csak hála Mei-nek és Krisnek.) Szóval nekik köszönhetem,hogy sikerült tisztázni az ügyet. Jó jó, persze még mindig vannak,akik nem hisznek nekünk és meggyőződésük,hogy járok Kai- al ,de magasról teszek rájuk. Viszont mivel a kelleténél kicsivel több figyelmet kaptam a médiától az utóbbi napokban , eléggé sok cikk jelenik meg rólam még mindig és az utcán betámadó rajongók száma is megnőtt. De ezzel meg kell tanulnom együtt élni. Viszont van még egy probléma, amit úgy hívnak ,hogy SM. És az idióta aláírásra váró papírjuk. Amit persze eszem ágában sincs aláírni. Nekem nem fogják megmondani , hogy kivel és mikor találkozzak. És nagyon remélem ,hogy legutóbb is világosan fogalmaztam.

Az egyik reggel egyedül voltam otthon, mert a srácok egyetemen voltak. Vagyis nagyon reméltem ,hogy Seiji is ott volt és nem Lucas-sal lógott el már megint valahova….
Szóval éppen a kávémat kavargattam,mikor kopogást hallottam az ajtón. Letettem a csészét az asztalra és odasétáltam,hogy kinyissam.
- Szia Seo! hiányoztam? – tárta szét a karját a küszöb túloldalán álló személy. Én minden szó nélkül a nyakába ugrottam és egy hatalmas csókot nyomtam a szájára.
- De még mennyire. Úristen Luhan. Hogy kerülsz te ide? – húztam be az ajtón. Ő csak elmosolyodott és megindult a nappali felé. Hollywood hangos ugatással ugrott a lábára.
- Héé Holly , hát nem ismersz meg? – guggolt le hozzá Luhan. Ahogy simogatni kezdte a fejét , kis vérebem megadóan feküdt el előtte.
- Ne lepődj meg rajta. Elég ritkán fordulsz meg nálam mostanában. Elszokott tőled. De most komolyan, mégis mit keresel itt? – ültem le a kanapéra. Ő a kezében Holly-val követte a példámat. Kiskutyám már nem is volt annyira kicsi, mármint súlyát tekintve szóval nem volt egy kifejezetten egyszerű feladat felemelni. De Luhannak mindenféle nehézség nélkül sikerült.
- Hiányoztál és látni akartalak. Meg tudni akartam hogy vagy ezután a nagy… balhé után az SM-el , meg a Kai- os dolog után. – kulcsolta össze a kezünket.

így szokott elterülni ♥

- Egész jól. Próbálom túltenni magam rajta. A Kai-os ügyön még könnyebb, hiszen tudom az igazságot és remélem,hogy a pletykalapok is felfogták. Persze még mindig vannak cikkek,de nem veszek róla tudomást. Viszont az SM már keményebb dió. Nem hiszem,hogy lefognak állni , amíg teljesen ki nem készítenek. De most komolyan Luhan, van ennek az egész szerződésnek értelme?
- Nincs, de sosem arról voltak híresek, hogy fer és értelmes szerződéseket írattak alá. És az a gond ,hogy ha én próbálnék segíteni azt személyes támadásnak vennék ellenük és még rosszabb lenne a helyzet. Sajnos nekem ez ügyben meg van kötve a kezem . – sóhajtott. Tökéletesen tisztában voltam vele ,hogy Luhan most nem igazán tehet semmit. Nem is vártam el tőle. Eleget tett már a Kai-os pletykával kapcsolatban. Ezt magamnak kellett megoldanom.
- Figyelj, lehetne hogy most ne beszéljünk ezekről a dolgokról? Tudom,hogy attól még nem fognak megoldódni,de 1 hete megy ez a rémálom. Most már kicsit elegem van belőle. – dőltem hátra. Luhan csak elmosolyodott és bólintott.
- Ez esetben gyere! Elmegyünk valahova. – állt fel ,felém nyújtva a kezét.

Mikor leértünk az utcára, az autóm felé indultam ,de Luhan visszahúzott.
- Most inkább sétáljunk. Olyan szép idő van. – mosolygott.
-  Oké. – feleltem és elindultam mellette. Ahogy az utcán haladtunk ,egyre több ember gyűlt körénk. Eleinte nem nagyon vettünk róla tudomást,mert egy idő után ( és pár fénykép után) lemaradtak. Aztán kezdett durvulni a helyzet. Egyre több és több ember követett minket és ez eléggé kényelmetlen és egyben ijesztő is volt.
- Luhan… - súgtam oda neki, mire ő alig észrevehetően bólintott ,megszorította a kezem és mikor elértük a következő kis utcát hirtelen berántott oda és csak annyit mondott: - Na most futás! Gondolkodás nélkül kezdtem el futni a sikátorban. A kezünk még mindig össze volt kulcsolva , szóval igazából ő húzott maga után. Hallottam , hogy páran futnak utánunk. Olyan volt,mintha adrenalint pumpálnának a vénáim vér helyett. Volt valami észveszejtően izgalmas ebben az egész helyzetben. Persze semmi jó nem volt abban ,hogy őrült rajongó lányok ( és fiúk?) követnek minket az utcán , de a tudat ,hogy ketten voltunk benne Luhannal , valahogy jobbá tette az egészet. Egyik kis utcából szaladtunk be a másikba. A végén már azt sem tudtam megmondani a város melyik részén vagyunk. Vagy ,hogy egyáltalán a városban vagyunk-e.
- Lu-Luhan.- rángattam meg a karját. Ő erre lelassított, majd megállt és felém fordult.
- Leráztuk őket? – kérdezte lihegve. Bólintottam. Nem volt erőm megszólalni. Megkönnyebbülve dőlt neki a mellettünk lévő kőfalnak, majd a karomnál fogva magához húzott. A kulcscsontjába temettem az arcom és beszívtam az illatát. A légzése a fáradtságtól egyenetlen  és zihált volt. Az enyém sem lehetett másmilyen. Álltunk így egy darabig, majd elemeltem a fejem a mellkasától és körbe néztem. Életemben nem láttam még ezt a környéket és ezeket a házakat.
- Mégis hol vagyunk?
Ő is körbe nézett és megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. De nem mindegy? A lényeg,hogy már nem követnek. Gyere, menjünk arra.  – fogott ismét kézen és elindult egy nagyobb utca felé. Idegességgel vegyült kíváncsiság volt bennem. Mikor kikanyarodtunk az utcára tátva maradt a szám. Kis boltok sorakoztak egymás mellett egyenetlen nagyságban. Különböző színre voltak kifestve.  Volt amelyik ingyen hajvágást hirdetett, míg a másik egy fagyizó volt. Meg kellett csípnem magam ,hogy nem álmodom-e. Mégis melyik negyede ez Seoul-nak?
- Luhan. Hol a fenében vagyunk?
- Seoulban Seo. Elég nagy város, nem meglepő ,hogy még nem jártunk mindenhol. Mihez lenne kedved? – mosolygott rám.
- Hmm. Egy kávéhoz. Ott pont van egy kávézó. De… mi van ha felismernek?
- Akkor futunk. – kacsintott rám és a kávézó felé indult.

Odabent nem volt sok ember (nagy megkönnyebbülésemre). Aranyos kis helynek tűnt, kerek fa asztalokkal és virágokkal az asztallapok tetején. Luhan egy ablakmelletti asztalhoz ment és kihúzta nekem a széket. Ahogy leültünk már oda is jött egy pincérnő és barátságos mosollyal az arcán vette fel a rendelésünket. Ha fel is ismert , nem mutatta.

- Hülyének nézel , ha azt mondom , legalább 2 hete nem volt ilyen nyugalom körülöttem? – dőltem hátra a székben.
-  Nem. Mert én is hasonlóképpen vagyok ezzel. Mióta visszaköltöztem Kínába még az eddiginél is nagyobb figyelem irányul rám. Persze nem panaszkodom ,hiszen én akartam ezt és mérföldekkel jobb annál, ami régen volt ,de akkor is fárasztó tud lenni néha. – sóhajtott. Láttam a szemén ,hogy tényleg fáradt. Átnyúltam az asztalon és az ujjai közé csúsztattam az enyémeket.
- Tudom. De most nem kell senkinek sem megfelelned. Nem tudom miért ,de úgy érzem ,hogy abból áll az egész életünk ,hogy másoknak akarunk megfelelni. Főleg neked. Hiába léptél ki az EXO- ból ,még mindig Luhan vagy, egybe írva , nagybetűkkel, EXO emblémával a neved mögött. – nem mondott semmit , csak egyetértően bólintott. Közben a nő kihozta a rendelésünket. A magasba emeltük a kávénkat és színpadiasan koccintottunk az asztal felett.
- Várj! – szólt hirtelen , mikor a számhoz emeltem a poharat. Kérdően néztem rá ,miközben ő kivette a telefonját a zsebéből és lefényképezett a kávémmal együtt.  Valamit még ügyködött a mobilon ,majd elégedetten elmosolyodott és felém csúsztatta a készüléket. A kijelzőn Luhan instagramja jelent meg és egy újonnan feltöltött kép ,amin én és a kávém szerepeltem.
 A következőt írta hozzá : Elszöktünk a világ elől , hogy kávézzunk ♥
Elmosolyodtam. Legszívesebben örökre itt maradtam volna vele. Az egész annyira tökéletes volt. Csak ő meg én . Egy egyszerű , hétköznapi pár voltunk , mindenféle elvárás és gátlás nélkül.

Miután megittuk a kávét tovább indultunk. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Kai volt az.
- Szia Kkamjong!
- Szia Seongy! Luhannal vagy? Koreában van?
- Őőő igen. Láttad a képet?
- Igen. És nem csak én. A CEO nagyon ideges.
- Teszek rá. Felőlem ki is borulhat. Még mindig semmi köze nincs hozzá ,hogy mit csinálok. Remélem a két szerződést elloptad és elégetted.
- Kulccsal zárja a fiókjait…
- Szóval megpróbáltad?
- Igen. Megpróbáltam. Tudod, hogy én sem értek egyet vele, de nem mondhatok neki állandóan ellent különben nagy bajba kerülök. Sajnálom Seo.
- Ugyan már , ne hülyéskedj. Köszönöm Kai.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek te kis hülye. Amúgy örülök ,hogy vele vagy. Rád fért már a jelenléte. Ott van most veled?
- Aha.
- Akkor üdvözlöm. Mindenki üdvözli. – volt valami furcsa a hangjában ,de nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi volt az.
- Oké , átadom. De akarsz beszélni vele?
- Most nem érek rá nagyon. Le is kell tennem csak ezt akartam. Majd beszélünk. Jók legyetek. És ne nézz mostanában internetes cikkeket EXO témában ,mert sokban benne vagy és hülyeség egytől egyig. Képzeld, egyikben azt írják ,hogy titokban összeházasodtunk.
- Óóó hát nem hittem volna , hogy rájönnek. De hát akkor most már minek tagadni. Na, jó legyél Kkamjong, mindenkit puszilok.
- Okééés sziasztok! – azzal a vonal megszakadt. Eltettem a telefont és Luhan felé fordultam.
- A srácok üdvözölnek.
- Én is őket. Azért ne hívd vissza,hogy ezt elmondd. – nevetett a kezem után nyúlva.
- Hány óra van? – kérdeztem.
- Délután négy. Telik az idő. De még ne menjünk vissza. Olyan ,mintha valami másik világba kerültünk volna. Itt senki nem vesz rólunk tudomást. És ez nagyon tetszik. Láttam arra egy cukrászdát. Veszek neked valami finomat. – vigyorgott. Viszonoztam a gesztust és elindultunk. Fogalmam sem volt ,hogy mi fog fogadni ,mikor visszaérünk a való világba ,de jelen pillanatban nem is érdekelt. Most egyszerűen , hosszú idő óta minden tökéletes volt.

Mert Luhan szerint az jó kép rólam o.o