Seo Young - New world has opened its gates

A MAMA előtti napjaimat nem nagyon szeretném részletezni. Legyen elég annyi,hogy nem találkoztam se Sen-nel se Joon-nal. Eunji-val is csak egy fotózás alatt futottam össze és váltottunk pár szót. De igazából ennyi. Szerencsére. Lehetne rosszabb is.  Jaa és kiderült,hogy Kkamjong megcsalta Suyont,amit egy hatalmas pofonnal jutalmaztam és egy két órás fejmosással. A többi csak rajtuk állt…
A MAMA napja. Egy hatalmas rohanás volt az egész reggel. Mivel a 7 órási géppel mentünk mindenki félkómásan készülődött és éppen hogy elértük a gépet. Viszont még soha életemben nem voltam Hong Kongban. Az indulás előtti napon vettem egy kínai szótárat,de szerencsésen otthonfelejtettem, úgyhogy Luhan volt az én „szótáram”. Amennyit a  kocsi ablakán keresztül láttam a városból az lenyűgöző volt. Kai végig beszélte az egész utat,alig hagyva szóhoz jutni a többieket. Miután becsekkoltunk a hotelbe végre volt időnk kifújni magunkat. Nem semmi ez a rohanás. Sokat repültem már életemben,de most tényleg elfáradtam. És még csak ezután kezdődik a java.
- Szabad a fürdő,lezuhanyozhatsz! – jött ki Luhan az említett helységből egy szál boxerben. Én felálltam a kanapéról és felé sétáltam.
- Azt reméltem,hogy vissza jössz velem. – akasztottam ujjaimat a boxer szélébe. Az előttem álló nyelt egy nagyot és nemet intett.
- Nagyon szeretnék Seo,de sietnem kell,mert még sok dolgom van. Ha készen vagy viszont van egy meglepetésem. – nyomott egy puszit a homlokomra.

Egy törölközőt magamra csavarva mentem be a szobába. 2 óránk volt a díjátadó kezdetéig,és fél óra múlva a sminkes székben kell ülnünk,úgyhogy nagyon kellett sietnünk. Gyorsan magamra kaptam egy normális ruhát és szóltam Luhannak,hogy mehetünk.
- Akkor a ruhám már ott van,ugye? – szólaltam meg mikor már a kocsiban ültünk.
- Igen,mindenkié ott van. – mosolygott rám Lulu.

Smink. Fodrász. Hát az biztos,hogy nem ismertem magamra,mikor a tükörbe néztem. A srácokat is kezelésbe vették,bár nekik ez már egyáltalán nem volt olyan nagy szám,mint nekem. Viszont a lányok arcán sem láttam akkora meglepettséget,mint a sajátomon. Kissé idiótának éreztem magam.
- Azta Seo! Elképesztően jól nézel ki! – szólalt meg Suho,mire Kai fejbe vágta.
- Hééé! – csattant fel a leader.
- Óvatosan a szavakkal. Ő már foglalt. – mosolygott Kkamjong.
- Azért még hozzászólhatok . –forgatta a fejét Suho,de ő is elmosolyodott.
- Amúgy tényleg nagyon szép vagy. – puszilt meg Kai.
- Köszönöm srácok,de nagyon furán érzem magam . –sóhajtottam.
- Majd hozzá szoksz. Mert nem ez az utolsó díjátadó,amin részt veszünk. – jött oda hozzánk Tao is nevetve.
- Legyen igazad. – karolta át a vállát Suho.
- Amúgy hallottátok,hogy itt van B? –szólalt meg Chen.
- Igen. Most jövök tőle. – jött be az ajtón Luhan.
- Naaa ez nagyon jóó. Akkor együtt a csapat. Vagyis majdnem. Szegény Mei. – mondta Tao.
- Remélem,hogy legközelebb már ő is velünk lesz. Viszont lassan át kéne öltözni. Gyere Seo! Megmutatom hol a ruhád. – fogott kézen Luhan és kihúzott az ajtón.
- Biztos,hogy nem túl egyszerű? Mármint nem volt pénzem valami márkásra és ….- kezdtem,de Luhan a számra tapasztotta a kezét.
- Ne mondj semmit, addig amíg be nem mentél ebbe a szobába. – mosolyogott. Én csak kérdően néztem rá és lenyomtam a kilincset. Attól ami odabent várt rám még a lélegzetem is elakadt. Az én egyszerű ,tegnap vásárolt fekete ruhám helyett egy elképesztően gyönyörű fehér,kövekkel kirakott ruha fogadott.
- Ez…ez…- hebegtem.
- Meglepetés! Neked terveztettem! – puszilt meg a mellettem álló.
- Hogy mi?
- Most mi van? Egy ilyen partin valami különlegeset kell viselned. Na! Vedd fel gyorsan,mert mindjárt indulunk!

Tényleg hercegnőnek éreztem magam ebben a ruhában. Mindenkinek nagyon tetszett. Mikor beültünk a limuzinba kezdtem el tényleg izgulni. Még soha életemben nem voltam vörös szőnyegen. Ráadásul így az egész világ megtudja,hogy együtt vagyok Luhannal. Nem tudom hogy fel vagyok-e erre készülve. Viszont innen már nincs visszaút. Mikor az autó begördült a díjátadó épülete elé fotósok és rajongók tömkelege várt ránk.
- Jézusom. – dőltem hátra az ülésben. A többiek egy bátorító mosolyt küldtek felém és elkezdtek kiszállni a kocsiból. Min, Kim és a többiek magabiztos mosollyal az arcukon karoltak a párjuk karjába és a villogó vakuk fényének tüzében indultak el azon a bizonyos szőnyegen.
- Lu-Luhan. Biztos menni fog ez nekem? – szorítottam meg a kezét.
- Persze. Csodás leszel. – mosolygott rám,majd kiszállt a limuzinból. A rajongók felsikítottak,amint meglátták. Oké….Légy bátor Seo.  Meg tudod csinálni.
Kiszálltam.  Először a vakuktól semmit sem láttam. Aztán megéreztem Luhan kezét a derekamon és a nyugalom egy kisebb hulláma áradt szét rajtam.
- Mehetünk? – súgta a fülembe. Vettem egy mély levegőt és bólintottam.


                 A ruhám

Körülbelül 10 percbe telt,mire megtettük azt a 3 métert,ami a bejárat és a limuzin között volt. Szinte centinként állítottak meg a fotósok és a riporterek,akik a Luhannal közös kapcsolatomról kérdeztek. Szerencsére Luhan beszélt helyettem.

A díjátadó. Sajnos a srácok nem nyertek egy kategóriában sem,viszont hatalmas élmény volt mindenkinek,hogy ott lehettünk. Még mindig nem hiszem el,hogy ott voltam. Az átadót követő after party is fergeteges volt. Szinte az összes taggal táncoltam az este folyamán. B-ékkel csináltunk egy videót Mei-nek és elküldtük neki,hogy legalább egy kicsit is úgy érezze,hogy ő is itt volt velünk ma este. Miután a Shinee-val megittam egy shot whiskeyt,Min-be és G Dragon-ba ütköztem. Lefagytam.
- Óóó szia Seo! Ti még nem ismeritek egymást,ugye? – fordult a mellette aló felé.
- Nem,még nem. Nagyon örülök kedves…- nyújtotta felém a kezét. Hírtelen azt sem tudtam,hogy fiú vagyok vagy lány.
- Őőő … Hwang Seo Young. – ráztam meg végül a felém nyújtott kezet.
- Akkor ő Luhan barátnője? – fordult Min felé.
- Tessék? – csattantam fel.
- Meséltem neki egy kicsit. Régen találkoztunk. Remélem nem baj. – vigyorgott Min.
- Nyugi. Nem adom tovább senkinek. Mondjuk szerintem már az egész világ tudja. – kacsintott GD.
- Ezt jó tudni. – verte hátba Min.
- ŐŐ én most hagylak titeket srácok. Örültem GD. – mosolyogtam rájuk.
- Hát még én. Ha találkozni akarsz kérd el Min-től a számom. – kacsintott rám a srác nevetve.

Már hajnali 3 is elmúlt. Megkerestem Luhant,mert már nagyon fáradt voltam. Éppen Kris-sel beszélgetett,de ő is fáradt volt már,úgyhogy miután elköszöntünk a többiektől visszajött velem a hotelba. Annyira semmi erőnk sem volt,hogy átvegyünk egy alvópólót úgyhogy csak ledobtuk a ruháinkat és alsóneműben dőltünk be az ágyba.

Másnap reggel már repültünk is vissza Seoulba. Luhan megígérte,hogy még eljövünk Hong Kong-ba mert normálisan is körül akartam ott nézni. Igaz,csak rövid ideig voltam ott felejthetetlen egy nap volt. Soha sem fogom elfelejteni a mosolyt a srácok arcán,mikor felmentek a színpadra,annak ellenére,hogy üres kézzel jöttek le onnan. A lényeg akkor is az volt,hogy ott voltunk. Együtt. A lányokkal is közelebb kerültünk egymáshoz,aminek nagyon örültem. Kezdtem úgy érezni,hogy tartozom valahova. És jó volt (ha csak egy kis időre is) megfeledkezni az itthoni gondokról,amik tárt karokkal vártak,mikor visszaértem Seoulba….

Mei-Lábadozás

Nos hát igen, lemaradt a Melonról, munka miatt. Majd lemaradtam a MAMA-ról egy idióta lány miatt, aki volt olyan kedves, hogy a bal vállamba lőtt. Viszont szert tettem egy új barátra. Lee Doki, akiről kiderült, hogy sürgősségi és gyerek orvos...micsoda párosítás, de ő választotta. A díjátadó napján nagyon sokat volt mellettem és más is. Persze reggel mindenki bejött, olyan aranyosak voltak, Lay alig akart otthagyni, persze Én se akartam, hogy elmenjen. Aztán délelőtt jött Lee Doki:

-Vizit. - kukkantott be az orvosom, hatalmas mosollyal az arcán. Felültem az ágyon, hogy a szokásos kis tornát megejtsük.

-Kar hajlít. Javul. Emel. - na ez már nehezebben ment - Ezt, még látom nem kell erőltetni. Ujjak?

-Mozognak....csak lassan. - vicceltem. 

-Ezt örömmel hallom. Micsoda pompázatos kis ruha. - mutatott a próba baba felé.

-Ezt kellene ma viselnem Hong Kongba. - szontyolodtam el - Doktor úr meddig kell még bent maradnom?

-Amíg a karját nem tudja megemelni, sajnos marad. Szerintem a karácsonyt már a szeretteivel töltheti. - mosolygott kedvesen, majd sóhajtott egy nagyot.

-Valami gond van? - kérdeztem rá úgy konkrétan, a mappáját kopogtatta, majd lehuppant mellém egy székre.

-Szólíthatom Meinek? - bólintottam - Nyugodtan szólítson Dokinak, itt mindenki így hív. Tudja elváltam, a lányom kamasz, nem tudja eldönteni, hogy hol szeretne lenni. Egyébként nagyon hasonlít magára. Valamiért én lettem a rossz, miközben az anyja csalt meg engem. De egy szónak is száz a vége, mennem kell.

-Sajnálom. Én nem is látom a szüleim, mert Barbadosra utaznak. Így maradnak a barátaim, a párom, és a bátyám.

-Jó az ha ilyen sok barát veszi körül.

-Nem mindig kellemes. - motyogtam a takarómnak. Lee Doki pedig elköszönt és folytatta tovább a vizitet. Közben jött vagy 10 SMS, mindenki megírta, hogy biztonságosan megérkeztek és, hogy ne aggódjak. Komolyan néha úgy érzem, mintha lenne egy csomó kamasz gyerekem, persze beleértve Lay-t is, aki egy szívszorító sms-t küldött. Röviden azt ecsetelte, hogy mennyire hiányzom neki, a szívem majd szét hasadt miközben olvastam. Hallani akartam a hangját, így úgy gondoltam felhívom, de nem vette fel, aztán jött Kris, persze ő sem vette fel....B?....Naná, hogy nem..."Mit csinálnak ezek?" - mérgelődtem, mikor valaki kopogott az ajtómon, egy hatalmas lufi csokor szált a plafonom felé, mindegyiken a gyógyulást elősegítő felirat, plusz egy Gratulálok a kisfiatokhoz! feliratú.
-Bocsi, de nem bírtam otthagyni, olyan szép kék volt.
-Köszönöm Mary! Sammy suliban? - ült le mellém szomszédom.
-Igen, de ő is elakart jönni. Plusz rajzolt neked és üzeni, hogy a nyuszi jó kezekben van. - mosolygott kedvesen - Szükséged van valamire? Hoztam neked egy tál levest, meg a kedvenced, uborkába töltött kimchi.
-Istennő vagy Mary! - magamhoz vettem a kis ételhordót és ropogtatni kezdtem. Még sokáig beszélgettünk. Mielőtt elment megkértem, hogy segítsen felvenni a ruhámhoz kapott cipőt. Elmeséltem, hogy B és Yemin milyen büszkék voltak, hogy 10 perc alatt sikerült eldönteni melyik cipőt vegyék meg, de csak mert Kris siettette őket, így az elsőre rá mondta az áment. Nagy nehezen sikerült beletuszkolni a lábam, még egy nővérke is bejött segíteni. Kora délután lehetett mikor Mary elment, megígértettem vele, hogy elhozza Samet is.
Épp csodaszép lábbelim csodáltam, mikor Doki bejött.
-Csak így civilben? - kérdeztem és végig mutattam rajta.
-Lejárt a munkaidőm, csak jöttem beköszönni. A ruhát nem veszi fel?
-Az még bonyolultabb lenne, mint a cipőt. Inkább csak csodálom. - orvosom letette a táskáját, rá a kabát és mutatta, hogy álljak fel. Majd a kis fürdő felé vezetett.
-Bugyi, melltartó marad, egy nővér azonnal jön, hogy segítsen. - kacsintott rám. A kötés persze nem mutatott olyan jól a karomon meg a mellkasomon, és a ruha kicsit szorult is rajta, de gyönyörűnek éreztem magam. Mikor kibotorkáltam pont belépett egy újabb látogató. Woo Bin álla a földön csattant, mikor meglátott.
-Levegő Woo Bin. Lélegezz. - huppantam az ágyra.
-Azt hiszem én most megyek. - állt fel Doki, gyorsan meghajolt és kiment. Woo Bin még mindig csak állt és engem nézett. Oda totyorogtam, elvettem a kezéből a csokor virágot és a székhez vezettem.
-Hallottam, illetve olvastam, hogy mi történt. - szólalt meg végre.
-Ez van..túl élem. - feküdtem el az ágyon.
-Teszik a virág?

-Csodaszép, a kedvenceim. - ritka pillanatok egyike, de Woo Bin elpirult. Aztán csak ültünk csendben.
-Segítesz levenni a ruhát meg a cipőt?
-Biztos vagy benne? - kerekedtek ki ex barátom szemei. Én csak bólintottam és lassan megpróbáltam felkelni. Mikor végre sikerült hátat fordítottam neki és előre söpörtem a hajam. Hallottam, ahogy vesz egy hatalmas levegőt, aztán hosszan kifúja, majd neki látott lehúzni a cipzárt. Egy száll fehérneműbe csücsültem az ágyon és vártam, hogy Woo kihozza a pizsim. Gyors rám adta és már repült is tovább olyan zavarban volt. Kicsit azért örültem, hogy még mindig ilyen hatással vagyok rá. Újra egyedül voltam. A telefon hangos csörgése húzott vissza a mély depiből. Észre se vettem, hogy az idő mennyire elszaladt. Megnyitottam az üzenetet és egy B jelent meg, aztán a többiek...felvették nekem, amikor a fiúk átvették a díjat, a könnyeim újra potyogni kezdtek. Meghatott, hogy gondoltak rám, örültem, a fiúk sikerének, és boldog voltam, hogy láthattam őket. Válaszul küldtem én is egy videot, hogy lássák ki sírt szemeim. Na jó nem, csak, hogy adjak egy rövid helyzet jelentést hogy létemről. Lehalkítottam a mobilom, megvártam, amíg az éjszakás orvos beadja nekem a fájdalom csillapítóm, aztán próbáltam el szenderedni....kevés sikerrel.

Halkan pityeregtem,közben azon méláztam,hogy mi lehet a többiekkel. Az ajtó halkan nyikorgott és csak annyit hallottam,hogy az ápolónő pisszeg.Majd az ágyam besüppedt,hatalmas mancs fonódott a derekamra.

-Mit keresel itt? - szipogtam.

-Békével jöttem. -kuncogott - Csak egy barát vagyok, akinek elsírhatod a bánatod. - szorítása erősödött,én pedig összefontam ujjaim,ujjaival.Könnyeim újra potyogni kezdtek.

-Köszönöm.

-Nem tesz semmit.De most aludj.

-Itt maradsz?

-Úgy ismersz te engem,mint aki faképnél hagyna?! -felmordultam -Hülye válasz,bocsi...

-Fogd be Binne és aludj.

Szóval így telt az én MAMA-m. 

A surranóm

Üzenetben kaptam a képet, az éjszaka folyamán Min telefonjáról
a kép alatt ennyi volt: GYÓGYULJ MEIIIII~

Min- sűrű hét.

     -  Olyan deja vu-m van.-vakarta meg a tarkóját Sehun,miközben lassan felült mellém az ágyban.
- Nekem mondod? Jó lenne egyszer úgy ébredni,hogy emlékszem is az estére,és nem faj ilyen

rohadtul a fejem .- nyomtam a tenyerem a homlokomra.
- Viszont én most kivételesen emlékszem a bulira.. Többé kevésbé.-tette hozzá.

-          Arra én is…jó,nem tiszta minden egyes részlet,de a fontosabb dolgok azok meg vannak. Oh és egy pont nekünk. Most legalább sikerült a ruháinkat egy kupacba rakni..vagy dobni.- mutattam az ágy mellett heverő ruha halomra.
Hunnie válaszul a magasba emelte a hüvelyk ujját.
- Keresek egy fejfájás csillapítót.- kászálódtam ki az ágyból. Megkerestem a bugyimat,majd gyorsan magamra kaptam.- Nem láttad a telefonom ?-kérdeztem vissza az ajtóból.
- Nézd meg a nappaliban.- jött a válasz.

Hunnienak igaza volt. A kanapéra dobva találtam meg,a táskám mellett. Azt nem tudom,hogy eshetett ki belőle,de nem is nagyon érdekelt. Miközben a konyha felé sétáltam,megnéztem a hívás listát. Hatalmasat sóhajtottam,mikor megláttam,hogy senki sem keresett. ( Vagyis inkább Ő nem keresett).
Előkerestem egy fejfájás csillapítót,majd egy kis csapvíz kíséretében le is nyeltem.
Kinyitottam a hűtőt,de rájöttem,hogy nem vagyok éhes,ezért ugyanezzel a mozdulattal be is csuktam.
Visszacsoszogtam a háló felé,kezemben a telefonommal,ami rezegni kezdett. Megdermedtem. Csak ne Ő legyen,csak ne Ő legyen. Ő volt. Csak Hunnie ne jöjjön ki,csak Hunnie ne jöjjön ki.
- Mit akarsz? – szóltam bele,kissé suttogva.
- Szerinted? Már tegnap is elmondtam. Találkozni. Kérlek,Min. Nem sokára mennem kell vissza….
- Nem érdekel. Érted? Nem tudsz már érdekelni YeSung. Ezt már akkor fel kellett volna fognod,mikor elmentél Vele.- szakítottam félbe. A vonal túlsó feléről egy sóhajtás hallatszott.
- Tudom,hogy haragszol rám és tudom,hogy az egész az én hibám,de a fenébe is muszáj találkoznunk. És ezt te is tudod.
- Na ezt nem kellett volna mondanod. Egyáltalán nem így van. Nekünk nincs miért találkoznunk. Mégis miről beszélgetnénk,hm? A karrieredről? Vagy az Övéről? Nem érdekel. Magasról leszarom. Úgy,ahogy anno ti tettétek ezt velem. További kellemes napot .- mondtam,majd kinyomtam a vonalat. Idegesen ültem le a kanapéra.
- Minden rendben ? Kivel beszéltél? –jött ki a hálóból Sehun,a tarkóját vakargatva.
- Senkivel,vagyis… nem érdekes. Viszont- léptem oda hozzá.- te már annál érdekesebb vagy. Főleg,így,egy szál boxerban.- húztam közelebb magamhoz.
- Te aztán tudod,hogy hogyan kell terelni a témát.- mosolygott,majd beletúrt a hajamba és megcsókolt. Két kezemmel átkaroltam a nyakát. Ő a fenekem alá nyúlt,majd felemelt. Csókjaink egyre hevesebbek lettek,miközben ledőltünk a kanapéra.
- Szerintem éppen itt az ideje,hogy emlékezzünk is arra,amit csinálunk.- kacsintottam,majd kezemet végighúzva a gerince vonalán,megszabadítottam az alsógatyájától. Hunnie eközben a nyakamat vette támadásba csókjaival. Számat apró nyögések hagyták el, minden porcikám bizsergett. Párom szája eközben lejjebb vándorolt. Óvatosan lehúzta a bugyimat.
- Régen találkoztunk.- szólalt meg Hunnie,de nem a szemembe nézett. Felnevettem,majd óvatosan meglöktem a lábammal.
A dolgok kezdtek tűz forróvá válni,hogy úgy mondjam,mikor az asztal rezegni kezdett. Szinte egyszerre sóhajtottunk fel.
- Ha fel mered venni…-kezdte Sehun.

-          És ,ha fontos?- néztem rá,majd óvatosan kibújva alóla,a mobilért nyúltam.
YeMin volt az.
Ettől a telefonhívástól kezdve az elkövetkezendő pár napom kész káosszá változott.
De nézzük szép sorjában:

Csütörtök délután: Hunnie elment próbára,így hát hazamentem. Igen,megint nem tudtunk semmi hasznosat csinálni. Csodálkoznék,ha mostanában egyszer is összejönne.
YeMin megkért,hogy vigyek neki kávét. Úgy gondoltam,miért ne ? Én akartam több munkát,hát most legalább van mit csinálnom….( hahaha). Miután ezzel megvoltam ( megjegyzem YeMin nagyon furcsa volt. Csak ült a vászna előtt és szinte megszállottan dolgozott rajta),úgy döntöttem,hogy bemegyek anyámhoz,mert felhívott az asszisztense. Nagyon furcsa volt,de azt vettem ki belőle,hogy anyám beszélni akar velem. Közben felhívott Baek,hogy megyek-e a Melonra. Hirtelen azt sem tudtam mi az,kellett 1 perc,hogy felfogjam miről beszél. Megbeszéltük,hogy megyek,amiben még nem voltam 100%-ig biztos,de Baekhyun kicsikarta belőlem azt,amit hallani akart.

A napom további része? Semmi olyan,amit terveztem volna. Anyámhoz nem tudtam bemenni,mert YeMin telefonhívásai az óránkénti háromszorosra nőttek. Sajnáltam,amiért ennyire maga alatt van és Taora is mérges voltam,amiért ilyen seggfej. És hát mire valók a barátok,ha nem arra,hogy a másik mellett legyenek a nehéz helyzetekben? Szóval futárrá változtam. 

Péntek: Reggel 8kor már fent voltam és éppen YeMint nyugtattam telefonon keresztül. Most éppen azt találta ki,hogy beköltözik a műterembe,mert ott nincs annyi dolog,ami Tao-ra emlékeztetné. Utána megkért,hogy vigyek neki dinnyét. Nem nagyon értettem,hogy miért,de inkább rá hagytam.
Az persze mellékes,hogy YeSung körülbelül 4x hívott. Nem vettem fel. Nem volt kedvem vele beszélni. Tudtam,hogy találkoznunk kell,még ha nehezen is ismertem be,de ezzel most nem akartam foglalkozni.
Elvittem Minnek a dinnyét,egy kis egészségtelen mekis kaja társaságában. Nem nagyon beszélgettünk,csak elvette a kaját,és rám csukta az ajtót,egy „bocsi,dolgozom.köszi” kíséretében.

Kissé rosszul esett,hogy ebben merül ki a munkám,de nem haragudtam rá. Teljesen átéreztem a helyzetét. Eldöntöttem,hogy minél hamarabb veszek egy autót,mert nem voltam megbékélve a seouli tömegközlekedéssel. Sehun felhívott,hogy a melon előtti napon aludjak a dormban és menjünk együtt. Elkuncogtam magam a szó hallatán,mert épp most vittem dinnyét YeMinnek. Persze Hunnie nem értette,hogy min nevetek. Megígértem,hogy ott alszom. Remélem nem felejtem el.
Hazafelé menet beugrottam az egyetemre,hogy megérdeklődjem a vizsgaidőpontokat,majd a lakásom felé vettem az irányt.

Otthon szinte ráestem a kanapéra. A talpam fájt a mai rohanástól. Bárcsak itt lenne most Hunnie,hogy megmasszírozza. Nagy nehezen rá vettem magam,hogy felálljak és csináljak magamnak egy forró csokit. Miután kész voltam vele,megint csörgött a mobilom. Kivételesen nem YeMin volt,hanem Taemin. Ő is megérdeklődte,hogy megyek-e a Melonra. Neki is megígértem,hogy ott leszek. Utána ezt a kérdést még megismételte Gikwang, Henry,Key és Jonghyun is (  telefonon keresztül). Szóval azt hiszem eldőlt,hogy ott leszek-e vagy sem. És addigra YeMinéket is ki kell valahogy békítenem.

Szombat: Ugyanaz,mint az előző két nap,leszámítva az egyetemet és azt,hogy felhívott anyám,hogy amint tudunk találkozzunk…illetve magához rendelt jövő hét szombaton. Nem értettem,hogy miért kell egy hetet várni,de most nem nagyon volt időm ezzel foglalkozni. Természetesen YeMinnel kezdtem a napot. Az összes találkozómat le kellett mondanom,mert nem akartam cserben hagyni. Így hát ez a napom is rohangálással telt. Szerencsére Sehun kölcsönadta a kocsiját ( illetve valahogy nálam maradt a kulcs én pedig kölcsön adtam magamnak), így hát nem kellett a tömegközlekedést választanom.

Vasárnap:Hunnie írt egy sms-t, hogy találkozzunk ma este a dormban és aludjak ott.
Délután pedig átmentem YeMinhez.
Kb. öt percig nyomtam a csengőt. YeMin végül kinyitotta az ajtót. Olyan volt,mint egy zombi.
-Bong YeMin. Elmondanád, mégis mi a fene van veled? Nem dolgozol...Nem mész emberek közé... tudom, hogy szakítottatok és tudom, hogy fáj de nem hagyhatod el magad...nézz tükörbe.. az arcod beesett, egy kinyúlt tréning ruhában vagy... rád se lehet ismerni. Most azonnal felmész a lakásba és összeszeded magad.- csuktam be magam mögött az ajtót. Nem igazán érdekeltek a kifogásai,csak azt tudtam,hogy ezt így nem folytathatja tovább.
Összeütöttem neki egy kis rántottát (bármennyire is tiltakozott ellene),aztán leültem mellé és(miután elégedetten nyugtáztam,hogy ízlik neki a „művem”) elkezdtünk gondolkodni,hogyan is békülhetnének ki Taoval. Végül egy piknik mellett döntöttünk. Bevontam Hunniet is, megkértem,hogy holnap csalja el valahogy Tao-t a találkahelyre.
Miután mindent megbeszéltünk,elköszöntem YeMintől,és a dorm felé vettem az irányt. Nem volt nálam váltóruha,de reménykedtem,hogy Hunnienál azért találok 1-2 darabot a cuccaim közül.

Már kezdtem megszokni,hogy soha nem kell csengetnem,mert valaki mindig hamarabb kinyitja az ajtót. Jelen esetben Sehun volt az.
- Hallottam,hogy jössz.- kacsintott,majd felkapott és a szobájába cipelt.
-Hé,hol van Luhan?- kérdeztem,miközben becsuktam a hálószoba ajtót.
Sehun megrántotta a vállát.
- Nem tudom. Mindenki szét van szóródva. Úgyhogy nyugodtan adhatsz ki hangokat.-vigyorgott.
- Idióta.- pöcköltem meg az orrát.
A vasárnapról ennyit. Ígérem egyszer bővebben is fogok írni,a pironkodós dolgokról,de nem akarom Hunniet zavarba hozni…. még. Bár úgysem fogja elolvasni .Remélem.
 Ugorjunk egy kicsit. Melon. Most kivételesen egy nappal előtte kiválasztottam a ruhámat. Illetve elmentem vásárolni és megtaláltam a tökéletes darabot. A telefonhívások persze elmaradhatatlanok voltak YeSung-tól,de még mindig ignoráltam őket. YeMin is felhívott,hogy elmondja: kibékültek Taoval. Nagyon megörültem a hír hallatán. Mondta,hogy ő is jön az átadóra,úgyhogy még egy ok,amiért ott kell lennem. Illetve még beszéltem telefonon Baekhyunnal és C.A.P.-el,de amúgy a napomban nem volt semmi extra.
Másnap este pedig átmentem a dormba.
- Srácok,izgultok már? –kérdeztem,miközben lehuppantam a kanapéra.
- Mi ? Izgulni ? Dehogy .- legyintett Kai,szórakozottan.
- Valld be,hogy te izgulsz a legjobban.- lökte meg Luhan. A többiek csak nevettek.
- Még én is izgulok,akkor gondolom,hogy ti mit érezhettek.- nevettem.- Amúgy Tao,örülök,hogy kibékültetek YeMin-nel.- néztem rá. Ő csak mosolygott.
- Az én érdemem.-vigyorgott Sehun.
- Na,azért elég nagy szerepet játszottam benne én is.- bokszolt a vállába Tao.
- Ti összevesztetek YeMinnel?- pislogott Suho.
- Le vagy maradva.- veregette hátba Baekhyun.
- Oh,és légy szíves majd dícsérjétek meg a ruhát,amit Seonak vettem.- húzta ki magát Kai.
- Te vettél neki egy ruhát? –nézett rá Luhan.
-Aha. Méghozzá egy Chanel ruhát.Most miért? Talán baj? Egy baráti ajándék.- mosolygott.
 Oh,én mindenképpen látni akarom.- szólaltam meg. Kai csak bólintott.
-Na,mi most elvonulunk. Luhan te még nyugodtan maradhatsz.- kacsintott Sehun,majd a kezemnél fogva behúzott a szobába.
- Hé,nem kellett volna csak úgy ott hagynunk szegényeket. -Gúnyolódtam.
- ha ha ha. Inkább mutasd meg a ruhád. Már nagyon kíváncsi vagyok.- ült le az ágyra.
- A-a.-ráztam meg a fejem. -Majd holnap meg látod.
-Gonosz vagy. –állt fel,majd magához húzott.

-          Csak egy kicsit.-kacsintottam. A pólója alá nyúltam,majd megszabadítottam tőle.
- Milyen kis mohó valaki.- ingatta a fejét Sehun,majd megcsókolt.

Nem tudom,hogy hogy jutott eszembe a következő kérdés,de 10 perccel később kiváltam Hunnie öleléséből és felültem az ágyon.
- Amúgy hol van Kris,Chanyeol és Lay ?-pislogtam rá.
- Ja,te még nem is tudod…- motyogta,miközben felült mellém.
- Mit nem tudok ? – néztem rá kérdően.

- Hogy mi van ? –csattantam fel,mikor Sehun elmondta,hogy mi történt Meivel.- Jézusom,ezt miért nem mondtad hamarabb ?
- Nem akartalak megijeszteni. És amúgy semmi komoly,ne aggódj.- karolt át Sehun.
Körülbelül 2 percre rá megcsörrent a mobilom. Kris volt az. Megkért,hogy mondjam el a többieknek is : Mei már sokkal jobban van. Miután leraktuk a telefont felkaptam az imént levetett ruháimat és kirohantam a nappaliba.
- Most hívott Kris, és Mei már jobban van!
- Hála istennek !- mosolygott Luhan.
- Viszont holnap nem tud velünk jönni. Kezdem azt gondolni,hogy csak hárman megyünk lányok Seo. Amúgy szia! – intett felém vidáman. Én is viszonoztam a gesztust.
- Nem,Kim is jön szerintem. – szólalt meg Kai.
- Óóó tényleg? Akkor Chen biztos örül . –mosolygott Luhan.
- Seooo. Majd látni akarom a ruhádat. – ugrottam melléjük .Seo éles pillantásokat vetett Kaira.
- Őőő most baj,hogy elmondtam? – vigyorgott.
- Dehogy baj,hiszen egy CHANEL ruhát Min-nek látnia kell. – mosolyogtam rá.  Seo szóra nyitotta a száját,de a nappaliba kiviharzó Sehun megakadályozta a válaszadásban.
- Min! Hova tetted a telefonomat? – csattant fel.
- Én? Én sehova. Talán jobban kéne figyelned a dolgaidra édesem. – kacsintottam rá.
- De utoljára nálad volt. – tette karba a kezét Hunnie.
- Már miért lett volna nálam? – néztem rá.
- Mert kivetted a farzsebemből,mikor….na szóval akkor. – felelte a halántékát dörzsölve.
- Mikor is? – szólalt meg  Seo egyszerre Kai-al és Luhannal, nevetve.
- Az most nem fontos. – legyintett Sehun.
- Azért engem érdekelne,hogy mikor vettem ki. – nevetettem én is.
- Kb fél órával ezelőtt…TUDOD. – nyomtam meg a mondat végét.
- Jaaaa,hogy akkor. De aztán a kezedbe adtam,hogy tedd le az asztalra.
- Nem,mert…jaa tényleg. – csapta össze a tenyerét Sehun.
- Komolyan nem vetted észre,hogy az asztalon van? – nevetett D.O.
- Azt se veszi észre,ha a kezében van. –suttogtam,mire Sehun meglökött.
- Szerintem rosszabbak vagytok,mint a házasok. – szólalt meg Kai.
- Szerintem meg te ne szólalj meg. – kacsintott rá Sehun. Kai égnek emelte a kezét és mosolyogva dőlt hátra a kanapén.
- Seo, itt alszol ma,ugye? – kérdezte Sehun.
 - Igen. – bólintott.
- Szuper. – csaptam össze a tenyeremet.
- Mi olyan szuper ebben ? Luhannal közös szobánk van.-súgta oda Sehun. Én csak megrántottam a vállam. – Te mondtad,hogy ne legyek mohó.- súgtam vissza.
- Hé,mit sugdolóztok? –karolt át hátulról Baek.
- Semmit,mi már megyünk is vissza. Luhan ti használjátok a plusz szobát.- kacsintott Sehun,majd behúzott a hálóba.
Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem,hogy bepótoltuk az elmaradásunkat.. Kamatostól.

A Melonról csak röviden fogok írni:

Sehun teljesen bele esett a ruhámba,hogy úgy mondjam. Örültem,hogy tetszett neki. Baekhyun szerint „ a kevesebb néha több”. Azt mondta, tökéletesen megfelelek az alvárásainak.haha.

Másnap reggel 6kor indultunk a díjátadó helyszínére. Az út elég viccesen telt,szerintem alig volt olyan pillanat,amikor ne nevettem volna. A végére még a hasam is megfájdult. YeMin felhívott,hogy ő a saját kocsijával megy,de majd ott találkozunk.
Az esemény maga röviden összefoglalva : fantasztikus volt. A díjak átadása előtt összefutottam Taeminékkel. Nagyon izgultak,de nem volt miért,hiszen ők is kaptak díjat,ahogy az Exo is. Büszke voltam rájuk. Egy kicsit én is elérzékenyültem…na jó,talán sírtam is,de ez szerintem normális. Az átadás után következett az afterparty,ahol  beszélgettem Gikwangal,aki hátulról a nyakamba ugrott,majd egy hatalmas puszit nyomott a fülembe. ( Most kivételesen csak egy pohár pezsgőt ittam...khm)
Miután mindenkinek átadtam a gratulációmat, még összefutottam Key-el,aki szintén a nyakamba ugrott. Még mindig remegett,olyan boldog volt. Lassan indulnunk kellett vissza,ezért megkértem,hogy mondja meg a többieknek is,hogy gratulálok.
A haza út már csendesebben telt. A dormba érkezve Sehunnal bedőltünk az ágyba és rögtön el is nyomott az álom. Legalábbis engem. Még azt sem vettem észre,hogy Luhanék nem jöttek vissza velünk.

Danbi: California , see you later.

Nem is én lettem volna, ha nem felejtek el valamit.

- B, mondd , hogy nem abba a cipőben jössz. - mondta Yemin, mikor lenézett a lábamra.

- Gosh. Totál kiment a fejemből, hogy  a cipőt még nem vettem fel.  – Bocsánatot kérve mindenkitől visszaszaladtam a kis szobába, ahol átöltöztünk és bőröndömből előhalásztam a ruhához illő tökéletes cipőt. A tükör elé álltam és megnéztem magam.

- Tökéletes. lépett mögém Channie.

- Azért ennyire ne túlozz. – mosolyodtam el és megfordultam, hogy vele szemben legyek. Lágy puszit adtam ajkaira és kisétáltunk a többiekhez.

A limuzinban ülve végig gondoltam az egész életem. Habár már két éve vagyok együtt Chanyeollal sose mutatkoztunk a nyilvánosság előtt, úgy, mint egy pár, inkább hasonlítottunk legjobb barátokhoz, mintsem egy szerelemtől túlcsorduló boldog párkapcsolatban élő két egyénhez.  Hát igen Lee Soo Man sose kedvelt, mivel szerinte túl buzgómocsing vagyok, ahhoz , hogy a tökéletes idol-csapata életébe belépve elrondítsam az ő szépen felépített remekművét. Igaz sose mondta, hogy ne jelenjünk meg az utcán kézen fogva,szerelmespárként,  mi mégis valahogy emellett döntöttünk megkönnyítve ezzel saját életünket. Nem akartuk, hogy a paparákok nap, mint nap azon csámcsogjanak, hogy Korea egyik leghíresebb bandájának egyik tagja egy sportolóval szűrte össze a levet. Valahogy nem hiányzott, hogy se az ő szépen ívelő karrierjét ezzel leromboljuk és arra se volt szükség, hogy az én szépen épülőfélben lévő  pályafutásom egy szempillantás alatt romba dőljön…

- Minden rendben. – szorítottam meg kezem Yeol.

- Mmm. – bólintottam.

- Ne izgulj, imádni fognak.

- Honnan veszed…?

- Ismerlek.  – kacsintott rám a végén biztatásképp. Pár percig még csendben kocsikáztunk mikor is a limuzin szépen lelassított majd megállt. Kintről hallottam a rajongók őrült sikítozását, a vakuk kattogását.

- Ne félj. –suttogta még egyszer utoljára, majd nyílt az ajtó és elkezdetek kiszállingózni a galambok. Utoljára jöttük mi Chanyeollal.  Ő előrement, majd az ajtó mellett megállva kezét nyújtotta nekem, segítségképp. Tenyerébe csúsztattam sajátom, egyik lábamat kitettem a vörös színben pompázó szőnyegre és magabiztos mosollyal az arcomon fedtem fel magam a sötétség rejtekéből.  Belekaroltam a mellettem állóba és elindultam a vakító fény kavalkád felé.  A szőnyeg közepén megállítottak minket és kérdésekkel bombáztak.

- Ön Danbi, akit csak Chanyeol legjobb barátjaként ismer fél Korea?

- Önök együtt vannak? – ’ Komolyan hány évesnek nézek ki, hogy mindenki magázz?!’ – gondoltam a már sokadik kérdés után.  Válasz helyett csak bájos mosollyal kedveskedtem a körülöttünk lévő riportereknek, akik egy idő után más célpontot kiszemelve magunknak leszálltak róluk és hagyták, hogy békésen eljussunk a színpad közelébe.

A díjátadóról nem akarok kiselőadást tartani, csak annyit mondok, hogy fantasztikus volt.  A hangulat a tető fokán volt köszönhetően a temérdek  előadónak, akik legjobb formájukat hozva kápráztatták el a tömeget, többek közt minket is. Yeminnel.Soyunnal,Minnel és Seoval csináltunk egy videót amit elküldtünk az otthon lábadozó Meinek, hogy lássa nem feledkeztünk el róla.  A műsor után a fellépőkből álló tömeg egy emberként távozott egy privát helyre, ami az after partynak adott helyett.

Kivételesen, mivel sok szem figyelte minden mozzanatom, így a nyugodt oldalamat mutattam és nem engedtem, hogy előtörjön belőlem a party-állat és kő-kövön ne maradjon. Csöndben egymagamban élveztem a halk zenét, miközben egy üres pezsgőspoharat szorongattam a kezemben.

- Húú, micsoda ruha. – hallottam hátam mögül és egyből megfordultam.

- Öhmm… Köszönöm.  Vagy mi.- próbáltam társalgásba invitáltam az előttem sorakozó hadsereget.

- Nagyon jól áll. – mondta az egyik közülük.

- Köszönöm.  – pirultam el egy picit.

- Nagyon merész darab. – mondta egy másik.

- Csak olyan, mint a tulajdonosa.  

- Kösz Lulu, muszáj rögtön rossz színben feltüntetned.

- Miért én csak az igazat mondtam.

- Tudom, de nem látod, hogy éppen egy visszahúzódó fülig szerelmes lányt játszok, nem pedig az őrült B-t.  – magyaráztam neki ezerrel.

- Oké értem, már megyek is. – hagyott ott minket.

- Szóval ez csak egy álca?

- Mondhatjuk így is. – mosolyogtam rájuk. – Egyébként B.  – mutatkoztam be,majd beszélgetésbe elegyedtem a megfogyatkozott társasággal.  Percekig beszélgettünk egymással és a végén alig akartam ott hagyni a három idiótát( név szerint Jimint, Jeungguk-ot és V-t), akivel sikerült legalább egy felszínes barátságnak mondható valamit kötnöm.

- Szóval mikor látunk újra young lady? – mondta Guk drága, aki még nálam is fiatalabb volt.

- Amint visszatértem Kaliforniából. Jelentkezz be a barátomnál, aki fixálja veled az időpontot, hogy mikor ér rá ez a young lady.  – poénkodtam én is. Végül megbeszéltük rendesen, hogy amint visszatérek Koreába első dolgunk lesz beülni valahova, vagy legalábbis találkozni, hogy a felszínes szó eltűnjön a kapcsolatunk elől.  

-  Mikor mész?  - dőlt le az ágyra Chanyeol.

- Ha nem bánod az estét még itt tölteném. – ültem le mellé, mikor megszabadultam a ruhától, ami egész este vonzotta a tekinteteket.

- Hát nem is tudom…- kezdett bele, de kezei ellentmondtak szavainak és derekamra kulcsolódtak, majd a puha selyem ágynemű elterülő meleg testhez vonták az enyémet.

- Most megbüntetsz?

- Miért rossz voltál?

- Láttam, hogy néztél mikor V-ékkel voltam. ÉS azt is láttam, hogy mikor Jimin hozzáért a vállamhoz véletlen akkor a szemeid szikrákat szórtak.

- Jézus B mi vagy te? Nyomozó?

- Nem csak tudod fusztrált egy kicsit, hogy egy szempár állandóan leste minden mozdulatom.  

-  Tudod kicsit… hogy is mondjam. Nem akartam, hogy mindenki ennyit lásson belőled.  – fordult el zavarában.

- Ohh, tee. – adtam egy puszit arcára és mellkasára dőlve apró szíveket rajzolgattam fedetlen bőrére, majd egy idő után a csend, ami körénk telepedett álomba nyomott és csak reggel ébredtem fel.  Zajtalanul, mintha egy szellem lennék pakolásztam az édesen szuszogó fiú mellett. A tegnapi ruhámat óvatosan összehajtva bőröndöm közepére tettem és bepakolva mellé a szanaszét dobált cuccaimat csuktam le a teli utazótáskát.

- Négy nap múlva találkozunk. – hintettem lágy csókot az éppen ébredező langalétának ajkaira és eltűntem a hatalmas ajtók mögött.

indulás az utolsóra. :)

A reptéren ücsörögtem és vártam, hogy a csapat hálás fogadtatásban részesítenek, de hiába a sok ott töltött perc a reptér ahelyett, hogy zengett volna egy csapat idiótától csak még kihaltabb lett.

- Ennyit arról, hogy meleg fogadtatásban lesz részem. – adtam fel és megragadva a bőröndömet álltam fel és indultam el a kijárat felé. Fogtam egy taxiba és elkocsikáztam a szállodáig. Mérgesen szálltam ki a kis személyautóból, kifizettem az utat és beballagtam a hatalmas épületbe.

- Meleg fogadtatás... chh..- indultam meg a liftek felé.  Mikor az üres szobába beléptem már meg se lepődtem, hogy nem egy őrültektől zajongó szobába lépek be, hanem egy kihalt helyiségbe.  A bőröndöt mérgelődésem közepette a földre dobva,majd az ágyhoz csoszogtam és bedőltem a párnák köz, hogy lenyugodjak egy kicsit.  Ez olyan jól sikerült, hogy be is aludtam és csak másnap reggel keltem. Hót kómás fejjel kezdtem el levetkőzni és valami sportos után nézni, hogy a szokásos reggeli edzésen részt vegyek, de meglepetésemre senki nem várt a hallban mikor végeztem.  

-Sunhee, mondd, hogy ez csak egy rossz vicc.

- Mi? –szólt bele hót kómás hanggal.

- Itt ülök lent a hallban és senki sincs itt. Tegnap megfeledkeztetek rólam…

- B.. tudod mennyi az idő?

- Nem.

- Hajnali négy.  Tudtam mindig is, hogy kis energia bomba vagy, de szerintem pihenj még egy kicsit. – csaptam rám a telefont. Megfogadva szobatársam tanácsát  visszamentem a szobába és elütöttem azt a két órát, amim volt még a reggeli találkáig.  Pontban hatkor zártam be a szobaajtót és mentem le a hatalmas előtérben, ahol a csapat várt.

- Hallottuk ma kicsit korán jöttél. – kezdtek nevetni.

- Haha… Egyébként te hol aludtál? –néztem Sunheera., aki csak a mellette lévőre mutatott, de megszólalni nem tudod, annyira hulla volt.  Mikor teljesítettük a reggeli futóedzés elmentünk tusolni és kíváncsian vártuk a délután, hogy milyen feladatot kapunk az öregtől.

- Tudod mi lesz délután?- kérdezte Sunhee az ágyon ülve.

- Nem.

- Nem mondott semmit az öreg mikor elmentél.

 - Emlegetett valami fotózást, de szerintem ..

- Fehérnemű.  – oké azt hittem okos döntés volt azt a ruhát a díjátadón viselni, mert ha ezek a fotók napvilágot látnak, akkor engem kicsinál Channie főnöke. – Valami baj van?

- Semmi. Csak tudod… oké, hogy én bármit megcsinálok, meg mindenben benne vagyok, de most már nem csak a saját életemért felelek.

- Ne mondd, hogy te..

- Fény derült a nagy titokra.

- Csaaajoook…- kezdett el az ajtó felé szaladni.

- Sunhee, nem vagyok terhes mielőtt szétkürtölnéd. - ordítottam utána.

A kora délután kellemesen telt volna, ha nem jön minden másodpercre be más azzal, hogy B tényleg babát vársz? Őszintén az első egy-két kérdés még poénos volt, de a huszadik már idegesített. Ennek ellenére mosolyogva feleltem mindig a nemeket és próbáltam elhitetni, hogy az egész csak egy félreértés, de egy idő után elszakadt a cérna.

- Csináljak egy kibaszott tesztet a fotózás előtt, hogy elhiggyétek ?!

- Légy szíves.

- Akkor vegyél egyet. – hagytam ott őket és elmentem az öreghez, hogy megkérdezzem mikorra legyünk kész, de fölöslegesen mentem,mert még a kérdésemet se tudtam feltenni ő már ordibálta, hogy toljuk le a seggünket a kocsikhoz , amik ránk várnak.  Szinte futólépésben tettük meg a pár emeletnyi utat és már a kocsiban ültünk.

- Mikor érünk oda? – kérdezte Cho Hee.

- Ennyire várod?

- Ne már, hogy te nem. Biztos voltam benne, hogy a te ötleted az egész. Bikinik, fehérneműk, tengerpart, csupa csillogás…

- Bikini? Fehérnemű?! – akadtam ki és maradtam csendben az út további részében.  Mikor az autók fékezni kezdtek, meg se vártam, hogy rendesen leparkoljanak egyből ugrottam ki és kerestem az öreget.

-Bikini? Fehérnemű? Nem gondolja , hogy ebbe a mi beleegyezésünk is kell?

- Pont a te kiakadásodra nem számítottam.

- Ennyire furcsa, hogy egyszer gondolkozom mielőtt valamibe belevágok? 

- Figyelj B. Nem tudom mi miatt akadtál ki ennyire…

- Chanyeol… egy híresség a barátom.

- Meg fogja érteni.

- Ő megérti, de az ügynöksége már nem ilyen toleráns.  Nem csinálom meg.

-B ez nagyon fontos a csapatnak. Végre sikeresek vagyunk, de ahhoz, hogy feljussunk az élvonalba pénz kell és ezzel a fotózással egy amerikai cég támogatását nyernék el.  A te jövőd is ezen múlik.

- Oké, értem én. Nem kell kétszer mondania. – hagytam faképnél az öreget és a lányok után mentem. Leültem az egyik üres székben, ami a kis sminkes szobának kialakított helyiségben volt és vártam, hogy kezdjenek velem valamit.  

- Ő lesz az? – hallottam hátam mögül a hangot.

- Igen.  – mondta a mellette álló, majd egy másik székhez sétált. A mögöttem álló fiú kezébe vette hosszú barna hajam és próbálgatta milyen frizura illene a képhez. Ő biztos tudta milyenek lesznek.

- Mit szólnál ha a hajadat hagynánk így?

- Nekem mindegy. - rántottam meg egy kicsit a vállam.  A srác elmosolyodott hanyagságom láttán és elém sétálva arcomat vette kezelésbe. Felkent egy kis alapozót, egy enyhe szemhéjpúdert,, amivel szemeimet kihangsúlyozta és végül az elmaradhatatlan szempillaspirál után hátrébb sétált.

- Szerintem kész vagy. – állt el a tükörtől, hogy megtudjam nézni magam.

- Ezután hova?

- A mellettünk lévő ajtó.  – intettem neki egyet, majd besétáltam a másik kis helyiségbe, ahol rám adtak egy fekete alsót, kezembe nyomtak egy farmer shortot és mondták, hogy öltözzek. Itt még nem sejtettem semmit se. Gondoltam, majd ezután jön a felső rész is, de tévedtem.

- A melltartó nem fog kelleni.  – meglepődtem, de nem volt időm reagálni semmit, mert a fotóst bejött és karon ragadva kivitt a vászon elé.

- Vedd le.

- Tessék?

- Nem lesz rá szükség.

- Nem tudná szépen kérni? – kezdtem kikapcsolni a melltartóm és miközben vettem le kezeimmel folyamatosan takartam magam. Annak ellenére, hogy mekkora ellenszenvvel indultam neki az egész a végére eléggé élveztem és én voltam az egyetlen, aki még maradt volna pár fotót csinálni.

- Nyugi kislány lesz még alkalmad rá.

- B. javítottam ki.

- George.

- Mikor jönnek ki a képek?

- A decemberi számban lesznek benne.

- És csak itt adják ki, vagy..

- Koreában is kapható lesz, ha erre voltál kíváncsi. – beszélgettünk még egy kicsit még vártam, hogy a többiek is kész legyenek a másik fotósnál.

- Oké lányok szerintem mehetünk. – hallottam meg az öreg hangját.

- Mennem kell.  Még találkozunk, Georgie.  – hagytam magára a fotóst.

Cover photo. :)

Soyun: MAMA

Hong Kong és MAMA. Semmi kedvem nem volt menni, de Minseok miatt mentem. Előző este egyeztettem Minnel, hogy mikor és hol legyek, aztán elmentem aludni. Ami persze nem ment. Sok minden jött össze a héten, Mei kórházban, plusz MAMA, munka is kell, és Hyoyeon is azzal nyaggat, hogy csináljak vele egy külön koreot. Nagyon bírom a lányt, aranyos, és azt hiszem nevezhetem barátnak, de elég nekem a két fiúval táncolni.
A sok gondolkodás miatt, reggel olyan voltam mint egy mosot szar. Nem csak lelkileg, de testileg is, mert sokat sírtam.
-Jézus! Hogy nézel ki? - ijedt meg Jun.
-Mint egy zombi? - raktam le a táskám.
-Annak legalább van színe. - röhögött.
-Én is téged. - fintorogtam. -Jó légy. - néztem rá. -Ne hagyjatok szerte szét, használt gumit, meg ha lehet mosogass el magad után, egyél rendesen. Holnap után jövök. Min azt mondta, kicsit megmutatja a várost. - hadartam, és már ott se voltam. Persze magamra nyomtam egy szemcsit, és irány a fiúk.

-Juj, de szörnyen festesz! - jegyezte meg Xiumin.
-Hallgass! - szóltam rá. -Jongin? - kérdeztem.
-Fürdőben. - mondta Kris.
-Nem csak magas vagy, de radar is? - szóltam be neki.
-Pont akkor mentem el előtted amikor hallottam, szóval ne járjon a szád törpe. - borzolta össze a hajam.
-Óh! Kösz, nem nézek ki így is elég szörnyen? - puffogtam.
-Amúgy, miért vagy ilyen? - kérdezte.
-Kai megcsalta. - mondta helyettem Minseok.
Kris meglepődött, de szólni már nem tudott, mert megjelent Kai.
-Szia. - köszönt nekem.
-Szia. - néztem rá. -Min, használhatom a szobád? - néztem a fiúra.
-Gyere. - fogta meg a kezem és behúzott. -Még van egy óránk mire elindulunk.
-Csak picit rendbe rakom a pofa lemezem, mert istentelenül ronda vagyok a sok sírás miatt. Kölcsön adod a szemcerkád? - néztem rá.
-Más cerkát nem kérsz? - vigyorgott.
-Hülye! - fejeltem le a táskám. Néha már az agyamra megy.

Hong Kong hatalmas és nyűzsgő város. Az egész utat végig röhögtem, mivel Xiumin és Suho megbolondultak, Én meg köztük ültem. Azt se tudtam hová fetrengjek kínomban.
A szállodában Xiuminnal voltam egy szobában, lepakoltunk, aztán magamhoz vettem a ruhát, és irány készülődni.
-Megint fekete? - kukkantott bele a fekete védő fólia mögé Suho.
-Most kivételesen lila. - vigyorogtam rá.
-Már alig várom, hogy felved. Mindig fekete van rajtad. - mondta.
-Tudom, azért vettem más ruhát. - kuncogtam.
Megcsinálták a hajam is, sminkem is és teljes pucban mentem a fiúkhoz.
-Jézus, az Danbi? - hülledeztem.
-Aha, jó izmos lett. - mondta Xiu.
-Asszem nekem is kellesz gyúrni. - vettem el a ruhát. -Gyere életem majma, segíts felvenni a ruhát. - kaptam el Min kezét és húztam magam után. -Kezdem megszokni, hogy öltönyt hordasz. - vettem le az ingem. Kivettem a ruhát, és magamra vettem, Minseok pedig becipzározta.
-Még mindig nem akarsz gyakornok lenni? Hyoyeon nagyon szeretné. - kérdezte.
-Nem, nem akarok. Tudom, hogy Ti min mentek keresztül, és Én azt nem bírnám. - vettem le a nadrágom, és leültem, hogy felvegyem a cipőt.
-Te tudod, Én örülnék neki. Közelebb lennél. - mosolygott.
-Már eldöntöttem, nem. - néztem rá.
-Oké! - nevetett.

Ruha csere után Suho azt mondta többet kéne más színt hordanom. Mióta lett divat tanácsadó?
Jongin is bókolt elég rendesen, de ignoráltam.

Hát... a díjátado, fantasztikus volt, viszont Kyungsoo lesérűlt. Annyira sajnáltam, szegényt, puszit is adtam a homlokára.
After partyn találkoztam Namuval. Vagyis Infinite Woohyunnal. Egy suliba jártunk, anyum oldaláról még rokonok is vagyunk, és nagyon jóban vagyunk suli óta.
-Nagyon jó volt a Trouble Maker fellépés, ügyes voltál Hoya. - dicsértem a fiút.
-Köszönöm hölgyem. - nevetve hajolt meg előttem.
-Micsoda úriember maga! - nevettem.
-Jössz táncolni? - kérdezte Woohyun.
-Persze. - mosolyogtam rá. -Jézus! Az ott GD és Top? - tapadtam a hátára.
-Igen. - röhögte el magát.
-Gonosz vagy! - csaptam a vállára. -Soyuuun! - csápolt nekem Xiumin.
-Mondjad majom. - néztem a fiúra.
-Megyünk lassan? - nézet rám bociszemekkel. Kicsit becsipet.
-Táncolok picit Woohyunnal, aztán mehetünk. - bólintott aztán elpattogott balra.
-Látom még mindig jóban vagytok. - pördített meg, és egyik kezét a derekamra, másikkal pedig a kezemet fogta meg.
-Igen. És mostanában a sok fellépés, és a decemberi comeback miatt alig látom. - homlokom Namu vállának döntöttem.
-De decemberben már nyugodtabb lesz minden, hisz jön a karácsony, és aztán az új év. - mondta.
-Igen, ez igaz. Amúgy ugye eljössz Szent este hozzánk? Kangjun örülne neked. - mondtam.
-Szerintem biztos. Amúgy, Jun hogy van? - kérdezte.
-Jól van. Szerelmes a gyöngyöm. - kuncogtam.
-Látom, hamar találtál vígaszt magadnak. - hallottam Jongin hangját.
-Hagyj minket Kai. - néztem a fiúra.
-Jobb Ő, mint Én? - kérdezte gúnyosan.
-Woohyun az unokaöcsém Te idióta. - ripakodtam rá. Meglepődött. -Igen! Rokonok vagyunk. - néztem újra Namura, és tovább táncoltam vele. Kai pedig otthagyott minket.
-Volt köztetek valami? - kérdezte Hyun.
-Csak volt. Megcsalt. - mondtam.
-Cica baba, gyere dancelni! - jelent meg Jonghyun.
-Istenem, már itt se lehet nyugtom tőled? - nevettem el magam.
Jonghyun is elrángatott táncolni, aztán még Hoya és Dongwoo, majd Taemin, még Xiumin is. Aztán pedig véletlen rá léptem Top lábára, mert Jong volt olyan szőke, hogy kipördített, Én pedig kicsit túl pördűltem.
-Elnézést! - hajlongtam miután elengedett, mert volt olyan kedves, hogy elkapott.
-Semmi baj. - mosolygott. -Esetleg van kedved meginni velem egy italt? - kérdezte.
-Sajnálom, nem iszok alkoholt. - mondtam szomorúan.
-Nem muszáj pont alkoholt, Én se iszom. - mondta.
-Rendben.

Nagyon jó fej volt, sokat beszélgettünk, aztán elkérte a számom, mivel mennie kellett. Kicsit még ráakaszkodtam Namura, Dongwoo ki is akasztott. Végül, elköszöntem, és felszedtem az alvó Minseokot, és fogtunk egy taxit, Min pedig elmondta hová kell menni, persze kicsit akadozva, de elmondta a szálloda nevét.
Táskám ott volt már, mert visszavitte a menedzser.
Leszedtem Minről a zakót, az inget, mert alól volt egy atléta rajta, és a cipőt meg a nadrágot, Én is levettem a ruhát nagy nehezen, majd egy bő pólót vettem fel és bedőltem mellé, nem volt kedvem egyedül aludni. Azonnal el is aludtam.