Min- sűrű hét.

     -  Olyan deja vu-m van.-vakarta meg a tarkóját Sehun,miközben lassan felült mellém az ágyban.
- Nekem mondod? Jó lenne egyszer úgy ébredni,hogy emlékszem is az estére,és nem faj ilyen

rohadtul a fejem .- nyomtam a tenyerem a homlokomra.
- Viszont én most kivételesen emlékszem a bulira.. Többé kevésbé.-tette hozzá.

-          Arra én is…jó,nem tiszta minden egyes részlet,de a fontosabb dolgok azok meg vannak. Oh és egy pont nekünk. Most legalább sikerült a ruháinkat egy kupacba rakni..vagy dobni.- mutattam az ágy mellett heverő ruha halomra.
Hunnie válaszul a magasba emelte a hüvelyk ujját.
- Keresek egy fejfájás csillapítót.- kászálódtam ki az ágyból. Megkerestem a bugyimat,majd gyorsan magamra kaptam.- Nem láttad a telefonom ?-kérdeztem vissza az ajtóból.
- Nézd meg a nappaliban.- jött a válasz.

Hunnienak igaza volt. A kanapéra dobva találtam meg,a táskám mellett. Azt nem tudom,hogy eshetett ki belőle,de nem is nagyon érdekelt. Miközben a konyha felé sétáltam,megnéztem a hívás listát. Hatalmasat sóhajtottam,mikor megláttam,hogy senki sem keresett. ( Vagyis inkább Ő nem keresett).
Előkerestem egy fejfájás csillapítót,majd egy kis csapvíz kíséretében le is nyeltem.
Kinyitottam a hűtőt,de rájöttem,hogy nem vagyok éhes,ezért ugyanezzel a mozdulattal be is csuktam.
Visszacsoszogtam a háló felé,kezemben a telefonommal,ami rezegni kezdett. Megdermedtem. Csak ne Ő legyen,csak ne Ő legyen. Ő volt. Csak Hunnie ne jöjjön ki,csak Hunnie ne jöjjön ki.
- Mit akarsz? – szóltam bele,kissé suttogva.
- Szerinted? Már tegnap is elmondtam. Találkozni. Kérlek,Min. Nem sokára mennem kell vissza….
- Nem érdekel. Érted? Nem tudsz már érdekelni YeSung. Ezt már akkor fel kellett volna fognod,mikor elmentél Vele.- szakítottam félbe. A vonal túlsó feléről egy sóhajtás hallatszott.
- Tudom,hogy haragszol rám és tudom,hogy az egész az én hibám,de a fenébe is muszáj találkoznunk. És ezt te is tudod.
- Na ezt nem kellett volna mondanod. Egyáltalán nem így van. Nekünk nincs miért találkoznunk. Mégis miről beszélgetnénk,hm? A karrieredről? Vagy az Övéről? Nem érdekel. Magasról leszarom. Úgy,ahogy anno ti tettétek ezt velem. További kellemes napot .- mondtam,majd kinyomtam a vonalat. Idegesen ültem le a kanapéra.
- Minden rendben ? Kivel beszéltél? –jött ki a hálóból Sehun,a tarkóját vakargatva.
- Senkivel,vagyis… nem érdekes. Viszont- léptem oda hozzá.- te már annál érdekesebb vagy. Főleg,így,egy szál boxerban.- húztam közelebb magamhoz.
- Te aztán tudod,hogy hogyan kell terelni a témát.- mosolygott,majd beletúrt a hajamba és megcsókolt. Két kezemmel átkaroltam a nyakát. Ő a fenekem alá nyúlt,majd felemelt. Csókjaink egyre hevesebbek lettek,miközben ledőltünk a kanapéra.
- Szerintem éppen itt az ideje,hogy emlékezzünk is arra,amit csinálunk.- kacsintottam,majd kezemet végighúzva a gerince vonalán,megszabadítottam az alsógatyájától. Hunnie eközben a nyakamat vette támadásba csókjaival. Számat apró nyögések hagyták el, minden porcikám bizsergett. Párom szája eközben lejjebb vándorolt. Óvatosan lehúzta a bugyimat.
- Régen találkoztunk.- szólalt meg Hunnie,de nem a szemembe nézett. Felnevettem,majd óvatosan meglöktem a lábammal.
A dolgok kezdtek tűz forróvá válni,hogy úgy mondjam,mikor az asztal rezegni kezdett. Szinte egyszerre sóhajtottunk fel.
- Ha fel mered venni…-kezdte Sehun.

-          És ,ha fontos?- néztem rá,majd óvatosan kibújva alóla,a mobilért nyúltam.
YeMin volt az.
Ettől a telefonhívástól kezdve az elkövetkezendő pár napom kész káosszá változott.
De nézzük szép sorjában:

Csütörtök délután: Hunnie elment próbára,így hát hazamentem. Igen,megint nem tudtunk semmi hasznosat csinálni. Csodálkoznék,ha mostanában egyszer is összejönne.
YeMin megkért,hogy vigyek neki kávét. Úgy gondoltam,miért ne ? Én akartam több munkát,hát most legalább van mit csinálnom….( hahaha). Miután ezzel megvoltam ( megjegyzem YeMin nagyon furcsa volt. Csak ült a vászna előtt és szinte megszállottan dolgozott rajta),úgy döntöttem,hogy bemegyek anyámhoz,mert felhívott az asszisztense. Nagyon furcsa volt,de azt vettem ki belőle,hogy anyám beszélni akar velem. Közben felhívott Baek,hogy megyek-e a Melonra. Hirtelen azt sem tudtam mi az,kellett 1 perc,hogy felfogjam miről beszél. Megbeszéltük,hogy megyek,amiben még nem voltam 100%-ig biztos,de Baekhyun kicsikarta belőlem azt,amit hallani akart.

A napom további része? Semmi olyan,amit terveztem volna. Anyámhoz nem tudtam bemenni,mert YeMin telefonhívásai az óránkénti háromszorosra nőttek. Sajnáltam,amiért ennyire maga alatt van és Taora is mérges voltam,amiért ilyen seggfej. És hát mire valók a barátok,ha nem arra,hogy a másik mellett legyenek a nehéz helyzetekben? Szóval futárrá változtam. 

Péntek: Reggel 8kor már fent voltam és éppen YeMint nyugtattam telefonon keresztül. Most éppen azt találta ki,hogy beköltözik a műterembe,mert ott nincs annyi dolog,ami Tao-ra emlékeztetné. Utána megkért,hogy vigyek neki dinnyét. Nem nagyon értettem,hogy miért,de inkább rá hagytam.
Az persze mellékes,hogy YeSung körülbelül 4x hívott. Nem vettem fel. Nem volt kedvem vele beszélni. Tudtam,hogy találkoznunk kell,még ha nehezen is ismertem be,de ezzel most nem akartam foglalkozni.
Elvittem Minnek a dinnyét,egy kis egészségtelen mekis kaja társaságában. Nem nagyon beszélgettünk,csak elvette a kaját,és rám csukta az ajtót,egy „bocsi,dolgozom.köszi” kíséretében.

Kissé rosszul esett,hogy ebben merül ki a munkám,de nem haragudtam rá. Teljesen átéreztem a helyzetét. Eldöntöttem,hogy minél hamarabb veszek egy autót,mert nem voltam megbékélve a seouli tömegközlekedéssel. Sehun felhívott,hogy a melon előtti napon aludjak a dormban és menjünk együtt. Elkuncogtam magam a szó hallatán,mert épp most vittem dinnyét YeMinnek. Persze Hunnie nem értette,hogy min nevetek. Megígértem,hogy ott alszom. Remélem nem felejtem el.
Hazafelé menet beugrottam az egyetemre,hogy megérdeklődjem a vizsgaidőpontokat,majd a lakásom felé vettem az irányt.

Otthon szinte ráestem a kanapéra. A talpam fájt a mai rohanástól. Bárcsak itt lenne most Hunnie,hogy megmasszírozza. Nagy nehezen rá vettem magam,hogy felálljak és csináljak magamnak egy forró csokit. Miután kész voltam vele,megint csörgött a mobilom. Kivételesen nem YeMin volt,hanem Taemin. Ő is megérdeklődte,hogy megyek-e a Melonra. Neki is megígértem,hogy ott leszek. Utána ezt a kérdést még megismételte Gikwang, Henry,Key és Jonghyun is (  telefonon keresztül). Szóval azt hiszem eldőlt,hogy ott leszek-e vagy sem. És addigra YeMinéket is ki kell valahogy békítenem.

Szombat: Ugyanaz,mint az előző két nap,leszámítva az egyetemet és azt,hogy felhívott anyám,hogy amint tudunk találkozzunk…illetve magához rendelt jövő hét szombaton. Nem értettem,hogy miért kell egy hetet várni,de most nem nagyon volt időm ezzel foglalkozni. Természetesen YeMinnel kezdtem a napot. Az összes találkozómat le kellett mondanom,mert nem akartam cserben hagyni. Így hát ez a napom is rohangálással telt. Szerencsére Sehun kölcsönadta a kocsiját ( illetve valahogy nálam maradt a kulcs én pedig kölcsön adtam magamnak), így hát nem kellett a tömegközlekedést választanom.

Vasárnap:Hunnie írt egy sms-t, hogy találkozzunk ma este a dormban és aludjak ott.
Délután pedig átmentem YeMinhez.
Kb. öt percig nyomtam a csengőt. YeMin végül kinyitotta az ajtót. Olyan volt,mint egy zombi.
-Bong YeMin. Elmondanád, mégis mi a fene van veled? Nem dolgozol...Nem mész emberek közé... tudom, hogy szakítottatok és tudom, hogy fáj de nem hagyhatod el magad...nézz tükörbe.. az arcod beesett, egy kinyúlt tréning ruhában vagy... rád se lehet ismerni. Most azonnal felmész a lakásba és összeszeded magad.- csuktam be magam mögött az ajtót. Nem igazán érdekeltek a kifogásai,csak azt tudtam,hogy ezt így nem folytathatja tovább.
Összeütöttem neki egy kis rántottát (bármennyire is tiltakozott ellene),aztán leültem mellé és(miután elégedetten nyugtáztam,hogy ízlik neki a „művem”) elkezdtünk gondolkodni,hogyan is békülhetnének ki Taoval. Végül egy piknik mellett döntöttünk. Bevontam Hunniet is, megkértem,hogy holnap csalja el valahogy Tao-t a találkahelyre.
Miután mindent megbeszéltünk,elköszöntem YeMintől,és a dorm felé vettem az irányt. Nem volt nálam váltóruha,de reménykedtem,hogy Hunnienál azért találok 1-2 darabot a cuccaim közül.

Már kezdtem megszokni,hogy soha nem kell csengetnem,mert valaki mindig hamarabb kinyitja az ajtót. Jelen esetben Sehun volt az.
- Hallottam,hogy jössz.- kacsintott,majd felkapott és a szobájába cipelt.
-Hé,hol van Luhan?- kérdeztem,miközben becsuktam a hálószoba ajtót.
Sehun megrántotta a vállát.
- Nem tudom. Mindenki szét van szóródva. Úgyhogy nyugodtan adhatsz ki hangokat.-vigyorgott.
- Idióta.- pöcköltem meg az orrát.
A vasárnapról ennyit. Ígérem egyszer bővebben is fogok írni,a pironkodós dolgokról,de nem akarom Hunniet zavarba hozni…. még. Bár úgysem fogja elolvasni .Remélem.
 Ugorjunk egy kicsit. Melon. Most kivételesen egy nappal előtte kiválasztottam a ruhámat. Illetve elmentem vásárolni és megtaláltam a tökéletes darabot. A telefonhívások persze elmaradhatatlanok voltak YeSung-tól,de még mindig ignoráltam őket. YeMin is felhívott,hogy elmondja: kibékültek Taoval. Nagyon megörültem a hír hallatán. Mondta,hogy ő is jön az átadóra,úgyhogy még egy ok,amiért ott kell lennem. Illetve még beszéltem telefonon Baekhyunnal és C.A.P.-el,de amúgy a napomban nem volt semmi extra.
Másnap este pedig átmentem a dormba.
- Srácok,izgultok már? –kérdeztem,miközben lehuppantam a kanapéra.
- Mi ? Izgulni ? Dehogy .- legyintett Kai,szórakozottan.
- Valld be,hogy te izgulsz a legjobban.- lökte meg Luhan. A többiek csak nevettek.
- Még én is izgulok,akkor gondolom,hogy ti mit érezhettek.- nevettem.- Amúgy Tao,örülök,hogy kibékültetek YeMin-nel.- néztem rá. Ő csak mosolygott.
- Az én érdemem.-vigyorgott Sehun.
- Na,azért elég nagy szerepet játszottam benne én is.- bokszolt a vállába Tao.
- Ti összevesztetek YeMinnel?- pislogott Suho.
- Le vagy maradva.- veregette hátba Baekhyun.
- Oh,és légy szíves majd dícsérjétek meg a ruhát,amit Seonak vettem.- húzta ki magát Kai.
- Te vettél neki egy ruhát? –nézett rá Luhan.
-Aha. Méghozzá egy Chanel ruhát.Most miért? Talán baj? Egy baráti ajándék.- mosolygott.
 Oh,én mindenképpen látni akarom.- szólaltam meg. Kai csak bólintott.
-Na,mi most elvonulunk. Luhan te még nyugodtan maradhatsz.- kacsintott Sehun,majd a kezemnél fogva behúzott a szobába.
- Hé,nem kellett volna csak úgy ott hagynunk szegényeket. -Gúnyolódtam.
- ha ha ha. Inkább mutasd meg a ruhád. Már nagyon kíváncsi vagyok.- ült le az ágyra.
- A-a.-ráztam meg a fejem. -Majd holnap meg látod.
-Gonosz vagy. –állt fel,majd magához húzott.

-          Csak egy kicsit.-kacsintottam. A pólója alá nyúltam,majd megszabadítottam tőle.
- Milyen kis mohó valaki.- ingatta a fejét Sehun,majd megcsókolt.

Nem tudom,hogy hogy jutott eszembe a következő kérdés,de 10 perccel később kiváltam Hunnie öleléséből és felültem az ágyon.
- Amúgy hol van Kris,Chanyeol és Lay ?-pislogtam rá.
- Ja,te még nem is tudod…- motyogta,miközben felült mellém.
- Mit nem tudok ? – néztem rá kérdően.

- Hogy mi van ? –csattantam fel,mikor Sehun elmondta,hogy mi történt Meivel.- Jézusom,ezt miért nem mondtad hamarabb ?
- Nem akartalak megijeszteni. És amúgy semmi komoly,ne aggódj.- karolt át Sehun.
Körülbelül 2 percre rá megcsörrent a mobilom. Kris volt az. Megkért,hogy mondjam el a többieknek is : Mei már sokkal jobban van. Miután leraktuk a telefont felkaptam az imént levetett ruháimat és kirohantam a nappaliba.
- Most hívott Kris, és Mei már jobban van!
- Hála istennek !- mosolygott Luhan.
- Viszont holnap nem tud velünk jönni. Kezdem azt gondolni,hogy csak hárman megyünk lányok Seo. Amúgy szia! – intett felém vidáman. Én is viszonoztam a gesztust.
- Nem,Kim is jön szerintem. – szólalt meg Kai.
- Óóó tényleg? Akkor Chen biztos örül . –mosolygott Luhan.
- Seooo. Majd látni akarom a ruhádat. – ugrottam melléjük .Seo éles pillantásokat vetett Kaira.
- Őőő most baj,hogy elmondtam? – vigyorgott.
- Dehogy baj,hiszen egy CHANEL ruhát Min-nek látnia kell. – mosolyogtam rá.  Seo szóra nyitotta a száját,de a nappaliba kiviharzó Sehun megakadályozta a válaszadásban.
- Min! Hova tetted a telefonomat? – csattant fel.
- Én? Én sehova. Talán jobban kéne figyelned a dolgaidra édesem. – kacsintottam rá.
- De utoljára nálad volt. – tette karba a kezét Hunnie.
- Már miért lett volna nálam? – néztem rá.
- Mert kivetted a farzsebemből,mikor….na szóval akkor. – felelte a halántékát dörzsölve.
- Mikor is? – szólalt meg  Seo egyszerre Kai-al és Luhannal, nevetve.
- Az most nem fontos. – legyintett Sehun.
- Azért engem érdekelne,hogy mikor vettem ki. – nevetettem én is.
- Kb fél órával ezelőtt…TUDOD. – nyomtam meg a mondat végét.
- Jaaaa,hogy akkor. De aztán a kezedbe adtam,hogy tedd le az asztalra.
- Nem,mert…jaa tényleg. – csapta össze a tenyerét Sehun.
- Komolyan nem vetted észre,hogy az asztalon van? – nevetett D.O.
- Azt se veszi észre,ha a kezében van. –suttogtam,mire Sehun meglökött.
- Szerintem rosszabbak vagytok,mint a házasok. – szólalt meg Kai.
- Szerintem meg te ne szólalj meg. – kacsintott rá Sehun. Kai égnek emelte a kezét és mosolyogva dőlt hátra a kanapén.
- Seo, itt alszol ma,ugye? – kérdezte Sehun.
 - Igen. – bólintott.
- Szuper. – csaptam össze a tenyeremet.
- Mi olyan szuper ebben ? Luhannal közös szobánk van.-súgta oda Sehun. Én csak megrántottam a vállam. – Te mondtad,hogy ne legyek mohó.- súgtam vissza.
- Hé,mit sugdolóztok? –karolt át hátulról Baek.
- Semmit,mi már megyünk is vissza. Luhan ti használjátok a plusz szobát.- kacsintott Sehun,majd behúzott a hálóba.
Azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem,hogy bepótoltuk az elmaradásunkat.. Kamatostól.

A Melonról csak röviden fogok írni:

Sehun teljesen bele esett a ruhámba,hogy úgy mondjam. Örültem,hogy tetszett neki. Baekhyun szerint „ a kevesebb néha több”. Azt mondta, tökéletesen megfelelek az alvárásainak.haha.

Másnap reggel 6kor indultunk a díjátadó helyszínére. Az út elég viccesen telt,szerintem alig volt olyan pillanat,amikor ne nevettem volna. A végére még a hasam is megfájdult. YeMin felhívott,hogy ő a saját kocsijával megy,de majd ott találkozunk.
Az esemény maga röviden összefoglalva : fantasztikus volt. A díjak átadása előtt összefutottam Taeminékkel. Nagyon izgultak,de nem volt miért,hiszen ők is kaptak díjat,ahogy az Exo is. Büszke voltam rájuk. Egy kicsit én is elérzékenyültem…na jó,talán sírtam is,de ez szerintem normális. Az átadás után következett az afterparty,ahol  beszélgettem Gikwangal,aki hátulról a nyakamba ugrott,majd egy hatalmas puszit nyomott a fülembe. ( Most kivételesen csak egy pohár pezsgőt ittam...khm)
Miután mindenkinek átadtam a gratulációmat, még összefutottam Key-el,aki szintén a nyakamba ugrott. Még mindig remegett,olyan boldog volt. Lassan indulnunk kellett vissza,ezért megkértem,hogy mondja meg a többieknek is,hogy gratulálok.
A haza út már csendesebben telt. A dormba érkezve Sehunnal bedőltünk az ágyba és rögtön el is nyomott az álom. Legalábbis engem. Még azt sem vettem észre,hogy Luhanék nem jöttek vissza velünk.