- És a MAMA-ra majd hánykor indulunk? – dőltem le az ágyra. Kai mellém ült és a hajam kezdte az ujjára tekergetni.
- Korán. Reggel 7-kor.- felelte.
- A reptérről?
- Nem,a vonat állomásról Seo! – felelte cinikusan.
- Haha. Úgy értettem,hogy akkor indul a repülő vagy a Dormból indulunk akkor?
- Jaaaa. A repülő. Úgyhogy szerintem majd aludj a dormban. Min és Soyun is ott fog szerintem.
- Őőő oké. De ezt még egyeztetnem kell Luhannal is. – néztem rá.
- Szerintem ő is benne lesz,de aludhatsz velem is.
- Nem akarom kitúrni Soyunt. – löktem meg.
- Nem hiszem,hogy velem alszik. Xiu a szíve csücske. – dőlt le mellém.
- Jajj Kkamjong az teljesen más. Legjobb barátok.
- Tudom,tudom. Azért mondtam,hogy a szíve csücske. Az enyém meg te vagy. – nyomott egy puszit a homlokomra. Én csak elmosolyodtam és hozzábújtam. Sokszor feküdtünk így gyerekkorunkban. Emlékek….
-Viszont holnap még a Melon lesz,úgyhogy rá érünk még tervezni a MAMA-t. Viszont ma is aludj a dormban. - nevetett,összekócolva a hajamat.
- Ma is? De a Melon itt lesz,nem?
- De igen. És? Jobb,ha már reggel is ott leszel. - kacsintott.
- Hééé Seongy! Tudod már,hogy mit veszel fel a díjátadóra? - csattant fel hírtelen.
- Hogy mit…uramisten. Fogalmam sincs. –csattantam fel. Kai szemei felcsillantak.
- Akkor erre csak egy megoldás van. Ha már úgy is megígértem,hogy a 4 szabad órámat veled töltöm…elmegyünk vásárolni! – pattant fel az ágyról.
- Úgy érted hogy te meg én elmegyünk nekem ruhát venni holnapra?
- Nem,a managernek veszek nyakkendőt. Ma nagyon nehéz a felfogásod Seo! – húzott fel az ágyról.
Ha az én szótáram szerint nézzük a „vásárlás”
kifejezést akkor az pár olcsó,de azért jobb minőségű boltot takar…és persze sok
sok leárazást. Na most,Kkamjong szótárában ez teljesen máshogy nézett ki. Nem
csak,hogy nem olcsó boltokba mentünk be,de a D&G-nál kezdtünk. Megismétlem:
Kezdtünk.-Megvan! Ez lesz az Seo! Fantasztikusan áll! Megvesszük! – csapta össze a tenyerét Kai,kb az 5.-ik boltban. Végre én is egyet értettem vele. Ez a ruha maga volt az álom. És brutálisan magas volt az ára.
- Őőőő Kkamjong. Ez mind szép és jó,de nem tudom feltűnt-e,hogy az ajtó felé az van kiírva,hogy CHANEL? És ez a ruha fél évi fizetésem…jó esetben. – néztem meg az árcédulát.
- Most komolyan az árán problémázol? Nem egy sulis bálba megyünk,hanem a MELON-ra. Nem mehetsz H&M-es ruhában. És kérlek ne felejtsd el,hogy Kkamjong már nem olyan csóró,mint 12 évesen. - kacsintott,meglebegtetve előttem a bank kártyáját. Mélyet sóhajtottam és elhúztam a próbafülke függönyét. Tényleg nagyon tetszett ez a ruha. Nem volt hivalkodó,de mégis elegáns és szexi volt. Viszont nem akartam,hogy egy vagyont költsenek rám. Bár tudtam,hogy úgy is egy papírzacskóban végzi nemsokára az én kezemben….
- Még egyszer köszönöm Kkamjong. De tényleg nem akartam,hogy ennyit költsél rám. – dőltem a vállára,mikor kiértünk a boltból és leültünk egy padra. Ő összekulcsolta a kezünket.
- Én pedig akartam. És a ruha fantasztikusan áll. Téma lezárva. – mosolygott rám. Hírtelen megcsörrent a telefonom. A kijelző Luhan számát írta ki.
- Jajj de izgalmas. – csapta össze a tenyerét a mellettem ülő. Én csak oldalba könyököltem és a fülemhez emeltem a mobilt.
- Szia Seo! – hallottam meg a vonal túlsó végén.
- Szia Luhan!
- Holnap Melon! Remélem várod már!
- Haha tűkön ülök. Most vettünk ruhát Kai-al…vagyis ő vette,mert enyhén szólva meghaladta az én anyagi keretemet. – sóhajtottam.
- De nagyon jól áll neki! – ordította bele a telefonba az imént említett.
- Hehe alig várom,hogy lássam. Este akkor gondolom itt alszol…ugye? – tette hozzá egy rövid szünet után.
- Háát ,ha nem baj. – feleltem.
- Ha baj lenne nem mondtam volna te buta. – nevetett.
- Jólvanna. – nevettem én is.
- Most le kell tennem,mert kezdődnek a próbák…jaa és Kai-nak pedig üzenem,hogy 5 perce itt kéne lennie. Szeretlek. – tette le a telefont. A mellettem ülő megdermedt.
- Te jó isten! – ugrott fel a padról. Én csak elnevettem magam.
- Ne haragudj Seo,rohannom kell! Akkor este! – nyomott egy puszit a homlokomra és a kocsija felé indult.
Elhatároztam,hogy nem fogok taxit,hanem
hazasétálok. A lakásom tényleg nagyon jó helyen volt. Alig 10 perc alatt az
épület előtt voltam…csakhogy ezzel nem voltam egyedül. A lépcsőn ülő alakra bámultam.- Eunji? Te mit keresel itt? – mentem oda hozzá.
- Seo! Végre,már lefagytak az ujjaim. –dugta zsebre a kezét,majd felállt.
- Miért vártál rám?
- Mert szerettem volna személyesen elköszönni.
- Te-tessék?
- Nem végleg persze. 1 hétre Hawaii-ra repülök egy fotózás miatt,szóval nem fogunk találkozni.
- Óóó értem. És ezért jöttél el idáig? – tettem karba a kezem. Az előttem álló hírtelen nagyon érdekesnek találta a lépcső szélét.
- Há-át igen. Tudom,hogy most egy idiótának gondolsz,de nekem fontos volt ezt személyesen elmondani. – nézett rám végül. Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
- Nem gondollak idiótának. És jól esik,hogy személyesen jöttél ide,igaz csak 1 hétre mész el,ami valljuk be nem egy olyan hosszú idő. – nevettem. Ő is elmosolyodott,ami nagyon jól állt neki.
- Tudom,de…mindegy. – rúgott arrébb egy kavicsot.
- Szóóóval Hawaii. Azért nem sajnállak. – löktem meg.
- Hééé kemény 1 hét munka vár rám…meg strand,meg koktélok… - nevetett.
- Vigyázz magadra és épségben gyere vissza. – váltottam komolyabb hangnemre.
- Értettem. – emelte a homlokához a kezét,majd hírtelen magához ölelt. Majdnem kiejtettem a ruhát a papírtáskából.
- Te is vigyázz magadra Seo. –suttogta és elengedett.
Miután Eunji elment felsétáltam a lakásomig. Annyi minden kavargott a fejemben,hogy kezdett megfájdulni. Egyszerűen nem bírtam kiigazodni ezen a fiún. Annyira szerettem volna,ha jó barátok tudunk maradni. De sajnos tudtam,hogy ez neki nem elég…..
Miután csináltam magamnak vacsit (ami egy sonkás szendvicsből állt) elindultam a dormba.
Az ajtót egy mosolygó D.O. nyitotta ki. A nappaliban Luhan és Kai ültek,a többieket nem láttam sehol. Odasétáltam hozzájuk.
- Szia Seongy! – csúszott arrébb Kai,hogy odaférjek melléjük. Luhan egy puszit nyomott az arcomra. D.O. is leült hozzánk.
- Hol vannak a többiek?- kérdeztem.
- Kris,Lay és Chanyeol a kórházban Meivel…- mondta Luhan.
- Hogy mi? Mi történt Meivel? – csattantam fel.
- Valami elmebeteg féltékeny fan rálőtt. Hogy a kerülne a kezem közé. – szorult ökölbe Kai keze.
- Rá-rálőtt? – suttogtam. Luhan átölelte a vállam.
- Igen. Szörnyű. Nagyon reméljük,hogy mihamarabb jobban lesz. – felelte.
- Seo, jól vagy? – szólalt meg D.O. a fal fehér arcomat bámulva.
- Mi, én? pe – persze,csak kicsit sokkolt a hír… úristen,szegény Mei . – néztem magam elé.
- Most hívott Kris és Mei már jobban van! – rohant ki Min a nappaliba hírtelen.
- Komolyan? Hála az égnek . –mosolygott Luhan.
- Viszont holnap nem tud velünk jönni. Kezdem azt gondolni,hogy csak hárman megyünk lányok Seo. Amúgy szia! – intett felém vidáman. Én is viszonoztam a gesztust.
- Nem,Kim is jön szerintem. – szólalt meg Kai.
- Óóó tényleg? Akkor Chen biztos örül . –mosolygott Luhan.
- Seooo. Majd látni akarom a ruhádat. – ugrott mellénk Min. Kérdően néztem Kai-ra.
- Őőő most baj,hogy elmondtam? – vigyorgott.
- Dehogy baj,hiszen egy CHANEL ruhát Min-nek látnia kell. – mosolygott rám a lány. Szóra nyitottam a számat,de a nappaliba kiviharzó Sehun megakadályozott a válaszadásban.
- Min! Hova tetted a telefonomat? – csattant fel.
- Én? Én sehova. Talán jobban kéne figyelned a dolgaidra édesem. – kacsintott rá.
- De utoljára nálad volt. – tette karba a kezét Hunnie.
- Már miért lett volna nálam? – nézett rá Min.
- Mert kivetted a farzsebemből,mikor….na szóval akkor. – felelte a halántékát dörzsölve.
- Mikor is? – szólaltunk meg egyszerre Kai-al és Luhannal nevetve.
- Az most nem fontos. – legyintett Sehun.
- Azért engem érdekelne,hogy mikor vettem ki. – nevetett Min is.
- Kb fél órával ezelőtt…TUDOD. – nyomta meg a mondat végét.
- Jaaaa,hogy akkor. De aztán a kezedbe adtam,hogy tedd le az asztalra.
- Nem,mert…jaa tényleg. – csapta össze a tenyerét Sehun.
- Komolyan nem vetted észre,hogy az asztalon van? – nevetett D.O.
- Azt se veszi észre,ha a kezében van. –suttogta Min,mire Sehun meglökte.
- Szerintem rosszabbak vagytok,mint a házasok. – szólalt meg Kai.
- Szerintem meg te ne szólalj meg. – kacsintott rá Sehun. Kai égnek emelte a kezét és mosolyogva dőlt hátra a kanapén.
- Seo, itt alszol ma,ugye? – kérdezte Sehun.
- Igen. – bólintottam.
- Szuper. – csapta össze a tenyerét Min.
Sehun és Min átmentek egy üres szobába..khm…elég egyértelmű volt,hogy miért. De így legalább kettesben voltunk Luhannal. Az ágyon ültünk és kifelé bámultunk az ablakon.
- Nagyon várom a holnapot de izgulok is. – sóhajtott Lulu.
- Nyugii, biztos vagyok benne,hogy legalább 2 kategóriában nyerni fogtok. – nyomtam egy puszit az arcára. Ő mosolyogva felém fordult.
- Sokat jelent,hogy te is ott leszel. Én már nyertem. – kulcsolta össze a kezünket.
- Amúgy majd még taníthatnál Kínaiul. Nermsokára Hong Kong-ba megyünk,úgyhogy kell egy kis nyelvlecke. – nevettem.
- Hehe oké. – húzta maga alá a lábait.
- Wěn wǒ – suttogta közel hajolva hozzám.
- Ez mit jelent? – kérdeztem.
- Azt,hogy csókolj meg . – mosolygott és ledöntött az ágyra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése