Seo Young - Memories

- Megtennéd,hogy ordibálás helyett inkább végig hallgatsz? – csattantam fel. Már vagy fél órája a nővérem prédikálását hallgattam. Tudtam,hogy kár volt neki beszámolnom Sen-ről. Ő a kezdetektől fogva utálta valamiért,és elég sokáig azt kellett hallgatnom,hogy „én megmondtam” miután elhagyott.
- Aaaa fel nem foghatom ,hogy ez a szerencsétlen mit képzel magáról még mindig! Hogy gondolja,hogy csak így idejön és úgy csinál,mintha lenne bocsánat arra amit csinált?! Már régen is túl sokat képzelt magáról. Azt hitte,hogy mindenki odáig van érte csak azért,mert modell… na de ha még egyszer a közeledbe megy én..  
- Sunhee! Állj már le! – tettem a szájára a kezem. Ő csak megadóan a magasba emelte a kezét és leült velem a kanapéra.
- Szóval. Megértem,hogy ki vagy akadva,hidd el én is kb így reagáltam. És meg is mondtam neki,amit gondolok. De láthatóan ez nem használ. – sóhajtottam.
- Luhan tudja? – szólalt meg hírtelen.
- Nem,senki sem tudja rajtad kívül és szeretném,ha ez így is maradna. Nincs szükségem újabb balhéra Eunji után. Sen-t meg bízd rám. Tudom kezelni. – néztem rá. Nővérem arcán kételyt láttam.
- Jólvan, Seo. A te életed,felnőtt vagy. De nem tudom garantálni,hogy nem találja fejbe egy kézilabda a közeljövőben. – kacsintott rám. Erre elmosolyodtam.

Késő este mentem haza. Sunhee szerette volna,ha ott alszom,de másnap korán mentem dolgozni és nem akartam felkelteni amikor elmegyek. Mikor a lakásom ajtaja elé értem a bejáratnál egy borítékot találtam. Fogalmam sem volt,hogy ki tehette oda. Bementem a nappaliba és kibontottam a levelet. A kis sárga borítékból egy kép hullott az ölembe. Mikor felemeltem,hogy szemügyre vegyem majdnem kiejtettem a kezemből. A fényképen én voltam,17 évesen….a fotós pedig Sen volt. Percre pontosan emlékeztem rá,hogy mikor készült. A napra,a helyre,mindenre. Mikor először jártam  Sen szüleinél. Annyira ideges voltam,hogy Sen a fejemre húzott egy fehér kötött sapkát, ezzel a kommentárral „ ha ez van rajtad mindenképpen kedvelni fognak,mindegy mit csinálsz….de azért legyél normális” A képen éppen az ajtóban guggolva próbáltam magamhoz csalogatni a család kölyök dalmatáját,Penny-t. Sen,pedig felcsapott lesifotósnak…..De mégis mi a francot akart ezzel a képpel? Megfordítottam,hátha írt valamit a hátuljára,de csak a fehér papírt találtam. Valamiért mindig is szerettem ezt a képet,nem tudom miért.  Nem értettem,hogy Sen-nek mégis miért jó ez? Hogy előhozza a múltat. Ő rontotta el az egész kapcsolatunkat, és egyszerűen nem tudtam hová tenni a viselkedését. Viszont a képről senkinek sem akartam szólni. Még Sunhee-nak sem.

Délután 2-kor végeztem a munkával. Közben Kai hívott,hogy menjek el a dormban,mert mesélni akar. Reméltem,hogy jó hírekkel szolgál,így szinte 10 perc alatt a dorm bejárata előtt  voltam. Bekopogtam.
- Seongyyy! – ölelt át az ajtót kinyitó Chen.
- Úgy látom,ragályos,hogy így hívjatok. – nevettem.
- Hát igen. Meg tetszik is ez a név. Olyan jó a hangzása. – kacsintott. Én csak rámosolyogtam és elindultam a nappali felé. Csak Kai és Suho volt ott.
- Sziasztok srácok! A többiek próbán vannak? – kérdeztem.
- Sziaa Seo! Igen,nekünk is lassan vissza kell mennünk csak bevásároltunk. – felelte Suho.
- Ééértem. – ültem le Kai mellé a kanapéra.
- Jó gyorsan ideértél. – dőlt a vállamra.
- Olyan izgatott voltál a telefonban,hogy gondoltam valami fontosat akarsz mondani. – kócoltam össze a haját.
- Igen,megkéri a kezed. – nevetett Chen.
- Azon már 15 éve túl vagyunk. – nevetett Kkamjong. Hát igen…. 4 évesen nagyon elkötelezettek voltunk.
- Ja,bocs. – huppant le Suho mellé a mögöttünk álló.
 – Na gyere Seo! Négyszemközt kell beszélnünk! – pattant fel Kai és maga után húzott.
- Mi visszamegyünk a próbára! 15 perced van Kai! – kiabált utánunk Chen.

- Na szóval! Kibékültünk! – dőlt le az ágyára.
- Mármint kivel? Soyunnal? – kérdeztem értetlenül.
- Nem,van más is akit megcsaltam. – forgatta a szemét.
- Hát ajánlom,hogy ne legyen. – vágtam oldalba.
- Na?? Nem is örülsz? – ült fel.
- Dehogynem,de Soyun biztosan megbocsátott?
- I-igen…legalábbis nekem úgy tűnt,hogy eléggé megbocsátott tegnap este. Hűűű Seo az az éjszaka az nem volt….
- Állj állj! Nem akarom tudni,elhiszem így is! – tettem a szájára a kezem.
- Haha okéés. De 4 nap és karácsony! – kiáltott fel.
- Halkabban! Úristen…én teljesen elfelejtettem…és még senkinek sincs ajándékom. Basszus. – csaptam a homlokomra. Tényleg teljesen kiment a fejemből.
- Nyugi,majd mindenkinek kitalálunk valamit. Viszont nekem most vissza kell mennem próbára. De neked már megvan mit veszek . –kacsintott rám.
- Tényleg? Mit? – álltam elé.
- Szerinted elmondom? Hát mire jó a meglepetés? Legyen elég annyi,hogy kezdem unni,hogy taxival jársz. Na jó legyél,majd zárd be az ajtót. Pusziii. – nyomott egy cuppanósat a homlokomra és kirohant az ajtón. Meg sem várta,hogy válaszoljak.
- NE VEGYÉL DRÁGÁT KKAMJONG! – kiabáltam utána,de választ nem kaptam.

Az utcán sétálva még mindig Sen képén és a karácsonyon járt az agyam. Az előbbit próbáltam kiverni a fejemből. Karácsony… mi a fenét vegyek a lányoknak és a srácoknak? Nem engedhettem meg magamnak,hogy drága ajándékokat vásároljak,ami viszont a többiekről nem éppen volt elmondható….

- Seo! Ide hoznád azt a fekete mappát? – kiabált át a staffon a főnököm. Ma is a Han folyó partján fotóztunk,viszont most nagyon szeles és hideg idő volt. Odasiettem Kwon úrhoz,hónom alatt a dossziéval.  A mai modell két fiatal srác volt. Már máskor is dolgoztunk együtt velük,nagyon jó fejek  voltak. Sokat dumáltunk.
- Ahn! Kicsit balra a fejed! – adta az utasításokat a fotós. Mindketten elég profik voltak,úgyhogy gyorsan végeztünk. Mivel tényleg nagyon hideg volt,rekord sebességgel pakoltunk össze. Mikor már az autóban ültünk,Kwon úr felém fordult.
- Seo! Már korábban is mondani akartam,de mindig kiment a fejemből. Jövő héten lesz egy divatbemutató és én leszek az egyik fotós. Szeretném,ha eljönnél. Nem,mint fotóssegéd,hanem mint néző. Nagy élmény egy ilyen esemény és szeretném,ha te is látnád. Sokat tanulhatsz a divatról és ismerkedhetsz is. Három jegyem van,úgyhogy hozhatsz barátokat is. – mosolygott.
- Óóó igazán köszönöm Kwon úr,hogy gondolt rám. Nagyon szeretnék elmenni. Köszönöm. – viszonoztam a gesztust. Még nem tudtam,hogy kit viszek magammal,de az egyik jegynek már talán meg volt a tulajdonosa.


                 Kicsit elfagyott a kezem a fotózáson xd