Seo Young - everything

Teltek a napok a szülinapi buli óta. B és Mei is kijött a kórházból. Viszont Bi  azt nem volt hajlandó elárulni,hogy igazából mi is a baja. Még Luhan-nak se. Aggódtam értük….
A munkahelyemen is zajlottak az események. Sen fotózása már megint kész káosz volt a részemről. Igyekeztem minél hitelesebben alakítani,hogy nem ismerem,de mikor kiderült,hogy egész nap őt fogjuk fotózni kezdett betelni a pohár. Mindegy is. Valahogy túléltem,szerencsére sikerült elszabadulnom,úgyhogy utána nem kellett megint összefutnom vele. Este Sunhee-nél aludtam. Csaptunk egy jó kis csajos estét. Másnap reggel korán mentem dolgozni,mert volt egy fotózás a VOGUE-nak 8-tól. Mikor odaértem a hall-ba a főnököm,már várt. Felmentünk a fotózás helyszínére,ahol Min-t pillantottam meg. Mosolyogva intett nekünk és elindult felénk.
- Szia Min! Hát te meg? – kérdeztem meglepetten.
- A fotózást jöttem megnézni. – mosolygott.
- Ilyet szabad? Mármint,úgy értem civileknek? – néztem Kwon úrra.
- Nem,ez kifejezetten tilos,de Nam kisasszony a legnagyobb rosszindulattal sem mondható civilnek. – mosolygott rám. Egy pillanatig értetlenül álltam,majd leesett. Hiszen Min anyukájáé a Vogue Koreában.
- Óóó de hülye vagyok. – csaptam a homlokomra. Az előttem állók csak kedvesen elnevették magukat.
- De minek köszönhetjük a látogatást  MinJung kisasszony? – kérdezte Kwon úr.
- Az egyik barátomat fogják fotózni, és megkért,hogy nézzem meg. – felelte Min az ajtó felé mutatva. Éppen Taemin sétált be rajta.
- Óóó Taemint? Ezt nem is tudtam.- szólaltam meg.
- Mindjárt jövök,csak köszönök neki. – mosolygott a lány,majd az éppen a díszlet felé induló Taemin nyakába ugrott.

A fotózás nagyon jól telt. Taemin igazán jól mozgott a kamera előtt. Mikor végeztünk közösen néztük végig a képeket. Sajnos Taeminnek,hamar mennie kellett táncpróbára,de Min még maradt velünk egy kicsit.
- Mára már nincs több fotózás betervezve,úgyhogy nyugodtan hazamehetsz Seo! – tette a vállamra a kezét főnököm.
- Köszönöm Kwon úr! – hajoltam meg,majd a kabátomat felkapva a fogasról a kijárat felé indultam. Min is velem jött. Mikor leértünk a hallba a kijáratnál megállt.
- Nem jössz? – fordultam felé.
- Nem,még anyával van találkozóm. Semmi kedvem hozzá. – sóhajtotta.
- Miért? Rosszban vagy anyukáddal? – éreztem,hogy ezt nem kellett volna megkérdeznem.
- Ez egy nagyon hosszú történet,de majd egyszer elmesélem. Viszont most késésben vagyok,és hidd el te se akarnál elkésni anyámtól. – nevetett egy kicsit keserűen. Elköszöntünk egymástól és a kijárat felé indultam. Nem gondoltam volna,hogy Min meg az anyukája között nincsenek rendben a dolgok. Soha sem beszél róla….

Ahogy az utcán sétáltam megcsörrent a telefonom. A kijelző Eunji számár írta ki. Fél percig hezitáltam,majd megnyomtam a zöld gombot a készüléken.
- Igen?
- Szia Seo! Zavarok?
- Attól függ mit szeretnél. – feleltem kicsit unottan.
- Régen beszélgettünk és gondoltam összefuthatnánk. Meg kéne egy kis segítség. Te tudsz japánul,ugye?
- Őőő igen. Miért,te nem? – kicsit furcsálltam,hogy nem beszél japánul,hiszen ez egy nemzetközi modelltől alap követelmény.
- Csak nagyon felületesen. És egy japán magazin az interjú kérdéseit emailben küldte át nekem….és hát japánul is kéne válaszolnom. – felelte.
- Szóval,ha jól értem mennyek el hozzád,igaz?
- Ha nem lenne nagy baj. Nagyon nagy segítség lenne nekem. És ha szeretnéd, adok érte pénzt,ha….
- Héhé! Állj! Ha segítek is azt baráti jóindulatból teszem és nem pedig pénzért. – csattantam fel.
- Oké,ne haragudj. Szóval tudnál most segíteni?
- Mennyi időről lenne szó?
- Max 2 óra. – jött a válasz.
- Najó… hol laksz? – adtam meg magam. Eunji elmondta a címét és 10 perc hálálkodás után letette a telefont. Mélyet sóhajtva csúsztattam vissza a mobilt a zsebembe. Csak ebből ne legyen baj….

Mikor kiszálltam a taxiból egy ultramodern lakóparkban a Han folyó partján még a lélegzetem is elállt. Odasétáltam a 17-es jelzésű háztömbhöz és felcsengettem a 26.-os lakásba.
- Szia,Seo vagyok! – szóltam bele a kapucsengőbe.
- Nyitom,gyere fel. – jött a válasz,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy kinyílt. Az egész lakópark nem épülhetett régebben másfél évnél. Csak úgy sugárzott a környékről ,hogy „GAZDAG ÖVEZET” . Eunji a 6.-on lakott. A kezemet a csengőhöz emeltem,de hírtelen kinyílt az ajtó és az előttem álló egy hatalmas mosollyal az arcán ölelt magához,majd behúzott a lakásba.
- Köszönöm,hogy eljöttél. – mondta,mikor elengedett.

- Nincs mit. Szóval itt laksz? – fordultam körbe a lakásban. Konkrétan akkora volt,mint egy villa. Gyönyörű kilátással a folyóra. Ámulatba ejtően szép volt. Odasétáltam az egyik hatalmas ablakhoz és kinéztem rajta a Han folyóra.
- Szép,ugye? – állt mellém Eunji.
- Az nem kifejezés. Ez egy palota. – ámuldoztam.
- Haha,azért annyira nem nagy szám. Szeretem a luxust. – kacsintott,majd leült a kanapéra és az ölébe vette a laptopját.
- Na? Kezdjük? – nézett rám. Én csak bólintottam és leültem mellé. Kicsit ideges voltam,de nem akartam,hogy lássa rajtam. Eunji megnyitotta az interjú kérdéseit és a kezembe adta a gépet.
- Óóó szóval,még az olvasók előtt láthatom a kérdéseket. Most érezzem magam megtisztelve? – viccelődtem.
- Hát hogyne. Ráadásul a válaszokat is láthatod. Tényleg,kérsz valamit inni? – állt fel a kanapéról.
- Egy pohár vizet elfogadok,köszönöm. – feleltem.

Egész gyorsan végeztünk. Egy és fél óra alatt megvoltunk. Igazból kellemesen csalódtam benne. Nem próbált nyomulni és tényleg nagyon aranyos volt. Reméltem,hogy felfogta,hogy köztünk nem lesz több barátságnál. Bárcsak Sen is ilyen könnyű eset lenne.
- Kész. Elküldtem. – csaptam össze a tenyerem és hátradőltem a kanapén.
- Jaaaj köszönöööm Seooo! – ölelt át Eunji.
- Haha nagyon szívesen,de ne fojts meg. – nevettem. Erre ő is elnevette magát és elvette az ölemből a gépet,majd az asztalra tette.
- Láttam a képeket rólad a MAMA-n. Nagyon szép voltál. – mosolygott rám.
- Óóó tényleg? Még mindig fura ez az egész nekem egy kicsit. – sóhajtottam.
- Majd hozzá szoksz. Nem olyan nehéz. – kacsintott rám.

Még kb egy órát maradtam Eunji-nál,de mennie kellett egy divatbemutatóra,úgyhogy elköszöntünk egymástól. Mikor beszálltam a taxiba megcsörrent a telefonom.
- Szia Luhan. – vettem fel vidáman. A mai kis kitérőmről nem akartam szót ejteni.
- Szia Seo! Mit csinálsz most?
- Őőőő egy taxiban ülök,és haza felé tartok. Miért?
- Akkor változtass irányt és gyere a dormba. Most senki sincs itt. Várlak.- azzal a vonal megszakadt. Értetlenül emeltem el a mobilt a fülemtől és szóltam a sofőrnek,hogy változott az úti cél. Luhan nagyon rejtelmes volt a telefonban. Mintha valamit nem mondana el. Na de majd elválik.

A dorm ajtaja előtt állva egy kicsit hezitáltam,majd bekopogtam.
- Hűű de gyors voltál! – nyitotta ki az ajtót Luhan.
- Te meg nagyon rejtélyes.Te titkolsz előlem valamit. – tettem karba a kezem,mikor bementünk a nappaliba. Luhan megrántotta a vállát,majd a kezembe adott egy plédet.
- Ezt minek? – néztem rá.
- Hideg van a tetőteraszon. – fogta meg a kezem és maga után húzott.
- A hol? – értetlenkedtem. Még soha sem voltam a dorm tetőteraszán,így mikor Luhan egy lépcsőhöz vezetett megtorpantam.
- Van terasz? – kérdeztem.
- Nem,ez a lépcső csak dísz. Gyere utánam te buta. – nyomott egy puszit a homlokomra,majd elindult felfelé. Én követtem. Mikor felértünk egy nagy barna ajtóhoz Luhan összekulcsolta a kezünket.
 Ma van 3 hete,hogy együtt vagyunk. – suttogta a fülembe. Még mielőtt bármit is mondhattam volna kinyitotta az ajtót és a látványtól elakadt a szavam.  Egy asztal állt ott megterítve és gyönyörű kilátás a városra. A szám elé kaptam a kezem.
- E-ezt te csináltad? – suttogtam. Lulu bólintott,majd magához húzott.
- Szeretlek Seo. – mondta halkan és megcsókolt.
- Én is téged. – feleltem,mikor a csókunk megszakadt. Odasétáltunk az asztalhoz és leültünk egymás mellé.
- Te tényleg emlékeztél arra,hogy ma vagyunk 3 hete együtt? – néztem rá.
- Igen. Én mindig megjegyzem a fontos dolgokat. – kacsintott rám.