Danbi: Bad Dad

A  fotózás után ott töltött egy-két napot megkaptuk szabinak. Vagyis kaptunk volna, ha az én drágalátos apukám két év után nem érzi úgy, hogy itt az ideje apának lenni.

- B, valaki nagyon hiányol.- jött be Sunhee a fürdőbe telefonommal.  Nem néztem meg a kijelzőt, csak felvettem a csörgő készüléket.

- Te mégis mi a jó büdös francot képzelsz magadról?

- A-pa? – csodálkoztam, hogy a vonal túloldaláról egy két éve nem halott hang ordít velem.

- Igen kislányom.

- Ezzel a jelzővel már elkéstél pár évet.

- Mi a jó életet keresel egy sportmagazin címlapján?

- Miért érdekel hirtelen, hogy mi van velem?

- Eddig is érdekelt.

- Nem nagyon vettem észre. A pénzen kívül mást nem kaptam tőled. ÉS egyébként meg semmi közös nincs hozzá.

- De, nagyon is sok közöm van ahhoz, hogy a lányom az egyik legkeresettebb sportmagazin címlapján pózol FÉLMEZTELENÜL.

- Ne most próbálj meg apa lenni. Lettél volna az mikor szükség volt rá.

- Danbi…

- Nem vagyok rá kíváncsi.

- Gyere haza MOST. Ha nem érted küldök valakit.

- Nem egy ötéves gyerek vagyok akinek minden lépését figyelni kell. –vágtam rá a telefont. Dühösön lépdeltem a szobába, hogy valamit fedetlen testemre húzzak.

- Baj van B?

- Az nem kifejezés.

- Apád?

- Próbál apa lenni, csak ezzel már rég elkésett . – válaszoltam neki, majd gyorsan összepakoltam ruháimat, néztem egy gépet és mindenféle köszönés nélkül a csapatot a napos tengerparton hagyva indultam haza. Útközben felhívtam Yemint, hogy jöjjön értem. Ha már itthon vagyok akkor ne telefonon szervezzük a bulit.  Miután felszálltam a gépre egyből elnyomott az álom. Az agyam kikapcsolt és nem gondoltam semmire. Nem törtem azon a fejem, hogy apámat miért érdekli mit csinálok, ha eddig nagyívből tojt az életemre. Az se érdekelte, hogy élek vagy halok-e.  Szép semmilyen álmomból telefon újbóli hangos visítása vert fel.

- Mi a fene ez a csengőhang?! – fortyogtam magamban, majd a zöld gombot elhúzva emeltem fülemhez a telefont.

- B, mond, hogy pár perc és landolsz.

- Pá perc és landolok.

- Tényleg?

- Nem, vagyis de.- mondtam miután meghallottam a gép hangját, amint arra utasít, hogy kapcsoljuk be az övet, mert landolni készülünk. – Miért baj van?

- Nem, csak Yemin mondta, hogy jössz haza.

- Nyugi pár óra és kiszabadítunk a börtönből,amint túl vagyunk apám fejmosásán.

- Apád?

- Majd elmesélem. Puszi.- tettem le a telefon. A sikeres leszállás után rohantam cuccaimért, majd a reptéren

váró Yeminhez futottam. Megöleltem barátnőmet és mielőtt bármit is mondhattunk volna egymásnak az autója felé vitt.  Útközben nagyjából vázoltam neki a helyzetet, hogy mi van apámmal és persze a címlapról is szó esett.  Bátorításképp miután leparkoltunk a Lotte létesítmény előtt elkísért az irodához, ahol apám az életét tölti. Kopogtam, majd egy ’Szabad’ után benyitottam.  Yeminnek intettem, hogy jöjjön ő is, mert nem akarok egyedül lenni.

- Szóval szót fogadtál.

- Amúgy is haza kellett jönnöm.

- Tényleg?

- Igen képzeld vannak olyanok az életemben, mint barátok meg család rajtad kívül, akit nem neveznék annak.

- Ohh és azok a drága barátaid is küldenek neked pénzt?

- Nem de ők szeretnek.

- És abból..

- Nem ezért jöttem. Térj a lényegre.

-  Kislányom..

- Danbi.- javítottam ki.

- Danbi, mi ez a kép?- nyújtotta felém az újságot.

- A karrierem kezdete.

- Akt modellnek készülsz.

- Elképzelhető . Keresett modell lennék szerintem. - néztem meg jobban a képet.

- Ne viccelődjön.

- Az egész csapat benne van, miért csak engem veszel észre?

- Mert te vagy a lányom, meg mondjuk a te képed virít a címlapon.

- Bocsánat, hogy közbe szólok – lépett mellém Yemin. – De nem hinném, hogy bármi kompromitáló lenne ebben a képben. Ha nem takarná el magát jogos lenne a kiakadás, de egyébként is az is művészet és ha a lánya ezt akarja csinálni szerintem támogatni kéne, nem pedig akadályozni.  B felnőtt és nem egy ötéves, akinek minden lépését követni kell. Fogadja el, hogy addig még szart a lányára az idő telt, és a kicsikéjéből egy komoly felnőtt lett. – meghajolt köszönésképp és maga után húzva hagytuk el a termet.  – Bocsi, de nem bírtam már.

- Köszönöm.-  - öleltem magamhoz .

- Te is megtetted volna. – válaszképp csak mosolyogtam egyet, ezzel jelezve, hogy a helyében én is így cselekedtem volna. Körülnéztük egy kicsit, ha már itt voltunk. Nem minden nap jár az ember a Lotte Worldben.  Csináltunk is pár képet  és megbeszéltük, hogy legközelebb hosszabb időre jövünk.

- Na és most hova? Hazamész? – kérdezt Yemin miután elindultunk.

- Először kihozzuk Mei-t. Segítenie kell neki is. Egy napunk van és még azt se tudom mit veszek neki. – kezdtem egy kicsit kétségbeesni.

- Nyugi, múltkor fél napunk nem volt az egészre és tökéletes partyt csináltunk.

- Igazad van.

Szóval a hosszú kocsiút után, ami a kórházhoz vezetett sikeres szöktetés hajtottunk végre és Mei-t beköltöztettem hozzám.  Így legalább én se voltam egyedül és figyelni is tudtam rá, bár szerintem az én felügyeletem az egyenlő a nullával, mégis azért jobb, mint a semmi, mert nem egyedül van.   Bár ha a fiúk tudnák, hogy Mei nincs kórházban már körülugrálták volna, szóval nem lenne egyedül…

- Föld hívja B-t. –lengette meg arcom előtt Mei jó kezét.

- Itt vagyok.

- Nekem nem úgy tűnt. - kacagott mellettem Yemin, aki ma estére szintén beköltözött hozzám.

- Eddig csak a meglepetésről volt szó. Benne vagy még abban,a mit a telefonban mondtam neked?-  kérdezte Mei a lényegre térve.

- Persze.

- Akkor minden meg van. – nézett végig a kezében lévő listán. – Kivéve a hely.

- Azt elintézem én.  Holnap reggel első dolgom lesz. Addig ti intézzétek a meglepetést. Utána meg vásárolunk.

- Ajándék?

- Majd később megkapja.

- B, tényleg nem vettél neki semmit?

- Nem volt rá időm Mei.

- Semmi ötleted nincs.

- Az a baj, hogy túl sok ötletem van. – felsoroltam az összes jó ötletemet, a gázakat, amik végül nekem se tetszettek, már meg se említettem.  Nehezen, de sikerült eldöntenünk melyik lenne a tökéletes ajándék az én idióta páromnak és eltettünk magunkat holnapra, hogy a nagy rohanásra legyen elég energiánk.

reggeli lesifotó by B :)