Danbi: California, Seoul, Hong Kong...

Bocsánat az eddigi nagyon semmi alakításomért. Az edzőtábor nagyon kimerített, így csak a fontos dolgokat közöltem veletek mindig, ami összegezve a többszöri napi halálból állt, néha megspékelve egy-egy beach partival, amiken zajlottak ám az események, de ez Sunhee, a csapat, a bennfentesek és az én titkom marad. Nem akarom, hogy valaki lepcses szájúnak eljárjon a kis pampogója és lebuktasson az én skyscraper-em előtt.  Oké mielőtt ez is eljut a fülébe tisztára mosom magam. A partik annyiból álltak, hogy délutánonként (mikor még maradt annyi erőnk, hogy lebotorkáljunk a partra) egy kisebb társasággal összehaverkodva szeltük a habos víz hullámait… hú de szép költői voltam.  Na lényeg a lényeg, hogy egy hét fős csapattal ismerkedtünk meg, ahol volt egy fiú, aki számára  nem voltam közömbös, sőt… de már az elején közöltem vele, hogy ha barátságnál többet akar, akkor engem már vehet is fel a megszerezhetetlenek listájára, mert én nem csalom meg a párom… vagy mégis? 

Minden egy gyönyörű napos reggelen kezdődött. A szobában hevertem a hatalmas ágyon és bámultam a felkelő nap sugarait.

- B, keljél. – jött be Sunhee.

- Kelek. – válaszoltam nem túl sok életerővel, de azért kivarázsoltam magam a puha párnák közül és a szekrényhez lépve elővettem egy sporttopot meg egy rövidnadrágot, amit magamra kaptam egyből és álmos képpel mentem le a hotel előcsarnokába, ahol az egész csapat ránk várt.

- A notórius későnk is megérkezett.

- Haha… nagyon vicces. Nem szállnátok le végre arról, hogy mindig elkések? Legalább itt vagyok,még ha pár perccel később is.

- Ez igaz. – mondta az öreg és kivezényelt minket . Kiadta a szokásos reggeli futótávot, majd mindenki elindult a maga kis kijelölt területére, hogy végigfussa a néha lehetetlenül hangzó útvonalat.  Szokásos program a harmadik itt töltött napunkon, de miért írom le ezt? Ugorjunk a délutánra.

- Délután…- kezdte az öreg. – Pihenőt kaptok. – mindenki visítozva örült a jó hírnek.  Szobáinkba mentünk és meleg zuhannyal lazítottuk beállt izmainkon. Miután ezzel is végeztünk fel a bikini és irány a homokos tengerpart… blablabla.. szóval odafele meg volt a kellő izgalom, mert ha tízszer nem tévedtünk el akkor egyszer sem., de legalább odaértünk. Megismerkedtünk egy hét fős társasággal. Neveket nem sorolok, mert az én agyam is nehezen fogadta be őket, de ez lényegtelen. Ami fontos az az, hogy velük voltunk minden szabad délutánunkon amit itt töltöttünk San Fransiscoban és este mi sunheeval rendszerint kilógtuk egy kis esti beach-partyra, ami valljunk be néha nagyon rossz végbe torkollott. Ott volt az első, mikor sikerült kicsit másnaposan nuku alvással edzésre menni, szóval az a reggel egyenlő volt egy öngyilkosság… gondoltunk mi és hát igazunk lett. Egész délután azt mondogattuk,hogy mi ma este nem megyünk sehova, nem éri meg, ennek ellenére lábunk magától útra indult a part felé, hogy ismét bevegyük az éjszakát egy különbséggel, figyeltünk magunkra. Az alkohol fogyasztásunkra, ami körülbelül a nullával volt egyenlő. A mámorító érzést biztosító italok nélkül is felhőtlenül tudtuk érezni a tábortűz mellett üvöltő zenét. Eddig minden szép és jó… egészen addig míg meg nem éreztem egy nyakamban lihegő az alkoholtól és cigitől bűzli nem éppen józant fiút, ahogy  fenekemnek dörgölőzik. Elhúzódtam tőle, de ő jött közelebb nem foglalkozva testbeszédemmel, amivel egyértelműen visszautasítottam.

- Max, részeg vagy. – próbáltam hatni rá, de nem jött össze. - MAXEY- üvöltöttem, hogy végre figyeljen rám. – Max, megbeszéltünk. –váltottam kedvesre, hátha így jobban megérti, de ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt.  – Sam, please. – szóltam a hozzám legközelebb lévő ismerősnek, de nem hallott. Hangom teljesen elnyomta a zene.- SAMUEL. – kiabálásom se volt segítségemre. Már kezdtem feladni és hagyni magam, mikor Sunhee közeledő alakját láttam és egy pohár jeges vizet a kezében. Mikor odaért hozzánk kezembe nyomta a poharat, aminek tartalmát egyből a mögöttem álló fiúra locsoltam. – Remélem visszatértél közénk. – mondta ennyit és elmentem.

- B, mi  a baj?- jött utánunk Sam.

- Komolyan kérdezed? Nem igaz, hogy ebből a kibaszott társaság egy ember se vette észre mennyire irritál Max közelsége. Még hívtalak is, hogy vidd el onnan… de nem te odafordultál, majd vígan kacarászva rólam tudomást se véve szentelted figyelmed a körülötted lévőknek. Megmondta a legelején, hogy nem vagyok beszerezhető példány, ennyire nehéz ezt felfogni?

- Max…- mondta a hátam mögé nézve.  Hátrafordultam én is.

- Ne gyere a közelembe. – álltam arrébb.

- B sajnálom…én…nem tudom mi volt velem.

- Ohh… tényleg? Talán ha egy kicsit kevesebb alkoholt fogyasztanál, vagy redukálnád a bagómennyiséget amit elpusztítasz egy este alatt nem beszélve az egyéb hangulat fokozó szerekről, talán tudnád mit csinálsz.

- B…

- Nem akarom még egyszer hallani a nevem a te szádból… egy darabig biztos, hogy nem. – hagytam faképnél a két fiút és visszasétáltunk a szállodába, ahol az estét elfelejtve másztam az ágyba és aludtam el egyből.   Három négy napig nem is mertem még csak a part közelébe se menni, amit senki nem értett Sunheen kívül mivel egyedül ő tud az ott történtekről, de a haragom egy pár nap után elszállt és kimerészkedtem a szálloda négy fala közül.

- Nézzétek ki van itt.- hallottam az ismerősen csengő hangokat.

-Lálihó. –köszöntem a szokásos B-üdvözléssel, majd leültem közéjük.

- A jéghercegnő megenyhült?- elegyedett beszélgetésbe Sam.

- Haha… egyébként nem, csak már fusztrált a bezártság amibe taszítottam magam.

- B.- hallottam Max hangját.

- Felejtsük el. – szakítottam félbe. – De ne legyen legközelebb.

- Egyébként mit tud a barátod?

- Mi van szeretnél tanácsokat kérni tőle? – mosolygott mindenki körülöttünk. – Várj megkeresem a főneke számát, hogy engedélyt kérj a beszélgetésre. Azután szükséged lesz egy manager számára, aki gondolom tovább küld a gorillákhoz, akik… - nem tudtam befejezni a mondatom, mert már én is a többiekkel röhögtem.

-  Szóval a barátod híresség.

- Igen.

- És akkor te…

- Ha arra tippelsz, hogy azért vagyok-e vele együtt, mert híresség el kell szomorítsalak édes, de nagyon mellé nyúltál.

- Most már tényleg kíváncsi vagyok mit tud. – mondta Sam.

- Szeretni. –álltam elő ezzel, de a társaság megint nevetésben tört ki.

- Látjátok ezért, nincs senkitek. Belegondoltatok már abba,milyen ha egy ember mellett vagytok? Aki mindig ott van veled, ha kell?  Elképzelni nem tudjátok milyen az az érzés, mikor egy ölelésével képes mindent elmondani… mikor képes vagy szavak nélkül megérteni a másikat…

- B, szerintem hagyjad, képtelen felfogni.

- Sunhee azt akarom, hogy végre megértsék, hogy ezek az egy éjszakás kalandok…

- B-nek igaza van. – halottam hátam mögül egy hangot.

- Ooohh, megérkezett a becserkészhetetlen.

- Inkább a boldog párkapcsolatban élő. – javította ki Max-ot Rachel.  

Az érkező lánnyal hegyi beszédet tartottunk a csapat hét idiótájának, aminek ugyan semmi haszna nem volt egyenlőre, azért reméltük, hogy elgondolkoznak a dolgon.

Ennyi az összes izgalmas dolog, ami velem történt San Fransiscoban és Los Angelesben egyenlőre semmi, bár kétlem , hogy abban a maradék négy napban, amire visszamegyek bármi izgalmas fog történni, de hátha.

Már Seoul felett voltunk, mikor rájöttem, hogy elfelejtettem Mei-t felhívni, hogy akkor kijön-e értem, de mivel utolsó pillanat lett volna, így nem nyaggattam szegényt, hanem a gép leszálltával és cuccaim összepakolásával fogtam egy taxit és hazakocsikáztam. Az út elég hosszú volt Incheontól az én „palotámhoz”, de közben legalább volt időm nézelődni és a hiányzó dolgokra egy-egy röpke pillantást vetni.  az ajtóm előtt toporogtam és a kulcsomat kerestem, amit kivételesen rövid idő alatt megtaláltam a hatalmas táskában és a kulcslyukba helyezve utat engedtem magamnak, hogy belépjek az csendtől és magánytól kongó üres lakásba.

- Welcome back B- üdvözöltem magam.  Behúztam bőröndjeimet és kipakoltam a fölös ruhákat belőle, betettem újakat és a konyhámba szambáztam. Megittam egy pohár vizet és még egyszer körbenéztem a lakásban, hogy nem hagyok-e otthon semmit. Mikor úgy gondoltam , hogy minden meg van elköszöntem a lakástól ( igen szeretem a lakásom és mindig elköszönök tőle, ha messzire megyek .-.) és magára hagytam. Bepattantam a kocsiba és elindultam a dorm felé.  Az úton nagy forgalom volt így a körülbelül fél órás utat sikerült másfél óra alatt, de legalább épségben megtennem.  Mikor odaértem kezeim közé vettem cuccaimat és egyből indultam a fiúkhoz. Ráfeküdtem a csengőre és türelmetlenül vártam ki nyit ajtót.

- Jól van már, nem vagyunk süketek. - hallottam az ajtó túloldaláról. Mosolyognom kellett D.O. reakcióján, miközben ujjaimat lefejtettem csengőről.  

- Szióka. – köszöntem a meglepődött fiúnak. – Csukd be mielőtt beleszáll egy sülgalamb .- mosolyogtam egyet,majd egy puszit nyomtam arcára üdvözlésképpen. –Hahó, Kyungsoo. – kapálóztam kezeimmel szemei előtt.

- Ja bocsi, csak.. gyere be.

- Csak? –tartottam kint magunkat még egy picit.

- Kyungsoo, ki az?- jött oda Suho is.- Huha… Szia B. Nem jössz be?

- De- mosolyogtam- amint megmondjátok mi furcsa van rajtam.

- Csak fáradt, ne törődje vele. - húzta be Kyungsoot. - Egyébként nagyon jól nézel ki.

- Köszönöm- követtem a két fiút.

- B?- jött még egy csodálkozó szempár a nappaliból.

- Komolyan mondom ugorjuk át ezt. Igen én vagyok és nem egy szellem, vagy egy hasonmás, vagy egy őrült rajongó , aki átplasztikáztatta magát, hogy a közeletekbe férkőzzön.

- Ez B. – mondta Lulu, majd odajött megölelni. – Szia izompacsirta. 

- Izompacsirta?

- Láttuk a képet. Chanyoel azt mutogatta két napig mindenkinek. Az SM összes tagja látta, a takarítókat és a recepciósokat is beleértve.

- OMG. Idióta. Egyébként hol van?

- A szobájában. – szótlanul indultam el párom lakása felé. Kopogtam az ajtón, majd lassan a ’szabad’ szó elhangzása után benyitottam.

- B?

- Baek, ne kezd te is. – mondtam miközben szerelmem felé lépkedtem. – Szia édes. ültem ölébe és puha ajkaira egy apró csókot hintettem.   Az indulás előtti este meséléssel telt az én részemről és már eléggé untam, hogy mindenki kukán ül velem szemben és csak én jártatom a számat. - É veletek mi van? tényleg Kris…- fordultam a kínai felé. – Mei-el mi van? Nem volt otthon mikor csöngettem és a telefonra se válaszolt, ugye nincs semmi baja?

- Hát, ami azt illeti…

- Nem akartuk elmondani, amíg vissza nem jössz az edzőtáborból. - fejezte be Chanyeol.

- De mit?

- Meit meglőtték.

- Micsoda?!

- B nyugi, nincs komoly baja.

- Te velem jössz, meg te, te és te…. mindenki. - állítottam fel az egész csapatot és a kocsikhoz rángattam őket.  Krist, Layt és Lulut belökdöstem a kocsim hátuljába, míg páromat magam mellé ültettem, a többieket meg a céges kocsihoz lökdöstem. Mikor már mindannyian valamelyik járműben ültünk bepattantam én is és nem figyelve a sebességkorlátozásokra indultam a kórház felé. Persze útközben többször is megkaptam, hogy azért ők még életben akarnak eljutni a kórházig, de nem foglalkoztam velük, csak mentem , ahogy tudtam. Bent egyből keresni kezdtem a szobát, amiben legjobb barátnőm feküdt és kopogás nélkül rontottam be. Megnyugodtam mikor láttam békésen szundikáló alakját. Csendben visszahúztam az ajtót és a kijárat fele indultam.

- Megnyugodtál.

- Nem teljesen, de legalább tudom, hogy nincs életveszélyben. 

Másnap reggel korán keltünk. Bepakoltunk bőröndjeinket a kocsikba és mielőtt a reptérre mentünk még egy gyors látogatást tettünk Meinél, aki az orromra kötötte, hogy tartozok neki egy magyarázattal, amit párom is követel az sms-em, majd a hangrögzítőn hagyott üzenetem után. Megígértem nekik, hogy amint visszatértem Californiából mindent elmondok nekik, de most nincs rá idő. Elköszöntünk a lábadozó lánytól és reptérre mentünk…

- Mit veszel fel? – éreztem Chanyeol leheletét nyakamon.

- Majd megtudod.- szembe fordultam vele, nyomtam egy cuppanósat orcájára és kilökdöstem a szobából. – Menj készülj el, addig Yemin segít nekem. 

Miután sikerült kitessékelnem kíváncsi páromat előhalásztam bőröndömből azt a ruhát, amit különleges alkalomra tartogattam.  Nehezen, barátnőm segítségével sikerült magamra operálni a tökéletes darabot- Megvártam még ő is felveszi a ruháját és együtt mentünk a fiúk öltözőjéhez. 

- Chanyeol.- bökte oldalba Sehun a mellette ülőt.  Párom felém fordult és szótlanul indult el. Mikor elém ért végigsimított arcomon, majd egy lágy csókot hintet kipirult orcámra és leültetett az egyik székbe, ami üresen várt ránk. Közben Panduci is feleszmélt és Yemint a mellettem lévő székhez invitálta. A srácok fodrászai  és sminkesei kezelésbe vettek és gyönyörűvé varázsoltak minket.  

- Srácok,  mindjárt mennetek kell.

- Mindenki kész van?- kérdezte a leader és meggyőződött arról, hogy a srácok és mi is indulásra készek vagyunk-e. 

- Gyönyörű vagy. – suttogta fülembe égimeszelőm.

- Köszönöm. – kulcsoltam össze ujjainkat és a többiek után mentünk, hogy a vörös szőnyegen mindenkit elkápráztassunk.