Danbi: Something bad.

A filmnézős este után reggel az ágyamban ébredtem. Nem tudom pontosan hogy is kerültem oda, de van egy-két sejtésem. Kikászálódtam a selyemrengetegből és már indultam volna utána járni a dolgoknak, mikor a kis lapot megpillantottam az éjjeli szekrényemen.  Kezembe vettem a kis lapot és mosolyogva olvasni kezdtem azt az egy sort, amit ráfirkantottak.

„Este  a próba után jövök.   Channie”

Nagyobb mosoly terült szét arcomon, majd összehajtottam a kis lapot és pizsamagatyám zsebébe dugtam. Gardróbomhoz sétáltam és a sok sportruha láttán rájöttem mi hiányzott az életem mélypontjából, a sport. Ez az a dolog, ami mindig képes volt jobb kedvre deríteni miközben észveszejtő fájdalmakat okozott.  A sport

volt az a dolog , amit soha nem akartam elveszíteni az életemből, így nem is gondolkoztam semmin csak cselekedtem. Felkaptam egy sporttopot, kiválasztottam egy trikót, majd kedvenc melegítőm magamra kapva egy nike futócipő után kutattam. Megragadtam a ruhámhoz legjobban illőt és már kint is voltam az utcán. Céltalanul futottam és csak akkor jöttem rá, hogy valójában hová is indultam mikor már a csarnok előtt próbáltam légzésem a normálisra visszaállítani. Mikor sikerült ez a művelet, kezem automatikusan ért a kilincshez és nyomta le azt, utat nyitva ezzel a terem felé. Félve álltam meg az utolsó ajtó előtt és egy nagy sóhaj kíséretében kinyitottam az utolsó akadályt, hogy visszatérhessek régi életemhez.

 - Sziasztok. - köszöntem félve a többieknek. Néhányan annyira megörültek nekem, hogy a nyakamba ugrottak, de persze mint mindenhol itt is voltak olyanok, akik nem szívleltek, így azok kellő távolságból csak egy megvető nézéssel jutalmaztak. Nem nagyon izgatott, hiszen az érzés kölcsönös volt. 

- Oké lányok, ha kiörömködtétek magatokat, vissza az edzéshez. – utasította kedvenc edzőm a többieket.

Miután szétszéledtek melegíteni az edző intett a fejével, hogy kövessem. Leültem mellé a padra majd vártam, hogy belekezdjen abba, mi ilyenkor történni szokott.  De a feltételek kiszabása helyett inkább feltette azt a kérdést, amire most a legkevésbé sem számítottam.

- Minden rendben?

- Tessék? - kérdeztem vissza meglepődöttségem kifejezésképpen.

- Gondolom nyomós okod volt a hiányzásra.

Az egész történetem még ott kezdtem mikor a családom képbe jött. Révén, hogy nem túl jó a kapcsolat az apámmal, aki az egyedüli közeli rokon itt Koreában, a család szó egy ideje nem létezik a szótáramban.  D mindig váratlanul bukkant fel itthon és ugyanolyan váratlanul tűnt is el és ezek az eltűnések mély nyomott hagytak bennem. Annak ellenére, hogy imádtam őt, mindig rossz idők vártak rám az eltűnése után. De ezt a dolgot,már edzőm jól ismerte, hiszen nem ez volt az első ilyen esett, amióta ehhez a csapathoz szerződtették. Ezt az egészet csak tetőzte legjobb barátnőm váratlan elköltözése, nem beszélve az újév beköszöntével tönkremenő kapcsolatomnak…

- Szóval baj volt a háznál a sokadikon?

- Mondhatjuk így is.

- De most már kievezőben vagy?

- Igen. Úgy tűnik minden kezd visszaállni a régi kerékvágásba. – mosolyodtam el jelezve, hogy tényleg javulófélben vagyok.

- Beállsz? – először csak kérdőn pillantottam rá, majd végigmutattam magamon. – Ebben a ruhában simán

tudsz edzeni, a labdád és a cipőd meg még mindig a szekrénybe vár rád. – állt fel mellőlem az edző, és egyben (sport)pszichiáterem, majd belefújt a sípjába ezzel jelezve, hogy ideje felállni és munkának látni. Közben én a jól ismert utat végigjárva megkerestem szekrényem, kinyitottam és a cipőmet átcserélve labdával a kezemben tértem vissza a többiek közé.  Gyorsan felzárkóztam a bemelegítéssel, a páros labdát mellőzve a kapusbemelegítést már a lányokkal együtt végeztem. Felszabadult voltam egész edzésen és végre sok idő után úgy éreztem, hogy élek és nem csak sodródom az árral.  edzés után az öltözőben vártam a többieket, hogy egy kicsit beszélgetni tudjuk. A csapatbeli legjobb barátnőm egyből le is vetődött mellém.

-  Sunhee. – mondtam ki nevét és öleltem magamhoz. – Mesélned kell ugye tudod?

- Te meg.. honnan tudsz?

- Tudod van egy közös ismerősünk. –kacsintottam rá, majd kapcsolódtam be egy másik beszélgetésbe. Egész sokáig ott voltam, majd mikor már kezdett kicsit veszélyezni a hirtelen jött változás elköszöntem tőlük és elindultam hazafelé, de nem jutottam sokáig.

- Mondja edző bá. – mosolyogtam rá.

- Minden vissza a régi kerékvágásba, holnap délelőtt edzőmeccs.  – köszönt el tőlem ezzel a mondattal.

A délután két kis csöpségem társaságában ütöttem el és csak akkor eszmélt fel, hogy ennyi az idő, mikor meghallottam hátam mögül a legszebben csengő hangot.

- Szia B. – köszönt be.

- Szia Yeollie. – ugrottam nyakába.

- Na mire fel ez a jókedv?

- Hát…- kezdtem bele és elmeséltem neki a nem túl izgalmas napon. 

- Örülök, hogy kezdesz visszatérni. - húzott magához és egy mosoly kíséretében apró csókot hintett ajkaimra.  szája éppen csak, hogy érintette párnáim, mégis a forróság, az éghetetlen vágy, a boldogság úgy áradt szét ereimben, mintha az orgazmus szélén álltam volna.  Az estét egymás nyúzásával töltöttük, persze nem kell rosszra gondolni, a ruha szigorúan csak rajtunk lehetet, nem kerülhetett le semmi a földre. ezen kívül viszont a szobám egy kész csatatér lett.  A párnák huzatostul vagy anélkül szanaszét hevertek a szőnyegen a lepedővel és takaróval a társaságukban.  

- Jézusom itt meg mi történt?  - jött be Mei maga mögött egy Tokiyával.  – Azért ennyire nem kell egymásnak esni. – fordult meg és indult el kifele.

- Mi nem is…- kezdtük egyszerre Yeollal, de már csak a becsapódó ajtónak mondhattuk volna el mi történt, aki az egésznek csatánknak tanúja volt, így nem fárasztottuk magunkat ezzel az üres magyarázkodással, inkább öltük tovább a másikat, egészen addig még hasunk nem jelezte, hogy ideje valamivel megtömni üres bendőnket.  Kimentünk a konyhába ahol valami kaja után néztünk, majd irány újfent a moziszoba és egy film kíséretében elfogyasztottuk az összelopkodott ételt. Mikor vége volt az esti programunknak szánt filmnek, kivittük a maradék kaját a konyhába, majd egy gyors tusolást ejtve rendet tettünk a szobámba és elmentünk aludni.  Reggel egymás karjaiban ébredtünk. Elnézegetve a másik hót kómás fejét lassan kibotorkáltunk a konyhába és megint megtömtük magunkat.

- Mit csinálsz ma?- kérdezte Yeol két falat között.

- Összeszedem magam és elmegyek az edzőmeccsre, aztán hazajövök pihenni és késő délután megint edzésre megyek, de este szabad vagyok.

- Örülök, hogy kezdesz visszatérni, de a sulit nem mellőzöd egy kicsit nagyon?

- Ma van fellépésetek? – tereltem a témát a suliról. Nem akartam, hogy megtudja, hogy nem áll jól a szénám,sőt katasztrófa ez az évem.

- Igen szóval csak utána tudok jönni, vagy mi lenne, ha te jönnél át? a srácok is szeretnének már látni és Luhan is örülne egy mosolygós B-nek.- simított végig arcomon.

– Oké. Úgy hiányoznak már a srácok és Lulunak is tartozom egy hosszú mesével.  Majd csörögsz ha mehetek?

- Persze. – kaptam egy puszit homlokomra,majd csendben fejeztük be a reggelit s indultunk készülni. miután mindketten végeztünk bepattantunk White-ba és elfurikáztam a mellettem ülő szexiséget a próbájára és utána irány második lakhelyem, a csarnok.  Mivel egy picit késében voltam villám gyorsasággal öltöztem át és éppen a cipőmet kötöttem mikor drága edzőnk bejött, hogy mondjon pár szót. A bemelegítést kicsit elbliccelve Sunheeval beszélgettem.  elmeséltem neki is mi történt velem, de arra már nem volt időnk, hogy én is végighallgassam az ő meséjét, majd este az edzésen.  A sípszót meghallva szívem gyorsabban kezdett dobogni és az adrenalin elkezdett áramlani a véremben.  Olyan volt, mintha most először fognék labdát, vagy mintha életem nagy meccsére készülnék,holott az egész csak egy edzőmeccs volt.  Olyan beleéléssel és akarattal játszottam, mint még soha és ezt a hirtelen terhelést sajnos fizikailag nem bírtam annyira. sok volt a körülbelül két hónap kihagyás után ez a hirtelen visszaállás, így térdem az egyik lövés után nem éppen érezte magát jól, de fogamat összeszorítva nem szóltam az edzőnek és a fájdalmat eltűrve játszottam tovább, egészen a meccs végéig.  mikor lefújták a meccset, próbáltam nem sántikálni, hogy senki ne vegye észre, hogy szenvedem és többé kevésbé sikerült is, de az edzőt nem vághattam át teljesen ezzel.

- Valami baj van B?

- Nem, csak kicsit sok volt ez így hirtelen. Elfáradtak az izmaim, szóval maradok még egy kicsit nyújtani. – mosolyodtam el,  majd tényleg elkezdtem a  nyújtást, de csak az egyik lábamra. Megvártam még mindenki elment, így egyedül nem törődve semmivel kibicegtem az öltözőbe letusoltam és hazamentem, hogy két kis kutyuskámmal játszadozzak, de a játék helyett egy kora délutáni szunya lett Vodka és Whisky társaságában.

- B. – ébresztgetett valaki.

egyik napi lesifotóm tokiyáról. :3

- Toki..ya? – fordultam át a másik oldalra.

- Nem vagy éhes?  Gyere egyél. - próbált magamhoz téríteni. – Nemsokára menned kel megint, ne aludj vissza.

 - Mi a kaja?

- A kedvenced. – kacsintott egyet, majd eltűnt. Követtem , de csak a konyhába értem utol, ahol nem csak hanem Meit és drága unicornis párját találtam.

- Hali. – ültem le az egyik székre és vártam, hogy kaja kerüljön elém.

- Chanyeol mondta, hogy este átjössz…Tényleg?- kérdezte Lay.

- Aha.  Hiányoztok már és nem akarom teljesen elrontani az életem a fura, szeszélyes viselkedésemmel, szóval azt hiszem visszatérek és kiidegellek titeket. – nevettem el a végére magam.

- Hiányzott már B nevetése. – fordult szerelme felé unicorn.

Az ebéd ezután majdnem átcsapott kajacsatába hála nekem, meg a mellettem szenvedő pultos srácnak és a lábunk alatt ugráló kutyáknak, akikről megfeledkeztünk, de még mielőtt háború kezdődhetett volna a két kis falánk ebemet elláttam ennivalóval és mire visszatértem egyedül maradtam az asztalnál.  A kaja után a délután nagy részében a könyveimet tanulmányoztam, hogy miről maradtam , de egy idő után feladtam és csak heverésztem tovább a kanapén, egészen addig még rá nem pillantottam az órára, hogy ideje végre megemelni a hátsómat és elindulni az esti edzésre. Persze mielőtt kitettem volna a lábam, gyors összedobtam magamnak valami tiszta ruhát is az edzős ruha mellé és a kocsiba beülve már száguldottam is. Elsőként érkeztem, így volt időm szépen komótosan átöltözni.  Miután végeztem kimentem a terembe és a padon vártam a többieket. Pár perc volt az egész még mindenki ki nem ért és el nem kezdődhetett az edzés. Mivel a térdemben lévő fájdalom nem enyhült egy cseppet sem, így a beszélgetést mellőzve arra koncentráltam 100%-osan, hogy mit csinálok éppen. Nem szóltam az edzőnek, mert azt hittem csak egy kisebb sérülés, amit pár nap alatt kiheverek, de rosszul hittem. Már az edzés végén jártunk, a játékrésznél. Eddig minden szép és jó, csak mikor a labda hozzám került és észrevettem, hogy egy gyors csellel ziccerbe hozhatom magam, megcsináltam a bajt. Egy rossz mozdulat eredményeképp a földön végeztem visítva a fájdalomtól és nem mertem fejem a parkettáról felemelni. Körülöttem síri csend voltpár pillanatig, majd  „fordulj el”,  „ne nézz oda” mondatok után jött egy viszonylag nyugtatóan ható mondat is.

- Mindjárt itt lesz a mentő. – fogta meg kezem Sunhee és próbáltam figyelmem elterelni, hogy még véletlenül se nézzek a lábamra.  A mentő körülbelül 20 perc alatt ki is ért és kezelésbe vett. A lábam rögzítették egy sín segítségével, majd egy hordágyra téve a mentőautóban feküdtem már.  Senki nem jött velem. De nem is volt rá szükség. Egyedül is tudtam válaszolni a kérdésekre amiket feltettek nekem még a kórházba értünk.   Útközben kaptam egy adag fájdalomcsillapítót, de a fájdalom ennek ellenére nem enyhült.

- Megtenne valamit?- kérdeztem a mellettem ülő mentőst.

- Mondja.

 - Felhívni az apám?

- Ezt a kórházban elintézik.

- De jobb előbb, ha műteni kell pláne.

- Nem biztos, hogy szükség lesz beavatkozásra.

- Figyeljen nem vagyok hülye. Láttam a lábam…

Egy ideig még győzködtem a fiatalt srácot, de végül csak felhívta apámat. Annak ellenére, hogy  nem volt túl jó kapcsolatom vele, most mégis ő volt az első aki eszembe jutott, hogy segíteni tudna nekem…

Seo Young - Photoshooting

a pillanat amikor Seiji hülye haverjai pózolnak.
(a fehér gatyás Kio xd)

Reggel. Az egész lakás kész káosz volt. Mikor kómásan kibattyogtam a nappaliba 3 meztelen férfi felsőtestbe ütköztem. És egyik tulajdonosa se volt japán…
- Jaajj srácok,vegyetek fel valamit. – takartam el a szemem és a fürdőszoba felé vettem az irányt,de ahogy benyitottam meg is bántam. Éppen Mia és Sun folytattak egy elég intenzív nyálcserét eléggé hiányos öltözetben. Nem úgy tűnt,hogy észrevettek volna.
- Khm! – köhintettem egyet. Az előttem állók úgy rebbentek szét,mint az ijedt madarak. Mindketten fülig vörösek lettek.
- Nem kell mondanotok semmit,magamtól is kitaláltam. De most lécci engedjetek zuhanyozni,mert dolgozni kell mennem. – toltam ki őket a helyiségből.

Mire nagy nehezen elkészültem  már csak 10 percem volt odaérni. Seiji és Rick nem keltek még fel mikor indultam,de a többiek megköszönték a vendég látást és velem együtt távoztak. Viszont számot cseréltünk,mert azért eléggé jóba lettünk egymással. Szóval beültem a kis szépségembe és a Vogue felé vettem az irányt.  

 
Egészen 3 óráig egy kampány fotósorozatot készítettünk Eunjival és Park Shiny Hye-val. Nagyon

Szeretem Luhan sapkáját hordani ♥
(Mellesleg a kép Mia műve)

aranyos lány. A szünetekben sokat beszélgettünk. Eunjival elmentünk meginni egy kávét a büfébe,mikor végeztem. Elmondta,hogy nemsokára megint Hawaii-ra utazik egy hétre. Eléggé irigyeltem. Mikor elköszöntünk és a kocsimhoz sétáltam Mia-ékat pillantottam meg előtte várakozni.
- Hát ti meg? – mentem oda hozzájuk kérdő tekintettel.
- Na végre,hogy kijöttél. Már egy órája rád várunk! – emelte égnek a kezét Seiji.
- Elnézést,hogy dolgoztam. Miért vártok rám?
- Mert hoztuk ezt! – mutatott fel egy fényképezőt Kio. Még mindig furcsán néztem rájuk.
- Jaaaj Seoo. Ha már egy fotóssal dolgozol együtt, akkor biztos ragadt rád valami a fotózásból. Elmegyünk képeket csinálni egymásról,meg Seoul-ról. Emlékek kellenek! – csattant fel Mia. Nagyon lelkes volt.
- Őőőő okéé,de milyen képeket? – kérdeztem.
- Nem mindegy? Ami jön! – tolt az utómhoz Seiji. Beültünk.
- Oké srácok. Hova akartok menni? – fordultam feléjük.
- A starbucksban kezdünk. – kacsintott Mia.

Amennyire hülyeségnek tartottam az elején ezt a fotózkodást,annyira élveztem. Először csak random képeket csináltunk egymásról,mikor a másik nem figyelt,majd egyre profibbra vettük a figurát. Mindenkiről születtek kifejezetten modell képek….vagy valami olyasmi. Az biztos,hogy a fiúk nem vettek vissza a hülyeségből. Párszor annyira nevettünk,hogy nem bírtunk fényképezni. Szinte egész Seoult bejártuk és a város minden pontján csináltunk képeket. Egy egész fénykép album betelt volna velük….és szerintem be is fog.
- Háát srácok ez őrült jó buli volt! – dőlt le Mia a székre a kávézóban ahová beültünk.
- Igen. Én is nagyon élveztem. – nevettem.
- Ennyi sztárfotót. Komolyan nem vagyunk normálisak. – dőlt le az asztalra Kio.
 - Sohase voltunk. – vágta hátba Seiji.

Mikor hazaértünk Sunhee hívott,hogy menjek át hozzá,mert segítenem kell neki valamiben.
- Sziaa Hugii! Ezer éve nem láttalak! – ölelt magához,mikor felértem a lakásba.
- Vicces,hogy most már egy városban lakunk,de alig találkozunk. – nevettem,miközben behúzott az ajtón. A nappaliban mindenhol ruhák hevertek szanaszéjjel.
- Őőőő itt valami tornádó söpört végig? – néztem a nővéremre. Ő a fejét forgatta,majd hatalmas mosollyal az arcán belekezdett.
- Ma este Nate szülei Seoul-ba jönnek,mert az apjának üzleti tárgyalása van. És ma fog hivatalosan is bemutatni nekik. – mondta nagyon izgatottan.
- De hát már találkoztál a szüleivel,nem?
- Csak az anyukájával és vele is csak futólag. Nem sokat vannak otthon. Az apja karácsonykor is üzleti úton volt. Szóval ez egy nagyon fontos este lesz.
- Ééértem. Hát Sunhee ez nagyon jól hangzik. De mit kell segítenem?
- Megcsinálni a hajam. – nevetett.

A gyönyörű nővérkém ♥

Több mint két órát készülődtünk. Sunhee meseszépen nézett ki,mikor végeztem a sminkjével is. Mivel ma nagyon belejöttem a fényképezésbe gyorsan csináltam róla egy képet. Nate pontban 8-kor jött érte. Sok sikert kívántam nekik és haza felé vettem az irányt. Már kanyarodtam be az utcába,ahol lakom,mikor megcsörrent a telefonom. Rákapcsoltam a kihangosítóra.
- Igen? – szóltam bele.
- Szia Seo! – hallottam meg Luhan hangját.
- Sziaa!
- Végre meg tudtam oldani,hogy fel gyere. Szóval,ha neked is okés akkor ma itt aludhatnál.
- Számból vetted ki a szót. 15 perc és ott vagyok.
- Oké. Várlak. – tette le a telefont. Gyorsan felszaladtam a lakásba és vázoltam Mia-éknak a helyzetet. Meglepődve vettem észre,hogy Sun és Rick megint ott tartózkodnak,de igazából mivel én úgyis elmentem itthonról legalább a srácok nem unatkoztak. A lelkükre kötöttem,hogy vigyázzanak a lakomra és a dorm felé vettem az irányt. Már a gondolatától is,hogy ma végre Luhannal alszom elöntött a melegség.

életük képe xd ♥

Leparkoltam a dorm előtt és felsiettem a lépcsőn. Az ajtó nagy meglepetésemre tárva-nyitva volt. Odabent nem égett lámpa és nagyon csend volt.
- Hahó?Van itt valaki? - mentem beljebb. Hirtelen két kéz ölelt át hátulról,de mielőtt sikíthattam volna ajkak tapadtak az enyémekre és vadul csókolni kezdték őket. Azonnal elszállt az ijedtségem. Csak egy valaki csókolt így.

Ezt is Kio kameráján találtam. Még a szilveszteri bulin csinálta,de nemtudom,hogy
mikor xd mindenesetre Mia nagyon jól érzi magát xd ♥

Seo Young - Sleeping company

My boys ♥

A hét történései röviden. Vagyis nem is annyira röviden. Szóval a party után,amire Kwon úrral mentem teljesen fel voltam töltődve. Sok új embert megismertem és Eunjival egész este nagyon jól elvoltunk. Persze Mia-éknak percre pontosan el kellett mesélnem az egész eseményt. Soyun állapota szerencsére egyre csak javult és ez Kai hangulatán is nagyon meglátszott. A srácok fellépést fellépésre halmoztak úgyhogy a japán utunkat egyre csak halogattuk Luhannal. Szerencsére Seiji-ék nem siettek vissza Tokyo-ba,úgyhogy reméltem,hogy tényleg együtt tudunk vissza menni. B megint mélyponton volt,de most talán már látta a kiutat a gödörből.

-Seo! Csengettek! – kiabált Kio a konyhából. Éppen egy új modell lány portfólióját néztem át. Letettem az ölemből a laptopot és az ajtó felé csoszogtam. Kábé 1 órája értem haza a munkából és hulla fáradt voltam. Mia lement a boltba Seiji pedig valami újdonsült haverjával találkozott,akit a múltkori buliban ismert meg. Kinyitottam az ajtót és Kkamjong-gal meg Luhannal találtam szembe magam.
- Óóó sziasztok! – szólaltam meg. A két fiú hatalmas vigyorral az arcán ölelt át. Majdnem megfulladtam.
- Őőő oké…lécci hagyjatok levegőhöz jutni. Minek köszönhetem a látogatást? – húztam be őket az ajtón. Az előttem állók nem szóltak semmit,csak a kanapé felé vették az irányt.
- Mi a…. hahóóóó! Nem hallotok? – mentem utánuk. Kio furcsán pislogott rám ,de én csak eltátogtam egy „ nem tudom mi van velük”-öt és követtem őket a kanapé felé.  Mikor mindketten kényelembe helyezték magukat csípőre tett kézzel megálltam előttük.
- Najó. Nagyon furcsák vagytok. Mi a fene van? – csattantam fel. Végül Kai szólalt meg elsőnek.
- Soyun jól van! Meg fog gyógyulni Seo! – mondta annyira boldogan,hogy azt hittem mindjárt elsírja magát.
- Mi? Komolyan? Úristen ez nagyon nagyon jó hír! – vetettem magam legjobb barátom nyakába. Vagy 5 percig voltunk így a kanapén,amíg Luhan meg nem ütögette a vállamat.
- Ne zavard meg ezt a pillanatot. – suttogta Kai. Luhan csak oldalba vágta,mire hangosan felnevettünk. Lecsúsztam Kai-ról közéjük és szerelmem felé fordultam.
- Hallgatlak. – adtam egy puszit a szájára.
- Szóval. Úgy néz ki,hogy B kezd megint a régi B lenni,úgyhogy elkezdhetjük tervezni a japán utunkat. – mosolyogott. A hír hallatán neki is a nyakába ugrottam. Kicsit nagyra sikeredett az ugrás,mert a lendülettől leborultunk a kanapéról,majd ajtócsukódást hallottunk. Legurultam Luhanról és feltápászkodtam a földről. Seiji és egy másik srác tette le éppen a kabátját a fogasra. Elég jó kedvük volt,de gyanítottam,hogy ez inkább a pia,mintsem a jó idő miatt van.
- Nekünk most mennünk kell próbára,de jó lenne ha este át tudnál jönni. – csókolt meg Luhan.
- Okés,majd hívj ha mehetek. – öleltem át. Kkamjong is magához húzott,majd az ajtó felé indultak. Közben Seiji és a másik srác leültek a konyhapultra,Kio nagy örömére. Kikísértem Luhanékat és a lakásban maradtak felé fordultam.
- Szia Seiji! Ő meg kicsoda? – mutattam a pulton ülő,feltűnően helyes srácra.

Jó volt az este xd ♥ (a tetkós Mia szerelme xd)

- Őőőő? Rick. – felelte illuminált barátom. A fiú a neve hallatára felkapta a fejét és rám vigyorgott.
- Ééértem. És megkérdezhetem,hogy ez a Rick miért jött fel ide? – tettem karba a kezem.
- Mert megengedtem neki. Most miért Seoooo? Az én barátaim a te barátaid is! – visította Seiji,mire Kio a szájára tapasztotta a kezét.
- Ühüm. És tudsz koreaiul? – néztem rá.
- Nem,de ő tud japánul. – vigyorgott Seiji. Szóra nyitottam a számat,de Mia hangos nevetése félbeszakított. Az ajtó felé fordultam és nem hittem a szememnek. Barátnőm kicsit hosszúra nyúlt vásárlásának az oka sétált be mellette az ajtón egy magas,fekete hajú fiú személyében.
- Najó. Mi van ma? Mindenki ismerkedős hangulatában van? – emeltem égnek a kezem.
- Seooo! Ő itt Sun. Remélem nem baj,hogy meghívtam vacsorára.- vigyorgott Mia.
- Óóó dehogyis. Végülis elférünk ebben a hatalmas lakásban. Seiji is hozott valakit. Esetleg te nem akarsz valakit behívni az utcáról Kio? – fordultam a még mindig a konyhában sertepertélő fiú felé.
- Jajj Seo,most ne legyél már ilyeen. Legalább gyakorolom a koreait. Mellesleg kiszakadt a szatyrom,mert nekem jött és annyira cuki volt,hogy meghívott egy kávéra és még egy új szatyrot is kért nekem. Ésésés….- a szájára tapasztottam a kezem.
- Oké,értem. Belezúgtál. Hívd beljebb. – adtam meg magam.

A csőtörés "áldozatai"

Így történt hát,hogy azon a bizonyos estén 6-an ültünk le vacsorázni. Rick és Sun nagyon nagyon jó fejek voltak.  Sajnos Luhan nem tudott elszabadulni,úgyhogy én meg nem tudtam átmenni. Kicsit letört a hír,mert régen voltunk már „úgy” együtt. De ami késik nem múlik. Szóval hol is tartottam…

-Srácok! Már 10 óra is elmúlt. Ne értsétek félre,nagyon jó fejek vagytok meg minden és szívesen látlak máskor is,de… - kezdtem,de Mia félbeszakított.
- Áááállj. Azt hittem,hogy Sun itt aludhat. – fordított maga felé barátnőm.
- Óóó és miért is hitted azt? – tettem karba a kezem.
- Há-hát mert gondoltam,hogy megkedvelted és mivel engem imádsz ezt az örömöt nem vonnád meg tőlem,ha érted mire gondolok. – suttogta.
- Mia,én teljesen értem mire gondolsz,de emlékeztetnélek,hogy csak egy vendég szobám van,ott pedig Kio alszik.
- De ő aludhatna veled is. Kérleeek Seo. Nagyon tetsziiik! – tette össze a kezét.
- Jó! Jó! Csak hagyd abba a könyörgést. – emeltem égnek a kezem.
- Seooo…- hallottam meg a másik könyörgő hangot.
- Állj! Azt ne mondd,hogy Rick is itt akar aludni,mert lelöklek az erkélyről. – néztem Seijire.
- Őőő….akkor leírom egy papírra. – vakarta meg a halántékát.
- SEIJI! Miat még megértem,mert le akar feküdni a sráccal…mondjuk ki. De neked ugyan mi okod van rá,hogy Rick-et marasztald ma estére. Mert nem vagy meleg,ha jól tudom.
- Dehogy vagyok. Fúúúj….csak az van,hogy csőtörés van nála és csak holnap tud haza menni. – felelte a padlót bámulva. Mély levegőt vettem.
- Jó! Oké. Mindenki itt aludhat,de hogy a lakás melyik részén azt döntsétek el ti. – szólaltam meg.
- Tényleg? Király vagy Seo! – ölelt át Rick.
- Ezek után ez a minimum. – nevettem.
- Őőő és lenne itt még valami. – suttogta az engem ölelő.
- Akarom tudni?
- A lakótársamnak is…szóval neki sincs hol aludnia….

Seiji-nek csak a szőnyegen jutott hely,
Kio befoglalta a futont xd

- Ne…ne folytasd. Tudod mit? Hívd ide,mit bánom én. Egyel több vagy kevesebb. –dőltem le a kanapéra. Kis társaságom egy hatalmas sikítás kíséretében ugrott rám.

Az este többi része. Legyen elég annyi,hogy kettő lakótárs jött az egy helyett. Az volt a szerencséjük,hogy helyesek,kedvesek és viccesek voltak. Szóval nem volt nehéz velük lenni. Viszont a fürdőért hatalmas verseny ment. 3 órába telt,mire mindenki megfürdött. Ennyien sem voltak még a lakásomban….végül mindenki lefeküdt aludni….ki az ágyba,ki a földre. Az biztos,hogy reggel nehéz lesz felkeni. Csakhogy nekem dolgozni kell majd mennem.

Danbi: Come back to life

csak, mert már hiányoltam az én drágaságomról egy szöxy pikcsört. xd ♥

Kezdtem érzékelni a külvilágot, de szemeimet csak percekkel később tudtam kinyitni. Ismerős környezet tárult elém, a szobám. Megnyugodtam mégis félve másztam ki az ágyból és remegő lábakkal indultam el a nappali felé. Hátam iszonyatosan fájt, a fejem lüktetett és a hányinger csak eluralkodott rajtam.  Útvonalamat megváltoztatva a fürdőm felé siettem, hogy kiadjam azt, aminek ki kell jönni.  A wc előtt térdeltem, mikro hirtelen valaki hozzámért.  Sikítva ugrottam egyet. Szemeim megteltek könnyel.

- B.. nyugi..Tokiya vagyok. – szavai mégse tudtak megnyugtatni. Féltem, még tőle is, ő ennek ellenére képtelen volt magamra hagyni. Tisztában volt azzal, hogy ha most egyedül maradok még nehezebb lesz, még nehezebbé válik minden.  Leült mellém kellő távolságra és lassan közelített, majd óvatosan karjai közé vont és hátamat simogatva próbált megnyugtatni.  Hosszú óráknak tűnt azaz idő , mire remegésem eltűnt, könnyeim felszáradtak, holott tudtam csak percekről van szó.  Felnéztem védelmezőim karjaiból és egy halvány mosolyt megejtve jeleztem most már rendben vagyok.  Kibújtam karjai közül. Megvártam még ő is fel kell majd együtt mentünk ki. Leültem az ágyamra. Ő mellém huppant. Vártunk. Vártuk még a másik megszólal, de a várokozást egy halk nesz zavarta meg, ami mindennél jobban felkeltette érdeklődésemet.  Szinte fejvesztve rohantam a zaj forrásához. Az ajtó előtt lefékeztem és egy nagy sóhaj kíséretében kinyitottam barátnőm szobájának ajtaját.

- Csak te vagy?- újabb nagy, csalódott sóhaj.

- Igen… csak én. – dörzsölte meg szemeit.

- Azt hittem Mei az.

- Rosszul hitted.

- Seggfej. – csaptam be az ajtót és kisétáltam a nappaliba. Útközben realizálódott bennem, hogy Mei még mindig nem jött haza és, hogy Chanyeolt még jobban nem érdeklem. Mikor kiértem két kutyuskám, Vodka és Whisky védelmezőn mellém telepedtek.  Simogatni kezdtem őket, de gondolataim elkalauzoltak. A semmibe révedve ültem mozdulatlanul. Teljes sokként ért az újabb váratlan érintés a vállamon. Sikítva rándultam össze és estem le a kanapéról, minek következtében fájó hátamat újabb ütődés érte. 

- Úristen B…szellemet láttál? – fogta poénosra Chen. Gyors felfedeztem, hogy Kai kivételével az egész banda itt van.  Kezeimre támaszkodva próbáltam felállni, de Baek és Suho azonnal mellettem teremtek és segíteni akartak.  Mielőtt hozzám érhettek volna, szemeimet automatikus becsukva szorítottam össze szembogaraimat és kezeim magamhoz rántva tértem ki érintésük elől.

- Oké. Valaki elmondaná, hogy Bnek mi baja van?

- Tegnap…- kezdett bele Kris.

- Várj. Először elviszem. – jött oda időközben Tokiya is és engedélyt kérve a segítségnyújtásra kezeimhez közelítet. Bólintottam egy haloványt és próbáltam nem megijedni az ő érintésétől. Bementünk a szobámba.

- Fel kéne hívnunk Mei-t.

- Nem akarok vele beszélni.

- Ő segítene neked.

- Honnan tudod?  Eleve ha el se megy nem történt volna semmi… - magamra rántottam a takaróm és elbújtam a külvilágtól. Hallottam még ahogy Tokiya elkezd beszélni barátnőmmel, de lassan elnyomott az álom, így a beszélgetés végéről már lemaradtam.

Másnap:

Reggel a telefon kurva pityegésére keltem.

_ Oh, hogy az a rohadt élet.- kerestem félig nyitott szemmel a hangos készüléket. Kezembe vettem és megnyitottam a bejövő üzeneteket. Olvasni kezdtem és mire a végére értem csak akkor tudtam felfogni mit írt. – Miért kell már korán reggel bemenni hozzá?- dobta le magam mellé a telefont és próbáltam kimászni az ágyból.  – Miért kell már reggel dolgoznia?!- álltam meg a szekrényem előtt.

-Mondtál valamit? – lépett be Chanyeol egy szál boxerben.

-Te még mindig Mei szobájába csövelsz? – kérdeztem nem túl kedvesen, válaszként csak rám csapta az ajtót, közbe mormolt valamit, de csak annyit hallottam az egészből, hogy „vigyáz..”.  Magamra kaptam az első ruhadarabokat, amiket találtam és elindultam.

-Elmentem!- kiabáltam a nappaliba, ahol Yeolly tv-zett csukott szemmel. Beültem az EXO mobilba és elindultam. A bárban egy árva lélek nem volt, csak páran szürcsölgettek kávét, vagy valami gyümölcs levet. A pulthoz mentem és barátom után érdeklődtem,aki egy hátsó boxban volt elveszve. A kedves pultos lányt követve már messziről észrevettem Őt, hangosan nevetett, de, hogy kivel volt az nem láttam.  Mikor meglátott lefagyott a mosolya és az idegen felé biccentett.

-Itt van. – mondta. Lépteim gyorsabbak lettek,mert már nagyon kíváncsi voltam,hogy ki akar annyira látni engem. A boxhoz érve szám elé kaptam a kezem,mert nem hittem el,amit, illetve akit láttam.

-Szia B! Hiányoztál.  – rég nem látott barátnőm magához húzott és szorosan ölelt.

-Mei…- szipogtam… és a megható pillanatnak a pincér vetett végett, aki megkérdezte, hogy mit kérek.  Beszélgettünk, amit majd a drága barátnőm, Mei leír, mert én lusta vagyok…

Watching my love.XD :3

Este, miután hazafuvaroztam a két jómadarat, akik összeesküdtek ellenem és elcsábítottak egy italra, otthon randalíroztak a házban, miközben mi Saur párommal próbáltük megbeszélni a dolgokat, nem mellesleg Mei szobájában.

- Kussoljatok már!- ordítottam ki.

- Akkor szívemnek egyetlen drága harmatos virágszálának zúzmarája ne az Én szobámba mélyedjetek el a beszélgetésbe, mert 1. szeretnék kipakolni. 2. Lay nem sokára itt lesz és addig mindenkinek el kéne mennie. – szerintem levegőt se vett, míg mindezt elmondta. Egy kisebb sóhajtás kíséretében karon ragadtam Yeolly-t.

- De ti meg ne üvöltözzetek, a kutyák hozzátok képest ma született bárányok. - forgattam meg szemeim és kihúztam a mögöttem kullogó égimeszelőt.  Beültünk a szobába és folytattuk tovább a beszélgetést, de Mei-ék szerencséjére nem mélyedtünk el benne. Egy bő óra fecsegés után kimásztunk a barlangból és beleptük a konyhát.

- Ohh csak nem a gerlepár az?- kérdezte nevetve Tokiya Mei-el a nyomában.

- Gerlepárt kint keressél, mi csak..

- Ohh terelnek.

- Mi kell még?- kapcsolódott be Yeol is miután kezei tele voltak rágcsával.

- Üdítő, de azt viszem majd én. – bújtam bele a hűtőbe és kivettem a kedvenc italunkat, majd eltűntem a mozi szoba ajtaját becsapva magam után.

- Mit nézzünk?

- Hát ami azt illeti nekem…- huppantam le mellé.

- Nem.

- Na még a címét se mondtam.

- Akkor sem.

- Máskor ne kérdezz. - vágtam be a durcát és mellkasom előtt összefont karjaimmal próbáltam még hitelesebbé tenni alakításom.

- Na mondd.

- No breathing.

- Kizárt.

- Na lécci, lécci, lécci. - másztam bele képébe és illegettem pilláim.

- Nem.

- Naa a szerelmem van benne.

- Mi van?

- Jongsuk. tudod, hogy ő a no.1.

- Szia B.

- Nem így értettem. – csimpaszkodtam bele lábaim ezzel megakadályozva a távozását. Egy darabig még győzködtem, de miután Mei bejött és mondta Yeollynak, hogy jobban jár ha megadja magát, leült mellém és elindította a filmet.  Ő próbáltam az összes kirohanásomat csendben végignézni, de a sokadik után már ő se bírta és bepukkadva ült mellettem.  Végigsimítottam arccsontján és ölébe másztam és onnan néztem végig csendben, minden nyáladzás nélkül kedvencem csodás filmjét.

- Na ugye, hogy nem volt olyan rossz. - fordítottam fejem felé, de ő csukott szemmel édesen szuszogott. Nem volt szívem felébreszteni, így kényelmesen elhelyezkedve karjai köz, egyenletes szuszogását hallgatva én is elálmosodtam, majd az álmok mezejére léptem…

Mei - Egy újabb titok....

Mielőtt találkoztam volna legjobb barátnőmmel a kórház felé vettem az irányt, hogy meglátogassam a mi kis beteg libánkat. A kórház büféjében ácsorogtam és a kávé automatát figyeltem, mikor valaki mögém lépett.
-A lattet szereti, kicsit kevesebb cukorral, de több tejjel, mint te. - szólalt meg Kai.
-Nem kell a segítséged...elboldogulok. - válaszoltam, a kezem már égette a saját italomtól, amit észre is vett és kiakarta venni, de nem adtam neki.
-Mei, enged, hogy segítsek. Egy fele megyünk...
-Kai, nem kérek a segítségedből. Örülök, hogy végre változni látlak, hogy nem vagy olyan suttyó, mint régen, de Én szeretném ha köztünk megmaradna az ami régen....- az automata hangosan csipogott, jelezvén, hogy elkészült a rendelésem. Kikaptam és már tűztem is el onnan. Az ajtó előtt nagy levegőt vettem, mikor a kilincshez nyúltam, az ajtó magától kinyílt.

Suttyó

 

-Te hogy jöttél fel hamarabb? - döbbentem le mikor Kaival találtam szembe magam.
-Lift...
-Arrébb állnál, nem hozzád jöttem. - löktem rajta egy kicsit és Soyunhoz mentem. Szobatársa, akiről annyit hallottam sajnos nem volt bent, de talán lehet, hogy jobb is - Szia! Latte. - mutattam fel a kicsi műanyag poharat - Ahogy szereted.
-Miután elmondtam, hogy hogyan szereted. - kontrázott rá Kai.
-Ezt most fejezzétek be. Nem lehetne, hogy egyszer ne gyilkoljátok egymást a jelen létemben?! - szólt közbe barátnőm.
-Bocsi So. - huppantam le mellé és ahogy tudtam megöleltem őt, próbáltam nem összeroppantani, de ahogy mindenki más, Ő is borzasztóan hiányzott nekem. Egy jó ideje beszélgethettünk, közben folyamatosan osztottuk egymást drága párjával.
-Na jó, ebből elég...Mi ez az egész? Nem értem. Hol imádjátok egymást, hol meg egy légtérbe se szabad titeket engedni, mert katasztrófa lesz az egész.
-Hosszú. - motyogtam.
-Van időm. - szorította meg a kezem.
-Nem akarod te az tudni. - folytatta Kai.
-A feleséged leszek...jogom van tudni.
-Ez mondjuk igaz. - áltam ki barátnőm mellett, de kaptam egy olyan pillantást, hogy majdnem leestem a székről - Gyerünk nagy fiú, a Te menyasszonyod, jobb ha tőled tudja meg.
-Azért néha te is besegíthetsz. - mondta So. Kai vett egy hatalmas levegőt és belekezdett rövid kis történetünkbe.

-Mikor Mei ideköltözött nagyon sokat volt a dormban. Amíg nem volt meg a lakása, addig pedig nálunk is aludt. Egy éjszaka átmentem, csak hirtelen felindulásból és megtörtént a dolog. Egy időben úgy éreztük, hogy szeretjük egymást, de Mei inkább volt egy jó barát, mint szerető. Iránta nem éreztem azt, mint irántad.
-Ennyire azért ne alázz. - szakítottam félbe, mert hiába volt minden igaz, amit mondott mégis fájt egy kicsit, hogy ilyen nyersen közli a tényeket.
-A többiek tudtak róla? - kérdezte barátnőm halkan.
-Nem. - vettem át a szót - Még Kris se, pedig néha nagyon konkrétak voltunk. Senkinek nem tűnt fel mikor együtt mentünk a fürdőbe, vagy, hogy Kaival mindig sokáig fent maradtunk azzal az indokkal, hogy nem vagyunk álmosak és csak filmezünk. Pedig az igazság az, hogy egy percre nem emlékszem egy filmből se, amit bekapcsoltunk. A fizikai vágy erősebb volt köztünk, mint a lelki dolgok. Egy nap aztán lebuktunk.
-Ki által?
-Találd ki... - vigyorgott Kai, Én se tudtam elfolytani a kitörni akaró nevetést, mert nagyon vicces, hogy véletlenek ennyire nincsenek.
-Xiumin?
-Pontosan. - bólintottam - Az ominózus eset után megbeszéltük, hogy maradunk barát zónában, de a kapcsolatunk azért mégis más, ezért van az, hogy öljük egymást, vagy, hogy Jongin nálam dekkolt, mert épp szerelmi bánata volt....
-És azóta...azóta volt valami? - láttam, hogy So nagyon félve tette fel a kérdést.
-Jaaj, dehogy, Édesem. Egy bottal nem érnék hozzá, nemhogy lefeküdjek vele. - mondtam és bevackoltam barátnőm mellé, ezzel Kait lelökve onna, de kit érdekel, most nekem jár az ölelés.
-Basszus Mei, azért ne mond, hogy nem voltam jó...
-Maradjunk annyiban, hogy Laynek nagyobb az ereje..
-Ez mit akar jelenteni? - nézett rám nagy szemekkel, majd So-ra, akinek leesett a poén és hangosan nevetni kezdett.
-Jaaj, de jó téged nevetni látni. - bújtam újra hozzá, kb úgy nézhettünk ki, mintha So az anyukám lenne.
-Jongin, Mei csak azt szerette volna ezzel mondani, hogy....mindegy. Nekem tökéletes vagy és szeretlek. És srácok, Ti nagyon nem illetek egymáshoz.
-Tudjuk. - mondtuk egyszerre.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán indultam tovább Tokiyához.

Soyun: New Life~

Csipogásra keltem, és arra, hogy megfulladok. Próbáltam mozdulni, de annyira fájt minden részem, hogy nem tudtam semmit se tenni. Hirtelen egy kezet éreztem meg az Én kezemen, és, hogy valaki kiabál. Nem tudtam hirtelen beazonosítani a hangot, de ismerős volt. Aztán a kéz eltűnt, helyete sok sok kéz és hang tódult lassan az elmémbe, amiket már beazonosítottam. Az orvos volt és a nővérek. Éreztem, ahogy kiszedik óvatosan a csövet a torkomból, belevillágitanak a szemembe, kérdeznek, de választ nem tudtam adni mert újra elaludtam. Vagyis nagyon remélem. De ha már így reagáltam, akkor sikerült a műtét. Ettől boldog lettem, és izgatott, hogy tudok e rendesen mozogni, mit mond a doki, hogy van Joon, és persze remélem Jongin nem tud az egészről. De persze, ami szerencsém van, biztos kitolt velem a sors.
Újra csipogásra keltem.
-De idegesítő ez a hang. - motyogtam.
-Soyun. - hallottam egy ismerős hangot.
-Jongin? - kérdeztem.
-Édes Istenem. - sóhajtott egyet és ajkait éreztem meg a homlokomon és az ajkamon. Lassan pislogva néztem rá, hogy a szemem szokja a fényt, és felemeltem az egyik kezem, hogy megfogjam az arcát, de nem ment.
-Hát Te, hogy kerülsz ide? - suttogtam. Fájt kicsit a torkom.
-Négy napja el se mozdultunk mellőled. - hallottam Minseok hangját. Lassan vezettem a tekintettem rá, és fáradt arccal nézett rám.
-Minseok. - suttogtam.
-Annyira megijedtem. De nem csak Én! Mindenki. Jun még el is ájult! Hogy voltál erre képes? - ritkán láttam sírni, de most zokogott. Rám borult, és csak markolászta a kezem. Felnéztem Jonginra, aki szintén sírt.
-Sajnálom fiúk. - becsuktam a szemem, és könnyeim kibugyantak.
-Annyi a szerencséd Te bestia, hogy élsz! És sikerült a műtét! Máskülönben most a sírodon tombolnék mint egy állat. - mondta Min.
-Akkor... - kezdtem, lassan pislogtam ki a könnyeim a szememből. Fájt a mozgás, de mondta a doki, hogy egy ideig fog is, amíg minden újra a régi nem lesz.
-Igen. Még bent maradsz pár hétre, hogy fizikoterápiát kapj, a bénulás miatt,  aztán jöhetsz haza. - mondta Jongin.
-Ez jó hír. - mosolyodtam el.
-A legjobb, Mrs Kim. - fogta meg a kezem Jongin.
-De jó ezt hallani. - felsóhajtottam. Alig várom, hogy a felesége legyek. Nem érdekel már az a négy év korkülönbség se.
-Bizony. - ajkait éreztem meg az enyémen, de csak egy lágy puszit adott nekem.
Hamarosan kezdtem rendesen mozogni, mivel a műtét elég rizikós volt, ez a kis mellékhatás semmi. Kibírom. Legalább élek, és meggyógyulok teljesen.
Jun is bejött, kaptam tőle is jó kis fejmosást, de végül Ő is rajtam kötött ki sírva. Istenem, de gyenge lelkűek ezek a fiúk. De ezért szeretem őket. Később a doki is bejött, és azt mondta, minden tökéletesen sikerült, még kell három kemoterápia is, hogy az esetleges megmaradt sejteket is eltávolítsuk, aztán végleg gyógyultnak kiálthatom ki magam. Ennél jobb hírt, nem is tudtam volna elképzelni. Délután a fiúk is bejöttek. Aztán Joon is végzet, a pakolással, és bejött hozzám, mivel az intenzíven voltam.
-Utat a királynak. - hesegette el a fiúkat maga elől, és elém állt. -Hercegnő! - hajolt meg. Kuncogtam egyet. -Örülök, hogy jól vagy. - óvatosan meglapogatta a vállam, és homlokon puszilt.
-Én is örülök. - mosolyogtam. -Mindent elraktál? - néztem rá.
-Igen. És a Te dolgaidat is elraktam, a ruhák táskában, a papírok a kis mappában, töltök szintén tasiban, laptop is telefon is eltéve. Asszem ennyi volt. - gondolkodott.
-Pót kulcs van az Én kulcsomon rajta, a rózsaszín. Vagy a kék. - mondtam. Joon mivel nincs lakása, és nekünk van még szabad szobánk, jön hozzánk.
-Buzinak nézel engem? Rózsaszín? - háborgott.
-Hát de az vagy. - nevettem el magam hirtelen, de azonnal megbántam, fejemhez is kaptam. De kuncogtam tovább.
-Jó, egye fene, marad a rózsaszín. - nevetett Joon.
-Rendben. Minseok vagy Jongin elvisz, segít pakolni. - fogtam meg Jongin kezét. -És fiúk, köszönöm, hogy itt vagytok. Sokat jelent nekem. - néztem rájuk.
-Ez a legkevesebb, azok után, hogy nem szóltál, hogy megműtenek. - mondta Chen.
-Nagyon sajnálom, akkor is sokat jelent. Már csak a lányok hiányoznak. - szomorodtam el.
-Hamarosan Ők is bejönnek. - mondta Kris.
-Remélem is. Már jó ideje, semmit se tudok róluk. Yemin volt bent, de se B,  se a többiek nem. Tudom, szörnyű látvány vagyok, de... És hiányzik Mei is. - most Én könnyeztem be.
-Ne sírj. - nyugtatot Jongin.
-Mi lassan megyünk. Holnap rádió műsor, meg egyebek. - mondta Suho.
-Köszönöm fiúk. - rájuk mosolyogtam.
Mindenki adott nekem homlok puszit, és már mentek is. Joon, Minseok és Jongin maradt, de nem sokáig, mert mentek haza vinni a dolgainkat. Jun pedig Rinnel van, kicsit rendet raknak otthon.
Nem gondoltam volna, hogy napokig kómában leszek, és így megfogja sínyleni őket. De, örülök, hogy jól döntöttem, azok után, hogy a doki teljesen lemondott rólam, Én harcoltam, és íme, itt az eredmény. Meggyógyultam. Igaz, nem teljesen, de már alakul. This is my new Life ~

Mei- Welcome Home

Mi után titokban elintéztem mindent a suliban, úgy gondoltam ideje szólni valakinek, hogy haza megyek. Nem is lehetett ez az ember más, csak is imádott bátyám, Kris. A gépem előtt csücsülve vártam, hogy végre észrevegye, hogy skype-on keresem, majd végre nagy nehezen megláttam őt a képernyőn.
-Yeminnél vagy? - azonnal felismertem fogadott ikrem szobáját.
-Ja, alkot valamit a drága és jöttem megnézni, egy srácot fest.
-És te azt nézed?
-Aha. - vigyorgott a kamerába.
-SZIA MEIIII~ - jött messziről egy kedves hang.
-Szió Yeye!
-Yeye? - tolta arrébb bátyám a géptől Yemin.
-Most találtam ki, szerintem tök jó.
-Gyere haza csajszi, nem tesz jót a nagyvárosi levegő.
-Visszakaphatnám a tesóm? - kérdeztem szégyenlősen.
-Minden oké Mei?
-Kris....Kris Én nem sokára haza utazom. - nem tudtam eldönteni, hogy az arca abban a percben döbbent volt, vagy vidám, de hogy eltorzult az tuti. Yemin hangosan ujjongott és már ment volt szét kürtölni a hírt, mikor megállítottam és mondtam neki, hogy ez titok. Szeretném ha haza tértemről rajtuk kívül senki más nem tudna, főleg nem B és Lay....
-Ja és emberek, nem egyedül megyek, magammal viszem a lakótársam.
-Ugye nem szakítani jössz haza? - jelent meg újra barátnőm.

Szemléltetném TJ formás pociját :P

-Nyugi, 100% melegség vagyok. - integetett a képbe TJ.
-Emberek bemutatom új lelkitársam, dobpergést kérek...TJ. Ő ott a tesóm, Ő pedig a fogadott ikrem.
-Akkor ti trikrek vagytok?
-Fogjuk rá. - nevettem. Mindenki bemutatkozott normálisan mindenkinek, Én addig pakolgattam. Yemin szemei felcsillantak, mikor TJ megmutatta neki formás hasát és megengedte, hogy a lány alkosson a testén valami fantasztikusat. Aztán Kris kijelentette, hogy nem látszik melegnek, mert mesélt So kórházi szobatársáról, akiről viszont süt a másság.
Másnap már indultunk is a reptérre, de előtte még beugortunk pár helyre, illetve elköszöntünk Bostoni barátainktól, csupán egy röpke 24 órás út állt előttünk, egy Párizsi átszállással. Az úton hol ökörködtünk, az utasok nagy örömére, hol aludtunk vagy ettünk. Párizsban kicsit a reptéren volt időnk körülnézni és TJ gyakorolhatta kevéske francia tudását, ami a köszönésből állt. Aki eljött mellettünk mindenkinek köszönt, lényegtelen volt, hogy az illető olasz, német vagy mit tudom Én milyen nemzetiségű volt. Aztán végre nagy nehezen elértük az Incehon-i repteret, amint meghallottam a szépen csengő koreai nyelvet pánik lett rajtam úrrá. Két hónap, bárhonnan nézzük nem egy rövid idő, tudtam, hogy a testvérem ott fog várni a kijáratnál. Roham léptekkel vágtattam előre meg se várva újdonsült barátom, akinek a hangját egyre messzebbről hallottam. Mikor a bőröndöm már a kezembe volt megint rohanni kezdtem.

-KRIIISSSSSS~ - üvöltöttem, azt se tudta hirtelen merre nézzen, aztán végre a pillantásunk találkozott és rohanni kezdtem. Testvérem karjaiba vetettem magam és halkan hüppögtem.
-Te lennél TJ. - fogott kezet Kris az utánam rohanó fiúval, bár nem volt könnyű, mert a derekán csimpaszkodtam.
-Te pedig, a jelek szerint Mei testvére vagy. Nagyon hasonlítotok.
-Ugye? - vigyorogtam, de nem engedtem volna el csak miután mögé pillantottam - YEEMMIINNNN~
-MEEIIII~ - visítottunk fel az utca közepén - Hiányoztál csajszi.
-Jaj te is nekem. Kris - néztem fel létra nagyságú tesómra.
-Igen foglaltam szobát, egy kétágyasat. - felemelte a kezét, mert közben Én már nyitottam szóra a szám - Igen a nyuszid ott van és vár, és igen beszéltem Tokiyával is és még mielőtt megkérdeznéd; nem, Lay nem tudja, hogy haza jöttél, ahogy Tokiyán, Yeminen és rajtam kívül senki más.
-Ikertelepátia. - legyintett Yemin, mert TJ nyitott szájjal nézett minket. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Jócskán beesteledett mikor a hotelhez értünk, így nem vágytam másra csak jó forró fürdőre. A szobánk tökéletes volt, talán egy kisebb lakáshoz lehetne hasonlítani. A két hálót egy kicsi nappali kötötte össze, meg volt egy kisebb konyha. Kris és Yemin segítettek a cipekedésben, aztán, hogy ne legyen gyanús elmentek. Kipakoltam és elindultam fürdeni TJ, pedig addig le ment a bárba kicsit iszogatni, elmondása szerint, Ő így engedi ki a gőzt. Már jó ideje bent lehettem, mikor kopogást hallottam. Magamra csavartam a törülközőm és Én naiv azt hittem TJ, vagy a szobaszervíz, de egyik sem volt, hála az Én pletykás ikreimnek.
-Úgy látom jókor jöttem. - lassan végig nézett rajtam és farkas vigyorral az arcán a szemembe nézett. Tokától bokáig elvörösödtem és idiótán vigyorogtam.
-Annyira hiányoztál. - végre megtaláltam a hangom, meg sem várva a választ, nyakába ugortam és megcsókoltam őt. Mintha 2 év telt volna el, Lay erősen magához húzott.
-Na jó, ebből elég legyen, mert mi is itt vagyunk... - az ismerős hangra felkaptam a fejem, Tokiya vigyorgott felém. Kiváltam Lay öleléséből és az Ő karjaiba ugrottam.
-B? - suttogtam a fülébe.
-Ne aggódj, otthon van. Chanyeol vigyáz rá. - motyogta vissza. Egy újabb elrabló következett,  Kai megfogta a csuklóm és kipörgetett lakótársam karjai közül, olyan svunggal pördültem, hogy a törülközőmért kellett, hogy kapjak, mert majdnem lecsúszott rólam. 
-Üdv itthon! - szorított erősen magához. Kaival a kapcsolatom igazából mai napig ködös. Csak azért, mert van, hogy néha olyanok vagyunk tényleg, mint a tesók, van, hogy anya-fia, de van, hogy a hátam közepére se kívánnám. Nem jött el mindenki, de ott volt még Xiumin, Chen, Tao és Baekhyun. Beinvitáltam mindenkit és leültettem őket a hatalmas kanapéra. Sajnos Tokiyának mennie kellett dolgozni így megvárta amíg felöltözöm, pontosítottunk pár dolgot barátnőmmel kapcsolatban és már el is viharzott. Miközben elmentem a fiúk mellett, mindegyik kapott egy enyhe tockost.
-Áúúú~ Mei ez most miért? - vakargatta a fejét Baek.
-Egyedül Tokiyának jutott eszébe felhívni mikor B-t majdnem megerőszakolták. Senki még te se - mutattam Lay felé - tudtál felhívni és közölni, hogy mi van a legjobb barátnőmmel, azt se tudtam él e vagy hal. Fiúk direkt megkértelek titeket, hogy amint van valami szóljatok. - mindegyik lapított. De nem bírtam sokáig haragudni rájuk, mert annyira jó volt látni őket. Főleg Layt, nem tudtam betelni a látványával így nem engedtem haza, hanem velem maradt éjszakára.
Hogy TJ mikor ért vissza fogalmam sincs, de akkor már jócskán egymásba gabalyodva élvezhettük az éjszakát Layel. Másnap pedig találkoztam az Én tökkelütött barátnőmmel....

Imádom <3