Yemin - What should I do?

A megnyitó lassan végéhez ért még tartottam egy utolsó beszédet amiben mindenkinek megköszöntem, hogy eljött, természetesen a rengeteg külföldi miatt angolul tettem ezt és mikor ránéztem DongHoon értetlen fejére (ugyanis nem tud angolul)  bele is kuncogtam amire elmosolyodott. A beszéd végén a tömegben álló barátaim felé mutatva formáltam egy szívet kezeimből és egy néma köszönöm-öt eltátogtam nekik. Annyira boldog voltam, hogy szinte sírni tudtam volna. A türelmük, segítségük és biztatásuk nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Hálás vagyok azért, hogy ilyen embereket nevezhetek a barátaimnak....a családomnak.

Az utolsó ember is elhagyta az épületet és az utolsó lámpa is lekapcsolásra került...
-Sikerült.-suttogtam magamnak egy halk sóhaj kíséretében.
-Gratulálok.-jött egy ismerős hang a hátam mögül amire megfordultam és nem kicsit sokkoltam le.
-Te mit keresel itt?-néztem értetlen fejjel nem várt látogatómra.
-Csak gratulálni szerettem volna a kislányomnak...-mosolyodott el és előhúzott egy virágcsokrot háta mögül.
-JungSuk... Miért vagy itt valójában?-néztem rá hisz tudom, hogy nem csak ezért jött... soha...ismétlem SOHA egy képemet sem látta még és sosem érdekelte amit csinálok így kíváncsi voltam a valódi indokra.
-Igazából szerettem volna ha egyszerre tudod meg a testvéreddel de ha már így alakult elmondom.
-Hallgatlak.-tettem karba a kezem.
-Elváltunk...-sóhajtott.
-Igen és?-nem értettem, hogy engem ez mért kéne, hogy érdekeljen... oké, hogy a gyereket túlnyomó többségben általában érdekli ha elválnak a szülei de én azt hiszem a tábor másik oldalát gyarapítom.
-És? Ennyire nem érdekel, hogy mi történik velünk?-kérdezte kissé szomorúan.
-Őszintén? A legkevésbé sem... szóval térj a lényegre ha kérhetlek hisz tudom, hogy nem utaztál volna Koreába ha csak ennyiről lenne szó.-kezdtem kissé feszülté válni.
-Igazad van. A helyzet az hogy ide költözöm.-jelentette ki teljesen nyugodtan én pedig hirtelen köpni nyelni nem tudtam. De azt ami ez után következett még legbetegebb álmomban se tudtam volna elképzelni.
-Mit szólnál ha együtt élnénk? Hogy bepótoljunk mindent...-Itt volt az a pillanat amikor kínomban nem tudtam mit csinálni mint, hogy nevetni kezdtem.
-Mondcsak te teljesen megőrültél? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Egy utcában...sőőőt egy országban sem szeretnék veled élni nem, hogy egy házban. Nevetséges.... és ha most megbocsájtasz én mennék.-fordítottam neki hátat és elindultam autóm felé.
-YeMin kérlek.-hallottam még elhaló hangját. Kissé megsajnáltam de ezt a gondolatot ki is vertem fejemből hisz azok után amit velem tett ez volt a legkevesebb amit mondhattam.
Beültem autómba és minimum a megengedett sebesség háromszorosával indultam el lakásom felé közben pedig Kris számát tárcsáztam.
-Át tudnál jönni?-kértem idegtől elcsukló hangon.
-Mi történt baj van? És jól hallom, hogy vezetsz?
-Majd elmesélem. És nyugi ki vagy hangosítva.-hazudtam, hogy megnyugodjon.-Azt hiszem, hogy le kell tennem.-ezzel ki is nyomtam a telefont mikor megláttam a szirénával utánam jövő rendőr autót..-Basszus már csak ez hiányzott... szitkozódtam majd félre álltam majd lehúztam az ablakot.
-Kisasszony. Tisztában van azzal, hogy nyolcvan a megengedett sebesség ezen a környéken?
-Igen.
-És azzal is, hogy maga mennyivel ment? A vezetés közbeni telefonálásról nem is beszéve.-kérdezte kissé gúnyos hangnemben.
-Nem igazán.-néztem rá egy félmosoly kíséretében.
-Akkor segítek. Százhetvennel. Tud róla, hogy az több mint a megengedett sebesség kétszerese?
-Ugyan már... Fogjanak el egy betörőt vagy köztereket rongáló kamaszokat. Mért az épp haza siető emberekkel kell szórakozniuk?
-Jogosítványt és forgalmit kérnék.-nézett rám ismét azzal a gúnyos mosollyal. Odaadtam neki majd kezdtem örülni, hogy végre mehetek mikor megint csak meg kellett szólalnia.
-Alkoholt fogyasztott?-ajjajj.
-Nemigazán?!-néztem rá hisz tudtam ha azt mondom, hogy nem és mégis szondáztat csak rosszabbul járok.
-Akkor kérem fújja meg a szondát.
Megtettem amit kért és vártam mi fog történni.
-Tudja maga igazán szimpatikus kishölgy így választhat két lehetőség közül. Az egyik, hogy bejön velünk a kapitányságra és nagy valószínűséggel bevonják a jogosítványát vagy helyszíni bírságot szabunk ki. Nos?
-Mondja mennyi.-nyúltam unott fejjel a pénztárcámért...sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék...

Otthon végre bele vethettem magam ágyamba és boldogan nyugtáztam, hogy a mai nap több szerencsétlenség nem érhet hacsak az ufók nem támadják meg kicsiny bolygónkat.
-Szia drága.-jött be ajtómon Kris.
-Szia.-húztam magamhoz egy ölelésre.
Mindent elmeséltem neki ami a megnyitó után történt amire csak egy 'Azta k....' kijelentéssel tudott reagálni.
-Nekem mondod?-nevettem kínomban. Egész este nosztalgiáztunk és elmesélte azt is, hogy Jongin megint mekkora paraszt volt. Félre értés ne essék imádom Jongint mintha az öcsém lenne de néha tényleg agyonverném szívem szerint.

Épp valami pocsékul nyálas romantikus drámát néztünk nyakig takaróban forrócsokival a kezünkben mikor Kris letette a bögrét az éjjeli szekrényre és felém fordult.
Belenézett a szemembe majd megcsókolt. Hirtelen lesokkoltam de annyira jól esett, hogy nem voltam képes véget vetni neki. Benyúltam pólója alá és mellkasán kezdtem apró köröket írni. Újból éreztem azt amit már nagyon régen nem. Kris a legjobb barátom, a testvérem, az őrangyalom és mindezek mellett az első szerelmem. Hirtelen elvált tőlem és csak lihegett először értetlenül néztem rá majd eszembe jutott Tao és ekkor hihetetlen bűntudat lett úrrá rajtam.
-YeMin valamit el kell mondanom.-hajtotta le fejét Kris.
-Igen?-néztem rá még mindig ködös tekintettel.
-É...Én... Én még mindig szeretlek azt hiszem.
'hogy mivan? Neee nem ugye ezt csak rosszul hallottam?! Nem tehetünk tönkre így mindent... hisz....hisz még én is szeretem őt.. hát persze, hogy szeretem...de...de nekem ott van Tao...akit szeretek... ugye? Ugye szeretem őt? Ugye?? Jóóójóó azt hiszem kezdek kiborulni.... és miért nem válaszol senki? Ja igen mert senki nem hall... hisz ez mindez csak bennem van... ha ezt bárki megtudja... ' -Gondolataimból Kris hozott vissza ahogy kezembe nyom egy pirulát és egy pohár vizet...észre sem vettem, hogy időközben rám jött a pánikroham... bevettem bogyómat és ráemeltem tekintetem.
-Most mihez kezdjünk?-néztem rá kétségbe esetten.
-Hogy érted? Mihez kéne kezdenünk? Szeretsz engem Yemin?-nézett rám kissé bizakodóan mégis meggyötörten.
-Azt hiszem valamennyire mindig is szerettelek.-húztam magamhoz és most én csókoltam meg. Nem érdekeltek a következmények nem érdekel, hogy mi fog történni ezután egyszerűen elborult az agyam és csak érezni akartam őt. Épp pólóját szedtem le róla mikor kissé elvált tőlem majd hátrébb tolt és sóhajtott.
-Valamit tudnod kell.
-Hmm?-néztem rá kérdőn.
-Lefeküdtem Soyunnal.-hajtotta le fejét.
-Hogy mivan?-döbbentem le.-Mégis mikor és hogyan?
-Tegnap....és hát az igazság az, hogy részegek voltunk.... tudod ő kiborult Kai miatt én meg megkerestem és ittunk...meg ittunk majd fogalmam sincs hogy de megtörtént.
-Értem...-gondolkoztam el.
-Haragszol?-kérdezte.
-Dehogy haragszom... miért is haragudnék?-mosolyogtam biztatóan.
-Édes vagy.-csókolt meg ismét... De itt már nem állt meg egyikőnk se.

Reggel kómásan nyitogattam a szemem és reménykedtem, hogy az egész tegnapi napot csak álmodtam és valójában most párom mellett fekszem majd boldogan együtt indulunk meg a megnyitóra... de sajnos hiába reménykedtem... minden valóság volt. Most Kris az aki egy szál alsóban fekszik mellettem és egymásba gabalyodva fekszünk az ágyon. Látom, hogy már ébren van de annyira gondolataiba van mélyedve, hogy észre se veszi, hogy felébredtem.
-Jóreggelt.-szóltam oda neki mire kicsit összerezzent.
-Jóreggelt.-csókolt homlokomra ami belőlem szintén azt a reakciót váltotta ki mint én az előbb belőle.
-Most mihez kezdjünk?-tornáztam fel magam törökülésben egy takarót magamra téve.
-Fogalmam sincs... Szörnyű barát vagyok.-szontyolodott el.
-Ugyan miért lennél az?-öleltem magamhoz.
-Egy hét alatt két barátom életét tettem tönkre. Először Kai és most meg Tao...
-Ugyan már Kris... Jongin mindent magának köszönhet.Ami meg minket illet....abban mindketten hibásak vagyunk... és sokkal könnyebb lenne ha az egész csak sima szex lett volna... de így, hogy mindketten érzünk még valamit a másik iránt így sokkal bonyolultabb.
-Tudom...és fogalmam sincs mi legyen. Ha folytatjuk azzal sok embert megbántunk és utálni fognak minket...de ha csak ennyi volt...hát én abba belebolondulok.
-Nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak Kris.-kezdtem el sírni.
-Ugyan már a mi barátságunknak ennél sokkal több kell....-mosolyodott el bíztatóan.

Kris szinte az egész napot nálam töltötte és beszélgettünk...Néha egy kisebb csók de ennyi.

A héten egyik nap DongHoon csörtetett fel szobámba és kopogás nélkül berontott.
-Öltözöm nem zavar?-nevettem el magam a fiú vöröslő arcát látva.
-Öhhm...vendéged van..
-Igen? Kicsoda?-kérdeztem.
-Egy lány.-köszönöm DongHoon igazán sokat megtudtam.
-Mond neki h mindjárt megyek.
-Oké.-mért végig zavartan nyelt egy nagyot majd becsapta az ajtót és leviharzott.
Tíz perc múlva már lent is voltam és örömmel konstatáltam, hogy a 'lány' az Soyun... és mint láttam elég jól elbeszélget drága lakótársammal.
Leértem a lépcsőn és nyakába ugrottam.
Több órán át beszélgettünk ami igazán jól esett hisz rég volt alkalmunk rá. Szegény nagyon kiborult a Jonginnal történtek miatt mégis nagyon erősnek mutatja magát.
-Lassan mennünk kell.
-Hova mentek?-kérdezte kíváncsian.
-DongHoon állást keres és elviszem egy interjúra.
-Azt hittem modell.-kerekedett el a szeme.
-Igen de tudod kezdő modellként nehéz abból megélni.
-Értem hát akkor menjünk.-mosolyodott el.
Az autómnál elköszöntünk majd ment mindenki a dolgára.
A kocsiban ahelyett, hogy DongHoon az állásinterjúra készült volna végig Soyunról faggatott.
'hány éves?' 'van barátja?' 'nagyon szép' 'ugye kedves?' ezek és ezekhez hasonló mondatok hangzottak el egészen addig míg meg nem álltunk és meg nem szólaltam.
-MEGJÖTTÜNK ügyes legyél!

Danbi: Sokkkkkkk.ℰ⋆‿⋆ℰ

Nem tudom mikor tértem megint magamhoz, de kinyitva szemem szembesültem azzal, hogy nem vagyok egyedül a szobában. A kanapén Woobin és Lulu ült, még ágyam mellette,kezemet szorongatva ex-barátom.

- Valaki lenne olyan szíves és elmagyarázni az előbbi veszekedést?

- Nem is vagy rá kíváncsi mi történt veled?

- Lulu- szóltam rá határozottam. - Ne terelj. Egyébként meg gondolom összevarrták a felnyílt sebet és ennyi.

- Hát nem egészen, de végülis.

- Nem erre vagyok kíváncsi, Még ha egy másik kisebb műtét volt az se izgat. Szóval? – próbálkoztam a felüléssel miután kezem kiszabadítottam a hosszú ujjak közül.

-  Én…csak… nem is tudom.

- Ha azt akarod mondani, hogy meg akartál védeni, megértem, de nem ez volt a legjobb megoldás. És egyébként is ez az ügy rá...- mutattam a még mindig mellettem szobrozó fiúra. – és rám tartozik, amit egyedül is meg tudunk oldani, szóval köszönjünk, nincs szükség segítségre.- zártam le ennyivel az előbbi beszélgetést. A fiúk ezután el is mentek, mivel dolgozniuk kellett, eddig is azért maradtak, mert aggódtak értem és mindenképp meg akarták várni, hogy felébredjek.  Az egész napot egyedül töltöttem látogatók nélkül. Este benézett Tokiya, de csak annyira, hogy értesítsen holnap jelenésem van Yemin megnyitóján így szedjem össze magam., aztán egy gyors homlok puszival el is köszönt és ment dolgozni. Este kivételesen sikerült nagyon jól aludnom, így reggel üdén ébredtem fel.  Délelőtt azon gondolkoztam, hogyan szökhetnék meg, úgy, hogy ne jöjjenek rá egy beteggel kevesebbjük van a kórházba, de semmilyen épkézláb ötletem nem volt egészen addig, míg volt szerelmem be nem állított.

- Szia. Hogy vagy?

- Ahhoz képest, hogy nem rég műtöttek egész jól.- mosolyogtam rá. Órákig beszélgettünk, mivel ma szabadnapja volt és nem kellett sietnie sehova, így ráértünk. Én se voltam egyedül és legalább sikerült olyan dolgokról beszélnünk, amik kimondatlanul maradtak miután útjaink elválltak és nem keresztezték egy ideig egymást.

- Jó téged újra látni.

- Téged is. – és ezzel a két mondattal kihalt egy időre a beszélgetés témája köztünk. – Figyelj, nincs kedved este elkísérni valahova?

- Ilyen állapotban mégis hova akarsz menni?

- Tudod, hogy a barátaimért bármire képes vagyok és láthatsz valami eszméletlen dolgot ingyen.

- Jó, de csak ha tolószékben.

- Nem gondolod komolyan, hogy egy fontos megnyitón tolószékben ülök majd. Szerzünk egy mankót.

Behívtam Alexet, akinek felvázoltam a helyzetet egy pár hazugsággal, hogy jobban örülnék egy mankónak, mintsem egy tolókocsinak, mert abban igazán nyomoréknak érzem magam és félek, hogy lelki traumát fog

kellett az új lábaimmal csinálni egy képet.XD

okozni a folyamatos használata, így örülnék, ha biztosítanának nekem egy mankót helyette.  Alex furcsán nézett rám különös hadoválásom után, de kicserélte a járásban segítő eszközt, így miután eltűnt egy kabátot magamra kapva ügyesen tudtam Jongsuk segítségével elszökni pár órára a fehér börtönből.  Lent beültünk a kórház parkolójában parkoló autójába és bemondtam neki a címemet. Gyorsan hazaértünk . Kinyitottam az ajtót és első utam a kanapéhoz vezetett, ahova leültem és megszeretgettem az én két kis szerelmemet.

- Aranyos dö..

- Vodka.- mutattam a zsemle színűre.- És Whisky.- adtam kezébe a kis feketeséget.

- Nem is te lettél volna, ha nem így nevezed el őket. – vette kezelésbe a kis rosszcsontot. Miután jól kijátszottuk magunkat és Tokiya figyelmeztetett, hogy ideje lenne készülődni elindultam a szobám felé, de mielőtt beléphettem volna még visszafordultam.

- Azt hiszem szükségem lesz egy-két segítő kézre.

- Majd én megyek. - ajánlkozott fel rögtön Tokiya.

- Nem hiszem, hogy akarom, hogy láss meztelenül.

- Majd becsukom a szemem, még felveszed a fehérneműt.

- Majd én segítek, már úgy is láttam mindent. - lökte félre Tokiyát Jongsuk és csukta be maga mögött az ajtót egy döbbent arcú Tokiyával a küszöbön állva.

Az öltözködés nem ment bökkenőmentesen. Először is le kellett operálnom magamról a pizsamám, ami hát valljuk be nem igazán ment egyedül. Jongsuk szó nélkül jött oda és segített levenni.  Már fehérneműben álltam, kecses mozdulattal ugrottam egy hátast az ágyba és nem  zavartatva magam elkezdtem vetkőzni.  Jongsuk arca erősen vörösödni kezdett. 

- Mi van?! Nem te mondtad, hogy már láttál mindent?

Nem szólt semmit csak odajött és lehúzta a bugyim. Elmémben rég elzárt képek próbáltak a felszínre törni. Kezem automatikusan nyúlt a felettem ügyeskedő színészhez és ahelyett, hogy sikítva ellöktem volna óvatosan magamra rántottam és puha párnái után kaptam. Megfeledkeztünk az időről és a helyről. Anyukám hirtelen megérkezése volt az a pont, mikor agyam kitisztult és tudtam, hogy nem kéne egy ördögi körbe belekezdenem…

-Jaj Kincsem, annyira aggódtam mikor a kórházban azt mondták… - de mondatát D nem fejezete be csak becsapta az ajtót.

- Azt hiszem..- próbáltam kibújni a kicsit zilált adonisz alól, de ő lemászott rólam és mikor csúszkáltam kifele az ágyból az arcomban landolt egy bugyi. – Kedvesebben is ideadhattad volna. -  hajoltam le érte a földre és felhúztam.  Közben hallottam, hogy anya Tokiyától érdeklődik, hogy mi ez az egész, de szegény fiú azt se tudta, hogy köpjön vagy nyeljen.  Mikor lecsendesedtek a kedélyek, felvettem a kigondolt ruhát és kiléptem a gardróbomból.

- Ez meg mi? Ez nem jó. Egy megnyitóra mész.

- Akkor is ebbe megyek. Te meg vedd fel ezt. - vágtam hozzá a régen együtt vett gatyánkat, kedvességét viszonozva, mikor az előbb a bugyi a képemben landolt.  Gyorsan gatyába ráztuk magunkat. Beálltunk a

a közös képünk Jongsukkal. :)

tükör elé és végigvizslattuk magunkat.

- Valami hiányzik. – mondtam és amilyen gyorsan jelenlegi állapotomban tudtam eltűntem, bár mankóim eléggé visszafogtak.  Körülnéztem a gardróbba és mikor megtaláltam a keresett dolgot visszamentem a még mindig a tükör előtt állóhoz.

- Emlékszem még erre?- kérdeztem meg felmutatva  a karkötőt. Letámasztottam egyik mankóm és közelebb ugráltam, feltettem csuklójára és megmutatva sajátomat telefonomért nyúltam, ami a mellettem lévő kis asztalon pihent. Lőttem egy képet magunkról és útra készen indultunk a nappaliba, ahol Tokiya meg D rosszalló pillantással vártak minket. Nem foglalkoztam velük, fejemmel intettem egyet és a kocsiba ülve már a megnyitó felé tartottunk.

a ruhám és a közös cuccaink az exemmel. #dskgh

Kicsit később értünk oda, mint a többiek , de nem bántam, így könnyebben ment az elvegyülés, bár így is elég sokan megbámultak, amit betudtam a mankónak és nem az öltözékemnek.  A sok ember között oldalamon lévő kísérőmmel ismerős arcok után kutattunk. Először legjobb barátnőmet találtam meg, aki egy rosszalló pillantást vetett. Jobbnak láttam, hogy ha később beszélünk egymással , így csak hátrafordultam és odaküldtem hozzá Tokiyát és D-t, míg én közben Yemin kutattam tovább kísérőmmel.  Nem sokkal később meg is találtam, de nem volt egyedül, ennek ellenére odamentem mögéjük.  Kicsit távolabb álltunk meg, de elég közel ahhoz, hogy halljam mit beszélgetnek Chanyeollal a kép előtt, amin mellesleg én szerepelek.

- Na mit szólsz?- kérdezte Yemin.

- Ez valóban az én barátnőm. – nem láttam Chanyeol arcát, de már csak a hangjából tudtam, hogy elmosolyodott.

- Igen…B igazán kitett magáért és szó nélkül tűrte, mikor volt, hogy 5-6 órán keresztül festettem. – magyarázta barátnőm és mielőtt Chanyoel bármit is mondhatott egy fiú ugrott szinte üvöltve a lány nyakába. Szerencsére, így azt se hallotta , mikor Jongsuk a fülemhez hajolva megkérdezte, hogy az tényleg én vagyok-e a képen.

- Nem hiszel a művésznőnek? – húzódtam egy kicsit el, mivel lehelete égette a nyakam és eszembe juttatott pár dolgot, aminek nem szabadott volna ilyen reakciót kiváltania belőlem. Tudtam, hogy még vonzódom hozzá mikor útjaink elváltak egymástól, de azt hiszem ez a vonzalom két év után kihalt belőle, de úgy tűnik csak áltattam magam ezzel, hiszen az iránta érzett vonzalom talán erősebb lett azzal, hogy újra belecsöppent az életembe.

- Szia B. – vett közbe észre Yeol, de a kezdeti mosolya lefagyott, ahogy meglátta a mögöttem álló színészt. – Nem úgy volt, hogy Tokiyával jössz?

- Szia. Nem is lehetnék itt.

- Számítottunk rá, hogy jönni fogsz, de senki nem gondolta, hogy vele.- hangjából sütött a harag.

- Neve is van. Egyébként Tokiyával jöttem, csak ő útközben elveszett.

- Ohh szia B.- jöttek oda a többiek is. – a többiek személyében pedig értem Lulu-t, Suho-t, Kris-t és a jelen pillanatban mindenki által utált Jongint.

- Halika.- villantottam feléjük egy mosolyt.

- Ki volt az a nő Tokiyával? – kérdezte Jongin.

- Na mi van? Kicsi Jongin ráizgult az anyukámra?

- Az anyukádra?!- kérdezte hitetlenkedve a megérkező D.O.

- Igen az anyukámra. 

- De hát…

- Jaj had ne kelljen kiselőadást tartanom a családomból. Gondolom észrevettétek már, hogy nem vagyok az a megszokott koreai. Könnyen barnulok, sose égek le…blablabla. Mindez azért van, mert anyukám amerikai származású. Azért nincs is sose velem, mert apukájának segít a cégben otthon.  Ennyi infó elég volt? – nem vártam választ hanem feltettem következő kérdésem. – Tokiyáék elmentek?

- Nagyon úgy néz ki.- válaszolt Kris.

- Akkor mi is megyünk. – ragadtam karon exemet és nem foglalkozva a csodálkozó pillantásokkal a mankók segítségével száguldásba kezdtem, hogy kiérjünk a főútra és foghassunk magunknak egy taxit, mivel kedves lakótársam hátrahagyott bennünket. Nem telt el fél óra sem és már a ház felé „ügettem” segédeszközeimmel.  Beértem a házban, de egy pillanatra megálltam, aminek az lett a következménye, hogy a mögöttem jövő Jongsuk majdnem fellökött.

- Bocsi.

- Semmi. – közben szájára tettem a kezem, hogy ne mondjon semmit, mert még így is nehezemre esett a csendben hallani bármi hangot, ami segítség lett volna merre induljak, így női megérzésemre hallgatva Mei szobája felé vettem az irányt. Jongsuk, mint egy testőr követett. Az ajtóban megálltam. Nem akartam még ennél is nagyobb galibát, így megfordultam és a mögöttem álló személyre néztem:

- Szeretném ha itt várnál meg kint, Vagy menj a szobámba, vagy akárhova máshova, de ne gyere utánam… így is nagy bajban vagyok. – miután befejeztem mondandóm ő csak bólintott egyet, majd hátat fordítva a felénk futó kutyákhoz sietett. Elmosolyodtam látva mennyire szereti őt a két blöki, de ez az aranyos jelenet se tudott annyira lefoglalni, hogy be ne menjek a szobába.

- De ez nem lehet. Én nem… Nem lehetek.- szipogta barátnőm.

- Mi nem lehetsz?

- Basszus B, terhes vagyok!- üvöltötte és újra zokogni kezdett. Hirtelen nem tudtam mit csináljak. ennek nem így kellett volna lennie. Senki se számítana arra, hogy pont Mei lesz, az aki először teherbe esik egy kis figyelmetlenség miatt. Mindenki rám számítana, szóval egyszerűen nem tudtam mit csináljak. Anyára néztem és szemeimmel kérdeztem, hogy most mégis mit csináljak. Ő csak Meire mutatott. 

 Ebből egyből megértettem mit kell tennem. Mankóimat elengedtem és megpróbáltam én is leülni a földre, ami nem ment hűű de jól. Lábam fájt, de jelen pillanatban nem érdekelt, csak az, hogy megnyugtassam az előttem zokogó lányt. De ahelyett, hogy sikerült volna megnyugtatnom az én könnyeim is csordogálni kezdtek.  Nem tudtam mit kéne mondanom, így csak csöndben törtem a fejem valami megoldáson. Óráknak tűnt az itt töltött idő, és a hideg csempén való ülés nem esett valami jól.

- Fel kéne állnunk. Nem tesz valami jót ha itt ülünk tovább.

- Igazad van. – mondta rekedtes hangon. Kivált ölelésemből, megtörölte szemeit, majd szép lassan felállt.  Követtem példáját, de valahogy nem igazán ment ez a felállás dolog. – Gyere segítek.

- Ne..ne erőltesd meg magad. Inkább hívj be valakit… mondjuk  Jong…Tokiyát. 

- B figyelj, nem vagyok hímes tojás, hogy óvni kell mindentől.  Kettő Jongsuk mit kereset itt? És miért volt ott a megnyitón?

- Majd később elmesélem, de segíts fel, nagyon fáj a lábam.

- Holnap ezzel kezdjük.- mondta és felsegített a földről. Kezembe nyomta a mankókat, majd kimentünk a nappaliba, hogy megnyugtassunk mindenkit, hogy minden rendben, holott semmi nem volt rendben….

P.S.: I love you... igazából csak annyit akartam, hogy a kiállítást is megnéztem és ez volt a kedvenc részem *-* muszáj volt lőnöm pár képet róla. Yemin fantasztikus vagy. ♥

Seo Young - Neon Lights

Yemin megnyitója előtt egy nappal Lee Joon-nal találkoztam. Szilveszter óta nem beszéltünk,úgyhogy jó volt kicsit kikapcsolódni és beszélgetni. A kedvenc kávézómba ültünk be.
- Láttam az új klippeteket. Nagyooon jó lett! – mondtam a kávés poharamat tologatva az asztalon. A mellettem ülő elmosolyodott.
- Örülök,hogy tetszik. Szeretnék világturnéra menni valamikor.
- Úúúú az de jó lenne. Ha mentek vigyetek már engem is. Elférek egy nagyobb bőröndben. –nevettem.
- Jó,majd észben tartom az ötletet. – kacsintott rám. Még 1 óráig beszélgettünk,de aztán mennie kellett,mert a managere kezdett pipa lenni a túlzott szünet miatt. Én hazafelé vettem az irányt. Mikor leparkoltam a lakásom előtt majdnem elütöttem az autó mögött átszaladó Seijit. Szitkozódva szálltam ki a kocsiból.
- Te teljesen hülye vagy? El is csaphattalak volna! – vágtam hátba.
- De ott a „volna” . –vigyorgott.
- Mi a fenéért rohangálsz egy szál gatyában az utcán? – tettem csípőre a kezem.
- Jaa odafent felelsz vagy merszezünk a srácokkal és az volt a feladatom,hogy be kellett szaladnom a szemközti boltba félmeztelenül – hadarta.
- Valahogy nem lepődöm meg. De miért érzem azt,hogy a „srácok” több embert takar Mia-nál és Kio-nál? – indultam a bejárat felé.
- Mert így van. Rick és Sun is itt van. Remélem nem baj. – nézett rám kiskutya szemekkel.
- Ááá dehogy,csak azért legközelebb szóljatok,ha hívtok valakit. Nem szeretnék több meglepetést. – nyitottam ki az ajtót.
Mikor felértünk a lakáshoz,már a lépcső végén hallottam a srácok nevetését. Benyitottam és egy asztalon táncoló Sun-t pillantottam meg.
- Khm! – köhintettem. A srác úgy megijedt,hogy leesett a földre. Seiji ezen nagyon jót nevetett.
- Seoo! Remélem nem baj,hogy …- kezdte Mia,de én a levegőbe emeltem a kezem jelezve,hogy most én beszélek.
- Nem Mia,nem baj. De ha még egyszer meglátom ,hogy Sun az asztalon táncol cipővel eltöröm a lábát. Folytassátok nyugodtan. – kacsintottam a kis társaság felé,majd elindultam átöltözni.
- Seo! Bejöhetek? – kopogott be az ajtón Kiosuke.
- Be! – húztam le a hasamon a pólóm. Kócos barátom lehuppant az ágyamra és maga mellé húzott.

A "mutasd a melled" feladat és Seiji xd

- Bocsi,hogy ilyen felfordulást csináltunk. De tudod,hogy milyenek…vagyis hogy mi milyenek vagyunk. De ígérem,hogy feltakarítunk. – ölelt át. A vállába fúrva az arcom válaszoltam.
- Tudom persze. És bocsánat,hogy ilyen bunkó voltam csak hosszú napom volt és Sen is hívott kétszer.
- Sen? Mit akart már megint az a barom? – csattant fel Kio.
- Nem tudom,mert nem vettem fel. De nem is érdekel. Már egy jó ideje ignorálom úgyhogy csak abbahagyja lassan. – sóhajtottam. Kio szóra nyitotta a száját,de az ajtón történő dörömbölés félbeszakította.
- Ki akarja szétverni az ajtóm? – kiabáltam.
- Seiji. És meg is teszi,ha nem jöttök ki és álltok be a játékba most rögtön! – jött a válasz.
- Hát,ha ilyen szépen kéred. – nevettem,majd Kiot magam után húzva az ajtó felé indultam.
Leültünk a többiekhez az asztal köré a földre és indulhatott a „játék”

Olyan 4 óra lehetett,mikor csörgött a mobilom. Éppen a délutáni sziesztánkat hajtottuk végre a srácokkal,ami nagyon jól ment,úgyhogy nem éppen voltam boldog,mikor a telefonom felébresztett. Rá se nézve a kijelzőre emeltem a fülemhez a készüléket.
- Igen? – szóltam bele.
- Seo? Van most egy kis időd? – hallottam meg Key hangját. Rögtön kipattant a szemem.
-Key? Neked megvan a számom?
- Őőő igen,te adtad meg a múltkor. Vagy kitöröljem? – jött a válasz.
- Jaan neem dehogyis. Csak kicsit kómás vagyok most,bocsi. De persze van időm. De mire is?
- Csak kicsit sétálni meg  dumálni. Persze csak ha tényleg nem tartanálak fel a hülyeségeimmel. – felelte.

Lesifotó by Key

- Dehogy tartanál fel. 15 perc és elkészülök. Hol találkozzunk?
- Az SM előtt?
- Oké. Akkor oda megyek. Sziaa.
- Sziaaa Seoooo.

Lábujjhegyen öltöztem át és mentem ki az ajtón. Bepattanva a kocsimba még leellenőriztem a sminkem a visszapillantóban és irány az SM. Key már a bejárat előtt várt. Szó szerint a nyakamba ugrott mikor meglátott.
- Sziaa csajszii! – pörgetett meg.
- Wooo hát régen örültek nekem ennyire. – nevettem.
- Tényleg? Hát én mindig örülök neked. – kacsintott.
- Akkor jó. Na,mit szeretnél csinálni? – karoltam belé.
- Csak sétálni. Most olyan jó idő van és kaptam egy kis kimenőt a következő próba előtt. Úgyhogy irány a park. – nevetett.
A Han folyó melletti parkhoz mentünk és leültünk a folyópartra. A szél kellemesen fújt. Kezdett tényleg tavasz lenni.
- Szóval mi újság veled mostanában? – kérdeztem egy fűszálat tekergetve.
- Nem sok. Illetve minden. Na ennek nem sok értelme volt. –felelte.
- Bővebben? – löktem meg.
- Háát Woohyun-nal kicsit turnéztunk az új albumunkkal a Shinee-val meg jövő héten irány Mexikó. Szóval csak a szokásos.
- Jaa,hogy ez nálatok megszokott. Mondjuk nem kéne meglepődnöm. – Dőltem hátra a fűbe. Key is követte a példámat.
- Ilyen az élet,ha világsztár vagy. – könyökölt fel a fejét megtámasztva a kézfején.
- Szóval mr. Világsztár , miért pont velem akartad tölteni ezt a szabad fél órádat? – fordultam felé.
- Mert imádlak Seo! – nevetett, és magára rántott. A lendülettől legurultunk a kis dombról amin feküdtünk. Nevetve tápászkodtunk fel a földről.
- Ezt le kellett volna videózni! – vihogott Key.

Lassan vissza kellett mennünk az Sm-hez,úgyhogy visszasétáltunk a kocsimhoz és a kiadó felé hajtottunk.
- Köszönöm,hogy eljöttél. Nagyon jól elvoltam. Olyan jó lenne,ha eltudnál jönni a koncertünkre Mexikóban. – mondta Key,mikor megérkeztünk.
- Köszi,hogy hívtál. Hát az tényleg nagyon jó lenne,de nem hiszem,hogy most össze jön. De ígérem,hogy Koreában megnézlek titeket. – öleltem át.

Másnap. Egész nap Yemin megnyitójára kerestem ruhát. Már teljesen ideg voltam,mikor végre sikerült kiválasztanom a tökéletes összeállítást.

A ruhám *.*

- Tényleg sajnálom srácok,hogy ti nem jöhettek. – mentem oda Kiosuke-ékhoz.
- Semmi baj Seo. Úgyis el akartunk menni valami buliba mostanság,úgyhogy tényleg semmi baj. De te érezd jól magad. És állati szexi a szerelésed. – csattant fel Mia.
- Igeen! De beszámolót kérünk ám mindenről! – mosolygott Seiji.

Luhannal együtt mentünk a helyszínre. Mikor odaértünk már kígyózott a sor az épület előtt.
- Hűha! Yemin kitett magáért. – szólalt meg Luhan,majd a kezem után nyúlva indult el a bejárat felé. Megkerestük a többieket és egy hosszas gratuláció után Yeminnek, elvegyültünk a tömegben. A festmények egyszerűen elképesztőek voltak. Tudtam,hogy Yemin tehetséges,de hogy ennyire. Luhannal leesett az állunk. Miután végig néztük a képeket átmentünk a neon szobába. Na a buli csak ott indult be igazán. Mindehol festett lányok táncoltak és csak a festék világytotta be a helyiséget.
Luhan átölelte a derekamat és belecsókolt a nyakamba.

- Na mi az? Ennyire felizgat ez a sok lány? – nevettem.
- Engem most csak egy lány izgat. De az nagyon . –mosolygott. Fogai szinte világítottak a neon fényben. Apró csókot nyomtam a szájára,majd a táncparkett felé húztam. Idő közben csatlakozott hozzánk Kai és Chen is ,úgyhogy együtt táncoltunk.
- Srácok én elmegyek inni valamit. Majd még összefutunk. – szakadtam el tőlük és a bárpult felé indultam.
- Na? Tetszik a buli Seo? – hallottam meg Suho hangját.
- Igen,nagyon jóó. Főleg az a neon cucc. – nevettem.
- Igen,szerintem is elég ütős. Meghívlak valamire. – ült le mellém és rendelt nekünk két vodkát. Miután eltűntettük a pohár tartalmát éreztem,hogy nagyon wc-re kell mennem,úgyhogy magára hagytam ivótársamat és a mosdó felé vettem az irányt. Miután elvégeztem a dolgomat eldöntöttem,hogy megkeresem a többieket. A táncoló tömegben szinte semmit sem láttam. Hírtelen egy kéz ragadta meg a csuklómat és kirángatott a falhoz. Először azt hittem,hogy Luhan az ,de mikor kicsit tisztult a látásom ijedten nyugtáztam,hogy nem szerelmem áll előttem.
- Sen? Te mi a fenét csinálsz itt?– csattantam fel.
- Meghívtak. – felelte kicsit túl nyugodtan.
- Mi? Mégis kicsoda?
- A szervező. Tekintve,hogy elég nagy a nevem a modell szakmában ezen nem kéne meglepődnöd. Viszont te mit csinálsz itt?
- Hogy te mekkora egy….na mindegy. A barátnőmé a hely. Az ő megnyitója. – tettem karba a kezem.
- Tényleg? Ezt nem is tudtam. Nagyon tetszik ez az egész. Igazán tehetséges. – nézett körül.
- Igen,ez így van. Na akkor innentől kezdve tegyünk úgy,mintha nem ismernénk egymást. Szevasz. – indultam el a tömeg felé,de Sen ujjai újra a csuklóm köré zárultak.
- Sen! Engedj el! – csattantam fel.
- Addig nem ,amíg nem vagy hajlandó beszélni velem. – felelte és a kijárat felé húzott. Próbáltam kiszabadítani a kezem a szorításából,de esélytelen volt.
- Sen Mitsuji! Nem mondom el többször! Eressz el! – már ordítottam,mikor valaki megragadta Sen vállát és hátra rántotta.
- Minden rendben Seongy? Ki ez az alak? – húzott magához Kai.
- Nem akarod te azt tudni. – sóhajtottam. Sen idegesen jött oda hozzánk.
- Te meg ki a franc vagy? – csattant fel.
- Az aki mindjárt behúz neked egyet,ha nem tűnsz el innen nagyon gyorsan! – lépett elém Kai. Közben Luhan és Min is odaért hozzánk. Már csak ez hiányzott.
- Mi a fene folyik itt? – hallottam meg Lulu hangját.

Mei- ٩(๏̯͡๏)۶

Az egyik fantasztikus Yemin alkotás :3

Sikerült nyitás előtt odaérnünk, bár már csapatunk lánytagjai mind ott voltak.

-Emberek! – kiáltottam el magam – Ő itt TJ! – kísérőm illedelmesen meghajolt mindenki előtt, majd sorban kezet is fogott a lányokkal, akik pironkodva figyelték, persze rá is tett egy lapát sármot magára.

-Meiiiiii~ - kiáltott felém fél testvérem és a hátamra ugrott, ezzel megnyomva a hasam és egy óriási büfit engedtem útjára – Wow, Én is szeretelek…várj. – majd Yemin a nyakamba büfizett egy kicsit.

-Pffúújjj~ kávé és cigi szagú. Undi vagy. –fordultam meg és szorongattam meg rég nem látott barátnőm. Illetve láttuk egymást, de soha nem tudtunk beülni valahova vagy csak úgy dumcsizni, így jó volt találkozni – Anyáék üzenik, hogy most nem tudnak jönni, de a napokban eljönnek megnézni a képeket.

-Ez remek hír. – ölelt meg újra, majd magunkra hagyott, mert át kellett vágnia a piros szalagot.

Egy fiú rohant felénk és szinte Min karjaiba zuhant.

-Bocs….bocs, hogy késtem. – lihegte. Én pedig nagyokat pislogtam mellettük – Te biztos Mei vagy. Már láttam rólad képeket a Vougeban, és Soyun sokat mesélt rólad. – oda motyogtam neki egy halk hellot és kísérőmbe kapaszkodva az épületet kezdtem tanulmányozni mérnöki pontossággal – Nem akartalak megijeszteni. Nam vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.

-Elnézést kérek a nevében, TJ vagyok! Kicsit gyáva a szentem, lehet, hogy érett fiatal nőnek látszik, de belülről még csak olyan 5 éves múlt. – nevetett ki TJ, hálám jeléül belemélyesztettem könyököm az oldalába.

-Ó, értem már. De Te nem vagy koreai.

-Nem, Bostonból jöttem ez el a csöppséggel. – újra.

-Na jó tudod kit nevezz te csöppségnek….tteeee~ most éppen semmilyen gúny név nem jut eszembe, de majd csak figyeld meg. Kitalálok valami nagyon frappánsat.

-Hajrá! – szorította meg a kezem. 

Itt már majdnem odaértünk XD

Yemin rövid kis beszéde után elárasztottuk a Galériát.  A fiúk belépője nagyon hatásos volt, már csak a füst és a galambok hiányoztak. Baekhyun és Yeolly még lassan is jöttek, mintha le lennének lassítva.

-Idióták. – suttogtam oda Yeminnek, akit rögtön megtámadt Tao. A fiúknak is gyorsan bemutattam új lakótársunkat, majd Layel az oldalamon, kettesben elindultunk megnézni a képeket.

-Ez gyönyörű! – motyogtam magamban. Lay felé néztem, aki aggódva bámult rám – Mi az?

-Nem festesz valami jól Mei. – állapította meg a nyilván valót – Rettentően sápadt vagy és érzem, hogy remeg a kezed.

-Jól vagyok… - hazudtam. Igazából borzasztóan éreztem magam, forgott velem a világ, ha Lay nem fog, akkor valószínű összeestem volna. Apró csókkal nyugtázta beszélgetésünk. A képek gyönyörűek voltak, a neon modellek meg egyenesen csodálatosak, bár nem bírtam ki, hogy ne tapizzam le őket, amiért kaptam is egy kis szidást az egyik őrtől. A Galéria egyik termében berendeztek egy kis tánc teret, körbe asztalokkal, amin pezsgővel megtöltött poharak sorakoztak. Lay levett kettőt és koccintottunk a művésznővel. Halk zene szólt és mindenki jól elcseverészett mindenkivel. Úgy gondoltam, hogy kicsit körbenézek egyedül és jobban belemélyedek barátnőm képeibe. Egyik kedvencemnél álldogáltam, amikor valaki megkocogtatta a vállam.

-DDDDD~ - ugrottam B anyukájának nyakába, mert amióta haza jöttem nem találkoztam vele – B merre van.

-Jong Suk-al ment megkeresni Yemint.

-Jong Suk….az a Jong Suk. – néztem D-re, majd Tokiyára, akik bőszen bólogattak.

És azt hiszem ez volt az a pillanat,mikor a fél disznót ki kergette Róka Rudi.  Amennyire tudtam a magas sarkúmban futásnak eredtem, bár fogalmam sem volt, hogy találom a mosdót. Nem érdekelt, hogy lány vagy fiú a lényeg, hogy WC csésze legyen előttem, amibe útjára engedhetem Rudit. Találtam egy ajtót, amin berontottam, nem WC volt, de a kis szemetes vödör is megfelelt. Kiadtam magamból mindent, úgy éreztem, mintha átment volna rajtam egy úthenger, többször is. Ültem a földön és lecsorduló könnyeimet törölgettem. Mikor kicsit összeszedtem magam, bevettem egy rágót, rendbe hoztam a sminkem. Mielőtt kiléptem volna a szobából, amire később rájöttem, hogy Yemin irodája, körülnéztem, hogy nem jön e épp valaki. Gyorsan berohantam abba terembe, ahol a modellek voltak. Döbbenten, ám örömmel láttam, hogy TJ jót elbeszélget Nammal. Valaki megkocogtatta a vállam, amitől halkan sikantottam egyet.

Csak, mert imádom a mosolyát.

-Már mindenhol kerestelek. Kris aggódik, hogy valami történt veled. – húzott magához. Mivel sötét volt megengedtünk magunknak ez forró és elég intenzív csókot.

-Ez finom volt. – suttogtam ajkaira. A félhomályban láttam, ahogy elővillannak fehér fogai. Imádtam a kisfiús mosolyát. Kihúzott a többiekhez,ahol megláttam B-t,mankóval. Legjobban nem az szomorított el, hogy ott van, mert tudtam, hogy nem hagyná ki, hanem az, akivel volt. Tudom,hogy mit érzett Jong Suk iránt és félek Ő nem fog tudni megállni, úgy, mint Én Woo Binnal szilveszterkor. 

-Olyan vagy mint egy zombi. D nagyon megrémült mikor elfutottál. – bicegett hozzám a kis csacsi.

-Pisilnem kellett….- egy újabb hazugság, de B ennél jobban ismert engem.

-Lay, elrabolhatom egy pillanatra Meit. Valamit meg kell beszélnem vele, tudod ez olyan csajos dolog. – tuszkolt arrébb B, Lay pedig addig Jong Sukkal társalgott – Mei mi van veled? Napok óta a WC-t járod. Hánysz össze-vissza. Basszus csajszi,a végén még kiderül, hogy terhes vagy.

-Nem vagyok az. Miért lennék terhes….Jesszus B! – pánikoltam be, mert lehet, hogy tényleg terhes vagyok – Csak valami ételmérgezés.

-Aha…Én meg a Dalai Láma vagyok, meg vak. Mei ha csak arra gondolok, amit Tokiya mondott, hogy mit eszel otthon máris a hányinger kerülget. Most meg TJ azzal fogad, hogy majd egy fél disznót betoltál egy étterembe, Te, aki még egy tányér rament is alig tud megenni. Mei figyelj rám, menj orvoshoz…ez nem játék.

-Ki vagy Te és hol a régi B? – néztem hunyorogva az előttem állót, aki csak nevetett a kérdésemen.

-Itt van, nyugi…csak a megfelelő alkalmat várja, hogy kitörjön. – kacsintott rám.

A rosszullétem az időmúlásával sem akart csillapodni,így jobbnak láttam, ha elindulok haza. Mivel már fogyasztottam alkoholt, de TJ-t sehol nem találtam, Krisre ruháztam a kocsim, hogy hozza, Tokiya és D pedig velem tartottak. Haza érve főztem magamnak egy nagy adag alga levest, ami kicsit rendbe tette a gyomrom. Már jócskán elmúlt éjfél mikor D kijött a nappaliba és lehuppant mellém.

-Minden rendben? – kérdezte.

-Nem tudom.

-Mi a baj?

-Félek.

-Mitől? Mei, Kicsim, tudod nekem bármit elmondhatsz. – szorította meg a kezem.

-Attól félek, hogy…hogy talán….D lehet, hogy terhes vagyok. – böktem ki. A kedves mosoly eltűnt, D berohant lánya szobájába és kihozta a táskáját.

-Ezt a lányomnak tartogattam. – nyomott a kezembe 3 kis dobozkát – Ismered B-t, sose lehet tudni. Gyere megtudjuk, hogy igaz e gyanúd.

A fürdőszobába mentünk, megcsináltuk az elsőt…2 kis csík, majd a másodikat és a harmadikat is,mind a három ugyan azt mutatta. A fürdőszoba hideg csempéjén ültem és zokogtam.

-Mond, hogy Lay az apja. – szipogott mellettem D.

-Pe…persze, hogy Ő. Ki más lenne? – szipogtam – De ez nem lehet, Én nem. Nem lehetek.

-Mi nem lehetsz? – lépett be B, és nagy szemekkel nézett, ahogy ott zokogok D karjaiban.

-Basszus B, terhes vagyok! – üvöltöttem és újra zokogtam.

B amennyire tudott leült mellém, sérült lábát kinyújtotta mellettem és a hátamra dőlve halkan sírni kezdett….

Min - You are drunk.

-Szerencséd ,hogy itthon vagyok. –ült le mellém a kanapéra Minsoo.
-  Te ilyenkor mindig itthon vagy. – húztam magam alá a lábaim.
- Na,ebben igazad van. Szóval,még egy és fél óránk van,aztán vissza kell mennem. És nem tudok garanciát adni arra,hogy a dorm többi lakója nem fog betoppanni később. Úgyhogy sietnünk kell. Elszámolok tízig,te addig menj be a hálóba és vedd le a ruháid. Hétnél utánad megyek.- kacsintott.
- Ez nem vicces .- bokszoltam a vállába.
- Nem is viccnek szántam .- pislogott rám ártatlanul.
- Minsoo …- sóhajtottam.
- Oké, bocsánat,ez tényleg nem vicces… vagyis hát szerintem az,de… mindegy. Szóval kivel vesztél össze ? Mr. Bubbletea-vel ? – karolt át,majd magához húzott.
- Még mindig nem vagy vicces. – mormogtam,miközben arcomat a vállába temettem.
- Mit csinált az a szeren… szóval mi történt ?
Lassan felemeltem a fejem,kisimítottam az arcomból pár csintalan hajszálat,majd barátom felé fordultam. – Féltékeny. De nagyon durván…és én ezt már nem bírom. Nem érdekli,hogy

A kép C.A.P műve. Én vagyok,de fogalmam sincs,mikor csinálta.

mi van velem,egyfolytában azt hiszi,hogy megcsalom,és tulajdonképpen leszarja,hogy mit érzek. Röviden ennyi. – néztem rá,majd visszakucorodtam előbbi pozíciómba.
- Értem. – bólintott lassan,miközben a karomat simogatta. – Én mindig mondtam neked,hogy maradj L.Joe-val,de persze te nem hallgattál rám. Ahh,fiatalság, bolondság. – sóhajtott.
- C.A.P. egyáltalán nem vagy poénos. –dünnyögtem a pólójába.
- Jó,igazad van. Biztos vagyok benne,hogy nagyon szeret téged. Sőt,akár a bandabeli pozíciómat is felmerem rá tenni. Egyszerűen csak… most valami nagyon okosat kellene mondanom,ugye? – puszilta meg a fejem két nevetés között.
- Hát, számítottam rá,hogy nem fogsz tudni .- nevettem én is.
- Lényeg a lényeg: szeretitek egymást és mint tudjuk a szerelem mindent legyőz. Na! Itt van az okosság .- csapta össze a tenyerét.- Minden rendben lesz Min. – mosolygott rám,azzal a vakítóan fehér fogsorával.
- Köszönöm Minsoo. Úgy szeretlek. – bújtam még jobban hozzá.
- Én is téged.
- Mondjuk nem akartam Sehunról beszélgetni,de most már mindegy. – válaszoltam szórakozottan.
- Nekem is van jobb témám,mint a féltékeny pasid. –kacsintott.
- Hallgatlak .- ültem feljebb.
- Mindjárt jövök. – állt fel,majd berohant a szobájába. 2perc után már vissza is jött,kezében egy dvd-vel. – Nah,aszongya hogy. – guggolt le a tv elé.
- Mit csinálsz ? –kérdeztem kíváncsian.
- Elterelem a figyelmedet. – huppant le mellém,a távirányítót szorongatva. – Emlékszel Niel kézi kamerájára ? Tudod,arra,amit L.Joe beleejtett a csapba,de még utána is működött.
- Persze. Azt ne mondd,hogy rámásoltátok dvd-re azokat a felvételeket. – húztam fel a szemöldökömet.
C.A.P. vigyora mindent elárult.
- Neeeem.
- Deeeeee. Na,helyezd magad kényelembe és élvezd a múltat. Hogy ma milyen költői vagyok. – vakarta meg az állát,hogy még hitelesebb legyen.
C.A.P.-nek igaza volt. Tényleg nem gondoltam Sehunra. L.Joe-ra gondoltam ( ami nem tudom mivel jobb) . És a srácokra és arra,hogy milyen jó is volt,mikor még velük laktam. A videóban olyan részek is voltak,amikről nem is tudtam,hogy rögzítve lettek. Szinte minden este,mikor a srácok nem voltak hulla fáradtak, előkerült a kamera. Sokszor elég nehéz kivenni,hogy pontosan mi történik,mert össze vissza dobáltuk, néhol kisebb verekedés ment érte és minden más,amit el tudtok képzelni. A felvételek többségén ( főleg mikor C.A.P és Chunji kamerázott) én és L.Joe szerepelek.
 A legviccesebb rész az volt,mikor bejött a manager és elkezdett ordítozni,hogy miért nem alszanak már a fiúk,mert holnap fellépés bla bla bla , C.A.P pedig pont akkor jött ki a szobájából és szó szerint nekirohant . A következő képkockán már mindketten a földön fekszenek ( a kamera folytonos rázkódásából lehet következtetni arra,hogy nem nagyon vettük komolyan), Minsoo pedig majd meg fullad a nevetéstől.

- Ez még mindig állati jó. Mennyit keresnénk vele,ha kiadnánk. – vihogott a mellettem ülő.
- Persze, aztán jönnének a dühös fan kommentek,hogy megcsalom Sehunt. – feleltem én is nevetve.
- Na, az tényleg vicces lenne. – feküdt el a kanapén. – Van még egy másik dvd is,megnézzük ? - kérdezte, miközben lábait az ölembe tette.
- Szerintem tartogassuk legközelebbre. Amúgy is mindjárt menned kell. –paskoltam meg a lábát.
- Jó,de nem tudom,hogy mikor lesz az a „legközelebb”,mert világturnéra megyünk.

- Mit csináltok? –ültem feljebb.
- Nem is mondtam ? Akkor most mondom: Miiin,világturnéra megyünk ! – ugrott fel hirtelen,engem is magával rántva.
-  Waaa nagyon boldog vagyok ! Biztos mindenhol teltházatok lesz ! – nevettem,miközben a nappali közepén ugráltunk.
- Olyan jó lenne,ha te is jönnél .- fogta meg a kezeim.
- Hát,ez elég nagy álom,de lehet,hogy beugrom az egyik koncertetekre. –kacsintottam rá. Ő csak vigyorgott.- És valamikor elmehetnénk bulizni is. Igazság szerint azért is jöttem,hogy megbeszéljük,mikor érsz rá,de ezek szerint nem mostanában.
- Hát eléggé elfoglalt vagyok,de amint lesz egy kis szabadidőm úgy berúgunk,hogy még megbánni is elfelejtjük .- kacsintott.
- C.A.P miért nem vagy képes felvenni a … óóó szia Min .- hallottam meg a hátam mögül Chunji hangját.
- Te meg mit csinálsz itt ? –állt elé csípőre tett kézzel Minsoo.
- Itt lakom. Amúgy meg érted jöttem. Egy órája vissza kellett volna jönnöd. – mutatott a falon lévő órára. C.A.P meglepetten pislogott rá.
- Egy és fél óra kimenőt kaptunk .
- Nem tudom,hogy ezt mikor álmodtad,de fél óra kimenőt kaptunk. A manager enyhén szólva dühös,úgyhogy kapkodd magad. Bocsi,hogy elrabolom,Min. Legközelebb én is beszélni szeretnék veled. Nem ér,hogy mindig csak C.A.P-el találkozol. – ugrált oda hozzám,majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Én is szeretnék már normálisan találkozni veled is. Hiányzol. – bokszoltam bele a vállába.
Minsoo halk köhintést hallatott mögöttem.
- L.Joe tudja ? – lépett oda hozzánk.
- Mit ?
- Hogy ti jártok. Várjatok,jobbat kérdezek: Sehun tudja ?
- Idióta.- forgattam a fejem.
- Na gyere,erre most nincs időnk. – kezdte el tolni Chunji az ajtó felé. – Te is gyere,Min.
- Ezzel még nincs lezárva az ügy. Látom,amit látok .- vihogott.

Elköszöntem a srácoktól a parkolóban. Reméltem,hogy C.A.P nem szidják le nagyon. Mindenesetre jót tett ez a kis kitérő. Sehunnal kapcsolatban még mindig nem változott meg a véleményem,de jó volt hallani valaki mástól is,hogy szeret. Jó,ez most hülyén hangzott,de így talán jobban reménykedtem abban,hogy nem nekem kell lépnem először azért,hogy kibéküljünk.
Este még beugrottam az egyetemre,hogy megtudakoljam a vizsgaeredményeimet. Mindegyik egész jól sikerült,úgyhogy boldog voltam. Este felhívott Gikwang,hogy találkozzunk valamikor. Ugyanígy tett Taemin,10 perccel később. Mostanában megtalálnak a régi ismerősök,aminek nagyon örülök.
Kaptam egy sms-t Yesungtól is :

                                                          „Jó volt látni.”
Nem nagyon foglalkoztam vele,nem is értettem,hogy miért töri magát még mindig.

indulás. Nem vittem magammal a magassarkúm ><

Másnap reggel felhívott YeMin,hogy menjek át,mert este lesz a megnyitója. Nagyon izgultam,és szurkoltam,hogy minden jól menjen. Sehun nem hívott. Tao viszont igen. Megkérdezte,hogy segítsen-e kibékülni Sehunnal. Aranyos volt tőle,de nemet mondtam. Ezt nekünk kettőnknek kell megoldanunk.
Szóval átmentem YeMinhez. Tao már ott volt. Együtt próbáltuk lenyugtatni, a folyamatosan pörgő YeMint,több kevesebb sikerrel.
Az este gyorsan eljött. Nem igazán tudtam,hogy elegánsan menjek-e vagy ne,ezért az arany középutat választottam ( ami,később kiderült,talán mégis kicsit túl elegánsra sikeredett).
Kiszállva az autóból rögtön szembeötlött a rengeteg ember,aki arra várt,hogy bemehessen barátnőm legújabb szerzeményébe. Rettenetesen büszke voltam rá.
Mikor bementünk,elállt a szavam. Nagyjából tisztában voltam vele,hogy mit is akar kihozni ebből az egészből YeMin,de élőben egyszerűen… sokkal jobb volt,mint aminek elképzeltem. A többiek is ott voltak,a srácokat is beleértve ( és Sehunt).  
- Miért nem mész oda hozzá ? – súgta a fülembe Tao,miközben a többiek gratuláltak YeMinnek.
- Tao,mondtam már,hogy nem kell segítség.
- Te is segítettél,mikor mi voltunk így YeMinnel. Most én is segíteni akarok neked. – tette karba a kezeit.
- Az teljesen más volt. Aranyos vagy,tényleg,és sokat jelent,hogy így aggódsz a kapcsolatunkért,de ezt nekünk kell megoldanunk. Különben is,ez most YeMin nagy napja. Ne velünk foglalkozz .- lökdöstem oda a barátnőjéhez.
- Jól van,de ugye tudod,hogy nem fogom ennyiben hagyni ? –mosolygott.
- Mit nem fogsz ennyiben hagyni? –karolt belé YeMin.
- Nem érdekes. –válaszoltam gyorsan,majd a festmények felé indultam. Időközben csatlakozott hozzám Xiumin és Baekhyun. A képek gyönyörűek voltak,és,ahogy körbenéztem,ezt nem csak én gondoltam így.
Kis idő múlva YeMin bevezetett minket a sötét szobába,ami eszméletlen volt. A helységben neonszínű festékkel kifestett modellek táncoltak. Tipikusan az a pillanat volt,amit csak akkor tudsz elképzelni,ha a saját szemeiddel látod.
- Ez rohadt jó. – lökdösött meg Mei. Én csak bólogattam.

Baekhyun hirtelen kézen fogott és megával húzott.
- Mi történt már megint Minnie ? – szorongatta a kezeim.
- Ezt hogy érted? –pislogtam rá.
- Tudod te. Múltkor ez a szilveszteres dolog,most meg ez a „nem beszélünk egymással”. Megbántott? Összevesztetek?
- Jaaa,hogy te Sehunról beszélsz. Nem nagyon szeretnék most ezzel foglalkozni. Táncolunk ? –húztam magammal a táncparkettre.
- Jó,de ezt még később megbeszéljük. – ingatta a fejét.
Tudtam,hogy Baekhyun meg fogja kérdezni,túl jól ismer. Viszont most tényleg nem akartam ezzel foglalkozni. Különben is Sehun nem úgy viselkedik,mint akit nagyon zavar a mostani helyzetünk.
Az este további részében szinte mindenkivel táncoltam,ittam és beszélgettem,kivéve persze Sehunt,aki egyre jobban idegesített a viselkedésével.
- Szerintem én megverem .- fogta meg a vállam Luhan.
- Ne fáradj. – válaszoltam szórakozottan. A bárpultnál álló Sehun felé néztem,aki éppen koccintani készült YeMinnel és Krissel.
- Pedig igazán megérdemelné. Na mindegy,ezt nem fogom annyiban hagyni,remélem tudod. – paskolta meg a karom,majd az éppen Meiel és B-vel táncoló Seo felé indult.
Kíváncsi vagyok,az este folyamán még hányan fogják ezt mondani nekem....
Majdnem öt óra telt el a megnyitó kezdete óta,és Sehunnal még egy szót sem váltottunk. Persze észrevettem,hogy bámul,de odajönni már nem tudott hozzám. Szó szerint mindenki,akit ismertem és itt volt kifejtette,hogy Sehun mennyire lehetetlenül viselkedik és ezt nem fogják annyiban hagyni. Aranyosak voltak,de úgy éreztem,őket jobban zavarja ez az egész,mint Sehunt. Tulajdonképpen nem is érdekelt. Ha ennyire idióta seggfej,akkor felőlem akár …. inkább hagyjuk.
Éppen Kaial, Suhoval, Krissel, Bvel és YeMin-nel koccintottunk,mikor valaki megérintette a vállamat. A többiek arckifejezéséből leszűrtem,hogy ki lehet az.

-Beszélhetünk? – kérdezte az előttem álló. Nem válaszoltam,csak elindultam a másik helység felé.

- Mondjad .- dőltem a falnak,karba tett kézzel. Sehun nagyot sóhajtott

- Én…

- Egyenlőre nagy kedvem van pofon vágni,szóval gyorsan mondd,hogy mit akarsz.

Meddig fogod még ezt csinálni ? Meddig fogsz még levegőnek nézni ?- csattant fel.
- Én nézlek levegőnek téged ?! Te tényleg teljesen hülye vagy. Ennyit akartál? Mert,ha igen,akkor visszamennék. – indultam vissza,de Sehun megfogta a csuklóm.
- Hallgatlak .- fordultam vissza.
- Beszéltem L.Joe-val.
- Mit csináltál ? – merevedtem meg.
- Azt mondta,hogy még mindig összejönne veled,ha te is úgy akarnád,de tudja,hogy te engem szeretsz. – nézett rám.
- Nem mondod ?! Ez kellett hozzá,hogy higgy nekem ? Te ennyire nem bízol bennem ? Te mit szólnál hozzá,ha én felhívnám az egyik exedet,hogy megkérdezzem: szeret-e még ? Hm ? – csattantam fel. Kicsit hangosra sikeredett,mert többen felénk fordultak.
- Most nem ez a lényeg. Én nagyon szeretlek téged Min. Éppen ezért nem szeretném,ha többet találkoznál L.Joe-val.- mondta éles hangon. Elkerekedtek a szemeim.
- Hogy..mi ?? Na jóóó,szerintem te részeg vagy. Én most visszamegyek .- húztam ki a kezem a szorításából,majd a sötét szoba felé indultam. Egyáltalán nem értettem Sehunt. Mi az,hogy ne találkozzak többé L.Joe-val ? Eddig nem volt semmi baja vele. Akkor most miért lett olyan,mint egy kiállhatatlan,féltékeny …idióta?