Az utolsó ember is elhagyta az épületet és az utolsó lámpa is lekapcsolásra került...
-Sikerült.-suttogtam magamnak egy halk sóhaj kíséretében.
-Gratulálok.-jött egy ismerős hang a hátam mögül amire megfordultam és nem kicsit sokkoltam le.
-Te mit keresel itt?-néztem értetlen fejjel nem várt látogatómra.
-Csak gratulálni szerettem volna a kislányomnak...-mosolyodott el és előhúzott egy virágcsokrot háta mögül.
-JungSuk... Miért vagy itt valójában?-néztem rá hisz tudom, hogy nem csak ezért jött... soha...ismétlem SOHA egy képemet sem látta még és sosem érdekelte amit csinálok így kíváncsi voltam a valódi indokra.
-Igazából szerettem volna ha egyszerre tudod meg a testvéreddel de ha már így alakult elmondom.
-Hallgatlak.-tettem karba a kezem.
-Elváltunk...-sóhajtott.
-Igen és?-nem értettem, hogy engem ez mért kéne, hogy érdekeljen... oké, hogy a gyereket túlnyomó többségben általában érdekli ha elválnak a szülei de én azt hiszem a tábor másik oldalát gyarapítom.
-És? Ennyire nem érdekel, hogy mi történik velünk?-kérdezte kissé szomorúan.
-Őszintén? A legkevésbé sem... szóval térj a lényegre ha kérhetlek hisz tudom, hogy nem utaztál volna Koreába ha csak ennyiről lenne szó.-kezdtem kissé feszülté válni.
-Igazad van. A helyzet az hogy ide költözöm.-jelentette ki teljesen nyugodtan én pedig hirtelen köpni nyelni nem tudtam. De azt ami ez után következett még legbetegebb álmomban se tudtam volna elképzelni.
-Mit szólnál ha együtt élnénk? Hogy bepótoljunk mindent...-Itt volt az a pillanat amikor kínomban nem tudtam mit csinálni mint, hogy nevetni kezdtem.
-Mondcsak te teljesen megőrültél? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Egy utcában...sőőőt egy országban sem szeretnék veled élni nem, hogy egy házban. Nevetséges.... és ha most megbocsájtasz én mennék.-fordítottam neki hátat és elindultam autóm felé.
-YeMin kérlek.-hallottam még elhaló hangját. Kissé megsajnáltam de ezt a gondolatot ki is vertem fejemből hisz azok után amit velem tett ez volt a legkevesebb amit mondhattam.
Beültem autómba és minimum a megengedett sebesség háromszorosával indultam el lakásom felé közben pedig Kris számát tárcsáztam.
-Át tudnál jönni?-kértem idegtől elcsukló hangon.
-Mi történt baj van? És jól hallom, hogy vezetsz?
-Majd elmesélem. És nyugi ki vagy hangosítva.-hazudtam, hogy megnyugodjon.-Azt hiszem, hogy le kell tennem.-ezzel ki is nyomtam a telefont mikor megláttam a szirénával utánam jövő rendőr autót..-Basszus már csak ez hiányzott... szitkozódtam majd félre álltam majd lehúztam az ablakot.
-Kisasszony. Tisztában van azzal, hogy nyolcvan a megengedett sebesség ezen a környéken?
-Igen.
-És azzal is, hogy maga mennyivel ment? A vezetés közbeni telefonálásról nem is beszéve.-kérdezte kissé gúnyos hangnemben.
-Nem igazán.-néztem rá egy félmosoly kíséretében.
-Akkor segítek. Százhetvennel. Tud róla, hogy az több mint a megengedett sebesség kétszerese?
-Ugyan már... Fogjanak el egy betörőt vagy köztereket rongáló kamaszokat. Mért az épp haza siető emberekkel kell szórakozniuk?
-Jogosítványt és forgalmit kérnék.-nézett rám ismét azzal a gúnyos mosollyal. Odaadtam neki majd kezdtem örülni, hogy végre mehetek mikor megint csak meg kellett szólalnia.
-Alkoholt fogyasztott?-ajjajj.
-Nemigazán?!-néztem rá hisz tudtam ha azt mondom, hogy nem és mégis szondáztat csak rosszabbul járok.
-Akkor kérem fújja meg a szondát.
Megtettem amit kért és vártam mi fog történni.
-Tudja maga igazán szimpatikus kishölgy így választhat két lehetőség közül. Az egyik, hogy bejön velünk a kapitányságra és nagy valószínűséggel bevonják a jogosítványát vagy helyszíni bírságot szabunk ki. Nos?
-Mondja mennyi.-nyúltam unott fejjel a pénztárcámért...sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék...
Otthon végre bele vethettem magam ágyamba és boldogan nyugtáztam, hogy a mai nap több szerencsétlenség nem érhet hacsak az ufók nem támadják meg kicsiny bolygónkat.
-Szia drága.-jött be ajtómon Kris.
-Szia.-húztam magamhoz egy ölelésre.
Mindent elmeséltem neki ami a megnyitó után történt amire csak egy 'Azta k....' kijelentéssel tudott reagálni.
-Nekem mondod?-nevettem kínomban. Egész este nosztalgiáztunk és elmesélte azt is, hogy Jongin megint mekkora paraszt volt. Félre értés ne essék imádom Jongint mintha az öcsém lenne de néha tényleg agyonverném szívem szerint.
Épp valami pocsékul nyálas romantikus drámát néztünk nyakig takaróban forrócsokival a kezünkben mikor Kris letette a bögrét az éjjeli szekrényre és felém fordult.
Belenézett a szemembe majd megcsókolt. Hirtelen lesokkoltam de annyira jól esett, hogy nem voltam képes véget vetni neki. Benyúltam pólója alá és mellkasán kezdtem apró köröket írni. Újból éreztem azt amit már nagyon régen nem. Kris a legjobb barátom, a testvérem, az őrangyalom és mindezek mellett az első szerelmem. Hirtelen elvált tőlem és csak lihegett először értetlenül néztem rá majd eszembe jutott Tao és ekkor hihetetlen bűntudat lett úrrá rajtam.
-YeMin valamit el kell mondanom.-hajtotta le fejét Kris.
-Igen?-néztem rá még mindig ködös tekintettel.
-É...Én... Én még mindig szeretlek azt hiszem.
'hogy mivan? Neee nem ugye ezt csak rosszul hallottam?! Nem tehetünk tönkre így mindent... hisz....hisz még én is szeretem őt.. hát persze, hogy szeretem...de...de nekem ott van Tao...akit szeretek... ugye? Ugye szeretem őt? Ugye?? Jóóójóó azt hiszem kezdek kiborulni.... és miért nem válaszol senki? Ja igen mert senki nem hall... hisz ez mindez csak bennem van... ha ezt bárki megtudja... ' -Gondolataimból Kris hozott vissza ahogy kezembe nyom egy pirulát és egy pohár vizet...észre sem vettem, hogy időközben rám jött a pánikroham... bevettem bogyómat és ráemeltem tekintetem.
-Most mihez kezdjünk?-néztem rá kétségbe esetten.
-Hogy érted? Mihez kéne kezdenünk? Szeretsz engem Yemin?-nézett rám kissé bizakodóan mégis meggyötörten.
-Azt hiszem valamennyire mindig is szerettelek.-húztam magamhoz és most én csókoltam meg. Nem érdekeltek a következmények nem érdekel, hogy mi fog történni ezután egyszerűen elborult az agyam és csak érezni akartam őt. Épp pólóját szedtem le róla mikor kissé elvált tőlem majd hátrébb tolt és sóhajtott.
-Valamit tudnod kell.
-Hmm?-néztem rá kérdőn.
-Lefeküdtem Soyunnal.-hajtotta le fejét.
-Hogy mivan?-döbbentem le.-Mégis mikor és hogyan?
-Tegnap....és hát az igazság az, hogy részegek voltunk.... tudod ő kiborult Kai miatt én meg megkerestem és ittunk...meg ittunk majd fogalmam sincs hogy de megtörtént.
-Értem...-gondolkoztam el.
-Haragszol?-kérdezte.
-Dehogy haragszom... miért is haragudnék?-mosolyogtam biztatóan.
-Édes vagy.-csókolt meg ismét... De itt már nem állt meg egyikőnk se.
.jpg)
Reggel kómásan nyitogattam a szemem és reménykedtem, hogy az egész tegnapi napot csak álmodtam és valójában most párom mellett fekszem majd boldogan együtt indulunk meg a megnyitóra... de sajnos hiába reménykedtem... minden valóság volt. Most Kris az aki egy szál alsóban fekszik mellettem és egymásba gabalyodva fekszünk az ágyon. Látom, hogy már ébren van de annyira gondolataiba van mélyedve, hogy észre se veszi, hogy felébredtem.
-Jóreggelt.-szóltam oda neki mire kicsit összerezzent.
-Jóreggelt.-csókolt homlokomra ami belőlem szintén azt a reakciót váltotta ki mint én az előbb belőle.
-Most mihez kezdjünk?-tornáztam fel magam törökülésben egy takarót magamra téve.
-Fogalmam sincs... Szörnyű barát vagyok.-szontyolodott el.
-Ugyan miért lennél az?-öleltem magamhoz.
-Egy hét alatt két barátom életét tettem tönkre. Először Kai és most meg Tao...
-Ugyan már Kris... Jongin mindent magának köszönhet.Ami meg minket illet....abban mindketten hibásak vagyunk... és sokkal könnyebb lenne ha az egész csak sima szex lett volna... de így, hogy mindketten érzünk még valamit a másik iránt így sokkal bonyolultabb.
-Tudom...és fogalmam sincs mi legyen. Ha folytatjuk azzal sok embert megbántunk és utálni fognak minket...de ha csak ennyi volt...hát én abba belebolondulok.
-Nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak Kris.-kezdtem el sírni.
-Ugyan már a mi barátságunknak ennél sokkal több kell....-mosolyodott el bíztatóan.
Kris szinte az egész napot nálam töltötte és beszélgettünk...Néha egy kisebb csók de ennyi.
A héten egyik nap DongHoon csörtetett fel szobámba és kopogás nélkül berontott.
-Öltözöm nem zavar?-nevettem el magam a fiú vöröslő arcát látva.
-Öhhm...vendéged van..
-Igen? Kicsoda?-kérdeztem.
-Egy lány.-köszönöm DongHoon igazán sokat megtudtam.
-Mond neki h mindjárt megyek.
-Oké.-mért végig zavartan nyelt egy nagyot majd becsapta az ajtót és leviharzott.
Tíz perc múlva már lent is voltam és örömmel konstatáltam, hogy a 'lány' az Soyun... és mint láttam elég jól elbeszélget drága lakótársammal.
Leértem a lépcsőn és nyakába ugrottam.
Több órán át beszélgettünk ami igazán jól esett hisz rég volt alkalmunk rá. Szegény nagyon kiborult a Jonginnal történtek miatt mégis nagyon erősnek mutatja magát.
-Lassan mennünk kell.
-Hova mentek?-kérdezte kíváncsian.
-DongHoon állást keres és elviszem egy interjúra.
-Azt hittem modell.-kerekedett el a szeme.
-Igen de tudod kezdő modellként nehéz abból megélni.
-Értem hát akkor menjünk.-mosolyodott el.
Az autómnál elköszöntünk majd ment mindenki a dolgára.
A kocsiban ahelyett, hogy DongHoon az állásinterjúra készült volna végig Soyunról faggatott.
'hány éves?' 'van barátja?' 'nagyon szép' 'ugye kedves?' ezek és ezekhez hasonló mondatok hangzottak el egészen addig míg meg nem álltunk és meg nem szólaltam.
-MEGJÖTTÜNK ügyes legyél!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése