A kórházba érve aláírtam B minden papírját helyette, mert szegénynek már annyira fájt a lába, hogy csillagokat látott.
-Minden rendben van? - kérdeztem tőle.
-Persze, menj csak. Majd Jong Suk figyel rám. - az ablakon kifelé bámuló fiút figyelte, aki mintha meg se hallott volna minket.
-Olyan 20 perc és itt vagyok! A kabátom itt hagyom. Ha csörögne a telefonom nyugodtan vegyétek fel. - mosolyogtam, majd elindultam orvosomhoz.
A váróban ülve idegesen gyűrögettem egy szórólapot, ami nem mellesleg a helyes fogamzásgátlásról szólt...micsoda véletlen. Én és a helyes fogamzásgátlás. Egy alacsony nővérke, hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt és bekísért.
-Á, Wu kisasszony, örülök, hogy látom! - az orvosom, egy idősebb férfi volt, bár eleinte nagyon féltem tőle, mára már teljesen megszoktam, hogy jobban ismer odalent, mint bárki más.
-Üdvözlöm Doktor Úr! - hajoltam meg.
-A telefonban úgy hallottam, hogy kis kegyed nagyon aggódik valami miatt. De úgy látom, hogy talán igaza lehet.
-Ezt miből gondolja?!
-Jöjjön velem! - a fülke felé vezetett, ahol a ruháim kellett hagyni. Egy hatalmas tükör elé állított és felhúzta a pólóm. A hasam alja kerekedni kezdett - Így is megtudom állapítani, hogy kb. a 3 hónapban lehet. Eddig nem vette észre, hogy a testében változások vannak?!
-Azt hittem csak a stressz miatt nem jön meg, mert abból most kapok eleget, aztán arra gondoltam, hogy híztam, és a hasam azért kezd gömbölyödni. Aztán az utóbbi pár hétben elkezdődtek a rosszul létek, a hangulat ingadozás és minden egyéb.
-Kedvesem, Ön 100% biztosan gyermeket hord a szíve alatt. Szeretné megnézni? - nem tudtam, hogy akarom e igazán, hogy gyerekem legyen. Fiatal vagyok Én még egy picurka pocak lakóhoz. Nem válaszoltam, csak bólintottam, mire orvosom szélesen vigyorogni kezdett. Felfeküdtem a vizsgáló ágyra, a zselé csikizte a hasam, majd a képernyőn megjelent, egy nem is olyan aprócska folt.
-Ő lenne? - kérdeztem, a könnyeimmel küszködve - Tényleg Ő az?
-Bizony...Gratulálok, Ön hivatalosan is kismama! - nevetett. Kaptam egy képet. Miután megkaptam minden fontos időpontot, vitamint és megannyi könyv címét elindultam megmutatni B-nek a kisbabám.
A kórteremből kijövet egy aggódó szempár figyelt engem. Először nem tudtam, hogy mit tegyek, a kép a kezemben, az arcom maszatos a könnyeimtől. Odajött és szorosan magához húzott.
-Kérsz egy kávét? - suttogta.
-Csak ásványvizet. - szipogtam. Kézfejemmel letöröltem könnyeim és B szobája előtt leültünk. Binnie a képet figyelte, Én pedig Őt. Az arca teljesen megváltozott, szomorúnak tűnt. Vajon miért? Talán az a baja, hogy nem Ő az apa? Fejem a vállára hajtva figyeltem Én is a képet. Binnie hangosan szipogott.Ujjaim összefontam, ujjaival - Ha akkor nem mész el! Talán most a Te gyereked lenne itt. - kezét a hasamra tettem.
-Tudom...- mély hangja szinte tőr ként szúrta át a szívem - Nem akarlak elveszíteni MeiMei.
-Nem fogsz.
-Kérhetek valamit? - hangja remegett.
-Hm?
-Megtudnál úgy csókolni, ahogy Layt szoktad? - nem nézett rám, csak a képet figyelte. Kivettem a kezéből és ölébe csúsztam. Kezeim csodás keretet alkottak vékony arcán. Szemei vörösek voltak. Apró puszit nyomtam orra hegyére, mitől végre elmosolyodott. Rossz volt Őt így látni, ilyen gyengének. Ajkaim, ajkait kutatta, majd a világ megszűnt létezni és csak Ő volt a számomra. Hosszú percek teltek el. Woo Bin egyik keze a derekamra fonódott, másik a hasam simogatta. Kiváltam a csókból, néztem Őt. Egyik bátor kis könnycseppem, szinte az övével egy időben gurult végig az arcomon-
Még soha....Soha nem csókoltál meg így.
-De igen, csak soha nem vetted észre. - felálltam, kezét nehezen, de végül elengedtem - Mennem kell! - el kellett tűnnöm a közeléből, ha nem teszem, tudom, hogy nem bírtam volna neki ellen állni. A folyosó végén összefutottam Jong Sukkal, aki két vizet tartott a kezében.
-Sajnálom. - mondta, mintha ez az egész az Ő hibája lenne. Megöleltem Őt és a fülébe suttogtam, hogy "Nem a Te hibád!" majd mosolyogva a kijárat felé vettem az irányt.
Úgy gondoltam a kórházban történteket után igazán kiérdemlek egy kis pihenőt. Az ágyamon feküdtem, mikor a telefonom visítani kezdett, jelezvén, hogy sms-em jött.
"Minden rendben?" - fura volt,semmi szeretlek, semmi puszi. Lay nem ilyen.
"Persze! Miért? Történt valami?" - válaszoltam, mert fogalmam sem volt, hogy miért kérdezhette, hisz az állapotomról nem tudott. Válasz nem jött, ezért aggódni kezdtem és felhívtam Chen-t, aki biztos párom közelében volt.
-Chen Chen! Itt Mei. Lay a közeledben van?
-Öhm...szerintem most nem akar veled beszélni...- a hangja megijesztett. Mi az, hogy nem akar velem beszélni?!
-Add Őt kérlek!
-Mei...
-Chen, a telefont! Add át neki!
-Lay... - egy pár másodperc néma csend következett, aztán egy ideges sóhaj. Megőrjített, hogy nem tudtam miért mérges.
-Halló?! - a hangja kimért volt, mintha egy géppel beszéltem volna.
-Mire véljem az üzeneted?
-Még Te kérdezed? Istenem Mei...és Én vakon mentem utánad, mint valami pincsi kutya. El sem hiszem, hogy valaha is szerelmes voltam beléd.
-Ez durva... - hallottam Chen hangját.
-Te ebbe most ne szólj bele kérlek.
-Lay, állítsd le magad és mond el mit követtem el. Nem értem, hogy mi folyik itt. - könnyek szurkálták a szemem, Lay, sőt még senki nem beszélt így velem.
-Woo Bin. Érted, Mei Woo Bin az Én bajom. Nem rég jött ki egy hír, hogy titokban találkozgattok.
-Hol olvastad?
-Az mindegy, a lényeg, hogy a kép magáért beszél. Vége! Érted Mei?! Köztünk mindennek vége.... - a hívás megszakadt. A gépem magam elé kapva kutattam a pletyka kiindulásától. Hát persze egy, hogy közösségi oldalról indult az egész, és egy fan tette ki. Nem érdekelt, hogy Lay mit gondolt, csak fortyogtam a méregtől, közben a tükör előtt állva méregettem magam.
A hasam láthatóan változásnak indult így a harmadik hónap elején. Vajon nagy baba lesz? Kire fog hasonlítani? Örökölni fogja Lay sármját, vagy olyan kis nyomi lesz, mint Én. Először csak nevettem kis fantáziálásomon, majd könnyeim utat törve maguknak potyogni kezdtek. Valaki halkan kopogott, éreztem, hogy ajtóm előtt testvérem várakozik.
 |
| A képet Kris csinálta, mert Ő akart egy ilyen képet. xD |
-Kris....mondanom kell valamit. - nyeltem egy nagyot és kerültem a szemkontaktust. Lefeküdt az ágyamra és várta, hogy beszéljek, hozzá bújtam - Nagybácsi leszel.
Hangos nevetésben tört ki, szinte a könnyei is kicsordultak, ám mikor kezét kemény, már gömbölyödő hasamra tettem elállt a szava. Nem tudom, hogy a meghatódottságtól vagy a méregtől, de sírni kezdett. Aztán a reakcióból ítélve öröm könnyei a pulcsimat áztatták.
-Annyira boldog vagyok! Annyira örülök, hogy.....
-Ez nem jó hír Kris. Laynek és nekem házasság előtt születik gyerekünk, ráadásul Lay egy idol, a karrierjébe kerülhet. - sírni kezdtem. Kris újra magához húzott.
-Hidd el húgi, hogy mindenki támogatni fog téged. A barátaid, a családod, mindenki, élen velem. Anyuék tudják már? Lay tudja már?
-Lay szakított velem...
-Tessék?!
-Egy fan kirakott egy képet, ahogy Woo Bin ölében ülök és azt hiszi, hogy megcsaltam, de nem, csak...
-Csak mi? Mei, ne legyél már ennyire kis buta. Tudod, hogy bárhol lehetnek fanok, akik vagy téged, vagy Woo Bint követik. Nem szabad ennyire nyilvános helyen ilyen dolgokat csinálni.
-Tudom...- Kris nem maradhatott sokáig, mert már így is szinte az egész napot legjobb barátjával töltötte, és comeback előtt egy kicsit húzós, ha az ember nem megy be próbára. Mivel unatkoztam bevittem Őt, közbe elmentem az Én dilinyós barátomért is, aki az egész napot új ismerősével töltötte.
Soyun ajtaja előtt ácsorogtam, mikor kopogni akartam, Jun nyitotta ki az ajtót. Hatalmas mosoly terült szét az arcán, majd a nyakamba ugrott. So épp vacsit készített, habár még kicsit fájt, amit Krissel tettek, nem tudtam rá sokáig haragudni. Elmeséltem neki, hogy mi történt Lay és köztem, hát szegénykém köpni-nyelni nem tudott, egyrészt, mert megtudta, hogy babám lesz, másrészt, mert nem nézte ki belőlünk, hogy mi veszekedni is tudunk. Aztán Nam és TJ végre előkerültek, furcsán tekingettek egymásra. Csak nem Nam is meleg?! Na majd leülök az Én BostonBoyal egy kicsit beszélgetni. Haza érve megmutattam neki a képet, hát úgy konkrétan körbe szaladt a házba örömébe. Bárcsak Én örülnék ennyire a hírnek.
-Lejössz velem a medencéhez? - kérdeztem az örömködő fiút.
-Inkább alszom egyet. Kicsit hosszú volt az éjszaka. - fültől-fülig vörösödött.
-Csak nem...Nam és Te?! TJ! - nevettem a pironkodó fiún. Felkísértem a szobájába, majd benéztem mindenhova, de D épp lányát ment meglátogatni, Tokiya pedig dolgozott.
-Mit keresel itt? - hangom annyira remegett, hogy bántotta a fülem.
-Kris beszélt velem. Illetve leüvöltötte a fejem.
-Nem Én kértem rá.
-Tudom, és szeretnék bocsánatot kérni. Amikor megláttam a képet, azt hittem, hogy az ablakon ugrok ki....
-Nem érdekel a magyarázatod Lay. - szakítottam félbe - Nem bíztál bennem, hol ott nagyon jól tudod, hogy csak is téged szerettelek. Ő itt a Te gyereked. - mutattam hasamra - Nem másé, de tudod mit....nem érdekel. Te magad mondtad köztünk vége mindennek., hát tartsd is magad ehhez. Majd a többiek segítenek felnevelni. - zártam le a vitát és ott hagytam....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése