Danbi: Plus kilos~

Szeptember óta nem jelentkeztem, ami bizony elég sok idő. Zajlottak ám az események. Egy perc nyugtom nem volt. Néha még a mosdóba se tudtam kimenni, nem hogy a gép elé leülni. De most végre akadt egy pár nyugodt percem, ami alatt megpróbálom bepótolni az elmaradásom.

Legutolsó bejegyzésem a nyaramról szólt és azzal végződött, hogy párommal és csapatával is tudattam a jó hírt, ami persze számunkra tényleg az volt, de az ügynökség már nem egészen, így vélekedett erről. Szerintük ez a gyerek a legrosszabbkor jött. Tekintve, hogy Chanyeollal még sosem beszélgettünk a házasságról és nem most akartuk meggondolni magunkat. Úgy voltunk vele, hogy gyűrűk és eskütételek nélkül is tudjuk, hogy mit jelentünk a másiknak, de persze ez a gondolkodás nem fért bele az itteni kultúrába. A vég nagyon rossz szemmel nézte, hogy ilyen felelőtlenek voltunk, de szerencsénkre egy-két hét huzavona után megbékéltek a szituációval és elfogadták, hogy vagy megszokják, hogy házasság nélkül lesz gyerek, vagy megszöknek, ami jelen esetben Chanyeol megszökése lett volna. De szerencsére, nem kellett Saur páromnak, ahhoz folyamodnia, amit legjobb barátom is tett. Az is eléggé megviselt, hogy Luhan kilépett a csapatból és visszaköltözött Kínába, nem tudom mi lett volna, ha Chanyeol is így dönt.

Lulu;-;♥

És ha már így szóba került Luhan muszáj megemlítenem a kis kiruccanásom Kínába, ahova drága barátom Tokiya kísért el. Persze az Sm ezt is szóvá tette, hogy miért egy fiúval kell mennem. Könyörgöm, az egyik legjobb barátomról beszélünk. És egyébként is azzal megyek, akivel akarok, se nekik se az emberek semmi közük ahhoz, hogy én kivel megyek.
Kis kirándulásunk célja pedig az volt, hogy Lulu és legjobb barátnőm langaléta tesója, Kris is személyesen tudja meg, hogy egy volt csapattársuk bizony egészen érett már arra, hogy apa legyen.
- Szia édes.- öleltem meg Lulut.

- Szia.- köszönt hatalmas vigyorral az arcán, de egyből lefagyott róla a mosoly, ahogy megérezte gömbölyödő hasam.  – Azt hiszem, van mit mesélned. – görbült újra szája.  Elfoglaltuk kis szállodaszobánkat és elmeséltem, hogy mi történt Koreában, miután Luhan elhagyta a csapatot. Vagyis, hát mivel a nyarat én se igazán ott töltöttem nem tudtam túl sok információval szolgálni neki, csak azzal, amit én is hallottam. De a saját nyaramról viszont örömmel meséltem neki, ahogy azt is felhőtlenül boldogan meséltem el neki, hogy bár először nagy vita volt ebből a gyerek ügyből a végén mégiscsak mi jöttünk ki jól Chanyeollal.
- Tényleg Krisről tudsz valamit? Neki is személyesen szeretném elmondani a dolgot, meg örülnék ha találkoznék vele.

Sajnos Luhan se tudott több információval szolgálni annál, amit már mi is tudtunk Tokiyával, így egy újabb sms mellett döntöttem és reménykedtem benne, hogy végre elolvassa.

„Szia langaléta. Tudom, hogy Mei miatt nem szeretném kapcsolatba lépni velem, de örülnék ha végre életjelet adnál nekem. Fontos mondani valóm van. Itt vagyok Kínába. Jó lenne, ha tudnánk találkozni.  B”

Langaléta;-;

Háromszor kellett elküldeni neki az üzenetet, mire hajlandó volt válaszolni és szakítani rám pár pillanatot. Egy kis, eldugott kávézóban ülve vártam, hogy a magas kínai végre megérkezzen.  Telefonommal játszottam, mikor meghallottam a kis csengőket csilingelni. Egyből az ajtóhoz kaptam a fejem és mosolyogva intettem az ajtóban állónak.
- Szia. – köszöntem, mikor helyett foglalt velem szemben.

- szia. – morgott el egy köszönést. - Nincs sok időm, mondd gyorsan.
- Muszáj parasztnak lenned? Én ideutazom hozzád, te meg még jó modort se tudsz mutatni. Mei sírva fakadna, ha ezt megtudná.
- Ne keverd bele ebbe Meit.
- Miért ne? Tudod, hogy mennyire megviselte a döntésed? Legalább szólhattál volna neki.
- Neked ehhez semmi közöd.

- De, Kris. Nagyon is sok közöm van hozzá.  De most nem veszekedni jöttem.  – nem tudtam, hogy kezdjek bele az egészbe.
- Mi az megkukultál?
- Nem…- kezdtem el játszani a poháralátéttel. – Emlékszel mikor Chanyeol meg én tavaly karácsonykor azzal poénkodtunk, hogy bővül a család?
- Nem lehet azt elfelejteni. Szegény Suho majdnem infarktust kapott a hírtől. De miért fontos most ez?... Be, ne mondd, hogy.
- De. Most tényleg bővül a család.
- Gratulálok. – ölelt magához és gratulált őszintén. Ezután sajnos el is kellett búcsúzkodnunk, mert Krisnek tényleg dolga volt, de ez a fél óra is elég volt, arra, hogy elmondjam neki azt, amiért jöttem és örültem, hogy sikerült és nem egy szennylaptól kellett megtudniuk.

Október eleje egy kész rémálom volt számomra.  Elég lett volna már maga az a tény is, hogy egyre nagyobb a hasam és egyre jobban letargikus voltam, hogy szépen kidolgozott kockáim egy pillanat alatt eltűntek. Emellett az SM volt olyan kegyes és ezt az időpontot választotta, hogy bejelentse a kis csöppség érkezést, ami megannyi problémát okozott.  A rajongók első düh hullámaiban kedves üzeneteket kaptam, hogy akasszam fel magam, amiért elvettem Chanyeol jövőjét, a szabadságát és az életet. Ezután jöttek az egyre durvább dolgok, amiknek hála a saját házamból nem mertem kilépni egy pár hétig. Mire lenyugodtak a kedélyek már elérkezett a november is.  Egyre növekedő pocakom mindenben meggátolt.  Nem tudtam lehajolni, ha valamit leejtettem, ami valljuk be elég gyakran előfordult velem.  Ha el akartam menni otthonról a cipőt nem tudtam gyorsan felkapni az ajtóba, muszáj volt leülnöm hozzá.  Mindig az utolsó pillanatba indultam el bárhova készültem is, így rohannom kellett, de a rohanás ebben az időszakban teljesen elfelejthettem az életemből, így maradtok az 5-10 vagy akár 15 perces késések.
- Jól vagy B? – kérdezte meg Chanyeol aggódva, ahogy lihegve beestem a próbatermükbe.
- Persze, csak kicsit elfáradtam. – erre mindenki nevetésben tört ki. -  Nevessetek csak, megnéznélek titeket ekkora hassal rohangálni. – mutattam egy közepes görögdinnyével vetélkedő hasamra.
- Gyere menjünk, mielőtt összeverekedtek. – fogta meg kezem.
- Hova? Azt hittem ma csak végig kell néznem a próbát.

- Álmodozz csak. – karolta át derekam.  Lent az épület előtt már várt ránk egy autó. Chanyeol segített beülni és az utat teljesen csendben tettük meg. Körülbelül fél órás autókázás után, mikor már erősen kellett koncentrálnom, hogy be ne szunyáljak az egyenletes motorzúgás miatt, az autó megállt.
- Chanyeol mi ez?- szálltam ki az autóból.

a kedvenc képem

- Csak egy fotózás.
- Nem. Én ezt nem akarom.
- Nem kérdeztük, hogy mit szeretne. – állt meg mellettem „drága” főnöke a páromnak.

- Szóval így játsszuk. Maguk elnézőek voltak velünk, de ezt az jelenti, hogy én is báb lettem? – egy francos mosolyt kaptam megerősítésnek. – És mi van, ha én nem ugrálok úgy, ahogy maga csettintget?
- Annak nagyon rossz vége lesz. – mondta, mikor Chanyeol már hallótávolságon kívül volt folytatta. – Ha nem akarja, hogy véget érjen a karrierje mosolyogva teljesíti a dolgokat.
- Nehogy azt higgye, hogy ennyivel meg tud félemlíteni. – hagytam faképnél az önelégült faszkalapot és úgy döntöttem ez a fotózás még belefér, mert amúgy is szerettem volna megörökíteni hogyan is nézek ki nagy pocakkal.

 Mikor beértem az épületbe egyből kezelésbe vettek. Rendbe tették a hajam, felkeltek egy enyhe sminket, ami közben szerencsére pihenhettem egy kicsit mielőtt dolgozni kezdtünk.
Hazudnék, ha azt mondanám nem élveztem a fotózást, de nagyon kifárasztott. Úgy éreztem magam, mint aki napok óta nem aludt.
- Gyere B, menjünk. – lépett mellém Chanyeol.

- Még egy picit várj.
- Ennyire elfáradtál?

- Chanyeol, 8 kg plusz van rajtam és hidd el nem könnyű ekkora hassal bármit is csinálni. – mutattam pocakomra.

- Tudom, de szerintem te se itt akarsz piheni. Ma estére kaptam kimenőt szóval egyből hazamehetünk. – simított végig hasamon, majd egy puszit hintett ajkaimra és felsegített a fotelből.

White version. :)

Idén Chanyeol azt mondta semmit nem kér a szülinapjára, csak, hogy egészséges legyen a kis

torta nélkül nincs szülinap. :D 

csöppség. Én ennek ellenére szerettem valamivel meglepni, így november 27-én az egész házat már kora reggel felvertem és mindenki vigyázz állásban követte utasításaimat. D kapott egyedül mentesítést, mert ő a családi vállalkozás kiterjesztésével foglalkozott. ( Ez egyenlőre titok , hogy micsoda. ) Míg Mei és Tj a lakás takarításával foglalkoztak, addig Tokiyával mi birtokba vettük a konyhát.  Tény, hogy borzalmas szakácsnak bizonyultam eddig életem során , de úgy gondoltam itt az ideje komolyan megpróbálkozni valamivel. És ez a valami egy rögtön egy szülinapi torta. Nem kell nagyon nagyra és bonyolult édességre gondolni, csak egy egyszerű kis gyümölcsös nyalánkságra.  Délutánra el is készültünk vele. Szerencsére a konyha csak tiszta kosz lett, de egyben maradt. A lakás többi része meg ragyogott a tisztaságtól, így boldogan fogadtam a fiúkat, hogy egy kis ünnepi vacsorával lepjem meg párom és barátait.  Este hatra vártam a srácokat, akik, mint mindig időben érkeztek persze üres hassal.

- Ugye nem te csináltad ezeket? – kérdezte Jongin ahogy helyett foglalt az asztal mellett.

- Mert ha igen nem eszel belőle?

- Hát nem is tudom. Nem akarok kórházban kikötni.

- Köszönöm Jongin, a kedvességed határtalan. – ültem le párom mellé én is. – Egyébként ezeket rendeltük szóval nem lesz semmi bajod tőle. – mutattam végig az asztalon, majd mindenki nekilátott tömni a fejét. A vacsora után mindenki elvonult. A srácok hazamentek, egyedül Chanyeol maradt itt velem. Miután elköszöntünk mindenkitől csuklón ragadtam és behúztam a szobába, hogy átadjam az ajándékom.

Saur couple. :3

- Nem valami nagy dolog, de szerettem volna valamit adni. – vettem elő becsomagolt ajándékom. - Boldog szülinapot!- csókoltam szájon.  Channie fülig érő szájjal tépte szét a csomagolást, ami egy fehér pulcsit rejtett. Először furán nézett rám, hogy most ezzel mit akarok, egészen addig még ki nem hajtogatta és meg nem látta a feliratot rajta. – Nekem is van egy. – kacsintottam rá. – Hogy ne csak egyen fehér nemünk legyen. – nevettem fel.

az este további részében kellemesen élveztük egymás társaságát, ami nem tartozik a nagy közönségre.

Két kis drágám♥

A december volt életem legborzasztóbb időszaka. Ennyit még életemben nem szenvedtem. Mivel tudtam, hogy januárban már nem leszek képes az iskolára koncentrálni, így erre a hónapra időzítettem minden vizsgám, így éjt-nappallá téve tanultam, hogy mindegyik sikerüljön, ami eléggé ki is fárasztott. Karácsonyra teljesen kikészültem, így idén az ünneplés inkább pihenéssel telt, ugyanis a sok stressz nem tett jót, így az orvos ágynyugalmat rendelt el egészen, addig míg meg születik a pici.  Sajnos mivel Chanyeolnak dolgoznia kellett, így nem lehetett velem túl sokat, de a lányok rendszeresen átjöttek hozzám és szórakoztattak. Sose voltam egyedül. Sőt mikor már kicsit jobban lettem nem feküdtem naphosszat hanem sétálgattam a lakásban, persze bizonyos időközönként, mert sokkal fáradékonyabb lettem, így a terhesség végére.

Az év utolsó napján is csak fetrengtem egész nap. Este viszont erőt vettem magamon és úgy döntöttem, hogy most jó gazdi leszek és megjutalmazom a két kis kutyust egy sétával. Már éppen adtam rájuk a pórázt mikor Mei utánam kiabált.

- B hova készülsz? – szaladt oda hozzám.

- Csak elviszem őket sétálni. – mutattam fel a pórázokat a kezemben.

- Veled megyek.
Lassan sétáltunk. Vigyáztunk, hogy a kissé jeges úton nehogy elessünk, nem mellesleg nekem amúgy se a gyors séta volt az erősségem pláne nem így,ekkora hassal.

-  Szerintem forduljunk vissza.

- Még szeretnék egy kicsit kint maradni. – mondtam Meinek és meg se várva a válaszát folytattam tovább a sétát, de rossz döntést volt.
- Gáz van. – álltam meg egy negyed óra múlva.

- Ne mondd, hogy…

- Elfolyt a magzat víz.
- Biztos? Nem lehet, hogy bepisiltél?

szenvedéseim egy megörökített pillanata.

- Bepisilni? Mei komolyan, eddig se volt semmi bajom ezzel. Ezt tuti nem ..,áhhhh.- ordítottam fel.

Mei azonnal hívott egy mentőt, majd értesítette a fiúk menedzserét, hogy amint vége a koncertnek rögtön jöjjenek a kórházban. Mire sikerült elérnie úgy hogy ne csak az üzenetrögzítővel beszéljen már ki is értek a mentők és bevittek a kórházba. Mei jó barátnő lévén megnézetett velem egy szülést, hogy lélekben felkészüljek arra, ami várni fog rám és most rettenetesen hálás voltam neki. És azért mert végig ott volt velem és nem hagyta, hogy egyedül szenvedjek. a szülés végére Chanyeol is befutott így ő vághatta el a köldökzsinórt.

- Eldöntötték, hogy mi legyen a kicsi neve? – kérdezte a nővért miután elvitte a picit a kötelező megfigyelésre és már engem is átvittek egy kórterembe.

- Nem igazán gondolkoztunk eddig ezen. - válaszolt Chanyeol egyből.
- Mit szólnál a Ji Sanghoz?
- Az orvos után akarod elnevezni a gyerekünk?

- Belehaltam volna, ha ő nincs itt.

- B ne túlozz. Nagyon ügyes voltál és semmi baj nem volt a szülés közben. – kapcsolódott be Mei is.

- Dehogynem.  Nagyon fájt. Komolyan soha többet nem szülök, mert belerokkanok.

- Sziasztok, zavarunk? – dugta be a fejét Suho.

- Nem gyertek nyugodtan.

- Meg van már a pici neve? – kérdezte  Suho újfent.

- Ji Sang. Park Ji Sang.

- Nem hiszem el B.
- Nem érdekelsz Chanyeol. Én szültem és nekem tetszik ez a  név.

- Akkor legalább utánam nevezted volna el.

- Mert az jobb hogy ifj. Park Chanyeol?

- Mi történt, hogy már megint veszekednek? – kérdezték a srácok Meit.

- B az orvosa után akarja elnevezni a gyereket és Chanyeolnak nem tetszik, hogy ő dönt egyedül.

- B megint szerelmes lett? – kérdezte Jongin nevetve.

- Akkor is Ji Sang lesz a neve.  Ha nem tetszik akkor nem is kell foglalkoznod vele, majd felnevelem egyedül. –vágtam be a durcást.
- Nem azt mondtam, hogy nem tetszik, csak…

- Csak féltékeny, hogy egy másik pasi után nevezed el, ami érthető. – érkezett meg D is a hajnali órákban.

- Jaj Channie tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban. – öleltem magamhoz Saur párom, aminek hála kicsit engedett a feszültség köztünk és végül reggelre beleegyezett, hogy a kicsi neve Park Ji Sang legyen.

My handsome doctor, Park Ji Sang. 

Baby boy ♥♥♥

Soyun - Happy End

Érdekes, hogy az ember élete, pár hét leforgása alatt, mennyire meg tud változni. Kaival együtt vagyunk, de Én pedig elköltöztem Los Angelesbe. Remek munka lehetőséget kaptam, így nem hagyhattam ki. Öcsi itt maradt Koreában, hogy befejezze a sulit, majd utánam jön. Most haza jöttem, hogy megnézzem Danbi babáját, és találkozzak a fiúkkal! Már mindenki nagyon hiányzott, hisz három hónap, az három. Itthoni terveim persze nem valósultak meg, csak a támogatás a beteg gyerekeknek odaadtam, és kimentem Amerikába. Végül amikor kimentem, kiderült, hogy két hónapos kurzust kellesz elvégeznem, amit meg is csináltam, így most rendezvény szervező lettem. Esküvők, koncertek... ebből áll ki a munkaköröm. Nagyon élvezem, mert sok emberrel lehetek, de azért hiányzik Korea. 
Jun várt reptéren amikor megérkeztem, agyon szorongattam. Persze az Én drága kályha barátom is jött. 
Pár napot voltam otthon, találkoztam Kai-val is, meg a többiekkel, aztán mehettem vissza, mert hívtak, egy esküvő miatt. 
Kai azt mondta, hogy szeretne minnél hamarabb elvenni, szóval meg lett az időpont is, már csak meg kell szervezni. Azt mondta, szeretné ha először minden lecsillapodik az SM körüli Kris - Luhan mizéria, aztán már nyugodtan lehetünk együtt, házason. Valahogy megoldom majd az áthelyezésem is, addig pedig meg ott a telefon. 
-Haló? - szóltam álmosan a telefonba. 
-Kinyitod nekem az ajtót édesem? - hallottam meg Kai boldog hangját. 
-Jongin! Hajnali négy óra, nem Koreában vagyok... - fáradtan felnyögtem. Ekkor kopogást hallottam. -Nyisd ki. Hoztam valamit! - mondja a telefonba. Kimászom az ágyból, már a vállamig érő hajam full borzos, pizsim rám tekeredett, és így mentem ajtót nyitni. Csukott szemmel kitapogattam a kilincset, és kinyitottam az ajtót. 
-Szia egyetlenem. - szájon csókol ahogy belép. Nagyon megváltozott. Most már tényleg olyan, mintha Én lennék neki az egyetlen, és remélem, hogy ez így is van. 
-Jongin, miért vagy itt? És hogy kerülsz ide? - szemem dörzsölve megyek utána. -És ha épp más pasival vagyok? - cukkoltam. 
-Á! Az lehetetlen! - legyint egyet. Ledobja a csomagját, és hozzám fordul. -Csomagolj! Két napra elmegyünk. 
-Nem... 
-Hétvége van, szabad vagy, hétfőn itthon leszel. 
-De hová akarsz menni? - ásítok egyet. Hát ez nem túl nőies volt. 
-Vegásba megyünk. 
Szemeim kipattannak.
-Hogy hová? - rá meredek. 
-Megyünk és összeházasodunk! - megforgatja a szemeit. 
-Te hülye vagy! - az ágyra ülök aztán eldőlök. Fölém mászik, és rám vigyorog. 
-Az lehet... de így a legjobb! Csak mi ketten, egy kis kápolna, és már Mrs Kim vagy. Kérlek! - kiskutya szemek! 

Így történt, hogy végül tényleg Vegásban kötöttünk ki, és délre már házasok voltunk. Nevetve karoltam át a nyakát, és csókoltam meg. Már a kocsimnál álltunk. 
-Annyira hülye vagy. - kuncogok egyet. 
-Te pedig gyönyörű ebben a ruhában. - rám mosolyog. Csak egy egyszerű fehér koktél ruhát vettem fel. Hajam pedig feltűztem. 
-Köszönöm. De... most mi lesz? - szomorúan elengedtem. 
-Mivel mi lesz? - értetlenül néztem rá. 
-Hát... Én itt vagyok, Te pedig ott... 
-Itt maradok veled. Csak akkor megyek haza ha comeback lesz, meg minden fontos eseményre. De nem hagylak egyedül. Ígérem! Már belefáradtam, hogy nem vagy az enyém, de így már igen! Megváltoztam, miattad, mert imádlak! Soha többet nem nézek más nőre! - rám mosolyog. 
-Busan... Busan nem lenne olyan messze, de ahhoz még egy évet várnom kell, hogy az áthelyezésem kérjem. - mondom. 
-Ketten megoldjuk. Jó? Addig is ingázok! - megölel. 
-Szeretlek kicsi férjem. - elmosolyodok.  
-Én is téged! De most már irány a szálloda, ideje megtartani a nászéjszakát. - elnevettem magam. 


Nagyon hiányzott már, és most, hogy már gyűrű van rajtam... amit Ő hozott még jobban fog hiányozni. 
De remélem, ezek után már minden tökéletes lesz. Lesz családunk... de ez már csak a jövő zenéje. Addig pedig csak leszünk, mi ketten. Élvezve, hogy házasok vagyunk, és remélem, Jongin nem akar hamar elválni, vagy elhagyni, de azok után amin keresztül mentünk, kétlem. Szeret, és Én is Őt! Boldogok vagyunk, és csak ez számít. 

Ez volt tőlem az utolsó bejegyzés, tovább már úgyse lenne mit írni, hisz minden rendben már körülöttem, Jongin velem van, még ha sokat utazik is, hamarosan Jun is jön, ennél többet nem kívánhatok. 
Sziasztok!

Seo Young - almost 1 year ago

a kép címe : Végre újra Japánban :D

Hát újra itt vagyok. Tudom, tudom, nagyon régóta nem jelentkeztem,de meg volt rá az okom. Illetve okaim. És most meg fogom próbálni ezeket az okokat (aránylag) röviden összefoglalni. Igazából azt sem tudom,hogy hol kezdjem. Rengeteg minden történt ez alatt a majdnem egy év alatt. Jó és rossz egyaránt. 

Kezdjük a nyárral,ami eléggé érdekesen telt. Miután Seiji kezdett jobban lenni,visszaköltözött hozzám a lakásba. Mia,Kio és Seiji is felvételt kaptak az egyetemeik testvéregyetemire Soulban, 1 év ösztöndíjprogram keretében. Viszont ennek a megszerzése korántsem volt egyszerű.  Vissza kellett

menniük Tokyo-ba és alkalmassági vizsgát kellett csinálniuk ( ne kérdezzétek ez miből állt,mert fogalmam sincs).

Kio nagyon beleéli magát az evészetbe xd
We love Tokyo ♥

Szóval kis csapatunk fogta magát és Tokyoba repült a nyár elején. Ez számomra nagyon jól jött,mert ezáltal otthon tudtam lenni anyáékkal és kicsit ki tudtam kapcsolódni. Szerencsére Kwon úr könnyen elengedett két hét szabadságra. Pár nappal később Luhan is utánam repült és be tudtam mutatni a szüleimnek. Nagyon jól sikerült az első találkozás. Imádtam újra Tokyoban lenni. Rengeteg helyre elutaztunk Luhannal. Nagyon sok mindent akartam neki megmutatni japánban.

 Kio és Mia elsőre átment a vizsgáin viszont Seiji-nek nem mentek ilyen könnyen a dolgok. A szüleivel még mindig nem volt hajlandó beszélni ( ez fordítva is igaz volt) és az elvonóra való bejárás is eléggé kikészítette.  Az egyetemnek is a tudomására jutottak a drogproblémái és fontolgatni kezdték az eltanácsolását.  Képzelhetitek mekkora stresszben voltunk Kio-ékkal, de Seiji bebizonyította,hogy képes változni. Mikor lejárt a két hét szabadságom , vissza kellett repülnöm Luhannal Seoulba. Seiji kijelentette,hogy beköltözik az elvonóra egy hónapig és utána megcsinálja az alkalmasságit az ösztöndíjra. Kio , Mia és én is nagyon bíztunk benne, úgyhogy belementünk abba,hogy mi visszarepüljünk Seoulba, ő pedig 1 hónap múlva utánunk jöjjön. 

Ahogy visszaértem Seoulba már dolgoznom is kellett. A VOGUE menetrendje nagyon szoros volt és fotózást fotózás követett, kb 15 perces szünetekkel. Szóval ment a hajtás. Japán barátaim közben a B által szerzett állásaikat töltötték be a Lotte Worldben,amiket imádtak. A koreai is egészen jól ment már nekik.

♥♥

 Jajj és el ne felejtsem a nyár egyik legfontosabb történését. Luhan bejelentette,hogy otthagyja az EXO-t. Képzelhetitek milyen villámcsapásként ért mindenkit a hír, főleg a fiúkat. A tudat,hogy Kris után ő is kiválik a csapatból nagyon rossz légkört generált. Hetekig mentek a perek és a veszekedések. Kész rémálom volt. Viszont szerencsére sikerült békében elválniuk. Luhan megígérte,hogy a kiszállása a bandából semmiben sem fogja befolyásolni a kapcsolatunkat. És ez szerencsére így is van,csak kicsikét kevesebbet látom mostanában,mert többet van Kínában. Viszont múltkor Hong Kongba kellett repülnöm Kwon úrral egy konferencia miatt, úgyhogy együtt tudtunk lenni.

Éés vissza a nyárhoz. Az az egy hónap amíg Seiji japánban volt, nekem munkával telt. De nem bántam,mert rengeteget tanultam a modellszakmáról és nagyon sok érdekes emberrel megismerkedtem.  És a fizetésem is megemelkedett, ami egyáltalán nem jött rosszul. Aztán Július elején Seiji visszarepült hozzánk Seoulba. Maga mögött tudhatott egy sikeres elvonót és az egyetem is elfogadta végül a kérelmét és levizsgázhatott. A szüleivel való konfliktust azonban nem sikerült megoldania. Hallani sem akartak róla még mindig…..

Július végén a lányokkal és a többi barátunkkal a Bahamákra repültünk két hétre. Nagyon jó volt. Ránk fért már a pihenés. B hatalmas hírt jelentett be ott tartózkodásunk alatt: terhes volt. Mondanom sem kell,hogy mennyire meglepődtünk ,de ugyanakkor mindenki rögtön jelentkezett a keresztanyu címre. Jó dolga lesz a kis jövevénynek.

LA ♥

Augusztusban Min-el, a mostohatesóival és Seijiékkel Los Angelesbe repültünk, mert meghívtak magukhoz. Seiji és Lucas eléggé jóba lettek Koreában , úgyhogy egyértelmű volt,hogy japán barátaim is velünk jönnek. Eszméletlen jó volt az a 3 hét,amit ott töltöttünk. Mindenki nagyon nagyon élvezte. Persze ez a kis kiruccanás sem telt bonyodalmak nélkül, ugyanis Seiji és Lucas részegen betörtek egy kirakatot,úgyhogy egy estét előzetesben töltöttek a rendőrségen. Még szerencse,hogy Min apja befolyásos ember volt és ki tudta őket hozni másnap reggelre.
 Amerikában tartózkodásom alatt New Yorkban is jártam,mert az én drága nővérem és a vőlegénye, Nate ott tartottak egy eljegyzési partit. Annyira örültem,hogy Sunhee egy ennyire tökéletesen hozzáillő srácot talált magának. Az esküvő időpontját még nem tűzték ki.

Augusztus 9.-én,mielőtt még LA.-be repültünk volna, megünnepeltük a 20. születésnapom. Az EXO és a csajok egy hatalmas meglepetés bulit csináltak nekem , azon a szórakozóhelyen,ahol Mia pasija dolgozott. Nagyon szeretlek titeket srácok ♥

Nagyon gyorsan elrepült a nyár. Rengeteget buliztunk a lányokkal és sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Sen-ről egész nyáron nem hallottam. Reméltem,hogy miután nem kerestem a legutóbbi találkozásunk óta, feladta…de sajnos nem így volt. Októberben egy fotózáson ő volt a modell. Egyáltalán nem volt kedvem vele beszélni. Szerencsére ezt Kwon úr is észrevette,úgyhogy haza engedett arra a délutánra. Nagyon hálás voltam neki ezért.

Ééés akkor térjünk vissza a jelenbe. Január 1.-jén megszületett B imádnivaló kisfia. Chanyeol volt a legbüszkébb apa,akit valaha láttam. Szóval kis csapatunkból mindenki keresztanyásat és keresztapásat játszik mostanában. Kiosuke nagyon jó dadának bizonyult. Az ő kezében egyből abbahagyta a sírást.

Kis imádnivaló

 Tegnap Seijiékkel átmentünk B-hez és Seiji mindenáron úszni akart a babával,szóval közös megegyezés alapján ő csak felügyelet mellett lehetett vele. Fő az óvatosság.

- Seooo! Hova tetted a szürke alsógatyám? – hallottam meg Seiji ordibálását a fürdőszobából.
- Én aztán hozzá nem nyúltam a te gatyádhoz. Biztos Holly vitte el játszani. – nevettem a kanapén fekve. Seiji egy szál törölközőben,idegesen csörtetett ki a fürdőből. A haja csupa víz volt.
- Ez nem vicces. Az egy drága gatya. Amúgy miért vitte volna el Holly a …. és baszki tényleg nála van. – csattant fel és a sarokban fekvő kutyushoz rohant. Hollywood kényelmesen aludt Seiji alsógatyáján.
- Szerintem szereti a gatyád illatát. – szólalt meg Mia a konyhából.
- Gyerekek , ez nem vicces. Miért mindig az én cuccaimat lopja el? – szitkozódott Seiji, miközben megpróbált kirángatni Holly alól a ruhadarabot.
- Én a helyedben örülnék. Ő az egyetlen nő,aki hajlandó a fejét a gatyádra hajtani. – nevetett Kio. Közben Seiji nagy nehezen kihúzta a gatyát a kutyus alól. Holly sértődötten vakkantott rá.
- Még neked áll feljebb? Kicsuklak az erkélyre te lopós korcs. – nyújtotta rá a nyelvét Seiji.
- Naaaa. Hogy beszélsz vele? – szólalt meg Mia.
- Óóó elnézést kérek. – forgatta a szemét a törölközőben álló, majd visszament a fürdőszobába. 
Hirtelen megcsörrent a telefonom. A kijelző Luhan nevét írta ki. Hatalmas mosollyal az arcomon emeltem a fülemhez a mobilt.

Seiji meg a tükörmániája...

Danbi: Long time no see ~

Elég sok minden történt rég nem látott barátom és csapata látogatása óta.  Sok mindent kellett rövid idő alatt lerendeznem magamban és titkon reménykednem, hogy nem követtem el életem baklövését. Persze ebben csak akkor lehettem teljesen biztos, mikor a vizsgálat eredményeit a kezemben tartottam.  Viszont ezek után se dőlhettem hátra, mert kivételesen Mei alakított be és lehet abban a pillanatban mikor közbeléptem és beleszóltam az életében utált, de később úgy is köszönetet fog mondani azért, hogy nem hagytam, hogy megtegye azt, amit én már elkövettem és ami miatt most őrlődök és reménykedem. 

- Mit szólnátok, ha elutaznánk valahova?- ültem le a reggeliző társasághoz.

- Én benne vagyok. – lelkesedett egyből Tokiya.

- Hova szeretnél menni? – kapcsolódott be Mei is.

- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk először meglátogatni a szüleid Kanadába. Tudom, hogy már régóta szeretnél menni, csak még nem volt időd és a nagyszüleimhez is jó enne beugrani. Plusz kéne egy közös kiruccanás a csajokkal is.

- Nekem tetszik.  Kaja után kezdhetünk is pakolni. - lelkesedett be barátnőm. Mivel nekem nem volt étvágyam, így inkább otthagytam őket és visszaballagtam szobába és levetődtem az ágyra. Az éjjeli szekrényen pihenő telefonomért nyúltam és mereven bámultam a képernyőt. Teljesen belefeledkeztem és azt se vettem észre, hogy időközben valaki bejött a szobába. Csak akkor jöttem rá, hogy nem egyedül vagyok a szobában mikor besüppedt mellettem az ágy és egy hang visszahozott a jelenbe:

- Mi a baj?

- Semmi.

- Látom rajtad, hogy van valami. Mit nézegettél ennyire?- vette ki  Mei kezemből a telefon, ami időközben már elsötétült. Egy gomb nyomásával életre keltve a készüléket jött rá mi is a gond pontosan. - Ne aggódj. Tudod, hogy bármi is lesz az eredmény én melletted állok.

- Tudom, de nem akarom elveszíteni. - folyt végig egy könnycsepp az arcomon.

- Nem fogod. – ölelt magához.

Az érzelmes reggel után egy békés, pakolással teli délután jött. Este foglaltunk a másnapi gépre jegyet.

with guys ♥

A  nyár elég gyorsan eltelt. Egy hetet töltöttünk Mei szüleinél Kanadában, majd a lányokkal és közös barátainkkal egy két hetes kis pihenőt tartottunk a Bahamákon, ahol elmondtam, hogy a kockáim azért tűntek el, mert egy kis csöppség növekszik a pocakomban.  A nyár további részét D-vel és Mei-el a nagyszüleimnél töltöttük.  Nem volt kedvem Koreában lenni. Erőt kellett gyűjtenem és felkészülnöm az elkövetkezendő nehéz időszakra, így inkább elmenekültem. Nem mellesleg az üzlet se ment olyan jól, így mivel gazdasági karon végzem tanulmányaim,  hozzáértő révén tudtam besegítettem a családi

Mei, Yemin , B :3

vállalkozásba  és újra fellendíteni, hogy ne tűnjön el örökre a csőd szélén állott üzlet.  Hála ennek a másfél hónapnak, augusztus végére sok tapasztalattal tértem vissza Koreába.  A fiúkkal nem sokat beszélgettünk a kint töltött idő alatt, hiszen elfoglaltak voltak és a túl nagy időeltolódás miatt nem igazán tudtunk olyan időpontot találni, ami mindenkinek megfelelt. Chanyeollal persze ennek ellenére szinte minden nap beszélgettünk, vagyis a kakaotalkot használva írtunk unalmasabbnál unalmasabb üzeneteket egymásnak, de a gyerektéma, és, hogy mi is volt a valódi oka annak, hogy elmentünk nem került szóba egyszer sem.

-  Ideje lenne elmondani neki.- hozta fel Mei a témát, ami tabunak számított, amíg Amerikában voltunk.

- Könyörgöm ne kezd ezzel, még haza se értünk.  – csuktam be magunk mögött a bejárati ajtót.

- B nem értelek, meddig akarod még titkolni? Amíg meg nem szülöd? Mert így jó úton haladsz afelé, hogy újra elveszítsd.

- Ajaj… Sziasztok lányok.  – köszönt Tokiya  egy–egy cuppanóssal mindkettőnknek , majd megragadott egy-egy bőröndöt és bevitte a nappaliba. Csendben követtük őt. Annyira nyitottuk ki a szánkat, hogy köszöntünk Bostonboynak és üdvözöltük két kis szerelmem, majd csendben elvonultunk kipakolni.  A megérkezésünk estéjén senkire nem voltam kíváncsi, így bezárkózva töltöttem az éjjelt. Reggel első dolgom volt, hogy írjak drága Saur páromnak.

„Szia édes. Remélem ma van egy-két szabad pillanata a csapatnak valami fontosat kell mondanom…

Írtam meg  sokadjára az sms-t mire végre sikerült rávennem magam és elküldtem.  Erőt gyűjtöttem és a fürdőbe mentem. Nyúzott arcom láttán elszörnyedtem. Egyből a kád felé fordultam, megnyitottam a csapot és levetkőztem miközben a víz lassan teli töltötte a kádat. Óvatosan léptem bele, majd merültem el a most habokkal teli forróságban.

-B- üvöltötte valaki kintről. Nem válaszoltam neki. - Ugye nem aludtál el a kádban?- rontott be Tokiya.

- Nem, de megtalállak ütni, ha nem mész ki most azonnal. – vágtam hozzá az egyik szivacsot.  Mivel drága lakótársam megzavart, és már nem tudtam úgy élvezni a fürdőt, mint előtte, kimásztam. Órákba telt még  rendes, elfogadható állapotba sikerült magam tenni. Lementem reggelizni. Reménykedtem, hogy valaki lesz lent, de csak az üres konyha látványa fogadott. A kaja után végig izgultam az egész délelőttöt. Idegesen tördeltem az ujjaim, mikor telefonom jelzett itt az idő és mennem kell. Elköszöntem két kis kutyuskámtól és egy sóhaj kíséretében hagytam el a házat. Nem szóltam senki. Nem kértem senkit, hogy jöjjön bátorítani. Egyedül akartam közölni mindenkivel. De megijedtem. Már az épület előtt álltam és készültem bemenni, mikor úrrá lett rajtam a félelem.

- Úristen. Mit fognak hozzá szólni? Mi van ha…Nem az nem lehet.- beszéltem magamban. – Teljesen bekattantnak tűnök.- nevettem fel. – Elfelejtkeztem róla, hogy emberek között vagyok és emiatt a furcsa pillantások nem is maradtak el.   – Most vagy soha. – indultam neki újra, de nem jutottam sokáig.  Már az épületben voltam és a fiúk terme felé tartottam, mikor újra elfogott a pánik.

- Nem, nem, nem. B, akkor is el kell mondanod nekik. Vagy legalábbis Chanyeolnak. – győzködtem magam a fal mellett guggolva.  – Menni fog .-  szorítottam ökölbe kezem és újra nekivágtam.  Végre sikerült eljutnom a teremhez, megálltam egy picit, majd kezem a kilincsre tettem.

- Be is nyitsz vagy csak álldogálsz itt? – kérdezte a menedzser, aminek hála a szívem megállt egy pillanatra, de ahogy újra verni kezdett lenyomtam a fémet és beléptem a terembe…

- Sziasztok. - köszöntem félve nekik a padlót bámulva, majd mosolyt erőltetve arcomra, próbáltam szikrázó boldogságot színlelni, de féltem.

- Szia B. Rég láttunk. – üdvözölt a csapat leadere.

- Hát nem most volt az biztos. Hogy vagytok? – tettem fel a kérdést, de igazából sejtettem a választ, mégis kellett valami.  Valami , ami eltereli a figyelmem az okról, ami idehozott.  A válaszok mindenkitől rövidek, tömörek és a várt tartalmat visszaadóak voltak.

- És te? Hogy érezted magad a nyáron?

- Nagyon jó volt.  Örülök, hogy újra közel kerültünk a lányokkal.

- És a nagyszüleidnél?

- Örültem, hogy több időt tölthettem velünk, mint 1-2 nap.  Nagyon boldog voltam és büszke, hogy az éppen csődbe menő céget sikerült megmentenünk.  – meséltem a családi bizniszről .

- És a csapat? Idén nem volt edzőtábor? – kérdezte Chanyeol érdeklődve.

- A csapat nagyon jól meg van. Sok fényképet, videót kaptam a lányoktól. Nagyon sokat fejlődtek. Sok lehetőséget látnak bennünk, idén az első háromba mondják őket megint.

- Őket? Ezt, hogy érted?

- Hát én idén nem igazán fogok tudni játszani. – vettem le a melegítő felsőt, ami eddig elrejtette kerekded pocakom.

- Omoo.- mondták egy emberként.

- Gratulálunk.- vette át a szót Suho és gratulált a csapat nevében.

Chanyeol teljesen fehéren állt. Csoda, hogy nem esett össze. Mikor sikerült összeszednie magát, a hirtelen sokkból odajött hozzám és lágyan ajkaimra csókolt, aminek következtében félelmem egy pillanat alatt elillant.

- Miért nem mondtad el előbb? – kérdezte fülemhez hajolva.

- Féltem, hogy mit fogsz szólni hozzá.

- A világ legboldogabb embere vagyok. – mosolygott szívből , és megsimogatta a hasam.

Mei- Nem vagyok önmagam....

Kora reggel a tusoló alatt áztattam magam, mikor valaki hangosan dörömbölt az ajtón.

Kiléptem a gőzzel teli fürdőből, magamra csavartam egy törülközőt és ajtót nyitottam.

-Itt van. – B idegesen toporzékolt és a kezem tördelte.

-Ki?

-Hát Ő. – aggódó arca láttán csak egy ember jutott eszembe.

-Jong Suk? Mit keres itt? Gyere be. – húztam magam után, majd leüvöltöttem, hogy egy pillanat és jövünk. Gyorsan felöltöztem a munka ruhámba és pár nagy levegő után lementem. B-t pedig elküldtem, hogy ébressze fel a többieket. Lementem, de majdnem vissza is fordultam, mikor a kanapén ülve megláttam Woo Bin-t is. „Ezek mindenhova együtt mennek?!” – gondoltam magamba. Valami mosoly félét erőltettem az arcomra, hogy mégis illendően köszöntsem vendégeinket.

-Fiúk. – biccentettem feléjük. Amikor Jong Suk velünk volt, Woo Bin úgy viselkedett, mintha csak szigorúan ismerősök lennénk, se egy ölelés, se egy puszi – B kínált már titeket kávéval, vagy esetleg készítsek nektek valami reggelit?

-Egy kávé jól esne. – zsebre tett kézzel mellém araszolt Jong Suk, majd hirtelen magához ölelt. Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen jött szeretet áradást, félénken vissza öleltem, aztán gyorsan elengedtem.

-Binnie? – fordultam exem felé, aki csak bólintott egyet. A konyhába csoszogtam és folyamatosan ismételgettem: „Haladj B! Kérlek! Haladj!” .

-Mei. – suttogta a Woo Bin, ahogy kiért a konyhába. Maga felé fordított. Aggodalmas tekintete meg rémisztett.

-Baj van?

-B...- szorítása erősödött a vállamon – B tényleg terhes? – kérdését meghallva rajtam volt a sor, hogy aggódó fejet vágjak. Csuklójánál fogva magam után húztam. Jong Suk furcsán nézett felénk a nappaliból, de barátja megnyugtatta, hogy pár perc és jövünk. Út közben a folyosón össze találkoztam az említett személlyel.

-Tokiya alszik, TJ öltözik és Seiji is. D már elment. – mondta. Bólintottam és húztam magam után tovább Woo Bint. A szobám most kilométereknek tűnt a konyhához képest. Beérve magunkra zártam az ajtót, aztán bementünk a fürdőbe, hogy véletlen se halljon meg minket senki.

-Honnan tudod? – kérdeztem kissé ingerülten.

-Beszéltem Layel....- olyan volt akár egy kis fiú, akit éppen szid az anyukája.

-Minek hívogatod Te az Én barátom, és beszélsz vele az Én barátnőmről?! Mi jogod van ehhez? – kicsit megemeltem a hangom, mert haragudtam, hogy a hátam mögött intézkedik.

-Csak felhívtam, és Ő meg csak kibökte.

-Lay nem bök ki csak úgy akármit.

-Oké, rákérdeztem. Miután elmondtam, hogy nálam voltál...

-Te elmondtad neki? – hangom pár oktávval feljebb csúszott.

-Igen, elmondtam. Joga van tudni, de nem is ez a lényeg. Basszus Mei a barátnőd terhes, és lehet, hogy az Én legjobb barátom az apja.

-Mond, hogy Jong Suknak nem mondtad el. – nem válaszolt, csak a lábfejét tanulmányozta. Közelebb léptem hozzá, megfogtam az arcát és magam felé fordítottam – Kérlek Woo Bin, mond, hogy nem mondtad el neki. – nem válaszolt, csak nagyot sóhajtott és nemlegesen bólintott. Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem a meg könnyebüléstől. Szemeim becsuktam és egy pár percig Woo Binba kapaszkodva próbáltam a dühöm lecsillapítani, de erre Ő rá tett egy lapáttal. Lassan végig húzta hosszú ujjait fedetlen karomon. A hideg végig szaladt rajtam, felnéztem rá.

-Ne csináld.

-Miért? – hangja halk volt, mély és túl szexi ahhoz, hogy a lábaim ne váljanak automatikusan kocsonyává. Hallottam, hogy valaki hangosan kopog az ajtómon, de nem törődtem vele, csak figyeltem Binnie kiismerhetetlen, tökéletes vonásait. Nem bírtam megmozdulni. Combomnál fogva felhúzott, derekára fontam a lábaim, semmit nem csináltunk még mindig csak néztük egymást. Jól tudom mire ment ki a játék. A falnak nyomott, minden menekülési útvonalat elzárt előlem. A kopogás kintről egyre erősödött. Éreztem, ahogy a nadrágjában egyre jobban növekedésnek indult a kis fickó. Ahogy nekem feszült, apró nyögtem, amitől csak még jobban feltüzeltem Őt. Kicsit közelebb jött, amitől még jobban nekem feszült, felsőtestünk egymásnak simult. Fejem a vállára támasztottam, míg Ő a nyakam csókolgatta és harapdálta. Remegtem, teljes testben. Mievel ennyire közel voltunk egymáshoz bátran elmert engedni és a nadrágom gombja után kezdett kutatni. Nem csináltam semmit, nem ellenkeztem, a világ abban a pillanatban megszűnt létezni. A pólójába kapaszkodtam, de ujjaim egyre jobban zsibbadtak, ahogy keze mélyebbre jutott a nadrágban. Tenyere szinte tökéletesen illett a fenekemre. 

-Ágy. – nyöszörögtem. Tudtam, hogy ha most nem kapok a mindkettőnk által annyira imádott reggeli ágytornát, egész nap rosszul lettem volna. Villámgyorsan a párnák között kötöttem ki. Pólóját a fürdőben hagyta, nadrágjától útközben szabadult meg. Ingem kezdte kigombolni. Egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon. Tisztában voltam vele, hogy mit teszünk, és Layre is mérges voltam, Woo Binre is, sőt haragudtam az egész világra, hogy két ilyen pletykás vénasszonnyal áldott meg. Időközben Binni már a nadrágtól is megszabadított, ott feküdtem alatta fehérneműben. Észre se vettem eddig, hogy mennyit izmosodott, csak mikor hasfalára tettem a kezem és végig húztam ujjam kockáin. Lábam újra a derekát ölelte, ezzel ismét éreztem keménységét. Puha ajkai perzselték a bőröm. Könnyeim egyre jobban záporoztak. „Mit csinálok?” – üvöltötte tudat alattim. Épp az alsóját húztam le, mikor valaki, illetve valakik bevágták az ajtóm.

-Itt mégis mi a jó franc folyik? – mondta B, és egyre közelebb araszolt felénk, mikor felbukott a nadrágomban. Jong Suk egy apró nevetést fojtott vissza, mert B gyilkos tekintettel nézett rá.

-B... – másztam ki Woo Bin alól.

-Ne B-z itt nekem. Neked barátod van, aki mindennél jobban szeret. – mondta mérgesen.

-Igen? – újra fortyogott bennem a düh – Én nem feküdtem le vele.

-De ha nem jövök megtetted volna.

-Igen, megtettem volna. Na és? Felnőtt nő vagyok, saját akaratom van. azt teszek férfiakkal amit akarok.

-Mei nem ismerek rád...

-Jesszus B, ne akarj már engem kioktatni. Pont Te magyarázol nekem, aki nem csak majdnem, hanem tényleg lefeküdt az exével?! – akadtam ki, könnyeim újra csorogni kezdtek. B nem szólt semmit, csak kiviharzott a szobámból – Basszus. – arcom tenyerembe temettem és sírni kezdtem. Woo Bin közelebb csúszott. – Ne érj hozzám. – löktem el magamtól.

-Mei...Én...sajnálom.

-Mit sajnálsz? Jesszus Woo Bin...- kínomban felnevettem – Menj el. Ne keress, majd Én hívlak. Jong Sukot is vidd magaddal. Kérlek most hagyj egy kicsit békén. – az órámra néztem, még volt egy kis időm, hogy újra rendbe tegyem magam és munkába induljak. Kimásztam az ágyból, összeszedtem a ruháim és a fürdőbe mentem. Mikor végre rendbe szedtem magam, angolosan távoztam a hátsó ajtón. Nem figyeltem senkire, csak az exo mobilba ültem és az egyetem felé vettem az irányt.

Gyorsan megtaláltam a professzorom, akinél írom az utolsó beadandóm. A telefonom egyfolytában rezgett a zsebembe, de nem érdekelt, nem vettem róla tudomást. Miután végeztem ezzel is elindultam szeretett munkahelyemre. Az ajtóban egy mérges B várt.

-Sietek. – szóltam oda neki, de Ő vissza rántott.

-Mei. Mi a baj? Te nem szoktál ilyen lenni.

-Semmi. Hagyj, hülye voltam, ennyi. – kirántottam a kezem a szorításból és elindultam befelé, de B jött utánam. A liftbe is beszállt velem. Most addig fog az árynékom lenni, amíg ki nem bököm, ami bánt – Woo Bin tudja, hogy terhes vagy. Lay elmondta neki, mert Ő volt olyan hülye, hogy felhívta.

-Most azért vagy rá mérges, mert tudja, hogy terhes vagyok, vagy mert beszélt Layel?

-Mindkettő.

-És mi volt reggel? 

Hiányzik ez az ökör ToT

-Meg akartam őket büntetni. Az egyiket azzal, hogy megkap, a másikat azzal, hogy elveszít.

-Te nem vagy ilyen Mei....- fogta meg a kezem barátnőm és a könnyeim megint eleredtek.

-Rossz hatással van rám, hogy Kris nincs mellettem. – szipogtam. B nem szólt semmit, csak magához ölelt és hagyta had bőgjem ki magam. Igen, az, hogy az egyik felem nincs mellettem, őrületesen zavar. Ha éppen nem tudtam mi tévő legyek azonnal futottam a testvéremhez. Hiányoznak azok a napok, amikor csak mi ketten elmentünk az éttermünkbe, amióta elment nem voltam ott. Talán ha beszélnék Yeminnel, Ő talán tudja, hogy hol van. A lift hangos pittyenéssel jelezte, hogy megérkeztünk.

-Egyébként Jong Suk tudja. Elmondtam neki ma reggel. – hamis mosollyal nézett vissza rám, mert a hír hallatán földbe gyökerezett a lábam. – Egyébként Soyun tervez egy L.A.-i utat. Megyünk?

-Ott a helyünk. – vigyorogtam és telefonom előkapva már küldtem is a választ Soyunnak.

„Irány a napsütötte L.A.!!!!!!”

B tovább fejlesztett Chanyeol póza
Hagyott dolgozni délelőtt XD

Danbi: Winner. :3 ♥

Megijedtem, mikor Lay megjelent a házban. Hirtelen azt se tudtam, hogyan kell levegőt venni, de gyorsan megnyugodtam, hiszen tudtam, hogy ez az egész nemsokára úgy is ki fog kiderül. Ennek ellenére titoktartásra kértük kínai barátunk. Úgy gondoltam az lenne a legjobb, ha én mondom el és nem mástól tudják meg a fiúk főleg, Chanyeol. Meg így, hogy még nem biztos ki az apa féltem is az egész helyzettől. Habár megbarátkoztam a gondolattól, hogy nem lehetek már a régi, mert már nem csak magamra kell majd figyelni mégis egyben féltem attól, hogy milyen eredményeket kapok.  Oltári hülyeséget csináltam és számolnom kell a következményeivel, még akkor is ha emiatt el kell válnom szerelmemtől…

- B neked nem kéne menned?- jött be Tokiya a házba semmi köszönés nélkül.

- Bassza… megyek. – ugrottam fel a kanapéról, ahol eddig ültem, de már tök egyedül, mert Mei és Lay időközben még én gondolataimba merülve bambultam eltűntek. Mondhatom szép ki barátok csak egy szó nélkül felszívódni. – ingattam fejem.

- Valami baj van?

- Semmi édesem. - adtam egy puszit arcára. – Este jövök addig szórakoztatod Seijit? – néztem rá kiskutya szemekkel, majd mikor kaptam egy mosolyt megerősítésként le is tűntem.  Gyors beültem Whiteba és már száguldoztam is, hiszen késében voltam.  – Nem hiszem. – szitkozódtam az összes piros lámpánál. Igen volt olyan szerencsém, hogy mikor sietnénk minden beváltott előttem, vagy ha nem akkor valami öreg tata döcögött előttem.  Végül fél óra késéssel, de sikeresen megérkeztem a fotózási helyszínre, ahol csapattagjaim üdvrivalgással fogadtak, hogy végre megérkeztem. Nem tagadom nem is én lettem volna ha időben odaérek, de szerencsére nem kaptam fejmosást, hiszen jó sokan voltunk ahhoz, hogy az egyéni fotókat előtérbe helyezzük a közös képekkel szemben. Amíg a lányokról készültek a jobbnál jobb fotók, addig engem kezelésbe vett pár ember és tökéletesre masíroztak.

a legjobb képek *-*

- Danbi, készen állsz? – hallottam egy ismerősen csengő hangot.

- Igen. –léptem ki az öltöző szobából. – Georgie?! Úristen, nem is mondták, hogy te leszel, ha tudtam volna, akkor egyből igent mondok. - öleltem meg a fotóst.  Zárójeles megjegyzésben pedig elmesélem, hogy ki is valójában Georgie, mert gondolom nem sok mindenki emlékszik rá.  Tekerjük vissza arra az időkre mikor a csapattal csapatépítő tréningen vettünk részt és én gyakran repülgettem el mellőlük. Igazából nem ez a lényeg, hanem az utolsó ott töltött pár nap, amikor is a californiai napsütésben bronzbarnára sült bőrünkről készültek a pikánsabbnál pikánsabb fotók. Na azokat a képeket, amik közül az enyém címlapra került, ez a fiatal ember készítette.

- Föld hívja Danbit, készen állsz drágám? – csettintett egyet arcom előtt, ami visszahozott a valóságba. Hogy készen álltam-e erre a fotózásra magam se tudom, hiszen hasonló kaliberű képek kellettek, legalábbis tőlem, mint amik kint készültek és nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ugyanolyan felszabadultan pózolni, mint pár hónappal ezelőtt. Aggódtam,hogy rájönnek egy pici baba növekedik bennem.

- B minden rendben?

- Persze Georgie.- mosolyogtam rá, majd levettem a pólót, ami még takarta hasam és felvéve egy maszkot próbáltam összpontosítani a munkára.  Szerencsémre elég jól ment, így nem egészen egy óra alatt végeztünk is az egyéni képekkel, majd egy kisebb szünet után aranyba burkolózva tértünk vissza a csapattal. Hogy miért pont arany? Mert erre a szép színű érmére pályázunk a bajnokságra és ezt a képeinkkel is szeretnék kifejezni.

'Cause we're gold.:D

- Készen vagyunk hölgyeim, csodálatos munkát végeztek . – köszönte meg munkánkat Georgie. az arcunkon mi is elégedett mosollyal távoztunk az öltözők felé, ahol hajlongások áradatával köszöntük meg a staff munkáját.

- B. – szólított meg a csapatkapitány. – Nem tudod mi van Sunheeval?

- Annyit tudok róla, amit ti is, hogy most egy picit elment, de ezenkívül semmi. Nem nagyon beszéltünk mostanában, de ha gondolod felhívom és megkérdezem mi van vele.

- Köszi. Szeretnénk tudni, hogy él-e még.

- Szerintem túlságosan is. Tuti megfeledkezett rólunk.

A lányokkal végig beszélgettünk,még a smink, a póthaj  a ruhák és egyéb kiegészítők mind le nem kerültek rólunk. Majd könnyes búcsút véve mindenki indult a saját útjára.  Mivel nekem nem volt kedvem hazamenni, mert gondolom Mei el van Layel a többiekkel meg szanaszét vannak, így úgy döntöttem kicsit körülnézek a városban. Autókáztam egy röpke órát, majd az egyik piros lámpánál bepötyögtem egy sms-t.

Halihóó drága Taurus. Remélem nem vagytok rövid pórázom fogva és van egy kis szabadidőtök a közeljövőben. 

  Puszi: a te Saurus tesód.♥

Végül mégiscsak hazakocsikáztam, mert nem kaptam választ. Elszomorodtam egy picit, pedig tudnom kéne és végre fel kéne fognom is, hogy nem tudnak minden pillanatban a telefon mellett ülni és a barátaikkal foglalkozni. Az idolok élete már csak ilyen. Inkább örülnöm kéne, hogy ennek ellenére is sűrűn láthatom a képüket.

- Halihó megérkeztem.- kiabáltam az üres lakásnak, de rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem üres a palotám, hiszen két imádott kölköm, Whiskey és Vodka őrülten csaholva ugrálnak a lábaim előtt. – Na mi van hiányzott már a mami, igaz? – ültem le melléjük a bejarát kellős közepénél és leálltam játszani velük. Sokáig belemerülve szórakoztam a két pöttömmel, egészen addig még a telefonom fel csilingelt jelezve, hogy sms jött.

Halihó te dinka Saurus. Hát reménykedhetsz, de túl elfoglaltak vagyunk. Nem tudom mikor láthatod újra a te Taurusod csodás babapofihát. L

Már elkezdtem pötyögni a választ, mikor a telefon újra felberregett és jelezte, hogy bizony újabb üzenetem van kaksitalkon.

Igazából holnap szabadnapunk van. Beugorjunk?

my babies. :3 ♥

Egyből jobb kedvre derültem és a lakást körbeugrálva válaszoltam neki. Mivel egész délután egyedül voltam, úgy döntöttem végre egyszer anyuci viszi le a drágaságait sétálni. Gyorsan befogtam a két lókötőt és el is indultunk. Mire hazaértünk az üres ház már megtelt és mindenki otthon volt.

- Gyerekek csoda történt. – üvöltött Tokiya a többieknek.

- Na mi? - rohant le egyből a ház összes lakója.

- Danbi elvitte a kutyákat sétálni.

- Ezt is megéltük. – hagyott ott minket Mei elsőként.

Nem értettem miért olyan nagy csoda ez. Jó lehet amióta megvannak nem is sétáltak még velem, csak kiengedtem őket a kertbe és ott elvégeztek mindent aztán már szaladtak is be a házba. Teljesen

a kép csak illusztráció, Tokiya nem ilyen helyes reggel.XD ♥

összeomlottam miközben ezen gondolkoztam. Még két kutyának se tudom gondját viselni rendesen, ha a lakótársaim nem lennének szerintem már rég kipurcantak volna. És én így akarok vigyázni egy gyerekre?! Mei észrevette, hogy valamin nagyon gondolkozok és egyből megkérdezte, hogy valami baj van-e.  Elmeséltem neki, hogy milyen gondolatok gyötörnek mostanában és hála a jó szavaknak amiket mondott utána képes voltam aludni is este.

Reggel mikro felkeltem egyből a japánlakk felé vettem az irányt. Mivel Seijit Seo elrabolta egy kicsit, így szegény Tokiya egyedül éjszakázott. Gondoltam meglepem egy aranyos B ébresztéssel.

- TOKIYAAAAAAAAAAA~ - üvöltöttem mikor beléptem az ajtón, majd ráugrottam az ágyra és ott folytattam az ébresztgetést. – Tokiyaaaa~ - nyújtottam el nevét megint és már ordítottam volna megint, de két kar fonódott derekam köré és hirtelen már nem a japán fiú felett, hanem alatt voltam.

- Hát így kell ébreszteni a te drágád? – kérdezte rekedtes hangját.

- Így. – mosolyogtam egyet, majd kezemet nyakára fontam és lehúztam magamhoz….

hogy egy puszit adjak az arcára. Ezután mindketten saját szobáinkban készülődtünk. Még én teljes

Our Fav coffee shop. :3

harci díszbe szedtem magam, ami nem volt rövid idő. De mit csináljunk ha egyszer nőnek születtem és muszáj a tükör előtt ülnöm órákat. Na szóval még én szépen puccba vágtam Tokiya addig megetette a két kis drágám és utána feljött értem.

- Na indulhatunk szépségem?- nyújtotta felém karját. Bólintással válaszoltam neki,majd mellészökkentem és belé karoltam. Leérve a bejáratból hangosan ordibálva köszöntünk el a ház többi lakójától, akik feltételezéseink szerint még az álomföldön lehettek.

- Szóval hova szeretnél mennél?- fordult felém.

- Ez hülye kérdés volt. - válaszoltam rá. Tudtam, hogy érteni fogja hova szeretnék menni. Beültünk a kocsiba és egy reggeli sétakocsikázás után elértünk közös kávézónkba, ahol egy reggeli kávé mellett jókat nevetve ütöttünk el az időt.

- Mi a következő? – álltunk fel a fizetés után, majd kezeinket összekulcsolva sétáltunk el a kocsiig, ahol visszavonulót fújva inkább elindultunk sétálni egy kicsit.  Régen voltunk már így kettesben az utcán és jól esett, hogy végre ki tudtunk szabadulni. Bejártuk az egész környéket. Minden utcai árushoz odarohantunk, és minden kirakatnál szórakoztunk. akár az igazi gyerekek. Persze közben azért néhány boltba is betértünk és a próbafülkéknél folytattuk azt, amit a kirakatnál abbahagytunk. Ennek meg is lett az eredménye.

- Azt hittem leszedi a fejünk. - álltam meg pihenni az utca végén, miután egy bácsi baseball ütővel a kezében támadt ránk, hogy ne az ő boltja előtt szórakozzunk.

- Én mondtam, hogy hagyjuk.

- Mondd, hogy nem volt vicces.

- Jót szórakoztam. - mosolygott megerősítésképp.

Jó társaságban repül az idő. És ez most se volt másképp. Tokiya társaságában teljesen megfeledkeztem az időről és arról, hogy nekem már otthon kéne lennem. Szinte fejvesztve rohantunk , majd padlógázzal száguldoztunk haza.

- Úristen bocsi, kicsit kifutottunk az időből. – estem be a ház elé , ahol ott fiú várt. Behívtam őket, majd bemutattam lakótársam. Ezután betámadtunk a moziszobát és nagy xbox csatába kezdtünk. Igen Tokiyaval ezt terveztünk, de a városban egy picit elszartunk az időt, így az öt fiú csatlakozott ehhez a programhoz.

- Éhesek vagytok?

- Igen.- válaszolt Taehyun.

- Akkor megvárjuk még Mei hazajön. Istenien főz. – ígértem be a vacsorát. Felhívtam párszor Mei-t,

Our old memory. 

hogy sürgessem egy picit, de a köcsögje nem vette fel, sőt az sms-imre se válaszolt. Tiszta kiakadtam és ezt a fiúk is észrevették. Emiatt vette kezdetét a ’Vidítsuk fel B-t’ projekt, ami abból állt, hogy mindannyian nekem estek és elkezdtek csikizni. Mindenki ellenem volt. Egyedül küzdöttem és küzdésemnek csúfos vége lett. Hogy miért is? Képzeljétek el, ahogy öt plusz egy fiú nektek esik és próbál halálra csikizni. Tisztára, mint egy gruppen, csak kicsit visszafogott formában és még ruhában. De aztán történik egy véletlen baleset... Egy óvatlan lépés és két ajak összeérintkezik.  Mintha megfagyott volna a levegő, mindenki mozdulatlanná válik.

- Khmm- köszörülte meg valaki a torkát, aminek következtében a puha ajkak eltávolodtak enyéimtől.

- Danbi, gyere ki, beszélnünk kell. - állt fel mérgesen Tokiya.

- Megbeszélhetjük itt is.

- Nem. Nem szeretném előttük.

- Figyelj édesem. - erre mindenki felkapta a fejét, de nem foglalkoztam vele, egyenlőre. - Tudom, mit szeretnél kérdezni.

- Igen?

- Miért nem löktem el magamtól? – bólintással érkezett a válasz. Tudtam, hogy a másik négy fiú is ugyanolyan kíváncsi, mint japán barátom. – Egy újabb titok a múltból. - kezdtem bele sejtelmesen, majd gyorsan ledaráltam az egészet ennyivel: -  Taehyun sokkal többet tud ennél.

- Ezt úgy érted?- kérdezte Mino.

- Ezt úgy értem, hogy egyszer régen úgy éreztük, hogy ami köztünk van szeretet az szerelem, így megpróbáltuk, hogy működne-e a dolog, de egy hét után feladtuk.

- Rájöttünk, hogy nem menne, így inkább barátok maradtunk. - fejezte be helyettem Taehyun.

- És vele mi van? – kérdezte Jinwoo. – Taehyun azt mondta Chanyeollal vagy együtt.

- Nem értelek.

- Hát tudod az édesem.

- Ja, hogy az. – kezdtem bele a magyarázatba de már nem fejeztem be, mert  ezt a  pillanatot választotta Mei, hogy végre visszahívjon. Gyors faképnél hagytam mindenkit és átverekedve magam a tömegen próbáltam kimenni, de nem igazán ment, így felvettem a  szobában.

- Te mégis hola  fenébe vagy?- sutyorogtam.

- Én is örülök, hogy hallom a hangod. Történt valami?

- Igen, szóval azonnal told haza a képed.

- De miért suttogsz?

- Csak…- és ekkor a mögöttem lévők nevetésben törtek ki.

- Részeg vagy?- kérdezte. Na szép, egyből részegnek kell hinned csak azért , mert jól érzem magam?

- Köszi. Szeretlek. - csaptam rá a telefont. – Mei mindjárt itt lesz.- fordultam vissza a fiúkhoz,a kit mit sem törődve azzal, hogy mit mondtam beszélgettek tovább, egészen addig még Mei haza nem ért. Egyből rohantam az ajtóba, és a csordám szépen követett is, csak ők nem ugrottak barátnőm nyakába, csak gyors kéziféket behúzva megálltak mielőtt nekünk szaladtak volna. Ezután egy kis fejmosást kapva elrendeztem, hogy legyen vacsi, de előtte meg kellett várni, még Mei kipingálja magát. Nem értettem miért félt megmutatni az arcát, hiszen smink nélkül is gyönyörű volt, de szerinte így nem vállalható. Az ezutáni események Mei Just one day című részében megtalálhatók, de azt nem hagyhatom ki, hogy egy nagy Winner szendviccsel fejeződött be az este, és, hogy ebben Tokiya már nem tudott részt venni, sajnos, mert időközben elment dolgozni.

♥