Seo Young - A hidden street in Seoul

lovie ♥

Tudom, tudom. Kicsikét eltűntem az utóbbi napokban,de megvolt rá az okom. Kicsit összejött most minden. A botrány Kai-al, a sajtó állandó zargatása… egyszóval kissé elegem volt már mindenből. De hála az én fantasztikus és imádnivaló barátaimnak az ügy elcsitulni látszott. És hogy most kikről beszélek? A Wu ikrekről ,akik minden „erőtt” mozgósítottak Seoul-tól Kínáig ,hogy megoldják az ügyet. Na meg persze az én egyetlen szerelmemről Luhanról, aki még egy interjút is adott Kínában a kapcsolatunkról. Én is hasonlóképpen tettem Koreában ( megint csak hála Mei-nek és Krisnek.) Szóval nekik köszönhetem,hogy sikerült tisztázni az ügyet. Jó jó, persze még mindig vannak,akik nem hisznek nekünk és meggyőződésük,hogy járok Kai- al ,de magasról teszek rájuk. Viszont mivel a kelleténél kicsivel több figyelmet kaptam a médiától az utóbbi napokban , eléggé sok cikk jelenik meg rólam még mindig és az utcán betámadó rajongók száma is megnőtt. De ezzel meg kell tanulnom együtt élni. Viszont van még egy probléma, amit úgy hívnak ,hogy SM. És az idióta aláírásra váró papírjuk. Amit persze eszem ágában sincs aláírni. Nekem nem fogják megmondani , hogy kivel és mikor találkozzak. És nagyon remélem ,hogy legutóbb is világosan fogalmaztam.

Az egyik reggel egyedül voltam otthon, mert a srácok egyetemen voltak. Vagyis nagyon reméltem ,hogy Seiji is ott volt és nem Lucas-sal lógott el már megint valahova….
Szóval éppen a kávémat kavargattam,mikor kopogást hallottam az ajtón. Letettem a csészét az asztalra és odasétáltam,hogy kinyissam.
- Szia Seo! hiányoztam? – tárta szét a karját a küszöb túloldalán álló személy. Én minden szó nélkül a nyakába ugrottam és egy hatalmas csókot nyomtam a szájára.
- De még mennyire. Úristen Luhan. Hogy kerülsz te ide? – húztam be az ajtón. Ő csak elmosolyodott és megindult a nappali felé. Hollywood hangos ugatással ugrott a lábára.
- Héé Holly , hát nem ismersz meg? – guggolt le hozzá Luhan. Ahogy simogatni kezdte a fejét , kis vérebem megadóan feküdt el előtte.
- Ne lepődj meg rajta. Elég ritkán fordulsz meg nálam mostanában. Elszokott tőled. De most komolyan, mégis mit keresel itt? – ültem le a kanapéra. Ő a kezében Holly-val követte a példámat. Kiskutyám már nem is volt annyira kicsi, mármint súlyát tekintve szóval nem volt egy kifejezetten egyszerű feladat felemelni. De Luhannak mindenféle nehézség nélkül sikerült.
- Hiányoztál és látni akartalak. Meg tudni akartam hogy vagy ezután a nagy… balhé után az SM-el , meg a Kai- os dolog után. – kulcsolta össze a kezünket.

így szokott elterülni ♥

- Egész jól. Próbálom túltenni magam rajta. A Kai-os ügyön még könnyebb, hiszen tudom az igazságot és remélem,hogy a pletykalapok is felfogták. Persze még mindig vannak cikkek,de nem veszek róla tudomást. Viszont az SM már keményebb dió. Nem hiszem,hogy lefognak állni , amíg teljesen ki nem készítenek. De most komolyan Luhan, van ennek az egész szerződésnek értelme?
- Nincs, de sosem arról voltak híresek, hogy fer és értelmes szerződéseket írattak alá. És az a gond ,hogy ha én próbálnék segíteni azt személyes támadásnak vennék ellenük és még rosszabb lenne a helyzet. Sajnos nekem ez ügyben meg van kötve a kezem . – sóhajtott. Tökéletesen tisztában voltam vele ,hogy Luhan most nem igazán tehet semmit. Nem is vártam el tőle. Eleget tett már a Kai-os pletykával kapcsolatban. Ezt magamnak kellett megoldanom.
- Figyelj, lehetne hogy most ne beszéljünk ezekről a dolgokról? Tudom,hogy attól még nem fognak megoldódni,de 1 hete megy ez a rémálom. Most már kicsit elegem van belőle. – dőltem hátra. Luhan csak elmosolyodott és bólintott.
- Ez esetben gyere! Elmegyünk valahova. – állt fel ,felém nyújtva a kezét.

Mikor leértünk az utcára, az autóm felé indultam ,de Luhan visszahúzott.
- Most inkább sétáljunk. Olyan szép idő van. – mosolygott.
-  Oké. – feleltem és elindultam mellette. Ahogy az utcán haladtunk ,egyre több ember gyűlt körénk. Eleinte nem nagyon vettünk róla tudomást,mert egy idő után ( és pár fénykép után) lemaradtak. Aztán kezdett durvulni a helyzet. Egyre több és több ember követett minket és ez eléggé kényelmetlen és egyben ijesztő is volt.
- Luhan… - súgtam oda neki, mire ő alig észrevehetően bólintott ,megszorította a kezem és mikor elértük a következő kis utcát hirtelen berántott oda és csak annyit mondott: - Na most futás! Gondolkodás nélkül kezdtem el futni a sikátorban. A kezünk még mindig össze volt kulcsolva , szóval igazából ő húzott maga után. Hallottam , hogy páran futnak utánunk. Olyan volt,mintha adrenalint pumpálnának a vénáim vér helyett. Volt valami észveszejtően izgalmas ebben az egész helyzetben. Persze semmi jó nem volt abban ,hogy őrült rajongó lányok ( és fiúk?) követnek minket az utcán , de a tudat ,hogy ketten voltunk benne Luhannal , valahogy jobbá tette az egészet. Egyik kis utcából szaladtunk be a másikba. A végén már azt sem tudtam megmondani a város melyik részén vagyunk. Vagy ,hogy egyáltalán a városban vagyunk-e.
- Lu-Luhan.- rángattam meg a karját. Ő erre lelassított, majd megállt és felém fordult.
- Leráztuk őket? – kérdezte lihegve. Bólintottam. Nem volt erőm megszólalni. Megkönnyebbülve dőlt neki a mellettünk lévő kőfalnak, majd a karomnál fogva magához húzott. A kulcscsontjába temettem az arcom és beszívtam az illatát. A légzése a fáradtságtól egyenetlen  és zihált volt. Az enyém sem lehetett másmilyen. Álltunk így egy darabig, majd elemeltem a fejem a mellkasától és körbe néztem. Életemben nem láttam még ezt a környéket és ezeket a házakat.
- Mégis hol vagyunk?
Ő is körbe nézett és megvonta a vállát.
- Fogalmam sincs. De nem mindegy? A lényeg,hogy már nem követnek. Gyere, menjünk arra.  – fogott ismét kézen és elindult egy nagyobb utca felé. Idegességgel vegyült kíváncsiság volt bennem. Mikor kikanyarodtunk az utcára tátva maradt a szám. Kis boltok sorakoztak egymás mellett egyenetlen nagyságban. Különböző színre voltak kifestve.  Volt amelyik ingyen hajvágást hirdetett, míg a másik egy fagyizó volt. Meg kellett csípnem magam ,hogy nem álmodom-e. Mégis melyik negyede ez Seoul-nak?
- Luhan. Hol a fenében vagyunk?
- Seoulban Seo. Elég nagy város, nem meglepő ,hogy még nem jártunk mindenhol. Mihez lenne kedved? – mosolygott rám.
- Hmm. Egy kávéhoz. Ott pont van egy kávézó. De… mi van ha felismernek?
- Akkor futunk. – kacsintott rám és a kávézó felé indult.

Odabent nem volt sok ember (nagy megkönnyebbülésemre). Aranyos kis helynek tűnt, kerek fa asztalokkal és virágokkal az asztallapok tetején. Luhan egy ablakmelletti asztalhoz ment és kihúzta nekem a széket. Ahogy leültünk már oda is jött egy pincérnő és barátságos mosollyal az arcán vette fel a rendelésünket. Ha fel is ismert , nem mutatta.

- Hülyének nézel , ha azt mondom , legalább 2 hete nem volt ilyen nyugalom körülöttem? – dőltem hátra a székben.
-  Nem. Mert én is hasonlóképpen vagyok ezzel. Mióta visszaköltöztem Kínába még az eddiginél is nagyobb figyelem irányul rám. Persze nem panaszkodom ,hiszen én akartam ezt és mérföldekkel jobb annál, ami régen volt ,de akkor is fárasztó tud lenni néha. – sóhajtott. Láttam a szemén ,hogy tényleg fáradt. Átnyúltam az asztalon és az ujjai közé csúsztattam az enyémeket.
- Tudom. De most nem kell senkinek sem megfelelned. Nem tudom miért ,de úgy érzem ,hogy abból áll az egész életünk ,hogy másoknak akarunk megfelelni. Főleg neked. Hiába léptél ki az EXO- ból ,még mindig Luhan vagy, egybe írva , nagybetűkkel, EXO emblémával a neved mögött. – nem mondott semmit , csak egyetértően bólintott. Közben a nő kihozta a rendelésünket. A magasba emeltük a kávénkat és színpadiasan koccintottunk az asztal felett.
- Várj! – szólt hirtelen , mikor a számhoz emeltem a poharat. Kérdően néztem rá ,miközben ő kivette a telefonját a zsebéből és lefényképezett a kávémmal együtt.  Valamit még ügyködött a mobilon ,majd elégedetten elmosolyodott és felém csúsztatta a készüléket. A kijelzőn Luhan instagramja jelent meg és egy újonnan feltöltött kép ,amin én és a kávém szerepeltem.
 A következőt írta hozzá : Elszöktünk a világ elől , hogy kávézzunk ♥
Elmosolyodtam. Legszívesebben örökre itt maradtam volna vele. Az egész annyira tökéletes volt. Csak ő meg én . Egy egyszerű , hétköznapi pár voltunk , mindenféle elvárás és gátlás nélkül.

Miután megittuk a kávét tovább indultunk. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Kai volt az.
- Szia Kkamjong!
- Szia Seongy! Luhannal vagy? Koreában van?
- Őőő igen. Láttad a képet?
- Igen. És nem csak én. A CEO nagyon ideges.
- Teszek rá. Felőlem ki is borulhat. Még mindig semmi köze nincs hozzá ,hogy mit csinálok. Remélem a két szerződést elloptad és elégetted.
- Kulccsal zárja a fiókjait…
- Szóval megpróbáltad?
- Igen. Megpróbáltam. Tudod, hogy én sem értek egyet vele, de nem mondhatok neki állandóan ellent különben nagy bajba kerülök. Sajnálom Seo.
- Ugyan már , ne hülyéskedj. Köszönöm Kai.
- Tudod, hogy nagyon szeretlek te kis hülye. Amúgy örülök ,hogy vele vagy. Rád fért már a jelenléte. Ott van most veled?
- Aha.
- Akkor üdvözlöm. Mindenki üdvözli. – volt valami furcsa a hangjában ,de nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan mi volt az.
- Oké , átadom. De akarsz beszélni vele?
- Most nem érek rá nagyon. Le is kell tennem csak ezt akartam. Majd beszélünk. Jók legyetek. És ne nézz mostanában internetes cikkeket EXO témában ,mert sokban benne vagy és hülyeség egytől egyig. Képzeld, egyikben azt írják ,hogy titokban összeházasodtunk.
- Óóó hát nem hittem volna , hogy rájönnek. De hát akkor most már minek tagadni. Na, jó legyél Kkamjong, mindenkit puszilok.
- Okééés sziasztok! – azzal a vonal megszakadt. Eltettem a telefont és Luhan felé fordultam.
- A srácok üdvözölnek.
- Én is őket. Azért ne hívd vissza,hogy ezt elmondd. – nevetett a kezem után nyúlva.
- Hány óra van? – kérdeztem.
- Délután négy. Telik az idő. De még ne menjünk vissza. Olyan ,mintha valami másik világba kerültünk volna. Itt senki nem vesz rólunk tudomást. És ez nagyon tetszik. Láttam arra egy cukrászdát. Veszek neked valami finomat. – vigyorgott. Viszonoztam a gesztust és elindultunk. Fogalmam sem volt ,hogy mi fog fogadni ,mikor visszaérünk a való világba ,de jelen pillanatban nem is érdekelt. Most egyszerűen , hosszú idő óta minden tökéletes volt.

Mert Luhan szerint az jó kép rólam o.o

Danbi: Just one day with my love ~

a gardrób egy része. :D

Lázasan készülődtem reggel. Olyan voltam, mint egy tizenéves, aki élete első randijára készül.

- Hova készülsz? – kérdezte ásítva Mei a fürdőszoba ajtajában állva egy csésze kávéval a kezében-.

- Chanyeolnak ma szabadnapja van. – mosolyogtam sejtelmesen.

- Ohh. Értek mindent. Segítsek? – Mei nagyon jól tudta, hogy amióta megvan a kis Babyboy nem nagyon volt időnk egymásra Chanyeolnak.

- Köszönöm. – tettem le kezemből a fogkefét és elindultam a szobába, hogy helyet foglaljak a sminkes asztalnál. Mei pikk-pakk felkent egy egyszerű mégis gyönyörű sminket.  Miután végeztünk a gardróbba mentem, hogy kiválasszak valami egyszerű, nem feltűnő ruhát. Nem akartam ma a kamerák áldozata lenni.

- Ez jó lesz? -  kérdeztem meg Meitől.

- Tökéletes. – mosolygott rám biztatóan. – Mi lesz JiSang-al?

- Ma Yem nénis napot tartunk.

- Biztos vagy te ebben?

- Mei, bízom Yeminben. Ha gáz van úgyis fel fog hívni. tudom, hogy neked dolgoznod kell. D ki se látszik a munkából.

- Jut eszembe mit csinál D?

- Majd este elmondom. – kacsintottam rá sejtelmesen.

- Hát jó. –lepődött meg. Láttam rajta, hogy nagyon kíváncsi, de inkább nem kérdez semmit.

Összekészítettem Babyboy cuccát, kivettem a  kis járókából és átszaladtam vele a szomszédba.  Felkutattam az egész lakás Yemin után, de sehol se találtam. Már éppen hívni készültem mikor egy álmos fiú jött ki az egyik szobából.

- szia Dodo, Yem?

- Nem tudom, miért? – kérdezte szemét dörzsölve.

- Randim van és bébicsőszt játszik.

- Ja. Hagyd itt a picit, vigyázok rá addig, amíg meg nem érkezik.

- Rendben.  A táskámban benne van minden, ami kell.

- B… ha éhes mit adjak neki?

- Már nem szopik. De van két üveg anyatej, azt tedd be a hűtőbe és ha éhes melegítsd meg neki.

- Hogy-hogy?

- Már elkezdtem edzeni. - füllentettem egy kicsit. Részben igaz volt, hogy az edzések miatt nem etetem már a picit, de az is közrejátszott, hogy nem igazán volt tejem, ezért béranyát kellett fogadnom, aki legalább fél éves koráig ellátja a picit minden nap tejjel.

- Mindjárt ott vagyok. Gyere le. – mondtam rögtön mikor felvette a telefont, majd le is csaptam, mikor megláttam a rendőröket. Nem volt szükséges arra, hogy ezen a napon megbüntessenek. Tényleg hamar odaértem a dormhoz, de drága párom még nem volt ott, így kiszálltam az autóból és felmentem megnézni mit szerencsétlenkedik.

- Sziasztok. – köszöntem be a srácoknak miután beengedett Junmyeon.  – Chanyeol?

- Baekkel szerencsétlenkednek a szobába.  – biccentettem egyet köszönésképp, majd Baekyeol páros szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül nyitottam be és majdnem összeestem a feltörekvő nevetéstől.

- Jézusom. Ti mit csináltok? – nevettem hangosan, amint megláttam a káoszban álló szobát.  ruhák voltak a földön az ágyon, az asztalon. Sapkák szanaszét, kabátok lógtak az ajtókról az ágyról.

- Készülődök.- közölte velem idegesen Chanyeol.

- Jaj Chanyeol nem a színpadra készülsz. Nekem egy szakadt póló és egy rongyos nadrág is megteszi. – sétáltam elé, majd derekán összekulcsoltam kezeim, így öleltem magamhoz.  – Na kapj fel egy pólót, egy farmert, meg ezt a kabit. –Dobtam oda neki a közös Supremes kabátunkat és kisétáltam a szobából. A nappaliban leültem a kanapéra a többiek közé és vártam még másik felem végre elkészül. Komolyan mondom rosszabb volt, mint én.  – Végre.- álltam fel mosolyogva, majd köszöntem el a többiektől mikor megláttam Channiet. Mielőtt leérhettünk volna a lifttel Chanyeol közelebb lépett hozzám, majd lágy csókot hintett ajkaimra.

- Meg van. – lebegtette meg a kocsi kulcsot, majd mikor nyílt a lift ajtó kirohant a kocsihoz, hogy semmiképpen ne előzzem meg és ne tudjak a volán mögé ülni. Mivel nem volt más választásom ezért beültem az anyósülésre, de sértődöttet játszva egész után nem szóltam egy szót se.

- Na B ne legyél ilyen. –hajolt közelebb hozzám miután leállt az autó. – Gyere. –szállt ki egy puszi után , majd átsétáltam az én oldalamra és kinyitotta nekem is az ajtót. Megmosolyogtatott ezzel a gesztussal és már nem tudtam rá haragudni azért, mert befoglalta a vezetőülést.  Megfogta a kezemet és úgy indultunk el a bolt felé.

Heaven *-*

- Úristen..Ez a mennyország. – tapadtam rá majdnem a pultra mikor megláttam a sok amerikai fánkot. Chanyeol még időben visszahúzott, mielőtt tényleg megcsináltam.  Mivel nem tudtam választani, mindegyikből kértünk egyet, majd kocsiba pattantunk és a városnak egy kisebb, nem olyan forgalmas részén elmajszolgattuk a reggeliként szolgáló édességet.

- Kipukkadok. – fogtam meg hasamat és belenéztem a dobozba. –Mi lenne, ha ezt meghagynánk későbbre? – kérdeztem azt az öt fánkot látva még.

- Rendben. Gyere amúgy is mennünk kell. – húzott fel, majd újra kocsiba ültünk és útnak indultunk. Nem tudtam hova megyünk. Ez az egész nap meglepetés volt, így most is kisgyermeki kíváncsisággal vártam, hogy mi a következő állomás. Nem kellett sokat várnom és Chanyeol megállt egy tetováló

Our common tattoo. :D

szalon előtt. Ismétlem egy TETOVÁLÓ szalon előtt. Úgy meglepett, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy mi a nevem.

- Channie, mit keresünk itt? – mutattam a szalonra, ahol az eddigi tetoválásaimat csináltattam.

- Újítok. És ami azt illeti te is, ha benne vagy.

- Hogy mi van?! A nagy Park Chanyeol, aki ki akart dobni az első tetkóm miatt, most varratni akar? Lázas vagy? – léptem oda és homlokára tettem kezem.

- B azóta már eltelt 1-2 év. Gyere. - fogott csuklón majd behúzott a szalonba, ami kiürülve csak ránk várt. Chanyeol leállt beszélni az egyik csávóval, még a másik megmutatta nekem mit szeretne drága párom.

- Na? – ölelt át hátulról felhőkarcolóm.

- Nem rossz…Sőt kifejezetten tetszik. Csináljuk. - fordultam meg és adtam egy puszit szájára, majd húztam magam után, hogy elfoglalhassuk helyünket. Lehunyt szemmel ültem a kényelmes székben és vártam, hogy kész legyen. Még én egy szó nélkül kibírtam az egész procedúrát, mert úgymond már profi voltam ebben, addig a másik felem néha felszisszenve jelezte, hogy nem igazán fájdalom mentes… Nem egészen egy óra múlva már fóliával a csuklónkon távoztunk.

- Na, mi a következő. – lelkesedtem be.

- Várj egy picit. –

- Jaj Chanci ne légy már puhány. Férfi vagy, vagy mi. – bokszoltam mellkason majd futásnak eredtem. Láttam, hogy már a Chanci se tetszett neki, aztán mikor a férfiasságát kérdőjeleztem meg azon már tényleg kiakadt.

- Állj meg. – szaladt utánam.  Még szerencse, hogy sportoló vagyok és így kicsit előnyöm van annak ellenére, hogy hatalmas lábaival simán utolérhetne.

- Biztos, hogy nem. – kezdtem el sprintelni. Áldom az eszem, hogy sportcipőt vettem és nem bajlódtam a magassarkúval, különben most bajban lennék.

- Állj meg, nem bántalak.

- Biztos? – fékeztem le a sarkon.

- Biztos, csak gyere ide. – teljesítettem kérését és odasétáltam hozzá. -  

- Menjünk be ide. – húzott be egy fodrászüzletbe

- Minek?

Új hajszín . *-*

- D mesélte, hogy panaszkodsz, hogy nincs időd hajat festeni.

- Imádlak. – ugrottam nyakába. Hát lehet valaki ennél figyelmesebb? Nem hiszem.  Szerintem más el se viselne, de ő nemhogy elvisel, hanem egyenes szeret.

Az egész délelőttünk elment azzal, hogy egyik szalonból mentünk a másikba.

- Gyönyörű vagy. – mondta miután kész lett a hajam.  Fizettünk, vagyis pontosítok, megint Chanyeol fizetett és visszamentünk White-hoz.

- És most hova ? – ültem be az anyós ülésre.

- Ha odaérünk, majd meglátod.

- Gonosz vagy. Tudod, hogy milyen kíváncsi vagyok.

- Tudom. – hajolt oda hozzám, mikor pirosra váltott a lámpa és apró csókot hintett arcomra engesztelésképp, amiért titkolózik.

- Úristen.  – adtam hangot örömömnek mikor megérkeztünk Namdaemun piacra. – Biztos jó ötlet ez? Sokan vannak itt. – nem akartam, hogy úgy szerezzen nekem örömet, hogy közben ő szenved a sok rajongótól, akik esetlegesen ráakaszkodnak.

- Biztos. Ne aggódj. – húzott fel egy sapkát. Hatalmas mosollyal az arcomon szálltam ki és szinte futottam a tömeg felé, hogy mindent végig tudjak nézni. Chanyeol alig bírt követni. Üzletről jártam üzletre.  Nem töltöttem sehol se sok időt, éppen csak annyit, hogy mindent szemügyre vehessek felszínesen. Csak akkor maradtam 3 percén többet egy üzletben, ha megtetszett valami.

 Nézd. – fordultam hátra, de nem volt senki a hátam mögött. Megijedtem. Chanyeol eltűnt. CHANYEOL ELTŰNT. Idegesen rohantam ki az üzletből és néztem körül, de sehol nem láttam. – Francba. – kezdtem telefonom után kutatni, de azt szerencsésen a kocsiban hagytam.

- Kit keresel? – jött hátam mögül az ismerős mély hang, majd átölelve szemem előtt egy szatyrot lebegtetett.

- Mi van benne? – már nyúltam volna érte, de ő nem engedte.

- Majd otthon megtudod. – nyomott puszit arcomra, majd összefonta ujjainkat és így sétáltunk vissza a kocsihoz.  Mivel a mai napból már csak egy állomás maradt ezért engedett, hogy én vezessek.  Úgy örültem neki, mint egy gyerek, aki ajándékot kap. Hát végülis kinek mi az ajándék. Hatalmas mosollyal az arcomon vettem ki kezéből a kulcsot és foglaltam el helyem. Amint hallottam, hogy csukódott a mellettem lévő ajtó indítottam a motort és a gázra tapostam.

- Azért maradjuk életben, különben nem tudod meg mit rejt a zacskó.

- Értettem főnök. - loptam tőle egy csókot menet közben.

- Most mondtam. – utasított, hogy az útra figyeljek vezetés közben. Nem akartam kihúzni a gyufát ezért figyelmem száz százalékosan az útnak szenteltem.  

- Menj be, én addig elmegyek JiSang-ért. – mutattam a szomszéd házra.

- Ugye nem Yemin vigyázott rá?

– Mi bajod van Yeminnel.

- Semmi. – adtam meg magát szúrós tekintetem miatt.

- Nézd meg Namsong-ot. – indultam meg a szomszéd házba.  Az ajtó előtt megálltam és csöngettem, hogy barátnőm tudja itt vagyok, majd előhalásztam kulcsom és beengedtem magam.

- Nézd ki van. – jött Dodo a pici JiSang-al a kezében üdvözölni. Átvettem Babyboyt, majd áthívtam Yemet és Dodo-t is hozzánk.

- Szóval ha már a többség jelen van, akkor szeretnék valamit bejelenteni. – adtam át a picit Chanyeolnak.

- Remélem ez a nagy bejelentés nem gyerekhez kapcsolódik.  – közölte Mei.

- De. Jön a második kis Chanyeol. –simítottam végig hasamon. – Nem, hülye lennék még egy gyereket bevállalni…most. -  egészítettem ki mondatom miután megláttam Chanyeol arcát. – Gondolom észrevettétek, hogy D nagyon sokat dolgozott mostanában.

- Hát ezzel nem mondtál újat. – sürgetett Yem.

- 2 hét múlva megnyitjuk az első Koreai üzletünket.

A hír közlése után megmutattuk a terveket, amiket már elkészítettünk  D-vel és a helyet, ahol az üzlet lesz. Mindenki pozitívan fogadta a hírt és felajánlott a segítséget. Örültem neki, hogy nem egyedül kell mindent csináltunk, mert kicsit húzós volt ez a határidő, amit kitűztünk magunknak.

Közös pólók. :D

- Szerelmem. – nyújtotta át Channie a szatyrot, amit még a piacon vett, miután lefektettük a picit. Gyorsan kikaptam a kezéből és kivettem a benne lévő pamut anyagokat. A zacskó egy fekete és fehér pólót rejtett.

- Ohh,- azt hittem, hogy ennyi, de nem. Chanyeol kivette a kezemből és széthajtotta a két pólót. A fekete hátulján egy King felirattal a másikon pedig egy Queen felirat díszelgett. – De édes vagy. – húztam le magamhoz és ajkaira tapadva köszöntem meg a kis ajándékot és az egész napot.

- Ez még nem minden. – vált egy ajkaimtól, majd eltűnt pár pillanatra. Kíváncsian vártam mivel készült még nekem és emiatt a kíváncsiság miatt nem tudtam a  szobába várni, ezért párom után mentem. A nappaliba érve láttam meg, ahogy táskájából egy dobozt vesz elő….

Holnap folytatom. :D

OMG, my new love. *-*

Szó nélkül nyújtotta át nekem és csendben vártam, hogy tépjen szét a csomagolást.

- Atya úristen. Chanyeol…- nem jutottam szóhoz. A könnyeim is elkezdtek folyni.

- Azért ennyire nem nagy szó.

- Meg se érdemlem.

- Dehogynem.  – húzott közelebb magához.

- Nem. Semmit nem csinálok jól. És még szülinapom sincs. – értetlenkedte,hogy miért kaptam.

- De jó anya vagy.

- Hülye. –bokszoltam bele vállába, majd letéve a telefont a kanapéra ajkaira martam. 

Másnap reggel ♥

Mei: Újra itthon

A nappaliban Krissel épp reggeliztünk, mikor a TV-ben meghallottam Seo nevét. Odasiettem a képernyő elé, és döbbenten láttam a kompromittáló fotót, ami érdekes szögben készült. A hír után, mintha csak megérezte volna hívott Luhan.

-Láttam. – szólt bele idegesen.

-Ez kamu. Beszéltél már Seoval?

-Persze, de Mei.....már a net is tele van. – kezdett el a hangja emelkedni mérgében.

-Jaj, ugyan már Luhan. B-vel is tele volt a sajtó, Yeminnel is.

-SŐT MÉG MEIVEL IS! – kiabált bele Kris tele szájjal.

-Nem segítesz ezzel. – közöltem vele – Figyelj, beszélj Seoval, hogy adjon interjút, mi pedig majd innen segítünk neki. Szervezünk Kris sajtósával egy interjút, ha akarod ott leszünk veled. Meg is tettük a legfontosabb intézkedéseket, egész délelőtt rohangáltam, hogy minél hamarabb meglegyen a riport. Persze időközben Seot is felkészítettem, hogy ha Koreában várni fogja egy riporter csapat, ne rémüljön meg, csak a Wu ikrek akcióba lendültek.
Teljesen megfeledkeztem arról is, hogy otthoni kiruccanásom lerövidítem és a gépem a riport után indulni fog. Senkinek nem szóltam, úgy gondoltam meglepem a társaságot egy kora reggeli érkezéssel. Layt is magammal viszem, mert elegem volt abból, hogy távol legyek tőle, így megkértem, hogy had kapjon legalább 4 nap pihenőt. Na jó a kérésem inkább volt fenyegetés. Plusz talán lehet azt a kijelentésem, hogy Kris ügyvédje már beleegyezett, hogy Lay-t is megvédje ha kell. Így Layt rángattam magammal mindenhova.

Eljött a délután, mi pedig Luhannal találkoztunk egy rádióállomás bejáratánál. Régen nem láttam már a kis törpikét, megváltozott, a kisfiús pofija teljesen megkomolyodott.

-Luhan. – ugrottam a nyakába – Megváltoztál.

-Te se panaszkodhatsz. Kivirultál.

-Jót tett az itthoni levegő. – vigyorogtam. Bementünk, ahol már vártak minket .

Beültünk a kényelmes kis gurulós székekbe és már indult is az élő adás. Végig mantráztam, hogy csak Seo halljon meg minket, elküldtem neki, hogy hol fogunk lenni, illetve, hogy mikor kezdünk. Jól sikerült a felvétel, nevettünk, sírtunk, vagyis Én sírtam, mert teljesen elérzékenyültem, mikor Lulu a kapcsolatáról beszélt Seoval.

„Legyünk egymástól bármennyire messze, a szerelmünk soha nem gyengül el...”

– édi pofi. Persze minket is fagattak Layel, de mindig ügyesen hárítottunk. Most nem mi voltunk a középpontban.

Imádom ezt a Gyagyakornist
<3

Az interjú végén ittunk egy kávét. Reménykedünk, hogy mi innen Kínából tudtunk valamennyit segíteni, hogy a rossz pletykák véget érjenek. Mikor elbúcsúztunk haza mentem a bőröndjeimért, Kris kivitt a reptérre, amit ott láttam, majdnem visszafordultam.

-Mégis mi ez? – kérdeztem a hatalmas plüss bárányt. 

-Viszem Chanyeol fiának. – kukucskált ki a hóna alól Lay.

-És hogy akarod fel vinni a gépre? Veszel neki egy jegyet?!

-Dehogy, beadom a bőröndöm mellé.

Megkönnyebbülve fordultam testvéremhez. Kicsit rosszul esett, hogy megint el kell váljak tőle, de megígérte, hogy legközelebb ő fog eljönni hozzánk, hogy megnézze mit művel B baby boyyal.

Koreába érve épp a bőröndöm próbáltam a többi közül kirángatni, mikor megcsörrent a mobilom. TJ írt egy sms-t, hogy beszélni akar velem.  Egyedül Őt értesítettem, hogy haza jövök, elpötyögtem neki a hotel címét, ahol megszállunk. Kizárt, hogy a dormba menjünk, mert Yeol azonnal adná le a drótot B-nek.

-Kopogtak. – bújtam ki Lay öleléséből, magam köré csavartam egy törülközőt, ugyanis a tus alatt „álltunk”. – Gyere be.

-Zavarok? – mutatott végi rajtam vigyorogva.

-Te sosem zavarsz. – öleltem meg rég nem látott barátom. Gyorsan felvettem egy bő pólót és egy bugyit, hogy mégse pucéran beszéljünk. Leültem az ágyra, Ő pedig a fotelban vizsgálta a zokniját. Vártam, hogy elkezdjen beszélni.

-Nammal a kapcsolatom...a kapcsolatunk úgy látszik nagyon komollyá vált. Mei – ült mellém és húzott magához – Nem lenne gond, ha Nammal összeköltöznénk?

-Jaj Istenkém, miért lenne gond?! – szorítottam még jobban magamhoz – Gratulálok.

TJ elmorzsolt pár könnycsepp és elmesélte, hogy B-vel már mindent megbeszélt, a kulcsokat vissza adta. Arra a környékre költöznek, ahol régen éltem, mikor még nem költöztem össze a jómadárral. Beszélgettünk még egy kicsit, majd Boston boy haza ment. Szegény azt hitte, hogy megharagszom rá, mert elköltözik. Miután Lay is befejezte az esti rituáléját végre befeküdt mellém az ágyba.

Másnap reggel elindultam rég nem látott táncstúdiómba.  A diákjaim már vártak rám. Időközben egy koreográfiát találtak ki, amikhez színes spicc cipőket vettek, nekem is szántak egyet.

A rózsaszínt kaptam meg :3

 A próba végén hívtak a hotelból, hogy a kutyuskáim készen vannak. Mivel nekik ez az út is hosszú volt, befizettem őket egy teljes napos kutya kozmetikushoz, a piciket pedig kutya oviba vittem. Kris közölte velem, hogy túl sok az ideje, hogy vissza vigye őket Kanadába, meg hosszú is lenne nekik az út, így bátorkodtam B beleegyezése nélkül haza hozni őket. Ahogy letettem a telefont Lay jelent meg az ajtóban az 5 kutyával. Oscar hangos csaholásba kezdett, amitől bezenget a terem, persze követte őt Marcus és Summer is. Szerencsére, csak két kis kutyánk maradt, így velük elbírtam. Zelda ügyesen várta, hogy szóljak neki, csendben volt és csak ült Lay mellett. Ezután a próbánk kissé nehezebb lett, hisz a lábunk alatt ott mászkált az a hatalmas malamut, akit bár imádok, de jelen pillanatban zavart. A próba végén kipurcanva feküdt a padlón.

-Gyere Oscar, megyünk haza. 

A kutyák:

A büszke apuka. Ő van a legrégebb óta velünk. Mikor Yemin hozzánk költözött akkor kaptuk kis

kölyökként. 

Nagyon nem bírja Krist, féltékeny a drágám.

Zelda a mami kuytusunk. Anyu Oscar jövetele után kb egy évvel fogadta örökbe, különben elaltatták volna. Igazi díva. Imádok vele aludni.

Marcus igazi vezér egyéniség, pedig még kölyök. Tiszta apja xD 

Summer volt a legkisebb az alomban és az egyedüli, aki Zeldára hasonlít. Kis felhőcske. Nagyon nagy lustaság.

Végül Juliet, aki a legelső alomból maradt velünk. Egy nagyon türelmes kis eb, örömmel játszik a kicsikkel, sőt jobban el van velük, mint a szüleivel. 

Danbi: Thieves.

Hazajött átöltözni. :)

- Andy. – szólítottam meg anyukámat.  

- Valami   gond van? Nem szoktál így hívni, csak ha… - fektette be az ágyba JiSangot. – valami fontosat akarsz mondani, vagy ha valami rosszat csináltál. Remélem az előbbi és nem az utóbbi.

- Be szeretnék mutatni neked valakit.

Ezután nem esett több szó köztünk. Csendben mentünk le az emeletről és hagytuk el a házat. 

-Édesem, pont jókor jössz. - adtam puszit Tokiyának. - Ráérsz?

- Dolgozom. 

- Akkor csak néz már rá légyszíves  Namsong-ra, Fülit is etesd meg és simogasd már a két kis lurkót is. - mentem vissza a házba. Összekészítettem Jisang cuccait, majd óvatosan kivettem az ágyából és belefektettem a hordózóba. 

- Segítsek valamiben? -jött utánam D is.

- Egyenlőre boldogulok. De köszönöm.- vettem mindent magamhoz és újra útnak indultunk. 

- Vezetsz te? - nyújtottam felé  a kocsikulcsot. Bólintott egyet,elvette tőlem és beült a vezető ülésbe. Addig én becuccoltam hátra a kicsihez.- Emlékszel hol lakik Seo? 

- Igen.

- Jó, akkor oda megyünk. 

D nem értett semmit, de nem sokáig maradt tudatlan.  Útközben felhívtam barátnőmet, hogy vészhelyzet van és kell 2-3 óra gyerekfelügyelet. Ugyan Seo még dolgozott, de azt mondta, hogy nemsokára otthon lesz és a srácok otthon vannak szóval nyugodtan ugorjak fel. 

Miután Jisang új rajongói befogadták őt, elindultunk a megbeszélt időpontra. 

- Ne félj. - fordultam el egy pillanatra az útról és ránéztem D-re. 

- B, tudom, hogy kit akarsz bemutatni. Bár megkérted Tokiyát, hogy ne beszéljen róla, ő  mesélt róla nekem. 

- Kinyírom, nem igaz, hogy egyszer nem tudja tartani a száját. Megígérte, hogy nem fog semmit róla mondani. 

- Ne hibáztasd. Meghallottam kiről beszéltek és addig faggattam még nem mondott róla valamit. 

- Megérkeztünk.- parkoltam le a a kis étterem előtt. Mivel Taehwan híresség így nem kockáztattam meg azt, hogy valami felkapott helyre megyünk. Inkább maradtam a kis eldugott helynél, de ez se volt a legjobb választás.
-Végre azt hittem sose érsz ide. - jött oda a kocsihoz, mikor meglátott minket.
- Valami baj van?- próbálta takargatni az arcát, de a rajongók így is felismerték.
- Azonnal szállj be.- löktem a kocsi felé. D is egyből visszaszállt, én is bepattantam és rátapostam a  gázra. Nem érdekelt jelen pillanatban az se, hogy jóval a megengedett sebességnél többet megyek. Nem figyeltem az éppen átváltó lámpákra se. El akartam tűnni annak a helynek a közeléből minél előbb.
- B. - üvöltött rám anyám, mikor meglátta, hogy a tök piroson akarok átmenni, nem törődve azzal, hogy a keresztforgalom már zöld utat kapott. Egyből a fékre tapostam. Hatalmas csikorgással, de sikerült megállnom.
- Baszd ki, nézhetek új gumi után. - kis akciómmal sikerült leégetnem a a gumit. Még haza nem értünk nem szólalt meg senki. Olyan feszült volt a légkör végig. Tudtam, hogy nem lesz ez a találkozás sétagalopp, de nem gondoltam, hogy ilyen nehezen fog menni.

az ultraszexy öcsikém *-* ♥

- Na szóval.- ültettem le őket a nappaliban. - Andy, Taehwan.- mutattam be D-nek féltesóm.- Taehwan ő itt az anyukám, Andy. Beszélgessetek nekem állatkertet kell etetnem.
- Mit értett állatkert alatt? - kérdezte meg Hwannie miután magukra hagytam, de nem tűntem el egyből, egy kicsit még füleltem.
- Gondolom az itt élő állatokra. B-nek van két kutyája és egy zsebmajma. A lakótársának meg egy nyula. Szóval.. igen azt hiszem kész állatkert van itt. - fejezte be zavartan.
Még maradtam egy pár percig. Vártam, hogy közbe kell-e avatkoznom,de szerencsére egész hamar belejöttek az ismerkedésbe. Fülivel kezdtem. Felmentem az emeletre megnézni Miss Punci él-e még. Aztán megnéztem, hogy Vodkának és Whiskeynek van-e vizük, majd kiengedtem őket az udvarra, hagy játszanak. ezután mentem szeme fényéhez, a kis Namsonghoz, aki vidáman ugrált az ágak között a hatalmas ketrecben. - Hallom jól elvagytok.- léptem be nevetgélő hangokra.
- Rendeltem kaját, ha már az ebédünk ugrott. - ültem le közéjük.
- És hogy találkoztatok először? -kérdezte meg D.
- Valentin napon. Tiszta romantikus sztori. - mosolyogtam egyet, majd elmeséltem, hogyan is ismertem meg féltestvérem. Majd D átvette a szót és ő is elmondta, hogy miért félt annyira ettől a találkoztál, amit meg is értek. Nem voltam még egy éves se, mikor Hwannie megszületett és ő végig tudott az egészről. Tudta, hogy a faszfej apám nem csak őt fosztotta meg a szabadságtól, hanem mást is kegyesen felcsinált, mert az első körben sajnos lánya született, aki nem lehet jó örököse a cégnek. De azért azt se engedte, hogy mi csendben kilépjünk az életéből. Pedig az lett volna a legjobb. Elérte, hogy nagymami megszeressen, habár a nagyapám sosem tekintett a saját unokájának ragaszkodott hozzá, hogy maradjak Koreában és ne mehessek el D-vel Kaliforniába, mert így örömet szerez a feleségének.
Emlékszem még arra mikor 5 éves koromban D hazament. Nagyon utáltam érte, hogy magamra hagyott, de mikor nagyobb lettem megértettem a dolgokat. Tudtam, hogy neki a szülei mellett a helye, hogy segíteni-e kell nekik, ezért is bocsátottam meg neki és jártam ki hozzá minden évben.
- Nagyapátok sose szeretett. -folytatta. - Mindig csak egy amerikai kis csitrinek tartott, aki a pénz miatt jött össze apátokkal. Pedig ez nem így, én szerettem őt, egészen addig még rá nem jöttem arra, hogy mástól is van gyereke. Mikor öt éves lettél.- nézett rám. - Nagyapátok kezembe nyomott egy repülőjegyet, hogy menjek haza már nincs rám szükség.
- Megverem.- szakítottam félbe. - Hogy lehet valaki ekkora.... áhhh... nincsenek is rá szavak. - álltam fel az asztaltól, miután hallottam az egész történetet. Tajtékoztam a dühtől. Legszívesebben törtem, zúztam volna, de azzal nem lett volna megoldva semmi.
- B nyugi, ez már régen történt.  - próbált lenyugtatni D.
- Nyugodjak le?!- néztem rá, mint egy bolondra. - Hogy tudnék ezután lenyugodni?!
- Az semmit sem old meg, hogy tönkreteszed a cuccaidat.- vette ki kezemből a poharat Taehwan mielőtt földhöz vághattam volna.
- Elment az étvágyam.- ültem vissza a helyemre és toltam el magam elől a tányért. A többiek éppen folytatták volna tovább a falatozást, mikor barátnőm berontott a házba.
- B, készíts a kicsi popsid . Indulás...- ért be a konyhába.- Oh, hello szia. Van barátnőt?
- Öhm.- jött zavarba Hwannie Yemintől.
- Nyugi, van barátja. - tettem a colos vállára kezem nyugtatásképp.-  Egyébként Yem, ha már ilyen jól időzítettél akkor elmondom, hogy éppen a féltestvéremet akartad felcsípni.
- Szent szar. Neked van féltestvéred? Mióta?
- Hát igazából már 19 éve, de csak most találkoztunk. Yemin ő itt Taehwan a féltestvérem. Hwannie ő itt Yemin, az egyik legjobb barátnőm, aki a szomszédban lakik.- mutattam be őket egymásnak. - Majd később megismerkedtek. Nekünk most dolgunk van.- kezdtem el barátnőmet húzni magam után, de közben azért még ordibáltam a másik kettőnek , hogy menjenek majd el Jisangért.
-Mivel menjünk?- kérdeztem meg Yemet már az udvaron állva a kocsik előtt.
-Hát az én kocsimba nem férnek be. Szóval szerintem menjünk az exo mobillal... Mei úgyis megengedte, hogy használjuk.-lebegtette meg a kulcsokat szemeim előtt. -Én vezetek.- foglalatba egyből a vezetőülést, így én akaratlanul is kiszorultam az anyósülésre.
-Yem...azért élve érjünk oda jó?- igaz, hogy ma én is alkottam rendesen, azért Yem vezetési stílusa sokkal veszélyesebb volt az enyémnél.
-Okkéééé.-ezzel bele is taposott. Már korom sötét volt odakint mire az SM elé értünk.
-Nos... most vagy soha.-biztatott. Elindultam a hátsóbejárat felé. Mivel már reggel megbeszéltük az egész forgatókönyvet, amit Yemin körülbelül ötször visszamondatott velem, hogy biztos jól emlékszem-e rá. Felhúztam kabátom kapucniját, hogy elrejtsem hosszú szőke hajam. Gyorsan odaértem az ajtóhoz és egyből rohantam az egyik biztosítékhoz. Szerencsémre pillanatok alatt sikerült teljes áramszünetet produkálnom.
- Egy zseni vagyok.- mosolyodtam el és már rohantam is vissza a hátsó kijárathoz, ahol Yem kezembe nyomta a babákat,amiket egy szempillantás alatt begyömöszöltem a kocsiba.  Beültem a volán mögé és odaálltam az épület elé. Nem kellett sokat várnom, hogy meglássam Yem fülig érő száját.
- Sikerült? -pattant be mellém. Nem válaszoltam naki csak hátramutattam. Mielőtt lebukhattunk volna elindultam.
- Áhh nem bírom ezt a mama tempót. - akadtam ki az előttem totojázón és a gázra taposva kikerültem a balféket. - Remélem még nem értek vissza.- álltam meg immár a ház előtt.
- Még nem látom a kocsit. - nézett be Yem a kapun.  Megfogtam a Chanyeol babát és berohantam vele a házba. Gyorsan elrejtettem a vendégszobában, majd kimentem és segítette Yeminnek. Az övét a műterembe vittük, hiszen oda senki nem léphetett be az engedélye nélkül.
- Hiányoznak a festményeid. - néztem végig a képeken. Yem nem szólt semmit, így jobbnak láttam ha én is csöndben maradok és nem kérdezem meg tőle, miért nem halad mostanában annyira a munkával.
- Menj Bababoy bármelyik pillanatban hazaérhet. - küldött haza.
- Holnap. - köszöntem el és hazamentem. Yemnek igaza volt, mert ahogy beértem a házba úgy nyílt újra a bejárati ajtó.
- Szia...sztok.- köszöntem nekik. - Nem lesz gond abból, hogy itt vagy?- Taehwan kérdőn pillantott rám.- Ne érts félre örülök, hogy visszajöttél, csak nem lesz gáz a kiadónál? Tudod sztár barátnő. - sóhajtottam egyet.
- Ma estére kimenőt kaptam és D megígérte, hogy reggel elvisz.
- Ja, hogy ja.- vettem át a picit. Felmentem az emeletre és lefektettem. Éppen csuktam volna be az ajtót mikor eszembe jutott, hogy már csak a vendégszoba szabad, ahova szigorúan tilos a bejárás. Őrült módjára futni kezdtem mielőtt D megmutathatta volna a szobát tesómnak.
- Valami gond van?- kérdezte meg D mikor az ajtóra tapadtam, hogy még véletlenül se nyisson be.
- Öhmm. Igazából itt minden tiszta por. Nincs kitakarítva meg az ágy sincs teljesen összerakva.- hadováltam össze vissza. - De Mei szobája most üres, ott aludhatsz. - kezdtem el őket legjobb barátnőm szobája felé tolni.
Miután mindent sikerült lerendeznem, a majdnem lebukás miatt fáradtan dőltem be az ágyba.

Reggel a telefonom csörgésére keltem. Mikor megtaláltam megnéztem kijelzőjét, hogy ki az, de leakadtam azon, hogy már 10 óra és én még békésen szundikálok. Hogy miért is lepődtem meg ezen? Mert ebben az évben minden reggel gyereksírásra keltem, de úgy látom ma D rendes volt és átvette tőlem az anya szerepét. Miközben ezen elmélkedtem a csörgés abbamaradt, majd pillanatok alatt újra felcsendült.
- Halló.-szóltam bele reggeli rekedtes hangomon.- Mondd,mit szeretnél Chanyeol.
- Aludtál?
- Igen. D ma anyát akart játszani. - keltem ki az ágyból.- Miért hívtál?
- Délutánra kimenőt kaptam.
- Oh, ez jó hír.- ásítottam bele a telefonba. - Várlak.- tettem le a telefont.
Bementem a fürdőbe gyors lezuhanyoztam, mert tegnap este már nem volt erőm hozzá, majd mikor kiléptem a szobámból  Tokiyának ütköztem.
- Bocsi.
- Hallottam, hogy felkeltél gondoltam hozok neked kávét. -adta oda a kezében lévő bögrét.
- Köszönöm- mentünk le, hogy reggeliztünk valamit, majd beültünk a moziszobába és keresgéltünk a  filmek között. Kiválasztottunk egyet, amit sikerült addig befejeznünk még drága párom rá nem tapadt a csengőre.
- NEM VAGYOK SÜKET.- kiabálta ki, hogy szálljon már le a csengőről. - Máskor ne hagyd el az agyad és hozz kulcsot.- köszöntöttem kedvesen.
- Remek. - jött utánam. Éppen levettem magam a kanapéra, mikor mellé huppant és folytatta. - Rontsd el még te is a kedvem.
- Miért? Ki rontott a még el?
- Valami őrült rajongó ellopott két figurát. Ma reggel mikor bementünk azzal fogadtak,hogy...- még folytatta volna, mikor Yem berontott ismét.
-" Nem tudni kik vitték el a két bábút, de.."-  kezdett el olvasni valamit, de mielőtt folytathatta volna krákogásommal félbeszakítottam, hogy nézzen fel. - Ó bassza meg.
- Tudhattam volna, hogy közötök van hozzá. - akadt ki drága Saurom.
- Channie.- próbáltam hatni rá, hogy ne legyen nagyon mérges, de ő nem tőrődve velünk felpattant mellőlem és tárcsázni kezdett. Gondolom Taot hívta, hogy a már mellette ülő másik jómadár is megkapja a fejmosását.
- Mindjárt itt lesz Tao is, addig találjatok ki valami épkézláb ötletet, hogy ne kerüljetek bajba a cégnél.
- Minek? - kérdeztem vissza.
- Minek?! Hát mondjuk, mert törtvényt sértettél drága kicsi csillagom. - mondta halál nyugodtan.
- Yaaaa.- kiáltottam fel, mert megijedtem, Így még félelmetesebb volt, mintha kiabált volna. - Ne rajtam gyakorold a színészi tehetséged, könyörgöm.- már éppen térdeltem volna, hogy még hihetőbb legyek, mikor megszólalt a csengő és inkább kirohantam ajtót nyitni és csendben a pandával a nyomomban tértem vissza.
- Tuti, hogy elment az eszetek igaz?-nézett felváltva ránk.-Találjatok ki valami megoldást de nagyon gyorsan.-mondta miközben szikrákat szórt a szeme.
-És mégis mifélét?-kérdeztem meg. Már éppen kezdett volna kiabálni colos párom, mikor Yemin megmentette az életem és közbevágott.
-Srácok.Hé nyugi. Semmit nem old meg ha kiabáltok.
-Akkor édesem fogjátok magatokat és esedeztek a cégnél a bocsánatért amiért betörtetek.-mondja Tao és mondandója közben végig Yemre néz.
-Igazából nem törtünk be.... az épületben csak én voltam bent. És nem betörtem hanem beengedtek...az már részlet kérdés, hogy nem ezért.- mondta a mellettem ülő halál nyugodtan.
-Remek akkor ezt magyarázd el kérlek ott is és rúgasd ki szerencsétlen őrt a munkájából.
-Mi lenne ha inkább úgy juttatnánk vissza ahogyan hoztuk? -Yemin kérdésére mindannyian egy személyként kezdtünk el bámulni. -Ugyan már ne legyetek értetlenek... Hát titokban! Ha ki tudtuk hozni vissza is tudjuk vinni. Akkor mindenki boldog mi pedig nem kerülünk bajba.
- Yemnek igaza van. - kaptam észbe én is, hiszen nem mond hülyeséget. Ha ki tudtuk csempészni, úgy, hogy ne vegye észre senki. Vissza is tudjuk őket vinni. - Csak meg kell várni az estét.
- Mégis miért? -kérdezték meg szinte egyszerre.
- Jaj, ne játsszátok mára hülyét, fényes nappal egyből lebuknánk. Én mondom ezekből szar rabló lenne.- fordultam Yem felé.
- Pedig épp kérni akartam, hogy segítsenek nekünk, de jobb lesz ha egyedül oldjuk meg.

legalább egy éjszakára az enyém volt. :)

Yemin - Thieves

-B figyelsz te rám?-nyöszörgök.
-Igen figyelek... hülyeséget álmodtál és most azt mondod csináljuk meg.
-Pontosan.-vigyorodom el.
-És van valami ötleted, hogyan?-hallom ki kíváncsiságát a vonal túloldaláról.
-Van!-mondom büszkén majd elmesélem a tervet.
Miután mindent egyeztettünk elindultam a bevásárló központ felé. B-nek még úgyis dolga van ráérek.
Miután leparkoltam a boltba siettem és rengeteg főzni valót vettem, nem is emlékszem mikor vásároltam ennyit utoljára... vagy, hogy egyáltalán mikor vásároltam főzni valót utoljára. Mindenesetre most jól megpakoltam bevásárló kosaramat. Haza fele végig azon gondolkoztam, hogy tök jó ám, hogy ennyi mindent vettem.... de, hogy én ebből valami ehetőt készítsek az egészen kizárt.

Hazaérve kipakoltam mindent majd a pulton tornyosuló étel kupacra néztem kétségbe esetten. Dodo egyetemen van így nem tud segíteni. Mikor eszembe jutott az egyetlen lehetséges megoldás telefonom után kutakodtam és már meg is találtam a számot amit kerestem.
-Azonnal át kell jönnöd!-kiáltottam a telefonba.
-Yem baj van?-hangzott kétségbeesetten a vonal másik végéről.
-El sem tudod képzelni mekkora.-mondtam kissé megjátszva magam majd rávágtam a telefont.
Nagyjából két perc sem telt el mikor bármi előrejelzés nélkül berontott a várt személy az ajtón szinte lihegve.
-Yem... Yemin hol vagy?-kiabált kétségbe esve.
-Konyha.-kiáltottam ki.
Mikor beesett a konyhán szemei hatalmasra kerekedtek.
-Mi az a vészhelyzet amiért mindent eldobva rohannom kellett át?-néz rám kérdőn.
-EZ!-mutattam a pultra.
-Hülye vagy? Én meg már azt hittem baj van... Yem ne szórakozz dolgoznom kell menni.-forgatta meg szemeit.
-Tokiya...vedd úgy, hogy szabadnapod van.-tettem vállára kezem.
-Igen a fizetésem meg csak az ölembe huppan.-zsörtölődött.
-Nemááár. A mai napod háromszorosát fizetem ki neked csak segíts.-néztem rá könyörgő szemekkel amire egy újabb szemforgatás volt a válasz.-Na jó mivel kezdjük?-kérdezi ahogy feltűri ingének ujját és az egyik felakasztott kötényt nyakába aggatja.
-Udon! Öhm... hogy kell tésztát főzni?-vakargatom meg tarkómat.
-Ugye most csak viccelsz?-kerekednek el szemei....-Yemin! Forralt víz, só, és mehet bele a tészta. Te, hogyan éltél eddig ha ennyit se tudsz?-mondja úgy, hogy szinte bokáját verdesi álla.
-Hááát...Profin tudok rendelni.-Húzom ki magam büszkén amire ő csak homlokon csapja magát.

Panda párom panda bentoja,

Egész jól belejöttem a főzésbe...najó nem hazudok lényegében minden fontosabb dolgot Tokiya csinált én csak kevergettem és díszítettem a bentokat. A végeredmény egész szép lett és drága szomszédomnak köszönhetően ehető is.
-Akarsz nálam ebédelni?-vigyorgok rá.
-Tehát a saját főztömre meghívsz. Köszi Yemin ez igazán rendes tőled.-kezd nevetni.
-Ugyan semmiség.-nevetek én is majd barátian hátba veregetem.-Egyébként köszönöm. Nem tudom mire jutottam volna nélküled.-ölelem át hálásan.
-Hát én azt hiszem tudom... a balesetire.-röhög majd még mielőtt megcsapkodhatnám eliszkol. Még az ajtóból vissza néz...-Egy élmény volt Yem igazán! Ha a főnököm kirak te fizeted az ellátásom.-ölt nyelvet majd végleg magamra hagy.

Kitettünk magunkért.

Szinte bevágódtam a fiúk próbájának kellős közepére. Megvoltam pakolva hatalmas szatyrokkal amit majdnem ötször is kiborítottam amíg felértem.
-Fiúk igazán megköszönném ha valaki segítene.-mondom mire Kai kapcsol és odaszalad kivenni a szatyrokat a kezemből.
-Jézusom, Yem te meg mit hoztál?-néz rám kerek szemekkel.
-Ebédet.-vigyorgok.
-Jó illata van.-csatlakozik oda Baekhyun is.
-Mi finomakat hoztál?-karol át hátulról Tao és nyakamba csókol.
-Te már megint nem pihentél ugye?-fordulok vele szembe ölelésében.
-Ezt mégis miből gondolod?-fordítja el tőlem fejét.
-Hangosan szuszogsz...-állapítom meg.-És kanszagod van.-röhögök mire ő elkezdi pólóját szaglászni.
-Nincs is.-durcázik be.
-Tessék egyél.-nyomtam kezébe a neki külön készített ételt.
-Öhhm Yem.-zökkent ki Sehun a gondolataimból...-Ezek házi kaják... szakácsot béreltél fel?
-Én főztem zsenikém.-erre a kijelentésemre egyszerre tör ki mindenkiből a nevetés.
-Hé te!-mutatok páromra.-Legalább te ne nevess ki.-csapok vállára.
-Bocsi... de Yem.. még egy kávét se tudsz megfőzni emberi fogyasztásra.-kuncog.
-Jó kapjátok be! Legközelebb olyanoknak csinálok bármit is akik értékelik..-duzzogok.
-Én hiszek neked Yem.-karolja át vállam Kai.
-Végre valaki.-ölelem meg belefúrva mellkasába arcomat.
-Még a végén féltékeny leszek.-húz el tőle Tao akire csak nyelvet öltök.
-Amúgy meg Tokiya segített... de az még nem azt jelenti, hogy nem én csináltam... a díszítés 100%ban az én érdemem. Viszont fiúk nekem mennem kell szóval egyetek utána további jó próbát....Kivéve neked!-mutatok jelentőségteljesen páromra.-Te leülsz a seggedre és gondolatban táncolsz!-nyomok arcára egy cuppanóst.
-Hova sietsz ennyire?-néz rám kérdőn.
-Randim van. Na mentem sziasztok.-dobok egy puszit a srácoknak és otthagyom őket.

Most már nincs sok dolgom csak szépen várni, hogy lemenjen a nap aztán a tervem második felét is véghez vinni. Így a délután további részét a tv előtt töltöttem. Alig két filmet néztem végig mikor órámra néztem és összekapva magam átcsörtettem B-hez.
- B, készíts a kicsi popsid . Indulás...- értem a konyhába ahol egy srácot is megláttam.- Oh, hello szia. Van barátnőd?
- Öhm.- jött zavarba az említett.
- Nyugi, van barátja. - tette B a kezét vállára nyugtatás képp.-  Egyébként Yem, ha már ilyen jól időzítettél akkor elmondom, hogy éppen a féltestvéremet akartad felcsípni.
- Szent szar. Neked van féltestvéred? Mióta?-akadok ki.
- Hát igazából már 19 éve, de csak most találkoztunk. Yemin ő itt Taehwan a féltestvérem. Hwannie ő itt Yemin, az egyik legjobb barátnőm, aki a szomszédban lakik.- mutatott be minket egymásnak. - Majd később megismerkedtek. Nekünk most dolgunk van.- kezdett el húzni B maga után. Még pár utasítást kiadott a házban lévőknek és már mentünk is a dolgunkra.
-Mivel menjünk?-nézett rám barátnőm.
-Hát az én kocsimba nem férnek be. Szóval szerintem menjünk az exo mobillal... Mei úgyis megengedte, hogy használjuk.-lebegtettem meg a kulcsokat szeme előtt. -Én vezetek.-vigyorogtam és be is ültem a volán mögé.
-Yem...azért élve érjünk oda jó?-nézett rám jelentőség teljesen.
-Okkéééé.-ezzel a gázba is tapostam. Már korom sötét volt odakint mire az SM elé értünk.
-Nos... most vagy soha.-veregettem vállon és elindultam... délelőtt már megbeszéltük a forgatókönyvet és már csak véghez kellett vinni. Beléptem a hatalmas és most teljesen üresen kongó épületbe ahol egyből az éjjeli őr fogadott.
-Yemin. Segíthetek valamiben?-nézett rám kedvesen az őr.
-Itt felejtettem ma a tárcámat amikor hoztam a srácoknak ebédet. Esetleg felmehetnék érte?-pislogtam nagy szemekkel. Nem is kérdezgetett többet csak intett egyet kezével, hogy nyugodtan menjek. Mikor felértem az emeletre sötétségbe borult minden. Ezek szerint B-nek sikerült átmeneti áramszünetet csinálnia, hogy a kamerák se működjenek. Elővettem telefonom és vakujával világítani kezdtem. Mire megtaláltam a hatalmas bábukat jó pár perc eltelt. Karjuknál megragadtam a két babát és húztam magam után őket, hogy a hátsó ajtón kitudjam adni őket B-nek. Felszaladtam a teremhez ahol eldugtam tárcám majd már azzal a kezemben és telefonom kijelzőjével mentem vissza a portára ahova akkor lépett újból be kedvenc őröm.
-Mi történt? -néztem rá mikor vissza kapcsolta a világításokat.
-Az áramellátó lekapcsolt... de megoldottam. Meglett a pénztárcád?-kérdezte
-Igen, meg köszönöm.-mosolyogtam és meglebegtettem kicsit az említett tárgyat.

Miután elköszöntem már mentem is ki ahol B már várt.
-Sikerült?-kérdeztem mire ő csak hátra mutatott a bábukra.
Hazaérve leellenőriztük, hogy a többiek itthon vannak e már de mikor egy autót sem láttunk nyugtáztuk, hogy még idejében értünk haza. Amíg B bevitte a Yeol babát addig én kint vigyáztam nehogy észre vegye valaki Tao-t és mikor B visszaért segített behurcolni az én szerzeményemet.
Egyenesen a műterembe vittük, hisz az az egyetlen pont a lakásomban ahova nem megy be senki.
-Hiányoznak a festményeid.-mondja B mikor körül néz de bevallom nem igazán akarok erről a témáról beszélni és ő ezt kimondatlanul is tudja így nem firtatja tovább.
-Menj, Babyboy bármelyik pillanatban hazaérhet.-mondtam.
-Holnap.-köszönt el és hagyott magamra.
Azt hiszem ez a nap elég hosszúra sikerült így másra se vágytam mint egy forró zuhanyra és ágyamra. Még benéztem Dodo szobájába, hogy az ifjúság hazaért e már és mikor láttam, hogy már mélyen horpaszt kicsit betakargattam és már mentem is, hogy példáját követve vessem magam ágyamba.
Másnap nagyon későn ébredtem. Már majdnem dél volt mikor kicsattogtam pizsamában a konyhába valami ehető után kutatva. Mikor kinyitottam a hűtőt ezer-millió hálát mormogtam el magamban Tokiyának, hogy gondolt rám tegnap és rakott még ehető dolgokat a hűtőbe. Dodo-t pedig azért, hogy hagyott nekem kávét reggel. Kitöltöttem a csészét majd tabletemet  magamhoz véve kezdtem olvasni az eseményeket mikor megakadt egy cikken a szemem.
     "KÉT EXO PROMÓCIÓS BÁBÚ TŰNT EL AZ SM SZÉKHÁZBÓL!"
-Szinte kiköptem kávémat a rám törő nevetéstől és mindent félretéve pizsamában szaladtam át B-hez elújságolni a híreket. Szinte fel sem néztem mikor bármi féle jelzés nélkül sétáltam be a már annyiszor megtett úton.
-" Nem tudni kik vitték el a két bábút, de.."-olvastam nevetve amíg B egy krákogással félbe nem szakított és mikor felnéztem Chanyeol kikerekedett szemeivel néztem farkasszemet.-Ó basszameg.-szakadt ki belőlem és nyeltem egy hatalmasat.
-Tudhattam volna, hogy közötök van hozzá.-mondta bosszúsan a colos.
B próbálta ugyan lenyugtatni mikor már tényleg nagyon ideges volt több de főképp kevesebb sikerrel... aztán megszólalt a csengő amire bennem az ütő is megállt és szívem szerint elástam volna magam jó mélyre, hogy ne kelljen szembenéznem az érkezővel. Mikor beért B-vel és haragosan rám nézett már tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok.
-Tuti, hogy elment az eszetek igaz?-nézett felváltva ránk.-Találjatok ki valami megoldást de nagyon gyorsan.-mondta miközben szikrákat szórt a szeme.
-És mégis mifélét?-kérdezte B. Már épp Yeol kiabálta volna el magát ha nem szólok közbe.
-Srácok hé nyugi. Semmit nem old meg ha kiabáltok.
-Akkor édesem fogjátok magatokat és esedeztek a cégnél a bocsánatért amiért betörtetek.-mondja Tao
-Igazából nem törtünk be.... az épületben csak én voltam bent. És nem betörtem hanem beengedtek...az már részlet kérdés, hogy nem ezért.-mondom higgadtan.
-Remek akkor ezt magyarázd el kérlek ott is és rúgasd ki szerencsétlen őrt a munkájából.
-Mi lenne ha inkább úgy juttatnánk vissza ahogyan hoztuk? -a kérdésemre csak három szempár pislogott rám.-Ugyan már ne legyetek értetlenek... Hát titokban! Ha ki tudtuk hozni vissza is tudjuk vinni. Akkor mindenki boldog mi pedig nem kerülünk bajba.
- Yemnek igaza van. -értett velem egyet B. - Csak meg kell várni az estét.
- Mégis miért? -kérdezte meg egyszerre a két jómadár.
- Jaj, ne játsszátok mára hülyét, fényes nappal egyből lebuknánk. Én mondom ezekből szar rabló lenne.- nézett rám B.
- Pedig épp kérni akartam, hogy segítsenek nekünk, de jobb lesz ha egyedül oldjuk meg.