Min - 2 roommates in 1 day

-Bocsi Min,de tényleg mennem kell. – mondta Sehun két csók között,miközben a gatyáját próbálta magára rángatni. Mindig meg akar szökni előlem.

- Nemááár Hunnie. Elegem van belőle,hogy mindig elmenekülsz,mert a manager felhív,hogy próba van. Nem hal bele 10 perc késésbe. – csimpaszkodtam rá.
- Oh,dehogyisnem. Főleg mostanában. Tudod,hogy mennyi pletyka kering rólunk így is. Nem kell még több.
- Na és mióta érdekelnek téged a pletykák?
- Most óta. Te is öltözz fel. A bugyi nem jelenti azt,hogy van rajtad ruha. – hámozta le a kezemet a nyaka körül.
- Jól van Oh Sehun,ezt a mozdulatot megjegyeztem. – ültem le az ágyra durcásan. Az előttem álló két kezével az ágyra támaszkodott,szemmagasságba kerülve így velem.
- Nam Minyung azonnal vegyél fel valamit,vagy nem megyek sehová. –mért végig a szemeivel. Elmosolyogtam magam.
- Rajtad sincs felső. Rajtam miért legyen bármi is? –kacsintottam. Sehun az ajkába harapott,majd ledöntött az ágyra. Ajkaink vad csókcsatába kezdtek. Kezeimmel leügyeskedtem róla a nadrágot,majd hozzáláttam az alsóneműje eltávolításához. Hunnie ajkai eközben a nyakamra vándoroltak.
- Sehun,nem hallod,hogy csörög a ….oh basszus.- a hang hallatán abbahagytuk előbbi tevékenységünket,majd az ajtó irányába fordultunk,ahol egy elvörösödött fejű Chanyeol állt,kezével takarva az arcát. Sehun eközben próbált takarni engem…khmm.-
- Chanyeol! Mondtam,hogy mindjárt megyek!
- Bocsi srácok,nem tudtam,hogy épp akció van….esküszöm,nem láttam semmit. A manager türelmetlen volt és elküldött,hogy szóljak.
- Csodálatos. 2 perc és megyek…kimennél? – nézett kérdően a még mindig az ajtóban állóra.
- Ja,persze...Min,te gyúrsz? – vigyorodott el,mire Sehun hozzá vágott egy párnát.

A füstbe ment reggeli tornám után Sehunnal,a Vogue felé vettem az irányt,mert fotózásom  volt. A
A székházba érve Nana,a recepciós lány széles vigyorral az arcán üdvözölt,majd elnavigált a fotózás helyszínére. Itt jegyezném meg,hogy anyám jelenleg nem tartózkodott Koreában,tehát a légkör sem volt annyira feszült…részemről legalábbis egészen biztosan nem.

manager szerint,ha sikeresek lesznek a képek,akkor a következő hónapban utazom Milánóba egy kampány miatt, úgyhogy reméljük a legjobbakat.

Nem tartott olyan sokáig,élveztem az egészet,szokás szerint. Imádtam a profi csapatot,ami körülvett minden egyes alkalommal. Sokan mondják,hogy a modellkedésben nincs semmi megeröltető: csak pózolsz a kamerák előtt,ami után kapsz egy rakat pénzt. Nos ez egyáltalán nem így van. Igenis fárasztó meló és egyáltalán nem olyan könnyű,mint amilyennek látszik. Mindenestre megérte a fáradtságot. Miután kész lettünk, megbeszéltük a következő fotózás időpontját,majd elköszöntem a csapattól.
Két lépést sem tettem az ajtón kifelé és már csörgött is a mobilom.
- Szia Henry!
- Szi..Min? Jaj,bocsi félrenyomtam, nem téged akartalak.

-          Mi? Szóval félrenyomtál? Nem baj Henry,kicsit sem vagyok megbántva.- játszottam a sértődöttet.
-Jaaaj tudod,hogy nem úgy értettem. Téged is akartalak hívni,mert naggggyon hiányzol,de most egyelőre még turnén vagyunk, jövő héten pedig utazom Kanadába, úgyhogy nincs sok időm. De attól még szeretlek…ugye te is szeretsz? Várj,ne válaszolj.- kuncogás.- Hogy vagy mostanában?
- Idióta vagy. Megvagyok,most éppe..
- Bocsi,most le kell tennem,jön a manager. Bocsi Min,majd beszélünk,puszillaaak.- sípolás. Legalább most már mindenki el tudja képzelni,hogy mit értek a „mostanában nincs időnk normálisan beszélni” alatt.

Délután beugrottam az egyetemre,hogy megtudjam a múltkori vizsga eredményeimet. Mindegyiken átmentem,hál’ istennek. Mostanában kevés időm jut a tanulásra.

-          Minsoo,épp most léptem be a bejárati ajtómon. – szóltam bele a mobilba,miközben leügyeskedtem magamról a cipőmet.
- Akkor remekül időzítettem. Ne kezdj el vetkőzni,mert mindjárt ott vagyok. Na puszi. –sípolás. Remélem nem tervez semmi hülyeséget.
Minsoo valóban sietett. Alighogy letettem a mobilt és bebattyogtam a konyhába,egy kávéért,már meg is szólalt az ismerős hang.

-          Nyitom,szakadj már le a csengőről.
- Tudod,milyen nehéz ez a doboz? –rontott be a lakásba,kezében egy nagyon karton dobozzal. A nappali közepén megállt,majd vigyorogva felém fordult.
- Ajjaj…mi az a doboz, CAP? –léptem felé óvatosan.
- Csak semmi pánik. Nincs benne olyan,amiről nem kérdeztelek meg előtte. Na,csukd be a szemed.

-          Nem szeretném.

-          Miiin!

-          Jól van,jól van. De miért mozog az ott a kezedben?

-          Na,csukd már be!  Utána kérdezősködhetsz.
Eleget tettem hiperaktív barátom kérésének. Zörgést hallottam,majd Cap csitítását. Mi a franc?

-          Okéé,nyithatoood.

-          Jézusom!- ugrottam hátra,amint kinyitottam a szemem. CAP az arcomtól 2cm-re tartotta az ajándékom: egy kiskutyát.

-          Cap,ez egy bernáthegyi kölyök. –szólaltam meg végül,miközben a kezembe nyomta az ásítozó –most még!- kis jövevényt.

-          Igen! Jó,nem? Tudod,milyen sokáig tartott,hogy megszerezzem. Nem volt olcsó mulatság.

-          Minsoo-sóhajtottam- nagyon aranyos vagy és értékelem is,de…egy bernáthegyi? Nem marad mindig ekkora,remélem ezzel tisztában vagy.

-          öhmm…hát persze…deee…az még nem most lesz…és tele vagy pénzzel …majd veszel egy nagyobb lakást…de örüljél már nekiii…nézd,mennyire cuki. –fordította felém a kezemben lévő arcát ( nem szeretem a „pofáját” kifejezést. Még állatoknál sem). A kis gombszemű álmosan pislogott rám.

-          Utállak…

-          Akkor megtartod?

-          Persze,hogy meg.

kis szőrgolyóm <3

-          Juhuuuj de jóóó! –kezdett el ugrálni. – Annyira boldog vagyok Min! És majd,mikor nagyobb lesz,akkor játszhat együtt az enyémeimmel…ésésés segítek tanítani,ha ráérek.

-          Minsoo,nyugi. Köszönöm szépen. –mosolyogtam rá.- De remélem tudod,hogy megkérdezhettél volna…és mi az,hogy tele vagyok pénzzel? Egy kutya attól még felelősség és nem tudom,hogy lesz e rá időm és.. –Cap a számra tette a mutatóujját.

-          Egy szót se többet. Min,neked szükséged volt egy kutyára. Valakire,aki mindig ott van neked,mikor épp Sehun besértődik L.Joera,valakire,aki hozzád bújik,mikor összebalhézol anyáddal,valakire,aki..

-          Jó,jó, elég,nem kell felsorolnod az összes rossz dolgot az életemből. –bokszoltam bele a vállába.

-          Mi lesz a neve?

-          A neve? Legyen mondjuk…Beethoven..tudod,mint abban a filmben.

-          Beethoven? Hááát nekem más ötleteim is lennének,de a te kutyád,szóval annak hívod,aminek akarod. Azt hiszem lány,szóval nem is illik rá a név.

-          Akkor is Beethoven lesz.Csak Beth-nek fogom becézni.

-          Mindjárt más. Na,jó mulatást vele,nekem most mennem kell. Majd csörögj,ha kell valami,én is hívlak amint tudlak,mert mesélnem kell pár dolgot. Ez rád is vonatkozik. Na puszi. Kikísérem magam. –kacsintott,majd megsimogatta a kezemben lévőt,nyomott egy csókot az arcomra és kisuhant az ajtón.

-          El tudod ezt hinni? Mert én nem. –fordítottam magam felé új lakótársamat. Meg kell,hogy valljam,nagyon aranyos volt.
Cap a kartonba elrejtett egy kis kutyaágyat,illetve játékokat és még kutyakaját is,szóval nem kellett leszaladnom a boltba életmentő csomagért Bethnek.

Rögtön rájöttem,hogy nem lesz egy könnyű menet,főleg a szobatisztaságra nevelés,de tanulva barátnőimtől,akiknek ez sikerült,biztos nekem is menni fog…remélem.
A délutánt otthon töltöttem. Felhívtam Baekhyunt és Sehunt is,hogy elújságoljam a hírt. Örültek neki.Baekhyun említett valami majmot,de nem értettem tisztán,aztán le kellett tennie,mert jött a manager. Biztos B csinált megint valamit. Valamikor átmegyek hozzájuk,megnézni a kis csöppséget.
Beth ágyát bevittem a hálómba. Ahogy beleraktam már el is aludt.
Olyan 6 óra körül megszólalt a mobilom.

- Szia Lucas. Mi az?

- Szia Min. Otthon vagy?

-Igen,miért?

-  Király,akkor 10 perc és ott vagyok.

- Mi van?!

-  Ja,Ian nem mondta? Pár napig Seoulban maradok…öhmm…hosszú sztori. Majd elmondom. Lakhatok nálad?

-  Ööö..ja..persze,gyere. –habogtam.

-  Imádlak. Nem sokára érkezem.

Lucas két bőrönddel beköltözött a vendégszobámba. Nagyon furcsa volt,nem nagyon mondott semmi konkrétat. Jetlagre hivatkozva elment a fürdőbe,majd bedőlt az ágyba és már aludt is. Értetlenül állva az egész előtt felhívtam apát.

-  Szia kicsim.

-  Mi a franc ez? Miért van itt Lucas?

- Szóval odaért. Bocs,azt hittem telefonáltam. Elég bonyolult a dolog,de azt akarom,hogy ő mondja el. Most alszik?

-   Ja.

-  Ne haragudj,ha kényelmetlen a szitu,kivesz egy hotelszobát.

-  Nem,vagyis de…ahhh..mi ez az egész apa? Már megint mit csinált?

-   Mondom,hogy neki kell elmondania. Ő mondta,hogy ne mondjak semmit. Most le kell tennem. Majd hívlak. Köszönöm kicsim.

-Mi a franc? –mondtam,csak úgy magamnak. Most komolyan: mi ez a nap?