Soyun: Kicsi Jongin...

Ledobáltam a cuccom a komódra, amit olyan precizen állított be Kris -igen, eldicsekedte, hogy Ő volt aki becipelte, és vonalzóval állította be, szegény ki szekrényt-, és leszedtem a magas sarkú csizmám. Nem egyszer volt halál közeli élményem mire elértem a kórházba, mert egyetlen Yeminünk, volt szíves és egy idióta marha miatt, személyesen találkozott egy oszloppal, és haza út közben is. Többet ilyen jeges időben nem megyek magas sarkú cipőben sehová. Szerencsére senki se látott amikor a kanyarban taknyoltam majdnem egyet. Na mindegy. Enni akartam, egy bögre teát iszogatni,  a meleg pokrócom alatt,  és a távirányítót. Meghíusult a tervem, ugyanis exo csajtalan egyedei, és közte egy szem párom akivel nem tudom hányadán állunk, mert nem volt szó arról, hogy igen újra járunk, csak annyi, hogy kap egy új esélyt. Jutt eszembe, Danbi azt hittük, hogy terhes.
Amikor Suho és Kris rám néztek, és teli pofa vigyorral intettek, felnyögtem.
-Igen izgató hangokat adsz ki. - röhögött Kyungsoo.
-Kan barlang lett a lakásom? Jun hol van? - ültem le Rin mellé. Kapott egy homlok puszit.
-Én tiltakoztam, hogy bejöjjenek, de láttad volna Suho cuki fejét, nem tudtam ellen állni. - magyarázta a lány.
-Ne dőlj be nekik. Gonosz Sátán fajzatok. Én már nagyon rég nem dőlök be a cuki pofijaiknak. - magyaráztam.
-Asszony! Ne járjon a szád! - és az elmaradhatatlan párna képbe. Ezek mostanában párnával terrorizálnak.
- Joonmyeon, még egyszer megdobsz egy párnával, felépítem a seggedbe, és vége az Idol karrierednek, mert jó pár oktávval lesz magasabb a hangod! - fenyegettem.
-Igenis omma! - tisztelget.
-Istenem! Miért szívják ezek a vérem? - feltápászkodtam, és elmentem zuhanyozni. Közben kiderült, hogy Jun és Xiu elmentek kaját venni.
Hulla fáradt voltam, így kedves vendégeim a nappaliban hagyva aludni mentem. Mostanában alig alszok valamit, sokszor fáj a fejem.
-Yun? - hallottam Kai hangját. - Gyere enni, vagy hozzak be neked valamit? - ült az ágyra. Megfájdult a fejem, így csak nyöszögtem kicsit.
-Fáj a fejem. - motyogtam bágyadtan. -Nem vagyok éhes.
-Mindjárt keresek valamit. -mondta amint kaptam egy fájdalom csillapítót, szinte elájultam. Egész éjjel aludtam, másnap keltem, egyik oldalon Jongin, másikon Minseok, akkor gondolom a többiek is itt maradtak.
Kimásztam a két fiú közül, és a fürdőbe mentem. Csináltam reggelit egy alapos zuhany után, hogy mire felkelnek, legyen mit reggelizni.
-Jó reggelt. - hallottam Jongin álmos hangját.
-Neked is. - mosolyogtam rá.
-Xiumin lerugdosott az ágyról, annyit forgolódik. - dörzsölte a szemét, aztán kaptam egy homlok puszit, és egy macis ölelést.
-Minseok már csak ilyen. - kuncogtam a mellkasába.
-Sápadt vagy kicsit, és fogytál. Minden rendben? - kérdezte a hajam simogatva.
-Csak fáradt vagyok, és fáj a fejem. - öleltem át a derekát.
-Menj el dokihoz jó? - kicsit eltolt, és fel emelte a fejem.
-Jó. - bólintottam.
-Amúgy... - vigyorgott -Te nem akarsz kicsi Jongint vagy Soyunt? - csípőjét nekem feszítette.
-Most burkoltan arra akarsz célozni, hogy szexelni akarsz? - vigyorogtam rá.
-És gyereket. Chanyeol teljesen be van zsongatta a bandát mert lehet apa lesz, de le lett lohasztva a dolog. Viszont Én szeretnék.  - mosolygott.
-Majd ha elveszel valakit, annak mondhatod, hogy gyereket akarsz. De Én még nem szeretnék. - mondtam. -Fiatal vagy még apának, és nem biztos, hogy életünk végéig együtt maradunk, és ezért nem valami jó ötlet gyereket csinálni.
-Veled fogok megöregedni. - csókolt meg.
-Azt majd meglátjuk. - mosolyogtam a csók után.
Lassan a többiek is felkeltek, reggeli, és irány az SM. Jongin engem is elrángatott, mert szerinte, otthon csak a penész esz. Megjegyezték, hogy jó volt a karácsonyi vacsora, több ilyet akarnak majd.
Én letelepedtem a sarokba, és lefoglaltam valamelyik fiú tabját, és azzal játszottam.
-Soyun! Soyun! Soyun! - robbant be Hyoyeon az ajtón. Azt hittem ültő helyemben felborulok. Pedig a földön ültem.
-Mi van? Mi van? Mi van? - néztem rá.
-Beszéltem SM bácsival, és azt mondta, hogy ha összerakunk egy koreot, akkor fel is léphetűnk. - térdelt előttem.
-Hyo donsaeng. Mondtam, hogy nem leszek tréner. - mondtam.
-Nem kell tréner lenned, csak táncolni velem. - boci szem. Ezek erre szakosodtak? -Kérlek Unnie.
-Akkor kell egy mix, aztán pedig jöhet a koreo. - sóhajtottam.
Tarolt ez a lány. Úgy rám vetette magát, hogy oldalra dőltűnk,Ő pedig rajtam sipitozott, és azt hajtogatta, köszönöm! Hát oké.
Na szóval rá két napra már meg volt a zene, mi is Dubstep mixet választottunk, mint a múltkor a fiúk, persze más ritmussal. Tehát már csak egy jó koreo kell. Mielőtt bele kezdtünk, dokihoz mentem, mert már két este arra keltem, hogy begörcsöl a fejem, és orrvérzésem lesz.
És ez már nem volt vicc.
Mint kiderült, tényleg nem vicc, és teljesen ledöbbentem attól amit mondott.

Mei- Döntés

Mielőtt belekezdenék a sztorizgatásba, bemutatnám a szobám, ami a B-vel ellentétben, szolid és egyszerű. Mikor bejöttek hozzám a kórházba, D, aki egy tündér, mesélte el, hogy lánya és ő választották a bútorokat, Kris pedig átvitt mindent a régi lakásomból. Kicsit sajnáltam, hogy nem köszönhettem el előző lakomtól, illetve szomszédaimtól, majd bepótlom. Nos a kedvenc részem, amit B egyedül, ismétlem egyedül rendezett be, az a munka asztalom:

Az ágyam Yemin érdeme: 

És a fürdőm, ami azonnal belopta magát a szívembe...nem mintha a többi rész nem, de a fürdő...D mammy egy igazi gondolat olvasó:

CICALÁBAS FÜRDŐ KÁDDDD~ *-*

Ám van valami, ami nem hagy nyugodni. Mielőtt legjobb barátnőm és a brancs bejött volna, egy érdekes hívásom volt. A főnököm felajánlott, illetve "megajándékozott" egy ösztöndíjjal. A lényeg, az egyetem, ahol végzős vagyok egy finom mézes-madzagot húzott el végzős diákjai orra előtt. Ám van egy bökkenő, a legjobb gyakorlati helyszínen Én vagyok, ezért egyből meg is nyertem. A dékán fölhívta a főnököm, aki közölte velem a jó hírt.....Egy év, egy Boston-i lapnál. Igen, Amerika, New York, Boston....messze Koreától, barátoktól, szerelemtől. Nem tudom hogy, de B-ék pont a hívás végére értek be, így csak Lee Doki és Én tudjuk, hogy az új évet már nem Koreában kezdem. 

Az elmúlt pár napban a karom sokat javult, így elhagyhattam a kórházat, immár orvosi javaslatra. A nagy házban lófráltam mikor eszembe jutott egy nagyon jó karácsonyi ajándék.

-Megvetted már az ajándékokat? - kérdeztem telefonon Lay-t.

-Nem...ötletem sincs.

-Akkor gyere át hozzám. Van egy nagyon jó ötletem. - csaptam rá a telót, utána gyorsan sms-t pötyögtem neki: Egyébként nagyon szeretlek. Drága páromnak nem kellett sok idő, miközben vártam, keresetem pár számomra fontos dolgot az ajándékomhoz. Mikor csöngettek rohantam, magamra kaptam a cipőm és már zuttyantunk is be a kocsiba. Gangnem egyik tánctermében éppen óra volt, így bemehettem kicsit gyakorolni, bemelegíteni. A tanulók leesett állal figyelték, ahogy Lay lecuccol a zongora mellé, majd miután elkezdtem a bemelegítést. Mesterünk folyton engem nyaggatott, hogy mutassam meg mit tudok, vagy ha valamit nem jól csináltak nekem kellett újra, egyedül. Persze a régi formám százszorta jobb volt, most sérülés után kicsit nehezebben mentek a dolgok. Aztán az órának vége lett és ketten maradtunk.

-Gyönyörű vagy. - húzott magához Unikornisom.

-Régen ügyesebb voltam. - kuncogtam.

-Ennél is ügyesebb? - nem válaszoltam, csak bólintottam. Elhúzódtam mellőle és körbe táncoltam őt. Mikor szembe értem vele, a derekamnál fogva újra magához húzott és szenvedélyes csókba invitált. 

-Csábító ez a falatnyi dressz rajtad. - morogta a nyakamnál.

-Inkább irány a zongora és játssz nekem. - kissé ellöktem magamtól és a terem közepére sétáltam. Majd felcsendült a zene: 

Párszor elpróbáltuk még, aztán mehetett élesbe. A kamerát beizzítottuk, illetve a kamerást, mert Lay-t megkértem, hogy szerezzen egy kamerát, erre kért mellé egy operatőrt is. Gyorsan átvettem egy régről megőrzött ruhámat és kezdődhetett az ajándék gyártás. Mire végeztünk folyt rólam a víz, mert többször újra vettük. Az SM volt olyan kedves, hogy profin összevágta és ami kellet tett bele. Például a végén, ahogy gyakorlok, vagy éppen elrontok egy lépést és fél percig hangosan nevetek, bár a kedvencem mikor Lay-el ketten vagyunk, hogy mikor vették fel fogalmam sincs...na jó, nem vettük észre,hogy bejöttek, annyira egymásba voltunk gabalyodva. Úgyhogy jó lett. Még gyorsan a teremben kattintottunk egy képet borítónak és már délután csomagolhattam  is. A nagy karácsonyi vacsi előtt átjött Kris, hogy odaadja az ajándékot. Kaptam tőle egy nyakláncot, ami illet a szintén tőle kapott gyűrűmhöz. Neki pedig volt egy medál a kulcstartóján, ami olyan volt, mint a nyaklánc, csak fiúsabb, de aki látta a kettőt tudta, hogy összetartoznak. Magamhoz vettem a DVD-et, megvártuk Yeollyt és már irány is a mi drága Soyununk. Egy kedves lány nyitott ajtót, hirtelen azt hittem rossz helyre jöttünk, de kiderült, hogy Jun barátnője. Természetesen nem tudtam, hogy itt lesz, sőt, az se,hogy Junnak barátnője van, így ő csak egy: Merry Chirstmas ölelést kapott. A fa alá tettem az ajándékokat, Kai alig bírta kivárni, hogy mi lehet benne. Azt hitte valami új PC-s játék és ott virgonckottak Xiuminnal.
Vacsi után mindenki bevonult a nagyszobába és hosszas: "Kezd te. Nem, te. De, teeee~" játék után felpattantam és kiosztottam az ajándékom.
-Az Én ajándékom, illetve a Layel közös ajándékunk, azt hiszem a szívünk legmélyéről jön. Sokan, sőt szerintem B-n, Yeminen, Krissen és Layen kívül senki nem tudja, hogy Én régen minden percemet a táncnak szenteltem.
-Szó szerint. - szólt közbe drága testvérkém, amin mindenki jót kacagott. Persze Yemin meg adta alá lovat, hogy ő is alá tudja támasztani, hogy szinte sose voltam otthon, vagy ha igen, akkor is spicc cipőben totyorogtam.
-Tehát, a kórházban volt elég időm gondolkodni, és rájöttem valami hiányzik az életemből. Ez a valami a tánc. Ahogy a fiúk a dalaikkal, Yemin az alkotásaival, úgy Én a táncban élem ki kreativitásom. Remélem nem tartotok nagyképűnek, de engem kaptok ajándékba.
-Meg engem. - vigyorgott Lay. Mindenki furán nézett, aztán kibontották az ajándékot és meglepődve figyelték a kis képet.

-Tegyük beeee~ - visított fel Kai és azonnal benyomta a DVD lejátszót. Nem bírtam magam nézni a hatalmas TV-n, így inkább a többiek reakcióját figyeltem, közben hallgattam Lay zongora játékát. A végén Soyun magához húzott, majd csatlakozott Min, Yemin, aztán az összes lány.
Kris könnyes szemmel figyelt, csak nézett, majd végre megszólalt.
-Végre kiléptél a fényre. - szipogott. Nem sokan érthették, de mi ketten tudtuk miről van szó. Miután abba hagytam, vagyis abba kellett hagynom, amit a világon legjobban szeretek, azért akit a világon legjobban szeretek, Kris úgy érezte a mélybe taszított. Hiába mondtam neki, hogy ő fontosabb nekem, mégis bántotta a dolog.
Aztán jöttek sorba a többiek. A legbizarrabb ajándékot persze legjobb barátnőmtől B-től kaptam, egy kulcsot...csak tudnám, hogy mit nyit?! Remélem hamar elárulja. Az este folyamán kiderült, hogy új lakóval gazdagodik csaj lakunk, immár koedukált ház leszünk. Tokiya velünk fog élni, a fiúk "nagy örömére". Chanyeolt és Layt, ilyen féltékenynek még nem láttam, mint aznap este. Videózni kellett volna.
Vajon B sejti, hogy elmegyek?

Danbi:Xmas.

Éppen Tokiyával csomagoltuk az ajándékokat, ugyanis Chanyeol bemondta az unalmast és kidőlt a dormban. Lulu úgy hívott fel, hogy ma nem jön át, mert az igazak álmát alussza már egy ideje. Még képet is küldött, hogy nézzük meg milyen nyomin fekszik. Hát igen, ahogy megláttuk a képet egyből a földön fetrengtünk a hasunkat fogva. Jókedvünket telefonom csörgése zavarta meg. Az újonnan vett mobilomért nyúltam és nyomtam be a zöld jelzést, majd fülemhez emeltem. Yemin volt és azért hívott, hogy elmegyek-e vele valahova.  Persze én okos tojás rögtön rávágtam, hogy igen, de arra nem gondoltam, hogy csak egy órám lesz összeszedni magam. Tokiya volt olyan kedves, hogy összedobta nekem a szükséges holmikat  egy nagyobb táskában még én lefürödtem gyorsan és a reptérhez illő ruhát magamra kaptam és már indulás is. Mivel a kocsimat nem akartam ott hagyni kedves barátom kivitt minket a reptérre, mert közben átmentünk Yeminért is, hogy az ő kocsija se árválkodjon ott. És igen a reptéren kiderült, hogy Kínába kell elkísérnem drága szomszédom, úgy sem voltam még ott így még örültem is ennek a kis kiruccanásnak.  Az út során sokat beszélgettünk többek között szóba került új kiállításának terve is. Miután leszálltunk a gépről városnézésről szó se lehetett egyből mennünk kellett ugyan nem tudta hova készülünk követtem Yemint. Nem tudtam miért egy háznál állt meg, de miután bementünk leesett, hogy hazajött. A bejárónő nagyon kedves volt. Egyből megszerettem, holott szinte egy szót nem beszéltem vele, viszont a másik nővel már más volt a helyzet. Egyből leesett, hogy az anyukája és ahogy ő múltkor kihúzott apámnál, most én se bírtam szó nélkül végighallgatni az egészet.

- Lehet mégiscsak vissza kellett fordulnunk…

Anyukája nem túl kedves nő és sose fogja belopni magát a szívembe. Ezt már abból az öt percből eltudtam dönteni, amit egy légtérben töltöttem vele.  Hamar otthagytuk az asszonyt és máshova sétáltunk.

- Nem lesz a szívem csücske. – jegyeztem meg útközben még a nappaliba nem értünk. 

Az apukája teljesen más tészta volt. Nem is tudom, hogy ez a két ember, hogy volt képes egymásra találni, nem hogy gyerekeket csinálni és családot alapítani.   Ég és föld volt a két személy. Míg Nowa egy tökéletes üzletasszony, rideg külsővel, addig az apja egy kedves adonísz akire azonnal rávetném magam ha nem lennék foglalt.  

Visszafele úton már nem nagyon beszéltünk. Láttam Yeminen, hogy nincs olyan állapotban, hogy kommunikáljon így hagytam őt és gondolataimba merülve néztem ki az ablakon egész úton. Elhatároztam, ha az apja úgy is visszatér Koreába, de összeboronálom őket, ahogy anya próbál engem apával.

Mikor hazaértük egyből bedőltem az ágyban, mivel agytekervényeim úgy dolgoztak, hogy egy percet nem tudtam pihenni a repülőn.

- B…- ébredtem fel.

- Mondjad.

- Semmi aludj nyugodtan. - csapta be Chanyeol az ajtót.  Nehezen kikászálódtam párnáim közül és megkerestem szerelmem a hatalmas házban.

- Mit szerettél volna? –öleltem meg hátulról és adtam egy puszit nyakhajlatában.

- Soyun írt, hogy holnap 5-kor találkozunk nála. Megyünk?

- Miért ne mennénk? Egyébként, hogy állsz az ajándékokkal?

- Hát…

- Valahogy sejtettem. Na gyere még van egy elintéznivalónk.

Gyors letusoltunk együtt, majd irány Seoul nyüzsgő utcái. Már mindenki ajándéka megvolt,csak Mei-ét még le akartam ellenőrizni és a közös ajándékunkat még el kellett intézni, ami az egész napunkba került, de megérte.

Másnap majdnem utolsók között érkeztünk… vagyis érkeztem, mert Chanyeol Mei-el jött, ugyanis nekem még volt egy edzésem, mert drága edző bánk volt olyan kedves és karácsonyi ajándékként tartott egy órás átmozgatást,mondjuk utána még két órát a lányokkal töltöttem, mert  a csapat karácsonyozás se maradhat el. 

- Végre…- nyitott ajtót Jongin.

- Neked is szia. – adtam egy puszit arcára köszönésképpen.

- Ohh.. ilyen jóba lettünk.

- Ha akarod lehetünk még jobban is.- kacsintottam rá. Ő totál lefagyott .- Vicceltem. suhantam el mellette nevetve.

- Úgy hallom B is megérkezett. - hallottam Soyun hangját.

- Hali.- köszöntem mikor beértem a nappali. – Egyből a házigazdához sétáltam és kezébe nyomtam egy üveg bort, majd megöleltem.  – Ha nem baj később beugrik még valaki?

- Attól függ… -már majdnem válaszoltam, mikor folytatta. - Vicceltem. Nyugodtan jöhet. - mosolyodott el, majd elrohant.

- Egyébként jó a kéród.- kiabáltam még utána.

- És miss amerika is megérkezett.-  ölelt meg hátulról Channie.

- Miss amerika az…- vágtam volna kupán, de kezemet elkapva számat és befogta sajátjával. – Utállak.- hagytam faképnél és üdvözöltem a többieket. Örültem, hogy mindenki itt volt. A lányoknak különösen így megtudtuk beszélni a közös csajos estét is, amit már régóta tervezek.  A vacsora isteni volt. Jobb nem is lehetett volna. Azt hiszem rendszeres vendég leszek ennél a háznál. A kajálás után még beszélgettünk egy kicsit. Én leginkább Seo-t faggattam ki, hogy mi a helyzet Luluval, mert barátocskám nincs éppen beszédes kedvében.  Aztán a munkája után is érdeklődtem. Olyan aranyos volt, ahogy mesélt, szinte levegőt se vett az egész alatt. Utána beszéltem Min-el is, aki megdorgált, hogy ideje lenne bemennem néhány órára. Igen Min volt az az ember, aki képben volt a sulis dolgaimmal, hiszen ő bejárt, míg én csak  beadandókat írtam, meg, amit szintén neki köszönhetek, mert ha nem szól, akkor azokról se tudok…

És az ajándékozás. Hát elég fura volt azt kell, hogy mondjam hiszen sokan voltunk. Nagyon sokan.  Nem is tudom hol kezdjem.  Ott kezdem, hogy időközben befutott egy váratlan mégis várt vendég.. azaz Tokiya. Hát igen a fiúk reakciója oltári volt, mikor megláttak a mellettem álló srácot.

- B…te már kettővel.

- Sőt hárommal. Szállj már vissza a földre Bacon. –húztam az agyát. – Tokiya csak a barátom.

- Csak.

- Nem vagyok vele együtt Kai..Tudod én nem játszom több kapura.- és igen. Mondatom elérte kellő hatását. Talán kicsit jobban, mint ahogy szerettem volna. – Bocsi. –kértem őszintén elnézést tőle.

Szóval miután kitárgyaltuk, hogy Tokiya ki is valójában elkezdtük az ajándékozást, ami katasztrófába torkollott, mert mindenki akart mindenkinek adni hirtelen. De aztán végül megoldottuk úgy, hogy egy ember, vagy egy pár átadja mindenkinek, aztán jön a mellette lévő. Mi voltunk Chanyeollal az utolsók. ( Időközben drága barátom bepakolta az ajándékokat a kocsiból)

Szóval kezdem drága szomszédommal,akinek nehéz volt kitalálnom mit vegyek végül egy írtó dögös magas sarkú mellett döntöttem, amit persze közösen adtunk a mögöttem álló colossal.  Drága párjának meg Chanyeol választott egy Gucci parfumot, ha már Kristől nem kap rá pénzt. És akkor jöjjön az emlegetett szamár. Létrának egy rajzkészletettel vettünk, hogy kiélje művészi vágyait a papírokon.  Seonak, Jongin segítségét kérve kerestünk ajándékot és végül egy Chanel sminkkészletnél állapodtunk meg.  És ha már Jongin is szóba került ő kapott egy Michael Jackson cd gyűjteményt. A házigazdának egy adidas melegítőnadrágot csomagoltam be, mivel úgy hallottam jól táncol, így gondoltam valami hasznosat keresek már neki. Tesójának, meg a közös italunkból vettem egy üveggel.  Mivel nem tudtam, hogy Rin is itt lesz, vagyis nem is tudtam, hogy létezik, megdobta Tokiyát egy sms-el, hogy vegyen egy bonbont. Minseoknak Chanyeol, ismétlem Chanyeol, semmi közöm az egészhez, vett egy spognebobos alsóneműt és egy pizsamát.  Suhot megajándékoztunk egy biciklivel, amit még csak képen kapott meg, mivel nem tudtuk elhozni neki. Chenchen egy donald kacsás otthoni pulcsit kapott, Bacon meg egy általam választott hétköznapi használatra szánt pulóvert.  D.o-nak a dorm szakácsának, vettünk egy edény készletet, hogy bármikor vendégül láthasson akár engem is. Minnek… hát az ő ajándékán is elég sokáig gondoztam míg végül megtaláltam a tökéletes, ami hozzáillő ruhadarab lett és ha már egy párt alkotnak Sehunnal, így neki is ruhát ajándékoztunk. Legjobb barátomnak egy ladbagyűjteményt vettünk és mellé egy kis borítékban volt két személyre szóló wellness hétvége belépő.   Jöttek utolsó áldozataim. 

- Nyugi ez nem az egész.- nyújtottam át egy kis dobozt Meinek. 

- Egy kulcs… a lakáshoz?

- Van még benne valami. – Mei gyorsan kivette a kis lapot amit összehajtogattunk.

- Lay segített benne. – avattam be, úgy hogy senki ne hallja.

- Lay  a te ajándékod nálunk van. Kicsit nagy volt, így ha nem haragszol meg azt nem hoztuk el. – nyújtottam át neki egy képet egy üvegzongoráról, ami új házamba várta gazdáját.   Drága szerelmemnek meg egy új gitárt vettem, hogy ne kelljen mindig magával cipelnie sajátja hozzám.

- És még nem ért véget. – osztottunk ki mindenki egy-egy borítékot.

- Ebben mi van? – kérdezte Min.

- Bontsátok ki.- öleltük meg közben egymás Chanyeollal és vártuk a reakciókat.

- Ne mondd, hogy…- kezdett bele Seo.

- De-de bővül a család….

Yemin - Boldog?! Karácsonyt.

A karácsony egyre jobban közeledik én meg még sehol sem tartok... Egyedül Tao ajándékát vettem meg. Szépen végig gondoltam kinek mit vegyek és elindultam vásárolni. Délutánra szinte mindenki ajándéka megvolt így otthon már csak be kellett  csomagolnom őket meg szereznem egy óriási szalagot. Vissza mentem a gyönyörű autó csodáért amit megköszöntem, hogy ott tarthattam egy kis ideig majd mivel még úgysem adtam el előző házamat annak a garázsában leparkoltam, rátettem a hatalmas piros szalagot és már csak az volt hátra, hogy karácsonykor szerelmem megkapja.
Otthon beültem egy kád forró vízbe egy pohár kávéval és gondolkoztam... Hirtelen elhatározásra jutottam így felhívtam B-t..
-B eljönnél velem valahová?-kérdeztem.
-Persze, de hova?
-A reptéren elmondom... Egy óra múlva indul a gép. Ne hozz sok dolgot holnap hazajövünk..-tettem le a telefont... Megtörölköztem, felöltöztem, beraktam egy táskába a legfontosabb dolgaimat és elindultam.
-Hova mész?-jött oda Nana
-Haza.
-Dehát itthon vagy.-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Úgy értem Kínába.
-Anyuékhoz?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Maradjunk annyiban, hogy Nowához és JungSu-hoz.-válaszoltam egy fintor kíséretében.

Már a repülőn ültem B társaságában és elmondtam, hogy tulajdonképp hová is megyünk. És gondoltam a repülőutat kicsit hasznosítom és elmondom B-nek a tervemet.
-Tudod épp egy kiállítást csinálok... de ez kicsit másabb mint az előző. Modellre lenne szükségem. Arra gondoltam talán te lehetnél a vásznam.-nevettem el magam.
-Vászon?-láttam, hogy elgondolkodott.-Úgy érted rám festenél?-nézett rám értetlenül.
-Igen B. Vászon... Tudod végig húzzák rajta az ecsetet és ezáltal a festék nyomot hagy rajta...-magyaráztam komolyságot erőltetve.
-Ohh. Benne vagyok.-csillantak fel szemei.-De a többieknek ugye nem mondod el?
-Nem... Meglepetés lesz. Csak a kiállításon láthatják majd. Persze Tao-t kivéve.-vigyorogtam.
-És mikorra tervezed?-kérdezte egy fokkal komolyabban.
-Hát karácsony után szerzek még modelleket és elintézem az engedélyeket... szilveszter után bele is vághatunk.
Miután mindent megbeszéltünk és egyre közelebb érkeztünk célunkhoz kezdtem egyre idegesebb lenni.
A repülőgép leszállása után taxiba ültünk és elindultunk a címre. Jól emlékeztem a házra amiben az előtt laktunk, hogy Kris-ékhez költöztem.

Az ajtó előtt állva görcsösen markolásztam pólóm alját.
-Még most vissza fordulhatok igaz?-néztem B-re.
-Nem. Ha idáig eljöttél most már nem fordulhatsz vissza. Ne legyél gyáva Yemin.... nem vagy te ilyen...
-Nem vagyok gyáva... Egyszerűen undorodom... Undort vált ki belőlem annak a két embernek a gondolata akik odabent vannak.-néztem szúrósan az ajtóra mintha csak ők állnának ott. Egy utolsó mély levegő és becsengettem. A szolgáló nyitott ajtót... Az őszhajú nő elejtette időközben beráncosodott kezéből a rongyot amit tartott és tett két lassú lépést felém. Remegő kezével kisimította az arcomba lógó hajtincset majd kezei közé fogta arcomat.
-Yemin kisasszony.-kezdett apró könnyeket hullatni.-Azt hittem sosem látom többet. Maga nélkül ez a ház annyira üres.
-Örülök, hogy látom Margaret.-mosolyogtam az idősödő hölgyre aki annyit jelentett nekem kiskoromban.
Ő volt a bejárónőnk és a dadám...ő olvasott nekem esti mesét, ő vitt ki a parkba játszani, ő ápolt mikor beteg voltam....tulajdonképp mindent neki köszönhetek.
-Öhhm, had mutassam be őt..Ő itt B...

-Nagyon örülök, hogy megismerhetem,-mosolygott a mellettem álló lány.
-Én is nagyon örülök. Remélem vigyázol a kisasszonyra Koreában.-mosolygott Margaret.
-Hát az inkább Mei feladata.-nézett rám B majd elnevette magát.
-Mei annak a kedves fiatalembernek a kishúga akivel annyi időt töltött igaz?-nézett rám Margaret mindent tudóan... Reméltem bizonyos dolgokat nem fog B előtt előhozni.
-Igen. És ŐKET hol találom?-hangsúlyoztam ki azt a bizonyos őket megnevezést.
-A szüleire gondol?-kérdezte a hölgy bár tudtam, hogy tökéletesen tudja, rájuk gondolok.
-Hát valami olyasmi.
-Fent vannak. Az édesanyja a dolgozószobájában az édesapja pedig a nappaliban.
Elindultam lassan a lépcsőn közben pedig végig gondoltam melyik kínzó kamrába lépjek be először. Nézzük meg a lehetőségeket... Ha a dolgozó szobába lépek akkor anyám fapofájával találhatom szembe magam aminél lássuk be egy cápákkal töltött medencében csalit játszani is kellemesebb lenne. Ha a második lehetőséget nézzük apám a tükör előtt bámulja magát és siránkozik az elveszett ifjúságán amit két lánya volt oly kegyes és elvett tőle... Egy meteor becsapódásra a valószínűség 50-50% mivel vagy lesz, vagy nem...és mivel a nappali a ház magasabbik pontjában tartózkodik mint a dolgozó így oda előbb csapna le a katasztrófa ami az én szenvedésemnek a végét jelentené. Ez igencsak csábított így ennél a lehetőségnél maradtam.
És mint tudjuk mire másra jók a tervek minthogy a pillanat töredéke alatt porrá zúzzák őket és a szél is oly hamar feltámadjon, hogy még röpke darabkáit se illeszthessük össze a reménynek.
Anyám hangja ugyanis a hátam mögül olyan súllyal zuhant koponyámra mint mikor a tehervonat pályájáról kifutva csapódik egy falba.
-Nana hogy kerülsz te ide?
-Szia Nowa... Énis örülök, hogy látlak...de tudod én az a másik vagyok...nem tudom emlékszel e még rám hiszem 5éve nem láttál. de Yemin..tudod Nana ikertesója. -mondtam neki gúnyosan.
-Túl nagy a szád kislányom... -Mielőtt kitört volna belőle a szitkozódás B szakított félbe minket.
-Lehet mégiscsak vissza kellett volna fordulnunk...
-És ez meg kicsoda?-jött a szokásosan

Nowa és JungSu

nem túl kedves kérdés...
-B...és nem ez.-válaszoltam. -JungSu-hoz
bemegyek utána nem kívánok maradni.-
zártam le a témát és hagytam ott anyámat.
Lassan léptem be a hatalmas nappaliba.
-Kislányom.-kiáltott fel apám akiről azt mondta anya, hogy mostanában elég beteg de ez egyáltalán nem látszott.
-Szia. Na elmondod miért kellett ide jönnöm? Ahogy látom nem vagy beteg...
-Yemin...kérlek, ne utálj engem ennyire. Azért szerettem volna, hogy elgyere mert bocsánatot szerettem volna kérni. Tudom borzasztó apa voltam de szeretném ezt jóvá tenni.-jött hozzám egyre közelebb.
Bemutattam neki is B-t majd bele kezdtem.
-Valóban jól látod, hogy borzasztó apa voltál... de tudod az, hogy majdnem 5év után kérsz bocsánatot kicsit késő...azt, hogy az apám legyél 21 évvel ezelőtt kellett volna elkezdened...
-Yemin még csak tizennyolc éves voltam,egy gyerek.
-Tudom... de sajnálom erről nem én tehetek és a megbocsájtás nem megy... most még semmiképpen.Ami pedig anyát illeti...neki azt hiszem nem is fogok tudni...
-Megértem azért gondold át rendben? Nem tudom, hogy tudsz e róla de válunk..épp ezért semmi maradni valóm úgyhogy Koreába költözök...
-Rendben akkor majd beszélünk..most pedig megyek. Szia Jun.....Apa.

A szüleimmel való találkozás nagyon felzaklatott... Anya része annyira nem hisz számítottam erre. De apa más volt... Ő mintha egy teljesen más ember lenne. Talán pont arra az 5 évre volt szüksége, hogy fel nőjön...

Éjjel a repülőn aludtunk majd mikor reggel haza értem Tao-nak elmeséltem mindent aki nagyon aggódott értem és jól meg is dorgált azért, hogy nem szóltam elutazom.Az egész napot vele töltöttem majd másnap Soyun karácsonyi vacsijára készültünk. Szépen felöltöztem majd egy kisebb kitérővel oda mentünk...A kisebb kitérő régi házam volt ahol szerelmem karácsonyi ajándéka várt a parkolóban.
Az ajtónyitó kütyü segítségével feltártam a szerelmemre váró négykerekűt majd kezébe nyomtam a kulcsot és a kissé sokkos állapotban lévő fiút elkezdtem tolni új barátja felé.
-Ez...ez....gyönyörű. Köszönöm Yemin.-nézett rám meghatottan majd kabátja zsebébe nyúlt megkért, hogy egy picit csukjam be a szemem és a következő pillanatban már nyakamnál matatott. Kisebb-nagyobb sikerrel nyakamba lógatta a csillogó szépséget.. Egy gyönyörű szép szív alakú arany nyaklánc volt. Megcsókoltam köszönetem jeléül majd az autó felé tessékeltem.
-Soyunnál talizunk.-kacsintottam rá majd elindultam autóm felé.
-Nem együtt megyünk?-nézett rám.
-Nem hagyom őt itt.-mutattam az autóm felé.

Soyun üzenetében az állt, hogy hatkor vár minket mi pedig már 5:55-kor ott voltunk ami hihetetlen teljesítmény rám nézve aki mindig mindenhonnan elkésik.. Segítettem megteríteni időközben pedig mindenki befutott. Beszélgettünk, ettünk (ami hozzá teszem nagyon finom volt...Soyun tényleg anyukának való) és mindenki megkapta az ajándékait. Lecsúszott pár pohár bor is az alkalom kedvéért majd majd mindenki elindult haza. Tao szólt, hogy mivel ittam ne üljek autóba majd holnap vissza jövünk érte majd ő vezet hazáig de mindenképp ragaszkodtam a saját autóm általi haza menetelhez...Amúgy is csak két pohárkával ittam tehát még csak becsiccsentve sem vagyok.
Tíz perc szóváltás után végül beadta a derekát.
Beültem az engem illető helyre majd párom autójával a nyomomban elindultunk haza... A fele utat megtettük mikor egy másodperc alatt csúszott ki autóm az irányításom alól...Szemből egy másik autó terelt le én pedig a kormányt félre rántva pár pördülés után valamibe bele csapódtam... A következő emlékem már a mentők hangos vinnyogása a homlokomból áradó vér és oldalam iszonyatos hasogatása. Innen a következő kép újból csak a sötétség.

Soyun: Karácsony

Nem volt túl sok időnk, ugyanis dátumra kellett mennünk. Nekem és Junnak. Anyu nővére hívott, hogy a nagyapánk meghalt, és vegyük el a végrendeletben lévő hagyatékunkat. Nagyi még anyuék halála előtt meghalt, mert beteg volt, és nem épp jó viszony volt köztük, mivel anya koreába jött, tanulni a déd mamihoz -Ő is halot-, végül 17 évesen terhes lett velem. Így ki lett tagadva. És apu is a sajátjából. Igen bonyolult az egész dolog.
Szóval... két napot töltöttünk La-ban, és közben Xiumin befogta Kait és a többieket -Suhot, Chent, D.O-t, és Baekhyunt-, a dolgain összedobozolásához, amíg Ő és Kris fuvarozták a dolgainkat. Szegény Kris tiszta depis Byeol miatt, mert elment, de megértem.
Nos a két nap alatt amíg ott voltunk, hatszor kaptam össze Maya nénikénkkel, mert egy prüd picsa. Nem csodálom, hogy anya elment innen. És kaptunk egy házat a tenger parton -ide nyáron mindenképp elrángatok mindenkit-, és jó sok pénzt, meg egy kocsit. Volt ám jó sok pénzük. Ja, és Mat Damon a szomszédjuk. Jól megy nekik. Kocsit eladtam, pénzt pedig haza utaltam a számlánkra, amiből szerintem életem végéig nem lesz hiány semmiben.
Karácsony előtt két nappal értünk haza, ki voltam akadva érte, de muszáj volt pár papírt elrendezni, meg, hogy legyen aki rendben tartja a parti házat. Ott láttam egy gyönyörű cipőt, amiről B jutott eszembe, és egy irtó szép ruhát, amiről pedig Mei jutott eszembe, és egy mese szép ékszer doboz amit Yemin fog kapni. A többiek ajándékját otthon vettem meg. Küldtem egy kör üzit, hogy mindenkit várok karácsonykor, -25-kén hatra-, nálunk, és leírtam a címet is. Ezzel mindenki kész volt. Chaerin segített a vásárlásba, hogy minden kajához kész legyen minden, és ne akkor keljen rohanni. D.O és Suho segített készíteni, mivel Ők hamarabb jöttek, előtte este -szent este-, Én Kai, Min és Jun feldíszítettük a fát. Amúgy az egész lakást rendbe szedték, mindent helyre rakta mire haza értünk.
Készült a kaja, addig a két kuktámat elzavartam fürödni, lassan pedig Yemin és Tao jött meg. Yemin segített teríteni, pedig szigorúan megtiltottam. Közben befutott Kris, Baekhyun, aztán Mei és Lay, majd Danbi és Yeol, Chaerin is megjött, és a maradék késő emberke. Mindenki hozott ajándékokat, majd vacsi után kiderül ki mit kapott, addig nyugodtan el lesznek a fa alatt a dobozok.
-Gyerekek. - vettem le a kötényem, az utolsó kaját leraktam előtte az asztalra. Mindenki rám nézet. -Hát... nem egy égbe kiáltó beszéddel készültem. Tulajdonképpen semmilyen beszéddel nem készültem, csak... Ugye sok minden történt velünk a tavalyi karácsony óta. - sóhajtottam. -Szeretnék még sok ilyen boldog, és szép karácsonyt kívánok. Mi együtt. És nagyon sok sikert az Exonak. Remélem töretlen lesz a hírnevetek, de az anti fanok bekaphatják. - mosolyogtam, mire páran felröhögtek. -Lényeg a lényeg. Jó étvágyat, és boldog békés karácsonyt nektek. Szeretlek titeket. - Könnyes lett a szemem, így legyezgetni kezdtem magam.
Kórusban jött a: Mi is téged!
Kai megfogta a kezem, és adott rá egy puszit. Mindenki jó étvágyat kívánt mindenkinek, és vidáman enni kezdtek, Én is leültem, Kai pedig adott egy puszit az ajkaimra. Öröm volt nézni őket, hogy ilyen boldogok. Mégis csak a szeretett ünnepe. És mind együtt vagyunk, mint egy család.

Min - Hazug igazságok

Chanyeol „tragédiába fulladt” bulija után, B-t és Meit is kórházba vitték. Persze Bi már másnap elhagyta azt. Meit több ideig bent tartották. Reméltem,hogy egyiküknek sem lett ( vagy lesz) komolyabb baja.
-Taemin,gyorsan mondd,mert most nem érek rá.- szorítottam vállammal a fülemhez a mobilt,miközben beleügyeskedtem a bejárati ajtóm zárjába a kulcsot.
- Oké,csak azért hívlak,mert fél óra múlva fotózásom lesz a Voguenak és szeretném,ha eljönnél. Tudod,te mint a főnök lánya… Na mindegy,szóval jó lenne,ha ott lennél.
- Szerencséd van,mert pont oda megyek. Melyik teremben ?
- A 6A-ban.
- Oké,akkor ott találkozunk.
- Imádlak,Min.

anyám elegánsat akart. Megkapta.

Eleresztettem egy félmosolyt,majd bontottam a vonalat.
Anyám azt mondta,hogy elegánsan menjek. Miközben leparkoltam a Vogue parkolójában,egyre furcsább előérzetem lett.
A találkozónkig még fél órám volt. Mosolyogva köszöntem a biztonsági őröknek,akik ezt viszonozva nyitották ki nekem az ajtót. Ma is nagy volt a nyüzsgés,mint mindig. Fekete öltönyös emberek siettek fel,vagy éppen le a lépcsőn,elegáns,kosztümös nők vártak a liftre,vagy éppen választották a lépcsőt. Egyszóval : ismét egy szokásos reggel a Vogue székházában.
- Szia, Nana.- léptem oda a recepciós pulthoz. Nana éppen a pult alatt kotorászott,így amikor meghallotta a hangomat,majdnem bevágta a fejét.
- Szia, Min. A-anyukádhoz jöttél ? Még van egy fél óra,ha jól tudom,de ha-a akarod,akkor meg nézem,nehogy én tudj…

- Ne, nem kell megnézned,tökéletesen emlékszel rá.- mosolyogtam rá. Nana nagyon aranyos lány volt,de túlságosan is rá görcsölt a munkájára. – Direkt jöttem hamarabb. Megnézem az egyik fotózást,jó ? – mutattam a lépcső melletti folyosóra.
- Az egyik fo.. oh,persze,nyugodtan. Úgy értem,neked biztos..- nem fejezte be a mondatot,csak fülig vörösödve erőltetetten rám mosolygott, amiből arra következtettem,hogy zavarban van.
- Köszönöm. Oh,és nagyon csinos vagy ma. – mosolyogtam rá,miközben a folyosó felé indultam. Még hallottam,ahogy elhebeg egy „köszönöm”-öt.
A fotózás helyszínén Seo-t pillantottam meg, Kwon úr társaságában. Mosolyogva indultam el feléjük.
- Szia Min! Hát te meg? – kérdezte Seo meglepetten.
- A fotózást jöttem megnézni. – feleltem.
- Ilyet szabad? Mármint,úgy értem civileknek? – Kérdezte Seo, immár Kwon úrra nézve.
- Nem,ez kifejezetten tilos,de Nam kisasszony a legnagyobb rosszindulattal sem mondható civilnek. – mosolygott rá.
- Óóó de hülye vagyok. – csapott Seo a homlokára. Mi csak kedvesen elnevettük magunkat.
- De minek köszönhetjük a látogatást  MinJung kisasszony? – kérdezte Kwon úr.
- Az egyik barátomat fogják fotózni, és megkért,hogy nézzem meg. – mutattam az ajtó felé,amin éppen akkor sétált be Taemin.
- Óóó Taemint? Ezt nem is tudtam.- szólalt meg Seo.
- Mindjárt jövök,csak köszönök neki. – mosolyogtam rájuk,majd Taemin felé szaladtam és a nyakába ugrottam.
- Miiin.- ölelt magához.- Örülök,hogy itt vagy.
- Ne okozz csalódást.- bokszoltam a vállába,mosolyogva.
A fotózás nagyon jól ment,Taemin rendkívül fotogén. És végre megtudtam,hogy kinél dolgozik Seo.

Mikor végeztek,együtt néztük végig a képeket. Taeminnek vissza kellett mennie az SMhez,de megígértette velem,hogy elmondom,miért kellett ma bejönnöm.
Seonak nem volt mára több munkája,így kikísértem a bejáratig.
- Nem jössz? – fordult felém.
- Nem,még anyával van találkozóm. Semmi kedvem hozzá. – sóhajtottam.
- Miért? Rosszban vagy anyukáddal?- kérdezte meglepetten.

- Ez egy nagyon hosszú történet,de majd egyszer elmesélem. Viszont most késésben vagyok,és hidd el te se akarnál elkésni anyámtól. – nevetettem egy kicsit keserűen. Seo csak bólintott. Elköszöntünk egymástól,majd ismét a recepciós pulthoz sétáltam.
- Megkérdeznéd kérlek,hogy felmehetek-e ?- mosolyogtam Nanara.
- Oh, anyukád, pont most t-telefonált le,hogy mehetsz. M-már itt vannak. – válaszolt Nana,miközben remegő kézzel rendezgette a számítógép melletti dossziékat.
- Itt vannak ? De kik ? – néztem rá értetlenkedve.
- Oh.- kapta a szája elé a kezét.- S-semmi,felejtsd el,kérlek. Már m-mehetsz is.- mutatott a lépcső felé.
Gyanakvóan indultam el anyám irodájához. A hatalmas ajtóhoz érve nagy levegőt vettem,majd bekopogtam.
- Szabad ! –hallottam meg az ismerősen éles hangot. Nagy levegőt vettem,majd benyitottam.
Tágra nyílt szemekkel csuktam be magam mögött az ajtót. A hatalmas iroda széles kanapéjának két szélén két férfi ült,kezükben fényképezőgépekkel,és diktafonokkal, közöttük,pedig egy rövid,szőke hajú nő,aki csak nagyon nagy jóindulattal volt mondható koreainak. Sőt,egyáltalán nem is volt az.

- Min. –mosolygott felém anyám,ami önmagában megdöbbentő volt.- Gyere,ülj le.- állt fel ,majd kézen fogott és a kanapéval szembeni fotelba ültetett. A hirtelen jött sokk kiült az arcomra és megszólalni sem tudtam. Ez meg mi a franc?
- Örülök,hogy megismerhetlek. – mosolygott rám a szőke nő. Angolul beszélt,erős akcentussal.- Armel Betranche vagyok, a párizsi Vogue riportere,és divat részlegének szerkesztője .- így már érthető az akcentus, és az egész lehetetlen helyzet is kezdett egyre jobban tisztulni a fejemben.
- Én is örülök.- vetettem oda egy erőltetett mosolyt,majd az anyám felé fordultam,aki próbált a lehető legártatlanabbul nézni rám. Mondhatni nevetséges volt.-  Beszélhetnénk egy pillanatra ? Négy szem közt .- álltam fel a fotelből.
- Csak tessék.- bólintott a nő,kedvesen.
- Miért érzem úgy,hogy ez nem egy anya-lánya beszélgetés lesz ? –suttogtam ingerülten,miután kimentünk a folyosóra. Szerencsére rajtunk kívül volt itt.
- Mert nem is az. Egy szóval sem mondtam,hogy az lesz. Amint hallottad, a francia Vogue riportere ül abban a kanapéban és éppen interjút akar készíteni velünk,úgyhogy…
- Állj,állj,állj.- emeltem fel a mutató ujjam. Próbáltam nem felemelni a hangomat,ami hatalmas erőfeszítésembe került. – Mégis mit képzelsz magadról? Miért nem voltál képes elmondani,hogy miről van szó ? Annyira nagy kérés az,hogy tisztelj ? Egyáltalán mi ez a nagy színjáték ? Ne hidd,hogy nem vettem le a viselkedésedből,hogy színészkedsz.
- Színészkedésről szó sincs. Nem foghatom meg a lányom kezét ? –nézett rám értetlenül. Legszívesebben elnevettem volna magam.
- Na jó,hagyjuk ezt. Inkább azt mond meg,hogy ez az egész meddig fog tartani,és egyáltalán nekem miért kell itt lennem ?
- Szerintem egy óra alatt végzünk. Te pedig azért vagy itt,mert a lányom vagy, és az interjú rólam és rólad szól.
- És én erről miért nem tudok ? –kezdett egyre jobban elegem lenni.

- Mert nem tartottam fontosnak,hogy neked is hamarabb szóljanak. Elég,ha én tudok róla hamarabb.
- Reménytelen vagy.- forgattam a fejem. Legszívesebben itt hagytam volna anyámat. Csak sajnos én voltam olyan önző,mint ő. – Csak azért megyek vissza veled,mert kíváncsi vagyok,hogy miért akarják ezt az egész interjút,ha már eljöttek idáig. Nem neked teszek szívességet,ezt ne felejtsd el. – néztem a szemébe. Semmilyen megbánást nem láttam az arcán,ami nagyon fájt. Reméltem,hogy az évek alatt csak jól megtanult színészkedni,és igazából elgondolkodott azon,amiket mondtam.


Mosolyogva ültünk vissza a fotelokba. Ebben már jó voltam : maszkot fel és mosolyogj.
Armel nagyon kedves volt,az akcentusa pedig egy idő után dallamossá változott a fülemben. Elmondta,hogy minden hónapban csinálnak egy interjút a világ Vogue magazinjainak főszerkesztőivel,és, mivel anyám nemcsak főszerkesztő,hanem tulajdonos is,én pedig gyakran szerepelek az újságban,a divat részlegnél ( itt nagyon meglepődtem,mert ezt azért nem gondoltam

volna),ezért úgy gondolták,hogy nem csak anyámat,hanem engem is meg meginterjuvolnak ( ez nagyon hülyén hangzik),illetve ez a szokásosnál hosszabb riport lesz,és a címoldalra is mi kerülünk majd. Miután végig hallgattam a mondókáját,úgy éreztem,hogy elsüllyedek a fotelban. A lábaim remegni kezdtek,bár próbáltam leplezni az idegességemet.
- Akkor kezdhetjük ? –tartotta felénk a diktafonját Armel. Mosolyogva bólintottam. Fogalmam sem volt,hogy mi fog kisülni ebből az egészből.
- Először Miss Abigail-nek tennék fel kérdéseket.- fordult anya felé. Ő egy kicsit kiegyenesedett a fotelben,kezeit összekulcsolta az ölében.
A kérdések első fele leginkább a munkájáról és az itteni divatról alkotott véleményéről szólt,egyszóval : a mindennapjairól. Anya rutinosan beszélt,ritkán gondolkodott el. Látszott,hogy nem először csinálja ezt. Az ezek után következők viszont érzékenyebb témát érintettek.
- Rendben,akkor most térjünk át kellemesebb témára,hogy úgy mondjam. A szoros időbeosztása mellett mikor tud időt szakítani egy kis anya-lánya programra ? Gondolom nehéz beszorítani a családot a karrierjébe.- a szívem hevesebben kezdett verni. Anya felé fordultam. A még mindig csak mosolygott,majd válaszra nyitotta a száját.
- Így van,de a család is nagy szerepet játszik az életemben. A lányommal amikor csak tudunk,találkozunk,és boldog vagyok,hogy megérti,nem sok időm van. Bár számára is a Vogue egy második család,ahová bármikor jöhet,ha gondja van. Egyszóval nincsenek nagyobb problémáink.
- Ez igazán csodálatos.- mosolygott Armel. Vakító fehér mosolya volt.- Te mit gondolsz erről,Min ? Nem tudom,hogy mennyire mehetek bele a témába,de biztos nehéz lehet az apád nélkül. Úgy értem biztos hiányzik neked.
Bennem akadt a szó. Egyszerűen nem voltam képes elhinni az imént hallottakat. Az anyám szemrebbenés nélkül hazudott Armel arcába. És a fotósokéba. Az egész világéba. Az egyetlen dolog amit éreztem,az a szégyen.
- Hogy én mit gondolok ? Az anyám remekül végzi a munkáját,olyannyira,hogy már el is felejtette mit is jelent az,hogy ….- itt elhallgattam. Bármennyire is szerettem volna,nem tudtam megtenni. Nem voltam képes lejáratni az anyámat. Nyeltem egyet,majd egy fokkal szelídebben folytattam .- Igen,valóban nehéz így,de már nem vagyok kislány,el tudom fogadni. Apám pedig nagyon jól megvan a saját életében,és az teljesen mindegy,hogy nekem hiányzik-e vagy sem.
Láttam Armel arcán,hogy megbánta,mikor feltette a kérdést. Egy pillanatra zavartan fordult a mellette ülő fotós felé,majd folytatta.
- Rendben van. Ez igazán … érdekes. Min mesélnél nekünk kérlek a jövőbeli terveidről ? Te is a divatszakma felé kacsingatsz ?
Az interjú többi részében nem tért ki a családunkra, a magánéletemet is csak Sehunig érintették a kérdések. A beszélgetés végeztével átmentünk az emeleti fotóstúdióba,ami valamivel kisebb volt,mint a többi,hogy megcsináljuk a képeket. Mondanom sem kell,hogy mennyire nehezemre esett mosolyogni,miközben anyám mellett ültem, vagy álltam és a kezét fogtam. Lehet,hogy színésznek kellene mennem.
Kiválasztottuk azt a 20 képet,ami a legjobban tetszett. Valamelyikből fogják kiválasztani a borítót. Armel megígérte,hogy küld egy-egy példányt nekünk.
A fotózás végeztével lekísértük őket a hallba.
- Köszönjük,hogy időt szakítottak ránk,egy élmény volt. Remélem még találkozunk .- csicsergett Armel,miközben kezet fogtunk.
- Mi köszönjük. Biztos vagyok benne.- mosolygott anyám. Az egész jelenet annyira valószínűtlen volt.
Miután elmentek,anyám felé fordultam.
- Egy élmény volt. Remélem büszke vagy magadra .- vetettem oda neki,majd a kijárat felé indultam. Nem bírtam tovább egy légtérben maradni vele. Nem válaszolt,és nem jött utánam. De nem is vártam el tőle.

Danbi: December

Aludtunk pár órát. Reggel átcsöngettünk a szomszédba, hogy nem tartanak-e velünk egy közös reggelire valahol, mert a hűtőm jelen pillanatban totál üres. Délután azt is fel kell majd tölteni.  Átmentünk összeszedni a kis csapatot, akik a szomszédban tanyáztak. Yemin, Nana és Tao egyből jöttek is, de Krisnek valahogy nem főtt rá a foga, hogy velem egy légtérben legyen.

- Tudod utállak. – álltam elé.- Nem Mei a hibás én akartam kihozni, ő csak az áldozat volt.  De mielőtt te is elhaláloz gyere és egyél velünk.  Én fizetek. – nem vártam választ és már húztam is magam után. Beültettem hátra az anyám mellé, ugyanis az anyós ülést drága párom foglalta be. Az úton az étteremig Kris és D összeismerkedtek és nevetgélve mentek be mikor megérkeztünk. A reggeli alatt Yemin találta meg anyukámat. Nagyon jól megvoltak egymással. Már kezdtem féltékeny lenni- Na jó csak vicceltem.  Megreggeliztünk a kis társaság egyik fele Yeminnél maradt,még Kris, Yeol és D velem együtt jött be a kórházba meglátogatni Mei-t. A délután nagy részét ott töltöttem elmeséltem neki mindent,persze, azt, hogy mi a bajom kihagytam. Nem találtam fontosnak, így arról nem ejtettem szót.  Megbeszéltem Krisel, hogy mivel most nincs annyira sűrű beosztásuk, menjen és pakoljon össze néhány cuccot Mei-nek és akkor átviszem a házba. Igen Mei hozzám költözik, hogy megelőzzünk még egy hasonló esetet és amúgy se akarok

living room. :)

abban a hatalmas házban egyedül lakni.  Ezután elmentem bevásároltam és kerestem egy költöztető céget is, hogy a maradék cuccomról, ami a régi lakásomban volt gondoskodjanak és átkerüljön az új palotámba.  Pár nap elment a költözéssel és a berendezkedéssel , míg az egész ház nem nézett ki úgy, hogy  illően tudjam fogadni lakótársam, akit időközben hazaengedtek a kórházból.  A két emeletes házban volt minden. Alul egy hatalmas nappali, ami inkább hasonlított egy bárhoz, mintsem valaki nappalijához.  A lépcsővel párhuzamosan volt egy kis mélyített rész kör alakot formázva. Két fa lépcső vezetett a vajszínben pompázó kanapékhoz ami egy kis asztalt kerített be. Lent volt még egy kisebb főzősarkunk, ahol Mei kiélheti majd magát. Mivel ez az ő

colorful kitchen :)

felségterülete a berendezést is ő intézte. Színes konyhánk elragadóan festett a kicsit tompa színek mellett, ami az egész nappaliban volt. A ’szivárvány’ mellet egy kis ajtó mögött rejtőzködött egy szórakozó szoba.  A falon egy hatalmas plazma tv, tőle nem messze egy kanapé, ami ülő helyett biztosított. A sarkok teledobálva babzsákokkal, hogy ha sok vendég van mindenki egyszerre találjon kényelmes ülőhelyet magának.  Egyenlőre ennyit sikerült beszerezni,de még tervben van egy csocsó és a többi meg megbeszélés alatt van drága lakótársammal. A

inside pool. :)

földszinten, mint minden hatalmas palotában itt is található egy kisebb fürdőszoba felszerelve mindennel és a kedvencem, ami a nappaliból nyílik, egy beltéri medence, hogy az igazán hideg napokon és érezzük a nyár jelenlétét.  És az emelet. Szerintem mindenki sejti mi tárul elé, ha felmegy a lépcső. Szoba, szoba hátán.  Három viszonylag nagy szoba saját fürdőszobával és két kisebb egy közössel.  A három nagy szoba közül lett kiválasztva kettő , amit Mei és én birtokba vettünk és be is rendeztünk ízlésünk szerint.  Az én magánszférámba csak engedéllyel lehetet belépni, ugyanis csak azt teheti át a küszöbön a lábát, aki bírja az összevisszaságot és a színek őrült keverését.  A fürdőszobámmal, már nem ez a helyzet. Nincs borzasztóan össze nem illő szín és az egész olyan visszafogott, ami valljuk be rám egyáltalán nem jellemző, mégis mikor megláttam beleszerettem ebbe az összeállításba.

 

my crazy bedroom :D

Miután sikerült ténylegesen is beköltözni a házba ezúton már Meiel, tartottunk egy csaj bulit. Vagyis szerettem volna tartani egy lelkizős estét, de sajnos a karácsony vészesen közeledett és a sok edzés mellett, a többiek a munkájuk miatt nem jutottak el ajándékot venni így ez áttoltuk a két ünnep közé. Szóval a december nagy része azzal telt, hogy Mei vállát ápolgattam, persze annyira, hogy ne okozzak benne még nagyobb kárt, edzésekre jártam és békülős apa-lánya programokra D jóvoltából. Igazából örültem neki, hiszen mindig is szerettem volna egy normális apát az életembe és nem egy olyat, aki a munkájának szenteli a nap 24 órájából 28-at és a drága lányának csak a pénzen keresztül mutatja ki a szeretetét, de ez egy másik történet. Szóval a karácsony. Eléggé bajban voltam ajándékok terén.   A fiúk eléggé sok fejtörést okoztak, mint minden évben amióta megismertem őket, mégis 6 nappal az ünnep előtt sikerrel jártam és mindenkinek sikerült beszereznem az általam tökéletesnek titulált ajándékot. Úgy gondolom mindenki  örülni fog a sajátjának  és ebben Chanyeol is megerősített, hogy eddig minden évben tetszett nekik a sok hülyeségem, remélem idén se lesz máshogy.

Időközben megérkezett párom szülinapi ajándéka, amit egy ideig mér rejtegettem előle, ugyanis olyan jó volt nézni , ahogy szenved és nem tudja, miért van három szabad napja február közepén. Ráadásul ebből egy pont 14-ére esik.

- B, most már igazán odaadhatnád. – nyafogott megint új ágyamban fetrengve.

- Mit?

- Ne csináld.

- Hát ha idejössz és adsz egy puszit beszélhetünk a  dologról. – Yeol azonnal kipattant elém rohant és lehajolt hozzám.

- Csak egy puszi?

- Ki tudja? –rántottam meg vállamat.

- Gonosz.- vált eggyé ajkaimmal. Egy kis szerelmeskedés után viszont megszántam a lelkem és odaadtam a kis borítékot neki, ami szerény ajándékomat szánta. - Ennyi? – vette ki kezemből.

- Még visszaadhatod.

- Nem. –vágta be a durcát és kezdte felbontani a papírt. Lassan belenézett, majd rám emelte tekintetét.  – Köszönöm. – ölelt meg. – De ugye nem egyedül kell mennem?

- Szerinted elengedlek egyedül egy Eminem koncertre?

- Nem. –mosolyodott el, mikor előhúztam hátam mögül a saját jegyemet, majd telefonomért nyúltam és bekapcsoltam imádott rapperünk új számát.

my present for my love :)

Négy nappal a karácsony előtt esett le, mikor éppen Tokiyával ültem egy kávézóban. Ja igen elfelejtettem megemlíteni, hogy új barátra tettem szert a japán fiú személyében,  akiről időközben kiderült, hogy csoporttársam az egyetemen és éppen az egyik beadandónkon dolgoztunk mikor villámcsapásként ért a felismerés, hogy totál kiment a fejemből a lányok ajándéka.

- OH…MY…GOD.

- Mi az?

- Elfelejtettem.

- De mit?

- Az ajándékokat.  Pedig össze van írva minden, de négy nap alatt nem tudom megvenni őket. Segítesz? Ugye nem hagyod, hogy leégjek mindenki előtt, hogy csak a fiúkra gondoltam?

- Úgy ismersz, hogy hagynám? – nemlegesen megráztam a fejem. Tokiya kifizette fogyasztásunkat, majd beültünk az autóba és irány a város. Először  Mei ajándékával kezdtem, mert az a legnehezebb, de úgy kb a tizedek helyen sikerült megtalálnom a tökéleteset.  Azonnal meg is vettem és irány a többiek ajándékának megvásárlása. Nem mondom, hogy ez könnyű volt, mert nem.  aznap mikor legjobb barátnőm ajándékát sikeresen elintéztem a többieknek semmi jót nem találtam, de még volt három napon, hogy teljesen a küldetésem. A következő nap Yeol is velünk tartott, így édes hármasban jártunk a boltokat, és valahogy zárásra sikerült mindenkinek ajándékot vennünk… így jöhetett a várva várt karácsony, de hol?!

my japanese friend, Tokiya. :)