Otthon beültem egy kád forró vízbe egy pohár kávéval és gondolkoztam... Hirtelen elhatározásra jutottam így felhívtam B-t..
-B eljönnél velem valahová?-kérdeztem.
-Persze, de hova?
-A reptéren elmondom... Egy óra múlva indul a gép. Ne hozz sok dolgot holnap hazajövünk..-tettem le a telefont... Megtörölköztem, felöltöztem, beraktam egy táskába a legfontosabb dolgaimat és elindultam.
-Hova mész?-jött oda Nana
-Haza.
-Dehát itthon vagy.-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Úgy értem Kínába.
-Anyuékhoz?-nézett rám hatalmas szemekkel.
-Maradjunk annyiban, hogy Nowához és JungSu-hoz.-válaszoltam egy fintor kíséretében.
Már a repülőn ültem B társaságában és elmondtam, hogy tulajdonképp hová is megyünk. És gondoltam a repülőutat kicsit hasznosítom és elmondom B-nek a tervemet.
-Tudod épp egy kiállítást csinálok... de ez kicsit másabb mint az előző. Modellre lenne szükségem. Arra gondoltam talán te lehetnél a vásznam.-nevettem el magam.
-Vászon?-láttam, hogy elgondolkodott.-Úgy érted rám festenél?-nézett rám értetlenül.
-Igen B. Vászon... Tudod végig húzzák rajta az ecsetet és ezáltal a festék nyomot hagy rajta...-magyaráztam komolyságot erőltetve.
-Ohh. Benne vagyok.-csillantak fel szemei.-De a többieknek ugye nem mondod el?
-Nem... Meglepetés lesz. Csak a kiállításon láthatják majd. Persze Tao-t kivéve.-vigyorogtam.
-És mikorra tervezed?-kérdezte egy fokkal komolyabban.
-Hát karácsony után szerzek még modelleket és elintézem az engedélyeket... szilveszter után bele is vághatunk.
Miután mindent megbeszéltünk és egyre közelebb érkeztünk célunkhoz kezdtem egyre idegesebb lenni.
A repülőgép leszállása után taxiba ültünk és elindultunk a címre. Jól emlékeztem a házra amiben az előtt laktunk, hogy Kris-ékhez költöztem.
Az ajtó előtt állva görcsösen markolásztam pólóm alját.
-Még most vissza fordulhatok igaz?-néztem B-re.
-Nem. Ha idáig eljöttél most már nem fordulhatsz vissza. Ne legyél gyáva Yemin.... nem vagy te ilyen...
-Nem vagyok gyáva... Egyszerűen undorodom... Undort vált ki belőlem annak a két embernek a gondolata akik odabent vannak.-néztem szúrósan az ajtóra mintha csak ők állnának ott. Egy utolsó mély levegő és becsengettem. A szolgáló nyitott ajtót... Az őszhajú nő elejtette időközben beráncosodott kezéből a rongyot amit tartott és tett két lassú lépést felém. Remegő kezével kisimította az arcomba lógó hajtincset majd kezei közé fogta arcomat.
-Yemin kisasszony.-kezdett apró könnyeket hullatni.-Azt hittem sosem látom többet. Maga nélkül ez a ház annyira üres.
-Örülök, hogy látom Margaret.-mosolyogtam az idősödő hölgyre aki annyit jelentett nekem kiskoromban.
Ő volt a bejárónőnk és a dadám...ő olvasott nekem esti mesét, ő vitt ki a parkba játszani, ő ápolt mikor beteg voltam....tulajdonképp mindent neki köszönhetek.
-Öhhm, had mutassam be őt..Ő itt B...
-Én is nagyon örülök. Remélem vigyázol a kisasszonyra Koreában.-mosolygott Margaret.
-Hát az inkább Mei feladata.-nézett rám B majd elnevette magát.
-Mei annak a kedves fiatalembernek a kishúga akivel annyi időt töltött igaz?-nézett rám Margaret mindent tudóan... Reméltem bizonyos dolgokat nem fog B előtt előhozni.
-Igen. És ŐKET hol találom?-hangsúlyoztam ki azt a bizonyos őket megnevezést.
-A szüleire gondol?-kérdezte a hölgy bár tudtam, hogy tökéletesen tudja, rájuk gondolok.
-Hát valami olyasmi.
-Fent vannak. Az édesanyja a dolgozószobájában az édesapja pedig a nappaliban.
Elindultam lassan a lépcsőn közben pedig végig gondoltam melyik kínzó kamrába lépjek be először. Nézzük meg a lehetőségeket... Ha a dolgozó szobába lépek akkor anyám fapofájával találhatom szembe magam aminél lássuk be egy cápákkal töltött medencében csalit játszani is kellemesebb lenne. Ha a második lehetőséget nézzük apám a tükör előtt bámulja magát és siránkozik az elveszett ifjúságán amit két lánya volt oly kegyes és elvett tőle... Egy meteor becsapódásra a valószínűség 50-50% mivel vagy lesz, vagy nem...és mivel a nappali a ház magasabbik pontjában tartózkodik mint a dolgozó így oda előbb csapna le a katasztrófa ami az én szenvedésemnek a végét jelentené. Ez igencsak csábított így ennél a lehetőségnél maradtam.
És mint tudjuk mire másra jók a tervek minthogy a pillanat töredéke alatt porrá zúzzák őket és a szél is oly hamar feltámadjon, hogy még röpke darabkáit se illeszthessük össze a reménynek.
Anyám hangja ugyanis a hátam mögül olyan súllyal zuhant koponyámra mint mikor a tehervonat pályájáról kifutva csapódik egy falba.
-Nana hogy kerülsz te ide?
-Szia Nowa... Énis örülök, hogy látlak...de tudod én az a másik vagyok...nem tudom emlékszel e még rám hiszem 5éve nem láttál. de Yemin..tudod Nana ikertesója. -mondtam neki gúnyosan.
-Túl nagy a szád kislányom... -Mielőtt kitört volna belőle a szitkozódás B szakított félbe minket.
-Lehet mégiscsak vissza kellett volna fordulnunk...
-És ez meg kicsoda?-jött a szokásosan
 |
| Nowa és JungSu |
-B...és nem ez.-válaszoltam. -JungSu-hoz
bemegyek utána nem kívánok maradni.-
zártam le a témát és hagytam ott anyámat.
Lassan léptem be a hatalmas nappaliba.
-Kislányom.-kiáltott fel apám akiről azt mondta anya, hogy mostanában elég beteg de ez egyáltalán nem látszott.
-Szia. Na elmondod miért kellett ide jönnöm? Ahogy látom nem vagy beteg...
-Yemin...kérlek, ne utálj engem ennyire. Azért szerettem volna, hogy elgyere mert bocsánatot szerettem volna kérni. Tudom borzasztó apa voltam de szeretném ezt jóvá tenni.-jött hozzám egyre közelebb.
Bemutattam neki is B-t majd bele kezdtem.
-Valóban jól látod, hogy borzasztó apa voltál... de tudod az, hogy majdnem 5év után kérsz bocsánatot kicsit késő...azt, hogy az apám legyél 21 évvel ezelőtt kellett volna elkezdened...
-Yemin még csak tizennyolc éves voltam,egy gyerek.
-Tudom... de sajnálom erről nem én tehetek és a megbocsájtás nem megy... most még semmiképpen.Ami pedig anyát illeti...neki azt hiszem nem is fogok tudni...
-Megértem azért gondold át rendben? Nem tudom, hogy tudsz e róla de válunk..épp ezért semmi maradni valóm úgyhogy Koreába költözök...
-Rendben akkor majd beszélünk..most pedig megyek. Szia Jun.....Apa.
A szüleimmel való találkozás nagyon felzaklatott... Anya része annyira nem hisz számítottam erre. De apa más volt... Ő mintha egy teljesen más ember lenne. Talán pont arra az 5 évre volt szüksége, hogy fel nőjön...
Az ajtónyitó kütyü segítségével feltártam a szerelmemre váró négykerekűt majd kezébe nyomtam a kulcsot és a kissé sokkos állapotban lévő fiút elkezdtem tolni új barátja felé.
-Ez...ez....gyönyörű. Köszönöm Yemin.-nézett rám meghatottan majd kabátja zsebébe nyúlt megkért, hogy egy picit csukjam be a szemem és a következő pillanatban már nyakamnál matatott. Kisebb-nagyobb sikerrel nyakamba lógatta a csillogó szépséget.. Egy gyönyörű szép szív alakú arany nyaklánc volt. Megcsókoltam köszönetem jeléül majd az autó felé tessékeltem.
-Soyunnál talizunk.-kacsintottam rá majd elindultam autóm felé.
-Nem együtt megyünk?-nézett rám.
-Nem hagyom őt itt.-mutattam az autóm felé.
Soyun üzenetében az állt, hogy hatkor vár minket mi pedig már 5:55-kor ott voltunk ami hihetetlen teljesítmény rám nézve aki mindig mindenhonnan elkésik.. Segítettem megteríteni időközben pedig mindenki befutott. Beszélgettünk, ettünk (ami hozzá teszem nagyon finom volt...Soyun tényleg anyukának való) és mindenki megkapta az ajándékait. Lecsúszott pár pohár bor is az alkalom kedvéért majd majd mindenki elindult haza. Tao szólt, hogy mivel ittam ne üljek autóba majd holnap vissza jövünk érte majd ő vezet hazáig de mindenképp ragaszkodtam a saját autóm általi haza menetelhez...Amúgy is csak két pohárkával ittam tehát még csak becsiccsentve sem vagyok.
Tíz perc szóváltás után végül beadta a derekát.
Beültem az engem illető helyre majd párom autójával a nyomomban elindultunk haza... A fele utat megtettük mikor egy másodperc alatt csúszott ki autóm az irányításom alól...Szemből egy másik autó terelt le én pedig a kormányt félre rántva pár pördülés után valamibe bele csapódtam... A következő emlékem már a mentők hangos vinnyogása a homlokomból áradó vér és oldalam iszonyatos hasogatása. Innen a következő kép újból csak a sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése