Seo Young - Old friends

Karambol. Kórház. Izgulás. Beesés az ágyba. Röviden így tudnám leírni a karácsony éjszakát. Yeminhez mindannyian bementünk a kórházba,de hamar elküldtek minket,csak Tao maradt. Reméltem,hogy nem lesz semmi komoly baja. Szerintem mondanom sem kell,hogy ezek után Luhan alig engedett beszállni az új kocsimba.
„ Lehet,hogy túl gyorsat vettünk neked. Látod,hogy Yemin sem tudta irányítani az övét”
 Alig tudtam leállítani. Nagy nehezen elengedett és hazavezettem.

A repülőjegyek sorsáról is döntöttünk. Jövő hónapban fogunk menni,mert most lehetetlen volt elszabadulnia Luhannak és nekem is be volt táblázva a hetem karácsony után. Kwon úr visszajött amerikából és újra munka volt. 3 nappal szilveszter előtt korán keltem,mert fotózás volt. Kwon úr elég titokzatosan írta körül a témáját,de nem kérdezősködtem. Szinte percre pontosan értem oda a helyszínre,ami egy bevásárló központ teteje volt. Hát igen..autóval tényleg könnyebb az élet,főleg,ha 500 lóerős (köszi srácok ♥). Szóval a főnököm már ott várt és együtt mentünk fel arra a bizonyos tetőre. Elég magas volt,szerencsére nem volt tériszonyom. Már a modellek és mindenki más a helyén volt. Úgy tűnt csak ránk vártak.
- Ez egy Prada kampány fotósorozat lesz. – súgta a fülembe Kwon úr. Az egész fotózás hihetetlenül profi volt és nagyon élveztem. A végén Kwon úr rólam is csinált pár képet,csak hogy ellője a megmaradt diákat. Vicces volt. Mikor végeztünk szabad voltam a nap hátra lévő részében. Beszálltam a fehér szépségembe és hazafelé vettem az irányt. Sunhee egy csomó képet küldött New York-ból. Nagyon irigyeltem. Viszont megbeszéltük,hogy nemsokára én is megyek. Reméltem,hogy így lesz. Ahogy hazaértem megcsörrent a telefonom. Mikor megláttam a kijelzőn lévő nevet örömömben majdnem kiejtettem a kezemből a telefont.
- Miaaa! – ordítottam bele a vonalba. Japán barátnőm ezt egy hatalmas „Seoooo”-val jutalmazta.
- Úristen de jó hallani a hangod! – mondtam.
- A tiédet is csajszi! Nagyon hiányzol ám! Fel kellett,hogy hívjalak! Tokyo nem ugyanolyan nélküled! – sóhajtotta. Szinte láttam magam előtt az arcát,ahogy összehúzza a szemöldökét. Ő volt a legjobb barátnőm mielőtt eljöttem Japánból.
- Te is nagyon hiányzol nekem! Úristen,annyi mindent kell mesélnem! – hadartam.
- Ez egyértelmű! Mindent tudni akarok,mert ne hidd hogy nem láttalak a MAMA-n. Mi a francot kerestél te Luhan oldalán a vörös szőnyegen?? – kérdezte szinte sikítva. Hát igen…ő mindig is oda volt az ilyen bandákért.
- Mondtam,hogy sok mindent kell mesélnem. De drága lesz a számlád! – nevettem.

 

 

                           A mi kis csapatunk ♥  (Seiji,Mia,Kiosuke,Seo)

2 és fél óráig beszéltünk. Mindenről beszámoltam neki,ami attól kezdve történt velem,hogy a Narita reptéren felszálltam a repülőre. Szerintem mondanom sem kell a reakcióját. Ő is mesélt. Elmondta,hogy Seiji és Kiosuke is  ( kis csapatunk másik két tagja) bekerült a divat főiskolára,Mia pedig lakberendezőnek tanult. Büszke voltam rájuk,hogy sikerült fősulira menniük. Nekem nem éppen így alakultak a dolgok. Nagyon hiányoztak és jó volt végre hallani Mia hangját. Nagyon reméltem,hogy nemsokára a többiekkel is tudok beszélni. Igazából ők is a családom voltak. Mi négyen állandóan együtt voltunk. Mikor összejöttem Sen-nel és mikor szakítottunk akkor is. Mindig és mindenben mellettem álltak,amiért nagyon hálás voltam nekik.

                                             Kiosuke-val az indulásom előtti napon.

Ezek után le se lehetett szedni a vigyort az arcomról. Délután átmentem a dormba.
- Hát te meg miért vagy ilyen boldog? – kérdezte az ajtót nyitó Chanyeol.
- Csak úgy! Szép napunk van,nem? – nyomtam egy puszit az arcára és beugráltam a nappaliba. Az ott ülők úgy néztek rám,mint akik szellemet látnak.
- Olyan vagy,mint aki füvezett. – szólalt meg Kris.
- Csak azért,mert mosolygok és jól érzem magam,abból még nem következik az,hogy füveztem. – feleltem és lehuppantam Kai és D.O. közé a kanapéra.
- Igazad van. Akkor LSD? – nézett rám Kai.
- Perszee,gyorsan nyaltam egy két bélyeget mielőtt eljöttem. Legközelebb sírva jövök be. – sóhajtottam.
- Jajj isten ments. Örülünk,hogy boldog vagy! – szólalt meg Suho.
- Persze,hogy örülünk. – hallottam meg Luhan hangját,majd két kezet éreztem meg a vállamon. Felnéztem a tulajdonosukra és megint elmosolyodtam.
- Hajolj ide,egy pusziért. – mondtam. Luhan elnevette magát és megcsókolt.
- Óhohóó gyerekek. Itt vannak kiskorúak is. – csattant fel Xiumin nevetve.
- Köztük Seo! – lökött meg Kai.
- Gyere be a … nem,ne gyere be,mert Min meg Sehun befoglalta. – vakarta meg a halántékát Lulu.
- Nem kell mindig elrángatni. Mi van ha most nem is hozzád jött,hanem hozzánk? – tette karba a kezét Chen cinikusan.
- Mindenkihez jöttem. – nyújtóztam ki.
- Na látod! Most úgy is szabadok vagyunk. Nézzünk meg egy filmet! – csapta össze a tenyerét D.O.
 - Milyen filmet? – ült le Luhan is.
- Valami olyat,amin nem alszunk be. – mondta Kris.
- Akkor én tudok egy jót! – szólalt meg Kai. Hírtelen megcsörrent a telefonom. Ismeretlen szám volt. Az ilyet nem szoktam felvenni,de most valamiért mégis megnyomtam a hívás gombot.
- Seo? – hallottam meg az ismerős hangot.
- Milyen számról hívsz? – álltam fel a kanapéról és arrébb mentem. Magamon éreztem a többiek tekintetét.
- Ha a sajátomról hívtalak volna,úgysem veszed fel. Figyelj,tényleg beszélnünk kell..
- Nem! Nekünk nem kell beszélnünk Sen. Felejtsd el a számom és engem is! – nyomtam ki a telefont. Egyszerűen nem tudtam felfogni,hogy miért nem képes leszállni rólam. A telefont a zsebe,be csúsztatva mentem vissza a többiekhez.
- Ki volt az? Olyan ingerültnek látszol. – szólalt meg Lay.
- Jaa,csak valami téves hívás. Nem fontos. Na? Mit nézünk? – próbáltam terelni a témát.
- Kai mindjárt hozza. –kacsintott Luhan.
- Batman: A sötét lovag! – ordította Kai a kezében a DVD-vel.
- Kai,most komolyan? Ezt már vagy 1000-szer láttuk. – emelte égnek a kezét Suho.
- Akkor 1001-szerre is tökéletes lesz! – nyomta be a lejátszót Kkamjong. Reméltem,hogy Sen nem fog zaklatni az este hátralévő részében…..

                       Kezdődik a film *.*