Danbi: Nothing good.

Chanyeol kihúzott a próbaterem elé. Becsukta magunk mögött az ajtót,majd kérdőn nézett szemeimbe, de nem értettem. Annyi kérdés volt a fejembe, amire saját magam se tudtam a választ, akkor az ő kimondatlan kérdésére honnan tudnám?!

-Sajnálom. – cipőmet néztem közben.

- Mit? Nézz a szemembe. - fogta arcomat hatalmas mancsai közé és felemelte fejem, hogy a szemébe tudjak nézni. – Mit sajnálsz,B?

- Nem tudom.

- Akkor derítsd ki. - hagyott magamra.  Egy ideig szoborként álltam kint, majd visszamentem a terembe lakótársamért.

- Tokiya, add ide a kulcsot.

- Nem…

- Nyugi nem akarom kinyírni magam…még…- de nem adta oda. – Jöhetsz velem, ha gondolod. – és ez varázsszóként hatott. Elindultam a kijárat fele,de még így is hallottam, ahogy Lulu odasúgta neki, hogy vigyázzon rám.

-Először is.- ültem be a kocsiba. – Mondd, nem tudod ki tudna segíteni a szilveszterrel kapcsolatban?

- Soyun.

- Akkor irány a Soyun-lakk, úgy is régen láttam már Jun-t.  

Tokiya kipaterolt a vezetőülésből és átültetett az anyósülésre. Megértem, hogy aggódik értem, de ha mellettem ül akkor pláne nem csinálok hülyeséget, meg amúgy sem egy autóbalesetben akarom elveszteni az életem.  Van ennél jobb halál is….

- Itt vagyunk. –hozott vissza a valóságba Tokiya.  Elköszöntem tőle és becsöngettem Soyunhoz. Drága lakótársam addig nem fordult ki a kocsival még meg nem bizonyosodott arról, hogy tényleg bemegyek-e barátnőmhöz. Nem kellett sokat várnom. Soyun gyorsan ajtót nyitott majd be is húzott, hogy ne fagyjak meg, a beköszöntő hidegtől, ami Seoulban van.  Barátnőm sejtette miért mentem látogatóba hozzá mégse támadott le azzal, hogy belevágott a közepébe és kioktatott. Nem, sőt megvárta még én hozom fel a témát. Elég nehézkesen ment, de végül csak sikerült kinyögnöm, hogy szeretném, ha mesélne  a szilveszterről egy picit, mert rendbe akarom hozni a dolgokat,amiket elbasztam,de úgy elég nehéz, hogy nem tudok róluk semmit, így csendben szó nélkül figyeltem, ahogy meséli milyen alakításaim voltak a buliban és, hogy drága párom min akadt ki nagyon.Először eléggé hihetetlennek tűnt a dolog, mert én nem ilyen vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy ez az életforma nem állsz messze tőlem hiszen két éve még oszlopos tagja volt az életemnek. Még mielőtt Meit megismertem, akkor voltam ilyen. Viszont amióta egy szerető család vett körül, sose gondoltam, hogy újra visszaesek ebbe az életvitelbe, de legjobb barátnőm bejelentése eléggé padlóra küldött…

Szóval az év utolsó estéjén B alakított rendesen. Már az alkohol mennyiség önmagában nagy dolognak számított, de ami az után jött… sose voltam az a visszahúzódó, félénk lány, így alkohollal a véremben még bátrabb voltam. Az összes srác, aki megkörnyékezett szerencsével járt és minimum egy-két csókot bezsebelt magának az estére, de volt aki többet is.  gondolok arra, hogy elég intim táncokat leejtem pár emberkével, úgy, hogy egyáltalán nem tudok táncolni. A lábaim összeakadnak, ha megpróbálom itt valamiért mégis ment. Talán az alkohol segített benne, meg a sok káros anyag, ami a testembe került aznap este. A pia mennyisége és a cigik száma már alapból kiakasztóan magas volt, nem beszélve a sok nyálcseréről, amit aznap este ejtettem, és közülük egy se az általam imádott személlyel történt. Nem csodálom, hogy Chanyeol nem hajlandó velem beszélne, de a biztosítékot nem ez csapta ki, hanem, hogy… még leírni is rossz.  Szóval Soyun elmondása szerint éppen nagyon belefeledkeztem a táncolásba és nem azzal foglalkoztam, hogy a partnerem keze hol is bóklászik éppen. Azt mondta egy darabig engedtem neki, valószínűleg azért, mert nem tudtam magamról… A szoknyám  teljesen felhúzva és valaki a harisnyám korcát keresi…Igen ez a kép nagyon is tisztán él bennem. Ez az a pillanat mikor az önkívületi állapotból visszatértem a valóságba és szemeimmel a tömeget kutattam segítség után és ez az a pillanat mikor Yeol kiakadt és otthagyta  a bulit. Soyun jött oda hozzám és vakarta le rólam a hímneműt. 

- Köszönöm.

- Ugyan, te is megtetted volna értem. - ölelt magához.

És ez a mese volt csak a kezdett a bemelegítő történet aznapra.  Ezután kaptam egy alapos fejmosást, hogy mit képzelek, hogy csak úgy elkezdem vagdosni magam és bele se merek gondolni, hogy a körülöttem lévők, hogyan reagálnak rá és, hogy nem vagyok komplett, hogy ezzel akarom megoldani a problémát…blablabla…

- Elkísérsz a kórházba? – meglepődött hirtelen témaváltásomon.

- Miért? Valami bajod van?

- Ellenőrzés, hogy épelméjű vagyok, meg…

- Meg?

- Beszélnem kell a dokimmal.

És ezután nem nagyon esett szó köztünk. Gyors elkészülődtünk,majd elköszöntünk az éppen hazaérkező Jun-tól és irány a kórház. Félve mentünk be mindketten, pedig csak nekem lett volna okom a félelemre, de tévedtem.

- Megvársz kint?- kérdeztem mikor már az orvosom irodája előtt  álltam. Soyun csak bólintott és várt, hogy bemenjek. Több órát töltöttem bent a vizsgálatok miatt. Megnézték a kezemen lévő sebeket és egyéb vizsgálatokat végeztek el…

- Mehetünk…Soyun?!- barátnőm már nem ült ott, ahol hagytam. – Elnézést nem látta a…mindegy. – pillantottam meg barátnőm, ahogy éppen egy orvossal az oldalán tart felém.  Aznap az ő híre tette fel a pontot az i-re és küldött teljesen a pokol mély bugyraiba. Tumor?! Először mikor meghallottam nem hittem a fülemnek. Azt gondoltam viccel, de arca komoly volt és fájdalmat sugárzott, ekkor tudatosult bennem, hogy ez nem egy rossz vicc, hanem a morbid valóság, ennek ellenére nem akartam elhinni. Megijedtem és teljesen összetörtem.  Megszólalni nem voltam képes egy darabig. Egészen addig csöndben gubbasztottam még vissza nem értünk barátnőm lakására.

- Tudja valaki?

- Senki.

- Miért nem mondtad el?

Soyun nem tudott először válaszolni és fél órán keresztül győzködött, hogy ne mondjam el senkinek és addig nem engedd sehova, amíg meg nem ígérem, így beadtam a derekam. Megígértem neki, hogy tartom a számat, de csak akkor , ha ő is befogja a pampogóját a többiekkel előtt.  

Napjaim ezután az esett után nagyjából mindig ugyanúgy néztek ki. Késő délelőtt sikerült kikecmeregnem au ágyamból. Valamilyen szinten elfogadható állapotúvá tettem arcom és átmentem a szomszédba, hogy Yeminnek segítsek vásznat varázsolni. Majd délután vissza az otthonomba  újra feltöltődve egy izgalmas estére.  Ez így ment egészen D.O. és Kai szülinapjáig. vagyis egy fontos momentumot kihagytam. Egyik délután hamarabb hagytam ott barátnőmet és elmentem kedvenc fodrászomat meglátogatni. Hát igen az eredmény olyan lett, ami mindenki lesokkolt egy picit. Szóval a szülinap. Bár tudtam, hogy nem mindenki fog nekem örülni mégis elmentem. az elején szépen meghúztam magam, ez egészen addig ment még sötét volt. Úgy körülbelül két percig.

- Omoo. Hát te hogy nézel ki? – jött oda Soyun hozzám. Igen Yeminen kívül ő volt a másik személy akivel úgy ahogy, de tartottam a kapcsolatot szilveszter óta.

- Miért valami baj?

-Mondd, hogy ez csak egy paróka. Olyan,mintha leöntöttek volna málnaszörppel.

- El kell keserítselek édes, de ez a saját hajam. De a jobbikat nem láttad.

- Jézusom, mit csináltál?

- Csak befeküdtem egy tű alá.

- Most komolyan beszélj érthetőbben. – akadt ki Soyun.

- Mutasd meg neki. – kapcsolódott be Yemin is. Felhúztam szoknyám alját, így mindenki szemügyre vehette formás hátsómat, meg a combomon lévő gyönyörűséget.

Ezután az akcióm után  gyors felköszöntöttem a két szülinapost, majd már tűntem is volna el, ha a két nőszemély, aki hajlandó velem szóba állni meg nem állít.

- Biztos nem maradsz?- kérdezte Yemin.

- Nem. Nem akarom itt rontani a levegőt. - majd Chanyeol felé mutattam, aki végig minket nézett. Aznap este inkább máshol töltöttem az estét…