Seo Young - Merry Xmas

A karácsony előtti napra szabadságot vettem ki,ugyanis (rám jellemzően) az utolsó pillanatra hagytam az ajándékvásárlást. Halvány gőzöm sem volt,hogy kinek mit vegyek. Főleg Luhannak és Kai-nak. Azt sem tudtam,hogy Eunjinak adjak-e valamit. Igazából kéne…meg nem is akartam bunkó lenni. Szóval miután összekészültem egy nagyobb vásárló körúthoz felhívtam Luhant,hogy legyen a közeli bevásárló központ bejáratánál 15 perc múlva. Mikor odaértem,szerelmem a fotocellás ajtó mellett várt rám. Nem volt nehéz felismerni. Sapka és fekete sál,napszemüveggel. Ő ezt álcázásnak hívta,de szerintem így csak jobban felhívja magára az emberek figyelmét. Viszont szerencsére most nem akadt közönségünk.
- Sziaa! – ugrottam a nyakába.
- Szia! – csókolt meg.
- Tudod már,hogy mit veszünk? – fogta meg a kezem.
- Nem,de majd kitalálom. Gyere! Siessünk,mert még csomagolni is kell. – húztam be az épületbe.

4,ismétlem 4 órán keresztül keringtünk a hatalmas áruházban. Szinte az összes boltot végig jártuk,de nem eredménytelenül. Mindenkinek sikerült megtalálnunk a tökéletes ajándékot. És nem is költöttem sokat….annyira. Najó…a felét Luhan fizette,de ez már részlet kérdés. Végül is közösen adjuk. Viszont Luhannak még mindig nem vettem semmit. És az idő vészesen fogyott.
Luhan hazafuvarozott és segített felcipelni az ajándékokat a lakásomba.
- Húúú,nem is tudom hogy hoztam volna ezeket el busszal.- dőltem a falnak.
- Kell neked valami ,ami gurul. – kacsintott Luhan.
- Egy roller? – nevettem,miközben elkezdtem kipakolni a cuccokat.

Lulu még egy órát segített csomagolni,majd mennie kellett próbára. Nem is volt baj,hogy nem volt itt,mert így volt időm kitalálni az ajándékát. Kai-nak egy órát vettem,mert mindig is oda volt értük. Viszont Luhant nem ismertem olyan régóta és valami személyeset akartam neki adni. Az egyik ajándéka a divatbemutató jegy lesz,mert múltkor mondta,hogy el akar menni egyre,de az nem „olyan” volt. Kellett még valami más is. A gondolatmenetemet a telefonom csörgése szakította félbe. Illetve csak sms-em jött Kwon úrtól. Megnyitottam az üzenetet.

„ Boldog karácsonyt előre is Seo! Holnap pár napra elutazom az államokba az ünnepek miatt,szóval nem fogunk találkozni. Átutaltam a fizetésedet,és egy kis pluszt is , amit Eunji fotósa küld a múltkori munkádért. Legyen szép karácsonyod! Nemsokára találkozunk!”

Gyorsan válaszoltam az üzenetre és megnéztem a bankszámlámon lévő összeget. Majdnem kiesett a kezemből a telefon. Egy kisebb vagyon állt rajta. Háromszor is megszámoltam a nullákat,hogy nem-e tévedek,de helyes volt. Nem tudtam,hogy Eunji mennyit rakatott hozzá,de ebből egy évre előre ki tudtam volna fizetni az albérletet. Megáll az ész. Magamban még egyszer megköszöntem Byeolnak,hogy anno szólt erről az állásról. (Ha már személyesen nem tehettem meg). Hírtelen csengettek.
- Sziaa hugicám! – ölelt át az ajtó túloldalán álló Sunhee.
- Sziaa! – húztam be. Egy ajándékos zacskót szorongatott.
- Csak holnap lesz karácsony. – mutattam a rózsaszín tasakra.
- Igeen,de…ezért is jöttem át. Holnap elutazom. – felelte furcsán.
- Elutazol? Hova? – tettem csípőre a kezem.
- Őőőő...New York-ba. – felelte.
- Mi? Hogy-hogy?
- Szerintem ülj le. – nézett rám. Sunhee elmesélte az egész „kis” történetet. Még egy hónapja kezdett el randizni egy amerikai-koreai sráccal,akivel csak az utóbbi pár hétben kezdtek komolyra fordulni a dolgok. Annyira komolyra,hogy a srác elhívta a családjához NYC-be.
- Hűűű..hát ezt még fel kell fognom. De hát egyszer sem említetted meg! Ezek szerint ő volt az a titokzatos barát,akinél néha ott aludtál. – szólaltam meg. Sunhee aprót bólintott.
- Legalább egy képet mutass róla. – löktem meg. Nővérem kivette a telefonját a zsebéből és felém tartotta a kijelzőt.
- Haha ebből nem sokat látok. Nincs esetleg valami normális? – nevettem.
- Ez normális. Jajj várjál. – sóhajtott a mellettem ülő és keresni kezdett egy másik képet.
 
- Tessék! Ez megfelel?
- Jajjj de aranyosak vagytok! – kaptam a szám elé a kezem.
- Azért majd én is meg akarom ismerni!
- Haha,ő is téged. Ha hazajöttünk,akkor összehozunk egy találkozót! De most oda akarom adni az ajándékod. – pattant fel a kanapéról.
- Okééé! – álltam fel én is.
- Szóóóval remélem tetszik majd és a te méreted. mostanában úgy is annyi nagy eseményre mész,el kell az ilyesmi. – nyújtotta át a zacskót. Izgatottan húztam ki a benne lévő cipős dobozt.
- Te jó ég! – ámultam el,mikor leemeltem a fedelét és megláttam a benne lévő gyönyörűséget. Én is odaadtam az ajándékomat,ami egy parfüm volt. Sunhee kedvenc illata,nagyon örült neki. Még egy óráig maradt,de utána mennie kellett csomagolni. Viszont én ott tartottam,ahol eddig Luhan ajándékát illetően. Aztán hírtelen beugrott.

                       Sunhee ajándéka *.*

Másnap. Kai hívott,hogy mindenki Soyunhoz megy karácsonyozni és minket is várnak. Nagyon izgatottan készülődtem az estére. Most már mindenki ajándéka megvolt. Eunji reggel hívotthogy boldog karácsonyt kívánjon. Mint az várható volt,ő is elutazott az ünnepekre. A harmadik telefonálóm Sen volt,de kinyomtam. Még a karácsony sem indok arra,hogy beszéljünk. És ezt ő is tudomásul vehetné végre….Lee Joon reggel átjött és egy hatalmas ölelés kíséretében a kezembe nyomott egy kis dobozt,amiben egy gyönyörű nyaklánc volt. Én is oda adtam neki az ajándékomat.

Luhan délután 4-re jött át.
- Sziaa kicsim! – ölelt magához,mikor kinyitottam az ajtót.
- Szia! Boldog karácsonyt! – húztam be a lakásba.
- Neked is Seo! Az első közös karácsonyunk!  - csókolt meg. Hozzábújtam és magamba szívtam az illatát.
- Mikor induljunk? – kérdeztem.
- Még van időnk. Addig lehetünk ketten. – mosolygott. Befészkeltük magunkat a kanapéra és egy-egy forró csoki kíséretében kezdtünk el ajándékozni.
- Nem fűzök hozzá semmit. Nyisd ki.- nyomtam a kezébe az ajándékomat rejtő kis borítékot. Luhan kérdően pislogott rám,és elkezdte kibontani. Mikor kihúzta a tartalmát meglepetten pislogott rám.
- Jegyek egy divatbemutatóra és Japánba? – szólal meg,miközben a kezem szorongatta.
- Igen. Jövő a jegyeket egész hónapban fel lehet használni,úgyhogy akkor megyünk,mikor neked jó. Azért gondoltam erre,mert mindenképpen menni akartam a szüleim miatt és szeretném neked is megmutatni,hogy hol töltöttem a tinédzser koromat!- Remélem eljössz. – néztem rá. Luhan nem szólt semmit,csak magához húzott és megcsókolt. Ez elég válasz volt nekem.
- Igen,elmegyek! – suttogta a fülembe. A szám hatalmas mosolyra húzódott.
- Én jövök! – csapta össze a tenyerét,majd a táskájáért nyúlt és a kezembe nyomott egy piros szalaggal átkötött slusszkulcsot.
- Mielőtt bármit is mondanál és megnéznéd a kulcson lévő márkajelzést,tudnod kell,hogy ezt Kai is adja,csak ő most nem tudott idejönni. És azt kérjük,hogy ne harapd le a fejünk,mert drága volt. Kellett már neked egy kocsi. – kacsintott. Nem mondtam semmit,csak megfordítottam a kulcsot.
- NA NE! – csattantam fel az embléma láttán.

Mikor odaértünk a buliba már szinte mindenki ott volt. Én rögtön Kkamjonghoz rohantam és a nyakába ugrottam.
- Szóval megkaptad a kocsit. – nevetett, engem ölelve.
- Egy Mazeratti? Ti nem vagytok normálisak! – vágtam hátba.
- Tudjuk,de nem baj. Ilyen kocsi illik hozzád. Na,gyere enni…- húzott az asztalhoz.
A kaja nagyon finom volt,Soyun igazán jó szakács. Miután befejeztük a vacsorát elkezdődött az ajándékozás. Mindenki nagyon örült annak,amit kapott. Nagy kő esett le a szívemről,mert tényleg úgy láttam,hogy tetszik nekik amit kaptak. Én is mindennek nagyon örültem. Viszont B „ajándéka” vitte a pálmát.
- Ne mondd, hogy…- kezdtem
- De-de bővül a család….- felelte B vidáman.
                           my new love