Seo Young - I want you

Kis hülye ♥

Reggel arra ébredtem,hogy valaki a hajam húzza. Kinyitottam a szemem és Holly-t pillantottam meg,amint sötét fürtjeimet cibálja.
- Isteneem Holly,miért csinálod ezt velem? – sóhajtottam,majd legördültem az ágyról,de ahogy a lábam a padlóhoz ért megdermedtem. Egy pisi tócsába sikerült lépnem. Próbáltam nyugodt maradni és szőrös kis gonosztevőmet a hónom alá kapva, battyogtam ki a konyhába a felmosóért. Nagy meglepetésemre lakótársaim már ébren voltak,sőt. Reggeli is várt az asztalon. Majdnem kicsúszott a hónom alól a kutya, úgy meglepődtem.
- Najó. Mit csináltatok már megint,hogy reggeli kell ahhoz ,hogy ne haragudjak? – szólaltam meg.
- Seoo jó reggelt! Nem csináltunk semmi rosszat. Szomorú,hogy ilyesmit feltételezel rólunk! – ugrott fel a kanapéról Seiji.
- Óóó végülis semmi okom rá,igaz? – néztem rá cinikusan.
- Igazából csak valahogy meg akarjuk hálálni,hogy itt lehetünk és,hogy még azok ellenére sem dobtál ki minket amiket csináltunk. – jött oda hozzám Kiosuke. Közben Hollywood már nagyon menni akart a kezemből,úgyhogy letettem a földre.
- Nos tényleg köszi,hogy ilyen cukik vagytok és imádlak is érte,de most éppen egy hatalmas pisi tócsát kell felmosnom a szobám közepén! – mosolyogtam rájuk,majd a felmosóért indultam.

Ma nem dolgoztam,úgyhogy Mia-ékkal „Holly lécci legyél szobatiszta” napot tartottunk…vagyis inkább délutánt. Ez abból állt,hogy mindenféle internetes cikket elolvastunk a kölyök kutyák szobatisztaságra nevelése témában és próbáltuk alkalmazni, több-kevesebb sikerrel. Annyit sikerült elérnünk,hogy legalább a pelus mellé pisiljen….
- Gyerekek,szerintem ezt már direkt csinálja. – dőlt le a kanapéra Seiji.
- Szerintem is. Most magában biztos jót röhög rajtunk,aztán este szétpisili a lakást. – mondta Kio.
- Kezdem én is úgy érezni. Na mindegy,mára ennyi elég volt,majd holnap folytatjuk. – ültem le melléjük. Ahogy hozzáért a hátam a kanapéhoz megcsörrent a telefonom. Sehun volt az.
- Ki az? – kérdezte Mai mellém huppanva.
- Sehun…nem tudom mit akarhat. – feleltem,majd felvettem a telefont.
- Szia! – szóltam bele.
- Szia Seo! Zavarlak most?
- Őőő nem, mondjad.
- Szóval…mostanában beszéltél Min-nel? – kérdezte.
- Tegnap a megnyitón. Miért?
- Csa-csak mert most nem igazán vagyunk együt… - felelte eléggé halkan.
- Mármint úgy érted,hogy nem jártok?
- Igen. Vagyis szünetelünk.
- Mi? De miért?
- Ez kicsit bonyolult. Te tudsz L.Joe-ról? – kérdezte.
- A TEEN TOP-os L.Joeról?
- Igen.
- Ja,tudok. Együtt voltak régen,ugye? – közben Holly is odajött hozzánk és most Seiji ölében rosszalkodott. Mia egészen közel hajolt a telefonhoz,hogy hallja Sehun hangját.
- Igen…szóval miatta is van most ez a feszültség köztünk. Meg más dolgok miatt is,de ő a fő oka. És nem igazán tudom,hogy mit csináljak,hogy jobb legyen a helyzet.
- Óóó értem. Hát ez eléggé bonyolultnak hangzik. De mi van L.Joe-val? Megcsalt vele vagy mi?
- Neem,dehogy…legalábbis nem tudok róla. Csak tudom,hogy L.joe még nyomul rá. És ez eléggé idegesít tekintve,hogy Min sokat van a TEEN TOP dormban. És mikor felhoztam neki a témát persze én voltam a szar alak.
- Háát Sehun ez tényleg nem jó. De én mit tudnék tenni? Mert ha beszélek vele az túl átlátszó.

-          Tudom. És nem is ezért hívtalak…igazából én sem tudom,hogy miért. Csak szar ez az egész helyzet. Most,hogy B meg Chanyeol sincsenek együtt kezdek megijedni,hogy mi sem leszünk már együtt sokáig. És azt nem akarom,mert nagyon fontos nekem Min. – eléggé kétségbeesett volt a hnagja.
- Tudom és megértelek. De tudod,hogy Min milyen makacs. Lehet,hogy le kéne ülnötök és megbeszélni. Az lenne a legjobb.

-          - Igazad lehet,de én is makacs vagyok és arra várok,hogy ő jöjjön hozzám….de ez tudom,hogy baromság.
- Háát az biztos,hogy egyikőtök se könnyű eset. De meg fogjátok oldani. Én tudom. – próbáltam minél meggyőzőbben beszélni. Közben a háttérben kiabálást hallottam és zenét. Biztos próbáltak.
-Legyen igazad Seo. És köszi,hogy elmondhattam. Amúgy ha be akarsz most jönni próbára jöhetsz,mert a manager házon kívül van szóval nem fog lenyakazni érte. – nevetett.
- Tényleg? Akkor benézek,mert úgyis unatkozom. – feleltem.
- Oké. Akkor majd jössz. Most mennem kell. Köszi még egyszer. Szia. – tette le a telefont.
-Naaa mit akart? – hajolt bele az arcomba Mia. Arrébb tolva álltam fel a kanapéról.
- Kicsit lelkiztünk . –feleltem.
- Én a fél karomat oda adnám,hogy Sehunnal lelkizzek. De nekem mindig ez a két hülye jut. – mutatott a kanapén terpeszkedő srácokra. Ők durcásan néztek vissza rá.
- Haha képzelem. Viszont én most megyek próbát nézni. – ahogy kimondtam Mia felpattant és a nyakamba ugrott.
- Jajj Seo köszönöm köszönöm köszönöm. Mindig is látni akartam egy igazi EXO próbát! – ujjongott.
- Őőő én nem hallottam a mondatban a többes számot. – szólalt meg Kio.
- Kuss! – fordult felé barátnőm. Kezem az égnek emelve indultam el a szobám felé.
- Ha normális leszel és nem videózod meg fényképezed őket jöhetsz. Srácok,ti gondolom nem akartok. – néztem Seijiékre.
- Háát meggondolandó. Mindig is akartam egy közelit Suho fenekéről . –röhögött Seiji.
- Akkor ezt nemnek veszem. De lécci a lakás ilyen állapotban legyen mikor hazaérek. – emeltem fel a mutatóujjam. Kio aggódva körbenézett.
- Akkor nem takarítunk ki. – vigyorgott.

Fél óra készülés után,amiből az én részem csak 10 perc volt,viszont Mia úgy csinálta,mintha az Oscar díj átadásra mennénk, végre elindultunk. 15 perc alatt az SM-nél voltunk.
- Szóval,lécci legyél nyugodt. Tudod,itt sok idol van,úgyhogy ne kapj sikító rohamot,ha..- kezdtem,de barátnőm hatalmas visítása elnyomta a hangomat.
- Éppen most mondtam,hogy.. ! –csattantam fel,de valaki hátulról a nyakamba ugrott és nem bírtam befejezni.
- Jon---Jonghyun! – hebegte Mia. Közben kibontakoztam az említett személy öleléséből és felé fordultam.
- Szia Jonghyun! Én is örülök ,hogy látlak. – nevettem. Közben barátnőm még levegőt venni is elfelejtett.
- Régen láttalak erre felé. Tudom,hogy Kibummal találkoztál a napokban,de amúgy olyan ritkán beszélünk. És ő ki mellesleg? – nézett Mia-ra.
- Ő? Ő a legjobb barátnőm. Japán. Mia, ő itt Jonghyun . – mondtam.
- Nagyon örülök Mia. – mondta Jonghyun japánul.
- É-én is örülök! Úristen ezt nem hiszem el. – ujjongott.
- Viszont nekem most mennem kell. De majd találkozzunk valamikor Seo. Örültem Mia. – mosolygott,majd a lift felé rohant.
- Kapard fel az állad a földről és induljunk. - rángattam magam után sokkos állapotban lévő barátnőm. Szerencsére úton a próbateremig senkivel sem találkoztunk.
- Most be fogok nyitni. Már találkoztál velük,úgyhogy ne legyél fan,lécci. – tettem össze a két kezem.
- Nyugi, nem vagyok 10 éves. Mehetünk. – felelte aránylag nyugodtan. Odabentről kihallatszott a zene. Lenyomtam a kilincset és halkan behúztam Mia. A fiúk nagyban próbáltak,először észre se vettek. D.O. pillantott felénk,majd kiesve a ritmusból integetni kezdett. A többiek értetlenül bámultak rá,majd Xiumin leállította a zenét.
- Sziasztok! – nevetett D.O.
- Sziasztok srácok! – mentem beljebb. Mia kicsit lefagyott az ajtóban. Mikor Luhan átölelt csak akkor vettem észre,hogy barátnőm még mindig egyhelyben áll. Tudtam,hogy hatalmas Kai fan,úgyhogy legjobb barátom küldtem el „érte”. Kai kézen fogta és odahúzta hozzánk. Luhan még mindig a derekam ölelve magyarázott valamit Lay-nek kínaiul.
- Na mi az? – néztem lesokkolódott barátnőmre.
- Kai megfogta a kezem. – suttogta. Én csak nevetve veregettem vállon.

A próba nagyon jó volt és az Overdose koreográfiájába beleszerettem. Mia teljesen el volt ájulva,hogy premier előtt láthatja az EXO come back számát. Mikor a srácok végeztek még elmentünk enni valamit a büfébe,de aztán menniük kellett. Viszont Luhannal megbeszéltük,hogy este 10 körül átmegyek. Szóval hazafuvaroztam Mia-t,akinek be nem állt a szája a próbával kapcsolatban. Seiji és Kio is egész este azt hallgatta,hogy mindegyik tag milyen tökéletes és ,hogy annyira jó nekem,hogy ismerem őket stb stb. Hát eléggé kész volt,az biztos.

Mikor a dorm elé értem Luhan pont akkor küldött sms-t.

„Ha itt vagy gyere be nyugodtan kopogás nélkül. Szinte mindenki kidőlt,úgyhogy csendben kell lennünk. Sehun átment a saját lakásába szóval miénk a szoba. Várlak.”

Felcammogtam a lépcsőn és benyitottam a dormba. Elég sötét volt,csak a konyhában égett a villany. Luhan és Kris valamit pakolt a hűtőben.
- Sziasztok! – szólaltam meg a pultnak dőlve. Kris úgy megijedt,hogy bevágta a fejét a  hűtő egyik polcába.
-Hupsz! Bocsi. – nevettem az előttem állót átölelve.
- Semmi baj. Nem is éreztem. – legyintett Kris.
- Hogyne. Tudjuk Kris. – nevetett Luhan.
- Na jól van én mentem aludni. Jó szórakozást. – kacsintott ránk,majd a szobája felé indult. Luhan még mindig mosolyogva húzott magához. Átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Csókjaink egyre hevesebbek lettek. Luhan megemelte a derekamat és felrakott a pultra. Lábaim a dereka köré kulcsolva szabadítottam meg pólójától aztán hírtelen eltoltam magamtól. Ő kérdően nézett rám.
- Még azt se mondtuk egymásnak,hogy szia! – mondtam kissé lihegve.

- Szia Seo! Örülük,hogy jöttél! – kacsintott,majd a nyakamba csókolt.
- Héhé Luhan. Itt rajtad kívül még 11-en laknak. Mi van,ha valaki kijön mondjuk inni egy pohár vizet?
- Kell egy kis izgalom. Vagy téged nem indít be,hogy bármikor megláthatnak? –suttogta. Szóra nyitottam a számat,de ajkai lecsaptak az enyémekre és vadul falni kezdték őket. Szinte elvesztem a pillanatban. Az se érdekelt már,ha tényleg meglátnak. Csak Luhant akartam.

Soyun~ Blonde korean boys~

Megbeszéltem Mei-el, hogy egy kávézóban talizunk. Hallottam a hangján, hogy haragszik, és nem is nagyon akart találkozni velem, de mégis belement, mert mondtam, hogy fontos.
-Essünk túl rajta. - huppan le elém Mei, Én pedig majdnem szívbajt kapok.
-Ne haragudj rám kérlek... tudom, az, hogy részeg voltam nem épp jó kifogás, de... És beszéltem Kris-szel is, ugyan úgy barátok maradunk, ami történt pedig elfelejtve.
-Ennyi? - egyenesedik ki.
-Nem. Mivel ezt tisztáztam, szeretnék kérdezni valamit...
-Hallgatlak.
-Huh... szóval... Szeretnék egy Rák Alapítványt nyitni... a megnyítóra szeretnék veled is táncolni. - mondom.
-Velem IS? - néz rám. Is szót kihangsúlyozva.
-Igen, veled szeretném a nyitó táncot csinálni a rendezvényen, és persze Hyoyeont is megkérem rá. Na meg persze még pár embert, az Idolok közül...
-Milyen alapítvány lenne ez? - hajol előre.
-Ugye ahol Én feküdtem, ott volt egy gyerek osztály, az egyik nővér mondta, hogy beakarják zárni, mert nincs fix alapja az egész gyerek rák osztálynak. Új dolgok kellenek, na meg a többi. Arra gondoltam, hogy megcsinálom a vagyonom feléből az Angel Rák alapítványt, és támogatnám az osztályt, abból ami össze jönne a banketten ahol többen is fellépnénk. - mondom. -Persze nem kell azonnal választ adnod, csak szeretném, hogy tud, Te lennél a tökéletes párom a megnyitó tánchoz. - mosolyogtam.
Nem válaszolt, így gondoltam akkor hagyom, biztos nem akar velem táncolni. Ezért felálltam, és kifizettem a kávét, majd otthagytam. Tudom, hogy haragszik, és rossz is ez nekem, de remélem megbékél.
Be kellett mennem az orvoshoz, kontrollra, de út közben kaptam egy SMS-t Mei-től.
"Benne vagyok! Táncolok veled!"
Akkora hatalmas szikla -nem, nem kő-, esett le a szívemről, mint a Mount Everest.
"Nagyon de nagyon köszönöm!" Szívesen ugrottam volna most a nyakába, de nem volt előttem.
Doki után csak sétálgattam. Jó érzés volt annyi idő után ilyen szabad lenni.
Egyik kávézóból egy ismerős alak lépett ki. Szívem hevesen kezdett verni, hisz imádom ha szőke. Jongin, és sima fehér pólót viselt, farmert, és egy bőr dzsekit.

Meg is torpant előttem jó húsz lépéssel, és csak nézett. Hiába jártak köztünk és mellettünk az emberek... senki más nem volt előttem csak Ő.
-Szia. - köszönt, azzal a tipikus Jongin felé fél mosollyal. És zavarban volt.
-Szőke vagy! - mozdultam volna, hogy elé lépjek, jól beletúrjak, de csak hátra léptem egyet.
-Hmm... ezt tudtam, azért is hagytam, hogy befessék. - fogta meg oldalt és egy tincset megemelt, aztán rám mosolygott.

-Mennem kell. - fordultam meg és elindultam de utánam lépett megfogta a karom és elém állt.
-Megiszol velem egy kávét? - kérdezte. Annyira szeretem, hogy most még az illatától is olvadok, pedig most nagyon utálnom kéne.
-Meg, ha elengedsz, és nem jössz a közelembe. - nézek a karomra, ahol a keze volt. El is engedett, majd oldalra mutatott, a kávézóra ahonnan kijött.
-Most már mindig ilyen lesz köztünk a hangulat? - szólalt meg, jó fél óra után. Végig engem nézett, Én pedig a csészét.
-És milyen legyen? - nézek rá -Ugorjak a nyakadba és csókoljalak szét? - szarkazmus...
-Yunnie. - nyüszített.
-Sajnálom Jongin. Nekem ez nem megy. - rázom a fejem.
-Kérlek! Bocsáss meg nekem. Kérek egy utolsó esélyt. - mondja.
-Túlságosan fáj... - nézek rá. Megszólal a telefonom, Én pedig megnézem ki az, egy ismeretlen szám, és egy SMS.
"Szia! Donghoon vagyok, csak nem merlek felhívni... lenne kedved találkozni?"
Hát azt se tudtam mit reagáljak erre.
"Persze, most ráérek, a Chonsum parkban talizunk." el is küldtem.
-Mennem kell. - rakom el a mobilt. Felállok, de Jongin elém áll.
-Holnap mit csinálsz? - fogja meg a kezem.
-Nem tudom. - elveszem a kezem, és megfogom a táskám, mire felnézek már csókol is. Megremegtem, de vettem magamon annyi erőt, hogy eltoljam. Kezem pedig az ajkamra téve, kerülöm ki, és megyek el onnan.
Út közben kaptam tőle egy SMS-t, hogy szeret, és vissza fog szerezni. De inkább hagytam.
Úgyse fogom most hagyni magam, mert fáj, és szenvedek, mert hiányzik, de most még a csókja se esett jól. Az a tudat, hogy azzal az ajkakkal mást csókolt, amikor velem volt, nem épp jó érzés.
A park előtt vártam. Mikor megláttam Yemin kocsiját. Amikor pedig megállt, vigyorogva magyarázott a fiúnak, aki pedig kézzel lábbal ellenkezett, végül Yemin fogta és szó szerint kitaszigálta a kocsiból.
-Szia Yun! - nevetve int Yem.
-Szia Minnie! - köszöntem vissza.
-Gonosz boszorkány! - morogja Donghoon. Elnevetem magam
-Én is téged! - nevetve csapta be az ajtót Yem és indult el.
Szegény fiú ott állt előttem, tiszta vörös fejjel telefonját fogta és a pulcsija alját gyürögette.
-Gyere. Vegyünk fagyit. - szólaltam meg.
Vettünk fagyit, vagyis Ő vett nekem is, és egy padra ülve kezdtük enni.
-Miért is akartál találkozni velem? - kérdem.
-Hát... öhm.. - vakarta a fejét. -Yemin volt amúgy... ő küldte az SMS-t, és tuszkolt a kocsiba, mert kicsit kiakadt, hogy annyit kérdeztem rólad... és most itt vagyok... - habogott.
-Hát ez Yeminre vall, főleg ha kerítőtt játszik. - nevettem el magam.
-Hát igen. - kuncog.
-Nos, ne érts félre, aranyos vagy meg minden, de... nem tudok máshogy nézni rád, max barátként. - nézek rá. Elneveti magát, aztán kotorászni kezd a zsebében, és hozzám hajol, egy papírzsepivel megtörli az arcom.
-Bocsánat, csak fagyis volt a szád. - mosolygott. Zavarba jöttem a mosolygós szemei miatt.
-Köszönöm. - vettem el tőle a zsepit. Olyan jó tavaszi nap van ma.
-Amúgy, nekem az is elég ha barátom leszel... - mondja.
Elkuncogtam magam.
-Rendben. Ennek örülök. - nézek rá.
Jó sokáig beszélgettünk, aztán éhes lettem, és elmentünk enni. Volt este kilenc mire haza keveredtem, és puszit is kapott mert elkísért.
Nevetve szaladtam be a lakásban, ahol életem pasijai voltak.
-Szia Noona! - köszön Suho. Jongin is itt volt. Xiu, Chen, Suho, Jongin, Baekhyun és Kyungsoo.
-Kyaaaaa! - szaladtam hozzá -Hadd túrjak a hajadba! Légyszi légyszi légyszi! - toporogtam mire felnevetett.
-Csak tessék. - mondta. Azonnal feltúrtam a hidrogén szőke haját. -Szőke koreai pasi, felér egy orgazmussal, plusz ha még bele is túrhatok! - mondom csillogó szemekkel, mire Suho drága olyan vörös lett mint a pólóm.
-Soyun! - krákog.
-Hát de most nem? - huppantam az ölébe, puszit adtam az arcára, és tovább piszkáltam a haját. -Úúúúgy imádom! - két kézzel túrtam fel a haját.
-Yun, begerjedt a hajadra! - röhögött Nam.
-Naná! - nézek rá.
-Azt a perverz fejet Yun! - már annyira nevetett, hogy lefordult a kanapéról.
-Namjoon, Te hülye vagy! - mászok ki Suho hajából és szépen elrendeztem a tincseit. Megölelte a derekam, és így ültem. Tiszta jó már nekem.
-Fúj, menjetek szobára! - mondja Nam.
-Megyünk is. - állok fel, karon fogom Suhot és becipelem a szobámba. Szegény ott pislogott rám mint egy zombira. -Ne félj, nem eszlek meg. - kuncogok.
-Akkor jó. - sóhajt.
-Van dugi csokim, kérsz? - megyek az ágyamhoz.
-Persze. - jött utánam. Egymással szemben ülve helyezkedtünk el,  és kibontottam a csokit.
-Nam csoki függő mióta kijött, és állandóan felzabálja az össze csokim. Ezért mindig van tartalék eldugva. - rakom középre a csomagot.
-És, amúgy, hogy vagy? Jongin mondta, hogy megittál vele egy kávét. - vett el egy darabot, és azt kezdte majszolni.
-Hát... testileg gyógyulgatok. Voltam dokihoz, azt mondta, jól vagyok. - bólogatok.
-És lelkileg? - néz rám. Felnéztem rá, szemeim pedig könnyek lepték el. Megfogott, és magához húzott.
-Fáj itt látni őt, úgy, hogy arra gondolok, mást is csókolt, amikor velem volt. Hát ennyire rossz ember vagyok, hogy ezt érdemlem? - sírtam.
-Nem vagy az! - mondja.
Sokáig voltunk így. Vele tudtam már elejétől fogva ilyen viszonyban lenni, Seokon kívül.
Egymás szemetesei vagyunk.
Annyira kisírtam magam, hogy el is aludtam.
Reggel keltem, és félig Suhon, a csoki pedig ott volt a polcon. Vagyis csak a papír. A kis falánk.
Álmosan, nyúzottan mentem reggelit csinálni, és kávét, mert mint észre vettem, a fiúk is ittmaradtak.
-Jó reggelt. - hallottam Jun hangját.
-Neked is szívem. - mosolyogtam rá. -Suliba? - adtam neki puszit az arcára.
-Igen sajnos, de Rin már vár. - mosolygott.
-Mondjad neki, hogy holnap szombat, jó lenne egy kis vásárlás. - adtam a kezébe egy bögre kávét.
-Rendben.
Gyorsan meg is itta a kávét, aztán már ment is. Én pedig elmentem zuhanyozni.
Frissen, és mosolyogva mentem a konyhába, ahol Kyungsoo, Jongin, Nam, és Suho volt. Suho meg is ölelt.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Igen. Már jobban. - kuncogtam. Kicsit ringatózott egyet, aztán elengedett, és homlokon puszilt.
Jött egy SMS Donghoontól, hogy találkozzunk megint, és menjünk moziba. Mosolyogva írtam vissza, hogy kettőkor a plázában.
-Szabad vagy ma? - kérdi Jongin. Ránéztem.
-Randim lesz. Szóval nem. - elnyúltam Suho mellett, és elvettem a bögrét, hogy igyak egy kis kávét.
-Randid? - képedt el.
-Igen, randim. Zavar? El lehet menni akkor. - mutatok az ajtóra, mire mérges lett, és tényleg elment. Jól be is csapta az ajtót.
-Ez durva volt. - mondta Soo.
-Ő is az volt... - mondtam.
Nem maradtak sokáig a fiúk, mert szólt a menedzser, hogy ideje menni gyakorolni, így egyedül maradtam, mert Nam meg dolgozni ment. De jó volt kicsit csendben lenni. És gondolkodni.

Mei- (˘▼˘>ԅ( ˘⌣ƪ)

Miután már annyira kisírtam magam, hogy a könnycsatornám egyezett egy sivataggal, a szobámban ültem és néztem ki a fejemből.  Hajnali 2-3 lehetett mikor a sötétséget a telefonom fénye törte meg. Egy üzenet jött TJ-től, hogy nem jön haza, mert elmegy Nammal meginni valamit. Boldog voltam, hogy ilyen hamar sikerült találnia egy barátot, aki hímnemű. Válaszoltam neki és próbáltam nem lehangoltnak tűnni, így az OK után küldtem még megannyi mosolygós fejecskét.

Az ajtómnál egy magas vékony alak állt. Mivel a folyosón sem égett a villany, azt hittem,hogy Tokiya az.

-Mit szeretnél? – kérdeztem halkan.

-Bocs, azt hiszem kicsit eltévedtem. Ez a ház hatalmas. – kuncogott halkan Jong Suk. Nem volt vele bajom, kedves fiú volt, csak ha olyan, mint a legjobb barátja, akkor veszélyes lehet B és Yeolly kapcsolatára.

-B szobája az Én szobám fölött van. – mutattam fel, bár kétlem, hogy látott valamit a sötétben – De szerintem már alszik. Elég erős gyógyszereket szed.

-Értem, igazad lehet. Köszönöm Mei. – hangja kedves volt, és ha látom az arcát, akkor azt is láttam volna, hogy mosolyog. Kifordult, de mintha mondani akart volna valamit, kicsit elidőzött az ajtóban – Mei, kérdezhetek valamit?

-Persze. Ki vele.

-Szereted még Woo Bint? – a kérdésétől kifeküdtem. „Miért kérdezgeti ezt tőlem mindenki?” – üvöltötte tudatalattim.

-Gyere be. – sóhajtottam egy nagyot és felkapcsoltam az éjjeli lámpám. Lassú léptekkel sétált az ágyamhoz, de aztán jobb ötletnek tartotta, ha a kanapéra huppan le – Nem eszem embert, nyugodtan ülj az ágyamra. – mosolyogtam, zavart kis fél mosoly nyúlt szét az arcán.

Az a bizonyos mosolyka...

Értem már, hogy B miért is szerette Őt. Kisfiús bája ellenállhatatlan, persze az Én drága exem ennek tökéletes ellentéte. Jong Suk a kanapén maradt és újra feltette nekem a kérdést. Fogalmam sem volt, hogy miért érdekli ez Őt, pont most. Mintha csak gondolatolvasó lenne azonnal válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

-Hallottam, hogy babát vársz és, hogy mikor B anyukája megkérdezte, hogy ki az apa, Te rögtön Lay-t mondtad. Tudom, hogy szilveszter éjszakáján Ti együtt voltatok Binnel, bár sokat nem mesélt.

-Nem voltunk együtt, akartuk, de nem tettük meg, mert a lelkiismeretünk erősen furkálta az oldalunk. – nevettem – Igen szeretem a barátod, de neki is elmondtam, hogy nekem Lay a mindenem. Binnie rettentően megbántott, mikor….

-Csak téged akart óvni. – vágott közbe Jong Suk.

-Te mit éreztél volna, ha egy túlfűtött, szerelmes éjszaka után egyedül ébredsz, egy üzenettel, hogy vége. Majd a TV-ben meglátod, az akkor már exedet, aki nevetve meséli, hogy szingli.? Mond Jong Suk….Mit éreznél? – a fiú komolyan elgondolkozott a kérdésen. Nem válaszolt, csak felállt és kiment a szobából. Tudja, hogy igazam van, hogy jól tettem, hogy az eset után nem kerestem Woo Bin-t.

Miután „betolakodóm” magamra hagyott újra a sötétség karmai közé kerültem. Nem telt el sok idő, valaki kopogott. Pont az a személy, akinek az ajtóm mindig nyitva, pont Ő kopog. Úgy tettem, mint aki mély álomból ébredt éppen.

-Szabad… - nyekeregtem. Belépett és a sötétben odabotorkált az ágyamhoz, persze sikerült átesnie a kupacba gyűrt ruhámon – Vigyázz!

-Már késő, kinyúltam, mint egy béka. – mondta. Kipattantan az ágyból és segítségére siettem. Viszont ahelyett, hogy felhúztam volna, lovagló ülésben ráültem, kezem a mellkasán pihentettem, ami egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt, ahogy közeledtem. Ajkai, mint mindig most is puhák és édesek voltak. Egy pillanatra eszembe jutott Woo Bin csókja, de gyorsan arrébb hessegettem a buta gondolatot.

-Mei… - vált ki a csókból – Mi van veled? – a hangja tele volt színt tiszta aggodalommal. Nem mondhattam meg neki, hogy ha jól számoltam, akkor ősszel apa lesz. Hazudni sem szerettem volna, így inkább eltereltem a figyelmét és ingét kezdtem kigombolni – Nem Mei, nem fogsz kibújni a kérdésem alól.  – ragadta meg a csuklóm és kicsúszott alólam.

-Valami történik velem Lay….de nem mondhatom el, hogy mi. Még nem. – úgy tűnt a könnycsatornám újra töltődött, mert a könnyeim lassan csorogtak lefelé az arcomon.

-Remélm nem valami rossz, vagy plasztikai műtét vagy nem tudom mi, de ha várnom kell, várok. Nem szeretném, ha….ha….azt akarom, hogy csak az enyém legyél. – nem tudtam mit mondani, csak közelebb csúsztam hozzá és meztelen mellkasára dőltem. Átölelt és ringatott, de aztán a pólóm szélét kezdte babrálni, majd egy gyors mozdulattal kibújtatott belőle. Apró kezével végig simított a hátamon, ujjai, akár egy zongorán játszott volna, úgy siklott a bőrömön. Már a puszta érintése is elég volt ahhoz, hogy csak Ő rá tudjak gondolni. Annyira megfeledkeztem magamról, hogy véletlen kicsit erősebben haraptam alsó ajkába.

-Áu. – dünnyögött a számba, aztán kitört belőlem a nevetés – Ki nevetsz?

-Nagyon úgy tűnik.

Magához húzott és egy szempillantás alatt kerültem öléből, a puha szőnyegre. Fölém magasodott, mutató ujjammal végig húztam felsőtestén, majd a nadrágjánál fogva húztam lejjebb magamhoz. Egy laza mozdulattal gomboltam ki a farmert. Apró kis bontatlan csomag csillant meg a sötétben. „Persze, most eszébe jutott…” – gondoltam magamban, amin jót kuncogtam.

-Mi az? – nézett rám nagy szemekkel, közben a kis fóliával bajlódott.

-Semmi, kérem. – nyújtottam a kezem. Amint megkaptam, kihúztam a kis „védelmezőt” és lassan, minden egyes kis centit kiélvezve felgörgettem pici Layre, majd egy apró puszit nyomtam a legérzékenyebb pontra. A hosszú, remegő sóhaj újabb mosolyt csalt az arcomra. Visszafeküdtem a szőnyegre, csókommal húztam Őt is. Ajkait faltam, mikor megéreztem az ismerős érzést odalent a hasamban, egy pillanatra elállt a lélegzetem, mikor Lay lassan mozogni kezdett. Minden egyes mozdulata, akár egy lassított felvétel lett volna. Nekem ennél több kellett.

-Kapcsolj rá. – lihegtem, válaszul nem kaptam mást, csak, hogy odahajolt hozzám, a fülembe súgta, hogy nem, záráskép pedig a fülcimpámat kezdte majszolni. Mivel megmakacsolta magát, rajtam volt a sor, hogy irányítsak. Ahogy tudtam fölé kerültem, bár kapálóztam kézzel-lábbal, mire át tudtam fordítani, mert egy cseppet nem segített volna, csak élvezettel nézte, ahogy szenvedek. Mikor végre sikerült az általam kívánt tempóra kapcsolni, szinte csillagokat láttam, mikor elélveztem. Lay izzadt mellkasára feküdtem és hangosan lihegtem, mint aki épp most futotta le a maratont.

-Utálok felül lenni. – motyogtam, közben apró köröket rajzolgattam.

-Tudom. – kicsit több érzéssel a mellkasába fúrtam az állam és döbbenten néztem rá – Sajnálom, de látni akartalak.

-Nem látsz eleget mikor alattad vagyok?! Gonosz vagy Unikornis. – Lay csak nevetett, Én pedig úgy tettem, mintha bedurciztam volna. Ahogy kicsit adrenalin szintem lejjebb csökkent úgy éreztem, mintha a szemhéjaim ólomból lennének, simán el tudtam volna aludni szerelmemen.

-Ébredj Csipkerózsika. – puszilgatta a fejem búbját – Bújjunk ágyba. – a sötétben keresgélni kezdtem a pizsi pólóm, de helyette a melltartóm akadt a kezembe így azt kaptam magamra, meg Lay farmerját – Nagyon szexi vagy. – nézett rám, már az ágyból. „Hogy van ennek ennyi energiája?” – gondoltam magamban. Odacsoszogtam az ágyhoz, kinyújtottam a kezem jelezvén, hogy az akkumulátorom teljesen lemerült. Drága egyetlenem megfogta a csukló és behúzott magához. Mielőtt elaludtam volna írtam egy sms-t testvérkémnek, hogy beszélnünk kell. Aztán odabújtam a már halkan szuszogó Unikornisomhoz és mély álomba szenderültem, teljesen elfelejtve, hogy most már akkor is ketten vagyunk a szobában, ha csak egyedül vagyok ott. 
Másnap délután pedig egy érdekes hívásom volt:
-Mondjad! - szóltam bele, talán kicsit durvábban, mint kellett volna.
-Beszélhetnénk? - szólt bele halkan Soyun. 

Seo Young - Hollywood

You bastard....

- Ő a pasid? – csattant fel Sen Luhant bámulva.
- Sen,még most menj el. – néztem rá.
- Sen? Ő az az ex-pasi? – szólalt meg Kai. Na tessék. Pont ezt nem akartam kimondani. Főleg nem Luhan előtt. De már késő volt.
- Ex pasi? És én erről miért nem tudok? – állt elém Luhan karba tett kézzel.
- Nagyra értékelném,ha kettesben hagynátok minket Seoval,mert rohadtul nem a ti dolgotok ez az egész. – csattant fel Sen. Kai és Luhan olyan idegesen fordult felé,hogy azt hittem mindjárt nekiesnek. Még előttük szólaltam meg.
- Az egyetlen személy,aki most elmegy az te leszel Sen. Légy szíves menj most el innen. Ne nehezítsd meg a helyzetet még ennél is jobban. – néztem a szemébe. Egy pillanatra mintha szomorúság villant volna benne,de azonnal átvette a helyét egyfajta csalódottság.
- Jól van. De tudod Seo nem értelek. Én csak egyszerűen beszélni szeretnék veled,mert szerintem ennyivel tartozunk egymásnak. És te úgy viselkedsz,mintha soha semmi közöm sem lett volna hozzád. Pedig volt. Nem is kevés.
- Érdekes,amikor elmentél egy szó nélkül nem gondoltad azt,hogy tartoznál nekem annyival ,hogy elköszönj. Úgyhogy ne mondd nekem azt ,hogy nem értesz ,mert nevetséges vagy. – tettem karba a kezem. Sen mélyet sóhajtott.
- Te is tudod,hogy előbb vagy utóbb beszélnünk kell. De akkor hagyd otthon a testőreidet. – mutatott Kkamjongék felé és az ajtó felé indult. Még nem lélegeztem fel. A „testőreim” felé fordultam. Luhan arcáról semmit sem bírtam leolvasni.
- Mióta tudod,hogy itt van? És miért nem mondtál nekem semmit róla? Mégis ki a fene ez? – csattant fel.
- Nyugi,Luhan. Semmi sem volt köztük. Ne aggódj már… - kelt a védelmemre Kai.
- Te csak ne nyugtatgass engem. A helyedben én meg se szólalnék azok után,amit Soyunnal csináltál. Sokadjára. – nézett rá Luhan.
- Álljon meg a menet! Mit csináltál Soyunnal? – fordultam legjobb barátom felé. Ő a halántékát dörzsölgetve nézett rám.
- Hááát….én…
- Megcsalta! Egy gyakornokkal. – felelt helyette Luhan. Azt hittem rosszul hallok.
- Ne haragudj,biztos csak a hangzavar miatt,de mintha azt értettem volna,hogy megcsaltad Soyunt egy gyakornokkal – léptem Kai-hoz közelebb. Ő nem szólt semmit,csak lehajtotta a fejét.
- Neeem. Ugye nem? KAI!! – vágtam oldalba.
- De! De igen! Megcsaltam és már nem tudom vissza csinálni. És ha  életem hátra lévő részében ezt kell hallgatnom tőletek,akkor sem tudom megváltoztatni. De megbántam. – csattant fel. Erre csak egy pofon volt a válaszom. Kai meglepetten kapott az arcához.
- Hogy lehetsz ekkora barom? Soyun rákos volt! Megkérted a kezét! Az a lány tiszta szívéből szeret téged,te pedig az első adandó alkalommal félrelépsz!! Ezt mégis mikor akartad elmondani nekem? Vagy azt hitted nem tudom meg? Komolyan Kai, néha meglepődöm azon hogy mit meg nem engedsz magadnak! – néztem a szemébe.
- Tudom Seo! És teljesen igazad van és hidd el,hogy el akartam mondani,de már napok óta én vagyok a bűnbak,konkrétan úgy néznek rám,mint egy leprásra és jó volt,hogy legalább te itt vagy nekem. Nem tudtam,hogy hogy mondjam el. – próbálta meg túlkiabálni a zenét.
- Ha attól féltél,hogy nem leszek többé a barátod,akkor idiótább vagy mint gondoltam. Istenem Kkamjong én azért vagyok itt ,hogy segítsek,ha baj van. Persze,hogy dühös vagyok rád…sőt szerintem nem is akarod tudni mennyire pipa vagyok most! De attól még szeretlek. Csak most kedvem lenne agyonverni . – néztem rá. Ő nem szólt semmit csak magához rántott.
- Visszaszerzem. – suttogta.
- Khm! Srácok! Nagyon örülök,hogy megbeszéltétek,de foglalkozhatnánk a Sen nevű problémával? – kocogtatta meg a vállam Luhan. Kai elengedett,majd bólintott.
- Persze. Bocsi. Akkor én magatokra hagylak. És innentől kezdve mindent elmondok neked Seo. Úgy mint régen. – nyomott egy puszit az arcomra,majd a táncoló tömeg felé indult.
- Menjünk valami csendesebb helyre. – néztem Luhanra.
- Szerintem menjünk vissza a dormba. A megnyitónak úgyis nemsokára vége. – mondta. Gyorsan elköszöntünk Yemintől és a többiektől,majd a parkoló felé indultunk.

Luhannak mindent elmondtam Sen-ről. Olyan részletesen beszámoltam neki mindenről,hogy 3 óráig tartott. A történet végére Luhan kissé nyugodtabban pislogott rám,mint az elején.

I love to be in his arms ♥

- Szóval ő egy világhíres modell? És nem hajlandó leszállni rólad. Ez nem hangzik túl jól. De tényleg tudod kezelni? – fogta meg a kezem.
- Persze. Ismerem Sent…túl jól. És előbb vagy utóbb tényleg beszélnem kell vele. De inkább utóbb. Egyenlőre úgy érzem,hogy nincs számára mondanivalóm. Még ha ő az ellenkezőjét is gondolja. – sóhajtottam.
- Oké. Én bízom benned Seo,de ha bármi baj van,vagy durvábban kezd el zaklatni azonnal szólj! – húzott magához.
- Oké. De nem lesz semmi baj. – karoltam át a nyakát.

Reggel a dorm gyorsan kiürült. A srácok próbára mentek én pedig haza. Nagyon megkönnyebbültem,hogy végre mindent elmondtam Luhannak. Sokkal jobb volt ez így ,hogy tudott Sen-ről. Mikor a lakásom ajtaja elé értem túl csönd volt odabent. Benyitottam és azt kívántam bár ne tettem volna. A lakás kész kupleráj volt. Mindenhol ruhák és szétszórt pattogatott kukorica hevert. Megpróbáltam eljutni a konyháig,de ami ott fogadott azt nem igazán bírtam hova tenni. Csak négy meztelen lábat láttam kilógni a konyhapult mögül és egy csomó ruhát szanaszéjjel. Gyanítottam,hogy a lábak gazdái pucérak. És itt telt be a pohár. Megfogtam két lábas fedőt és olyan erővel vertem őket egymásnak,hogy beleremegtek az ablakok. De meglett a hatása. A konyhapult mögül egy pucér Seiji és egy szintén hiányos öltözetű lány tápászkodott fel. Szerencsére a konyhapult éppen eltakarta az alsó részeket.
- Jó reggelt! Szoba szerviz! Úgy látom az úrnak elkéne egy hidegzuhany, mert eléggé másnapos! De sebaj. Megoldjuk! – kacsintottam a még mindig a szemét dörzsölgető fiú felé, majd a csap alá tartottam egy poharat és a tartalmát Seiji fejére öntöttem. Rögtön kipattant a szeme. A lány közben Seiji pólójával takargatta magát.
- Mi a?! Te normális vagy Seo? – csattant fel a csuromvizes srác.
- Ne! Meg ne merj szólalni! Nehogy még neked álljon feljebb ,mert esküszöm neked dobok valamit! Húzás be a fürdőbe felöltözni! – mutattam az említett helyiség ajtaja felé. Seiji égnek emelte a kezét és engedelmeskedett.
- Te pedig,légy szíves öltözz fel és menj haza! Gyorsan! – fordultam a még mindig részegnek tűnő lány felé.  Ő csak nagyokat pislogott rám,de végül vette az adást és magára kapta a ruháit. Amik megjegyzem,hogy elég széles körben voltak szétdobálva a lakásban. Mikor kiment az ajtón még visszaszólt egy „ Mondd meg Seijinek,hogy hívjon”-t. Na persze. Dühtől fortyogva mentem vissza a lakásba és a vendég szobába is benyitottam. Nem igazán lepődtem meg. Az ágyon Mia és Sun aludt szintén hiányos öltözetben. Odamentem a matrac végéhez és összecsaptam a fedőimet. Az előttem fekvők rögtön felpattantak. Olyan részeket is láttam,amiket nem igazán akartam.

I will kill you Seiji

- Mielőtt még bármelyikőtök is felháborodna itt én vagyok az egyetlen,akinek ehhez joga van jelen pillanatban! Ha nem akartok holnap az utcán aludni,akkor most szépen felöltöztök és segítetek a többi jómadárnak kitakarítani a lakást! Köszönöm! – mosolyogtam rájuk és meg nem várva a válaszukat a hálóm felé indultam,ahol gyanítottam ,hogy Kio és még ki tudja ki alszik. Mikor benyitottam tényleg ott találtam Kio-t valaki társaságában. De az a valaki nem éppen olyan volt,mint amire számítottam. Kiosuke álmosan dörzsölgette a szemét.
- Kio?! Ez meg micsoda? – mutattam az ágyon fekvő szerzeményre.
- Ő? Ő itt Hollywood. Tegnap este nyertük neked. – felelte két ásítás között.
- Hogy mit csináltatok?
- Megnyertünk egy vodka ivó versenyt és ő volt a fődíj! Szerintem nagyon aranyos,csak még nem teljesen szobatiszta. De lécci ne ordítsd le a fejem,mert én legalább nem hoztam fel csajt. Najó…ő nem számít annak. – nézett rám.
- Mégis mi a fene történt a lakással? – csattantam fel.
- Kicsit jól éreztük magunkat. Túl jól. De mindent összetakarítunk. Ígérem. De simogasd már meg Holly-t! – húzott maga mellé az ágyra. A takarón egy kis vajszínű franciabulldog kölyök feküdt. Tényleg nagyon aranyos volt.
- Istenem de édes! – vettem az ölembe.
- Ugye,hogy imádnivaló? – lesett be az ajtón Mia.
- Akkor most már nem is haragszol annyira,ugye Seo? – szólalt meg Seiji is.

Holly ♥

- Úgy nézek ki,mint akit egy imádnivaló kölyök kutyával le lehet kenyerezni? – csattantam fel még mindig a kutyust simogatva.
- Neeem. Egyáltalán nem. Feltakarítunk. Mindent. Te pihenj nyugodtan. Minden csillogni fog! Imádunk! – vigyorgott rám Mia,majd Seiji-vel együtt a nappali felé indult.
- Segítek nekik. És sajnálom Seo. De majd azért mesélünk. És neked is kell. – nyomott egy puszit a homlokomra Kio,majd a többiek után ment. Én csak mélyet sóhajtottam és hátradőltem az ágyon,Hollywoodot a kezemben tartva.

Soyun : "-Beszélhetnénk?"

Pár nap és 600 SMS és hívás után ami persze mind Jongintól jött... Otthon főztem Minseoknak, hogy bepótoljam a születésnapját. Vettem tortát, csináltam a kedvenc ételeiből, és mindent elpakoltam egy dobozba.
-Mentem dolgozni! - hallottam Nam hangját.
-Állj! Fordul! Visszajön! - mondom. Szegény úgy is tett. Visszakullogot, és megállt előttem.
-Igen anyuci? - hatalmas gyönyörű szempilláit rebegtettve nézett rám.
-Ettél? - nem a válasz. -Akkor tessék szépen leülni és enni! - odament az asztalhoz, és leült.
-Muszáj? - nyafogott.
-Amíg nálam élsz addig kötelező! Nehogy bajod essen! És a doki is mondta, hogy vigyázz az étrendeddel. - rakok elé rizst, húst, zöldséget egy pohár narancs levet. -Megenni. Én megyek ezt elviszem az Sm-hez a többit. A fiúk is biztos éhesek. - mondom.
-Rendben. - bólint.
-Este mikor jössz? - nézek rá.
-Kilenc-tíz. Még nem tudom. - majszolgat.
-Akkor ha nem alszok be, filmezhetnénk miután haza jössz. - mondtam.
-Az jó lenne. Rég voltunk kettesben. - néz rám.
-Akkor ezt megdumáltuk. - intek és már megyek is az SM-hez.
Mindenkit kiterülve találtam, ami aggasztó volt, de lassan kezdek hozzászokni. -Sziasztok fiúk, hoztam nektek enni. - pakolok le. Azonnal kicsit élénkebbek lesznek, és szépen felültek. -És persze hoztam tortát is Seok. - mosolyogtam rá.
-Nem kellett volna. - áll fel.
-De kellett. Hétvégén pedig elmegyünk ketten valahová. - öleltem meg.
-Mint rég? - kérdezte.
-Aha. - engedtem el.
-Akkor jó. - mosolygott.
-Yun, beszélhetnénk? - állt elém Jongin. Elfordultam és megfogtam az étel dobozokat, és kikerülve Jongint elkezdtem lepakolni a fiúk elé.
-Gondoltam jól jön a kaja... - mosolyogtam. Jongdae segített kinyitni őket.
-Oké! - csattant fel Jongin. -Hibáztam! És most azzal büntetsz, hogy nem szólsz hozzám, de akkor is elmondom, mert idegesít a lelkiismeretem. Sajnálom oké? Megbántam... rosszul esett, amikor láttalak Kris-szel... és értem a dolgot.
-Kurvára nem értesz Te semmit! - fordultam hozzá. -Hány éves vagy? 20! Egy gyerek! 24 vagyok, árva, egy öccsel, megküzdöttem a rákkal miattad! Világos? MIATTAD! Nem magam miatt, mert azt a kínt amit okozott, és azt a veszteséget az ellenségemnek se kívánom. Minden apró dologért két kézzel dolgoztam meg, hogy mindent megkapjon az öcsém! Én harcoltam azért amim van, Te mit tettél? Hmm? - keltem ki magamból. -Itt táncikálsz jobbra-balra, riszálod magad, a segged alá tesznek mindent, mindened megvan, csak emeld meg a kisujjad, a fél világ a lábaid előtt hever, és az SM női tagjai már szinte mind meg volt, csak azért mert Te vagy Kim Jongin! - csak pislogott. -Hát megmondom Kai, hogy egy senki vagy. Az Én szemembe biztos! - fogtam a kulcsaim. -De ennek ellenére is szeretlek, pedig hidd el, inkább gyűlölnélek. Mert belefáradtam már mindenbe. - mondtam. Aztán kimentem. Jonghyun és Taemin állt az ajtóban ijedten.
-Szia Noona... - pislog rám Taemin.
-Sziasztok. - mosolyogtam rájuk.
-Egy kávét? - mondta Jonghyun.
-Az jól esne. - bólintok. Taemin megfogta a kezem, és elindult a lifthez.
-Soyun! - hallottam Kris hangját.
-Tessék? - fordultam hozzá. -Fiúk egy pillanat és csatlakozom. - néztem a másik két fiúra. Bólintottak és beszálltak a liftbe.
-Figyelj...
-Nem, bocsánat amiért kiakadtam... meg, hogy lefeküdtünk. - vakarom a fejem.
-Megérdemelte. - mosolygott. -Maradjunk barátok jó? Két összetört szív nem épp a legjobb párosítás.
-Ebbe egyetértek. - nevettem fel. -Barátok. - nyújtottam a kezem. De inkább megölelt.
Miután Kris elengedett, én lementem megkeresni a Shinee fiúkat. Kicsit beszélgettünk, aztán Én mentem Yeminhez. Út közben vettem egy hatalmas csokor virágot, és a legjobb minőségü csokiból.
Becsengettem, de egy fiú nyitott ajtót.
-Szia, Yemint keresem. - mondom meglepve.
-Szólok neki. - mosolyog rá, aztán felszalad. Pár pillanat múlva pedig már jött is le. -Azt mondta gyere be, mindjárt végez. - invitál be. Bemegyek, és lerakom a konyhában a pultra a csokrot és a csokit.
-Amúgy... Te ki vagy? - kérdeztem a fiút.
-Donghoon. Yemin egyik modellje. - mosolyog zavartan.
-Ja... - nézek a pultra. -És miért vagy itt? - nézek újra rá, amitől elpirult.
-Hát... a szüleim nem voltak elégedettek azzal ami vagyok, és nem mentem ügyvédnek, Yemin pedig befogadott. - turt a hajába.
-Aha. - lépcső dobogásra lettem figyelmes, ezért a hang irányába fordultam, és rámosolyogtam Yeminre.
-Soyun! - ugrik a nyakamba.
-Úgy hiányoztál csajszi! - mondom. -És gratulálok a megnyitóhoz. De nagyon sajnálom, hogy nem tudtam elmenni. - mondom szomorúan.
-Semmi baj, lényeg, hogy eszedben volt. - ölelt meg újra.
-Hoztam neked virágot, és csokit. - mutatok a pultra.
-Nem kellett volna. - néz rám meglepve.
-Dehogy nem. Szégyellem magam, amiért otthon itattam az egereket, de nem akartam látni Jongint. - hajtom le a fejem. -Kris mondta mi volt, és sajnálom. Beszélni fogok Én is már Jonginnal...
-Ma szépen kiosztottam, szóhoz se tudott jutni. - mosolyodtam el. -Jól tetted. - behúzott a nappaliba, és ott kezdtünk beszélgetni. Kiadtam mindent magamból, és jól esett. Rég beszéltem már Yeminnel ilyen hosszan, már nagyon hiányzott.
Végül mennie kellett, így már ketten mentünk le a kocsihoz, elköszöntünk, Yemin ment a dolgára, Én pedig haza.
Otthon mindent előkészítettem a mozizáshoz, és leültem a gépem elé. Szét néztem pár Exo oldalon, és láttam, hogy a fiúk azért voltak ma olyan fáradtak, mert Comeback lesz. Hát akkor nem csoda, hogy Lay a földön aludt be. Még arra se kelt fel, hogy kiabálok.
Elraktam a gépet, és csak néztem ki a fejemből.
Hat felé pedig Xiumin jött hozzám.
-Na, hogy vagy? - karolta át a vállam.
-Jól. - bújtam hozzá. Levette a parókámat, és megnézte a sebem.
-Nagyon szépen gyógyul. És már a hajad is nöl. - mondja.
-Remélem gyorsan, mert utálom a parókát. - fintorgok.
-Elhiszem! - vette fel mire Én szakadni kezdtem. -Én vagyok Minyu. - mondja vékony hangon. Én pedig nevetésbe törtem ki.
-Uuh micsoda csajok! - hallottam Nam hangját.
-Hallgass! - szólt rá Minseok.
-Olyan cuki vagy. Komolyan, szebb vagy csajnak. - vigyorog Nam. Kész voltam, úgy nevettem, hogy ha Min nem fog hasra vágódok. Hárman kezdtünk filmezni, aztán kilenc felé haza jött Jun is, aki betelepedett elém, és Én voltam neki a kanapé -magyarán: Szét rakta a lábaim és közé ült, majd felső testét nekem döntötte. Feje volt a mellkasomon. Mindig is így szeretett filmezni ha ketten voltunk, vagy hárman ha Seok is itt volt. Persze az lett a nagy Én, a Frankeinsten nézésből, hogy mindenki bealudt és reggel keltünk. Még jó, hogy megcsináltam a három nagy futon matracot, hoztam párnát és takarót is ki, így Én Nam és Jun közt aludtam. Reggel Én keltem hamarabb, csináltam reggelit, és amíg a fiúk a paplan alatt henyéltek, ágyba reggelit kaptak. Én is visszaültem a helyemre géppel a kezemben és felmentem arra az oldalra amit a csaj vezett. Most semmi Új nem volt, max annyi, hogy várja a comebacket.
Jó volt lustulni, csak sajnos Seoknak menni kellett. Így hát egyedül voltam egész nap. Aztán fogtam a telefonom és tárcsáztam Meit.
-Mondjad! - vette fel.
-Beszélhetnénk? - szólok bele félve...

Yemin - What should I do?

A megnyitó lassan végéhez ért még tartottam egy utolsó beszédet amiben mindenkinek megköszöntem, hogy eljött, természetesen a rengeteg külföldi miatt angolul tettem ezt és mikor ránéztem DongHoon értetlen fejére (ugyanis nem tud angolul)  bele is kuncogtam amire elmosolyodott. A beszéd végén a tömegben álló barátaim felé mutatva formáltam egy szívet kezeimből és egy néma köszönöm-öt eltátogtam nekik. Annyira boldog voltam, hogy szinte sírni tudtam volna. A türelmük, segítségük és biztatásuk nélkül ez az egész nem jöhetett volna létre. Hálás vagyok azért, hogy ilyen embereket nevezhetek a barátaimnak....a családomnak.

Az utolsó ember is elhagyta az épületet és az utolsó lámpa is lekapcsolásra került...
-Sikerült.-suttogtam magamnak egy halk sóhaj kíséretében.
-Gratulálok.-jött egy ismerős hang a hátam mögül amire megfordultam és nem kicsit sokkoltam le.
-Te mit keresel itt?-néztem értetlen fejjel nem várt látogatómra.
-Csak gratulálni szerettem volna a kislányomnak...-mosolyodott el és előhúzott egy virágcsokrot háta mögül.
-JungSuk... Miért vagy itt valójában?-néztem rá hisz tudom, hogy nem csak ezért jött... soha...ismétlem SOHA egy képemet sem látta még és sosem érdekelte amit csinálok így kíváncsi voltam a valódi indokra.
-Igazából szerettem volna ha egyszerre tudod meg a testvéreddel de ha már így alakult elmondom.
-Hallgatlak.-tettem karba a kezem.
-Elváltunk...-sóhajtott.
-Igen és?-nem értettem, hogy engem ez mért kéne, hogy érdekeljen... oké, hogy a gyereket túlnyomó többségben általában érdekli ha elválnak a szülei de én azt hiszem a tábor másik oldalát gyarapítom.
-És? Ennyire nem érdekel, hogy mi történik velünk?-kérdezte kissé szomorúan.
-Őszintén? A legkevésbé sem... szóval térj a lényegre ha kérhetlek hisz tudom, hogy nem utaztál volna Koreába ha csak ennyiről lenne szó.-kezdtem kissé feszülté válni.
-Igazad van. A helyzet az hogy ide költözöm.-jelentette ki teljesen nyugodtan én pedig hirtelen köpni nyelni nem tudtam. De azt ami ez után következett még legbetegebb álmomban se tudtam volna elképzelni.
-Mit szólnál ha együtt élnénk? Hogy bepótoljunk mindent...-Itt volt az a pillanat amikor kínomban nem tudtam mit csinálni mint, hogy nevetni kezdtem.
-Mondcsak te teljesen megőrültél? Ugye ezt nem gondoltad komolyan? Egy utcában...sőőőt egy országban sem szeretnék veled élni nem, hogy egy házban. Nevetséges.... és ha most megbocsájtasz én mennék.-fordítottam neki hátat és elindultam autóm felé.
-YeMin kérlek.-hallottam még elhaló hangját. Kissé megsajnáltam de ezt a gondolatot ki is vertem fejemből hisz azok után amit velem tett ez volt a legkevesebb amit mondhattam.
Beültem autómba és minimum a megengedett sebesség háromszorosával indultam el lakásom felé közben pedig Kris számát tárcsáztam.
-Át tudnál jönni?-kértem idegtől elcsukló hangon.
-Mi történt baj van? És jól hallom, hogy vezetsz?
-Majd elmesélem. És nyugi ki vagy hangosítva.-hazudtam, hogy megnyugodjon.-Azt hiszem, hogy le kell tennem.-ezzel ki is nyomtam a telefont mikor megláttam a szirénával utánam jövő rendőr autót..-Basszus már csak ez hiányzott... szitkozódtam majd félre álltam majd lehúztam az ablakot.
-Kisasszony. Tisztában van azzal, hogy nyolcvan a megengedett sebesség ezen a környéken?
-Igen.
-És azzal is, hogy maga mennyivel ment? A vezetés közbeni telefonálásról nem is beszéve.-kérdezte kissé gúnyos hangnemben.
-Nem igazán.-néztem rá egy félmosoly kíséretében.
-Akkor segítek. Százhetvennel. Tud róla, hogy az több mint a megengedett sebesség kétszerese?
-Ugyan már... Fogjanak el egy betörőt vagy köztereket rongáló kamaszokat. Mért az épp haza siető emberekkel kell szórakozniuk?
-Jogosítványt és forgalmit kérnék.-nézett rám ismét azzal a gúnyos mosollyal. Odaadtam neki majd kezdtem örülni, hogy végre mehetek mikor megint csak meg kellett szólalnia.
-Alkoholt fogyasztott?-ajjajj.
-Nemigazán?!-néztem rá hisz tudtam ha azt mondom, hogy nem és mégis szondáztat csak rosszabbul járok.
-Akkor kérem fújja meg a szondát.
Megtettem amit kért és vártam mi fog történni.
-Tudja maga igazán szimpatikus kishölgy így választhat két lehetőség közül. Az egyik, hogy bejön velünk a kapitányságra és nagy valószínűséggel bevonják a jogosítványát vagy helyszíni bírságot szabunk ki. Nos?
-Mondja mennyi.-nyúltam unott fejjel a pénztárcámért...sejthettem volna, hogy erre megy ki a játék...

Otthon végre bele vethettem magam ágyamba és boldogan nyugtáztam, hogy a mai nap több szerencsétlenség nem érhet hacsak az ufók nem támadják meg kicsiny bolygónkat.
-Szia drága.-jött be ajtómon Kris.
-Szia.-húztam magamhoz egy ölelésre.
Mindent elmeséltem neki ami a megnyitó után történt amire csak egy 'Azta k....' kijelentéssel tudott reagálni.
-Nekem mondod?-nevettem kínomban. Egész este nosztalgiáztunk és elmesélte azt is, hogy Jongin megint mekkora paraszt volt. Félre értés ne essék imádom Jongint mintha az öcsém lenne de néha tényleg agyonverném szívem szerint.

Épp valami pocsékul nyálas romantikus drámát néztünk nyakig takaróban forrócsokival a kezünkben mikor Kris letette a bögrét az éjjeli szekrényre és felém fordult.
Belenézett a szemembe majd megcsókolt. Hirtelen lesokkoltam de annyira jól esett, hogy nem voltam képes véget vetni neki. Benyúltam pólója alá és mellkasán kezdtem apró köröket írni. Újból éreztem azt amit már nagyon régen nem. Kris a legjobb barátom, a testvérem, az őrangyalom és mindezek mellett az első szerelmem. Hirtelen elvált tőlem és csak lihegett először értetlenül néztem rá majd eszembe jutott Tao és ekkor hihetetlen bűntudat lett úrrá rajtam.
-YeMin valamit el kell mondanom.-hajtotta le fejét Kris.
-Igen?-néztem rá még mindig ködös tekintettel.
-É...Én... Én még mindig szeretlek azt hiszem.
'hogy mivan? Neee nem ugye ezt csak rosszul hallottam?! Nem tehetünk tönkre így mindent... hisz....hisz még én is szeretem őt.. hát persze, hogy szeretem...de...de nekem ott van Tao...akit szeretek... ugye? Ugye szeretem őt? Ugye?? Jóóójóó azt hiszem kezdek kiborulni.... és miért nem válaszol senki? Ja igen mert senki nem hall... hisz ez mindez csak bennem van... ha ezt bárki megtudja... ' -Gondolataimból Kris hozott vissza ahogy kezembe nyom egy pirulát és egy pohár vizet...észre sem vettem, hogy időközben rám jött a pánikroham... bevettem bogyómat és ráemeltem tekintetem.
-Most mihez kezdjünk?-néztem rá kétségbe esetten.
-Hogy érted? Mihez kéne kezdenünk? Szeretsz engem Yemin?-nézett rám kissé bizakodóan mégis meggyötörten.
-Azt hiszem valamennyire mindig is szerettelek.-húztam magamhoz és most én csókoltam meg. Nem érdekeltek a következmények nem érdekel, hogy mi fog történni ezután egyszerűen elborult az agyam és csak érezni akartam őt. Épp pólóját szedtem le róla mikor kissé elvált tőlem majd hátrébb tolt és sóhajtott.
-Valamit tudnod kell.
-Hmm?-néztem rá kérdőn.
-Lefeküdtem Soyunnal.-hajtotta le fejét.
-Hogy mivan?-döbbentem le.-Mégis mikor és hogyan?
-Tegnap....és hát az igazság az, hogy részegek voltunk.... tudod ő kiborult Kai miatt én meg megkerestem és ittunk...meg ittunk majd fogalmam sincs hogy de megtörtént.
-Értem...-gondolkoztam el.
-Haragszol?-kérdezte.
-Dehogy haragszom... miért is haragudnék?-mosolyogtam biztatóan.
-Édes vagy.-csókolt meg ismét... De itt már nem állt meg egyikőnk se.

Reggel kómásan nyitogattam a szemem és reménykedtem, hogy az egész tegnapi napot csak álmodtam és valójában most párom mellett fekszem majd boldogan együtt indulunk meg a megnyitóra... de sajnos hiába reménykedtem... minden valóság volt. Most Kris az aki egy szál alsóban fekszik mellettem és egymásba gabalyodva fekszünk az ágyon. Látom, hogy már ébren van de annyira gondolataiba van mélyedve, hogy észre se veszi, hogy felébredtem.
-Jóreggelt.-szóltam oda neki mire kicsit összerezzent.
-Jóreggelt.-csókolt homlokomra ami belőlem szintén azt a reakciót váltotta ki mint én az előbb belőle.
-Most mihez kezdjünk?-tornáztam fel magam törökülésben egy takarót magamra téve.
-Fogalmam sincs... Szörnyű barát vagyok.-szontyolodott el.
-Ugyan miért lennél az?-öleltem magamhoz.
-Egy hét alatt két barátom életét tettem tönkre. Először Kai és most meg Tao...
-Ugyan már Kris... Jongin mindent magának köszönhet.Ami meg minket illet....abban mindketten hibásak vagyunk... és sokkal könnyebb lenne ha az egész csak sima szex lett volna... de így, hogy mindketten érzünk még valamit a másik iránt így sokkal bonyolultabb.
-Tudom...és fogalmam sincs mi legyen. Ha folytatjuk azzal sok embert megbántunk és utálni fognak minket...de ha csak ennyi volt...hát én abba belebolondulok.
-Nem akarom, hogy vége legyen a barátságunknak Kris.-kezdtem el sírni.
-Ugyan már a mi barátságunknak ennél sokkal több kell....-mosolyodott el bíztatóan.

Kris szinte az egész napot nálam töltötte és beszélgettünk...Néha egy kisebb csók de ennyi.

A héten egyik nap DongHoon csörtetett fel szobámba és kopogás nélkül berontott.
-Öltözöm nem zavar?-nevettem el magam a fiú vöröslő arcát látva.
-Öhhm...vendéged van..
-Igen? Kicsoda?-kérdeztem.
-Egy lány.-köszönöm DongHoon igazán sokat megtudtam.
-Mond neki h mindjárt megyek.
-Oké.-mért végig zavartan nyelt egy nagyot majd becsapta az ajtót és leviharzott.
Tíz perc múlva már lent is voltam és örömmel konstatáltam, hogy a 'lány' az Soyun... és mint láttam elég jól elbeszélget drága lakótársammal.
Leértem a lépcsőn és nyakába ugrottam.
Több órán át beszélgettünk ami igazán jól esett hisz rég volt alkalmunk rá. Szegény nagyon kiborult a Jonginnal történtek miatt mégis nagyon erősnek mutatja magát.
-Lassan mennünk kell.
-Hova mentek?-kérdezte kíváncsian.
-DongHoon állást keres és elviszem egy interjúra.
-Azt hittem modell.-kerekedett el a szeme.
-Igen de tudod kezdő modellként nehéz abból megélni.
-Értem hát akkor menjünk.-mosolyodott el.
Az autómnál elköszöntünk majd ment mindenki a dolgára.
A kocsiban ahelyett, hogy DongHoon az állásinterjúra készült volna végig Soyunról faggatott.
'hány éves?' 'van barátja?' 'nagyon szép' 'ugye kedves?' ezek és ezekhez hasonló mondatok hangzottak el egészen addig míg meg nem álltunk és meg nem szólaltam.
-MEGJÖTTÜNK ügyes legyél!