Soyun: Jongin, vallomás

Miután Mei elment, csendben ültem, és gondolkodtam. Jó, hogy végre itthon van, de ezt nem gondoltam volna, hogy Ők ketten...
Becsuktam a szemem, aztán figyeltem a mellettem lévő gép egyenletes csipogó hangját, amit ma levesznek már rólam.
Most már értem, hogy amikor Én is néha benéztem a fiúkhoz, és epekedtem már akkor Jongin után, miért nem érdekeltem.
Aztán minden lassan megváltozott. Ezek szerint, azért mert Mei elköltözött.
-Gond van? - kérdezte Jongin mellőlem. -Fáj valamid? - az arcom törölgette. Észre se vettem, hogy sírok.
-Nem. Nem tudom miért könnyezek. - álkuncogtam, és hozzábújtam.
-Biztos? - kérdezte.
-Igen. - mondtam.
-Akkor pihenj. - egy puszira felemelte a kezem, és összekulcsolta a saját kezével.
-Jongin? - szólaltam meg kicsit hallkan.
-Mondjad. - mondta.
-Ha... meghaltam volna, mit csináltál volna utána? - böktem ki végül.
-Hmm... - csend. -Mentem volna utánad. - mondta. -Felesleges lett volna élnem. Már a tánc és az éneklés se lett volna olyan mint eddig. - kicsit szorosabban ölelt meg.
-Írtam neked... egy levelet. - néztem rá. -Majd megmondom Namnak, hogy adja oda. Abban leírtam, hogy mit is érzek, és mire kérlek. - mondtam.
-És mire kértél? - megfogta az arcom.
-Csinálj egy alapítványt. - mosolyogtam.
-És azt hiszed lett volna erőm rá? - húzta fel az egyik szemöldökét.
-Ha nem, Namjoonnak meg volt engedve, hogy zaklasson. - vigyorogva dőltem vissza a párnámra.
-Oda adtál volna annak a hiénának? - haborodott fel.
-A cél érdekében mindent. - nevettem.
-Igaza van Mei-nek. Jó téged nevetni látni. - csókolt meg.
-Jó téged csókolni. - suttogtam az ajkaira. Hajába túrtam, és szorosan fogtam a másik kezemmel a tarkóját.
-Hmm... - fölém mászott, lovagló pózban, amitől kuncogtam egyet, és hagyta, hogy belessek az inge alá. -Ne csináld. - sóhajtott.
-Csak egy picit. - simitottam végig a mellkasán.
-Aztán meg mehetek a budira segíteni magamon? - vigyorgott.
-Persze. Van zsepim. - nevettem.
-De gonosz vagy. - fölém hajolt, és megcsókolt.
-Te atya Úr Isten, hozzatok egy hordágyat! Szívrohamom lett ettől a látványtól! - igen. Megjött Namjoon, és ami szerencséje van, pont szembe nézett Jongin fenekével. Elröhögtem magam, mert Jongin feje olyan vörös volt, mint egy túl érett paradicsom.
-Csak egyszer hadd fogjam meg! - mondta Nam.
-Hozzám mersz érni OTT hátul, eltöröm a mancsod! - mászott le rólam.
-Juj, valaki kanos. - mutatott a nadrágjára Nam. Kész, már fejem fogtam annyira nevettem.
-Egyszer megölöm. - morogta Jongin.
-Még párszor behajolsz előttem, magamtól halok meg. - jaj de szereti Jongin ágyat húzni
-Soyuuun! Szólj rá. - hisztizet Jongin.
-Szeretlek titeket. - mosolyogtam.
-Hoztam enni. Rin küldi. - jött közelebb Nam. -Én is téged szépség. - homlokon puszilt, Jongin pedig elment a fürdőbe.

Az igazat megvalva nem volt olyan jó érzés bennem Jongin csókja után se, még mindig azon kattogtam, amit Mei és Jongin mondott. És félek... tudom, hogy Jongin miattam, ha nem is teljesen, de megváltozott, mégis tudom, hogy lesz egy kis bakija újra, ami megint csak összetör.
-És lepakoltam a dolgaimat. Elég nagy lakásotok van. - hallottam Nam hangját.
-Elég volt a nyomorgásból. - bekaptam egy falatot. Közben már Jongin is mellettem volt. -Hamar végeztél. - pillantottam rá.
-Már Te is kezded? - meredt rám. -Isten ments. - nevettem el magam.
-Akkor jó. Suho csengetet, hogy mennem kell. Ha ma már nem jövök, akkor csak holnap. - mosolygott.
-Inkább pihenj miután végeztetek. - fogtam meg a kezét.
-Rendben. Hívj ha baj van. - lehajolt és megcsókolt.

Ketten maradtunk Nam-mal. Aztán bejött a doki és két nap után leszedett a gépekről, megnéztem a sebem, elvittek CT-re, és már estére újra Nam-mal voltam a szobában.
-Na mesélj hercegnő. Miért voltál olyan amikor itt volt Jongin? - szépen betakargatott.
-Hmm... Itt volt Mei, végre haza jött. Viszont, megtudtam, hogy szexuális kapcsolat volt köztük. Oké, rég volt, de... ismerem Jongint, akár mennyire változott meg, nem tudok benne bízni. Igen! Imádom, az életemnél is  jobban, de félek, hogy újra megcsal. És... - ekkor vettem észre Jongint az ajtóban. -Jongin. - szóltam neki, bejött, lerakta a szatyrot, és elment. Namjoon felállt s utána ment.
*Jongin*
Megértem Soyunt. Én se bíznék magamban, csak rosszul esett. Végig hallottam az egészet, de legalább tudom, hogy szeret. Leültem egy padra, és kézbe vettem a rezgő mobilom. Soyun hívott, és üzenetet is küldött.
"Ne haragudj rám kérlek!" Vissza akartam írni, hogy nem haragszom, de nem tudtam, nem vitt rá a lélek.
Amióta ismerem, Xiumin hyung által, sokat jelent nekem. Amikor először kapott rajta egy lánnyal, nem tudtam miért érzek úgy, ahogy, aztán összejöttünk, és amikor megcsaltam, utána döbbentem rá, hogy szeretem.
-Annyira elgondolkoztál, hogy észre se vettél, vagy simán azt hitted, ha úgy teszel itt hagylak? - hallottam mellőlem Namjoon hangját.
-Bocs, nem vettem észre, hogy itt vagy. - mondtam.
-Gondoltam... Figyelj, Soyun nem rosszból mondta, amit...
-Tudom Nam!  - néztem rá.
-Nem szeretném, ha fájdalmat okoznál neki! Tessék... - adott a kezembe egy levelet. -Nem tudja, hogy nálam maradt. És... nem maga miatt ment bele a műtétbe, hanem miattad.Nem egy éjjelt sírt már át azért, mert, az ő szavaival élve; egy roncs mellett vagy. A negyedik kemó után... olyan rosszul lett, hogy azt kérte a nővértől... adagolja túl a morfiumát. Meg akart halni. Teljesen lemondott magáról. Én ugye akkor lettem a szobatársa végleg, és nem ismertem. Szörnyű volt látni ahogy szenved. - maga elé meredve, kezét piszkálva mesélt, Én pedig elképedtem. -Akkor... két napra vak lett. Erről csak Én és a doki tud. Nem akart vakon élni, mert ettől félt. Azt mondta: Akkor így, hogy fogom látni, Jun, Minseok, és Jongin mosolyát? És a többiekét? Miért vagyok ilyen roncs? Miért velem történt ez? Semmi rosszat nem tettem a világ ellen...
Tisztán van bennem az a pillanat. Zokogott. Akkor határoztam el, hogy segítek neki. És ekkor kérte zokogva a nővért, hogy adagolja túl neki a morfiumot... Azt kérdeztem tőle; neked könnyű lesz, a más világon, de a fiúkkal mi lesz? Nem válaszolt. A nővér adott neki egy kevés nyugtatót, és akkor elaludt. Én pedig mellette voltam. Másnap lassan újra látni kezdet, akkor este haza is ment. Másnap amikor visszajött, mosolygott. Csodás, ragyogó mosolya volt. Gyönyörű barna haja volt még akkor, csillogó szemei, és a mosoly. Láttam, hogy kapott egy kis erőt. Akkor mondta, hogy veled volt este, melletted kelt, és megfogadta, amíg teheti, veled akar lenni. Újult erővel vágott bele a többi kúrába, csak miattad. Erős volt a szerelme. Ez, és a reménnyel teli mosolya adott nekem is erőt, és sikeresen meggyúgyultam. Azóta, Yun, olyan nekem mint egy lelki társ. Ő nem viszolyog attól, hogy buzi vagyok, Ő az embert látja, mert hatalmas a lelke. Befogadott, mert mielőtt bele vágtam a kezelésbe, elmondtam a családnak, hogy meleg vagyok, ezért kitagadtak. Ezt elmondtam neki, és azt válaszolta: Gyere hozzánk, van hely. Sose kaptam rendes szeretetet, de tőle igen. Szeret, és tisztel. Ne gondold, hogy rajtatok nem látom, hogy viszolyogtok attól, hogy köztetek vagyok, és ráadásul buzi is vagyok, mert látom. Pedig... csak... azért vagyok olyan amilyen veletek, mert elfogadtam azt ami vagyok. De sose nyomulok nem meleg pasira. Nektek is csak azért "udvarolok", hogy oldjam magamban a feszültséget. És inkább elviccelem. - sóhajtott fel. -Lényeg a lényeg... akár rosszat fogsz tenni akár nem a jövőben... Yun szeret annyira, hogy egy kis idő után visszafogadna. De mint Ő maga mondta, már nem bízna benned. - nézett rám. -Érted mit zagyválok itt össze?
-Azt hiszem... - most én hajtottam le a fejem. Csak néztem a levelet.
-Jól gondolkodj. Yun, stabil pont az életedben, mint a tánc, viszont, ha megcsalod, boldog sose leszel más mellett!  Hidd el, Én se voltam Szent, talán rosszabb voltam mint Te, csak csajok helyet a pasikat vittem az ágyba, és amikor megtaláltam az igazit, elbaltáztam, és egyedül maradtam. Azóta is bánom, mert... a múltkor hívtam, de még csak szóba se áll velem. - újra rá néztem.
-Hogy mondjam el neki, hogy van alapja a bizalmatlanságának? Hogy a múlt héten megcsaltam? Még ha részeg is voltam a sok gond miatt? És Te erre, hogy jöttél rá? - rengeteg kérdés.
-Sehogy. Elég ha most nekem mondod ki, mert ha elmondanád Yun-nak, főleg a műtét után, összeomlana. Ha részeg voltál, nem emlékszel rá, max a reggelre, de inkább élj azzal a tudattal, hogy nem emlékszel, hidd el, jobb lesz. És, hogy Én, hogy jöttem rá? Láttam. Én is pont úgy feszengtem, a régi szerelmem előtt, mint Te másnap. - nekem dőlt. És megválaszolta a kérdéseim.
-Köszi Nam. - néztem rá.
-Lelki szemetes vagyok, ezért megérdemlek egy csókot, nem gondolod? - vigyorgott.
-Fúj! - nevetve toltam el az arcát. Mire a hülye belenyalt a tenyerembe. -Jézusom! - nevetve törölgettem a kezem a nadrágba. -Nam?
-Hmm? - rám mosolygott.
-Köszönöm. Tiszta szívből! - nyújtottam a kezem.
-Semmiség. Szeretem Soyunt, olyan mintha a húgom lenne. De inkább adj egy ölelést. - kitárta a karjait, mire megöleltem. Most normális volt, csak egy baráti ölelés volt az egész. -Kicsit gebe vagy. - engedett el, aztán belesett az ingem alá. -Többet kell ám gyúrni fiam! - nevetett.
-Gyúrok én! - nevetve fogtam magamhoz az inget.
-Visszajössz? - állt fel.
-Nem. Maradok kicsit, aztán haza megyek, holnap pedig bejövök, amint tudok. - néztem fel rá.
-Rendben. Jó éjt Jongin. - intett. -Aztán nehogy a seggem nézd amíg elmegyek! - vigyorgott.
-Már nekem fáj a perverzitásod! - nyögtem ki.
-Nem baj. Szia! - intett és már el is indult.
-Szia! - szóltam utána. Gondolkodnom kell.
*******
Igaza volt Nam-nak. Végig hallottam amit beszéltek, és... NEM tudok haragudni Jonginra.
-Itt vagy szépségem? - hallottam Nam hangját.
-Igen. - válaszoltam.
-Jól vagy? - kérdezte.
-Igen! - sóhajtottam. -Éreztem, hogy volt valami. De Te voltál aki megerősítette. És most Ő maga, de nem tudok rá haragudni. Holnap beszélek vele, ha bejön. - néztem az ablakra.
-Én most haza megyek, Te pihenj, holnap terápia, nyolcra ott leszek és megyek veled. Jó? - mondta.
-Persze. És köszönöm. Mindent! Hogy vagy nekem, hogy így tekintesz rám. És ezért nagyon szeretlek!
-Nem kell gyönyörűm. Én is nagyon szeretlek. De most pihi, reggel megyek. Jó éjt, és szép álmokat. - mondta.
-Neked is. - ki is nyomta.
Sajnos aludni nem tudtam. De gondolkoztam.
Másnap voltak ben mind, aminek nagyon örültem, aztán b is megjelent, mert Minseok mondta, hogy megint nincs meg, de vágül meg lett, hát hadd ne részletezzem mennyire voltam sokkban...