Danbi: Sex in the hospital.

Az utolsó jelentkezésem vége:
- Jaljayo. – harangozta be Yeol halk suttogása a síri csendbe burkolózott kórtermet…

Másnap reggel a nap finoman simogató sugaraira keltem szerelmem karjaiban.  Szemeimből kidörzsöltem az álmosságot és közelebb bújva az édesen szuszogó fiút arcát kezdtem tanulmányozni . Először csak sűrűn pislákoló szememmel, majd az ujjaimmal jártam be bőrének minden egyes kis zugát, amit puha párnáim váltottak fel…

- Húzz bele csajszi mindjárt itt a vizit. – hallottam hátam mögött a serényen kuncogó Mei-t, de mire

feleszméltem a kezdeti sokkból, hogy rajtakaptak, eltűnt mögülem és az ajtó csapódása jelezte, hogy a kórteremből is távozott. Még egy darabig bámultam a fehér ajtót és csak szerelmem rekedt hangja hozott vissza a jelenbe pillanatnyi bambulásomból.  

- Jó reggelt szépségem. – könyökölt fel és lágy csókot hintett homlokomra.  – Na mi az szellemet láttál? – kuncogott egyet fülembe.

-  Yaah.

- Már korán reggel ennyi fölös energiád van? – rántott magára.

- Rajtad múlik mennyi marad belőle . - hajoltam finom párnái felé , amik szinte üvöltöttek azért , hogy ne egyedül árválkodjanak, de mielőtt társaira találtak volna egy kis görbületet mutatva jelezték, hogy gazdájuk értette a burkolt célzást. - Tudod nem akarom elveszteni a kockáim.- suttogtam fülébe.

-ohh ez ellen tennünk kell valamit  - kuncogott.- Indul a fitten tartás . - ennyi kellett csak alattam fekvő Saur páromnak , aki rögtön maga alá gyűrve ajkaim után kapott és vadul falni kezdte puha párnáim .Kezeim, melyek eddig lezseren pihentek az ágyon lassan felkúszva Yeol oldalán utat találtak maguknak , hogy ujjaim fésűként funkcionálva túrhassanak a kuszán álló vörös tincsek közé.

-Akarlakh .- nyögtem bele a csókba .

-Szerinthem nemh siethünkh sehova .

Nem válaszoltam neki csak még jobban magamhoz húzva próbáltam feltüzelni. Ajkai egyből enyémekre tapadtak és egy másodpercnyi szünetet se hagyva próbáltak az őrületbe kergetni. Nyelvével végignyalt pirossá vált, duzzadt ajkaimon bebocsátást kérve. Szám résnyire nyitva adtam engedélyt, hogy izmaink másodpercek múlva vad táncot járjanak egymással. Közben kezünk se tétlenkedett. Ujjaim, melyek eddig párom kócos, vörös tincseivel játszadoztak elindultak lefelé. Pólója aljához érve egyből utat találtak maguknak és a fedetlen bőrön indultak újra útnak, közben a pólót egyre csak tolták maguk előtt egészen addig még teljesen fel nem ért és Chanyeol kénytelen volt megszabadulni tőle.  Hogy ne csak ő pucérkodjon egyből felültetett és megszabadított engem is pólómtól, majd óvatosan visszadöntött az ágyra és hasam aljáról nézett velem farkasszemet.

- Kár lenne ezekért a kockákért. - simított végig rajtuk először ujjbegyeivel, majd nyelvével kezdte bebarangolni felsőtestem. eljátszadoztunk egy ideig, amivel teljesen elvesztettem az időérzékem, így egy kis gyorsításra tértem. Nadrágja korcához nyúltam és lefele kezdtem húzni melegítőjét, amivel a boxere is jött.  Yeol miután megszabadulta minden , engem is pucérra vetkőztetett, majd óvatosan visszafektetett az ágyra, ügyelve, hogy a lábam olyan pozitúrában legyen, ami nem fáj. Hiába mondtam neki, hogy most nagyon nem érdekel mi van a lábammal ő úgy féltette, mintha porcelánból lennék.

- Nem fogok összetörni, de ha nem haladsz itt hagylak.

Vette a lapot és ujjaival legérzékenyebb pontom felé haladt. Bejáratomnál körözött már és éppen utat akart törni magának egyik ujjával, mikro megállítottam:

- Szerintem ezt már hanyagolhatjuk.

- De már régen..

- Chanyeol.- könyököltem fel, de nem engedte, hogy faképnél hagyjam, így ujjait felváltotta magával és egy lágy csók kíséretében tövig merült el bennem. Nem bírtam ki, hang nélkül. szinte szétszakított belülről. Ujjaimmal görcsösen markolásztam az összegyűrött, fehér lepedőt és csukott szemmel vártam a folytatást.  Pillanatok múlva egy gyengéd lökést éreztem, majd a tempó egyre csak növekedett, még végleg sikerült az őrületbe kergetnie.

- Chan…yeolhh.. nemh bíromh… sokáigh..- ziháltam alatta.

Kaján vigyor húzódott bódult állapotban lévő arcára, és az őrült tempót, amit eddig diktált, iszonyat lassúra visszafogva kínzott. Számat harapdálva vártam,  hogy utolsó lökései célt érve jutassanak a csúcs felé és nevét nyögve söpörtek rajtam végig a gyönyör hulláim, ami ő is nem sokkal utánam megtapasztalt és rám feküdt. Együtt próbáltuk légzésünket normalizálni, de a kintről jövő furcsa zaj megzavart minket ebben.

- Azt hiszem el kell tűnnünk innen. - próbáltam kibújni Yeol alól.

- Hova akarsz menni…- tápászkodott fel, mert ő is hallotta a közeledő lépteket. – Pucéran? – nézett végig magán, majd rajtam és egy önelégült mosoly húzódott végig arcán. Gondolom megint hagyott nyomott.

- Vakard le azt a vigyort a fejedről. Irány a fürdő. - állítottam talpra páromat, majd hátára mászva lökdöstem a fürdő felé. Éppen hogy beértünk ő maga felé fordított és egy új menetet indítva ajkaimra tapadt, éppen akkor, mikor az ajtó kinyílt.  Nem érdekelt, hogy egy bizonyos harmadik személy is van a kórteremben rajtunk kívül, megint tökre egymásba feledkezve faltuk a másik ajkait egészen addig még az ajtó ki nem nyílt és Mei meg nem szólalt röhögve:

- Még, hogy nem szeretitek ha néznek. - kacagott egyet, majd folytatta.  – B, vidd el Cahnyeol-t szolizni, túl fehér a feneke.  – csukta be az ajtót, de még nem volt vége. Újra kinyitotta : - Ja és siessetek, mindjárt itt van a doki. – csapta be újra és röhögve távolodott tőlünk.

- Kinyírom. – másztam ki Saur párom karjaiból.

- Héé, mi is nyitottunk már rájuk. – csókolt meg, hogy lenyugtasson. Tudta mivel tud jó kedve deríteni és mivel tudja a dühöt egy szempillantás alatt semmisé tenni, viszont elváltam puha ajkaitól . Gyorsan letusoltunk ,majd  egy törölközőt magam köré csavarva dobtam egyet Chanyeolnak is. Miután eltakarta, a tényleg elég fehér popsiját mellém sétált és együtt mentünk vissza felöltözni.  

- Tényleg elmehetnél szoliba. - súgtam oda neki miközben harcoltam a bugyival.

- Segítsek?

- Te csak a levételben vagy profi. – kínlódtam tovább.

- Hallom jól elvagytok, segítsek?- húzta el a függönyt Mei.

- Komolyan mondom direkt csinálod?

- Láttalak már pucéran szóval mindegy. Chanyeol te meg öltözzél gyorsabban máskor. – húzta vissza a függönyt és tovább röhögött.

- Tényleg kinyírom. – nyúltam melltartómért.  Fortyogva öltöztem tovább és persze, hogy a melltartót se tudtam bekapcsolni. – Segítesz?

- A melltartónak is csak a levételében vagyok profi. - mondta Yeollie, de azért nem hagyott cserben és bekapcsolta nekem,majd hozzám vágott egy pólót és egy melegítő nadrágot.

- Köszi. – mondtam nem túl kedvesen, majd magamra ügyeskedtem a ruhákat. Pont akkor végeztem mikor beért az orvos a nővérekkel. Gyorsan végeztünk a reggeli vizittel és mi Chanyeolall egyből sétálni indultunk, hogy kiszellőztessük ködös agyamat…

imádom ezt a  vigyorit♥

Min- My world is upside down

Olyan sok minden történt,mióta legutóbb jelentkeztem,hogy nehéz lenne részletesen elmondani,ezért csak gyorsan összefoglalom:
Anyám felhívott ( igen,felhívott !!),hogy elmondja: átrakták a gálasorozatot nyár elejére. Úgy látszik mégsem most indulok világkörüli útra.

B ismét kórházban van, Soyun és Kai… nos én már nem is tudom követni a kapcsolatukat, Mei pedig… terhes lett,majd elvetélt… igen. Írnám,hogy „nagyon sajnálom”,de szerintem ez nem foglalná össze megfelelően azt,amit valójában érzek/érez. Voltam bent nála,de nem volt valami beszédes kedvében. Meg tudom érteni.
Xiumint elhívtam vacsorázni a szülinapja alkalmából,ami elég viccesre sikerült,mert másnap a fanoldalak tele voltak azzal,hogy összejöttünk. Szerencsére elcsitultak a kedélyek.
Sehunnal a parti óta változatlanul nem beszélünk. A srácok persze mindent elkövetnek,hogy kibékítsenek,de,ha mindkét fél ilyen makacs,akkor nem sok esély van rá. Baekhyun egyfolytában felhív a dormba,hogy filmezzünk,beszéljünk stb… múltkor igent mondtam. Sehun ahogy meglátott,elment otthonról. Szóval ilyen most a kapcsolatunk. Azóta nem jártam a dormban,bármennyire is könyörögnek a srácok. Remélem azért megértik. Tudom,hogy ez egyáltalán nem megoldás,de Sehun az,aki gyerekesen viselkedik. Azt hittem,hogy ő is meg akarja beszélni. Ezek szerint nem.
Apám felhívott,hogy elmondja mikor kezdődik a turnéja. Nem volt nagyon tartalmas beszélgetés. Nem tudom egyelőre hova tenni ezt a hirtelen érdeklődését irántam. Őszintén szólva nem is nagyon foglalkozom vele.
Yesung mostanában egészen belejött a hívogatásomba… nem hiszem,hogy szokott pletyka oldalakat olvasni ( és azt is remélem,hogy egy pletykaoldal sem kreált egy jó kis sztorit Sehunból és belőlem). Szóval,lehet,hogy azt hiszi megpuhultam vagy ilyesmi…hát téved.
C.A.P-ék nemrég kezdték a turnéjukat. Remélem minden oké velük.
Henry végzett a Real Man forgatásával és bátran kijelenthetem,hogy rengeteg tapasztalatot szerzett. Büszke vagyok rá.
Mostanában egyre jobban megszaporodtak körülöttem/körülöttünk a rajongók. Ez elég furán hangozhat,de az oppák barátnői nekik híres emberek. Minden esetre kezd egy picit idegesítő lenni,hogy néha nem bírok normálisan kimenni a lakásomból. Lehet,hogy el kéne költöznöm. Bár,szerintem az se segítene sokat.

Ma pedig Seoval találkoztam. Beszélgettünk,elpanaszoltam neki Sehunt,ő is mesélt,egyszóval csajos megbeszélést folytattunk. Időközben realizáltam magamban,hogy hamarosan itt van Sehun születésnapja. Fogalmam sincs,hogy mit csináljak. L.Joe is felhívott,hogy menjek el megnézni őket L.A.-be. Igazság szerint lenne kedvem hozzá,de nem tudom,hogy mennyire jó ötlet most elutaznom. Bár csak két napról lenne szó,úgyhogy szerintem el fogok menni. Apámnak max nem szólok róla. Úgy is turnén van.
 
A nap további részét pedig otthon kívántam tölteni egy doboz epres jégkrém társaságában. Ez az ötletem kb. 5 percig működött,mert ahogy elhelyezkedtem a kanapén megcsörrent a telefonom Taemin nevével a kijelzőn. Szóval a mai napom/estém programja a következő volt: elmenni a parkba Taeminnel.
Kivételesen gyalog mentem. A levegő egész kellemes volt. Eszembe jutott,hogy motorral is mehetnék,de túlságosan is Hunniera gondoltam volna közben,úgyhogy a lábbusz mellett döntöttem.
- Szia Min.- állt fel a padról egy mosolygós Taeminnie.
- Szia te szépfiú. –vigyorogtam,majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Itt maradjunk,vagy beüljünk valahová?
- Nekem mindegy. Itt is jó. Most már nincs olyan hideg .- ültem le,nyomatékosítva a döntésem. Minnie ugyanígy tett.
- Oké. Akkor mesélj egy kicsit. Mindent tudni akarok.- dörzsölte össze a tenyerét. Elmosolyodtam,majd belekezdtem a mesélésbe. Nagyjából elmeséltem a szilveszteremet,majd rögtön rátértem Sehunra…
- Szóval akkor most ti… szakítottatok? –kérdezte óvatosan. Bólintottam.
- Nagyon úgy néz ki. Kimondani ugyan nem mondtuk ki,de… igen,szakítottunk. – sóhajtottam,a ruhám ujját csavargatva.
- Oh…. sajnálom Min. Tényleg. Sehun nem érdemel meg téged. Komolyan mondom nem normális az a srác.

mikor Seo fényképészt játszik :p

    - Mindegy,hagyjuk is. Most viszont mesélj te. – fordultam felé.
- Hát nagyon nem tudok mit mesélni. Nem sokára vége van a turnénknak,nem sokára kezdődik a másik. Szóval nagyon semmire nincs időm mostanában. Kivéve persze rád. Rád mindig van.- kacsintott.-  oh és a többiek puszilnak. –mosolygott.
- Én is őket. Hát,akkor nem unatkozol. – pislogtam rá. Ő csak tovább mosolygott,karját átvetve a vállamon.
- Hát nem. – válaszolt a szemembe nézve. Kissé furcsa szituáció volt. Régóta ismertem már Taemint,nagyon jóban voltunk,de most úgy éreztem,mintha…
- Min mondtam már,hogy milyen szép vagy ma ? – hajolt közelebb hozzám.
- Öhmm..még nem..- válaszoltam szaggatottan. Kezdtem egyre furcsábban érezni magam. Ő kisimított egy hajtincset az arcomból. Még mindig egymást néztük. Taemin arca és…ajkai vészesen közeledtek felém. Az agyam mintha kikapcsolt volna,el akartam fordulni,de a testem nem engedelmeskedett. Csak bámultam rá,ő pedig egyszer rám egyszer pedig a számra vetette a tekintetét. Keze a nyakamra vándorolt,gyengéden közelebb húzva magához,másik kezével a vállamat simogatta. Mikor már csak 1-2 cm választotta el ajkainkat egymástól …. elfordítottam a fejem.
- Ezt nem kéne. – simítottam ki még egy tincset az arcomból.
- Igen. Bocsánat,nem tudom,hogy mi volt ez az előbb. Ne haragudj. – dadogta,kezét még mindig a vállamon nyugtatva.
- S-semmi gond,de én most haza megyek. Majd még beszélünk. Szia .- álltam fel,egy puszit nyomva az arcára.
- Min ! – kiabálta ,de nem jött utánam. Rettenetesen furcsán éreztem magam. Nem tudtam hova tenni ezt az egészet. Miközben kifelé siettem a parkból észrevettem néhány kuncogó lányt az egyik fa mögött,telefonnal a kezükben. Nem nagyon volt időm felmérni a helyzetet. Nagyon remélem,hogy nem lesz belőle/belőlük gondunk később.

Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Már kezdtem megszokni.
- Szia Minnie.
- Szia Baek. Valami baj van ?
- Nem. Miért lenne ? Nem hívhatlak fel ? Csak azt akartam kérdezni,hogy jövő héten nem akarsz itt aludni ? Mert akkor végre lenne időm. Most nagyon el vagyunk havazva,tudod.
- Hááát.. Nem akarsz inkább te itt aludni?
- Jaj Minnie ne csináld már. Nem kell beszélned vele,ha nem akarsz. Nem is kell összefutnod vele. De a srácoknak is nagyon hiányzol,már szinte könyörögtek,hogy hívjalak fel. Kérlek. Jól elleszünk. Kérlek drága kedves,édes Minnieee.
- Jó,jó, átmegyek.
- Tényleg? Imádlak ! Most le kell tennem. Ébredezz. Puszi,szeretleeek.
- Én is téged.- nyomtam ki álmosan a mobilt. Időközben jött két smsem. Az egyik Taemintől: „ Szia. Ne haragudj a tegnapi miatt. Amint lesz időm felhívlak. Remélem tudunk találkozni. Remélem nem vagy nagyon mérges. puszi.”
Nem nagyon tudtam,hogy mit írjak vissza,ezért csak ennyit pötyögtem be : „ Hát nem mondom,hogy nem lepődtem meg,de nem haragszom. Oké,várom a hívásod. Puszi.”
A másik pedig Captől: „Szia hercegnő. Fogalmam sincs,hogy most hány óra van ott,de,ha jók az érzékeim,akkor reggel lehet. Vagyis te ott a jövőben. Kapsz 5 órát,hogy összekészülj aztán irány a reptér és repülj ide hozzánk. Ha ügyes vagy akkor pont akkorra fogsz ideérni,mint amennyi idő most ott van. Lehet,hogy ez a mondat nem volt értelmes,de annyi baj legyen. Dobj egy sms-t,ha a LAX-en vagy. További szép napot,váruuuuunk.”
Azt hiszem eldőlt: megyek L.A.-be.
Összeszedtem a legfontosabb dolgaimat,pár ruhát,az irataimat,útlevelet,fényképezőt,töltőt,kozmetikai cuccokat és a többi szokásos dolgot,felhívtam a repteret,hogy lefoglaljak egy jegyet a délutáni gépre. Egy óra alatt kész lettem. Kómásan dőltem le a kanapéra. Néha eszembe jut,hogy nem vagyok normális. Persze nem rossz értelemben. És nem is jóban. Egyszerűen csak olyan „Minesen” nem vagyok 100as. De nem különösebben zavart. Jelenleg az életem kész káosz,úgyhogy mit számít egy vagy két nap L.A.-ben ?

Délután felhívott Henry,hogy jövő héten fussunk össze, 10 percre rá pedig GD tette ugyan ezt. Úgy látszik ma sok mindenkinek hiányzom. A gépem 2:45-kor indult,úgyhogy volt még 1 és fél órám. Abból kb fél órát számoltam az odaérkezésre és a becsekkolásra,úgyhogy a maradék egy órámban felhívtam YeMint,hogy valamikor fussunk össze beszélni. Már nagyon hiányzott egy kis csajos beszélgetés a főnökasszonyommal. A maradék időben pedig … tvt néztem. Vagyis inkább csak eltereltem a figyelmemet a gondjaimról.

Tulajdonképpen csak a repülőn ülve tudatosult bennem,hogy elutazom egy másik földrészre…megint,anélkül, hogy bárkinek is szólnék róla. Most már mindegy.
Az út felét végig aludtam,a másik felét pedig zenehallgatással töltöttem.
Miután leszálltunk,és átvettem a csomagomat,felhívtam Minsoo-t a váróban. Azt mondta már itt van kint a parkolóban.
Furcsa volt megint itt lenni. Furcsa volt ilyen közel lenni apához… még ha ő nem is volt éppen Los Angelesben.

- Miiiiin. –rohant felém CAP,amint meglátott. Mögötte ott voltak a többiek is,a managerrel és egy fekete jippel egyetemben.
 - Szia Minsoo. Nekem is hiányoztál. – nevettem,miközben Cap felkapott és megpörgetett.
- Ó,hát azt tudom. –kacsintott.- Tudtam,hogy eljössz. Wááá annyira boldog vagyok. –fogta meg a bőröndöm,majd szinte ugrálva visszaindult a többiekhez.
- Min, annyira jó,hogy itt vagy. – ölelt magához Chunji.
- Látjátok,mondtam,hogy van köztük valami. Látod L.Joe,ha most szőke lennél.- bökdöste
meg az imént említett személyt. - Idióta .-forgattam a fejem, miután kiváltam Niel,Ricky és Changjo öleléséből.
- Ne figyelj rá. Szerintem napszúrást kapott. Örülök,hogy eljöttél. –lépett felém mosolyogva L.Joe,majd gondolkodás nélkül megölelt. A szívem hevesebben kezdett verni az enyhe meglepettségtől,de reméltem,hogy nem vette észre.
-Na,ha abba hagytátok, akkor szerintem indulhatunk is. Este fellépééés. –kiabálta a fülembe Minsoo.
- Jól van, nyugi már. –fogtam meg a kezét. – Tartogasd az erőd estére.- kacsintottam.
A koncertig fennmaradt időt a parton töltöttük. Nagyon jól szórakoztunk. Páran felismerték a srácokat,de nem volt vészes. L.Joe feltűnően sokat volt a közelemben. Nem bántam,mert jó volt megint normálisan beszélni. Persze a többiek rögtön elkezdtek kombinálni. Már megszoktam. Tudott Sehunról,úgyhogy biztos lehettem benne,hogy Capnek eljárt a szája. Minden estre jól éreztem magam a srácokkal.
Eldöntöttem,hogy holnap felhívom Lucasékat.
A koncert fantasztikus volt. Az itteni rajongók nagyon energikusak,szinte hullámzott az energia,még a backstageben is. A srácok szuperek voltak,büszke voltam rájuk.
A koncert végé visszamentünk a hotelbe ( időközben beköltöztem Cap szobájába) egy kis afterpartyra. A fiúk fáradtak voltak ugyan,de még így is kibírták reggelig,alvás nélkül.
- Nagyon jóók voltatok. – kiabáltam túl a zenét.
- Köszönjük. Azért is voltunk olyan jók,mert te is ott voltál.- nyomott egy puszit az arcomra két oldalról Changjo és Ricky.
- Na ki hívta ? – karolt át hátulról Cap.
- Én. – állt fel a kanapéról L.Joe. –Min, beszélhetnénk egy kicsit? Ha megengeded.- nézett cinikusan Minsoora.
- Csak tessék.- engedett el.
Felmentünk a szobájába. A mai nap olyan volt nekem,mintha 5 perc lett volna. Olyan sok dolog történt, viszonylag rövid idő alatt,hogy úgy éreztem,csak álmodom. Nem tudom,hogy miért.

Mikor CAP fényképészt játszik :p

L.Joe felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő kislámpát,majd leült az ágyra. Én is így tettem.
- Szóval?- fordultam felé.
- Szóval… sajnálom,amit mondtam multkor Sehunnak a telefonba. Ha az az egész nem lett volna,akkor te és Se…
- Hé hé hé,elég. Egyáltalán nem a te hibád. Sehunnal előbb vagy utóbb úgyis ide jutottunk volna. A féltékenységre és a bizalmatlanságra nincs normális magyarázat.
- Akkor jó. De akkor is sajnálom. Biztos …rosszul érzed most magad.
- Nem,jelen pillanatban nagyon is jól érzem magam. Itt vagyok veletel L.A-ben. Mi mást kívánhatnék még? –bokszoltam bele a vállába. Ő csak mosolygott.
- Ezért szeretlek annyira Min. Mindig képes vagy mosolyogni.  – nézett a szemembe. Erős deja vu-t éreztem. – Őszintén szólva nagyon hiányoznak azok az idők,mikor még nálunk laktál és… te is nagyon hiányzol. –csúszott közelebb hozzám.

- Jó sok hülyeséget csináltunk,az biztos.
- Ne minden volt hülyeség. –kacsintott.
- Részeg vagy. –húztam fel az egyik szemöldököm.
- Lehet. De nem beszélek hülyeségeket. Nagyon szép vagy . – pislogott rám. Egyre erősebb deja vu-t éreztem. L.Joe egyre közelebb és közelebb jött. Egyik keze időközben a derekamra vándorolt. Nyeltem egy nagyot,de nem húzódtam el. Nekem is hiányzott L.Joe. Lehet,hogy azért gondoltam így,mert nem voltam már teljesen józan,de az is lehet,hogy mindvégig így éreztem. Nem tudom. Csak azt tudtam,hogy nem akarok elhúzódni. L.Joe ajkai lassan találkoztak az enyémekkel. Leírhatatlan érzés volt. Puha,mégis durva,édes,mégis keserű érzés fogott el. És még többet akartam. Nem volt épp követelőző csók,sokkal inkább … 2 évnyi felgyülemlett érzelem kifakadása. L.Joe a hajamat simogatta,másik keze a pólóm alá csúszott.
- Várj. – húzódtam el hirtelen. – Lehet,hogy ezt nem kellett volna. – az utóbbi két napban minden barátom meg akar csókolni ?

- Lehet.- válaszolt csendesen,majd ajkai ismét az enyémekre tapadtak. A világ összemosódott körülöttem. Az agyamban egyre halkabban visszhangzott egy név : Sehun.

Seo Young - Overdose

Rólad sem feledkeztem meg ♥

Nem mondhatnám ,hogy sokat aludtam az éjjel. Igazából csak forgolódtam. Minden kis neszre felébredtem és kirohantam a nappaliba,hátha Seiji jött haza. Persze nem így volt. Olyan szintű bűntudatot éreztem,hogy azt nem tudom leírni. Reggel 7-kor már talpon voltam és a nappaliban ülve,Hollyval az ölemben vártam. De hogy mire azt már én sem tudtam.
- Látom te sem tudsz aludni. –hallottam meg az ismerős hangot a hátam mögül. Kio mosolyogva telepedett le mellém és átkarolta a vállamat.
- Hát nem…Kio ez az egész az én hibám. Ha nem pofozom meg akkor…
- Állj! A helyedben én is ezt csináltam volna azok után,amiket a fejedhez vágott.
- Azért én is mondtam egy-két dolgot. – sóhajtottam.
- De te teljesen jogosan. Jajj Seo,te is tudod,hogy milyen Seiji. Túl hamar felkapja a vizet és soha sem gondolkodik mielőtt beszél. De meg fog békélni és visszajön. Most csak kitombolja magát aztán lenyugszik és kiskutya szemekkel bocsánatot kér.  – mosolygott a mellettem ülő.
- Szeretnék hinni neked,csak hogy éppen az a bajom,hogy tudom milyen. És itt most a múltbéli dolgaira gondolok. Amit mindenki szeretne inkább elfelejteni….élükön Seijivel. – néztem Kio-ra. Láttam a szemében,hogy tudja mire gondolok.
- Mindegy. Felejtsd el. Nem tenné meg megint magával….ugye? – néztem aggódva japán barátom szemébe.
- Nagyon remélem,hogy nem. De ezt Mia előtt ne említsd meg. Tudod,hogy milyen nehezen viselte legutóbb is mikor….
- Hogy mit viseltem nehezen? – hallottuk meg említett barátnőnk hangját.
- Őőő azt mikor Seo távol volt. – vágta ki magát gyorsan Kio,de Mia-t nem volt ilyen könnyű átverni.
- Aha,persze. Na avassatok be. Úgyse tudok aludni az idegtől . –huppant le mellénk.
- Csak….arról beszéltünk mikor Seijinek legutóbb gondjai voltak bizonyos…szerekkel. – kezdtem bele.
- NEM. Nem gondolhatjátok,hogy megint megtenné. Az csak azért volt,mert rossz társaságba keveredett és mert a szüleivel sem volt jó a viszonya. Jó,igaz,hogy velük megint rossz,de… - kezdte,de az arcomat látva elhallgatott. Kérdően váltogattam a tekintetem kettőjük között.
- Seiji megint nincs jóban a szüleivel? És ezt mégis mikor akartátok elmondani nekem? – csattantam fel.
- Seiji nem akarta,hogy elmondjuk. Nem akarta,hogy idegeskedj….hiszen tudod,hogy milyen. – szólalt meg Kio.
- Hát most már tudni akarom . Miért romlott meg megint a viszonyuk?

-          Mert nem amerikába ment jogot tanulni,hanem a divat suliba Kio-val. Tudod,hogy régen is mindig ebből voltak konfliktusaik .- felelte Mia.
- Igen,de azt hittem ,hogy azt már régen megbeszélték. A szülei elfogadták a döntését,nem? – kérdeztem. Mia és Kio csak bámulták a földet.
- Hahó? Mit nem mondotok el? – csattantam fel.
- Hát…izéé…. kiderült,hogy egy ideig host volt és ez kiverte a biztosítékot. – szólalt meg végül Kio.
- HOST VOLT? Ez az alatt a fél év alatt történt,mikor eljöttem? – nem hittem a fülemnek.
- Igen. Nagyon kivolt a szülei miatt,mert konkrétan mindenbe beleszóltak. Egyáltalán nem fogadták el,hogy a divat érdekli és ,hogy abban a szakirányban akar továbbtanulni. Azt mondták,hogy azt hitték meg gondolja magát és,hogy az csak egy  tini kori fellángolás volt. A háta mögött beadták a jelentkezését arra az amerikai egyetemre és a japán jelentkezését visszamondatták. – mesélte Kio.
- Te jó isten! És ez,hogy derült ki?
- Október közepén bementünk az egyetemre megnézni,hogy mennyi pontot értünk el a felvételi ponthatárhoz képest. Mindkettőnk neve ott volt a listán és mindkettőnket fel is vettek. Csakhogy Seiji neve át volt húzva….persze innentől már tiszta volt a kép. A többit gondolom sejted. Hatalmas balhé lett belőle. Seiji őrjöngött,a szülei még inkább. Nem bírták elfogadni a döntését. Állandóan a bátyjával jöttek. Hogy ő belőle sikeres ügyvéd lett és Seiji-re is ez a jövő vár. Persze ő sohasem kért belőle,de ezt pont neked nem kell magyaráznom. Végül egy hónapba telt mire nagy nehezen elértük,hogy Seiji „cancel”-jét töröljék és hivatalosan is felvegyék az egyetemre. A szülei ezek után nem igazán beszéltek vele. – folytatta Kio.
- Húúú. Hát ez….ezt komolyan nem mondtátok el nekem??? De mi ez a host dolog?
- A szülei novemberben bejelentették,hogy csak akkor lakhat otthon,hogy ha dolgozni kezd. Minden támogatását megvonták….és hát ő dolgozott is….aztán mikor kitudódott,hogy mit a szülei kitagadták. Azóta Kio-nál lakik. – fejezte be Mia a sztorit. A hallottak után 5 percig meg se tudtam szólalni. Fogalmam sem volt róla,hogy Seiji körül ennyire nincsenek rendben a dolgok. Ezek után csak még jobban aggódtam érte.

Egész nap nem mozdultunk ki. Attól féltünk,ha elmegyünk akkor Seiji megjön. Szétválni sem akartunk….szóval görcsben a gyomrunkkal ültünk otthon. Közben hívott Kai,hogy megkérdezze előkerült-e már Seiji,de neki is el kellett mondanom a rossz hírt. 10 perccel később Luhan is hasonlóképpen tett. Hírtelen csengettek. Olyan gyorsan pattantunk fel mind a hárman a kanapéról,hogy kész csoda,hogy nem borult fel.  Szinte kitéptem a helyéről az ajtót. A küszöbön Rick állt , oldalán egy eszméletlen Seijivel. Kezét átvetette a vállán és nagyon idegesen nézett ránk.

- Rick? Úristen mi történt Seijivel? – csattant fel Mia.
- Reméltem ti tudjátok rá a választ. Az egyik bár mosdójában találtam rá….nem éppen jó állapotban. – mutatta felénk a karhajlata belső felét. A szám elé kaptam a kezem. Seiji kezén több kisebb véraláfutás volt,amik egyértelmű jelei annak,ha valaki szúrja magát. Tudom,mert láttam már ilyet….ugyanezen a karon.
- Hozd be gyorsan. Fektessük a kanapéra. – csattant fel Kio, Seiji másik élettelen kezét áttéve a vállán. Eloldalaztak a kanapéig ,majd rátették. Mia úgy szorította a kezem,hogy már alig éreztem.
- Srácok. Nekem mennem kell dolgozni,mert már fél órája elkezdődött a műszakom. De nem hagyhattam a wc-ben. Lehet,hogy kórházba kéne vinni. Szerintem ez egy elég erős túladagolás és meg is halhat. – szólalt meg Rick.
- Nem. Nem vihetjük kórházba. Akkor lehet,hogy börtönbe kerül. Meg kell várnunk amíg magához tér és… - kezdte Mia, de Seiji halk nyöszörgése félbeszakította. Mind a négyen odafordultunk. Nem nyitotta ki a szemét,de egy kicsit megmozdult.
- Oké,ti tudjátok. Reggel benézek,oké. Aggódóm érte. – indult el az ajtó felé Rick.
- Oké haver. És ezer köszönet. – kísérte ki Kio. Mi Miaval a kanapé mellett térdeltünk. Én Seiji kezét szorongattam.
- Kérlek ébredj fel és legyél jól. Annyira idióta vagy Seiji. Annyira idióta vagy. – suttogtam a könnyeimmel küszködve.
- Seiji erős,Seo. Minden rendben lesz. – ölelte át a derekamat Mia.
- Srácok…ha 10 percen belül nem ébred fel én hívom a mentőket. – jött vissza Kiosuke.
- Én annyira tudtam,hogy ez lesz. – csattantam fel.
- Nem gondoltam,hogy megint ilyen barom lesz és a droghoz nyúl. A rohadt életbe. – csapott az asztalra Kio.
- Olyan,mint egy hülye gyerek…néha elgondolkozom azon,hogy van-e agy a koponyájában. – ült le mellénk.
- h..hé…vigyázz a szádra idióta….- szólalt meg hírtelen Seiji nagyon erőtlenül.
- SEIJI! –csattantunk fel mind a hárman.
- N..ne ordítsatok már széthasad a fejem….
- Meg is érdemled. Még is mi a fenét képzeltél? Meg akartad ölni magad? – kelt ki magából Mia.
- Benne volt a pakliban. De itt vagyok,nem? – fordult felénk.
- Te idióta barom. Soha többet ne csinálj ilyet,érted? – vágta oldalba Kio gyengéden.
- Nem gondoltam,hogy bárkinek is hiányoznék,ha elpatkolnék…azok után amiket mondtam…. – suttogta.
- Te ezt komolyan gondolod? KOMOLYAN GONDOLOD? – Mia már szinte ordított.
- Basszus Mia…ne visíts már. – csukta be a szemét Seiji.
- Egy csapat vagyunk,nem? Szóval meg se forduljon a fejedben,hogy itt hagysz minket. Tudjuk,hogy milyen ütődött fasz vagy néha,szóval a tegnapi incidenst….felejtsük el,jó? – néztem rá.
- Komolyan Seo? De igazad volt….egy bunkó idióta voltam veled…és nem csak tegnap.
- Komolyan Seiji. Túl fontos vagy ahhoz,hogy emiatt lemondjak rólad. – öleltem át. Mikor a karjához értem felszisszent.
- De erről még beszélnünk kell. – mutattam a véraláfutásokra.
- Aaaaa tudtam,hogy nem úszom meg. – forgatta a szemét.
- De nem ám….és nem csak erről. Tudom,hogy mi történt miután eljöttem Tokyo-ból . – tettem karba a kezem.
- Húú. Egy éjszakára megyek el és az összes titkom kiderül . – mosolyodott el.

Mind a négyen nagyon sokáig beszélgettünk. Seijin tényleg láttam,hogy őszintén

Seiji&Kio még japánban ♥

bánja,amiket tegnap mondott. És hittem neki. Az érzést ,amit akkor éreztem,mikor megláttam az eszméletlen barátomat Rick vállán…azt nem kívánom senkinek. A japánban történtekről is részletesen beszámolt. Elhatároztam,hogy ezt nem fogom annyiban hagyni. Ahogy visszamegyünk japánba beszélek a szüleivel. Olyan éjfél körül átvittük Seijit a vendég szobába( nem igazán bírt menni,nagyon gyenge volt) ,hogy ne a kanapén aludjon. Addig Kio kiköltözött a nappaliba. Legalább most már nem olyan nagy gyomor görccsel feküdtem le aludni,mint tegnap. Viszont Seiji állapota még mindig nyugtalanított. Az biztos,hogy nincs rendben,hogy túladagolta magát. Nagyon nincs. De a mai napra elég volt ennyi izgalom. A többit majd holnap….és még Mei-hez meg B-hez is be kell mennem a kórházba. Szóval hosszú napom lesz.

Seo Young - Seiji is out of control....

Munka. Munka. Munka. Nagyjából ebből állt a hetem. Viszont én vállaltam el pár plusz műszakot,mert gyűjteni akartam. A japán utunkra is szerettem volna félre rakni…akármikor is megyünk.  Szegény Kwon úr nagyon aggódott,hogy túlhajszolom magam,de megnyugtattam,hogy teljesen jól vagyok. Az utolsó munkám a mai napra Eunji fotózása volt. Nagyon régen találkoztunk már,úgyhogy mikor meglátott hatalmas mosollyal az arcán integetni kezdett. A fotózás után beültünk a büfébe beszélgetni kicsit. Elmeséltem neki,hogy újdonsült kutyatulajdonos vagyok. Kiderült,hogy neki is van egy francia bulldogja a szüleinél. Megbeszéltük, hogy egyszer összehozunk nekik egy találkozót.

 Kb. este 6-kor indultam haza. Nagyon fáradt voltam,de olyan ritkán tudtam normálisan Seiji-ékkel lenni,hogy kitaláltam este elmehetnénk valahova. Végül is hozzám jöttek és jóformán nem is voltam velük. Majd együtt még kitaláljuk az este részleteit. Mikor benyitottam a lakásba az estéről szőtt terveim rögtön köddé váltak és átvette a helyüket a düh. A nappaliban kb 10 ember ült eléggé hiányos öltözetben és nagyon hangosak voltak. Yemin is ott ült velük. Nem hittem a szememnek.
- -Naná. Miben játszanánk? Persze ezt jobb ha Seo nem tudja meg. – kaptam el Seiji mondatfoszlányát.
-Mi az amit jobb ha nem tudok meg?- szólaltam meg.
-Őőőőő szia Seo.- mosolyogtak rám mind eléggé erőltetetten és hátat fordítva próbáltak meg elrohanni biztonságosabb helyre.
-Seiji! Kio! Állj és vissza fordul! Mia. Yemin... itt maradtok! Mindenki másnak kifelé!-csattantam fel.
- Srácok... egésznap dolgoztam tök fáradt vagyok és erre kell hazajönnöm? Mért csináljátok ezt mindig?
-Kitakarítunk.-mondta Mia.
-Az a minimum. De már megszoktam... De Yemin..még te is?-néztem rá döbbenten.
-Háát igazából én csak nemrég jöttem deee bocsánat.-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Jó neked megbocsájtok. Menjünk be a szobámba... Ti hárman pedig álljatok neki takarítani.- mutattam az asztalnál maradt 3 jómadárra. Yeminnel bevonultunk a szobámba és elmondta ittlétének eredeti okát. Egy csomó kutyajátékot és szobatisztaságra szoktató segédeszközt hozott nekem. Ezt egy hatalmas öleléssel jutalmaztam. Még beszélgettünk,de nemsokára mennie kellett. Kio még elkérte a számát… láttam rajta,hogy bejön neki.

Oh God...

- Najó! Ne higgyétek, hogy ez ennyivel el van intézve. Csak azért nem firtattam tovább a témát,mert itt volt Yemin. De most tényleg túl messzire mentetek! – álltam japán barátaim elé,akik bűnbánó arccal bámulták a földet. Végül Seiji szólalt meg.
- Nem értelek Seo! Régen minden buliban benne voltál és nem egy ilyet csináltunk! Ne legyél már ilyen pedáns!
- Pedáns? Ne haragudj,hogy rossz néven veszem,ha arra kell hazajönnöm,hogy a lakásom úgy néz ki ,mint egy kupleráj! És ez már nem az első alkalom. És képzeld még most is benne vagyok az ilyen bulikban. Sőt! Pókerezzünk,csináljunk rendetlenséget! De akkor amikor én is itthon vagyok és tudok róla. Mert nem vagyok hajlandó többször arra hazajönni,hogy idegen emberek barmolják szét a lakásomat és még nekik áll feljebb! – csattantam fel.
- De mégis mikor kéne ezt együtt megcsinálnunk hm? Mert te egész nap csak dolgozol és mikor hazaérsz mást sem tudsz csak ordibálni velünk,aztán beviharzol a szobádba és másnap minden kezdődik elölről! – lépett előrébb Seiji.
- Tudod valamiből ki kell fizetnem az albérletet és vennem kell kaját,mert ugye ti ingyen laktok itt már lassan egy hónapja és nem lettem milliomos,hogy a kisujjamból kirázzak mindent. És talán nem ordibálnék veletek,ha nem erre jönnék haza minden nap! Szerintem még elnéző voltam. De ami sok az sok.
- De hát mi csak bulizunk… - szólalt meg Mia eléggé halkan.
- Igen? Te mit szólnál hozzá,ha arra kéne hazajönnöd hulla fáradtan,hogy a lakásod egy romhalmaz és Seiji egy csajjal fekszik meztelenül a konyhapult mögött. És ez csak egy a sokból. – néztem barátnőmre.
- Oké. Oké. Teljesen igazad van. Mi csak. …- kezdte Mia , de Seiji közbeszólt.
- Most nehogy már az legyen a bajod,hogy jól érezzük magunkat! Komolyan az zavar,hogy felhozok pár lányt és lefekszem velük?! Mindig is ilyen voltam és ha jól emlékszem te sem voltál egy kis angyal. Nem tudom emlékszel-e még,hogy mi volt miután Sen elment. Mert én igen. És azt hiszem azok után amiket műveltél inkább nem kéne megszólalnod. És ne hidd ,hogy nem láttam az arcod,mikor Sen előtted állt. Fogadok,hogy még mindig oda dobnád magad neki az első adandó alka…- itt telt be a pohár. A tenyerem csattant Seiji arcán.
- Seiji,normális vagy? Hogy mondhatsz ilyeneket? – vágta oldalba Kio. Az említett csak a földet bámulta,de nem mondott semmit.
- Húzz el innen de nagyon gyorsan! MOST!  - ordítottam az ajtóra mutatva. Még soha, de soha nem hallottam Seijit így beszélni velem. Mindig is heves vérmérsékletű volt,de amit most csinált az nem érdemelt bocsánatot.
- De Seo,nem kéne megbe..- kezdte Mia,de megráztam a fejem.
- Nem kell kétszer mondanod. – szólalt meg végül Seiji,majd a felsőjét felkapva a kanapéról kiviharzott az ajtón. Olyan erővel csapta be,hogy beleremegtek az ablakok. 1 percig csak álltunk és az ajtót bámultuk. Végül Mia szólalt meg.
- Annyira sajnálom Seo. Teljesen igazad volt mindenben és Seiji tényleg egy tapló volt,de… nem kellett volna elküldened.
- És szerinted mégis mit kellett volna csinálnom? A legrosszabb az , hogy nem láttam a szemében,hogy ne gondolná komolyan.  – sóhajtottam.
- Reméljük ,hogy lenyugszik és bocsánatot kér . – mondta Kiosuke.
- Reméljük…csak ne csináljon semmi hülyeséget. Jajj Kio,ugye nem fog semmi hülyeséget csinálni? – ölelte át Kio karját Mia.
- Nem….vagyis nem tudom…. – felelte.
- Jajj basszus ezt elcsesztem….nem kellett volna ennyire kiakadnom rá… - dőltem a falnak.
- Igazad volt Seo. A baj az,hogy Seiji soha sem látja reálisan a dolgokat és soha sem számol a következményekkel. – húzott magához Kio.

Pls dont do any stupid thing...
(Seiji last Halloween xd ♥)

- De akkor is.. lehet túl kemény voltam vele. A francba is,hiszen én is ugyan olyan jól ismerem,mint ti. Mindig is ilyen volt és tudom,hogy nem akart rosszat…de amiket mondott…akkor is…most mi a francot csináljunk? – csattantam fel. Hírtelen csörögni kezdett a telefonom. A kijelző Luhan számát írta ki.
- Szia Kicsim. – vettem fel.
- Szia Seo! Most bent vagyok a kórházban B-nél és Mei-nél. Nem jössz be te is?
-  Őőő most nagyon nem alkalmas. Majd később elmagyarázom miért,de most nem tudok bemenni. De mondd meg nekik,hogy puszilom őket és jóbbulást.
- Oké. De minden rendben van?
- Persze. Csak most le kell tennem. Szeretlek.
- Én is téged. – tette le a telefont. A kezem szinte remegett az idegességtől. Seiji…kérlek ne csinálj semmi hülyeséget….