Munka. Munka.
Munka. Nagyjából ebből állt a hetem. Viszont én vállaltam el pár plusz
műszakot,mert gyűjteni akartam. A japán utunkra is szerettem volna félre rakni…akármikor
is megyünk. Szegény Kwon úr nagyon
aggódott,hogy túlhajszolom magam,de megnyugtattam,hogy teljesen jól vagyok. Az
utolsó munkám a mai napra Eunji fotózása volt. Nagyon régen találkoztunk
már,úgyhogy mikor meglátott hatalmas mosollyal az arcán integetni kezdett. A
fotózás után beültünk a büfébe beszélgetni kicsit. Elmeséltem neki,hogy
újdonsült kutyatulajdonos vagyok. Kiderült,hogy neki is van egy francia
bulldogja a szüleinél. Megbeszéltük, hogy egyszer összehozunk nekik egy
találkozót.
Kb. este 6-kor indultam haza. Nagyon fáradt voltam,de
olyan ritkán tudtam normálisan Seiji-ékkel lenni,hogy kitaláltam este
elmehetnénk valahova. Végül is hozzám jöttek és jóformán nem is voltam velük.
Majd együtt még kitaláljuk az este részleteit. Mikor benyitottam a lakásba az
estéről szőtt terveim rögtön köddé váltak és átvette a helyüket a düh. A
nappaliban kb 10 ember ült eléggé hiányos öltözetben és nagyon hangosak voltak.
Yemin is ott ült velük. Nem hittem a szememnek.
- -Naná. Miben játszanánk? Persze ezt jobb ha Seo nem tudja meg. – kaptam el Seiji mondatfoszlányát.
-Mi az amit jobb ha nem tudok meg?- szólaltam meg.
-Őőőőő szia Seo.- mosolyogtak rám mind eléggé erőltetetten és hátat fordítva próbáltak meg elrohanni biztonságosabb helyre.
-Seiji! Kio! Állj és vissza fordul! Mia. Yemin... itt maradtok! Mindenki másnak kifelé!-csattantam fel.
- Srácok... egésznap dolgoztam tök fáradt vagyok és erre kell hazajönnöm? Mért csináljátok ezt mindig?
-Kitakarítunk.-mondta Mia.
-Az a minimum. De már megszoktam... De Yemin..még te is?-néztem rá döbbenten.
-Háát igazából én csak nemrég jöttem deee bocsánat.-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Jó neked megbocsájtok. Menjünk be a szobámba... Ti hárman pedig álljatok neki takarítani.- mutattam az asztalnál maradt 3 jómadárra. Yeminnel bevonultunk a szobámba és elmondta ittlétének eredeti okát. Egy csomó kutyajátékot és szobatisztaságra szoktató segédeszközt hozott nekem. Ezt egy hatalmas öleléssel jutalmaztam. Még beszélgettünk,de nemsokára mennie kellett. Kio még elkérte a számát… láttam rajta,hogy bejön neki.
- Najó! Ne higgyétek, hogy ez ennyivel el van intézve. Csak azért nem firtattam
tovább a témát,mert itt volt Yemin. De most tényleg túl messzire mentetek! –
álltam japán barátaim elé,akik bűnbánó arccal bámulták a földet. Végül Seiji
szólalt meg.
- Nem értelek Seo! Régen minden buliban benne voltál és nem egy ilyet csináltunk! Ne legyél már ilyen pedáns!
- Pedáns? Ne haragudj,hogy rossz néven veszem,ha arra kell hazajönnöm,hogy a lakásom úgy néz ki ,mint egy kupleráj! És ez már nem az első alkalom. És képzeld még most is benne vagyok az ilyen bulikban. Sőt! Pókerezzünk,csináljunk rendetlenséget! De akkor amikor én is itthon vagyok és tudok róla. Mert nem vagyok hajlandó többször arra hazajönni,hogy idegen emberek barmolják szét a lakásomat és még nekik áll feljebb! – csattantam fel.
- De mégis mikor kéne ezt együtt megcsinálnunk hm? Mert te egész nap csak dolgozol és mikor hazaérsz mást sem tudsz csak ordibálni velünk,aztán beviharzol a szobádba és másnap minden kezdődik elölről! – lépett előrébb Seiji.
- Tudod valamiből ki kell fizetnem az albérletet és vennem kell kaját,mert ugye ti ingyen laktok itt már lassan egy hónapja és nem lettem milliomos,hogy a kisujjamból kirázzak mindent. És talán nem ordibálnék veletek,ha nem erre jönnék haza minden nap! Szerintem még elnéző voltam. De ami sok az sok.
- De hát mi csak bulizunk… - szólalt meg Mia eléggé halkan.
- Igen? Te mit szólnál hozzá,ha arra kéne hazajönnöd hulla fáradtan,hogy a lakásod egy romhalmaz és Seiji egy csajjal fekszik meztelenül a konyhapult mögött. És ez csak egy a sokból. – néztem barátnőmre.
- Oké. Oké. Teljesen igazad van. Mi csak. …- kezdte Mia , de Seiji közbeszólt.
- Most nehogy már az legyen a bajod,hogy jól érezzük magunkat! Komolyan az zavar,hogy felhozok pár lányt és lefekszem velük?! Mindig is ilyen voltam és ha jól emlékszem te sem voltál egy kis angyal. Nem tudom emlékszel-e még,hogy mi volt miután Sen elment. Mert én igen. És azt hiszem azok után amiket műveltél inkább nem kéne megszólalnod. És ne hidd ,hogy nem láttam az arcod,mikor Sen előtted állt. Fogadok,hogy még mindig oda dobnád magad neki az első adandó alka…- itt telt be a pohár. A tenyerem csattant Seiji arcán.
- Seiji,normális vagy? Hogy mondhatsz ilyeneket? – vágta oldalba Kio. Az említett csak a földet bámulta,de nem mondott semmit.
- Húzz el innen de nagyon gyorsan! MOST! - ordítottam az ajtóra mutatva. Még soha, de soha nem hallottam Seijit így beszélni velem. Mindig is heves vérmérsékletű volt,de amit most csinált az nem érdemelt bocsánatot.
- De Seo,nem kéne megbe..- kezdte Mia,de megráztam a fejem.
- Nem kell kétszer mondanod. – szólalt meg végül Seiji,majd a felsőjét felkapva a kanapéról kiviharzott az ajtón. Olyan erővel csapta be,hogy beleremegtek az ablakok. 1 percig csak álltunk és az ajtót bámultuk. Végül Mia szólalt meg.
- Annyira sajnálom Seo. Teljesen igazad volt mindenben és Seiji tényleg egy tapló volt,de… nem kellett volna elküldened.
- És szerinted mégis mit kellett volna csinálnom? A legrosszabb az , hogy nem láttam a szemében,hogy ne gondolná komolyan. – sóhajtottam.
- Reméljük ,hogy lenyugszik és bocsánatot kér . – mondta Kiosuke.
- Reméljük…csak ne csináljon semmi hülyeséget. Jajj Kio,ugye nem fog semmi hülyeséget csinálni? – ölelte át Kio karját Mia.
- Nem….vagyis nem tudom…. – felelte.
- Jajj basszus ezt elcsesztem….nem kellett volna ennyire kiakadnom rá… - dőltem a falnak.
- Igazad volt Seo. A baj az,hogy Seiji soha sem látja reálisan a dolgokat és soha sem számol a következményekkel. – húzott magához Kio.
- De akkor is.. lehet túl kemény voltam vele. A francba is,hiszen én is ugyan
olyan jól ismerem,mint ti. Mindig is ilyen volt és tudom,hogy nem akart rosszat…de
amiket mondott…akkor is…most mi a francot csináljunk? – csattantam fel.
Hírtelen csörögni kezdett a telefonom. A kijelző Luhan számát írta ki.
- Szia Kicsim. – vettem fel.
- Szia Seo! Most bent vagyok a kórházban B-nél és Mei-nél. Nem jössz be te is?
- Őőő most nagyon nem alkalmas. Majd később elmagyarázom miért,de most nem tudok bemenni. De mondd meg nekik,hogy puszilom őket és jóbbulást.
- Oké. De minden rendben van?
- Persze. Csak most le kell tennem. Szeretlek.
- Én is téged. – tette le a telefont. A kezem szinte remegett az idegességtől. Seiji…kérlek ne csinálj semmi hülyeséget….
- -Naná. Miben játszanánk? Persze ezt jobb ha Seo nem tudja meg. – kaptam el Seiji mondatfoszlányát.
-Mi az amit jobb ha nem tudok meg?- szólaltam meg.
-Őőőőő szia Seo.- mosolyogtak rám mind eléggé erőltetetten és hátat fordítva próbáltak meg elrohanni biztonságosabb helyre.
-Seiji! Kio! Állj és vissza fordul! Mia. Yemin... itt maradtok! Mindenki másnak kifelé!-csattantam fel.
- Srácok... egésznap dolgoztam tök fáradt vagyok és erre kell hazajönnöm? Mért csináljátok ezt mindig?
-Kitakarítunk.-mondta Mia.
-Az a minimum. De már megszoktam... De Yemin..még te is?-néztem rá döbbenten.
-Háát igazából én csak nemrég jöttem deee bocsánat.-nézett rám kiskutya szemekkel.
-Jó neked megbocsájtok. Menjünk be a szobámba... Ti hárman pedig álljatok neki takarítani.- mutattam az asztalnál maradt 3 jómadárra. Yeminnel bevonultunk a szobámba és elmondta ittlétének eredeti okát. Egy csomó kutyajátékot és szobatisztaságra szoktató segédeszközt hozott nekem. Ezt egy hatalmas öleléssel jutalmaztam. Még beszélgettünk,de nemsokára mennie kellett. Kio még elkérte a számát… láttam rajta,hogy bejön neki.
 |
| Oh God... |
- Nem értelek Seo! Régen minden buliban benne voltál és nem egy ilyet csináltunk! Ne legyél már ilyen pedáns!
- Pedáns? Ne haragudj,hogy rossz néven veszem,ha arra kell hazajönnöm,hogy a lakásom úgy néz ki ,mint egy kupleráj! És ez már nem az első alkalom. És képzeld még most is benne vagyok az ilyen bulikban. Sőt! Pókerezzünk,csináljunk rendetlenséget! De akkor amikor én is itthon vagyok és tudok róla. Mert nem vagyok hajlandó többször arra hazajönni,hogy idegen emberek barmolják szét a lakásomat és még nekik áll feljebb! – csattantam fel.
- De mégis mikor kéne ezt együtt megcsinálnunk hm? Mert te egész nap csak dolgozol és mikor hazaérsz mást sem tudsz csak ordibálni velünk,aztán beviharzol a szobádba és másnap minden kezdődik elölről! – lépett előrébb Seiji.
- Tudod valamiből ki kell fizetnem az albérletet és vennem kell kaját,mert ugye ti ingyen laktok itt már lassan egy hónapja és nem lettem milliomos,hogy a kisujjamból kirázzak mindent. És talán nem ordibálnék veletek,ha nem erre jönnék haza minden nap! Szerintem még elnéző voltam. De ami sok az sok.
- De hát mi csak bulizunk… - szólalt meg Mia eléggé halkan.
- Igen? Te mit szólnál hozzá,ha arra kéne hazajönnöd hulla fáradtan,hogy a lakásod egy romhalmaz és Seiji egy csajjal fekszik meztelenül a konyhapult mögött. És ez csak egy a sokból. – néztem barátnőmre.
- Oké. Oké. Teljesen igazad van. Mi csak. …- kezdte Mia , de Seiji közbeszólt.
- Most nehogy már az legyen a bajod,hogy jól érezzük magunkat! Komolyan az zavar,hogy felhozok pár lányt és lefekszem velük?! Mindig is ilyen voltam és ha jól emlékszem te sem voltál egy kis angyal. Nem tudom emlékszel-e még,hogy mi volt miután Sen elment. Mert én igen. És azt hiszem azok után amiket műveltél inkább nem kéne megszólalnod. És ne hidd ,hogy nem láttam az arcod,mikor Sen előtted állt. Fogadok,hogy még mindig oda dobnád magad neki az első adandó alka…- itt telt be a pohár. A tenyerem csattant Seiji arcán.
- Seiji,normális vagy? Hogy mondhatsz ilyeneket? – vágta oldalba Kio. Az említett csak a földet bámulta,de nem mondott semmit.
- Húzz el innen de nagyon gyorsan! MOST! - ordítottam az ajtóra mutatva. Még soha, de soha nem hallottam Seijit így beszélni velem. Mindig is heves vérmérsékletű volt,de amit most csinált az nem érdemelt bocsánatot.
- De Seo,nem kéne megbe..- kezdte Mia,de megráztam a fejem.
- Nem kell kétszer mondanod. – szólalt meg végül Seiji,majd a felsőjét felkapva a kanapéról kiviharzott az ajtón. Olyan erővel csapta be,hogy beleremegtek az ablakok. 1 percig csak álltunk és az ajtót bámultuk. Végül Mia szólalt meg.
- Annyira sajnálom Seo. Teljesen igazad volt mindenben és Seiji tényleg egy tapló volt,de… nem kellett volna elküldened.
- És szerinted mégis mit kellett volna csinálnom? A legrosszabb az , hogy nem láttam a szemében,hogy ne gondolná komolyan. – sóhajtottam.
- Reméljük ,hogy lenyugszik és bocsánatot kér . – mondta Kiosuke.
- Reméljük…csak ne csináljon semmi hülyeséget. Jajj Kio,ugye nem fog semmi hülyeséget csinálni? – ölelte át Kio karját Mia.
- Nem….vagyis nem tudom…. – felelte.
- Jajj basszus ezt elcsesztem….nem kellett volna ennyire kiakadnom rá… - dőltem a falnak.
- Igazad volt Seo. A baj az,hogy Seiji soha sem látja reálisan a dolgokat és soha sem számol a következményekkel. – húzott magához Kio.
 |
| Pls dont do any stupid thing... (Seiji last Halloween xd ♥) |
- Szia Kicsim. – vettem fel.
- Szia Seo! Most bent vagyok a kórházban B-nél és Mei-nél. Nem jössz be te is?
- Őőő most nagyon nem alkalmas. Majd később elmagyarázom miért,de most nem tudok bemenni. De mondd meg nekik,hogy puszilom őket és jóbbulást.
- Oké. De minden rendben van?
- Persze. Csak most le kell tennem. Szeretlek.
- Én is téged. – tette le a telefont. A kezem szinte remegett az idegességtől. Seiji…kérlek ne csinálj semmi hülyeséget….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése