Danbi: It's over.

A séta után kedvesemnek jelenése volt, így magamra maradtam, de nem sokáig élvezhettem utolsó itt töltött óráimat, mert Tokiya egy nem túl jó hírrel hívott fel.

- Hol van…vagytok?

- A pszichiátrián. 863-as szoba. – megvártam a választ és már rohantam is, olyan gyorsan, amilyenben jelent pillanatban tudtam, mert igazából még csak  mankóimtól szabadulhattam meg, de a futást messze kerülnöm kellett volna, de egy barátnő fontosabb, mint az orvos szavait betartani.

- Mi van vele? – támadtam le egyből az ágy mellett ácsingózó fiút, aki Yeminre vigyázott.

Tokiya se tudott még mindent, de amit az orvos elmondott neki, azt nekem is tovább adta.  A hallottak után úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha erről Tao is tud, így miután szépen kényelembe helyeztem magam, vagyis  a lábamnak könnyítettem és leültem a kis székre, ami az ágy mellett volt, egyből tárcsáztam a pandát.  Felvázoltam neki nagyjából a helyzetet, igazából csak azt mondtam el, amit tudtam az okot, hogy Yemin miért került ide nem, mivel nem tudom és nem akartam bekavarni.

- B…- hallottam barátnőm erőtlen hangját miután letettem a telefont.

- Yemin, mi történt? – de nem volt hajlandó semmit mondani, így nem erőltettem a dolgot. Tudtam, hogy ilyenkor jobb nem erőltetni a dolgot, ha Yemin úgy érzi tud beszélni a dologról, majd elmondja.  – Figyelj… beszéltem Taoval, fél óra és itt lesz.

Yemin még erre se reagált semmit csak a mögöttem lévő fiút nézte. Egy idő után leesett a tantusz és karon ragadtam lakótársam.

- Tokiya köszönöm, hogy behoztad. – öleltem meg. – De most megtennéd, hogy elmész? Majd hívlak, ha van valami. Jó?- ő csak bólintott egyet és a homlokomra adott egy búcsúcsókot, majd hátat fordítva elindult.  – Tokiya? – kiabáltam még utána az ajtóból.

- Mondd édesem.

- Nézd már meg a két rosszcsontot és küldj egy képet róluk, hogy megbizonyosodjak élnek még.

- Oké.

- Köszönöm, imádlak. – küldtem egy puszit felé majd eltűntem az ajtó mögött.

Miután sikeresen eltüntettem barátnőm hősét elfoglaltam előbbi helyem és Yemin mesélni kezdett.  Kicsit lesokkoltak a szavak, amik barátnőm száját elhagyta.  Álmomban se gondoltam volna, hogy Yemin és Kris között még mindig meg van a vonzalom. Kívülről annyira nem látszódott, de az emberi szem néha csal és ez egy jó példa rá.

- Tao tud már róla?

- Nem, majd most mondom el neki.

- Mit mondasz el és kinek?- ért be egy lihegő panda.

- Megnézem megvannak-e még a cuccaim – hagytam őket magukra, de ahelyett, hogy elmentem volna, inkább leültem a kint lévő székekre és ott vártam. Tudtam, hogy barátnőmnek szüksége lesz majd rám.

- Szia B, hát te mit keresel a pszichiátrián? – üdvözölt kedvenc ápolóm, Alex.

- Szia Alex. Hát ez egy hosszú történet. – beszélgetésünk ez a mondat után meghalt, mivel a bentről kihallatszó veszekedés jobban lekötötte figyelmünket, mint az, hogy a másik hogy létéről beszélgessünk. Ez egészen addig ment, amíg Tao dühösen ki nem rontott az ajtón és el nem viharzott.

- Szerintem most szükség van rám. – mutattam a szobára.

- A barátnőd?

- Igen. 

Nem tartott fel a kérdéseivel, holott látszódott rajta, hogy kíváncsi lenne az egészre, de inkább ment a dolgára és hagyta , hogy jó barátnőhöz híven egyengessem barátnőm lelkivilágát, mely szétesőben volt…

- Yemin el kell mennem a vizitre, rendben leszel? – de választ nem kaptam, csak az eddig csillapodni látszó sírógörcs megint kitört rajta. Megkerestem a nővérhívót és megnyomtam a gombot.

- Alex, küldenél egy dokit?

- Persze.

- És itt maradnál vele amíg elmegyek a vizitre?

- Dolgom…

- Kérlek, ő is páciens.

- Rendben. – adta be derekát, majd elment, hívott egy orvost, aki benyugtatózta Yemint, majd engem kikísérve indultunk el a kórtermem felé.

- Azt ne mondja, hogy futott. – kérdezte meg útközben, mikor észrevette, hogy kicsit sántikálok.

- Vészhelyzet volt.

- Akkor sajnálattal közlöm, hogy ez a vészhelyzet még egy éjszakájába fog kerülni… minimum.- lohasztotta le még jobban a kedvem .

- Köszönöm, hogy elkísért. – köszöntöm el tőle bunkó hangnemben, majd összedobáltam a cuccaimat és vártam a dokit, hogy jöjjön. Mire végeztem mindennel pont akkor érkezett meg.

- Hallottam kisasszony, hogy már elemében volt.

- Vészhelyzet volt.

- Mi lehetett a lábánál is fontosabb?- sétált oda az ágyamhoz.

- A legjobb barátnőm.

- A barátnők tényleg fontosak. - mosolyodott el és gyorsan megmérte a vérnyomásom és elvégezte a többi hót fölösleges ellenőrzést. – Megkérhetem, hogy sétáljon egy picit?

- Ha muszáj. - lemásztam az ágyról és végigsántikáltam a szobában.

- A mai éjszaka még a vendégünk lesz. Reggel jövök újra. Addig is ne futkorásszon.

- Doktor úr, átmehetnék egy másik szobába? – gyorsan elintéztük a szobacserét és utána egyedül átbaktattam Yeminhez, aki még mindig nem tudott teljesen megnyugodni, de valamivel jobb állapotban volt, azt leszámítva, hogy elég ramatyul nézett, ki viszont már a könnyei nem folytak. Elfoglaltam a másik ágyat ,majd felhívtam D-t, hogy jöjjön már be és hozzon fagyit össze kell tákolnunk egy szívet.  D ilyenkor olyan,mint egy ágyúból kilőtt golyó. Csapot-papot otthagy és jön, hogy segítsen. Most is így volt, a telefon után fél óra múlva már a fagyikat bontogattuk.  Anya egészen a látogatási idő végéig maradt. Elköszönt Yemintől, akit valamennyire sikerült összetákolni. Jó ez egy kicsit durva megfogalmazás volt. Sikerült elérni, hogy ne itassa az egereket.

Reggel együtt a vizitet, meg az engedélyeket, hogy hazamehessünk. Yemin orvosát kicsit nehezebb volt meggyőzni, de megígértettem barátnőmmel,hogy rendesen be fog járni a kezelésekre, de semmiképp se akartam itt hagyni, mivel a legjobb gyógyszer egy szerető környezet, nem pedig egy gépektől csipogó fehér börtön.  

- Egyébként veled mi van?

- Élek és virulok.

- Nem erre gondoltam. Chanyeollal minden rendben?

- Persze minden a legnagyobb rendben. Miért kérded?

- Mostanában nem látni titeket csapzottan.

- Tegnap kekszeltünk egyet, ha erre gondoltál.   

- A kórházban?

- Rólam beszélünk.

- Igaz.  Na és milyen volt?

- Hát… régen volt már ilyen jó morning szexem.

- És Mei?

- Mei időben kapcsolt és elment,de…

- De? Na ne csináld már B.- kezdett nyafogni. Mosoly húzódott a számra, hogy van enne egy kis életkedv.

- Miután végeztünk az ágyon elmentünk tusolni, de nem bírtunk leállni így a fürdőben és egymásnak estünk, de Mei szerencsésen beállított, így nem volt második menet.- mondtam kicsit csalódottan.

- Komolyan B nem vagy normális.

- Mikor voltam az?

- Igaz.

- Na itt van a hercegem menjünk. – üdvözöltem Tokiyát, majd elindultunk kicsi szerelmem felé, de mikor odaértünk a kocsihoz kicsit csalódtam, hogy nem white van ott, hanem az exo mobil.

- B, white-ba nem férünk be hárman.

- Tudom, de már hiányzik az én kicsikém, meg pinkü is.

- Pinküre pláne nem férünk fel hárman.

Vodka.♥

Tokiya gyors hazafuvarozott minket, majd szegény Yemint faképnél hagyva a kocsiba berohantam, hogy megnézem két kicsi lurkómat, mert drága lakótársam nem küldött tegnap róluk képet. Megszeretgettem őket, majd utána átnéztem a szomszédba. Meggyőződtem róla, hogy Yemin semmiképp sincs egyedül és kicsit visszavonulót fújtam, hogy élvezzem drága otthonom melegét.  Egész délután csak vegetáltam és sorra néztem a sorozatokat, majd belekezdtem filmekbe, de mindegyiket meguntam a felénél. Már hajnal négy volt mire feleszméltem és elhagytam a mozi szobát, hogy egy kicsit aludjak is. Másnap csak délben keltem fel és első után egyből a konyhába vezetett, hogy valamivel feltöltsem üres gyomrom.

- Ohh hello. – hallottam egy ismeretlen hangot.

- Szia. Te vagy boston boy, igaz? B vagyok. Örülök, hogy végre rendesen körülmények között is találkozunk.

- TJ. Én is. – mosolyodott el.- Köszönöm, hogy itt lakhatok.

- Ugyan semmiség. Mei barátja az én barátom is. És a barátokat nem hagyhatjuk tető nélkül. – mosolyogtam rá.

- Kérsz valamit enni?

- Aha.- elkezdtem a hűtőben kutakodni, de inkább feladtam, azt a tervem, hogy én bármit is csinálok.

- Figyu, te tudsz főzni?

- Igen.

- Jó akkor te csinálsz kaját.

- Mert?

- Én előbb gyújtom fel a házat, mint ehetőt készítek. – TJ nevetésben tört ki, de azért összeütött egy finom kis ebédet nekünk, amint romantikusan kettesben fogyasztottunk el,miközben megismerkedtünk a másikkal.

- Megjöttem.- üvöltötte Tokiya, akit azonnal körbeugráltak kutyuskáim.

Whiskey♥

- Vodka, Whiskey, gyertek ide. - hívtam oda őket. – TJ csinált ebédet, kérsz? Nagyon finom.

Tokiya hozott magénak pálcikát meg tányért és csatlakozott köreinkhez. Miután végeztünk,mind a tíz ujjunkat körbenyaltuk és megköszöntünk új lakótársunknak a kaját, majd én elmentem felöltözni és indulás az első gyógytorna. Kora délutántól egészen estig ott voltam. Azt akartam, hogy minél előbb meggyógyuljon a lábam, így egész délután egy szakemberrel voltam körúton, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb edzéstervet, ami a leggyorsabban erősíti meg a szakadt szalagokat. 

- Azt hiszem holnap járni se fogok tudni. – ültem le mikor végeztem a levező úszással.

- Holnap kevesebb lesz. – nyugtatott meg az új edzőm, aki a rehabilitációt végzi.

- Remélem is, mert képtelen leszek egy lépést tenni. – nyafogtam tovább.

- Pedig le kell sétálnod a kötelezőtávot.

- Én biztos, hogy nem fogom.

- Na ne halljam ezt a hisztit, inkább menj fürödj le és menj haza, hogy holnap újult erővel láss neki a munkának. – küldött egy biztató mosolyt,majd magamra hagyott.  Lassan én is feltápászkodtam elmentem lezuhanyoztam és hazaindultam, de bár ne arra mentem volna. Nem éppen kellemes hangulatra érkeztem haza.

- Sziasztok. Történt valami?- kérdeztem a két fiút, akik a kanapén gubbasztottak.  TJ és Tokiya egyszerre mutatott a szobám felé.  Vettem a lapot és félve elindultam az emeletre, de nem kellett volna. Az eszemre kellett volna hallgatni és felvenni a nyúlcipőt. Nem akartam megint balhét, de balfasz voltam.

- Chanyeol? – kérdeztem félve a még félig csukott ajtó mögül, de választ nem kaptam. Benyitottam, de lábaim a földbe gyökereztek.

- Megígértél valamit.

- Tudom, de…

-B, Mei miattad van kórházban.

- Mi van?

- A hülye gyógyszereid és tudom is én mik miatt.  – mutatott a földön heverő halmazra.

- De…

- Semmi, de. Megígérted… a szavadat adtad, hogy kidobod őket, de nem tetted.

- Chanyeol… várj.

- Nem akarlak egy darabig látni. - indult el az ajtó felé.  

- Könyörgöm… legalább mondd már el mi van. – futottam utána, pedig járni is alig bírtam.

- Mei majdnem kinyírta magát, azért mert te nem voltál képes azokat a szarokat kidobni. Van fogalmad róla, hogy érzi most magát Lay? –a végét már szinte üvöltötte. – Gondolom nincs. Amíg te szépen szórakozol addig körülötted minden szétesik és te még csak észre sem veszed.

- Most miről beszélsz? Tegnap még jó voltam, hogy dugj egy jót, ma meg már csak egy rongy vagyok, akit kidobsz? Baszódj meg.

- Nem B, te baszódj meg. Vedd már észre magad, hogy mindig csak ártasz másoknak.

- Észrevenném, ha tudnám most éppen mi rosszat tettem. – gördült ki az első könnycsepp.

- Chanyeol vegyél vissza. – szólt közbe Tokiya.- Miért őt hibáztatod, azért , mert a csapatod szétesett? Miért ő lett a bűnbak, hogy Kris lelépett? És, hogy Mei begyógyszerezte magát? B semmiről nem tehet, nem ő irányítja  őket, felnőtt emberek, saját döntéseket hoznak. Ők döntettek így, és ezért nem B kéne hibáztatnod. – ölelt magához, mikor már a könnyeimtől semmit nem láttam.

- Szerintem haver lépj le. – érkezett meg időközben TJ is.  Tokiya nem várta meg, hogy Chanyeol feleszméljen, hogy a két fiú az én pártomat fogják. Felkísért a szobámba és befektetett az ágyba, hogy próbáljak aludni, de nem sikerült álomba ringatnia…