-Yemin. Végre. Mi történt? Beviszlek a kórházba.-mondta majd felemelt és elindult az autóhoz. Miután berakott az anyós ülésre és övemet is bekötötte elindultunk. Próbálta kideríteni, hogy mi történhetett de csak bámultam ki az ablakon. A kórház előtt leparkolt és segített kimásznom majd karjába csimpaszkodva elindultunk befelé.
A kórteremben a doki elvégzett egy csomó vizsgálatot bár nem könnyítettem meg a dolgát hisz kommunikálni vele sem voltam hajlandó. Miután kiderült, hogy semmi bajom nincsen ha az egészségi állapotomat nézzük megállapította, hogy ájulásom oka ideg összeomlás. Amint közölte a tényeket, hogy az éjszakát bizony a pszichiátrián töltöm már mentünk is át az erre fenntartott szobákhoz. Amíg a folyosón sétáltunk sorra rohamoztak meg az ájulásom előtti emlékek. Tao csalódott könnyektől áztatott arca és amikor kimondja, hogy vége van. Ez volt az a pillanat amikor térdem ismét feladta a szolgálatot és könnyeim utat törve bújtak elő. Tokiya ismét felszedett a földről a nővér pedig gyorsan elmondta, hogy vigyen a szobámba amíg ő hoz nyugtatót.
Befektetett az ágyba a nővér pedig szinte rögtön ez után hozta is a kis pirulát. Bevettem majd az ablak felé fordulva könnyeimmel küszködve elaludtam.
Mikor felébredtem B az ágyam mellett ült és valakivel beszélt telefonon.
-B.-szólaltam meg olyan halkan, hogy csoda, hogy meghallotta, de letette a telefont.
-Yemin, mi történt?-nézett rám kétségbe esetten de nem válaszoltam. Szerencsére nem is faggatott tovább. -Figyelj... beszéltem Taoval fél óra és itt lesz.-mondta én meg teljesen kétségbe estem. Tudtam ha Tao idejön tényleg elkell neki mondanom mindent. Úgy gondoltam, hogy jobb ha előbb elmondom a dolgokat Bnek így csak Tokiyat kezdtem el szuggerálni ami Bnek hamar le is esett így elküldte megmentőmet.
-B....-kezdtem bele. -Valamit elkell mondanom. Szeretném ha te tudnád meg először.
-Yemin, megijesztesz. Mi a baj?-fogta meg kezem.
-Tudod pár hete Krisel épp filmet néztünk mikor bevallotta, hogy még mindig érez irántam. És hát tudod nekem is ő az első szerelmem akit sosem tudtam igazán elfelejteni úgy hiába a legjobb barátom. Szóval... lefeküdtünk... aztán megint és megint. És megint úgy viselkedik mintha együtt lennénk. Én pedig nem tudom, hogy most mi van. Én tényleg szeretem Tao-t... igazából mindkettőjüket szeretem. B én nem tudom mit csináljak...-törtek elő újból könnyeim
-Tao tud már róla?-kérdezte.
-Nem, majd most mondom el neki.
-Mit mondasz el és kinek?-jött az ismerős hang az ajtóból.
-Megnézem megvannak e még a cuccaim.-hagyott minket magunkra barátnőm.
-Szóval mit is mondasz el kinek?-jött a kérdés Taotól.
-Tao...szerelmem...
-Ne terelj Yemin hanem mond el.-förmedt rám kissé.
-Kicsim ugye tudod, hogy nagyon szeretlek?-kérdeztem reménykedve.
-Yemin!!-kiabált rám. -Kb 2órája elmondtam, hogy vége van úgyhogy csak beszélj.
-Tao kérlek.-kezdtem el sírni újból.
-HALLJAM!-sosem hallottam még ilyen dühösnek hangjától összerezzentem.
-Én...én...lefeküdtem...vele...-mondtam elfúló hangon.
-Kivel? Yemin válaszolj!-lépett közelebb és megragadott csuklómnál.
-Krisel... én lefeküdtem Krisel.-kiabáltam. Persze nem a dühtől. Csak úgy éreztem, ha nem teszem sose fogom tudni kimondani... Tao elengedte a csuklómat és hátrébb lépett egyet. Szemeiből nem tudtam kiolvasni mit érez. Volt benne düh..csalódottság...harag és fájdalom.
-Hányszor?-kérdezte szinte suttogva amire csak egy sírástól előjött elfúló nyikkanással válaszoltam.
-Azt kérdeztem hányszor? Mégis mióta csináltok belőlem hülyét?
-Tao... én nem.....
-Szóval régóta... Nem akarlak többé látni.-megragadtam karjánál és megpróbáltam átölelni de csak letaszított magáról. -Elég legyen Yemin.-ordított rám.
-Kérlek....-estem össze és úgy kiabáltam. Végül egy hangos ajtó csapódás és az üres kórterem látványa maradt csak. Pár másodperccel később már B térdelt mellettem és próbált felültetni az ágyra.
Táskámból előszedte nyugtatóimat majd miután bevettem lefeküdtem és úgy sírtam tovább. Szerencsére B nem faggatott és nem próbált nyugtatni az elcsépelt 'úgyis minden rendbe jön' dumával. Egyszerűen csak ott ült mellettem és fogta a kezem amiért roppant hálás vagyok. Mikor hirtelen megszólalt, hogy vizitre kell mennie rendbe leszek e úgy megijedtem, hogy a zokogás megint kitört rajtam. Kezdtem úgy érezni magam mint aki megőrült.
Aztán B-t egy ápoló nő váltotta aki hozott nekem inni és újabb adag pirulát juttatott belém.
Pár perccel azután, hogy egyedül maradtam telefonom kezdett csörögni. Kris hívott és aggódva szólt bele a telefonba.
-Yemin minden oké? Tao hívott kb 2órája, hogy úton van hozzád a kórházba. Mi történt?
-Kris én sajnálom.-mondtam rekedt hangon.
-Mit sajnálsz?-kérdezte aggódva.
-Én..én elmondtam neki mindent. Egyszerűen nem tudtam tovább titkolni.
-Yemin... jól vagy? Sajnálom... ha én nem vagyok olyan hülye, hogy elmondok neked mindent még mindig boldogak lennétek.
-Kris.. ez nem csak rajtad múlt. Én tényleg szeretlek. Egyszerűen csak minden egyszerűbb ha mi csak barátok vagyunk. Ahogy akkor is jobb volt, hogy vége legyen így most is jobb lesz.
-Ezek szerint mi ketten tényleg csak barátok leszünk ugye?-hallottam csalódott hangját.
-A legjobbak.-mosolyodtam el ezzel is bíztatva magamat is egy kicsit.
-Sajnálom Yemin most lekell tennem de ígérem holnap átmegyek jó? És kérlek nagyon vigyázz magadra.
-Rendben. Szia Kris.
-Szia.-ezzel bontottuk a vonalat.
B elintézte, hogy mivel még egy éjszakát maradnia kell lehessünk egy szobában majd behívta D-t aki hozott fagyit és órákon át anyai szeretetben részesített.
Másnap pedig elintéztük a hazajutást. B-t könnyebben elengedték az engem kezelő orvost győzködni kellett. B megígérte neki, hogy gondoskodik, hogy rendesen bejárjak kezelésre...-egy frászt-gondoltam magamban.
Az autóhoz menet beszélgettünk még és elmesélte előző napi csodálatos Chanyeollal töltött reggelét ami egy kicsit azért életet lehelt belém addig se máson gondolkoztam.
Tokiya haza fuvarozott majd mindketten saját otthonaink felé vettük az irányt. Belépve az üres ház fogadott és az asztalon egy levél.
' Szia drága. Remélem, hogy jobban vagy. Sajnálom, hogy nem tudtunk bemenni de nekem dolgoznom kellett és Nana pedig sürgős üzleti útra ment Európába. Ő csak a jövőhéten jön haza és én is csak későn jövök. Picikéid már hiányolnak. Adtam nekik enni és sétálni is voltunk úgyhogy arra már nincs gondod. Ha hazaértem filmezünk és elmesélsz mindent. xoxo : Donghoon.~ <3 '
Miután elolvastam a levelet eldöntöttem, hogy nem maradok itthon.összeszedtem magam és elindultam egy üveg whisky társaságában. Már negyed órája jártam a várost és az üveg egyre csak ürült mikor betoppantam egy elég zsúfolt szórakozó helyre. A zene és a bent terjengő füst a bevitt alkohol mennyiség nélkül is bódító volt így a maradás mellett döntöttem.
Lassan haladtam a tánc tér felé majd egy tetsző férfi egyedet kiválasztva mélyen szemébe nézve kezdtem ringatni csípőm. A 30 körüli férfi a szemeivel majd felfalt ez pedig adta alám a lovat így még inkább erotikus mozdulatokat téve bolondítottam magamba szerencsétlent.
Közeledett felém majd magához húzott és táncolni kezdtünk. Nem akartam tőle semmit de fordítva ez nem így látszott. Egyre inkább olyan helyeken fogdosott ahol a legkevésbé sem akartam így toltam el magamtól ahogy csak tudtam. Hirtelen egy kar ragadott meg hátulról és magához húzott.
-Szállj le a lányról öreg. Velem van.-mondta az idegen fiú.
-Köszönöm. -mondtam mikor megfordultam.
-Igazán nincs mit. Nem akarsz csatlakozni hozzánk? Én tudok neked egy jobb programot ennél.-lebegtetett meg egy fehér port tartalmazó zacskót orrom előtt fél oldalas mosollyal. Teljes izgalom járta át testem. Már rég tudtam a választ a kérdésre de azért feltettem egy apró kérdést...
-Honnan tudjam, hogy bízhatok benned?
-Nem tudhatod... de épp ezért olyan izgalmas.-kacsintott rám az amúgy nagyon helyes srác.
-Legyen.-mondtam majd elindultam vele kifelé. Kint egy kis sikátorban álltunk meg egy kisebb társaságnál akik nem lehettek öregebbek mint én. A srác akivel jöttem oda sétált egy nála kicsit magasabb de szintén nagyon szív döglesztő fiúhoz és lesmárolta. Kicsit azért megkönnyebbültem, hogy legalább nem kell félnem, hogy esetleg valamit akar így nagyobb biztonsággal készültem arra amit tenni fogok.
-Szia. Nadia vagyok. És te?- ugrott mellém egy mosolygós külföldi (szerintem francia) lány.
-Yemin.-válaszoltam nem túl barátságosan.
-Hűha a lánynak rossz kedve van fiúk valaki dobjon egy tasakkal.-kiabált a többieknek ahol fiúk és lányok egyaránt élvezték a különböző szerek és egymás társaságát is. Egy srác termett mellettünk aki
-Ez az első?-nézett rám a lány.
-Nem.-válaszoltam ugyan olyan hangnemben
mint az előbb kerestem egy szabad területet
előkerestem bank kártyám és egy kis pénzt.
-Hello barátom. Rég láttalak.-suttogtam halkan majd
szervezetembe juttattam a hófehér anyagot. Az este folyamán még jópár külömböző szerhez jutottam hozzá meg persze alkoholból sem volt hiány. Forgott velem a világ... az egyik pillanatban mintha még egy unikornist is láttam volna amit csak egy "Jéé szia Lay" megszólalással nyugtáztam. Aztán egyre homályosabb lett minden. A külvilágból szinte már semmit nem érzékeltem csak az a nyomor lett úrrá rajtam amit a kapcsolatom vége okozott.. Rettegtem. Nemtudtam, hol vagyok, hogy mi van körülöttem, hogy kikkel vagyok és, hogy ők milyen emberek.... de mégsem ez volt amitől féltem... az egyetlen dolog amitől rettegtem, hogy Tao nem volt velem és, hogy nem tudtam valaha megbocsájt e még nekem....
Másnap délután iszonyatos fájdalmakra keltem. Megpróbáltam felülni ami egy kissebb ordítást váltott ki belőlem. DongHoon ott volt a szoba másik felében aki úgy tűnt erre ébredt fel. Oda jött és segített felülni.
-Hogy kerültem haza?-kérdeztem a fiút mert úgy tűnt ő nem fog hozzám szólni.
-Szerinted? Haza hoztalak. Az egyik fickóban legalább volt annyi, hogy felhívjon miután majdnem megöltek. Mondcsak van neked bármennyi agyad? Mikor megláttalak a földön feküdni azt hittem meghaltál. Nézz magadon végig.- mutatott végig takaróval borított testemen.-Ja és amúgy Kris a nappaliban van és nincs túl jó kedvében. Szólok neki, hogy felkeltél.
Benéztem a takaró alá és elborzadtam.
-Várj, Hoon.-szóltam a fiú után. -Mégis mi történt?
-A fiú aki felhívott azt mondta, hogy valakivel elég csúnyán összebalhéztál és az eredménye pedig az lett...-mondta majd magamra hagyott.
Pár perc múlva Kris jött be a szobába.
-Bong Yemin!-kezdett el kiabálni.-Mond meg nekem... Normális vagy te? Meg akarsz halni?
-Kris...
-Ne Krisezzél nekem a kurva életbe is. Megígérted évekkel ezelőtt, hogy soha többet nem csinálsz semmit. Most meg nézz magadra.-ordított.-Ezek után elgondolkozok, hogy valóban te vagy e az a nő akit szeretek... Felfogod egyáltalán, hogy mit csinálsz?
-Ne kiabálj már kérlek.
-Addig örülj amíg kiabálok... Énis örülhetek, hogy megtehetem... Rohadtul nem akarok egyszer a hullaházba menni egy ilyen hülyeséged miatt. Elég legyen.
-Sajnálom.-hajtottam le fejem.
-Ne nekem sajnáld. Magadat sajnáld. Hogy nézel ki?- kapta el karom majd felrántotta a takaró alatt pihenő kezem, hogy elém nyújtsa. Tele volt vér alá futásokkal és tű szúrásokkal amiket az előbb a lábam látványa miatt észre sem vettem.
-Menj el kérlek.-mondtam neki kérlelő hangon.. egyszerűen nem akartam, hogy ilyen állapotban lásson tovább, persze ő ezt félre értette.
-Még neked áll feljebb? Oké tudod mit... elmegyek de egy darabig nem is akarlak látni.-ezzel magamra is hagyott.
-Kris én nem úgy értettem-kiabáltam még utána de semmi... már nem jött vissza... pár nap... pár nap alatt mindenkit sikerült elmarnom magam mellől. És, hogy a többiek mit fognak ehhez szólni... tényleg egy oltári nagy hülye vagyok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése