-Soyun! Nézd mit találtam! - szorongat valamit a felsője alatt.
-Jongin! Meztelen vagyok! - kapom magam elé a pólót.
-Láttalak már úgy! - néz fel. Először rám, aztán Hoonra néz. -Óh, bocsi. - vörösödik el. -Kijössz a nappaliba mindjárt? - néz rám.
-Persze csak elmegyek zuhanyozni. - mondom. Bólint, és ki megy. -Bocsi. - nézek Hoonra.
-Miért van mindig melletted ha nem jártok? - ül fel.
-Mert a barátom. Attól, hogy szakítottunk, barátok maradtunk, persze ezt csak utólag dumáltuk meg... - sóhajtok. -Jössz velem zuhanyozni? - nyújtom a kezem.
-Igen. - magához fogja a lepedőt, én pedig felkapom a pólóját.
-Van itt Seoktol póló, ha kell. - mondom.
-Hát jó lenne, nehogy már póló nélkül szaladjak végig fél Szöulon. - hátulról átkarol és úgy megyünk ki.
-Leesünk! - nevetek, mert botorkálva megyünk a fürdőbe.
-Nem baj, puhára esek akkor. - kuncog.
-De rossz vagy! - nevetek.
Zuhany után adtam neki egy fogkefét, és ketten egymást bekenve mostunk fogat, aminek az lett a vége, hogy meg kellett mosdanunk. Újra.
-Ah, éhen halok! - szaladok a konyhába. -Jongin, Te is éhes vagy? - kiabálom.
-Kicsit. - jön be.
-Oké. - gyorsan összedobok egy könnyű reggelit, három főre, mert a többiek megint nincsennek.
-Holnap mit csinálsz? - jön be Hoon is.
-Öhm... beszélni kell pár befektetési céggel, aztán Hyoyeonhoz megyek, koreot fogunk tanulni, asszem ennyi. - gondolkodok.
-Akkor holnap nem is látlak? - karolja át a derekam.
-Nem tudom, max az SM házban. - fintorgok. -De attól hívhatsz. - fogom meg az egyik kezemmel az arcát és egy puszit adok az ajkaira.
-Oké. - kuncog. -De én most megyek, még be kell néznem a suliba, aztán pedig Yemint is ki kell engesztelni amiért nem szóltam az este miatt. - csókol meg.
-Nem reggelizel? - fogom meg az arcát.
-Egy szendvicset elviszek. - mondja és elvesz egy szendót majd egy gyors csók után elmegy. Én leülök enni, mert irtó éhes vagyok.
-Miért is jöttél amúgy? - nézek Jonginra. Felnéz rám, aztán vissza az ölébe, felemeli a kupacot amit a pulcsijából csinál, és egy apró nyávogás csapja meg a fülem. Lerakom a falat kenyeret a tányérba, megtörlöm a kezem és az ajkam és felállok. Mellé térdelek, ő pedig felém fordul, kibontom egy picit a pulcsit és egy rózsaszín kis nózi jelenik meg, aztán hozzá egy fehér pofi, és hatalmas kék szemek.
-Hát szia. - mosolyogva nézek rá. -Hol találtad? - nézek Jonginra.
-Itt nem messze az egyik kukában sírt, hát én pedig kiszedtem onnan. - kibontsa teljesen a pulcsit és kiveszi a sovány cicust, aki koszos és büdös.
-Gyere, megfürdessük és adunk neki enni. És remélhetőleg meg is marad. - állok fel elveszem a pulcsiját -Ezt pedig berakom mosni.
Miután megfürdettük a cicát, adtam neki tejet, amitől dorombolni kezdet, majd a lábunkhoz kuporodott.
-Itt maradhat? - szólal meg Jongin.
-Persze. Csak kell neki akkor pár dolgot venni. - mondom és kézbe veszem a cicát, beviszem a szobámba, és lerakom a még feldult ágyba, betakargatom, hogy melegben legyen. -Jössz velem? - nézek Jonginra aki bólint.
Mindent megvettem a cicusnak, aztán még elvittük egy dokihoz, aki egészségesnek találta a cicust, megkapott minden oltást, és haza vittük.
-Olyan csendes vagy. - nézek Jonginra. Vállat von, és feláll.
-Megyek, még dolgom van. - indul ki.
-Jongin... - megyek utána. Megfogom a karját és visszafordítom.
-Olyan rohadtul fáj téged más mellett boldognak látni! - mondja és rám néz. -Mellettem sose voltál ilyen! És ez fáj, szét tépi a lelkem, mert bűnös vagyok. - sóhajt. -Én tettem ezt, hogy Te mással legyél, tudtomon kívül, mert nem gondolkodtam. - fordul el. Megszorítom a karját mire rám néz.
-Annyira bolond vagy! Mindig mindent akkor kell észre venned amikor jól vagyok, aztán pedig minden felborul bennem, és teljesen elveszett leszek. Ezzel a viselkedéssel nekem okozol bűntudatott, pedig nem Én voltam az aki megcsalt! Nem Én voltam a rossz! - könnyek szöktek a szemembe és továbbra is a karját szorítottam. Körmöm belemélyesztve a karjába. -Azt hittem jó lesz így minden... barátok leszünk... de nem... sajnálom, de nem akarok veled többet találkozni, csak is a táncpróbákon. Mert az fontos nekem. Szóval... menj el. - engedem el, körmeim és az ujjam véres volt, de nem érdekelt. Az semmi ahhoz képest, amit Én a mellkasomban érzek. Hátra lépett, és lehajtotta a fejét, aztán egész az ajtóhoz hátrált, és kiment. Sírva rogytam a földre, és fogtam meg az arcom. Mindig mindent el kell csesznie! Mindig! Boldog vagyok Hoon mellett, még úgy is, hogy nem szeretem szerelemből! Erre jön Jongin, és ilyet mond.
Annyira úrrá lett rajtam a sírás, hogy elgyengültem, és elájultam. Arra eszméltem, hogy valaki az arcom simigatja, és beszél hozzám. Kinyitottam a szemem, és Donghoon volt az. Mellette Jun, Nam, és Minseok.
-Jól vagy? - térdel fel. A kanapén voltam, Donghoon mellette ült, de most feltérdelt.
-Igen. Mi történt? - lassan felülök és felnézek.
-Én találtam rád. - mondja Kangjun. -Nagyon megijedtem. Szólt a mobilod, az pedig Hoon volt, így ide rohant azonnal, Nam most érkezett, Minseokot Én hívtam. - ül mellém Jun.
-Mi történt? - kérdi Hoon. Nem válaszoltam azonnal, inkább lehajoltam és megfogtam a fejem. Levettem a kendőt, -már jó sokat nőtt a hajam-, felsóhajtottam.
-Nem tudom. Bevittem a cicát aludni, és enni, jöttem ki és... nem emlékszem... csak minden sötét lett. - hazudok.
-Fejed nem fájt? - kérdi Nam.
-Nem, csak megbillent a fejem, vagyis kicsit mintha mozgott volna a föld alattam, aztán kész. - mondom.
-Be kell menni a dokihoz. Gyere, elviszlek. - mondja Nam.
-Veletek megyek...
-Nem Donghoon, maradj itt, pár óra múlva jövünk. - inti le a fiút.
-Sajnálom... - puszit adok az ajkaira, és lassan fel állok, belekarolok Namjoonba, felveszi a táskám ami a dokihoz kell, és kimegyünk. Kocsiba ülve, Nam elhajt, aztán hat utcával arrébb leáll, és rám néz.
-Hallgatlak...
És Ő hallgatott! Kiadtam mindent, sírtam, csapkodtam, hisztiztem, nevettem saját magamon... Szánalmas vagyok. Egy rakás semmi.
-Jobb már? - kérdi. Megfogja a kezem, és felsóhajtott. -De most tényleg beviszlek a dokihoz, mert lázad van. - indul el újra.
Nem szóltam semmit, már nem volt erőm.
Szegény doki megijedt amikor meglátott. Megigazította a kendőm, aztán bekisért a szobába előre engedve minket. Persze nem tetszett pár várakozó egyednek, de rájuk néztem oszt elhallgattak.
-Hallgatlak, mi a panasz? - ül le.
-Elájult, és most láza van. - válaszol helyetem Nam.
-Oh, akkor máris megvizsgálunk. Fejed nem fáj? - áll fel
-Nem. - mondom rekedtes hangon.
-Úgy hallom, itt lesz egy kis megfázás. - mondja doki. Felsóhajtok, Doki pedig kimegy szólni a nővérnek, aki azonnal be is siet. Sunhee volt, annyira megörült nekem, hogy meg is ölelgetett. Vért vett, majd mondta a Doki kint várjuk meg az eredményt, addig ő fogadja a többi beteget.
Stressz, és megfázás a bajom sajnos. Kaptam gyógyszert, és mentünk is haza. Otthon a fiúk azonnal ágyban dugtak, és négy napig ki se engedtek onnan.
 |
| Sky~ |
Cica is velem volt, akinek Sky lett a neve a kék szemei miatt. Mindent telefonon rendeztem, és laptopon. Aztán végre kisurrantam az ágyból, mert senki se volt otthon.
Ettem, és letelepedtem a TV elé.
De szinte biztos, hogy valamit elfelejtettem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése