Mei: Elveszett bárány

A reptéren egy fiú várt engem, épp az érkező járatokat figyelte, de a kezében láttam egy táblát, amin a nevem volt. Megkocogtattam a vállát, mire akkorát ugrott, hogy Én is megijedtem.
-Bocsánat...- szólaltam meg hosszú idő után, újra, angolul - Én vagyok Mei Wu.
-Ó! Hát akkor....Üdvözöllek Bostonban! A nevem TJ. - vigyorgott, de amint meglátta a fejem felett megjelenő millió, s egy kérdőjelet folytatta - Én vagyok a másik ösztöndíj nyertes, és a lakótársad is egyben. - kacsintott felém.
-Értem. Hát, örvendek TJ. - ázsiaihoz híven meghajoltam, erre most Ő nézett rám nagy szemekkel.
-Most nekem is? Úgy értem, meghajoljak?
-Nem kell, csak már berögzült. - nevettem és elindultunk új közös lakunk felé. TJ elmesélte út közben, hogy a New York Times, sport rovatánál volt gyakornok, de utálta, mert ott mindenki élete a sportról szól...micsoda véletlen. Én is meséltem, hogy a Vougenál pedig minden a divatról szólt. Útközbe betévedtünk az egyetemre is, hogy értesítsek mindenkit, hogy az ázsiai lány megérkezett.
Mikor végre haza értünk, azonnali sokként ért a lakás.
-Ez most komoly? - kérdeztem lakótársam, Ő csak vigyorgott és hevesen bólogatott.
-Nem erre számítottál mi?
-Nem....
-Rosszabbra....
-Sokkal.
-Hát Babám ez itt Boston. Itt nincs laca-faca, na de most hagylak kicsomagolni. Körbevezetnélek, de holnapra be kell vinnem egy anyagot az egyetemre. - csak bólintottam egyet és elindultam a folyosón. Egy hófehér ajtó előtt álltam meg, amire egy cetli volt ragasztva: Mei, ez a TE szobád!!! TJ  
Ismét elakadt a lélegzetem, hogy mennyire gyönyörű minden. Nem volt az a hú, de nagy szoba, mint otthon, de tökéletes volt. Az ágyon egy apró ajándék kuporgott, tele mindenféle hasznos dologgal. A telefonom rezegni kezdett, ami észhez térített.

-Anya! Szia! - üdvözöltem melegen hívóm.
-Kicsem, be rendezkedtél már? Jól vagy? Rettentően hiányzol.
-Igen Anya, minden a legnagyobb rendben. A lakótársam nagyon kedves, a lakás gyönyörű, bár kicsit hideg van, de minden szuper. Veletek mi a helyzet?
-Hát még Barbadoson vagyunk, Apáddal kicsit meghosszabbítottuk a telelésünk. Bár az első hétben elkapott valami fene vírust, így csak az ablakból figyelhettem a partot. A testvéred?
-Jól van, pörög az élte.
-Yemin?
-Az Ő élete még jobban pörög, egy új kiállításra készül.
-Majd  megnézzük Apáddal, ha haza érünk.
-Menjetek el helyettem is. - nevettem.
-És fiúd? 
-Lay?
-Lay? Nem Minhoak hívják? Láttalak egy magazinban vele, tudod, amelyiknél dolgoztál. - először megdöbbentem, hogy milyen fotókról beszél Anyám, de aztán bevillantak és nevetni kezdtem.
-Ő nem a barátom, csak egy fotózás erejéig voltunk együtt. Én Kris egyik csapat társával vagyok, de már meséltem.
-Ja, igaz. bocsi Kicsim. Ő jól van? 
-Igen, szerencsére bejött az új számuk. De most mennem kell. Le kell tegyelek Anya. Örülök, hogy hallottam a hangod. Puszilom Apát is. Szia!
-Szeretlek Kincsem! - mondta és a vonal megszakadt. Fáradt voltam így jobbnak láttam, ha eltettem magam másnapra. Reggel egy email fogadott Soyuntól, hogy majd mikor legyek gép előtt, mert vacsorázni fogunk, ami nálam szerintem reggeli lesz.

Így is lett, a kávém szürcsölgetve hallottam, hogy a gépem jelez. Soyun kedves arca jelent meg a képernyőmön, de aztán a világ forogni kezdett és Krist láttam meg.
-Sziaaaa~ - kiabálta.
-Azt hiszem hányni fogok. - tettem szám elé a kezem - Meg tennéd, hogy nem forgatod ilyen gyorsan a gépet?! Egyébként szia. Beszéltem Anyával.
-Engem is hívott. - a háttérben megjelent Lay - Most meg mit bazsalyogsz?
-Szia Lay! - mondtam halkan.
-Helló. Hiányzol csajszi.
-Te is nekem. Nagyon szeretlek Unikornis.
-Én is nagyon szeretlek. - csak néztem őt és magamba ittam a látványt, a szívem nagyot dobbant, hogy nem csókolhatom, vagy bújhatok hozzá. Szomorkodásom a csapat többi tagja elűzte, ugyanis, mindegyik a gép elé kuporodva, egymás szavába vágva sztoriztak nekem.
-Srácok, elég! - nevettem - A csajok merre vannak?
-B és Yemin elvonultak, Soyun főz Minnel, Seo pedig Junnal dumcsizik. - vázolta Tao.
-Akkor hívja őket valaki ide őket. Látni szeretném őket is. - Luhan indult meg, de Soyun szólt, hogy kész a vacsi, így inkább a konyhába vitt. az asztalfőn kaptam helyet. Magamhoz vettem a félig már kihűlt kávém, és a reggelire vett muffint. A vacsi/reggeli után a nappaliban ülve sztorizgattunk. Már egy ideje zavarta a csőröm vendéglátónk fején lévő kendő. Bár először nem akartam, de aztán csak rá kérdeztem, hogy miért viseli. Jobban örültem volna, ha a válasza csak annyi, hogy új divat.....Sajnos, nem tudtam a könnyeimnek meg álljt parancsolni, így csak lecsukva a gépem megszakítottam a vonalat. TJ szemét törölgetve jött ki a szobájából.
-Mi történt? - pattant mellém azonnal és magához ölelt.
-Az egyik barátom beteg...nagyon beteg. - szipogtam.
-Jaj, csajszikám. Figyelj rám. Magamra kapok valamit, te is öltözz át kényelmesebbe és elviszlek egy helyre, ahol Én szoktam kikapcsolni. Letörölgettem könnyeim és a szobámba indultam. Amint kész lettem, irány a kocsi.
Vagy egy órája utazhattunk mikor egy kihalt reptérre értünk.
-Hol vagyunk?

A lesi fotó rólam....Itt mennyire hasonlítok Krisre
:P

-Apám egyik magán repterén. - vigyorgott felém. Kiszálltunk a kocsiból. A hatalmas tér kongott, gondolom most épp nem használták. TJ egyedül hagyva bement egy kis épületbe, ahol egy idős bácsi kedvesen fogadta őt. Egyedül álltam a hatalmas placcon. A nap száz ágra sütött, de érződött a  tél csípőssége. Hallottam, ahogy egy fényképező gép hangosan kattan.
-Bocsi, de nem bírtam, nem lefotózni. - mosolygott új barátom és újabb képet kattintott rólam. A telefonja hangosan csörögni kezdett. Míg Ő beszélt, Én előre indultam a fehér vonalon. A fejem tele volt képekkel, a könnyeim újra csorogni kezdtek. Soyun holt sápadt arca, B új, illetve a régi, partyzós B arca, aminek nem örültem, mert tudtam, hogy valami hülyeséget fog csinálni. Eszembe jutott, hogy milyen távol ült Chanyeoltól, akin szintén látszott, hogy össze van törve. Lay, amint könnyeivel küszköd, ahogy meghallotta Soyun bejelentését, de a leginkább Kai arca rémített meg.....soha nem láttam őt még félni, ennyire félni. A könnyeim újra potyogni kezdtek. Egy fél órát ülhettem a hideg földön, mikor valaki mellém telepedett.
-Van programod estére? - bámulta a horizontot TJ.
-Kéne?
-Kellene egy kísérő. Anyám egy jótékonysági estet rendez és közölte, hogy a részvételem....kötelező. - kuncognom kellett - Ez nem vicces, az a sok idős ember. Mindegyiktől ugyanazt hallom. Had ne unatkozzak...Mei, kérlek, gyere velem.
-De nincs ruhám. - néztem rá nagy szemekkel, a zsebében kezdett kotorászni és előhúzott egy bankkártyát.
-Veszünk. - kaccsintott rám. Felpattant és maga után húzott. A kocsiig rohantunk, aztán irány a város.
Estére a ruhám, a sminkem, hajam tökéletes volt. Földig érő ruhámban hercegnőnek éreztem magam. Az este nagyon jól telt, persze többször megkaptuk, hogy milyen szép pár vagyunk, csak senki nem tudta, hogy TJ meleg, nekem meg van barátom. De jól esett a kicsi lelkemnek a millió dicséret, így a 10. után már nem javítottuk ki az embereket, csak szépen mosolyogva megköszöntük a bókot. Már hajnalodott mikor haza értünk, az ágyba zuhanva gondolkodtam, hogy mennyi minden történ velem. Valamiért úgy érzem, hogy a nagy lehetőségem Bostonban nem lesz hosszú életű, viszont szereztem egy új barátot, ami örömmel töltött el. Mégis, aggódva hajtottam álomra a fejem....Vajon mi lehet most otthon?

Szép ruhához, szép cipő dukál XD