Mei- (•̀o•́)ง

Reggel még mit sem sejtve indultam az egyetemre. Lakótársam hangosan horkolva horpasztott, mikor elindultam. Útközben gyors írtam egy üzenetet Laynek, hogy ha lehet most Ők is gondoskodjanak Füliről ne csak szegény Tokiya, aki részletes beszámolót küld nekem minden egyesnap B-ről és kedvencemről. Örültem, hogy mellette van és foglalkozik vele, ám annak már kevésbé, hogy egyre rosszabb híreket hallok barátnőm felől.
Szerencsére nem esett a hó így nem kellett metróznom, hanem sétálhattam egy nagyot, bár kicsit szidtam magam, hogy miért csak egy nyári ruhát vettem fel, mert hiába voltam vastag kabátba, lábaim hangosan koccantak össze. Az egyetemen megkerestem az előadó termet, ahol az óráim lesznek, befészkelődtem hátra és vártam az oktatóra.
Jó ideje tarthatott az óra, mikor a telefonom búgni kezdtem, láttam, hogy ki hív, de mivel egy elég fontos anyag rész kellős közepén voltunk hanyagolnom kellett a hívást. Aztán újra, majd még egyszer.
-Kisasszony, nyugodtan vegye fel. - mondta kedvesen a dékán. Magamhoz vettem a kis készüléket és kirohantam.
-Szia B! Bocsi... - kezdtem volna, de B félbeszakított.
- Bocsi?! ....Szemét vagy. Utállak. - a hangja el-el csuklott, hallottam, hogy nem kis mennyiségű alkoholt fogyaszthatott.
- Nem értelek B.
- Legjobb barátnők?! Na ne röhögtess, azért mentél el.... Beszélni se vagy hajlandó velem. Átvertél, hogy igaz barát vagy...csak egy hazug liba, aki kihasználja a testvérét...Összefekszel mindenkivel. Undorodom tőled. - elegem lett a mocskos szavakból, és kinyomtam a telefont. Bár tudtam, hogy részeg volt, amiket mondott nagyon fájt. Véget kellett ennek vetnem. Megkerestem annak a személynek a számot, akiről tudtam, hogy segíteni tud.
-Mei? Gond van?
-Segítened kell. B nagyon részeg, szerintem már alig tud magáról. Félek, hogy nagy bajba keveredik. Keressétek meg Őt. Tokiya dolgozik, Yemin édes kevés ehhez. Üzenetbe elküldtem, hogy hol van.
-Állj...állj...Miért kéne nekem Danbin segíteni?!
-Mert az istenverte pasija vagy azért, te troll! - kiabáltam a telefonba.
-Mei...Mi már...
-Nem Chanyeol, hallgass meg. Most aki a leginkább kell neki, az te vagy. Emeld fel a csontos kis segged az ágyadból és irány megkeresni B-t. - vettem lejjebb a hangerőt, mert az egyik teremből kiszóltak, hogy jó lenne ha csendbe maradnék. Mikor végig mondtam, bontottam a vonalat. Gyors üzenetet pötyögtem TJ-nek, aki válaszkép egy képet küldött nekem.

Az rövid üzenet mellé: "Itt várlak! Latte?"

Visszamentem a terembe, megvártam az óra végét és összepakolva cuccaim a megadott helyre siettem. A latte már ott gőzölgött az asztalon, egy csokis muffin mellett. Egy 600 wattos vigyor fogadott mikor leültem.
-Na mesélj. - mondta és mosolya lehervadt mikor részletesen elmondtam neki mindent.
-Nem tudom mit kéne tennem. B a legjobb barátnőm, Ő olyan nekem mintha a húgom lenne, és így hallani Őt borzalmas volt.
-Elhiszem, nem akarlak elküldeni, vagy ilyesmi, de talán jobb lenne ha ott lennél mellette. -fogta meg a kezem.
-Igazad lehet. - sóhajtottam egy nagyot.
-Plusz mennék veled. - vigyorgott, aztán meglátva döbbent arcom nevetni kezdett.
-Miután megjöttél kaptam egy e-mail-t. Egy ázsiai divat laptól, hogy lenne egy álláslehetőségem, ugyanis oda is beadtam egy pályázatot régen. - a szemeim hatalmasra kerekedtek, de Ő csak folytatta - Ugyan nem a Vouge, de hasonló és ha már így töröd a fejed a haza úton, Én is meggondolnám, hogy elkísérlek és elfogadom a munkát.
-Mennyire megy a nyelv? - kérdeztem aggódva, mire folyékonyan elkezdett beszélni koreaiul, nevetni kezdtem, majd könnyek csordultak végig az arcomon.
-Ennyire rossz voltam?

-Csak aggódom amiatt a lüke lány miatt. - törölgettem meg a szemem. Megbeszéltük, hogy tavasszal utazunk majd haza. A délutánt kettesben töltöttük, úgy andalogtunk Boston utcáin, mintha egy szerelmes pár lennénk. Néha mikor ránéztem Lay-t képzeltem magam mellé.

Nagyon hiányzott nekem, mert Kris mellett Ő volt a másik hímnemű legjobb barátom, mind emellett még életem szerelme is. Imádom Tokiyát is, persze, hogy imádom, de Kris és Lay...mondjuk, hogy a mindeneim.
Illetve most már TJ is, aki pár hét alatt olyan közel került hozzám, mintha már évek óta ismerném, tudok róla mindent, tud rólam mindent, éjszakákat  beszélgettünk át, megmutatta nekem Bostont, és amikor csak kellett a segítségemre volt. Szóval bátran ki jelenthetem, hogy van 4 férfi az életemben, akikért tűzbe tenném a kezem. Azta, olyan csöpögős melodrámába csapok át néha, hogy már megijedek magamtól.
Az estét egy csendes bárban töltöttük, ahol TJ még vacsit is rendeltem nekem, tiszta kis gavallér, aztán sétáltunk egyet majd hazafelé vettük az irányt.
-Aludhatnék ma veled? - nem akartam egyedül lenni, mert még mindig nem kaptam hírt barátnőm hogy létéről, mikor világosan közöltem egy kör üzentben, hogy amint megtudnak valamit értesítenek, de semmi.
-Hát hogyne. - ölelt meg. Gyorsan lefürödtem, belebújtam a pizsimbe, felkaptam a takaróm és egy párnát, aztán sprinteltem TJ szobájába. Már teljesen megszoktam, hogy Ő csak egy boxerben alszik. Elalvás előtt még képeket nézegettünk, megmutattam neki a fiúkat, a lányokat, a mini állatkertünket. Aztán hozzábújtam és mély álomba szenderültem.
Reggel a kávé friss illata ébresztett, ami a kis éjjeli szekrényen pihent, még reggeli muzsika is volt,  mert TJ hangosan énekelt a tusoló alatt. Nyújtózkodtam egy nagyot, mire TJ hangosan felkiáltott:
-MARADJ ÍGY! - félig kinyújtott karral, oldalra fordulva próbáltam szoborrá alakulni - Azért levegőt vehetsz. - kattintott egy képet.
-Ha vettem volna, eldőlök, mint egy krumplis zsák. - fordultam hasra - De te miért fotózol mindig annyit?
-Hobbi....
-De képeid jók...
-Csak hobbi. Jobban érdekel az írás, mint a fotózás. CSÍÍÍÍÍZZZZ~ - és katt, hozzá vágtam egy párnát.
Tehát nagy bostoni álmaim lassan véget érnek, és új kalandok kezdődnek otthon Seoulban.....Miért érzem úgy, hogy nem lesz egy könnyű menet??

TJ fantörpikus fotója reggel XD