Yemin - Hozzám...? NEM! vagy mégis?

-Jól van megyek már csak szállj le a kurva csengőről.-csoszogtam ki az ajtóhoz majd szét hasadó fejjel. Kinyitottam az ajtót és hirtelen egy száj támadott le. Se szó se beszéd kapott fel és csókolt tovább míg én derekára kulcsoltam lábaim. Más volt mint szokott. Ez aggodalommal teli és vágyakozó is volt egyszerre, mint aki utoljára csókol.

-Kris..Kris állj. Mi történt hmm? Mivan veled?-simítottam hajába és kíváncsian a szemébe néztem.
-Yemin...-tett le a földre.-Egy időre lelépek. Meiéknek hagytam egy levelet de téged féltelek, hogy újabb kárt tennél magadban. Megígéred, hogy nem fogsz ugye?-nézett rám könyörgően és megfogta a kezem.
-Hová mész?-néztem rá fájdalmasan.
-Nem mondhatom el, sajnálom. Most az a fontos, hogy Taoval rendbe hozd a dolgokat nem pedig, hogy utánam gyere és ismerlek... tudom, hogy így lenne.-mosolygott szelíden. Kinéztem az ajtón ami még mindig tárva nyitva állt...és valóban. A bőröndje már ott állt indulásra készen. Szipogni kezdtem de nem akartam vissza tartani, hisz nem állíthatom meg ha neki erre van szüksége. Tudom, hogy megtenné értem, hogy marad de most nem lehetek önző és el kell engednem. Kisétáltam az ajtóhoz eldöntöttem a bőröndöt és kinyitottam.
-Mit csinálsz?-nézett rám mosolyogva hisz biztos vagyok benne, hogy pontosan tudta mit csinálok.
-Ez kell.-emeltem fel egy belebújós pulcsiját amit még én választottam egy régebbi vásárlásos kiruccanásunkon.
-Az a kedvenc pulcsim.-kuncogott.-Ha vissza jöttem kérem vissza.
Erre csak bólintottam majd beszaladtam a házba és egy macival tértem vissza amit a pulcsi helyére tettem, majd Krisre vigyorogtam. -Hiányozni fogsz.-biggyesztettem le szám és vissza sétáltam hozzá. Ő pedig megölelt.
-Te is nekem de nem örökre megyek el csak néhány hétre.-simogatta hátam.
-Tudom, de az olyan mintha örökre mennél. Sosem voltam tőled távolabb két hétnél. Hisz tudod, hogy nem szabadulhatsz tőlem és mindig mindenhova utánad megyek.-vigyorogtam büszkén.
-Nem is akarok Yemin...nem is akarok.-vont még jobban magához majd elengedett egy utolsó puszit nyomott homlokomra és elköszönt.

Miután elment én csak bevetettem magam ágyamba. Nem emlékszem este, hogyan jutottam haza és arra se nagyon, hogy mi történt. Az utolsó emlék amikor az Exo dorm-ból kisétálok és egy közeli szórakozóhely felé veszem az irányt. Otthon ülve pedig csak gondolkoztam, hogy mihez kezdhetnék. Mivel nem jutottam semmire inkább felöltöztem és átsétáltam szomszédaimhoz. Tokiya nyitott nekem ajtót mert mint kiderült a lányok nincsenek itthon. Tokiya úgy döntött nem hagy ma egyedül hanem velem tölti a délután, hisz látta nem vagyok túl jó színben. Épp a tv-t néztük ágyában feküdve mikor megszólalt.
-Yem... Szerintem segítséget kéne kérned.-nézett rám komolyan és átkarolt.
-Hogy érted?-néztem rá kíváncsian pedig jól tudtam miről beszél.
-Tudod, hogy értem... Szerintem az előtt keress fel egy elvonót mielőtt B vesz kezelésbe. Seiji is itt van most nálunk...és gyötri. Biztos nem lesz leány álom de ennél amit most csinálsz tuti, hogy jobb...
-Voltam már.-mondtam halkan mondandója közben.
-Hogy mi?-nézett rám elkerekedett szemekkel.
-Voltam már elvonón.-vallottam be.-Senki nem tudja csak Kris és kérlek ne is mond senkinek. De már túl éltem ezt egyszer.
-És Mei? Hisz egész életetekben együtt voltatok. És egyáltalán mikor és miért?

-Mei sem tudja. Kris azt mondta neki, hogy táborba mentem, hogy ne aggódjon. Nagyjából tizenhét voltam... az ok...az okáról nem szeretnék beszélni ne haragudj..-szorítottam meg kezét ami kezemet fogva pihent köztünk.
-És nem akarsz újból bemenni? Mármint tudom, hogy akarni nem akarsz de kéne nem?
-Ne aggódj értem. Jól vagyok.. vagyis..jól leszek...-mosolyogtam bíztatóan.
-Úgy legyen.-mosolygott vissza és tovább néztük a filmet.


Este mikor hazamentem testvérem várt otthon. Összefont karral várt és szigorú tekintete mindent elárult...Hamarosan robban.
-Bong Yemin!-mutatott rám vészjóslóan.-Nem hiszem el... Néhány hétre megyek el és mire hazajövök szinte megbolondulsz? Mond már el mégis mi a franc van veled. Néha komolyan nem hiszem, hogy valóban a testvérem lennél.-zsörtölődött. Közben Donghoon is megjelent háta mögött és bocsánat kérően meresztette rám szemeit.
-Szia Nana, én is örülök neked. Jó volt az út?-ignoráltam előző kirohanását. Nincs kedvem sokadjára végig hallgatni a szent beszédet.
-Chh. Persze oda se figyelj mit beszélek. Jó mindegy hagyjuk.-váltott kedvesebbre és láthatóan hajlandó témát váltani.
-Merre voltál?-kérdeztem hisz csak egy levelet hagyott, hogy külföldre megy..
-Londonban... És képzeld.-pirult el.-Megismerkedtem egy sráccal. Nagyon helyes és kedves volt. Többször elvitt randizni. Azt hiszem ő is szerelmes.-áradozott
-Ezek szerint te is belezúgtál.-vigyorogtam mint a tejbe tök. Ő csak lesütötte zavartan szemét és pirult mint egy kislány.
-Szóval Yem kérdezni szeretnék valamit.-fogta meg mindkét kezem.-Mit szólnál ha kiköltöznék tőled? Tudod... megbeszéltök Ian-el, hogy pár hónapra még vissza megyek... vagy talán végleg, attól függ, hogy alakulnak a dolgok.
-Jajj Nana. Ha téged ez boldoggá tesz nekem semmi kifogásom ellene.-vigyorogtam tovább. Rettentő boldog voltam testvérem örömétől bármennyire is fog hiányozni.

Az éjszakát végig beszélgettünk majd másnap segítettem neki össze csomagolni legfontosabb holmijait. Elég hirtelen ért, hogy este már vittem is őt a repülőtérre hisz azt hittem pár napot azért még itthon lesz. Miután láttam felszállni gépét Donghoonnal haza felé vettük az irányt.
-Olyan üres így ez a ház.-néztem körül mikor beléptem.
-De hát én itt vagyok neked. Mint ahogy Boss, Junior és Nico is.-simított végig a négylábúakon.
-Tudom, de már Kris se lóg itt egész nap ezentúl, Nana is elment...Tao pedig...Tao még csak nem is kíváncsi  rám...
-Dehogy nem. Hidd el nemsoká újból itt lesz.-ölelt meg. Majd maga után húzott a konyhába. Kihúzta a bárszéket felültetett rá és neki állt főzni.
-Hmm mond csak... mióta főzöl te ilyen jól?-kuncogtam mikor az épp megsült falatot számba vettem.
-Sose kérted, hogy főzzek ezért mindig csak a reggelit csinálom.-vigyorgott...

Másnap reggel mikor felkeltem azon gondolkoztam, hogy mégis mit kezdjek magammal. A lányok mint a koncertre mennek ma így gondolom egész napos készülődés lesz. Nincs kedvem semmi féle mozgáshoz és vásárlós hangulatomban sem vagyok. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi időben az alkotó szobámban sem jártam így a kártyámon lévő egyenleg is eléggé megcsappant. Így csak lesétáltam a konyhába és főztem egy kávét. Már a kanapén ülve kortyolgattam a gőzölgő förtelmet (sose tudtam iható kávét főzni) mikor csöngettek. Ajtót nyitottam és úgy meglepődtem, hogy majdnem elejtettem a csészét.
-T...Tao.-makogtam.
-Szia.-nyomott kezembe egy papírpoharat amiben a kedvenc helyemről hozott fekete folyadék volt.
-H-hát ez?-néztem a pohárra.
-Reggel van. És szerintem még mindig nem tudsz emberi fogyasztásra alkalmas kávét főzni.-mosolygott majd újból komollyá vált.-Öhm.Be mehetek?-vakargatta meg tarkóját.
-Persze.-álltam félre majd besétált én pedig követtem őt. Leült a kanapéra én pedig vele szemben foglaltam helyet és vártam kíváncsian, hogy mit akar mondani.
-Tudod Yem..gondolkoztam.-fixírozta a padlót.
-Igen? És min?-nyeltem egy nagyot.
-Rajtunk. Igazából... Yeol elmesélt mindent miután valamelyik nap elmentél tőlem. Rettenetesen megijedtem. Nem tudtam, hogy ennyire mély ponton vagy. Yem én rájöttem valamire. A gondolata annak, hogy elveszíthetlek, annak, hogy talán egy nap nem láthatlak többé megrémít. Igaz, hogy csalódtam de attól a tény nem változik, hogy szeretlek.-nézett rám én pedig szinte köpni nyelni nem tudtam.
-Én is mindennél jobban szeretlek ezt tudnod kell. De nem akarok hazudni... ha most megbocsájtasz, és én mindennél jobban szeretném, hogy megbocsájts...el kell fogadnod, hogy Kris az életem része..mindig is az volt és az is lesz.-néztem rá komolyan.
-Tudom, tisztában vagyok vele. De Yem... hűséges tudsz maradni hozzám? Képes vagy ezt bebizonyítani nekem ma?
-Nem igazán értem miről beszélsz...mármint, hogy-hogy ma?-értetlenkedtem.
-Tudom, hogy mennyire házasság ellenes vagy. Hisz mikor megismertelek elmesélted, hogy te sohasem akarsz... De mondcsak...-itt tartott egy kis hatásszünetet, elém térdelt majd folytatta..-Képes lennél hátralévő életedben egyedül engem szeretni?
-T....te...te most megkéred a kezem?-hüledeztem.
-Tulajdonképp igen.-mosolygott.
-Hűű ez ám a fordulat.-mondtam még mindig sokkos állapotban. Valamiben biztosan igaza volt, mégpedig abban, hogy soha nem akarok megházasodni. Most pedig itt áll előttem és megkérte a kezem.
-Nem kell most válaszolnod. Este a koncerten találkozunk.-nyomott egy jegyet a kezembe.-Remélem addig tudsz dönteni..-kezembe nyomta a gyűrűs dobozkát majd hátat fordított és elment. Pánik lett úrrá rajtam. Összerogytam és a hirtelen levegőhiány mardosta a tüdőmet. Donghoon egy pohár vízzel és gyógyszeremmel sietett be és miután bevettem kérdezte, hogy mitörtént. Én csak kezébe nyomtam a gyűrűt tartalmazó kicsiny dobozkát.
-Hűhaa.-füttyentett elismerően.-Igazán szép darab. Remélem igent mondtál.-vigyorgott.
-Nem.
-Miii? Nemet mondtál?-kerekedtek el szemei.
-Nem. Semmit nem válaszoltam. Este a koncerten vár választ...De ne haragudj át kell mennem Meivel beszélni.-nyomtam puszit arcára és átrohantam szomszédaimhoz.

Reméltem, hogy Mei-t egyedül találom hisz B mindent túl tud pörögni ezért nem akartam még elmondani neki.. de nem volt szerencsém. Mikor ajtót nyitottak a két lány épp valamiről beszélgetett. Köszöntem majd hirtelen anyanyelvünkön szólaltam meg hisz B nem tud Kínaiul.
-Mei beszélnünk kell.
-Mi történt?
-Tao megkérte a kezem.-mondtam röviden és tömören.
-Hogy miiii? Megházasodsz?-döbbent meg.
-Már megint kizártok a beszélgetésből.-durcázott B.
-Bocsi de ezt most nem mondhatom el..-mondtam majd folytattam ismét kínaiul.-Azt mondta, hogy ha igazán szeretem akkor bebizonyítom és hozzá megyek. De tudod, hogy mi a véleményem a házasságról.
-Tudom...De ha tényleg szereted őt mondj igent. Ez igazán nem a világ vége viszont vissza kaphatod őt, és hát nem erre vágytál?
-De igen...csak nem pont így. Na mindegy Mei köszönöm még átrágom párszor.-nyomtam puszit mindkettejük arcára bocsánatot kértem B-től majd rohantam is. Igaz még csak reggel 10 van de még beszélni akarok Kris-el és ruhát is választok.
Beültem autómba majd a pláza felé vettem az irányt. Végig jártam az összes boltot de nem találtam semmit így úgy döntöttem majd otthon választok valami egyszerűt. Hazafelé felhívtam Krist és mindent elmeséltem neki. Ő is azt mondta mint Mei. Bár hallottam, hogy szomorú de tudom, hogy fontos neki a boldogságom és remélem előbb utóbb újból legjobb barátként fogunk tudni tekinteni a másikra.

Már a koncert előtt készülődtem és próbáltam eldönteni mit vegyek fel. Végül egy egyszerű terepgatya fekete póló bőrdzseki szettnél maradtam és egy nagy napszemüvegnél. Már csillogó-villogó kicsikémben hajtottam úti célom felé és még mindig a válaszon gondolkoztam. Mikor oda értem és kiszálltam autómból riporterek hada rohamozott el. Sok bántó dolgot vágtak a fejemhez de próbáltam nem foglalkozni velük. Végül mégis megállítottak és addig nem hagytak míg nem válaszoltam.
-Miért jött el a koncertre? Nem gondolja, hogy Tao nem kíváncsi magára?-kérdezte arrogánsan az újságíró.
-Nem gondolom, hogy nem kíváncsi rám.-kacsintottam rá.
-Beszéltek azóta?
-Igen. Ma reggel is meglátogatott. És többet nem válaszolok.-utat törtem magamnak és ott hagytam őket. Egyenesen bementem a BackStage-be bár a biztonságiak kicsit feltartottak, hogy minek megyek én oda mikor már semmi közöm hozzájuk de kedvenc biztonságim megmentett és azonnal bejuttatott. A lányok már ott álltak és párjaikat biztatták. Én Tao mögé osontam és oldalába csíptem. Ijedtében azonnal felém fordult.
-Azt hittem már, hogy nem jössz.-nézett rám megkönnyebbülve.
-Szia.-mosolyogtam rá majd elővettem zsebemből a dobozkát és kezébe nyomtam...
-Szóval nemet mondasz?-keseredett el.
-Hát magamnak kell az ujjamra húznom?-vigyorogtam. Az a megkönnyebbülés amit az arcán láttam bármi pénzt megért volna. Remegő kézzel vette elő a gyűrűt és húzta ujjamra. Mikor a helyére került felemelt és megcsókolt. Elmondani nem tudom mennyire rettenetesen hiányzott....

Seo Young - The problem's name is Sen

thank you Kio ♥

- Sen,most nagyon nincs kedvem ehhez. – ültem fel az ágyamban. A vonal túlsó végéről sóhajtást halottam.
- Nem is számítottam más válaszra. Viszont elegem van már abból,hogy itt játszom a türelmes jófiút,akinek ki kell várnia a sorát. Mintha soha semmi közünk sem lett volna egymáshoz,mikor..
- Sen,te is jól tudod,hogy…
- Engedd,hogy befejezzem! Állandóan azt vágod a fejemhez,hogy mekkora paraszt voltam,mert csak úgy otthagytalak. És ezt nem is vitatom, viszont mivel ennyire megbántottalak,mindenképpen érdemelnél egy magyarázatot,nem gondolod?
- Már vagy 100x megmagyaráztad és nem igazán változott rólad a véleményem. Szóval mi mást tudnál még mondani,hm? – sóhajtottam.
- Találkozzunk fél óra múlva és megtudod. Gyere abba a kávézóba,ahová legutóbb beültünk , légy szíves. Ennyivel tartozunk egymásnak.
- Én nem tartozom neked semmivel sem. – mondtam,majd kinyomtam a telefont. Az ágyra visszadőlve bámultam a plafont. Fogalmam sem volt,hogy mit csináljak. Egy részről még a gondolatától is libabőrös lettem annak,hogy hallgassam a magyarázkodását,másrészről viszont érdekelt ,hogy mit akart mondani. Mert hiába próbáltam tagadni,még mindig megdobbant a szívem,ha megláttam. És ennek csak úgy vethettem véget,ha végleg lezárom a dolgokat vele… Feltápászkodtam az ágyról és a szekrényemhez sétáltam. Kiválasztottam egy kényelmes szettet,majd az ajtóhoz mentem. Ahogy a kilincshez nyúltam kinyílt és Kio állt előttem. Annyira meglepődtem,hogy hátraugrottam.
- Hé,nyugi. hová készülsz? – jött be a szobába kócos japán barátom.
- Szeretném,ha nem mondanád el Mia-nak és Seijinek. – kezdtem. Kiosuke kérdően nézett rám,de bólintott. Röviden összefoglaltam neki,hogy milyen szándékkal készülök éppen elhagyni a lakást. Ő türelmesen végighallgatott,majd szemöldök ráncolva felsóhajtott.
- Te tudod Seo, én nem szólok bele. De legyél azért óvatos. Tudod,hogy Sen milyen manipulatív tud lenni,ha akar.
- Nyugi, ha valaki,akkor én aztán tudom kezelni. De az igazat megvallva kicsit ideges vagyok. – ültem le az ágyamra. Kio követte a példámat.
- Akarod,hogy veled menjek? – fogta meg a kezem. Megráztam a fejem.
- Ezt egyedül kell elintéznem. De köszönöm. Viszont most indulok. De tényleg ne szólj a többieknek. Tudom,hogy egyikőtök sem szívleli különösebben,de Seiji képes lenne megverni,szóval …..
- Nem kell aggódnod. Lakat a számon. Viszont egy két jobbost én is szívesen adnék neki. – mondta a mellettem ülő.
- Tudom. De ne tegyük tönkre a karrierjét. – nevettem,majd az ajtó felé sétáltam.

10 percig csak ültem a kocsimban mielőtt elindultam volna. Végül sebességbe tettem fehér szépségemet és a kávézó felé vettem az irányt. Mikor odaértem Sen még sehol sem volt. Pedig nem jöttem korábban. Sőt,késtem 10 percet.  Leültem az egyik út melletti korlátra és vártam. Aztán hírtelen valaki megkocogtatta a vállamat. Felé fordultam.

waiting for Sen...

- Késtél. – jelentettem ki szárazon és a kávézó felé indultam. Ő csak csendben követett. Beültem egy emeleti boxba. Alig voltak körülöttünk. Sen leült velem szemben,majd kezeit összekulcsolva az álla alatt dőlt az asztalra.
- Szóval? Hallgatlak! Nem érek rá sokáig,úgyhogy jobb ha belekezdesz. – szólaltam meg.
- Ez így nem jó Seo . –sóhajtott. Megemeltem a szemöldököm.
- Mi nem jó így?
- Ez az egész helyzet. Én nem így akarok beszélni veled. Konkrétan úgy nézel rám,mint egy darab szarra. – felelte.
- Jelenleg örülj neki,hogy egyáltalán rád nézek. – tettem karba a kezem. Ő is hasonlóképpen tett.
- Oké,rendben. Látom még mindig nagyon makacs vagy. A srácok hogy vannak? – kérdezte. Tudtam,hogy a „srácok” szó alatt kikre gondolt.
- Jól,de most róluk akarsz csevegni vagy kibököd végre,hogy miért hívtál ide?
- Tényleg érdekel ,hogy hogy vagytok….hogy te hogy vagy… - mondta kicsit bizonytalanul.
- Biztos vagy benne? Mert akkor nem nagyon érdekelt,mikor …
- MIKOR ELMENTEM! TUDOM SEO! És hiába hozod fel minden egyes alkalommal, akkor sem fogom tudni megváltoztatni a múltat. Hibáztam,tudom jól…sőt ez még enyhe kifejezés. Tudom,hogy szörnyű dolgokon mentél keresztül miután elmentem és azóta sem bírok elszámolni a lelkiismeretemmel. – csattant fel.
- Óóóó szóval azért vagy most itt ,hogy elszámolj a lelkiismereteddel? Akkor közlöm veled,hogy azzal elkéstél. Ne akard nekem beadni,hogy tényleg bántad,mert túl könnyen mentél el. És ha aznap nem találkozunk a fotózáson,neked eszedbe sem jutott volna,hogy megkeress. Minden,amit most mondtál szép és jó,csak az a baj,hogy nem igaz. Téged igazán mindig csak egy személy érdekelt: te magad. És mindenki más második volt a sorban. Élükön velem. – csaptam az asztalra.
- Te is tudod,hogy ez nem igaz Seo. Te sosem voltál második!
- Nem? Akkor hányadik voltam? Vagy még annyira sem számítottam neked,hogy elköszönj? De,tudod mit? Mindegy is. Látod,ezért mondtam,hogy semmi értelme találkoznunk. Nem tudsz ujjat mondani. Ahogy mondtad,ami történt megtörtént. Egyikünk sem tudja megváltoztatni. A szánalmas mentegetőzésed viszont nem érdekel. – álltam fel az asztaltól és a kijárat felé indultam,de Sen megragadta a karom és visszahúzott magához.
- Még nem fejeztem be Seo. És te meg fogsz hallgatni. – suttogta a fülembe. A szorítása nem lazult.

........

- Sen,engedj el,most azonnal. – fordultam felé. Ő lazított a szorításán,de nem engedte el a karom.
- Légy szíves ülj vissza. – nézett a szemembe. Mélyet sóhajtottam és leültem a mellette lévő székre.
- Köszönöm. Nem azért hívtalak ide,hogy mentegetőzzek,sem  pedig azért,hogy megpróbáljam megváltoztatni a múltat. Tudom,hogy semmi értelme nem lenne és nem is vagyok ilyen. Viszont azt nem bírom elviselni,hogy ennyi idő után is így nézz rám. Azzal a gyűlölettel a szemedben. Nem azt kérem,hogy bocsáss meg,csak hogy engedd ,hogy elmondjam miért döntöttem úgy ahogy. Meg tudsz ennyit tenni? – kérdezte,nagyon komoly hangsúllyal. Csak csendben bólintottam. És Sen belekezdett. Először mesélt a felkérésekről Koreában,majd arról,hogy mennyire nehezen hozta meg azt a bizonyos döntést. Elmondta,hogy hetekig nem aludt az idegességtől és a bizonytalanságtól. Furcsa volt ezeket az ő szájából hallani. Úgy hangzott ,mint egy megtört kisgyerek. Mégis volt valami a történetében. Valami mély igazság,amit nem igazán tudok megmagyarázni. Minden esetre végig hallgattam. Csendben. A végére már nem is igazán tudtam volna mit mondani. Csak ültem vele szemben és az összekulcsolt kezét bámultam az asztalon. A gombóc a torkomban nem lett kisebb.
- Mondj valamit Seo. – kérte halkan.
- Nem igazán tudom,hogy most mit kéne mondanom….mindenesetre értékelem,hogy elmondtad. Viszont idő kell,hogy átgondoljam a dolgokat.
- Oké. Én holnap Ausztráliába megyek pár napra,de ha visszajöttem jó lenne ha tudnánk találkozni. Hagyok időt neked. – tette a kezét az enyémre. Nem húzódtam el,csak felálltam.
- Rendben. Akkor én most megyek. – néztem rá.
- Lekísérlek. – vette fel a kabátját. A kocsimig jött velem. Nem igazán tudtam,hogy hogyan kéne leköszönnöm. Félre ne értsétek,nem hatott meg a sztorija. Nem kezdtem el mindent máshogy látni,és kevésbe elárulva sem éreztem magam. Egyszerűen csak úgy éreztem,hogy kiegészült a puzzle. Végül kinyitottam az ajtót és beszálltam a kocsimba.
- Akkor majd gondolom még beszélünk. Jó utat holnap. – néztem rá.
 - Köszönöm. Te is vigyázz magadra. És köszönöm,hogy eljöttél. – mosolygott. Én csak viszonoztam a gesztust és elindítottam a kocsit. Elhatároztam,hogy nem fogok ezen kattogni. Nem lett volna értelme.  Hírtelen megcsörrent a telefonom. Seiji volt az.
- Szia szerelmem,mondjad. – nyomtam be a kihangosítót.
- Sziaa Seo! Ráérsz most?
- Aha,miért?

mikor Seijivel képet akarunk csinálni,de csak
én vagyok benne xd

- Mert mindenki elhúzott valahova,én meg itt rohadok egyedül.. Már az összes xboxos játékot végigjátszottam,kergetőztem a kutyákkal,megnéztem vagy 5 hard pornót a mozi szobában sőt még úsztam is,de megöl az unalom. És az nem valami jó,mert akkor elkezd hiányozni az anyag,szóval tenned kell valamit.
- Nekem? Mit kéne tennem? Azt hittem B-vel szoksz le mostanában. – nevettem.
- Igen,de nem figyelsz rám? NINCSNEK ITTHON. – sóhajtott.
- Haha,oké-oké. Akkor elmegyek érted és elnézünk Min-hez,oké?
- Tökéletes. Várlak.- tette le.

10 perc alatt B házánál voltam. Seiji a kapu előtt várt,majd amint meglátott bepattant az anyósülésre és egy puszit nyomott az arcomra.
- Még mindig imádom ezt a kocsit! Életmentő vagy! Akkor induláááás.- nyújtózott ki.
- Nagyon fel vagy pörögve. – nevettem.
- Ezek csak elvonási tünetek. Jut eszembe,holnap el kell mennem a dokihoz felíratni a gyógyszerem. De most mesélj te. Milyen napod volt eddig? Gondolom nem olyan jó,mint most hogy én is itt vagyok. – kacsintott. Semmiképpen sem akartam elmondani neki Sent. Seiji és ő nagyon jóban voltak,amíg jártunk. És mikor Sen elment őt is eléggé megviselte,és ez nála eléggé egyenlő volt a gyűlölettel. Szóval nem akartam felhozni.
- Semmi különöset nem csináltam. A tegnapi bulit pihentük ki Mia-ékkal. – feleltem. Útközben felhívtam Min-t,hogy benézünk hozzá,mert mondta,hogy nála vannak a mostoha tesói és szeretné őket bemutatni. Mikor leparkoltam a lakása előtt Seiji már ki is szállt a kocsiból.
- Azt kurva,ez aztán a lakópark. Látom ennek a Min-nek is a csapból folyik a pénz. – nézett körbe. Én csak nyakon csaptam és felcsengettem.
- Szia Min. Itt vagyunk. – szóltam bele.
- Oké,beengedlek. – felelte,majd az ajtó hangos zúgással jelezte,hogy nyitva van.
- Gyere! – szóltam oda japán idiótámnak és a lift felé sétáltam. Mikor felértünk barátnőm lakásához,ő már az ajtó előtt állt.
- Szia Seoo! – ölelt át.
- Sziaa! Köszi,hogy eljöhettünk. – mosolyogtam.
- Ne viccelj már,tökre örülök,hogy itt vagytok. Szia Seiji! – intett a mögöttem állónak.
- Óóó szia Min. Kibaszott jó a kecód. – kacsintott rá Seiji.
- Haha köszi. Na,gyertek be. Bocsi a kupiért,de Hailey-ék még nem igazán pakoltak ki. – ment be a lakásba. Mi követtük. Min lakása eszméletlen szép volt és modern. Nagyon tetszett. A kanapén egy srác feküdt,kezében a telefonjával. Nem volt éppen rossz látvány.
- Hey Luc! – szólt oda neki Min angolul. Erre felkapta a fejét és felénk fordult.
- Óóó hello! – állt fel,majd felénk sétált.

imádom ezt a csajt :)

- Ők itt Seo és Seiji. Srácok,ő itt Lucas. – mutatott be egymásnak Min.
- Sziasztok! Bocsi,kicsit fura a koreaim,nem igazán vagyok még hozzászokva. – vakarta meg a halántékát.
- Haha,semmi gond. Amúgy Seiji japán szóval hozzá inkább angolul beszélj. – mondtam. A srác erre összehúzta a szemöldökét.
- O-ké. Tutira bele fogok kavarodni. –nevetett.
- Majd megszokod. Amúgy Hailey még alszik,de szerintem nemsokára már felkel. - szólalt meg Min.
- Arra ne vegyél mérget. Otthon képes napokat átaludni. Mint valami mormota. – karolta át Lucas. Erre csak mind felnevettünk.

Min- Sok a mesélnivaló

A reggelem egy telefonbeszélgetéssel indult Baekhyunnal. Nem sok időm volt beszélgetni, 8-ra kint kellett lennem a reptéren,mert megígértem Lucaséknak,hogy értük megyek ( apámról nem volt szó). Baek gyorsan elhadarta nekem a koncertjük időpontját ( nem,mintha elfelejtettem volna), megkérdezte,hogy minden rendben van-e velem,bocsánatot kért,amiért nem tudnak elmenni megnézni apa bandáját,rengeteg puszit küldött,majd elköszöntünk. Kissé csalódottan vettem tudomásul,hogy valószínűleg a koncertjük előtt már nem tudok beszélni Sehunnal…Majd meglátjuk,hogy mi lesz. Anyám is hívott,hogy beszéltem-e az ügynökséggel ( mi más érdekelte volna?). Elmondtam neki ,hogy elküldtem az adataimat, a szerződést pedig jövő héten írjuk alá még egyszer. Nem nagyon mondott semmit rá. Hozzátette,hogy valamikor be kell mennem megbeszélni a divathét dolgait ( nem tudtam ,hogy oda is meg vagyok hívva khm..). Elég váratlanul ért,de már nem lepődök meg anyám dilijein.
De akkor térjünk is rá a lényegre:

Mostanában egész sokat voltam a reptéren. Idegesen ácsorogtam a váróteremben. Eléggé hülyén éreztem magam,és akkor még enyhén fogalmaztam. Néhány paparazzi is szaladgált a váróteremben,akik jóízűen kattintgatták rám a fényképezőiket. A gép viszonylag pontosan ért be,mert kb. 15 perce vártam és már meg is pillantottam,egy meglehetősen nyúzott képű Lucast,mögötte egy mosolygó Haylievel.
- Hey, Min ! – kiabált feltartott kézzel Lucas,angolul.
- Hey, srácok !- siettem oda hozzájuk. Haylie a nyakamba ugrott.
- Csajszii, de jól nézel ki! Hiányoztál ! – vigyorgott,a kezemet szorongatva.
- Te..illetve ti is.- mosolyogtam. – Hol van ap…Ian ? –kérdeztem. Nem tudom,hogy miért döntöttem az „Ian” mellett. Végül is nem ez az igazi neve…
- Ja, lemaradt. A csomagok átvétele után megrohamozták őket a rajongók,mi meg addig elhúztunk. – kulcsolta össze a kezeit a halántékán Lucas. Egy kicsit meglepődtem. Ennyire híresek lennének?
- Aha,értem. – válaszoltam,meglepetten. Fogadott testvéreim izgatottan bámultak rám.
- Öhm,mi az ?
- Mi lenne? Nem megyünk ? Vagy vársz még valakit? –pislogott rám Haylie.
- Ja, indulhatnánk. Gyakorolni akarom a koreait. – vette fel a csomagjait Lucas.
- Jaa…de,mehetünk,csak… - néztem a kicsekkolás irányába.
- Ianék nem velünk jönnek. Majd este találkozunk. Gyere már ! – fogta meg a karomat Haylie, másik kezével a bőröndjét húzva. Nem kellett volna,hogy ennyire furcsán érintsen,hogy apa nem velünk jön. Végül is be sem fért volna,ha a többi tag is itt van,na meg… nem is akartam elvinni. Mégis olyan megmagyarázhatatlanul éreztem magam… talán azért,mert azt hittem,hogy az első dolga az lesz,hogy oda rohan hozzám és mégsem tette? Hát még mindig ilyen gondolataim vannak,ha róla van szó?

várakozás...

Amerikai rokonaim el voltak ájulva a kocsimtól ( amit nem értettem,mert LA-ben minden héten más autóval járnak). Az utat Hayl végigbeszélte. Elmondta,hogy nagyon sok helyre el akarnak menni,meg szeretnék ismerni a barátaimat stb… Egyszóval jól akarják érezni magukat.

- Ugye tudod,hogy Yesung is itt van? Az ő bandája lesz az előzenekar. – szólalt meg Lucas,miután felértünk a lakásba,felcipelve a poggyászokat,és mindenki elfoglalta a szobáját ( pont két plusz szobám van,úgyhogy jól jött ki a dolog.)
- Ja, mondta Yung. –ültem le a kanapéra.
- Ismered Yungot? Én még csak kétszer találkoztam vele… ah kibaszott jó pasi .- terült el Hayl a kanapé szabad felén.
- És okés ez neked? – folytatta Lucas,figyelmen kívül hagyva a hugát.
- Persze. Miért ne lenne? Nem akarok tőle már semmit és különben sem kell beszélnünk. –vontam meg a vállam.
- Hagyd már Luc .- ugrott fel Hayl, majd belebokszolt testvére vállába. – Annyira fel vagyok pörögve ! Végre koreaiul is beszélhetek! Bár még nem megy annyira flottul,mint az angol,de sokat fejlődtem. – vigyorgott.
- Te mit szedtél be az út alatt hugi? Nincs Jet Laged ? – pislogott felé a kanapén fekvő. Haylie csak a fejét rázta.
- Nem érek rá arra,hogy jet lagem legyen.- Lucas válaszul csak a szemét forgatta.
- Amúgy jó az a kéró. Meg tudnám szokni. – nyúlt el még jobban a kanapén.
- Szóóóval.- csapta össze a tenyerét Haylie. – Mindjárt jövök. –azzal berohant a szobájába. Alig két perc múlva már vissza is jött,kezében egy borítékkal.
- Tessék. Itt van a VIP belépőd. Ilyen nyakba akasztós cucc. Meg ott van a cím is a hátulján. Remélem tudod hol van,vagy nem megyünk el megnézni Iant.
Nem kellett megnéznem a címet,anélkül is tudtam,hogy hol lesz,annyi plakátot láttam már róla a városban. Mosolyogva elvettem a borítékot. – Köszi.
- Mit csinálunk estig ? Megismerkedünk a pasiddal ? Ne hidd,hogy nem tudjuk,hogy kivel jársz. L.A-ben úgy terjednek a hírek,hogy csak na ! Ja és olvastam a cikkeket rólad a neten. Még az újságban is benne voltál ! Ez nagyon durva Min. Egy híresség a tesóm! – Haylie olyan volt,mint akit felhúztak.
- Nyugodjál már meg egy kicsit. – nyúlt a csuklója után Lucas.
- Haha, semmi baj, jó látni,hogy ennyire fel vagy pörögve. – mosolyogtam. – A kapcsolatomat Sehunnal jelenleg a „bonyolult” jelzővel illetném. Ami pedig a cikkeket illeti… nos, mostanában szeretnek az újságírók és a paparazzok… annyira nem szuper. – ültem le én is az egyik fotelba.
 
Végül nem mentünk sehova estig. A délután első felében beszélgettünk,miközben pizzát rendeltem. Haylie kijelentette,hogy el akar menni a Vogue-ba.Talán elviszem őket…talán. Meg akartam kérdezni,hogy miért akartak nálam lakni,de végül nem tettem. Nem tudom miért.
Végül őt is elérte a jat leg,szóval újdonsült lakótársaim az indulásig elvonultak a szobájukba aludni. Én csak ültem a nappaliban és bámultam magam elé. Miért is megyek én most megnézni apámat? Egyáltalán nem érdemli meg,hogy foglalkozzak vele. Hisz egyértelmű,hogy a karrierje most is fontosabb nálam ( na ebben mindkét szülőm hasonlít a másikra). Én hülye azt hittem,hogy veszi a fáradtságot és legalább üdvözöl,mikor leszáll a gépük,vagy legalább felhív,hogy minden rendben van-e stb… Nevetséges egy apám van. A telefonom csörgése ugrasztott ki merengésemből. CAP volt az.
- Mondjad .- szóltam bele kedvesen.
-  Édes drága Min. Sajnálattal közlöm,hogy a holnapi hatalmas meglepetést el kell halasztanunk jövő hétre,mert a kedves managerünk beiktatott nekünk két fotózást. De hát ezért imádjuk. Remélem nem fogod telesírni a párnád. Én már megtettem előző este.
- Semmi baj CAP. Jövő héten is van nap. Ti csak tegyetek úgy,ahogy manager oppa mondja.
- Chhh… semmi „ jaj annyira sajnálom CAP,hogy fogom kibírni nélküled”? Jól van,ezt megjegyeztem. Ezért most nem adom át,hogy a többiek puszilnak. Különösen L.Joe. Gondolom nem ott,ahol mi… Na mindegy.
- Minsoo…
- A mondat utolsó felét nem mondtam.
- Azért. Tudod,hogy szomorú vagyok,mert már nagyon hiányzol. Azt hittem ezt akkor is tudod,ha nem mondom. – halk mormogás. –Na ugye. Hívj,hogy mikor érsz rá.
- Mindenképpen. Jó koncertet mára,rosszat ne halljak. Puszii.
- Puszii.

A koncert előtti előkészületeinket tényleg csak nagy vonalakban írom,le mert lekopna a bőr az ujjaimról,ha hosszasan részletezni akarnám. Legyen elég annyi,hogy nem volt éppen sétagalopp kiválasztani a megfelelő ruhát,elpakolni a cuccokat ( Lucas fent hagyta a VIP kártyáját,és ez akkor jutott eszébe,mikor már a kocsiban ültünk), de végül, 1 és fél óra készülődés után elindultunk. A helyszín előtt hatalmas tömeg állt. Haylie felhívta Yesungot ( mert apa nem vette fel),hogy hol kell bemenni. Nem nagyon tudta ő sem,de végül addig köröztem,amíg meg nem láttam négy biztonsági őrt az egyik parkoló részlegnél. Bingó! Nem vacakoltak sokat,amint felmutattuk a VIP-ink, már be is engedtek. A turnébusz mellé álltam be. Milyen ironikus.
Két őr bevezetett a staff részleghez,megmutatták merre van apáék öltözője,majd visszamentek a helyükre. Mint minden koncert előtt,itt is nagy volt a nyüzsgés. Érdekes módon senki sem kérdezte meg,hogy kik vagyunk.Lucas és Haylie levált tőlem,köszönni Yesungnak. Én bementem apáékhoz. A teremben 4 férfi volt rajta kívül. Éppen jót nevettek valamin. Megköszörültem a torkomat,mire mind felém fordult.
- Min,honey! –indult el felém apa.
- Miért beszélsz angolul?- kérdeztem értetlenül,kezemmel jelezve,hogy nem kérek ölelést.
- Oh,ne haragudj,csak a megszokás. Tudod, velük csak angolul tudom megérteni magam. – súgta oda szórakozottan. Úgy látszik az ölelésről már lemondott. – Srácok, ő itt a lányom,Min. – fogta meg a derekamat. Angolul beszélt.
A tagok sorban bemutatkoztak. ( Joey:dob, David: ritmusgitár, Jimmy: basszgitár, Ryan: szólógitár) Jó fejnek tűntek. Tipikus amerikai rockzenész kinézetük volt. Jó értelemben.
- Már sokat hallottunk rólad. – mosolyodott el Jimmy,miközben végigmért a szemeivel.
- Igen? Oh,ezt meglepetten hallom .- feleltem szárazon.
- Bocsánat,hogy nem mentem oda hozzád a reptéren,csak el voltam foglalva .- vágott a szavamba apa hirtelen,csak hogy terelje a témát.
- Nem kell a mentegetőző duma. Nem vártam tőled mást. – vontam meg a vállam.
- Min,muszáj ezt így…
- Inkább el se kezd. Rohadtul hálásnak kéne lenned,hogy egyáltalán eljöttem megnézni titeket. Nehogy azt hidd,hogy megbocsájtottam. Ennél azért nagyobb az önbecsülésem. – néztem a szemébe. Ő csak sóhajtott egyet.
- Sok sikert,srácok ! – tértem ki előle, odaszólva a többieknek.
- Ha nézel minket,tuti sikerünk lesz! – kacsintott Ryan. Hmm… bírom őket.
-Hello srácok ! –hallottam meg a hátam mögül Haylie hangját.
- Hayl,te is idetaláltál ? – nevetett Joey.
- Hát persze,remek a tájékozódó képességem. –tette karba a kezeit,vigyorogva.
-  Te és a tájékozódás külön utakon járnak. –borzolta össze Haylie haját az időközben belépő Lucas.
- Ha.ha.ha. Nagyon vicces Mr. tökéletes vagyok. – formált idézőjelet az ujjaiból Hayl.
- Srácok,örülök,hogy ti is itt vagytok. Minden rendben ment Minnél? –lépett közelebb hozzánk apa. Lucas unottan bólintott.
- Ja. Hé, Ryan,mutasd már a gitárodat!- kerülte ki az előtte állót,majd az előbb említett személy irányába indult.
Nem mondhatnám,hogy felhőtlen volt a hangulat apám és köztem. Nem is nagyon tudtunk beszélgetni,mert el kellett menniük afféle mini megbeszélésre,nekünk pedig ki kellett mennünk a kis VIP helyünkre,hogy ne legyünk útban. ( a VIP hely alatt egy elkerített részt értek,a színpad előtt,ahová a backstageből lehet bemenni. Ott találtam Yungot is. Azt mondta, Yesung hívta meg.
- Sziasztok!- állt fel mosolyogva. Haylie szemei kikerekedtek.
- Sziaaa ! – köszönt hangosan.
- Szia Yung!- öleltem meg.
- Hello. Te meg miért vagy ennyire ki ? Előbb már találkoztunk vele Yesungéknál.- lökte meg testvérét Lucas. Szóval ezért nem futottunk össze.
 Yung és Haylie között ültem. Yung kérdezgetett,hogy miért nem akarok beszélni Yesunggal. Nem nagyon akartam most erről beszélni,szóval abban maradtunk,hogy amíg még itt van mindenképpen összefutunk és elmesélek neki mindent.
A koncertet is csak röviden foglalnám össze : Az aréna csordultig megtelt rajongókkal,akik ( fanokhoz méltóan) hangosak voltak. Yesungék bandája be kell,hogy valljam,nagyon jó volt. „Szeretett” exem a bandája énekese ( néha gitárosa).  Két számot játszottak,majd kis átszerelés után apáék következtek. Mikor mindenki feljött a színpadra,elhalványultak a fények és megszólalt a gitár,majd a dob és így tovább… aztán apa a mikrofonhoz hajolt és… libabőrös lettem. Utálom bevallani magamnak,de… fantasztikusak voltak. A zenéjük impulzív volt,de egyben lassú,keserédes,mégis vidám, a szöveg lényegre törő,szókimondó,elgondolkodtató,pörgős,egyszóval : a számomra tökéletes zene. Apa hangja pedig… nem is tudom megfogalmazni. Ha valaki megkérdezné,hogy jól éreztem-e magam,nem tudnék mit felelni rá,mert nem tudom. Tényleg. Nagyon fura érzés volt. Igen,az estét egy szóval jellemezném: fura. Viszont ami a legjobban kivágta nálam a biztosítékot, az az utolsó szám volt…
Két encore-t követeltek a rajongók,szóval a koncert majdnem 3 órásra nyúlt. Miután a tagok lejöttek a színpadról,mi is követtük őket. Nem nagyon akartam senkivel sem beszélgetni,Yesunggal meg végképp nem,szóval azt javasoltam Haylieéknek,hogy menjünk haza. Érdekes módon nem kérdezték meg,hogy miért nem akarok elköszönni apámtól. Csak bólintottak. Elköszöntem Yungtól,majd amilyen gyorsan csak tudtam,a kijárat felé vettem az irányt. Mostoha testvéreim a nyomomban. A kocsiban feltekertem a zenét,így esélyünk sem volt beszélgetni. Ez a csend egészen addig folytatódott,amíg fel nem értünk a lakásba.
- Öhm, Min,minden oké? Miért rohantunk el csak úgy? Még afterbuli is lesz. Vagy csak át akarsz öltözni ? – érdeklődött Haylie,miközben ledobtam magam a kanapéra. Lucas mellé lépett,amjd a vállára tette a kezét.
- Hagyd már. – rázta meg a fejét.- Részemről oké,hogy eljöttünk. Úgy is itt lesznek még pár napig,szóval mehetünk még együtt bulizni,na meg nem nagyon lett volna idejük csevegni velünk. Tudod,a sajtó,a riporterek mag a fényképészek .- sorolta Lucas. Rámosolyogtam. Hálás voltam,hogy megpróbált kimenteni. Haylie csak bólintott.
- Oké, igazad van. Akkor majd legközelebb. Amúgy is hulla fáradt vagyok. Rohadt jó volt a koncert! Nagyon élveztem! Szerintem én letusolok és elteszem magam holnapra. Jó éjt. – dobott egy puszit felénk,majd a szobája felé indult.
- Még egyszer köszi,hogy itt lakhatunk Min. Én is megyek aludni. Remélem bulizunk majd azért.- kacsintott,majd ő is eltűnt a szobájában.

mikor Seo lefényképez,miközben sminket igazítasz :p

Másnap elég későn sikerült felébrednünk. A telefonom hangpostáján két üzenet volt: apa és Yesung. Nem volt energiám meghallgatni őket. Majd később.
 Éppen a nappaliban ültünk és az estét beszéltük meg,mikor beugrott,hogy nekem ma semmiképpen sem jó: EXO koncert! Gyorsan elmagyaráztam a helyzetet megszeppent testvéreimnek,majd megpróbáltam kitalálni nekik valami programot,amíg távol vagyok. Végül úgy döntöttünk,hogy,ha már én jól fogom érezni magamat az este ( azt még meglátjuk),akkor ők is jól akarják,szóval bulizni mennek. Tőlem két sarokra volt egy elég jó klub,szóval elnavigáltam őket arra fejben. Reméltem,hogy meg fogják találni és azt is,hogy minden oké lesz.
Délutánra B-nél kellett lennem,szóval Haylievel kiválasztottuk a ruhámat ,miközben Lucas elmerült az Xbox rejtelmeiben. Miután megígértettem velük,hogy nem csinálnak semmi nagy hülyeséget, rég nem látott barátnőm háza felé vettem az irányt. A lányok már mind ott voltak,kivéve Yemint. Sajnáltam,hogy nem fog jönni,mert már vele is nagyon régen találkoztam. Miután mindenki összekészült ( Seiji csak négyszer kérdezte meg,hogy nem akarok a vele lezuhanyozni,ha már úgy sincs barátom),kimentünk a ház elé,ahol egy limuzin várt minket. Nem semmi !
Végigbeszéltük az utat,mindenkinek volt valami mesélni valója. A helyszínre érve már nőtt a gombóc a torkomban: ott van bent Sehun. Elég nehéz volt eljutnunk a vörös szőnyegen keresztül a bejáratig,mert 2 méterenként megállítottak a fotósok,a rajongók vagy a riporterek. Ügyesen kikerültem a nem oda illő kérdéseket. Végül sikerült bejutnunk. Mondanom sem kell,hogy mindenki ide-oda rohangált,alig tudtunk bemenni a fiúk öltözőjébe. Nem mindenki volt benn ( köztük Sehun sem). Miután mindenki elsuhant a párjához,én egy kicsit egyedül maradtam,hogy úgy mondjam. Jó, a többiek köszöntek,mindenkitől megkaptam az ölelés és puszi adagomat,de azér ez mégsem volt az igazi. Épp leülni készültem,mikor valaki hátulról átkarolt.
- Minnie. Örülök,hogy eljöttél.- fordított maga felé egy mosolygós Baekhyun.
- Szia. Ez csak természetes.- kacsintottam.
- Nagyon szép vagy. Sehun kérdezte,hogy jössz-e. Remélem tudtok beszélni.
- Nem tudom..- feleltem.
- Héé,ne így állj már hozzá. Na gyere,menjünk már beljebb. Jé,megjött Sehun is.- kezdett el maga után húzni. Próbáltam lassítani,de Baek túl erős volt. Sehun kissé idegesen fordult felém.
- Szia.- köszönt halkan.
- Szia.- válaszoltam. Körülbelül ennyi volt a beszélgetésünk,mert ahogy Baekhun arrébb ment,bejött a manager,hogy 5 perc és kezdés,szóval mindenki igyekezzen kifelé. Sehun elnyomott valami „majd beszélünk” félét,majd a többiek után indult. Gondoltam,hogy nem fogunk tudni beszélni… mégis… olyan furcsa látni őt… megint ilyen közel lenni hozzá…érezni az illatát,a szemébe nézni…
Mi is elfoglaltuk a helyünket. Mondanom sem kell,a koncert fantasztikus volt! Imádtam nézni az EXO-t annyira energikusak és vidámak a színpadon,hogy még egy öngyilkosságra készülőnek is megjön a kedve az élethez. A show végén a rajongókkal és velünk együtt elénekelték a „Happy birthday” dalt Bnek. Le kellett volna fényképezni. Annyira édes volt,ahogy a könnyeivel küszködött.
Az este további részét nem részletezném,legyen elég annyi,hogy nem sok időnk maradt csevegni a srácokkal,mondhatni esélyünk sem lett volna rá,úgyhogy mindenki haza felé vette az irányt.

A másnap reggelem a másnapos Lucas és a fele annyira másnapos Haylie pesztrálásával telt. Annyira nem volt vészes,csak a vécé ajtót nyitottam ki,ha  maguktól már nem volt idejük khm.. Szóval nekik is jól telt az este. Az enyémről nem nagyon kérdeztek,de nem nagyon volt meglepő,mivel a délután nagy részében aludtak tovább. Apám kétszer hívott. Kinyomtam. Végül sms-t írt :
„ Min,légy szíves vedd fel azt a kibasz… vedd fel a telefont. Beszélnünk kell. Ha egyáltalán nem akarsz beszélni mobilon,akkor légy szíves holnap találkozzunk. Ha hívlak,vedd fel.Kérlek.”

A ma esti programom is meg volt: B szülinapi buli. Persze Lucasék társaságában. Szerintem nem meglepő,ha azt mondom: fergeteges volt.

Haylie teljesen kesz volt x) Már csak a pólója szövege miatt is xD

   

     

Lucas nagyon élte a bulit :D ( van saját tetkója is,de ezek csak hennák)

A többi képet szerintem nem akarjátok látni xD
A hazakeveredésünk és az ez után történő dolgokat már egy másik posztban írom le. Puszi ;)

Seo Young - happenings

♥

Hogy is írhatnám le úgy az elmúlt egy hetemet,hogy mindent összefoglaljak benne és mégse legyen regény hosszúságú? Hááát megpróbálkozom vele. Miután a Seijinél végzett fejmosásom után hazamentem Mia és Kio még mindig aludt. Nem ébresztettem fel őket,hanem magamra kaptam egy másik ruhát és a lakásom előtt vártam Lee Joon-t. Nem árulta el,hogy hova akar menni,csak annyit mondott,hogy 2-re legyek a ház előtt,mert odajön. Pontban kettőkor tényleg begördült egy kocsi az utcába és a lehúzott ablak mögül tényleg Joon mosolygott rám. Beültem mellé az anyósülésre.
- Sziaa Seo! – ölelt át.
- Szia Joon! Mikor szeretnéd elárulni,hogy hová megyünk? – néztem rá kérdően. Ő csak megemelte a vállait és beindította a kocsit. Gyorsan bekapcsoltam a biztonsági övemet és hátradőltem az ülésben. Joon nagyon gyorsan vezetett,de mégsem volt félelmetes. Meglepően könnyedén ült a volán mögött.
- Mesélj valamit Seo! Milyen a munka? – szólalt meg.
- Háát most egy hete szabadságon vagyok,mert a főnököm Amerikába ment. – feleltem.
- Óóó értem. Szóval kényszerszabadság. Én már azt sem tudom az milyen.  –nevetett. Közben lekanyarodtunk a főútról és egy kis földúton haladtunk tovább. Körülöttünk senki sem volt.
- Joon,mégis hová megyünk? – néztem rá.
- Az egyik kedvenc helyemre. Nem sok embernek mutatom meg úgyhogy érezd magad megtisztelve. – mosolygott rám és leparkolt az út szélén.
- Kiszállás! Innen gyalog megyünk tovább. –állította le a motort és kiszállt a kocsiból. Követtem a példáját. Vagy 10 percig csak sétáltunk az földúton,majd Joon hírtelen megállt. Észre sem vettem ,ezért nekimentem a hátának.
- Haha nézz az orrod elé. Megjöttünk. – tolt maga elé. Egy domb tetején álltunk ahonnan az óceánra láttunk rá. Lélegzetelállító volt. Fogalmam sem volt,hogy Seoul közelében van ilyen hely.
- Te jó ég! Ez fantasztikusan szép. Nem is tudtam,hogy van erre ilyen hely. – mondtam. Joon elmosolyodott és leült a fűre,engem is lehúzva maga mellé.
- Amikor úgy érzem,hogy már összenyomnak a betonfalak,mindig ide menekülök. Hogy kisszelőztessem a fejem és feltöltődjek. Elképesztő mi mindenre képes ez a hely. – támasztotta meg magát a két kezével és felnézett az égre.

picture made by: Lee Joon ♥

- Az biztos. Már most jobban érzem magam. Pedig alig 2 perce vagyunk itt. Köszönöm,hogy megmutattad. – dőltem a vállára. Ültünk így egy darabig,egyikünk sem szólt egy szót sem. Aztán hírtelen megszólalt Joon mobilja.
- Francba. Tudtam,hogy ki kellett volna kapcsolnom. – sóhajtott majd felvette. Kb 2.percig beszélt,de az arca mindent elárult.
- Sajnálom,de vissza kell mennünk,a menedzserem volt. – állt fel.
- Oké,semmi baj. Nagyon örülök,hogy elhoztál ide. – öleltem át.
- Háát már ezért megérte. – nevetett és a kocsi felé húzott.

Mielőtt Joon vissza ment volna a kiadóhoz még kirakott engem otthon. Nagyon jól éreztem magam vele. Mindig sokat beszélgetünk. Mikor felértem a lakásba a srácok már ébren voltak. Elmondtam nekik,hogy hol voltam és megígértem nekik,hogy együtt is elmegyünk majd oda. Mia teljes extázisban volt , hogy ismerem Lee Joon-t és neki erről nem szóltam. Ha tudná kiket ismerek még… Szóval a délután hátralévő részében otthon voltunk. Átjött Mia pasija egy kicsit de nem maradt sokáig mert dolgozott. A nővérem megint New Yorkban volt a barátjával,úgyhogy nem láttam már egy ideje. Aztán este átjött Seiji,B nélkül. Azt mondta,hogy Danbi nem ért rá. Hosszas nógatás után elmondta Kio-éknak,amiről reggel beszéltünk. Kio és Mia meglepően jól fogadta a dolgot. Persze tőlük sem maradhatott el a fejmosás,amit Seiji elég jól tűrt. Szóval megbeszéltük,hogy azért Seiji majd benéz egy normális elvonóra is a biztonság kedvéért. A lényeg csak az volt,hogy minél hamarabb jól legyen. De azért már most jobban nézett ki. Olyan 11 körül visszavittem B-hez. Jaa és Mia és Kio megkapta a részmunkaidős állását a Lotte World-ben. Igaz,B elfelejtett értük menni, úgyhogy nekem kellett elvinni őket. De végül is meg lett az eredménye. 

Ééés akkor most jöjjön a hét fénypontja. Az EXO koncert. A lányokkal már hetek óta erre készültünk. Mikor Mia megtudta,hogy nekik is szereztem jegyet örömtáncot járt a nappaliban. Hát nem minden nap megy az ember EXO koncertre VIP  belépővel. Szóval az egész napunk a

my outfit for the concert

készülésről szólt. Seiji legalább háromszor felhívott,hogy elmondja milyen menő cuccokat vett tegnap és alig várja,hogy lássam hogy fog kinézni a koncerten. Tisztára mintha ő lépett volna fel. De örültem neki,hogy ilyen lelkes. De Mia-hoz képest semmi volt. Barátnőm legalább 10 féle összeállítást próbált fel,mire eldöntötte,hogy mibe jön. Mikor elkészültünk mind a hárman elégedetten nézegettük magunkat a tükörben.
- Kio,esküszöm vadítóan jól nézel ki! – ölelte át Mia. Be kellett ismernem,hogy Kiosuke tényleg nagyon eltalálta a szettjét.
 - Nem vagy még ehhez hozzászokva?– nevetett az említett. Gyorsan kocsiba ültünk és B háza felé vettük az irányt,ugyanis onnan indultunk. Mikor odaértünk már mindenki ott volt. Seiji hatalmas sebességgel ugrott a nyakunkba. Alig bírtunk állva maradni. Tényleg nagyon jól nézett ki az összeállításában. Szóval büszke voltam a fiúkra. Még mindenki elvégezte az apróbb simításokat magán,majd egy limuzin gördült a ház elé. Először el sem hittem,hogy tényleg limóval megyünk. Mint az igazi sztárok. Mindenki beült és már indulhattunk is. A lányokkal végigbeszéltük az egész utat. Seiji és Kio eléggé jól érezték magukat a sok lány között. Seiji-t csak 3-szor csaptam nyakon pár megjegyzése miatt. Nem is ő lenne. Még szerencse,hogy nem mindenki tud japánul. Mikor a limuzin begördült a koncerthelyszín elé,a hangunkat még a kocsin belül is elnyomták a sikítozó rajongók. Hihetetlen volt,hogy mennyien vártak a fiúkra

- Indulás! – mondtuk ki egyszerre,majd egymás kezét szorongatva szálltunk ki a vörös szőnyegre. Mia és a fiúk annyira extázisban voltak,hogy úgy kellett magam után húzni őket. Azt az 5 métert,ami a bejárattól választott el egy kicsit sok időbe telt megtenni,mivel centinként állítottak meg a fotósok és riporterek. Ügyesen kikerültük a személyesebb kérdéseiket,lefényképezkedtünk pár rajongóval és már bent is voltunk az épületben. Mikor hátraértünk a backstage-be ,mindenki szétszéledt. Ki-ki a maga szerelméhez. Mi 4-en (Kio,Mia,Seiji,én) a sminkszobába mentünk. Ahogy benyitottam egy mosolygó Kai-al találam szembe magam.
- Seongyyy! – kapott fel és megpörgetett.
- Kkamjong! 1000 éve nem láttalak. – nevettem és összeborzoltam a haját.
- Van az több is! Komolyan annyira hiányoztál már. Óóó Mia-ék is eljöttek? – mutatott az ajtóban állók felé.
- Ki-kimondta a nevem! Emlékszik a nevemre! – lelkendezett Mia. Kio és Seiji csak nevettek. Hírtelen két kéz fonódott a derekamra és valaki a nyakamba csókolt. 100 illat közül is megismerném az övét. Hagytam ,hogy maga felé fordítson és ajkait az enyémekre nyomja. Hallottam,hogy Kai mond valamit japánul Kio-éknak,majd kimentek a folyosóra. Ketten maradtunk a helyiségben.
- Eszméletlenül nézel ki. – suttogta a nyakamba. A keze a felsőm alá csúszott,és a hátam simogatta. Már nagyon hiányzott az érintése.
- Te se panaszkodhatsz. Hiányoztál. – fúrtam a fejem a vállgödrébe. Luhan szóra nyitotta a száját,de az ajtón beáramló ember tömeg megakadályozta a mondandója kifejtésében.
- Hééé turbékoló galambok,show time van! – karolt át mindkettőnket Suho.
- Ünneprontók . – duzzogott Luhan.
- Hallottátok ezt? Szerencse,hogy nincsenek itt kamerák most. Ha a rajongók ezt hallották volna. – nevetett Chen. Luhan csak oldalba vágta. Közben a lányok is megérkeztek,mindenki a párja kezét szorongatta. Örültem,hogy Kai-t és Soyun-t ismét együtt látom. Ez alóli egyetlen kivétel Min és Sehun volt,akik úgy álltak egymás mellett mint két idegen. Nagyon nem volt ez így jó. Aztán bejött a manager és szólt,hogy 2 percük van a srácoknak felérni a színpadra különben lemondják a show-t. Úgyhogy onnantól kezdve rohanás volt. Seijit alig bírtam elrángatni az egyik táncos csajtól. Komolyan,mint valami kamasz.

A koncert. Eszméletlen volt. Ahogy az a rengeteg ember egyszerre tombolt a srácokkal. Az egész nézőtér megtelt. Felejthetetlen élmény volt mindenkinek. Főleg B-nek,mivel a fiúk nem feledkeztek meg a szülinapjáról és énekeltek is neki. Volt is sírás rendesen. Egyszóval nagyon jó este volt.
Mikor lejöttek a színpadról,se szó,se beszéd Luhan karjába ugrottam. Ő magához szorított. Éreztem rajta,hogy nagyon fáradt. Alig állt a lábán.
- Nagyon nagyon jó volt. – suttogtam két csók között.
- Köszönjük. – mosolygott,majd ismét átölelt.

Másnap sem aludtunk sokat az este,ugyanis B 20.szülinapját is meg kellett ünnepelni. Egy klubban tartotta. Mikor Mia-ékkal odaértünk a lányok már ott voltak. Ismét eszméletlen jót buliztunk együtt. Jó volt végre megint velük lenni. Seiji aznap este sem fogta vissza magát. Csak úgy falta a csajokat. De ez fordítva is igaz volt. Kio-nak sem akadt oka panaszra. Egyszóval mindenki jól érezte magát. Azért Seijin valaki mindig rajta tartotta a szemét,nehogy valami olyanhoz nyúljon,amihez nem kéne. Viszont Mia és én nem voltunk éppen visszafogottak pia terén. Szinte minden lehetséges alkoholt kipróbáltunk. De hát egyszer élünk….








                       Mert Seiji nem bírt magával....

Olyan hajnali 5 körül értünk haza. Fogalmam sincs,hogy hogyan sikerült hazavezetnem. Az is lehet,hogy Kio vezetett. Ő még egész józan volt. Mindenki bedőlt az ágyba. Seiji B-vel ment haza. Ő józanabb volt,mint barátnőm.


Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Szememet még mindig csukva tartva nyúltam a készülékért,rá sem nézve a kijelzőre.
- Igen? – nyomtam el egy ásítást.
- Szia Seo! Beszélnünk kell! – erre a hangra kipattant a szemem.
- Sen? – csattantam fel.